Környezetfizikai mintavételezés 3 Talajmintavétel
|
|
- Jázmin Dobos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Környezetfizikai mintavételezés 3 Talajmintavétel Papp Sándor jegyzete alapján 1. Bevezetés A talaj a földfelszín legfelső, változatos vastagságú, aktív rétege, amelyet térben és időben változó arányban a földi szférák (lito-, atmo-, hidro- és bioszféra) anyagai alkotnak, azok végső soron a napenergia és a belső erők működtette kölcsönhatásainak (anyag- és energiaforgalmának) eredménye, színtere, ill. közvetítője. Legfontosabb jellemvonása a termékenység, vagyis az a tulajdonság, hogy a benne gyökerező növényeket vízzel és tápanyagokkal képes ellátni. E nélkülözhetetlen és csak feltételesen megújuló természeti képződményre (erőforrásra) vonatkozó ismeretek elsajátítása és bővítése nemcsak az azzal hivatásszerűen foglalkozó szakemberek (kutatók, erdészek, mezőgazdasági mérnökök stb.) feladata, hanem minden, a természettel tudományos vagy gyakorlati kapcsolatba került szakemberé, természetvédőé, magángazdáé is. Különösen nagy feladat hárul e téren a természettudományi tárgyakat oktató tanárokra, akik maguk is elmélyült ismereteket szerezve a szóban forgó tudományterületen, a témában jártas, sőt azt alkotóan művelni képes szakemberek generációinak felneveléséhez járulhatnak hozzá. 2. A terepi talajvizsgálatok módszerei A természeti (táj-) tényezők többségével (a földtani képződmények egy része, domborzati formák, légköri jelenségek, felszíni vizek, növényzet) ellentétben a talajtakaró csaknem minden fontos tulajdonsága (vastagsága, szintezettsége, fizikai, kémiai és biológiai állapota) rejtve marad előttünk. A talajnak csupán a felszínét látjuk; a felszín alatt uralkodó viszonyokról legfeljebb egy-egy vakondtúrás anyaga tájékoztat némiképp. A mondottakból következik, hogy e változatos vastagságú és összetételű rétegkomplexum megismerése csakis valamilyen feltárás (szelvény) vizsgálatával, egyfajta szondázással lehetséges. Ha meggondoljuk, hogy a három dimenziós kiterjedésű, hatalmas össztérfogatú, folytonos takaróréteg tulajdonságait mindössze néhány pont-, ritkábban vonalszerű (l. alább) szelvény helyszíni, ill. kis mennyiségű anyagminta laboratóriumi vizsgálata alapján kell jellemeznünk (térképeznünk), beláthatjuk, hogy valamely terület talajszelvény-hálózata sohasem lehet elég sűrű... 1 Figyelembe véve a szelvényezés nem jelentéktelen költségeit is, minden lehetőséget meg kell tehát ragadnunk ahhoz, hogy minél több esetleg más célból feltárt talajprofilhoz jussunk. Ilyenek pl. az illető területen előforduló külszíni fejtések, bányafeltárások, vízmosások, útbevágások, közműárkok stb. falai, amelyek vonalas megjelenésük következtében esetenként több információt nyújtanak a talajtakaró térbeli változásairól, mint a szabályos, ám rövid talajszakaszt feltáró szelvénygödrök. Bennük a talajtulajdonságok eltérései (a szintek méretei, anyagi különbségei, erodáltság stb.) akár több tucat méter hosszúságban is nyomon követhetők mindössze annyi munka ellenértékeként, amennyit a szelvényfalnak a törmeléktől való letakarítása, megfaragása (felfrissítése) igényel. A talajszelvények vizsgálata azonban többségében fúrások és szelvénygödrök segítségével történik. 1 Magától értetődik, hogy a vizsgált területről esetleg korábban készült talajtérképeket és dokumentációkat, valamint az egyes típusok pontos elhatárolásában jelentős segítséget nyújtó űr- és légifelvételeket a munka megkezdése előtt alaposan át kell tanulmányoznunk. 1
2 Talajfúrások A hagyományos (kézi) fúrókkal lemélyített fúrásszelvényekből általában szegényesebb információkat nyerhetünk a talajok tulajdonságaira vonatkozóan, mint a szelvénygödrök vizsgálatából. A felszínre hozott anyagminta ugyanis az eszköz típusától, kialakításától függően többé-kevésbé kevert, azaz a talajrészecskék, ill. szerkezeti elemek egymáshoz viszonyított helyzete, az anyag pórustérfogata, tömődöttsége eltér az érintetlen talajban jellemző állapottól. 