Észrevételt nem tett.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Észrevételt nem tett."

Átírás

1 Ssz. Név észrevétel tervezői válasz 1, Honvédelmi Minisztérium Hatósági hivatal Észrevételt nem tett. 2, Budapesti Rendőr-főkapitányság Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) ellen közlekedésrendészeti szempontból kifogást nem emel. 3, Országos Rendőr-főkapitányság Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) véleményezése nem tartozik a hatáskörébe. 4, Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság projekt szinten figyelembe veendő, a stratégiában intézkedést nem igényel 3.4 3) pont alatt szerepel a Stratégiai célok megvalósulásának külső feltételei között a Ráckevei (Soroksári)- Duna-ág vízminőségének javítása. A beavatkozás felelőse a Kormány. (Stratégia 35. old) Az érintett pont kiegészítésre kerül: a tisztított szennyvíz nagy Dunába történő átvezetésével, az RSD kotrásával, a szennyező források kizárásával A mondatot módosítottuk: Az RSD idegenforgalomba való hatékonyabb bevonásának érdekében fontos feladat a zsiliprendszer korszerűsítése a rugalmasabb használat és a nagyobb átjárás lehetőségének biztosítására, s ezzel a nemzetközi vízi-turizmus felé nyitás elősegítésére. (Megalapozó 127.old) 1

2 Megjegyezzük, hogy a tulajdonrendezésre azért van szükség, mert a mellékág vízmederként nyilvántartott állami tulajdonú része nem fedi a szárazulat területét, továbbá van olyan rész, ami önkormányzati tulajdon, de ténylegesen vízfelület. Átmeneti iszaplerakóhely céljára megfelelő területet kotrás esetén Önkormányzatunk továbbra is tud biztosítani a Dél- Pesti szennyvíztisztítótól délre fekvő önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokon. A bekezdést beépítettük (Megalapozó 140. old.) A kiegészítéseket beépítettük (Megalapozó 125. old.) 2

3 5, Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatal 6, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Az Integrált Településfejlesztési Stratégiához hozzájárul. 7, Pest Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) ellen nem emel kifogást. 3

4 8, XIX. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Polgármester 9, XX. ker. Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Polgármester 10, Gyál Város Önkormányzat Polgármester 11, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal, Főpolgármester Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) ellen kifogást nem emel, észrevételt nem tett. ábrát módosítottuk kiegészítésre kerül A társadalmi beavatkozást az 5.2 tartalmazza (Stratégia 20. o) 4

5 Tervezők feltételezik, hogy minden magyarországi jogi személy a jelenben és a jövőben is a törvények és jogszabályok betartásával tevékenykedik. Mind a Tangazdaság, mind a Monsanto eddigi tevékenységét tervezi fejleszteni. kiegészítésre, ill. pontosításra került Megjegyezzük, hogy a híd létesítése a hálózatos projektek között is szerepel 6.6 sorszámú projektként. a 48. oldalon A hatályos TSZT a Haraszti út M51 autóút közötti közúti kapcsolat kiépítését valóban nem tartalmazza, azonban az út megvalósítása nem csak kerületi érdek, ezért a TSZT felülvizsgálata során az elem feltüntetését kezdeményeztük. Ameddig a TSZT a kapcsolat kiépítését nem tartalmazza, addig a nyomvonal rögzítését szerepeltetjük célként az anyagban. 5

6 pontosításra került A 8.3 számú terület (Szamaránszki dűlő térsége) a hatályos TSZT-n mezőgazdasági terület, azonban az FSZKT-vel együtt alkalmazandó KVSZ övezeti tervlapja szerint gazdasági területfejlesztésre volt kijelölve. Ezen a területen és a 8.4 számú területen is a fejlesztések előkészítése a cél, vagyis a magasabb szintű tervek előzetes módosítása. A 8.5 számú terület (Monsanto telephely) esetében a TSZT Mezőgazdasági üzemi területet jelöl, ami a telephely fejlesztését lehetővé teszi. 12, Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 13, Budapest Főváros Kormányhivatalának Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 14, Budapest Főváros Kormányhivatal Építésügyi Hivatal Állami Főépítész Közegészségügyi szempontból a stratégia célkitűzéseit elfogadják. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) ellen kifogást nem emel. 6

