Környezetbarát energia Pécsről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Környezetbarát energia Pécsről"

Átírás

1 Környezetbarát energia Pécsről Technológiai- és környezetvédelmi innováció a Pannon Hőerőmű Rt. pécsi telephelyén Pályázat a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara innovációs díjára Pécs, november 29.

2 1. Az innováció rövid összefoglalója A Pannon Hőerőmű Rt., mint Magyarország egyik legnagyobb egységes távhő rendszerének forrása, Pécs város kizárólagos távhő ellátója. A város telepszerűen épült lakóépületeinek döntő része (mintegy lakás), valamint a város közintézményeinek jelentős hányada is távfűtéssel és használati melegvíz ellátással rendelkezik. Számottevő az ipari gőzszolgáltatás, a régió gazdasági életében döntő fontosságú ipari üzemek számára során a PANNONPOWER Csoport pécsi erőművében jelentős innovációra került sor, a korábbi szénbázisú energiatermelést felváltotta a gáz- és biomassza bázisú hő- és villamos energia termelés. A fejlesztések megvalósítását több éves gondos előkészítő munka előzte meg, mely révén rekord idő alatt, gyakorlatilag egy éven belül (2004 során) a kivitelezési munkálatok elkészültek, miközben a pécsi távhőellátás mindvégig zavartalan volt. A tüzelőanyag váltás során 4,5 milliárd Ft-os beruházás keretében meglévő két szenes kazánt alakítottuk át gázüzeműre és ezzel párhuzamosan 8,8 milliárd Ft-os beruházás végrehajtásával egy további szenes kazánt alakítottunk át biomassza bázisúra. Összesen tehát 13,3 milliárd Ft-nyi beruházás kivitelezési munkálatai zárultak le 2004-ben. A fejlesztések eredményeképpen az erőmű emissziója a korábbi évek jellemző kibocsátásainak töredékére zsugorodik, különösen a por és a kén-dioxid kibocsátás redukálódik drasztikusan. Az eszközölt beruházások az erőmű technológiai innovációját is eredményezték, a kazánhatásfok mintegy 10% ponttal emelkedett, az új berendezések esetében a 90%-os értéket is meghaladja a garantált hatásfok. A fejlesztések révén a Pannon Hőerőmű Rt. hosszú távon, megbízhatóan, jó minőségben, környezetbarát módon biztosítja Pécs városának távhő szükségletét, miközben magas hatásfokkal kapcsolt módon villamos energia termelést is folytat. A pályázó adatai: Cégnév: Pannon Hőerőmű Rt. Adószám: Cím: 7630 Pécs, Edison u. 1. Cégjegyzékszám: Kapcsolattartó személy: Dohóczki Péter Telefon: 72/ pannonenergia@pannonpower.hu A pályázatot benyújtja: Pécs, november 29. Szántó János Vezérigazgató Pannon Hőerőmű Rt. 2

3 2. A fejlesztés előzményei, okai A Pannon Hőerőmű Rt. telephelyén év során kivitelezésre került fejlesztések, beruházások hosszú előkészítési folyamatot követően valósultak meg. A PANNONPOWER Csoport stratégiai célja, hogy szerepét a liberalizálódó piacon megőrizze, a változó jogi- és gazdasági környezetben biztosítsa Pécs város távhő ellátását és versenyképességét a villamos energia termelésben is megőrizze. A szigorodó környezetvédelmi elvárások teljesítése érdekében a PANNONPOWER Csoport az erőmű fejlesztését határozta el az alábbi fő indokok mentén: Időszerűség A fejlesztés időszerű, hiszen a környezetvédelmi előírások, EU-előírásnak megfelelő levegőtisztaság-védelmi követelmények, a helyi környezetvédelmi elvárásoknak való megfelelés (külfejtés, zagytér) miatt az eddigi szénportüzelésű erőmű 2005-től nem üzemelhet. Szükségszerűség Továbbra is biztonságos ellátás szükséges a lakosság és az ipari felhasználók részére. A hőszolgáltatási kötelezettségeknek, valamint az új jogszabályi környezetnek meg kell felelni, így a tüzelőanyag váltás szükségszerűnek ítélhető. Célszerűség A fejlesztés célszerűnek tekinthető, mivel a liberalizált villamosenergia-piacon csak egy versenyképes erőmű felel meg. A Pannon Hőerőmű Rt. az adottságainak maximális kihasználása mellett, a jogi keretek között, az elvárásoknak megfelelően dolgozta ki a lehetséges műszaki fejlesztési megoldásait. A fejlesztési koncepció megalkotása során az alábbi szempontokat vettük különösen figyelembe: Az ország energia politikai törekvéseinek való megfelelőség Társaságunk 1998-ban az MVM Rt. kapacitás pályázatán egy 165 MW-os fluidizációs széntüzelésű erőművi blokkal vett részt, mely a helyi mecseki feketeszénre és importszénre (50-50 %) alapozva biztosította volna a helyi hőigények mellett a régió villamosenergia-ellátását az erőmű technológiai megújítása mellett. Az MVM Rt. által meghirdetett kapacitáspályázat nem adott lehetőséget széntüzelésű erőművek építésére. Mivel az energiapolitikai elvárások a szénbázisú fejlesztéseket nem támogatták, így a Pannon Hőerőmű Rt. az erőmű földgázbázisú fejlesztési program végrehajtását határozta el, mert ez illeszkedik az ország energiapolitikai céljaihoz. A földgázbázisú fejlesztés mellett a megújuló energia termelésben is részt vállalunk a biomassza blokkal, mely fejlesztési irány szintén a hazai, illetve az európai energiapolitikai céloknak megfelelő. A liberalizált villamosenergia-piac Középtávon a villamos energia piac liberalizációjának kiszélesedésével kell számolni, mely az import liberalizációt is jelenti, így a Társaságunknak ezen új kihívásokra, piaci változásokra fel kell készülnie és versenyképes árak mellett a piac része kell legyen. 3

4 Hőszolgáltatási kötelezettségek és elvárások A városi forróvíz ellátásban a évig szóló hőszolgáltatási szerződés hosszú távú elkötelezettséget jelent a Társaságunknak, mely egyben egy fontos piaci bázis és létjogosultságot ad egy korszerű, gázbázisú kapcsolt hő és villamosenergiatermelésnek. Környezetvédelmi megfelelőség a hosszú távú energia termelésben (helyi, országos, EU szinten) Környezetvédelmi szempontból kedvezőtlen a mecseki szén jelentős kéntartalma, mely magas kéndioxid emissziót okoz, valamint a jelenlegi tüzeléstechnika nem ad módot a szigorodó nitrogén-oxid emissziós határértékek betartására. Az Európai Unió előírásainak megfelelő levegőtisztaság-védelmi követelmények betartásához egy korszerű, alacsony légszennyezőanyag kibocsátási szintű tüzeléstechnika kialakítása szükséges. A technológiai innováció mellett tehát környezetvédelmi innovációra is szükség van. A célrendszerünk, szempontrendszerünk mellett természetesen fontos volt a belsőés külső adottságaink számbavétele. Az adottságaink maximális kihasználásával kellett megalkotni és végrehajtani az erőmű fejlesztési koncepcióját. Belső adottságok Meglévő jó állapotú energetikai berendezések jelentős maradó élettartammal rendelkeznek A jelenlegi erőmű rekonstrukciója között történt, amikor négy új gőzkazánt (2 x 240 t/h, 2 x 160 t/h), egy új gőzturbinát (35 MWe) és három teljesen felújított gőzturbinát (2 x 60 MWe, 1 x 35 MWe) valósítottak meg. Ezek a főberendezések napjainkban is jó műszaki állapotúak, mintegy 15 év maradó élettartammal rendelkeztek. A fejlesztésben a meglévő eszközök felhasználhatóak voltak, ezért inkább átalakítottuk meglévő eszközeinket, mivel annak technológiai, pénzügyi szempontból nem volt akadálya. Meglévő infrastrukturális adottságok Az erőmű jelenlegi telephelyén rendelkezésre álltak mindazok az infrastrukturális elemek melyek egy új technológiájú erőmű kiszolgálását képesek ellátni. Ilyenek például a hűtővíz rendszer, vízelőkészítő rendszer, meglévő kazán- gépház, belső úthálózat, térvilágítás, tárolóterek, raktárak, stb. Kiterjedt távhőrendszer Pécs városában Pécs rendelkezik Magyarország vidéki legnagyobb egységes távhőrendszerével, számottevő ipari gőz szolgáltatással (forróvíz: 225 MWth, 1850 TJ; ipari gőz: 25 MWth, 370 TJ), mely a magasabb hatékonyságú energiatermelésnek teremt alapot, hosszú távú kiszámíthatóságot biztosítva. 4