2 Mégis, a talajtérképezés során a vizsgálandó szelvénygödrök helyének kijelölésében és a talajfoltok területi elhatárolásában nehezen túlbecsülhető jelentőségük van. Az első esetben tájékozódó fúrások segítségével határozzuk meg a részletesebb vizsgálatra szánt talajszelvények ideális helyeit, a másodikban e fúráspontok sűrítésével az alapszelvényekből nyert vizsgálati eredmények területi érvényességi körét tudjuk pontosabban meghatározni. Mindkét eljárás alkalmazásával időt, fáradságot és jelentős költséget takaríthatunk meg. Talajszelvények (szelvénygödrök) A szelvények kijelölésének, lemélyítésének, ill. vizsgálatra való előkészítésének szabályai 1. A szelvénygödrök kijelölésének talán legfontosabb szempontja a reprezentativitás messzemenő figyelembevétele, vagyis az a követelmény, hogy a térképezendő terület minden talajtípusát (altípusát) legalább egy ásott szelvény képviselje. Ehhez a már említett tájékozódó fúrások kitűnő támpontot nyújtanak. 2. Mivel a különböző talajtípusok elterjedését a domborzat messzemenően befolyásolja, célszerű a talajgödrök helyét egy-egy jellemző domborzati szelvény mentén kijelölni (talajlánc katéna). Erre szerencsés adottságaiknál fogva elsősorban az eróziós, ill. deráziós völgyekkel tagolt vagy a szabályosan váltakozó kőzetpásztákból felépült területeken van lehetőség (völgyekre, ill. vonulatokra merőleges keresztszelvények); a kevésbé mozgalmas domborzatú alföldi térszíneken nagyobb az esélye, hogy bizonyos talajváltozatokat fölöslegesen tárunk fel. 3. Kerülni kell a talajhibákra utaló, s a felszín jellegének előzetes megfigyelésével kiszűrhető foltokat (elszíneződések, repedezettség, kövesség, cserepesség, erős hordalékfelhalmozódás, rendellenes növényborítottság stb.), de érthető okokból ilyenek hiányában sem mélyíthető talajszelvény utak, vasutak, csatornák, gátak, épületek, műtrágya- vagy növényvédőszer-tárolók stb. közvetlen közelében. 4. A szabályos talajszelvény felülnézetben hosszúkás téglalap alakú, az egyik végén teljes mélységben kiásott és függőleges vizsgálati falként (főfal) kialakított, a másik végén lépcsőzött gödör. Szélessége általában cm, mélységét következésképp hosszúságát pedig az általa feltárandó talaj vastagsága határozza meg. Fontos követelmény, hogy a gödör talpszintje legalább egy ásónyomnyit a nyers talajképző kőzetbe mélyüljön. 5. Ahhoz, hogy a főfal megvilágítási viszonyai a legkedvezőbbek legyenek, a szelvényt a felvételezés várható időpontjához (a napszakhoz) igazítva tájolni kell. (Északias kitettségű lejtőn vagy ilyen expozíciójú, adott feltárásfal vizsgálata esetén ettől természetesen el kell tekintenünk.) 6. A szelvénygödör vizsgálandó főfala (s az ennek meghosszabbításaként feltétlenül figyelemre méltó két oldalfal) a kiásást követően meglehetősen jellegtelen képet mutat: a genetikai szintek az ásóval simára faragott felületeken csupán elmosódottan, elkenődve, életlenül tűnnek elő. Ahhoz, hogy a talajnak a kiásást megelőző, érintetlen állapotát szemügyre vehessük, a falfelülete(ke)t erős pengéjű késsel meg kell bontanunk, néhány centiméter mélységben hiánytalanul ki kell tördelnünk (preparálás). A keletkezett rücskös felületen a 2 Az egyes genetikai szintek vízgazdálkodási tulajdonságainak vizsgálata céljából végzett, ún. zavartalan mintavételről külön fejezetben lesz szó. 2
3 genetikai szintek és legfontosabb jellemzőik (szín, szerkezet, határok stb.) immár tisztán, élesen tűnnek elő. A talajszelvény vizsgálata A talajszelvény felvételezése több lépésből álló, összetett munkafolyamat. Alapelv, hogy a vizsgálatból egyetlen fázis se maradjon ki, hiszen a gödör betemetésével a hiányzó információk végképp elvesznek. Ennek elkerülése érdekében a szokásos jegyzőkönyvi leírás helyett olyan, előre elkészített talajfelvételi adatlap (táblázat) használata célszerű, amelynek rovatai vezetik a munkát, kitöltése után pedig a terepi vizsgálatsorozat hiánytalannak mondható. Az alábbiakban a Talajfelvételi adatlap pontjai szerint haladva a felvételezés egyes fázisait, ill. a meghatározandó talajtulajdonságok lehetséges fajtáit mutatjuk be (1. melléklet). A további melléklet-táblázatok ezek meghatározásához, azonosításához, következésképp az adatlap helyes kitöltéséhez nyújtanak útmutatást, az apró betűs bekezdések elméleti jellegű többletinformációkkal szolgálnak a munkához. 1. Környezet. A talajfelvételezés első lépéseként a kiásott szelvénygödör viszonylagos topográfiai helyzetét (pl. az útkanyartól 350 m-re É-ra, a 127, 8 m-es háromszögelési ponttól 100 m-re K-re stb.) 3 és szűkebb környezete felszínének jellegzetességeit (pl. kavicslepellel fedett, cserepes, sülevényes, repedezett stb.) rögzítjük. 