7 15, Budapest Főváros Kormányhivatalának Földhivatala 16, P. Gy., ref. lelkész Kérjük, hogy a kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégia "Helyzetfeltáró munkarész" pontjában a Soroksáron működő egyházak között a Budapest Soroksár-Újtelepi Református Missziói Egyházközséget feltüntetni szíveskedjenek. Az újtelepi református templom a Dinnyehegyi út és Szentlőrinci út találkozásánál épül. A tervek szerint a szakrális tér mellett gyülekezeti terem, lelkész hivatal és lelkészi lakás, valamint a közösségi tereket kiszolgáló helyiségek létesülnek. Később a tetőtérben vendégszállás és toronyszinti kilátó is helyet kaphat. (Stratégia 26. old) 17, Szent István Plébánia (Stratégia 26. old) (Stratégia 15. és 26. old) 7

8 18, M. A. és M.né L. I. (+ több, mint 100 aláíró) A Helyzetértékelő munkarész 2.2 pontja egy Probléma és értéktérkép -et mutat be, melyen tényszerűen Tervezett elkerülő út elnevezéssel szerepel egy nyomvonal (Könyves út, Kő utca, Ugarszél út, majd a Szentlőrinci úttól az Ócsai útig). A három munkarészből álló teljes stratégiát áttanulmányozva nem találtunk megalapozott okokat, tényeket, számításokat és hatásvizsgálatokat sem az elkerülő út, sem a tervezett nyomvonal létjogosultságára vonatkozóan. A tervezett elkerülő út közlekedési, gazdasági, környezeti és társadalmi vonatkozásai nincsenek bemutatva, kijelölése teljesen ötletszerű. Amit találtunk viszont, az számos ellentmondás a stratégia egyéb részeivel kapcsolatban, egyebek mellett a Kő utca és Ugarszél út valamint a Temető sor közötti erdő rekreációs célokra való felhasználásáról, a kerület zöldterületeinek fejlesztéséről, a csendes kertvárosias jelleg megőrzéséről, Újtelep tovább fejlesztéséről, térképeket a jelenlegi közúti és vasúti zajterhelésről, stb Fentiek miatt a stratégiának az elkerülő útra vonatkozó részeit határozottan ellenezzük, annak a stratégiában való megjelenését és kifejezetten már nyomvonallal is ellátott megjelenítését a leghatározottabban elutasítjuk! Kérjük a tisztelt Polgármester Urat és Főépítész Urat, hogy az ITS végleges elfogadásakor már ne tartalmazza az elkerülő útra és annak nyomvonalára vonatkozó szöveg- és térképrészeket!" 19, Lipóti Pékség A Hősök tere 9 alatt üzemeltetünk pékséget a kerületben. Cégünk tervei között szerepel, hogy fent nevezett boltunk előtt egy kávézó teraszt szeretnénk kialakítani úgy, hogy a parkoló autók és a gyalogos forgalom igényeit maximálisan figyelembe vegyük. Tervünk szerint kultúrált teraszt alakítanánk ki a bolthoz kapcsolódóan, ahol kávé és sütemény helyben fogyasztására is nyílna lehetőség. Véleményünk szerint egy kultúráltan kialakított az üzlethez kapcsolódó terasz nagyon hiányzik a Hősök teréről. Részben elfogadásra javasoljuk. Indoklás: A tervezett soroksári elkerülő út nyomvonalára vonatkozóan a Fővárosi Önkormányzat megbízásából több tanulmány is készült: Soroksári elkerülő körút koncepciója és előzetes megvalósíthatósági vizsgálata (Főmterv Rt. 1996), Külső keleti körút (Ipartelepi feltáró út) megvalósíthatósági tanulmányterve (Főmterv Rt. 1998), Soroksári elkerülő út Helsinki út és Külső keleti körút közötti szakaszának tanulmányterve (ProUrbe Kft. 2003). Az elkészült anyagok alapján a fővárosi tervek 1998 óta így a hatályos fővárosi településszerkezeti terv (TSZT) is tartalmazzák az út nyomvonalának irányadó jelölését. A hatályos TSZT-ben rögzített elemek kerületünkre vonatkozóan is kötelező érvényűek, ezért a nyomvonaltól való eltérés tekintetében korlátozottak a lehetőségeink. Ugyanakkor a tervezett elkerülő út kialakítását kerületünk kizárólag az Ócsai út Szentlőrinci út közötti szakaszon támogatja, mivel a kerületen áthaladó gépjárműforgalom mérsékléséhez kiemelten fontosnak tartjuk a vasútvonalon az elővárosi vasúti tömegközlekedés bevezetését, ehhez kapcsolódóan a Soroksár vasútállomás alternatív útvonalon történő megközelítését. Fentiekhez az elkerülő út jelzett szakaszon történő kiépítése szükséges. A parkolási igényekkel és a gyalogos forgalommal összhangban kialakított kávézó terasz kialakítását támogatjuk. 8

