Vörösmarty Mihály: LISZT FERENCHEZ
|
|
- Zsuzsanna Molnár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Vörösmarty Mihály: LISZT FERENCHEZ írhedett zenésze a világnak, Bárhová juss, mindig hű rokon! Van-e hangod e beteg hazának A velőket rázó húrokon? Van-e hangod, szív háborgatója, Van-e hangod, bánat altatója? Sors és bűneink a százados baj, Melynek elzsibbasztó súlya nyom; Ennek láncain élt a csüggedett faj S üdve lőn a tettlen nyugalom. És ha néha felforrt vérapálya, Láz betegnek volt hiú csatája. Jobb korunk jött. Újra visszaszállnak, Rég ohajtott hajnal keletén, Édes kínja közt a gyógyulásnak, A kihalt vágy s elpártolt remény: Újra égünk őseink honáért, Újra készek adni életet s vért. És érezzük minden érverését, Szent nevére feldobog szivünk; És szenvedjük minden szenvedését, Szégyenétől lángra gerjedünk; És ohajtjuk nagynak trónusában, Boldog - és erősnek kunyhájában. Nagy tanítvány a vészek honából, Melyben egy világnak szíve ver, Ahol rőten a vér bíborától Végre a nap földerűlni mer, Hol vad árján a nép tengerének A düh szörnyei gyorsan eltünének; S most helyettök hófehér burokban Jár a béke s tiszta szorgalom; S a müvészet fénylő csarnokokban Égi képet új korára nyom; S míg ezer fej gondol istenésszel; Fárad a nép óriás kezével: Zengj nekünk dalt; hangok nagy tanárja, És ha zengesz a múlt napiról, Légyen hangod a vész zongorája, Melyben a harc mennydörgése szól, S árja közben a szilaj zenének Riadozzon diadalmi ének.
2 Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban Őseink is megmozdúljanak, És az unokákba a halhatatlan Lelkeikkel visszaszálljanak. Hozva áldást a magyar hazára, Szégyent, átkot áruló fiára. És ha meglep bús idők homálya, Lengjen fátyol a vont húrokon; Legyen hangod szellők fuvolája, Mely keserg az őszi lombokon, Melynek andalító zengzetére Fölmerűl a gyásznak régi tére; S férfi karján a meggondolásnak Kél a halvány hölgy, a méla bú, S újra látjuk vészeit Mohácsnak, Újra dúl a honfiháború, S míg könyekbe vész a szem sugára, Enyh jön a szív késő bánatára. És ha honszerelmet költenél fel, Mely ölelve tartja a jelent, Mely a hűség szép emlékzetével Csügg a múlton és jövőt teremt, Zengj nekünk hatalmas húrjaiddal, Hogy szivekbe menjen által a dal; S a felébredt tiszta szenvedélyen Nagy fiakban tettek érjenek, És a gyenge és erős serényen Tenni tűrni egyesűljenek; És a nemzet, mint egy férfi, álljon Érc karokkal győzni a viszályon. S még a kő is, mintha csontunk volna, Szent örömtől rengedezzen át, És a hullám, mintha vérünk folyna, Áthevűlve járja a Dunát; S ahol annyi jó és rosz napunk tölt, Lelkesedve feldobogjon e föld. És ha hallod, zengő húrjaiddal Mint riad föl e hon a dalon, Melyet a nép millió ajakkal Zeng utánad bátor hangokon, Állj közénk és mondjuk: hála égnek! Még van lelke Árpád nemzetének november, december eleje
3 Illyés Gyula: Bartók Hangzavart? Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz! Azt! Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége ne legyen béke, ne legyen derű a bearanyozott, a fennen finom, elzárt zeneteremben, míg nincs a jaj-sötét szívekben! Hangzavart! Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz, hogy van, van lelke még a nép -nek, él a nép s hangot ad! Egymásra csikorított vasnak s kőnek szitokváltozatait bár a zongora s a torok fölhangolt húrjaira, ha így adatik csak vallania a létnek a maga zord igazát, mert épp e hangzavar, e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát! Mert éppen ez a jaj kiált mennyi hazugul szép éneken át a sorshoz, hogy harmóniát, rendet, igazit vagy belevész a világ; belevész a világ, ha nem a nép szólal újra fölségesen! Szikár, szigorú zenész, hű magyar (mint annyi társaid közt hírhedett ) volt törvény abban, hogy éppen e nép lelke mélyéből, ahová leszálltál, hogy épp e mélység még szűk bányatorka hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl a hideg-rideg óriás terembe, melynek csillárjai a csillagok? Bánatomat sérti, ki léha vigaszt húz a fülembe; anyánk a halott a búcsúzót ne kuplé-dal zengje; hazák vesztek el ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban?
