számú melléklet a /2014/ számhoz. Beszámoló a Baráti Kör elmúlt évben végzett munkájáról, javaslat a évi Cselekvési Tervre.
|
|
- Hunor Soós
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 számú melléklet a /2014/ számhoz. Beszámoló a Baráti Kör elmúlt évben végzett munkájáról, javaslat a évi Cselekvési Tervre. A HTBK évi megalakításától eltelt 19 évben folyamatosan az alapításkor megfogalmazott céljait valósítja meg. Ezek a célok a honvédelem össztársadalmi ügyének támogatása, a hadtörténelem népszerűsítése, a katonai hagyományok ápolása, a katonakultúra terjesztése, a gyermekek és fiatalok hazafias-honvédelmi nevelése terén fogalmazódtak meg. A szervezet ezen céljait a tagsága által megtartott közgyűléseken elemzett környezet hatásainak megfelelően adaptált feladatai teljesítése útján igyekszik elérni. Szervezetünk a 19. munkaévében a Közgyűlés márciusi ülésén meghatározottak szerint végezte tevékenységét, amit eredményesnek tartunk és így a Közgyűlésen megfogalmazottakat a választmány irányításával teljesítettük. 1, Sikeres munkavégzés alapfeltétele a választmány és a tagság közötti kapcsolat folyamatos fenntartása, a gyors érintkezés és információáramlás. A választmány a Közgyűlés által rá bízott feladatait teljesítette. Az alapszabálynak megfelelően rendszeresen ülésezett, üléseiről jegyzőkönyvet vezetett. Munkájáról folyamatosan tájékoztatta a tagságot. A tájékoztatási követelményeknek megfelelően az év során sikeresen megújította a honlapot, létrehozta a baráti kör facebook oldalát, ahol gyors tájékoztatást adott és mozgósító felhívásokat továbbított. Egyre több tag rendelkezik elérhetőséggel, velük a kapcsolat rendszeres. Ugyanakkor a tájékoztatás nem maradt el azon tagjaink irányába sem, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel. Gondot jelent azonban, hogy az évek során tagjaink egy része eltávolodott a szervezettől. Ez megnyilvánul a programok látogatásában és a tájékoztató leveleinkre történő reagálás elmaradásában is. Sajnos több tagunk nem jelezte adatváltozását, így többen is eltűntek az évek során. A választmány nagyon nagy energiát fektetett a szervezetünk alapszabály szerinti nyilvántartási rendszere pontosítására, ami a tagnyilvántartásra, a tagdíjfizetés pontosítására és az okmányok archiválására is kiterjedt. Megállapította, hogy az évek során sok párhuzamosság alakult ki, amit a kényelem alapított szokásjog okán végeztek, de ebből sok pontatlanság is származott, ami esetenként kellemetlenségek okozójává vált. Reményeink szerint a közeljövőben rendeződik a szervezetünk általános tevékenységének színvonalát alulmúló résztevékenység is. Új irodába költözik a munkaszervezet, ami biztosítja majd a munkacsoportok normális munkafeltételeit. Fejlesztjük számítógépünket, megteremtjük a korszerű kapcsolattartás technikai követelményeit is. Mindez forrás igényes, amit csak pályázati támogatásból tudunk fedezni. Az év során a NEA működési támogatási pályázatán elnyert 1,7 mft biztosította a munkafeltételeket. Sajnos a
2 2014. évi pályázatunkra csak 250 eft-ot nyertünk, így a működés finanszírozása sokkal nehezebbé válik. Szervezetünk tartalmi munkájára a határozottság, az újító szándék, a lelemény és az elkötelezett tenni akarás jellemző. Törvényi kötelezettségeinknek folyamatosan eleget tett. Alapszabályzatát és szabályzatait megújította, a közhasznúság feltételeinek az eltelt két évben megfelelt, így várhatóan a törvény szerint a továbbiakban is megfelel a közhasznú szervezetekkel szemben támasztott követelményeknek. Gazdálkodása törvényes. Sikerült minden tervezett program forrásigényét biztosítani. Anyaggazdálkodása fegyelmezett, dokumentált. Éves leltárát végrehajtotta, abban eltérést és súlyos szabálytalanságot nem tártak fel. Vagyona megközelítően 100 millió Ft, készpénz állománya 3 millió Ft. Rendelkezik a működését és a pályázatokhoz szükséges önrész igazolását biztosító azok megvalósítását garantáló tartalékkal (2 mft). Munkaügyi kapcsolatai rendezettek. Egy fő alkalmazott szabályos munkaviszonyban, rendezett jogi keretek között van foglalkoztatva. Az év során 65 fő önkéntessel kötöttünk megállapodást, akik az év során több ezer munkaórát teljesítettek. Tagságunk 206 fővel folyamatosan kész a céljaink támogatására, ugyanakkor annak megvalósításában csak ugyanaz a 25% vesz részt tartósan. Az év során öt tagtársunk részesült Honvédelmi Miniszteri kitüntetésben és egy tagtársunk megkapta a Gyuricza gyűrű elismerést. A célok elérése érdekében minden a Cselekvési Tervben rögzített feladatot eredményesen teljesítettünk! 