KECSKEMÉT február 6., XXVIII/6.
|
|
- Benjámin Faragó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KECSKEMÉT február 6., XXVIII/6.
2 február 6. Szolgáltatók Magyar Húsbolt a Széchenyivárosban A Kecskemét Március 15. utca 25. szám alatt működő Magyar Húsboltot, Magyar László és párja Anita családi vállalkozásként üzemeltetik. A vállalkozáson belül László a szakember - Hentes és mészáros mester Anita, az értékesítésben tevékenykedik. A 100%-ban magyar termékeket forgalmazó húsbolt már negyedik éve működik ezen a helyen. Kecskeméten kívül egy vidéki kis faluban Tiszakürtön is üzemeltetnek a hét 3 napján, kedden, csütörtökön, szombaton Magyar Húsboltot, ahol szintén ugyanilyen minőséggel és bőséges árukészlettel várják vásárlóikat. A tiszakürti önkormányzat konyháját is Ők látják el alapanyagokkal. A családi vállalkozás, nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszik. Fontosnak tartják a személyes kapcsolatot a vevőkkel és a beszállítóikkal egyaránt, igyekeznek minden igényt kielégíteni. Türelemmel és odaadással dolgoznak. A húsboltjaikban csak és kizárólag magyar termékeket forgalmaznak! A házi tejtermékeket, tejet, túrót, ízesített sajtokat a fülöpjakabi T. Szabó István és családja szállítja, és állítja elő. A friss tőkehúsokat, sertés, marha, pacal, valamint a füstölt árut, (kolbász, szalámi, szalonna, disznósajt) és a kész termékeket a ballószögi Halász Gábor húsüzemből, a baromfihúsokat Szentmihályról a Napsugár Kft.-től vásárolják. A házi tészták Rózsi néni tésztája széles választékban Cegléden készülnek, csiga, cérnametélt, csavart, kagyló, széles metélt, csusza, tarhonya, stb. A savanyúság választékuk, savanyú apró és levélkáposzta, csemegeuborka, almapaprika, erős paprika, dinnye, vegyes vágott előállítását Tiszabögön Molnár László kisvállalkozása végzi. Minden héten más akciókkal, naponta friss árukészlettel, udvarias kiszolgálással várják meglévő, és leendő vásárlóikat, keddtől péntekig 07:00-18:00-ig, szombaton 07:00-12:00-ig! A családi rendezvényekre előrendelést felvesznek, igény szerint konyhakész előkészítéssel! Tel.: 06-30/ M.L.
3 3 TÉLI BŐRÁPOLÁS Minden évszakban más és más hatás éri a bőrünket, amire figyelnünk kell. Télen egyrészt a hideg, szeles időjárás, másrészt a napfény, ezáltal a D-vitamin hiánya az, ami megviseli a bőrt. Mindemellett a meleg szoba és a kinti hideg hőmérséklet váltakozása sem tesz jót. A téli időjárási viszonyok kiszárítják a bőrt, aminek egyenes következménye a kipirosodás vagy a hámlás. EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK A téli időszakban főként az arc van kitéve ezeknek a káros hatásoknak, de a kéz is kiszáradhat, ha lusták vagyunk kesztyűt húzni. Szélsőséges hidegben bárkit érinthet ez a probléma, azonban az érzékeny bőrűek biztosan minden télen szenvednek a bőr kiszáradásával. Ilyenkor néhány megszokott kozmetikumra is érzékenyebbé válhat a bőrfelület. Dr. Csősz Judit bőrgyógyász, kozmetológus szakorvos felhívja a figyelmet, arra hogy ebben az időszakban kerülni kell a habzó, erősen szárító tisztálkodó szereket. A száraz, hideg környezettől a bőr vízhiányossá válik, ezért az elvesztett vizet kell pótolni. Az arcbőr ilyenkor extra hidratálást igényel hidratálókrém formájában. A zsírosabb arcbőrrel rendelkezők arca télen viszonylag normalizálódik, de a száraz bőrrel rendelkezőknek nem tesz jót a hideg levegő. Ezért az érzékeny száraz bőrre, mindenképpen zsírosabb arckrémet kell választani. Érdemes a szabadba menetel előtt is használni a krémet. Megelőzés, de utókezelés céljából is hasznos, ha még lefekvés előtt hidratáló test, illetve arcápoló krémmel bekenjük a bőrünket. Az ajkak védelmére is figyelmet kell fordítani, hiszen a hidegben könnyen kicserepesednek. Lefekvés és indulás előtt, illetve napközben többször is érdemes ajakápoló balzsamot használni. A lakás meleg levegője kevesebb páratartalommal jár, amitől száraz lesz a levegő. Érdemes ilyenkor gyakran párologtatni. A száraz levegő nem csak a bőrnek, de a légutaknak sem tesz jót. A D-vitamin ugyanúgy nem csak a bőrre van jó hatással, hanem a kedvre és a csontokra is. Ezért pótolhatjuk azt tablettával, de olyan ételekkel is, mint a gomba, szardínia, máj vagy tojás. Dr. Csősz Judit fontosnak tartja a bőr folyamatos ápolását, hidratálását. Azonban felhívja a figyelmet, arra ha a bőrszárazság nehezen múlik és kipirosodás, hámlás berepedezés jelentkezik, akkor mindképpen érdemes bőrgyógyász segítségét kérni. Vágsélei Csilla DR. MARKÓ LÁSZLÓ sebészeti és onkológiai szakrendelés. EMLŐRÁK szűrés, "csomó" eltávolítás szövettani vizsgálat. ARANYÉR betegség kezelése-, műtét nélküli megoldás. VISSZÉR betegség injekciós vagy műtéti kezelése, SÉRVEK és egyéb kisebb műtétek = egynapos sebészet, Vastagbél, emlő és egyéb daganatok konzíliuma. Rendelési idő: H, Sze., P: ig Bejelentkezés: 9-18-ig T: 06-30/ (76/ ) DR. MECSÉRY ILONA főorvos mammográfiás rendelés. Mammográfiás és ultrahangos emlővizsgálat. Hasi ultrahang. Rendelési idő: hétfő 13:30-15:30 óráig. Bejelentkezés: 76/ este is