2. Domborzati forma. Meghatározásához geomorfológiai ismeretek szükségesek (pl. tetőszint, völgyközi hát, pihenő, nyereg, pusztuló [épülő, csuszamlásveszélyes stb.] lejtő, hordalékkúp, patakalluvium stb.). 3. Lejtőszög (-kategória). A lejtők a domborzat leggyakoribb és legszembetűnőbb elemei, amelyek kitettségüktől, hosszuktól, felépítő kőzeteiktől, hajlásszögüktől függően eltérő mértékű hatást gyakorolnak az adott terület talajviszonyaira. Ezek közül mindenekelőtt a talajpusztulás folyamatában elsődleges szerepet játszó lejtőmeredekség kategorizálásával kell foglalkoznunk. A földtudományok más ágaival ellentétben, a talajtan a lejtők meredekségét nem fokokban, hanem százalékértékekben adja meg. A lejtőszázalék a 100 m horizontális távolságra jutó függőleges emelkedést/lejtést jelenti, méterben. Ha pl. a terepen 100 m megtétele után 25 m-rel magasabbra kerültünk, 25%-os lejtőn kapaszkodtunk fel. Ily módon az is könnyen belátható, hogy 100%-os meredekségű a 45 -os lejtő, hiszen e szögnél 100 m gyaloglással éppen 100 m-rel magasabb terepszintre jutunk. A hosszú évtizedek óta világszerte folyó terepi kísérletek bebizonyították, hogy a talajerózió intenzitása nem lineárisan követi a lejtőszögek növekedését; a lepusztulás mértéke bizonyos lejtőszög-tartományokban nagyjából azonos, majd egyes hajlásszög-értékeket meghaladva a következő kategóriá(k)ban felgyorsul. Mivel a lejtőszögek a természetben igen gyakran helyről helyre változnak, ez a felismerés kapóra jött a talajtérképezést művelőknek: nem szükséges immár a lejtőszögek folytonos változásait regisztrálni, elegendő az azonos lejtőkategóriába tartozó területfoltokat térképileg elkülöníteni. A napjainkban nemzetközileg elfogadott lejtőkategorizálás a fentebb mondottak értelmében két, egymástól elválaszthatatlan elemet tartalmaz: a) azokat a lejtőszög-értékeket, amelyek alatt, ill. felett jelentősen eltérő az erózió mértéke (erózióintenzitás-határok); b) magukat a lejtőszög-tartományokat, amelyek alsó és felső határértékei értelemszerűen az erózióintenzitás-határok. A különböző lejtőkategóriákban megjelenő talajfoltok (gépi) megművelhetőségét, ill. hasznosíthatóságát számos további tényező (lejtőtípus, lefolyásviszonyok, erózióveszély stb.) befolyásolja. 4. Növényzet. A talajszelvény környezetében előforduló jellegzetes flóraelemek, a termőhely (talaj) szikességéről, savanyúságáról stb. árulkodó, ún. indikátorfajok, ill. a 3 Napjainkban már a pontos földrajzi koordinátákat megadó kézi műszer (GPS) is rendelkezésünkre áll. 3
4 gyomnövények felsorolása; kultúrnövények esetében a fejlettségi állapot, a hiánybetegségre utaló tünetek stb. megjelölése. 5. A szelvény mélysége/a humuszos réteg vastagsága. A kiásott szelvény legfontosabb méret-adatai cm-ben. 6. A szelvény morfológiai vizsgálata. A talajszelvény teljes terepi vizsgálatának összefoglaló elnevezése. A munkafolyamat az alábbi tényezők és tulajdonságok meghatározására és jellemzésére terjed ki. a) GENETIKAI SZINT/MÉLYSÉG. A talajok legalább két, de általában több eltérő színű és egyéb tulajdonságaikban is jól elkülönülő genetikai szintre (horizontra) vagy rétegre tagolódnak. Első feladatunk a kipreparált falon karcolással megjelölni határaikat és megadni -tól, -ig értelemben méreteiket. Például: Genetikai szint Mélység, cm a) A sz A A talajszelvény felvételezését ettől kezdve a b) m) pontokban foglaltak szerint, szintenként (rétegenként) végezzük. A genetikai szintek, ill. a talajrétegek fogalma között határozott különbséget kell tennünk. Az előbbiek a talaj képződése és fejlődése során, a kiindulási anyag (anyakőzet, talajképző kőzet) átalakulása, ill. az átalakulási termékek rövid távú, függőleges vándorlása, áthelyeződése eredményeként, helyben kialakult (in situ) horizontok, míg az utóbbiak rendszerint a víz és a szél által távolabbról odaszállított és lerakott hordalékszemcsékből állnak. A genetikai szinteket az ábécé nagybetűivel (átmeneti szint esetén kettővel, pl. AB, BC) jelöljük, amelyekhez gyakran (alsó indexben) számozást, ill. a finomabb különbségek jelzésére rövidítést illesztünk (pl. A 1, A 2, B 1, B 2, ill. A sz szántott A-szint, C Ca a talajképző kőzet karbonátfelhalmozódásos alszintje stb.). A talajrétegeket csupán sorszámokkal látjuk el. Az A- és B-szintek értelmezése a talajok két merőben különböző genetikájú nagy csoportjában eltérő: a szelvényükben markáns agyagtartalom-különbségekkel (texturdifferenciálódással) jellemzett erdőtalajok és szolonyec szikesek A-szintjét eluviális (kilúgzási/agyaghiányos), B-szintjüket illuviális ([agyag]felhalmozódási) szintként értelmezzük; a csernozjomoknak és réti talajoknak, továbbá néhány gyengén fejlett talajtípusnak csak humusz- (és legfeljebb CaCO 3 -, ill. egyéb só-) tartalmukban különböző szintjeit legfelső humuszos A- és (ugyancsak humuszos) átmeneti (B-) horizontként 4 különítjük el. A nyers színével legtöbbször azonnal szembetűnő, az átalakulási folyamatokkal már nem érintett, humuszmentes talajképző kőzet elnevezése: C-szint. Egyes esetekben a talajképződés anyagát adó C-szint alatt attól eltérő eredetű kőzetréteget (nemritkán eltemetett talajszintet) is feltárhatunk, amelynek ugyan az adott talaj kialakulásához nincs köze, de annak bizonyos tulajdonságait (pl. vízgazdálkodását) jelentősen befolyásolhatja. Elnevezése: D-szint (ágyazati kőzet). A mondottakat a 2. mellékletben foglaltuk össze. b) SZÍN. A talajok legszembetűnőbb, legrégebben megfigyelt tulajdonsága. Meghatározása két szempontból is kiemelkedő jelentőségű: közvetlenül befolyásol bizonyos főként fizikai-hőgazdálkodási folyamatokat (pl. a sötét, ill. világos talajok felmelegedési különbségei meghatározzák a vetés időpontjának megválasztását, a talaj aszályérzékenységét stb.); igen szoros összefüggésben van a talajképződési (genetikai) folyamatokkal, amit egyrészt az mutat, hogy a szín alapján egész sor talajtulajdonságra következtethetünk (humusztartalom, levegőzöttség, erős kilúgzottság, egykori talajvízhatás, glejesség, szikesedés stb.), másrészt az is, 4 Ez esetben a B-t zárójelbe tesszük, jelezvén, hogy nem agyagfelhalmozódási szintről van szó. 4
5 hogy jó néhány talajtípus éppen a színéről kapta a nevét (pl. csernozjom feketeföld; podzol a felszín alatt hamuszínű; terra rossa vörösföld; barnaföld; rozsdabarna erdőtalaj; gesztenyebarna talaj; fahéjszínű talaj stb.). Meghatározásának legegyszerűbb módja a valamely ismert színhez való hasonlítás (tejeskávé-barna, egérszürke, rozsdavörös stb.), ám ezt az alábbi, erősen szubjektív megítélésre vezető okokból kerülnünk kell: a hasonlításhoz felhasználható színek száma kevés, s a meghatározás így sem pontos; ráadásul az emberek színlátása nem egyforma; a szín jelentősen függ a talaj pillanatnyi nedvességtartalmától; felismerését a különböző talajalkotórészek (gyökérzet, durva vázrészek, konkréciók stb.) saját színe megnehezíti. A színek egzakt meghatározása világszerte az A. H. MUNSELL által 1905-ben megalkotott színosztályozási rendszer standard színskálája (MUNSELL-skála) segítségével történik. A skála a talajok színére három értéket ad meg: Hue- [hju:] érték: az uralkodó színárnyalat a hullámhossz alapján (a színek kezdőbetűivel): R(ed), Y(ellow), G(reen), B(lue), P(urple) és YR, GY, PB, RP; Value- [ velju] érték: a szín mélysége (a világos és sötét árnyalatok skálája számokkal); Chroma- [kroma] érték: a szín teltsége (a tiszta szín és a szürke aránya számokkal); A vizsgált szintből kivett talajdarabkát gyengén megnedvesítjük, ujjainkkal szétnyomkodjuk és felületét a skála szín-kínálatával egybevetve és a legmegfelelőbbel azonosítva, meghatározzuk a szín kódszámát: Hue- + Value- /(per) Chroma-érték. Pl. a csernozjom talajok jól ismert, sötétbarna A-szintjének jellemző színkódja: 10YR 3/2, azaz a sárgásvörös színkompozícióban a leginkább sárga és a legkevésbé vörös (10-zel jelzett YR) Hueszínárnyalathoz alacsony Value- (3) és ugyancsak alacsony Chroma-érték (2) tartozik (mindkét utóbbi sötét árnyalatot jelent). c) FIZIKAI FÉLESÉG. A talaj változatos méretű elemi ásványi alkotórészei közül a legnagyobb tömegben előforduló szemcsenagyság-kategóriá(ka)t kifejező fogalom. A három fő frakciót (homok, vályog [= por, kőzetliszt], agyag) és ezek különböző arányú keverékeit (vályogos homok, homokos vályog, agyagos vályog, vályogos agyag) a terepen tapintással ( finger-teszt ), ill. a vízzel szembeni viselkedésük alapján (gyúrópróbával) határozzuk meg. Az első esetben ujjainkkal érzékeljük a homokszemcsék érdességét, a vályog puha tapintását, könnyű morzsolhatóságát, az agyag képlékenységét vagy száraz állapotban keménységét, míg a másodikban a vízzel tésztaszerűvé gyúrt talajminta golyóvá, hengerré, ill. karikává/pereccé formázhatóságának vizsgálatával kapunk közelítő képet a domináns szemcseméretről (3. melléklet). A fentieken kívül a fizikai talajféleségek közé tartozik a lösz, az iszap és a kavicsos homok 5 (sóder), továbbá a tőzeg és a kotu, amelyek mint talajképző kőzetek vagy mint hidromorf talajtípusok szervesanyag-komponensei jól jellemzik a szóban forgó talaj képződési körülményeit és egyes tulajdonságait. d) SZERKEZET. A fentiekben tárgyalt elemi részecskék csak ritkán fordulnak elő különálló kőzetszemcsék formájában (mint pl. a futóhomokban); a talajok döntő többségében változatos alakú és nagyságú, egymáshoz igen hasonló szerkezeti elemekké, ún. aggregátumokká tapadnak össze. Ehhez a ragasztóanyagot a mállás/talajképződés során keletkezett szerves és szervetlen kolloidok 6 (humuszanyagok, állati anyagcseretermékek, agyagásványok, vas- és alumíniumvegyületek, CaCO 3, esetleg kovasavak stb.) szolgáltatják. Mindezeken kívül a 5 A talajtani szakirodalomban: murva helytelenül, mivel az a geológiai és a geomorfológiai szaknyelvben éles, sarkos kőzettörmeléket jelent. 6 χολλα (kolla gör.) = enyv; kolloid = enyvszerű. 5
6 szerkezetképzésben fontos szerepük van a részecskék között fellépő adhéziós és kohéziós erőknek is. A szerkezeti elemeket három fő típuscsoportba soroljuk aszerint, hogy domináns kiterjedésük a tér mely irányába/irányaiba mutat. E csoportokon belül határoló felületeik, ill. ezek találkozásának (élek, csúcsok) jellege alapján további típusokat különítünk el, amelyek előfordulása nemcsak egyes talajféleségekre, hanem azokon belül bizonyos genetikai szintekre is igen jellemző. Az aggregátumok legfontosabb típusait és ismérveiket a 4. mellékletben mutatjuk be. e) TÖMŐDÖTTSÉG. A talajrészecskéket összetartó erők nagyságát tükrözi és a genetikai szinteknek az aprítással, deformálással (talajműveléssel) szemben tanúsított eltérő ellenállásában, valamint vízbefogadó képességük különbségeiben fejeződik ki. A tömődöttség változásait már a szelvény főfalának kipreparálásakor észrevehetjük (l. a szelvények vizsgálatra való előkészítéséről fentebb mondottakat). Eközben ugyanis regisztráljuk a bontóeszköznek (kés, ásó, geológuskalapács, csákány) az adott talajszintbe nyomásához/ütéséhez szükséges erőkifejtés nagyságát; a keletkezett vágás- (törés-) nyomok/felületek jellegét és méreteit; a lehasadt/kitört anyag mennyiségét. Ezután az 5. mellékletben feltüntetett tapasztalati skála figyelembevételével meghatározzuk a talaj állapotát. A tömődöttség különbségeit szelvény feltárása nélkül is vizsgálhatjuk. A penetrométer nevű egyszerű, elmés szerkezet tulajdonképpen egy hegyes acélrúd ejtősúllyal, amelynek ismételt felemelése és az ütközőig való leejtése a rudat a talajba ütögeti. Az ejtések számából, ill. a rúd behatolásának mértékéből a talajszintek tömődöttségi állapotára egyúttal vastagságára következtethetünk. f) KAVICS, TÖRMELÉK. A felszínen heverő és/vagy a szóban forgó talajszint anyagába beágyazott törmelékdarabok, kavicsok mennyiségi viszonyai (szemnagyság, előfordulási gyakoriság) esetenként messzemenően befolyásolják a művelhetőséget, emellett további nélkülözhetetlen információt nyújtanak a talajképződés természetes és antropogén feltételeiről. Pl. a nagyobb kőzettömbök-darabok a hegylábfelszín-formálódás, a kavicsrétegek a teraszképződés, ill. folyómeder-fejlődés sajátosságairól árulkodnak, míg a szelvényben talált, mesterséges eredetű (pl. tégla-) törmelékdarabok egykori emberi környezetre és tevékenységre, nagyon gyakran pedig annak a talajfejlődést befolyásoló hatásaira utalnak. g) MÁSODLAGOS KÉPZŐDMÉNYEK. A talaj szerves és ásványi alkotórészeinek átalakulása (humuszosodás, mállás) és elmozdulása útján keletkezett anyagok közös vonása, hogy a kovasavbehintések kivételével a szerkezeti elemek felületét vonják be igen vékony hártyák formájában. Megjelenésük, jellegük, színük, anyagi minőségük igen fontos genetikai bélyeg és szembetűnően jelez bizonyos talajképződési folyamatokat, ezért a talaj genetikai típusának, altípusának és változatának meghatározásában nélkülözhetetlenek. Fajtáikról, tulajdonságaikról, felismerésük lehetőségeiről a 