KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA. Írásbeli vizsga
|
|
- Lőrinc Király
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc Feladatsor Egy problémaközpontú tétel kifejtése I. Egyszerű, rövid választ igénylő feladatok megoldása II. Szöveges (kifejtendő) feladatok megoldása 100 pont 50 pont Írásbeli vizsga Általános szabályok Az írásbeli vizsgán a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk. A vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatja meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatja. Vizsgázónként szükséges segédeszköz az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, amelyről a vizsgázó gondoskodik; továbbá vizsgacsoportonként legalább három példány helyesírási szótár, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít. Az írásbeli feladatlap formai jellemzői Egyszerű, rövid választ igénylő feladatok A feladatok a részletes követelményekben meghatározott kompetenciákra és témakörökre irányulnak. Mindegyik feladat valamely forrás (szöveg, kép, diagram stb.) feldolgozását, értelmezését várja el a vizsgázóktól. Az egyszerű, rövid választ igénylő feladatsor 12 feladatból áll. Egyegy feladat több részfeladatot is tartalmazhat.
2 Példák a lehetséges feladattípusokra 1. Információkeresés források (szöveges, képi) segítségével 2. Források alapján egyszerű következtetések megfogalmazása 3. Különböző típusú (szöveges, képi, diagram) forrásból származó információk összevetése 4. Megadott szempontok szerinti fogalmak gyűjtése forrásokból 5. Fogalmak azonosítása, hozzárendelése egy korhoz vagy egy államhoz 6. Térképekről információk gyűjtése 7. Térképek alapján egyszerű következtetések megfogalmazása 8. Helyszínek azonosítása térképatlasz segítségével 9. Célok és következmények megkülönböztetése 10. Ok-okozati összefüggés felismerése, megkülönböztetése 11. Következtetések megfogalmazása események, folyamatok, jelenségek, döntések következményeiről 12. Komplex forráselemző feladat Szöveges (kifejtendő) feladatok Az írásbeli vizsga szöveges feladatait az alábbi kronológiai szakaszolás szerint kell kijelölni: 1. Az ókortól 1849-ig től napjainkig Ezekben a feladatokban a vizsgázóknak néhány összefüggő mondatban vagy hosszabb szövegben kell kifejteniük a válaszokat. A feladatok a részletes követelményekben meghatározott kompetenciákra és témakörökre irányulnak. Minden feladatnál forrás (szöveg, kép, adat, térkép stb.) segítségével kell a vizsgázóknak megválaszolni a feltett kérdést. A feladatsor kétféle típusú kifejtendő feladatot tartalmaz: 1. Rövid feladatot, amelyet kb szóban, (kb soros) szerkesztett szövegben kell megoldani. 2. Hosszú feladatot, amelyet kb szóban, (kb soros) szerkesztett szövegben kell megoldani.
3 A feladatsor két rövid, egyetemes történelemre vonatkozó feladatot (amelyek közül az egyik az 1849 előtti, a másik az 1849 utáni korszakokkal kapcsolatos) és két hosszú, magyar történelemre vonatkozó feladatot (amelyek közül az egyik az 1849 előtti, a másik az 1849 utáni korszakokkal kapcsolatos) tartalmaz. A vizsgázónak a négy feladatból kettőt kell választania: - egyet az egyetemes történelemre vonatkozó két feladat közül; - egyet a magyar történelemre vonatkozó két feladat közül; Ha a vizsgázó által választott rövid esszé az 1849 előtti korszakokra vonatkozik, akkor a hosszú esszéjének az 1849 utáni korszakokra kell vonatkoznia. Ha a vizsgázó által választott rövid esszé az 1849 utáni korszakokra vonatkozik, akkor a hosszú esszéjének az 1849 előtti korszakokra kell vonatkoznia. (A vizsgázónak a feladatválasztást a feladatlapon jelölnie kell.) Az írásbeli feladatlap tartalmi jellemzői Az írásbeli feladatsort kb. 60%-ban a magyar, kb. 40%-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják. Az összes feladat kb. 50 %-a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik. A feladatsor egészében az alábbi arányok érvényesülnek: Politika-, esemény-, állam, jog- és intézménytörténet kb. 40 % Társadalom-, életmód-, mentalitás- és művelődéstörténet, munkaügyi alapismeretek kb. 25 % Gazdaság-, technikatörténet és a környezeti kultúra története, pénzügyi és gazdasági ismeretek kb. 25 % Eszme- és vallástörténet kb. 10 %. Az írásbeli feladatlap értékelése Az írásbeli vizsgadolgozatokat a vizsgabizottságot működtető intézmény szaktanára javítja és értékeli. Az értékelés a központi javítási-értékelési útmutató alapján történik. Az írásbeli vizsgán elérhető 100 pont 50 %-a az egyszerű, rövid választ igénylő feladatok megoldásával, 50 %-a a szöveges (kifejtendő) kérdésekre adott válaszokkal érhető el.
