PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ AUGUSZTUS Tisztelt Pusztaföldváriak! A Képviselő-testület a közelmúltban úgy döntött, hogy a vezetékes víz m 3 -enkénti ára 51,50 Ft-tal emelkedik augusztustól. Ennek oka a következő: A Vízművek korábbi díjszabásába nem volt beépítve rekonstrukciós költség. Az ivóvízellátó rendszer több évtizedes működése óta nem került felújításra, ami oda vezet, hogy előbb utóbb úgy tönkremehet, hogy a vízellátás veszélybe kerülhet. Ezt a lépést minden megyében lévő önkormányzat megtette, hisz más választási lehetőség nincs. Ez a plusz költség egy elkülönített számlán gyűlik, és amikor a település vízhálózatában kár keletkezik, vagy bizonyos szakaszok felújításra kerülnek, innen lehet finanszírozni ezeket a munkákat. Ezen Hírmondóban több kulturális rendezvényről is hírt kaphatnak. A legközelebbi rendezvény az augusztus 15-ei operett- és kabaréest. Aki már látta és hallotta Tomanek Gábort és társulatát, biztosan eljön, és nagy élményben lesz része. Aki pedig még nem látta, az minden bizonnyal most meg fogja szeretni őket. Augusztus végén a Tűzrőlpattant hétvége színesíti hétköznapjainkat. A búcsú hétvégéjén pedig ismét megrendezzük a 40 Aranykoronás Ünnepet. Kérem, olvassák el programtervezetünket, és kapcsolódjanak be ezen ünnep szervezésébe, de legfőképpen azt szeretnénk, ha minél többen indulnának a meghirdetett megmérettetéseken. Új színfoltot jelent a most alakuló Mag Ház Egylet. Azon gondolat indította el az alapítókat, hogy el kellene ültetni sok kis magot, ami majd kihajt, és az új növény termést hoz. Azt a hiányt fogja pótolni ez a kezdeményezés, ami kimaradt a mai fiatal generáció életéből. Miről is van szó? Ma sok fiatal - tisztelet a kivételnek - úgy éli életét, hogy egész nap a számítógép vagy a televízió monitorját figyeli, mellette a chips, a cola, a mobiltelefon, és azt hiszik, hogy ezzel megoldódik minden. Tudomásul kell venni azonban, hogy ez a világ összeomlott. Ahol nincs termelés, csak fogyasztás, és a múlt értékeit, legyen az tárgyi, vagy szellemi, nem becsülik meg, ott előbb utóbb minden kihal, még az ember is. Van egy megkülönböztetett embercsoport, aki ennek az ellenkezőjét akarja elhitetni velünk. Hogy ezt

2 bizonyítsa, őrült mennyiségű hitelt nyújtott a fogyasztás gerjesztésére. Ez a léggömb kipukkadt, bár még most is próbálják megmenteni ezt az elkorcsosult világot. Elébe kell menni az összeomlásnak, és vissza kell térni a természeteshez, a lehetőségeinkhez képest megvalósítható legmagasabb szintű önfenntartáshoz! Ne függjünk multinacionális cégektől! Ne kelljen attól tartanunk, lesz-e mit enni, inni, ha a nagytőkének nem éri már meg etetni, itatni minket! Ne kelljen attól félnünk, hogy megfagyunk, ha egy-két politikus zűrös magánmutyija miatt úgy alakul a dolog, hogy elzárják az országba érkező gázvezetékek csapjait! Tehát nyissuk ki a szemünket, nézzünk körül saját közvetlen környezetünkben, lássuk meg az ott létező számtalan lehetőséget, és úgy, mint elődeink, munkával állítsunk elő élelmiszereket, teremtsük elő téli tüzelőnket, készítsünk használati eszközöket, őrizzük kultúránkat, és mindezt adjuk át a következő generációnak! Ebben kíván segíteni a Mag Ház Egylet. Dr. Baranyi István polgármester Tisztelt Pusztaföldváriak! A Polgármesteri Hivatal augusztusi ügyfélfogadási rendje a következőképpen alakul: augusztus ig az ügyfélfogadás szünetel. Szabadságolás előtti utolsó ügyfélfogadási nap: Augusztus 14. (péntek) Szabadságolás után az első ügyfélfogadási nap: Augusztus 24. (hétfő) Polgármesteri Hivatal INTERNET TANFOLYAM INGYENES INTERNETES TANFOLYAM indul a községi könyvtárban. A tervezett tanfolyam célja, hogy a lakosság minél szélesebb körében megismertesse az Internet-használat, az Internettel elérhető e-közszolgáltatások előnyét. Várunk minden pedagógust, őstermelőt, mezőgazdasági termelőt, vállalkozókat, munkanélkülieket, nagymamákat, nagypapákat és minden internetezni vágyó lakost! (A sikeres elbírálásban részesülő agrárkörnyezetgazdálkodási támogatást benyújtóknak Internetes jelentési kötelezettségük lesz!) A tanfolyamot Gyarmatiné Laduver Márta fogja tartani 7 alkalommal, tanfolyamonként 15 órában. Jelentkezés folyamatosan a községi könyvtárban. Kedves Lakosok! Örömmel értesítjük Önöket, hogy augusztus 15-én este 20 órai kezdettel Te rongyos élet címmel operett-, kabaréest lesz Pusztaföldváron a Művelődési Ház nagytermében. Az est fellépő vendégei: Mészáros Mihály Nagy Erika Pörneki Anikó Szőke Pál Tomanek Gábor Vidovenyecz Edina Bátkai József zeneszerző, karmester Belépőjegyek ára: 1.000,- Ft Jegyek elővételben kaphatók.

3 Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 40 Aranykoronás Ünnep Mint már előzőekben értesítettük Önöket, október 10-én kerül megrendezésre második alkalommal a 40 Aranykoronás Ünnep. Kirajzolódott a programtervezet és hogy időben tudjanak Önök is készülni, az alábbiakban közzétesszük azt: Október 9. (péntek) 18 óra Október 6-ai megemlékezés Az ünnepi műsort a Pusztaföldvári Ifjú Műkedvelők és Alkotók Szervezete (PIMASZ) adja. Helyszín: Művelődési Ház nagyterme 21 óra Bakterock együttes fellépése Helyszín: Sportpálya Október 10. (szombat) 8 óra Főzőverseny tájékoztatás Zalai Antal alpolgármesternél 8.30 óra Falufutás (iskolától iskoláig) jelentkezés Gregus Ilonánál 10 óra Ünnepélyes megnyitó A rendezvényt megnyitja: Dr. Baranyi István polgármester Orosházi fúvószenekar műsora 11 óra Az Eleki Néptánc együttes bemutatója - Földvári múlt címmel gépkiállítás (a településen még működő, régi gépek kiállítása érdeklődni lehet Holecska Bélánál tel.: 06-30/ Földvári háziasszonyok vetélkedője. Várjuk a legfinomabb házi készítésű lekvárt, befőttet, savanyúságot, kenyeret, süteményt Tájékoztatás Holecska Gyulánénál tel.: Földvári gazdák vetélkedője. Várjuk a legfinomabb házipálinkát, kolbászt A zsűri elnöke: az Aranypatkó étterem mesterszakácsa. - A legszebb magyar fajtájú állatok bemutatója. Információ Dr. Baranyi István polgármesternél. - Földvári termények bemutatója. Már most kezdjék el gyűjteni az Önök által legszebbnek vélt terményt, termést, melyből októberben megrendezzük a kiállítást. (Mák, kukorica, búza, árpa, cukorrépa, tök ) Tájékoztatás Gyarmati Zsoltnál tel.: 06-20/ Föld gyümölcsei az Önök által előállított élelmiszerek bemutatója és árusítása. Bővebb felvilágosítás: Gyarmatiné Laduver Mártánál. Tel.: 06-20/ Fogadjon örökbe egy fát! - faültetés a két településrész között. Tájékoztatás Göböly Nóránál tel.: 06-70/ Szociális foglalkoztató tel.: 06-20/ Mezőgazdasági fotókiállítás Helyszíne: Községi Könyvtár 14 óra Földvári Dalárda fellépése (még mindig várjuk az érdeklődők jelentkezését a kórusba). 15 óra Helyi amatőr énekesek bemutatkozása 16 óra Sportvetélkedő 5 fős csapatok jelentkezését várjuk. Tájékoztatás Puskás Tibornál. 18 óra Az orosházi Folkográfia együttes előadása. 20 óra Pöttyes bál, melynek rendezője a Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesület. Helyszín: Művelődési Ház A falunap a Sportpályán kerül megrendezésre. Esős idő esetén helyszín a Művelődési Ház. Október 11. (vasárnap) óra Búcsúi szentmise a Római katolikus templomban. Tűzrőlpattant hétvége augusztus

4 A Pusztaföldvárért Kiemelten Közhasznú Egyesület Miénk a nyár! című program keretén belül (a Dél-alföldi Ifjúsági Tanács támogatásával), valamint a PIMASZ - Pusztaföldvári Ifjú Műkedvelők és Alkotók Szervezete - ingyenes rendezvénysorozatot szervez. A háromnapos rendezvény ideje alatt ingyenes kulturális- és sportprogramokkal várják az érdeklődőket. Augusztus 27-én, csütörtökön sportrendezvények, fotókiállítással egybekötött filmbemutató. Augusztus 28-án, pénteken este Mesejáték a parkban (a PIMASZ előadása), az előadást követően éjszakai játék a művelődési házban. Augusztus 29-én este I. Földvári Humorfesztivál (a PIMASZ előadása). Köszönjük Pusztaföldvár Község Önkormányzatának együttműködését és támogatását! Programjainkról részletes tájékoztatást a rendezvény plakátjain, szórólapjain valamint a Teleházban kaphatnak. Pusztaföldvárért Egyesület hírei Ingyenes Internet- és számítógéphasználattal kapcsolatos tanfolyamainkra továbbra is várjuk az érdeklődők jelentkezését, amely az emagyarország Centrum szervezésében jött létre. Részletes információ a Teleházban, valamint a szórólapokon. A Mag Ház hírei Örömmel értesítjük Önöket, hogy június 27-én megalakult Pusztaföldváron a Mag Ház, melynek célja, hogy a községünkben az idős embereket az általuk kiérdemelt helyre emeljük, és tudásukat átadhassák a fiatalabbaknak. Szeretnénk megismerni és megőrizni hagyományainkat, a valóságos hétköznapi értékeinket, melyeket őseink tudtak, használtak, csak még át nem adták, mert a mai társadalmi helyzet nem adott rá lehetőséget. A Mag Ház erre nyújt megoldást, ahol minden korosztály megtalálhatja önmagát, illetve a helyét ebben a közösségben. Ez egy találkozóhely a településünkön élő fiataloknak, családoknak, illetve a tudás generációjának, az időseknek. Első összejövetelünkön a Művelődési Ház konyhájában igazi házi kenyeret sütöttünk, valamint cukkíniből készítettünk el többféle hagyományos ételt, ezalatt a férfiak és a gyerekek előkészültek a szalonnasütéshez. Szomjunkat olthattuk házi készítésű meggy szörppel, valamint fenyő szörppel, amely számunkra újdonság és különleges ízélmény volt. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Bokréta Népdalkör tagjai is jelen voltak, jelenlétükkel és dalolásukkal emelték a délután hangulatát. Az ezt követő találkozóinkon készült már paprikáskrumpli bográcsban, máskor sütöttünk különféle lángosokat. Az itt elkészült ételek és italok receptjeit mindig összegyűjtjük, és a következő találkozásunkkor minden tagunk nyomtatva megkapja. A közelmúltban a képviselő-testület ígéretet tett számunkra, hogy a rendelkezésünkre bocsát egy helyet, ahol otthont kaphat a Mag Ház. Ezen a helyen felépítenénk közösen egy kemencét, és abban sütnénk kenyeret, illetve más ételeket, amelyeket valamikor nagyanyáink készítettek így. A kertben gazdálkodnánk, megtermelnénk néhány zöldséget, amelyeket közösen fogyasztanánk el. Szeretnénk egy olyan helytörténeti múzeumot kialakítani, ahol minden kiállított tárgyat ki is próbálhatnának az érdeklődők. Szívesen fogadjuk felajánlásaikat, mint például otthon a padláson vagy a fészerben porosodó, nem használt gépeket, edényeket, lámpásokat,