9 Itt lenne lehetőség egy jó kávé és péksüti mellett újságot olvasni, a gyermeket várni az iskolából stb, stb. A terasz szellős nyári szinte mobil kialakítása mellett lehetőség lenne üveg felületek elhelyezésével a téli üzemelésre is. 20, Monsanto Hungária Kft. Cégünk, a Monsanto Hungária Kft. (korábban Seminis Hungária Kft.) 1999 óta a Túri István úton (Tangazdasági út) üzemelteti székhelyét, illetve kelet-európai irányítási központját ban egy újabb irodaszárnnyal bővítettük a központot, amellyel elértük a maximális beépítési százalékot. Létszámunk folyamatosan nő, anyacégünk egyre több európai funkcióban dolgozó munkatársat alkalmaz a budapesti irodában. Helyünket kinőttük és mostanában gondolkodunk arról, hogyan oldjuk meg a növekvő létszám elhelyezését. Kérjük vizsgálják meg, hogy a Túri István úton van-e lehetőség a beépíthetőségi százalék növelésére, illetve a terület átminősítésére. 21, Várhegy Kft. A Soroksári elkerülő út melletti fejlesztési terület I. és II. ütemének rendezésével kapcsolatban nyilvánvalóan most a legnagyobb probléma a településrendezési szerződés aláírásával kapcsolatosan rögzítendő kártalanítás(ok) mértéke, ill. az arra nyújtandó garancia kérdése. A megoldás keresése során több lehetőség is felmerült a tulajdonosok részéről, amiket az ITS kidolgozása során figyelembe kellene venni szerintünk. Úgy véljük, hogy mivel az M0 autópálya Soroksárt érintő szakasza(i) átalakultak, az M51 autóút mellett kb. 1 km-rel egy párhuzamos 2x2 sávos út kialakítása hosszú távon is felesleges és pazarló megoldás, aminek kiváltása egy közvetlen M51-es úti csomóponttal a Gyáli-patak I-es ágával párhuzamosan is kialakítható lenne. Ezzel a Virágpatak út (telkének) jelenlegi szélessége bőséggel elegendő lenne egy felújított, 2x1 sávos út számára, ami megfelelően kiszolgálja a fejlesztési területet. Ebben az esetben a kártalanítás mértéke kezelhető szintre csökkenne. Az év elején jóváhagyott fővárosi településszerkezeti terven a terület K-Mü jelű mezőgazdasági üzemi területként szerepel, melyen a korábbi beépítési százalék értéket az új kerületi építési szabályzatban már jelentős mértékben meg lehet növelni. Beépítésre nem javasoljuk. Indoklás: Az elkerülő út M51-es útról való lekötése több szempontból is hátrányosabb megoldás lenne (a megvalósíthatósága is kérdéses lehet az M5 autópálya és az 5. főút közötti újabb csomópont kialakíthatósága miatt), ezért Önkormányzatunk a szabályozási tervekben rögzített nyomvonalat támogatja. Az év elején jóváhagyott fővárosi településszerkezeti tervben a Soroksári elkerülő út az Ócsai úttól indul és az I.-II. ütem területének határáig a nyomvonal kijelölésre került. A nyomvonal megváltoztatását a fővárosi önkormányzatnál közlekedési tanulmányban kidolgozott és megfelelőképpen alátámasztott alternatív nyomvonal bemutatásával lehetne kezdeményezni, de azon túlmenően, hogy közlekedési, forgalmi, gazdaságossági szempontból melyik nyomvonal lenne előnyösebb, még egy fontos tényező a jelenlegi nyomvonal mellett szól: az Ócsai út és az I.-II. ütem területének határa közötti szakaszon az út legalább 22 méteres szélességben már rendelkezésre áll, ellenben az M51-9

10 A Soroksár-elkerülő út koncepciójának teljes felülvizsgálatát kérjük tehát az ITS kidolgozása során, mely folyamatban természetesen mindenben örömmel együttműködni kívánunk Bp. XXIII. ker. Soroksár Önkormányzatával. es autóúttól a teljes szakaszon ki kellene szabályozni, a szabályozás teljes költségét (30 m szélességben) az Önkormányzatnak kellene finanszírozni. 10

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat soroksári elkerülő úttal kapcsolatos döntések meghozatalára. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: -

