Doktori értekezés tézisei TÓTH ERZSÉBET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Doktori értekezés tézisei TÓTH ERZSÉBET"

Átírás

1 Doktori értekezés tézisei TÓTH ERZSÉBET A GLAUKONIT-SZELADONIT CSOPORT ANALITIKÁJA ÉS KRISTÁLYKÉMIÁJA, HAZAI KÉPZŐDMÉNYEK ADATAI ALAPJÁN Témavezető: Weiszburg Tamás, habil egyetemi docens Földtudományi Doktori Iskola vezető: Monostori Miklós egyetemi tanár Földtan-Geofizika Doktori Program vezető: Monostori Miklós egyetemi tanár Szakterület: földtan ELTE ÁSVÁNYTANI TANSZÉK BUDAPEST 2007

2 Bevezetés A különböző zöld földeket a római kor óta használja az emberiség. A 19. századtól már a glaukonit és a szeladonit nevekkel illették a zöld földek legtöbbjét, és a két név máig is jelen van az ásványtanban és a geológiában is. Tudományos jelentésük, tartalmuk, egymáshoz való viszonyuk azonban folyamatosan változott és a szakirodalom a mai napig is keverten alkalmazza ezeket. A 20. század első nyolc évtizedében keletkezési környezetük alapján különítették el őket: glaukonitnak az üledékes, szeladonitnak a vulkáni környezetben talált zöld szemcséket, földes tömegeket nevezték. A modern nevezéktanok (AIPEA, 1980; AIPEA, 1986; IMA, 1998) ezzel ellentétben kristálykémiai alapúak, azonban a bizonytalanságot jól tükrözi, hogy a három nevezéktan a rétegszilikát szerkezet kínálta három kristálykémiai kationpozíciót (tetraéderes, oktaéderes ill. rétegközi) váltva használja a két ásvány elkülönítésére. A legutóbbi nevezéktani osztályozások (IMA 1998, AIPEA 2006) egyetértenek abban, hogy a szeladonit vasgazdag, dioktaéderes, töltését főként az oktaéderes rétegből származtató TOT rétegkomplexumú csillám, míg a glaukonit ennek rétegközi kationhiányos párja. Az elkülönítés tehát kristálykémiai, azonban a napi gyakorlatban a két ásvány megkülönböztetése a kémiai elemzés kis szemcseméretből és inhomogenitásból adódó nehézségei miatt főként szerkezeti tulajdonságok alapján történik (röntgendiffrakciós és IR spektroszkópiai viselkedés az AIPEA 1980-as definícióinak megfelelően). A szakirodalomban nem mutattak előttünk rá arra, hogy a két eljárás eltérő eredményhez vezet. Tovább bonyolítja a képet, hogy a csoport ásványai egyes környezetekben közvetlenül kristályosodnak, míg más körülmények között (a tengerfenéken, az üledékfelszínen ill. annak közvetlen közelében) egy összetett kristálykémiai fejlődés eredményeként jelennek meg. Utóbbi folyamat a glaukonitosodás, amelynek ismerete mind a mai tengerkutatásban, mind a geológiai paleokörnyezet rekonstruálása során fontos. A szeladonit és a glaukonit kristálykémiai viszonya mai felfogásunk szerint hasonló a szénhidrogén-kutatási jelentősége folytán részleteiben is sokat vizsgált illit és a muszkovit viszonyához. Genetikai viszonyaik azonban lényegesen eltérnek: az illitesedésnél betemetődés, növekvő rétegterhelés és hőmérséklet hatására alakul az üledékes kőzet diszperz eloszlású, duzzadóképes dioktaéderes rétegszilikátja fokozatosan (rétegközi kationhiányos) csillámmá, míg a glaukonitosodás elsődlegesen egy, az üledékfelszínen, vagy annak közelében lejátszódó, kémiai hajtóerejű folyamat. Így a részletes vizsgálatok hiányában gyakran alkalmazott párhuzamoknak nincs igazolt termodinamikai alapja. 1

3 Célkitűzések Munkám két fő célt tűzött ki. Az első a szeladonit-glaukonit csoport kémiai vizsgálhatósága lehetőségeinek és korlátainak megadása a mai gyakorlatban alkalmazott analitikai módszerek felhasználásával és összehasonlításával, nagy számú, jól jellemzett mintán történő elemzés elvégzésével. A kémiai adatok minősége értékelésének mércéje a kristálykémiai alkalmazhatóság volt, hiszen láttuk, hogy a csoport korszerű jellemzése kristálykémiai alapú. Az alapkérdés tehát az volt, hogy lehet-e, és ha igen milyen korlátokkal kristálykémiai számolásra alkalmas minőségű kémiai adatokat nyerni nagy számú mintára is alkalmazható korszerű mérési módszerekkel. Foglalkozni kellett a Fe 2+ -tartalom meghatározás gyakori hiányának kezelésével és a mérési adatok hibájának terjedésével is. Az analitikai összehasonlíthatóság természetesen megkövetelte a vizsgált minták lehetőség szerinti legnagyobb kémiai homogenitását. A második fő cél a glaukonitosodás folyamatának kristálykémiai jellemzése volt. E folyamat természetéről az elmúlt 50 évben számos modell látott napvilágot. A modellek szerzői azonban a folyamat egyes stációit különböző környezetekből származó recens vagy fosszilis minták összehasonlításával próbálták rekonstruálni, és az ebből eredő bizonytalanság már legtöbbször elfedte, vagy erősen bizonytalanná tette a folyamat lényegét. Ennek elkerülésére elsőként alkalmaztuk az egy azonos minta szeparálása során nyert frakciók alkotta fejlődési sorok vizsgálatát. E megközelítés révén minden, a glaukonitosodástól független változó (a kiindulási anyag, környezet inhomogenitása, eltérő diagenetikus hatások) kiesik az összehasonlításkor, és a megmaradó eltérések közvetlenül a glaukonitosodás folyamatát mutatják meg. A vizsgált fejlődési sorokat hazai kréta és oligocén glaukonitos mintákból preparáltuk, lehetőséget teremtve a kapott ásványtani információk későbbi felhasználására a hazai földtani kutatásokban. Munkám során kitűnt, hogy a csoport nevezéktanának gyakorlatában máig általánosan jelen lévő zavarok lehetetlenné teszik a gondolatok és eredmények szabatos értelmezését, ezért elkerülhetetlenné vált, hogy visszanyúljak a glaukonit és szeladonit fogalmak kialakulásához és fejlődéséhez, és egységes szemlélettel értelmezzem ezeket. Szintén a munka során merült fel igényként, hogy áttekinthető módon tudjuk megmutatni a glaukonitosodás sokváltozós folyamatát. Ennek érdekében sorra vettem a kristálykémiát megjelenítő szakirodalmi grafikus ábrázolásokat, feltárva problémáikat, értékelve használhatóságukat a vasgazdag dioktaéderes csillámok szempontjából. A hiányosságokat észlelve célul tűztem ki a folyamatot szemléletesen tükröző új ábrázolásmód kialakítását. 2

4 Módszerek A munka során alkalmazott módszereim több csoportba oszthatók. Az elméleti háttér felvázolásához a szokásos korszerű szakirodalmi feldolgozás mellett nélkülözhetetlenné vált egy egységes szemléletű kristálykémiai adatbázis felépítése, amelyben valamennyi korábban közölt kémiai elemzés (mintegy 600 darab) rögzítésre került és elvégeztük belőlük a kristálykémiai számolásokat is. A korai gyökerű fogalmakban jelentkező zavarok megkövetelték mára történetinek számító eredeti munkák rendszeres feldolgozását is a 18. század közepéig visszamenően. A vizsgálatra került minták kiválasztása minden esetben a hazai képződményeket jól ismerő geológus kollégák részvételével zajlott terepi munka alapján történt. A glaukonitosodást kísérő kristálykémiai változás illetve a glaukonit-szeladonit csoport kristálykémiájának pontosabb megismerésére 6 üledékes képződmény megfelelően szeparált zöld rétegszilikátjait vizsgáltam. Ezek rendre: a felső-oligocén Egri Formáció (homokkő, minták jele: NY1, NY3, EWT), az alsó középső-kréta Sümegi Márga Formáció (mészkő, mintajelzés: SK), a középső-kréta Pénzeskúti Márga Formáció (mészkő, mintajelzés PM) és az alsó-jura Úrkúti Mangánérc Formáció (sávos karbonátos mangánérc). Valamennyi mintát a munkacsoportunk kidolgozta speciális szeparálási eljárásoknak vetettem alá, ezzel teremtve meg a célok megkövetelte, a szakirodalomban mások által még el nem ért kémiai homogenitást. A hagyományos optikai mikroszkópi vizsgálatokat (sztereómikroszkóp, áteső fényes polarizációs mikroszkóp) követően mintegy 900 darab egyedileg preparált szemcséről készült pásztázó elektronmikroszkópos (SEM) morfológiai vizsgálat, majd ugyanezen szemcsékből, további preparálás után kvantitatív lokális kémiai elemzés (WDX, EDX, LA-ICP-MS). A sorozatok szeparált frakcióinak fő- és nyomelem összetételét átlagos módszerekkel (ICP- AES, ICP-MS) is meghatároztuk. Lehetőség szerint a Fe 2+ tartalmat is mértük. A vizsgálatok tervezésekor a laboratóriumok (a MÁFI és a londoni Természettudományi Múzeum) és a módszerek (átlagos vs. lokális; WDX vs. EDX) összehasonlítását is szem előtt tartottuk. A lokális kémiai módszereknél külön teszteltük az elemzési körülmények változásának hatását az eredményekre (elemzett terület nagysága, elemzési sorrend stb.). Szerkezeti anyagvizsgálati módszerként röntgen-pordiffrakciót (XPD) és Fouriertranszform infravörös spektroszkópiát (FTIR) alkalmaztunk, elsősorban fázisazonosítási céllal, egyes soroknál a kristályszerkezeti fejlődés dokumentálására, illetve a minták tisztaságának ellenőrzésére. 3