2, Részleteiben 4 fő feladatcsoportot határozott meg a márciusi Közgyűlés: 1. a Katonai Emlékpark segítése, a kiállításai minősítése, a Hazafiság Iskolája program továbbvitele és a program akkreditálása. Szervezetünk közhasznú feladata ellátásában hangsúlyos elem a KEMPP irányában végzett kulturális örökségvédelmi, kulturális értékmegőrző és hagyományápoló tevékenység, az ifjúság körében folytatott hazafias és honvédelmi nevelés, valamint a honvédelmi ismeretterjesztés. Ezen feladataink fő színtere a szervezetünk munkája által létrejött Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely. A kulturális örökségvédelem érdekében folyamatosan végeztük a Doni kápolna környezeti rendezését, a hangzópont kialakítását és tartalmi feltöltését. A év során be kívánjuk fejezni a próbaüzemet, majd azt követően a dekoráció elhelyezését. Az év során biztosítottuk a Katonai Emlékparkban lévő közel 100 mft értékű vagyon elemünkkel, hogy a park európai színvonalon működhessen. A parkot üzemeltető Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. tagjaként folyamatosan figyelemmel kísértük a működtetés eredményeit, a taggyűlésen tanácsainkkal a felügyelő bizottsági tagunk útján az ellenőrzésben is részt vettünk.
3 Támogattuk a tulajdoni arányok módosítását célzó Honvédelmi Minisztériumi törekvéseket tudva, hogy ez a záloga annak, hogy a szervezetünk alapításától megfogalmazott célként fennmaradhasson és megfelelő színvonalon üzemeltethető legyen a park. A működtetésben az alapításkor felvállalt, programszervező feladatok színvonalas ellátásával hozzásegítettük a szervezetet a látogatói szám emeléséhez, valamint az ismertsége, elismertsége és tekintélye fokozásához. A tulajdonunkban álló épületrészekben elhelyezett kiállításaink felújítására is figyelmet szenteltünk. Elkészítettük és a kft-vel együttműködve pályázati forrásból 2014-ben kivitelezzük az első világháborús barakk és a gyalogsági harcárok felújítását, a kiállítás korszerűsítését. Nem sikerült előre lépnünk a kiállításaink Közhasznú kiállítóhellyé történő minősítése terén, amit a évben teljesíteni szeretnénk. Szervezetünk 2010-ben fogalmazta meg azon célját, hogy Hazafiság Iskolája néven programot alapít, ami a hazafias és honvédelmi nevelés megújítására és kiterjesztésére vezérelt. A 2011-év őszétől megindult program során már több mint 7000 diák vett részt egy iskolai nap keretében szervezett programon, amit az év során bemutattunk a kormány köznevelésért felelős tagjának is, akik nagy elismeréssel nyilatkoztak a látottakról, és támogatásukról biztosították a törekvéseinket. Ennek összefoglalójaként jelent meg nagy terjedelemben szervezetünk programjának bemutatása az Új Köznevelés című szakfolyóirat január-februári összevont számában. A program akkreditálását szakemberek bevonásával végezzük, ami folyamatos. 2. A Szent Korona védelmében címmel országos rajzpályázatot hirdetünk, amit megállapodás alapján a Krajczáros Alapítvánnyal, a HTBK OSZ támogatásával és a vidéki szervezetekkel, a laktanyai vezetőkkel szeretnénk eredményesen befejezni. A kiállításnak egy korona adna teret, amelyet a Karsai Zrt állítatt fel a Széna téri Általános Iskola udvarán. A programot a több mint 200 pályamű beérkezését követően sikeresnek minősíthetjük. A Karsai Zrt és a Katonai Emlékpark Kft. munkatársainak és a MH ÖHP támogatásának köszönhetően, május 21-én egy szép környezetet sikerült kialakítani a Baráti Körünk számára ajándékozott fa korona összeállításával annak kiállítótérként történő használatával. A kiállítás és az egy hetes program sokakat meggyőzött arról, hogy az apró korosztály milyen ügyes és milyen sok szempontból közelített meg egy elvontnak tűnő gondolat kérdéséhez. A kiállítás és a pályázat sikere bátorított bennünket arra, hogy a évre meghirdessük a Szent László a lovagkirály című most már a Kárpát medencére kiterjedő gyermekrajz pályázatot, amit Nagyváradon és Székesfehérváron is be kívánunk mutatni, ezzel is erősítve a városaink közötti kapcsolat elmélyítését. 