Károli Gáspár Református Egyetem. Állam- és Jogtudományi Kar
|
|
- Gyula Barta
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar BŰNÜGYI SZAKJOGÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS 1. félév 1. Kriminalisztikai alapok A tantárgy azoknak a kriminalisztikai alapoknak az elsajátítását foglalja magában, amelyek nélkülözhetetlenek a krimináltechnika, krimináltaktika és kriminálmetodika részletesebb tanulmányozásához és megértéséhez: kriminalisztikatörténet, a kriminalisztika fogalma, tárgya, helye a bűnügyi tudományok között, a felderítés és a bizonyítás alapvető kérdései. 2. Igazságügyi orvostan A hallgatók megismerik az igazságügyi orvosszakértői szervezetrendszert, az igazságügyi orvostan büntetőeljárási szempontból legfontosabb alapfogalmait, vizsgálati módszereit, elsajátítsák a személyazonosítás, igazságügyi toxikológia alapjait, többek között az orvosszakértői szervezetrendszert, a testi sérülések szakértői véleményezését, a helyszíni halottvizsgálat folyamatát, a hatósági boncolást (boncterem-látogatással egybekötve) és egyes speciális sérülések és károsodások szakértői véleményezését. 3. Igazságügyi elmekórtan és igazságügyi pszichológia A büntetőjog alkalmazása során az igazságügyi pszichiátriai szakértői bizonyítás szakszerű igénybevételéhez, a szakértői vélemény értékeléséhez elengedhetetlen a minimális pszichiátriai ismeretek megszerzése. A kóros elmeállapotként értékelhető pszichiátriai megbetegedések tünettana, kriminológiai szerepe elemi jelentőségű. Az igazságügyi pszichológia előadás bepillantást enged a szakértői munka területeibe, munkamódszertanába, valamint a pszichológusi munka speciális szerepeibe a büntetés-végrehajtás keretein belül. 4. Hagyományos és modern krimináltechnika A legfontosabb krimináltechnikai szakterületek feltérképezése (daktiloszkópia, traszológia, ballisztika, DNS vizsgálatok), amely által a hallgatók képesek lesznek arra, hogy felismerjék azokat a kérdéseket, amelyek az ilyen jellegű szakértői 1. oldal / 5 oldal
2 bizonyítást igénylik, illetve, hogy a szakértők számára megfelelő kérdéseket tudjanak feltenni. 5. Krimináltaktika - nyomozásszervezés A tantárgy a verziók nyomozásban betöltött szerepével, a nyomozás tervezésének és szervezésének főbb elméleti kérdéseivel, fontosabb szabályaival foglalkozik, célja, hogy a hallgatók képesek legyenek a gyakorlatban megtervezni és megszervezni a nyomozást és alkalmazni tudják a tervezési segédleteket. 6. Krimináltaktika - bizonyítási eljárások A tantárgy keretében a szemle, a helyszíni kihallgatás, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás, a szembesítés és a szakértők párhuzamos meghallgatása kerül szóba, ezen intézmények szabályozása és gyakorlata. Cél, hogy a hallgatók a büntető eljárási jogból ismert bizonyítási eljárásokat szakszerűen és törvényesen, valamint az eljárás eredményes befejezése érdekében megfelelő sorrendben hajtsák végre. 7. Krimináltaktika - kihallgatási taktika A pszichikus nyomok keletkezése és felhasználása témakörén belül a puhatolással és a kihallgatással foglalkozunk a tantárgy keretében, az igaz vallomások érdekében alkalmazott kihallgatási műfogások közül a krimináltaktika és a kihallgatási taktika általános kérdései, a terhelt kihallgatása során alkalmazott egyes fogások célszerűsége és megengedhetősége, a vallomások ellenőrzése címszó alatt pedig a vallomás kihallgatás közbeni logikai és egyéb úton történő ellenőrzése és a poligráfos hazugságvizsgálat kerülnek szóba, fentieket a hallgatók és oktatók által szituált szimulációs kihallgatások színesítik, mélyítik el. 8. TIGY és TASZ ügyintézés elméleti és gyakorlati kérdései A titkos információgyűjtés és titkos adatszerzés fogalmának megismerése. A két jogintézmény elhatárolása: azonosságok különbségek. A rendészeti felderítés és bűnügyi felderítés cél- és eszközrendszere. A felderítés és bizonyítás kriminalisztikai és jogi kérdései. A rendőrség, nemzetbiztonsági szolgálatok, az ügyészség, NAV bűnügyi főigazgatósága feladat- és hatásköre. A TIGY és TASZ eszközei, módszerei. A titkosan beszerzett adat felhasználása a büntetőeljárásban. 