Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Tel.: (32) , Fax: (32) Szám: 8420/2009.
|
|
- Dezső Faragó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Tel.: (32) , Fax: (32) Szám: 8420/2009. Javaslat az Önkormányzat költségvetési gazdálkodását érintı egyes döntések meghozatalára Tisztelt Közgyőlés! A Magyar Köztársaság évi költségvetésérıl szóló évi CII. törvény önkormányzatokat érintı forrásszabályozása határozta meg a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának a központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásait. A tervezés folyamatában is egyértelmővé vált, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint, ebben az évben is szinte lehetetlen helyzetben van az Önkormányzat. A központi forráselosztás feltételei nem javultak, a kötelezı feladataink száma viszont folyamatosan nı. Ez azt vetíti elıre, hogy a következı évben még nehezebb lesz elérnünk azt, hogy egyensúlyos költségvetést készítsünk elı. Amennyiben az Önkormányzatot a központi gondolkodás továbbra is arra használja, hogy a lehetı legtöbb feladatot áttegye a hatáskörébe hozzá biztosított anyagi bázisok nélkül, nem azon fogunk gondolkodni, hogy honnan biztosítsuk a forrásokat, hanem azon, hogy mely kötelezı feladatainkat kell elhagynunk. Annak érdekében, hogy az önkormányzati költségvetés hosszú távú egyensúlya biztosítható legyen, olyan döntések meghozatala szükséges, amelyek mind a évi költségvetést, mind a évi költségvetés tervezésének folyamatát meghatározzák. A döntési javaslat elemei az alábbiak: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt.-ben december 31-i állapot szerint 2,99 %-os részesedéssel rendelkezik, amely 24 millió forintos névértéknek felel meg.az elmúlt években a részesedésbıl származó osztalék az 1 millió forintot is alig érte el, és a jelenlegi gazdasági helyzet alapján nem várható nagyobb mértékő osztalékbevétel. Fentiek alapján javasoljuk, hogy a Zrt-ben lévı 24 milliós forintos tulajdonrészbıl 20 millió forintos névértékő részvény kerüljön értékesítésre. 1
2 A Közgyőlés a július 14-ei ülésén a 154/2008. (VII.14.) Öh. számú határozatával hagyta jóvá, hogy a július 16-tól november 1-ig a Tarjánhı Szolgáltató Elosztó Kft. mőködtesse a Tóstrandi Sporttelepet. A határozat 2. pontjában döntött arról is, hogy a Tarjánhı Szolgáltató Elosztó Kft-nek a sporttelep mőködtetéséhez évben eft önkormányzati támogatást biztosít. Az intézkedési terv ezen határozat 2. pontját február 12. napjával hatályon kívül helyezi. A Közgyőlés a május 27-ei ülésén a 104/2008. (V.27.) Öh. számú határozatával döntött a mozi üzemeltetésének átadásáról. A határozat mellékletét képezı együttmőködési megállapodás 10. pontja arról rendelkezik, hogy az Apolló Mozi mőködtetése érdekében az ingatlan főtési és a folyamatos ırzés-védési költségeit az önkormányzat fizeti. Az önkormányzat és az üzemeltetı Salgó Vagyon Kft. az ingatlan főtési és a folyamatos ırzésvédési költségeirıl minden évben az önkormányzati költségvetés elfogadásáig egyeztetı tárgyalást folytat. Ennek eredményeként az önkormányzat a évben eft-tal finanszírozza az Apolló Mozi ezen költségeit. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlésének az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 7/2007. (III.27.) rendeletének 8. -a rendelkezik a Képviselıi Alap létrehozásának lehetıségérıl. A Képviselıi Alap tárgyévi összege a mindenkori költségvetési rendeletben kerül meghatározásra. A évi költségvetési helyzet nem teszi lehetıvé a képviselıi alap ez évben történı mőködtetését, ezért a költségvetés ennek elıirányzatát nem tartalmazza. Ennek megfelelıen szükséges az alap felhasználásának szabályait tartalmazó közgyőlési határozatok hatályon kívül helyezése. A Salgótarján Központi Általános Iskolából a 2008/09-es tanévben 20 nyolcadik osztály távozik. A 2009/10-es tanévben salgótarjáni tankötelesek száma alapján az elızetes számítások szerint 16 osztály indítására lesz szükség. Tehát a következı tanévben 4 osztállyal lesz kevesebb, mint jelenleg van. Az hiányzó osztályok heti óraszámát figyelembe véve ez azt jelenti, hogy 7 pedagógus álláshellyel kevesebbre lesz szükség a feladat ellátásához. A Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola székhely intézménye és tagintézménye korábban fél-fél státuszú rendszergazdát foglalkoztatott. Ezt a feladatot korábban pedagógus munkakörben látták el. Az integráció nyújtotta lehetıségeket kihasználva a rendszergazdai 2