4 A szöveges (kifejtendő) feladatok értékelési kritériumait az alábbi táblázat rögzíti. Rövid esszé: Hosszú esszé: Feladatmegértés 2 Tájékozódás térben és 2 időben Kommunikáció, a 4 szaknyelv alkalmazása Ismeretszerzés, források 3 használata Eseményeket alakító 6 tényezők feltárása, kritikai és problémaközpontú gondolkodás Vizsgapont 17 Feladatmegértés 2 Tájékozódás térben és 4 időben Kommunikáció, a 6 szaknyelv alkalmazása Ismeretszerzés, források 9 használata Eseményeket alakító 12 tényezők feltárása, kritikai és problémaközpontú gondolkodás Vizsgapont 33 Ha a feladatmegértésre 0 pontot kap a vizsgázó, akkor a feladat a további szempontok szerint nem értékelhető, összpontszáma is 0 pont. A szöveges feladat megszerkesztettsége, nyelvhelyessége a kommunikáció, a szaknyelv alkalmazása kritérium keretein belül kerül értékelésre. Az előírásnak nem megfelelő feladatválasztás esetén az alábbiak szerint kell eljárni: - ha a vizsgázó választása egyértelmű, de rossz, akkor úgy kell értékelni, hogy a legkisebb pontveszteség érje; - ha a vizsgázó kettőnél több feladatba is belekezd, de nem jelöli egyértelműen választását, akkor a legkisebb sorszámú megoldott feladattól indulva, a jó választás szabályai alapján emelkedő számsorrendben kell a feladatokat értékelni.
5 Szóbeli vizsga A középszintű szóbeli vizsga tételsorának összeállításáról a vizsgabizottságot működtető intézmény gondoskodik. A vizsgázó vázlatot készíthet, amelyet tétele kifejtése közben használhat. A tételt a vizsgázónak önállóan kell kifejtenie. Közbekérdezni csak akkor lehet, ha teljesen helytelen úton indult el, vagy nyilvánvaló, hogy elakadt. Ez esetben a téma kifejtését segítő kérdést lehet feltenni, amennyiben az a felelési időbe még belefér. A tételsor témakörönként kettő-négy, összesen tételt tartalmaz. A szóbeli tételsorokat minden évben legalább 20%-ban módosítaniuk kell (pl. a címeket, a feldolgozási szempontokat, a forrásokat). A felkészüléshez és a tételkifejtéshez vizsgázónként szükséges segédeszköz az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, amelyet a vizsgabizottságot működtető intézmény biztosít. A szóbeli tételsor formai jellemzői A tételsort a szóbeli vizsgához előírt témakörökbe rendezve kell elkészíteni. A tétel lehet egy kisebb korszak történelmi problémájának részletezőbb bemutatása vagy egy összetettebb, illetve több történelmi korszakon átívelő probléma áttekintő bemutatása. A tételek megfogalmazása ösztönöz a problémamegoldásra, valamint a történeti (szöveges, képi, grafikus, tárgyi stb.) források és térképek használatára. A szóbeli tétel 3-6 forrást tartalmaz. A szóbeli tételek három-négy feldolgozási, értelmezési szempontot jelölnek ki, és a megadott, különböző típusú források értelmezését is elvárják a tétel kifejtésekor.
