Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület június 21-én tartandó rendkívüli ülésére
|
|
- Viktória Oroszné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület június 21-én tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: közétkeztetés átszervezése Döntési dokumentumok száma: 1 db Döntési dokumentumok típusa: határozati javaslat Nyílt ülés Szavazás módja: nyílt egyszerű többség Melléklet: közfeladatellátási szerződés tervezet Tisztelt Képviselő-testület! Az Országgyűlés a június 13. napján tartott ülésén elfogadta az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényt, mely alapján a tankerületi központ által fenntartott és a települési önkormányzat által működtetett köznevelési intézmény fenntartója és működtetője január 1. napjától az állam lesz. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény alapján az intézményi gyermekétkeztetés és a szünidei gyermekétkeztetés a jogszabály jelenleg ismert től hatályos időállapota szerint továbbra is önkormányzati feladat marad, ezért javasolom, hogy a 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 14. szám alatt és a 4242 Hajdúhadház, Szilágyi Dániel utca 2-4. szám alatt működtetett konyhákat az Önkormányzat ne adja állami működtetésbe. A hivatkozott ingatlanok önálló helyrajzi számmal történő ellátása, testületi döntést követően 30 nap alatt megvalósulhat. Abban az esetben, ha a fenti feladatok ellátása az állam által kerül megvalósításra, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat, valószínűsíthető, hogy a főző konyhák helyett melegítő konyák kerülnek kialakításra az intézményekben, mely létszámleépítéssel és a hadházi termelők piacvesztésével járhat. Jelenleg a konyhákat a Városgondnokág üzemelteti, mint Hajdúhadház Város Önkormányzat által alapított költségvetési szerv, mely egy esetleges jogszabályváltozás esetén, hasonlatosan az iskolák állami fenntartásba, valamint től működtetésbe vétele esetén nem jelent jogivédelmet (bíróság előtt kikényszeríthető) az önkormányzat számára. A közétkeztetésre vonatkozó állami fenntartásra és működtetésre irányuló jogszabály hatálybalépésével a konyhák átadását nem lehet elkerülni. (Mj.: az iskolák is az önkormányzatok által alapított költségvetési szervek voltak) Abban az esetben, ha az önkormányzat, (közfeladat ellátási) szerződést köt közétkeztetési feladatok ellátására, az a Ptk, értelemben-jogvédelemben részesül, amennyiben a feladat állami fenntartásba kerül, a jelenleg ismert jogszabályi környezetben az Önkormányzat helyére a Magyar Állam lép be, mint szerződő fél.
2 Közétkeztetés személyi állomány munkakör megnevezése létszám (fő) élelmezésvezető 3 Ügyintéző 1 szakács 5 konyhalány 22 mosónő 2 ételszállító gépjárművezető 2 összesen 35 Közétkeztetés feladat ellátási helyei, jelenlegi kapacitása: Központi konyha Bocskai tér 7 Földi konyha Jókai u Bocskai konyha Szilágyi D. u 2-4 Foglalkoztatottak létszáma Működés szerinti adagszám Megfőzött adagszám Három Szirom Gyerek 159 Felnőtt 12 Aranykapu Gyerek 137 Felnőtt 12 Központi konyha Alkalmazott+vendégebéd 16 Szociális Gondozási Központ Szociális étkezők ebéd 216 reggeli + vacsora 2 Összesen: 554 Szivárvány Gyerek 178 Felnőtt 12 Bocskai Iskola Napközi 285 Menza 147 Vendégebéd 40 Összesen: 662 Földi Iskola
3 Napközi 245 Menza 255 Vendégebéd 96 Összesen: 596 Konyha bérköltsége Közétkeztetés évi mérlege: Központi konyha Földi konyha és Bocskai konyha összesen létszám bérköltség (járulékkal) dolgi kiadás vendégebéd kiadás összesen térítési díj vendég ebéd (öno által fizetett ebéddel együtt) állami normatíva (szoc étkeztetéssel együtt) bevétel Közétkeztetés évi finanszírozása: A közétkeztetés jelenleg feladat alapú finanszírozás keretében valósul meg, az alábbi formában: Szociális étkeztetés mutatószám (fő) fajlagos összeg Állami támogatás Önkormányzati kiegészítés Háromszori étkezésben részesül Csak ebédben részesül 100%-os normatív kedvezményben részesülők száma %-os normatív kedvezményben részesülők száma 5 9 Normatív kedvezményben nem részesülők száma 3 19 összesen
