( ) A régi és a megújult Erdélyi Múzeum-Egyesületet összekötő életmű

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "( ) A régi és a megújult Erdélyi Múzeum-Egyesületet összekötő életmű"

Átírás

1 Szabó T. Attila ( ) A régi és a megújult Erdélyi Múzeum-Egyesületet összekötő életmű Abból a 150 évből, amelynek kerek évfordulója megemlékezésre és tárgyilagos értékelésre kötelez bennünket, több mint fél évszázad kiesett a 20. századnak a magyar közösség szempontjából kedvezőtlen történelmi fordulatai következtében. Ezt a kiesést leginkább az intézmények szenvedték meg: az autonóm intézmények betiltása és megszüntetése a legelső lépés volt a kisebbségi közösség háttérbe szorításában, szétszórásában és megalázásában. Különösen az olyan központi tudományos intézmények váltak célponttá, mint amilyen az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amely a szellemi erőket fogja össze a legmagasabb szinten, a történelmi hagyományok folytonosságát biztosítja, és a nyelvhasználat tekintetében is a nyelv legigényesebb társadalmi, szellemi, intellektuális funkcióját igényli és működteti. 463

2 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY Szabó T. Attila szakmai pályájának mintegy hat évtizedéből két évtized, a század harmadik és negyedik évtizede esett egybe az intézmény történetével. Ez a két évtized az intézménynek a teljesen megváltozott történelmi helyzetben való újraindulásához kapcsolódik, egy olyan időszakhoz, amikor egyetem hiányában nagyobb teher és felelősség hárult rá, mint korábban bármikor. A tudós pályáján ez az indulás időszaka volt, és ebben jelentős szerepe van az intézménynek, az intézmény néhány kimagasló személyiségének, a levéltári gyűjteménynek, a publikációs lehetőségeknek. Paradox módon ennek az időszaknak az intézmény történetében és Szabó T. Attila pályájában kedvező fordulatot hozó eseménye a háborúval esik egybe. Éppen ezért nem lehetett hosszú távú. Az Erdélyi Múzeum-Egyesületet megszüntetik, Szabó T. Attila megalapozott hírneve és egyetemi pozíciója azonban továbbra is biztosítja szakmai pályájának folytatását, munkatársak nevelését és munkaközösségek szervezését, az életmű kiteljesítését. A tanulmány azt kívánja bemutatni a rendelkezésre álló források feldolgozásával és elemzésével: milyen szerepe volt Szabó T. Attilának az Erdélyi Múzeum-Egyesület két évtizedében; milyen mértékben folytatta és erősítette az intézmény korábbi hagyományait; szakmailag milyen témákkal, milyen szervezői, szerkesztői közreműködéssel segítette elő az intézménynek a változó történelmi feltételekhez való alkalmazkodását. Ez a szerep a tárgyalt időszak második felében vált igazán jelentőssé. Az első felében, a harmincas években, az önálló egyetem nélküli időszakban az Erdélyi Múzeum-Egyesület szerepe volt döntő Szabó T. Attila szakmai pályájának indulásában és a nyelvészet kolozsvári iskolájának megteremtésében. A század utolsó évtizedében pedig, már Szabó T. Attila halála után, szintén az újraindult Erdélyi Múzeum-Egyesület intézményesítette az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztését és kiadását, biztosítva ezzel a 20. századi erdélyi magyar tudományosság legjelentősebb művének megvalósulását ban, születésének 100. évfordulóján az emlékező rendezvények sorozata idézte föl életének és életművének lokális kötődéseit, a pályáját meghatározó személyiségeket és intézményeket, szerteágazó munkásságát és máig tartó hatását. Január 12-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézetnek volt közös emlékkonferenciája, szintén január 12-én Budapesten a Károli Gáspár Református Egyetem és az ELTE szaktanszékei emlékeztek; a konferencia anyaga külön kötetben jelent meg: Emlékkönyv Szabó T. Attila születésének 100. évfordulójára. Szerk. Bárth M. János. Bp (a továbbiakban: Emlékkönyv), január 27-én Debrecenben a Debreceni Akadémiai Bizottság Nyelvtudományi Munkabizottsága, a Nyelvtudományi Társaság Debreceni Csoportja és az egyetemi tanszék (az előadások a Magyar Nyelvjárások 44. évfolyamában jelentek meg), április 27-én az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya és a Magyar Nyelvtudományi Társaság az Akadémia székházában tartott centenáriumi emlékülést (az előadások a Magyar Nyelv 102. évfolyamának 3. számában jelentek meg). 464

3 Szabó T. Attila Képzés, beavatás intézmény nélkül 1919-et megelőzően a nyelvtudomány művelésének fő intézménye az egyetem volt: Brassai Sámuel, Szinnyei József, Bálint Gábor, Zolnai Gyula, Gombocz Zoltán. (Brassai Sámuel az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek is igazgatója volt.) Mind kimagasló tudósok: Szinnyei, Zolnai és Gombocz ígéretes pályájuk kezdetén, Bálint Gábor már túl élete delén, de rendkívüli tudásával, nemzetközi ismertségével és tájékozottságával még mindig fogékony az újra, és kész újabb vitákra a budapesti nyelvészekkel, az Akadémiával. 2 Szabó T. Attilának azonban hozzájuk nem volt szerencséje, amikor ő érettségizett a kolozsvári Református Kollégiumban, 1924-ben, mindez már a múlté volt. Az említettek közül egyik sem volt tanár a szó megszokott értelmében, hanem a beavatás mesterei voltak, ahogyan Hamvas Béla ír erről: Beavatni annyi, mint az embert a korszerű történeti magatartásról letépni, és az emberi alapállásra visszahelyezni. A beavatás az a generálművelet, amely az emberi létet a zavaros és rendetlen és homályos és tisztátalan légkörből kirántja, és tökéletesen megtisztítja és átvilágítja. A beavatás eszköze csak harmadsorban ismeret, másodsorban önmegtagadás, elsősorban pedig valami elmondhatatlan, aminek tudása fölött csak a beavató mester rendelkezik. 3 A Szabó T. Attila első beavatója édesanyja volt, későbbi beavatói és pártfogói pedig Csűry Bálint, Tavaszy Sándor, Kelemen Lajos és György Lajos. Édesanyjáról így emlékezik: Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy édesanyám, Bartók Ida tanítónő volt. [ ] Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a tanítónő édesanya milyen előnyt jelentett számomra nyelvi indulásomban, nevelésemben is. Édesanyám mintaszerűen tiszta, idegenszerűségektől mentes magyar nyelvet beszélt, s ezt kötelességként oltotta bele gyermekeibe is. [...] Ha nyelvi purizmus jellemez engem, akkor ezt a szülői házból hoztam magammal örökölt és örökös nyelvi igényként, az anyanyelv szépségének és erejének tudatosításával együtt. 4 A kolozsvári Református Kollégiumban tanára volt Csűry Bálint ben érettségizik, ezt követően a Református Teológiára iratkozik be, ott figyel föl rá Tavaszy Sándor ( ), a filozófia, az egyháztörté- 2 Róla lásd Borcsa János szerk.: Szentkatolnai Bálint Gábor. Kvár Erdélyi Tudományos Füzetek Püthagorasz. Kortárs XLVII(2003). 2. sz A szerző válaszol Beke György kérdéseire. = Sz. T. A.: Nyelv és irodalom. Válogatott tanulmányok, cikkek. V. Buk (A továbbiakban: Nyelv és irodalom). 465

4 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY net tudósa, alelnöke az EME-nek és az Erdélyi Irodalmi Társaságnak. Az ő pártfogásának köszönheti, hogy az as tanévben ösztöndíjas lehet Skóciában, az Edinburgh és St. Andrews egyetemen ban teológiai tanulmányai után a tudományegyetemen magyar irodalmat, angol nyelvet és egyetemes történelmet tanul, és tanári képesítést szerez. A nyelvtudomány nem szerepelt sem a korábbi teológiai, sem az egyetemi tanulmányai tanrendjében, a magyarnak ugyanis csak irodalomtörténész professzora volt Kristóf György személyében. A későbbiekben aztán ezt folyamatos önképzéssel kénytelen pótolni: mivel különleges helyzetemben magam rendszeres magyar nyelvtudományi képzésben az egyetemen nem részesültem, önképzéssel, ha úgy tetszik: műkedvelő módon magamnak kellett nagyon kemény munkával magamévá tennem már [ ] az elemi magyar és általános nyelvtudományi ismereteket is 5 Ezzel az önképzéssel járó bizonytalanságérzéssel magyarázza tanulmányainak adatbőségét is: az adatok jelentették számára a biztos fogódzót, a nyelvi valóság tényeit, 6 és erre hivatkozik akkor is, amikor munkásságának szerteágazó, sokfelé kalandozó csapongása miatt mentegetőzik. 7 Ez utóbbiban valóban benne van az indulás bizonytalansága, de benne van az a több más tudós munkásságában is erdélyi sajátosságként érzékelt kényszerű polihisztorkodás, amelynek valódi oka a szakmai kör mindenkori szűkössége Erdélyben. A polihisztorkodás és az egyszemélyes intézmény elsősorban nem alkat és szándék kérdése, hanem a helyzet kényszerének következménye. Ha időrendben nem is, emberi és szinte családias közelsége miatt elsőként Kelemen Lajost kell említenünk elindítói közül. Többször vallott róla, hogy Kelemen Lajos eszményképe volt levéltárosként, tudósként, emberként. legkedvesebb tanárom, Tavaszy Sándor [ ] erkölcsileg kötelezte a Rockefeller-ösztöndíjas hallgatókat [ ], hogy az Erdélyi Múzeum Levéltárában Kelemen Lajos vezetésével történeti vonatkozású iratokat másoljanak. Ez 1925-ben történt. Ekkor kerültem kapcsolatba Kelemen Lajossal. Ez a kapcsolat életemben döntő fontosságú volt. [ ] Apa nélkül nőttem fel. Csak mostanában tudatosítottam magamban, hogy én Kelemen Lajosban tulajdonképpen nemcsak a tudományos vezetőt, nemcsak egy rendkívüli, nemcsak puritán emberi egyéniséget, hanem valósággal az édesapámat tisztelhettem. 8 Sikertelen magyar tanárképzési és egyetemszervezési próbálkozások után a magyar egyházi vezetők 1928-ban létrehozták a Kolozsvári Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Tanulmányi Felügyelő Bizottságát, és en- 5 Elöljáró beszéd. = Sz. T. A.: Anyanyelvünk életéből. Válogatott tanulmányok, cikkek. I. Buk (A továbbiakban: Anyanyelvünk életéből.) 6 I. m. i. h. 7 I. m Szabó T. Attila: A szerző válaszol Beke György kérdéseire. = Nyelv és irodalom

