A TISZA, MINT ZÖLD FOLYOSÓ SZEREPE AZ ARANYSAKÁL MAGYARORSZÁGI TERJEDÉSÉBEN. Szabó László¹, Heltai Miklós¹ és Lanszki József²

Átírás

1 A TISZA, MINT ZÖLD FOLYOSÓ SZEREPE AZ ARANYSAKÁL MAGYARORSZÁGI TERJEDÉSÉBEN Szabó László¹, Heltai Miklós¹ és Lanszki József² ¹Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék 2103 Gödöllô, Páter Károly utca 1. ²Kaposvári Egyetem, Ökológiai Munkacsoport 7400 Kaposvár, Guba Sándor utca 40. Bevezetés Európa legnagyobb sakálállománya a Balkán-félszigeten, zömében Bulgáriában él, ahonnan az 1970-es évek elejétôl kezdve észrevehetôen terjeszkedni kezdett északi és nyugati irányban. Ehhez elsôsorban a Duna és más folyók völgyeit használta, s csak kevés példány vándorolt a hegyekbe (Krystufek és mtsai 1997, Demeter és Spassov 1993). A sakál újbóli balkáni térhódításaival egy idôben a Kelet-Közép-Európai megfigyelések is sokasodtak. A legutóbbi összegzô munka, az Európai Emlôs Atlasz (Mitchell-Jones és mtsai 1999) elterjedési térképei szerint az aranysakál összefüggô populációkat alkot a Balkánon és az Adria mellékén. A terjedést és állománynövekedést alátámasztják Hell és Rajsky (2000) szlovákiai és Kiss (2000) erdélyi elôfordulási adatai is. Egyre többször figyelik meg Szlovénia, Ausztria és Észak-Olaszország területén (Hoi-Leitner és Kraus 1989 cit. Demeter és Spassov 1993, Anonymus 1991 cit. Demeter és Spassov 1993, Zedka 1990, Lapini és Perco 1988 cit. Demeter és Spassov 1993) is, ahol a megfigyelt egyedek fiatal hímek. Ez a megfigyelés is bizonyítja terjeszkedésüket, ugyanis egy territoriális fajnál a családot elsôként épp a fiatal hímek hagyják el, így azok kényszerülnek kóborlásra, helykeresésre, saját territórium kialakítására. Az aranysakál (Canis aureus Linnaeus 1758) Magyarország egyik ôshonos ragadozója. A XIX. század végén és a XX. század elején állandó, de ritka tagja volt a Kárpát-medence faunájának. A hazai populáció létszámának csökkenése már a XIX. század végén érezhetô volt (Lázár és Kriesch 1874), majd a XX. század elsô harmadában fokozatosan eltûnt hazánk területérôl. Ehhez elsôsorban a ragadozók céltudatos irtása, valamint az élôhely átalakítása és rombolása járult hozzá. A nyolcvanas évek adatgyûjtései (Demeter 1984) egy-egy fiatal hím példányról tudósítanak. Majd, mintegy fél évszázaddal az utolsó példány elejtését követôen (1942 Derecske: Szunyoghy 1957, Demeter 1984) az 1990-es években kezdôdött meg intenzív, spontán visszatelepedése Magyarország déli határvidékén, Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megye területein. Vándorlásuk valószínûleg a Dráva folyón keresztül Horvátország irányából zajlott (Demeter és Spassov 1993). Kiváló alkalmazkodóképessége miatt állománya fokozatosan terjeszkedik, az ország egyre több részérôl számolnak be újabb megfigyelésekrôl (Lanszki és Heltai 2002, Heltai 2002, Heltai és mtsai 2004). S bár észak felé egyre gyakoribbak a sakál észlelések, de a szaporodó állományok elsôsorban az ország déli (alföldi és dombvidéki) területein élnek. Vadbiológia 12 ( ) 47