5 Több évtizedes szakmai tapasztalat és tudás A Pécsi Erőmű a több évtizedes üzemeltetői és energetikai karbantartói gyakorlattal és jó színvonalú munkakultúrával rendelkezik. Ezen szakmai tudás a fejlesztés eredményeként létrehozott új erőművi kapacitás üzemeltetésére és karbantartására is kiváló alapot ad. Külső adottságok Nagynyomású gázvezeték a telephely közelében A Pannon Hőerőmű Rt. telephelye közelében húzódik a MOL Rt. nagynyomású földgáz szállító vezetéke, melyről lecsatlakozva az erőmű földgázzal történő ellátása meghatározott kapacitásban megoldható és kézenfekvő volt. Biomassza rendelkezésre állása a régióban A Dél-dunántúli régióban a mecseki és a somogyi erdészetek jelentős mennyiségű energetikai célra hasznosítható fával rendelkeznek. Jó vasúti, közúti megközelíthetőség A Pannon Hőerőmű Rt. területének a megközelítése közúton és vasúton egyaránt megoldottnak tekinthető. A Pannon Hőerőmű Rt. jól kiépített vágányhálózattal rendelkezik, mely a Pécsbányai rendezőhöz kapcsolódik. Elkötelezettség a régió fejlődése érdekében Baranya megye egyetlen erőműve, mely meghatározó szereppel bír a régiót tekintve, egy jelentős ipari létesítmény. A Pannon Hőerőmű Rt. elkötelezettséget vállalva továbbra is a kölcsönös előnyök mentén partnereivel együtt kíván működni, lehetőséget adva a régió gazdasági fejlődésének. Az adottságokat, elvárásokat, szabályzásokat, tekintve a következő cél és feladat volt megfogalmazható a fejlesztési koncepció vonatkozásában: - Környezeti elvárásoknak való megfelelés. - A hőpiac komplex igényeinek megbízható kielégítése. - Versenyképes villamos energia és hőár. - Kapcsolt energiatermelés magas energetikai hatékonyság. - A telephelyi sajátosságok jó felhasználása. - A régióra gyakorolt kedvező hatás. - Tulajdonos befektetői elvárásainak való megfelelés. 5

6 - Finanszírozható fejlesztés. A bemutatott feltételek és lehetőségek megalapozzák a technológiailag magas hatékonyságot biztosító kapcsolt hő és villamosenergia-termelést, valamint a megújuló energiából előállítható villamosenergia-termelést. A feladat a legmegfelelőbb erőművi technológia társítása, és megvalósítása. 6

7 3. A fejlesztési koncepció lényegi elemei A Pannon Hőerőmű Rt. célja, hogy a mindenkori hőfogyasztói igények maradéktalan kielégítése mellett, versenyképes áron legyen képes villamos energiát termelni, illeszkedve a jogszabályi-, gazdasági feltételekhez, adottságokhoz, lehetőségekhez. Az átalakításra kerülő és a telepítendő új berendezések tüzelőanyaga műszaki- és környezetvédelmi követelményeket is figyelembe vevő gazdasági megfontolások alapján elsődlegesen földgáz, alternatív tüzelőanyagként alacsony kéntartalmú fűtőolaj. A gáz tüzelőanyagra történő áttérés mellett lehetőség kínálkozott egy biomassza tüzelőanyaggal működő blokk megvalósítására is. A gáz-, és a biomassza fejlesztés egy időben, párhuzamosan megvalósítható volt, ám ez jelentős erőfeszítéseket kívánt a PANNONPOWER Holding Rt.-től, mind anyagi, mind humán erőforrás tekintetében. A PANNONPOWER csoport fejlesztési programja a következő két fő elemből állt. Mindkét projekt fejlesztés-lebonyolítási és szolgáltatási feladatainak komplex ellátását a PANNONPOWER csoport végezte. Fejlesztések Gázbázisú fejlesztés Biomassza fejlesztés 4,5 Mrd Ft beruházás 8,8 Mrd Ft beruházás 5., 7.sz. kazán átalakítása 10. kazán átalakítása gázvezeték létesítése faaprító rendszer kialakítása év során mindkét fejlesztés elkészült, a következőkben részletesen is bemutatjuk a biomassza projekt és a gázbázisú fejlesztés főbb folyamatait, műszaki-, technológiai és környezetvédelmi innovációját. 7

8 4. Biomassza fejlesztés 4.1. A biomassza fejlesztés előzményei A biomassza, mint energiaforrás a megújuló energiák közé sorolandó. A megújuló energia hasznosítását az Európai Unió szorgalmazza és támogatja. A magyar energia politika irányelvei is az uniós elvárásoknak megfelelően kerültek kialakításra az ide vonatkozó magyar és uniós jogszabályokkal, különös tekintettel a Villamos Energia Törvény rendelkezéseivel összhangban. A PANNONPOWER csoport a biomassza fejlesztés megvalósítása mellett több szempont miatt is döntött: - A széntüzelésű erőművekre fennálló környezetvédelmi moratórium december 31-én lejár - A VI.sz blokk (mely korábban szénnel működött) még jelentős maradék élettartammal rendelkezik, hasznosítására hosszú távú, gazdaságos megoldást kell találni - A társaság a projekttel hozzájárul azon energiapolitikai alapelv megvalósításához is, mely szerint a megújuló energiaforrásokat minél szélesebb körben kell a jövőben felhasználni A biomassza fejlesztés megvalósításának főbb állomásai Az ötlet és a megvalósíthatóság vizsgálata év végén a Mecseki Erdészeti Rt.-vel és a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt.- vel közös vizsgálati program indult el annak érdekében, hogy megvizsgáljuk az erdőművelés során keletkező tűzifa mint megújuló energiaforrás energetikai célú hasznosításának lehetőségét. Az Erdőtörvénynek és az EU normáknak megfelelő erdőművelés során keletkező értékesebb faanyag értékesítése mellett jelentős mennyiségű erőművi tüzelőanyag biztosítására alkalmas tűzifa készlet áll rendelkezésre. Az új Villamos Energia Törvény (2001. évi CX törvény) feltételeinek megfelelő vizsgálatok bebizonyították, hogy ezen rendelkezésre álló tüzelőanyag biomassza gazdaságos és környezetbarát hasznosítására, eltüzelésére a Pannon Hőerőmű Rt. VI. számú eddigi szénportüzelésű blokkja - jelentős költségű beruházás árán alkalmassá tehető. A fejlesztéssel lehetővé válik a környezetvédelmi moratórium 2004 év végi lejártát követően is a hosszú távú gazdaságos villamos energia termelés folytatása. A vizsgálat során feltérképezett kapacitások, valamint mezőgazdasági és feldolgozóipari hulladékok biztosítják a blokk teljes kihasználását lehetővé tevő tüzelőanyag hosszú távú, akár több évtizedre vonatkozó rendelkezésre állását. Összességében a vizsgálatok eredményeképpen megállapítható volt, hogy technológiai-, gazdasági-, jogi szempontból a biomassza projekt megvalósítható. A PANNONPOWER csoport eldöntötte, hogy a projektet megvalósítja. A biomassza blokk 49,9 MWe beépített villamos teljesítményével éves szinten 325 GWh villamos energiát értékesíthet. 8