4 ha ez a gond s némán küzd már az ész, te szólalj, szigorú, szilaj, agresszív nagy zenész, hogy mégis! okunk van remélni s élni! S jogunk van hisz halandók s életadók vagyunk mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk. Mert növeli, ki elfödi a bajt. Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg s majd szidjanak: nem segítettetek! Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded, mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt te bennünket növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez ez vigasztal! Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is: a kétségbeeséshez. Köszönet érte, az erőért a győzelem-vevéshez a poklon is. Ím, a vég, mely előre visz. Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja. Ím, a nagy lélek válasza a létre s a művészé, hogy megérte poklot szenvednie. Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige. Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek, amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már, csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek, példamutató nagy ikerpár, zene csak, zene csak, zene, a bányamély ős hevével tele, a nép jövő dalával álmodó s diadalára ápoló,
5 úgy szabadító, hogy a börtön falát is földig romboló, az ígért üdvért, itt e földön, káromlással imádkozó, oltárdöntéssel áldozó, sebezve gyógyulást hozó, jó meghallóit eleve egy jobb világba emelő zene Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz; ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, ahol a baj s beh különös, beh üdvös írt adsz azzal, hogy a jaj siralmát, ami fakadna belőlünk, de nem fakadhat, mi helyettünk kik szív-némaságra születtünk kizenged ideged húrjaival! 1955.
Költészet-napi feladat/ megoldás. Ki írta kiről vagy kihez az alábbi részleteket? 1) Bakonyi fajta, karakán magyar,
Költészet-napi feladat/ megoldás Ki írta kiről vagy kihez az alábbi részleteket? 1) Bakonyi fajta, karakán magyar, Pazar volt, jó volt rossz fajtája mellett, Magyar mértéknél ő többet adott S ő azt se
200 ÉVE október 22-én SZÜLETETT LISZT FERENC (a címlapképen az 1847-ben készült portré, Barabás Miklós festménye)
2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 10.. SZÁM www..ttmamk..hu 200 ÉVE 1811. október 22-én SZÜLETETT LISZT FERENC (a címlapképen az 1847-ben készült portré, Barabás Miklós festménye) A TMÁMK PROGRAMJAI A ZENE JEGYÉ-
Kodály Zoltán választásai A Liszt Ferenchez című óda helye a Kodály által megzenésített versek sorában* Heltai Bálint
Kodály Zoltán választásai A Liszt Ferenchez című óda helye a Kodály által megzenésített versek sorában* Heltai Bálint A Kodály Zoltán által megzenésített versek: dalok, kórusművek vagy kantáta jellegű
Varga Patrícia Zúgó patak
Varga Patrícia Zúgó patak Létezel? Tükörbe nézek, magamat látom, egy komor arcot kinek arcán ritkán derülnek fel mosolyok. Fénytelen sötét szempár tekint vissza rám Mely elvesztette csillogó varázsát.
Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*
HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön
SCHUMANN HEINE. Dichterliebe. A költő szerelme
SCHUMANN HEINE Dichterliebe Op.48 A költő szerelme Dichterliebe A költő szerelme, Op. 48 1. A csodás május hónapban, Amikor a rügyek mind fakadtak, Akkor szívemben Fölébredt a szerelem. A csodás május
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a
Kölcsey Ferenc költői világa
Kölcsey Ferenc költői világa Javasolt feldolgozási idő: 60 perc 1. feladat Tájékozódj Kölcsey Ferenc életútjáról! Majd oldd meg a következő feladatokat! Kulturális enciklopédia Kölcsey Ferenc Wikipédia
Batsányi János: A látó
Batsányi János: A látó Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája; S valaki a magyar változó
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen
Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-615-3. Mercator Stúdió, 2009
A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki
BÉKÉTLEN BÉKE MEGEMLÉKEZÉS TRIANONRÓL 2014-BEN A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS JEGYÉBEN PREMIER MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA
BÉKÉTLEN BÉKE MEGEMLÉKEZÉS TRIANONRÓL 2014-BEN A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS JEGYÉBEN PREMIER MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Színpadi háttérként projektoros kivetítővel Juhász Gyula Trianon című versével
Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Morajló tenger Bíró Krisztina 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! 1. rész - Úttalan utakon (2006-2008) HA MEGLÁTOM... Ha meglátom sötét árnyak Heves táncát bennem, Nyögve kiáltok távolba De senki
Idézetek a gimnázium folyosóin
Idézetek a gimnázium folyosóin földszinti aula, lent: Áldás legyen e háznak minden kövén s szögén, Áldás azon, aki átlép a küszöbén, Áldás szálljon ezen helyről a határra, Messze vidékre és az egész hazára!
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
Általános iskolás kategória
Általános iskolás kategória I. helyezett Implom Renáta: Ki ül ott? A nap vacogva lement, S a jégfelhők mögött Még mindig fény bágyad. Talán a felhők fölött, Az ég tetején Ül a Teremtőnk? S egy óriás lámpával
Sötétségből a fénybe emelsz
Sötétségből a fénybe emelsz A H/A iszm iszm Sötétségből a fénybe emelsz, A H/A E Szabadítóm Te vagy! A H/A iszm iszm Ha eltévednék, Tegkeresel Fiszm H Soha nem engedsz el! E H/isz iszm iszm Te vagy Uram,
Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre
Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ
Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek
MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje
MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
Diana Soto. Nézz fel a Holdra
Diana Soto Nézz fel a Holdra A harcos Nevető szellő, kuncogó orkán. Megtördelt búzaszál a forgószél útján. Jaj és kiáltás, öröm és szenvedés. Bősz hadon egy csendes felkelés. Ilyen egy nő. Titkot rejt
Magyar Kultúra Napja 2017 Együtt Szaval a Nemzet 1. vers
Magyar Kultúra Napja 2017 Együtt Szaval a Nemzet 1. vers Kölcsey Ferenc: A Himnusz 2017. január 22. Isten áld meg a Magyart Jó kedvvel; bőséggel, Nyújts feléje védő kart Ha küzd ellenséggel, Bal sors a
Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!
Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy
Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.