9. Élet és testi épség elleni bűncselekmények bizonyítása és bírósági gyakorlata Az élet és testi épség elleni bűncselekmények miatt indított büntetőeljárások kriminalisztikai aspektusai, a bizonyítékok hibalehetőségei és a különböző bizonyítási eszközök és eljárások szakmai végrehajtására vonatkozó ajánlások. Az élet és testi épség elleni bűncselekmények helyszíni szemléinek taktikai szabályai, a nyomozások szervezésének és tervezéséinek sajátosságai, a szakértői kérdések specialitásai, adatgyűjtés, tanúkutatás jelentősége, formái és hibalehetőségei, a gyanúsított kihallgatásának és a hazugságvizsgálatnak taktikai elvárásai, elemző-értékelő 2. oldal / 5 oldal
3 tevékenység jelentősége az élet és testi épség elleni bűncselekmények ügyeiben folytatott nyomozásoknál. 2. félév 1. Sorozatbűncselekmények felismerése és bizonyítása A sorozatelkövetés és a sorozatelkövető fogalma, társadalomra veszélyessége, felismerése, a sorozatelkövetés felismerése és bizonyítása érdekében szükséges segédletek, ezek használata, alkalmazása. 2. Vagyon elleni, gazdasági és korrupciós bűncselekmények bizonyítása és bírósági gyakorlata A kriminálmetodikai tételek alapján a vagyon elleni és egyes kiemelt vagyon elleni bűncselekmények, gazdasági és korrupciós bűncselekmények nyomozása, e bűncselekmények bizonyítása, bizonyítási nehézségei gyakorlati példák mentén, a korrupciós bűncselekmények speciális nyomozási taktikái, bizonyításának irányai. 3. Közlekedési bűncselekmények bizonyítása és bírósági gyakorlata A tantárgy a közlekedési bűncselekmények bizonyítása körében elengedhetetlenül szükséges speciális kriminalisztikai ismeretek, közlekedési jogi szemlélet megismerésére, elsajátítására irányul. Kiemelt cél a közlekedési bűncselekmények nyomozása során rendszerint előforduló gépjármű-, orvos-, és egyéb szakértői véleményekkel szemben támasztható követelmények megismerése, a szakértői kompetencia határainak rögzítése és olyan gyakorlati ismeretanyag átadása, mely a jogalkalmazót alkalmassá teszi a közlekedési bűncselekmény nyomainak, bizonyítékainak önálló értékelésére. A tantárgy keretében sor kerül a Kúria közlekedési büntetőjogi jogalkalmazást formáló egyes eseti döntéseinek elemzésére is. 4. Szexuális bűncselekmények bizonyítása és bírósági gyakorlata A szexuális bűncselekmények kriminalisztikai és kriminológiai sajátosságai, az egyes szexuális bűncselekmények nyomozása, nyomozásának speciális szabályai, bizonyítása a kriminálmetodikai tételek alapján, bizonyítási nehézségek, gyakorlati problémák. 5. Szervezett és banda-bűnözés A szervezett bűnözés kialakulásának fázisai, a bűnszervezet felépítésének ismert modelljei, főbb "tevékenységi" területei, a szervezett bűnözés és a pénzmosás kapcsolata, a hazai szervezett bűnözés kialakulása, a gyilkosságok kriminalisztikai specialitásai a szervezett bűnözés eszköztárában. 3. oldal / 5 oldal
4 6. Típushibák a nyomozásban A joggyakorlatban nem ritka a bűncselekmény hiányában, vagy a bizonyítottság hiányában megszüntetett büntetőeljárások aránya. Célszerű megvizsgálni, hogy hol csúszik hiba a bizonyítás rendszerébe, milyen hibák vezetnek az eredménytelenség miatt megszüntetett ügyekhez. Különböző nemzetközi és magyar felmérések mutatták ki, hogy melyek azok a nyomozási cselekmények, illetve bizonyítási eljárások, amelyeket a nyomozóhatóságok a legtöbbször hibásan teljesítenek. A tantárgy végigmegy ezeken a nyomozási cselekményeken, részletezve azokat a végrehajtási módozatokat, amelyek a hibás teljesüléshez vezethetnek. 7. Védőügyvéd a büntetőeljárásban A büntetőeljárás a védő szemszögéből, kiemelten azon neuralgikus pontok tárgyalására és elemzésére-értékelésére, amelyek az eljárás során, annak kezdetétől a jogerős befejezésig az eljárás szereplőinek (nyomozó, ügyész, bíró, védő) különösen problematikusak. Az előadás során az kerül bemutatásra konkrét jogesetekkel kapcsolatban, hogy a védő miként látja a büntetőeljárást. 8. A gyermek, mint speciális alany, a büntetőeljárásban és a családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyek bizonyítása és bírósági gyakorlata A gyermek- és fiatalkorúak által és sérelmére elkövetett bűncselekmények kriminalisztikai sajátosságai. Speciális ismeretek közvetítése a gyermek részvételéről és a családon belüli erőszakról, az ideiglenes megelőző távoltartásról a rendőrségi eljárásokban. A témához kapcsolódó kriminalisztikai ajánlások. A kiskorúakra vonatkozó speciális büntető anyagi és eljárási szabályok gyakorlatban történő alkalmazásának elősegítése, a családon belüli erőszak körébe tartozó egyes bűncselekmények bizonyítási nehézségeinek felismerése és megoldása. 9. Híres bűnügyek, híres kriminalisták Híres, ismert és kevésbé ismert bűncselekmények nyomozásának ma is hasznosítható kriminalisztikai tapasztalatai; többek között a dánosi rablógyilkosság, a móri gyilkosság, Fenyő János halála, Kiss Béla sorozatgyilkossága, a tiszaeszlári per. Híres kriminalisták a magyar állami bűnüldözés történetében, akik intézkedéseikkel nyomot hagytak a magyar kriminalisztikában: különböző portrék megfestésével megismertetni a hallgatóságot olyan jeles személyiségekkel, akik életüket szentelték a rendőri hivatásnak, vagy nem ritkán életüket áldozták e hivatás oltárán. 10. Klasszikus magánnyomozástan A magánnyomozás mindennapjainkban egyre inkább előtérbe kerül, aminek számtalan a társadalomban jelenlévő ellentmondás az eredője. Ennek a tendenciának a további erősödése várható. Nem rendezett a magánnyomozók jogosultsága, mint ahogy a hivatalos nyomozó szervekkel való együttműködésük sem. A tantárgy foglalkozik magánnyomozás kialakulásával, jelenlegi helyzetével, a vonatkozó hatályos szabályozással, a magánnyomozás eszközeivel, módszereivel, a magánnyomozó személyek/cégek viszonyával a hivatásosokkal. Továbbá szól az eltűnésnek induló 4. oldal / 5 oldal
5 magánnyomozások kapcsolódásáról az emberölések nyomozására szakosodott szervek bűnfelderítő tevékenységéhez. 3. félév Szakdolgozat- és záróvizsga-konzultációk, szakdolgozat elkészítése és záróvizsga abszolválása. 5. oldal / 5 oldal
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI SZAKJOGÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR 1042 Budapest,
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI SZAKJOGÁSZ (LL.M.) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ Bűnügyi szakjogász (LL.M.) szakirányú továbbképzési szak A képzés célja:
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI SZAKJOGÁSZ (LL.M.) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ I.
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI SZAKJOGÁSZ (LL.M.) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ I. félév Bűnügyi szakjogász (LL.M.) szakirányú továbbképzési szak A
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSBEN. A kriminalisztika elméleti kérdései
SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSBEN A kriminalisztika elméleti kérdései félévben 14 órában kerül sor. A tantárgy kreditértéke: 3 pont 1. téma: Bevezetés a kriminalisztikába 2. téma: A kriminalisztikában alkalmazott
Záróvizsga tételek a Kriminalisztika mesterképzési szakon
Záróvizsga tételek a Kriminalisztika mesterképzési szakon Záróvizsga tantárgyak: A szakon közös vizsgatárgyak: a) Kriminalisztika-elmélet b) Kriminálstratégia Rendészeti szakirány vizsgatárgyai: a) A szervezett
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI SZAKJOGÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015. tanév I. félévére KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM 1091 Budapest,
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar GAZDASÁGVÉDELMI SZAKKÖZGAZDÁSZ. szakirányú továbbképzési szak
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar GAZDASÁGVÉDELMI SZAKKÖZGAZDÁSZ szakirányú továbbképzési szak A gazdasági büntetőjogi és a kriminalisztikai szakjogász posztgraduális jogi szakirányú továbbképzési
Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.
Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék A tantárgy oktatásának célja: Cél, hogy a hallgatók megismerjék a
2013. TAVASZI FÉLÉV KRIMINALISZTIKA (1) kurzus leírás
2013. TAVASZI FÉLÉV KRIMINALISZTIKA (1) kurzus leírás 1. A tantárgy kódja: NKRL10B Teljes idejű képzés 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Kriminalisztika (1) 3. A tantárgy megnevezése (angolul): Criminalistics
Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Rendészettudományi kar. Szakirány választási segédlet
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi kar Szakirány választási segédlet 1 Rendőr szeretnél lenni? Igen Nem Haladj tovább! Viszontlátásra! A rendészettudományi karon számos civil szakirány is
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig
Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV Szakfelelős: Dr. Christián László - 2015 - I. A Szakokleveles magánnyomozó szakirányú
KRIMINALISZTIKA ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK
KRIMINALISZTIKA ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK a bűnügyi igazgatási szak számára A tételsor (Krimináltechnikai témájú záróvizsgakérdések) 1. A kriminalisztikai célú fényképezés legfontosabb követelményei, a kriminalisztikában
KRIMINALISZTIKA (2) kurzus leírás (őszi félév)
2013. ŐSZI FÉLÉV KRIMINALISZTIKA (2) kurzus leírás (őszi félév) 1. A tantárgy kódja: NKRL20B Teljes idejű képzés 2. A tantárgy megnevezése (magyarul): Kriminalisztika (2) 3. A tantárgy megnevezése (angolul):
Regisztrált bűncselekmények Összesen
2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Sorolja
TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős képzés hallgatói számára 2013/2014.
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI TUDOMÁNYOK INTÉZETE BÜNTETŐELJÁRÁSJOGI TANSZÉK TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős
A veszélyes közúti baleseteinek vizsgálata, a helyszínel kriminalisztikai aspektusai
A veszélyes lyesárú-szállítás közúti baleseteinek vizsgálata, a helyszínel nelés s gyakorlata és kriminalisztikai aspektusai Készítette: Csatai Tamás r. százados ORFK DOK főtanár, BTE alelnök Jogszerűés
SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig)
Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék telefon: +36 1 411 6500/2735 fax: + 36 1 411-6500/3149 hpeter@ajk.elte.hu SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig) A
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
Krimináltechnika. Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak. Készítette: Bárány Zoltán r.
Krimináltechnika Módszertani segédlet a pályaorientált középiskolai rendészeti képzés oktatóinak Készítette: Bárány Zoltán r. alezredes Javaslatok az oktatáshoz, kooperatív tanulási módszerek alkalmazása
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI SZAKJOGÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015. tanév II. félévére A 2014/2015. tanév rendje TAVASZI SZEMESZTER:
Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások
I. KUTATÁSI FELADATOK A.) Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások Első főirány: Társadalom és bűnözés 1. A bűnelkövetéshez vezető út megismerése vagyon elleni bűncselekményeket elkövető, felnőtt korú,
KRIMINÁLTECHNIKA (2) kurzus leírás (őszi félév)
2014. ŐSZI FÉLÉV KRIMINÁLTECHNIKA (2) kurzus leírás (őszi félév) 1. A tantárgy kódja: RKRIB02 2. A szak és a szakirány megnevezése, ahol a tárgy oktatásra kerül: bűnügyi igazgatási szak: bűnügyi nyomozó,
Összes regisztrált bűncselekmény
Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett
Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész
BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész Büntető határozatok szerkesztése I. A büntető határozatok fogalma II.
BŰNÜGYI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2017/2018-as tanévtől Budapest. 2017. 1 A s z a k i r á n y o k f e l e l ő s e i Bűnüldözési szakirány:
KÉPZÉSI PROGRAM Bűnügyi szaktanfolyam
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HUMÁNIGAZGATÁSI SZOLGÁLAT OKTATÁSIGAZGATÁSI ÉS KIKÉPZÉSI FŐOSZTÁLY :1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 : 443-5533 Fax: 443-5784 BM: 30-591 Titkárság: 33-355 Fax:
Az adózás kriminalizációja
Vidra István Az adózás kriminalizációja I. szekció 2016.09.08. (csütörtök) 16:10 16:50 Történeti áttekintés Szent István törvényei büntették a tizedet elrejtőt (kilenc részt kellett fizetnie az elrejtőnek)
Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán. I. félév
Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán I. félév 1. Büntetőjog, büntetőeljárási jog; a büntetőeljárás tartalma és feladatai 2. A büntetőeljárási
A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak
A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben,
TÖRVÉNYESSÉGE ÉS A BIZONYÍTÉKOK ÉRTÉKELÉSE. A bizonyítás tárgya
végrehajtás szervezete továbbítja, a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendeletben foglaltak szerint. Az első két nyilvántartás közvetlen felhasználói a büntetőeljárásban közreműködő szervek, a harmadik adatbázisnak
Témakörök a belügyi rendészeti ismeretek szóbeli vizsgához
Témakörök a belügyi rendészeti ismeretek szóbeli vizsgához 1. A rendészet, rendészeti szervek. A rend, a közrend (belső rend), a határrend fogalma, kapcsolata. A biztonság, a nemzetbiztonság és a közbiztonság
B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG
B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló, többször módosított 1998. évi XIX. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges
B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG
B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló, többször módosított 1998. évi XIX. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges
Közlemények. A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
Közlemények A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG I. TÁRGYBÓL NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG I. TÁRGYBÓL NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Határozza meg az alábbi
BŰNÜGYI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI IGAZGATÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2013/2014-es tanévtől felmenő rendszerben Budapest. 2013. A szakirányok felelő sei Bűnügyi szakirány:
BŰNELEMZÉS. Dr. Bodonyi-Nagy Enikő r. őrnagy Bűnügyi Elemző-Értékelő Osztály
BŰNELEMZÉS Dr. Bodonyi-Nagy Enikő r. őrnagy Bűnügyi Elemző-Értékelő Osztály 1. A bűnelemző tevékenység jogi és szervezeti keretei a) A bűnelemzési tevékenység jogi környezete b) Az elemző tevékenység szervezeti
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet minden,
A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA
1 A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 21. számú melléklete alapján kiadom a Komárom-Esztergom
BŰNÜGYI IGAZGATÁSI SZAK TANTERVE
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI IGAZGATÁSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2015/2016-os tanévtől felmenő rendszerben Budapest. 2015. A szakirányok felelő sei Bűnügyi szakirány: Dr.
2.2. Az ügyész jogosítványai a nyomozás feletti felügyelet körében Az ügyész egyéb jogkörei Az ügyészségi szervezetrendszer...
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...17 I. A BÜNTETŐELJÁRÁS MEGHATÁROZÁSA. 19 1. A büntetőeljárás fogalma és célja 19 2. A büntetőeljárás szakaszai...19 2.1. A nyomozási szakasz 20 2.2. Az ügyészi szakasz... 20 2.3.
A szakmai követelménymodul tartalma:
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Közlemények. A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
Közlemények A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi
BŰNÜGYI IGAZGATÁSI SZAK TANTERVE
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BŰNÜGYI IGAZGATÁSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2016/2017-es tanévtől felmenő rendszerben Budapest. 2016. 1 A szakirányok felelő sei Bűnügyi szakirány: Dr.
MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára. Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival. Betlen Anna-Pap Enikő
MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival Betlen Anna-Pap Enikő Húsz éve dolgozom bíróként, de az igazat megvallva én magam
T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről
T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály
Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR BÜNTETŐJOGI ÉS KRIMINOLÓGIAI TANSZÉK KRIMINOLÓGIAI CSOPORT Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék:
Az Országos Kriminológiai Intézet évi munkaterve
Az Országos Kriminológiai Intézet 2006. évi munkaterve A.) Kiemelt főirányokban folytatandó kutatások 1. Első főirány: Tettes és áldozata 1.1. A sértett jogai, és azok érvényesülése a magyar büntetőeljárásban.
Titkos adat- és infor- mációszerzás a büntető eljárásban. IX. Fejezet V. cím 200. - 206/A.
Titkos adat- és infor- mációszerzás a büntető eljárásban IX. Fejezet V. cím 200. - 206/A. Titkosszolgálati eszközök története Heltai Gáspár (1570) az inkvizíció vizsgálati módszereiről: annakutána egynéhány
B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE
B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522
A büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény. V. Cím BÍRÓI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT TITKOS ADATSZERZÉS. Általános szabályok
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény [ ] V. Cím BÍRÓI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT TITKOS ADATSZERZÉS Általános szabályok 200. (1) Az ügyész és a nyomozó hatóság bírói engedély alapján az elkövető kilétének,
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak allokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv / képzési idő Kredit Százalék
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE. I. félév
BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE I. félév 1. Határozza meg az alábbi fogalmakat egy-egy mondatban: szervezeti alapelvek; működési alapelvek! 2. Sorolja fel a szervezeti
Az 54 861 01 OKJ számú Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (kivonat)
Az 54 861 01 OKJ számú Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (kivonat) 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság alapokmánya
BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG GAZDASÁGI SZERVEK Békéscsaba Bartók Béla út 1-3. 5601 Pf. 124. Tel.: 66/523-700 Fax.: 66/523-741, 523-701, 33/24-85 A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság alapokmánya 1.
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet
Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése. Illési Zsolt illesi.zsolt@proteus.hu
Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése Illési Zsolt illesi.zsolt@proteus.hu Témák Az igazságügyi szakértői módszertani levelek és a szakértés minősége Az igazságügyi informatikai szakértés modellezése
3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) /20-52, fax: 23-22
NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. Telefon: (46) 514-500/20-52, fax: 23-22 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési
59/2007. (OT 34.) ORFK utasítás. a Rendőrség gazdaságvédelmi tevékenységéről I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
59/2007. (OT 34.) ORFK utasítás Szám: 5-1/59/2007. TÜK a Rendőrség gazdaságvédelmi tevékenységéről A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. -a (3) bekezdésének a) pontja alapján, a Rendőrség gazdaságvédelmi
Belügyminisztérium. S t a t i s z t i k a i a d a t g y ű j t é s - s t a t i s z t i k a i a d a t á t v é t e l a d a t k ö r. c í m.
A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 26.. bekezdés szerinti statisztikai adatgyűjtések és a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 29.. bekezdés szerinti statisztikai
A RENDŐRSÉG GAZDASÁGVÉDELMI TEVÉKENYSÉGE
A RENDŐRSÉG GAZDASÁGVÉDELMI TEVÉKENYSÉGE A rendőrség gazdaságvédelmi szervezete Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Gazdaságvédelmi és Pénzhamisítás Megyei Rendőr-főkapitányságok
Fiatalkorúak a büntetőeljárásban. Nyíregyházi Törvényszék 2016.
Fiatalkorúak a büntetőeljárásban Nyíregyházi Törvényszék 2016. A betöltött évek és jelentőségük életkor 12. életévét betöltötte, de a 18. életévét még nem 14. életévét ne nem töltött személy (gyermekkorú)
KAPCSOLÓDÓ VISSZAÉLÉSEK RENDŐRSÉGI TAPASZTALATAI
A FINANSZÍROZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ VISSZAÉLÉSEK RENDŐRSÉGI TAPASZTALATAI Kapcsolat a pénz- és tőkepiaccal Egyes büntetőeljárások során (pl.: tanúkihallgatások, megkeresések) Oktatások, képzések Együttműködés
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Szakirányfelelős: Dr. Major Róbert r. alezredes
B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG
B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges ezen túl: az Alaptörvény,
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7
Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő
E L Ő T E R J E S Z T É S
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Előterjesztő neve és beosztása: Szervezeti egység: Dr. Varga István dékán Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar E L Ő T E R J E S Z T É S A Szenátus 2013.