5 Tézisek 1. Mintegy 1300 új elemzés segítségével igazoltuk, hogy a szeladonit-glaukonit csoportban az általunk megadott szempontok szerint tervezett mérések esetén az összes alkalmazott főelem analitikai módszer képes kristálykémiai számításokra alkalmas minőségű kémiai adatokat szolgáltatni. Szisztematikus különbségeket rögzítettünk ugyanakkor a WDX és az EDX elemzések, a lokális (WDX, EDX) és átlagos (ICP-AES) módszerek, illetve az egyes ICP-AES laboratóriumok között. Ez alapján lehetőségünk nyílik a kapott saját adatok kristálykémiai értelmezésére, és a szakirodalomban található adatok (mintegy 600 darab) minőségének kristálykémiai szempontú osztályozására. 2. Bebizonyítottuk, hogy a dioktaéderes rétegszilikátoknál az oktaéderes réteg Fe 3+ -Al helyettesítését tekintve a kristálykémiai tér szmektiteknél és a rétegközi kationhiányos csillámoknál egyaránt folytonos. A szmektiteknél ezt a hagyományos glaukonitosodó szemcsesorozatok, a rétegközi kationhiányos csillámoknál pedig a Sümegi Márga Formáció atipikus zöld szemcsesorozata bizonyítják. Ezen eredmények alapján indokolt a montmorillonit vasgazdag ( VI Al / ( VI Al + VI Fe 3+ ) < 0,5) változatának ( Fe 3+ -montmorillonit ) fajszintű elkülönítése, valamint az illit IMA definíciójának kiterjesztése. 3. Kimutattuk, hogy a glaukonitosodás kiindulási anyaga montmorillonit, amely annyiban eltér a hagyományos montmorillonitoktól, hogy a domináns rétegközi kation kálium (nem Na vagy Ca). A kristálykémiai fejlődés a montmorillonit => Fe 3+ -montmorillonit / nontronit => glaukonit-gg => glaukonit-cg lépéseken keresztül valósul meg. 4. Igazoltuk, hogy üledékben csillámosodó, azaz glaukonitosodó zöld szemcsék esetében az oktaéderes betöltöttség (B O ) > 2,00 valós tulajdonság és nem analitikai hiba következménye. A kétértékű vas mennyiségének becslésére ezért az ilyen anyagoknál nem indokolt a B O = 2,00 feltevésen alapuló képletszámítási módszer. Célszerűbb a kétértékű vas mennyiségét a szemcsék színe alapján, viszonylag durva lépésekkel becsülni. 5. Megállapítottuk, hogy a glaukonitosodás kristálykémiai szempontból két szakaszra bontható. Az első szakaszban nő a IV Al mennyisége és a kapcsolódó tetraéderes kationtöltéscsökkenés teszi lehetővé a K beépülését a rétegközi térbe (illitesedéshez hasonló vonás jellemző minták: Pénzeskúti Márga Formáció 1. ábra, Sümegi Márga Formáció vajszínű 4

6 szemcsesorozata). A glaukonitosodás második szakaszában az oktaéderes kationtöltés csökkenése teszi lehetővé a K beépülését a rétegközi térbe, a tetraéderes réteg összetétele nem változik számottevően (illitesedéstől különböző változás, jellemző minták: Egri Formáció NY1 2. ábra, NY3, EWT). 6. Kimutattuk, hogy a glaukonitosodás kezdetén az oktaéderes betöltöttség (B O ) szignifikánsan magasabb az ideális dioktaéderes értéknél, és az első szakaszban B O nem is változik számottevően. A második szakaszban ugyanakkor az VI Al kilépése meghaladja a VI Fe 3+ és VI Fe 2+ beépülését, így a B O csökken, közelítve az ideális dioktaéderességhez. Az oktaéderes kationtöltés (X O ) csökkenése ekkor túlnyomóan a B O csökkenéséből ( vakanciák számának növekedéséből ) fakad. A glaukonitosodás mindkét szakaszában hasonló irányban változik az oktaéderes réteg összetétele: az Al-tartalom csökken, a Fe-tartalom nő (mindkét vegyértékállapotban), míg a Mg-tartalom nagyjából változatlan 7. Kifejlesztettünk egy új, a szeladonit-glaukonit csoport kristálykémiájának megjelenítésére a korábbiaknál alkalmasabb, kombinált ábrázolásmódot. Ez a 3D töltésdiagram (x, y, z tengelye rendre az oktaéderes kationtöltés, X O ; az VI Al / ( VI Al + VI Fe 3+ ) és a rétegközi kationtöltés, X IL ) és az oktaéderes betöltöttség oktaéderes töltés (B O X O ) diagram együttes alkalmazása. A 3D töltésdiagram alkalmas mindhárom nevezéktan legfontosabb határainak ábrázolására, és lehetővé teszi a nevezéktanok kombinációjával kisebb kristálykémiai terek kijelölését is. Egyes nevezéktani határok (IMA: VI R 2+ / ( VI R 2+ + VI R 3+ )) ugyan vándorolhatnak az oktaéderes betöltöttség függvényében, viszont a diagram minden esetben megtartja kristálykémiai jellegét. A szeladonit-glaukonit csoport által benépesített kristálykémiai tér legcélszerűbb tagolása az AIPEA 1980-as és az IMA 1998-as nevezéktanának kombinációjával jön létre. A betűkombinációs jelölés bevezetésével lehetőség nyílik a kémiai összetétel egyértelmű kifejezésére, új fogalmak bevezetése nélkül. 8. A szeladonit-glaukonit csoport ritkaföldfém(rff)-tartalmának szisztematikus vizsgálatára elsőként alkalmaztunk LA-ICP-MS módszert. Megállapítottuk, hogy e zöld rétegszilikátok valódi RFF tartalma jelentősen (1 2 nagyságrenddel!) alacsonyabb a szakirodalomban szereplő (ICP-MS, INAA) értékeknél. A lokális (LA-ICP-MS) és átlagos (ICP-MS, INAA) adatok összahasonlításával magyarázatot is adtunk a jelenségre: oka a 5

7 szeparálással el nem távolítható, RFF-t koncentráló fázisok szemcsén belüli, alárendelt jelenléte. 9. A glaukonitok valódi ritkaföldfém eloszlása lefutásában követi az üledékes kőzetek és a felső kéreg ritkaföldfém-összetételét, de már a glaukonitosodás kezdetén is alacsonyabb azoknál (0,1 0,5 PAAS koncentrációk), és az éréssel csökken. 10. Az EWT minta (felső-oligocén Egri Formáció) nagy sűrűségű (ρ > 2,63 g/cm 3 ) szemcséinek pórusait, repedéseit egy eddig ismeretlen, Ca-RFF-foszfát fázis tölti ki, amelynek összetétele (4 O-re normálva): (Ce 0,42 La 0,16 Nd 0,12 )Ca 0,36 P 1,05 O 4. A ritkaföldek és a kalcium aránya durván 2: A Sümegi Márga Formáció zöld szemcsesorozata küllemében és összetételében is eltér a hagyományos üledékes dioktaéderes zöld csillámoktól: a nagy sűrűségű szemcsék az allochton, szemcsés szeladonit-cc első leírásának tekinthetők, a szemcsék gyakran oszlopos, hasadó ásvány utáni álalakot mutatnak, és bizonyos átalakulások nyomai is megőrződtek. 12. A Sümegi Márga Formáció nem mágneses szemcsefrakcióiban azonosított, illitesedő(?) szürke szemcsesorozat (egyelőre kémiai információ nélkül) rávilágított arra, hogy nemcsak a vasgazdag dioktaéderes rétegszilikátok (üledékben fejlődő glaukonitok) alkothatnak az agyagásványok méreténél nagyságrendekkel nagyobb méretű szemcseaggregátumokat. Metodikailag fontos következmény, hogy üledékes kőzetek agyagásványainak vizsgálatakor mindig szükséges a texturális vizsgálatok elvégzése is az agyagfrakció hagyományos (oldásos és porításos) vizsgálata mellett. Következtetések A szeladonit-glaukonit csoportról eddig rendelkezésre állt, nagyjából 600 irodalmi főelem elemzés mellé készített mintegy 1300 új, ellenőrzött és összehasonlítható körülmények között végzett elemzés, valamint ezek értelmezése alapján ismertté vált a szeladonit-glaukonit csoportban a kristálykémiai minőségű kémiai vizsgálatokkal szemben támasztandó követelményrendszer. Ezáltal esély van arra, hogy a csoport ásványainak mindenki (IMA, AIPEA) által elfogadott, kémiai adatokon nyugvó meghatározását a gyakorlatban is el lehessen végezni, akár lokális (EPMA, SEM+EDX) módszerek alkalmazásával is, lehetővé téve kellően nagy számú minta reális időn és költségen belüli elemzését is. 6

8 Előzetes feltevéseinkkel összhangban beigazolódott, hogy a glaukonitosodó szemcséket érettség (rétegközi kationtartalom stb.) szerint különíti el a munkacsoportunk által kidolgozott soklépcsős elválasztás (szemcseméret, mágneses szuszceptibilitás és sűrűség). A munkaigényes szeparálási módszerrel előállított, egy fejlődési sort alkotó frakciók kínálják az egyedüli lehetőséget a glaukonitosodás folyamatának közvetlen vizsgálatára. Öt hazai glaukonittartalmú minta fejlődési során keresztül, statisztikus számú elemzéssel, megnyugtató módon sikerült a glaukonitosodást kísérő kristálykémiai, és ezt tükröző kémiai változást rekonstruálni. A szeladonit-glaukonit csoport ásványai valódi RFF tartalmának megadása és a szin- vagy posztgenetikus akcesszórikus ásványok RFF-spektrumot torzító hatásának kimutatása nyomán a jövőben elkerülhetővé válik a csoport nem megfelelő geokémiai alkalmazása. Az értekezés témájában készült publikációk Cikkek 1. Weiszburg T., Tóth E., Kuzmann E., Lovas Gy. (1999): Vasgazdag trioktaéderes szmektit a dunabogdányi Csódi-hegyről. Topographia Mineralogica Hungariae, 6, pp Weiszburg, T. G., Tóth, E., Beran, A. (2004): Celadonite, the 10-Å green clay mineral of the manganese carbonate ore, Úrkút, Hungary. Acta Mineralogica-Petrographica Szeged, 45/1, pp Weiszburg, T. G., Nagy, T., Tóth, E., Mizák, J., Varga, Zs., Lovas, Gy. A., Váczi, T. (2004): A laboratory procedure for separating micas from quartz in clay-sized materials. Acta Mineralogica-Petrographica Szeged, 45/1, pp Nemzetközi konferenciakivonatok 1. Tóth, E., Weiszburg, T. G. (2000): Chemical composition of celadonite in a mixed claysized material from Úrkút, Hungary. M&M4 Conference (Melbourne), Program and Abstract Volume, p Tóth, E., Mizák, J., Nagy, T., Varga, Zs. (2001): A new procedure for the separation of clay minerals from mixed clay-sized materials. Solid Solutions in Silicate and Oxide Systems of Geological Importance (Lübeck), Programme and abstract volume, p

9 3. Weiszburg, T. G., Pop, D., Tóth, E. (2001): Glauconites and celadonites in Central Europe: a nomenclatural review. Mid-European Clay Conference 01 (Stará Lesná), Book of abstracts, p Tóth, E., Weiszburg, T. G., Pop, D. (2001): Celadonite: the colour-giving green clay mineral of the carbonate manganese ore, Úrkút, Transdanubian Central Range, Hungary. MinPet 2001 Conference (Wien), Mitteilungen der Österreichischen Mineralogischen Gesellschaft, 146, Tóth, E., Weiszburg, T. G. (2002): New genetical environment for celadonite: the Úrkút carbonate manganese ore, Transdanubian Range, Hungary. 18 th General Meeting of the International Mineralogical Association (Edinburgh), Programme with abstracts, p Weiszburg, T. G., Tóth, E., Pop, D. (2002): Glauconite and celadonite: a nomenclature review. 18 th General Meeting of the International Mineralogical Association (Edinburgh), Programme with abstracts, p Fekete, J., Weiszburg, T. G., Tóth, E. (2003): Tracing glauconite formation in Oligocene- Miocene sandstones in Hungary. Mineral Sciences in the Carpathians Conference (Miskolc), Acta Mineralogica-Petrographica Abstract Series, 1, p Weiszburg, T. G., Pop, D., Tóth, E. (2003): Chemistry-based nomenclatures versus discriminating analytical methods (FTIR, XPD) in the celadonite-glauconite family. Mineral Sciences in the Carpathians Conference (Miskolc), Acta Mineralogica- Petrographica Abstract Series, 1, p Weiszburg, T. G., Tóth, E., Pop, D. (2003): Misfits between the chemistry-based classification schemes and the routinely used discriminating analytical methods in the celadonite-glauconite family. Euroclay 2003, 10 th Conference of the European Clay Groups Association (Modena), Abstracts volume, p Tóth, E., Weiszburg, T.G., Pop, D. (2003): Bottomlines in calculating crystal chemical formulae in the celadonite-glauconite family. Euroclay 2003, 10 th Conference of the European Clay Groups Association (Modena), Abstracts volume, p Tóth, E., Weiszburg, T.G. (2004): The evolution of REE and other trace element patterns in the course of glauconitization. 13 th Annual V.M. Goldschmidt Conference (Copenhagen), Geochimica et Cosmochimica Acta 68/11S (Special Supplement Abstracts of the 13 th Annual V.M. Goldschmidt Conference Copenhagen, Denmark, June 5 11, 2004), p. A378. 8

10 12. Tóth, E., Weiszburg, T.G. (2004): Causes of misfit between local and bulk chemical data: the effect of internal inhomogeneity of a glauconite population. 32 nd International Geological Congress, August, 2004 (Florence). Abstract volume, p. 218 (42-20). 13. Weiszburg, T.G., Pop, D., Tóth, E. (2004): The process of glauconitization traced by the study of glauconite populations from the Upper Oligocene Eger Formation (North Hungary). 32 nd International Geological Congress, August, 2004 (Florence). Abstract volume, p. 216 (42-8). 14. Tóth, E., Weiszburg, T.G. (2004): Layer charge evolution during glauconitisation. LCCM 04, International Workshop on Current Knowledge on the Layer Charge of Clay Minerals, September 18 19, 2004, (Smolenice). Abstract volume, p. A Tóth, E., Weiszburg, T.G. (2004): Substitution processes during glauconitisation. MECC 04, 2nd Mid-European Clay Conference, September, 2004 (Miskolc). Acta Mineralogica-Petrographica Abstract Series, 4, p Weiszburg, T.G., Tóth, E. (2004): The crystal chemical evolution of glauconites. MECC 04, 2nd Mid-European Clay Conference, September, 2004 (Miskolc). Acta Mineralogica-Petrographica Abstract Series, 4, p Tóth, E., Weiszburg, T.G., Williams, C.T., Jeffries, T.E., James, S., Bartha, A., Rohonczy, J. (2004): Reliability of chemical data on glauconites. New Developments in the Study of Clay Minerals and Fine-Grained Materials, One-Day Meeting of the Clay Minerals Group of the Mineralogical Society, 19 th October, 2004 (London). Programme and abstracts volume, p Weiszburg, T.G., Tóth, E. (2004): The crystal chemistry of glauconitisation. New Developments in the Study of Clay Minerals and Fine-Grained Materials, One-Day Meeting of the Clay Minerals Group of the Mineralogical Society, 19 th October, 2004 (London). Programme and abstracts volume, p Tóth, E., Weiszburg, T.G., Pop, D. (2006): Critical evaluation of the analytical data on dioctahedral iron-rich micas and related mineral phases published in the literature. 3 rd Mineral Sciences in the Carpathians International Conference, 9 10 March, 2006 (Miskolc). Acta Mineralogica-Petrographica Abstract Series, 5, p Cora, I., Tóth, E., Weiszburg, T.G., Zajzon, N. (2006): Mineralogical study of Upper Cambrian glauconites from Texas, USA. 3 rd Mineral Sciences in the Carpathians International Conference, 9 10 March, 2006 (Miskolc). Acta Mineralogica-Petrographica Abstract Series, 5, p

11 21. Váczi, T., Tóth, E., Weiszburg, T.G. (2006): Modelling IR absorption for Si-O stretching vibrations of 2:1 layer silicates based on bond valence calculations. 3 rd Mineral Sciences in the Carpathians International Conference, 9 10 March, 2006 (Miskolc). Acta Mineralogica-Petrographica Abstract Series, 5, p Tóth, E., Pop, D., Weiszburg, T.G. (2006): Graphical representation systems for TOT layer silicates: a case study for iron-rich dioctahedral phases (celadonite, glauconite). 19 th General Meeting of the International Mineralogical Association, Expansion to Nano, Bio and Planetary Worlds, July, 2006 (Kobe). Program and Abstracts, p Weiszburg, T.G., Tóth, E., Pop, D. (2006): Continuous crystal chemical space for the dioctahedral iron-rich micas and related phases (celadonite, glauconite, Fe-illite). 19 th General Meeting of the International Mineralogical Association, Expansion to Nano, Bio and Planetary Worlds, July, 2006 (Kobe). Program and Abstracts, p Cora, I., Tóth, E., Weiszburg, T.G. (2006): Mineralogical study of Upper Cambrian glauconites from Texas, USA. 19 th General Meeting of the International Mineralogical Association, Expansion to Nano, Bio and Planetary Worlds, July, 2006 (Kobe). Program and Abstracts, p Tóth, E., Weiszburg, T.G. (2006): Two in one: two different glauconite series from the same rock, Sümeg Marl Formation, Lower Cretaceous, Bakony Mountains, Hungary. 3 rd Mid-European Clay Conference MECC 2006, September, 2006 (Opatija). Abstracts Book, p Pop, D., Tóth, E., Weiszburg, T.G., Săsăran, E., Stichleutner, S. (2006): The TOT layer silicate of the lacustrine green clay, Rona limestone, Romania. 3 rd Mid-European Clay Conference MECC 2006, September, 2006 (Opatija). Abstracts Book, p Weiszburg, T.G., Tóth, E., Pop, D. (2006): Continuous crystal chemical space for the dioctahedral iron-rich micas and related phases (celadonite, glauconite, Fe-illite). 3 rd Mid- European Clay Conference MECC 2006, September, 2006 (Opatija). Abstracts Book, p Kéziratok 1. Tóth, E., Mizák J., Varga Zs. (2000): Az úrkúti mangánérc agyagfrakciójának ásványtani vizsgálata. Tudományos diákköri dolgozat, ELTE TTK Ásványtani Tanszék, Budapest, 59 pp. 10

