Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR-nak megfelelő összegű deviza lehet.
|
|
- Géza Fülöp
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes és nem természetes személyek részére vezetett forgalmazó devizaszámlák, alszámlák, deviza betétszámlák, devizaforgalommal érintett forint számlák és a valutaváltás kondíciói Hatályos: től A Hpt a értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a hirdetményben félkövér betűtípussal kiemelt kondíciók módosítását, a jogi szabályozói környezet változása, a pénzpiaci feltételek és makrogazdasági környezet módosulása, valamint a takarékszövetkezet forrásköltségeinek változása indokolja. A takarékszövetkezet a módosítást az ügyfél részéről elfogadottnak tekinti, ha annak hatálybalépése előtt a szolgáltatót nem tájékoztatta arról, hogy a módosítást nem fogadja el. A módosítás hatálybalépése előtti napig az ügyfél jogosult a keretszerződés azonnali és díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Módosítás oka: deviza átutalási megbízások teljesítése során alkalmazott nemzetközi standard feltételek (SEPA) megjelölése. I. Valuta, deviza, vételi / közép / eladási árfolyamok Az adott napon érvényes valuta, deviza árfolyamokat a takarékszövetkezet az alábbi devizanemekre vonatkozóan teszi közzé: GBP, DKK, JPY, CAD, NOK, CHF, SEK, USD, EUR, CZK, PLN II. Devizaszámlák kamatozása A Takarékszövetkezetnél devizaszámla CHF, USD, EUR devizákban nyitható. A meghirdetett kamatláb 360 napos bázison értendő. 1. Devizaszámlák le nem kötött egyenlegének kamatozása: A devizaszámlák le nem kötött egyenlege látra szólóan kamatozik. Az érvényes devizabetéti kamatokat az Eszköz-Forrás Bizottság határozza meg. 2. Deviza betétszámlák: Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR-nak megfelelő összegű deviza lehet. Devizabetéteket lekötni a lekötés időpontjában érvényes kamatlábak mellett lehet. A lekötéskori kamatláb adott betétnél a futamidő alatt nem változik (fix kamatozás). Az érvényes devizabetéti kamatokat az Eszköz-Forrás Bizottság határozza meg. Lekötési időtartam: 1, 3, 5, 6 és 12 hónap. Lekötés idő lejárta előtt felmondott, vagy részben felmondott devizabetétek után kamat nem jár. Amennyiben a részfelmondás esetén a maradék összeg meghaladja a minimálisan leköthető összeget (300,- EUR-nak megfelelő összeg),
2 akkor a maradék összeg változatlanul kamatozik tovább, ellenkező esetben a maradék lekötött összeg átvezetésre kerül a látra szóló devizaszámlára. 3. Kamatadó: A kamatjövedelemnek minősül a nyilvánosan meghirdetett feltételekkel kötött szerződés alapján jóváírt/tőkésített kamat, azaz a bankszámlára (látra szóló és lekötött egyaránt) a Tksz. által fizetett kamat. Minden magánszemélynek nyitott - ideértve az őstermelőket és a társasházakat is bankszámla kamata adóköteles. A külföldi pénznemben keletkezett kamatjövedelemből az adót a Tksz. külföldi pénznemben vonja le. Kamat megszerzésének időpontja: a kamat jóváírásának a napja Nem vesszük figyelembe - kamatjövedelemként az egyéni vállalkozó ügyfelek betétei után elszámolt kamatot. - jövedelemként azt a bevételt, amellyel összefüggésben az adózás rendjéről szóló törvény 7. számú melléklete - a külföldi adózók részére kifizetett kamatokról - adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a hitelintézetek számára. A személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény alapján a a 65. -ban foglalt kivételekkel számított - kamatjövedelem után 15 % adómérték (kamatadó) kerül alkalmazásra a után induló kamatozási ciklusra számolt kamat után, az azt megelőző időszakra számolt kamat esetében 16 % az adó mértéke. Az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény szerint az Szja tv a szerinti ét követően megszolgált kamatjövedelem adóalapként meghatározott összege után a magánszemély 6 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizet. Az Szja tv. 65. (2) bekezdése szerinti esetben a magánszemély az adóhatósági közreműködés nélkül elkészített bevallásában vagy önellenőrzésében igényelheti vissza a takarékszövetkezet által levont és a bevallásban megállapított egészségügyi hozzájárulás különbségét. A kamatadót és az egészségügyi hozzájárulást a kifizető takarékszövetkezet vonja le és fizeti be a NAV felé. Jelen tájékoztatás nem minősül teljes körűnek. III. Betétbiztosítási feltételek: A jelen Hirdetmény -ben szereplő betétek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) ában felsoroltak kivételével az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosítottak. A biztosítás további részleteiről a honlapon tájékozódhat. Tájékoztatjuk, hogy a takarékszövetkezet évente egyszer díjmentesen köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyféltájékoztatót ügyfelei rendelkezésére bocsátani. Az Ügyfél-tájékoztató tartalmazza a betétes neve alatt a Takarékszövetkezetnél, az adott időpontban nyilvántartott OBA által biztosított betéteinek összegét, mint konszolidált biztosított betéti (KBB) információt. A KBB adat mutatja meg, hogy az OBA egy ügyfél egy hitelintézetnél tartott összesen mekkora összegű megtakarítását biztosítja (azaz a takarékszövetkezet fizetésképtelensége esetén ennyit fizet az OBA az ügyfélnek). Az Ügyfél-tájékoztatót a Takarékszövetkezet a betétes kifejezett kérése alapján bocsátja a betétes rendelkezésére, postai úton vagy a Takarékszövetkezet ügyfélfogadásra kijelölt helyiségében történő személyes átadással. IV. Lakosság (természetes személyek) részére vezetett devizaszámlák kondíciói 1. Kamatmértékek Lakossági látraszóló devizabetét Devizanem Éves kamat EBKM EUR 0,10 % 0,10 % CHF 0,02 % 0,02 % USD 0,08 % 0,08 %