4 február 6. KECSKEMÉTI FÜRDŐ FEBRUÁRI SZAUNAPROGRAMOK Február 9., csütörtök Fekete László 18:00 gyógynövényes olajok 19:30 levendula-méz Február 10., péntek Szabó Ágnes 18:00 erdei olajok 18:45 narancs-só 19:30 orosz 21:00 ÉJSZAKAI FÜRDŐZÉS Február 11., szombat Kecskés István 18:00 citrusos olajok 19:30 narancskrém Február 12., vasárnap Szabó Ágnes 18:00 gyümölcs pálinka (Pajor Pálinka) 18:45 menta-só 19:30 joghurt-tejszín Február 16., csütörtök Szabó Ágnes 18:00 citrusos olajok 19:30 uborka-joghurt Február 17., péntek Kecskés István 18:00 gyógynövényes 19:30 ananászkrém Február 18., szombat Fekete László 18:00 virágos 18:45 kukorica-só 19:30 csokoládékrém (gőzkabin) 21:00 NATURISTA SZAUNA EST A természetes, fürdőruha nélküli szaunázás szerelmesei részére. 21:00 - érkezés 21:45 - bemelegítés: citrusos illóolajok 22:45 - bőrkezelés: menta-só 23:45 - bőrápolás: méz-narancstejszínkrém 00:30 - záróra Részvételi díj: 2.600,-Ft. Szaunamesterek: Fekete László és Szabó Ágnes A szaunavilág korlátozott befogadóképessége miatt a részvétel előzetes regisztráció után lehetséges. Regisztrálni a Kecskeméti Fürdő recepcióján, vagy a recepcio@kecskemetifurdo.hu címen lehet febr. 16. csütörtök 21 óráig. Február 19., vasárnap Kecskés István 18:00 mentolos olajok 19:30 joghurt-narancs Február 23., csütörök Szabó Ágnes 18:00 gyümölcsös olajok 18:45 citrom-só 19:30 fahéj-kávékrém Február 24., péntek Kecskés István 18:00 virágos olajok 19:30 jég-sör Február 25., szombat Szabó Ágnes 16:00 "Szaunázzunk helyesen" 18:00 gyógynövényes 19:30 narancs-méz Február 26., vasárnap Fekete László 18:00 erdei olajok 18:45 joghurt-só 19:30 fahéj-banánkérm Kecskemét, Csabai Géza krt. 5. Tel.: 76/ SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY Február 11. szombat és Trombitakészítés Február 18. szombat Rongylabda készítése Február 18. szombat Aprók Tánca Farsangi szokások-kézművesség: csörögefánk-sütés Február 25. szombat és Agyagjátékok Február 25. szombat Társasjáték nap Kecskemét, Gáspár A. u. 11. muzeumesmuhely@szorakatenusz.hu 76/ CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ NAGYTEREM MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT február 7. kedd 10 és 14 óra február 8. szerda 10 és 14 óra február 9. csütörtök 10 és 14 óra február 10. péntek 10 és 14:30 február 12. vasárnap 10:30 óra KISTEREM KISTIGRIS ÉS KISMACKÓ február 7. kedd 10 óra február 8. szerda 10 óra február 9. csütörtök 10 óra február 10. péntek 10 óra Kecskemét, Budai u / , Fax:76/ ciroka@ciroka.hu ORVOSI ÜGYELET FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 76/ HÁZI GYERMEKORVOSI ÜGYELET Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb, Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett) Telefon: 76/ FOGORVOSI ÜGYELET: Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7., Telefon: 76/ RENDELÉSI IDŐ: szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon óráig VÉRADÁS február 6., hétfő 08:00 18:00 Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry István körút február 6., hétfő 11:00 14:00 Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola Kecskemét, Nyíri út 32. február 7., kedd 08:00 16:00 február 8., szerda 08:00 14:00 február 9., csütörtök 08:00 18:00 február 10., péntek 08:00 13:00 Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry István körút február 10., péntek 09:00 12:00 Megyei Rendőrfőkapitányság Kecskemét, Batthyány u KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG február 7. kedd 19:00 Gózon Gy.b. február 8. szerda 19:00 Kiss M.b. február 9. csütörök 19:00 Bérletszünet február 10. péntek 19:00 Németh L.b. február 11. szombat 19:00 Fekete T.b. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ REQUIEM február 7. kedd 19:00 február 14. kedd 19:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ APÁTLANUL (PLATONOV) február 7. kedd 19:00 február 8. szerda 19:00 február 11. szombat 15:00 február 12. vasárnap 15:00 Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 76/ , kecskemetikatona.hu OTTHON MOZI február 6-7. hétfő-kedd 18:00 VAKFOLT (16) magyar akció vígjáték, 89 perc február csütörök-péntek KALIFORNIAI ÁLOM (12) magyarul beszélő, amerikai romantikus film, 126 perc február , péntek-szombat 20:00 JACKIE (16) amerikai-chilei-francia életrajzi dráma február , szombat-vasárnap 18:00 A SZERELEM ÚTJÁN (12) Feliratos, amerikai romantikus film, 89' február 12., vasárnap 15:00 Royal Opera House Cinema: TRUBADÚR Kecskemét, Kossuth tér 4. HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON február 11., szombat 16 óra CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés és játékvár foglalkozás. A KISMALAC ÉS A FARKASOK Az előadás után bábkészítés és játszószoba várja a vendégeket! Vezeti: Szirtes Józsefné bábosjátszóházvezető Díja: 600 Ft gyerekeknek, 850 Ft felnőtteknek Információ: Csizmadia Ilona, tel./ fax: 76/ és ilona.csizmadia@ hirosagora.hu, február 15. szerda 17 óra SZÜLŐK ISKOLÁJA KISFIÚBÓL NAGYFIÚ, KISLÁNYBÓL NAGYLÁNY Előadó: Sz. Mikus Edit szexológus Belépődíj: Ft Jegyek elővételben válthatók az Ifjúsági Otthon pénztárában. A helyszínen a LÍRA Könyvesbolt kiadványaiból szakkönyvvásárlási lehetőség. Együttműködő partner: Kecskeméti Védőnői Szolgálat és Kecskeméti Nevelési Tanácsadó Bővebb információ: Csizmadia Ilona (76/ , icsizmadia9@gmail.com) Kecskemét, Kossuth tér 4.