12 1. ábra. A glaukonitosodás első szakasza a Pénzeskúti Márga Formáció zöld szemcsesorozatán, a 3D töltésdiagram két metszetén. A fejlődés irányát (növekvő halmazsűrűség) a nyíl jelzi. Jól látható, hogy az elemzések távolodnak a piros átlós vonaltól (Si = 4), vagyis nő a IV Al. A szemcsék kémiai fejlődése: montmorillonit => Fe 3+ -montmorillonit => glaukonit-gg. 2. ábra. A glaukonitosodás második szakasza az Egri Formáció NY1-es mintájának zöld szemcsesorozatán, a 3D töltésdiagram két metszetén. A fejlődés irányát (növekvő halmazsűrűség) a nyíl jelzi. Jól látható, hogy az elemzések párhuzamosan haladnak a piros átlós vonallal (Si = 4), vagyis a fejlődés izotetraéderes. A szemcsék kémiai fejlődése: nontronit => glaukonit-gg => szeladonit- CG. 3. ábra. A glaukonitosodás második szakasza az Egri Formáció NY1-es mintájának zöld szemcsesorozatán, a B O X O diagramon. A fejlődés irányát (növekvő halmazsűrűség) a nyíl jelzi. Az oktaéderes töltés csökkenéséért a VI Al kilépése, a későbbiekben a VI Al => VI Fe 2+ helyettesítés felelős. 11

Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén

Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén ELTE TTK, Környezettudományi Doktori Iskola, Doktori beszámoló 2010. június 7. Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén Szabó Katalin Zsuzsanna Környezettudományi Doktori Iskola

Részletesebben

Radonkoncentráció dinamikájának és forrásainak vizsgálata a Pál-völgyibarlangban

Radonkoncentráció dinamikájának és forrásainak vizsgálata a Pál-völgyibarlangban Radonkoncentráció dinamikájának és forrásainak vizsgálata a Pál-völgyibarlangban Nagy Hedvig Éva 1,2 Környezettudományi Doktori Iskola 1. Évfolyam Témavezetők: Dr. Horváth Ákos 1 Szabó Csaba Ph.D. 2 1

Részletesebben

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI

SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI SZAKÁLL SÁNDOR, ÁsVÁNY- És kőzettan ALAPJAI 30 Műszeres ÁSVÁNYHATÁROZÁS XXX. Műszeres ÁsVÁNYHATÁROZÁs 1. BEVEZETÉs Az ásványok természetes úton, a kémiai elemek kombinálódásával keletkezett (és ma is keletkező),

Részletesebben

Találkozz a Tudóssal! A geológus egy napja. A hard rock-tól a környezetgeokémiáig

Találkozz a Tudóssal! A geológus egy napja. A hard rock-tól a környezetgeokémiáig Találkozz a Tudóssal! A geológus egy napja. A hard rock-tól a környezetgeokémiáig www.meetthescientist.hu 1 26 ? ÚTKERESÉS?? Merre menjek? bankár fröccsöntő?? politikus? bogarász?? jogász? tudományos kutató

Részletesebben

Alsó-jura glaukonitos agyagásvány és bezáró képződményeinek vizsgálata a szomódi TűzkcT-hegyen

Alsó-jura glaukonitos agyagásvány és bezáró képződményeinek vizsgálata a szomódi TűzkcT-hegyen Földtani Közlöny 128/2-3, 361-374 (1998) Budapest Alsó-jura glaukonitos agyagásvány és bezáró képződményeinek vizsgálata a szomódi TűzkcT-hegyen Lower Jurassic glaucony occurrence from Tűzkő Hill, Szomód,

Részletesebben

Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendreisziget

Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendreisziget Természetes nyomjelzők alkalmazása vízföldtani modellekben a Szentendreisziget példáján Kármán Krisztina I. éves Ph.D hallgató Környezeti földtudomány program Témavezetők: Szabó Csaba, Ph.D Fórizs István,

Részletesebben

10. előadás Kőzettani bevezetés

10. előadás Kőzettani bevezetés 10. előadás Kőzettani bevezetés Mi a kőzet? Döntően nagy földtani folyamatok során képződik. Elsősorban ásványok keveréke. Kőzetalkotó ásványok építik fel. A kőzetalkotó komponensek azonban nemcsak ásványok,

Részletesebben

A nagy-kopasz hegyi cheralit környezetgeokémiai vizsgálata

A nagy-kopasz hegyi cheralit környezetgeokémiai vizsgálata A nagy-kopasz hegyi cheralit környezetgeokémiai vizsgálata Készítette: Grosch Mariann Környezettan B. Sc. III. Témavezető: Szabó Csaba, Ph. D. Konzulens: Szabó Zsuzsanna, Ph. D. hallgató TDK Budapest,

Részletesebben

Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával

Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS

Részletesebben

NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK

NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK Fekete-tenger Vörös-tenger Nem konszolidált üledékek Az elsődleges kőzetek a felszínen mállásnak indulnak. Nem konszolidált üledékek: a mállási folyamatok és a kőzettéválás közötti

Részletesebben

Melléklet BAZALT ANYAGÚ CSISZOLT KŐESZKÖZÖK KŐZETTANI ÉS GEOKÉMIAI VIZSGÁLATA (BALATONŐSZÖD - TEMETŐI DŰLŐ LELŐHELY)

Melléklet BAZALT ANYAGÚ CSISZOLT KŐESZKÖZÖK KŐZETTANI ÉS GEOKÉMIAI VIZSGÁLATA (BALATONŐSZÖD - TEMETŐI DŰLŐ LELŐHELY) Archeometriai Műhely 2011/1. Péterdi et al. melléklet 1 Melléklet BAZALT ANYAGÚ CSISZOLT KŐESZKÖZÖK KŐZETTANI ÉS GEOKÉMIAI VIZSGÁLATA (BALATONŐSZÖD - TEMETŐI DŰLŐ LELŐHELY) Appendix PETROGRAPHICAL AND

Részletesebben

Publikációs lista Szabó Szilárd

Publikációs lista Szabó Szilárd Publikációs lista Szabó Szilárd Tanulmányok Börcsök Áron - Bernáth Zsolt - Kircsi Andrea - Kiss Márta - Kósa Beatrix - Szabó Szilárd 1998. A Kisgyőri - medence és galya egyedi tájértékei - A "Nem védett

Részletesebben

Radon-koncentráció dinamikájának és forrásának vizsgálata a budapesti Pálvölgyi-barlangban

Radon-koncentráció dinamikájának és forrásának vizsgálata a budapesti Pálvölgyi-barlangban Radon-koncentráció dinamikájának és forrásának vizsgálata a budapesti Pálvölgyi-barlangban * UNIV. BUDAPESTINENSIS DE EÖTVÖS NOM. * FACULTAS SCI. NAT. Nagy Hedvig Éva Környezeti földtudomány program, II.

Részletesebben

Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetés során (Esettanulmány Cultrone et al alapján)

Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetés során (Esettanulmány Cultrone et al alapján) Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetés során (Esettanulmány Cultrone et al. 2001 alapján) Kő-, kerámia- és fémek archeometriája Kürthy Dóra 2014. 12. 12. 1 Miért fontos? ősi kerámiák

Részletesebben

I. ANALITIKAI ADATOK MEGADÁSA, KONVERZIÓK

I. ANALITIKAI ADATOK MEGADÁSA, KONVERZIÓK I. ANALITIKAI ADATOK MEGADÁSA, KONVERZIÓK I.2. Konverziók Geokémiai vizsgálatok során gyakran kényszerülünk arra, hogy különböző kémiai koncentrációegységben megadott adatokat hasonlítsunk össze vagy alakítsuk

Részletesebben

Litoszféra fő-, mikro- és nyomelemgeokémiája

Litoszféra fő-, mikro- és nyomelemgeokémiája Litoszféra fő-, mikro- és nyomelemgeokémiája Elemek >1.0 tömeg%-ban főelemek (főleg litofil, refrakter és illó) 0.1-1.0 tömeg%-ban mikroelemek < 0.1 tömeg% nyomelemek A kontinentális kéreg főelemei, (Winter,

Részletesebben

A POLGÁRDI SZÁR-HEGY WOLLASTONITOS SZKARNJA: A SZKARN ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE ÉS A BENNE LÉVŐ APOFILLIT ÁSVÁNYTANI VIZSGÁLATA

A POLGÁRDI SZÁR-HEGY WOLLASTONITOS SZKARNJA: A SZKARN ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE ÉS A BENNE LÉVŐ APOFILLIT ÁSVÁNYTANI VIZSGÁLATA 20 A POLGÁRDI SZÁR-HEGY WOLLASTONITOS SZKARNJA: A SZKARN ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE ÉS A BENNE LÉVŐ APOFILLIT ÁSVÁNYTANI VIZSGÁLATA BEVEZETÉS Fehér Béla muzeológus Herman Ottó Múzeum, Ásványtár (Miskolc) A Polgárdi,

Részletesebben

Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén

Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén Geológiai radonpotenciál térképezés Pest és Nógrád megye területén Szabó Katalin Zsuzsanna Környezettudományi Doktori Iskola Környezeti földtudomány program II. évfolyam Témavezető: Szabó Csaba Kőzettani

Részletesebben

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola A doktori iskola vezetője: Dr. h.c. mult. Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, a MTA rendes tagja MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI TULAJDONSÁGAINAK VIZSGÁLATA,

Részletesebben

Metaszomatózis folyamatának nyomon követése felsőköpeny zárványokban, Persány-hegység

Metaszomatózis folyamatának nyomon követése felsőköpeny zárványokban, Persány-hegység . BUDAPESTINENSIS DE EÖTVÖS NOM. * Metaszomatózis folyamatának nyomon követése felsőköpeny zárványokban, Persány-hegység Szabó Ábel Geológus M.Sc. I. évfolyam Témavezetők: Szabó Csaba, Ph.D. (ELTE TTK,

Részletesebben

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása

Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék

Részletesebben

SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA

SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Szentes Adrienn okleveles vegyészmérnök

Részletesebben

Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék

Geofizika alapjai. Bevezetés. Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék Geofizika alapjai Bevezetés Összeállította: dr. Pethő Gábor, dr Vass Péter ME, Geofizikai Tanszék Geofizika helye a tudományok rendszerében Tudományterületek: absztrakt tudományok, természettudományok,

Részletesebben

Környezet nehézfém-szennyezésének mérése és terjedésének nyomon követése

Környezet nehézfém-szennyezésének mérése és terjedésének nyomon követése Környezet nehézfém-szennyezésének mérése és terjedésének nyomon követése Krisztán Csaba Témavezető: Csorba Ottó 2012 Vázlat A terület bemutatása Célkitűzés A szennyeződés jellemzése Mintavételezés Módszerek

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉN-, NITROGÉN- ÉS OXIGÉNTARTALMÚ VEGYÜLETEK GÁZKROMATOGRÁFIÁS ELEMZÉSE SZÉNHIDROGÉN-MÁTRIXBAN Készítette STUMPF ÁRPÁD okl. vegyész az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi

Részletesebben

Geokémia gyakorlat. 1. Geokémiai adatok értelmezése: egyszerű statisztikai módszerek. Geológus szakirány (BSc) Dr. Lukács Réka

Geokémia gyakorlat. 1. Geokémiai adatok értelmezése: egyszerű statisztikai módszerek. Geológus szakirány (BSc) Dr. Lukács Réka Geokémia gyakorlat 1. Geokémiai adatok értelmezése: egyszerű statisztikai módszerek Geológus szakirány (BSc) Dr. Lukács Réka MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport e-mail: reka.harangi@gmail.com ALAPFOGALMAK:

Részletesebben

Mikroelektromechanikai szerkezetek szilárdsági és megbízhatósági vizsgálata

Mikroelektromechanikai szerkezetek szilárdsági és megbízhatósági vizsgálata OTKA nyilvántartási szám: T 049848 Mikroelektromechanikai szerkezetek szilárdsági és megbízhatósági vizsgálata Témavezetı: Dr. Kovács Ádám egyetemi docens, BME Mőszaki Mechanikai Tanszék Kutatási beszámoló:

Részletesebben

AZ AEROSZOL RÉSZECSKÉK HIGROSZKÓPOS TULAJDONSÁGA. Imre Kornélia Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola

AZ AEROSZOL RÉSZECSKÉK HIGROSZKÓPOS TULAJDONSÁGA. Imre Kornélia Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola AZ AEROSZOL RÉSZECSKÉK HIGROSZKÓPOS TULAJDONSÁGA Doktori (PhD) értekezés tézisei Imre Kornélia Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola Konzulens: Dr. Molnár Ágnes tudományos főmunkatárs Pannon Egyetem

Részletesebben

A Mecsekalja Zóna kristályos komplexum posztmetamorf paleofluidum evolúciója

A Mecsekalja Zóna kristályos komplexum posztmetamorf paleofluidum evolúciója A Mecsekalja Zóna kristályos komplexum posztmetamorf paleofluidum evolúciója Post-metamorphic palaeofluid evolution of the crystalline complex of the Mecsekalja Zone Dabi Gergely PhD értekezés tézisei

Részletesebben

KÉMIAI DEKONTAMINÁCIÓS TECHNOLÓGIÁK KORRÓZIÓS ÉS FELÜLETKÉMIAI HATÁSAINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

KÉMIAI DEKONTAMINÁCIÓS TECHNOLÓGIÁK KORRÓZIÓS ÉS FELÜLETKÉMIAI HATÁSAINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE KÉMIAI DEKONTAMINÁCIÓS TECHNOLÓGIÁK KORRÓZIÓS ÉS FELÜLETKÉMIAI HATÁSAINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE Doktori (PhD) értekezés tézisei Baja Bernadett Kémia és Környezettudományok Doktori Iskola Témavezető:

Részletesebben

Szakértesítő 1 Interkerám szakmai füzetek A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban

Szakértesítő 1 Interkerám szakmai füzetek A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban Szakértesítő 1 Interkerám szakmai füzetek A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban Bevezetés A kerámia masszák folyósításkor fő cél az anyag

Részletesebben

Köpenyfluidzárványok kutatása mikro- és nanométeres léptékben

Köpenyfluidzárványok kutatása mikro- és nanométeres léptékben Köpenyfluidzárványok kutatása mikro- és nanométeres léptékben a nagyfelbontású Raman spektroszkóp és a fókuszált ionsugaras technika (FIB-SEM) alkalmazásának előnyei BERKESI Márta 1, SZABÓ Csaba 1, GUZMICS

Részletesebben

Talajmechanika. Aradi László

Talajmechanika. Aradi László Talajmechanika Aradi László 1 Tartalom Szemcsealak, szemcsenagyság A talajok szemeloszlás-vizsgálata Természetes víztartalom Plasztikus vizsgálatok Konzisztencia határok Plasztikus- és konzisztenciaindex

Részletesebben

GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL

GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL PANNON EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI- ÉS ANYAGTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: MOLNÁR ESZTER OKL. ÉLELMISZERMÉRNÖK TÉMAVEZETŐ:

Részletesebben

Nem mind arany, ami fénylik középkori nanotechnológia: történeti fémfonalak FIB/SEM vizsgálata

Nem mind arany, ami fénylik középkori nanotechnológia: történeti fémfonalak FIB/SEM vizsgálata Nem mind arany, ami fénylik középkori nanotechnológia: történeti fémfonalak FIB/SEM vizsgálata Gherdán K., Weiszburg T., Járó M., Tóth A., Ratter K., Zajzon N., Bendő Zs., Varga G. és Szakmány Gy. 10 µm

Részletesebben

A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek

A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek A Föld kéreg: elemek, ásványok és kőzetek A Föld szerkezete: réteges felépítés... Litoszféra: kéreg + felső köpeny legfelső része Kéreg: elemi, ásványos és kőzettani összetétel A Föld különböző elemekből

Részletesebben

A JÁSZSÁGI MEDENCE TANULMÁNYOZÁSA SZÉN-DIOXID FELSZÍN ALATTI ELHELYEZÉSÉNEK CÉLJÁRA Berta Márton

A JÁSZSÁGI MEDENCE TANULMÁNYOZÁSA SZÉN-DIOXID FELSZÍN ALATTI ELHELYEZÉSÉNEK CÉLJÁRA Berta Márton A JÁSZSÁGI MEDENCE TANULMÁNYOZÁSA SZÉN-DIOXID FELSZÍN ALATTI ELHELYEZÉSÉNEK CÉLJÁRA Berta Márton Litoszféra Fluidum Kutató Labor, Kőzettani és Geokémiai Tanszék, Eötvös Loránd Tudományegyetem Témavezetők:

Részletesebben

Szén-dioxid felszín alatti elhelyezése szempontj{ból döntő geokémiai folyamatok tanulm{nyoz{sa

Szén-dioxid felszín alatti elhelyezése szempontj{ból döntő geokémiai folyamatok tanulm{nyoz{sa Szén-dioxid felszín alatti elhelyezése szempontj{ból döntő geokémiai folyamatok tanulm{nyoz{sa Berta M{rton és Kir{ly Csilla Környezettudom{ny M.Sc. I. évf. Környezettan B.Sc. IV. évf. Témavezető: Szabó

Részletesebben

Aktiválódás-számítások a Paksi Atomerőmű leszerelési tervéhez

Aktiválódás-számítások a Paksi Atomerőmű leszerelési tervéhez Aktiválódás-számítások a Paksi Atomerőmű leszerelési tervéhez Vízszintes metszet (részlet) Mi aktiválódik? Reaktor-berendezések (acél szerkezeti elemek I.) Reaktor-berendezések (acél szerkezeti elemek

Részletesebben

TALAJMINTÁK RADIOAKTIVITÁSÁNAK VIZSGÁLATA PEST MEGYÉBEN

TALAJMINTÁK RADIOAKTIVITÁSÁNAK VIZSGÁLATA PEST MEGYÉBEN TALAJMINTÁK RADIOAKTIVITÁSÁNAK VIZSGÁLATA PEST MEGYÉBEN SZABÓ KATALIN ZSUZSANNA KÖRNYEZETTUDOMÁNY SZAKOS HALLGATÓ Témavezetők: Szabó Csaba, ELTE TTK, Kőzettani és Geokémiai Tanszék, Litoszféra Fluidum

Részletesebben

DIGITÁLIS TEREPMODELL A TÁJRENDEZÉSBEN

DIGITÁLIS TEREPMODELL A TÁJRENDEZÉSBEN DIGITÁLIS TEREPMODELL A TÁJRENDEZÉSBEN DR. GIMESI LÁSZLÓ Bevezetés Pécsett és környékén végzett bányászati tevékenység felszámolása kapcsán szükségessé vált az e tevékenység során keletkezett meddők, zagytározók,

Részletesebben

BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011.

BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. BAGME11NNF Munkavédelmi mérnökasszisztens Galla Jánosné, 2011. 1 Mérési hibák súlya és szerepe a mérési eredményben A mérési hibák csoportosítása A hiba rendűsége Mérési bizonytalanság Standard és kiterjesztett

Részletesebben

Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra

Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra Biogáz-földgáz vegyestüzelés égési folyamatának vizsgálata, különös tekintettel a légszennyező gázalkotókra OTKA T 46471 (24 jan. 27 jún.) Témavezető: Woperáné dr. Serédi Ágnes, egyetemi docens Kutatók

Részletesebben

10. modul: FÜGGVÉNYEK, FÜGGVÉNYTULAJDONSÁGOK

10. modul: FÜGGVÉNYEK, FÜGGVÉNYTULAJDONSÁGOK MATEMATIK A 9. évfolyam 10. modul: FÜGGVÉNYEK, FÜGGVÉNYTULAJDONSÁGOK KÉSZÍTETTE: CSÁKVÁRI ÁGNES Matematika A 9. évfolyam. 10. modul: FÜGGVÉNYEK, FÜGGVÉNYTULAJDONSÁGOK Tanári útmutató 2 MODULLEÍRÁS A modul

Részletesebben

AVO ANALÍZIS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS ALKALMAZÁSA A SZÉNHIDROGÉN- KUTATÁSBAN

AVO ANALÍZIS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS ALKALMAZÁSA A SZÉNHIDROGÉN- KUTATÁSBAN AVO ANALÍZIS ELMÉLETI HÁTTERE ÉS ALKALMAZÁSA A SZÉNHIDROGÉN- KUTATÁSBAN Választható - Műszaki Földtudományi alapszak, Földtudományi mérnöki mesterszak, Olaj és Gázmérnöki mesterszak 2018/19 I. félév TANTÁRGYI

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MELLÉKLETEK AZ A SZŐREG-1 TELEP GÁZSAPKÁT TARTALMAZÓ TELEPRÉSZÉNEK SZEDIMENTOLÓGIAI MODELLEZÉSE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MELLÉKLETEK AZ A SZŐREG-1 TELEP GÁZSAPKÁT TARTALMAZÓ TELEPRÉSZÉNEK SZEDIMENTOLÓGIAI MODELLEZÉSE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA MELLÉKLETEK AZ A SZŐREG-1 TELEP GÁZSAPKÁT TARTALMAZÓ TELEPRÉSZÉNEK SZEDIMENTOLÓGIAI MODELLEZÉSE A telep több léptékű modellezése klasszikus szedimentológiai

Részletesebben

Mélyfúrás-geofizikai eredmények a bátaapáti kutatásokban felszíni kutatófúrások vizsgálata

Mélyfúrás-geofizikai eredmények a bátaapáti kutatásokban felszíni kutatófúrások vizsgálata kutatásokban felszíni kutatófúrások vizsgálata Szongoth Gábor, Bánné Győri Erzsébet (Geo-Log), Galsa Attila (ELTE & Geo-Log) Bevezetés Az RHK KHT megbízásából 1996-2006 közt 64 fúrás kb. 8000m hossz, 44

Részletesebben

Ásványképződés talajvízből arid területeken

Ásványképződés talajvízből arid területeken Ásványképződés talajvízből arid területeken Papp Richárd Zoltán 2014. 06. 30. ELTE TTK Ásványtani Tanszék Témavezető: dr. Tóth Erzsébet Konzulens: dr. Weiszburg Tamás Tartalom 1. Bevezetés 2. Arid és szemi-arid

Részletesebben

A TERMÉSZETES RADIOAKTIVITÁS VIZSGÁLATA A RUDAS-FÜRDŐ TÖRÖK- FORRÁSÁBAN

A TERMÉSZETES RADIOAKTIVITÁS VIZSGÁLATA A RUDAS-FÜRDŐ TÖRÖK- FORRÁSÁBAN A TERMÉSZETES RADIOAKTIVITÁS VIZSGÁLATA A RUDAS-FÜRDŐ TÖRÖK- FORRÁSÁBAN Készítette: Freiler Ágnes II. Környezettudomány MSc. szak Témavezetők: Horváth Ákos Atomfizikai Tanszék Erőss Anita Általános és

Részletesebben

P-gráf alapú workflow modellezés fuzzy kiterjesztéssel

P-gráf alapú workflow modellezés fuzzy kiterjesztéssel P-gráf alapú workflow modellezés fuzzy kiterjesztéssel Doktori (PhD) értekezés Tick József témavezető: Dr. Kovács Zoltán Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar Informatikai Tudományok Doktori Iskola 2007.

Részletesebben

Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola

Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola A KÉN-HIDROGÉN BIOKATALITIKUS ELTÁVOLÍTÁSA BIOGÁZBÓL SZUSZPENDÁLT SZAKASZOS ÉS RÖGZÍTETT FÁZISÚ FOLYAMATOS REAKTORBAN, AEROB ÉS MIKROAEROB

Részletesebben

Röntgen-pordiffrakció (XRD) Kő-, kerámia- és fémek archeometriája Kürthy Dóra

Röntgen-pordiffrakció (XRD) Kő-, kerámia- és fémek archeometriája Kürthy Dóra Röntgen-pordiffrakció (XRD) Kő-, kerámia- és fémek archeometriája Kürthy Dóra 2016. 11. 21. 1 Kerámia geológus szemmel T nő egyensúlyi rendszer felborul ásványos összetétel és szövet változik Kis léptékű,

Részletesebben

Témavezetők: Dr. Bozóki Zoltán, egyetemi tanár Dr. Ajtai Tibor, tudományos munkatárs

Témavezetők: Dr. Bozóki Zoltán, egyetemi tanár Dr. Ajtai Tibor, tudományos munkatárs Tézisfüzet A légköri aeroszol inherens és látszólagos abszorpciós jellemzőinek és az abszorpciós spektrum jelentéstartalmának fotoakusztikus vizsgálata Utry Noémi Környezettudományi Doktori Iskola Optikai

Részletesebben

Fluidum-kőzet kölcsönhatás: megváltozik a kőzet és a fluidum összetétele és új egyensúlyi ásványparagenezis jön létre Székyné Fux V k álimetaszo

Fluidum-kőzet kölcsönhatás: megváltozik a kőzet és a fluidum összetétele és új egyensúlyi ásványparagenezis jön létre Székyné Fux V k álimetaszo Hidrotermális képződmények genetikai célú vizsgálata Bevezetés a fluidum-kőzet kölcsönhatás, és a hidrotermális ásványképződési környezet termodinamikai modellezésébe Dr Molnár Ferenc ELTE TTK Ásványtani

Részletesebben

ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13.

ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13. ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13. Tudományos folyóiratokban megjelent közlemény 1. E. Zajácz, Á. Zaják, E. M. Szalai, T. Szalai (2006): Nectar production of some sunflower hybrids. Journal of Apicultural

Részletesebben

VÉKONYLEMEZEK ELLENÁLLÁS-PONTKÖTÉSEINEK MINŐSÉGCENTRIKUS OPTIMALIZÁLÁSA

VÉKONYLEMEZEK ELLENÁLLÁS-PONTKÖTÉSEINEK MINŐSÉGCENTRIKUS OPTIMALIZÁLÁSA MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR VÉKONYLEMEZEK ELLENÁLLÁS-PONTKÖTÉSEINEK MINŐSÉGCENTRIKUS OPTIMALIZÁLÁSA PhD ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: SZABÓ PÉTER OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK, EWE GÉPÉSZMÉRNÖKI TUDOMÁNYOK

Részletesebben

Mintavétel fogalmai STATISZTIKA, BIOMETRIA. Mintavételi hiba. Statisztikai adatgyűjtés. Nem véletlenen alapuló kiválasztás

Mintavétel fogalmai STATISZTIKA, BIOMETRIA. Mintavételi hiba. Statisztikai adatgyűjtés. Nem véletlenen alapuló kiválasztás STATISZTIKA, BIOMETRIA. Előadás Mintavétel, mintavételi technikák, adatbázis Mintavétel fogalmai A mintavételt meg kell tervezni A sokaság elemei: X, X X N, lehet véges és végtelen Mintaelemek: x, x x

Részletesebben

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula)

10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) 10. A földtani térkép (Budai Tamás, Konrád Gyula) A földtani térképek a tematikus térképek családjába tartoznak. Feladatuk, hogy a méretarányuk által meghatározott felbontásnak megfelelő pontossággal és

Részletesebben

ÁSVÁNY vagy KŐZET? 1. Honnan származnak ásványaink, kőzeteink? Írd a kép mellé!