2 A gyorsan terjedô, invazív fajokra jellemzô terjedés északi irányú, eddigi feltételezéseink szerint - hasonlóan a korábban publikáltakhoz (Giannatos 2004, Giannatos és mtsai 2005, Krystufek és mtsai 1997, Demeter és Spassov 1993) - a sakál elsôsorban a folyóvölgyek, illetve az azokat övezô galériaerdôket használja terjeszkedésre. Bizonyító példányok gyûjtésére és akusztikus állományfelmérésre alapozott vizsgálatunkban választ kerestünk arra, hogy van-e zöldfolyosó szerepe a Tiszának a sakál hazai (észak-keleti irányú) terjedésében. Anyag és módszer Bizonyító példányok gyûjtése Kutatásunk során tíz éve végzünk kérdôíves felmérést a Magyarországon élô ragadozó fajokról, köztük az aranysakálról is. Az 1997 óta, évente postai úton kiküldött kérdôívek a vadgazdálkodók körében már jól ismertek, az átlagos válaszadási arány megközelítôleg 50%-os. A visszaérkezett adatlapok válaszai alapján - lehetôség szerint - felkeressük azokat a vadgazdálkodókat, akik információt tudnak nyújtani a területükön élô sakálokkal kapcsolatosan (pl. megfigyelés), illetve tárgyi bizonyítékkal (elejtett példány, gerezna, koponya, fénykép, videófelvétel) rendelkeznek. A faj egyértelmû azonosítása után a bizonyító példány adatait rögzítjük. Areanövekedés vizsgálata akusztikus módszerrel A korábbi vizsgálatok alapján a vokalizációs felmérés alkalmas egy adott területen a sakálok jelenlétének bizonyítására. Ennek végrehajtására legalkalmasabb az ôszi (elsô közös családi vadászatok ideje, illetve a fiatal hímek önállóvá válása), és kora tavaszi (párválasztási, territórium foglalási) idôszak. Munkánk során a sakál elterjedési területének két központján kívül (Szabó és mtsai, 2004) illetve ôszén a Tisza vonalának jelentôs részét is bejártuk. A vizsgálat folyamán igyekeztünk a folyóhoz minél közelebb haladni. Lehetôleg a Tisza-gátról játszottuk le a sakálfalka hangját. A módszer részletes leírása Szabó és mtsai (2004) közleményében található ôszén (augusztus 30. és szeptember 21. között) 7 éjszaka alatt a Borsodi-mezôségtôl Szentes vonaláig haladtunk déli irányban, s végeztünk akusztikus felmérést a Tisza mentén (58 megállási pont, kb. 280 km) tavaszán mindössze egy éjszaka (március 11.) gyûjtöttünk adatokat a Borsodi- mezôségben (10 megállás, kb. 72 km). Ennek a területnek a felmérése azért volt indokolt, mert - bár nem közvetlenül a Tisza mellett fekszik - de 2 korábbi bizonyító példányról is tudtunk ôszén (szeptember 5-tôl november 10-ig terjedô idôszakban) Tiszaújváros és Algyô között 8 éjszaka alatt 91 helyen végeztünk felmérést (kb. 420 km). Ahhoz, hogy a faj északi irányú terjedését minél pontosabban nyomon tudjuk követni, a két vizsgálati módszert együttesen alkalmaztuk. Vagyis a Tisza mentén haladva, annak jelentôs részén elvégeztük az akusztikus felmérést, kiemelt jelentôséggel azokon a területeken, ahol a kérdôíves felmérés alapján pozitív visszajelzést kaptunk megfigyelt, vagy elejtett sakálról, mintegy megerôsítést várva az elôzetes vizsgálatokra. 48 Vadbiológia 12 ( )

3 Eredmények Akusztikus felmérés eredményei ôszén összesen 58 megállási pontot vettünk fel (GPS helymeghatározás) és 3 helyen kaptunk választ (Tiszabog, Tiszakürt, Csongrád) tavaszán egy éjszaka (március 11) végeztünk felmérést. A Borsodi-mezôséget körbejárva 10 megállás során, egy helyen sem válaszoltak sakálok ôszén 91 megállás alatt mindössze egy egyed vagy család válaszát hallottuk Tiszakécskétôl délre. 1. térkép: Megállási helyek a Tisza alsó szakaszán ôszén Map 1. Vocalization points by the southern part of the River Tiscia in the autumn of 2004 Vadbiológia 12 ( ) 49

4 2. térkép: Megállási helyek a Tisza középsô szakaszán ôszén Map 2. Vocalization points by the middle part of the River Tiscia in the autumn of 2004 Bizonyító példányok Miután feladatunk egy viszonylag frissen visszatelepedett faj állományváltozásának és elterjedésének nyomon követése volt, nem tekinthettünk el a zoológiában megszokott bizonyító példányok, illetve bizonyító erejû megfigyelések gyûjtésétôl sem. A vizsgált idôszakban összesen 81 ilyen adatot rögzítettünk. 51 tetemet gyûjtöttünk össze, továbbá 12 alkalommal egyértelmûen azonosítható fénykép, nyolc esetben kikészített gerezna, vagy koponya alapján azonosítottuk a fajt. Az így gyûjtött információkat egészítettük ki saját közvetlen és közvetett megfigyeléseinkkel. A Tisza - mint feltételezett zöldfolyosó - középsô térségébôl 4 bizonyító példányról van információnk (1. táblázat). 50 Vadbiológia 12 ( )