5 egyéb régi használati tárgyakat vagy befőttes üvegeket. A gépeket felújítanánk, megjavítanánk, és használatukat megtanítanánk a fiatalabbaknak. Ahogyan a falu is az önfenntartásra törekszik, a családoknak is erre kell törekednie, mi ehhez mutatnánk követhető utat, példát. Ha kedvük támadt csatlakozni hozzánk és részt venni velünk a remek hangulatban töltött találkozóinkon, jöjjenek el! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. További információkat az iwiw-en létrehozott Mag Ház - Pusztaföldvár internetes klubjában olvashatnak, illetve szívesen elmondjuk eddigi tapasztalatainkat személyesen is! a Mag Ház tagjai: Fejes Róbertné Nóri Fejes Róbert Gál Lászlóné Gál László Göböly Nóri Molnár Árpádné Molnár Anna Mária Molnár István Pusztaföldvári Népdalkör Tisztelt Lakosok! Nagy örömmel értesítjük Önöket, hogy június 24-én 16 fővel megalakult a Földvári Dalárda! Vezetőnk Szemenyei Józsefné Erzsike, aki sokak számára már ismertté vált az orosházi Bokréta Népdalkör vezetőjeként. Ezúton is szeretnénk megköszönni lelkiismeretes munkáját! Az elmúlt időszakban már 5 próbán vehettünk részt, ahol tiszta forrásból származó népdalokat ismerhettünk meg. Össze is állt az első dalcsokrunk, amely 7 Békés megyei dalt tartalmaz. Ezt követően betyár dalokkal fogunk megismerkedni! Nagy örömünkre a kórusban a fiatalok meglepően nagy arányban vesznek részt, és így a próbák hangulata még vidámabb, felszabadultabb. Még mindig nagy szeretettel várjuk a csatlakozni kívánókat! A férfiakra is ugyanúgy számítunk, hiszen jelenleg 1 férfi tagunk is van, neki pedig szüksége lenne támogatásra! A próbák minden szerdán háromnegyed ötkor kezdődnek a Művelődési Házban! Üdvözlettel: Göböly Nóri MEGHÍVÓ A Földtulajdonosok Közössége közgyűlést hív össze augusztus 10-én (hétfő) órai kezdettel. Helyszín: Bartók Béla Művelődési Ház nagyterme Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Napirendi pontok: 1./ Mezőőri szolgálat támogatása 2./ Bejelentések Határozatképtelenség esetén a közgyűlést órai kezdettel újból összehívom a meghirdetett napirendi pontokkal. Amennyiben a második időpontban kerül sor a közgyűlésre, a hatályos jogszabályok értelmében a megjelentek létszámától függetlenül a közgyűlés határozatképes. Molnár Árpádné elnök Ezen a napon minden más, újra mélyen érint meg a gyász. Nincs már velünk együtt, kit oly nagyon szerettünk, ma lélekben újra együtt lehetünk. Eszembe jutnak az együtt töltött napok, fülemben újra megcsendül a hangod. Szinte látom vidám mozdulatod, nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod! MEGEMLÉKEZÉS

6 Fájó szívvel emlékezünk szerető édesanyánk, nagymama, dédnagymama özv. Búvár Mihályné halálának 1. évfordulójára. FIGYELEM! Szerető családjai A pusztaföldvári gyógyszertár augusztus ig ZÁRVA tart. Kérem a Tisztelt Lakosságot, amennyiben lehetséges, időben gondoskodjanak rendszeresen szedett gyógyszereik beszerzéséről. Dologhné Ujlaki Eszter gyógyszertárvezető Figyelem! a Napsugár Csemege és Virágüzlet munkatársai Lepje meg szeretteit kedvelt illatszereivel! Az FM-group termékei folyamatosan bővülnek. Szeretettel várjuk érdeklődőinket. Érdeklődni: Kacsala Andrea tel.: 20/ Higyed Beáta tel.: 30/ Takács Brigi tel.: 20/ HÉTKÖZI ÉS HÉTVÉGI HÁZIORVOSI ÜGYELET

7 Hét közben és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet az orosházi Városi Kórház tel.számán érhető el: 68/ Dr. Sin Zoltán hatósági állatorvos telefonos elérhetősége: 06-30/ Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN Szerkeszti: Holecska Alíz

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. SZEPTEMBER Tisztelt Pusztaföldváriak! Az alábbiakban ismételten közzétesszük a 40 Aranykoronás Ünnep programtervezetét: 40 ARANYKORONÁS ÜNNEP IDŐPONT: 2009. október 9-10.