6 A szóbeli tételsor tartalmi jellemzői A szóbeli vizsga témakörei Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek Népesség, település, életmód Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek Politikai berendezkedések a modern korban Politikai intézmények, eszmék, ideológiák Nemzetközi konfliktusok és együttműködés Szabad témakör A vizsgabizottságot működtető intézményeknek lehetőségük van a hat kötelező témakörön felül szabad témakör kijelölésére. Ennek követelményeit és tartalmát az egyes vizsgabizottságot működtető intézmények helyi tanterveik alapján határozzák meg. A tételsor egészében is érvényesíteni kell azt, hogy a feladatok kb. 60 %-ban a magyar, kb. 40 %-ban pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódjanak, és az összes feladat kb. 50 %-a az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik. Amennyiben a vizsgázók között olyan vizsgázó is van, aki nem a tételekhez illeszkedő helyi tanterv szerint tanult, következmények nélkül kérheti a szabad témakör alóli felmentését. A vizsgabizottságot működtető intézménynek minden vizsgaidőszak előtt nyilvánosságra kell hoznia a követelmények és a szóbeli témakörök tartalmi szerkezetének megfelelő ún. tematikát, amely a témakörhöz kapcsolható korszakokat és résztémákat határozza meg. A tematikában kb címet kell megfogalmazni és kiadni, amelyek alapján az egyes tételeket ki kell jelölni. - pl. témakör: nemzetközi konfliktusok és együttműködés tematika (korszak): Az első világháború (hadviselők, frontok, a háború jellege) tétel: Mutassa be az első világháború főbb frontjait és az első világháború jellemzőit a megadott források alapján! A tételsort nem lehet előzetesen kiadni, a tételeket a vizsgázók csak a vizsgán ismerhetik meg.
7 A szóbeli vizsgarész értékelése Az értékelés az egyes tételekhez az alábbi szempontok alapján készített értékelési útmutató alapján történik. A szóbeli tételek értékelési útmutatóit a vizsgabizottságot működtető intézmény készíti el. A feladat megértése Tájékozódás térben és időben Kommunikáció, a szaknyelv alkalmazása Ismeretszerzés, források használata Eseményeket alakító tényezők feltárása, kritikai és problémaközpontú gondolkodás 4 pont 6 pont 10 pont 12 pont 18 pont Összesen 50 pont Ha a feladatmegértés 0 pont, akkor a feladat a további szempontok szerint nem értékelhető, összpontszáma is 0 pont. A szóbeli felelet felépítettsége, világossága, nyelvhelyessége a kommunikáció, a szaknyelv alkalmazása kritérium keretein belül kerül értékelésre.
8 Az érettségi vizsga értékelése Történelem, társadalmi és állampolgársági ismeretek vizsgatárgy esetében az írásbeli vizsgán minimum 12 pontot, a szóbeli vizsgán minimum 6 pontot kell elérni ahhoz, hogy a vizsgarész eredményes legyen. A százalékok és az érdemjegyek végső alakulásáról a következő táblázat nyújt felvilágosítást: % pont Jeles (5) 60-79% pont Jó (4) 40-59% pont Közepes (3) 25-39% pont Elégséges (2) 0-24% 0-37 pont Elégtelen (1) Kiegészítés A 2016/2017. tanév május-júniusi vizsgaidőszakának történelem érettségi vizsgáján a korábbi és az újabb szerkesztésű atlaszt is használhatják a diákok. Így nemcsak az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlasz, hanem az előző tanév tankönyvjegyzékében megtalálható középiskolai történelmi atlaszok is használhatók az érettségi vizsgán.
Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Szóbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Középszint
TÖRTÉNELEM II. A VIZSGA LEÍRÁSA
TÖRTÉNELEM II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 90 pont 60 pont 90 pont 60 pont A
TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc
TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 90 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Vizsgacsoportonként
dr. Kovács Örs A szóbeli történelem érettségi jellemzői 2017
dr. Kovács Örs A szóbeli történelem érettségi jellemzői 2017 Jogszabályi háttér 100/1997-es érettségiről szóló kormányrendelet aktuális változata EMMI 40/2002-es rendelet módosítása Nem elég konkrét, értelmezési
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
HONVÉDELMI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Középszint Emelt szint Szóbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán
II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga I. feladatlap. NINCS megoldásához nem. tárolására és használható
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA 120 perc 15 perc 20 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A biztosítja vizsgázó A vizsgabizottságot működtető intézmény
FÖLDRAJZ II. A VIZSGA LEÍRÁSA
FÖLDRAJZ II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Írásbeli vizsga Írásbeli vizsga 120 perc 1 perc 240 perc 20 perc 100 pont 0 pont 100 pont 0 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja
TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY
16. Az R. Mellékletének TÖRTÉNELEM fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1.1. Releváns információk
SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei SZOCIÁLIS ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli Szóbeli Írásbeli Szóbeli 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont
II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 120 perc 15 perc 240 perc 20 perc 90 pont 60 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA
TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.