9 A fejlesztés során egy olyan megújuló energiát (biomasszát) felhasználó blokk épülhetett meg, amelyből az értékesítésre kerülő villamos energia mennyisége kb. 1%-kal járul hozzá Magyarország jelenlegi teljes villamos energia felhasználásához, megduplázva ezzel a megújuló energiából előállított villamos energia jelenlegi mennyiségét A biomassza fejlesztés előkészítése, szerződéskötések Miután döntés született a megvalósításról, megkezdődött a projekt előkészítése, a szükséges szerződéses partnerek felkutatása. Hosszú távú tüzelőanyag beszállítási szerződés MEFA, SEFAG A t/év tüzelőanyag igény részben a Mecseki Erdészeti Rt.-vel és a Somogyi Erdészeti és Faipari Rt.-vel kötött hosszú távú szerződések alapján, illetve e szerződésekben rögzített rugalmasság figyelembe vételével prompt vásárlásokkal biztosítható. A szerződés megkötésével az erőmű hosszú távon, garantáltan hozzájut a szükséges biomassza tüzelőanyaghoz, az erdészetek pedig kiszámítható, stabil gazdálkodást folytathatnak a biztos felvevőpiac tudatában. Fővállalkozói szerződés a kivitelezésre vonatkozóan Transzelektro Rt.- Kraftszer Kft. konzorcium A kivitelezési munkálatok fővállalkozóját versenytárgyalás során választottuk ki, végül a Transzelektro Rt. Kraftszer Kft. konzorciummal kötött szerződést a PANNONPOWER csoport új projekttársasága. A kiválasztás során számtalan szempont együttes figyelembevételére volt szükség, a pénzügyi szempontok mellett különös hangsúllyal szerepelt a régióbeli alvállalkozók bevonása is. Finanszírozási szerződés OTP Bank Rt. Az OTP Bank Rt. nyújtotta a legkedvezőbb kondíciókkal a projekt finanszírozásához szükséges hitelt. A beruházás nagysága: 8,8 Mrd Ft. Saját tőke: 25 % Banki forrás: 75 % Futamidő: 10 év Türelmi idő: a beruházás üzembe helyezését követő 1 év Kamat mértéke: a hitel devizaneméhez igazodó bankközi kamat. Engedélyeztetések menedzselése A projekt megvalósítása során az alábbi engedélyeztetési eljárásokat kellett lefolytatni: - Építési engedélyeztetés - Környezetvédelmi engedélyeztetés - Kazán átalakítási engedély 9

10 - Egyéb hatósági engedélyek A biomassza fejlesztés kivitelezésének időszaka A megkötött szerződések alapján szeptemberében került átadásra az első munkaterület a fővállalkozó részére. A program megvalósítása két részprojekt keretében történt: - Tüzelőanyag ellátó rendszer: a jelenlegi szénellátó rendszer részbeni felhasználásával a tüzelőanyag fogadó, tároló, feldolgozó, feladó rendszer kialakítása. - Energia átalakító rendszer: a jelenlegi infrastruktúra maximális felhasználása mellett a VI sz blokk alkalmassá tétele faaprítékból történő villamos energia előállításra (kazán átalakítása, gőzturbina felújítása). Elsőként a tervezési munkálatok mellett a szükséges bontások történtek meg, az átalakításra került 10. kazán átépítése a fűtési szezont követően, márciusában kezdődött. Rekordidő alatt, egy éven belül a fejlesztés kivitelezése elkészült. 10

11 4.3. A megvalósított biomassza blokk műszaki jellemzői A fejlesztés során a meglévő szenes infrastruktúra maximális felhasználása mellett 10. számú szénportüzelésű kazán került átalakításra finn (AKER KVAERNER) technológián alapuló biomassza tüzelésűre. A kazán átalakításával mindazon tűztéri, égőrendszeri berendezések átalakítása, új elemek beépítése megtörtént, melyek a biomassza eltüzelését lehetővé teszik. Emellett a korábbi szénellátó rendszer részbeni felhasználásával a tüzelőanyag fogadó, tároló, feldolgozó, feladó rendszert is az új feladatoknak megfelelően át kellett építeni. Új létesítmények beépítésével kialakításra került egy új logisztikai rendszer a kazán ellátásához szükséges faapríték előállítására, szállítására vonatkozóan. BIOMASSZA ALAPÚ FEJLESZTÉS EGYSZERŰSÍTETT FOLYAMATÁBRÁJA TÜZELÕANYAG ELLÁTÁS ENERGIATERMELÉS Középállomás Napi faapríték tároló Fahamu elszállítás (hasznosítás) A fenti folyamatábrán könnyen értelmezhető a biomassza bázisú blokk működése. A beérkező tüzelőanyag a fatároló téren kerül időlegesen elhelyezésre. Az aprítógép a technológiához szükséges méretű faaprítékot állít elő a faanyagból, mely apríték a szalagrendszer segítségével a tároló silókba kerül. A silókból történik a fluid tüzelésű kazán aprítékkal való ellátása. A kazánban az apríték gyakorlatilag teljesen hasznosul, mindössze 3%-nyi hamu marad vissza az égést követően. A hőenergiát a klasszikus víz-gőz ciklus során turbinán keresztül hasznosítjuk villamos energia előállítására. Lehetőség van a hőenergiát akár közvetlenül a távhőrendszeren 11

12 keresztül is hasznosítani, melyre a leghidegebb téli napok alkalmával vélhetően sor fog kerülni. VI.sz. biomassza tüzelésű blokk fontosabb Mértékegység paraméterei Tüzelőanyag paraméterek Nedvességtartalom % 29,1 Tüzelőanyag alsó fűtőérték MJ/kg 12,09 Hamutartalom % 3 Névleges tüzelőanyag felhasználás kg/s 12,2 Tüzelőanyag előkészítő rendszer paraméterei Vasúti kirakódási teljesítmény vagon/nap 24 Közúti kirakódási teljesítmény vontató/nap 20 Aprítási teljesítmény t/hét 8150 Villamos energia felhasználás kwe 1600 Kazán paraméterek Frissgőz nyomás bar(a) 99 Frissgőz hőmérséklet C 540 Tápvíz hőmérséklet C 205 Névleges teljesítmény t/h 185 Túlterhelési teljesítmény t/h 200 Minimum teljesítmény t/h 130 Kazán hatásfok tervezési % 90,4 Garantált hatásfok % 90,0 Kazán terhelésváltozási sebesség %/min. 5 minimum terhelésen 1MW/min t/h/min. 6,5 maximum terhelésen 1MW/min t/h/min. 9,25 Kazán indítási idő hideg állapotból perc 360 meleg állapotból perc 120 Blokki paraméterek Villamos teljesítmény (termelt) MW 49,9 Villamos önfogyasztás MW 3,49 Kihasználási óraszám Üzemóra/év 7200 Villamos energia (termelt) GWh 359,9 Kondenzációs villamosenergia-termelés fajlagos Hőfogyasztása kj/kwh A műszaki paraméterek közül külön ki kell emelni a garantált 90%-os hatásfokot, mely 10% ponttal meghaladja a korábbi szenes technológiára jellemző hatásfokot (80%). A megbízható finn technológián alapuló fluid kazán magas éves kihasználtságot tesz lehetővé. Az elkészült blokk évi 7200 órán keresztül képes akár teljes terheléssel üzemelni, miközben megújuló energiahordozó hasznosításával zöld villamos energiát, és zöld hőenergiát állít elő világszínvonalon. 12

13 KLÖCKNER (német) gyártmányú aprítógép A gép 8 cm lineáris méretű apríték előállítására képes, akár maximum 65 cm átmérőjű hengeres fából is t/hét aprítási kapacitásával óránként 124 tonna tüzelőanyagot dolgoz fel. A berendezés villamos teljesítmény igénye kw. A berendezés részletes bemutatója a mellékelt CD filmmellékletén megtekinthető. Fluid tüzelésű kazán Kvaerner Power OY A tűztérbe kerülő faaprítékot az alulról érkező légáramok segítségével lebegtetik, így fluid (folyadék) módon viselkedik. A berendezés részletes bemutatója a mellékelt CD filmmellékletén megtekinthető. 13