1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e
Hölderlin. Életpályája
Hölderlin Életpályája Friedrich Hölderlin (1770 1843) a német költészet és az egyetemes világirodalom egyik legnagyobb lírikusa, a legtisztább eszményekért rajongó költô. Míg élt, kevés elismerésben volt
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
KÉRI FERENC. Liliom TÖRTÉNELMI DRÁMA SZENT IMRE HERCEGRİL
KÉRI FERENC Liliom TÖRTÉNELMI DRÁMA SZENT IMRE HERCEGRİL Csonka-torony Alapítvány Soltszentimre, 2008 KÉRI FERENC: LILIOM Szereplık: Zsuzsanna, Imre felesége Gizella királyné Imre herceg István király
GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN. a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked
GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked és jól van így mondom magamnak és így is jól van így is
Könnyek útja. Versválogatás
Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde AHOL AZ ÉG ÉS A FÖLD TALÁLKOZIK Javasolt feldolgozási idő: 70 perc 1. feladat Az alábbi szövegrészletek Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményéből
Megyeri Sára
Nagyszalontai házuk Arany János 1762-1844 Megyeri Sára 1772-1836 1. Sára 1792-1853 2. György 1795-1802 3. Mária 1797-1802 4. Mihály 1800-1801 5. Ferenc 1803-1807 6. János 1806-1813 7. Mihály 1808-1810
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk
Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro
Fejezetek a Szabadon játékosan örömmel című kiadványunkból (7. rész)
Fejezetek a Szabadon játékosan örömmel című kiadványunkból (7. rész) NYÁRI lehetőségek az Óvodában 1. rész Fogjuk fel az óvoda nyári életét úgy, mintha táboroznánk! A legsivárabb lakótelepi óvodában is
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj
01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi
Barátság élet szerelem. 99 vers. Beri Joci (Lego-Ember) Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Barátság élet szerelem 99 vers Beri Joci (Lego-Ember) 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! A Barátság, Élet, Szerelem verses kiadvány, egy négyrészesre tervezett sorozat első része. Továbbá köszönettel
Kerületi-szakmai bemutató: Somogyiné Baldóci Katalin óvodapedagógus (ismertetőm a tervezete alapján készült)
Markovits Judit, szakpedagógus, mediátor Tudósítás a szakmai programokról Újbudai Pedagógiai Napok 2016. március 03-17. Minden kora tavasszal jelentékeny szakmai találkozók és bemutatók színhelye a tizenegyedik
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
B F C Hamis érvelések, feltételezések nem fejthetik meg Őt. B F G Vers és az ének, szobrok és a képek nem mondhatják el, milyen nagy Ő.
Minden áldás am F Soha nem volt még ilyen áldott éj, am mely a világra így hatna. am F Nem is lesz most már, hiszen nincs senki más, am F am ki önmagát így adná, s a sötétséget eloszlatná. Jött, mint kisgyermek,
Szavak vezetnek. Hajdu Erzsébet. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Szavak vezetnek Hajdu Erzsébet 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Kigöngyölik a szavak Földi imazsámolyon térdelve tenyerem fohászkodáshoz csitítom, az imakönyv lapjain összepréselődött aranybogár,
Gál-Győri Márta. Teremtés
Teremtés Legyen világosság! Így kezdődött minden, Mikor a világot megalkotta Isten. Nappal és éjszaka, fényesség és sötét: Legelső nap ezeket választotta szét. Második nap fenti-lenti vizek kettéváltak,
Örvendjetek, mert Isten úgy szeret
Örvendjetek, mert Isten úgy szeret il 4,4; Jn 3,16; Mt 24,42 Sz: r. Pálhegyi erenc : Pálhegyi ávid m é- két a- kar, Ör- vend- je- tek, m mert Is- ten úgy sze- ret. m m nem zord í- vend- té- le- tet! m
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
Martin Luther King Jr,: Van egy álmom (teljes beszéd)
Martin Luther King Jr,: Van egy álmom (teljes beszéd) "Boldog vagyok, hogy ma együtt lehetek veletek, olyan esemény ez, amely a szabadságvágy legnagyszerűbb megnyilatkozásaként fog bevonulni hazánk történelmébe.
Andrew Lloyd Webber Musical-jeiből
Andrew Lloyd Webber Musical-jeiből As If We Never Said Goodbye Mintha sosem mentem volna el Norma dala a Sunset Boulevard c. musical-ből. Don Black és Christopher Hampton angol szövegéből, saját fordítása
Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.
Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában
Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old.
A hazánkat több mint 40 éven át elnyomó bolsevista rendszer egyik legfontosabb célja a vallásos világnézet, a vallásos lelkület és a valláserkölcs kiirtása volt. A bolsevik ideológusok ugyanis kezdettől
Zenei ajánlat az 1956-os forradalom évfordulójára
Zenei ajánlat az 1956-os forradalom évfordulójára Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója)
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
LÉGIFELVÉTEL. Fehér mezők: só hamis jégvirága Százholdakon. Egy élő folt sehol. Egy fa sem él, egy út sem indul erre. Lassan szivárog fel a föld alól
LÉGIFELVÉTEL Fehér mezők: só hamis jégvirága Százholdakon. Egy élő folt sehol. Egy fa sem él, egy út sem indul erre. Lassan szivárog fel a föld alól A kőzetek, a hely szép tiszta kincse, Mit nem értékel
[Erdélyi Magyar Adatbank] Eötvös József: A nemzetiségi kérdés. Horvátország.
