A JOGSZAVATOSSÁG ELÁLLÁSI JOG GYAKORLÁSA A PERBEN KÉZBESÍTÉSI VÉLELEM
|
|
- Bertalan Balla
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A JOGSZAVATOSSÁG ELÁLLÁSI JOG GYAKORLÁSA A PERBEN KÉZBESÍTÉSI VÉLELEM Az elállási nyilatkozat a vitás jogviszonyból eredő perben a bírósághoz, és így a másik félhez is címzett jognyilatkozattal törvényi akadály nélkül gyakorolható. A felperes elállási nyilatkozatát tartalmazó beadványt az elsőfokú bíróság az alpereseknek megküldte, a (vélelmezett) kézbesítés hatályai beálltak. /Ptk.369. (1) bekezdése, Pp.99. (2) bekezdés/ október 3-án a vevő felperes és az eladó alperesek között adásvételi szerződés jött létre a t.-i 1651 hrsz. alatti ingatlan átruházására, Ft vételár ellenében. Az átruházott ingatlant a R. Bank Zrt. javára CHF és járulékai erejéig önálló zálogjog, a jelzálog biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom; a Magyar Állam javára pedig Ft otthonteremtési támogatás és járulékai erejéig jelzálogjog és annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom terhelte. A szerződés 2. pontjában a felek megállapodtak, hogy az ingatlant terhelő fennálló eladói tartozás visszafizetése a felperes vevő által felvett hitelből a hitelt nyújtó bank útján közvetlenül történik, míg az eladó alperesek kérelmezik az otthonteremtési támogatás összege visszafizetésének felfüggesztését. A szerződés 4. pontja alapján a Ft vételárból a felperes Ft vételár-részt önerőként, míg a fennmaradó Ft-ot az E. Bank Nyrt-től felvett lakásvásárlási hitel felhasználásával, december 3. napjáig vállalt megfizetni. Megállapodtak, hogy a lakásvásárlási hitel összegéből a jelzálogjogok kiegyenlítése után csökkentett részt a felperesnek hitelt folyósító pénzintézet az adásvételi szerződést ellenjegyző ügyvéd letéti számlájára utalja át. Tekintve, hogy az átruházott ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem érte el az E. Bank Nyrt. által a felperesnek folyósítandó hitel összegét, a felek az adásvételi szerződés 4. pontját november 11. napján úgy módosították, hogy a vételárból önerőként megfizetni vállalt vételár-rész összegét Ft-ra emelték, míg a fennmaradó, hitelből finanszírozott Ft megfizetését a felperes december 31. napjáig vállalta. Az alperesek október 7. napján kelt kérelmére a helyi önkormányzat jegyzője a október 15. napján kelt határozatával az alperesek otthonteremtési támogatás visszafizetési kötelezettségét a 12/2001. (I.31.) Korm.rendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) 24. (6) bekezdése alapján október 3. napjáig felfüggesztette, egyben az alpereseket kötelezte, hogy a határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül a Magyar Államkincstárnál vezetett letéti számlára az Ft otthonteremtési támogatást fizessék be. Az alperesek azonban ezen befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget. Az adásvételi szerződést ellenjegyző ügyvéd letéti számlájára a felperes a szerződésben kikötött önerő Ft-os összegét december 22. napjáig átutalta. Ezen összegből az ügyvéd az alperesek meghatalmazottjaként eljáró R.J., az I.r. alperes testvére rendelkezésére Ft-ot átutalt az alperesek R. Bank Zrt-nél vezetett hitelszámlájára. Az ügyvédi letéti számlán kezelt összeg további részét az ügyvéd Ft, Ft és Ft részletekben R.J. részére, a tehermentesítés céljára kiadta. A felperes adósként december 19-én az E. Bank Nyrt. hitelezővel CHF ( Ft) kölcsön folyósítására hitelszerződést kötött január 8-án a felperes, valamint R.J. közösen felkeresték a R.Bank Zrt-t annak
2 megállapítására, hogy milyen összeggel tehermentesíthető az alperese által átruházott ingatlan. A magyar forint svájci frankhoz viszonyított árfolyama gyengülése miatt ekkor a felperes által felvett Ft bankhitel összege már nem fedezte az alperesek által felvett otthonteremtési támogatás és bankhitel (járulékai) tartozást. Dr. Z.T. ügyvéd a február 9. napján kelt, R.J.hoz címzett levelében megállapította, hogy az eladó alperesek elmulasztották a R. Bank Zrt-hez az előtörlesztési kérelmüket benyújtani. Az ügyvéd felhívta az alpereseket az adásvételi szerződés módosítására, mivel a felperes vevő hajlandó az árfolyamváltozásból eredő többletköltség részbeni kiegyenlítésére. Ilyen szerződésmódosításra azonban nem került sor, az alperesek meghatalmazottja, R.J. szóban azt közölte, hogy az adásvételi szerződéstől elállnak és a felvett vételár-részt sem fizették vissza december 27-én a R. Bank Zrt. az I.r. alperessel kötött kölcsönszerződést a törlesztő részletek fizetésének elmulasztása miatt felmondta. A felperes módosított keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a október 3. napján kelt adásvételi szerződés az elidegenítési és terhelési tilalom jogosultja hitelintézet hozzájárulása hiányában (Ptk.215. ) nem jött létre, emiatt egyetemlegesen kérte kötelezni az alpereseket Ft vételárrész és Ft kártérítés, valamint azok január 1. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata megfizetésére. Másodlagosan Ft tőke és késedelmi kamata egyetemleges megfizetésére azért kérte kötelezni az alpereseket, mert az adásvételi szerződéstől perbeli nyilatkozatával a Ptk.369. (1) bekezdése alapján elállt. Harmadrészt ugyanezen összeg egyetemleges megfizetésére amiatt kérte kötelezni az alpereseket, mert az alperesek az átruházott ingatlan tehermentesítése elmulasztásával az adásvételi szerződéstől alapos ok nélkül álltak el, ezért a felperes a Ptk.312. (2) bekezdése szerint követelhet kártérítést. Az alperesek ellenkérelmet nem terjesztettek elő. Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság határozata indokolásában a felperes által elsődlegesen megjelölt jogcím, a Ptk ára alapított kereset esetében abból indult ki, hogy az ingatlannyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény (Inytv.) végrehajtására kiadott 109/1999. (XII.29.) FVM rendelet (Inytv.vhr.) 28. (3) bekezdése alapján az ingatlanra bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom esetén az ingatlanra szerződésen alapuló további jogokat csak a tilalom jogosultjának hozzájárulásával lehet bejegyezni. Ugyanakkor a felperes maga nyilatkozott úgy az eljárás során, hogy az alpereseket nem hívta fel arra: nyilatkoztassák a tilalom jogosultja, a R. Bank Zrt. hitelezőt az adásvételi szerződés megkötésének jóváhagyása felől. A felperesi felhívás hiányában az adásvételi szerződést megkötő felek a szerződési nyilatkozataikhoz változatlanul kötve vannak, a Ptk.215. (3) bekezdése szerint az érvénytelenség jogkövetkezménye nem alkalmazható. A bíróság úgy értékelte, hogy az adásvételi szerződés 2. pontja alapján a vevő felperest terhelte az ingatlan tehermentesítése az általa felvett bankhitelből. Az alperesek szerződési nyilatkozatuknak megfelelően kérték az otthonteremtési támogatás visszafizetésének felfüggesztését. Az I.r. alperes által
3 felvett bankhitel visszafizetése és az ingatlan tehermentesítése azonban a felperes által vállalt december 31-i határidőig nem történt meg. Az alperesek meghatalmazottja, R. J. ugyan szóban az adásvételi szerződéstől elállt, azonban ez a meghatalmazotti nyilatkozat az alpereseket nem kötötte. A meghatalmazáshoz ugyanis a Ptk.223. (1) bekezdése és 365. (3) bekezdése szerint ugyanolyan írásbeli alakszerűség szükséges, mint az adásvételi szerződés megkötéséhez. A rendelkezésre álló, az eladó alperesek által R. J. részére adott írásbeli meghatalmazás ugyanakkor keltezést nem tartalmaz, és csak az eladók hivatalos ügyeinek személyes intézkedéseivel hatalmazza fel a meghatalmazottat. A bíróság a másodlagos, Ptk.369. (1) bekezdésére alapított kártérítési keresetet amiatt tartotta alaptalannak, mert a felperes az elállási joga gyakorlását megelőzően a Ptk.369. (2) bekezdése szerint nem hívta fel az alpereseket a tulajdonszerzés akadályai elhárítására, ezért a felperes az elállási jogát sem gyakorolhatta. Kifejtette azt is a bíróság, hogy a felperes által a december 20. napján az elsőfokú eljárás során, a 35. számú beadványban előterjesztett elállási nyilatkozat az elállási jog gyakorlására amiatt nem alkalmas, mert az nem minősül az ellenérdekű félhez intézett jognyilatkozatnak. A Ptk.312. (2) bekezdésére, a kötelezettnek felróható lehetetlenülésre alapított keresetet a bíróság azért utasította el, mert a felek közötti adásvételi szerződés 2. pontja szerint a tehermentesítés kétségen kívül a felperes kötelezettsége volt. Elvetette a bíróság azt a felperesi érvelést is, hogy az otthonteremtési támogatás Ft-os összege letétbe helyezése a támogatott alpereseket terhelte volna, mivel a felek közötti adásvételi szerződés 4.3. pontja szerint a felperes tehermentesítési kötelezettsége kiterjedt a szociálpolitikai támogatás kiegyenlítésére is. A bíróság a kereset teljesíthetőségét vizsgálta az abban meg nem jelölt közös téves feltevés (Ptk.210. (3) bekezdés) és jogalap nélküli gazdagodás (Ptk.361. (1) bekezdés) jogcímén, azonban a keresetnek ezeken a jogcímeken sem adott helyt. Tartalmilag az elsőfokú ítélet megváltoztatása és az alperesek kereset szerinti egyetemleges marasztalása iránt a felperes terjesztett elő fellebbezést. Fellebbezési álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értékelte a felek vételár kifizetésére, az ingatlanon fennálló terhek alóli mentesítésre vonatkozó szerződési akaratát. Kiemelte, hogy a lakáscélú állami támogatásokról szóló Korm. rendelet egyértelművé teszi, hogy az otthonteremtési támogatás visszafizetése felfüggesztésében és befizetésében csak a támogatott alperesek járhatnak el. Úgyszintén az alpereseket terhelő bankhitel töröltetése érdekében kiadandó nyilatkozat esetén is csak az alperesek, illetve megbízottjuk járhat el. A szerződésből kétségtelen, hogy a vevő felperes tehermentes ingatlant akart vásárolni, ugyanakkor az alperesek nem tettek meg mindent a szerződés teljesítése érdekében. A fennálló kölcsöntartozásról az igazolást csak két nappal a vételár kifizetése határideje lejárta előtt szerezték be, így csak ezt követően folyósíthatott az E. Bank Nyrt. hitelt. Vitatta az elsőfokú bíróságnak a Ptk.215. (1) bekezdéséből levont jogkövetkeztetését is, hiszen a perbeli felek a szerződésükben nem állapodtak meg abban, hogy a szerződéskötéshez bárkitől is jóváhagyást kérnének. Ellenkezőleg, éppen abban állapodtak meg, hogy a hozzájárulás kérése helyett a hitelt és az otthonteremtési támogatás összegét kifizetik. Kérte figyelembe venni azt a szerződés teljesítését akadályozó tényezőt, hogy az I.r. alperesnek hitelt nyújtó R. Bank Zrt. felmondta az alperessel kötött hitelszerződést, mert az alperesek
