Közelítések Kállay Miklós külpolitikájához
|
|
- Dezső Katona
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MŰHELY K ERDŐS MÁRTON Közelítések Kállay Miklós külpolitikájához ( ) állay Miklós, Szabolcs vármegyei földbirtokos nemes drámai helyzetben került 1942 márciusában Magyarország miniszterelnöki bársonyszékébe. Ekkorra hazánk hadiállapotban állt a Szovjetunióval, amellyel szemben semmiféle területi vita vagy követelés nem állt fenn magyar részről, és a szovjetek elleni hadba lépést illetően Hitler részéről sem érkezett hivatalos felkérés. 1 A Jugoszlávia német lerohanásában való részvételünk miatt Nagy-Britannia megszakította Magyarországgal a diplomáciai kapcsolatokat, majd még az 1941-es év folyamán hadat üzent. Végül az akkori miniszterelnök, a tragikus sorsú Bárdossy László nem egészen szabályos módon az Amerikai Egyesült Államok budapesti követével közölte a két ország közötti hadiállapot beálltát. Tehát hazánk három világhatalommal, a kiterjedt gyarmatbirodalommal rendelkező Nagy-Britanniával, az óriási ipari-kereskedelmi-pénzügyi potenciált képviselő USA-val, valamint az irdatlan területi kiterjedésű, szinte kifogyhatatlan emberanyagú Szovjetunióval került szembe. Magyarország tagja volt a Háromhatalmi Egyezménynek, továbbá erős gazdasági szálak fűzték Németországhoz, hisz az olaszok mellett legfontosabb külkereskedelmi partnerünk volt. 2 A német érdekek és nagyhatalmi törekvések szempontjából Magyarország földrajzilag és geopolitikailag Kelet-Közép-Európa centrális részén helyezkedett el és 1941 között sor került a trianoni békeszerződés részleges revíziójára, 1938-ban az első bécsi döntéssel a Felvidék déli részét, 1940-ben a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt kapta vissza Magyarország. Kárpátalja 1939-es visszavételét a németek nem helyeselték, de végül tudomásul vették. 3 Másként állt a helyzet 1941-ben Jugoszláviával kapcsolatban, amelyhez örök barátsági szerződés fűzte Magyarországot. Jugoszláviában ugyanis ebben az évben puccsal megdöntötték a Pál régensherceg patronálta németbarát kormányt, amelyet a Führer nem tűrhetett el, és elhatározta a renitens állam lerohanását, és afelől sem volt a német diktátornak kétsége, hogy ebben az akcióban hazánk részvétele elengedhetetlen. 4 Hitler megcsillogtatta a magyar vezetőknek a Délvidék visszaszerzésének lehetőségét. 5 Ez találkozott Horthy kormányzó és a politikai elit, de főleg a sváb származású, németbarát katonatisztek (élükön a honvéd vezérkar főnökével, Werth Henrikkel) kívánalmaival. 6 A Délvidék visszaszerzése a korabeli magyar közvéleménynek is óhaja volt, hisz 1920 óta a trianoni igazságtalanság a nemzet lelkén ejtett nyílt seb volt, amelyet orvosolni kellett. Ennek következtében a magyar külpolitika elsődleges és legfontosabb célja a revízió volt. A probléma a formával volt Jugoszlávia esetében. A magyar hadsereg bekapcsolódott az ország német lerohanásába, ráadásul a német csapatokat átengedték hazánk területén. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a honvédség csak azután vonult be a Bácskába, a Drávaszögbe és a Muraközbe, miután e területeket a jugoszláv hadsereg kiürítette, és proklamálták Horvátország függetlenségét. Gróf Teleki Pál akkori miniszterelnök a szerződésszegés, valamint az a tény, hogy Nagy-Britannia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, saját politikájának (hazánk nem hadviselő állapota, békés revízió stb.) csődjét látta MÁJUS 103
2 MŰHELY mindezekben, nem látott más kiutat, mint az öngyilkosságot. Ezzel is fel szerette volna hívni a nyugati világ figyelmét Tengely-Európa kisállamainak nyomorúságos helyzetére, nevezetesen a két totalitárius diktatúra, a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió mindenre elszánt hatalmi étvágyára. Lezárva a jugoszláv problematikát, lehet persze azzal érvelni, hogy a magyar csapatok csak azután lépték át a jugoszláv határt, hogy Horvátország kikiáltotta függetlenségét, és Jugoszlávia fölbomlott, de ezt az érvelést sem a Nyugat 7 és természetesen a jugoszláv emigráns kormány sem fogadta el. Mindenesetre Magyarország 1938 és 1941 között jelentős revíziós sikereket könyvelhetett el, Kállay Miklósnak is az egyik fő célja a visszaszerzett területek megtartása volt. Magyarország a jugoszláv krízissel indult el azon a lejtőn, amely sorsát mindinkább a hitleri Harmadik Birodalomhoz kötötte decemberében a németek súlyos vereséget szenvedtek Moszkva alatt, ráadásul a villámháborús stratégia már ezt megelőzően megbukott. Óriási veszteségeket könyvelhettek el katonában és hadianyagban egyaránt. Szétfoszlott az addig dicsőségesen menetelő Wehrmacht legyőzhetetlensége. A frontot mindenesetre 1942 első hónapjaiban sikerült stabilizálni Moszkvától km-es távolságban. Ormos Mária a következőket írja a Führer hozzáállásáról: Hitler mégis tombolt. Hisztériáját, amely először tört ki rajta látványosan, vélhetően szörnyű szorongás táplálta. Megérezte vagy talán tudta is, hogy felért a csúcsra, ahonnan már csak lefelé vezet az út ben Hitler Németországa három világhatalommal állt szemben, teljes német győzelemről már nem lehetett szó, bár egy kiegyezéses béke (főleg a szovjetekkel) még lehetséges volt. Kállayt kinevezése előtt több prominens magyar közszereplő kereste fel, afelől puhatolózván, hogy hajlandó volna-e az 1941-es év folyamán hibát hibára halmozó, Magyarországot politikai szempontból kényes helyzetbe, sőt drámai szituációba hozó Bárdossy utóda lenni a miniszterelnöki székben. 