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat soroksári elkerülő úttal kapcsolatos döntések meghozatalára. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: - Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának A L P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat soroksári elkerülő úttal kapcsolatos

Részletesebben

Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására

Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sellye Város Képviselő - testületének október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Sellye Város Képviselő - testületének október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Sellye Város Képviselő - testületének 2015. október 20. napi rendes/rendkívüli testületi ülésére Tárgy: Sellye Helyi Építési Szabályzatának és szabályozási tervének 2015. évi módosításának

Részletesebben

KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK K-12 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TELJES ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK K-12 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TELJES ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI TERVDOKUMENTÁCIÓ KAZINCBARCIKA VÁROS FŐÉPÍTÉSZE " 3701 Kazincbarcika, Fő tér 4.! 48/514-731; Fax: 48/514-733 mobil:06-20-584-3554 email: lautner.emoke@kazincbarcika.hu. KAZINCBARCIKA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK K-12

Részletesebben

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet

2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 4/2002.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kápolnásnyék Község

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) 460-155 Fax.: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-30/2017. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 207/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. november 22-i ülésére Tárgy: Dél-pesti Centrum Kórház beruházásával összefüggésben

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete

SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2007.(III.14.) önkormányzati rendelet módosításáról SERÉNYFALVA KÖZSÉG

Részletesebben

VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE

VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSÁRA VONATKOZÓ DÖNTÉS MELLÉKLETE SZÉKESFEHÉRVÁR MJV TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÉNEK MÓDOSÍTÁSA a 26/2006. (I.28.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott, a Székesfehérvár,

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása. Tsz. Tsz.: 88-300048/2013 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri út és Fonoda utca melletti területeket érintő Miskolci Építési Szabályzat módosítása VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS Repülőtéri

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat állásfoglalás kialakítására a Budapest Főváros Településszerkezeti tervének módosításával kapcsolatban

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat állásfoglalás kialakítására a Budapest Főváros Településszerkezeti tervének módosításával kapcsolatban Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat állásfoglalás kialakítására a Budapest

Részletesebben

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester

2. Hatályát veszti a 38/2005. (XII. 6.) önkormányzati rendelet 5. melléklet T3.2. táblázatának 10. sora. Michl József polgármester Tata Város Képviselő-testületének 13/2018. (V.30.) önkormányzati rendelete Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

elfogadott államigazgatási vélemények

elfogadott államigazgatási vélemények 3. melléklet elfogadott államigazgatási vélemények A véleményezési tervdokumentációval kapcsolatos államigazgatási véleményeztetés során kifogást nem emelő, a tervezettel egyetértő észrevétel a következő

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. -a szerinti tárgyalásos

Részletesebben

Martonvásár város településrendezési eszközök módosítása

Martonvásár város településrendezési eszközök módosítása Martonvásár város településrendezési eszközök módosítása Véleményezési szakaszban beérkezett államigazgatási, partnerségi véleményekre és észrevételekre adott válaszok Intézmény Eljr. szerinti megnevezés

Részletesebben

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról

K I V O N A T. A településrendezési terv és helyi építési szabályzat módosítása véleményezési szakaszának lezárásáról K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 26-án tartott ülése jegyzőkönyvéből. TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 65/2014.(VI. 26.) számú határozata

Részletesebben

UNIX TELEPHELY ÉS KÖRNYÉKE KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

UNIX TELEPHELY ÉS KÖRNYÉKE KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA UNIX TELEPHELY ÉS KÖRNYÉKE BUDAPEST IX. KERÜLET, HATÁR ÚT GUBACSI ÚT ILLATOS ÚT - VASÚT (A NYÁRY PÁL U. VONALÁBAN) HATÁR ÚT ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA - Trk. 38. szerinti véleményezési

Részletesebben

2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS

2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS 2016/2 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMAI VÉLEMÉNYEZÉS ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK ÖSSZEFOGLALÓ A VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL A BEÉRKEZETT ÉSZREVÉTELKERE ADOTT VÁLASZOKRÓL ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A BUDAPEST-ESZTERGOM VASÚTVONAL REKONSTRUKCIÓJA NEMZETGAZDÁSÁGI SZEMPONTBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰ BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. A Helyi Építési Szabályzat módosításáról és a Szabályozási Tervek elfogadásáról Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 5/05.(III.05.)