6. melléklet alapján tájékozódhatunk. h) KIVÁLÁSOK, KONKRÉCIÓK. Azokat a képződményeket soroljuk ide, amelyek a talajoldatban vándorló anyagok betöményedése és kicsapódása során keletkeztek. Terepi azonosításukra egyszerű, az anyagi minőséget elsősorban a kémiai tulajdonságokat és a színt figyelembe vevő meghatározókulcs szolgál (7. melléklet), a megjelenési hely, ill. forma, az íz és egyéb tulajdonságaikra alapozott további osztályozásukat pedig a 8. melléklet tartalmazza. i) GYÖKÉRZET. A talaj kedvezőtlen fizikai és kémiai tulajdonságainak legjobb indikátora. Szelvénybeli elhelyezkedése, mennyisége kitűnően jelzi a lehatolását, terjeszkedését gátló tényezőket: a gyökerek nemcsak a fizikai akadályok (kőzettörmelékes-kavicsos, erősen tömődött agyagos szintek stb.), hanem a káros vegyületeket (Na-sók, glej stb.) tartalmazó gyakran láthatatlan rétegek közelében is jellegzetesen vízszintes irányba fordulnak. 6
7 A gyökérhálózat mennyiségi viszonyaira vonatkozóan sincsenek abszolút értékek; fejlettségét egyszerű tapasztalati skála alapján, szintenként adjuk meg, a sok, közepes, kevés, ill. nincs kategóriák felhasználásával. j) ÁLLATJÁRATOK. A talajban élő állatok tevékenységének nyomai a talaj biológiai aktivitásának hű tükrözői. Közülük elsősorban a gilisztajáratok, ill. a kisemlősök humuszos anyaggal kitöltött járatainak (krotovinák) keresztmetszetei érdemelnek figyelmet, amelyek a csernozjom-szelvények elmaradhatatlan jellemzőiként más talajtípusok fontos talajdinamikai változásairól egykori erdő- vagy hidromorf talajok sztyepesedéséről (csernozjommá fejlődéséről) is árulkodnak. A felvételezés során megbecsüljük a gilisztajáratok relatív gyakoriságát, ill. megadjuk a krotovinák számát és méreteit. k) CaCO 3 (PEZSGÉS). A karbonáttartalom szintenkénti meghatározása a legfontosabb terepi kémiai vizsgálatok közé tartozik. A vizsgálat elvi alapja az, hogy sósav hatására a karbonátokból a CaCO 3 + 2HCl = CaCl 2 + H 2 O + CO 2 reakcióegyenlet értelmében szén-dioxid keletkezik. Ennek mennyisége arányos a karbonáttartalommal, tehát a 10%-os sósavval történt lecseppentés nyomán fellépő pezsgés intenzitásából az egyes talajszintek mésztartalmára következtethetünk. A talajszelvény mészállapotának (karbonátprofil) vizsgálata nemcsak egyszerűen a talaj mésszel való természetes ellátottságára, ennek mennyiségi, eloszlási viszonyaira vagy mésztelenségére (kilúgzottságára) mutat rá, hanem igen gyakran másodlagos mésztartalom megjelenésére is, ami viszont a talajfejlődés irányának a hosszabb ideje folyó mezőgazdasági művelés okozta megváltozására utal. Ennek legjellemzőbb példája az eredeti állapotukban egyébként mindig mésztelen barna erdőtalajok felülről történő átmeszeződése és/vagy alulról való visszameszeződése. Az előbbi esetben felülről lefelé, a másikban a C-szinttől felfelé fogyatkozó mennyiségű mésztartalmat regisztrálunk, ami nem más, mint a meszes lejtőhordalék-rétegből beszivárgó, ill. a korábban az altalajba lúgzódott, majd újraoldott és kapilláris úton a szelvénybe visszaemelkedett mész másodlagos kicsapódása. A talajok mészállapotának vizsgálatához szükséges tudnivalókat a 9. mellékletben foglaltuk össze. l) KÉMHATÁS (ph). A ph-érték mint a H + -ion-koncentráció negatív kitevőjű logaritmusa a talaj kémhatásviszonyait jellemzi. Mérésére általában a legegyszerűbb és a legkevésbé pontos, de megbízható kolorimetrikus módszert alkalmazzuk. Ennek lényege, hogy a kivett talajdarabkából desztillált vízzel szuszpenziót készítünk, amelynek kémhatását a belemártott indikátorpapír színváltozása jelzi. A ph-értéket az indikátorpapírhoz mellékelt színskálán olvassuk le. m) TALAJVÍZ. Rendszerint az első vízzáró réteg felett összegyülekező, a kőzetszemcsék közötti hézagokat, pórusokat teljesen kitöltő, természetes vízforma. Vizsgálata mindenekelőtt a viszonylag mély fekvésű térszínek hidromorf (vagy többé-kevésbé ilyen hatás alatt álló) talajainak genetikai-dinamikai értékelése szempontjából fontos, de a mezőgazdasági gyakorlatban betöltött szerepének ismerete sem elhanyagolható (öntözés). A talajvízre vonatkozó adatanyag túlnyomó része a vízminták helyszíni és laboratóriumi vizsgálatából származik, ezt megelőzően azonban be kell gyűjtenünk a térség talajvíz-viszonyait jellemző általános adatokat. Magas talajvízállású