A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma
HEVES MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3300 Eger, Eszterházy tér2. Telefon: (36) 522-111/11-95, BM: 31/11-95 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési
Forrás: ENyÜBS. 18 d 000
Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991
A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére
A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére I. A képzést megalapozó ismeretkörök óraszámának, és összkredit értékének
A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei
A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma
A közjegyzői nemperes eljárások
A közjegyzői nemperes eljárások A nemperes eljárás olyan eljárás amely nem a peres eljárás szabályai szerint zajlik (Kengyel Miklós) Célja eltérő: -perelterelő, permegelőző, perelőkészítő -Jogok, tények
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére
A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére Általános társadalomtudományi ismeretek+nyelv Óra/ képzési idő
A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE
A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak
Tanmenet és tantárgyi követelmények a Bizonyítás közigazgatási eljárásjogban tantárgyhoz. 2016/2017. tanév II. (tavaszi) félév. NAPPALI és LEVELEZŐ
Tanmenet és tantárgyi követelmények a Bizonyítás közigazgatási eljárásjogban tantárgyhoz 2016/2017. tanév II. (tavaszi) félév NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, 2017. február I. A tantárgy célja A bizonyítás
A tananyag feldolgozására fordítható órák száma: Órák megoszlása Tárgykör száma. Tárgykör címe
1 1. A képzés célja A képzésen résztvevők jogi, szakmai és szolgálati ismeretinek aktualizálása, bővítése, valamint a szolgálati feladatok végrehajtásához kapcsolódó kompetenciák fejlesztése innovatív
IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN KÖVETELMÉNYRENDSZERE. Oktatási szervezeti egység megnevezése: SZTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézet
IGAZSÁGÜGYI ORVOSTAN KÖVETELMÉNYRENDSZERE Oktatási szervezeti egység megnevezése: SZTE ÁOK Igazságügyi Orvostani Intézet Tantárgy neve: igazságügyi orvostan (BLOKKRENDSZERŰ OKTATÁS) Tantárgy típusa: kötelező
Droghelyzet és jogi szabályozás. Molnár András r. őrnagy Tapolcai Rendőrkapitányság
Droghelyzet és jogi szabályozás Molnár András r. őrnagy Tapolcai Rendőrkapitányság Kábító hatású anyagok kábítószerek ( marihuána, extasy, speed, kokain, heroin ) új pszichoaktív anyagok ( C listás anyagok
A évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai
A 2012. évi Kozma Sándor tudományos pályázat díjazottai A 2012. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben általános
A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve
A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve Általános ismeretek / képzési idő Kredit Százalék Általános szociológia 15 2 Politikaelmélet 15 2 Filozófia és jogi etika 30 5 Közgazdaságtan 30 5 Szaknyelv
Jogi alaptan. 1. Jogképződési módok. 2. A jogszabály fogalma és szerkezeti elemei A jogszabályok csoportosításai
Jogi alaptan 1. Jogképződési módok 2. A jogszabály fogalma és szerkezeti elemei A jogszabályok csoportosításai 3. A magyar jogforrási rendszer A jogforrási rendszer alapelvei 4. A jogalkalmazás fogalma,
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézet (Budapest) gazdasági büntetőjogi szakjogász
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Kovács Gyula L.L.M. Cím: 1101 Budapest, Pongrácz köz. 3. I. emelet 4. ajtó Levelezési cím: 1475 Budapest, Postafiók: 345. Telefon: +36 30 650 2130 és +36 1 260 0684 E-mail: kgyula1101@gmail.com
A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE
A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE EIGE 2017. november 1. mutató A (18. életévüket betöltött) férfiak által elkövetett kapcsolati erőszak
2016/2017. tanév II. félév mesterképzési szak TANMENET a KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS. tantárgyhoz. Budapest, február
2016/2017. tanév II. félév mesterképzési szak TANMENET a KÖZIGAZGATÁSI BÍRÁSKODÁS tantárgyhoz Budapest, 2017. február I. A TANTÁRGY HELYE ÉS SZEREPE AZ EGYETEMI OKTATÁSBAN A tantárgy oktatásának célja,
KRIMINALISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK TANTERVE
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR KRIMINALISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK TANTERVE Érvényes: 2017/2018-as tanévtől Budapest. 2017. 1 S z a k f e l e l ő s Dr. Hautzinger Zoltán (PhD) oktatási
MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)
MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai
III. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai (Gazdaságinformatikus szak) 2016/2017. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy jellege/típusa: Gazdasági jog alapjai
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása
A legfőbb ügyész tudományos pályázati felhívása Magyarország legfőbb ügyésze Kozma Sándor emlékére tudományos pályázatot hirdet tanulmány készítésére. A pályázaton részt vehet az ügyészi szervezet minden,
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!
DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói
A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE
A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE 01. ÁLTALÁNOS RENDÉSZETELMÉLET, RENDÉSZETTÖRTÉNET, NEMZETBIZTONSÁG ÉS RENDÉSZET KUTATÁSI TERÜLET A kutatási terület vezetője: Prof.
SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A tantárgy típusa Tantárgy
A tananyag feldolgozására fordítható órák száma: Órák megoszlása Tárgykör száma. Tárgykör címe
1 2 1. A képzés célja A képzésen résztvevők jogi, szakmai és szolgálati ismeretinek aktualizálása, bővítése, valamint a szolgálati feladatok végrehajtásához kapcsolódó kompetenciák fejlesztése innovatív
Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben
1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1