V. Horvátország. Ama lelkesedés, mely a magyar nyelv s irodalom iránt a mult század végével támadt Horvátországban talált leghamarább s legtöbb követőkre. Azon nehézségek, melyekre a nemzetiségi kérdés
Multimédiás-hangjátékos lézer show esküvőre 2015
Multimédiás-hangjátékos lézer show esküvőre 2015 2 Információk: és esküvője év hó -n Helyszín: Telepítés: -tól -ig (kb 2 óra időtartam) Násznép érkezik: Műsor kezdés várhatóan: órakor Időtartam: kb 8 perc
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
A MINIMÁLBÉR EMELÉSE, MINT A VÁLLALKOZÁSOK BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK EGYIK PATYOLAT AKCIÓJA
A MINIMÁLBÉR EMELÉSE, MINT A VÁLLALKOZÁSOK BELSŐ IRÁNYÍTÁSÁNAK EGYIK PATYOLAT AKCIÓJA S jogunk van - hisz halandók s életadók vagyunk - mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk. Mert növeli,
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC
TÓTH FERENC KÍGYÓ VŐLEGÉNY - Mindenünk van, kedves uram, A legnagyobb útnak indul, csak amire vágyok, az nincs. lagzi után estébe dől. - Mi volna az? - mondd meg Este e/múlt, éjfél Is már, [tüstént! éjfél
Én Istenem! Miért hagytál el engem?
Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!
œ œ œ œ œ œ œ œ œ œ j œ œ œ œ œ œ œ œ œ œ
Álmok kusza kerteiből Babits Mihály T.T.T., H.M, T.M. együtt (hangszerkíséret nélkül) Œ Álmodtam én és az á - lom, az á - lom én magam vol-tam. zene: Heinczinger Miklós Œ Ó 5 Kertben bolygtam, és magam
Számoltam a csöngetéseket, Ahogy vártam a betegszobán, Míg kettőkor a szomszéd haza nem vitt.
TAVASZI SZÜNET (Mid Term Break) Számoltam a csöngetéseket, Ahogy vártam a betegszobán, Míg kettőkor a szomszéd haza nem vitt. Az ajtóban apám várt könnyes szemmel, Ő át tudta élni mélyen a gyászt, Szegény
1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)
Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal
Függelék. 2. Unitárius hitvallás.
Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő
QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy
i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN
TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
Csillag-csoport 10 parancsolata
Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
E l é g i á k (2002-2012)
E l é g i á k (2002-2012) Ébredés Ordít a pillanat, gerince törik, édes hajnal tesz pontot éjszakára, s repít el fejemtől forró párnámra. Képei sem kísértek, csak a hídig, melyen még átérek a valóságba,
Karácsony. Ismét itt van a Karácsony, Szeretetünk szinte lángol. A szeretet ünnepére, Tegyünk egymás örömére. Ha így élünk szeretetben,
Karácsony Ismét itt van a Karácsony, Szeretetünk szinte lángol. A szeretet ünnepére, Tegyünk egymás örömére. Ha így élünk szeretetben, Boldogabb lesz minden ember. Ha szeretetem szívből adom, Ez a legnagyobb
Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009
A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Kisiskolás az én nevem,
1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,
Játékos feladatok. Készítette: Gyányi Ibolya
Játékos feladatok Készítette: Gyányi Ibolya Játék a betűkkel Az alábbi szavakhoz tegyél egy-egy betűt! (Egy szónál több helyes megoldás is lehet) alak érc akó raj lég per alma mez töm erény 2010.07.04.
Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)
Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
Dezső Ilona Anna: Naplemente (60x40 cm, vászon, akril) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA VILÁGOSSÁG és SÖTÉTSÉG Régi bölcsesség; amikor a legmélyebb a sötétség,
Írók, költők Bazsonyi Aranyhoz UTASSY JÓZSEF 1. Egy festőhöz
Írók, költők Bazsonyi Aranyhoz UTASSY JÓZSEF 1 Egy festőhöz Én Istenedben nem hiszek, de csókoltatom, ha van: Próféta sem vagyok, nem ám, minek ámítsam magam: Van gyöngy vizem, friss levegőm, hamuhodó
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló
Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig
Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Válogatott verseim Christin Dor 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Valami Valami váratlan, Valami ismeretlen, Valami, ami magához vonz. Valami érzéki, Valami felülmúlhatatlan, Valami, ami megbabonáz.
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors
SCHUMANN CHAMISSO Frauenliebe und Leben Op. 42 Asszonyszerelem, asszonysors Frauenliebe und leben Asszonyszerelem, asszonysors Op.42 1. Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam, Bárhová is nézek, csak őt látom;
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:
GÖRGETEG. Székely mesejáték.
GÖRGETEG. Székely mesejáték. SZOLGÁLÓ (a nyitott ajtóban vázákat törölget, körülötte is tele a föld leszedett virágcserepekkel. Énekli): Likas a kalapom teteje, kiláccik a hajam belőlle. Eléggé sajnálom
Az én kicsi fiam. Lent, Magyarország égalján hagytam:
Utassy József Akiért a Zambézi zokog Az én kicsi fiam Lent, Magyarország égalján hagytam: verjen félre egy nagyharang szoknyát, rúgja zeniten, köldökmagasban követelje, hogy világra lopják, mert Ő: az
Noszlopi Botond: Éjszakai sanzon. A létezés sovány mezsgyéjén ülök s egy etűd panaszosan ringat.
Noszlopi Botond: Éjszakai sanzon A létezés sovány mezsgyéjén ülök s egy etűd panaszosan ringat. Emléked eleven, érzem parfümöd. Szememmel kikapcsolom a Holdat. A sötétben még tisztábban látom, hogy oly
BALLADA A GERINC- TELENEKRÕL
NÉMETH DEZSÕ BALLADA A GERINC- (ÚT) TELENEKRÕL LANT Bár füllentetlen verseim rímel- csengõvel nem szerszámozott ír-dongók, mégis a panorámával keretezett anyád, aki paradicsomót kötve gorniuszozott a kecskekörmös
Kedves személye egy versre ihletett: Borzák Balarám Béla : csudálatos Zizi anyó
Kedves nőbarátom ZiZi (Rokaly Erzsébet) ajándékozott meg e képekkel. Az Ő szenvedélye a harmónia s kedvenc témája a Balaton. Balatoni lány. Itt született, itt él máig is. Mikor vízparton, ha meg-meg áll
1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: 2. Móricz Zsigmond novellái Feladat: 3. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Feladat:
1. Kosztolányi Dezső: Édes Anna Feladat: Ez a kancsal fény már a lélekben készülődő robbanás felé utal, annak közelségét jelzi (Kiss Ferenc) Mutassa be az öntudatlan lázadás gesztusát Kosztolányi Dezső
A romantika. Mi a romantika?
A romantika Mi a romantika? Ez nem a romantika. Akkor hát h t mi? a a francia roman szó jelentése: regény az angol romance szóé óé: : lovagregény romance>romantic:: festői i táj, t regényes jellem
Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)
Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM KÖZÉPSZINT SZÖVEGALKOTÁS 180 perc SZÖVEGALKOTÁS Figyelem! Az alábbi feladatok közül csak egyet kell megoldania. Kérjük, húzza alá, melyik feladatot választotta!
HETEROGÉN NYÁRI TARLAT
HETEROGÉN NYÁRI TARLAT Torok Csaba KÖRK Ё P (a1 fresco) kérgem hasadó augusztusom a jól neveltek csökönyös daganatai rángó teli szájak kráterein izzanak dorombolva mormog körötted a kihasználatlan szöknek
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE
A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük