Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma 4024 Debrecen, Varga u /
|
|
- Henrik Márk Orosz
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma 4024 Debrecen, Varga u /
2 A 67 éves múlttal rendelkező, Debrecen belvárosában található iskolánk oktatási szerkezete az évek során változott, de mindvégig elsősorban középfokú szakmai végzettséggel rendelkező építőipari, épületgépészeti szakembereket képeztünk. Tanulóink szakmai fejlődését jól képzett, tervezésben és kivitelezésben jártas mérnöktanárok és szakoktatók segítik. Az új képzési terv szerint diákjaink már a évfolyamon is szakmai képzésben vesznek részt az építészet vagy gépészet szakmacsoportban. Technikusi végzettséggel távozó diákjaink ismerik a különböző építési módokat és ezek technológiai folyamataira vonatkozó fontosabb műszaki, gazdasági és jogi szabályozásokat, a munkajogi, munkavédelmi, környezetvédelmi, tűzvédelmi és biztonságtechnikai előírások lényegesebb rendelkezéseit, a munkaszervezés, irányítás és ellenőrzés legalapvetőbb elemeit, az épületek kivitelezésével kapcsolatos kalkulációs, költségvetési és elszámolási munkák műszaki és pénzügyi szabályait, az épített létesítmények épületgépészeti ellátó és komfort rendszereinek komplex szemléletű telepítés-előkészítését, telepítését, beüzemelését. A választott szakmának megfelelő gyakorlati ismeretek mellett a mindennapi élet során is jól hasznosítható képességekre tesznek szert. A magasépítő technikusok épületek (lakó- és középületek) létrehozásában szereznek jártasságot. A mélyépítő technikusok ismeretei is hasonlóak, kiegészítve az út-, híd- és vasútépítés általános ismereteivel, valamint a közművek (víz-, csatorna-, gázközművek) létrehozásának, fenntartásának jellemzőivel. Az épületgépész technikus az épületek gépészeti szerelésével, felújításával és karbantartásával kapcsolatos munkákat koordinálja. Az oktatás technikai feltételei adottak a Pedagógiai Programunkban kitűzött célok megvalósításához. A gyakorlati oktatás többnyire iskolai tanműhelyekben történik, ezeknek a folyamatos fejlesztésére törekszünk. A duális képzést gazdálkodó szervezetek szakmai oktatásunkba történő bevonásával valósítjuk meg. Kiemelten kezeljük az informatika oktatását. A szakmai képzés során a modern, tervezésben használatos programokkal (ARCHICAD, AUTOCAD, TERC) ismerkednek meg tanulóink. A három jól felszerelt informatika szaktanterem mellett egy interaktív számítógépes nyelvi laboratóriumot is kialakítottunk. Diákjaink az angol vagy a német idegen nyelvet választhatják, melyeket sávos rendszerben tanulják négy éven át. A szakképző évfolyamon tanulóink szakmai idegen nyelvi képzéssel egészítik ki addigi nyelvismeretüket. Külföldi partnerkapcsolatunk révén lehetőség nyílik németországi szakmai gyakorlat végzésére is.
3
4 Képzések Szakgimnázium
5
6 Magasépítő technikus Mélyépítő technikus Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: - Önállóan vagy mérnöki irányítással épületek és más építmények terveinek készítésével, az épületek és építmények építésével, felújításával, átalakításával, üzemeltetésével, karbantartásával és javításával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Műemlékfenntartó technikus (magasépítő technikusra ráépülő egy éves képzés) Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: Önállóan vagy mérnöki irányítással épületek és más építmények terveinek készítésével, az épületek és építmények építésével, felújításával, átalakításával, karbantartásával és javításával kapcsolatos műszaki feladatokat lát el. Önállóan, vagy mérnöki irányítás mellett műemlékkutatási, műemlék-helyreállítási és műemlékkonzerválási feladatokat végez. Építő-és anyagmozgató gép kezelője Kezeli az építési és anyagmozgatási munkák elvégzéséhez használt gépeket és berendezéseket.