14 5. Gázbázisú fejlesztés A Pannon Hőerőmű Rt. a földgázbázisú fejlesztés érdekében számos előzetes vizsgálatot és felmérést végzett, valamint előzetes ajánlatokat szerzett be a kazán átalakításokra. Ezen előzetes vizsgálatok során fő vonalakban körvonalazódott a szóba jövő fejlesztési megoldások műszaki kialakítása. Pécs és térsége villamosenergia- és távhő-ellátásának folyamatos, zavartalan és rugalmas biztosítása érdekében a fejlesztések alapvetően csak a földgázra alapozhatók, amit ma már a gázellátás térségi kiépülése is lehetővé tesz. Az erőmű folyamatos és zavartalan üzemeltetésének, a földgázellátástól való függetlenségének biztosítása ugyanakkor megkívánja az alternatív olajtüzelés megvalósítását is. Ez a meglévő kazánok földgáz és fűtőolaj tüzelésre alkalmassá tételével az esetleges ellátási nehézségek is kivédhetők. A fejlesztési program az erőmű hő- és villamosenergia termelő rendszerének teljes megújítását célozta úgy, hogy a jelenlegi energetikai és segédberendezések legnagyobb, távlatban is jól üzemeltethető része megmarad. Így elsősorban a tüzelési technológia változik meg, amelyben a szén helyett földgáz - és alternatív tüzelőként a fűtőolaj - a tüzelőanyag. A PANNONPOWER csoport a gázbázisú fejlesztést két lépésben tervezi megvalósítani, melyből az első lépés a jelenlegi gázbázisú fejlesztéssel lezárult: - Az első lépésben (tüzelőanyag váltás - környezetvédelmi megfelelőség biztosítása) Státusz: ELKÉSZÜLT 4,5 Mrd Ft A korábban működő négy széntüzelésű kazánból kettő (5. és 7. jelű) földgáz- és olajtüzelésűre alakítására került sor év végéig. A gőzkörfolyamat és annak fő- és segédberendezései (gőzturbinák, fűtőközpontok, vízelőkészítés, hűtőtornyok stb.) megmaradnak. Ugyanakkor a városi távhőellátás biztonsága érdekében a kazánok gőztermelő képességét 160 t/h-ról 176 t/h-ra növeltük. - A második lépésben (Az energetikai hatékonyság ugrásszerű javítása gázturbina beépítésével) Státusz: TERV Az átalakított kazánok mellett egy vagy - a piaci és finanszírozási körülményektől függően - két gázturbina-hőhasznosító kazán kombinált ciklusú egységet állítunk üzembe, ami jelentős villamos energiatermelő kapacitás-növekedést eredményez. A második lépcső megvalósítása technológiai értelemben végére lehetővé vált, hiszen a szükséges gáz tüzelőanyag az erőmű területén rendelkezésre áll. Amennyiben a jogi-, és a pénzügyi feltételek is teljesülnek, úgy sor kerülhet a gázturbinás fejlesztés megvalósítására a közeljövőben. Az átalakított kazánok és az üzembe állított kombinált ciklusú berendezések (gázturbina + gőzturbina + hőhasznosító kazán) az erőmű hőszolgáltatási és villamosenergia termelési feladatainak teljesítését szolgálják. A kazánok átalakításával és a gázturbinák üzembe állításával kialakított villamos- és hőenergiatermelő rendszer így a mindenkori piaci igényeknek megfelelő kapacitással és a tüzelőanyagtól kevésbé függően, versenyképesen üzemeltethetők. 14

15 5.1. Az elkészült gázbázisú fejlesztés A Pannon Hőerőmű Rt. Pécs város és a térség energiaellátását korszerű, gazdaságos és a szigorú környezetvédelmi követelménynek megfelelő technológiával hosszú távon biztosítani kívánja. A jelenlegi feltételeknek és az országos energia koncepciónak leginkább a földgázbázisra alapozott energiatermelés felel meg. Az erőmű fejlesztési változatának lényege a meglévő kazánok átalakításával egy földgázbázisú erőmű létrehozása, amelyben a termelt gőzzel üzemeltetjük a meglévő III. és IV. számú gőzturbinát. Az 5. és 7. kazánok gáz ill. alternatív olaj-tüzelésre épültek át, amelyek részt vesznek a csúcshőigények kielégítésében. Az így kiépített rendszer rugalmasságát a IV. turbinába beépített kondenzációs kapacitás biztosítja. Ez a fejlesztés lehetővé teszi a meglévő infrastruktúra, a két 15

16 hőszolgáltató egység további alkalmazását. Ez a változat a kapcsolt energiatermelés és a korszerű technológia révén magas energetikai hatékonysággal rendelkezik. Tüzelőanyag ellátás A PANNONPOWER csoport gázellátását a MOL Rt. gázátadó állomásától kiépített kb. 4 km hosszúságú nagynyomású gázelosztó vezetéken keresztül tudjuk biztosítani. A Pannon Hőerőmű Rt. és a MOL Rt. hosszú távú tüzelőanyag ellátási szerződést kötött, mely nem megszakítható és megszakítható földgáz teljesítményt rögzít. A nem megszakítható földgáz teljesítmény megfelel a kettő átalakítandó gőzkazán tüzelő hőteljesítményével, illetve a második ütemű fejlesztés gázturbina tüzelő hőteljesítményével. Az alternatív fűtőolaj tüzeléshez a meglévő olajlefejtő-, tároló rendszer felújítása után felhasználásra kerül a tartalékot képező tüzelőanyag manipulálására, tárolására. Főbb műszaki paraméterek (2 gázkazán) Összes beépített villamos teljesítmény 70 MW Kiadott villamos energia 200 GWh/év Hőértékesítés 2 PJ Tüzelőanyag felhasználás 4 PJ Garantált kazánhatásfok 92,5 % Műszaki tartalom, főbb átalakítások Gázrendszer - Nagynyomású primer földgázvezeték kiépítése az erőmű területén belül - Erőművi földgázfogadó, redukáló, mérő állomás kiépítése, integrálva az új központi irányítástechnikai rendszerhez - Új földgázfogadó épület megépítése Olajrendszer - Meglévő lefejtőrendszer átalakítása - Meglévő 5000 m3-es tartály átalakítása - Új olaszivattyúház létesítése új technológiai rendszerrel, integrálva az új központi irányítástechnikai rendszerhez 5.,7. kazán átalakítása - Kazánok teljes tűztéri forrcsőcseréje - Kazán égők cseréje földgáz, alternatív olaj tüzelésű égőkre - Hőátadó felületek kiosztásának módosítása - Acélszerkezeti átalakítások Egyéb kapcsolódó beruházások - Új központi DCS rendszerű irányítástechnika kiépítése - Kazán és léghevítő tisztítás hulladékvíz kezelő rendszer kiépítése - Kazánok tüzelőanyag ellátó rendszerének kiépítése - Levegő- füstgázrendszer kiépítése - Füstgázcsatorna átalakítása 16

17 - Gáz- és olajbiztonságnak megfelelő tűzvédelmi rendszer kiépítése A beruházás finanszírozása, kivitelezése A gázbázisú fejlesztés megvalósítása összesen 4,5 Mrd Ft beruházását jelentett a Pannon Hőerőmű Rt. számára. A szükséges tőke legnagyobb részét saját forrásból biztosítottuk. A fejlesztés kivitelezésének fővállalkozója a Transzelektro Rt. volt. A földgázalapú fejlesztés előnyei - A gázüzemre való áttérés eredményeképpen az erőmű kibocsátásai a levegőtisztaság-védelmi követelményekben előírt, a jelenleginél szigorúbb határértékeken belül maradnak. - Pécs város területén és tágabb környezetében a jelenlegi kibocsátások jelentős csökkenése és így a levegőminőség javulása érhető el. - A fejlesztések rugalmasan és ütemezetten, a piaci igények valamint a rendelkezésre álló és biztosítható fejlesztési források figyelembe vételével történhettek. Így a földgáz-és alternatív olajtüzelésre átállított kazánok mellett a későbbiekben egy vagy két gázturbina is üzembe helyezhető, amivel a kívánt hőenergia-termelő kapacitás, valamint a városi távhőellátás hosszú távú biztonsága és piacképessége megtartható; a villamosenergia termelő kapacitás a mindenkori piaci igények szerinti növelhető, eleget téve a legjobb elérhető technológia elvének. - A fejlesztések a jelenlegi épületen belül megvalósíthatók voltak, a működtetéshez szükséges infrastruktúra kisebb-nagyobb átalakításokkal alkalmas vagy alkalmassá tehető volt a kiszolgálásra, ami jelentős beruházási megtakarításokat is eredményezett. - A gázbázisú fejlesztés jelentős területigénnyel és terhelő, szennyező hatásokkal járó technológiai műveletek (pl. külfejtések, zagytér, stb.) megszűnésével is járt. Így nem csak területek szabadulnak fel, rekultivált területek adhatók vissza városi, helyi hasznosításra, hanem a működési költségek is csökkenthetők. 17