9 Az angolbarát magyar vezető csoportok, valamint Horthy kormányzó és szűkebb köre világosan látták, hogy személycserére van szükség, az egyoldalú német elkötelezettség erősödése már Horthy számára sem volt kívánatos. A kormányzó olyan új miniszterelnökre gondolt, aki az ország épségét minden szempontból a háború végéig meg tudja őrizni, az országot a háborúból kivezeti, Magyarország alkotmányos berendezkedését, kialakult politikai, közigazgatási, kulturális és társadalmi rendjét a háború alatt is megőrzi, és a háború befejeződésekor az anarchia helyett biztosítja a békés átmenetet egy demokratikusabb politikai-társadalmi rendszer felé. Itt érkeztünk el egy Kállayval kapcsolatban sokat hangoztatott vádhoz, a rendszermentés problematikájához, amelyet gyakran hangsúlyoztak marxista történészeink. A források alapján az ma már bizonyossággal kijelenthető, hogy sem a korabeli magyar elit, sem Kállay nem gondolta és nem is tervezte, hogy a Horthy-rendszer a háború után változatlanul fennmaradhat. Sem marxista világnézetű történészek, mint például Juhász Gyula, sem senki más nem talált a rendszermentés szándékát bizonyító forrásokat. Az is igaz viszont, hogy forradalmat sem akartak, tulajdonképpen reformokban gondolkodtak. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a nagybirtokrendszert sem kívánták változatlan formában fenntartani, a háború utáni komolyabb földreform a nagybirtokosok kártalanítása mellett már a háború alatt tervbe volt véve. 10 A Horthy-rendszert konzervatív jellege folytán az organikus fejlődésbe vetett hit jellemezte, a fontolva haladás, amely mint gondo- 104 HITEL
3 MŰHELY lat hazánkban még a XIX. században kristályosodott ki a magyar reformkorban. Az pedig már közhelynek számít, hogy a háború egy-egy ország politikai-társadalmi berendezkedésében jelentős változásokat hozhat, akár nagyobb horderejűeket is. A rendszermentéssel függ össze a feudalizmus szintén gyakran hangoztatott vádja a Horthy-rendszerrel kapcsolatban. Könnyű belátni, hogy a második világháború idején feudalizmus már sehol sem létezett Európában. Még az 1917-ben lelkét kilehelő orosz cárizmus sem volt feudálisnak nevezhető, bár egészen más okokból nem, mint Európa többi országa esetében. Visszatérve Magyarországra és az állítólagos itteni feudalizmusra, elég megemlíteni, hogy Kállay kormányában kisebbségben voltak a történelmi elithez tartozók, a miniszterei között jó néhány középosztálybeli politikus foglalt helyet, sőt akadt kifejezetten egyszerű származású, magát alacsony sorból felküzdő miniszter is. 11 Ez is bizonyítja, hogy bár a Horthy-rendszer berendezkedését vitathatatlanul erőteljes kasztszellem jellemezte, 12 azért létezett társadalmi mobilitás. 13 A rendszernek továbbá jelentős paraszti tartalékai is voltak. Kállay Horthy kormányzó teljes bizalmát és támogatását élvezte, 14 kinevezésében minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy szociokulturális hátterük nagyon hasonló volt. Horthy szabad kezet adott Kállaynak politikai kérdésekben, 15 sőt egyik személyes találkozásuk alkalmával bizalmasan megvallotta neki, hogy eddigi miniszterelnökei közül csak gróf Bethlen Istvánban, gróf Teleki Pálban és benne bízott, illetve bízik meg. 16 Horthy Kállayt emlékirataiban politikai életünk jellegzetes egyéniségének nevezi. 17 Kállay kinevezését egyébként Andorka Rudolf túl korainak tartotta. 18 Szegedy-Maszák Aladár, a miniszterelnök későbbi lojális híve a külügyminisztériumban, a következőket írta róla visszaemlékezéseiben: Kállay bizonyos fokig már anakronizmus volt azon a Magyarországon, amelynek az élére állította őt a sors. Az 1914 előtti és a bethleni világhoz tartozott, teljesen immunis maradt a korszellemmel, főleg annak náci változatával szemben. A középosztályt nagyjában és egészében még mindig a»dzsentri«, a történelmi középréteg folytatásának vagy legalább új változatának, pontosabban talán pótlékának tekintette. A paraszt és a munkás eleinte még csak távolabbi, majd pedig a háború utáni lehetőségnek látszott [Kiemelés tőlem E. M.]. Magyar jelenség volt, aki úgyszólván hiánytalanul tett eleget annak a követelménynek, amelyet Babits»nil admirari«-nak [Semmin sem csodálkozni E. M.] nevezett, mindig megtartotta természetes nyugalmát, egykedvűségét, Hitler főhadiszállásán éppen úgy, mint a március 19-ére virradó éjszakán. 19 Miután Kállay Miklóst Horthy kinevezte Magyarország miniszterelnökévé, az új kormányfő meglátogatta bukott elődjét, Bárdossy Lászlót, mert az volt a javaslata, hogy Bárdossy maradjon meg külügyminiszternek a kabinetben. Bárdossy mivel lemondásának hivatalos indítéka egészségi állapotának megromlása volt szanatóriumba vonult, és Kállay ajánlatát dühösen visszautasította. A következő sokat mondó kijelentést tette Kállaynak: Te katasztrófába viszed az országot. Rólad mindenki tudja, hogy németellenes vagy, és angolbarát vagy, és nem vagy antiszemita. Futsz majd az angolok után, de soha nem nyered meg őket, ahogy Bethlen sem tudta, és sem senki más. Ők le vannak kötelezve ellenségeinknek, az oroszoknak és a kisantantnak, és soha nem fogják cserbenhagyni őket. Te viszont elveszíted a németek barátságát, és Magyarország magára marad. Azon a tényen, hogy ha a németeket megverik, minket is a vesztesek közé sorolnak, te úgysem tudsz változtatni MÁJUS 105