7 Digitális műszaki rajzoló Önállóan, vagy mérnöki irányítással épületek, gátak, hidak, utak, vasutak és egyéb építészeti és mélyépítési beruházások és azok környezete terveinek, műszaki dokumentációjának készítése, építési valamint átalakítási, karbantartási, felújítási és javítási célból. Épületgépész technikus Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: Feladata: Épített létesítmények épületgépészeti ellátó és komfort rendszereinek komplex szemléletű telepítéselőkészítése, telepítése, beüzemelése. (Fűtés-, víz-, gázellátás, csatornázás, gázellátás, megújuló energiaforrások, klímatechnika.) Épületgépészeti előkészítő A szakképesítéssel rendelkező előkészíti az épületgépészeti szakágak munkafolyamatait, műszaki rajzokat, költségvetést készít. Elvégzi a munkafolyamat elő- és utókalkulációját, a munkafolyamat beillesztését az építőipari kivitelezés rendszerébe, meghatározza az erőforrás szükségleteket, egységárelemzéseket készít. Bevontelektródás kézi ívhegesztő Fém alkatrészek hegesztését és vágását végzi villamos ív, illetve fémolvasztásos vágásra vagy egybeolvasztásra szolgáló más hőforrások segítségével.
8 Gázhegesztő Fém alkatrészek hegesztését és vágását végzi fémolvasztásos vágásra vagy egybe- olvasztásra szolgáló más hőforrások segítségével. Létesítményi energetikus (épületgépész technikusra ráépülő egy éves képzés) Épített létesítmények épületgépészeti ellátó és komfort rendszereinek energetikai szemléletű üzemeltetése Felnőttoktatás (Ingyenes képzések felső korhatár nélkül) Szakképesítés Képzési Munkarend idő Magasépítő technikus 2 év esti Mélyépítő technikus 2 év esti Épületgépész technikus 2 év esti Műemlékfenntartó technikus 1 év levelező Létesítményi energetikus 1 év esti Bemeneti feltétel: érettségi, egészségügyi alkalmasság, ráépülő képzés esetén az előírt szakképesítés.
9 Kiemelt rendezvények Szelet a vitorlába! Pályaválasztási kiállítás: október Lovarda Mi a Pálya? Műszaki pályaválasztó fesztivál november 9. Állásbörze november 10. Nyíregyháza Nyír Plaza november 16. Debrecen Fórum Nyitott Kapuk Napja az iskolában: november január 12. Igazgatói tájékoztató 9 órától és 16 órától, óralátogatások 10 órától Szakmára hangolva december 5-8. Ifjúsági ház Farsangindító Dalidó Fesztivál január Szakmák Éjszakája április A programokról bővebb felvilágosítást a honlapunkon találhatnak.
10 Kapcsolatok Az intézmény megvalósított egy Comenius Iskolaprojektet, melynek címe: Templomépítészet három különböző korban, három országban. Ennek keretein belül többször jártak diákjaink Finnországban és Németországban. Összesen hat alkalommal voltak diákjaink Németországban három hetes szakmai gyakorlaton Leonardo mobilitási projekt keretein belül. Minden évben részt veszünk a magyarországi és határon túli építőipari szakközépiskolákat összefogó Nemzetközi Építész Diáktalálkozókon, 2010-ben mi szerveztük. A duális képzést erősítjük a gazdálkodó szervezetekkel élénkülő kapcsolataink révén.
11 Tanműhelyek gyakorlati helyek Az évközi gyakorlatokat iskolai tanműhelyben szervezzük meg, az összefüggő nyári szakmai gyakorlatot gazdálkodó szervezeteknél teljesítik tanulóink. Nyári összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 10. évfolyamot követően 140 óra, a 11. évfolyamot követően 140 óra. Érettségire épülő technikus képzés (2 év) esetén a 13. évfolyamot követően 160 óra. A szakmai gyakorlatot év közben épület- és üzemlátogatással, cégek bemutatóival egészítjük ki.
12 Debreceni SZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziuma Debreceni SZC Brassai Sámuel Gimnáziuma és Műszaki Szakgimnáziuma Debreceni SZC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Debreceni SZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma Debreceni SZC Povolny Ferenc Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma
Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma
Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma A 68 éves múlttal rendelkező, Debrecen belvárosában található iskolánk oktatási szerkezete az évek során változott, de mindvégig elsősorban
Debreceni SzC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Debreceni SzC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskolánkról 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) alapította iskolánkat, amely dohányipari technikumként kezdte
Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika
szakképesítés: 31 521 10 Gyártósori gépész 0011 Gépészet 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Szakközépiskola 0012 Informatika szakképesítés: 52 481 02 Irodai
Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma
Debreceni Szakképzési Centrum Brassai Sámuel Műszaki Szakgimnáziuma Intézményünk fenntartója az Innovációs és Technológiai Minisztérium, működtetőnk a Debreceni Szakképzési Centrum. Iskolánk a munkaerő-piaci
Debreceni SZC Építéstechnológiai Műszaki Szakképző Iskolája
Debreceni SZC Építéstechnológiai Műszaki Szakképző Iskolája A Debreceni SZC Építéstechnológiai Műszaki Szakképző Iskolája már több mint ötven éve áll az építőipari szakképzés szolgálatában Hajdú-Bihar
Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolája
Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolája A Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolája már több mint ötven éve áll az építőipari szakképzés szolgálatában, Hajdú-Bihar
2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma
2017-ben is vár benneteket a fennállásának 67. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu
Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:
2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma
2019-ben is vár benneteket a fennállásának 69. évébe lépő Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma Cím: 8000, Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu
2017. február 1-jén az alábbi keresztféléves képzéseinket indítjuk:
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6., Tel/fax:62/547-160 Web: www.vedres.sulinet.hu, E-mail: epki@vedres.sulinet.hu 2017. február
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági
A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI
A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEK Szabó Károly Főigazgató GINOP 5.2.5-16-2016-00001 azonosító számú Gyakornoki program - támogató szolgáltatások című kiemelt projekt keretében
SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉSEK
SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉSEK A szakgimnázium a tavalyi évtől került bevezetésre az iskolarendszerünkben. A tanulók a képzés során négy év alatt érettségit szereznek, mint a korábbi szakközépiskolában, azonban
Debreceni Szakképzési Centrum Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Debreceni Szakképzési Centrum Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája A múlt már elesett hatalmunkból, a jövendőnek azonban még urai vagyunk. - Széchenyi István Iskolánk a Burgundia u. 1. szám
2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése
2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu
Miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola
VIII. ÉPÜLETGÉPÉSZET ÁGAZAT ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS (54 582 01) épületgépészeti munkák irányítása, végzése víz-, gáz-, fűtés-, klímarendszerek, megújuló energiák hasznosítása épületgépész technikusként
A DEBRECENI SZC PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKGIMNÁZIUMA SZAKMAI PROGRAMJA
A DEBRECENI SZC PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKGIMNÁZIUMA 4024 Debrecen, Varga u. 5. OM azonosító: 203033 SZAKMAI PROGRAMJA ÉPÍTÉSZET SZAKMACSOPORT GÉPÉSZET SZAKMACSOPORT Nagyné Pálinkás Anikó igazgató 2017.
Az iskolarendszerű és felnőttképzés kapcsolata és egymásra épülése a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban
Az iskolarendszerű és felnőttképzés kapcsolata és egymásra épülése a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégiumban Vlcskó Pál Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium szakmai főigazgató-helyettes
Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007
Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági
A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása
Az intézmény neve: OM azonosító: 203049 Az intézmény címe: 7623 Pécs, Rét utca 41-43. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája Telefon: 72/517-880
Debreceni SZC Kreatív Szolgáltatások Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Debreceni SZC Kreatív Szolgáltatások Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2019 2020 Iskolánk, a Debreceni SZC Kreatív Szolgáltatások Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Debrecen belvárosától nem messze
Épületgépész technikus oktatás a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában. 4024 Debrecen Varga u. 5.
A 2013 szeptemberétől életbelépő új szakképzési kerettanterv a szakközépiskolai oktatásban két képzési formát ír elő. - 4 év ágazati képzés +1 év szakma-specifikus képzés (5 éves képzés) - 4 év nem ágazati
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 8000 Székesfehérvár, Berényi út 105. OM azonosító: 203053 Tel: 22/315514, 502448 Email cím: vacinfo@vacimszfvar.sulinet.hu
2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE
GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE
KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ TECHNIKUS
KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ TECHNIKUS ÚTÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ TECHNIKUS VASÚTÉPITŐ ÉS FENNRATÓ TECHNIKUS Oktatatott tantárgyak: Munka és környezetvédelem Építőipari gépek Műszaki ábrázolás Építőanyagok és vizsgálatuk
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.
2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése
2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)
DEBRECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. 2018/2019. tanév beiskolázási tájékoztató füzete Szakképzésé a jövő!
DEBRECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM 2018/2019. tanév beiskolázási tájékoztató füzete Szakképzésé a jövő! Kedves pályaválasztás előtt álló Diák! Engedd meg, hogy elkalauzoljalak tagintézményeink izgalmas világába,
FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Debreceni Tankerülete
FIT-jelentés :: 2013 KLIK Debreceni Tankerülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Fenntartói azonosító: 39011654-082000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata A
0630/ telefonszáma: Írásbeli vizsga szervező intézmény 6 évfolyamos gimnáziumi vizsgatípusra
Vizsgahely keresési eredmények 2018.11.16. 9:18 17 feladatellátási hely 14 intézményben 031107 Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Intézmény címe: 4024 Debrecen, Szent Anna
A DEBRECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKGIMNÁZIUMA SZAKMAI PROGRAMJA
A DEBRECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKGIMNÁZIUMA 4024 Debrecen, Varga u. 5. OM azonosító: 203033 SZAKMAI PROGRAMJA ÉPÍTÉSZET SZAKMACSOPORT GÉPÉSZET SZAKMACSOPORT Nagyné Pálinkás Anikó
Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma OM: 203045 Telefon: 70/199-5726 E-mail cím: suli@wesselenyi-nyh.sulinet.hu www.facebook.hu/wesselenyikszk Instagram: wmknyhinsta
P Á L Y A V Á L A S Z T Á S, T O V Á B B T A N U L Á S P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő
P ÁL Y AV ÁL AS Z T ÁS, T O V ÁB B T A N U L Á S P I AC K É P E S S Z AK M A B I Z T O S J Ö V Ő Pályaválasztási felelős: Bózsóné Szabó Ágnes 06-36/312-166/136 mellék Iskolatitkár: Varga Henriett 06-36/312-166/107
Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola
Bemutatkozik a Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskola 2013. 11. 20-21. 64 éves múlttal rendelkező szakképző intézmény. Mindig középfokú végzettségű építőipari szakembereket (technikusokat) képeztek itt.
EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA
EGRI SZC REMENYIK ZSIGMOND KÖZÉPISKOLÁJA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 tanévre RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: 36/341-131 www.remenyikzs.sulinet.hu EGRI SZC REMENYIK
Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre
Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre Tagintézmény Szakképesítés / szakképesítésráépülés megnevezése Képzési idő (év) Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari
Az átalakított szakképzési rendszer jellemzői, működése november 16. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH
Az átalakított szakképzési rendszer jellemzői, működése 2016. november 16. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH I. Szervezeti átalakítás szervezeti működés finomhangolása II. Változó képzési
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság
SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ
DEBRECENI SZC MECHWART ANDRÁS GÉPIPARI ÉS INFORMATIKAI SZAKGIMNÁZIUMA SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1 9 0 8 Debrecen, Széchenyi utca 58. SZAKIRÁNYÚ SZAKGIMNÁZIUMOT VÉGZETTEK SZÁMÁRA AJÁNLOTT 1 ÉVES SZAKKÉPZÉSEINK
Tanfolyami tájékoztató
MIOK Szeged Szakgimnázium és Szakközépiskola Tanfolyami tájékoztató ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS OKJ 54 582 01 Képzés : Épületgépész technikus Képzés OKJ száma: OKJ 54 582 01 Jelentkezés feltételei: érettségi
English Speakers' Corner április 9. (kedd) 16.00: Fogadó óra. Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket!
2019. április 9. (kedd) 16.00: Fogadó óra Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket! Intézményünk szakgimnázium (régebbi elnevezés szerint műszaki szakközépiskola). Célunk: tanulóink felkészítése az érettségire,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel
Alföld Szakképző Szakképzésszervezési Nonprofit Közhasznú Kft. 2008-2013. Együttműködés, mobilitás, tanácsadás az élethosszig tartó tanulás jegyében
Alföld Szakképző Szakképzésszervezési Nonprofit Közhasznú Kft. 2008-2013 4030 Debrecen, Fokos u. 12. Telefon : (+3652) 437-311 Fax : (+3652) 436-243 Együttműködés, mobilitás, tanácsadás az élethosszig
Szakközépiskolai képzéseink 2014/2015. tanév
Szakközépiskolai képzéseink 2014/2015. tanév Magasépítő technikus (4+1 éves képzés) OKJ 54 582 03 Mélyépítő technikus (4+1 éves képzés) OKJ 54 582 04 Műemlékfenntartó technikus OKJ 55 582 05 (magasépítő
A DEBRECENI SZC PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKGIMNÁZIUMA SZAKMAI PROGRAMJA
A DEBRECENI SZC PÉCHY MIHÁLY ÉPÍTŐIPARI SZAKGIMNÁZIUMA 4024 Debrecen, Varga u. 5. OM azonosító: 203033 SZAKMAI PROGRAMJA Nagyné Pálinkás Anikó igazgató 2018. 1. A képzés jogi háttere: 2011. évi CXC. törvény
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2017/2018. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM:
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 2017/2018. tanévre Kaposvári Szakképzési Centrum OM: 203027 Kaposvár 2016 I. A felvételi rendszer működési módját a következő jogszabályok írják elő: 2011. évi CXC. törvény a 20/2012.
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.
Jelentkezési határidő: július 31. nappali / augusztus 26. esti
Szakképzési felhívás Érettségizők, érettségivel rendelkezők figyelem! A Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma a 2019/2020-as tanévben a következő szakmai képzéseket indítja
PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ
PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLY Belső kód Ágazat Választható nyelv Egyéb információ (pl. szakmai továbbhaladás a 12. évf. után ) Érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés:
INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA
51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az
Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:
Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu
Fogazó Fűrészipari szerszámélező Köszörűs Marós Géplakatos Gépbeállító Szerkezetlakatos Lemezlakatos Szerszámkészítő Szikraforgácsoló
GÉPÉSZET Gépgyártástechnológiai technikus Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő Finomgyártósori gépkezelő, gépszerelő Gépi felületkészítő és tisztító Gyártósori munkás Ipartermék-bontó Kézigépes megmunkáló
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy Zsilinszky u. 7-9. Telefonszám 62/222-246 Fax 62/222-246 E-mail kalmar@hiszk.hu
Pályaválasztás-beiskolázás
Pályaválasztás-beiskolázás Országos beiskolázási adatok a diákok 96,9 %-ának felvétele már az általános felvételi eljárásban (79 363 tanuló) az ekkor kimaradók részére (2 520 tanuló) 72 000 szabad férőhely
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2019/2020. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM:
FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 2019/2020. tanévre Kaposvári Szakképzési Centrum OM: 203027 Kaposvár 2018 I. A felvételi rendszer működési módját a következő jogszabályok írják elő: 2011. évi CXC. törvény a 20/2012.
DEBRECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. 2019/2020. tanév beiskolázási tájékoztató füzete. Szakképzésé a jövő!
DEBRECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM 2019/2020. tanév beiskolázási tájékoztató füzete OM:203033 Szakképzésé a jövő! Tisztelt Olvasó! Kedves Szülők és Diákok! Kérjük, fogadja rövid tájékoztatónkat a Debreceni
A középiskolák honlapjának elérhetősége és nyílt napjainak időpontja
1. számú melléklet A középiskolák honlapjának elérhetősége és nyílt napjainak időpontja 1. 2. 3. 4. 5. Középfokú ek Debreceni Ady Endre Gimnázium Tóth Árpád Gimnázium Kodály Zoltán Zeneművészeti Zeneiskola-Alapfokú
Mit kínálunk 2017/2018-ra?
Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport
Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!
OM azonosító: 203060 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Tagintézmény-vezető: www.szemere.miskolc.hu http://www.szemere-kollegium.hu
Továbbtanulási tájékoztató
Debreceni Szakképzési Centrum Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Továbbtanulási tájékoztató a 2017/2018. tanévre Debrecen Kedves 8. évfolyamos tanuló! 1952-ben az akkori Mezőgazdasági és
A KÉPZÉSI KÖR ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓGÉP KEZELŐJE (TARGONCAVEZETŐ)
A KÉPZÉSI KÖR ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓGÉP KEZELŐJE (TARGONCAVEZETŐ) 1. Nyilvántartásba vételi szám: E-000676/2014/A001 2. Megszerezhető szakképesítés: Megnevezése: Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Targoncavezető)
SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája
SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája Rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett szakmái és férőhelyei: Szakma száma Szakma megnevezése Férőhely 0831 ipari gépész 5 fő 0832 hegesztő 3 fő 0833 kőműves
P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő
PÁLYAVÁLASZTÁS, TOVÁBBTANULÁS P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő Az intézmény adatai: Intézményi OM azonosító: 203035 Cím: Eger, Kertész utca 128. Telefon: 06/36-312-166 Web: www.bgeger.hu
Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő
Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés megnevezése: Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés azonosító száma: 311 582 09 0010 31 04 Hozzárendelt
MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA
55 58 0 MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló
Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; Címe: 6000 Kecskemét Hunyadi tér 2. Telefon, fax száma:
Intézmény neve, OM azonosító száma: Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája; 203041 Címe: 6000 Kecskemét Hunyadi tér 2. Telefon, fax száma: +36 46 480 744 E-mail
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK
A 263. sorszámú Digitális műszaki rajzoló megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 481 01 1.2.
Jelentkezési határidő nappalis képzésre: július 13. A beiratkozás időpontja: augusztus 1. 9 óra
Szakképzési felhívás Érettségizők, érettségivel rendelkezők figyelem! A Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma a 2018/2019-es tanévben a következő szakmai képzéseket indítja
Iskolánk jövő tanévtől induló szakképzései nagy valószínűséggel megváltoznak a 2011. évi CLXXXVII. Szakképzési törvénynek megfelelően.
AZ ISKOLA SZAKKÉPZÉSEI Iskolánk jövő tanévtől induló szakképzései nagy valószínűséggel megváltoznak a 2011. évi CLXXXVII. Szakképzési törvénynek megfelelően. Lényeges változások és törvényi hátterük, amelyek
A 34. sorszámú Hegesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 34. sorszámú Hegesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 521 06 1.2. Szakképesítés megnevezése:
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 SZAKGIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK Ágazati képzés (9-12. évfolyam) Cím: 6723
A 91. sorszámú Hegesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 91. sorszámú Hegesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 521 06 1.2. Szakképesítés megnevezése:
2019. szeptemberi képzések. Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK
2019. szeptemberi képzések Nappali képzések ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Jelmagyarázat A szakokhoz kapcsolódó részletes információk a szak nevére kattintva olvashatók. szint Munka-
SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 903 Szakmacsoport. Közlekedés szakmacsoport, közlekedésgépész ágazat
Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 8000 Székesfehérvár, Berényi út 105. Fenntartó: Székesfehérvári Szakképzési Centrum OM azonosító: 203053 Telefon: (22)
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre. Heves megye
OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2017/2018. tanévre Heves megye Segítség a jegyzék használatához A jegyzék a középfokú iskolák által a 2016/2017. tanévben