18 6. Környezetvédelmi innováció A PANNONPOWER csoport által megvalósított két jelentős beruházás (biomassza projekt, gázbázisú fejlesztés) a már bemutatott műszaki-, technológiai innováción felül igen jelentős környezetvédelmi innovációt is eredményezett. Az erőmű emissziós értékei megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is, miközben a hőellátás és a villamos energia termelés a korábbi éveknek megfelelő szintű. Kibocsátási értékek változása Emissziós előírások Szén Biomassza Gáz NOx mg/nm³ Max. 300 Max. 350 CO mg/nm³ Max. 250 Max. 100 Szilárd (por) mg/nm³ Max. 30 Max. 5 SO² (SO² + SO³) mg/nm³ Max. 200 Max. 35 A fejlesztések pozitív környezetvédelmi hozadéka az egységnyi füstgáz emissziók összehasonlításával jól érzékelhető. A legnagyobb jelentőségű javulás a kéndioxid és a porkibocsátásban drasztikus csökkenésében tapasztalható. A megújuló energiák felhasználása emellett egyben széndioxid (CO²) emisszió csökkenést is jelentenek (zéró széndioxid emisszió). tonna/év Kéndioxid Nitrogénoxid Szilárd A csökkenő emisszió nem csupán a fajlagos füstgáz emisszióban érhető tetten, az éves kibocsátás is jelentősen csökken. 18

19 I (mikro g/m 3 ) Az SO 2 koncentráció változása a maximális 1 órai kibocsátás esetén, szélirányban szélsebesség: 3 m/s ; stab. kat. : 6 ; z = 1,5 m I (mikro g/m 3 ) határérték jelenleg fejlesztés után Az NOx koncentráció változása a maximális 1 órai kibocsátás esetén, szélirányban x (m) A régióra gyakorolt pozitív hatások szélsebesség 3 m/s ; stab. kat. : 6 ; z = 1,5 m határérték jelenleg fejlesztés után x (m) - A beruházások meglévő telephelyen valósult meg, nem volt szükség új területek igénybevételére. - Az erőmű tüzeléstechnológiai berendezéseinek kibocsátásai a térség levegőminőségére jelentős hatással vannak. Kibocsátott emissziós értékek jelentősen csökkennek (légszennyezők, talajszennyezők, szilárdhulladékok, stb.). 19

20 - A jelentősebb diffúz pontforrások (az erőmű telephelyén lévő széntér, a hamu, salak elhelyezésére használt zagytér, stb.) megszűnnek. - Külszíni fejtések megszüntetésével, tájrendezésével a Mecsek hegyoldalában ejtett sebek megszűnnek. - A jelenlegi zagykazetták rekultivációjával egy városi rekreációs terület hozható létre. 20

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Péterffy Attila erőmű üzletág-vezető ERŐMŰ FÓRUM 2012. március 22-23. Balatonalmádi Tartalom 1. Bemutatkozás 1.1 Tulajdonosi háttér 1.2 A pécsi erőmű 2. Tapasztalatok

Részletesebben

Szekszárd távfűtése Paksról

Szekszárd távfűtése Paksról Szekszárd távfűtése Paksról Jakab Albert csoportvezetőnek (Paksi Atomerőmű) a Magyar Nukleáris Társaság szimpóziumán 2016. december 8-9-én tartott előadása alapján összeállította: Sigmond György Magyar

Részletesebben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás

Részletesebben

I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap Energiahatékony megoldások ESCO

I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap Energiahatékony megoldások ESCO I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap 2017.03.29. Energiahatékony megoldások ESCO AZ ESCO-RÓL ÁLTALÁBAN ESCO 1: Energy Service Company ESCO 2: Energy Saving Company Az ESCO-k fűtési, világítási rendszerek,

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

energetikai fejlesztései

energetikai fejlesztései Miskolc város v energetikai fejlesztései sei 2015. 09. 04. Kókai Péter MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. Célok A város levegőminőségének javítása Helyi adottságok kihasználása Miskolc város v energiastratégi

Részletesebben

ELSŐ SZALMATÜZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD

ELSŐ SZALMATÜZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD ELSŐ SZALMATÜZEL ZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD HőerH erőmű Zrt. http:// //www.bhd.hu info@bhd bhd.hu 1 ELŐZM ZMÉNYEK A fosszilis készletek kimerülése Globális felmelegedés: CO 2, CH 4,... kibocsátás Magyarország

Részletesebben

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK LEHETSÉGES SZEREPE A LOKÁLIS HŐELLÁTÁSBAN. Németh István Okl. gépészmérnök Energetikai szakmérnök

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK LEHETSÉGES SZEREPE A LOKÁLIS HŐELLÁTÁSBAN. Németh István Okl. gépészmérnök Energetikai szakmérnök A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK LEHETSÉGES SZEREPE A LOKÁLIS HŐELLÁTÁSBAN Németh István Okl. gépészmérnök Energetikai szakmérnök TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI Mértékegység 1990 1995 2000 2001 2002

Részletesebben

Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei VEOLIA MAGYARORSZÁGON. Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017.

Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei VEOLIA MAGYARORSZÁGON. Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017. Szakolyi Biomassza Erőmű kapcsolt energiatermelési lehetőségei Vollár Attila vezérigazgató Balatonfüred, 2017. március VEOLIA MAGYARORSZÁGON Több, mint 20 éve a piacon Víz Hulladék Energia ESZKÖZÖK AJÁNLATOK

Részletesebben

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében 2012.09.20. A legnagyobb mennyiségű égetésre alkalmas anyagot a Mechanika-i Biológia-i Hulladék tartalmazza (rövidítve

Részletesebben

Energetikai gazdaságtan. Bevezetés az energetikába

Energetikai gazdaságtan. Bevezetés az energetikába Energetikai gazdaságtan Bevezetés az energetikába Az energetika feladata Biztosítani az energiaigények kielégítését környezetbarát, gazdaságos, biztonságos módon. Egy szóval: fenntarthatóan Mit jelent

Részletesebben

Szilárd biomassza energetikai hasznosíthatóságának vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén

Szilárd biomassza energetikai hasznosíthatóságának vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén TEHETSÉGES HALLGATÓK AZ ENERGETIKÁBAN AZ ESZK ELŐADÁS-ESTJE Szilárd biomassza energetikai hasznosíthatóságának vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén Egri Tamás Gépészkari alelnök egri.tamas@eszk.org 2014.

Részletesebben

A pécsibiomassza projektektapasztalatai

A pécsibiomassza projektektapasztalatai A pécsibiomassza projektektapasztalatai Péterffy Attila Elnök-vezérigazgató Pannon Hőerőmű Zrt. 2014. november 13. REKK Workshop Budapest ) Tartalom A Veolia tevékenységi területei A Pannonpower megújuló

Részletesebben

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet 23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet a 140 kwth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről

Részletesebben

BIOGÁZ KOGENERÁCIÓS KISERŐMŰVI TERVEZÉS, ENGEDÉLYEZÉS, PROJEKTMENEDZSMENT. Anger Ottó Béla +36 30 399 78 85

BIOGÁZ KOGENERÁCIÓS KISERŐMŰVI TERVEZÉS, ENGEDÉLYEZÉS, PROJEKTMENEDZSMENT. Anger Ottó Béla +36 30 399 78 85 BIOGÁZ KOGENERÁCIÓS KISERŐMŰVI TERVEZÉS, ENGEDÉLYEZÉS, PROJEKTMENEDZSMENT Anger Ottó Béla +36 30 399 78 85 09/23/10 1 DECENTRALIZÁLT KISERŐMŰVEK Villamosenergia-rendszer általában: hatékony termelés és

Részletesebben

MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ

MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ 1. számú melléklet A tüzelő berendezésekre vonatkozó legfontosabb adatok 2 1/a, számú táblázat: a tüzelőberendezésekre vonatkozó engedélyezéssel,

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA, KAPCSOLT HŐ ÉS VILLAMOS ENERGIA, VALAMINT BIOMETÁN TERMELÉS KEOP-2012-4.10.0./C

MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA, KAPCSOLT HŐ ÉS VILLAMOS ENERGIA, VALAMINT BIOMETÁN TERMELÉS KEOP-2012-4.10.0./C MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA, KAPCSOLT HŐ ÉS VILLAMOS ENERGIA, VALAMINT BIOMETÁN TERMELÉS KEOP-2012-4.10.0./C A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése ösztönözni a decentralizált, környezetbarát

Részletesebben

Miért van szükség új erőművekre? Az erőmű építtetője. Új erőmű a régi üzemi területen. Miért Csepelre esett a választás?

Miért van szükség új erőművekre? Az erőmű építtetője. Új erőmű a régi üzemi területen. Miért Csepelre esett a választás? Csepel III Erőmű 2 Miért van szükség új erőművekre? A technikai fejlődés folyamatosan szükségessé teszi az erőműpark megújítását. Megbízható, magas hatásfokú, környezetbarát erőműpark tudja biztosítani

Részletesebben

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet 23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet a 140 kw th és az ennél nagyobb, de 50 MW th -nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről

Részletesebben

A Csepel III beruházás augusztus 9.

A Csepel III beruházás augusztus 9. A Csepel III beruházás 2010. augusztus 9. Áttekintés 1. Anyavállalatunk, az Alpiq 2. Miért van szükség gáztüzelésű erőművekre? 3. Csepel III beruházás 4. Tervezés és engedélyeztetés 5. Ütemterv 6. Csepel

Részletesebben

Hulladékból Energia Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök

Hulladékból Energia Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök Hulladékból Energia 2012.10.26. Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében. A legnagyobb mennyiségű

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén - komoly lépéseket

Részletesebben

UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft.

UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft. UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft. Az ipari kazángyártás kihívásai és megoldásai PŐDÖR Csaba - ügyvezető igazgató 1947-2015 A jogelődöt 1947 évben alapították Az 1970-es évektől a kazángyártás a fő irány

Részletesebben

A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon

A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon (az Európai Parlament és a Tanács 2004/8/EK irányelv 6. cikk (3) bekezdésében

Részletesebben

Biogáz alkalmazása a miskolci távhőszolgáltatásban

Biogáz alkalmazása a miskolci távhőszolgáltatásban Biogáz alkalmazása a miskolci távhőszolgáltatásban Kovács Tamás műszaki csoportvezető 23. Távhő Vándorgyűlés Pécs, 2010. szeptember 13. Előzmények Bongáncs utcai hulladéklerakó 1973-2006 között üzemelt

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST. Polgár Győző energetikai szaktanácsadó

LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST. Polgár Győző energetikai szaktanácsadó LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN 2015. JÚNIUS 3. BUDAPEST Polgár Győző energetikai szaktanácsadó CÉGFILOZÓFIÁNK Fenntartható energiaszolgáltatás Környezetvédelem és energiamegtakarítás Hosszú távú

Részletesebben

A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások

A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások Idrányi Zsolt igazgató, PhD. stud. Prof.Dr. Marosvölgyi Béla Nyugat-Magyarországi Egyetem Kooperációs

Részletesebben

OROSZLÁNY Város távfűtésének jövője

OROSZLÁNY Város távfűtésének jövője MET Energia Fórum 2012. OROSZLÁNY Város távfűtésének jövője Közbenső értékelés Előadó: Takács Károly, polgármester Balatonalmádi, 2012. március 22.. Oroszlányi távfűtés jövője Termelő oldali előzmények

Részletesebben

Európa szintű Hulladékgazdálkodás

Európa szintű Hulladékgazdálkodás Európa szintű Hulladékgazdálkodás Víg András Környezetvédelmi üzletág igazgató Transelektro Rt. Fenntartható Jövő Nyitókonferencia 2005.02.17. urópa színtű hulladékgazdálkodás A kommunális hulladék, mint

Részletesebben

MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag

MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag ? A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag Tartalom MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG A biogáz és a fosszilis energiahordozók A biogáz felhasználásának

Részletesebben

ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN

ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN ZÖLD TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS PÉCSEN KÉNYELEM ÉS BIZTONSÁG FENNTARTHATÓ MÓDON A távfűtés a legkorszerűbb és a leginkább környezetbarát fűtési megoldás a nagyvárosokban élők számára. Egy megfelelően hőszigetelt,

Részletesebben

MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS

MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS HÍDFŐ-PLUSSZ IPARI,KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Székhely:2112.Veresegyház Ráday u.132/a Tel./Fax: 00 36 28/384-040 E-mail: laszlofulop@vnet.hu Cg.:13-09-091574

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1.

Az enhome komplex energetikai megoldásai. Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az enhome komplex energetikai megoldásai Pénz, de honnan? Zalaegerszeg, 2015 október 1. Az energiaszolgáltatás jövőbeli iránya: decentralizált energia (DE) megoldások Hagyományos, központosított energiatermelés

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés Készítette: Terbete Consulting Kft. Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén - komoly lépéseket tett az elmúlt évek során az

Részletesebben

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások szolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások Pécs, 2010. szeptember 14. Győri Csaba műszaki igazgatóhelyettes Németh András üzemviteli mérnök helyett/mellett megújuló energia Megújuló Energia

Részletesebben

Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése

Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése 2014. 11. 13. Nyíri László MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. Áttekintés Miskolci távhőszolgáltató bemutatása Mutatószámok

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés Veolia Energia Magyarország Zrt. Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai

Részletesebben

Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök

Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök TARTALOM Energia hordozók, energia nyerés (rendelkezésre állás, várható trendek) Energia termelés

Részletesebben

A Mátrai Erőmű ZRt. Ipari parkjának bemutatása

A Mátrai Erőmű ZRt. Ipari parkjának bemutatása A Mátrai Erőmű ZRt. Ipari parkjának bemutatása Ipari szimbiózis workshop Orosz Zoltán 2014.04.15. 1 A Mátrai Erőmű ZRt. vállalati profilja Telephely Mutatók Tulajdonosi struktúra Beépített teljesítm. Értékesített

Részletesebben

A LAKOSSÁGI ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK KIHÍVÁSAI

A LAKOSSÁGI ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK KIHÍVÁSAI A LAKOSSÁGI ENERGIAHATÉKONYSÁGI BERUHÁZÁSOK FINANSZÍROZÁSÁNAK KIHÍVÁSAI Szabó Sándor - Igazgató Értékesítési és Ügyfélkapcsolati Igazgatóság MFB Zrt. AZ MFB KIEMELT SZEREPET TÖLT BE AZ UNIÓS FORRÁSOK KIHELYEZÉSÉBEN

Részletesebben

Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel

Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel HERZ Armatúra Hungária Kft. Páger Szabolcs Használati meleg vizes hőszivattyú Milyen formában állnak rendelkezésre a fa alapú biomasszák? A korszerű

Részletesebben

Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben. Készítette: Nagy Attila Bence

Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben. Készítette: Nagy Attila Bence Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben Készítette: Nagy Attila Bence Alapfogalmak 1. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés: hő és villamos energia előállítása egy technológiai folyamatban, mechanikai

Részletesebben

Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális pályázati konstrukciók a KEOP-on belül Zöldgazdaság-fejlesztési program 1. prioritás: Egészséges, tiszta települések 2. prioritás: Vizeink jó kezelése 3. prioritás: Természeti értékeink jó kezelése

Részletesebben

Megvalósítási javaslat SiófokVáros Önkormányzata részére 2014. május

Megvalósítási javaslat SiófokVáros Önkormányzata részére 2014. május Megvalósítási javaslat SiófokVáros Önkormányzata részére 2014. május A Balaton-parti Kft. földgázos hőtermelői rendszereinek részleges kiváltása biomasszán alapuló hőtermeléssel A biomassza tüzelőanyaggal