3. A 165. évfordulóhoz kapcsolódó terveinket széleskörű összefogásban látjuk megvalósíthatónak. Szeretnénk, ha szeptember én egy nagyszabású és emlékezetes ünnepségen emlékezhetnénk meg a 165. évfordulóról, amin a HTBK tagszervezetek is nagy létszámmal megjelennek. A HTBK Országos Találkozóra szeretnénk, ha minél többen eljönnének és ez az alkalom segíthetné a szervezeteinket megújítani.
4 A programot a legteljesebb együttműködés megteremtésével sikerült valóban országos jelentőségűvé fejleszteni. A támogatóknak és az együttműködésben hangsúlyos szerepet vállaló Katonai Emlékpark Kft-nek köszönhetően színvonalas és tartalmas programsorozat valósult meg, amiről a közvélemény a MTV 1 egyenes adásában tájékozódhatott. 4. A évben lesz száz esztendeje, hogy kitört az első világháború, amely magyar katonák százezreinek életébe és hazánk megcsonkításába került. Városunk egykori katonáira emlékezve kezdeményezzük a szlovéniai San Gabriele hegyen található emlékgúla felújítását és a centenáriumnak történő emlékjelként való felavatását. Baráti Körünk régi célja, hogy a Nagy Háború kitörése 100. évfordulójára sikerüljön felújítani azon emlékhelyeket, ahol egykoron városunk katonái harcoltak és sokan közülük ott haltak hősi halált. Örömünkre a partner Nagy Háború Közhasznú Alapítvány aktivistáinak sikerült megtalálniuk az elveszettnek hitt egykori csatatéren a hőseinknek emléket állító gúlát és a szlovéniai Pro Hereditate Egyesület vezetőinek sikerült megteremteniük a felújítás lehetőségét. Ebből következően szervezetünknek csak a felújítás megszervezése volt a feladata. Ősszel Dr. Karsai Béla alelnök kezdeményezésére jótékonysági borárverést szerveztünk, amiből befolyt összeg képezhette alapját a felújításnak. Vargha Tamás tagtársunk vezetésével alakult konzorcium januárban meghirdethette a felújítás folyamatát, amit a tervek szerint a május 29-i avatás zár majd. A szervezetünk által megteremtett összefogás újabb jelentős eredménye lesz a felújított emlékgúla. Úgy gondolom, mint a évben megfogalmazott feladatok végrehajtása tapasztalatairól szóló részből is látható, hogy megfelelő előkészítést követően az együttműködésben rejlő energiákra támaszkodva jelentős plusz feladatokat is képesek vagyunk elvégezni. E területen csak utalás jelleggel számolok be a NATO Főtitkársággal kialakult gyümölcsöző kapcsolatról, amelyet közel 10 év folyamatos eredményes és korrekt munka kapcsolat alapozott meg. Ennek a tervezett programon túlmutató eleme volt a októberi Fókuszban a NATO kiadvány megjelentetése, a novemberi NATO az iskolatáskában konferencia megszervezése és lebonyolítása, valamint az idei év tavaszi NATO 15 megemlékezések. Szervezetünk következő évi fő feladatainak meghatározása során a korábban megkezdett folyamatok továbbvitelét és a 20. évforduló megünneplését céloztuk meg. Fontosnak tartom az első világháború 100. évfordulója alkalmából bemutatni azt a munkát, amelyet a partner szervezeteinkkel az elmúlt években végeztünk a feledés ellen. Pályázati forrásból egy kiállítási anyagot kívánunk összeállítani, amit a szűkebb és tágabb környezetünkben tervezünk bemutatni. Ez alkalmas lehet a figyelemfelhíváson túl a szervezetünk bemutatására, így a támogatottságunk fokozására is. Komoly szerepe lehet a rajzpályázatokra beérkezett alkotásokból összeállított kollekció országos tájolásának és iskolákban történő bemutatásának. Ezen feladatot a HTBK Országos Szövetség tagszervezeteivel történő együttműködésben javaslom megoldani.
5 Szervezetünk hatását tekintve mára már túllépett a régión, sok tekintetben mintaként tekintenek ránk Erdélyben, Szlovákiában és Olaszországban is. Számos civil szervezet keresi a kapcsolatot velünk és kér fel minket együttműködésre. Örömmel társulunk minden olyan szervezettel a kölcsönösség alapján, amely törvényes alapokon áll és amelynek célja a magyar emlékek megőrzése, a béke és a nemzetek közötti megértés elősegítése. Az év során előre kívánunk lépni a kapcsolataink szerződéses alapra helyezésében. Különösen az Isonzó Baráti Körrel 10 éve kötött szerződés áttekintésére, az erdélyi és szlovákiai szervezetekkel történő együttműködésünk szerződéses alapra helyezésére. A következő időszak kiváló lehetőséget teremt a szervezetünk iránti figyelem felkeltésére és munkája bemutatására. Az elvégzett munkánk tapasztalatait a 20. évforduló alkalmából igyekeznünk kell összefoglalni. A tapasztalatokat írásos formában kívánjuk közreadni, ami egyben a Baráti kör emlékkönyve is lesz. Javaslom, hogy decembere és májusa közötti időben fordítsunk fokozott figyelmet a Baráti Kör népszerűsítésére, eredményeinek a médiában történő bemutatására. A 20. évforduló alkalmából minden tagtársam részére egy ünnepi jelvényt adományozunk. Ezt kérem, tűzzék fel és a rendezvényeinken túli időben is büszkén viseljék! Úgy gondolom megszolgálta ez a szervezet, hogy tagjai büszkén meséljék baráti társaságaikban az elért eredményeinket! Végezetül a 20. évforduló alkalmából május 18-án (hétfőn) Ünnepi Közgyűlésen emlékezzünk meg az alapítókra és a szervezet két évtizedes munkája eredményeire. Székesfehérvár, május 20. Választmány
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2014. /tervezet/
CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/
HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR. Székesfehérvári Szervezete
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom u 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255. e-mail:htbk.szfvár@regiment.hu
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete
számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email
Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési beszámolója, Közhasznúsági jelentés benyújtása. (szöveges változat) május 18.
.számú melléklet / 2017 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 email htbkszfvar@htbkszfvar.hu, www.htbkszfvar.hu
CSELEKVÉSI TERV /2017. májustól májusig/
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, htbkszfvar@htbkszfvar.hu, Nyt szám:
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,
A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK
számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email
Előterjesztés az Közgyűlési ülésre április 09.-én. Javaslat évi gazdálkodási év költségvetési bevételi és kiadási fő számaira
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 email htbkszfvar@htbkszfvar.hu, www.htbkszfvar.hu Előterjesztés az Közgyűlési
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,
Előterjesztés a Közgyűlésre 2016.május 12 én. Beszámoló évi gazdálkodási év költségvetési teljesítéséről
sz. melléklet / 2016 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE Közhasznú szervezet 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00 36 22 311 255 htbkszfvar@htbkszfvar.hu www.htbkszfvar.hu
MUNKATERV. a 2011-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
MUNKATERV. a 2012-es évre
1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési fő számaira május 18.-án
sz. melléklet / 2017. számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 email htbkszfvar@htbkszfvar.hu, www.htbkszfvar.hu
120 HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
120 HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, email:htbk.szfvar@regiment.hu
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
Összefogás a Börtönügyért Egyesület 9021 Győr, Jókai utca 18. 2011. évi Közhasznúsági jelentése
Összefogás a Börtönügyért Egyesület 9021 Győr, Jókai utca 18. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Győr, 2012. február 4. elnök Az Összefogás a Börtönügyért Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről
Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL
Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával
Jegyzőkönyv A HTBK Székesfehérvári Szervezete Közgyűléséről.
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, www.htbkszfvar.hu, email: htbk.szfvar@regiment.hu
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai
Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők
CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malm utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu Nyt szám: /2015 CSELEKVÉSI TERV 2015.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005 SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület 4025 DEBRECEN, Török Bálint u. 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENÉS 2005 Tartalom I. A szervezet általános adatai, szervezet céljának
A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági
BESZÁMOLÓ SZÖVETSÉGÜNK 2013. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL
Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség H-1052 Budapest, Városház u. 9-11. Tel.; Fax: 220-2043 www.fpvsz.hu Adószám: 18095269-1-41 Bankszámlaszám: OTP 11705008-20465377-00000000 BESZÁMOLÓ
Jegyzőkönyv Választmányi ülésről. 1. Tagfelvétel. Előterjesztő: Sárközi Tamás ügyvezető.
120 HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, email:htbk.szfvar@regiment.hu
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
MUNKATERV a 2010-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 26181/2016. Tisztelt Közgyűlés! Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása
HÁTTÉRANYAG a december 9.-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése október 14. december 9.
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu HÁTTÉRANYAG a 2015. december 9.-i
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR
CSELEKVÉSI TERV 2009. évre
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187. email: htbk.szfvar@regiment.hu,
Életjel Alapítvány 2006. évi
Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004
HÁTTÉRANYAG a 2013. május 9.-i Választmányi üléshez Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2013. február 14. 2013. május 9.
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. május
Közhasznúsági jelentés
Szabó Lőrinc Alapítvány (1026 Budapest, Volkmann u. 8. 1. emelet 1.) Közhasznúsági jelentés 2011. 1 Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló Az 1994-óta működő és 1997-től közhasznú Alapítvány
Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve
MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG H-1101. Budapest, Kerepesi út 47-49. Telefon: 00 36 1 433-4001; BM-telefon: 26217 Fax: 00 36 1 433-4002; BM-fax: 26246 Web: www.mtsz-firefa.hu ; E-mail: office@mtsz-firefa.hu Szám:60/2008
JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE
JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2018. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE Általános működés A 2018. évi alap-, működési- és szakmai támogatással, valamint az Olimpiai Reménységek Versenyével kapcsolatos szakmai tervek
Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója 2006. évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége)
1. oldal. Első Magyar Kéményszövetség Közhasznú Egyesület Beszámolója 2006. évi tevékenységéről. (Készítette: Az egyesület elnöksége) 1./ Alapítási adatok: - Az alapszabály kelte: 2005.03. 22. - Nyilvántartási
A Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Felügyelő Bizottságának. J E L E N T É S E a 2012. évi tevékenységéről
A Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság Felügyelő Bizottságának J E L E N T É S E a 2012. évi tevékenységéről A Felügyelő Bizottság a 2012. évben is ügyrendjének, illetve a vonatkozó
Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve
MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG H-1101. Budapest, Kerepesi út 47-49. Telefon: 00 36 1 433-4001; BM-telefon: 26217 Fax: 00 36 1 433-4002; BM-fax: 26246 Web: www.mtsz-firefa.hu ; E-mail: office@mtsz-firefa.hu Szám:
Közhasznúsági melléklet 2014
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: TPK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/ 01 /2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2014 Debrecen,
MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV
MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 213 ÉVRŐL MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 213. ÉV Budapest, 214. március 22. 12/1. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek
Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND
Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND Budapest, 2013. december 17. Összeállította: Ellenjegyezte: Günthner Attila Irodavezető Ángyánné Kiss Zsuzsanna Ellenőrző Bizottság elnök Kovács András
Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.
Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti
CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016.
2. számú melléklet CIVIL CSELEKVÉSI TERV 2016. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 25/2013 (I. 31.) Kgy. sz. határozatával elfogadta Szombathely Megyei Jogú Város Civil Koncepcióját, valamint felkérte
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP
Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
Előterjesztés Közgyűlésre május 12. én. Javaslat évi gazdálkodási év költségvetési terv kiadási és bevételi főszámairól
sz. melléklet / 2015 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00 36 22 311 255 email htbkszfvar@htbkszfvar.h u, www.htbkszfvar.hu
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
SZENT LÁSZLÓ, A LOVAGKIRÁLY 2014.
SZENT LÁSZLÓ, A LOVAGKIRÁLY a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely, a nagyváradi Pro Liberta Partium Egyesület valamint a nagyváradi
BESZÁMOLÓ a évben végzett tevékenységről
MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG TÜZÉR SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről 2005 BESZÁMOLÓ a 2005. évben végzett tevékenységről I. A Tüzér szakosztály a Szervezeti és Működési Szabályzatában,
Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány HATÁROZATOK KÖNYVE
Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány HATÁROZATOK KÖNYVE 2013. év 2013/1/1. (2013. XII. 9.) A Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány működéséről szóló áttekintést, értékelést elfogadó határozat A Göncöl Néptáncegyüttes
Alapszabályzat. 2008. március
Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 22. HÍRLEVÉL Oldal 2 ZÁRÓKIADVÁNY BEVEZETŐ Tisztelt Olvasó! Ön a Mintaprogram a minőségi időskorért című projekt záró kiadványát tartja a kezében. A
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és
MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u évi Közhasznúsági jelentése
MAGYAR IPARI KARBANTARTÓK SZERVEZETE 2824 Várgesztes, Vadászdomb u. 26. 2016. évi Közhasznúsági jelentése Várgesztes, 2017. MÁRCIUS 01. elnök 1 Magyar Ipari Karbantartók Szervezete Közhasznúsági jelentése
ÉTA. ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége
ÉTA ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége (Bejegyzett angol nyelven: ÉTA HungarianFederation of Associations and Foundations Serving People with Mental
Jegyzőkönyv. Választmányi ülésről.
120 HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Közhasznú szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, email:htbk.szfvar@regiment.hu
Fertő tavi vitorlás Szövetség 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2.
Fertő tavi vitorlás Szövetség 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 2. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Sopron, 2011. május 6. Ifj. Schneider István elnök 1 A Fertő tavi Vitorlás Szövetség közhasznúsági jelentése
TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei
TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály
EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár II. félévben végzett tevékenységéről
Tiszaújváros Települési Értéktár Testület 3580 Tiszaújváros, Széchenyi u. 2. Tel: 49/542-004; 49/542-007; e-mail: ertektar@tujvaros.hu Beszámoló a Tiszaújváros Települési Értéktár 2015. II. félévben végzett
Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány HATÁROZATOK KÖNYVE
Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány HATÁROZATOK KÖNYVE 2013. év 2013/1/1. (2013. XII. 9.) A Göncöl Néptáncegyüttes Alapítvány működéséről szóló áttekintést, értékelést elfogadó határozat A Göncöl Néptáncegyüttes
Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:
Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület
BUDAPESTI SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG BESZÁMOLÓ A 2011. ÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL A Fővárosi Bíróság 2913 sorszám alatt nyilvántartásba vette a Szövetségünk (határozatszám: 14 Pk.61.031/13) 1998. január
KIVONAT. Napirend előtt: Határozat 77/2016.(V.04.)PEÜB
KIVONAT Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság 2016. május 05-én (szerda) 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében
Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV
Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV A közgyűlés a jelentést elfogadta. A szervezet adatai: Elnevezés: Viharsarok Néptáncszövetség Képviselő: Dombi Ildikó Székhely: 5600 Békéscsaba,
Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz
Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról
Közhasznúsági melléklet 2012
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2012 -1-1. Tárgyévben
Közhasznúsági jelentés 2010.