Szakgimnáziuma. ( OM azonosító : ) Felvételi tájékoztató. 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika
Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma ( OM azonosító : 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság Ügyvitel
Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye
Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézménye Cím: 8000 Székesfehérvár Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu Az intézmény típusa: OKJ szerinti képzés:
GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:
GÉPÉSZMÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: gépészmérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint:
Továbbtanulási statisztikák
Továbbtanulási statisztikák 2008-2016 megnevezés 2007/2008. 2008/2009. 2009/2010 2010/2011. Átlag % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola
Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /008
Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám: 62/540-272
GÉPÉSZET ÁGAZAT. A képzés négy + egy éves. A szakmai oktatás célja:
0404 GÉPÉSZET ÁGAZAT A képzés négy + egy éves A szakmai oktatás célja: a műszaki szemlélet kialakítása műszaki feladatmegoldó képesség fejlesztése a technológiai és termelési fejlesztő-tervezőmunka néhány
Egyéb oktatási jellemző Német, angol. Szakmacsoportos alapozás
Intézmény OM azonosítója és neve: 203050 Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, a és Szakközépiskolája Intézmény címe, tel. és fax : 8630 Balatonboglár, Szabadság utca 41. 85/351316 Intézmény honlapja
A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
A 156. sorszámú Műemlékfenntartó technikus megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma:
Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu
Pályaválasztási tájékoztatók
OM azonosító: 031970 Intézmény címe: 2900 Komárom, Táncsics M. utca 73. Telefon/fax: 06/34/344-105; tel.: 06/34/540-313; 06/34/345-928 E-mail: alapyszaki@gmail.com Honlap: http://www.ipari-kom.sulinet.hu
Miskolci SZC felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend
felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend Képzést indító tagintézmény megnevezése Fazola Henrik Szakképző Iskolája www.fazolaszki.hu +36 46 530 438 Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó
SCHULEK FRIGYES KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA
SCHULEK FRIGYES KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA SCHULEK FRIGYES 1087 Budapest, Mosonyi u. 6., Tel.: 210-9387, 334-2358 Honlap: www.schulek.hu FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ nyolcadik osztályosok
Érettségire épülő (fő) szakképesítés ( ) Érettségi vizsga keretében
1.SZ. MELLÉKLET SZAKGIMNÁZIUM KÖZISMERETI TÁRGYAK 9-12.évf. 9.évf 10.évf 11.évf 12.évf összes óra Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 556 13. évf. 13. évf. összes óra Idegen nyelv 4 4 4 4 556 4 124 Matematika
Továbbtanulási statisztikák
Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es
A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév
A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév Nappali munkarend Képzés megnevezése OKJ száma Időtartama Jelentkezés feltétele Képzést indító tagintézmény
Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolája
Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Középiskolája Cím: 8000 Székesfehérvár Deák Ferenc u. 11. Tel/fax: 22/315-012 E-mail: titkarsag@jaky.hu Az intézmény típusa: OKJ szerinti képzés: műszaki
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
54 525 01 2 év érettségi végzettség és egészségügyi alkalmasság
A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév Nappali munkarend Képzés megnevezése OKJ száma Időtartama Jelentkezés feltétele Képzést indító tagintézmény
Intézmény OM azonosítója és neve: Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Intézmény OM azonosítója és neve: 203050 Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, a és Szakközépiskolája Intézmény címe, tel. és fax : 8630 Balatonboglár, Szabadság utca 41. 85/351316 Intézmény honlapja
Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com
A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018
A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai Dr. Nyéki Lajos 2018 Innovációs és Technológiai Minisztérium A hazai szak- és felnőttképzés szakmai irányítását a Tudás- és Innováció-menedzsmentért
A Bemeneti mérés eredményeinek összegzése
A Bemeneti mérés eredményeinek összegzése A mérés értékelési folyamatban 8 partneriskolánk 975 tanulója vett részt. Iskolák Létszám Baross Gábor Szakképző Iskola és Kollégium 107 Beregszászi Pál Szakközépiskola