4 nem fizették a havi törlesztő részleteket. Emiatt a bank az elsőfokú eljárás során azt közölte, hogy az alperesek fennálló tartozása több mint Ft, amely miatt a szerződés teljesítése kétségtelenül lehetetlenné vált. Nem maradhat az sem figyelmen kívül, hogy az otthonteremtési támogatás visszafizetése felfüggesztésére vonatkozó határozat is csak egy évre, október 3. napjáig szólt, ezt a jogukat az alperesek elvesztették, így az Ft támogatást az alpereseknek kamataival együtt vissza kell fizetniük. A felperes a keresetét a fellebbezési tárgyaláson leszállította ,- forint tőke, valamint annak a január 1. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata iránti követelésre. Az alperesek fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztettek elő. Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból téves jogkövetkezetésre jutva utasította el a keresetet, ezért a fellebbezés a módosított (leszállított) kereset erejéig alapos. Mivel a felperes keresetét látszólagos tárgyi keresethalmazatként terjesztette elő, az abban megjelölt bármelyik, versengő jogcímen vizsgálható volt annak teljesíthetősége. A Ptk.365. (1) bekezdése szerint az adásvételi szerződés megkötése esetén az eladó kötelessége az ingatlan tulajdonának vevőre átruházásra, az ingatlan vevő birtokába bocsátása; míg a vevő kötelessége a vételár megfizetése és az ingatlan birtokbavétele. Amennyiben az adásvételi szerződéssel átruházott ingatlant olyan jogok terhelik, amelyek a vevő tulajdonszerzését akadályozzák az eladó tulajdon-átruházási kötelezettségéből valamint a Ptk.369. (1)-(2) bekezdése jogszavatossági szabályaiból következően az ingatlan tehermentesítésének kötelezettsége az eladót terheli. Az eladói tehermentesítési kötelezettség azonban diszpozítiv szabály, így az adásvételi szerződést megkötő felek a szerződésben rendelkezhetnek úgy is, hogy a tulajdonjog átruházáshoz szükséges tehermentesítést a vevő vállalja az eladó költségén. (Ptk (1) bekezdés) A perbeli esetben az alperes eladók által átruházni vállalt ingatlant az alperesekkel jogviszonyban álló pénzügyi intézmény (R. Bank Zrt.) és a magyar állam javára jelzálogjog, valamint elidegenítési, terhelési tilalom terhelte. Az elsőfokú bíróság ítéletében az adásvételi szerződés okirata alapján részben tévesen állapította meg azt, hogy ezen terhektől mentesítés kötelezettsége csak a vevő felperest terhelte. A szerződés szerint ugyanis a tehermentesítés közös eladói és egyben vevői kötelezettség volt. A felperes vevő a szerződés 2. pontjában vállalta, hogy az ingatlant terhelő eladói banki tartozást az általa felvett bankhitelből kiegyenlíti, míg az eladó alperesek vállalták, hogy a Korm.rendelet 21. (5) bekezdése szerint kérelmezik az otthonteremtési támogatás összege visszafizetése felfüggesztését. Emellett azonban a vevői tehermentesítési kötelezettséghez kapcsolódóan az eladó alpereseket terhelte annak kötelezettsége is, hogy a velük jogviszonyban álló (az ingatlanon bejegyzett jelzálogjoggal és elidegenítési, terheli tilalommal rendelkező) R. Bank Zrt-nél a
5 végtörlesztési kérelmet benyújtják. Ennek hiányában ugyanis a felperes a vállalt tehermentesítési kötelezettségének nem tehet eleget. A perbeli esetben a közösen vállalt tehermentesítési kötelezettségből a vevő felperes a reá háruló feladatnak eleget tett, az E. Bank Nyrt. hitelezővel december 19-én hitelszerződést kötött. Ugyanakkor az alperesek a jegyző október 15. napján kelt határozata ellenére az ,- forint otthonteremtési támogatás összegét a kincstári letéti számlára nem fizették be, így az otthonteremtési támogatást biztosító jelzálogjog, elidegenítési és terheli tilalom terhe az ingatlanon fennmaradt. (Korm.rendelet 21. (5) bekezdés) Ezen túl az adásvételi szerződést megkötő felek nevében eljáró Dr. Z. T. ügyvéd február 9. napján kelt, R.J. meghatalmazotthoz címzett leveléből kitűnően az eladó alperesek nem tettek eleget azon kötelezettségüknek sem, hogy benyújtják a R. Bank Zrt-hez a hitel (vég) törlesztési kérelmüket. A felperes az őt terhelő tehermentesítési kötelezettséggel a Ptk.281. (2) bekezdése szerint elől járt, azonban az alperesek a reájuk eső tehermentesítési kötelezettségüknek az említettek szerint nem tettek eleget. Ezért a felperes a tehermentesítéshez szükséges további teljesítést (az általa felvett bankhitel átutalását) a Ptk.281. (2) bekezdés alapján jogszerűen tagadhatta meg. Az eladókat terhelő tehermentesítési feladatok elmulasztása miatt a vevő felperes nevében is eljáró ügyvéd a már említett február 9. napján kelt levelében a Ptk.369. (2) bekezdése alapján jogszerűen hívta fel az eladók meghatalmazottját a tehermentesítésre, a felperes tulajdonszerzése akadályai elhárítására. Az elsőfokú bíróság tévesen tulajdonított jelentőséget annak, hogy az iratokhoz 1/F/6. szám alatt benyújtott eladói írásbeli meghatalmazás keltezést nem tartalmazott és hivatalos ügyek személyes intézkedéseire hatalmazta fel a meghatalmazottat. Az eladó alperesek ugyanis nem ingatlan adásvételi szerződés megkötésére hatalmazták meg R.J.t, melyhez a Ptk a (3) bekezdése, valamint 223. (1) bekezdése szerint írásbeli alak szükséges. A peradatokból kitűnően a meghatalmazás csupán az eladók által személyesen megkötött adásvételi szerződés teljesítéséhez (a tehermentesítéshez, birtokba adáshoz) szükséges egyéb tennivalók elintézésével hatalmazta fel a meghatalmazottat, melyhez írásbeli alak nem volt szükséges. Így a meghatalmazás okiratának egyes hiányosságai R.J. képviseleti jogát (Ptk.222. ) azért sem érintették, mert azt sem a meghatalmazók, sem pedig a vevő felperes nem vitatta. A február 9. napján kelt levélben igényelt tehermentesítés elmaradása után pedig a felperes az elsőfokú bíróság megítélésével szemben jogszerűen gyakorolta a Ptk.369. (1) bekezdése szerinti elállási jogát, az iratoknál december 20. napján érkezetett 35. sorszám alatti beadványában. Az ugyan nem kétséges, hogy az elállás egyoldalú és a másik félhez címzett jognyilatkozat. Azonban az ítélőtábla megítélése szerint az elállási nyilatkozat, mint anyagi jogi rendelkező cselekmény a vitás jogviszonyból eredő perben a bírósághoz, és így a másik félhez is címzett jognyilatkozattal törvényi akadály nélkül gyakorolható. A felperes elállási nyilatkozatát tartalmazó beadványt az elsőfokú bíróság az alpereseknek megküldte, a (vélelmezett) kézbesítés hatályai (Pp.99. (2) bekezdés) beálltak.