4 Aranykapu Szivárvány Három Szirom 100%-os normatív kedvezményben részesülők száma %-os normatív kedvezményben részesülők száma Normatív kedvezményben nem részesülők száma összesen Az 50 % -os normatív kedvezményben részesülők és a normatíva kedvezményben nem részesülők az étkezésért térítési díjat fizetnek, melynek beszedésére kizárólag az Önkormányzat jogosult. Közétkeztetés évi feladatalapú (állami) támogatás összesítő: Étkeztetés típusa Aranykapu (napi háromszori étkezés) Három Szirom (napi háromszori étkezés) Szivárvány (napi háromszori étkezés) (napi háromszori étkezés) (napi egyszeri étkezés) Szociális Gondozási Központ (szociális étkeztetés) Támogatott létszám Étkeztetési napok száma Támogatott adagszám Normatív állami támogatás Állami támogatás összege Fizetős létszám Fizetős adagszám Térítési díj Térítési díj bevétel
5 Kiegészítés szociális normatívból: MINDÖSSZESEN Az önkormányzat által megállapított térítési díjak: 4. számú melléklet a 21/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelethez I. A Hajdúhadházi Mikrotérségi Bölcsőde által nyújtott ellátások évi intézményi térítési díja: Hajdúhadház városában Intézményi térítési díj * 300,- Ft Ebből: - gyermekétkeztetés díja: 300,- Ft - gyermek gondozására, nevelésére, nappali felügyeletére és a vele történő foglalkozásra (a továbbiakban együtt: gondozása): 0,- Ft * ÁFA-t nem tartalmaz. II. Intézményi térítési díjak általános iskolában és óvodában Általános Iskola: Napközi Ft Menza Ft : Ellátottak Ft 166/2015.(X.01.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a nevelési-oktatási intézmények alkalmazottai és a vendég ebédek térítési díjának felülvizsgálatáról szóló előterjesztést és úgy döntött, hogy szeptember 01. napjától az alábbi térítési díjakat állapítja meg: Megnevezés Nyersanyag norma rezsi Térítési díj Felnőtt étkezés, Vendég ebéd a) ebéd b) tízórai c) uzsonna Ft 72.-Ft 58.-Ft Ft 0.- Ft 0.-Ft Ft + ÁFA 72.- Ft + ÁFA 58.-Ft +ÁFA Térítési díjjal együtt az állami támogatás összege: Ft.
6 Közétkeztetésre vonatkozó közfeladatellátási szerződés: Magyar Államkincstárral folytatott egyeztetés értelmében a feladat alapú finanszírozás összegének nagyságrendjét nem érinti, ha az önkormányzat igénybe vett szolgáltatásként veszi meg a gyermekétkeztetést, azzal a kikötéssel, hogy a térítési díjat kizárólag az önkormányzat jogosult beszedni, ez a feladat nem adható át. KÖZFELADAT ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS KERETÉBEN ELLÁTADNÓ KÖZÉTKEZTETÉSI ÁRKALKULÁCIÓ (2016. évre) Az állami támogatást és a térítési díjakat figyelembe véve a táblázatban szereplő bruttó eladási áron köthető szerződés a közétkeztetési feladatok ellátására, a szerződésben célszerű nettó összeget kikötni, készülve egy esetleges (élelmiszereket érintő) áfa változásra. étkeztetés típusa Aranykapu Három Szirom Szivárvány Nettó nyersanyag norma Ft-ban Nettó eladási ár Ft-ban Bruttó eladási ár Ft-ban Étkeztettek létszáma Étkeztetési napok száma Adagszám a szerződés időtartamára Ellenszolgáltatás bruttó összege a szerződés időtartamára
7 (napi egyszeri étkezés) Szociális Gondozási Központ (szociális étkeztetés) MINDÖSSZESEN A közékeztetés jövőjét tekintve a legcélravezetőbb szerkezet: vagyonkezeléssel kombinált közfeladat ellátási szerződés. Magyarország önkormányzatairól szóló, évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 109. (1) A képviselő-testület a helyi önkormányzat tulajdonában lévő nemzeti vagyonra a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezései szerint az önkormányzati közfeladat átadásához kapcsolódva vagyonkezelői jogot létesíthet. Vagyonkezelői jog önkormányzati lakóépületre és vegyes rendeltetésű épületre, társasházban lévő önkormányzati lakásra és nem lakás céljára szolgáló helyiségre kizárólag a helyi önkormányzat 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezettel, vagy annak 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezettel létesíthető, és kizárólag általuk gyakorolható. A vagyonkezelési szerződésnek a gazdálkodó szervezet tulajdonosi szerkezetében történő tulajdonos változás miatti megszűnésének esetére a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározottak az irányadók. (2) A képviselő-testület kizárólag a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott személyekkel köthet vagyonkezelési szerződést. (3) A vagyonkezelői jog átadása nem érinti az önkormányzati közfeladatok ellátásának kötelezettségét. A vagyonkezelői jog átadása az önkormányzati feladatellátás feltételeinek hatékony biztosítása, a vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, továbbá értékének növelése érdekében történhet. (6)A vagyonkezelő a vagyon felújításáról, pótlólagos beruházásáról legalább a vagyoni eszközök elszámolt értékcsökkenésének megfelelő mértékben köteles gondoskodni és e célokra az értékcsökkenésnek megfelelő mértékben tartalékot képezni. Ha a vagyonkezelő olyan közfeladatot lát el, amely után bevételének több mint fele az államháztartás valamely alrendszeréből származik, a helyi önkormányzat a vagyonkezelési szerződésben részletezett feltételekkel a bevételekben meg nem térülő elszámolt értékcsökkenésnek megfelelő összeg erejéig elengedheti a vagyonkezelőnek a helyi önkormányzattal szemben fennálló, a kezelt vagyonnal összefüggő hosszú lejáratú kötelezettségét. Ez esetben a vagyonkezelő e bekezdés szerinti kötelezettsége a bevételekben megtérülő értékcsökkenés összegéig áll fenn. (7) A vagyonkezelő a vagyonkezelésébe vett vagyon használatából, működtetéséből származó bevételeit, illetve közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten köteles nyilvántartani oly módon, hogy az a saját vagyonnal folytatott vállalkozási tevékenységéből származó bevételeitől, költségeitől és ráfordításaitól egyértelműen elhatárolható legyen.
8 A Mötv rendelkezéseit figyelembe véve a közétkeztetésre vonatkozó közfeladatellátási szerződést Hajdúhadház Város Önkormányzat 100 %-os tulajdonában álló, Hajdúvitéz Kft. -vel lehet versenyeztetés nélkül megkötni, 5 éves időtartamra, a konyha épületek és a közétkeztetéshez kapcsolódó eszközök vagyonkezelésbe adásával egyidőben. A közfeladat átadásának eredményeképpen a közétkeztetésben foglalkoztatott közalkalmazottak a tovább foglalkoztatása a Hajdúvitéz Kft-nél történik, a közalkalmazottak közalkalmazotti jogviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik, és a Hajdúvitéz Kft-vel munkaviszony létesül a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 25/A- B. -aiban meghatározott eljárásrendnek megfelelően. A közfeladat tovább foglalkoztatási kötelezettséggel történő átadása alapján Hajdúvitéz Kft. megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező munkatársakkal való ellátottsága biztosított lesz. A közétkeztetési közfeladat ellátásiszerződés kötés előnyei: - jelenlegi 35 fő többségében hajdúhadházi munkavállaló tovább foglalkoztatása biztosított -a közétkeztetésben keletkezett bevételeket kizárólag a közétkeztetésre kerül visszaforgatásra, mely következtében a konyhák és a közétkeztetési eszközeinek biztosítása, folyamatos fejlesztése biztosított - a működés racionalizálható: eddigi gyakorlat értelmében konyhánként külön-külön zajlott a beszerzés, étlapkészítés. Az egységes működtetéssel megvalósulhat a központosított beszerzés és étlapkészítés, ezáltal olcsóbb beszállítói árak érhetők el. - az üzleti szemlélet erősödik - a működés rugalmassága nő - a munkavállalók megbecsülése és minőségi cseréje nagyobb mozgásteret kap - szezonálisan szabad kapacitások külső feladatokra irányíthatók Közétkeztetés tervezett szervezeti felépítése: - a konyhai dolgozók változatlan bérszínvonal mellett, a munkaviszony jogfolytonosságát megőrizve tovább foglalkoztatásra kerülnek - az átvételre kerülő 3 élelmezés vezető közül egy élelmezés vezető, kiemelt felelősséggel valamennyi konyha vezetését, szakmai felügyeletét és a központosított beszerzési feladatokat fogja ellátni - a Városgondnokság üzemeltetése alatt ellátott munkakörök (szakács, konyhai kisegítő, mosónő, sofőr), feladatok változatlanok maradnak Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen. Határozati javaslat../2016. (.) HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjsztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy 1. a szociális étkeztetés, iskolai és óvodai étkeztetés (továbbiakban: étkeztetés) közfeladat ellátására szeptember hónap 1. napjától 5 éves időtartamra feladatellátási szerződést köt a Hajdúvitéz Kft -vel.