5 5 UTAZÁS KIÁLLÍTÁS február (péntek-szombat) Hírös Agóra Kultúrális és Ifjúsági Központ (Kecskemét, Deák F. tér 1.) A belépés díjtalan. Érdeklődni: Székely Zsolt 06-30/ HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT február 10., péntek FARSANGI TÁNCHÁZ Csimota topogtató: ölbeli játékok, topogtatók Aprók tánca: Tánctanítás: népi játékok, táncok Kézműves foglalkozás: farsangi álarc készítése, Közreműködik: Berei Andrea Csutri bál: Tánctanítás: Gömöri táncok Felnőtt táncház: Tánctanítás: kiskunsági, széki, kalotaszegi, magyarbődi, mezőségi, stb. táncrendek Táncmesterek: Böde István és Böde- Harkai Csilla, Kalmár József, Márkli Zsuzsanna és Pusztai Regina Közreműködik: Hegedűs Együttes Házigazda a Kecskemét Táncegyüttes Belépődíj: 400 Ft Támogató: NKA február 11., szombat 19 óra HOLLYWOOD KECSKEMÉTEN LEIGÁZOTTSÁG ÉS A MÁLENKIJ ROBOT" Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Katona József Múzeum tisztelettel meghívja az érdeklődőket LEIGÁZOTTSÁG ÉS A MÁLENKIJ ROBOT"című, a történelmi Magyarországot sújtó tömeges elhurcolások történetét bemutató nemzetközi tudományos konferenciára Időpont: február 11., szombat Regisztráció: 8:30-tól Helyszín: Kecskemét, Kossuth tér 1., Városháza, díszterem Fővédnök: SZEMEREYNÉ PATAKI KLAUDIA, Kecskemét MJV polgármestere A konferenciát megnyitja: JAKAB ISTVÁN, az Országgyűlés alelnöke Köszöntőt mond: DR. SALACZ LÁSZLÓ, Országgyűlési képviselő A program a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve keretében, a GULAG Emlékbizottság támogatásával valósul meg. NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY VISELETKÉSZÍTŐK II. ORSZÁGOS SZAKMAI KONFERENCIÁJA Az autentikus népviselet színpadra állításának lehetőségei Nyírség, Szatmár, Rétköz február 23. (csütörtök) óra Jelentkezési határidő: február 20. További részletek a honlapon. Információ: 76/ Bognár Gabriella KÉZMŰVES MŰHELY Óvodás és iskolás csoportok részére ajánlott: FARSANGI ÁLARC ÉS MASZKKÉSZÍTÉS (kézműves foglalkozás) Időtartam: kb. 90 perc Különféle anyagokból: papírból, papírmaséból, filcből készülhetnek álarcok, maszkok. Foglalkozásvezető: Vágó Piros TÉLVÉGI NÉPSZOKÁSOK (múzeumpedagógiai foglalkozás) Időtartam: kb. 120 perc Farsangi hagyományok, téltemető szokások, kiszézés, busójárás megismerése Bognár Gabriella néprajzkutató előadásában. Majd a kézműves műhelyben egy választott kézműves foglalkozás, álarckészítés vagy fánksütés. Részvételi díj: 650,-Ft/fő JUDO EREDMÉNYEK A kecskeméti Hírös Judo Sport Egyesület erdeményei MEGYEI DIÁKOLIMPIA DÍJÁTADÓ (Kecskeméti Kodály iskola díszterme, január 27.) A legjobb diáksportolók jutalmazása. A Borsos testvérek kitettek magukért az elmúlt tanévben, mellyel nagyban hozzájárultak Bács-Kiskun megye előkelő 4. helyezéséhez a megyék rangsorában. Borsos Janka U-12 Diákolimpiai Bajnok Borsos Kristóf U-15 Diákolimpiai Bajnok Barcsik Zoltán az egyesület elnökvezetőedzője, a Magyar Judo Szövetség által 4. DAN mesterfokozat adományozásban részesült, szakmai munkája elismeréseként, valamint a magyar judo sport népszerűsítése terén elért eredményeiért. Gratulálunk! További sikereket kívánunk a Hírös Judo Sport EgyPesületnek! KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR február 7., kedd 17:00 Mani: Gyöngyénekek könyvbemutató Kutatók, alkotók a könyvtárban Előadó: Nagy Lajos (II. emeleti kisterem) február 8., szerda 17:00 VARGA ZOLTÁN: A magyar animációs film - könyvbemutató "Kutatók, alkotók a könyvtárban" Közreműködik: Kriskó János főiskolai docens Hans Zimmer est Lisa Gerrardal (a Gladiátor c. film eredeti előadója) Oscar díj, Golden Globe díj, Grammy díj, Bafta díj A legnagyobb filmzenék A legjobb előadásban. Belépődíj: Ft, Ft, Ft Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. Tel.: 76/ , hirosagora@hirosagora.hu ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS Hagyomány és megújulás a magyar népi kézművességben - fazekasság, hímzés, szövés, faragás, népi kismesterségek - KAMARA KIÁLLÍTÁS Kalotaszeg Polyák Ferenc fafaragó kiállítása DÍSZÍTŐMŰVÉSZ SZAKKÖR Hazánk népi hímzéskultúrájával ismerkednek meg minden kedden között Mucsi Jenőné népi iparművész vezetésével. BELÉPŐDÍJ: 600,- Ft, Kecskemét Kártyával 480,- Ft, kedvezményes: 300,- Ft. TÁRLATVEZETÉS: bejelentés alapján, magyar nyelven kérhető. Ára: 2.000,- Ft. Kecskemét, Serfőző u muzeum.nepiipar@gmail.com web: tel:76/ február 9., csütörtök 17:00 "Nem középiskolás fokon..." Globális környezeti változások, klímaváltozás, hazai következmények Előadó: Prof. Dr. Rakonczai János - geográfus, egyetemi tanár Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 76/