3 feladatokat ezentúl egy fıállású rendszergazda fogja ellátni. Ezért az egyéb foglalkoztatottak létszáma eggyel nı. A pedagógusok kötelezı óraszámának növekedésével a meglévı pedagógus létszámmal az intézmény el tudja látni az oktatási feladatokat, ezért a pedagógusok létszáma egy fıvel csökkenthetı. A József Attila Mővelıdési és Konferencia Központnál a költségtakarékosabb mőködés érdekében racionálisabb munkaerı-gazdálkodással kell biztosítani, hogy a meglévı feladatokat a jelenleginél 3 fıvel kevesebben lássák el. A Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthonban (SKÁID) a tanuszoda üzemeltetési feladatait egy uszodamester és két takarító látja el. Tevékenységük szorosan összefügg, és eltér az iskola tantermeit takarítók feladataitól. Közülük az egyik takarító eddig a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata állományába tartozott, míg az uszodamester és az egyik takarító a SKÁID állományába. Mivel a takarítók munkáját az uszodamester irányítja, ezért célszerő, ha szervezetileg valamennyien ugyanoda, azaz a SKÁID állományába tartoznak. A Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon Salgótarján legnagyobb közoktatási intézménye. Ezért elengedhetetlen, hogy az integrált intézmény munkaerı gazdálkodásában rejlı lehetıségek kiaknázása folytatódjon, és a mőködési költség a jelenleginél alacsonyabb szintre álljon be. A nagymérető (281 pedagógus és 3510 tanuló) integrált intézmény hatékony mőködtetése, az ott folyó munka optimális megszervezése mind pedagógiai mind költségvetési kihatása miatt rendkívül jelentıs, és ez nagy feladatot ró az igazgatóra. Ezért élve a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 1. számú melléklet Harmadik rész II. pont 5. pontjában foglaltakkal célszerő az intézmény igazgatóját és igazgatóhelyettesét érintıen a 2009/2010-es tanévben a kötelezı óráik számát 0-ra csökkenti annak érdekében, hogy teljes munkaidejükben az intézmény irányításával foglalkozhassanak. Ez a csökkentés az igazgató esetében a törvény által kötelezıen elıírt heti 4, az igazgatóhelyettes esetében az igazgató kötelezı óraszáma plusz heti 4 (összesen heti 8) óra megtartása alól történı felmentést jelent. A törvény szerint a csökkentés egy tanévre adható, de több alkalommal meghosszabbítható. Az ehhez szükséges fedezetet az intézmény saját forrásaiból biztosítja. A felsorolt vezetık kötelezı óraszámának elengedése a többi vezetı kötelezı óraszámára nem lehet kihatással. 3
4 Somoskıújfalu október 1-jétıl önálló településsé vált. Somoskıújfalu Község Önkormányzata az általános iskolai oktatási feladatellátást a 2007/2008-as tanévtıl a Hibó Tamás Mővészeti Alapítvány által fenntartott Cogito Általános Mővelıdési Központ dr. Krepuska Géza Általános Iskolájában biztosítja. Ez az iskola jelenleg 1-3. évfolyammal mőködik. A további korosztályhoz tartozó, a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthonnal már tanulói jogviszonyban álló, tanköteles tanulók ellátása továbbra is Salgótarjánban történik, melyre vonatkozóan a két önkormányzat között nincs megállapodás. A 2008/2009-es tanévben osztályos somoskıújfalui tanulónak van tanulói jogviszonya a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthonnal. Az állami finanszírozás elégtelensége miatt Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának jelentıs összeggel kell hozzájárulnia a feladat megfelelı szintő ellátásához. Ezért Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata kezdeményezi azon somoskıújfalui tanköteles korú általános iskolai tanulók oktatásra vonatkozó megállapodás megkötését a szeptember 1. és augusztus 31. közötti idıszakra, akik olyan évfolyamra járnak, amely a somoskıújfalui dr. Krepuska Géza Általános Iskolában nem mőködik. A megállapodásban szükséges rögzíteni a somoskıújfalui önkormányzat fizetési kötelezettségét is, amely számításakor a somoskıújfalui tanulók után a feladatellátáshoz kapcsolódóan igényelhetı központi költségvetési forrás, pályázati támogatások, mőködési és egyéb bevételek, valamint a feladatellátáshoz szükséges kiadások különbözetét kell figyelembe venni. Mivel a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat intézménybe járó gyermekek/tanulók között a bejárók aránya 39%, azonban a normatív támogatás és a feladatellátás tényleges bekerülési költsége közötti különbözet ezen gyermekek/tanulók vonatkozásában is Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának költségvetését terheli. Ezért kívánatos, hogy a költségek viselését a nem salgótarjáni lakóhelyő, ennek hiányában tartózkodási helyő tanulók vonatkozásában a feladat címzettje, Nógrád Megye Önkormányzata megtérítse Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata számára. Ennek hiányában az Önkormányzat az intézmény mőködési körzetét leszőkíti Salgótarján közigazgatási területére. 4
5 Az óvodai feladatellátás után járó központi támogatás nem fedezi a feladat ellátás bekerülési költségét, ezért szükséges egyéb fenntartó bevonása a feladatellátásba. Így csökkenthetı Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának e feladat ellátásából származó pénzügyi terhe. A közoktatási intézmények által használt ingatlanok közül célszerő a Fıplébánia mellett elhelyezkedı Pitypang Tagóvoda épületét felajánlani a keresztény egyház számára abból a célból, hogy ott önálló fenntartóként lássa el az óvodai nevelés feladatát. Ezáltal bıvülne az intézmények közötti választék a szülık számára. A Váci Egyházmegye Ordináriusa korábban már megkereste Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy vizsgálja meg annak lehetıségét, hogy a Keresztény Óvoda a Fıplébánia templomhoz közel esı területen nagyobb négyzetméteren, a jelenleginél több csoporttal mőködhessen. A szociális és gyermekvédelmi támogatások egy része postai, házipénztári úton keresztül kerül folyósításra. Költségtakarékossági szempontból gazdaságosabb lenne, kevesebb költségvonzattal járna a folyószámlára történı utalás. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény január 1- jétıl hatályos módosítása következtében a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások január 1-jétıl nem kötelezı önkormányzati feladatok. Minderre való tekintettel az önkormányzat akkor támogatja a mőködtetésüket az Önkormányzat és a Társulás között létrejött feladatellátási szerzıdés keretében, ha a feladatellátásra az ellátottak díjfizetései, valamint a pályázaton nyert támogatás elegendı fedezetet nyújt, és nincs szükség az önkormányzat további támogatására. A közoktatási intézmények kivételével valamennyi költségvetési szervre kiterjedıen szükséges az eddigi bázis-szemlélető tervezési gyakorlattal szakítva olyan tervezési modellt kialakítani, amely a jogszabályban meghatározott ellátási kötelezettséget, a jelentkezı reális igényeket, az önkormányzat gazdasági helyzetét veszi alapul költségszámítással, teljesítménymutatók alkalmazásával, meghatározva a következı költségvetési év feladatellátásának javasolt szervezeti, személyi és tárgyi feltételeit. A közoktatási intézmények vezetıjének a következı tanév/nevelési év feltételrendszerét a gyermekek, illetve tanulócsoportok, csoportbontások számának alakulását bemutató gördülı tervezési modell alkalmazásával kell kialakítani, és a polgármesternek megküldeni. 5
6 Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a közoktatási intézmények által elızetesen jelzett számok és a tényleges adatok között nagy eltérések mutatkoztak. Ennek költségvetési kihatása, hogy a tárgyévet követı évben a normatíva visszafizetése kamattal terhelt. Ezért szükséges, hogy a Közgyőlés felhívása alapján az érintett költségvetési szervek vezetıi kiemelt figyelmet fordítsanak a valós adatokhoz való közelítésre, ezzel elkerülhetı az adatszolgáltatásban rejlı kamatfizetési kockázat. A globális gazdasági válság hatása egyre jobban begyőrőzik Magyarországra és Salgótarjánba is. Az Önkormányzat elemi érdeke, hogy azokat a vállalkozásokat, amelyek a városban élıknek munkát adnak, és amelyek gazdasági teljesítıképességükkel valóban itt erısítik a helyi adókon keresztül az Önkormányzat lehetıségeit, meg is maradjanak. Nem magánügy, hanem közügy az, hogy rajtuk keresztül könnyebbé tudjuk tenni a munkavállalók, és a vállalkozók helyzetét. A költségek csökkentése elemi érdeke az Önkormányzatnak. Ma már lehetıség van arra, hogy alacsony telefonálási költséggel is biztosított legyen a napi kommunikáció. Ugyanakkor az ésszerőség is azt kívánja, hogy a szolgáltatók versenyében a piacon jelen levı legkedvezıbb feltételekkel kössön az Önkormányzat olyan keret-megállapodást, amely pénzügyi forrásokat tud felszabadítani. A megnyert ÁROP-1.A.2/B. A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerısítése elnevezéső pályázat alapján kiírandó közbeszerzési eljárás, és az annak eredményeképpen megjelenı átszervezések vélhetıen megtakarítással járnak. Annyit azonban biztosan eredményeznek, hogy új alapokra tudjuk helyezni a költségvetés tervezését, a Hivatal mőködését, és nem utolsósorban a civil szervezetek bevonását. A végsı cél, amely az ügyfelek igényeinek XXI. századi elektronikus alapú kielégítését foglalja magában, közelebb kerül. Ennek érdekében újabb pályázati források bevonása a cél. Tisztelt Közgyőlés! Kérem az elıterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslat elfogadását. Salgótarján, január 29. dr. Kádár Zsombor jegyzı 6
7 Határozati javaslat 1. A Közgyőlés kifejezi szándékát Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának a KRF Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Zrt-ban lévı tulajdonrészébıl ezer forint névértékő részvény értékesítésére. A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy a szükséges egyeztetéseket folytassa le, és eredményes tárgyalás esetén az adásvételi szerzıdés tervezetét terjessze a Közgyőlés elé. Határidı: november 30. Felelıs : Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 2. A Közgyőlés a Tóstrandi Sporttelep mőködtetésérıl szóló 154/2008. (VII.14.) Öh. számú határozat 2. sz. pontját hatályon kívül helyezi. A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy a döntésrıl a Tarjánhı Kft-t tájékoztassa. Határidı: azonnal Felelıs : Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 3. A Közgyőlés az Apolló Mozi mőködtetésére az Önkormányzat éves költségvetésében ezer forintot biztosít. A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy a feladat ellátására irányuló megállapodás fentiek szerinti módosítását készítse elı és terjessze a Közgyőlés elé. Határidı: március 31. Felelıs: Reszoly Gusztávné Oktatási, Kulturális és Sport Iroda irodavezetı 4. A Közgyőlés a Képviselıi Alapról szóló 20/1997. (II.17.) Öh. számú, illetve az ezt módosító 240/2003. (XII.18.) Öh. számú határozatot hatályon kívül helyezi. Határidı: azonnal Felelıs : Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 7