4 MŰHELY A németek bizalmatlanságát enyhítendő, Kállay a Bárdossy-kabinet minden miniszterét, köztük például az elkötelezetten németbarát Reményi-Schneller Lajos pénzügyminisztert vagy Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi minisztert megtartotta. 21 A külügyminisztérium irányítását viszont magának tartotta fönn, ahol a külföldön szolgálatot teljesítő diplomaták elsöprő többségét is beleértve a legtöbb lojális vagy a kor nyelvezetével szólva angolbarát követőre tett szert. 22 A korabeli magyar elit angolbarát részének a támogatására (akiknek prominens képviselői a parlament felsőházában tömörültek, és szellemi vezetőjűk gróf Bethlen István volt) szintén számíthatott. 23 Horthy kormányzó iránta táplált bizalmáról és barátságáról már szóltunk. Ormos Mária mutatott rá, hogy Kállay a későbbiekben még a parlament demokratikus ellenzéki pártjainál (a Kisgazdapárt, a Kereszténypárt, a Szociáldemokrata Párt és a Rassay Károly vezette liberálisok) is támogatottságot szerzett politikájának, 24 a mai szóhasználatban talán kissé pejoratívnak hangzó magyar öncélúságnak. 25 A kivétel csak látszólag paradox módon maga a kormánypárt (Magyar Élet Pártja MÉP) volt, ahol Kállay hatalmi helyzetét az ingatagság jellemezte. 26 (Egy kisebbséget és néhány prominens képviselőjét leszámítva.) Szólnunk kell a parlament radikális jobboldali (az Imrédy Béla vezette Magyar Megújulás Pártja) és a különféle nemzetiszocialista színezetű és nyilaskeresztes pártokról is, amelyek vakon hittek a végső német győzelemben, a németekhez való teljes felzárkózást óhajtották. Továbbá sürgették a teljes magyar haderő kiküldését az orosz frontra. Föl kívánták számolni a több évszázad alatt, organikus fejlődéssel kialakult magyar alkotmányos-parlamentáris rendszert, és a korszellemnek megfelelően, a náci Új Európa nevében gleichschaltolni szerették volna az országot. 27 Ők mindenáron el szerették volna távolítani a hatalomból Kállay Miklóst, akinek a hazát féltő, az igazi magyar érdekeket és történelmi hagyományokat szem előtt tartó, az országot a háborúból kivezetni akaró politikájával és angolbarátságával intrazigensen szemben álltak. A fentebb elmondottak a kormánypárt tekintélyes részére is igaz volt. 28 Sok képviselőjük Imrédyhez húzott. A MÉP német szimpatizáns prominensei Kállayt kinevezése után gyakorlatilag megzsarolták. A miniszterelnök a következőképpen ír erről emlékirataiban: Kifejtették, hogy ha nem fogadom el a párt vonalát, vagyis azt, amit ők mint vezetők képviselnek, nem fogok tudni kormányozni [Kiemelés tőlem E. M.]. Az országgyűlés feloszlatása és új választások kiírása pedig csakis az ő jelenlegi máris többséget jelentő irányzatukat erősítené meg. Ezt a többséget a bolsevizmustól való félelem uralja, és ezért nem is hajlandók mást elképzelni, mint a németek győzelmét. A németek vereségéről ami egyet jelentene a kommunizmus győzelmével hallani sem akarnak. 29 A kormánypárt németbarát csoportjainak prominensei három pontban foglalták össze követeléseiket, amelyek teljesítéséhez kötötték Kállay személyének tolerálását. 1. Ha a zsidókérdésben engedményt tesz a közvéleménynek. 2. Hangoztatja németbarátságát. 3. Valamiképpen megnyugtatja Gömbös híveit, akik ellenségüknek tartják, amióta kilépett a Gömbös-kormányból és a pártból. 30 Kállay ebből levonta a szükséges konzekvenciákat. Játéknyelven szólva még a kormánypárt nyilvánossága előtt sem játszhat nyitott lapokkal. Taktikázásra és legfőképpen pengeélen egyensúlyozó manőverezésre fog kényszerülni, igazi politikáját titkolnia kell, és végsőleg a kormánypártra nem számíthat. 31 Ormos Mária találóan jegyzi meg a miniszterelnök politikájáról, hogy Kállay gúzsba kötve próbált táncolni. 32 Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Az eddigiekből világos, hogy a második világháború idején a Magyar Élet Pártja már nagyon régen nem az a kormánypárt volt, 106 HITEL
5 MŰHELY amelyet gróf Bethlen István hozott létre. Ugyanis a pártot Gömbös Gyula miniszterelnök ( ) alaposan átformálta. Gömbös idején minden korábbinál nagyobb mértékben vált meghatározóvá a fajvédő múltra visszatekintő jobboldali radikalizmus, az ebből az eszmevilágból kinövő titkos társaságok, amelyek rokon vonásokat mutattak főleg az antiszemitizmus és a fajelmélet terén a német nemzetiszocializmussal. Mindez szélsőséges nacionalizmussal párosult. 33 Gömbös nem rejtette véka alá azt sem, hogy diktatúrát szeretne bevezetni. 34 Továbbá Gömbös idején rohamosan terjedni kezdtek a még a miniszterelnök világnézetétől is jobbra álló, kifejezetten nemzetiszocialista eszmék. Ezt az 1939-es parlamenti választások eredménye is mutatta. Súlyosbította a helyzetet, hogy Bethlen hívei, de nagy általánosságban a mérsékelt, konzervatív, nem németbarát hazafias erők jelentős mértékben kiszorultak a kormánypártból. 35 Az addig is kényes politikai erőegyensúly már a harmincas években megingott hazánkban. Az a kormánypárt, amelyet 1942-ben Kállay átvett, tekintélyes részben tehát Gömbös híveiből és feltétlen németbarátokból állt. Mindezek tárgyalása után rátérhetünk Kállay Miklós külpolitikájára. Ezzel kapcsolatban két sztereotípiával kell először foglalkoznunk, amely az utóbbi évtizedekben beleivódott a magyar köztudatba, és a marxista történetírás is lelkesen hirdette. Nevezetesen a Kállai-kettősről és a hintapolitikáról van szó. E két egymáshoz kapcsolódó sztereotípia azt sugallja, hogy Kállay politikájának fő célkitűzéseit is tekintve ingatag, határozatlan, habozó vonalvezetést folytatott. Azzal is megvádolták egyszer, hogy nincs is igazi programja. 