3 Lakossági fix kamatozású periodikusan lekötött devizabetét Érvényes: től Devizanem EUR (%) CHF (%) USD (%) Lekötési Éves Előző Éves Előző Éves Előző EBKM EBKM EBKM idő kamat kamat kamat kamat kamat kamat 1 hónap 0,25 0,25 0,50 0,10 0,10 0,10 0,20 0,20 0,20 3 hónap 0,25 0,25 1,50 0,10 0,10 0,30 0,20 0,20 0,50 5 hónap 0,25 0,25 1,00 0,10 0,10-0,20 0,20-6 hónap 0,25 0,25 1,00 0,10 0,10 0,20 0,20 0,20 0,30 12 hónap 0,40 0,40 1,00 0,20 0,20 0,20 0,30 0,30 0,30 2. Számlavezetési díjak Havi számlavezetési díj 1,- EUR/látra szóló bankszámla/hó 3. Pénztári tranzakciók Pénztári befizetés számlára (forgalmazó, megtakarítási) valuta befizetés deviza számlára (2001,2003) val. vét./ jutalék mentes forint befizetés deviza számlára (2005) jutalék mentes valuta befizetés forint számlára (2017, 2021) val. vét. 0,5 % min. 1 EUR nem Pénztári kifizetés számláról (forgalmazó, megtakarítási) valuta kifizetés forgalmazó deviza számláról (2011) /val. ea. nem EUR-ig 0,0 % 1000 EUR felett 0,3 % valuta kifizetés lekötött deviza számláról (2011) /val. ea EUR-ig 0,0 % 1000 EUR felett 0,3 % forint kifizetés forgalmazó deviza számláról (2015) 0,78 % min. 1 EUR forint kifiz. lekötött deviza számláról (2015) 0,78 % min. 1 EUR valuta kifiz. forgalmazó forint számláról (2018) val. ea. 1,5 % min. 1 EUR
4 Valutaváltás (vétel, eladás, konverzió) Valuta vétel (3011) valuta vét. 0,3 % max Ft Valuta eladás (3001) valuta ea. 0,3 % max Ft Valuta konverzió (3020) Val.vét../valuta elad. 0,3 % max Ft 4. Átutalás, átvezetés alkalmazott árfolyam átvezetés ügyfél saját számlái között (2043,2045) / 0,1 %, min. 1,- EUR, max. - átvezetés ügyfelek számlái között(2044,2049) / 0,1 % min. 1 EUR átvezetés ügyfél saját forint számlájára (2056) díjmentes átvezetés más ügyfél forint számlájára (2058) 0,21 % min. 3 EUR átvezetés más ügyfél Ft számlájáról 0,1 %, (1178,1179) min. 1,- EUR, max. átvezetés Ft számláról deviza számlára díjmentes (1172,1175) devizaszámla terhére indított devizaforgalmi / 0,42 % min. 15 EUR átutalás (2113,2112,2114) SEPA átutalás indítás konv. nélkül (2104) / 0,42 % min. 15 EUR SEPA átutalás indítás konverzióval (2105) devizaszámla javára érkező devizaforgalmi / átutalás (2210, 2211, 2212) SEPA átutalás fogadás konv. nélkül (2222) SEPA átutalás fog. konverzióval (2223) / nem jutalék mentes 0,1 % min. 1 EUR 0,26 % min. 15 EUR 0,26 % min. 15 EUR 0,26 % min. 3 EUR tételenként 2,5 EUR 0,26 % min. 3 EUR tételenként 2,5 EUR 5. Forint átutalás belföldön átutalási megbízás teljesítése miatt devizaszámla terhelése (5110,5117,5127) hatósági átutalás, átutalási végzés, valamint felhatalmazó levélen, váltón és csekken alapuló beszedési megbízás miatt devizaszámla terhelése (5117,5127) utalt Ft összeg jóváírása devizaszámlán (beleértve a VIBERen keresztül érkezett utalásokat is) 5222,5210 0,21 % min. 3 EUR 0,21 % min. 3 EUR jutalék mentes 6. Külföldről érkező forint átutalás utalt Ft összeg jóváírása devizaszámlán jutalék mentes
5 7. Forint számlára érkező, vagy forint számláról utalás forint számla terhére indított devizaforgalmi átutalás (1505, 1506) dev. elad. SEPA átutalási indítás Ft számláról konverzióval (1503) dev. elad. forint számla javára érkező devizaforgalmi átutalás (1560) SEPA átutalás fogadása FT számlára konverzióval (2225) forint számla terhére indított forint átutalás külföldre (man.) kapcsolódó tétel: deviza fedezeti számlára átvezetés 1147 forint számla javára érkező forint átutalás külföldről 0,21 % min Ft max Ft 0,21 % min Ft max Ft 0,1 % min Ft max Ft 0,1 % min Ft max Ft 0,21 % min Ft max Ft + 0,052 min. 26 Ft jutalékmentes 8. Költségek Fénymásolat készítése (laponként): Igazolások kiadása: Írásos információkérés: A megbízások helytelenségéből, pontatlanságából eredő felesleges reklamációkkal, módosításokkal kapcsolatos levelezés költsége, levelenként: Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) bankszámlaszám miatti költség Pontatlan megbízások helyesbítése, sürgetés, külön bankári levelezés Telefax (pl.: SWIFT igazolás) Sürgősségi felár Számlatulajdonos kérésére történő, adott időszakra vonatkozó tételes bankszámlakivonatra felszámítandó díj (forgalmi kivonat küldés, vagy forgalmi kivonat visszatartott) (deviza számla esetén MNB közép árfolyamon számolva) 0,25- EUR 2,- EUR 10,- EUR 10,- EUR partnerbank által felszámított díj 1, min. 25,- EUR 8,- EUR/oldal 5, min. 30,- EUR 100,-Ft/alkalom V. Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok (nem természetes személyek) részére vezetett devizaszámlák kondíciói 1. Kamatmértékek Pénzforgalmi látraszóló devizabetét, és elkülönített devizaszámla Devizanem Éves kamat EBKM EUR 0,10 % 0,10 % CHF 0,02 % 0,02 % USD 0,08 % 0,08 %
6 Vállalkozói fix kamatozású periodikusan lekötött devizabetét Érvényes: től Devizanem EUR (%) CHF (%) USD (%) Lekötési Éves Előző Éves Előző Éves Előző EBKM EBKM EBKM idő kamat kamat kamat kamat kamat kamat 1 hónap 0,25 0,25 0,50 0,10 0,10 0,10 0,20 0,20 0,20 3 hónap 0,25 0,25 1,50 0,10 0,10 0,30 0,20 0,20 0,50 5 hónap 0,25 0,25 1,00 0,10 0,10-0,20 0,20-6 hónap 0,25 0,25 1,00 0,10 0,10 0,20 0,20 0,20 0,30 12 hónap 0,40 0,40 1,00 0,20 0,20 0,20 0,30 0,30 0,30 2. Számlavezetési díjak Havi számlavezetési díj 10,- EUR/látra szóló bankszámla/hó 3. Pénztári tranzakciók Pénztári befizetés számlára (forgalmazó, megtakarítási) valuta befizetés deviza számlára (2001,2003) val. vét./ jutalék mentes forint befizetés deviza számlára (2005) jutalék mentes valuta befizetés forint számlára (2017, 2021) val. vét. 0,75 % min. 2 EUR nem Pénztári kifizetés számláról (forgalmazó, megtakarítási) nem valuta kifizetés forgalmazó deviza számláról (2011) /val. ea. 0,52 % min. 2 EUR valuta kifizetés lekötött deviza számláról (2011) /val. ea. 0,52 % min. 2 EUR forint kifizetés forgalmazó deviza számláról (2015) 0,52 % min. 2 EUR forint kifiz. lekötött deviza számláról (2015) 0,52 % min. 2 EUR valuta kifiz. forgalmazó forint számláról (2018) val. ea. 1,5 % min. 2 EUR
7 Valutaváltás (vétel, eladás, konverzió) Valuta vétel (3011) valuta vét. 0,3 % max Ft Valuta eladás (3001) valuta ea. 0,3 % max Ft Valuta konverzió (3020) Val.vét../valuta elad. 0,3 % max Ft 4. Átutalás, átvezetés alkalmazott árfolyam átvezetés ügyfél saját számlái között (2043,2045) / dev. ea. 0,1 %, min. 1,- EUR, max. - átvezetés ügyfelek számlái között(2044,2049) / dev. 0,1 % min. 1 EUR ea. + 0,3 % max Ft átvezetés ügyfél saját forint számlájára (2056) 0,1 %, min. 1,- EUR, max. - átvezetés más ügyfél forint számlájára (2058) 0,21 % min. 3 EUR + 0,3 % max Ft átvezetés más ügyfél Ft számlájáról 0,1 %, (1178,1179) min. 1,- EUR, max. + 0,3 % max Ft átvezetés Ft számláról deviza számlára díjmentes (1172,1175) devizaszámla terhére indított devizaforgalmi / 0,42 % min. 15 EUR átutalás (2113,2112,2114) + 0,3 % max Ft SEPA átutalás indítás konv. nélkül (2104) / 0,42 % min. 15 EUR SEPA átutalás indítás konverzióval (2105) + 0,3 %max Ft devizaszámla javára érkező devizaforgalmi / átutalás (2210, 2211, 2212) SEPA átutalás fogadás konv. nélkül (2222) SEPA átutalás fog. konverzióval (2223) 5. Forint átutalás belföldön / nem jutalék mentes 0,1 % min. 1 EUR 0,26 % min. 15 EUR 0,26 % min. 15 EUR + 0,3 % max Ft 0,26 % min. 15 EUR tételenként 2,5 EUR 0,26 % min.15 EUR tételenként 2,5 EUR átutalási megbízás teljesítése miatt devizaszámla terhelése (5110,5117,5127) hatósági átutalás, átutalási végzés, valamint felhatalmazó levélen, váltón és csekken alapuló beszedési megbízás miatt devizaszámla terhelése (5117,5127) utalt Ft összeg jóváírása devizaszámlán (beleértve a VIBERen keresztül érkezett utalásokat is) 5222,5210 0,21 % min. 3 EUR 0,21 % min. 3 EUR jutalék mentes 6. Külföldről érkező vagy külföldre indított forint átutalás átutalási megbízás teljesítése miatt devizaszámla terhelése (man.) 0,21 % min. 3 EUR utalt Ft összeg jóváírása devizaszámlán jutalék mentes
8 7. Forint számlára érkező, vagy forint számláról utalás forint számla terhére indított devizaforgalmi átutalás (1505, 1506) dev. elad. SEPA átutalási indítás Ft számláról konverzióval (1503) dev. elad. forint számla javára érkező devizaforgalmi átutalás (1560) SEPA átutalás fogadása FT számlára konverzióval (2225) forint számla terhére indított forint átutalás külföldre (man.) kapcsolódó tétel: deviza fedezeti számlára átvezetés 1147 forint számla javára érkező forint átutalás külföldről 0,21 % min Ft max Ft 0,21 % min Ft max Ft 0,1 % min Ft max Ft 0,1 % min Ft max Ft 0,21 % min Ft max Ft + 0,052 min. 104 Ft jutalékmentes 8. Költségek Fénymásolat készítése (laponként): Igazolások kiadása: Írásos információkérés: A megbízások helytelenségéből, pontatlanságából eredő felesleges reklamációkkal, módosításokkal kapcsolatos levelezés költsége, levelenként: Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) bankszámlaszám miatti költség Pontatlan megbízások helyesbítése, sürgetés, külön bankári levelezés Telefax (pl.: SWIFT igazolás) Sürgősségi felár Számlatulajdonos kérésére történő, adott időszakra vonatkozó tételes bankszámlakivonatra felszámítandó díj (forgalmi kivonat küldés, vagy forgalmi kivonat visszatartott) (deviza számla esetén MNB közép árfolyamon számolva) 0,25- EUR 2,- EUR 10,- EUR 10,- EUR partnerbank által felszámított díj 1, min. 25,- EUR 8,- EUR/oldal 5, min. 30,- EUR 100,-Ft/alkalom VI. A takarékszövetkezetnél vezetett deviza- és forintszámlán bonyolított deviza forgalom általános feltételei A Tksz. kizárólag azon devizanemekben teljesít megbízásokat, melyekben más Bankoknál nostro számlával rendelkezik, melyek az alábbiak: EUR, USD, GBP, DKK, JPY, CAD, NOK, CHF, SEK, CZK, PLN. a) A Tksz. csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon aláírt deviza átutalási megbízások lebonyolítását vállalja, illetve ezek lebonyolításáért vállal felelősséget. b) A Tksz. a H-CS napokon óráig, pénteken ig benyújtott papír alapú deviza fizetési megbízásokat vállalja tárgynapi feldolgozásra. Az ezt követően benyújtott megbízásokat a következő munkanapon érkezettnek tekinti. A Tksz. H-Cs napokon óráig, pénteken óráig elektronikus úton rögzített megbízásokat fogadja be tárgynapi feldolgozásra, az ezt követően befogadott megbízásokat a következő munkanapon érkezettnek tekinti.
9 A Tksz. a H-P napokon óráig elektronikus úton rögzített megbízásokat órakor, a H- Cs napokon és óra között rögzített tételeket órakor, P napon a és óra között rögzített tételeket órakor dolgozza fel. A Tksz. a H-P napokon óráig benyújtott papíralapú illetve elektronikus úton rögzített SEPA deviza átutalási megbízásokat vállalja tárgynapi feldolgozásra. Az ezt követően benyújtott megbízásokat a következő munkanapon érkezettnek tekinti. c) A Tksz. a hatályban lévő szabályoknak megfelelően kötelezettség elvállalása esetén - ragaszkodik ahhoz, hogy a fedezet biztosított legyen. A Tksz. a deviza átutalási megbízás ellenértékét a befogadás napján (T munkanap) az ügyfél számláján könyveli és az alábbi valuta napokkal teljesíti: - EUR és USD devizanemekben teljesítendő megbízásokat T+1., - egyéb (nem EUR és USD) devizanemekben teljesítendő megbízásokat T+2., - integráción belüli megbízásokat T nap. d) A deviza átutalási megbízások esetében az utalt összegnek a T. munkanapon érvényes deviza eladási/vételi árfolyamon átszámított ellenértéke kerül az ügyfél bankszámláján terhelésre. e) A fentiektől eltérő - rövidebb - a sürgős státuszú tételek teljesítési határideje. A sürgős státusszal indított megbízásokat - sürgősségi díj felszámítása mellett - a Tksz. T+1. valutanappal teljesíti az alábbi esetekben: ig benyújtott EUR és USD devizanemekben teljesítendő megbízások, ig (pénteken: 11 óráig) benyújtott EUR és USD devizanemekben teljesítendő megbízások (külön fedezet biztosítás mellett)**, ig benyújtott egyéb devizanemekben teljesítendő konverzió nélküli megbízások, ig benyújtott egyéb devizanemekben teljesítendő megbízások, ig (pénteken: 11 óráig) benyújtott egyéb devizanemekben teljesítendő konverzió nélküli megbízások (külön fedezet biztosítás mellett)**. **Amennyiben a Tksz.. nem tud T+1. valutanapra fedezetet biztosítani, úgy a megbízás T+2. valutanappal teljesül, sürgősségi díj felszámítása nélkül. A óráig (pénteken: 11 óráig) a takarékszövetkezethez egyéb devizanemekben sürgős státusszal benyújtott megbízásokat - sürgősségi díj felszámítása mellett - a Tksz. a fedezetbiztosítástól függően T+1., vagy T+2. valutanappal teljesíti. f) Az EUR és USD devizanemekben kezdeményezett, konverzió nélküli megbízások a c.) pont szerint kerülnek teljesítésre. g) A kimenő deviza átutalási megbízásokat érintő teljesítési határidő, sürgősségi felár és árfolyam alkalmazásának összefoglalását az alábbi táblázat tartalmazza: normál konverzió nélküli teljesítés valutanapja USD/EUR sürgősségi felár egyéb devizanemek (nem USD/EUR) teljesítés valutanapja sürgősségi felár árfolyam T+1 - T normál T+1 - T ig beérkező sürgős, konverzió nélküli 8.00-ig beérkező sürgős, ig (pénteken: 11 óráig) beérkező sürgős, konverzió nélküli ig (pénteken: 11 óráig) beérkező T+1 - T+1 sürgősségi felár T+1 - T+1 sürgősségi felár T+1 - T+1/T+2* sürgősségi felár csak T+1 esetén T+1 - T+1/T+2* sürgősségi felár T. munkanapi dev T. munkanapi dev. - T. munkanapi dev.
10 sürgős, * Külön fedezetbiztosítás függvényében h) A Tksz. az ügyfél bankszámlája javára érkező devizaösszegeket a Takarékbank Zrt.-től kapott elszámolási bizonylatok alapján, a partnerbank értesítésével megegyező munkanapon írja jóvá, - EGT-n belüli, vagy EGT pénznemben kezdeményezett megbízások esetében a partner bank értesítésében szereplő fedezetbiztosítás napjával megegyező értéknappal (kamatnappal) - EGT-n kívüli és nem EGT pénznemben kezdeményezett megbízások esetében a partner bank értesítésével megegyező értéknappal (kamatnappal). Amennyiben a partnerbank értesítésében megadott fedezetbiztosítás napja későbbi, mint az értesítés napja + 1, vagy + 2 munkanap, akkor a bejövő átutalás a fedezetbiztosítás napjával és azzal megegyező értéknappal kerül jóváírásra. i) A bejövő átutalások ellenértékei az ügyfél számláján történő jóváírás munkanapján érvényes deviza vétel/eladás árfolyamokon kerülnek kiszámításra. j) A számlavezető hely klíringzárásáig befogadott, átvezetés típusú tranzakciók tárgynapon jóváírásra kerülnek. k) Átvezetés típusú tranzakciók esetében a jutalék felszámítása mindig a terhelő oldalon történik, a jóváírás jutalékmentes. l) A Tksz. a megbízások teljesítéséért a mindenkor aktuális Hirdetményében közzétett ügyleti jutalékokat számolja fel. m) A Tksz. a számlaműveletekkel kapcsolatos jutalékokat és költségeket a számla devizanemében vonja le. n) A fix összegben meghatározott jutaléktételek kiszámítása mindenkor a napi deviza közép árfolyamokon történik. o) A Hirdetményben foglalt tételeken felül a megbízót terhelik a megbízások lebonyolításába bekapcsolt bel- és külföldi bankok által felszámított jutalékok és költségek, kivéve, ha a megbízás ellentétes kikötést tartalmaz, és a Tksz. ennek érvényt is tud szerezni. p) Meghatározott esetekben (jellemzően ,- EUR feletti számla konverzió) történhet egyedi árfolyammal is a konverzió, ebben az esetben a tranzakciók jutalékmentesek. A konverzió történhet: - ügyfél saját forint és devizaszámlái közötti átvezetéssel, - devizaszámláról eltérő valutanemben, illetve Ft-ban történő kifizetéssel, - devizaszámlára eltérő valutanemben, illetve Ft-ban történő befizetéssel. q) Meghatározott esetekben (jellemzően ,- EUR feletti átutalás) történhet egyedi árfolyammal is a konverzió, tranzakciók egyedi jutalék-felszámítása mellett. r) Meghatározott esetekben (jellemzően ,- EUR értéket elérő, vagy annak megfelelő értékű más deviza betét) a kamat megállapítására egyedileg kerülhet sor. Egyedi devizabetét esetében az EBKM értékét a Tksz. által kiadott igazolás tartalmazza. s) Az árfolyam táblákat külön hirdetmény tartalmazza. t) Fizetési megbízás hiányában a számláinkon (csak kivonatban) szereplő jóváírások alapján nem tudunk fizetést teljesíteni. u) Külföldi bankköltséget viselés (OUR/BEN/SHA) Deviza átutalások az alábbiak szerinti költségviseléssel kezdeményezhetők: EGT állam Pénznemében** nem EGT állam pénznemében** EGT-n belül - SHA, OUR SHA, OUR EGT-n belül nem SHA SHA, OUR EGT-n kívül - SHA, OUR, BEN SHA, OUR, BEN EGT-n kívül nem SHA, OUR, BEN SHA, OUR, BEN * EGT (Európai Gazdasági Térség) tagállamai: EU tagállamok + Norvégia, Liechtenstein, Izland EU tagállamok: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia.
11 ** Érintett pénznemek a megbízást teljesítése szempontjából EGT tagállamok pénzneme: HUF, EUR, GBP, DKK, NOK, SEK, CZK, PLN, CHF (Liechtenstein miatt) EGT-n kívüli: USD, JPY, CAD Amennyiben nem a Hirdetmény szerinti költségviseléssel kerülnek kezdeményezésre a deviza átutalások, akkor a hibás - a vonatkozó pénzforgalmi jogszabályoknak nem megfelelő - költségviseléssel kezdeményezett megbízások az alábbiak szerint kerülnek teljesítésre: EGT-n belüli deviza átutalások esetében, amennyiben a megbízás BEN költségviseléssel kerül benyújtásra, a Tksz. a megbízást SHA költségviseléssel, EGT-n belüli, EGT pénznemben kezdeményezett nem deviza átutalások esetében, amennyiben a megbízás OUR költségviseléssel kerül benyújtásra, a Tksz. a megbízást SHA költségviseléssel. A bankköltség viselés módjai az alábbiak: 1. megosztott költségviselésnél (SHA) a megbízó és a kedvezményezett egyaránt viseli saját bankja / levelezőbankja által felszámított bankköltséget; ebben az esetben a megbízó bankja saját jutalékának megbízó terhére történő felszámítása mellett - a teljes összeget továbbítja, a kedvezményezett banki bankköltség az átutalt összegből kerül levonásra, vagyis a bankköltséggel csökkentett összeg kerül jóváírásra a kedvezményezett számláján. 2. kedvezményezett általi költségviselésnél (BEN) az átutalás teljes költségét (megbízó bank tranzakciós díját, jutalékát, illetve kedvezményezett külföldi - banki bankköltségét a kedvezményezett viseli; ennél a költségviselési módnál a megbízás teljesítésekor a megbízás összegéből levonásra kerül a megbízó bank (számlavezető hely hivatalos helyiségében kifüggesztett) Hirdetmény szerinti jutaléka. A kedvezményezett banki bankköltség szintén az átutalt összegből kerül levonásra. Ennek megfelelően a megbízó és a kedvezményezett banki költséggel egyaránt csökkentett összeg kerül jóváírásra a kedvezményezett számláján. 3. megbízó általi költségviselésnél (OUR) az átutalás teljes költségét (megbízó bank tranzakciós díját, jutalékát, illetve kedvezményezett külföldi - banki bankköltségét) a megbízó fizeti; ebben az esetben a megbízó bankja saját jutalékának megbízó terhére történő felszámítása mellett - a teljes összeget továbbítja, a megbízás összege levonás nélkül jóváírásra kerül a kedvezményezett számláján, a kedvezményezett banki bankköltségek utólagosan a kedvezményezett bank terhelése, vagy költségbekérése alapján - kerülnek felszámításra a megbízó számláján. VII. SEPA átutalás fogalma, jellemzői Hitelintézetünk a papíralapú illetve elektronikus úton leadott deviza átutalási megbízásokat az Egységes Euró Fizetési Övezetre ( Single Euro Payments Area, továbbiakban: SEPA) vonatkozó egységes nemzetközi szabványok és szabályok alkalmazásával, úgynevezett SEPA SCT (SEPA Credit Transfer) átutalásként teljesíti, amennyiben a deviza átutalási megbízás - normál prioritású; - devizaneme: EUR; - kedvezményezett bankja EGT tagállamon belüli és SEPA átutalás fogadására alkalmas; - tartalmazza a kedvezményezett helyes IBAN számát (nemzetközi bankszámlaszámát); - SWIFT másolat illetve SWIFT igazolás igényt nem tartalmaz (SEPA SCT típusú feldolgozás esetén SWIFT másolat illetve SWIFT igazolás nem igényelhető). A SEPA SCT átutalásként teljesített megbízások SHA költségviselés alkalmazásával kerülnek teljesítésre, ahol a megbízó fél fizeti a pénzforgalmi szolgáltatójánál felmerült költségeket, a többi bank költségét a kedvezményezett viseli. EGT tagállamai (SEPA tagországok): Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia), valamint Izland, Liechtenstein, Monaco, Norvégia, Svájc és San Marino. Amennyiben az Ügyfél által leadott deviza átutalási megbízás a fenti feltételeknek - megfelel, úgy a Hitelintézet a megbízást automatikusan SEPA SCT eljárásrenddel kezeli; - nem felel meg, úgy a Hitelintézet a megbízást automatikusan SWIFT elszámolási csatornán dolgozza fel, a nem SEPA deviza átutalási megbízás kondíciói és teljesítési feltételei mellett. A SEPA SCT átutalásként teljesített megbízások díjkondíciói megegyeznek a nem SEPA típusú deviza átutalási megbízások kondícióival.
12 VIII. Egyéb feltételek A devizában felszámított költségek MNB deviza közép árfolyamon kerülnek terhelésre. A számlavezetési díj felszámítására utólag, minden naptári hónap végén kerül sor. Az adott hónapban megszüntetett számlák esetében a számla megszüntetésekor időarányos számlavezetési díj kerül felszámításra. Amennyiben a devizaszámlához nem tartozik lekötött devizabetét és a számlán nincs teljes fedezet, akkor a devizaszámla megszüntetésre kerül. Az alábbi valutanemet vásároljuk meg és adjuk el bankjegyben: USD, GBP, AUD, DKK, EUR, JPY, CAD, NOK, CHF, SEK. Átvezetés: az ugyanazon rendszerben levő számlák közötti pénzmozgás, a Takarékszövetkezet által kezelt devizaszámla és a Takarékszövetkezet által vezetett forintszámla közötti pénzmozgás. Átutalás: a nemzetközi fizetési forgalomban továbbított devizatétel. A kondíciós listában foglalt tételeken felül a számlatulajdonost terhelik a megbízások lebonyolításába bekapcsolt bel-, és külföldi bankok által felszámított jutalékok és költségek is. Szabolcs Takarékszövetkezet Eszköz-Forrás Bizottság
ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE
ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE 1/2014. Közzététel: 2013. december 20. Hatályos: 2014. január 5-től I. BETÉTI KAMATOK 1. Devizaszámlák
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet TÁJÉKOZTATÓ A devizában végzett műveletek teljesítési rendjéről Hatályos: 2012. január 2-től 1 I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY 1 Deviza számla Hirdetmény Érvényes: 2013. április 15-től. Bankszámla megnyitásra jogosultak köre A lakossági fizetési számla nyitható: Nagykorú belföldi, valamint külföldi természetes
A Takarékszövetkezetnél devizaszámla CHF, USD, EUR devizákban nyitható.
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes és nem természetes személyek részére vezetett forgalmazó devizaszámlák, alszámlák, deviza betétszámlák, devizaforgalommal
A Takarékszövetkezetnél devizaszámla CHF, USD, EUR devizákban nyitható.
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes és nem természetes személyek részére vezetett forgalmazó devizaszámlák, alszámlák, deviza betétszámlák, devizaforgalommal
H I R D E T M É N Y. Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére CHF EUR, GBP, és USD devizanemekben nyitható.
H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére vezetett devizaszámlák kamat-, jutalék- és költség kondíciói Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek,
A Takarékszövetkezetnél devizaszámla CHF, USD, EUR devizákban nyitható.
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes és nem természetes személyek részére vezetett devizaszámlák és a valutaváltás kondíciói Hatályos: 2013.11.15-től A Hpt.
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kiadás időpontja:
H I R D E T M É N Y. Hatályos: től
TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. A ép. 1/6. KSH száma 139975410-6419-122-09, cégjegyzékszáma: 09-02-000644, MNB engedély: H-EN-I-657/2016, valamint 758/1997/F és 773/1997/F,
H I R D E T M É N Y. Hatályos: től
TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. A ép. 1/6. KSH száma 139975410-6419-122-09, cégjegyzékszáma: 09-02-000644, MNB engedély: H-EN-I-657/2016, valamint 758/1997/F és 773/1997/F,
1.1. Vállalati devizaszámla kamata Megnevezés Éves kamatláb % EBKM % CHF 0,0000 0,00 EUR 0,1000 0,10 GBP 0,0100 0,01 USD 0,0500 0,05
Indoklás: A Hpt 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a Hirdetmény módosításának oka a tőke és pénzpiaci kamatlábak változása. A módosítás a GBP látra szóló és elkülönített számlák
Devizaszámlák kamatozása
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Érvényes: 2013. január 2-től I. Valuta, deviza és kereskedelmi
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Általános feltételek: A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett
Lakossági devizabetét-számla a következ devizanemekben nyitható EUR, USD, CHF, GBP
Lakossági devizaszámla a következ devizanemekben nyitható EUR, USD, CHF, GBP, JPY, DKK, NOK, SEK, CZK, PLN, CAD Lakossági devizabetét-számla a következ devizanemekben nyitható EUR, USD, CHF, GBP 1. KAMAT
HIRDETMÉNY. Hatályos: 2013. 11. 25.
HIRDETMÉNY 1.sz.melléklet Devizában és valutában végzett fizetési megbízások Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói Hatályos: 2013. 11.
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Élő de már nem nyitható Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet 1/2014
HIRDETMÉNY Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói I. Valuta, deviza és vételi / közép / eladási árfolyamok a.)
3A Takarékszövetkezet
Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére 3A
H I R D E T M É N Y. Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek részére vezetett devizaszámlák kamat-, jutalék- és költség kondíciói
H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek részére vezetett devizaszámlák kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve: 2017. január 31. napján Hatályos: 2017. február 16.
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Általános feltételek: A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett
H I R D E T M É N Y. Hatályba lépés: december 1-től Közzététel: november 30-án
TISZÁNTÚLI TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. A ép. 1/6. KSH száma 139975410-6419-122-09, cégjegyzékszáma: 09-02-000644, MNB engedély: H-EN-I-657/2016, valamint 758/1997/F és 773/1997/F,
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI 2011.07.18.
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI 2011.07.18. Általános Feltételek I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Élő de már nem nyitható Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
HIRDETMÉNY A devizaszámla vezetés kondícióiról
HIRDETMÉNY A devizaszámla vezetés kondícióiról Hatályos: 2017. június 1-jétől 1 I. Általános feltételek A Kisalföld Takarék Szövetkezet (továbbiakban: Takarékszövetkezet) minden kirendeltségében elérhetőek
H I R D E T M É N Y. Lakosság részére vezetett devizaszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról
H I R D E T M É N Y Lakosság részére vezetett devizaszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról Meghirdetve: a kamatok tekintetében 2015. július 15. napján, a díjcsökkentés tekintetében
Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR, illetve annak megfelelő összegű deviza lehet. Lekötési időtartam: 1, 3, 6 és 12 hónap.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek külföldi/belföldi természetes személy részére vezetett számlák kondícióiról. Érvényes: 2010. szeptember 10-től I. Valuta, és kereskedelmi vételi / közép
Pillér Takarékszövetkezet
Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére Pillér
SZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től
2760 Nagykáta, Dózsa Gy. u. 10 SZOLGÁLTATÁSI ÓRAREND Érvényes: 2015. szeptember 7-től I. Belföldi forint fizetési ok JÓVÁÍRÁS Megbízás típusa GIRO-IG1 GIRO IG2 VIBER TERHELÉS Takarékszövetkezetünk nostro
Meghirdetve: december 09. napján Hatályos: december 12. napjától
H I R D E T M É N Y Természetes személy részére külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott fizetési számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve: 2016. december
H I R D E T M É N Y. Meghirdetve: augusztus 31. napján Hatályos: szeptember 3. napjától
H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek részére vezetett nem forgalmazott - devizaszámlák és lekötött deviza betétek kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve: 2018.
H I R D E T M É N Y. Meghirdetve: március 14. napján Hatályos: március 19. napjától CHF 0,0100 0,0101 EUR 0,0100 0,0101 GBP 0,0100 0,0101
H I R D E T M É N Y Lakosság részére vezetett devizaszámlával és a lekötött deviza betétekkel kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról Meghirdetve: 2018. március 14. napján Hatályos:
MEGNEVEZÉS. díjmentes
Hirdetmény A külföldi, konvertibilis pénznemben vezetett lakossági fizetési számláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2014. március 25-től MEGNEVEZÉS DÍJ (USD) 1. Számla nyitási díj díjmentes
Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR, illetve annak megfelelő összegű deviza lehet. Lekötési időtartam: 1, 3, 6 és 12 hónap.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2015. június 29. napján Hatályos: 2015.
Érvényes: 2013. november 12-től
Hirdetmény a CSEMETE számláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2013. november 12-től MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési díj 55.- Ft/hó Számlavezetési díj akciós
II. Devizaszámlák kamatozása
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Érvényes: 2014. július 11-től I. Valuta, deviza és vételi
1. Devizaszámlák le nem kötött egyenlegének kamatozása: A devizaszámlák le nem kötött egyenlege látra szólóan kamatozik:
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Érvényes: 2014. április 23tól I. Valuta, deviza vételi
HIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél március 14. és október 31. között forgalmazott
HIRDETMÉNY A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél 2014. március 14. és 2017. október 31. között forgalmazott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák esetében
0,50%, min. 20.- EUR számláról. + (0,30% max. 6.000.-Ft) Interneten benyújtott deviza utalás deviza. 0,40%, min. 16.
AKCIÓS HIRDETMÉNY a külföldi, konvertibilis pénznemben vezetett pénzforgalmi bankszámláknál felszámított díj és költségtérítésről (EUR nemű számla) Érvényes: 2014. július 08-tól 2014.- augusztus 31-ig.
HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Aktualizálva 2015.06.11-től a IV., VI., és VIII. pont. I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet
Pillér Takarékszövetkezet
Hirdetmény szolgáltatás díjairól forgalmazott és már nem forgalmazott lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: Deviza átutalási megbízások teljesítése során alkalmazott nemzetközi standard
Meghirdetve: december 09. napján Hatályos: december 12. napjától. Pénzforgalmi devizaszámla EUR, USD, GBP, CHF devizanemekben nyitható.
H I R D E T M É N Y Nem természetes személy részére külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve: 2016.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2015. december 31. napján Hatályos: 2016.
HIRDETMÉNY. Forint számlavezetés kondíciói Lakossági ügyfelek részére. A hirdetmény hatályos: 2010. június 01-től.
Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Forint számlavezetés kondíciói Lakossági ügyfelek részére Tranzakció típus A hirdetmény hatályos: 2010. június 01-től Díj Számlanyitás díja: Kötelező elhelyezés
HIRDETMÉNY. A devizaszámla vezetés kondícióiról
HIRDETMÉNY A devizaszámla vezetés kondícióiról Tájékoztatás Jelen Hirdetmény a Nyugat Takarék Szövetkezet (névváltozás előtt 2017. október 31-ig Kisalföld Takarékszövetkezet) által forgalmazott deviza
DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS KONDÍCIÓI TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Hatályos: 2014. április 28. napjától
HIRDETMÉNY Lakossági deviza számlavezetéssel kapcsolatos jutalékról, külön díjakról és egyéb költségekről, valamint kamatokról Devizabelföldi / devizakülföldi természetes személyek részére DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS
HIRDETMÉNY. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
HIRDETMÉNY DEVSZLA-1/2015/H Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes: 2015.06.22. I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet
0,30%, max Ft TKSZ-en belüli, nem saját számlák közötti csoportos 0,30 %, min Ft és eseti átvezetés (papír alapú)
Hirdetmény Vállalkozói pénzforgalmi bankszámláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2013. szeptember 01-től MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési díj Jogi személyek
HIRDETMÉNY GBP, AUD, DKK, JPY, CAD, NOK, CHF, SEK, USD, EUR, CZK, PLN
HIRDETMÉNY 1.sz.melléklet Devizában és valutában végzett fizetési megbízások Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói Tájékoztatjuk Tisztelt
FORINT ÉS DEVIZASZÁMLÁN BONYOLÓDÓ DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (2013.08.15.)
FORINT ÉS DEVIZASZÁMLÁN BONYOLÓDÓ DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (2013.08.15.) I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. december 9. napján Hatályos: 2016.
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói Hatályos: 2016. július 5-től I. Valuta, deviza, külkereskedelmi vételi
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Hatályos: 2016. július 5-től I. Valuta, deviza, külkereskedelmi vételi
Tájékoztató a devizában végzett mveletek teljesítés rendjérl
Tájékoztató a devizában végzett mveletek teljesítés rendjérl Hatályos: 2013. szeptember 16-tól A Kinizsi Bank Zrt. (továbbiakban: Bank) kizárólag az alábbi nemekben fogad be megbízásokat: EUR, USD, GBP,
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY Meghirdetés: 2015. június 23. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától VÁLLALKOZÓI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól Jelen Hirdetmény változás közzétételének
Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy május 9. napján a jelen Hirdetmény módosításra került; - jegybanki kamatcsökkenés.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. május 9. napján Hatályos: 2016. május
Meghirdetve: augusztus 31. napján Hatályos: szeptember 3. napjától
H I R D E T M É N Y Természetes személy részére nem forgalmazottkülföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott fizetési számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói Meghirdetve:
Vállalkozói pénzforgalmi számla kondíciós lista
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 Vállalkozói pénzforgalmi számla kondíciós lista Érvényes: 2013. szeptember
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. december 9. napján Hatályos: 2016.
Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR, illetve annak megfelelő összegű deviza lehet. Lekötési időtartam: 1, 3, 6 és 12 hónap.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. december 9. napján Hatályos: 2016.
Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR, illetve annak megfelelő összegű deviza lehet. Lekötési időtartam: 1, 3, 6 és 12 hónap.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2016. december 9. napján Hatályos: 2016.
Meghirdetve: december 28. napján Hatályos: december 29. napjától
H I R D E T M É N Y Nem természetes személy részére nem forgalmazottkülföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói a
0,30%, max. 6.000.-Ft TKSZ-en belüli, nem saját számlák közötti csoportos 0,30 %, min. 300.- Ft és eseti átvezetés (papír alapú)
AKCIÓS HIRDETMÉNY a vállalkozói pénzforgalmi bankszámláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2015. július 22-től 2015. augusztus 31-ig. MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
Kis-Rába menti Takarékszövetkezet 9343 Beled, Rákóczi Ferenc utca 131. Hatályos: 2014. március 14-től Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói I. Valuta,
DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS KONDÍCIÓI TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Meghirdetés: december 15. napján Hatályos: január 1.
HIRDETMÉNY Lakossági deviza számlavezetéssel kapcsolatos jutalékról, külön díjakról és egyéb költségekről, valamint kamatokról Devizabelföldi / devizakülföldi természetes személyek részére DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet. Tájékoztató
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet Tájékoztató Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizabetét számla vezetéséről Hatályos: 2013. december 3-tól I. Általános
TÁJÉKOZTATÓ. a Számlatulajdonos pénzforgalmi/lakossági számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi/lakossági számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2015. szeptember 7-től A Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet
GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet
1 GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet 3200 Gyöngyös, Magyar út 1. 1 em 7. Telefon: 37/505-220, Fax: 37/505-225 email: kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu, www.gyongyosmatratakarek.hu Nyilvántartó bíróság: Egri
HIRDETMÉNY. A devizaszámla vezetés kondícióiról
HIRDETMÉNY A számla vezetés kondícióiról Tájékoztatás Jelen Hirdetmény a Nyugat Takarék Szövetkezet (névváltozás előtt 2017. október 31-ig Kisalföld Takarékszövetkezet) által forgalmazott számlavezetés
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY Hatályos 2018. június 15. napjától Közzététel napja: 2018. április 13. A közzététel napjával meghirdetett módosítás: a Békés Takarék Szövetkezet 2018. június 15. napjával kezdődő
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói HIRDETMÉNY Érvényes:
HIRDETMÉNY. Módosítva: 2015.június 12.
Cím: 9100 Tét, Fő u. 86. Telefon: (96) 561240 Email: kozpont@tet.tksz.hu Deviza számlavezetési kondíciók: HIRDETMÉNY A Téti Takarékszövetkezet Devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a Központi Statisztikai Hivatal által, a Központi Statisztikai Hivatal honlapján
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kiadás időpontja:
Lakossági fizetési számla kondíciós lista
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 Lakossági fizetési számla kondíciós lista Érvényes: 2013. június 19-től Megnevezés
Közzétéve 2015. november 16-án. Hatályos 2015. november 16-tól.
Hirdetmény azon devizaszámla tulajdonosok részére, akik számláját a Kiskun Takarékszövetkezet a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. megbízásából kezelte Közzétéve 2015. november 16-án. Hatályos 2015.
Érvényes január 1.
HIRDETMÉNY A Téti Takarékszövetkezet Devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes 2017.
AKCIÓS DÍJ 1 : 0.-Ft/hó 3. Pénzforgalmi jutalék Terhelések: Papír alapon benyújtott eseti megbízás, átutalás 0,40%, min. 200.
AKCIÓS HIRDETMÉNY a lakossági fizetési számláknál felszámított díj és költségtérítésről Érvényes: 2015. július 22-től 2015. augusztus 31-ig. MEGNEVEZÉS 1. Számla nyitási díj díjmentes 2. Számlavezetési
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186
ABAÚJ TAKARÉK Takarékszövetkezet Adószám: 10043622-2-05 Pénzforgalmi számlaszám: 11500119-10001909 Cégjegyzékszám: 05-02-000186 Forint és deviza számlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Érvényes:
DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS KONDÍCIÓI ÉS FORINT SZÁMLÁRÓL KEZDEMÉNYEZETT DEVIZA ÁTUTALÁSI/ÁTVEZETÉSI MEGBÍZÁSOK KONDÍCIÓ TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE
HIRDETMÉNY Lakossági deviza számlavezetéssel kapcsolatos jutalékról, külön díjakról és egyéb költségekről, valamint kamatokról Devizabelföldi / devizakülföldi természetes személyek részére DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Hatályos: 2013. január 1-től I. Valuta, deviza, külkereskedelmi vételi
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Hatályos: 2013. január 1től 1 I. Általános feltételek
Meghirdetve: január 31. napján Hatályos: január 1. illetve február 1. napjától
H I R D E T M É N Y Természetes személy részére nem forgalmazottkülföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott fizetési számla és lekötött betétszámla kamat-, jutalék- és költség kondíciói a Bóly és
jutalékmentes jutalékmentes jutalékmentes 0,13 %, min 3,12 EUR; + 0,13 %, min 3,12 EUR; + Felmerüléskor 0,3 % max 6000 Ft 0,1 %, min 3,12 EUR; +
Meghirdetés: 2015. július 30. napján HIRDETMÉNY Devizában és valutában végzett fizetési megbízások Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák díj- és költségtételeiről
H I R D E T M É N Y. 1.000.001-5.000.000 Ft Évi EBKM kamatláb %
H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére vezetett pénzforgalmi számlák kamat-, jutalék-, és költségkondíciói I. KAMATMÉRTÉKEK 1. Pénzforgalmi számla
EGT állam pénznemében. EGT-n kívüli konverziós SHA, OUR, BEN SHA, OUR, BEN EGT-n kívüli nem konverziós SHA, OUR, BEN SHA, OUR, BEN
TÁJÉKOZTATÓ Hirdetmény a számlatulajdonos pénzforgalmi/fizetési számláját érintő megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2017.február 01.-től 3. sz. függelék A Főnix Takarékszövetkezet
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Indoklás: Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói HIRDETMÉNY
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói
Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a lakossági fizetési számlákról történő átutalások esetén az alapdíjat kiegészítő
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA HIRDETMÉNY 1 Deviza számla Hirdetmény Érvényes: 2013. április 15-től. Bankszámla megnyitásra jogosultak köre A lakossági fizetési számla nyitható: Nagykorú belföldi, valamint külföldi természetes
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Meghirdetve: 2018. január 16. Hatályos: 2018. január 16. Tájékoztatjuk
mértéke Számlavezetés Számlanyitási díj Hungária Takarék napi deviza középárfolyam nincs
HIRDETMÉNY Devizában és valutában végzett fizetési megbízások Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett, a MTB Zrt. állományátruházása által a Hungária Takarékhoz került devizaszámlák
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói
Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Meghirdetve: 2017. február 01. Hatályos: 2017. február 01. Tájékoztatjuk
Felmerüléskor Hatósági átutalás, átutalási végzés, valamint felhatalmazó levélen, váltón és csekken alapuló
HIRDETMÉNY Devizában és valutában végzett fizetési megbízások Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák díj- és költségtételeiről 2014. június 23. Tájékoztatjuk,
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. március 21-től A Takarékszövetkezet új Hirdetményt tesz közzé a lakossági (fogyasztónak minősülő) ügyfelek
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Indoklás: HIRDETMÉNY
Hatályos: 2016. január 1.-tıl 2015.12.01-jei hatállyal változik a forgalmi kivonat díja. 2016.01.01-jei hatállyal a kamatadó mértéke módosult.
Devizában és valutában végzett mőveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák és deviza/valuta mőveletek kondíciói Hatályos: 2016. január 1.-tıl 2015.12.01-jei
3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1/7. Telefon: 37/505-220 Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY
1 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1/7. Telefon: 37/505220 Fax: 37/505225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu Kirendeltség címe, elérhetősége: 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. Tel/Fax: 37/312070 HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Indoklás: HIRDETMÉNY
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. HIRDETMÉNY
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. Ikt.szám: 3749/2015. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személyek részére vezetett