8 5. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyőlése 2009-ben az Önkormányzat intézményeiben végleges létszámcsökkenést, illetve létszámnövekedést rendel el az alábbi táblázat szerint: Költségvetési szerv Induló létszám egyéb alkalmazott összes Végleges létszám változás, álláshely növekedéssel, csökkenéssel egyéb alkalmazott Elrendelt létszámváltozást követı létszám szakalkalmazott szakalkalmazott szakalkalmazott egyéb alkalmazott József Attila Mőv. és Konf. Központ Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata 13 86,75 99, ,75 98,75 Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon ,5 320, ,5 314,5 összes Az önkormányzat vállalja, hogy a megszüntetett álláshelyeket 5 évig nem állítja vissza, kivéve, ha - önkormányzati rendeleten kívül - jogszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik. A létszámcsökkentésben érintett dolgozók további foglalkoztatására közalkalmazotti, illetve közszolgálati jogviszonyban töltött idejük folyamatosságának megszakítása nélkül az önkormányzat költségvetési szerveinél meglévı üres álláshelyeken, az elıreláthatólag megüresedı álláshelyeken, vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetıség. Az Önkormányzat költségvetési szerveinél elrendelt létszámváltozás figyelembe vételével az összes létszám a évi költségvetés 5. sz. melléklete szerint alakul. Határidı: értelemszerően Felelıs: érintett költségvetési szervek vezetıi Reszoly Gusztávné Oktatási, Kulturális és Sport Iroda irodavezetı 6. A Közgyőlés a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon igazgatója és igazgatóhelyettese kötelezı óraszámát a 2009/2010-es tanévben heti 0 órára csökkenti. A kötelezı óraszámtól való eltérés fedezetét az oktatási intézmény saját forrásaiból 8
9 biztosítja. A fenti vezetık kötelezı óraszámának csökkentése a többi vezetı jogszabályban meghatározott kötelezı óraszámát nem érinti. Határidı: szeptember 1. Felelıs: intézményvezetı Reszoly Gusztávné Oktatási, Kulturális és Sport Iroda irodavezetı 7. A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezze általános iskolai oktatás-nevelési feladatok ellátására vonatkozó megállapodás megkötését szeptember 1. napjától augusztus 31. napjáig terjedı idıszakra Somoskıújfalu Község Önkormányzatával a Somoskıújfaluban lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkezı azon tanköteles korú általános iskolai tanulók vonatkozásában, akik a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthonban olyan évfolyamra járnak, amely a somoskıújfalui dr. Krepuska Géza Általános Iskolában nem mőködik. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a megállapodást abban az esetben köti meg, amennyiben Somoskıújfalu Község Önkormányzata vállalja a feladat ellátásának finanszírozásához szükséges pénzösszeg megfizetését. Határidı: április 30. Felelıs: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 8. A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy kezdeményezzen együttmőködési megállapodás megkötését Nógrád Megye Önkormányzatával a speciális ellátást biztosító Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat intézmény által ellátott, Salgótarjánon kívüli lakóhelyő, tartózkodási helyő gyermekek, tanulók neveléseoktatása ellátására. Megállapodás hiányában a fenntartó a feladatellátásról szeptember 1. napjától a salgótarjáni lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezı tanulók vonatkozásában gondoskodik. Határidı: június 30. Felelıs: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 9
10 9. A Közgyőlés felhatalmazza a polgármestert, hogy tárgyalást folytasson a római katolikus egyház képviselıjével, a Salgótarjáni Összevont Óvoda Pitypang Tagóvoda épületének a római katolikus egyház részére a Keresztény Óvoda nagyobb alapterületen, több csoporttal való mőködtetése céljából - történı átadásának feltételeirıl. Az Önkormányzat a Keresztény Óvoda által történı óvodai feladatellátáshoz támogatást nem biztosít. A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy az egyeztetések lefolytatása után a döntési javaslatot terjessze a Közgyőlés elé. Határidı: június 30. Felelıs: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 10. A Közgyőlés utasítja az Egészségügyi-Szociális Központ igazgatóját, hogy az önkormányzat számlavezetı bankjának bevonásával ismételten kezdeményezze, hogy a pénzbeli szociális és gyermekvédelmi támogatások folyósítása folyószámlára való utalással történjen. Határidı: március 31. Felelıs : Peleskei-Balázs Rita intézményvezetı dr. Valent Andrea Szociális és Egészségügyi Iroda irodavezetı-helyettes 11.a) A Közgyőlés kifejezi szándékát, hogy a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása részére átadott és a Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Központ szervezeti keretei között megszervezett a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 65/A., 65/C. -aiban foglalt feladatokat az önkormányzat - a Társulás és az Önkormányzat között létrejött feladat ellátási szerzıdés alapján akkor kívánja továbbra is ellátni, ha a feladat ellátásra az ellátottak díjfizetési, valamint az állami finanszírozás ( pályázaton elnyert összeg) fedezetet nyújt. A Közgyőlés utasítja a polgármestert a feladat ellátásról szóló megállapodás fentiek szerinti módosításának elıkészítésére és a döntési javaslatnak a Közgyőlés elé történı terjesztésére. Határidı: március 31. Felelıs: dr. Valent Andrea Szociális és Egészségügyi Iroda irodavezetı-helyettes 10
11 b) Amennyiben az állami finanszírozás (a pályázaton elnyert összeg), valamint az ellátottak díjfizetései nem nyújtanak elegendı fedezetet a feladatok ellátására, akkor kezdeményezni kell a feladatellátás megszüntetését december 31-ei hatállyal. Határidı: december 31. Felelıs: dr. Valent Andrea Szociális és Egészségügyi Iroda irodavezetı-helyettes 12.a.) A Közgyőlés közoktatási intézmények kivételével valamennyi költségvetési szervre kiterjedıen elrendeli, hogy az eddigi bázis-szemlélető tervezési gyakorlattal szakítva olyan tervezési modell kerüljön kialakításra, amely a jogszabályban meghatározott ellátási kötelezettséget, a jelentkezı reális igényeket, az önkormányzat gazdasági helyzetét alapul véve költségszámítással, teljesítménymutatók alkalmazásával fogalmazza meg a következı költségvetési év feladatellátás javasolt szervezeti, személyi és tárgyi feltételeit. Határidı: minden év szeptember 30. Felelıs: költségvetési szervek vezetıi b.) A közoktatási intézmények esetében a közoktatási szerv vezetıje köteles a következı tanév/ nevelési év feltételrendszerének kialakítására vonatkozó elızetes javaslatát legkésıbb a tárgyév február 28. napjáig a polgármesternek megküldeni. A javaslatot a gyermekek, illetve tanulócsoportok, csoportbontások számának alakulását bemutató gördülı tervezési modell alkalmazásával kell kialakítani. Határidı: Felelıs : értelemszerően közoktatási intézmények vezetıi 11
12 13. A Közgyőlés rendkívüli fontosságúnak tartja a központi költségvetésbıl igényelendı források nagyságát megalapozó mutatószámok pontos meghatározását, illetve az ebben megmutatkozó vezetıi felelısséget, ezért utasítja a közoktatási intézmények vezetıit a pontos felmérésre, adatszolgáltatásra, figyelemmel a feladatellátás szerkezetéhez kapcsolódó létszámadatokra. Határidı: minden évben a Magyar Államkincstár által meghatározott határidı Felelıs : érintett intézményvezetık 14. a.) A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy a gazdasági válság hatásaira tekintettel a helyi kisés középvállalkozások gondjainak enyhítésére válságkompenzációs csomagot terjesszen a Közgyőlés elé. Határidı: március 31. Felelıs : Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester b.) A Közgyőlés felkéri a polgármestert, hogy vizsgálja felül a helyi iparőzési adóról szóló 14/1991. (VI. 24.) Ör. sz. rendeletet és az abban biztosított adómentesség felsı határát, és a rendeletmódosítást terjessze a Közgyőlés elé. Határidı: március 31. Felelıs : Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 15. A Közgyőlés elrendeli, hogy a telefonköltségek csökkentése érdekében jöjjön létre önkormányzati telefonflotta, amelyben valamennyi költségvetési szerv, illetve 100%-os tulajdonban lévı önkormányzati cég vegyen részt. Határidı: június 30. Felelıs : dr. Kádár Zsombor jegyzı intézményvezetık cégvezetık 12
13 16. A Közgyőlés elrendeli, hogy az ÁROP-1.A.2/B. A Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése és társadalmi kapcsolatainak megerısítése elnevezéső pályázatának eredményei alapján hajtsa végre azokat az átszervezéseket, amelyek a költségcsökkentés és a hatékonyabb, ügyfélbarátabb tevékenységet, eljárási rendet szolgálják. Határidı: december 31. Felelıs : dr. Kádár zsombor jegyzı Salgótarján, január 29. dr. Kádár Zsombor jegyzı A határozati javaslatban foglaltakkal és a Közgyőlés elé terjesztésével egyetértek. Salgótarján, január 29. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester 13
ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés március 29-ei ü l é s é r e
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS A L E L N Ö K E VI. 533 / 2007. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. március 29-ei ü l é s é r e Tárgy: Létszámleépítés a Komárom-Esztergom Megyei
F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata
F.M. Közgyőlése 49/2009. (II.26.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásában mőködı egyes intézmények gazdálkodási tevékenységének átszervezésérıl, ezzel összefüggésben az átszervezett
Szociális és Egészségügyi Iroda
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85. Tel.: 06 (32) 311-057 Ikt.szám: 47246/2005. J a v a s l a t a három éves szociális
Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Szám: 27983/2007. Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda,
ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére VI. 50-184/2011.