Részletesebben

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató Sajtótájékoztató 2009. február 11. Kovács József vezérigazgató 1 Témakörök 2008. év értékelése Piaci környezet Üzemidő-hosszabbítás Teljesítménynövelés 2 Legfontosabb cél: A 2008. évi üzleti terv biztonságos

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ

MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ 1 1. DEFINÍCIÓK Emissziós faktor: egységnyi elfogyasztott tüzelőanyag, megtermelt villamosenergia, stb. mekkora mennyiségű ÜHG (üvegházhatású gáz) kibocsátással

Részletesebben

Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása

Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása Kaposvári Vagyonkezelő Zrt Távfűtési Üzem Új fogyasztók bekapcsolása a távhőszolgáltatásba A felszabaduló kapacitások kihasználása Zanatyné Uitz Zsuzsanna okl. gépészmérnök Nyíregyháza, 2011. szeptember

Részletesebben

A villamos energiát termelő erőművekről. EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13

A villamos energiát termelő erőművekről. EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13 A villamos energiát termelő erőművekről EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13 A villamos energia előállítása Az ember fejlődésével nőtt az energia felhasználás Egyes energiafajták megtestesítői az energiahordozók:

Részletesebben

110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet

110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet 110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet a nagy hatásfokú, hasznos hőenergiával kapcsoltan termelt villamos energia és a hasznos hő mennyisége megállapításának számítási módjáról A villamos energiáról szóló 2007.

Részletesebben

A hulladékégetés jövője Magyarországon. Hulladékhasznosító erőmű megépíthetősége Székesfehérváron.

A hulladékégetés jövője Magyarországon. Hulladékhasznosító erőmű megépíthetősége Székesfehérváron. A hulladékégetés jövője Magyarországon. Hulladékhasznosító erőmű megépíthetősége Székesfehérváron. Sámson László Hulladékkezelési igazgató Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Hulladékhasznosító Mű HULLADÉKBÓL

Részletesebben

Települések hőellátása helyi energiával

Települések hőellátása helyi energiával MTA KÖTEB Jövőnk a Földön Albizottság MTA Energetikai Bizottság, Hőellátás Albizottság, a MMK, MATÁSZSZ és MTT közreműködésével szervezett konferencia Települések hőellátása helyi energiával A konferencia

Részletesebben

A Budapesti Erőmű ZRt évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4.

A Budapesti Erőmű ZRt évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN ISO 14001:2005 szabvány 4.4. A Budapesti Erőmű ZRt. 215. évi környezeti tényező értékelés eredményének ismertetése az MSZ EN SO 141:25 szabvány 4.4.3 fejezet alapján 216. április Budapesti Erőmű ZRt. 215. évi környezeti tényező értékelés

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/8/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 25-i ülésére Tárgy: Döntés az Önkormányzatok és intézményeik

Részletesebben

Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG

Frank-Elektro Kft. BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. 5440 Kunszentmárton Zrínyi u. 42. Telefon: 56/560-040, 30/970-5749 frankelektro.kft@gmail.com BEMUTATKOZÓ ANYAG Frank-Elektro Kft. telephely korszerűsítése, építési munkái. A Frank-Elektro

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai

Részletesebben

Megvalósult és tervezett biomassza projektek. Magyarországon. Vajnai Attila. 15 perc

Megvalósult és tervezett biomassza projektek. Magyarországon. Vajnai Attila. 15 perc Megvalósult és tervezett biomassza projektek Magyarországon Vajnai Attila 15 perc A jelenlegi helyzet Magyarország a kiválóan teljesítő országok között van, hiszen a 2010-es célt már 2005-ben teljesítettük.

Részletesebben

A Kenyeri Vízerőmű Kft. 478/2008. számú kiserőművi összevont engedélyének 1. sz. módosítása

A Kenyeri Vízerőmű Kft. 478/2008. számú kiserőművi összevont engedélyének 1. sz. módosítása 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: VEFO-38/ /09 ÜGYINTÉZŐ: Slenker Endre TELEFON: 06-1-459-7777; 06-1-459-7773 TELEFAX: 06-1-459-7766; 06-1-459-7764 E-MAIL: eh@eh.gov.hu; slenkere@eh.gov.hu HATÁROZAT

Részletesebben

A szén alkalmazásának perspektívái és a Calamites Kft. üzleti törekvései

A szén alkalmazásának perspektívái és a Calamites Kft. üzleti törekvései A szén alkalmazásának perspektívái és a Calamites Kft. üzleti törekvései Dr. Kalmár István üzletfejlesztési igazgató Calamites Kft. Máza, 2010. február 25. A szén alkalmazási lehetőségei A klasszikus égetési

Részletesebben

Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D

Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D 1. A támogatás célja: Jelen pályázati felhívás kiemelt célkitűzése összhangban a hazai és EU stratégiával ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást

Részletesebben

A TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS NEMZETGAZDASÁGI SZINTŰ ENERGETIKAI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELŐNYEI

A TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS NEMZETGAZDASÁGI SZINTŰ ENERGETIKAI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELŐNYEI A TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS NEMZETGAZDASÁGI SZINTŰ ENERGETIKAI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI ELŐNYEI Sigmond György MaTáSzSz Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége BME ESZK 2006. március 23. Távhőfelhasználás Magyarországon

Részletesebben

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat melléklete 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat

Részletesebben

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14. Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési

Részletesebben

Hagyományos és modern energiaforrások

Hagyományos és modern energiaforrások Hagyományos és modern energiaforrások Életünket rendkívül kényelmessé teszi, hogy a környezetünkben kiépített, elektromos vezetékekből álló hálózatok segítségével nagyon könnyen és szinte mindenhol hozzáférhetünk

Részletesebben

Hulladékhasznosító mű létesítésének vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén

Hulladékhasznosító mű létesítésének vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén TEHETSÉGES HALLGATÓK AZ ENERGETIKÁBAN AZ ESZK ELŐADÁS-ESTJE Hulladékhasznosító mű létesítésének vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén Pintácsi Dániel Energetikai mérnök MSc hallgató pintacsi.daniel@eszk.org

Részletesebben

Energetikai Szakkollégium Egyesület

Energetikai Szakkollégium Egyesület Csetvei Zsuzsa, Hartmann Bálint 1 Általános ismertető Az energiaszektor legdinamikusabban fejlődő iparága Köszönhetően az alábbiaknak: Jelentős állami és uniós támogatások Folyamatosan csökkenő költségek

Részletesebben

Biomassza az NCST-ben

Biomassza az NCST-ben Biomassza az NCST-ben Tervek, célok, lehetőségek Lontay Zoltán irodavezető MET Balatonalmádi, 2011. június 8. / GEA EGI Energiagazdálkodási Zrt. Az energetika állami befolyásolása a tulajdonosi pozíció

Részletesebben

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15.

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. Negyedéves termelési jelentés II. negyedév Bevezető: A PannErgy Nyrt. zöld energia termelését és hasznosítását

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés év

Éves energetikai szakreferensi jelentés év Éves energetikai szakreferensi jelentés 2017. év Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás... 4 Villamosenergia-felhasználás... 4 Gázfelhasználás... 5 Távhőfelhasználás...

Részletesebben

Fűtési rendszerek korszerűsítése energetikai befektetővel

Fűtési rendszerek korszerűsítése energetikai befektetővel Fűtési rendszerek korszerűsítése energetikai befektetővel Küszöbön a felújítás! Cothec Kft. Az ESCO-ról általában ESCO 1: Energy Service Company ESCO 2: Energy Saving Company Az 1900-as évek elejétől létező

Részletesebben

CNG és elektromos járművek töltése kapcsolt termelésből telephelyünkön tapasztalatok és lehetőségek

CNG és elektromos járművek töltése kapcsolt termelésből telephelyünkön tapasztalatok és lehetőségek XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia Balatonfüred, 2018.március 22. CNG és elektromos járművek töltése kapcsolt termelésből telephelyünkön tapasztalatok és lehetőségek Zanatyné Uitz

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési

Részletesebben

Lignithasznosítás a Mátrai Erőműben

Lignithasznosítás a Mátrai Erőműben Lignithasznosítás a Mátrai Erőműben > Balatonalmádi, 212. március 22. Giczey András termelési igazgató 1 > Ha egyetlen mondatban akarnánk összefoglalni az Energiastratégia fő üzenetét, akkor célunk a függetlenedés

Részletesebben

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD POWER Kft. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások

Részletesebben

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP-3.3.3-13.