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 28/2015.(X.29.) sz. önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 23/2010. (VIII.26.) sz. rendelettel módosított 11/2005. (IV.14.) számú

Részletesebben

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl.

tárgy: településtervező munkatárs: aláírás: szakképzettség: tervlap megnevezése: okl. építészmérnök okl. urbanisztikai szakm. okl. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2017. (III. 27.) számú önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2016. (IV.15.) önkormányzati RENDELETE a helyi építési szabályzat és szabályozási terv módosításáról r Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. december 21-i ülésére Iktató szám: 281/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: IX. kerület VÁGÓHÍD UTCA ÉS

Részletesebben

Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztést készítette: Hegyesi Róbert vezető tanácsos. Tisztelt Képviselő-testület! Füzesgyarmat Város Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@füzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS Füzesgyarmat V áros Önkormányzat

Részletesebben

PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE,

PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE, PILISJÁSZFALU TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A SOMLYÓVÖLGYI LAKÓTERÜLERE, az 594/1hrsz, 594/2hrsz, 594/3 hrsz és az 051/34 hrsz, a 08hrsz

Részletesebben

Tárgy: Középső Ferencváros rehabilitációja, KSZT módosítás, tervezői válasz

Tárgy: Középső Ferencváros rehabilitációja, KSZT módosítás, tervezői válasz T/F 4660 300, 3614 296 email: iroda@korenyikft.hu 1/5 IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Szűcs Balázs főépítész úr részére Budapest Bakáts tér 14. 1092 Tárgy: Középső Ferencváros rehabilitációja, KSZT

Részletesebben

JAKABSZÁLLÁS Településrendezési eszközeinek szennyvíz-elvezetési és tisztítási beruházásokkal kapcsolatos módosítása

JAKABSZÁLLÁS Településrendezési eszközeinek szennyvíz-elvezetési és tisztítási beruházásokkal kapcsolatos módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Felelős tervező: Szilberhorn Erzsébet TT 1/É-03-0105 Telefon, fax: 76/ 482 916 E-mail: szil@epiteszmuhely.hu Levélcím: 6001 Kecskemét Pf

Részletesebben

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Társadalmi egyeztetés A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/29-330-011 /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének a

Részletesebben

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása)

SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t á s a (Elírás javítása) ÉPÍTÉSZMŰHELY Kft. Kecskemét, 6000 Wesselényi utca 1. Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É 03 0105 Tel.,fax.:76/482-916 06/30-349-68-74 SOLTVADKERT S z a b á l y o z á s i t e r v é n e k m ó d o s í t

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK LT-PLAN BT. Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK Tervező: László Tibor okl. építészmérnök

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN

PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN PILISVÖRÖSVÁR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS SORÁN Megbízó Pilisvörösvár város Önkormányzata Gromon István polgármester 2085 Pilisvörösvár,

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete a Balkány város szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról szóló 3/2009. (II. 6.) önkormányzati

Részletesebben

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.

Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A. R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK. VÁROS-TEAMPANNON KFT szeptember

ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK. VÁROS-TEAMPANNON KFT szeptember ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK VÁROS-TEAMPANNON KFT. 2017. szeptember ALSÓÖRS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELJES ELJÁRÁS Véleményezési anyag MEGRENDELŐ:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e

E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének február 15-i ü l é s é r e E l ő t e r j e s z t é s Bordány Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestületének 2018. február 15-i ü l é s é r e Településrendezési eszközök módosítása Tisztelt Képviselő-testület A testület döntése értelmében

Részletesebben

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu HEGYESHALOM HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 12/2015.(XII.18.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 1/ 2017. BESENYSZÖG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 1/2008. (II. 04.) számú

Részletesebben

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.:

Melléklet. BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: BAU-URB Tsz.: 63/2016. Tervező és Tanácsadó Kft. 1112.Budapest, Dayka Gábor utca 94. Tel/Fax.: 319-36-44 Melléklet Véleményezési tervdokumentáció véleményezési eljárásában részt vettek véleményei Tervezői

Részletesebben

feliratú tervlapjával egészül ki, mellyel módosul a 4. melléklet SZ-2/A jelű terv 12.2

feliratú tervlapjával egészül ki, mellyel módosul a 4. melléklet SZ-2/A jelű terv 12.2 Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017.(II.24.) önkormányzati rendelete Tata Város Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.)