6 február 6. INGATLAN KECSKEMÉT, Petőfivárosban exkluzív 315 nm 2 nappali+6 szobás, dupla garázsos családi ház parkosított telken eladó. 20/ KECSKEMÉT belvárosában, akadálymentesített irodaházban,18 nm iroda, belső udvari parkolóval eladó, alkalmas ügyfélfogadásra, telephelynek. I.ár: 6,5 MFt 20/ KECSKEMÉT, Rendőrfaluban 547 nm, teljes közműves építési telek kétrendbeli, felújítandó vagy két elbontandó épülettel eladó. I.ár: 10,4 MFt 20/ KECSKEMÉTEN, Erzsébetvárosban, 4 szobás felújított, több generációs csalási ház eladó. I.ár: 13,7 MFt 30/ KECSKEMÉTEN, Katonatelepen 100 nm alápincézett családi ház parkosított 1000 nm telken eladó. I.ár: 21,5 MFt 30/ KECSKEMÉTEN, 44 nm, 2 hálószobás angol mobilház eladó. I.ár:3,3 MFt 30/ LAJOSMIZSÉN eladó 60 nm családi ház 468 nm telken, közelben vasútállomás, buszmegálló. Iá: 6,9 MFt 30/ ELADÓ Lajosmizse központjában 80 nm igényesen felújított családi ház, 1036 nm parkosított kerttel. Iá: 18,9 MFt 30/ KECSKEMÉT, Felsőszéktón 1885 nm építési telek, 30% beépíthetőséggel eladó. I.ár: 7,9 MFt 30/ KECSKEMÉT, ladánybenei úton kétrendbeli felújított, 125 nm+50 nm szép családi ház eladó. I.ár: 33 MFt 30/ KECSKEMÉT Széchenyivárosban 36 nm 1 szobás jó állapotú, erkélyes fűtéskorszerűsített lakás eladó. I.ár: 10,8 MFt 30/ INGATLAN PETŐFIVÁROS mellett 4 szobás családi ház dupla garázzsal eladó! 25,9M Tel:+36-70/ nm-es építési-telek Kecskemét-Gólya utcában eladó. Iá:17,33 mft. Érd.: xxx77@fre .hu SZÉCHENYIBEN 2 szobás, egyedi mérős lakás eladó! 12,4 M Tel:+36-70/ T U L A J D O N O S T Ó L Hunyadivárosi 3 szobás, felújított, 3. emeleti lakás eladó. 0620/ BELVÁROSHOZ közel, 2 szobás ház beállóval eladó! 9M Tel:+36-30/ SZÉCHENYIBEN 2 szobás, egyedi mérős lakás eladó! 13M Tel:+36-30/ ELADÁSRA kínálom kunszállási családi birtokunkat. 11,26 ha területtel és külső felújításon átesett lakóépület együttessel. Ár: 29M. Tel.:06-70/ SZÉCHENYIBEN 2 szobás, tömbfűtés egyedi mérős téglalakás eladó! 14,6M Tel:+36-70/ Petőfiváros legelején ház telek áron eladó, esetleg budapestire cserélhető / FELSŐSZÉKTÓN 3 szobás családi ház melléképülettel eladó! 13,3M Tel:+36-70/ BALATONLELLÉN nyaraló eladó. 0630/ BELVÁROSBAN 3 szobás, gázfűtéses téglalakás eladó! 19,9M Tel:+36-70/ ELADÓ a Mercedes gyár- tól 15 percre Kkfházán, a Bankfalu elején, új építésű, 146 nm-es, légkondis családi ház. Vízköpenyes kandallóval, cirkó gázkazánnal, napkollektorral, parkosított udvarral, öntözőrend- szerrel. Ár: 39,6 mft. Tel.: 06-70/ VACSIKÖZBEN összközműves építési telkek eladó! 8-10 Mft között ÚRIHEGYBEN 700 nm-es telken 22 nm-es 1 szobás lakható kis ház eladó! 4,3 Mft RÁKÓCZIVÁROSBAN 48 nmes 1 szobás átlagos állapotú lakható önálló udvaros kis ház eladó! A gáz nincs bekötve! 3,9 Mft MÁRIAVÁROSBAN jó állapotú, 2 generációs családi ház 350 nm-es telken eladó! 17,9 Mft INGATLANT KERES BUDAPESTI kisebb lakást vásárolnék készpénzért. Lehet felújítandó is.tel: 06-70/ KIADÓ KECSKEMÉT, Hunyadivárosban, 47 nm 2 szobás, amerikai konyhás, igényes, bútorozott lakás kiadó, zárt udvari beállóval. Iá:80 eft/hó 30/ KECSKEMÉT belvárosban 65 nm 1+ 2 szobás, nagy erkélyes, városközpontra néző, bútorozatlan lakás kiadó. I.ár:100 eft/hó 30/ KIADÓ áprilistól Kecskemét, Vacsiközben 67nm felújított kétszobás kertes ház berendezve / KECSKEMÉT, Széchenyivárosi 53 nm-es 2 szobás lakás kiadó. Érdeklődni: 70/ KECSKEMÉT közponjátban két szobás, igényesen felújított albérlet kiadó. 0670/ A BAKÓCZ utcában (uszoda közelében), új építésű, teremgarázsos földszinti lakás kiadó. Iár: 90 eft / CSAPATBŐVÍTÉS! 2 fő ingatlanértékesítő kollégát keresünk kecskeméti irodánkba. Érd.:06-30/ ÓRIÁS! Megbízás kötési Akció! Hívjon, jöjjön, megbeszéljük a részleteket. Tel.:06-70/ KIEMELT hitelajánlatok az OTP bank kínálatából, extra kamat kedvezménnyel! CSOK és LTP tanácsadás, díjmentes ügyintézés! Érd.:06-70/ KECSKEMÉT, 157 nm, jó állapotú, több generációs ház eladó. I.ár.: MFt. Érd.:06-70/ KEREKDOMB, fürdő közelében, 4 szobás, szigetelt ház eladó. I.ár.: 10,49 MFt Érd: 06-70/ KECSKEMÉTEN a bíróság közelében, 13 nm iroda eladó. I.ár:3,7 MFt Érd.: 06-70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 2007-ben épült, 120 nm-es rezsimentes, modern családi ház eladó. I.ár.: 42,9 MFt Érd.:06-30/ KECSKEMÉTEN teljesen felújított, 63 nm-es, erkélyes, klímás lakás liftes társasházban eladó. I.ár.:16,2 MFt Tel.:06-30/ KECSKEMÉT-Talfájában, újszerű, 102 nm-es családi ház, garázzsal, parkosított kerttel eladó. I.ár: 37,99 MFt Érd.: 06-70/ KECSKEMÉTEN a bíróság mellett, első emeleti, igényes, 59 nm-es iroda, hoszszú távra kiadó. I.ár: 83 EFt/ hó Érd.: 06-70/ ELADÓ LAKÁS HUNYADIVÁROSBAN 70 nmes, I. emeleti 1+3 fél szobás lakás, garázzsal. Ár: 21 MFt Tel.:70/ SZÍNHÁZ közelében igényes, 109 nm-es 4 szobás lakás eladó. Ár: 32,5 MFt
7 7 FŐTÉRHEZ közel, 85 nm-es 3,5 szobás lakás eladó. Ár: 22,5 MFt RÁKÓCZI utca közelében 43 nm-es, I. emeleti, szigetelt, liftes lakás. Ár: 16 MFt Tel.:70/ ELADÓ CSALÁDI HÁZ KECSKEMÉT közelében új építésű, 105 nm-es 4 szobás, csok-os családi ház. Ár: 27 MFt Tel.:70/ PETŐFIVÁROSBAN kétgenerációs 6 szobás 174 nm-es családi ház eladó. Ár: 41,5 MFt PETŐFIVÁROSBAN 5 szobás 154 nm-es minőségi családi ház eladó. Ár: 38 MFt KÓSAFALUBAN 3 szobás családi ház eladó. Ár: 16,2 MFt HETÉNYEGYHÁZA központjában, tégla építésű 90 nm-es 2,5 szobás ház. Csere lakást beszámít. Ár: 18,9 MFt 70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás, gyönyörű családi ház, dupla garázzsal eladó. Ár: 33,5 MFt KECSKEMÉT, Hunyadivárosban eladó 5 szobás, 140 nm-es sorház garázzsal. Ár: 32,9 MFt Tel.:70/ KATONATELEPEN 150 nm-es igényes családi ház eladó. Ár: 28.5 MFt 70/ KECSKEMÉT Czollner téren 3 szobás felújított polgári ház. Ár: 39,9 MFt 70/ ORGOVÁNY központjában 110 nm-es 3 szobás ház. Ár: 6,9 MFt 70/ VACSIKÖZBEN ABC közelében 176 nm-es 