36 A tények viszont azt mutatják, hogy Kállay már miniszterelnöki kinevezésekor határozott programot képviselt, a fő politikai céljait tekintve mindvégig konzekvens politikát folytatott. Adjuk most át a szót neki: meg kell védeni, meg kell tartani, s ahol már elveszett, vissza kell szerezni az ország belső és külső függetlenségét és önállóságát. Elhatároztam, hogy harcomat a pártoktól és minden más csoportosulástól függetlenül, mint az egész nemzet vezetője fogom megvívni [Kiemelés tőlem E. M.], törekvésemnek ezt a nemzeti jellegét fogom erősen hangoztatni a külföld előtt, és ezt teszem meg külpolitikám és propagandám vezérlő eszméjévé is. 37 Kállay ehhez miniszterelnöki működése során mindvégig hű maradt. Ő nem játszotta el a Kállai-kettőst és nem hintázott. Nagyon is jól tudta, hogy mit szeretne politikai téren. Bizonyos fokú kettősség maximum úgy nyilvánult meg, hogy Kállay a meghatározottságok miatt kénytelen volt a magyar németbarátok és legfőképpen Hitler miatt nekik tetsző politikai nyilatkozatokat tenni. De ez pusztán vulgárisan szólva szükséges rossz vagy a kor nyelvén szólva lip service (szép szólamok őszinteség nélkül; a szerző megjegyzése) volt, illetve azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Kállaynak engedményeket is kellett tennie, hogy a Magyarország fölött Damoklész kardjaként lebegő német megszállást mindenáron elkerülje. Gondolok itt a 2. magyar hadsereg 1942-es kiküldésére az orosz frontra, amelyet azonban még Bárdossy regnálása idején határozták el. 38 Megállapítottuk, hogy Kállay a fő politikai célkitűzéseit tekintve végig határozott programot képviselt és folytatott. A fentebb említett 2. magyar hadsereg kiszállítását nem tudta elkerülni, taktikai engedményt kellett tennie. Hasonló taktikai engedményre kényszerült a zsidókérdésben is. Pritz Pál hívja fel rá a figyelmet, hogy Kállay idején léptették életbe a magyar közvéleményben máig kevéssé ismert ún. negyedik zsidótörvényt. 39 Ehhez azonban mindjárt MÁJUS 107
6 MŰHELY hozzá kell tenni, hogy Magyarországon biztonságban érezhette magát a helyi zsidó közösség és a nem csekély számú hozzánk menekült külföldi zsidóság is. A hazai zsidó közösség lélekszáma főnyire volt tehető akkoriban. 40 Bár mai emberi jogi mércével mérve erősen diszkriminatív törvények voltak érvényben a zsidókkal szemben, életüket, munkájukat, vagyonukat (leszámítva a zsidó földbirtokok kisajátítását) nem fenyegette veszély. A kulturális és gazdasági életből sem lettek nagyobb részt kiszorítva, bár munkahelyi elbocsátások csakugyan történtek. Még a magyar parlament felsőházában is ott ültek prominens képviselőik, 41 tehát még a politikai életből sem lettek teljesen kiiktatva. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a zsidó munkaszolgálatosok helyzete sokáig rendkívül súlyos volt, a magyar hadseregben szolgáló sokszor szadista hajlamú keretlegények kegyetlen módon bántak velük és életüket veszélyeztető munkákra (például aknaszedés) kényszerítették őket. A zsidó munkaszolgálatosok fegyvert nem viselhettek. 42 Viszont Kállay rátermett, humánus gondolkodású honvédelmi minisztere, Nagybaczoni Nagy Vilmos, erélyes intézkedéseket vezetett be a zsidó munkaszolgálatosok csakugyan sanyarú helyzetének javítására vége felé Hitlert már egyre jobban zavarta a magyarországi zsidók kivételezett helyzete Tengely-Európában. Német illetékesek sürgetni kezdték a magyar zsidóság kizárását az ország kulturális és gazdasági életéből, az emberi méltóságot megalázó csillagviselést és legfőképpen a keleti német megszállt területekre történő kitelepítését. 44 Úgy tűnik, Hitler a magyar német kapcsolatok sarokkövévé tette a magyarországi zsidókérdés végleges megoldását. 45 Kállay az összes német követelést visszautasította. A közép-európai csatlós országok vezetői közül egyedüliként! A hazai zsidó közösség az idemenekült zsidókkal egyetemben egészen március 19-éig oltalmat élvezett, akárcsak a hozzánk menekült lengyelek, franciák, belgák, hollandok, angolok és amerikaiak. (Tekintélyes számban német hadifogoly-táborokból megszökött katonák.) Kállay és a befolyásos angolbarát csoportok, élükön gróf Bethlen Istvánnal és magával Horthy kormányzóval ban abban reménykedtek, hogy német vereség esetén Magyarországot angolszász csapatok fogják megszállni, esetleg szovjet és angolszász csapatok együttesen, de Magyarország mindenképpen a nyugati világ része marad. Kállay írja emlékirataiban, hogy az Atlanti Charta meghirdetett téziseinél többet és jobbat egy olyan közép-európai kis ország, mint hazánk nem is kívánhat. 46 A miniszterelnök már 1942-ben erősen kételkedett a végső német győzelemben, bár egy kiegyezéses békét valószínűleg akkor még nem tartott kizártnak. 47 Az viszont vitathatatlan tény, hogy a magyar béketapogatózások az angolszászok felé egyenlőre informális és tájékozódó jelleggel már 1942 nyarán megindultak. 48 Ez azért is figyelemreméltó, mert ebben az időben Hitler és Németország bár Moszkvánál súlyos vereséget szenvedett a Wehrmacht a kontinentális Európa ura volt. A német hatalom az Atlantióceántól a Donyec-medencéig, a norvég Északi-foktól a Pireneusokig, illetve az északafrikai Líbiáig terjedt. Csak a népének vért és könnyeket ígérő, rendíthetetlen Winston Churchill Nagy-Britanniája dacolt a Führerrel, illetve Sztálin Szovjetuniója vívta élethalál harcát a Wehrmachttal az ország belsejében. (Az oroszok, ahogy említettük már, Moszkva alatt elkönyvelhették első komoly sikerüket, és bizonyára már egy nagyobb méretű visszacsapásra készülődtek.) Kállay előtt valószínűleg világos volt, hogy Hitler Németországa hacsak kiegyezéses béke nem születik három világhatalom együttes ereje ellen nem arathat végső győzelmet. Az említett béketapogatózások megindítása arról tanúskodik, hogy Kállay a szövetségesek győzelmét tartotta valószínűbbnek HITEL