51/2016. (XII.12.) 46/2009. (XII.21.) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 51/2016. (XII.12.) önkormányzati rendelete Pécs Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló 46/2009. (XII.21.) önkormányzati

Részletesebben

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9. I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 E-mail: provinciaterv@gmail.com

Részletesebben

ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 1. CÍMLAP ALSÓREGMEC KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK M-1 JELŰ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN ELŐZETES TÁJÉKOZTATÁSI, ÉS ADATKÉRÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Megrendelő: ALSÓREGMEC ÖNKORMÁNYZATA Alsóregmec

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ

TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u 52 Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út I/2 Tel/Fax: 46/356-345, Mobil:06/530-6676 E-mail: provinciaterv@gmailcom

Részletesebben

legkisebb területe (m 2 )

legkisebb területe (m 2 ) Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (XI.22.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatáról szóló 8/2008. (X.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Városlőd Község

Részletesebben

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel

Helyi építési szabályzat módosítása (Rendelettel jóváhagyandó). /2015.(..) önkormányzati rendelet-tervezet a HÉSZ módosításáról mellékletekkel 1. JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZEK Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról melléklettel Helyi építési szabályzat

Részletesebben

Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete

Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete Kapolcs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017 (II.20.) önkormányzati rendelete Kapolcs Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 2/2004. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

A rendezési tervek hatályosulásáról, tapasztalatairól szóló éves főépítészi tájékoztató

A rendezési tervek hatályosulásáról, tapasztalatairól szóló éves főépítészi tájékoztató Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának F Ő É P Í T É S Z E 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS A rendezési tervek hatályosulásáról, tapasztalatairól szóló

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 7/2016. TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a kerületi

Részletesebben

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA

PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA PILISVÖRÖSVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK 1. MELLÉKLETÉT KÉPEZŐ SZT-1 SZABÁLYOZÁSI TERV HIBAJAVÍTÓ MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS ANYAGA 2016. június KÉSZÍTTETTE: PILISVÖRÖSVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: november 9.

A rendelet megalkotásának napja: november 9. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/20.(XI.10.) önkormányzati rendelete a Tata Város Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet osításáról a Szoi úti iparterületre

Részletesebben

DUNAALMÁS KÖZSÉG EUROVELO 6. KERÉKPÁR ÚT BELTERÜLET SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS

DUNAALMÁS KÖZSÉG EUROVELO 6. KERÉKPÁR ÚT BELTERÜLET SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS LT-PLAN BT. 2800 Tatabánya, Tátra u. 1/A DUNAALMÁS KÖZSÉG EUROVELO 6. KERÉKPÁR ÚT BELTERÜLET SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS - 2018 Tervező : LÁSZLÓ TIBOR okl. építészmérnök TT-1/11-0086 2 TERVI

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42/A. -a szerinti állami főépítészi

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2016 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 36. -a szerinti teljes eljárás

Részletesebben

ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK. VÁROS-TEAMPANNON KFT október

ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK. VÁROS-TEAMPANNON KFT október ALSÓÖRS - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEK-VÁLASZOK VÁROS-TEAMPANNON KFT. 2017. október 1 ALSÓÖRS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELJES ELJÁRÁS Véleményezési anyag MEGRENDELŐ:

Részletesebben

T A L E N T P L A N Győrújbarát Településrendezési eszközök módosítása Végső szakmai véleményezési szakasz Msz: május 19.

T A L E N T P L A N Győrújbarát Településrendezési eszközök módosítása Végső szakmai véleményezési szakasz Msz: május 19. T P T A L E N T P L A N Tervezõ, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 9023 Gyõr, Richter János u. 11.; Tel: 96/418 373; Fa: 96/418 699; E mail:talent_plan@arrabonet.hu Győrújbarát Településrendezési eszközök

Részletesebben

Város Főépítésze. Előterjesztés

Város Főépítésze. Előterjesztés Város Főépítésze 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: foepitesz@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám: Ügyintéző: Tárgy: Előterjesztés A helyi építési

Részletesebben

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról

Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról Településszerkezeti terv módosítása (Határozattal jóváhagyandó). /2015.(..) számú határozat-tervezet a településszerkezeti terv módosításáról HATÁROZAT-TERVEZET Felsőlajos Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

(1) Jelen rendeletmódosítás területi hatálya a rendelet elválaszthatatlan részét képező alábbi tervlapokon megjelenő tervezési területekre terjed ki.

(1) Jelen rendeletmódosítás területi hatálya a rendelet elválaszthatatlan részét képező alábbi tervlapokon megjelenő tervezési területekre terjed ki. Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2017. (XII. 31.) önkormányzati rendelete a Jászladány Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról (HÉSZ) és Szabályozási tervéről szóló 21/2008.