5 3. térkép: Megállási helyek a Borsodi-mezôségben tavaszán Map 3. Vocalization points in the Borsodi-mezôség in the spring of térkép: Megállási helyek a Tisza mentés ôszén Map 4. Vocalization points by the River Tiscia in the autumn of 2005 Vadbiológia 12 ( ) 51

6 1. táblázat: Aranysakál bizonyítópéldányok 2002 és 2005 között a Tisza közelében Table 1. Proof specimens of golden jackal close to the River Tiscia between 2002 and 2005 Sorszám Dátum Település UTM kód Módszer Név Borsodivánka DT 78 Fénykép Mezei János Gelej DT 89 Fénykép Mezei János Karcag DT 93 Fénykép Domján Sándor Abádszalók DT 65 Talált tetem Lázár Pál Értékelés és következtetések Irodalmi leírások, illetve a Balkánon tapasztaltak alapján feltételeztük, hogy a faj hazánkban is a nagyobb folyók mentén terjeszkedik. Feltételezésünket a ben végzett vizsgálataink támasztják alá. A Tisza mentén végzett felméréseink során mindkét évben hallottunk sakál válaszokat. Csongrád és Lakitelek körzetében bizonyítottuk a családok megtelepedését, valamint a folyó felsôbb szakasza mellôl - Karcag, Abádszalók, Borsodivánka, Gelej térségébôl - több bizonyító példányt is gyûjtöttünk. Ezért feltételezhetjük, hogy az aranysakál észak-keleti irányú terjeszkedési útvonala a Tisza, és a kapcsolódó mellékfolyóinak völgyei, árterei. Az akusztikus felmérés láthatóan kisszámú választ (eredményt) adott. Ezt azzal magyarázzuk, hogy a válaszadási hajlandóságot e módszernél számos tényezô befolyásolhatja (Poché és mtsai 1987). Például, a sakálok nem feltétlenül válaszolnak akkor sem, ha a területen jelen vannak. Az új otthonterületet keresô, elsôsorban fiatal hímek esetén elképzelhetô, hogy megriadnak egy üvöltô betolakodó családtól, s hogy ne hívják fel magukra a figyelmet, nem feltétlenül válaszolnak. Elôzetes - más országrészekben is tapasztalt - eredményeink azt sugallják, hogy egy adott területet elfoglaló, stabil helyzetû család gyakrabban válaszol. A módszerrel a területen minimálisan élô sakál csoportok száma határozható meg (Szabó és mtsai 2004). Korábbi eredményeink szerint (Heltai 2002, Lanszki és Heltai 2002, Heltai és mtsai 2004, Szabó és mtsai 2004) az aranysakál elterjedési területe és állománynagysága is folyamatosan növekszik. A kérdôíves felmérések és a teríték adatok (Csányi 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005) szerint is legjelentôsebb összefüggô állományai Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében alakultak ki, de észak-nyugati és észak-keleti irányban is terjeszkedik. A Bács-Kiskun megyébôl induló észak-keleti irány esetében jelenleg új, nagyobb jelentôségû szaporodási területet nem ismerünk, de szórvány családok és bizonyító példányok igazolják a faj terjeszkedését. Eredményeink egyértelmûen bizonyítják, hogy ez az észak-keleti irányú terjeszkedés a Tisza, mint zöldfolyosó mellett valósul meg. A sakál a Kárpátoktól északabbra már faunaidegen (és invazív) ragadozónak számít, melynek megtelepedését igyekeznek megakadályozni. Míg a rendkívül gyors, spontán kolonizáció okait még ma sem ismerjük, addig azt már bizonyosan tudjuk, hogy megjelenése a Kárpát-medencétôl északra, a hazai állományok helyzetétôl és kezelésétôl függ és a faj megjelenésére, terjedésére elsôsorban a nagyobb folyók völgyei mellett számíthatunk. Terjeszkedésének és állo- 52 Vadbiológia 12 ( )

7 mányváltozásainak nyomon követése, az életközösségekben betöltött szerepének vizsgálata a vadgazdálkodás és a természetvédelem szempontjából is fontos. Köszönetnyilvánítás Az adatgyûjtést és a feldolgozást a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vadászati, Halászati és Vízgazdálkodási Fôosztálya támogatja (11556/2001. szerzôdés). Külön köszönet illeti a Vadgazdálkodókat és Vadászatra jogosultakat, akik adataikkal, megfigyeléseikkel, fényképeikkel segítették munkánkat. Summary River Tiscia as a green corridor in the spread of golden jackal in Hungary The most numerous jackal population of Europe lives in The Balkans, from where it noticeably started to spread north- and westwards from the beginning of the 70s, probably along valleys of River Danube and other rivers. In Hungary spontaneous and intensive resettlement started at the southern border-land in the 1990s. The migration supposedly happened across River Drava from Croatia. According to our assumption, the direction of their fast spreading, typical for invasive species tend to north, jackal use mainly river valleys and galleries. The aim of our study was to test a hypothesis, whether River Tiscia functioning as green corridor for spreading of jackal. We used two methods, 1. collection of proof specimens and 2. monitoring the spreading of the jackal using acoustic method. Four proof specimens from the central part of our hypothetical green corridor, River Tiscia were collected. By acoustic survey we registered four individuals or packs in the region of Tiszakécske, Lakitelek and Csongrád, during three survey periods (autumn of 2004, spring and autumn of 2005). New and momentous reproduction area north- and east from Bács-Kiskun have not yet known. However registered sporadic packs and proof individuals support the spreading of the jackal. We suppose the spreading route in the direction of north- and eastwards are River Tiscia and its valleys and flood-basins of tributary streams. Hivatkozások Csányi, S. (Szerk.) (1999): Vadgazdálkodási Adattár GATE Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék, Gödöllô Csányi, S. (Szerk.) (2000): Az 1999/2000. vadászati év vadgazdálkodási eredményei és a tavaszi vadállomány becslési adatok. Szent István Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék, Gödöllô Csányi, S. (Szerk.) (2001): Vadgazdálkodási adattár. 2000/2001. vadászati év. Szent István Csányi, S. (Szerk.) (2002): Vadgazdálkodási adattár. 2001/2002. vadászati év. Szent István Vadbiológia 12 ( ) 53

8 Csányi, S. (Szerk.) (2003): Vadgazdálkodási adattár. 2002/2003. vadászati év. Szent István Csányi, S. (Szerk.) (2004): Vadgazdálkodási adattár. 2003/2004. vadászati év. Szent István Csányi, S. (Szerk.) (2005): Vadgazdálkodási adattár. 2004/2005. vadászati év. Szent István Demeter, A. (1984): Recent records of rare or non-resident large carnivores in Hungary. Vertebr. Hung. 22, Demeter, A. und Spassov, N. (1993): Canis aureus Linnaeus, Pp in: Niethammer, J. und Krapp, F. (Eds.) Handbuch der Säugetiere Europas. Wiesbaden, Aula- Verlag Giannatos, G. (2004): Conservation Action Plan for the golden jackal Canis aureus L. in Greece. WWF Greece, 47pp. Giannatos, G., Marinos, G., Maragou, P. and Katsadorakis, G. (2005): Status of the Golden Jackal in Greece. Belg. J. of Zool. 135 (2): Hell, P. und Rajsky, D. (2000): Immigrationen des Goldschakals in die Slowakei im 20. Jahrhundert. Beiträge zur Jagd- und Wildforschung, Bd. 25: Heltai, M. (2002): Emlôs ragadozók magyarországi helyzete és elterjedése. Doktori (PhD) értekezés. Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék Heltai, M., Szûcs, E., Lanszki, J. és Szabó, L. (2004): Az aranysakál (Canis aureus Linnaeus, 1758) új elôfordulásai Magyarországon. Állattani Közlemények. 98 (2): Krystufek, B., Muraiu, D. and Kurtonur, C. (1997): Present distribution of the Golden Jackal Canis aureus in the Balkans and adjacent regions. Mammal Review 27: Kiss, J. B. (2000): Egy elterjedôben lévô kutya rokon: az aranysakál. Erdélyi Nimród. 2000/3: 9 Lanszki, J. and Heltai, M. (2002): Feeding habits of golden jackal and red fox in southwestern Hungary during winter and spring. Mammalian Biology-Zeitschrift für Säugetierkunde 67 (3): Lázár, K. és Kriesch, J. (1874): Hasznos és kártékony állatainkról. Athenaeum, Budapest, Pp. 5 Mitchell-Jones, A. J., Amori, G., Bogdanowicz, W., Krystufek, B., Reijnders, P.J.H., Spitzenberger, F., Stubbe, M., Thissen, J.B.M., Vobralik, V. and Zima, J. (1999): The Atlas of European Mammals. Academic Press, London Poché, R.M., Evans, S.J., Sultana, P., Hague, M.E., Sterner, R. and Siddique, M.A. (1987): Notes on the golden jackal (Canis aureus) in Bangladesh. Mammalia, 51(2): Szabó, L., Heltai, M., Papp, K., Lanszki, J. és Szûcs, E. (2004): Elôzetes eredmények az aranysakál hazai állománybecslésérôl. Vadbiológia, 11: Szunyoghy, J. (1957): Systematische revision der ungarlandischer schakals, gleichzeitig eine bemerkung über das rohrwolf-problem. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 78: Zedka, H. (1990): Wolf war ein Goldschakal. Wild und Hund 6: Vadbiológia 12 ( )