6 A jogszavatosság Ptk.369. (1) bekezdésében foglalt szabálya alapján az eladókat terhelő tehermentesítési kötelezettség elmulasztása miatt ezért a felperes jogszerűen állt el. Az elállás a Ptk.320. (1) bekezdése szerint a szerződést felbontotta, így a Ptk.319. (3) bekezdése alapján a felperes által már átutalt ,- forint vételárrész visszajár. Emiatt az ítélőtábla az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét a Ptk.253. (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és egyetemlegesen kötelezte az alpereseket ,- forint tőke, valamint annak a január 1. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamata megfizetésére. A február 9. napján kelt levélben igényelt tehermentesítés elmaradása után pedig a felperes az elsőfokú bíróság megítélésével szemben jogszerűen gyakorolta a Ptk.369. (1) bekezdése szerinti elállási jogát, az iratoknál december 20. napján érkezetett 35. sorszám alatti beadványában. Az ugyan nem kétséges, hogy az elállás egyoldalú és a másik félhez címzett jognyilatkozat. Azonban az ítélőtábla megítélése szerint az elállási nyilatkozat, mint anyagi jogi rendelkező cselekmény a vitás jogviszonyból eredő perben a bírósághoz, és így a másik félhez is címzett jognyilatkozattal törvényi akadály nélkül gyakorolható. A felperes elállási nyilatkozatát tartalmazó beadványt az elsőfokú bíróság az alpereseknek megküldte, a (vélelmezett) kézbesítés hatályai (Pp.99. (2) bekezdés) beálltak. Győri Ítélőtábla Pf.II /2012/3. szám
ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.
. M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik
Az alkalmazott jogszabályok: Pp.3. (2) bekezdése. Győri Ítélőtábla Pf.III /2012/4.szám
A bíróság a kereseti tényállásban előadottakhoz, valamint a kereset tárgyához kötve van, a kereseti kérelemhez kötöttség azonban nem jelenti azt, hogy a fél által megjelölt jogcímhez is kötve lenne. A
Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés
Az ingatlan tehermentesítésének a jelzálogjog által biztosított szerződéses kötelezettségek teljesítésének és a jelzálogjog töröltetésének eladó általi vállalása nem tekinthető sem lehetetlen feltételnek,
ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám
2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett
í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Mészáros Győző Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Mészáros Győző, ügyvéd 1076 Budapest, Dózsa Gy. u. 68. I/5.) által képviselt Banco Primus S. A. (Portugália
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen
PERTÁRGYÉRTÉK SZÁMÍTÁSA LÁTSZÓLAGOS KERESETHALMAZATNÁL
PERTÁRGYÉRTÉK SZÁMÍTÁSA LÁTSZÓLAGOS KERESETHALMAZATNÁL A látszólagos keresethalmazatban álló kérelmek pertárgyának értékét is csak egyszer, a nagyobb perértékő kereseti kérelem alapján kell megállapítani.,nincs
NEM TELJESÍTÉSRE ALAPÍTOTT ELÁLLÁSI JOG - MEGÁLLAPÍTÁSI KERESET FELSZÁMOLÁS
NEM TELJESÍTÉSRE ALAPÍTOTT ELÁLLÁSI JOG - MEGÁLLAPÍTÁSI KERESET FELSZÁMOLÁS I. Amennyiben a felperes marasztalásra (birtokba adásra) irányuló keresetet terjeszthet elő az általa gyakorolt elállás jogszerűségére
VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN
VÁLLALKOZÁSI JOGVISZONY EGYOLDALÚ MEGSZÜNTETÉSE IDŐSZAKONKÉNT NYÚJANDÓ SZOLGÁLTATÁS ESETÉN Az olyan vállalkozási jogviszonyban, amelyekben a felek hosszabb időtartam alatt ismétlődően nyújtandó szolgáltatásokra
Í t é l e t e t. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.950/2014/3. szám A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Hámori Péter által képviselt felperesnek Dr. Kovács Kornélia ügyvéd által képviselt
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.828/2014/5. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd felperesnek a Bertók Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Bertók Mihály
Győri Ítélőtábla Gf.IV /2014/4.szám
I. A készfizető kezességi szerződés megkötését illetően az adós pénzügyi helyzete lényeges körülménynek minősül. A kezességi szerződésből adódóan a szerződő feleket egymással szemben együttműködési, illetve
Alkalmazott jogszabályok: Cstv. 38. (4) bek., 57. (1) bek., 4. (1) bek.
I. Az, hogy a vételár kifizetésének feltételei és a birtokbaadás körében végrehajtott szerzıdésmódosítás során az idıközben felszámolás alá került beavatkozót már a felszámoló képviselte, nem jelenti azt,
DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE
DEVIZA ALAPÚ KÖLCSÖNSZERZŐDÉS A TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ELJÁRÁSJOGI KÖVETKEZMÉNYE Az egyoldalú kamat-, költség, díjemelés lehetőségét a pénzügyi intézmény számára lehetővé tevő szerződéses kikötés érvénytelensége
Győri Ítélőtábla Pf.II /2005/4. szám. Alkalmazott jogszabályok:ptk.234 és 235., Inytv. 62. és 63.t
I. Érvénytelenség címén az ingatlant terhelő jelzálogjog törlésére - az eredeti állapot helyreállítására - csak akkor kerülhet sor, ha a törlési per megindításának feltételei fennállnak. II. Az érvénytelenségi
Győri Ítélőtábla Gf.II /2014/17/I. szám
Önmagában abból a körülményből, hogy az utóbb létrejött új vételi jogot alapító szerződés részben ugyanannak a hiteljogviszonyból eredő követelésnek a biztosítékául is szolgált, mint egy korábbi szerződéssel
AZ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSEL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK
AZ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSEL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK Amennyiben a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában már megkötött adásvételi szerződés van az eladók és vevők között, amely az alábbi feltételeknek
Könyvek
EH 2016.10.K29 A bejegyzési kérelmet benyújtó ügyvéd nem minősül az 1997. évi CXLI. tv. 26. (7) bekezdése szerinti jogosultnak. Amennyiben az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a jogi képviselet kötelező,
Salgótarjáni Járásbíróság Salgótarján, Kossuth út 3.: ítéletet:
Salgótarjáni Járásbíróság Salgótarján, Kossuth út 3.: l.p. 20.951/2016/34-11. szám GS 1 A Salgótarjéni Járásbíróság által képviselt Cofidis Magyarországi Fióktelepe által képviselt Cofidis SA 61 aveneu
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK
Tisztelt Ügyfelünk! ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK H I R D E T M É N Y A KDB Bank Európa Zrt. (a továbbiakban: Bank) csak a megfelelő jogi formában, az alábbi kötelező tartalmi elemeket
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.850/2014/7. szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda által (eljáró ügyvéd: dr. Soltész Beatrix) képviselt felperesnek, dr. Juhász Ádám ügyvéd által képviselt
1. A rendelet hatálya 1.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (VI. 30.) önkormányzati rendelete az építési telkek értékesítéséhez kapcsolódó támogatásról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELE TISZTESSÉGTELENSÉGE KÖZVETLEN VÉGREHAJTHATÓSÁGOT BIZTOSÍTÓ KÖZOKIRAT
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELE TISZTESSÉGTELENSÉGE KÖZVETLEN VÉGREHAJTHATÓSÁGOT BIZTOSÍTÓ KÖZOKIRAT A közjegyző ténytanúsítványba foglalt nyilvántartás irányadóságára, elfogadására vonatkozó általános
Győri Ítélőtábla :Gf.II /2006/5.
I. Az Lakástörvény szabályain alapuló vételi jog és elővásárlási jog lényeges különbsége, hogy a jogszabályban biztosított elővásárlási jog alapján az elővásárlási jog jogosultja elővásárlási jogát csak
bekezdés, (1) bekezdés (1) bekezdés./
A MEGBÍZÁSI ÉS A SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI SZERZŐDÉS ELHATÁROLÁSA Az alperes a szerződésben csupán fuvarközvetítői tevékenységet vállalt megbízási jutalék ellenében, így sem a saját nevében sem pedig a megbízó
Győri Ítélőtábla Pf.I /2014/9. szám
Az opciós szerződés kötelező tartalmi eleme ugyan a dolog és a vételár megjelölése, de nem mint szerződéses szolgáltatás és ellenszolgáltatás, hiszen e szerződés alapján sem a dolog tulajdonjoga, sem annak
ÜDÜLŐHASZNÁLATI JOG A JOGVESZTÉSRE VONATKOZÓ SZERZŐDÉSI KIKÖTÉS ÉRTELMEZÉSE
ÜDÜLŐHASZNÁLATI JOG A JOGVESZTÉSRE VONATKOZÓ SZERZŐDÉSI KIKÖTÉS ÉRTELMEZÉSE A felmondás a szerződést megszünteti, de a már teljesített szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár és az ellenszolgáltatás nélkül
Vételi jogot biztosító szerződés
Vételi jogot biztosító szerződés ingatlanra Vételi jogot biztosító szerződés amely létrejött egyrészről családi és utónév: születési családi és utónév:. születési hely és idő:.. anyja neve:... lakcím:....
FELSZÁMOLÁS AZ ELJÁRÁST MEGELŐZŐEN KÖTÖTT ÜGYLETEK MEGTÁMADÁSÁRA
FELSZÁMOLÁS AZ ELJÁRÁST MEGELŐZŐEN KÖTÖTT ÜGYLETEK MEGTÁMADÁSÁRA (A NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁS VISSZAKÖVETELÉSÉRE) NYITVA ÁLLÓ SZUBJEKTÍV HATÁRITŐ MEGTARTOTTSÁGA VIZSGÁLATÁNAK NÉHÁNY SZEMPONTJA A törvényben
A VÉGTÖRLESZTÉSHEZ ADHATÓ MUNKÁLTATÓI KÖLCSÖNRŐL
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 13/2011. (XII. 22.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI KÖZÖS UTASÍTÁS A VÉGTÖRLESZTÉSHEZ ADHATÓ MUNKÁLTATÓI KÖLCSÖNRŐL 13/2011.(XII. 22.) számú
Alkalmazott jogszabályok: (korabeli) Ptk.263..(1) bek.és (2) bekezdése
Semmis az a kielégítési jog megnyílta előtt létrejött az a megállapodás, amely szerint a jogosult a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát. A záloghitel nyújtásával
Dokumentumlista a megtakarítás kifizetéséhez és lakáskölcsön igényléséhez
Dokumentumlista a megtakarítás kifizetéséhez és lakáskölcsön igényléséhez A megtakarítás kifizetéséhez, illetve a kifizetést követő lakáscél igazoláshoz szükséges dokumentumok lakáscélonként Általános
Adásvételi szerződés
1 Ingatlan-adásvételi szerződés haszonélvezeti jogról való ingyenes lemondással, foglaló kikötésével, tulajdonjog fenntartása mellett Adásvételi szerződés amely létrejött egyrészről eladó családi és utóneve:
LETÉTI SZERZŐDÉS A(Z)... SZÁMÚ HITELÜGYHÖZ
LETÉTI SZERZŐDÉS A(Z)... SZÁMÚ HITELÜGYHÖZ amely létrejött egyrészről Fundamenta-Lakáskassza Zrt. (székhelye: 1052 Budapest, Váci utca 19-21., cg.: 0110043304, KSH száma: 12217595-6419-114-01) továbbiakban
2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.
Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok
Letéti Szerződés a(z). számú hitelügyhöz
Letéti Szerződés a(z) számú hitelügyhöz amely létrejött egyrészről Fundamenta-Lakáskassza Zrt. székhelye: 1052 Budapest, Váci utca 19-21., cg.: 0110043304, KSH száma: 12217595-6419-114-01) továbbiakban
A vezető tisztségviselők személyében bekövetkezett változás hatályossága a tagok vonatkozásában / a Ctv. 10. (1) bek. és 30. (2) bek.
A Győri Ítélőtábla Pf.II.20.142/2005/7.szám A vezető tisztségviselők személyében bekövetkezett változás hatályossága a tagok vonatkozásában / a Ctv. 10. (1) bek. és 30. (2) bek./ A felperes jogelődjének,
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1991.(X.17.) r e n d e l e t e
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1991.(X.17.) r e n d e l e t e lakásvásárláshoz nyújtható helyi támogatásról 1 ( a módosítással egységes szerkezetben ) Csorvás Város önkormányzatának
Alkalmazott jogszabályok: Pp , (1) bekezdés. Győri Ítélőtábla Pf.IV /2012/3.szám
Ha az elsőfokú bíróság alakszerű határozat meghozatala nélkül dönt a tárgyalás érdemi folytatása (a perújítás megengedhetősége) mellett, ezen döntésével szemben a perújítás tárgyában hozott érdemi határozat
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.
A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. szeptember 10. Dr. Pavlek Tünde
ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ. a LEADER helyi akciócsoportok által meghirdetett helyi felhívásokhoz. Verzió: 1.0. Alkalmazandó: 2017.
ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ a LEADER helyi akciócsoportok által meghirdetett helyi felhívásokhoz Verzió: 1.0 Alkalmazandó: 2017. október 24-től 1 7. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek Nem
A felperes módosított keresetében Ft vállalkozói díj, annak a március 28. napjáig lejárt Ft késedelmi kamata megfizetésére k
A JÓHISZEMŰSÉG, TISZTESSÉG ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG ALAPELVI SZINTŰ KÖVETELMÉNYÉT SÉRTŐ MAGATARTÁSSAL OKOZOTT KÁRÉRT FENNÁLLÓ FELELŐSSÉG A felperes azon kára, hogy az engedményezett vállalkozói
TÁJÉKOZTATÓ Adásvételi szerződés formai és tartalmi követelményeiről magánszemélyek részére
TÁJÉKOZTATÓ Adásvételi szerződés formai és tartalmi követelményeiről magánszemélyek részére Tisztelt Ügyfelünk! Az adásvételi szerződésre vonatkozó szabályokat az ingatlan nyilvántartásról szóló 1997.
Tisztelt Ügyfelünk! Az adásvételi szerződés alaki és tartalmi kellékei
TÁJÉKOZTATÓ Az adásvételi szerződés kötelező tartalmi elemei ingatlan magánszemély általi megvásárlásának kölcsönből, vagy lakáscélú állami támogatásból/kedvezményből történő finanszírozása esetén Tisztelt
Alkalmazott jogszabályok: A Ptk (1) és (2) bekezdése, 348. (1) bekezdése
Az alperes álképviselője, a körjegyző károkozó magatartását a képviselőtestületi határozat kivonatának meghamisítását és ezáltal a felperes képviseleti jog tekintetében való megtévesztését és a szerződés
1. Eladó kijelenti, hogy 1/1 részbeni kizárólagos tulajdonát képezi az alábbi ingatlan:
Ikt.sz.: PVV Zrt. ADÁSVÉTELI ELŐSZERZŐDÉS B-10-00-01 VERZIÓ: 3.0 mely létrejött egyrészről a PVV Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: Pécs, Búza tér 8/b. szám,
2015. február 01. hatállyal a évi LXXVIII. törvény által módosított, fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény változásai
HIRDETMÉNY az AEGON Magyarország Hitel Zrt. Áthidaló kölcsöne A kölcsönszerződésekhez kapcsolódó valamennyi jog és kötelezettség átruházására került a Raiffeisen Bank Zrt. részére 2018. október 5. napján.
LETÉTI SZERZŐDÉS A(Z)... SZÁMÚ HITELÜGYHÖZ
LETÉTI SZERZŐDÉS A(Z)... SZÁMÚ HITELÜGYHÖZ amely létrejött egyrészről Fundamenta-Lakáskassza Zrt. (székhelye: 1052 Budapest, Váci utca 19-21., cg.: 0110043304, KSH száma: 12217595-6419-114-01) továbbiakban
ítéletet: A bíróság tájékoztatja a peres feleket, hogyelőterjesztett alapján a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálása kérhető.
A fxji(jjmfn1ljmo ELEKTRONfKUS ALÁÍRÁSSAL LÁ ITA fl: ORSZÁGOS BiRÓSÁGI HIVATAL Kaposvári Járásbíróság 1O.P.20.827/2017/29/II.szám ítéletet: A bíróság felperes keresetét elutasítja. Megállapítja, hogy a
Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete
Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.
Szigetszentmiklósi Járásbíróság 16.P /2017/13-I. szám 1
1 A Szigetszentmiklósi Járásbíróság a dr. Balla András ügyvéd (1364 Budapest, Pf.: 28. szám) által képviselt OTP Faktoring Zrt. (1066 Budapest, Mozsár u. 8. szám) felperesnek,- dr. Léhner Ügyvédi Iroda
Alkalmazott jogszabályok: Cstv.40. (1) bekezdés a) pont. Győri Ítélőtábla Gf.IV /2012/4.szám
A csalárd ügylet viszonylatában nincs jelentősége annak, hogy az adóstól kölcsönt kapó tag a felszámolás elrendelésének hiányában milyen mértékű osztalékot szerezhetett volna, s hogy ez megteremtette volna-e
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete
Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.
3075/2015. (IV. 23.) AB végzés 1669 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3075/2015. (IV. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
AJÁNLÁST. A Pénzügyi Békéltető Testület döntését az MNB tv b) pontja, a, valamint 119. (1) bekezdése alapján hozta meg.
A-PBT-A-28/2014. Ajánlás A Pénzügyi Békéltető Testület a B.L. kérelmező (xxx; a továbbiakban: Kérelmező) ABC Bank (yyy; a továbbiakban: Pénzügyi Szolgáltató) ellen benyújtott kérelmére indult, xxx ügyszám
Letéti Szerződés a(z). számú hitelügyhöz
Letéti Szerződés a(z) számú hitelügyhöz amely létrejött egyrészről Fundamenta-Lakáskassza Zrt. székhelye: 1052 Budapest, Váci utca 19-21., cg.: 0110043304, KSH száma: 12217595-6419-114-01) továbbiakban
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE 2 A TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRŐL
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE 2 A TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRŐL A 17/1999. (V. 13.) 3, A 33/2000. (X. 24.) 4, A 42/2000.
A felperes elbirtoklás jogcímén az alperesi ingatlanok kerítés által leválasztott részeinek tulajdonjoga iránt terjesztett elő keresetet.
A FORGALOMKÉPTELENSÉG EREDETI SZERZÉSMÓD A jogszabály erejénél fogva forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyonnak minősülő ingatlan más által eredeti szerzésmód útján sem szerezhető meg /1990. évi LXV.
T/1489. számú. törvényjavaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1489. számú törvényjavaslat az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996.
Az adásvételi szerződés kötelező tartalmi elemei ingatlan magánszemély általi megvásárlásának kölcsönből történő finanszírozása esetén
TÁJÉKOZTATÓ Az adásvételi szerződés kötelező tartalmi elemei ingatlan magánszemély általi megvásárlásának kölcsönből történő finanszírozása esetén Tisztelt Ügyfelünk! Ingatlan vásárlásához lakáscélú kölcsön
A haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásban
INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS Dr. Szabó Linda Zsófia A haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásban A haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének, keletkezésétől függetlenül meghatározó jelentősége
A NAGYKORÚ GYERMEK TARTÁSÁNAK RENDEZÉSÉT CÉLZÓ, DE A MAJDANI ÉLETKEZDÉSÉNEK SEGÍTÉSÉRE IS KITERJEDŐ MEGÁLLAPODÁS ÉRTELMEZÉSE
A NAGYKORÚ GYERMEK TARTÁSÁNAK RENDEZÉSÉT CÉLZÓ, DE A MAJDANI ÉLETKEZDÉSÉNEK SEGÍTÉSÉRE IS KITERJEDŐ MEGÁLLAPODÁS ÉRTELMEZÉSE A kifejezett szülői szándékok egybehangzó tartalma kiegészülve a felperes gyermek
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és
A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás
A tárgyalást megelızı szakasz Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Az elsıfokú eljárás szakaszai 1. A tárgyalást megelızı szakasz (a keresetlevél benyújtásától a perindítás hatályának
Ingatlan adásvételi előszerződés
1 Ingatlan adásvételi előszerződés építés alatt álló ingatlanra, tulajdonjog fenntartásával és foglaló kikötésével Ingatlan adásvételi előszerződés 1. Eladó családi és utóneve: születési családi és utóneve:.
pontja, 6/2004. (I.22.) Korm. rendelet 4.. (1) bekezdés b/ pontja, Számv. tv (5).bekezdés, 36.. (1) bekezdés f/ pont és 38..
A SZÖVETKEZETBŐL KILÉPŐ TAGOT MEGILLETŐ ELSZÁMOLÁS NÉHÁNY KÉRDÉSE A szövetkezet a fejlesztési célra, visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatás, juttatás összegét tőketartalékba (tartalékba)
TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMJÁRÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE
TÉVESEN AZ ADÓS SZÁMJÁRÁRA UTALT ÖSSZEG - A FELSZÁMOLÓ KÖTELEZETTSÉGE A téves átutalást nem kell hitelezői igényként bejelenteni. Az összeget, függetlenül attól, hogy a téves utalás a felszámolás kezdő
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 7/1994.(IV.26.) számú R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1994.(IV.26.) számú R E N D E L E T E Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről. (A módosításokkal egységes szerkezetbe
ÜDÜLŐHASZNÁLATI JOG ÉVES DÍJ EGYOLDALÚ MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALANÁS SZERZŐDÉSI FELTÉTEL TISZTESSÉGTELENSÉGÉNEK VIZSGÁLATA
ÜDÜLŐHASZNÁLATI JOG ÉVES DÍJ EGYOLDALÚ MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALANÁS SZERZŐDÉSI FELTÉTEL TISZTESSÉGTELENSÉGÉNEK VIZSGÁLATA Nem tisztességtelen az üdülőhasználati szerződésnek az éves használati díj
A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS
A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS I. A hatályos törvényi szabályozás ugyan a korábbinál részletesebben határozza meg a volt tag üzletrészének értékesítését,
Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. szeptember 03 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
KÖLCSÖNSZERZŐDÉS lakásvásárlási célú, forintban nyújtandó kölcsönről
KÖLCSÖNSZERZŐDÉS lakásvásárlási célú, forintban nyújtandó kölcsönről A kölcsön típusa: A kölcsön típusa: Aktív-kedvezmény akció Az ügyletet lebonyolító bankfiók neve, címe:, A bankfiók kódja: A kölcsön
Kitöltési útmutató a jegyzői adatlaphoz
Kitöltési útmutató a jegyzői adatlaphoz A PM tájékoztató 4. pontjában megjelöltek szerint a jegyző határozatairól/intézkedéseiről adatlapot küld az illetékes Állampénztári Iroda részére. Jelen útmutató
ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. május 21-ei ülésére
1 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/129-4/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2017. szeptember 01 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
aujla.lla tett perében a január 23. napján kelt
A OOK!JM~MOI aooronlkusaláírássallátta EL: BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ORSZÁGOSBiRÓSÁGI HIVATAL A Budapest Környéki Törvényszék a, ügyintéző: ) által képviselt Intrum felperesnek - a Madari Ügyvédi Iroda,
Győri Ítélőtábla Pf.III /2015/3. szám
A közgyűlési határozat felülvizsgálata iránt a tagot önállóan megillető keresetindítási jog több tag általi gyakorlása nem eredményez egységes pertársaságot. Alkalmazott jogszabályok: Ptk. 62. (6) bekezdés,
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
Alkalmazott jogszabályok: Ptk (1) bekezdésének b.) pontja, 615. (1) bekezdés, 616. (1), és (2) bekezdés.