7 MŰHELY őszén angol amerikai haderők az ún. Fáklya-hadművelet keretében partra szálltak Francia Északnyugat-Afrikában, ahol a Vichy-Franciaország egyik prominens képviselőjével, Pétain marsall helyettesével, Darlannal egy sajátos alkut kötöttek. Ennek eredményeképpen nem került sor komolyabb francia ellenállásra a térségben, amelyet birtokba vehettek. 49 Továbbá a Rommel tábornagy parancsnokága alatt álló Afrika Korps a szövetséges olaszokkal együtt vereséget szenvedett El-Alameinnél az angoloktól. Idő kérdése volt Mussolini Olaszországának angolszász inváziója a Churchill által olyannyira kedvelt mediterrán stratégia jegyében. 50 Még 1942 nyarán a japánok is elszenvedték első komoly vereségüket az amerikaiaktól a Midway-szigeteknél. Az 1942-es nyári német offenzíva a keleti fronton (annak déli szakaszán) kezdetben tekintélyes mértékű területi nyereséget hozott a németeknek (eljutottak a Kaukázusig és a Volgáig) fordulóján azonban a visszavágásra már régóta készülődő oroszok óriási erővel lecsaptak. Sztálingrádnál bekerítették és fölmorzsolták a román hadosztályokkal is megerősített 6. német hadsereget, a várostól északnyugatra pedig egy újabb támadássorozat keretében valósággal elsöpörték a Don mentén húzódó arcvonalat. Itt helyezkedett el a méretéhez képest aránytalanul hosszú frontszakaszt védő 2. magyar hadsereg is. 51 Katonáink bátran és hősiesen küzdöttek, de a Vörös Hadsereg elsöprő fölénye miatt (emberben, hadianyagban, kiképzettségben) nem lehetett esélyük. A 2. magyar hadsereg sorsa is a fölmorzsolódás lett. Megjegyzendő, hogy a doni csatateret a 2. magyar hadsereg egyik egysége hagyta el utoljára. 52 Kállay mindezek tudatában elhatározta az angolszászok felé tett béketapogatózások intenzívebbé tételét, 1943 folyamán komoly lépések történtek magyar részről mind Nagy-Britannia, mind az USA felé. Négy fő színtérről beszélhetünk ezzel kapcsolatban: Isztambulról, Svájcról, Stockholmról és Lisszabonról. A béketapogatózások részletes ismertetése meghaladná dolgozatunk terjedelmét, így csak a lényegre szorítkozunk. Általánosságban elmondható, hogy említett színtereken részben csak informális eszmecserék történtek, részben a kapcsolatok megmaradtak titkosszolgálati szinten. Az angolok szabotázsokra és a németekkel szembeni azonnali szembefordulásra biztatgatták tárgyalópartnereiket, és nem zavarta őket, hogy ez Magyarország haladéktalan német megszállásához vezetne annak minden következményével együtt. Ez Kállay és az angolbarát magyar elit számára elfogadhatatlan volt. A nyugati szövetségesekkel folyó béketapogatózások csak rövid időre terelődtek át a Kállay és támogatói által oly hőn áhított politikai síkra. Az egyik Isztambulba kiküldött magyar tárgyalópartner, a külügyminisztérium fiatal tisztviselője, Veress László saját egyéni akció keretében fölajánlotta a szövetségesek által Casablancában elfogadott feltétel nélküli megadást Magyarországot illetően. 53 Az alapgondolat természetesen az volt, hogy hazánk amint az angolszász csapatok elérik a magyar határt megadja magát. Így 1943 szeptemberében megszületett a szövetségesek és Magyarország között egy előzetes fegyverszüneti megállapodás. 54 Csakhogy, amint ismeretes, az angolszász csapatok sohasem érték el a magyar határt júliusában kártyavárként omlott össze Mussolini amúgy is már roskatag fasiszta rendszere. A Ducét legbensőbb párthívei buktatták meg, 55 továbbá az olasz király felmentette a miniszterelnöki posztjáról, és letartóztatásba helyezte. 56 Helyére az uralkodó Badoglio marsallt nevezte ki, aki bár nyilatkozatban tett hitet a háború folytatása mellett, 57 az olasz kiugrás szándéka egyértelmű volt. Az angolszász csapatok már Szicíliában MÁJUS 109
8 MŰHELY harcoltak, ahol a helyi lakosság nagy lelkesedéssel fogadta őket. 58 Az olasz kibontakozás szempontjából azonban alapvető akadály volt a szövetségesek hozzáállása, nevezetesen, hogy csapataik tekintélyes részét Észak-Afrikában hagyták, és mereven ragaszkodtak a feltétel nélküli megadás elvéhez. 59 A Darlan-alkuval ellentétben az olaszoknál nem egyeztek meg a régi rezsimben kompromittálódott, de átállni szándékozó államférfiakkal. Elszállt az a történelmi lehetőség, a maga idejében egy reális alternatíva, hogy az angolszászok a Mussolinit megbuktató olasz hatalmi intézményekkel Darlanhoz hasonlóan gyors kompromiszszumot kössenek, és a teljes haderő bevetésével, együttműködve az olasz hadsereggel, lefegyverezzék az olaszországi német erőket. Ebben az esetben a Szövetségesek rövid időn belül az Alpokig és Közép-Európa kapujáig juthattak volna. Megnyílt volna az út a németek által gyengén védett Balkánra, az orosz fronton ádáz küzdelmet folytató Manstein vezette hadseregcsoport hátába és nem utolsósorban a Harmadik Birodalom déli határaihoz. Gyorsan elérték volna a magyar határokat nagyjából délnyugat felől. Ebben az esetben Kállay politikája akár teljes sikerrel is járhatott volna. Ha Churchill mediterrán stratégiáját nem ejtették volna el menet közben az USA ellenkezése miatt. 60 Az sem zárható ki, hogy a magyar kiugrást szinte azonnal követte volna a román és a bolgár is. Továbbá ott volt Tito partizánhadserege is, amelyeket az angolok már elismertek (hivatalos katonai missziót küldtek hozzájuk Deakin százados vezetésével) és támogattak. A balkáni német erők csapdába kerültek volna. Churchill mediterrán stratégiájának határozott és erőteljes végig vitelével a Tengelyt déli-délkeleti irányból megroppanthatták volna, és nagyon valószínű, hogy ebben az esetben a második világháború időtartama jelentősen lerövidül. A közép-európai térség pedig biztosan nem kerül szovjet érdekszférába. Az Atlanti Chartát át lehetett volna ültetni a gyakorlatba. Ahogy említettük már, Kállay ennél többet nem is kívánt népe számára. Nem így történt, és ez nem Kállay Miklóson és a magyar vezető csoportokon múlott. Az, ami Olaszország kiválása kapcsán ténylegesen megtörtént, finoman szólva sem volt vonzó példa Budapest számára. 61 Az olasz fordulatot és hatásait Joó András nagyon találóan nevezi a csupán lélektani pillanatnak. 62 Az orosz front közeledése miatt a Führert valószínűleg egyre jobban idegesítette Kállay Magyarországának renitenskedő viselkedése, különutassága, és Közép-Európában elfoglalt centrális helyzete miatt nem tűrhette, hogy az olasz árulás után magyar árulás következzen. 