SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉSEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉSEK"

Átírás

1

2 SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉSEK A szakgimnázium a tavalyi évtől került bevezetésre az iskolarendszerünkben. A tanulók a képzés során négy év alatt érettségit szereznek, mint a korábbi szakközépiskolában, azonban a szakgimnáziumban az érettségi mellé kapnak szakképesítést a képzés ágazatának megfelelően. Mit jelent ez? Azt, hogy az érettségi mellett egy szakmát is kapsz, amit egy év alatt technikusi szintűre tudsz emelni vagy akár dolgozhatsz is benne. Munka mellett pedig akár egy technikusi szakmát, akár egy diplomát meg tudsz szerezni. Válassz szakgimnáziumi képzéseink közül! 0100 Gépgyártástechnológiai technikus ( ) Önállóan vagy mérnöki irányítással részt vesz gépek, géprendszerek, mechanikus tervezésében, berendezések gyártásában, működtetésében, szerelésében, karbantartásában és javításában. Érettségi keretében megszerezhető szakképesítés: , Gyártósori gépész.

3 0101 Szociális ügyintéző ( ) Munkahelyének tevékenységétől függően bekapcsolódik a probléma megelőző és a kezelő munkába. Feladatát a szakterületen dolgozó, pszichológus, gyermek- és ifjúságvédelmi, gyermekotthon, GYIVI, nevelési tanácsadó igazgatója vagy nevelője irányításával látja el. Érettségi keretében megszerezhető szakképesítés: , Gyermek és ifjúsági felügyelő vagy , Házi időszakos gyermekgondozó Irodai titkár ( ) Az Irodai titkár gépírás-, szövegszerkesztés- és gyorsírástudás valamint alapvető adózási és jogi ismeretek birtokában adminisztratív és dokumentációs feladatokat lát el. Érettségi keretében megszerezhető szakképesítés: , Ügyfélszolgálati ügyintéző.

4 SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉSEK A szakközépiskolai képzés a korábbi szakiskolai képzést váltotta. A képzésben résztvevők három év alatt szakmát szereznek, és utána lehetőségük nyílik, hogy két év alatt (akár nappali, akár esti tagozaton) érettségi vizsgát szerezzenek. A képzés második és harmadik évében tanulóink a gyakorlatot vállalatoknál töltik, így valós ipari tapasztalattal felvértezve fognak szakképesítést szerezni és munkába állni. Nem egyedi eset, hogy tanulóink annál a cégnél helyezkedtek el a végzést követően, ahol tanulóként a gyakorlatot töltötték Gépi forgácsoló ( ) A gépi forgácsoló feladata fémből, színesfémből és nemfémesanyagokból különféle (tengely, tárcsa, szekrényes és egyéb) geometriai kialakítású, többnyire gépiparban gyártott termékek alkatrészeinek részegységeinek forgácsoló gépeken történő elkészítése (gyártása) adott műszaki rajz, műhelyrajz

5 alapján. A képzés után lehetőség van egy év alatt esti tagozaton CNC gépkezelő szakképesítést szerezni Hegesztő ( ) Fém alkatrészek hegesztését és vágását végzi gázláng, villamos ív, ill. fémolvasztásos vágására vagy egybe- olvasztására szolgáló más hőforrások segítségével Szociális gondozó és ápoló ( ) A szociális gondozó és ápoló szociális szakember irányításával képes az idős és a fogyatékos ellátás intézményi és intézményen kívüli, a személyes szolgáltatások területén szükséges szociális gondozási feladatok ellátására.

6 0106 Ipari gépész ( ) Az ipari gépész feladata az iparban használt gépek, berendezések javítása, karbantartása, az üzemszerű működésük biztosítása. E tevékenységekkel összefüggésben alkatrész felújítási, szerelési feladatok, beüzemelési és adminisztrációs tevékenységek végzése Finommechanikai műszerész ( ) Mérő- és precíziós berendezéseket, optikai, laboratóriumi, repülési és hajózási műszereket készíti, szereli és javítja. A készülékek, műszerek végszerelését mechanikai beállítással, összeállítási rajzok alapján végzi. Gyere el nyíl napunkra: én 09:00-ra s ismerj meg bennünket jobban!

Ha piacképes szakképesítést szeretnél, akkor jelentkezz iskolánkba!

Ha piacképes szakképesítést szeretnél, akkor jelentkezz iskolánkba! Ha piacképes szakképesítést szeretnél, akkor jelentkezz iskolánkba! Ha jó a kézügyességed, megfelelő műszaki érzékkel rendelkezel, vagy ki szeretnéd magad próbálni a konyhában, divatos frizurát szeretnél

Részletesebben

GÉPÉSZET ÁGAZAT. A képzés négy + egy éves. A szakmai oktatás célja:

GÉPÉSZET ÁGAZAT. A képzés négy + egy éves. A szakmai oktatás célja: 0404 GÉPÉSZET ÁGAZAT A képzés négy + egy éves A szakmai oktatás célja: a műszaki szemlélet kialakítása műszaki feladatmegoldó képesség fejlesztése a technológiai és termelési fejlesztő-tervezőmunka néhány

Részletesebben

Kedves 8. osztályos tanuló!

Kedves 8. osztályos tanuló! Kedves 8. osztályos tanuló! Ha az autót nem csak vezetni, formáját, erejét és komfortját nem csak csodálni akarod, hanem műszakilag érteni és javítani - karbantartani is tudni akarod, akkor szeretettel

Részletesebben

Kedves 8. osztályos tanuló!

Kedves 8. osztályos tanuló! Kedves 8. osztályos tanuló! Ha az autót nem csak vezetni, formáját, erejét és komfortját nem csak csodálni akarod, hanem műszakilag érteni és javítani - karbantartani is tudni akarod, akkor szeretettel

Részletesebben

Az átalakított szakképzési rendszer jellemzői, működése november 16. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH

Az átalakított szakképzési rendszer jellemzői, működése november 16. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH Az átalakított szakképzési rendszer jellemzői, működése 2016. november 16. Palotás József szakmai főigazgató-helyettes NSZFH I. Szervezeti átalakítás szervezeti működés finomhangolása II. Változó képzési

Részletesebben

A 66. sorszámú Finommechanikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 66. sorszámú Finommechanikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 66. sorszámú Finommechanikai műszerész megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 521 02 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

Érettségire épülő (fő) szakképesítés ( ) Érettségi vizsga keretében

Érettségire épülő (fő) szakképesítés ( ) Érettségi vizsga keretében 1.SZ. MELLÉKLET SZAKGIMNÁZIUM KÖZISMERETI TÁRGYAK 9-12.évf. 9.évf 10.évf 11.évf 12.évf összes óra Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 556 13. évf. 13. évf. összes óra Idegen nyelv 4 4 4 4 556 4 124 Matematika

Részletesebben

A szakmai gyakorlati képzés történhet az iskola tanműhelyében vagy vállalkozónál tanulószerződéssel.

A szakmai gyakorlati képzés történhet az iskola tanműhelyében vagy vállalkozónál tanulószerződéssel. I. SZAKKÖZÉPISKOLA: "Szakközépiskolai szakmai és közismereti " kerettantervre épülő helyi tantervek alapján történik a négy éves képzés, amelyre a 8. osztály befejezése után lehet jelentkezni. A szakközépiskola

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 8000 Székesfehérvár, Berényi út 105. OM azonosító: 203053 Tel: 22/315514, 502448 Email cím: vacinfo@vacimszfvar.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK A 80. sorszámú Gépgyártástechnológiai technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 03

Részletesebben

szakgimnáziumi képzés képzési idő: 4+1 év 1. szakasz: 4 év alatt érettségi és Közszolgálati ügykezelő ( ) 2. szakasz: 1 év alatt

szakgimnáziumi képzés képzési idő: 4+1 év 1. szakasz: 4 év alatt érettségi és Közszolgálati ügykezelő ( ) 2. szakasz: 1 év alatt szakgimnáziumi képzés képzési idő: 4+1 év 1. szakasz: 4 év alatt érettségi és Közszolgálati ügykezelő (52 345 04) 2. szakasz: 1 év alatt Közszolgálati ügyintéző (54 345 01) rendészet ismeretek szakgimnáziumi

Részletesebben

ÖSSZEVONT SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A 10. ÉVFOLYAMON

ÖSSZEVONT SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A 10. ÉVFOLYAMON ÖSSZEVONT SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A 10. ÉVFOLYAMON 2018.04.25 TÉMA: MELLÉK-SZAKKÉPESÍTÉS VÁLASZTÁSA A 11-12. ÉVFOLYAMRA KÉPZÉSI SZERKEZET IX. Gépészet XIII. Informatika XXV. Ügyvitel 9-12. évfolyam Gyártósori

Részletesebben

A beiskolázási terv a fenntartó döntését követően kerül véglegesítésre! Ágazati szakgimnázium 8. osztályt végzetteknek

A beiskolázási terv a fenntartó döntését követően kerül véglegesítésre! Ágazati szakgimnázium 8. osztályt végzetteknek A 2019 Cím: 7100 Szekszárd, Szent-Györgyi Albert u. 8-10. Telefon: 74/511-920 E-mail: titkarsag@egeszsegugyi.szekszardiszc.hu Honlap: www.egeszsegugyi.szekszardiszc.hu Igazgató: Hevesiné Simon Gyöngyi

Részletesebben

Mit kínálunk 2017/2018-ra?

Mit kínálunk 2017/2018-ra? Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport

Részletesebben

Pályaválasztási tájékoztatók

Pályaválasztási tájékoztatók OM azonosító: 031970 Intézmény címe: 2900 Komárom, Táncsics M. utca 73. Telefon/fax: 06/34/344-105; tel.: 06/34/540-313; 06/34/345-928 E-mail: alapyszaki@gmail.com Honlap: http://www.ipari-kom.sulinet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2018 19-es TANÉV Milyen képzésre jelentkezhetsz? Szakközépiskolai Szakgimnáziumi Képzési rendszerünk

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt nap október 7.

Pályaválasztási nyílt nap október 7. Pályaválasztási nyílt nap 2016. október 7. szakgimnáziumi képzés képzési idő: 4+1 év 1. szakasz: 4 év alatt érettségi és Közszolgálati ügykezelő (52 345 04) 2. szakasz: 1 év alatt Közszolgálati ügyintéző

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004

Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004 Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu

Részletesebben

SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 903 Szakmacsoport. Közlekedés szakmacsoport, közlekedésgépész ágazat

SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 903 Szakmacsoport. Közlekedés szakmacsoport, közlekedésgépész ágazat Székesfehérvári SZC Váci Mihály Ipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 8000 Székesfehérvár, Berényi út 105. Fenntartó: Székesfehérvári Szakképzési Centrum OM azonosító: 203053 Telefon: (22)

Részletesebben

Kopcsányi Ottó tagintézmény-vezető

Kopcsányi Ottó tagintézmény-vezető SALGÓTARJÁNI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZONDI GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2017-2018 Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom

Részletesebben

Pályaválasztás-beiskolázás

Pályaválasztás-beiskolázás Pályaválasztás-beiskolázás Országos beiskolázási adatok a diákok 96,9 %-ának felvétele már az általános felvételi eljárásban (79 363 tanuló) az ekkor kimaradók részére (2 520 tanuló) 72 000 szabad férőhely

Részletesebben

Miskolci SZC Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Miskolci SZC Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolája és Kollégiuma Miskolci SZC Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolája és Kollégiuma Cím: 3533 Miskolc, Téglagyár utca 2. OM azonosító: 203060 005 Telefonszám: (+36 46) 532 358 Fax: (+36 46) 532 355 E-mail: dvszi@dvszi.sulinet.hu

Részletesebben

Pályaválasztási nyílt nap október 13.

Pályaválasztási nyílt nap október 13. Pályaválasztási nyílt nap 2018. október 13. Akkreditált Kiváló Tehetségpont Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye Energiatudatos Iskola Energiahatékony Mentor Iskola ECDL vizsgaközpont Language Cert partnerintézmény

Részletesebben

A szakképzési kínálat szakmáinak rövid ismertetése. Elektronikai technikus

A szakképzési kínálat szakmáinak rövid ismertetése. Elektronikai technikus A szakképzési kínálat szakmáinak rövid ismertetése Elektronikai technikus A szakképesítés azonosító száma: 54 523 02 Alapvető feladata a gyengeáramú berendezések és a kapcsolódó villamos hálózatok üzemeltetése,

Részletesebben

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája

SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája SZSZC Encsi Aba Sámuel Szakközépiskolája Rendkívüli felvételi eljárásban meghirdetett szakmái és férőhelyei: Szakma száma Szakma megnevezése Férőhely 0831 ipari gépész 5 fő 0832 hegesztő 3 fő 0833 kőműves

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1.

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1. 2020/2021-es tanév Szakgimnáziumi osztályok TAGOZAT KÓD TANULMÁNYI TERÜLET ÁGAZAT AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁVAL MEGSZEREZHETŐ

Részletesebben

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása

A tagintézményben választható képzések rövid bemutatása Az intézmény neve: OM azonosító: 203049 Az intézmény címe: 7623 Pécs, Rét utca 41-43. Pécsi SZC Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája Telefon: 72/517-880

Részletesebben

BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Feladatellátási hely kódja: 009 BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Tanulmányi terület tagozatkódja 9001 9002 9003 9004 Képzés megnevezése Szakgimnáziumi osztály:

Részletesebben

Kedves 8. osztályos tanulók!

Kedves 8. osztályos tanulók! Kedves 8. osztályos tanulók! Ha az autót nem csak vezetni, formáját, erejét és komfortját nem csupán csodálni akarod, hanem érteni is hozzá, javítani és karbantartani is, akkor szeretettel várunk a Csonkában!

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése

2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése 2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)

Részletesebben

Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. Pályaválasztási tájékoztató

Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. Pályaválasztási tájékoztató Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Pályaválasztási tájékoztató 2018-2019 Kedves Diákok! Olyan iskolát szeretnénk, melyben diák, pedagógus és

Részletesebben

Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre

Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre Nappali rendszerű, közismereti tartalom nélküli képzéseink tervezete, a 2018/2019. tanévre Tagintézmény Szakképesítés / szakképesítésráépülés megnevezése Képzési idő (év) Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari

Részletesebben

Telefon: 88/ Telefon/fax: 88/ Internet cím:

Telefon: 88/ Telefon/fax: 88/ Internet cím: Telefon: 88/560-630 Telefon/fax: 88/560-730 e-mail: isk@ipariszakkozep.hu Internet cím: www.ipariszakkozep.hu Tanulmányi ösztöndíjak a hiányszakmákban Az ösztöndíj mértéke az első szakképzési évfolyam

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy Zsilinszky u. 7-9. Telefonszám 62/222-246 Fax 62/222-246 E-mail kalmar@hiszk.hu

Részletesebben

TÁMOP-5.3.1.B-1-11/1-2012-0001. Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: 01-0790-04 Ügyletkód:...

TÁMOP-5.3.1.B-1-11/1-2012-0001. Akkr. szám.: AL 0008 Nyilv. sz.: 01-0790-04 Ügyletkód:... SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ A képzésbe jelentkező hallgatóinknak - akik a szociális ellátás, ápolás, idősgondozás területén szeretnének tevékenykedni kívánunk olyan szakmai ismereteket közvetíteni, melyek

Részletesebben

Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma 4024 Debrecen, Varga u /

Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma 4024 Debrecen, Varga u / Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma 4024 Debrecen, Varga u. 5. 52/531-892 A 67 éves múlttal rendelkező, Debrecen belvárosában található iskolánk oktatási szerkezete az évek során változott,

Részletesebben

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Makó Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Cím: 6900 Makó, Posta u. 4-6. Telefonszám: 62/510-917 Fax: 62/510-917 E-mail: kerititkarsag@gmail.com

Részletesebben

Tanfolyami tájékoztató

Tanfolyami tájékoztató MIOK Szeged Szakgimnázium és Szakközépiskola Tanfolyami tájékoztató ÉPÜLET-ÉS SZERKEZETLAKATOS OKJ 34 582 03 Képzés megnevezése: Épület-és szerkezetlakatos Képzés OKJ száma: OKJ 34 582 03 Jelentkezés feltételei:

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: jvpalyavalasztas@gmail.com Honlap: www.jendra.hu

Részletesebben

1. J{rműfényező (OKJ 34 525 03) I. H{rom évfolyamos oktat{s közismereti képzéssel

1. J{rműfényező (OKJ 34 525 03) I. H{rom évfolyamos oktat{s közismereti képzéssel 1. J{rműfényező (OKJ 34 525 03) I. H{rom évfolyamos oktat{s közismereti képzéssel részletezése nélkül, 10482-12 J{rműfényező feladatai Tant{rgyak/Témakörök A felület-előkészítés, fényezés Kittelés előtti

Részletesebben

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1

HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 HIVATAL A 2018/2019-es tanévre az alábbi nappali tagozatos, ingyenes szakképesítések kerültek meghirdetésre Baranya megyében 1 Képzés megnevezése OKJ azonosítója Intézmény neve Ács 34 582 01 Pécsi SZC

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

A pénzügyi műveltség fejlesztésének lehetőségei a szakképzés területén

A pénzügyi műveltség fejlesztésének lehetőségei a szakképzés területén A pénzügyi műveltség fejlesztésének lehetőségei a szakképzés területén PénzSztár Konferencia 2017 2017. április 25. Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Tanulók fenntartók

Részletesebben

Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma

Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma P ÁL Y AV ÁL AS Z T Á S, T O V ÁB B T AN U L Á S P I AC K É P E S S Z AK M A B I Z T O S J Ö V Ő 2 0 1 8 / 2 0 1 9 Egri SZC Bornemissza Gergely Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiuma OM azonosító:

Részletesebben

OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60%

OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60% OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60% 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság Munkahelyi egészség és biztonság 0,5 0,5 0,5 11499-12 Foglalkoztatás

Részletesebben

ÓRATERV Gépészet ágazati képzéshez Gépgyártástechnológiai technikus

ÓRATERV Gépészet ágazati képzéshez Gépgyártástechnológiai technikus Gépészet ágazati képzéshez 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Fizika 2 2 2 Munkavédelem 0,5 0,5 Elsősegélynyújtás gyakorlat 0,5 0,5 Vezérléstechnikai alapismeretek 2 Gépegységek szerelése és karbantartása

Részletesebben

Szakmai vizsga eredmények 2016 év. Szakmai vizsga eredmények 2015 év

Szakmai vizsga eredmények 2016 év. Szakmai vizsga eredmények 2015 év Szakmai vizsga eredmények 2016 év Informatikai rendszergazda 9 érettségire épülő 6 2 1 0 0 4,56 Gépgyártástechnológiai technikus 16 érettségire épülő 0 6 5 4 1 Rehabilitációs nevelő, segítő 9 érettségire

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Tisztelt Érdeklődő! A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata az iskolarendszeren kívüli, ún. tanfolyami képzéseit tartalmazza, amelyek

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma

Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Szakgimnáziuma A 68 éves múlttal rendelkező, Debrecen belvárosában található iskolánk oktatási szerkezete az évek során változott, de mindvégig elsősorban

Részletesebben

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 523 01 1.2.

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Felvételi tájékoztató Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203058 Cím: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26. Web: www.umszki.hu

Részletesebben

Fogazó Fűrészipari szerszámélező Köszörűs Marós Géplakatos Gépbeállító Szerkezetlakatos Lemezlakatos Szerszámkészítő Szikraforgácsoló

Fogazó Fűrészipari szerszámélező Köszörűs Marós Géplakatos Gépbeállító Szerkezetlakatos Lemezlakatos Szerszámkészítő Szikraforgácsoló GÉPÉSZET Gépgyártástechnológiai technikus Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő Finomgyártósori gépkezelő, gépszerelő Gépi felületkészítő és tisztító Gyártósori munkás Ipartermék-bontó Kézigépes megmunkáló

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA

FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA FM DASZK VÉPI KÖZÉPISKOLÁJA, MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM azonosító: 036410 Címe: 9751 Vép, Szent Imre utca 36-38. Intézményvezető: Hollósi Éva igazgató Beiskolázási felelős: Pesti

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA felvételi tájékoztatója a 2018/2019-es tanévre OM azonosító: 203030 Iskolánk adatai: Település

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Tisztelt Érdeklődő! A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata az iskolarendszeren kívüli, ún. tanfolyami képzéseit tartalmazza, amelyek

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ

SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI SZC MECHWART ANDRÁS GÉPIPARI ÉS INFORMATIKAI SZAKGIMNÁZIUMA SZAKKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1 9 0 8 Debrecen, Széchenyi utca 58. SZAKIRÁNYÚ SZAKGIMNÁZIUMOT VÉGZETTEK SZÁMÁRA AJÁNLOTT 1 ÉVES SZAKKÉPZÉSEINK

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3 2.

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3 2. A 19. sorszámú Járműkarosszéria készítő, szerelő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 525 05

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája 1194 Budapest, Csengő utca 1. OM azonosító: /2021-es tanév

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája 1194 Budapest, Csengő utca 1. OM azonosító: /2021-es tanév Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája 1194 Budapest, Csengő utca 1. OM azonosító: 203421 Postázási cím: Semmelweis Egyetem 1085 Budapest, Üllői út 26. http://semmelweis.hu/ http://www.semmelweis-bp.sulinet.hu/

Részletesebben

A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI

A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEK Szabó Károly Főigazgató GINOP 5.2.5-16-2016-00001 azonosító számú Gyakornoki program - támogató szolgáltatások című kiemelt projekt keretében

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Tisztelt Érdeklődő! A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata az iskolarendszeren kívüli, ún. tanfolyami képzéseit tartalmazza, amelyek

Részletesebben

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430, 70/641-3703 E-mail: iskola@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu

Részletesebben

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028 BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Részletesebben

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika

Debreceni Szakképzési Centrum Tanulmányi terület kódok összesítője. Informatika szakképesítés: 31 521 10 Gyártósori gépész 0011 Gépészet 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma Szakközépiskola 0012 Informatika szakképesítés: 52 481 02 Irodai

Részletesebben

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma

Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma (OM azonosító: 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2018/2019-es tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói 1.7. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói Magyar-német két tanítási nyelvű gépész ágazat (gépgyártástechnológiai technikus) a 2015/2016-os

Részletesebben

ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM. Ágazat. Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ. V. Képző és iparművészet

ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM. Ágazat. Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ. V. Képző és iparművészet ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM Ágazat Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ Szakmai végzettség 13. évfolyamon V. Képző és iparművészet Képző- és iparművészeti

Részletesebben

Foglalkozási napló. Autógyártó 11. évfolyam

Foglalkozási napló. Autógyártó 11. évfolyam Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Autógyártó 11. évfolyam (OKJ száma: 34 521 01) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:

Részletesebben

2019. évi képzési terv

2019. évi képzési terv Angol KER B1 - küszöbszint C kör szakképesítés Angol KER B2 középszint C kör szakképesítés + angol alapfokú ismeret 13 Gyula 12 Mezőkovácsháza 14 MÁJUS Békés 14 13 Gyomaendrőd 12 Füzesgyarmat 15 Gyomaendrőd

Részletesebben

Új lehetőség szakgimnazistáknak!

Új lehetőség szakgimnazistáknak! Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesd 3400, gróf Zichy János u. 18. www.szechenyi-mk.hu KEDVES PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT ÁLLÓ NYOLCADIKOS

Részletesebben

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink

2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink 2017/2018-as tanévben, felnőttoktatásban tervezett képzéseink Egri SZC Bornemissza Gergely Eger, 3300 Kertész utca 128. E-mail: bginfo@bgeger.hu Tel.: +36 36 312 166 Honlap: http://www.bgeger.hu/ szakgimn

Részletesebben

A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13.

A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13. Szakmai követelmény- modul A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással

Részletesebben

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051 Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

A 91. sorszámú Hegesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 91. sorszámú Hegesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 91. sorszámú Hegesztő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 521 06 1.2. Szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Beiskolázás. Szakmák bemutatása. SzGyÉva

Beiskolázás. Szakmák bemutatása. SzGyÉva Beiskolázás bemutatása 1 GÉPÉSZ Képzési rendszerünk Nyelvi előkészítő KÖRNYEZETVÉDELMI INFORMATIKA SZAK- GIMNÁZIUM 4 ÉV Érettségi és szakma SZAK- KÖZÉPISKOLA 3 ÉV OKJ-s szakma SZAK- GIMNÁZIUM 4 ÉV Érettségi

Részletesebben

Beiskolázás. Szakmák bemutatása. SzGyÉva

Beiskolázás. Szakmák bemutatása. SzGyÉva Beiskolázás bemutatása 1 GÉPÉSZ Képzési rendszerünk Nyelvi előkészítő KÖRNYEZETVÉDELMI INFORMATIKA SZAK- GIMNÁZIUM 4 ÉV Érettségi és szakma SZAK- KÖZÉPISKOLA 3 ÉV OKJ-s szakma SZAK- GIMNÁZIUM 4 ÉV Érettségi

Részletesebben

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S, T O V Á B B T A N U L Á S P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S, T O V Á B B T A N U L Á S P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő P ÁL Y AV ÁL AS Z T ÁS, T O V ÁB B T A N U L Á S P I AC K É P E S S Z AK M A B I Z T O S J Ö V Ő Pályaválasztási felelős: Bózsóné Szabó Ágnes 06-36/312-166/136 mellék Iskolatitkár: Varga Henriett 06-36/312-166/107

Részletesebben

SZAKKÉPZÉS, HAJDÚ- BIHAR MEGYE

SZAKKÉPZÉS, HAJDÚ- BIHAR MEGYE SZAKKÉPZÉS, HAJDÚ- BIHAR MEGYE A leghátrányosabb kistérségek Magyarországon (forrás:térport) Hajdú-Bihar megye foglalkoztatási adatai 2005 és 2013 között (forrás: KSH HB megyei adatszolgáltatása) [fő]

Részletesebben

2019. évi képzési terv. Május

2019. évi képzési terv. Május Május ÁTKÉPZŐ FELNŐTTKÉPZŐ Reintegráló Tanácsadó Gépi forgácsoló Gyermek- és ifjúsági felügyelő 34 521 03 31 761 01 8 ált. + fogl. eü., záróvizsgáig 18. életév betöltése 8 ált. + fogl. eü. + eü. kiskönyv

Részletesebben

A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018

A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai. Dr. Nyéki Lajos 2018 A szakképzés és felnőttképzés intézményei és azok feladatai Dr. Nyéki Lajos 2018 Innovációs és Technológiai Minisztérium A hazai szak- és felnőttképzés szakmai irányítását a Tudás- és Innováció-menedzsmentért

Részletesebben

Szakgimnáziuma. ( OM azonosító : ) Felvételi tájékoztató. 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika

Szakgimnáziuma. ( OM azonosító : ) Felvételi tájékoztató. 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma ( OM azonosító : 203028) Felvételi tájékoztató 8. osztályosok számára 2019/2020-as tanévre Informatika Közlekedés, szállítmányozás és logisztika Közgazdaság Ügyvitel

Részletesebben

Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Karcagi SZC Nagy László Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Iskolánk pedagógiai hitvallása: Az iskola arra való, hogy az ember, bármilyen adottságú is, megtanuljon tanulni, hogy

Részletesebben

OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám

OKJ szerinti azonosító száma. Program engedélyezési szám a Eladó 34 341 01 E-001343/2015/A001 alapfokú iskolai végzettség, 330/770 2015.09.09 Villanyszerelő 34 522 04 E-001343/2015/A002 alapfokú iskolai végzettség, 292/674 2015.09.09 Nyomástartóedény-gépész

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

Kopcsányi Ottó tagintézmény-vezető PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2

Kopcsányi Ottó tagintézmény-vezető PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2019-2020 SALGÓTARJÁNI SZC SZONDI GYÖRGY SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy, s egy tekintetük elhitesse

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BOCSKAI ISTVÁN GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA OM azonosító: 203030 Iskolánk adatai: Település neve: Biharkeresztes Iskola neve: Berettyóújfalui

Részletesebben

REMENYIK ZSIGMOND GIMNÁZIUMA ÉS SZAKGIMNÁZIUMA

REMENYIK ZSIGMOND GIMNÁZIUMA ÉS SZAKGIMNÁZIUMA REMENYIK ZSIGMOND GIMNÁZIUMA ÉS SZAKGIMNÁZIUMA RENDKÍVÜLI FELVÉTELI ELJÁRÁS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA 2017/2018 tanévre 3390 Füzesabony, Ifjúság út 17. Tel.: +36-70/641-2969 Egri SZC Remenyik Zsigmond Gimnáziuma

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007 Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,

Részletesebben

XI. Villamosipar és Budapesti Gépészeti SZC Öveges József

XI. Villamosipar és Budapesti Gépészeti SZC Öveges József 1 54 525 01 Autói műszerész 13. Közlekedés XXII. Közlekedésgépész Budapesti Gépészeti SZC Bánki Donát 1_1 54 525 01 Autói műszerész 13. Közlekedés XXII. Közlekedésgépész Budapesti Gépészeti SZC Kossuth

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Cuha u. 2. Tel.: 96/332-855, fax: 96/332-573 E-mail: titkarsag@szentgyorgyi.hu, honlap: www.szentgyorgyi.hu

Részletesebben

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos

Miskolci Szakképzési Centrum Martin János Szakközépiskolája, Szakiskolája és Készségfejlesztő Iskolája asztalos 1 72308608427 2 72451062025 3 72449846162 4 72454108567 5 72449445092 6 72450858827 7 72458537952 8 72405221186 9 72149898572 10 72347156089 szakközépiskola; 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő

Részletesebben

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, 76/441-592

Részletesebben

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Több mint 130 éves nagy hagyományokra visszatekintő intézményünk jól felszerelt tanműhelyekben, mérő laborokban várja a tanulni kívánó érdeklődő tanulókat. Katonai alapismeretek tantárgy oktatása lévén

Részletesebben

Miskolci SZC felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend

Miskolci SZC felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend felnőttoktatási kínálata 2016/2017. tanév Nappali munkarend Képzést indító tagintézmény megnevezése Fazola Henrik Szakképző Iskolája www.fazolaszki.hu +36 46 530 438 Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó

Részletesebben