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. J Ú N I U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A közelmúltban ismét felszínre kerültek olyan tipikus bűncselekmények, amelyeket egy bizonyos népcsoport követ el. Gyakorta hallunk

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. OKTÓBER 40 Tisztelt Pusztaföldváriak! Lassan elérkezik a búcsú hétvégéje. Ezen a hétvégén kerül megrendezésre a már több alkalommal beharangozott 40 Aranykoronás Ünnep. Ez

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldváriak! Az alábbiakban közzétesszük Pusztaföldvár Község Önkormányzatának közterületi szeszesital-fogyasztás tilalmára vonatkozó rendeleti kivonatát:

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

2010. december 10 23.

2010. december 10 23. 2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. FEBRUÁR Tisztelt Pusztaföldváriak! Elsőként a helyi gazdák figyelmét hívom fel arra vonatkozóan, hogy mivel mind az aszfaltos, mind a nem betonozott dűlőutak közútnak minősülnek,

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft

P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL március XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft XXV. évfolyam 3. szám 60 Ft P ETŐFI S ÁNDOR: N EMZETI DAL Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! hogy rabok tovább Rabok voltunk mostanáig,

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Támogatott: Támogatott projekt: Értékeink Rendezvény megnevezése: Gyóta-Nyitogató Horvátkúti pinceszer

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Támogatott: Támogatott projekt: Értékeink Rendezvény megnevezése: Gyóta-Nyitogató Horvátkúti pinceszer PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Támogató: Marcali Város Önkormányzatának Civil Kapcsolatok, Kulturális, Idegenforgalmi, Sport és Ifjúsági Bizottsága 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális

Részletesebben

XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény.

A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Kedves Lakók, Szülők, Gyerekek! A Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ többcélú intézmény. Alaptevékenysége az iskoláskorúak általános iskolai oktatása, napközi otthonos ellátásuk, a gyermekek, fiatalok,

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Nem kívánom rabolni az idejüket értelmetlen dolgokkal, de témaadónak elmondanám a következőt. A korábbi számban közölt levél írójától újabb,

Részletesebben

XIV. évfolyam - 9. szám 2013. Szeptember megoldásában, közben a gyerekek játszva fejlesztik saját képességeiket. A pedagógusok a tesztmegoldást követően azonnal megkapott viszszajelzések segítségével figyelemmel

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat december 15-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat december 15-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. december 15-i határozatai 120/2015. (XII.15.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2011. SZEPTEMBER 40 ARANYKORONÁS ÜNNEP IDŐPONT: 2011. október 7-8-9. HELYSZÍN: Pusztaföldvár Sportpálya, esős idő esetén: Bartók Béla Művelődési Ház OKTÓBER 7. péntek 17.00 h Az

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

2015. OKTÓBERI PROGRAMOK

2015. OKTÓBERI PROGRAMOK SZAKMAKÖZI MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Szent János tér 3. Telefon/fax:76/462-364 e-mail:szakmakozimuvelodesihaz@gmail.com 2015. OKTÓBERI PROGRAMOK Október 1. Csütörtök Október

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

2014. július 10. csütörtök

2014. július 10. csütörtök 2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek:

Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 67-től 70-ig. Határozat száma. 0-tól 0-ig. Rendeletek: Ikt.sz: 35-30/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 6- án megtartott rendkívüli testületi üléséről Határozatok: 67-től 70-ig Határozat száma

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balaton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 19-én tartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Helye: A Balatoni Közös Önkormányzati Hivatal székhelye,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8.

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8. JANUÁR Január 8. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program FEBRUÁR Február 8. Farsangi álarckészítés Alkotóház kicsiknek és nagyoknak Február 13. Szerelemre hangolva ajándékozz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat február 15-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat február 15-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Debreceni Művelődési Központ, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Hagyományok Háza - együttműködve a Kézműves Alapítvánnyal - a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 3/2016. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 2. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 2. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 2. szám Kedves Olvasó! Örömmel mondhatjuk el, hogy REGINA Fórum jótékonysági boltunkat a februári nyitás óta nagy érdeklődéssel fedezi fel a lakosság, és örömének ad hangot,

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: 6 06 70/59-323-59 XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január január 28. (szerda) 16:00 Derekegyház régen és ma Előadás és kisfilm vetítése Derekegyház

Részletesebben