63 A német diktátor 1943 őszén elrendelte a Margaréta-terv elkészítését, vagyis Magyarország német megszállásának kidolgozását. 64 A végleges parancsot azonban csak március 12-én adta ki, 65 és amint köztudomású, a németek március 19-én megszállták Magyarországot. Szót kell ejteni még egy fontos mozzanatról, amely a német megszállást közvetlenül megelőzte. Czettler Antal ezt Kállay új politikájának nevezte. 66 Ennek lényege abban állt, hogy a magyar honvédség fölvonul a Keleti-Kárpátok vonalára, és német segítség nélkül egyedül védelmezi hazánkat az oroszok ellen, abban bízva, hogy a Vörös Hadsereg nem fogja minden áron erőltetni az ezen a frontszakaszon történő áttörést, hisz a Szovjetunió elsődleges stratégiai célja Adolf Hitler Harmadik Birodalmának a végső legyőzése. 67 Azonban ennek az elképzelésnek a megvalósíthatósága és sikeressége irreális volt. Összegezve Kállay Miklós munkásságát, azt lehet mondani, hogy a miniszterelnök kormányzása alatt megőrizte Magyarország alkotmányos-parlamentáris kormányformáját, a zsidóellenes német követeléseket visszautasította, a hazai és a hozzánk menekült zsi- 110 HITEL
9 MŰHELY dóság oltalmat élvezett, a háborús körülmények ellenére szokatlanul nagy sajtószabadság volt, elég, ha a szociáldemokrata beállítottságú Népszava napilap zavartalan megjelenésére gondolunk. Az angolszász szövetségesek légiereje akadálytalanul használhatta a magyar légteret. Kállay rendet tartott az országban, és széles társadalmi körökkel egyetemben tisztában volt vele, hogy Magyarországon a háború befejeződése után komoly politikaiszociális-társadalmi reformokra lesz szükség. A Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett konzervatív rendszert egy az egyben, vagyis változatlan formában nem akarta átmenteni. De mindent felforgató forradalmat sem szeretett volna, hanem inkább komolyabb reformokat. Sziklaszilárd alapelve volt, hogy mi, magyarok a nyugati keresztény Európa része vagyunk, a helyünk mindenképpen ott van. 68 Mindezekért történelmi érdemei vannak Kállay Miklósnak, még ha politikája és célkitűzései a meghatározottságok, elsősorban a nagyhatalmak döntései miatt a német megszállással meghiúsultak. JEGYZETEK 1 CZETTLER ANTAL: A mi kis élethalál kérdéseink. A magyar külpolitika a hadba lépéstől a német megszállásig. Budapest, 2000, Magvető, JOÓ ANDRÁS: Kállay Miklós külpolitikája. Magyarország és a háborús diplomácia, (a továbbiakban: JOÓ). Napvilág, 2008, ANDORKA RUDOLF: A madridi követségtől Mauthausenig (a továbbiakban: ANDORKA) Budapest, 1978, Kossuth, 108. ÁDÁM MAGDA JUHÁSZ GYULA KEREKES LAJOS: Magyarország és a második világháború. Titkos diplomáciai okmányok a háború előzményeihez és történetéhez (a továbbiakban: Magyarország). Budapest, második kiadás, 1961, Kossuth, 71, 72, 75 és 88. sz. iratok. 4 C. A. MACARTNEY: Teleki Pál miniszterelnöksége, Budapest, 1993, Occidental Pr., A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról, Összeállította: RÁNKI GYÖRGY, PAMLÉNYI ERVIN et al. (a továbbiakban: Wilhelmstrasse). Budapest, 1968, Kossuth, 372. sz. irat. 6 Magyarország, 127. és 130. sz. iratok. 7 CZETTLER ANTAL: Teleki Pál és a magyar külpolitika, Budapest, 1997, Magvető, ORMOS MÁRIA: Hitler. Budapest, második kiadás, 1994, T-Twins, CZETTLER ANTAL: A mi kis élethalál kérdéseink. A magyar külpolitika a hadba lépéstől a német megszállásig (a továbbiakban: CZETTLER). Budapest, 2000, Magvető, KÁLLAY MIKLÓS: Magyarország miniszterelnöke voltam, , I. kötet (a továbbiakban: KÁLLAY I.). Budapest, 1991, Európa História, KÁLLAY I C. A. MACARTNEY: Kállay Miklós és magyar világa. In KÁLLAY I KÁLLAY I KÁLLAY I KÁLLAY I KÁLLAY I HORTHY MIKLÓS: Emlékirataim (a továbbiakban: HORTHY). Budapest, második magyarországi kiadás, 1992, Európa História, ANDORKA, SZEGEDY-MASZÁK ALADÁR: Az ember ősszel visszanéz. II. kötet (a továbbiakban SZEGEDY-MASZÁK II). Budapest, 1996, Európa História, KÁLLAY I KÁLLAY I SZEGEDY-MASZÁK II KÁLLAY I ORMOS MÁRIA: Magyarország a két világháború korában, (a továbbiakban: ORMOS). Budapest, 1998, Csokonai, KÁLLAY I MÁJUS 111
10 MŰHELY 26 CZETTLER, Magyarország, 154. és 155. sz. iratok 28 CZETTLER, KÁLLAY I U. o. 31 KÁLLAY I ORMOS, BETHLEN ISTVÁN emlékirata, 1944 (a továbbiakban: BETHLEN). Budapest, 1988, Zrínyi, GERGELY JENŐ PRITZ PÁL: A trianoni Magyarország, (a továbbiakban: GERGELY PRITZ). 2000, Vince, BETHLEN, 65. GERGELY PRITZ, KÁLLAY MIKLÓS: Magyarország miniszterelnöke voltam, II. kötet (a továbbiakban: KÁLLAY II). Budapest, 1991, Európa História, KÁLLAY I GERGELY PRITZ, PRITZ PÁL: A Kállay-kormány kül- és belpolitikája In Magyarország a második világháborúban (szerk.: ROMSICS IGNÁC). Budapest, 2011, Kossuth Hadtörténeti Intézet és Múzeum, CZETTLER, JOÓ, CZETTLER, NAGYBACZONI NAGY VILMOS: Végzetes esztendők. Budapest, átdolgozott második kiadás, 1986, Gondolat, Wilhelmstrasse, 517. és 520. sz. iratok. 45 CZETTLER, KÁLLAY II KÁLLAY I JOÓ, CZETTLER, CZETTLER, PÁVA ISTVÁN: Ország a hadak útján (a továbbiakban PÁVA). Pécs, 1996, Pannónia Könyvek, PÁVA, CZETTLER, Magyarország, 163. sz. irat. 55 WILLIAM L. SHIRER: A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása. A náci Németország története. Budapest, 1995, Teleteacher, U. o. 57 CZETTLER, U. o. 59 CZETTLER, U. o. 61 JOÓ, JOÓ, HORTHY, GERGELY PRITZ, CZETTLER, CZETTLER, KÁLLAY II KÁLLAY II ERDŐS MÁRTON a Pécsi Tudományegyetemen szerzett történelem szakos diplomát. Nagykanizsán oktatási asszisztensként dolgozik. 112 HITEL
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM
Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?
II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere
Magyarország külpolitikája a XX. században
Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9
Megszállás és kollaboráció. Válogatott bibliográfia
Önálló kötetek Bethlen István emlékirata, 1944. Sajtó alá rend. és a jegyzeteket írta Romsics Ignác. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1988. 174 p. Bokor Imre: Vitéz nagybányai Horthy Miklós. Budapest, Szenci M.
Magyarország helyzete és részvétele a II. világháborúban
Magyarország helyzete és részvétele a II. világháborúban Előzmények az 1930-as évek jellemzői Az 1930-as években a magyar politikai életben erőteljes jobbratolódás figyelhető meg. Az ország kapcsolatai
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
A TENGELYHATALMAK SIKEREI ( )
A TENGELYHATALMAK SIKEREI (1939-41) 1. A furcsa háború (1939 ősze 1940 tavasza) Anglia és Franciaország a lengyelek lerohanása után ígéretükhöz híven hadat üzentek Hitlernek. A hadüzenetet azonban nem
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN. 1939-1941: 1941. június 27.: 1941-1945: A semlegesség időszaka Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941: 1941. június 27.: 1941-1945: A semlegesség időszaka Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: a) Semlegességi taktika: Magyarország
8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet!
8.osztály 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 1914. 28-án, Bosznia fővárosában, egy terrorista pisztolylövésekkel meggyilkolta osztrák magyar trónörököst és feleségét. Az Osztrák Magyar Monarchia Szerbiának
Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *
302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
Történelmi tanulmányi verseny
Kováts Mihály Emléknapok Történelmi tanulmányi verseny 8. évfolyam 2006 1. Válaszd ki az idırendileg helyes sort! A. Károlyi M. kormányt alakít A Monarchia aláírja a fegyverszünetet Megalakul a Magyar
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
Magyarország sorsfordító esztendői:
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban
DOI: 10.18427/iri-2016-0056 A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban Olasz Lajos Szegedi Tudományegyetem JGYPK olasz@jgypk.szte.hu Az elvesztett háború,
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Írásban kérem megválaszolni:
Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ
Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!
MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
Magyarország II. világháborús. Rehabilitálni, de kit? Magyarország a II. világháborúban. A magyar politikai elit szerepe DISPUTA
DISPUTA Rehabilitálni, de kit? 2006 szeptemberében a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságának javaslatára a köztársasági elnök a honvédelmi miniszter ellenjegyzésével posztumusz helyreállította
MAGYARORSZÁG
MAGYARORSZÁG 1921-1941 Zsitvay Tibor emlékiratai PALATÍNUS RÁDAY GYŰJTEMÉNY BUDAPEST, 1999 TARTALOM Zsitvay Tibor hagyatéka /11 Zsitvay Tibor önéletrajza /19 BETHLEN ISTVÁN GRÓF KORMÁNYZATI IDEJE 1921-1931
Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye
Hallássérültek XXXII. Borbély Sándor Országos Tanulmányi Versenye 2014. május 15-16. Országos forduló a komplex történelmi, társadalmi ismeretek tantárgyból 8.évfolyam Forrás: AFP/RIA Novosti 1 A második
A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi201101nyomtatható. pdf fájlt! X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország
VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
Magyarország részvétele a második világháborúban
részvétele a második világháborúban Szerzõ dezs dezs.extra.hu - tételek gyûjteménye Történelem tétel részvétele a második világháborúban Lengyelország lerohanásakor megôrizte fegyveres semlegességét. Külpolitikai
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
2014/15-ös tanév, II. félév. 4. Rendi szervezkedés, kuruc mozgalom; az ország török uralom alóli felszabadítása
TEMATIKA ÉS IRODALOMJEGYZÉK A Magyarország története II., valamint a Magyarország történelem és társadalomismerete a XX. században c. tanegységekhez (TAB 1106, TAB 2112) 2014/15-ös tanév, II. félév Témakörök
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
Az írásbeli érettségi témakörei
Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.
A nemzetközi helyzet kemény lett
A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( ) ESSZÉ. 120 perc.
Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása: ESSZÉKÉRDÉS
8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban
8.1 Az els világháború jellege, jellemz i; a Párizs környéki békék Szövetségi rendszerek, frontok, az új típusú hadviselés jellemz i. A Párizs környéki békék területi, etnikai és gazdasági vonatkozásainak
Történelem 3 földrészen - 1956
1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,
Szlovákia Magyarország két hangra
dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:
Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor
Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor 90 éve, hogy megbukott a demokratikus "népuralmi" berendezkedés, de korántsem a kommunisták forradalma
Dévényi Anna. Teleki Pál külpolitikája. Kísérlet a fegyveres semlegesség fenntartására
MODUL: A magyar külpolitika a második világháború kitörésétől az ország német megszállásáig Dévényi Anna A magyar külpolitika a második világháború kitörésétől az ország német megszállásáig Az Osztrák-Magyar
LÉPÉSEK A SZARAJEVÓI MERÉNYLET UTÁN. RedRuin Consulting munkája
LÉPÉSEK A SZARAJEVÓI MERÉNYLET UTÁN RedRuin Consulting munkája BEVEZETÉS 1914. július 12. SZERB VILLÁMHADMŰVELET HELYZETELEMZÉS ERŐSSÉGEK felfelé ívelő, diverz gazdaság véderő tv. (hadsereg modernizációja)
A weimari köztársaság
dezs.extra.hu tételek gyûjteménye A weimari Szerzõ dezs Történelem tétel 1. A weimari 1918. nov.: forradalom / kieli matrózlázadás > Németország > Az új alkotmányt Weimarban dolgozták ki, ezért nevezik
A második világháború története 1.rész
A második világháború története 1.rész Szerzõ dezs dezs.extra.hu - tételek gyûjteménye Történelem tétel A második világháború története A második világháború jellege, sajátosságai és szakaszai: I. szakasz:
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év VIII. Német támadás Belgium és Franciaország ellen VIII. osztrákmagyar támadás Szerbia ellen IX. 1. marne-i csata állóháború kialakulása
Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
LEADÁSI HATÁRIDŐ: március 21. Elérthető pont 100
FELHASZNÁLHATÓ IRODALOM: 1. Rubicon 1999/ 5-6, 1-2 rész 2. Tankönyv 3. Középiskolai atlasz 4. www.1000ev.hu 5. www.wikipedia.hu 6. www.holokausztmagyarorszagon.hu LEADÁSI HATÁRIDŐ: 2017. március 21. Elérthető
a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;
Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja
berlin fölött az ég SZKA 212_02
berlin fölött az ég SZKA 212_02 tanulói berlin fölött az ég 12. ÉVFOLYAM 21 2/1 Egy körbezárt város Csoportos feladatlap Történelmi atlaszotok segítségével rajzoljátok be a térképvázlatra a háború utáni
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8.
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, 2019. május 8. KTE - BMGE Tartalom 1. Előzmények (1914-1916) 2. A Bruszilov offenzíva
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről
TAB2107 Helytörténet tematika
TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet
A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai
X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP LÁSZLÓ A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai 1. ábra. Az elszakított területeket szimbolizáló budapesti szoborcsoport A MABÉOSZ Visnya
A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához
A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához 1. Didaktikai kérdések a II. világháború tanításánál 2. Szakmai nehézségek a II. világháború tanításában 3. Etikai és szakmai dilemmák
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
Slovenská komisia Dejepisnej olympiády
Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Krajské kolo Dejepisnej olympiády pre ZŠ a 8-ročné gymnáziá 8. ročník, školský rok 2015/16 Testové úlohy pre kategóriu C (9. ročník ZŠ a 4. ročník OG) -----------------
(2010. február 13.) Vitaindító előadások. Szakály Sándor: Magyarország a második világháborúban részletek*
Magyarország szerepe a második világháborúban (2010. február 13.) A megbeszélés arra keresett választ, hogy a magyar vezetés és társadalom menynyiben volt felelős a világháborús borzalmakért (beleértve
Moszkva és Washington kapcsolatai
NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 13 BIZTONSÁGPOLITIKA 13 Sz. Bíró Zoltán Az orosz amerikai viszony alakulásáról Moszkva és Washington kapcsolatai a Szovjetunió felbomlását (1991. december) követõ bõ másfél
V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve: Címe: Felkészítő tanár neve:...
Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu V. TOLLFORGATÓ 2. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY
Háború és kiútkeresés 1942
DOI: 10.18427/iri-2017-0121 Háború és kiútkeresés 1942 Olasz Lajos Szegedi Tudományegyetem Magyarország miniszterelnöke, Bárdossy László 1941. június 27-én bejelentette, hogy beállt a hadiállapot Magyarország
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
Magyarország helyzete és részvétele a II. világháborúban
Magyarország helyzete és részvétele a II. világháborúban 1939. febr. 1941. ápr. gr. Teleki Pál második miniszterelnöksége egyensúlyt próbál a teremteni (szélsőségek visszaszorítása a belpolitikában) külp.:
Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés
Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Mgr. Tomáš Jakl Egy össznemzeti felkelés gondolata, mint a szövetségeseknek nyújtható leghatékonyabb segítség a CsSzK felszabadításában, gyakorlatilag már rögtön az
Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
ARCHÍVUM. Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére. Bárdi Nándor. (A magyar elképzelések 1918 1940) *
ARCHÍVUM Bárdi Nándor Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére (A magyar elképzelések 1918 1940) * E dolgozat értelmezésében az erdélyi kérdés kifejezés három nagyobb problémakört fed le: 1. Erdély
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében
A NATO katonai képességfejlesztése a nemzetközi béketámogatási tevékenység érdekében Két célt tűztem ki az előadásban. Először, csatlakozva Deák Péter előadásához, szeretném hangsúlyozni, hogy a katonai
Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán
20 2006/XVIII. 5 6. e z e r k i l e n c s z á z ö t v e n h a t Cora Zoltán Ötvenhat elhullajtott levelei Gyulán 1989 után az -os események újra- és átértékelése lehetségessé vált a korábbi egységes nézettel
Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás
Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában
Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete
Barcsa Dániel: A hűség krónikása Rugonfalvi Kiss István emlékezete Annak idején a kádári Magyarországon senki sem emlékezett meg RugonfalviKiss István születésének századik évfordulójáról. Ezen csöppet
Európai integráció - európai kérdések
28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen
Tonton-mánia a francia médiában
2011 május 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Harminc évvel ezelőtt, május 10-én, pontosan este 8 órakor a francia
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).
Nemzetkarakterológia avagy közösségi (etnikai) presztízsek
Tokeczki.qxd 2011.11.19. 14:18 Page 43 TŐKÉCZKI LÁSZLÓ Nemzetkarakterológia avagy közösségi (etnikai) presztízsek A különböző etnikai/kulturális közösségeknek kezdettől fogva volt önképük (pozitív) és
X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY. Tanuló neve: Osztálya: Iskola neve, címe: Felkészítő tanár neve:
Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu X. TOLLFORGATÓ 1. forduló X. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM
BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1. Bevezetés
BALÁZS GÁBOR: A NEMZETI BIZOTTSÁGOK MŰKÖDÉSE PEST MEGYÉBEN 1 Bevezetés A II. világháború után, elsősorban a béke első óráiban alapvető szerepük volt a rendkívüli néphatalmi szerveknek a mindennapi életben.
Az 1918 elõtti Magyarország közismerten
Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel
A KIS MAGYAR VILÁGRÓL
ZÁKONYI BOTOND A KIS MAGYAR VILÁGRÓL Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940 1944, Jaffa Kiadó, Budapest, 2011, 280 oldal Ablonczy Balázs kötete a magyar Észak-Erdély történetét mutatja be 1940 1944
A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban
Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. A változat
Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. T Ö R T É N E L E M 9. é v f o l y a m A változat Az iskola bélyegzője: Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy
Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]
Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry
Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.
BÜNÖS NEMZET? Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bünös nemzet szégyenfoltja. Nem is csoda, hiszen a mai egyetemi tanárok jórésze a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár
TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG
TÖRTÉNELEM-FÖLDRAJZ MUNKAKÖZÖSSÉG TÖRTÉNELEM NYOLCADIKOS VIZSGA 5-8. ÉVFOLYAM ANYAGÁBÓL SZÓBELI VIZSGA TÉTELEK ALAPJÁN A szóbeli vizsga menete: a tanulók a tétel kihúzása után kb. 30 perc felkészülési
TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Történelem középszint 0802 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 5. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok