1Móz 3,11-24 A bűnbeesés következményei

Átírás

1 1Móz 3,11-24 A bűnbeesés következményei És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém. És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban. És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz. Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek. És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket. És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az életfájának útját. Bevezetés Ennek a résznek ezt a címet adták, amikor a Bibliát nyomtatták: Az első bűn és büntetése. Valóban, volt ennek a bűnnek következménye, jött az ítélet. Azonban nem csak a bűnről és a büntetésről tudósít bennünket az Ige, hanem arról is: Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség (Zsolt 25,10). Még a nagy ítéletben is ott van az Ő hűsége és kegyelme. A fenti Igék alapján arról lesz szó, hogyan ítélt az Úr, és hogy az ítéletben hogyan van benne az Ő hűsége és kegyelme. 1.) A felelősség hárítása Mi lett az egyik következménye annak, hogy az ember bűnössé vált? Amikor Isten felelősségre vonta, elrejtőzött. Isten elé kellett állnia, Aki megkérdezte: ettél-e arról a fáról, amelyről megtiltottam, hogy ne egyél? Az ember azonnal mentegetőzni kezdett, másra hárította a felelősséget (1Móz 3,8). A bűnös ember azóta is ezt teszi. A kis gyermekek még alig tudnak beszélni, de ha felelősségre vonja a szülő - ki volt ez? -, rögtön mondja: nem én. Nem én tettem, más volt. Így megy ez a felnőttek között is. Azt mondta az ember: Az asszony, a kit mellém adtál (1Móz 3,12-13). Ezzel végső soron Istenre hárította át a felelősséget, mert Isten teremtette, Ő adta mellé Évát. Amikor az asszonyt kérdőre vonta, ő is másra hárította a felelősséget: nem én voltam; a kígyó ámított el

2 engem. Ma is nagyon igyekszik az ember a bűnét menteni. Mindenfélét kitalál, hogy más legyen az oka, csak nem ő. A körülményekre, az emberekre, a világra, a Sátánra, mindenkire rákeni a bűnét: nem volnék én ilyen, ha ez és ez nem volna; nem lenne a másik ilyen, vagy olyan. Végső soron még Istent is felelőssé teszi az ember a bűne miatt: Miért teremtett Isten ilyen világot? Miért teremtett ilyennek engem? (1) Az áthárítás nem megoldás A probléma soha nem oldódik meg, amíg az ember másra hárítja át a felelősséget, amíg - egyszer végre - nem ismeri el a saját részét a bűnben. Amikor ez megtörténik, akkor indul el az ember azon az úton, amire azt mondja Szentírás: megtérés. A megtérés azzal kezdődik, hogy az ember bűnismeretre és bűnbánatra jut. Nem hárítja át másra, hanem belátja: igen, én vagyok az oka. Vétkeztem. Helyezze Isten oda a szívünkre! Amíg másokat kezdünk okolni a saját bűneink miatt, amíg nem látjuk a magunk részét, addig nem tudunk rálépni a gyógyulás útjára. (2) A megoldás: bűnbánat és megtérés A megtérés a gyógyulás útja. Az újonnan születés azzal kezdődik, hogy beismerjük: igen, vétkeztem. Emlékezzünk Dávidra, amikor vétkezett. Elküldte hozzá Isten Nátán prófétát. Elsorolta neki azt, amit Isten mondott. Dávid ennyit mondott csak: Vétkeztem az Úr ellen! (2Sám 12,13). Nem hozott fel semmi kifogást. Az Úr rögtön azt válaszolta: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni. Ez azonban nem olyan egyszerű. Dávid kimondta: vétkeztem. A szánkkal könnyű ezt megtenni. Azonban mi volt Dávid szívében e mögött, amikor ezt mondta: vétkeztem az Úr ellen? Elmondja a zsoltárokban. Részletek a 32. zsoltárból: Míg elhallgatám (3. v.). Ilyen is van. Már tudja az ember, hogy bűnös. Nem is akarja másra hárítani, de titkolja. Erről a Mózes első könyve 3. részében olvashatunk, amikor az ember fügefaleveleket aggatott össze, és bujkált a fák