Részletesebben

2. melléklet: IV. kerület A településfejlesztési dokumentumokra a 21 napos határidőn túl beérkezett vélemények feldolgozása

2. melléklet: IV. kerület A településfejlesztési dokumentumokra a 21 napos határidőn túl beérkezett vélemények feldolgozása 2. melléklet: IV. kerület A településfejlesztési dokumentumokra a 21 napos határidőn túl beérkezett vélemények feldolgozása 1 Budapest IV. kerület A településfejlesztési dokumentumokra a 21 napos határidőn

Részletesebben

Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete

Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 34/2003. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Edelény Város Önkormányzat

Részletesebben

43. (1) BEKEZDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

43. (1) BEKEZDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK A 10/2018 (V.03.) RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLET KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (30-AS SZÁMÚ VASÚTVONAL ÉSZAKI HATÁRA, ÉRD, DIÓSD, TÖRÖKBÁLINT, BUDAÖRS ÉS A XI. KERÜLET KÖZIGAZGATÁSI

Részletesebben

BOLDOGKÖVÁRALJA KÖZSÉG

BOLDOGKÖVÁRALJA KÖZSÉG PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9.I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 Mobil: 06/70/530-6676

Részletesebben

MÓR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA AZ EGYEZETÉSI ELJÁRÁS ÖSSZEGZÉSE

MÓR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA AZ EGYEZETÉSI ELJÁRÁS ÖSSZEGZÉSE MÓR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA AZ EGYEZETÉSI ELJÁRÁS ÖSSZEGZÉSE Készítette: Mór Városi Önkormányzat megbízásából az Ex Ante Kft. és az Értékterv Kft. 2017. november Az előzetes megkeresés összegzése

Részletesebben

"( ) a mdosítások jóváhagyását javasolja. "

( ) a mdosítások jóváhagyását javasolja. Melléklet a 85/2015. (IV.23.) sz. KGY határozathoz Államigazgatási szervek véleményezésének kiértékelése (a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési

Részletesebben

REGIOPLAN VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA RÁBAPATY KÖZSÉG ELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS

REGIOPLAN VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA RÁBAPATY KÖZSÉG ELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu RÁBAPATY KÖZSÉG ELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2016 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. -a szerinti egyszerűsített

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.:

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT TEL.: FAX.: DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 79-81. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2016. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

SOMOGYBABOD JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA

SOMOGYBABOD JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA SOMOGYBABOD Településrendezési tervének M4/2016-OTÉK jelű módosítása JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓJA jóváhagyva: 11/2016.(X.26.) önkormányzati rendelettel 132/2016.(X.26.) képviselő-testületi határozattal TERVEZŐ:

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/ Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 3/2015. JÁSZÁGÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI

Részletesebben

Budaörs TSZT/HÉSZ partnerségi észrevételek és válaszok ALSÓSZÁLLÁS területén. A fejlesztéssel egyetért, támogatja.

Budaörs TSZT/HÉSZ partnerségi észrevételek és válaszok ALSÓSZÁLLÁS területén. A fejlesztéssel egyetért, támogatja. A fejlesztéssel egyetért, támogatja. A fejlesztéssel egyetért, támogatja. A fejlesztéssel egyetért, támogatja. A BHÉSZ az Alsószállásért Egyesülettel kötött TRSZ szerint tartalmazza az egyesület által

Részletesebben

állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal VMKH Állami Főépítész igen

állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal VMKH Állami Főépítész igen VANYOLA kr. sorszám sorszám 3 1 egyeztetési eljárásban résztvevő államigazgatási szerv egyeztetési szakterület államigazgatási szerv elnevezése válaszolt állami főépítészi hatáskörében eljáró fővárosi

Részletesebben

VÁLASZOK VÁGÓHÍD KÖRNYÉKE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉRE A D O T T É S Z R E V É T E L E K R E BP., IX. FERENCVÁROS

VÁLASZOK VÁGÓHÍD KÖRNYÉKE KERÜLETI SZABÁLYOZÁSI TERVÉRE A D O T T É S Z R E V É T E L E K R E BP., IX. FERENCVÁROS MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. 1065 Bp., VI. Bajcsy-Zsilinszky út. 31. I. POB: 1368 BP 5. PF 215. TEL: (36-1) 312 4570, FAX: (36-1) 312 2598 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu VÁLASZOK BP., IX. FERENCVÁROS

Részletesebben

A rendezési tervek hatályosulásáról, tapasztalatairól szóló éves főépítészi tájékoztató

A rendezési tervek hatályosulásáról, tapasztalatairól szóló éves főépítészi tájékoztató Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának F Ő É P Í T É S Z E 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS A rendezési tervek hatályosulásáról, tapasztalatairól szóló