3 szobás ház üzlettel. Ár: 44,9 MFt 70/ NAGYKŐRÖS, 80 nm-es 2,5 szobás, gázfűtéses családi ház Ár: 7,9 MFt, 70/ NAGYKŐRÖS,178 nm-es kétszintes 5,5 szobás, gázfűtéses családi ház Ár: 19 MFt, 70/ ELADÓ TELEK KERTÉSZETI közelében 543 nm-es közműves telek bontandó házzal eladó. Ár: 18,9 MFt MÁRIAHEGYBEN, a Széchenyi város mögött, 720 nmes telek eladó. Ár: 2,4 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉT Máriahegyben 860 nm-es építési telek érvényes építési engedéllyel eladó. Ár: 11 MFt KADAFALVÁN nm-es közműves építési telek eladó. Ár: 12 MFt Tel.:70/ VACSIKÖZBEN nm-es építési telek eladó. Ár: 24,5 MFt Tel.:70/ BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/ KIADÓ BALATON utcán irodák, nm, raktárak parkolóval kiadók. Az ár a teljes rezsit tartalmazza: Ft/nm. 70/ KECSKEMÉT belvárosban 172 nm-es üzlet kiadó. Ár: Ft/hó 70/ BELVÁROSBAN, 5 szobás, klímás iroda kiadó. Ár: Ft/hó Tel.:70/ BELVÁROSBAN 66 nm-es 2,5 szobás új lakás kiadó. Ár: Ft/hó+rezsi. Tel.:70/ IGÉNYES 80 nm-es 2,5 szobás ház kiadó. Ár: Ft/hó+rezsi. Tel.: 70/ ÁRPÁDVÁROSBAN 50 nmes 2 szobás lakás kiadó. Ár: Ft/hó+rezsi. Tel.:70/ RENDŐRFALUBAN 2,5 szobás családi ház és üzlet kiadó. Ár: Ft/hó+rezsi. SZÉCHENYIBEN 2 szobás bútorozatlan lakás kiadó. Ár: Ft/hó+rezsi. BELVÁROSBAN 2 szobás bútorozott I. emeleti lakás kiadó. Ár: Ft/hó+rezsi. KERESEK KECSKEMÉTEN, családi házat 35 MFt -ig Tel: 70/ KECSKEMÉTEN, 2-3 szobás nm-es erkélyes lakást 25 MFt-ig. Tel: 70/ PETŐFIVÁROSBAN 5 szobás dupla garázsos felújított házat keresek. Ár: MFt KP. vevőmnek belvárosban eladó lakást keresek MFt-ig. Tel: 70/ KIADÓ ALBÉRLETET keresek a belvárosban vagy Széchenyivárosban! Ár: 40 eft 140 eft-ig. ELADÓ I. emeleti 2 szobás lakást keresek. Ár: 12 MFtig. FOLYAMATOSAN keresünk eladó, kiadó ingatlanokat: lakások, házak, telkek, nyaralók. Tel.:70/ ELSŐ emeleti, zárt udvari beállóval, 41 m2-s lakás eladó a belvárosban; 14,5MFt; 20/ ; ingatlan.com/ MÁSODIK emeleti, 55 m2-s lakás garázzsal együtt eladó a Rákóczi út környékén; 18,7MFt; 20/ ; com/ ELSŐ emeleti, erkélyes, 55 m2-s lakás eladó a Hunyadivárosban; 13,8MFt; 20/ ; ingatlan.com/ ELSŐ emeleti, erkélyes, 64 m2-s lakás eladó a Széchenyivárosban; 15,99MFt; 20/ ; com/ MÁSODIK emeleti, 55 m2-s lakás eladó a Széchenyivárosban. 12,9MFt; 20/ ; com/ HATODIK emeleti, erkélyes, felújított 64 m2-s lakás eladó a Széchenyi-városban. 15,9MFt; 20/ ; com/ ELSŐ emeleti, kívül-belül gyönyörűen felújított erkélyes lakás eladó a Széchenyivárosban.; 16,7MFt; 20/ ; com/ m2-s felújított házrész a belváros szélén. 8,3MFt 20/ ; ingatlan.com/ IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: szerda 16 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997
8 február 6. ADÁS-VÉTEL KÖZEL 1000 féle farsangijelmez és kiegészítő a Family Bizományiban! Pl: Elza, pókember, Star Wars, hercegnők, királyfik, szuperhősök, állatjelmezek.termékeink megtekinthetők: Kecskemét, Izsáki 56/a, ww.facebook. com/andi Némethné Bizományi Kisáruház ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u / gportal.hu AKÁC hasítva 3500 Ft/100Kg tölgy 2800 Ft/100kg, ingyenes szállítás 15q-tól, 06-30/ KÖNYVEK eladók! Harry Potter és a Főnix rendje 2000 Ft, Trónok harca első két kötet egyenként 2500 Ft, együtt 4500 Ft. 0630/ VEGYES TŰZIFA vastag akác 3050 Ft/100 kg, vékony akác 2700 Ft/100 kg hasítva házhoz szállítva is. 06/30/ VÁLLALKOZÁS 20 éves, jól működő KFT eladó. Tel.: 06-70/ SZOLGÁLTATÁS SZOBAFESTÉST, hőszigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/ , 76/ TÁSKAJAVÍTÁS rövid határidővel! Kecskemét, Wesselényi u. 4. Zsisska Á. Ny.:H- P.:9-12,14-17-ig REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása / SPIRITUÁLIS lélekgyógyászat. Infó: Tel.: 06-20/ AZ S.Nagy Fuvarozó Kft. vállal megrendelésre: víz-, gáz-, csatorna-, árokásását, valamint beton törést és vágást, épületbontást, tereprendezést. Továbbá, minikotrógép bérbeadását, kezelővel / MŰANYAG redőny, faredőny javítás készítés gyors precíz áron! 06-70/ , 06-30/ KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás / , 06-30/ TETŐJAVÍTÁST, ereszcsatorna készítést, javítást, kőműves munkát, festést vállalunk / , 06-30/ VILLANYSZERELÉS: villanymotor, boyler, mosógép, villanytűzhely, hűtő, kis ipari gépek, javítása, kapcsolók, vezetékcsere rövid határidővel 06-20/ IMMUNERŐSÍTŐ, közérzetjavító talp-, láb-és hátmaszszázs citrusfélékből komponált masszázsolajjal +ajándék arcmasszázs februárban kedvezményes áron. 2990Ft-ért! Érdeklődni: Oláh Edit, szépségterapeuta, masszőr 0620/ VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft / ELTARTÁST és takarítást vállalok. 0630/ VÍZ-, FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ- KEK szerelése ÁFA mentesen. Hívjon most! 70/ ÜDÜLÉS HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés félpanzióval, Ft/ fő/7éj, Ft/fő/3éj / VÉKONY akác 2650 Ft/100kg, vastag akác 3000 Ft/100 kg, hasítva házhoz szállítás megoldható. 06/30/ VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. 