között. Míg elhallgatám [bűneimet], megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. [ ] életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében (3.4. v.). Ilyen az ember, míg másra hárítja bűneit, és eltitkolja. Vétkemet bevallám néked, [ ] Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét (5. v.). Az 51. zsoltár 3. versében leírja Dávid azt, amikor Nátán próféta ment hozzá: Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmeséged szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! [ ] Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, a mi gonosz a te szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben. Jegyezzük ezt meg! Soha ne hárítsuk át másra azt, amit tettünk! Álljunk az Úr elé: Uram, a Te világosságodban szeretném látni magamat. Mutasd meg, ki vagyok! Amikor összetört szívvel elismerjük a bűneinket, nekünk is azt mondja az Úr: nem fogsz meghalni! 2.) Amit vet az ember, azt aratja is A másik következmény, amit megfigyelhetünk, hogy beteljesedett az, amit az Úr mondott: mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz (1Móz 2,17). Nem úgy halt meg az ember - amikor evett annak a fának a gyümölcséből -, hogy azonnal összeesett. Isten kiküldte őket az Édenből, hogy műveljék a földet, amelyből vétettek (1Móz 3,23). Azt is mondta az embernek: a porból való, és mindenik porrá lesz (1Móz 3,19). Tudjuk, szellemben meghalt az ember ott, abban a pillanatban, és azóta testben is meg kell halnia mindannyiunknak.

3 Azt is megfigyelhetjük ebben az Igében: amit vet az ember, azt aratandja is (Gal 6,7). Pál apostolnak a Galatákhoz írott levelében olvassuk: Isten nem csúfoltatik meg [Istenből nem lehet gúnyt űzni.]; mert a mit vet az ember, azt aratandja is. Dávid, Ádám, Éva, sőt a kígyó is learatta vetését. Isten nevéből, Isten szavából nem lehet gúnyt űzni! (1) A kígyó büntetése Először a kígyónak szólt Isten. Azt mondta neki: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és mezei vad között (1Móz 3,14). Átkot mondott rá, melyet a 15. versben olvasunk: És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod. Az átok után azt is mondta Isten: lesz valaki, aki majd a fejére tapos a kígyónak; legyőzi, megöli, hiába mardossa a sarkát. (2) Az asszony büntetése Másodszor az asszonyhoz szólt Isten: Felette igen megsokasítom viselőséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad (1Móz 3,16). Isten azt mondta a kígyónak, hogy az asszony magva fog a fejére taposni. Míg ez a Mag megszületik, minden asszony sok fájdalmat hordoz a viselőssége miatt. Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat (16. v.). Tudjuk, hogy ez a Mag az Úr Jézus Krisztus. Megszületett, de azóta is fájdalommal szül az asszony magzatokat. Tudjuk azt is, hogy a Sátán mennyire meg akarta akadályozni a Mag megszületését. Nemcsak Jézus Krisztus megszületését, hanem minden emberi mag, minden ember megszületését is. Mennyi csecsemőgyilkosság, és még több magzatgyilkosság. Miért nem vállalják sokan a gyermeket? A fájdalom miatt, a kényelem miatt, és azért: mert a Sátán emberölő volt kezdettől fogva (Jn 8,44). Ezt az emberölő munkáját, mesterkedését akarja elhitetni - most is, és korábban is - az asszonyokkal, hogy meg ne szülessen a mag. Messze innen, él egy asszony, aki már elmúlt nyolcvan éves, és régóta hívő. Körülbelül három éve találkoztam vele először (nem jártam azelőtt abban a gyülekezetben). Mindjárt az első találkozásunkkor azt mondta: csak egy dolog van, ami felett nem tudok napirendre térni. Tudom, hogy az Úr megbocsátotta, hogy a magzataimat meggyilkoltam, de ez mindig elém jön. Hívő lettem. Tudom, hogy Jézus Krisztus vére elég ennek a bűnnek az eltörlésére is, de mégis előttem van. A Sátán ilyen emberölő. Elámítja az embert, utána pedig vádolja: erre már nincs bocsánat; nincsen semmiféle mentség és megoldás. Ne feledjük, van! (3) Ádám büntetése Harmadszor Ádámot szólította meg Isten: Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz ( v.). Isten az embernek is egy átkot mondott. Az embert azonban nem átkozta meg! A kígyót igen, de az embert nem, hanem a földet: Átkozott legyen a föld te miattad (17. v.) Azóta is az egész föld nyög az átoktól. Pál apostolnak a Rómaiakhoz írott levél 8. részének a 20. és 22. versében ez áll: Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette. Azzal a

4 reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. Ezt, hogy nyög pontosabban úgy fordítják: vajúdik, olyan, mint a szülési fájdalom. Vajúdik az egész teremtett világ, és hiábavalóság, átok alá van vetve, ahogy Isten mondta: átkozott legyen a föld te miattad. Mit is mondott Isten az embernek? Amelyik napon ejéndel arról, bizony meghalsz (1Móz 2,17). Mennyi minden lett ennek a következménye a természeti világtól kezdve az emberiség történetében végestelen-végig: a sok nyomorúság, a sok gyilkosság, háborúk, nélkülözések, bűnök, reménytelenség, erkölcstelenség. Van valami, ami a halálnál is keservesebb. A Jelenések könyvében olvassuk: lesz idő, hogy az emberek keresik a halált (Jel 9,6), de az elfut előlük. Mennyi nyomorúság a bűn miatt! Annyira sötét ez a kép, ami elénk tárul az Igéből. Mert a bűn zsoldja halál (Róm 6,23). A halál nem egyszerűen annyi, hogy az ember befejezte a földi életét. Még szörnyűbb az, ami a szellemileg halott állapottal, az Istentől elszakított élettel együtt jár. A következmény az is, ami a 23. verstől olvasható: Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az életfájának útját. Az ember nem szakított az élet fájáról, mert nem kellett neki. Isten már nem engedte, hogy megtegye azt. Az Éden kertjébe őröket állított, kérubokat, az embert pedig kiűzte az elátkozott földre. Ez a bűn, és ez a következménye! 3.) Minden sötét és reménytelen? Ha csak ennyi lenne az Igében, minden sötét és reménytelen volna. Akkor nem értenénk meg azt, hogy Istennek minden útja kegyelem és hűség. A fénysugarak már ebben a sötétben is látszanak. (1) Jézus Krisztus a kígyó fejére taposott Az első fénysugár mindjárt az, amit a kígyónak mondott Isten: És ellenségeskedést szerzek közötted, és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod (15. v.). Az ember nem tudott uralkodni a kígyón. Megtehette volna, mert erre teremtette Isten. A Sátánon is uralkodhatott volna, mert Isten uralkodásra teremtette az embert. Engedetlen volt, Isten mégis megígérte, hogy az asszonyi magból támadni fog Valaki, aki tud uralkodni a kígyón. Rá fog lépni a kígyó fejére, szét fogja zúzni azt, noha a sarkát mardossa. Jézus Krisztus eljött, mint Isten Fia, de asszonytól született, mint asszonyi mag jött. A golgotai kereszten úgy tűnt, hogy Őt is legyőzte a Sátán, aki emberölő volt kezdettől fogva (Jn 8,44). Akkor ott, mégis Jézus Krisztus győzött, mert egyetlen áldozatával eltörölte a bűnt. Ami bűn volt Isten és az ember között - ami miatt nyögött ez az egész teremtett világ -, azt vérével, áldozatával eltörölte. Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat [a Sátánt], őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk (Kol 2,15). A Sátán megmarta a sarkát, bele kellett halnia. Ez volt az ára, de harmadnapra feltámadt és győzött Jézus Krisztus. Most még engedi a Sátánt működni. Még nem veti bele a kénkővel és tűzzel égő tóba, nem kötözi meg ezer évre, mint az ezeréves királyságban (Jel 2,10). Ennek is van célja. Eljön azonban az idő, és úgy lép a fejére, hogy végleg legyőzi! (2) Éva minden élő anyja lett

5 Az előbb említett első fénysugarat Ádám nemigen értette, nem is érthette meg teljes egészében, de valami felcsillant a szívében. Ezt abból lehet látni, amit a 20. versben mondott: Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek. Nem a halottaknak lett az anyja? Mindenki, aki a bűneset után született, szellemileg halottnak született. Káin is bűnnel fertőzött volt, megölte a testvérét, Ábelt. Ábel is bűnös volt, de ő tudta, hogy bűnös, ezért vitte az áldozatot. Ádám Évának nevezte az ő feleségét. Addig nem volt neve Évának, mert azt mondta: ő lett anyja minden élőnek. Ezt csak hitből tudta megtenni Ádám. Hitte, amit Isten mondott: És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között (1Móz 3,15). Az asszonynak lesz Magva, akik között lesz élő, aki képes lesz a Sátán fejére taposni. Bár mindnyájan szellemileg halottnak születtünk, Istentől távol, mégis volt egy az asszony magva közül - Jézus Krisztus -, Aki a mennyből szállott alá. Élő volt szellemileg, és legyőzte a Sátánt. Sok olyan élőnek lett az anyja Éva, akik ugyan szellemben halottnak születtek, mégis ebben a testben el tudták fogadni Jézus Krisztus kegyelmét. Újonnan születtek, és testük a Szent Szellem temploma lett. Ezzel a hittel tudta Ádám elmondani azt, hogy feleségét Évának nevezi, aki anyja lesz minden élőnek.

6 (3) Amiről a bőrruha beszél A harmadik fénysugár az, amit a 21. versben látunk: És csinála az Úr Isten Ádámnak és a ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket. Amikor az ember bűnbe esett, és észrevette, hogy mezítelen, fügefaleveleket aggatott össze, és körülkötőt készített magának. Meghallotta, hogy Isten jön. Meghallotta a szavát, és hiába volt rajta a fügefalevélből készült kötény, azt mondta: elrejtőztem, mert mezítelen vagyok, és félek. Mit jelentenek ezek a fügefalevelek? Ezek az ember saját cselekedeteit, saját jótetteit jelentik, amivel úgy gondolja, hogy el tudja leplezni mezítelenségének a rútságát. Leginkább a vallásos ember esik abba a hibába, hogy fügefaleveleket, jó cselekedeteket aggat össze, és úgy gondolja, ezzel eléggé el tudja takarni Isten előtt azt, hogy belül mennyire rút. Ézsaiás könyve 64. részének 5. versében ez áll: És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket! Ilyen megfertéztetett ruha, semmirevaló fügefalevél az ember igazsága. Az embert megkísérti az, hogy a saját igazságát, jócselekedeteit, igyekezetét próbálja magára ölteni. El akarja hitetni magával, hogy ha majd Isten előtt meg kell állnia, akkor megmondhatja Neki: mennyi jót tettem ezzel is, azzal is, mennyi pénzt adtam, ruhát, segítséget, jó szót, kézfogást és mennyi biztatást! Ám amikor Isten elé járul az ember, ugyanúgy lesz, mint az Édenben. Hiába vannak a jó cselekedetek. Isten dicsőségében, fényében úgy látjuk, hogy mezítelenek vagyunk. Ezek nem takarják el a rútságunkat, mert amikor Isten a szíveket és a veséket vizsgálja, önmagunk előtt is nyilvánvaló lesz, kik vagyunk. Ez a ruha nem jó ruha. Ez a ruha elhervad, mint a falomb, és elhordja a szél. Isten felöltöztette az embert. Amikor Ő öltöztette fel, nyugodt lehetett, tudta, most már nem mezítelen. Ezt a ruhát Isten adta, bőrruhák voltak. Azt olvassuk a Galatákhoz írott levélben: Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg [helyesebben Krisztusba merültetek bele], Krisztust öltöztétek fel (Gal 3,27). Egyetlen egy ruha van, amiben majd az ember megállhat Isten előtt, és Isten elfogadja, hogy nem mezítelen. Ez az egyetlen ruha: Jézus Krisztus. Ő a fehér menyegzői ruha is. Ismerjük azt a példázatot, amikor bement a menyegzőre a házigazda, hogy megtekintse azokat, akik oda jöttek. Behívtak mindenkit az útkereszteződésekről - a csonka-bonkákat, a koldusokat -, és mindenki kapott menyegzői ruhát. Bekerült egy ember, akinek nem volt menyegzői ruhája. Nem azt kérdezte tőle a házigazda, hogy barátom milyen volt az életed, mennyi rosszat tettél, vagy hogy hogyan mertél ide jönni. Azt kérdezte: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? (Mt 22,12). Nem számít az, hogy azelőtt koldus volt. Nem számít, hogy vámszedő volt, de amikor odajött a menyegzőbe, kapott menyegzői ruhát. Amikor Isten elé állunk, nem az lesz a legelső kérdése, hogy ebben a földi életben mit cselekedtünk. (A cselekedetekért is el kell számolni majd mindenkinek: annak is aki üdvözül, és annak is, aki nem!) Az üdvösség kérdésében azonban nem az a központi kérdés, hogy mit tettünk. Az üdvösség nem a cselekedeteinkért jár. Az üdvösség azért jár, mert valaki Jézus Krisztusban van elrejtve. A kérdés az: van-e bőrruhája, menyegzői ruhája, melyet Isten adott neki. A bőrruha nyilvánvalóan úgy készült, hogy Isten megölt egy ártatlan állatot. Annak bőréből lett a ruha, melybe Isten felöltöztette őket. Ez is Krisztusra mutat. Krisztus úgy lehet a ruhánk, hogy előbb meghalt a bűneinkért, és előbb eltörölte azokat, először bűneinkből

7 megmosott a vére által. Eltörölte a múltunkat, a szennyünket, és csak ezután vehettük fel a menyegzői ruhát, ezután merülhettünk bele Krisztusba. Isten készített az embernek bőrruhákat, és felöltöztette. Az a kérdés: mindenki felöltözött Krisztusba? Mindenkinek Isten elé kell állnia, ez nem kérdés. elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet (Zsid 9,27). Itt az egyetlen kérdés az üdvösség szempontjából az: Van-e ruhánk? Krisztusban van-e az életünk? Eltörölte-e az Ő vére a bűneinket? Őt látja-e Isten rajtunk? Fügefalevelek, azaz vallásos jó cselekedetek szóba sem jöhetnek! (4) Nem kell az embernek bukott állapotában örökké élnie Még egy fénysugár van a 22. verstől a rész végéig: És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint közülűnk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala. És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az életfájának útját. Ez nemcsak ítélet volt, hanem kegyelem is. Azért rendelkezett így Isten, nehogy ebben az elbukott állapotban, ebben a nyomorúságban szakítson az ember az élet fájáról, egyen és így éljen örökké. Isten nem akarta, hogy az ember örökké ebben az állapotban maradjon. Ezért nem engedte az élet fájához, ezért zárta el az utat. Nem akarta, hogy örökké így maradjunk, változtatni akart rajta, ahogy változtatott is. Isten egy másik élet-fát és egy másik utat állított fel. Annál már nem állnak kérúbok villogó pallossal, nehogy odamenjen az ember. Jézus Krisztus, amikor eljött, azt mondta: Én vagyok az út az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam (Jn 14,6). Krisztus lett az Élet, de Krisztus lett az Út is az Atyához. Amikor valaki elismeri, hogy bűnös, és nem mentegeti magát, hanem megbánja és bevallja az Úrnak, akkor Krisztus vére megtisztítja a bűntől. Jézus Krisztus vére által, Rajta keresztül, az élet -tel kerül kapcsolatba az ember. Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él; És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal (Jn 11,25-26) olvassuk az Igében. Ő az élet. A másik helyen így mondja az Ige, hogy Ő az életnek fejedelme (ApCsel 3,15). Azt mondta Isten, hogy azon a napon, amikor eszel, bizony meghalsz. De abban a pillanatban, amikor valaki kapcsolatba, életközösségbe kerül Krisztussal, a halál megtörik, a szellemi halálból élet -re kel. Sőt, ennél még több is történik: út nyílik az Atya szívéhez. Az ószövetségi korban a Szentek Szentjében volt a szövetség ládája. Isten ott jelent meg, de oda nem mehetett be akárki. Egy évben egyszer bemehetett a főpap a véráldozattal, mert másképp nem jelenhetett meg Isten előtt. A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy nekünk Krisztus új és élő út gyanánt lett (Zsid 10,20), mert amikor meghalt, a kárpit a tetejétől az aljáig kettéhasadt, és útnyitóul bement Jézus Krisztus. Megnyitotta előttünk az utat, mehetünk az Atyához. Jézus Krisztus az élet, ehetünk az élet fájáról. Ő az, aki Istentől jött, olyan formában, hogy magunkhoz vehetjük. Nem hiába adta például a jegyeket az úrvacsorában: Ez az én testem [ ] aki nem eszi az Ember Fiának testét, és nem issza az Ő vérét, nincs élet abban (1Kor 11,24). Ha ennél a képnél maradunk az élet fája: Isten; a gyümölcs, amit el lehet fogyasztani: Jézus Krisztus. Az út, amin az Atyához lehet menni, az Krisztus. Az élet Krisztus. Nem hiába állította Isten mindennek a középpontjába: minden Ő benne áll fenn (Kol 1,17).

8 Nála nélkül semmi sem állhatna fenn: Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég (Jel 1,8); mindenekben Ő legyen az első (Kol 1,18)! Ezek azok a fénysugarak, amelyek feltűnnek! Befejezés A Korinthusiakhoz írott első levél 15. részének verséig ezt olvassuk: Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz Ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fulánkod? Pokol! hol a te diadalmad? Az 57. és 58. vers: De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes Atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgolkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. Ez az Ige arról beszél, hogy eljön az idő, amikor nemcsak a szellemünk lesz megváltva, nemcsak a lelkünk megy át azon a folyamaton, amit úgy hívunk: megszentelődés; hanem egészen átalakulunk Isten uralma alatt, Neki engedve, Előtte meghajolva. Eljön az idő amikor ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik. Szellemünk is, lelkünk is, testünk is, mind megváltott lesz. Mindre ki fog terjedni Jézus Krisztus váltsághalála. Minden területen igaz lesz, hogy a kígyó fejére tapos. Minden területen igaz lesz, hogy Ő, aki átokká lett, felold minden átkot. Ekkor beteljesül az Ige: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te fulánkod? Pokol! hol a te diadalmad? Pál apostol hálát is ad Istennek, a ki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által (57. v.). Azzal fejeződik be ez a szakasz: Azért szerelmes Atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul (58. v.). Nagyon sokszor szeretne megingatni a saját testünk, annak gyengesége, a reménytelenség, a kilátástalanság, ahogyan a testi szemeinkkel látunk sokszor. A test nyomorúsága az, hogy a lelkünk elalél, szomorú lesz, de azt mondja nekünk az Ige: Azért szerelmes Atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanúl, buzgolkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. A munkánk nem hiábavaló. Hogy lenne Krisztus munkája hiábavaló? Elvégeztetett! Ő nemcsak Alfa, hanem Omega is. Nemcsak a kezdet, hanem a vég is. Nemcsak az első, Ő utolsó is. Mi is így adhatunk Neki hálát, hogy bár mindent elrontottunk a bűnnel - egy ember által bejött a bűn, a bűn által a halál (Róm 5,12) -, de eljött egy másik ember, a második Ember, Jézus Krisztus. Az Ő engedelmessége elhatott sokakra (Róm 5,15.19), és megnyitotta előttünk az utat az életre, megnyitotta az utat az Atyához. Eljön az idő, amikor testünket is megváltja, és mindent helyreállít. Álljunk ezért mi is mozdíthatatlanul, buzgólkodva az Úr munkájában mindenkor! Ámen. Debrecen, április 6.