A kétszintű történelem érettségi komplex feladatai
dr. Kovács Örs Simonkay Márton A kétszintű történelem érettségi komplex feladatai 2016/17 Követelmények 12 témakör = 53 téma = 76 / 137 altéma (közép / emelt szint) például: az adatok (fogalmak, személyek,
II. A VIZSGA LEÍRÁSA
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 120 perc 15 perc 240 perc 30 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot működtető
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
KÖRNYEZETVÉDELMI-VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖRNYEZETVÉDELMI-VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Írásbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50
A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
JAZZ-ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint CD lejátszó
II. A VIZSGA LEÍRÁSA
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖZMŰVELŐDÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
MŰVÉSZETTÖRTÉNET II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MŰVÉSZETTÖRTÉNET II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra
BELÜGYI RENDÉSZETI ISMERETEK II. A VIZSGA LEÍRÁSA
BELÜGYI RENDÉSZETI ISMERETEK II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
IDEGENNYELVŰ ÜGYVITELI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
VENDÉGLÁTÓ-IDEGENFORGALMI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
KÉMIA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÉMIA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 120 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
KÖZLEKEDÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont
KÖZLEKEDÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
VEGYÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. tárolására és megjelenítésére nem
VEGYÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére
KÖRNYEZETVÉDELMI-VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖRNYEZETVÉDELMI-VÍZGAZDÁLKODÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
GYAKORLATOS SZÍNÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint.
GYAKORLATOS SZÍNÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 70 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint
EGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont
EGÉSZSÉGÜGY ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök: A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
OKTATÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei OKTATÁSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont
EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei EGÉSZSÉGÜGYI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Szóbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont
II. A VIZSGA LEÍRÁSA
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc Definíció, illetve tétel kimondása I. II. Egy téma összefüggő kifejtése Definíció közvetlen alkalmazása I. II. 45 perc 135 perc megadott
ARTISTA ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 120 perc 15 perc 100 pont 50 pont
ARTISTA ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra
SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelet szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL Tisztelt Kollégák! Tisztelt Érettségiző Diákok! A kétszintű, úgynevezett kompetenciaalapú érettségi 2005-ös bevezetése óta leszűrt tapasztalatok
VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Írásbeli vizsga
VILLAMOSIPAR ÉS ELEKTRONIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK, ELMÉLETI GAZDASÁGTAN ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK, ELMÉLETI GAZDASÁGTAN ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint (elméleti gazdaságtan) Emelt szint (elméleti gazdaságtan) 180 perc 15 perc 180 perc 20
KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc
EGÉSZSÉGÜGYI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
EGÉSZSÉGÜGYI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Írásbeli vizsga
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó
MATEMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MATEMATIKA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc Egy téma összefüggő II. I. II. kifejtése megadott 135 perc szempontok szerint I. 45 perc Definíció, ill. tétel kimondása
KÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖZLEKEDÉSAUTOMATIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 120 pont 30 pont 120
GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei: GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok
KERTÉSZETI ÉS PARKÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KERTÉSZETI ÉS PARKÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Szóbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA VÁLTOZÁSAIRÓL Tisztelt Kollégák! Tisztelt Érettségiző Diákok! A kétszintű, úgynevezett kompetenciaalapú érettségi 2005-ös bevezetése óta leszűrt tapasztalatok
SZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
SZÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok tárolására
II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga. periódusos rendszerrel, rendszerrel, szöveges adatok
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 120 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Középszint. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont. Írásbeli vizsga
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot működtető intézmény biztosítja
GYAKORLATOSSZÍNÉSZ-ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
GYAKORLATOSSZÍNÉSZ-ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Írásbeli vizsga 120 perc 15 perc 240 perc
PEDAGÓGIA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
PEDAGÓGIA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandók
A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINT VIZSGA. Írásbeli vizsga
A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINT VIZSGA Írásbeli vizsga Az írásbeli vizsgán a jelölteknek egy központi feladatsort kell megoldaniuk. A vizsga idtartama 120 perc. A vizsgázó a rendelkezésére álló idt tetszése
VASÚTÜZEMI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
VASÚTÜZEMI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli Szóbeli Írásbeli Szóbeli
A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
KÖRNYEZETVÉDELEM-VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép
Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól KÖNNYŰIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint CD lejátszó
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont.