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE VI. 50-184/2011. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2011. június 30-ai ülésére Tárgy: Intézményi létszámkeret csökkentés 4/2011. Elıterjesztı:
Javaslat. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott Általános Mővelıdési Központ átszervezésére és alapító okiratának módosítására
Szám: 45951/2006. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Javaslat Salgótarján Megyei Jogú
a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.sz: 35180/2010 J a v a s l a t a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés 21/2000. (II.28.)
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
Elıterjesztés a 2012/2013-as tanév indításához kapcsolódó döntésekre a Sajószentpéter Központi Általános Iskolában
S A J Ó S Z E N T P É T E R V Á R O S I Ö N K O R M Á N Y Z A T Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina osztályvezetı Elıterjesztés a 2012/2013-as tanév indításához
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ALELNÖKE
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK ALELNÖKE E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. június 24-ei ülésére Tárgy: A 2010/11-es tanév elıkészítéséhez kapcsolódó fenntartói
E L İ T E R J E S Z T É S
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS A L E L N Ö K É T İ L E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. március 29-ei ülésére Tárgy: Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Intézet jogutód
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Polgármesteri Hivatal 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Pf.: 85., Tel.: 06-32/417-255 Ikt.szám: 40215/2005. J a v a s l a t háziorvosi ügyelet átszervezésére
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2011. szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
59/2011. (IX. 20.) CsKTT. 16-5633-4/2011 Tárgy: Csanytelek, Baross Gábor u. 2. sz. alatti ingatlan használatba vétele Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa megtárgyalta Csanytelek, Baross
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 13-i ülésére
4. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. május 13-i ülésére Tárgy: Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás által a 15/2009. (IV.2.) OKM rendelet 8. alapján benyújtandó
hirdetési lehetıséget Városi Televízióval civil szervezet bejelentett székhelyéül iratszekrényt számítástechnikai képzés munkerı-piaci
Salgótarján Megyei Jogú Város A l p o l g á r m e s t e r é tıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 314-668 Szám: 14945/2009. Javaslat a Nógrád Megyei Civil Szolgáltató Központot mőködtetı Mozgáskorlátozottak
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 314. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29-i ülésére Tárgy: Finanszírozási szerzıdés kötése a Váci Egyházmegyével Elıterjesztı: dr. Völner
IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II.
IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: 2011. ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II. ÜTEM) MELLÉKLET: E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Ikt. szám: 47.374/2006.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 47.374/2006. Javaslat Somoskıújfalu Község Önkormányzata fogorvosi feladatai ellátásának átvételére, és a
Az iskola Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye a két szakközépiskolai osztály mellett egy szakiskolai osztály indítását kérelmezte.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 4/008. Tisztelt Közgyőlés! J a v a s l a t a 009/00. tanévi középiskolai, szakiskolai és szakképzı osztályok
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ. ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA:
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich
Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére
Elıterjesztés 11. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. április 26-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola és Kollégiumban az egyes évfolyamokon indítható osztályok valamint
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1., Tel.: 417-255 Ikt.szám: 49195/2005. Javaslat a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása által igényelhetı normatív támogatások
Elıterjesztés. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének július 7-i rendkívüli ülésére
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. július 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás társulási megállapodásának módosítása Az elıterjesztést
TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén közétkeztetési feladatok ellátására
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 303. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén közétkeztetési feladatok ellátására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének június 30-i ülésére
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. június 30-i ülésére 12. Tárgy: Pszichológusi és gyógypedagógusi feladatellátás további mőködtetése Az elıterjesztést készítette:
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 14/19-19/2011. Előterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 145. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat köznevelési megállapodás kötésére a Négy Évszak Waldorf-pedagógiai Alapítvánnyal E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Ikt.szám: 6841/2008.
Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ő j é t ő l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Ikt.szám: 6841/2008. Javaslat a 220/2007.( XI.27.) Öh. sz. határozat végrehajtását
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére
. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:
E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK október 30-i ÜLÉSÉRE
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 269. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezése a Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule közös fenntartására E L İ T E R J E S Z T
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A
ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKÉTİL ELİTERJESZTÉS A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-i ülésére Tárgy: Egyetértés a társulásban fenntartott Pedagógiai Szakszolgálat (Nyergesújfalu)
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.:
Tisztelt Képviselı-testület! DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Elıterjesztés Dorog Város Képviselı testületének
A nevelési-oktatási intézményekben indítható tanulócsoportok számának meghatározásáról.
MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-358, Fax: (44) 501-360 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 165/2008. ELŐTERJESZTÉS - a képviselő testülethez- A
28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t
28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t az Európai Uniós, Regionális Bizottság elıterjesztése az EU-s Hozományra vonatkozóan c. elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja, mivel annak nyilvános ülésen
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 44.205/2012. Javaslat fogyasztásra kész étel vásárlására jogosító Erzsébet-utalvány biztosítására egyes önkormányzati intézmények dolgozói részére Tisztelt
Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 9-én tartott rendkívüli üléséről készített jegyzőkönyvből
95/2011. (VIII.09.) számú képviselő-testületi határozat Garay János Általános Iskola és AMI alapító okiratának módosítása 1.) Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért a Szekszárd Megyei
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/154-18/2010. Előterjesztés a Veszprém Megyei Önkormányzat
Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu
Szám: 15355/2009. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/311-683 E-mail: jegyzo@salgotarjan.hu Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján
Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı végrehajtásáról
Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina Osztályvezetı Elıterjesztés Sajószentpéter Városi Önkormányzat Minıségirányítási Programjának 2009/2010-es tanévben történı
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
Sárospatak Város Jegyzıjétıl
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: jegyzo@sarospatak.hu Elıterjesztés a - a képviselı- testületnek - az óvodai körzethatárok módosításáról
E L İ T E R J E S Z T É S
HAJDÚNÁNÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T İ L 11. Száma: 9214-12/2011. Elıkészítı: Dr. Nagy Attila revizor Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı E L İ T E R
Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére
8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: A családsegítés és a gyermekjóléti szolgáltatási feladatok - 2015. december 31. napját követı
TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET:
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Városi Bölcsıde dolgozói létszámának bıvítése E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. február 20-i
A rendelet hatálya 1.
Szekszárdi Önkormányzat 28/2007.(VI.27.) rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendı térítési díjak és tandíjak megállapításáról, valamint
ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. december 18.-ai ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. december 18.-ai ülésére Tárgy: Létszámleépítés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat intézményeiben
Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ı j é t ı l. Javaslat
Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ı j é t ı l Szám: 6743/2007. Javaslat a 283/2006. (XII.12.) Öh. sz. határozat végrehajtását célzó intézkedési terv elfogadására Tisztelt Közgyőlés! A Magyar Köztársaság
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 230. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat az óvodák 2013/2014. nevelési évi óvodai, bölcsıdei és családi napközis csoportjaira E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
308/2011. számú elıterjesztés
308/2011. számú elıterjesztés Az I. sz. vagy II. sz. határozati javaslat elfogadásához a Képviselı-testület Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2011. (IV.04.) sz. önkormányzati rendelet 36.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda
Szám: 42581/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Tájékoztató a 2010/2011-es nevelési
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, május 23.
Javaslat az Ózd Város Önkormányzata által biztosított egészségügyi alapellátás működtetésének átadására az Ózd Kistérség Többcélú Társulása által alapított Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti
J a v a s l a t. Ikt. szám: 26.065/2007. a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására. Tisztelt Közgyőlés!
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda Ikt. szám: 26.065/2007. J a v a s l a t a szociális ellátások rendjérıl szóló önkormányzati rendelet módosítására Tisztelt
Javaslat a nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények 2009. évi támogatására
Javaslat a nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények 2009. évi ára Tisztelt Mővelıdési és Oktatási Bizottság! Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése a 88/2006. (VI.15.) szekszárdi önkormányzati
Ikt. szám: 41826/2005. J a v a s l a t a gyermekétkeztetés kiegészítı támogatásáról szóló /2005. (IX.29.) Ör. sz. rendelet megalkotására
S a l g ó t a r j á n M e g y e i J o g ú V á r o s Po l g á r me s t e r i H i v a t a l S z o c i á l i s é s E g é s z s é g ü g y i Ok t a t á s i, Kulturá l i s é s Sp o r t I r od a I r o d a Ikt.
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 120. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009.
ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 25-ei ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a -Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére Tárgy: Maximális osztálylétszám túllépésének engedélyezése Elıterjesztı: Dr. Völner Pál,
ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29.-ei ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. október 29.-ei ülésére Tárgy: Létszámleépítés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat intézményeiben Elıterjesztı:
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek Közmővelıdési Megállapodás
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
ALAPÍTÓ OKIRAT. (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2011. december 19-én)
ALAPÍTÓ OKIRAT (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2011. december 19-én) Halimba, Nyirád, Szıc Önkormányzatok Képviselı Testületei a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. 9..-a,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: 11-18/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: 2009. június 18-án 17 óra 30 perckor kezdıdı rendkívüli, nyílt ülésérıl. Magyarpolány Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Polt
Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról
Beszámoló a lejárt határidejő határozatokról 4/2009.(I.29.)Kt.sz. Javaslattevı Testület létrehozása Jánoshalma Város Képviselı-testülete a kitüntetı címek alapításáról és adományozásáról szóló 19/2008.
ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés szeptember 25-ei ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a -Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. szeptember 25-ei ülésére Tárgy: Maximális osztálylétszám túllépésének engedélyezése Elıterjesztı: Dr. Völner
36/2008. (III. 27.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. július 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Tündérkert
Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ı j é t ı l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. tel.:32/311-683 Fax:32/310-838
Szám: 31.223 /2008. Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y z ı j é t ı l 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. tel.:32/311-683 Fax:32/310-838 Javaslat a 252/2005.(X.27.) Öh. sz. határozattal jóváhagyott Salgótarján
B E S Z Á M O L Ó. Salgótarján Megyei Jogú Város 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról. A Közgyőlés a 21/2009. (IV.28.) rendeletével elfogadta.
B E S Z Á M O L Ó Salgótarján Megyei Jogú Város 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról A Közgyőlés a 21/2009. (IV.28.) rendeletével elfogadta. TARTALOMJEGYZÉK Oldalszám Salgótarján Megyei Jogú Város
PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK OKTÓBER 13-I ÜLÉSÉRE NÉPJÓLÉTI ÉS SPORT BIZOTTSÁG
IKTATÓSZÁM: 07-7/991/2011. TÁRGY: AZ ÉLETMINİSÉG-FEJLESZTİ SZOLGÁLTATÁSOK INTÉZ- MÉNY SZOCIÁLIS ELLÁTÁSA- INAK BIZTOSÍTÁSÁRA KÖZ- BESZERZÉSI ELJÁRÁS INDÍ- TÁSA MELLÉKLET: 1 DB E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 312 MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Költségvetési Elszámoló Szervezet alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának október 26. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl
65/2011. (X. 26.) CsKTT. 16-7726-20/2011 Tárgy: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Esélyegyenlıségi Helyzetelemzése és Programjának elfogadása A Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa
SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2005/ XII.28. / SZÁMÚ RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL /EGYSÉGES SZERKEZET/
SAJTOSKÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2005/ XII.28. / SZÁMÚ RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL /EGYSÉGES SZERKEZET/ Sajtoskál község Önkormányzatának Képviselı-testülete
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
E L İ T E R J E S Z T É S
E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2014. szeptember 10 - i nyilvános testületi ülésére a 7. sz. napirendi ponthoz Tárgy: Feladat ellátási szerzıdés
J a v a s l a t. a Tourinform Salgótarján Iroda Névhasználati szerzıdésének kiegészítésére
Szám: 31437/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: (32) 312-570; (32) 417-255 J a v a s l a t a Tourinform
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 49. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okirat módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str
Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 11-i ülésére
Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai testületi ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés 2007. június 28-ai testületi ülésére Tárgy: A Német Nemzetiségi Zene-és Mővészeti Iskola (Csolnok) fenntartására létrehozott társulási megállapodás
Mórahalom város Képviselıtestülete 4/1994. (III. 11.) Ör rendelet a Közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény helyi végrehajtásáról *
Mórahalom város Képviselıtestülete 4/1994. (III. 11.) Ör rendelet a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény helyi végrehajtásáról * A Képviselıtestület a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
S a l g ó t a r j á n M e g y e i J o g ú V á r o s P o l g á r m e s t e r e
S a l g ó t a r j á n M e g y e i J o g ú V á r o s P o l g á r m e s t e r e Ikt.szám. 3211/2007. Javaslat az önkormányzat által kötelezıen megszervezendı idısek nappali ellátása kistérségi intézményben
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 231. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat az Állami Számvevıszék Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenırzésérıl készült jelentésben foglalt megállapításokhoz
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 3. Száma: 9214-42011.
Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 3. Száma: 9214-42011. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı Az elıterjesztés törvényességi
BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. Törvényességi szempontból ellenırizte:
BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Törvényességi szempontból ellenırizte: ELİTERJESZTÉS Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. február 16 -án tartandó ülésére református
KÖZLÖNYE NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALA 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.
XIX. évfolyam 8. szám 2009. október 21. H NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2009. X. 21.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD MEGYEI
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 17/2014. (II. 27.) ÖH. A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos
Javaslat. távoktatási oktatócsomaggal mőködı levelezı tagozat indítására. Tisztelt Közgyőlés!
Javaslat távoktatási oktatócsomaggal mőködı levelezı tagozat indítására Tisztelt Közgyőlés! A Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium igazgatója, Matúzné Nagy Ildikó igazgató asszony azzal
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 37/2009.(XII.31.) rendelete a szentesi önkormányzati intézmények munkaerı-gazdálkodási rendszerérıl
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 37/2009.(XII.31.) rendelete a szentesi önkormányzati intézmények munkaerı-gazdálkodási rendszerérıl Szentes Város Önkormányzatának Képviselı-testülete
Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Gondozási Központ
Látta: Mészáros Miklós Feikusné Horváth Erzsébet polgármester
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1484/2011. Sorszám: 9. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. május 26. napján
Szám: 40878/2008. I. ÓVODÁK
Szám: 40878/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Tájékoztató a 2008/2009-es nevelési
Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl.
Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Humánpolitikai Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Keserő Zoltán a Bizottság elnöke Hock János Bizottsági tag
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Kisfaludy
Módosító Okirat. Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás. Az intézmény alapítóinak/fenntartóinak neve és címe:
1 3. számú melléklet Módosító Okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Polgármesteri Hivatal által végzett felülvizsgálat alapján indokoltnak tartja, hogy a Marcali, Barcs, Kadarkút,
Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/
1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 258. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat magasabb vezetıi megbízásra vonatkozó pályázati felhívások közzétételére E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
Ügyszám: 358-2/2013. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Törölt: TA 2013. JANUÁR 1. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete (8454
HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
H ATÁROZA TOK HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2007. FEBRUÁR 27-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉN 11/2007. (II. 27.) Tkt határozat: Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 1./ A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
Elıterjesztés a május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése
Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés a 2013. május 21-én tartandó rendkívüli Képviselı-testületi ülésre Tárgy: IV. számú felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése Dr. Puskás György háziorvos 2013. május
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-154/2011. Tárgy: Dózsa György Általános Iskola alapító okiratának módosítása