5 Szabó T. Attila nek tanulmányi igazgatójává György Lajost nevezték ki. 9 Azzal a feladattal bízták meg, hogy az egyetemmel párhuzamosan, a tanrendből hiányzó, főként magyarságtudományi ismeretek pótlására mai szóval alternatívnak nevezhető tanulmányi formát szervezzen. Ennek a képzési formának az egyetemihez hasonló programja volt. Egyetemi hallgatóként Szabó T. Attila is részt vett ebben a képzésben, elsősorban a Református Kollégiumból már ismert tanára, Csűry Bálint nyelvészeti, valamint a levéltárból már szintén közelről ismert Kelemen Lajos művelődés- és művészettörténeti előadásait hallgatta. Ő volt az a hallgató, akit Csűry Moldvába is magával vitt nyelvészeti és néprajzi terepkutatásra. Az EME évi közgyűlésén jelentik be Csűry Bálint rendes tag eltávozását (1933/73). 10 Távozását követően Szabó T. Attila vette át korábbi mesterétől a nyelvészeti szemináriumok vezetését. Kapcsolata Csűryvel később sem szakadt meg: őt kereste meg Debrecenben, amikor a doktori fokozat megszerzésére került sor, György Lajossal és Kelemen Lajossal pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesületben és a levéltárban válik mindennapossá, életre szólóvá a kapcsolatuk. Joggal mondhatta Pais Dezső 1939-ben a Szily-jutalom indoklásaként a Magyar Nyelvtudományi Társaságban: Szabó T. Attila a magyar nyelvtudomány művelőjének, a magyar népnyelv és nyelvhagyományok legelsőrangú búvárának, Csűry Bálintnak a tanítványa. És tanítványa, munkatársa a magyar műveltség egyik túlzott szerénységben rejtőzködő ismerőjének és őrzőjének, Kelemen Lajosnak. 11 Útkeresés, elindulás a pályán Az említett skóciai tanulmányi évet nem számítva Szabó T. Attila életének színtere Erdély: a szülőhelyeként számon tartott Dés, aztán Nagyenyed, amelynek nagy hírű kollégiumában 1930-ban és 1931-ben tanárkodott, majd között Zilah, a maga nem kevésbé híres gimnáziumával, és mondhatni folyamatosan Kolozsvár. 9 György Lajosról, az EME-hez kapcsolódó munkásságáról, Szabó T. Attilához való viszonyáról lásd Antal Árpád: György Lajos életműve. Kvár Erdélyi Tudományos Füzetek Itt és a továbbiakban az ilyen jellegű jelzetek az EME levéltári irataira vonatkoznak, az évszám utáni szám a hivatkozott forrás iktatószáma a levéltári anyagban ban Debrecenben Csűry Bálint centenáriumi emlékkonferenciát tartottak. Az előadások szövege négy év múlva jelent meg: Magyar Nyelvjárások XXVIII XXIX(1990) Pais Dezső: EM XLV(1940)

6 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY Elvben egy település, valamely táj lehet pusztán az élet vagy a születés színtere, jelentheti a tisztán szellemi kapcsolatot, ha valaki a régió múltját vagy jelenét vizsgálja, a tanár számára tanítványokat jelenthet, akik magukkal viszik azt a tudást és szellemet, azokat az értékeket, amelyekkel az iskola, az egyetem ellátta őket. Szabó T. Attila nem az a fajta tudós volt, aki a külső körülményektől elvonatkoztatva, saját világában él, témái sem olyanok voltak, amelyek tértől és időtől függetlenek ban írta később megjelent tanulmánykötetének Elöljáró beszédében: egész munkásságom folyamán szinte kirekesztőleg csak olyan kérdések foglalkoztattak, amelyeknek megoldása egyben szűkebb földrajzi-nyelvi környezetem népi-társadalmi múltjának és jelenének felderítése felé is újabb meg újabb lépések megtételét jelentette. Innen van az, hogy [ ] főként a két neveltetési hely: Dés és Kolozsvár meg tanári működésem kezdeti szakaszának két állomása, Nagyenyed és Zilah, valamint e pontok környéke, később a kutatási térül választott Kalotaszeg, Közép-Erdély, a székelység és a moldvai csángóság nyelvi-népi, néprajzi és történeti jelenségei állottak munkásságomnak egész folyamán érdeklődésem középpontjában 12 Ezért van az, hogy mindezek a színterek folyamatosan témát is szolgáltattak számára. 13 Helyettes tanár Nagyenyeden, amikor 1931-ben az EME úgy dönt, hogy ide szervezi meg vándorgyűlését. Amikor a vándorgyűlés előadásainak programját a választmány összeállítja, György Lajos főtitkár egyik szakosztályi szakelőadásnak Szabó T. Attila előadását javasolja: Adalékok a magyar diákéneklés történetéhez (1931/198). Erre augusztus 29-e délutánján kerül sor, Szabó T. Attila előadóként magát a kollégiumot, a kollégium tanári karát képviseli. Ebben az időben gyűjti össze a város helynév anyagának élő és történeti adatait, és jelenteti meg Adatok Nagyenyed XVI XX. századi helyneveinek történetéhez című dolgozatát és 1936 között a zilahi Református Kollégium tanára volt. Szakmai pályáján ez az alapozás és az első szintézisek időszaka: folytatja levéltári kutatásait, Zilahra és környékére is kiterjeszti névtani, helynévtörténeti vizsgálatait (és mintegy előkészíti a modern magyar helynévkutatás módszertani megalapozását), az 1934-ben Zilahon kiadott Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI XIX. században című munkájával egy szintén korábban megkezdett témáját zárja le. A 472 tételt és alapos elemzést tartalmazó könyv lett Szabó T. Attila doktori disszertációja ben a debreceni Tisza István Tudományegyetemen, ahol azt Csűry Bálint 12 Szabó T. Attila: Elöljáró beszéd. = Anyanyelvünk életéből Lásd erről és Szabó T. Attila életének más vonatkozásairól Benkő Samu: Szabó T. Attila műhelyei. = Erdélyi csillagok. Újabb arcok Erdély szellemi múltjából. Szerk. Kántor Lajos. Bp Kvár Erdélyi Tudományos Füzetek

7 Szabó T. Attila készítette elő, s a bizottság tagjai rajta kívül: Pap Károly (irodalomtörténet) és Szabó Dezső (történelem). A magyar irodalomból, nyelvészetből és történelemből megszerzett doktorátus volt az első lépcsőfok, melyen a nagy ívű tudományos pálya hivatalosan elindult. 15 Az inkább irodalomtörténetinek tekinthető doktori értekezés lezárásával párhuzamosan mélyül el Szabó T. Attilának a névtan, közelebbről a helynévgyűjtés iránti érdeklődése. Ezt jelzi a Magyar Nyelvtudományi Társaság folyóiratában, a Magyar Nyelvben 1934-ben megjelentetett A helynévgyűjtés jelentősége és módszere című tanulmánya, konkrét példaként pedig éppen a Zilah helynévtörténeti adatai a XIV XX. században 1936-ból. 16 Ez a tanulmány a későbbi kutatások módszertanát és témáit is előre vetíti: Az itt vizsgált anyagnak mintegy fele jelenleg is élő helynév, a másik fele oklevelekből, írott forrásokból és térképekről gyűjtött történeti helynévanyag. [ ] A helynévanyagban figyelemre méltóak azok a helynevek, amelyek régi, de ma már köznévi jelentésükben kihalt közneveket őriznek meg. Az 1411-ből átírásban ismert Ály (olv. Áj) helynév pl. egy kihalt, völgy jelentésű szavunkat őrizte meg. Kisebb talajmélyedésre vonatkozik a város helynévanyagában három adattal (Bencéné vápája, Pendzsóné vápája, Perzsiné vápája) szereplő vápa talajmélyedés, gödör köznevünk [ ] A köznyelvből is, de a város nyelvjárásából is kiveszett róka jelentésében az a szó, amelyet a Ravaszmál helynév előtagja őrzött meg. A helynév jelentéstanilag pontos mása, a Rókamál a város határán szintén előfordul. Mindkét helynév utótagjából ki kell emelnünk a szintén kihalt mál szót [ ] Városunk határán aránylag sok mál fordul elő. Ezek a következők: Hagymás-, Kávás-, Kecske-, Kukuk-, Laska-, Nagy-, Pulicka-, Ravasz-, Róka-, Tó- és Veresmál. E hegyoldalnevek egytől egyig szőlőtermelésre használt hegyoldalakra vonatkoznak. A kihalt köznevet őrző helynevek közé tartozik a Szódoggödör (Szoldok+gödör) helynév is. Ennek előtagjában a hársfa jelentésű régi száldob, a székely népnyelvi száldok, szádok, szoldok, szódok köznevünk maradt fenn. 17 Említésre méltó még helyi vonatkozásai miatt Szabó T. Attilának egy 1938-as közleménye az Erdélyi Múzeumban: Zilah és Magyaregregy összeírása 1658-ból ban Szabó T. Attila Zilahról visszatért Kolozsvárra, levéltári kutatója lesz az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek. Bizonyára nem véletlen, hogy már a következő évben, amikor kolozsvári diákokkal falukutató tábort szervez és vezet, a tábor színhelyéül a Szilágyság és Kalotaszeg határán fekvő kis falut, Bábonyt választja. Az ekkor és itt induló mozgalom- 15 Balassa Iván: Szabó T. Attila ( ). Erdély nagy nyelvtudósa. Bp Erdélyi Tudományos Füzetek Szabó T. Attila: i. m EM XLIII

8 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY nak jelentős története van a következő években, Szabó T. Attila publikációi között pedig olyan eredményeit találjuk a továbbiakban, mint a Bábony története és települése, valamint A bábonyi népnyelv igealakjai. Zilahi tanári működésének is volt folytatása. A kollégium diákjaként ismerte meg Márton Gyulát, és ennek az ismeretségnek is szerepe volt abban, hogy az egyetem elvégzése után a hajdani kollégiumi diák fiatal munkatársa lett Szabó T. Attilának az Erdélyi Tudományos Intézetben folyó nyelvföldrajzi munkálatokban, később pedig, szakmai pályájuk jelentős részében, együtt voltak vezető professzorai az egyetemi tanszéknek. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kötelékében Az EME létrejötte 1859-ben, az önkényuralom idején Erdélyben első biztató jele volt a lehetséges szellemi, nyelvi ocsúdásnak. Vele a reményt nyerte vissza az erdélyi magyarság. És a hozzá fűzött remény nem volt alaptalan: előkészítője lehetett a tudományegyetemnek, egyéb szakmai és művelődési intézmények létrejöttének. Amikor már működött az egyetem, az egyetem oktatóinak nem volt felhőtlen a viszonyuk az Egyesülethez. Fontosak voltak számukra az EME gyűjteményei, de már kevésbé maga az Egyesület. A 20. században, az egyetem elvesztése után, a harmincas évektől újra az EME vált fontossá. És ekkor volt igazán jelentős szerepe abban is, hogy a magyar nyelvészet művelése erőteljes irányzatként erőre kaphatott. Kivétel ebben és éppen Szabó T. Attilának köszönhetően az 1940 és 1948 közötti időszak, amikor az újraindult egyetem és egyéb intézmények mellett is fontosnak bizonyult az EME, és fontosak voltak a kiadványai. A húszas évek bénultsága után, február 2-án az EME közgyűlésén mint legidősebb választmányi tag dr. Boros György unitárius püspök elnökölt. Elnöki beszédében a megváltozott, nehéz, szinte reménytelen helyzetben arra figyelmeztet: nekünk a jelent ismerve többet kell a jövőbe, mint a múltba tekinteni (1929/17). Ezen a tisztújító közgyűlésen választják meg György Lajost a főtitkári tisztségbe. 19 A következő évben, a marosvásárhelyi vándorgyűlésen szintén dr. Boros György Mikó Imre eredeti célkitűzését az akkor helyzetre alkalmazva abban látja az EME feladatát, hogy Erdélynek Múzeuma, műveltséget kereső népének Egyesülete legyen (1930/97). Ez az év 1930 már a rendszeresebb egyesületi élet megindulásának kezdete Az Egyesület húszas évekbeli bénultságáról és az 1930-as tisztújításról lásd Antal Árpád: i. m Szabó T. Attila: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület története és feladatai. Kvár Szabó T. Attila: i. m

9 Szabó T. Attila Ezekben az években Szabó T. Attila már nem csupán a levéltár búváraként és Csűry tanítványaként, de előadóként és szerzőként is az Erdélyi Múzeum-Egyesület fiatal munkatársának számít december 13-án például dr. Tavaszy Sándor szakosztályi elnökként bejelenti a soron következő szakosztályi szakelőadásokat, köztük az övét is: Az Erdélyi Múzeum Vadadi Hegedűs-kódexe (1930/176). És a munkatársat a mentorai hamarosan arra is méltónak tartják, hogy hivatalosan is taggá válaszszák április 20-án, Désről keltezett levelezőlapon köszöni meg taggá választását: míg nem voltam tagja az EME-nek, addig is, a lehetőségekhez képest, szolgáltam az Egyesület céljait, de most, hogy tagja lettem, tudományos munkásságom közben és egyébkor is sohasem szűnök meg hálásan gondolni arra az Egyesületre, amelynek kézirat- és levéltárában kezdtem el munkámat. Kérem a Titkár urat, tekintsenek úgy mint akire bármikor és bármilyen körülmények között számíthatnak. Hálám külső jeleképen [!] még e hónapban eljuttatom a Titkár úrhoz a napokban megjelent»kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI XVII. században«c. nagyobb tanulmányomat, melyben az Erdélyi Múzeum kéziratanyagát is feldolgoztam; két példányt küldök belőle. Egyet a könyvtárnak, egyet pedig a kézirattár kézikönyvtára számára (1935/208). Majd 1941-ben választják alapító taggá (1941/109). Nagyenyedi és zilahi tanárkodása után 1936-ban mint már említettem az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltári kutatója lesz Kelemen Lajos mellett. Itthoni és magyarországi publikációival, frissen megszerzett tudományos fokozatával, a Nyelvtudományi Társaságban Pais Dezső által előterjesztett díjával szakmai rangot vív ki magának. És az EME is egyre több megtisztelő, ám sok munkával és felelősséggel járó tisztséggel halmozza el. Az január 25-i szakosztályi tisztújító közgyűlésen a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály titkárának választják meg. Ő azonban elfoglaltságára való tekintettel a titkárságot csak»ideiglenes megbízott titkár«minőségében vállalja (1939/76). A történelem és az életpálya fordulata Az évi munkáról 1942-ben előterjesztett szakosztályi titkári jelentésében visszaesésről számol be. Ennek két okát jelöli meg: 1. a szakosztály tagjai és vezetői új hivatásköröket és új feladatokat kaptak, 2. a népszerűsítő előadásokat a visszatért egyetem Barátainak Egyesülete vette át. A szakosztály keretében a román folytonosság kérdéséről négy előadás hangzott el, a Roska Mártoné, a Kniezsa Istváné, a Tamás Lajosé és a Mé- 471