I. A két tanú együttes jelenléte nem csak abban az esetben feltétele az írásbeli magánvégrendelet érvényességének, amennyiben a végrendeletet az örökhagyó a tanúk előtt írja alá, hanem abban az esetben
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. január 14. Dr. Pavlek Tünde sk.
Jánoshalma Város Képviselő-testületének 2/1996/I.24./Ör.sz. rendelete /egységes szerkezetben/
Jánoshalma Város Képviselő-testületének 2/1996/I.24./Ör.sz. rendelete /egységes szerkezetben/ az önkormányzat tulajdonában lévő lakások értékesítéséről Jánoshalma Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről
A Szarvasi Önkormányzat 10/2005. (VI.24.)rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Szarvas Város Képviselő-testülete a lakások és helyiségek
A KELLÉKSZAVATOSSÁG (JÓTÁLÁS) KÖTELEZETTJE AZ ELADÓI ÉS A TULAJDONOSI POZÍCIÓ ELVÁLÁSA ESETÉN
A KELLÉKSZAVATOSSÁG (JÓTÁLÁS) KÖTELEZETTJE AZ ELADÓI ÉS A TULAJDONOSI POZÍCIÓ ELVÁLÁSA ESETÉN Adásvételi szerzıdés alapján a kellékszavatossági kötelezettség a vevıkkel adásvételi szerzıdést kötı velük
TÁJÉKOZTATÓ. Tisztelt Ügyfelünk!
TÁJÉKOZTATÓ Az adásvételi szerződés kötelező tartalmi elemei ingatlan magánszemély általi megvásárlásának OTP Bank Nyrt., OTP Jelzálogbank Zrt. vagy OTP Lakástakarék Zrt. (a továbbiakban: hitelező) által
Az alkalmazott jogszabályok :Ctv.44. (1) bek., 46. (1) bek.,.47. (1) és (/2) bek..
I. A közgyűlési jegyzőkönyv részvényesi hitelesítésének meglétét a cégbíróság a változásbejegyzési eljárásban a bekezdése alapján vizsgálni köteles. Amennyiben pedig a vizsgálat nem történt meg, és a jegyzőkönyv
Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: FAX:
Siófok Város Önkormányzata Polgármester 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON: + 36 84 504100 FAX: + 36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. március 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefon: 76/501-525, 501-500 Fax: 76/501-538 E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu Ügyszám: BKMBT/086-11/2016. A Bács-Kiskun Megyei Békéltető
2011. évi 1. számú szabályzat a lakáscélú támogatásról szóló 1998. évi 1. számú szabályzat módosításáról Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a lakáscélú támogatásról szóló 1998. évi 1. számú szabályzatot
í t é l e t e t: A másodfokú bíróság a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálhatja el, ha
A Szegedi Járásbíróság dr. Némethi Gábor ügyvéd (1123 Budapest, Táltos u. 15/B. VII/2.) által képviselt Honfi Barna (5741 Kétegyháza, Bocskai u. 3/C.) felperesnek Kolozsvári &Waldmann Ügyvédi Iroda (ügyintéző:
.A másodfokú bíróság az ügy érdemében tárgyaláson kivül határoz, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart.
Tiszafliredi Járásbíróság 2.P.20.058/2018/11. szám :~ w ORS2AGOSSíRÓs"GJ HIVATA.! A Tiszafuredi Járásbíróság Mészáros Ügyvédi Iroda 13525 Miskolc, Toldi utca 9. sz.: ügyintéző: Dr. Csikász Levente ügyvédi
5/1994. (III.31.) Kgy. számú rendelete. (egységes szerkezetben)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 11/1996. (VII.12.) Kgy. sz., 17/1999. (VII.9.) Kgy. sz., 5/2001. (III. 9.) Kgy. sz., a 6/2004. (IV.30.) a 17/2004. (X.1.) és a 7/2006. (III.31.) rendeletével 1
FELSZÁMOLÁS PÁLYÁZATI BIZTOSÍTÉK ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG
FELSZÁMOLÁS PÁLYÁZATI BIZTOSÍTÉK ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG A jogszabály alapján fizetendő pályázati biztosíték utólagos átminősítése csak a szerződő felek egymás közötti viszonyában bír jelentőséggel,
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁS - RENDELET
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁS - RENDELET A nemzetgazdasági miniszter 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelete az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól A személyi jövedelemadóról szóló 1995.
Győri Ítélőtábla Pf.III /2011/6. szám
Az elévülés nyugvása az elévülést nem szakítja meg, így a nyugvásra alapot adó akadály megszűnésétől kezdődően az elévülés nem indul újra. A követelés megtérítéséért mögöttesen felelő kötelezett a saját
A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ BIZTOSÍTÉKADÁSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK MÉRTÉKE
A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐ BIZTOSÍTÉKADÁSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK MÉRTÉKE A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően tanúsított magatartása miatt a vezető tisztségviselő felelősségének megállapítása
MÓDOSÍTOTT ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2008. december 18.-i ülésére
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Ikt.sz.:13142-16/2008 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Jegyzői Titkárság Településfejlesztési osztály
31/2003.(IX.08.) ÖKT. sz rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ INGATLANOK KÖZMŰFEJLESZTÉSÉNEK HELYI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ a 34/2004. (V.25.), 30/2013. (VI.24.) és a 28/2015. (XI.05.) önkormányzati rendeletek által módosított
Adásvételi szerződéssel szembeni követelmények - Aegon Lakástakarék Zrt. -
Adásvételi szerződéssel szembeni követelmények - Aegon Lakástakarék Zrt. - Amennyiben Ön az Aegon Lakástakarék Zrt. (továbbiakban: Lakástakarék/Aegon Lakástakarék) részére a kiutalás során úgy nyilatkozott,