Adószám: 18560293-1-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs 2053 szám: 4025 Debrecen, Barna u. 2. fsz./1. Közhasznúsági jelentés 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási időszak:
Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati felhívásról
{(é{;. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a civil szervezetek 2015. évi támogatásáról szóló pályázati
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak
Jelentés a lejárt határidejű határozatok teljesítéséről
VAS MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Jelentés a lejárt határidejű határozatok teljesítéséről Határozat száma Tárgy Teljesítés 63/2014. (IX. 26.) A Vas Megyei Közgyűlés október 80/2014. (XII. 12.) A Vas Megyei Közgyűlésnek
Fasori Gyermekekért Alapítvány Adószám:
A Fasori Gyermekekért közhasznú szervezet 2010. évi Közhasznúsági beszámolójának tartalmi része Az alapítvány közhasznú tevékenysége: 1. Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés (1997.
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület
Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..
HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető
Éves beszámoló 2013. Tartalom
Éves beszámoló 2013 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2013. évre 5. A cél szerinti
2015. évi Közhasznúsági jelentés
2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak
A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:
Országos KID Egyesület
Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)
Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése
Magyar Lábtoll-labda Szövetség 5052 Újszász, Kossuth L. u. 13. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Újszász, 2009. március 10. Főtitkár 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Lábtoll-labda Szövetség 2008. évben
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG. A titkárság működésének szabályzata
MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A titkárság működésének szabályzata (Az Ügyrend 3. melléklete) 2012. I. fejezet A titkárság jogállása 1. A Társaság az alapszabályban megfogalmazott céljának megvalósítása érdekében,
Közhasznúsági melléklet 2017.
Adószám: 19623317-1-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 01 PK 60278 /1989/29 Nyilvántartási szám: 01/03/278 1085 Budapest, Gyulai Pál utca 2 2017. Budapest, 2018. április
Összefogás a Börtönügyért Egyesület 9021 Győr, Jókai utca évi Közhasznúsági jelentése
Összefogás a Börtönügyért Egyesület 9021 Győr, Jókai utca 18. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Győr, 2013. június 1. elnök Az Összefogás a Börtönügyért Egyesület (a továbbiakban: ÖBE) Közhasznúsági jelentése
2014-ben a verseny megújul, változnak a településkategóriák a települések lélekszámától
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 1_,::._H számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a 2014. évi "Virágos Magyarországért" országos környezetszépítő
ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 11-i rendkívüli ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-539/2015. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2015. november 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: József Attila
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS NÓGRÁDI GEOPARK EGYESÜLET 2011. éves gazdasági évéről A közhasznúsági jelentés tartalma: a). a számviteli beszámolót; b). a költségvetési támogatás felhasználását; c). a vagyon felhasználásával
ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET
Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny
Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2014 Tartalom BEVEZETÉS... 2 1.1 Az 1%-os kampány és eredménye... 3 1.2 Rendezvények 2014-ben... 3 2. Az Alapítvány működési feltételei
A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL
A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...
Közhasznúsági jelentés az 1997. évi CLVI. Törvény 19. alapján
Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Kiemelkedően Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,
2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS
Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető
A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 8.
E LŐTERJESZTÉS A FEJÉR MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2015. JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉRE 8. IKTATÓSZÁM: 33-6 /2015. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a Fejér Megyei Értéktár Bizottság 2014. II. féléves és 2015. I. féléves munkájáról
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok
Éves beszámoló 2010. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.
Éves beszámoló 2010 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2010. évre 5. A cél szerinti
MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA
MAGYAR IFJÚSÁGI KONFERENCIA ELNÖKI BESZÁMOLÓ Szórád Gábor Miről is lesz szó... 1.) Beszámoló az elmúlt hat hónap munkájáról 2.) Jogi személyiségünk jelenlegi állapota 3.) Jogi személyiség elérésének végső
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.