10 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY szöly Gedeoné, és három szakelőadás: a Márton Gyuláé, a Balassa Iváné és a László Gyuláé (1942/154). Az évre szóló szakosztályi számadást január 18-án titkárként dr. Juhász István írja alá (1943/80), aki már az előző év októberében betölti ezt a tisztséget. Ekkor György Lajos a szakosztályi elnök (1942/458). Kétségtelenül ritka szerencsés egybeesése ez az életpályának és a történelem akkor kedvezőnek és hosszú távúnak tűnő fordulatának. Ereje teljében lévő, ismert szakemberként, érett felelősségtudatú férfiként fontos feladatok és tisztségek várnak reá az akkori Erdély három legfontosabb intézményében: az Egyesületben, amely újra tulajdonába vehette gyűjteményeit, és jelentős állami támogatáshoz is hozzájutott, a Kolozsvárra viszszatért egyetemen és az akkor alapított Erdélyi Tudományos Intézetben. Mindez azonban a háborús években történt, és a kedvező változások nem lehettek hosszú életűek ben szegedi, pécsi, budapesti egyetemi tanárokkal indul újra a kolozsvári magyar egyetem. Elenyésző számban vannak közöttük kolozsváriak is. Szabó T. Attila a ritka kivételek közé tartozik, és ennek meghatározó jelentősége van a későbbiekre nézve. Az Ő professzori státusza nélkül nem alakulhatott volna ki sem a további nemzedékekre kiterjedő folytonosság, sem a névtani, nyelvföldrajzi, nyelvtörténeti, kontaktológiai kutatásoknak az a távlata, amely iskolává fogja majd össze az erdélyi nyelvészeket. Ekkor lett tehát Szabó T. Attila a Ferenc József Tudományegyetem nyilvános rendkívüli tanára, a Magyar Nyelvtudományi Intézet Igazgatója. Ugyancsak Ő kap megbízatást az Erdélyi Tudományos Intézet Magyar Nyelvészeti Osztályának vezetésére. Ettől kezdve aktív egyetemi oktató 1971-ig, nyugalomba vonulásáig, azzal a kényszerű szünettel, amit az közötti eltávolítása jelentett. Mivel mindhárom intézményben vezető tisztséget töltött be, elsősorban rá hárulhatott a folyamatos közvetítés kényes feladata is, és bizonyára nem csupán az intézmények között, hanem a Magyarországról érkezettek és az erdélyiek között is, valamint a legidősebbek és a fiatalok között. A három intézménynek tisztáznia kellett egymáshoz való viszonyát, az egymás közötti pontos munkamegosztást januárjában Tamás Lajos, az ETI igazgatója, átiratban kéri bizottság felállítását. Mint írja: kívánatos volna, hogy a nevezett intézet munkásságának kezdetén a két tudományos intézmény [ti. az EME és az ETI] munkaterülete pontosan elhatároltassék abból a célból, hogy az Erdélyre vonatkozó tudományos kutatómunka harmonikusan és összeütközés nélkül folytatható s az azonos feladatokra való céltalan kettős erőfecsérlés elkerülhető legyen (1941/20). Az EME 82 éves múltjára és 22 évi keserű tapasztalatára, valamint alapszabályára hivatkozva a megállapodást attól teszi függővé, hogy milyen támogatást 472

11 Szabó T. Attila fog kapni az államtól (1941/24) június 10-én keltezett az a jegyzőkönyv, amely az EME és a M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Barátainak Egyesülete együttműködését, illetve munkájuk elhatárolását rögzíti a tudománynépszerűsítés területén (1941/49). A munkamegosztást a képzés és a szakmai beavatás szempontjából Szabó T. Attila később ideálisként értékelte, és így látták ezt akkori tanítványai, munkatársai is: Az egyetemi tanszék a kutatónevelés lehetőségét nyújtotta, az 1940 őszén megalakított Erdélyi Tudományos Intézet viszont lehetőséget teremtett nagy tudományos tervmunkálatok végzésére, illetőleg végeztetésére is. 21 Az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett is hűségesen kitart. És ekkor már arra is lehetősége nyílik, hogy jelképesen viszonozza mindazt, amit az Egyesülettől kapott: 1941-ben gazdag néprajzi anyagot, könyveket, régészeti anyagot ajándékoz a Múzeum gyűjteményének (1941/16 18, 157) június 11-én Roska Márton tárigazgató javasolja dr. Szabó T. Attila professzor úrnak igazgató taggá választását 1100 P-nél nagyobb értékű adományára való tekintettel. Július 22-én értesítik igazgató tagságáról (1942/232, 313) június 16-án kelt adománylevele a 241 darabból álló Szabó T. Attila népművészeti gyűjteményé -ről, amelyet az Erdélyi Nemzeti Múzeumnak adományoz. Ilyen viszonzásnak, az Egyesület iránti hűség megnyilvánulásának lehet tekinteni azt is, hogy 1942-ben megírja és kiadja Az Erdélyi Múzeum- Egyesület története és feladatai című munkáját. A feladatokról a következőket olvashatjuk: az EME-nek elsődleges múzeumi célkitűzései mellett ezután is ki kell vennie részét Erdély tudományos megismeréséből, megismertetéséből és általában a tudományok magyar nyelven való műveléséből. 22 A további felelős tisztségek, megbízatások sem maradnak el: január 16-án felkérik a módosított Alapszabály szövegező bizottságába (1942/23) május 27-én kelt jelentés arról, hogy levéltári igazgatói kinevezését felterjesztették a minisztériumba (1944/318). Július 30-án bejelenti, hogy csak szeptemberben veheti át a Levéltár igazgatását (1944/478) július 28-án kelt EME-levél arról, hogy dr. Szabó T. Attila igazgató tagnak szerencsekívánatainkat fejezzük ki az ETI igazgatójává történt kinevezése alkalmából (1944/467). Ezek az újabb tisztségek azonban már a vészes helyzet következményei: a vezetők közül egyre többen menekülnek el, az ő helyüket is át kell venni. 21 Új Erdélyi Múzeum sz I. m

12 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY október 3-án a bölcsészkari tanácsteremben és a tudományegyetem légoltalmi óvóhelyén tartják az EME igazgató-választmányi ülését: a háborús mentésről, az esetleges kiürítésről kell dönteni. Jelen vannak: dr. Balogh Ernő, dr. vitéz Boga Alajos, dr. Boga Lajos, Dóczy Ferenc, dr. Imre Lajos, dr. Kristóf György, dr. György Lajos, Nagy Géza, dr. Sándor Imre, dr. Szabó T. Attila, dr. Tavaszy Sándor, dr. Török Zoltán és Zsakó Zoltán (1944/565). A front átvonulása után kialakult helyzetben, 1945 augusztusában tagja annak a bizottságnak, amely előkészítette a tárgyalást az EME és a kolozsvári tudományegyetemek közötti jogviszony rendezéséről. Szabó T. Attilán kívül tagja még ennek a bizottságnak: Kelemen Lajos, Monoki István, dr. Tavaszy Sándor, dr. Roska Márton, dr. Venczel József, dr. Boga Lajos, dr. Török Zoltán, dr. Balogh Ernő (1945/141). Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadványainak szerkesztője Az Erdélyi Múzeumot, az Egyesület folyóiratát a harmincas években György Lajos főtitkár szerkeszti. És szintén ő az, aki az eredetileg az Erdélyi Irodalmi Szemle kiadásában elindított Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatot az Erdélyi Múzeum égisze alá vonja. Ezeknek és az Egyesület egyéb kiadványainak szerkesztése, illetve gondozása, pénzügyi adminisztrálása 1941-től szintén Szabó T. Attilára hárul március 3-án kelt szerkesztői jelentése az évi kiadványokról. Ebből megtudjuk, hogy az évi közgyűlés bízta meg azzal a megtisztelő, de nehéz feladattal, hogy az Egyesületnek akkor egyetlen folyóiratát, az Erdélyi Múzeumot szerkesszem, és az egyesületi kiadványok ügyét gondozzam. A lemondott szerkesztőtől alig egy-két használható kéziratot vett át, gyakorlatilag kéziratok nélkül kellett 1941 nyarán hozzálátnia a szerkesztéshez, a szeptember végére beérkezett kéziratokból, november elején jelent meg az 1 2. szám, majd január végén a 3 4. szintén összevont szám (1942/153). Később is hivatkozik rá, hogy nem a szakosztály jelölte az Erdélyi Múzeum szerkesztőjének, hanem a választmány határozata bízta meg a szerkesztéssel azok után, hogy György Lajos lemondott. 23 Ezzel kapcsolatos Jelentésében azt is hangsúlyozza, hogy az Erdélyi Múzeumot fokozott mértékben és elsősorban az Erdélyre vonatkozó kutatások 23 EM XLIX(1944)

13 Szabó T. Attila tudományos folyóiratává igyekszem tenni, és már tanítványait is a fiatal szerzők között említi. 24 Az Erdélyi Tudományos Füzeteknek 1941-ben tíz száma jelent meg, ezek különnyomatok a folyóiratból. Javaslatot tesz arra, hogy a sorozat önállósuljon, önálló tanulmányokat közöljön. Ez tehermentesítené ugyanakkor az Erdélyi Múzeumot, melynek eddig ezeket a nagyon terjedelmes, több íves tanulmányokat kellett folytatásokban közölni. Ez pedig a folyóirat terjedelmét növelte, a közlési lehetőségeket viszont csökkentette (1942/153). Az EME-re vonatkozó levéltári anyagban 1941-től mindennaposak a szerkesztői munkával kapcsolatos ügyintézés dokumentumai (pénzkiutalás igénylése nyomdai munkára, tiszteletdíjakra). Az október 3-i igazgató-választmányi ülésen az Egyesület folyóiratával kapcsolatban dr. Szabó T. Attila igazgató tag és a titkár jelentik, hogy a folyóiratok ez évi évfolyamainak hátralevő számai rövidesen megjelennek (1944/565). Az 1945-ös szerkesztői jelentés az előző évről még mindig gazdag termésről számolhat be, de már jelzi az 1945-ben várható nehézségeket (1945/56). És az év végi beszámoló már valóban nagy viszszaesést mutat (1945/164). Az május 3-i szakosztályi rendes közgyűlés három évre meghosszabbítja dr. György Lajos elnök és dr. Szabó T. Attila szerkesztő megbízatását. (A szakosztályi titkár ekkor már Jakó Zsigmond [1946/31].) 1946-ban megvonják a Közlemények és a Múzeumi Füzetek megjelenésének engedélyét (1946/16), de továbbra is engedélyezik az Erdélyi Múzeum megjelenését (1946/20) ban az EM-nek csak egy összevont száma jelenhetett meg, az ETF-nek két száma (1947/151), az utolsó 1947-ben. Az iskolateremtő Szabó T. Attila Szabó T. Attila az iskolához, az egyetemhez nem mint hivatalos intézményhez kötődött. Tanítani és nevelni elsősorban a saját példájával tanított és nevelt, és ebben hatása halála után sem szűnt meg. Neki magának, miután teológiai és tanári oklevelét megszerezte, rövid középiskolai tanárkodása idején ilyesmire nem volt lehetősége. Annál inkább fiatal kutatóként a terepen, nála fiatalabbak körében: Bábonyban, Kidében, Moldvában. A Ferenc József Tudományegyetem, az Erdélyi Tudományos Intézet, a Bolyai, majd a Babeş Bolyai Tudományegyetem nem hivatalos oktatási 24 I. m

14 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY intézményként voltak számára fontosak ilyen értelemben a tanári munkát nem is szerette, hanem a beavatás lehetséges helyszíneiként. Az iskola mint irányzat olyan szakmai műhelyt feltételez, amelyre új kutatási irányok kezdeményezése, új paradigmák bevezetése és ezek határozott követése jellemző. Szintén jellemző rá a tematikában, módszerben, szemléletben megnyilvánuló sajátos karakter, amely nem jelent föltétlen egységet és egysíkúságot, s főképpen nem jelenthet belterjességet, hiszen ez éppen az új irányba való kibontakozást akadályozná. Mindez időben úgy érvényesül, hogy több, egymást követő nemzedék folytatja az elődök által megkezdett nagyobb távlatú munkálatokat, de az egyes nemzedékeket nem csupán a követett paradigma folytonossága kapcsolja össze, hanem a tanítómester és tanítvány viszonya is. Az iskola így egyben a tudományos képzés, a beavatás virtuális intézménye is. Noha mindebben a meghatározó kezdeményező és összefogó, példamutató személyiségnek döntő szerepe van, a tudományos iskola csak olyan intézményi keretben valósulhat meg, amelyben egyszerre van meg a képzés és a kutatás lehetősége. Sem az egyszemélyes intézmény, sem a polihisztor nem válhat iskolateremtővé. Az egyedül működő tudósnak lehetnek ugyan követői, akárcsak az íróknak, művészeknek, de ez működésüket még nem teszi iskolává. Az intézményességhez hozzátartozik a publikációs fórum(ok) megléte is: a publikáció, a publicitás, a szakmai viták nyilvánossága és a kutatási eredmények folyamatos közzététele. Sok kedvező körülménynek kell tehát egyszerre közrejátszania ahhoz, hogy valamely területen a szakmai törekvések iskolaszerűen érvényesüljenek. Kisebbségi helyzetben igen ritka a körülmények ilyen szerencsés összejátszása. Kolozsváron a 20. század harmincas éveitől legalább egy fél évszázadon át a magyar nyelvészet ilyen kivételes helyzetbe került. Talán egyetemesen is ennek a kornak a jellegzetessége a paradigmákon való osztozkodás, az új paradigmák bevezetése. A korábbi évszázadokban a nyelvvel való tudatos foglalkozást a nyelvi kodifikációt, a szaktudományok terminológiájának kialakítását, a tudományos igényű nyelvleírást, a nyelv eredetének és történetének vizsgálatát, a nyelvújítás hullámait stb. Erdélyben is magányos nagy tudósok sora fémjelzi: Heltai, Geleji, Apáczai, Misztótfalusi, Pápai Páriz, Benkő József, Gyarmathi Sámuel, Aranka, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor. De még az EME és a tudományegyetem megalakulása után is a saját útjukat járó, nemzetközileg is úttörő Brassai Sámuelen és Bálint Gáboron, valamint a néprajztudományt szervező és elsőként oktató Hermann Antalon kívül a többi jelentős személyiség túlságosan is a centrumhoz, Budapesthez és a budapesti iskolához kapcsolódott. Jellemző egyébként, hogy amikor Szabó T. Attila a kolozsvári egyetem első korszakának nyel- 476

15 Szabó T. Attila vészprofesszorairól ír, munkásságuk megítélésének fő szempontja az, hogy miként ismerték föl a helyzetükből fakadó táji feladatokat és hogy ez miként tükröződik munkásságukban. És ebben a Magyar tájszótárt szerkesztő Szinnyei József kolozsvári működése a legfontosabb. 25 A helyzet Csűry Bálint fellépésével változik meg, az ő kolozsvári, majd debreceni működésével. Kolozsváron ő éppen az intézményhiány miatt nem válhatott iskolateremtővé, de az lett Debrecenben. Kolozsváron az igazi alapozás, a határozottabb kezdeményezés és föllépés Szabó T. Attilára várt, aki előbb az EME-be kapaszkodva, majd az EME-ben vállalt feladataival párhuzamosan a Ferenc József Tudományegyetemen és az Erdélyi Tudományos Intézetben jelentős szakmai vállalkozásokat indított el. Az ETI tudvalévőleg erdélyi tagintézete volt a Teleki Pál Tudományos Intézetnek. Ezt már a kortársak is pontosan tudták, és ilyen értelemben értékelték. Csűry Bálintnak Erdélyből való távozása után a harmincas évek végén egyik tanítványa körül kialakult egy kis nyelvészgárda, mely [...] az uralomváltozást s az ETI megalakulását nagy munkakedvvel s elég terjedelmes összegyűjtött anyaggal érte meg. Akkor már nem sok munka kellett, hogy ebből az anyagból kész dolgozatokat, sőt monográfiákat lehessen rövid idő alatt kiadásra készen összeállítani. 26 Az iskolára, mint az előbbiekben megállapítottuk, jellemző, hogy új kutatási irányokat kezdeményez, és hogy sajátos karaktert képvisel tematikában, módszerben és szemléletben. A kutatási irány újdonsága persze lehet viszonylagos: nem föltétlenül egyetemesen új, de abban a szakmai környezetben igen, amelyben a kutató működik. A magyar nyelvészetben föltétlenül ilyen a harmincas években a történeti és az élő helynevek gyűjtése és vizsgálata. Ennek kezdeményezője és példamutató képviselője Szabó T. Attila volt ban előbb a Nyelvtudományi Társaságban mutatta be, majd a Magyar Nyelvben jelentette meg A helynévgyűjtés jelentősége és módszere című tanulmányát, 27 amelyet az MTA Sámuel Köblerjutalommal tüntetett ki, négy évvel később az önkéntes gyűjtők számára is használható népszerű módszertani útmutatóját az Erdélyi Iskolában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? 28, 1943-ban pedig az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyvében ennek 19. századi előzményeit foglalta össze. 29 Közben már folyamatosan gyűjtötte a levéltárból a történeti adatokat, tanítványaival elkezdte egyes erdélyi kisrégiókban az élő helynevek 25 Szabó T. Attila: Az erdélyi magyar nyelvtudomány kérdései. = Sz. T. A.: Nép és nyelv. Válogatott tanulmányok, cikkek. IV. Buk (A továbbiakban: Nép és nyelv.) 26 Mikecs László: Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az Erdélyi Tudományos Intézet működéséhez. EM LIX(1944) sz MNy XXX V sz., különnyomatként is. 29 A magyar helynévkutatás a XIX. században. I

16 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY monografikus gyűjtését és feldolgozását, és egyre-másra közölte főképpen elhomályosult motivációjú nevek szótörténeti és etimológiai megvilágítását. Ez egyben olyan módszertan gyakorlati kidolgozását is feltételezte, amelyhez a későbbiekben más kutatók is igazodhattak. Elsősorban ezt értékelte Pais Dezső is az évi, Szabó T. Attilának ítélt Szily-jutalomról írott jelentésében: Helynévközléseinek igen nagy mostanáig szinte egyedülálló érdeme ez a századokon át húzódó folytonosság, a különböző időből való alakváltozatoknak egymásba kapcsolódó láncolata. 30 Szabó T. Attila kezdeményezésének és szakmai sikerének a hatását láthatjuk abban is, hogy 1938-ban a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. helynévgyűjtő pályázatot hirdet, és az Erdélyi Múzeum szerkesztőségére (György Lajosra) ruházta a pályatétel ügyét. A pályázat díjazottja többek között Márton Gyula, Vigh Károly (1940/185) február 1-jén dr. Ferenczi Sándornak és dr. Szabó T. Attilának nyilvánítanak hivatalosan köszönetet a helynévgyűjtő pályamunkák bírálatáért (1940/121) ban a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály pályadíját Gálffy Mózes és Márton Gyula egyetemi hallgatónak ítélte oda. 31 Szintén Szabó T. Attila kezdeményezte az első, módszertani kísérletnek szánt magyar nyelvföldrajzi kutatást az Erdélyi Tudományos Intézetben. Lényegesen megváltozott a helyzet, mikor az ETI Magyar Nyelvészeti Osztályának megalakulása után az osztály munkatervének egyik lényeges pontjaként egy erdélyi nyelvtérkép megvalósítása már nemcsak délibábos ködkép gyanánt lebeghetett előttünk kitűzött célként. 32 A háborús körülmények nem tették lehetővé a Kolozsvár környéki régió teljes nyelvföldrajzi fölvételezését, feldolgozását és kiadását. Mutatványnak szánt eredménye az Erdélyi Múzeum 49. évfolyamában és az ETF 181. számaként jelent meg: Huszonöt lap Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé - ből, Szabó T. Attila, Gálffy Mózes és Márton Gyula munkájaként. Később e kezdeményezés tapasztalataiból, kérdőívéből kiindulva lehetett megtervezni több hullámban és egyre pontosabb felbontásban az egész Erdélyre kiterjedő nyelvföldrajzi munkálatokat. Módszertani tanulságait a Budapesten elkészült A magyar nyelvjárások atlasza anyagának gyűjtésében is hasznosították EM XLV(1940) Névtani munkásságának értékelésére lásd Hajdú Mihály: A névkutató Szabó T. Attila. MNy CII(2006). 3. sz B. Gergely Piroska: Szabó T. Attila, a személynévkutató. = Emlékkönyv Hajdú Mihály: Szabó T. Attila, a helynévkutató. = I. m Szabó T. Attila: Jegyzetek Kolozsvár és vidéke tájnyelvi térképének előszavához. = Anyanyelvünk életéből Minderről lásd N. Fodor János: Szabó T. Attila, a nyelvjáráskutató. = Emlékkönyv

17 Szabó T. Attila A harmadik téma a magyar nyelvészetben Csűry Bálint által képviselt szavak és dolgok módszere, amely a dialektológia és a néprajz interdiszciplináris érvényesítését vezette be a népi kultúra meghatározott jelenségeinek, tárgyegyütteseinek vizsgálatában. Szabó T. Attila ezt a szemléletet inkább szótörténeti vizsgálataiban érvényesítette, Nagy Jenő, aki közvetlenül Csűry tanítványa volt, Márton Gyula és a nyomukba lépő következő nemzedék viszont az erdélyi hagyományos foglalkozások és az élő népi kultúra etnolingvisztikai kutatásaiban alkalmazta. Az interdiszciplinaritásnak ez az erdélyi hagyománya különösen az ötvenes évektől vált fontossá, amikor megszűnt a néprajz egyetemi oktatása, a diszciplína művelői a Csűry- és Gunda-tanítványok pedig jelentős részben kiszorultak az intézményekből. Maga a dialektológiai kutatás, amelynek speciális területe a nyelvföldrajz és az említett népiszókincsvizsgálat, a vizsgált jelenségek és a vizsgálati terep miatt tekinthető csak sajátosan erdélyinek, szemléletében és módszertanában nem különbözik az általános európaitól. Erdély sajátos helyzetéből adódóan már a 18. század végétől, majd az induló egyetemen és az Erdélyi Múzeum-Egyesületben is különös figyelem kísérte a magyar román szász nyelv- és művelődéstörténeti kapcsolatokat. Ez a hagyomány tovább élt a kolozsvári iskola 20. századi működésében is, némi egyoldalúsággal vált intenzívvé a háború utáni időszakban főképpen a magyar nyelv román elemeinek, kontaktusjelenségeinek történeti és jelenkori vizsgálata. Szintén a kisebbségi helyzettel és a magyar szempontjából kedvezőtlen nyelvi folyamatok érzékelésével függ össze a nyelvművelés, a nyelvművelő mozgalom előtérbe kerülése a húszas-harmincas években ban az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának ülésein dr. Császár Károly adott elő A jelenkori nyelvújítás címmel. Csűry Bálint előadásának címe: A társadalmi közszellem hatása nyelvünkre, majd a következő szakosztályi évben szintén ő A magyar nyelv sérthetetlen alaptörvényei címmel tart előadást ban az Erdélyi Irodalmi Társaságban ad elő a nyelvújítás kérdéseiről. Az EME 1930-as marosvásárhelyi vándorgyűlése Csűry Bálint előadásával: Gondolatok nyelvünk épsége körül (1930/97) hagyományt teremtett: úgyszólván ő adott jelt a magyarországi nyelvművelő mozgalommal azonos szellemben induló romániai magyar nyelvművelő munkálkodásra. 34 Ettől kezdve minden vándorgyűlésnek volt olyan előadása, amely a nyelvápolás, nyelvvédelem kérdésével foglalkozott Szabó T. Attila: Az erdélyi magyar nyelvtudomány kérdései. = Nép és nyelv Az EME további nyelvművelő előadásainak 1939-ig teljes bibliográfiája: EM XLVII(1942)

18 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY A György Lajos szerkesztésében megjelenő Erdélyi Múzeumban től külön rovata indult a nyelvművelésnek. A Mit akar ez a rovat? című bemutatkozásban a következőket írja a szerkesztő: A háborút követő években arra ébredt a magyar közvélemény, hogy nyelvünk romlásnak indult, eredetisége, szépsége és tisztasága veszedelembe került. A bajok láttára és a panaszok hatása alatt nagyarányú mozgalmat indított a Magyar Tudományos Akadémia [ ] Folyóiratunknak ez az új rovata közölni fogja a nyelvművelés eredményeit, hogy róluk a mi közönségünk is tudomást szerezhessen, majd följegyzi az erdélyi magyar nyelvről tett megfigyeléseit, hogy a hibák kerülésére intsen s a magyar beszéd ellenőrzésére szoktasson. 36 Visszhangja volt a rovatnak, kedvezően fogadták, a példa a többi folyóiratra, lapra is ösztönzőleg hatott. Hasonló rovatot indított a Pásztortűzben Császár Károly, a Keleti Újságban Dsida Jenő, a Brassói Lapokban Kacsó Sándor, az Erdélyi Iskolában György Lajos és Márton Áron. Noha a rovat megindításával a szerkesztő célja elsősorban az volt, hogy az erdélyi olvasóknak közvetítse a magyarországi nyelvművelő mozgalom eseményeit, eredményeit, a hazai nyelvhasználat megváltozott helyzetével kapcsolatos jelenségekre is felfigyel. Foglalkozik a románból átvett nevekkel, majd a hivatalos úton terjedő román szavakkal, amelyekről ezt írja: Természetes, bár nem megbocsátható következménye ez a kétnyelvűségnek, a román nyelvvel való folytonos és mellőzhetetlen érintkezésünknek. 37 Már akkor elhangzik a vád, hogy a magyarok nem tudnak románul és nem is akarnak megtanulni februárjától hatósági rendelet tiltotta a nyomdáknak a magyar helységnevek kinyomtatását, és az intézkedés a tudományos közleményekre is kiterjed. 39 A Nyelvművelés rovatban e tényre reagálva hivatkozik a szerkesztő arra, hogy a helységnevek használatának joga a nemzeti kisebbségek XI. genfi kongresszusán is hangot kapott. 40 Azt is jelzi a rovat, hogy magyarországi könyvbírálatokban bántó leckéztetéseket kap az erdélyi magyar nyelv ben és az 1942-es évfolyam első számaiban Szabó T. Attila szerkesztésében is még megjelenik a rovat ben közli például Márton Gyulának a Román szavak a magyar egyetemi hallgatók nyelvén című cikkét, 42 amelyet a szerkesztő megjegyzése szerint még 1938-ban írt meg a szerző, de publikálni akkor nem lehetett. Nem az új szerkesztő érdektelensége okozza, hogy az EM 1942-es évfolyamában Szabó T. Attila bejelenti a 36 EM XL(1935) I. m I. m I. m I. m I. m EM XLVII (1942)

19 Szabó T. Attila Nyelvművelés rovat megszüntetését. 43 Ebben a szerkesztői bejelentésben összefoglalja a rovat korábbi éveinek termését: a szerzőket és az általuk közölt dolgozatok számát (a legtermékenyebb György Lajos szerkesztőként 52 cikket írt, Szabó T. Attila 45-öt, Brüll Emánuel 44-et, mások ennél jóval kevesebbet). A rovat megszüntetését részben takarékossági, részben szerkesztéstechnikai okokkal indokolja, de hivatkozik arra is, hogy gyökeresen megváltozott a magyar nyelv erdélyi helyzete, és a magyarországi nyelvészeti, nyelvművelő szakirodalom is, elsősorban a Magyarosan és a Magyar Nyelv, hozzáférhetővé vált mindenki számára. Azt is fontosnak tartja jelezni, hogy a külön rovat megszüntetése nem jelenti azt, hogy a folyóirat munkatársai ezután nem kísérik figyelemmel nyelvünket, vagy nem követik azokat a nyelvművelő elveket, amelyeket az előbbi szerkesztő és a jelenlegi vallott és vall. 44 A magyar helységnevek kinyomtatásának tilalma megnehezítette, sőt szinte lehetetlenné tette az Erdélyi Múzeum megjelentetését is. Ezért 1936 novemberében György Lajos főtitkárként hivatalosan kéri Kántor Lajost, az EME titkárát, hogy Gyárfás Elemér szenátor javaslatára és pártfogó támogatására számítva szerkesszenek hivatalos beadványt a belügyminiszterhez és a volt miniszterelnök, történész N. Iorgához. A beadvány elkészül, és meg is lesz az eredménye: a Belügyminisztérium Államigazgatási Főosztálya január 17-i leiratában értesíti a prefektust, hogy az Erdélyi Múzeumban engedélyezik a magyar földrajzi nevek használatát a románnal együtt (1936/431, 435; 1937/87). Szabó T. Attila munkásságát a háború utáni évtizedekben is végigkísérte a nyelvhasználat kérdéseivel való foglalkozás. Nem lehet véletlen, hogy tanulmányai, dolgozatai gyűjteményes köteteiben mindig első helyre sorolta nyelvművelő írásait. Bizonyára a magyar nyelv sajátos erdélyi helyzete befolyásolta őt és kolozsvári munkatársait abban, hogy a háború utáni évtizedekben a magyarországi nyelvművelőknél szigorúbbak voltak az idegen szavak és az új jelenségek megítélésében. 45 Az életét napi rendszerességgel végigkísérő levéltári adatgyűjtés, az erre alapozó nyelvtörténeti, főképpen szótörténeti kutatások, amelyek végül elvezettek az Erdélyi magyar szótörténeti tár megszerkesztéséhez, elméleti és módszertani tekintetben az újgrammatikusként ismert irányzathoz, közelebbről a budapesti iskolához kapcsolódnak. 43 Zárószó a Nyelvművelés rovathoz. EM XLVII(1942) I. m Nyelvművelő munkásságáról lásd Posgay Ildikó: Szabó T. Attila, a nyelvművelő. = Emlékkönyv

20 HIVATÁS ÉS TUDOMÁNY Folytonosság és változás: egyetemi pálya a megváltozott világban Az Erdélyi Múzeum-Egyesület működését, folyóiratának megjelenését 1950-ben betiltják. Megváltozott és változó intézményi keretek között tovább él viszont az egyetem, az egyetemi tanszék, egy-két magyar nyelvészeti téma kutatása pedig a Román Akadémia kolozsvári intézetében is helyet kap. Ezekben az intézményekben Szabó T. Attila továbbra is meghatározó személyisége a kolozsvári, az erdélyi magyar nyelvészeti kutatásoknak. Az a szellemiség, azok a kutatási témák és az a módszeresség, amelyet ő alakított ki, ő határozott meg a harmincas-negyvenes években jórészt az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az akkori társintézmények keretében, éppen a kolozsvári nyelvészeti iskola működésében vált folytonossá, amely átélte az intézményi változásokat, túlélte a személyek és az intézmények életének tragédiáit, traumatikus fordulatait. A háború után, gyakorlatilag már 1946-tól a kolozsvári egyetemi tanszéket lehet a nyelvészeti kutatások központi műhelyének tekinteni, Szabó T. Attila számára pedig egyetemi tanári státusza válik folytonossá és meghatározóvá a korábbi státuszok és tisztségek közül. A hely és a történelem néha kiszámíthatatlan fordulata alapvetően határozta meg tanári és szakmai pályáját és azt is, hogy egyetemi pályafutása merőben szokatlan. Legalább három egyetem professzora volt, miközben a kolozsvári egyetemen tanított. Egyetemi karrierje azzal kezdődött, hogy fiatalon, harmincnégy éves korában intézetvezető professzor lesz a Ferenc József Tudományegyetemen és osztályvezető az Erdélyi Tudományos Intézetben, majd egy kényszerű cezúra, a történelem cezúrája után a csak a kutatásainak élő, az egyetemmel, talán a tanszékkel is kissé meghasonlott vezető professzor. A vezetőt nem adminisztratív értelemben használom: erre ebben a korban bizonyára nem is vágyott, és az akkori politikai, ideológiai elvárások szerint ilyen tisztséget nem is láthatott volna el. De vezető volt folyamatosan tekintélyénél fogva. Ezt a tekintélyt nem vonta senki kétségbe: sem a tanszék hivatalos vezetője, Márton Gyula, sem a Bolyai, majd a Babeş Bolyai vezetése, sem az akadémiai intézet és az egyetem román nyelvészei ben és azt követően részt vesz a Bolyai Tudományegyetem megszervezésében, és ezen a régi-új egyetemen a tanszéket is vezeti 1952-ig. Az 1948-ban bekövetkezett újabb átszervezés legalább olyan traumatikus volt, mint a közvetlenül a háború utáni: ennek az évnek a nyarán következett be az oktatási intézmények államosítása, már 1947-től a magyar 482

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL

1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ 56. SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBÕL TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2006 4 KÖNYVEM

Részletesebben

Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010.

Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010. Szemle 105 Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 4236 lap +

Részletesebben

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a kolozsvári nyelvészeti iskola

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a kolozsvári nyelvészeti iskola Az rdélyi úzeum-gyesület és a kolozsvári nyelvészeti iskola Péntek János Transylvanian useum Society and the Linguistic School from Kolozsvár (Cluj) - In the thirties of the 20,h century Attila Szabó T.

Részletesebben

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG

2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 1 SZATHMÁRI ISTVÁN A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 2 A MAGYAR STILISZTIKA A KEZDETEKTÕL A XX. SZÁZAD VÉGÉIG 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXIX. SZATHMÁRI ISTVÁN

Részletesebben

Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről. Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék

Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről. Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék Hagyjuk vagy fejlesszük? A magyar műszaki nyelv jelenéről és jövőjéről Dr. Balázs Géza tszv. egyetemi tanár ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszék Sztenderd - szaknyelv A fejlett nyelvek rétegződnek sztenderd

Részletesebben

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA, Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király

Részletesebben

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.

BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4

Részletesebben

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd

Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Összeállítás a MOSZT-ról Név: Modernkori Oroszország és Szovjetunió Történeti Kutatócsoport MOSZT. Rövidítésének jelentése: Híd Név angolul: Research for Modern Russia and Soviet History Név oroszul: Центр

Részletesebben

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Emlékezzünk az elődökre!

Emlékezzünk az elődökre! Emlékezzünk az elődökre! Pályázók: Nagy Ottó (16 éves) Tamaskó Marcell (16 éves) Iskola neve: SZOI Vörösmarty Mihály Gimnáziuma A pályamunka befejezésének időpontja: 2012. március 29. Dolgozatunk a hagyományteremtés

Részletesebben

Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15

Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15 Tanítóképzők, tanítók a 20. századi Magyarországon. A budai képző 100 éve. TBN08M15 2012. február 22. A félévi munka megbeszélése: tematika, ütemterv, követelmények. 2012. február 29. Tanítóképzők, tanítók

Részletesebben

Az újabb erdélyi népnyelvkutató munka kezdete.

Az újabb erdélyi népnyelvkutató munka kezdete. Az újabb erdélyi népnyelvkutató munka kezdete. 1. A kolozsvári népnyelvkutatók eddig és különlegesen 1941-ben végzett munkája a maga szerénységében is érthetetlen teljesítménynek tűnnék fel akkor, ha valaki

Részletesebben

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program

Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak

Részletesebben

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS

1 STÍLUS ÉS JELENTÉS STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM

Részletesebben

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN Főszervezők: BOD PÉTER Alapítvány Gyulafehérvár Bethlen Gábor Kollégium Nagyenyed Társszervezők: Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed; Magyarigeni Református Egyházközség; Bod Péter Megyei Könyvtár,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló

Részletesebben

5. számú melléklet BÓDI ZSUZSANNA

5. számú melléklet BÓDI ZSUZSANNA 5. számú melléklet A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR MUNKATÁRSAINAK TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE A 150/1992. (XI. 20.) KORM. RENDELET 12. (4) PONTJÁBAN MEGHATÁROZOTT IDŐTARTAM ALATT BÓDI ZSUZSANNA A tevékenység megnevezése:

Részletesebben

Székely Tanintézet Tevelen

Székely Tanintézet Tevelen Mentoromnak, Földi Istvánnak emlékére Fábián Margit Székely Tanintézet Tevelen A Teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet története Földi István leveleinek tükrében Előszó 2007-ben Erdős Borbála,

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE

IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős

Részletesebben

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

GYALUI VÁRTARTOMÁNY URBÁRIUMAI

GYALUI VÁRTARTOMÁNY URBÁRIUMAI ÉRDÉLYI T U D O M Á N Y O S INTÉZET GYALUI VÁRTARTOMÁNY URBÁRIUMAI BEVEZETÉSSEL ELLÁTVA KÖZZÉTESZI JAKÓ ZSIGMOND K O L O Z S V Á R 1 9 9 4 DUNÁNTÚL PÉCSI EGYETEMI KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA R.-T. PÉCSETT. MONUMENTA

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA

ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA ÁLTALÁNOS KATEKÉZIS IV. ÉVFOLYAM A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár intézmény 1.2 Kar Római Katolikus Teológia Kar 1.3 Intézet Pasztorálteológia

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK

TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK JUTÁI AMflC-^ NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK -KÜLGAZDASÁG Egyensúly, növekedés, külgazdasági deficit TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK Kitekintés: Németország, Nagy-Britannia Szállítási logisztika Összehasonlítópolitikai

Részletesebben

Az Ószövetség másik fele

Az Ószövetség másik fele A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI K a r a s s z o n Is t v á n Az Ószövetség másik fele A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének

Részletesebben

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.

Részletesebben

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Bevezetés A Szervezeti és Működési Szabályzat a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek

Részletesebben

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.

Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu

Részletesebben

Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár...

Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár... Elment a múzeumigazgató, elment egy díszpolgár... 2015-05-29 10:28:03 Így emlékezik a Móra Ferenc Múzeum Trogmayer Ottóra. Kürti Béla írását változtatás nélkül közöljük. 2015. május 27-ről 28-ra virradó

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló NTP-HHTDK-17-0049 Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló Ebben a periódusban folytatódott a tehetséggondozás tudományos diákköri

Részletesebben

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 59. rendelkezése

Részletesebben

Jelentés az»erdélyi Múzeum«1941 1943. ^vi működéséről

Jelentés az»erdélyi Múzeum«1941 1943. ^vi működéséről tott és fájdalmasan nélkülözött intézményeinkkel ápoljuk a lelki összetartozást, jó sorsunkban ne feledkezzünk meg róluk, amikor azok a megpróbáltatás nehéz idejét élik, a felelőségérzetet, mellyel ezeknek

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló Pályázati azonosító: 3543/00205 Beszámoló az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt Muzeális értékű gyűjtemények védelmét és hosszú távú megőrzését szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra pályázat

Részletesebben

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)

VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949) Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás 2016/09/27-2017/01/28 A magyar történelem egyik legkalandosabb életű egyénisége, az egyik leghíresebb magyar világutazó, hajós és katona, az indiai-óceáni szigetvilág első európai uralkodója, Benyovszky

Részletesebben

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.)

A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.) Szathmári István A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései (Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola, 2001. 104 pp.) B o d n á r Ildikó 2001 tavaszán az ELTE BTK akkori, Pesti Barnabás utcai épületében

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos

Részletesebben

A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR

A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR A PTE EGYETEMI LEVÉLTÁR 2011. évi munkabeszámolója I. Az intézmény általános helyzete 2004. január 1-én jött létre a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Központi Levéltára a PTE Központi Könyvtár szervezeti egységeként.

Részletesebben

Levélben értesítsen engem!

Levélben értesítsen engem! 2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi

Részletesebben

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán

Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.

Részletesebben

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA Pályázati szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 3508 altéma kódszámú kiírására NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

Részletesebben

EMLÉKKÖNYVÜNK

EMLÉKKÖNYVÜNK EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 A ceglédi Kossuth Reálgimnázium 1938. évben végzett tanulóinak emlékkönyve Összeállította: Taracsák István Mûszaki szerkesztés és tipográfia: Taracsák

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program Interdiszciplináris Doktori Iskola A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900 1800 között Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő

Részletesebben

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott

Részletesebben

Analógiák és eltérések szövevénye

Analógiák és eltérések szövevénye Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése

Részletesebben

A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN

A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN 1918 1938. ÍRTA JAKABFFY ELEMÉR és PÁLL GYÖRGY l^.m'n.'ii').'' ASTUDIUM KIADÁSA, BUDAPEST, 1939 Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt., Budapest. Fel. vezető:

Részletesebben

Cs. Nagy Lajos. Dialektológiai kutatások a PPKE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszékén

Cs. Nagy Lajos. Dialektológiai kutatások a PPKE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszékén Cs. Nagy Lajos Dialektológiai kutatások a PPKE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszékén 1992: Budapest 1994 szeptemberétől: Piliscsaba Klotildliget Tanszéki kiadványok: Szépe Judit 2000. Fonémikus parafáziák magyar

Részletesebben

KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *

KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki

Részletesebben

A Szemiotikai Tájékoztató (a Magyar Szemiotikai Társaság kiadásában) új folyamának bibliográfiája

A Szemiotikai Tájékoztató (a Magyar Szemiotikai Társaság kiadásában) új folyamának bibliográfiája A Szemiotikai Tájékoztató (a Magyar Szemiotikai Társaság kiadásában) új folyamának bibliográfiája Új folyam 1 (5), 1991. 1. szám (A4-es méretben) Voigt Vilmos: A magyar szemiotikai terminológia általános

Részletesebben

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan:

További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Tudomány és kultúra További olvasnivaló a kiadó kínálatából: Alister McGrath: Tudomány és vallás Békés Vera Fehér Márta: Tudásszociológia szöveggyűjtemény Carl Sagan: Korok és démonok Dombi Péter: Hiszem

Részletesebben

TAB2107 Helytörténet tematika

TAB2107 Helytörténet tematika TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

Hagyományok Háza Fo 1kI ór d o ku m cn t á c i ós Könyvtár és Archívum

Hagyományok Háza Fo 1kI ór d o ku m cn t á c i ós Könyvtár és Archívum Hagyományok Háza Fo 1kI ór d o ku m cn t á c i ós Könyvtár és Archívum G y ű jt ő k ö r i S z a b á l y z a t A Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum (a továbbiakban HH FDK) nyilvános

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi

Részletesebben

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok

Részletesebben

Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kétszázötvenedik kötete

Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kétszázötvenedik kötete Könyveink világa. Bölöni Domokos Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó kétszázötvenedik kötete A Székely Útkereső levelesládája. 1990 2000 A Székely Útkereső című folyóirat nevénél, tartalmánál, célkitűzéseinél

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban

A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A Magyar Nemzeti Bank szerepe a magyar gazdaságban változó történelmi korszakokban A KÖTET SZERZŐI: Botos János történész, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóhelyettese Domány Gyula közgazdász, az MNB igazgatóhelyettese

Részletesebben

A bemutatót készítette: Kegyesné Szekeres Erika és Paksy Tünde

A bemutatót készítette: Kegyesné Szekeres Erika és Paksy Tünde Germanisztika (német) alapszakos képzés A Miskolci Egyetem Német Nyelv-és Irodalomtudományi Tanszékén Tájékoztató Germanisztika, német alapszakos bölcsész képzésről a Miskolci Egyetemen SZERETETTEL KÖSZÖNTÜNK

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató

Részletesebben

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről

Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről Beszámoló a MTA Immunológiai Bizottság 2011. évi tevékenységéről 1. A tudományos bizottság neve: MTA, Immunológiai Bizottsága 2011. szeptember 13 után: MTA, Immunológiai Osztályközi Tudományos Bizottság

Részletesebben

Hazám tudósi, könyvet nagy nevének!

Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Arany János pályájának művelődéstörténeti olvasatai Szerkesztette: Cieger András MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Országos Széchényi Könyvtár Universitas Könyvkiadó

Részletesebben

Etikai Kódex az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgárai számára

Etikai Kódex az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgárai számára Etikai Kódex az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgárai számára Preambulum Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az európai hagyományokra épülő minőségi felsőoktatás és kutatás érdekeit szolgálja, küldetése

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

A nyelvstratégia nyelvészeti megalapozásának fontossága

A nyelvstratégia nyelvészeti megalapozásának fontossága A nyelvstratégia nyelvészeti megalapozásának fontossága Kiss Jenő* 1. A konferencia programja már önmagában is világosan jelzi, mennyire változatos, sokféle az a közeg, amelyben a Kárpát-medencei magyarság

Részletesebben

ELŐFIZETÉSI ÍV KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED

ELŐFIZETÉSI ÍV KOROKNAY-NYOMDA, SZEGED 366 Közlemények Magyar Szociográfiai Intézetbe kerültek, amelyet a Fővárosi Könyvtárból végleg távozott Krisztics vezetett. 13 A lemondás a Teleki által felkínált feladatokról, a humaniórák közé való visszavonulás

Részletesebben

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA

REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZÜLŐI (SZERVEZET) VÁLASZTMÁNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2012. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések 3 II. A Szülői Munkaközösség alapvető célja 3 III. A Szülői Munkaközösség alapvető feladata

Részletesebben

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács 2019. május 16-i ülésének jegyzőkönyve A KARI TANÁCS ÜLÉSÉNEK HELYE ELTE BTK, Kari Tanácsterem (Múzeum krt. 4/A, fszt. 39. sz. terem)

Részletesebben

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia

Részletesebben

90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle

90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle Hunyadi László Kilencven éves a Statisztikai Szemle A Statisztikai Szemle az egyik legrégibb szakmai folyóirat, 1923 januárja óta gyakorlatilag folyamatosan megjelenik. Sokan, sokat írtak a történetéről.

Részletesebben

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. ELTE Reader Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. Az ELTE Eötvös Kiadó a tudományegyetem intézményi könyvkiadója. Könyvkiadóként keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a digitális publikálásban rejlenek. Egyetemi

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola

Interdiszciplináris Doktori Iskola Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.

Részletesebben

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.

Részletesebben

A HTE aktuális témái. HTE Szenátus ülés február 23.

A HTE aktuális témái. HTE Szenátus ülés február 23. A HTE aktuális témái HTE Szenátus ülés 2017. február 23. Szakmai közösségek pályázat Tovább folytatjuk a pályáztatási rendszert 2017-ben 600 ezer + 150 ezer Ft támogatás 9 igény érkezett hat szakosztálytól,

Részletesebben