0670/ TRITIKÁLÉ, árpa, búza és körbálás lucerna eladó Katonatelepen. Tel.: 06/30/ MOHÁCSI Busójárás február 25 és 26. Részvételi díj: Ft ebéddel, belvárosi le- és felszállással. HÚSVÉTI forgatag Hollókőn 1 napos kirándulás autóbusszal április 16. vasárnap és április 17. hétfő Részvételi díj: Ft /fő. SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ NYÍLÁSZÁRÓK SZIGETELÉSE, passzítása. Redőnyök, rovarhálók, árnyékolók készítése, javítása. Penészmentesítés. 0630/ , www. peneszeltavolitas.hu REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár / , 06-70/ ASZTALOSMUNKÁK bútorok készítése fából-lapból kedvező áron. 0670/ , asztaloskell@gmail.com BURKOLÁST, felújítási munkákat, fakivágást vállalunk, akár elszállítással / SZÁMÍTÓGÉP SZERVÍZ. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is. Tel.:06-30/ ENERGETIKAI tanusítvány készítése Kecskeméten és Bács-Kiskun Megyében / , TAKARÍTÓ cég lakások, kárpitok, irodák, csarnokok, teljes körű napi-eseti takarítását vállalja / SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek / VELENCEI KARNEVÁL február Ft ORCHIDEA FESZTIVÁL Ausztriában március Ft FELVIDÉKI kirándulás április Ft RÁM-SZAKADÉKI túrázás április Ft HÚSVÉTOLÁS Hollókőn április Ft SZABADKAI bevásárlás több időpontban Ft-ért! Első időpont: április 22. KEMENES VULKÁNPARK és Pannon Csillagda május Ft
9 9 ÁLLÁST KÍNÁL DÁNIÁBA keresünk tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági munkásokat, traktorosokat, tehenészeket, sertésgondozókat (háztáji vagy üzemi tapasztalattal). Alap angol nyelvtudás feltétel. Jelentkezés: 06-70/ , anett. sulyi@andreasagro.com; INGATLANIRODA ambíciózus értékesítő munkatársakat keres. kerek.tamas@ dh.hu KISKUNMAJSAI sertéstelepre dolgozókat keresünk különböző munkakörökre, bejárás megoldható, fizetés megegyezéssel KECSKEMÉTI élelmiszeripari cég keres női betanított munkásokat, 2 fő elektromos szerelőt (feltétel: villanyszerelő vagy elektroműszerész végzettség)1 fő takarítónőt.jelentkezni kizárólag hétköznap 9-15 óráig a 30/ es telefonszámon lehet. KECSKEMÉTI irodánk bővítésére keresünk aszszisztensi munkakörbe lengyel magabiztos nyelvtudással, számítógépes ismeretekkel önálló munkára alkalmas személyt. Szakmai önéletrajzokat magyar-lengyel nyelven,valamint motivációs levelet az equalparking@ gmail.com címre várjuk. KISKUNFÉLEGYHÁZI munkahelyre keresünk 1 fő angolul beszélő férfi alkalmazottat VEZÉNYLŐ munkakörbe. Bérezés megállapodás szerint. Jelentkezéseket a munka@ pizolitbusz.hu címre kérjük elküldeni. GYÁLI KONTAKTLENCSE- GYÁRBA BETANÍTOTT DOLGO- ZÓKAT KERESÜNK! Bejelentett hosszú távú lehetőség, tiszta munkakörnyezet, bruttó Ft órabér + műszakpótlék Erzsébet utalvány. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezzen: A Silveria Elektronikai Gyártó és Szolgáltató Kft. elektrotechnikai/folyamat technikai gyakornok pozíció betöltésére munkatársat keres. Feladatok: Közreműködés a gyártási folyamatokban Műszaki osztály munkájának támogatása Termékadminisztráció elvégzése Gyártási folyamatok adminisztrációja Elvárások: Folyamatban lévő tanulmányok Elektronikai érdeklődés, ismeret Megbízhatóság, precizitás, önállóság Jelentkezés módja: Önéletrajzzal és motivációs levéllel ben az ibolya.gyanti@ silveria.hu címen. DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket és ácsokat azonnali kezdéssel. Érd: 0620/ MUNKATÁRSAKAT keresünk takarítói szolgáltatásvezetői munkakörre. Elvárások: érettségi, "B" kategóriás jogosítvány, felhasználói szintű számítógépes ismeret, jó kommunikációs és probléma megoldó képesség, rugalmas munkavégzés.önéletrajzokat a munkatars999@ gmail.com várjuk KONNYŰ fizikai munkára, egyműszakos munkarendbe kollégákat keresünk / KECSKEMÉTI intézménybe keresünk teljes és részmunkaidőben, takarító és csoportvezető takarító munkavállalókat. Bérezés a Munkatörvénykönyve szerint, munkábajárás térítése és egyéb juttatások. Jelentkezni címen: munkatars999@ gmail.com, és telefonon: 20/ munkanapokon 8-16 óra között. NŐI, férfi betanított munkatársakat keresünk kecskeméti kábelgyártó céghez. Tel.: 06-30/ TAKARÍTÓNŐT keresünk napi 4 órában Kadafalvára. candorekft@gmail.com NAGYKŐRÖSI telephelyű cég gépészmérnök/ gépésztechnikus munkatársat keres AutoCAD program ismerettel. Tel.: 06-30/ SZOBAFESTŐT, mázolót felveszek Kecskeméti munkára (hozzáértő szakembert) / TEHERGÉPKOCSI javításban jártas autószerelőt, autóvillamosság-szerelőt keresünk nagykőrösi munkahelyre. Érd.: 06-30/ CUKRÁSZT és konyhai kisegítőket keresünk az Édespötty csapatába. Jelentkezést: 06-20/ vagy edespotty@gmail.com CO2-hegesztőket keresünk vékony anyagok hegesztésére, valamint CNCgépkezelőket élhajlítógépre, kiemelt bérezéssel. Fémipari bizonyítvány szükséges. Szállás, utazás biztosított! hegeszto2016@gmail.com, 06-70/ AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: , KECSKEMÉTI cégünk redőny összeszerelő férfi munkatársat keres! Jelentkezni: 06-30/ PÉNZINTÉZET üzletkötőt keres. 0630/ BÚTORASZTALOST keresünk kecskeméti munkahelyre! Elvárás: bútorgyártásban és helyszíni szerelésben szerzett gyakorlat. Kiemelt bérezés, rugalmas munkaidő, esetleg részmunkaidő. Érd.: 30/ ÜVEGEZÉSSEL foglalkozó kecskeméti vállalkozás, szakmunkás munkatársat keres. Jelentkezni önéletrajzzal: polgarjo@t-online.hu BŐVÜLŐ csapatunkba Kecskemétre ingatlanértékesítőt keresünk. info@simoningatlan.hu BETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon! Érdeklődni: Seres Anett 30/ OKTATÁS ANGOL felkészítés közép-, felsőfokú nyelvvizsgára, érettségire. 0620/ METAMORF-masszázs tanfolyam indul. Tel.: 06-20/ KARRIER