ÁSVÁNY vagy KŐZET? 1. Honnan származnak ásványaink, kőzeteink? Írd a kép mellé! ÁSVÁNY vagy KŐZET? 1. Honnan származnak ásványaink, kőzeteink? Írd a kép mellé! 2. Magmás kőzetek a hevesek A legjobb építőtársak a vulkáni kiömlési kőzetek. Hogy hívják ezt a térkövet?.. A Föld kincseskamrája

Részletesebben

Agyagkızetek. Alkotórészek

Agyagkızetek. Alkotórészek Agyagkızetek Alkotórészek Elsıdlegesen agyagásványok + kvarc, földpát, karbonátok Agyagásványok: d < 2 µm szemcseméret, lemezszilikátok magas adszorpciós képesség magas ioncserélı képesség kis permeábilitás

Részletesebben

Publikációs lista. Gódor Győző. 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2. Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk...

Publikációs lista. Gódor Győző. 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2. Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk... Publikációs lista Gódor Győző 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2 Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk... 2 Nemzetközi konferencia-kiadványban megjelent idegen nyelvű előadások...

Részletesebben

A Gömör-Tornai-karszt vízrendszerének vizsgálata kémiai és matematikai módszerek felhasználásával

A Gömör-Tornai-karszt vízrendszerének vizsgálata kémiai és matematikai módszerek felhasználásával A Gömör-Tornai-karszt vízrendszerének vizsgálata kémiai és matematikai módszerek felhasználásával Borbás Edit Környezettudományi Doktori Iskola I. Évfolyam Éves doktori beszámoló 2012. május 31. Témavezető:

Részletesebben

BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012

BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 A doktori iskola megnevezése: tudományága: Budapesti Corvinus

Részletesebben

A nikkel tartalom változásának hatása ólommentes forraszötvözetben képződő intermetallikus vegyületfázisokra

A nikkel tartalom változásának hatása ólommentes forraszötvözetben képződő intermetallikus vegyületfázisokra A nikkel tartalom változásának hatása ólommentes forraszötvözetben képződő intermetallikus vegyületfázisokra Készítette: Gyenes Anett Tudományos vezető: Dr. Gácsi Zoltán Doktoranduszok Fóruma Miskolc 2012.

Részletesebben

Vályogfalazat nyomószilárdsági vizsgálata

Vályogfalazat nyomószilárdsági vizsgálata Vályogfalazat nyomószilárdsági vizsgálata Csicsely Ágnes * Témavezetõ: dr. Józsa Zsuzsanna ** és dr. Sajtos István *** 1. A vályog bemutatása A vályog a természetben elõforduló szervetlen alkotórészek

Részletesebben

Abszorpciós spektroszkópia

Abszorpciós spektroszkópia Tartalomjegyzék Abszorpciós spektroszkópia (Nyitrai Miklós; 2011 február 1.) Dolgozat: május 3. 18:00-20:00. Egész éves anyag. Korábbi dolgozatok nem számítanak bele. Felmentés 80% felett. A fény; Elektromágneses

Részletesebben

Izotópmigrációs vizsgálatok az IKI-ben

Izotópmigrációs vizsgálatok az IKI-ben Izotópmigrációs vizsgálatok az IKI-ben 1. Bevezetés: Nagyaktivitású radioaktív hulladékok elhelyezés 2. Hazai helyzet Bodai Aleurolit 3. Intézeti mérések előzmények (1999 2003) 4. Folytatás I. - EU FP6

Részletesebben

Módszer köztes tárolókat nem tartalmazó szakaszos működésű rendszerek ütemezésére

Módszer köztes tárolókat nem tartalmazó szakaszos működésű rendszerek ütemezésére Módszer köztes tárolókat nem tartalmazó szakaszos működésű rendszerek ütemezésére Doktori (PhD) értekezés tézisei Holczinger Tibor Témavezető: Dr. Friedler Ferenc Veszprémi Egyetem Műszaki Informatikai

Részletesebben

Gamma-röntgen spektrométer és eljárás kifejlesztése anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű elemzésére

Gamma-röntgen spektrométer és eljárás kifejlesztése anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű elemzésére Gamma-röntgen spektrométer és eljárás kifejlesztése anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű elemzésére OAH-ABA-16/14-M Dr. Szalóki Imre, egyetemi docens Radócz Gábor, PhD

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 6. viselkedéselemző/pszichológus (klinikai- és egészségpszichológia szakirány)

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 6. viselkedéselemző/pszichológus (klinikai- és egészségpszichológia szakirány) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ NÉV: Kékes Szabó Marietta E-MAIL: kszmarietta@jgypk.u-szeged.hu TEL.: (munkahelyi) 546-206, 105-ös tanszéki szoba MUNKAHELY, BEOSZTÁSOK: egyetemi tanársegéd TUDOMÁNYOS FOKOZAT: doktorjelölt

Részletesebben

MAGYARORSZÁG GRAVITÁCIÓS LINEAMENSTÉRKÉPE OTKA-043100

MAGYARORSZÁG GRAVITÁCIÓS LINEAMENSTÉRKÉPE OTKA-043100 MAGYARORSZÁG GRAVITÁCIÓS LINEAMENSTÉRKÉPE 1:500000 méretarányú országos gravitációs térképet először Szabó Zoltán készített 1978-ban, majd Szabó Zoltán és Sárhidai Attila 1984-ben. 1996-ban Kovácsvölgyi

Részletesebben

FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN

FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN FELSZÍN ALATTI VIZEK RADONTARTALMÁNAK VIZSGÁLATA ISASZEG TERÜLETÉN Készítette: KLINCSEK KRISZTINA környezettudomány szakos hallgató Témavezető: HORVÁTH ÁKOS egyetemi docens ELTE TTK Atomfizika Tanszék

Részletesebben

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE

HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő

Részletesebben

Gamma-röntgen spektrométer és eljárás kifejlesztése anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű elemzésére

Gamma-röntgen spektrométer és eljárás kifejlesztése anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű elemzésére Gamma-röntgen spektrométer és eljárás kifejlesztése anyagok elemi összetétele és izotópszelektív radioaktivitása egyidejű elemzésére OAH-ABA-23/16-M Dr. Szalóki Imre, fizikus, egyetemi docens Radócz Gábor,

Részletesebben

A hallgató neve Minta Elemér A NEPTUN kódja αβγδεζ A tantárgy neve Fizika I. vagy Fizika II. A képzés típusa Élelmiszermérnök BSc/Szőlész-borász

A hallgató neve Minta Elemér A NEPTUN kódja αβγδεζ A tantárgy neve Fizika I. vagy Fizika II. A képzés típusa Élelmiszermérnök BSc/Szőlész-borász A hallgató neve Minta Elemér A NEPTUN kódja αβγδεζ A tantárgy neve Fizika I. vagy Fizika II. A képzés típusa Élelmiszermérnök BSc/Szőlész-borász /Biomérnök A gyakorlat ideje pl. Hétfő 18-20 Ez egy fiú

Részletesebben

Közgazdasági elméletek. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet

Közgazdasági elméletek. Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti Intézet Közgazdasági elméletek Dr. Karajz Sándor Gazdaságelméleti 2. Előadás A piaci árváltozás hatásának elemzése Slutsky és Hicks szerint Árváltozás hatása Egy jószág árának megváltozása a fogyasztó számára

Részletesebben

Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetése során (Esettanulmány Cultrone et al alapján)

Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetése során (Esettanulmány Cultrone et al alapján) Karbonát és szilikát fázisok átalakulása a kerámia kiégetése során (Esettanulmány Cultrone et al. 2001 alapján) Kő-, kerámia- és fémek archeometriája Kürthy Dóra 2015. 12. 11. 1 Kerámia geológus szemmel

Részletesebben

Mácsai Cecília Környezettudomány MSc.