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2015. március 31-én tartandó ülésére. Tárgy: Településrendezési eszközök (településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat)

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől. Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől. Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítészétől Szám:1757-5/ 2012 Javaslat a településrendezési terv módosítás előkészítésére Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén két területegység

Részletesebben

ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK - ÖSSZEFOGLALÓ - ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK ELJÁRÁS SORÁN ADOTT VÁLASZAI

ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK - ÖSSZEFOGLALÓ - ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK ELJÁRÁS SORÁN ADOTT VÁLASZAI ELJÁRÁSI DOKUMENTUMOK - ÖSSZEFOGLALÓ - ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK ELJÁRÁS SORÁN ADOTT VÁLASZAI KOMLÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA A TERVKÉSZÍTÉSI ÉS A VÉLEMÉNYEZÉSI FOLYAMAT ÖSSZEFOGLALÁSA

Részletesebben

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE

A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A KÖZBENSŐ VÉLEMÉNYEZÉSRŐL VISSZAÉRKEZETT VÉLEMÉNYEK, ÉS AZ AZOKRA TETT INTÉZKEDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA, EGYEZTETŐ TÁRGYALÁS EREDMÉNYE A közbenső véleményezési eljárás során 8 államigazgatási szerv tett véleményezési

Részletesebben

Törzsszám: FI-4/2016.

Törzsszám: FI-4/2016. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK a Debrecen 46. sz. vrk., Sámsoni út 100-as vasúti fővonal Lőtér utcai városi gyűjtőút (Júlia telep) által határolt területrészt

Részletesebben

REGIOPLAN MÁRIAKÁLNOK VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS

REGIOPLAN MÁRIAKÁLNOK VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ LEZÁRÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu MÁRIAKÁLNOK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI

Részletesebben

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. Sz.: 11/ 2016. RENDELETTEL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u / , fax: 92/ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L.u.17-19. 92/502-106, fax: 92/311-4 74 Email: inayor@zalaegerszeg.hu napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a kerületi

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III.

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III. . A helyi építési szabályzat módosítása (tervezet) BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 7/2016. (III. 17.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 2/2016. (I.29.)

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata

Újhartyán Község Önkormányzata Újhartyán Község Önkormányzata Schulcz József polgármester 2367 Újhartyán, Fő u. 21. Tel./Fax: (29)372-133, 372-258, 372-025 Iktatószám:42-5/2013. Ügyintéző: Göndörné Frajka Gabriella, Jegyző elérhetősége:06/29-372-133

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete 1 Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2017. (IX.27.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 19/2015. (V. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal:

(1) Az Ör. 1.sz. melléklete MAKÓ SZABÁLYOZÁSI TERV JELMAGYARÁZATA 2. Vonalas és pontjellegű szabályozási elemek pontja kiegészül az alábbiakkal: MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2017. (VIII.18.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)

Részletesebben

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.

Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5. Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2015. november 5. 1 8. sz. főút és az M8-M9 gyorsforgalmi úti szakaszok 1.) M8 autópálya Országhatár Körmend Kelet közötti szakasz

Részletesebben

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/4. évi részleges módosításával kapcsolatos államigazgatási vélemények ismertetése E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Településrendezési terv 2016/4. évi részleges módosításával kapcsolatos államigazgatási vélemények ismertetése E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 282. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/4. évi részleges módosításával kapcsolatos államigazgatási vélemények ismertetése E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD

Részletesebben

KIVONAT. 2.) A módosításhoz érkezett észrevételeket a határozat melléklete alapján a tervdokumentációban át kell vezetni.

KIVONAT. 2.) A módosításhoz érkezett észrevételeket a határozat melléklete alapján a tervdokumentációban át kell vezetni. KIVONAT Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 10-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 108/2016. (VIII. 10.) Kth. számú határozat Tárgy: Véleményezési eljárás

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. május 25-i rendkívüli ülésére. Készítette: Tóth Miklós Főépítész Tárgy: Településszerkezeti Terv felülvizsgálata

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló város hatályos bel- és külterületi szabályozási tervének 2012/2.

Részletesebben

Törzsszám: FI-9/ január

Törzsszám: FI-9/ január DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK a Debrecen, 4814.számú út 0807/1 hrsz-ú erdő beépítésre szánt terület határa 0805/7 hrsz-ú és a 0805/4 hrsz-ú beépítésre nem szánt terület által

Részletesebben

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római

Részletesebben