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP-3.3.3-13. Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése Kódszám: KMOP-3.3.3-13. Támogatható tevékenységek köre I. Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-,

Részletesebben

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és

Részletesebben

Biomassza-tüzelésű, fluid tüzelési technológiájú kazánok

Biomassza-tüzelésű, fluid tüzelési technológiájú kazánok Kotnyek József projektmenedzser MEE 2012. 09. 05.-07. 1. Rövid fejlődéstörténet, amelyre a kazángyártás alapul: 1841 Röck István megalapítja Budafokon a műhelyét. 1844 Ganz Ábrahám megalapítja az első

Részletesebben

NCST és a NAPENERGIA

NCST és a NAPENERGIA SZIE Egyetemi Klímatanács SZENT ISTVÁN EGYETEM NCST és a NAPENERGIA Tóth László ACRUX http://klimatanacs.szie.hu TARTALOM 1.Napenergia potenciál 2.A lehetséges megoldások 3.Termikus és PV rendszerek 4.Nagyrendszerek,

Részletesebben

A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása

A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása A FŐTÁV pályázati törekvéseinek és energiahatékonysági irányainak bemutatása 2014. október 28. Balog Róbert Kapcsolati és üzletfejlesztési igazgató, FŐTÁV Zrt. 2010-2013 2 Távfelügyelet Műszaki tartalom:

Részletesebben

Hulladékhasznosító Mű bemutatása

Hulladékhasznosító Mű bemutatása Hulladékhasznosító Mű bemutatása Fenntartható Hulladékgazdálkodás GTTSZ Fenntartható Fejlődés Tagozata Sámson László, igazgató, Hulladékkezelési Igazgatóság, FKF Nonprofit Zrt. Budapest, 2018. április

Részletesebben

Modern Széntüzelésű Erőművek

Modern Széntüzelésű Erőművek Modern Széntüzelésű Erőművek Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 20011-2012 II. félév Katona Zoltán zoltan.katona@eon-energie.com Tel.: 06-30-415 1705 1 Tematika A szén szerepe, jellemzői Széntüzelés,

Részletesebben

A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére

A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére Készítette: Emesz Tibor Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2014. május 29. Jogszabályi háttér 306/2010 (XII.23.) Korm.

Részletesebben

A henergia termelés jelene és jövje Tatabánya városában. Tatabánya, 2010. október 22. Készítette: Kukuda Zoltán 1

A henergia termelés jelene és jövje Tatabánya városában. Tatabánya, 2010. október 22. Készítette: Kukuda Zoltán 1 A henergia termelés jelene és jövje Tatabánya városában Tatabánya, 2. október 22. Készítette: Kukuda Zoltán Tartalom Bevezet Alapítás, tulajdonosi szerkezet Minségirányítás és környezetvédelem Az erm története

Részletesebben

2. Település szintű jellemzése: az ellátórendszerek helyzetére távlati fejlesztési feladatokra Előadás anyaga

2. Település szintű jellemzése: az ellátórendszerek helyzetére távlati fejlesztési feladatokra Előadás anyaga BME Közgazdaságtudományi Kar: TELEPÜLÉS- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS szakirányt választott IV. éves hallgatók MŰSZAKI INFRASTRUKTÚRA szaktárgya keretében, a: TERÜLETI ENERGIAGAZDÁLKODÁS és ENERGIAELLÁTÁS és HÍRKÖZLÉS

Részletesebben

PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA

PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA Magyarország fakitermelése em 3 AESZ 2008 6000 5000 4000 3000 5836 5784 5659 5940 5912 2000 1000 0 2002 2003 2004 2005 2006 A kemény sarangolt és

Részletesebben

H/17395. számú. országgyűlési határozati javaslat

H/17395. számú. országgyűlési határozati javaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/17395. számú országgyűlési határozati javaslat a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes,

Részletesebben

EEA Grants Norway Grants

EEA Grants Norway Grants EEA Grants Norway Grants Szurovcsák András, SZURO-TRADE Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2017. április 28. Cégismertető Az 1996-ban alakult Szuro-Trade Kft. mára a régió

Részletesebben

A kapcsolt energiatermelés jelene és lehetséges jövője Magyarországon

A kapcsolt energiatermelés jelene és lehetséges jövője Magyarországon ENERGETIKAI ÉS KÖZÜZEMI TANÁCSADÁS A kapcsolt energia jelene és lehetséges jövője Magyarországon Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) 2010 TANÁCSADÁS A kapcsolt a primerenergia-megtakarításon keresztül

Részletesebben

FA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSÁNAK VESZÉLYEI A MAGYAR FAIPARRA

FA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSÁNAK VESZÉLYEI A MAGYAR FAIPARRA FA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSÁNAK VESZÉLYEI A MAGYAR FAIPARRA Miért kell a címben szereplő témáról beszélni? Ezen érdekek összehangolásával kell megfelelő állami szabályokat hozni. Most úgy tűnik, hogy ezen

Részletesebben

KÉNYSZER ÉS ADAPTÁCIÓ. Avagy: Az út amit választottunk!

KÉNYSZER ÉS ADAPTÁCIÓ. Avagy: Az út amit választottunk! KÉNYSZER ÉS ADAPTÁCIÓ Avagy: Az út amit választottunk! A hőtermelő gépcsoport allokáció 2006-tól: - 2 db Láng-Borsig kazán (28 t/h, 42 bar, 400 c o ), 1 db ellennyomású fűtőturbina (1960-as évek eleje)

Részletesebben

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser

Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser Új pályázati lehetőségek vállalkozásoknak Nyeste Péter projektmenedzser 2016. november 4. Újonnan megjelent pályázati felhívások Kis összegű eszközbeszerzés - GINOP 1.2.2-16 Nagy összegű eszközbeszerzés

Részletesebben

Cégünkről Polytechnik Biomass Energy

Cégünkről Polytechnik Biomass Energy Cégünkről Polytechnik Biomass Energy Közepes méretű családi vállalkozás Székhely: AT Gyártási központ: HU 450 alkalmazott világszerte Kirendeltségek több mint 20 országban Első kazán 1965-ben >2 500 referencia

Részletesebben

Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen

Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen Mit kell tudnunk a sikeres pályázáshoz? Az energetikai pályázatokról szakszerűen 12 ezer milliárd forintos keret 513 Mrd Ft kapacitásbővítés 146 Mrd Ft informatika 581 Mrd Ft innováció 160 Mrd Ft energetika

Részletesebben

HŐENERGIA HELYBEN. Célok és lehetőségek. Fűtsünk kevesebbet, olcsóbban, hazai energiával!

HŐENERGIA HELYBEN. Célok és lehetőségek. Fűtsünk kevesebbet, olcsóbban, hazai energiával! HŐENERGIA HELYBEN Célok és lehetőségek Fűtsünk kevesebbet, olcsóbban, hazai energiával! Hazánk hőellátó energiahordozó struktúrája ma (EurObserv ER 2013): Földgáz 340 PJ (9,3 milliárd m3) Geotermia 4,5

Részletesebben

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. 2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök

Részletesebben

Hőtárolók a kapcsolt energiatermelésben

Hőtárolók a kapcsolt energiatermelésben Hőtárolók a kapcsolt energiatermelésben XIX. Főenergetikusi és Innovációs Szeminárium Visegrád, 2012. május 9-11. Kapcsolt energiatermelés Azonos technológiai folyamatban hő- és villamosenergia egyidejű

Részletesebben

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Molnár Ágnes Mannvit Budapest Regionális Workshop Climate Action and renewable package Az Európai Parlament 2009-ben elfogadta a megújuló

Részletesebben

Innovációs leírás. Hulladék-átalakító energiatermelő reaktor

Innovációs leírás. Hulladék-átalakító energiatermelő reaktor Innovációs leírás Hulladék-átalakító energiatermelő reaktor 0 Hulladék-átalakító energiatermelő reaktor Innováció kategóriája Az innováció rövid leírása Elérhető megtakarítás %-ban Technológia költsége

Részletesebben