Mácsai Cecília Környezettudomány MSc. N EN SIS DE TI E S E NOM. Konzulens: Szabó Csaba PhD. LR G * T ULT NA AS S C I.. F AC VÖS ÖT NIV. BUDA P *U Mácsai Cecília Környezettudomány MSc. 2015. 06. 16. ANNO 1998 ELTE Előadás vázlata 1. Bevezetés

Részletesebben

Készítette: Kurcz Regina

Készítette: Kurcz Regina Készítette: Kurcz Regina ELTE TTK, Környezettudomány MSc Témavezetők: Dr. Horváth Ákos, ELTE TTK Atomfizikai Tanszék Dr. Erőss Anita, ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék 2014, Budapest Magyarország

Részletesebben

Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán

Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei Murányi Zoltán I. Bevezetés, célkit zések Magyarország egyik jelent s mez gazdasági terméke a bor. Az elmúlt évtizedben mind

Részletesebben

Egy egyedülálló dél-alföldi löszszelvény malakológiai vizsgálata és a terület felső-würm paleoklimatológiai rekonstrukciója

Egy egyedülálló dél-alföldi löszszelvény malakológiai vizsgálata és a terület felső-würm paleoklimatológiai rekonstrukciója SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FÖLDTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Egy egyedülálló dél-alföldi löszszelvény malakológiai vizsgálata és a terület felső-würm paleoklimatológiai rekonstrukciója

Részletesebben

Műholdas és modell által szimulált globális ózon idősorok korrelációs tulajdonságai

Műholdas és modell által szimulált globális ózon idősorok korrelációs tulajdonságai Műholdas és modell által szimulált globális ózon idősorok korrelációs tulajdonságai Homonnai Viktória II. éves PhD hallgató Témavezető: Dr. Jánosi Imre ELTE TTK, Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék Bevezetés

Részletesebben

Biomatematika 2 Orvosi biometria

Biomatematika 2 Orvosi biometria Biomatematika 2 Orvosi biometria 2017.02.05. Orvosi biometria (orvosi biostatisztika) Statisztika: tömegjelenségeket számadatokkal leíró tudomány. A statisztika elkészítésének menete: tanulmányok (kísérletek)

Részletesebben

RUDABÁNYAI BÁNYATÓ HIDROLÓGIAI ÉS VÍZKÉMIAI VIZSGÁLATA

RUDABÁNYAI BÁNYATÓ HIDROLÓGIAI ÉS VÍZKÉMIAI VIZSGÁLATA A Miskolci Egyetem Közleménye, A sorozat, Bányászat, 81. kötet (2011) RUDABÁNYAI BÁNYATÓ HIDROLÓGIAI ÉS VÍZKÉMIAI VIZSGÁLATA Németh Ágnes 1, Kovács Balázs 2 1 doktorandusz, 2 egyetemi docens 1,2 Miskolci

Részletesebben

IV. IV. KŐZETTANI ÉS GEOKÉMIAI VÁNDORGYŰLÉS KIADVÁNYA. Orfű, 2013. szeptember 12-14. A rendezvény támogatói: A rendezvény szervezői:

IV. IV. KŐZETTANI ÉS GEOKÉMIAI VÁNDORGYŰLÉS KIADVÁNYA. Orfű, 2013. szeptember 12-14. A rendezvény támogatói: A rendezvény szervezői: IV. A rendezvény támogatói: Orfű, 2013. szeptember 12-14. A rendezvény szervezői: IV. KŐZETTANI ÉS GEOKÉMIAI VÁNDORGYŰLÉS KIADVÁNYA 2013 KŐZETTANI ÉS GEOKÉMIAI VÁNDORGYŰLÉS KIADVÁNYA IV. Kőzettani és Geokémiai

Részletesebben

Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév

Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Mikrohullámú abszorbensek vizsgálata 4. félév Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán MTA Természettudományi Kutatóközpont

Részletesebben

A diffúz reflektancia spektroszkópia (DRS) módszerének alkalmazhatósága talajok ásványos fázisának rutinvizsgálatában

A diffúz reflektancia spektroszkópia (DRS) módszerének alkalmazhatósága talajok ásványos fázisának rutinvizsgálatában A diffúz reflektancia spektroszkópia (DRS) módszerének alkalmazhatósága talajok ásványos fázisának rutinvizsgálatában Készítette: Ringer Marianna Témavezető: Szalai Zoltán 2015.06.16. Bevezetés Kutatási

Részletesebben

S atisztika 2. előadás

S atisztika 2. előadás Statisztika 2. előadás 4. lépés Terepmunka vagy adatgyűjtés Kutatási módszerek osztályozása Kutatási módszer Feltáró kutatás Következtető kutatás Leíró kutatás Ok-okozati kutatás Keresztmetszeti kutatás

Részletesebben

Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében. PhD értekezés tézisei

Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében. PhD értekezés tézisei Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében PhD értekezés tézisei KÉSZÍTETTE: Pálinkás

Részletesebben

AZ IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ PROGRAM SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYEI SAJÁTOSSÁGAI

AZ IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ PROGRAM SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYEI SAJÁTOSSÁGAI Miskolci Egyetem,Multidiszciplináris tudományok, 1. kötet (2011) 1. szám, pp. 315-324. AZ IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ PROGRAM SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYEI SAJÁTOSSÁGAI Virág Margit okl.geológusmérnök, vízkészletgazdálkodási-

Részletesebben

Építőanyagok és ipari melléktermékek környezetgeokémiai és radiometriai vizsgálata

Építőanyagok és ipari melléktermékek környezetgeokémiai és radiometriai vizsgálata Építőanyagok és ipari melléktermékek környezetgeokémiai és radiometriai vizsgálata Völgyesi Péter Témavezető: Szabó Csaba, Ph.D. Környezettudományi Doktori Iskola, Környezeti Földtudomány program I. évf.

Részletesebben

Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása. Doktori értekezés tézisei. Szanka Amália

Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása. Doktori értekezés tézisei. Szanka Amália Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása Doktori értekezés tézisei Szanka Amália Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémia Doktori Iskola Szintetikus kémia, anyagtudomány,

Részletesebben

A tölgyek nagy értékű hasznosítását befolyásoló tényezők vizsgálata és összehasonlító elemzése c.

A tölgyek nagy értékű hasznosítását befolyásoló tényezők vizsgálata és összehasonlító elemzése c. Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Cziráki József Faanyagtudomány- és Technológiák Doktori Iskola Faanyagtudomány program A tölgyek nagy értékű hasznosítását

Részletesebben

A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése

A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése A Budai-hegységi tórium kutatás szakirodalmú áttekintése Készítette: Grosch Mariann Barbara Környezettan B.Sc. III. Témavezető: Szabó Csaba, Ph.D. Litoszféra Fluidum Kutató Laboratórium, Kőzettani és Geokémiai

Részletesebben

Vízkutatás, geofizika

Vízkutatás, geofizika Vízkutatás, geofizika Vértesy László, Gulyás Ágnes Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet, 2012. Magyar Vízkútfúrók Egyesülete jubileumi emlékülés, 2012 február 24. Földtani szelvény a felszínközeli

Részletesebben

A SZEMCSEALAK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ SZÉTVÁLASZTÁS JELENTŐSÉGE FÉMTARTALMÚ HULLADÉKOK FELDOLGOZÁSA SORÁN

A SZEMCSEALAK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ SZÉTVÁLASZTÁS JELENTŐSÉGE FÉMTARTALMÚ HULLADÉKOK FELDOLGOZÁSA SORÁN Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 61 70. A SZEMCSEALAK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ SZÉTVÁLASZTÁS JELENTŐSÉGE FÉMTARTALMÚ HULLADÉKOK FELDOLGOZÁSA SORÁN SIGNIFICANCE OF SHAPE SEPARATION

Részletesebben

EGYIRÁNYBAN ER SÍTETT KOMPOZIT RUDAK HAJLÍTÓ KARAKTERISZTIKÁJÁNAK ÉS TÖNKREMENETELI FOLYAMATÁNAK ELEMZÉSE

EGYIRÁNYBAN ER SÍTETT KOMPOZIT RUDAK HAJLÍTÓ KARAKTERISZTIKÁJÁNAK ÉS TÖNKREMENETELI FOLYAMATÁNAK ELEMZÉSE Budapest M szaki és Gazdaságtudományi Egyetem Polimertecnika Tanszék EGYIRÁNYBAN ER SÍTETT KOMPOZIT RUDAK HAJLÍTÓ KARAKTERISZTIKÁJÁNAK ÉS TÖNKREMENETELI OLYAMATÁNAK ELEMZÉSE Tézisek Rácz Zsolt Témavezet

Részletesebben

FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN

FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola DOKTORI (PH.D) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI FÖLDTULAJDON ÉS FÖLDBIRTOKVISZONYOK ALAKULÁSA AZ EU TAGORSZÁGOKBAN Készítette: Erdélyi Tamás

Részletesebben

külföldi tapasztalatok fényében Balla Zoltán, PhD földtani szakértő (általános földtan, szilárd ásványi nyersanyagok földtana)

külföldi tapasztalatok fényében Balla Zoltán, PhD földtani szakértő (általános földtan, szilárd ásványi nyersanyagok földtana) Az NRHT telephelykutatásának értékelése külföldi tapasztalatok fényében Balla Zoltán, PhD földtani szakértő (általános földtan, szilárd ásványi nyersanyagok földtana) Az NRHT telephelykutatásának értékelése

Részletesebben

Doktori Tézisek. dr. Osman Fares

Doktori Tézisek. dr. Osman Fares Az uréter motilitásának ellenőrzése, a körkörös és a hosszanti izomlemezek összehangolása, egy új videomikroszkópos módszer Doktori Tézisek dr. Osman Fares Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika és Uroonkológiai

Részletesebben