10 február 6. KARRIER SHIATSU MASSZŐRNEK LENNI JÓ! Sőt nagyon jó Nem túlzás, shiatsuval foglalkozni egyfajta életérzés. Ha jól dolgozunk, akkor azonnali pozitív visszajelzésekben részesülünk. A vendég sóhaja, első mosolya a masszázs végén, mindnyájunkat örömmel tölt el. A shiatsu nemcsak a vendéget, hanem minket is kikapcsol, feltölt. A kezelés közbeni energia áramlás jótékony hatásából mi is részesülünk. A masszőrködés az egyik legnyugalmasabb munkakör, hiszen itt nincs szükség túl sok beszédre, senki sem hangoskodik körülöttünk, nincs zaj. Ha a vendég elalszik a kezelés alatt, akkor szavak sem kellenek ahhoz, hogy a masszőr tudja: jó munkát végzett. A masszőr szakma kiváló út az önmegvalósításhoz és mindenki kiteljesedhet benne, aki szeretné csillapítani az emberek fájdalmait. A masszőr szakma folyamatos tanulási lehetőség. Új és új ismeretek megszerzésére sarkall minket a hozzánk fordulók problémája. Aki több fajta eszközt tart a kezében, hatékonyabban tud segítséget nyújtani. Igazi hivatás masszőrnek lenni. Az ősi, ösztönös mozdulatok professzionális szinten való alkalmazása során már az első perctől érezzük, hogy a tudás ott van bennünk, mélyen a gyökereinkben. Nem is igényel túl sok eszközt, a fő munkaeszköz mindig kéznél van. MI A KÜLÖNLEGES A SHIATSU maszszázsban? MI TESZI ANNYIRA MÁS- SÁ, ÉS HATÉKONNYÁ? A célja a test-és lélek energia egyensúlyának helyreállítása. Fókuszált, figyelmes érintések adása. A kezelő képessége arra, hogy ne mechanikus mozdulatsorokat végezzen, hanem az aktuális problémára adjon megfelelő megoldást. A shiatsu az embert egészében tekinti, testi, lelki, szellemi egységben látja. A shiatsu szelíd módszer, amivel partnerünk belső egyensúlyának létrejöttét, és fenntartását tudjuk támogatni. A shiatsu-terápiában alapvetően az akupreszszúrás pontok és az azokat összekötő energiapályák (meridiánok) kezelése történik. A shiatsu a meridiánok mentén tenyér- és ujjnyomással (akupresszúra) hozza mozgásba az energiát, (Chi vagy Ki). A kezelés az egész testet érinti, földön, vékony pamut ruhában történik, és különleges, kellemes élményt nyújt. A shiatsut bárki megtanulhatja, és rendkívül hatékonyan alkalmazhatja családi, baráti körben a betegségek megelőzésére, és az egészség megtartására. A shiatsu megtanulásával igazi kincs kerül birtokunkba. Segíteni tudunk a körülöttünk élőknek, és saját magunknak is. A partnerünknek, szeretteinknek adott figyelmes érintés olyan kapukat nyit meg, ami által jobbá válnak kapcsolataink. Megtapasztaljuk a szeretettel adott érintés csodálatos erejét. Nagyon hatásos hát és derékfájás, váll és nyakmerevség, ízületi fájdalmak, fejfájás, álmatlanság, kimerültség, szorongás és még sok krónikus betegség esetén. Vargáné Takács Eleonóra
11 11
12 február 6.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT január 30., XXVIII/5.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 30., XXVIII/5. 2 2017. január 30. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ NAGYTEREM MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT február 4. szombat 17 óra BEMUTATÓ ELŐADÁS február 7. kedd
BNI - Kapcsolatépítésben a siker!
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 16., XXVIII/3. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,
OTTHON ROVATTAL. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása KECSKEMÉT február 20., XXVIII/8.
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 20., XXVIII/8. Ősszel kezdődhet a Városháza felújítása A Modern Városok Program végrehajtásáról szóló napirend kapcsán beszéltek képviselőink a városháza
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 13., XXVIII/7. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából
2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös
KARRIER ROVATTAL ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT KECSKEMÉT
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 8., XXIX/2. ÁTADTÁK A KÓRHÁZ LEGSZEBB SZOBÁJÁT Ezentúl zöld pihenő székekben ülve, családtagjaik körében tölthetik a megfigyelési időt a Bács-Kiskun
Átadták a Holnap városáért Díjakat
KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában
KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,
KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR
Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT február 27., XXVIII/9.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 27., XXVIII/9. 2 2017. február 27. Együttműködési megállapodást kötött a Zeneakadémia és Kecskemét Együttműködési megállapodást kötött a Liszt Ferenc
2 ingatlan@cegpasztor.hu
szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki
2433 Sárosd, Hantosi u. 46.
Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,
Egyszerűsödött az okmányigénylés
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! AJTÓ - ABLAK - REDŐNY LÁTOGASSON EL BEMUTATÓTERMÜNKBE:
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. március 13., XXVIII/11. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International
debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.
Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom
AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK
A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai
XIX. évfolyam 21. szám október 16.
XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun
KECSKEMÉT november 14., XXVII/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 14., XXVII/46. 2 2016. november 14. VÉRADÁS november 14. hétfő 08:30 12:00 Univer Product Rt. Kecskemét (Hetényegyháza), Úrihegy tanya 295. november 15. kedd 10:00
2017. január 23., XXVIII/4. Tanulmányi ösztöndíj a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványtól
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu A Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kiemelt céljai közé tartozik a gazdálkodási és menedzsment szak szakmai és pénzügyi támogatása és a világszínvonalú gazdasági
AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo
Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867
Mohács térségi 7. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 7. szám, 2008. április 16. Síremlékek felújítását, betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022
Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős
Beruházótól Csak a hirdetőnknél Árcsökkenés Sürgős Áron alul Alkalmi vétel Befektetőknek Azonnal költözhető Kulcsom van hozzá Panorámás Kiváló befektetés Akciós Ár Kitűnő vétel Tegyen árajánlatot Bomba
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. május 10. VII. évfolyam 3. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
Váci utcai, bútorozott lakásba, 2 fő mellé várnak még 1 vagy 2 lakót.
Főbérlő nélküli lakás, megbízható nem dohányzó fiúk részére kiadó. Ár: 60 000 Ft/hó+rezsi (lakás) Kiadja: Szabó Imréné Cím: Szombathely, Saághy István u. Érdeklődni: 94/322-652 (Munkaidőben 94/311-542/5298
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 10., XXVIII/15. 2 2017. április 10. Egész napos családi programokkal várja a vendégeket a Hírös Város Turisztikai Központ a régi
EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Dunaújvárosban is!
SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDENKIT AZ ALÁBBI PROGRAMJAINKRA AMIT AZ EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT KERETÉBEN SZERVEZÜNK DUNAÚJVÁROSBAN Várjuk a miel?bbi jelentkezéseket: e-mailben kornyved@pmh.dunanet.hu címre a
2 debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,
BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.
Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő
OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17.
OTTHON KECSKEMÉT 2017. á pri l i s 24., XXVIII/17. w w w. ke s z i n. h u 2 OTTHON PADLÓSZŐNYEGEZÉS TOLDÁS NÉLKÜL Megérkeztek nagy mennyiségben az 5 m széles padlószőnyegek, amelyekkel akár az egész szobát
2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál Megkezdődött a körforgalom építése a Szélmalom Csárdánál, a Szent László körút és az 5. számú
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
INGATLAN ROVATTAL. Speedmarathon KECSKEMÉT
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 18., XXVIII/16. Speedmarathon A sebességellenőrzéssel kapcsolatos kampány elmúlt évekbeli sikere és a kedvező tapasztalatok miatt a magyar rendőrség
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 12., XXVIII/24. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. június 12. Négyszáz film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon Huszonhét országból több mint négyszáz filmet
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER
KECSKEMÉT október 24., XXVII/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 24., XXVII/43. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk Kecskemét,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai
K ARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT m á rci u s 27., XXVIII/13.
K ARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á rci u s 27., XXVIII/13. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. március 27. NYÍLÁSZÁRÓ TECHNIKA AJTÓ - ABLAK - REDŐNY LÁTOGASSON EL BEMUTATÓTERMÜNKBE: KECSKEMÉT, IZSÁKI U.
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ
Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó)
Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó) Érvényes: 2013.11.29-2014.01.27 Azonosítók: WW501196-3157155 (1705) Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért 7100 Szekszárd Béla tér 6 Állásegyeztetés
KECSKEMÉT október 10., XXVII/41.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 10., XXVII/41. 2 2016. október 10. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry
KECSKEMÉT március 20., XXVIII/12.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. március 20., XXVIII/12. www.keszin.hu 3 Folytatódik a közvilágítás-fejlesztés Kecskeméten Csaknem 100 millió forintból fejlesztik Kecskeméten a közvilágítást 2017-ben. A
Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS
Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben
Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
2016. december 12., XXVII/50. és fokozott rendőri jelenléttel segítik az ünnepekre való készülődést.
Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. december 12., XXVII/50. BIZTONSÁGOS KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPEKRE A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bűnmegelőzési tanácsokkal és fokozott rendőri
2 ingatlan@cegpasztor.hu
május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. június 26., XXVIII/26. 2 2017. június 26. www.keszin.hu 3 4 2017. június 26. VAKÁCIÓ 2017. Helyi táborok a Hírös Agóra Nkft. szervezésében Kérdéseivel keresse
2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. február 28. VII. évfolyam 2. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok
ESEMÉNYNAPTÁR - május
ESEMÉNYNAPTÁR - május HEMO Csanádi Imre: Májusdícsérő Május, mosolygó, békák torkát megoldó, gyöngyvirág-nyitogató, cserebogár-zúgató. Röptetsz madarat, meghozod a nyarat, pölyhös fecskét, fára cseresnyét!
2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010
Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 3., XXVIII/14. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.
XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak
műszaki üzletkötő (műszaki-, értékesítési tevékenység)
műszaki üzletkötő (műszaki-, értékesítési tevékenység) Érvényes: 2011.09.23-2011.11.21 Azonosítók: XX00292H - 2765634 (1705) Praktika Tűzvédelmi Kft. 7100 Szekszárd Csonka utca 10 Állásegyeztetés helye:
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. szeptember 4., XXVIII/36. 2 2017. szeptember 4. KECSKEMÉTI FÜRDŐ Éves karbantartási munkák a Kecskeméti Fürdőben Információk a karbantartási munkák miatti
VEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
Muzsikál az erdő a Hírös Városban május
Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2018. május 26-27. Programterv: 2018. május 26., szombat Helyszín: Vackor Vár Erdei Iskola, Nyíri-erdő, Kecskemét - Hetényegyháza 8.30 Muzsikál az erdő kerékpártúra. Indulás:
KECSKEMÉT. 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23. 2 2016. június 9. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók
2 ingatlan@cegpasztor.hu
július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,
SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:
SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.
Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)
Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,
Álláslehetőségek 44. HÉT Országos. Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)
Álláslehetőségek 44. HÉT Országos Munkáltató neve Munkakör Szakképzettség Munkavégzés helye Elérhetőség 1 2 Forgalmazó Kft /4153831/ Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)