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
FÖLDMÉRÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
FÖLDMÉRÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint szöveges adatok tárolására
Érettségi vizsgákról szóló tájékoztató (időpont, vizsgaleírás, segédeszközök)
Érettségi vizsgákról szóló tájékoztató (időpont, vizsgaleírás, segédeszközök) Kedves Vizsgázó! Az alábbi összefoglaló az érettségiről szóló legfontosabb tudnivalókat tartalmazza: a személyi azonosításhoz
ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök
GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
GÉPGYÁRTÁS-TECHNOLÓGIAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
KÖZGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA. Emelt szint. 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont
KÖZGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2016/2017. tanév
Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről 2016/2017. tanév Általános tudnivalók Megjelenés: - Kezdés előtt legalább fél órával - Egyenruhában Terembeosztás: - Bejáratnál - Tanterem ajtaján Általános tudnivalók
KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok tárolására
Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Hatósági és Oktatási Osztály
Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Hatósági és Oktatási Osztály Kötelező vizsgatárgy a szakgimnáziumokban Nkt. 6. (2) Az érettségi vizsgán a tanuló a következő vizsgatárgyakból
KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges
ÉPÍTŐIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
ÉPÍTŐIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja
ÚT-, VASÚT- ÉS HÍDÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ÚT-, VASÚT- ÉS HÍDÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont
NYOMDAIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól NYOMDAIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán
BIOLÓGIA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
BIOLÓGIA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei 120 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot működtető
FÖLDRAJZ A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
FÖLDRAJZ A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA A vizsga szerkezete A középszintű tantárgyi érettségi írásbeli és szóbeli vizsgából áll. Az írásbeli vizsga során a vizsgázónak egy központilag összeállított
ÉLELMISZERIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
ÉLELMISZERIPARI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Szóbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
RENDÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
RENDÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Jogszabály-kivonat,
TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
TURISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 120 pont 15 perc 30 pont A vizsgán
A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
VENDÉGLÁTÓIPARi ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok
MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
ÉLELMISZERIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont
ÉLELMISZERIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja
INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 240 perc 20 perc 120 pont 30 pont
INFORMATIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA 240 perc 20 perc 120 pont 30 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja NINCS NINCS A vizsgabizottságot
Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről. 2015/2016. tanév
Tájékoztató az érettségi vizsga menetéről 2015/2016. tanév Általános tudnivalók Megjelenés: - Kezdés előtt legalább fél órával - Egyenruhában Terembeosztás: - Bejáratnál - Tanterem ajtaján Általános tudnivalók
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN, ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) ÉRETTSÉGI VIZSGA ÜZLETI GAZDASÁGTAN II. A VIZSGA LEÍRÁSA.
KÖZGAZDASÁGI ALAPISMERETEK (ÜZLETI GAZDASÁGTAN, ELMÉLETI GAZDASÁGTAN) ÉRETTSÉGI VIZSGA ÜZLETI GAZDASÁGTAN II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga formái Szóbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandók
AUTÓ- ÉS REPÜLŐGÉP-SZERELÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
AUTÓ- ÉS REPÜLŐGÉP-SZERELÉSI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont
BÁNYÁSZAT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont
A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól BÁNYÁSZAT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök
GÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
GÉPÉSZET ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja
EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
EGÉSZSÉGÜGYI TECHNIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 15 perc A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandó
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 75 pont 75 pont 75 pont 75 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgáztató intézmény biztosítja Nyomtatott
TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
TURISZTIKA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó biztosítja szöveges
RENDÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
A vizsga részei RENDÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100
KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
KÖZLEKEDÉSGÉPÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó
Tanulmányok alatti vizsgák a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban
Tanulmányok alatti vizsgák a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban A tanulmányok alatti vizsgák típusai: osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, valamint pótló és javítóvizsga. Valamennyi írásbeli vizsga időtartama
KÖZGAZDASÁGI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
KÖZGAZDASÁGI ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Szóbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc 15 perc 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET II. A VIZSGA LEÍRÁSA
MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET II. A VIZSGA LEÍRÁSA A részei Írásbeli Gyakorlati Írásbeli Gyakorlati Szóbeli 180 perc Projekt 180 perc Projekt 20 perc 50 pont 50 pont 60 pont 60 pont 30 pont A vizsgán
AUTOMATIKAI ÉS ELEKTRONIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA
AUTOMATIKAI ÉS ELEKTRONIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli
KÖZGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont
Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól KÖZGAZDASÁG ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán
SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 120 perc 15 perc 100 pont 50 pont KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandó
II. A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTŰ VIZSGA
II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 120 perc 15 perc 240 perc 20 perc 100 pont 50 pont 100 pont 50 pont A vizsgán használható
FAIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Középszint
Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól FAIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc 50 pont A vizsgán használható