9 2. alapítói jogkörben eljárva Városgondnokság által ellátott szociális, iskolai és óvodai étkeztetési feladatokat megszünteti. Felkéri a jegyzőt, hogy a Városgondnokság alapító okiratának módosítását készítse elő és terjessze a Képviselő-testület elé. 3. az étkeztetési közfeladatait, a bölcsődei étkeztetés kivételével, átadja a 100 %-ban önkormányzat tulajdonában lévő Hajdúvitéz Rendezvényszervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 13.) részére a tevékenyéghez kapcsolódó 35 fő munkavállaló tovább foglalkoztatási kötelezettségével, 4. Az átadással egy időben az étkeztetéshez kapcsolódó ingatlanokat a. Központi konyha Bocskai tér 7 b. Földi konyha (Jókai u. 1-3, Szilágyi D. u 2-4.) épületei és a feladat ellátásához szükséges eszköz állomány vonatkozásában a Hajdúvitéz Kft részére ingyenes vagyonkezelői jogot létesít. A közétkeztetési szerződésbe kéri az alábbi rendelkezések beépítését: - a Hajdúvitéz Kft. a közétkeztetéshez szükséges beszerzések során a helyi termelők előnyben részesíti. - Hajdúhadház Város Önkormányzat Start munka keretében termelt, közétkeztetésben felhasználható mezőgazdasági terményeket napi piaci áron megvásárolja - a közétkeztetési feladat ellátása során keletkezett bevételeket, a vendégebéd bevételeket is ideértve a közétkeztetési feladatot szolgáló ingatlanok, eszközök állagamegóvására, cseréjére, fejlesztésére fordítja. - 5 éven belül 2 db új ételszállító jármű beszerzését vállalja. Felhatalmazza Csáfordi Dénes polgármestert a közétkeztetésre vonatkozó szerződés megkötésére a Hajdúvitéz Kft -vel az alábbi nettó nyersanyag norma és nettó eladási árral év vonatkozásában: étkeztetés típusa Aranykapu Három Szirom Nettó nyersanyag norma Ftban Nettó eladási ár Ftban Bruttó eladási ár Ftban Étkeztetési Adagszám a Étkeztettek napok szerződés létszáma száma időtartamára
10 Szivárvány (napi egyszeri étkezés) Szociális Gondozási Központ (szociális étkeztetés) A nyersanyag normát és a nettó értékesítési árat a Képviselő-testület minden év január 31-ig a hatályos előírásoknak megfelelően felülvizsgálja, és szükség esetén módosítja. A közétkeztetési megállapodás a szünidei gyermekétkeztetésre nem vonatkozik, arra a felek külön megállapodást kötnek. Határidő: folyamatos Felelős: Csáfordi Dénes polgármester dr. Kiss Katalin jegyző Hajdúhadház, június 15. Tisztelettel: Csáfordi Dénes polgármester Az előterjesztést összeállította: dr. Kiss Katalin jegyző
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. október 1-jén tartandó ülésére Tárgy: - A gyermekvédelem helyi szabályairól
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület január hónap 26. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2018. január hónap 26. napján tartandó ülésére Tárgy: A közétkeztetési megállapodás felülvizsgálata Illetékes
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület augusztus hónap 11. napján tartandó rendkívüli ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. augusztus hónap 11. napján tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: önkormányzati cég alapítása Illetékes bizottság: - Döntési
1./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a március 28-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 1./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. március 28-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Intézményi térítési díjak felülvizsgálata Lőrincz György
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület január 28-án tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. január 28-án tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat feladatellátását
ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18.-án tartandó ülésére
Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 1. ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 18.-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016.(IV.26.) R EN D E L E T E
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2016.(IV.26.) R EN D E L E T E (Egységes szerkezetben a 7/2017.(III.31.), a 3/2018.(II.28.), a 7/2018.(III.29.) és a 11/2019.(III.29.) önkormányzati
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a május 31-ei képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. május 31-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és
E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartandó remdkívüli - ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 4. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R
Előterjesztés. az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról
Előterjesztés az intézményi étkezés térítési díjainak megállapításához szükséges nyersanyagköltség és önköltség meghatározásáról 1. előterjesztés száma: 60/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve:
HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:
HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.
2. E rendelet augusztus 1-jén lép hatályba.
Jánoshalma Városi Önkormányzat./2017.(XII..) önkormányzati rendelet-tervezete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjairól szóló 20/2016.(XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Jánoshalma Városi
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
.sz. melléklet ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 357 Alsózsolca, Kossuth L. út 38. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-02 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-ei rendes, nyílt ülésére
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: polgarmester@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
A rendelet hatálya 1. Általános rendelkezések 2.
Dejtár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2010.(II.17.)) sz. rendelete a nyersanyagnormák és térítési díjak megállapításáról valamint az étkezési hozzájárulásról Dejtár Község Önkormányzata
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról
Előterjesztés Az intézményi étkeztetés térítési díjainak megállapításáról 1. előterjesztés száma: 67/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést készítésében közreműködő
J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15.
J A V A S L A T az Ózdi Városüzemeltető Intézmény alapító okiratának módosítására Ózd, 2016. december 15. Előterjesztő: Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatója Tisztelt Képviselő-testület! A nemzeti
Előterjesztés. Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának Elnökétől a Képviselő-testület én tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának Elnökétől a Képviselő-testület 2016.12.15-én tartandó ülésére Tárgy: 2016. évi költségvetési rendelet módosítása Illetékes bizottság:
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2016.(VI.22.)Ör a gyermekétkeztetés térítési díjának megállapításáról Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
1.sz. táblázat ÖNKÖLTSÉG-SZÁMÍTÁS a 2015. évi gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló rendelethez
1.sz. táblázat ÖNKÖLTSÉG-SZÁMÍTÁS a 20. évi gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló rendelethez 1. Városgondnokság által a Napsugár Óvoda és Bölcsődében üzemeltetett konyha adatok Ft-ban
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
ALSÓZSOLCA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polg.hiv@alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
Általános rendelkezések
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes
Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.
Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról
ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási
Tisztelt Képviselő-testület! I. Irányadó jogszabályok
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2018. március hónap 29. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület május 29-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. május 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Polgári Szociális Központ szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatásainak 2014. évi önköltség megállapítására és
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 20-i ülésére
6/2018. (XI.20.) előterjesztés 6. napirendi pont Előterjesztés Piliscsév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 20-i ülésére Tárgy: A gyermekek napközbeni ellátásáról és az oktatási
VI. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. MÁRCIUS 23-I MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 774-7/2017/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB VI. NAPIREND Tárgy: Javaslat az
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat fenntartásában, illetve működtetésében lévő konyhák vendég étkeztetés térítési
Előterjesztés Szerepi Kelemen Hétpettyes Óvoda átszervezéséről. Tisztelt Képviselő-testület!
Szerep Községi Önkormányzat Polgármesterétől 4163 Szerep, Nagy u. 53. Előterjesztés Szerepi Kelemen Hétpettyes Óvoda átszervezéséről Tisztelt Képviselő-testület! Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
Dorogháza Község Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2008.(XII.24.) számú rendelete
Dorogháza Község Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2008.(XII.24.) számú rendelete az intézményekben alkalmazandó nyersanyagnormákról és térítési díjakról Dorogháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület március 28.-i ülésére A gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 9/2009.(VI.02.) számú rendelet módosítására
Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi Bizottság Szociális
Általános rendelkezések 1.
Erdőkertes község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2015. (II. 26.) és 13/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2013. (VII. 29.) önkormányzati rendelete az étkezési-, valamint a
9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 24-ei ülésére 9. napirend Tárgya: Bölcsőde alapítása Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Alapító okirat tervezete Az előterjesztés
A Képviselő-testület december 15.-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:1/217- /2016 Előkészítő: Répásy Ildikó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. december 15.-i ülésére Tárgy: A
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2016. március hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 21/1999. (VI. 30.) Kt.sz. rendelete. az élelmezési nyersanyagnormákról és a fizetendő térítésdíjakról
Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének 21/1999. (VI. 30.) Kt.sz. rendelete az élelmezési nyersanyagnormákról és a fizetendő térítésdíjakról Ercsi Nagyközség Önkormányzat képviselőtestülete a többszörösen
Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.
Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017. (VI. 15.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, az igénybevétel feltételeiről és a fizetendő térítési díjakról Jánossomorja
Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: Témafelelős: Kovács Györgyné Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
Előterjesztést készítette és előterjesztő: Fodor Rita Mária jegyző általános helyettese A GYERMEK- ÉS SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉS DÍJÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Fodor Rita Mária jegyző
Szilvásvárad Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2008. (II.14.) önkormányzati RENDELETE
Szilvásvárad Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (II.14.) önkormányzati RENDELETE A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások, a munkahelyi étkeztetés és egyéb
1. Általános rendelkezések
Ugod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XII.25.) önkormányzati rendelete Ugod községben biztosítható személyes gondoskodás körébe tartozó szociális ellátások térítési díjáról, és gyermekjóléti
Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben)
Vokány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési akról (egységes szerkezetben) Vokány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 22-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány Kossuth L. u. 18. titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040., Fax: 24/521-056. www.dunavarsany. hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzat
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben)
Kistótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról (egységes szerkezetben) Kistótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 288/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 37/2013.(X.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Bizottsága Elnökétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete
Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi
III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-4/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
E rendelet hatálya kiterjed a Dabas Város Önkormányzatának konyhája által biztosított étkezésben résztvevőkre.
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2018. (VIII.31.) önkormányzati rendelete a Városi Konyhánál alkalmazható nyersanyagnormák, térítési díjak és eladási árak megállapítására Dabas Város
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 68/2013.(XII.13.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Az intézményi élelmezési nyersanyagköltségről és azok térítési
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: étkezési térítési díj hátralék, mint behajthatatlan követelés elengedése.
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
a Képviselő-testület 2014. december 3-i ülésére
H ALIMB A K Ö ZS É G Ö NKORMÁ N Y ZAT A P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/1030 /2014. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 13.416-1/2019 Javaslat a alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A (a továbbiakban: Óvoda) alapító okiratának módosításáról a fenntartó,
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 208. március 29-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete alapító okirat módosítása
2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok
Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési
Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának
TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén közétkeztetési feladatok ellátására
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 303. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén közétkeztetési feladatok ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hónap 31. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2018. május hónap 31. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház és Téglás Szennyvíz Beruházási Társulása megszüntetése
Általános rendelkezések
Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (III.30.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáért és a gyermekétkeztetésért fizetendő térítési díjakról 1 Sárvár város Önkormányzatának
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)
ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének
E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének és Újhartyán Város Önkormányzat Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 29-ai ülésére 1. napirendhez
Javaslat köznevelési intézmény egyházi fenntartásba adásával kapcsolatos szándék kinyilvánítására
Javaslat köznevelési intézmény egyházi fenntartásba adásával kapcsolatos szándék kinyilvánítására Ózd, 2018. április 27. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Képviselő-testületi Osztály Az Egri Főegyházmegye
2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont
2012.03.05. Humán Erőforrás Bizottság nyilvános ulés 3/ Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Sárvár város Önkormányzata által fenntartott oktatási, nevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjak és élelmezési
Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember
E rendelet hatálya kiterjed a Dabas Város Önkormányzatának konyhája által biztosított étkezésben résztvevőkre.
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2019 (VII.18.) számú önkormányzati rendelete a Városi Konyhánál alkalmazható nyersanyagnormák, térítési díjak és eladási árak megállapítására Dabas Város
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Mikepércs Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2010. (XII.20.) számú KT rendelete
Mikepércs Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2010. (XII.20.) számú KT rendelete a szociális étkezésért, házi segítségnyújtásért, a gyermekétkezésért, a munkahelyi étkezésért, valamint a vendégétkezésért
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 186/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető.
Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /101 es, és 102 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Étkezési normával kapcsolatos döntések meghozatala, és a települési
Előterjesztés: Nyílt ülés X X. Zárt ülés
Előterjesztés: Címe: a Kunszentmárton Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint
K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:
99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet alapító okiratának
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról
1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a felnőtt (szociális és vendég) étkeztetés nyersanyagköltségének és térítési díjának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat által
Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2013. (VII.26.) önkormányzati rendeletének módosítása
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság Elnökétől Képviselő-testület 2017. február hónap 9. napján tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Város Önkormányzata
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Racsmány Gyula a Vagyonkezelési Osztály vezetője Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatellátást szolgáló vagyonelemek vagyonkezelésbe adása