területeken olykor váratlanul szivárog víz a feltárt szelvénybe (megnehezítve, gyakran lehetetlenné téve a felvételezést és a mintavételt), máskor kifejezetten kíváncsiak vagyunk helyzetére és sajátságaira. Ha a talajgödörben nem jelenik meg a talajvíz, de közelsége feltételezhető, a talpszintbe mélyített fúrással hamarosan elérhetjük. Térbeli elhelyezkedését önálló fúrásokban történő mérések sorozatával állapítjuk meg. A mérést hosszabb bot, mérőszalag vagy nehezékkel ellátott zsinór (spárga) segítségével végezzük. A talajvízszint mélysége. A megállapodott talajvíztükör mélysége, azaz a víz első megjelenésétől bizonyos idő eltelte után, újabb méréssel felvett adat. 7
8 A két érték különbsége elég jelentős is lehet abban az esetben, ha a talajvíz az illető területen nyomás alatt van, azaz a víz felemelkedését annak áttöréséig vízzáró réteg (agyaglencse, mészkőpad, mészakkumulációs szint stb.) akadályozza meg. Agyagos, nedves talajokon, fúrással történő szelvényfeltárás esetén egyébként is gyakori, hogy a fúrófej palástjának tömörítő-kenő hatása csak lassan engedi a vizet a fúrólyukba szivárogni, ezért a tényleges talajvízszint-mélység meghatározásával ugyancsak várnunk kell. A talajvízszint ingadozása Magától értetődik, hogy egy adott időpontban észlelt talajvízszint-mélység önmagában nem elegendő a szóban forgó térség talajvíz-viszonyainak jellemzésére. A víztükör felszín alatti mélysége ugyanis egy éven belül (évszakosan), sőt hosszabb időperiódust tekintve is jelentős ingadozást mutathat, ezért a talajvíz-viszonyok reális megítélése csakis hosszú időtartamú (több éves) észleléssorozat (ún. monitoring-vizsgálat) eredményeinek összehasonlító értékelésével lehetséges. Érzékszervi vizsgálatok. A talajvíznek érzékszerveinkkel a terepen észlelt tulajdonságai már önmagukban is (kvalitatíve) hasznos információkat nyújtanak a felszín alatt uralkodó viszonyokról, emellett támpontokat szolgáltatnak a későbbi laboratóriumi vizsgálatok értékeléséhez. A víz színe, szaga, íze egyes oldott anyagok (pl. vasvegyületek, kénhidrogén, különböző sók stb.) jelenlétéről, tisztasága/zavarossága a mélyebb szintek kolloidállapotáról, tapadása/síkossága pedig lúgosságáról, szódatartalmáról tájékoztat bennünket. Megfelelő felszereléssel (a napjainkban egyre elterjedtebb terepi műszerek és reagenskészletek alkalmazásával) a talajvizek kvantitatív vizsgálatára is lehetőségünk van (l. A terepi talajvizsgálatok eszközei és anyagai c. fejezetet). A talaj rendszertani besorolása a vizsgálati eredmények értékelése alapján A hazai genetikai-talajföldrajzi talajrendszer a talajokat négy kategória-szintbe sorolja. A mintegy teleszkópszerűen egymásba tolható rendszertani kategóriák amelyekkel az illető talaj tulajdonságainak egyre több részletét adjuk meg főbb ismérvei az alábbiak: a) FŐTÍPUS. Megnevezése a talajok legáltalánosabb sajátságait foglalja magában, egyszersmind azok jellemző földrajzi elterjedésére is utal (váztalajok, öntés- és lejtőhordalék-talajok, kőzethatású talajok, barna erdőtalajok, réti talajok stb.). b) TÍPUS. A talajrendszertan alapkategóriája. Definíciószerűen: egy típusba tartoznak azok a talajok, amelyek azonos/hasonló talajképződési tényezők, ill. folyamatok együttes hatására alakultak ki és nagyjából azonos fejlettségi állapotot értek el. Pl. a barna erdőtalajok főtípusán belül az egységesen agyagosodott szelvényű talajok típusneve barnaföld, az agyagásványok függőleges elmozdulása miatt eltérő agyagtartalmú A- és B-szinttel jellemzetteké agyagbemosódásos barna erdőtalaj stb. c) ALTÍPUS. A típusok továbbtagolását jelenti bizonyos talajképző folyamatok megjelenése, mások hatásának erőssége és még jó néhány megkülönböztető bélyeg alapján, s gyakran az egyik talajtípusból a másikba történő fejlődés közbenső, átmeneti stádiumát képviseli (genetika!). A fenti példáknál maradva: az olyan barnaföld (típus), amelyben az agyagásványok függőleges elmozdulása már megkezdődött, de ennek mértéke az agyagbemosódásos barna erdőtalajra (típus) jellemző határértéket még nem érte el, az agyagbemosódásos barnaföld (altípus) elnevezést kapja ( már nem típusos barnaföld, de még nem típusos agyagbemosódásos barna erdőtalaj ). d) VÁLTOZAT. A talajnak a terepen észlelt aktuális tulajdonságait foglalja magában. Pl. a térképezés során több szelvényben is feltárhatjuk ugyanazt a talajtípust/altípust, ám korántsem biztos, hogy ezek minden tekintetben hasonlítanak egymásra: az egyik erősen, a másik közepesen erodált lehet, a harmadik humuszos rétege vékonyabb, mint a negyediké stb. Ezeket az eltéréseket a megfelelő jelzőkkel (pl. erősen/közepesen/gyengén erodált, sekély/mély humuszos rétegű, sztyepesedő, rétiesedő, visszameszeződött, forgatott, lejtőhordalékkal fedett stb.) kifejezve, lényegében a változat elnevezését adjuk meg. 8
9 A szelvényfelvételezés befejezésekor, a kapott terepi vizsgálati adatok és a fenti áttekintés ismeretében meg kell határoznunk a szóban forgó talaj rendszertani helyét. 7 A terepgyakorlati területen is előforduló genetikai talajtípusok rendszertani beosztását és a legfontosabb ismertetőjegyeiket a 10. melléklet tartalmazza. Mintavétel A terepi vizsgálati eredmények egy részét (pl. fizikai talajféleség, CaCO 3 -tartalom, ph, a talajvíz kémiai összetétele) a legfontosabb szelvények mintáinak egzakt laboratóriumi analízisével ellenőrizzük, számos más, a terepen kvantitatíve értékelhetetlen talajtulajdonságról pedig csakis laborvizsgálatok alapján tájékozódhatunk (humusztartalom, higroszkóposság, adszorpciós viszonyok, kapilláris vízemelés stb.). A laboratóriumi vizsgálatokhoz a talajból anyagmintát kell vennünk; az elemzés céljától függően háromféle módon: 1. a (szikes) talajok sótartalom-változásainak vizsgálatához ún. folyamatos profilból (a szelvényfal egy keskenyebb, függőleges sávjának minden cm 2 -éből); 2. az egyes talajszintek vízgazdálkodási tulajdonságainak laboratóriumi vizsgálatához a zavartalan mintavételt garantáló speciális fémcsövek felhasználásával; 3. a talaj genetikájának meghatározásához a szintek legjellemzőbb részeiből (a laboratóriumi vizsgálatra szánt minden talaj esetében!). 3. A terepi talajvizsgálatok eszközei és anyagai A fentebb tárgyalt hagyományos talajfelvételezést napjainkban az ún. hordozható mini-laboratóriumok segítségével végzett, egyre tökéletesebb és pontosabb eredményeket adó főleg kémiai vizsgálatok egészíthetik ki. Megjegyezzük azonban, hogy az egyszerűbb, de láthatóan változatosabb eszközigényű hagyományos vizsgálatokat a korszerű terepi laboratóriumok birtokában is okvetlenül el kell végeznünk. Nemcsak azért, mert ezek magát a talajfeltárást is magukba foglalják, hanem azért is, mert segítségükkel a szóban forgó talaj olyan valóságos helyi, főleg fizikai sajátságai (szinttagozódás, szerkezet, tömődöttség, törmelékesség stb.) ismerhetők meg, amelyeket a talajminták bármily részletes analízise alapján, a legjobban felszerelt talajlaboratórium sem képes kimutatni. 4. Szakirodalom BUZÁS I. (szerk.) Talaj- és agrokémiai vizsgálati módszerkönyv, 1. A talaj fizikai, vízgazdálkodási és ásványtani vizsgálata. INDA 4231 Kiadó, Budapest. 357 p. KERÉNYI A Talajerózió. Térképezés, laboratóriumi és szabadföldi kísérletek. Akadémiai Kiadó, Budapest. 219 p. PAPP S Talajaink kialakulása; Magyarország talajtípusai; Talajvédelem. In: Pannon Enciklopédia - Magyarország földje. Kertek 2000 Könyvkiadó, Budapest. pp ; ; PAPP S A talaj mint megújuló és mint megújítható erőforrás. A földhasználat. In: BORA GY. KOROMPAI A. (szerk.): A természeti erőforrások gazdaságtana és földrajza (2., javított kiadás). Aula Kiadó, Budapest. pp STEFANOVITS P. FILEP GY. FÜLEKY GY Talajtan. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 470 p. SZABOLCS I. (szerk.) A genetikus üzemi talajtérképezés módszerkönyve. Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet, Budapest. 428 p. 7 Megjegyezzük, hogy terepi vizsgálati eredményeinket a laboratóriumi elemzések további adatokkal egészít(het)ik ki, ill. pontosít(hat)ják, ám mivel csak korlátozott számú talajszelvény kerül egyúttal laboratóriumi vizsgálatra is, a rendszertani besorolást minden esetben a terepen kell elvégeznünk. 9
10 1. melléklet. TALAJFELVÉTELI ADATLAP 1. Környezet: Domborzati forma: Lejtőszög (-kategória):...% 4. Növényzet: A szelvény mélysége:... cm, ill. a humuszos réteg vastagsága:... cm 6. A szelvény morfológiai vizsgálata Genetikai Mélység, Szín Fizikai Kavics, Másodlagos Kiválások, Állat- CaCO Szerkezet Tömődöttség Gyökérzet 3 Kémhatás Talajvíz szint cm (MUNSELL) féleség törmelék képződmények konkréciók járatok (pezsgés) (ph) a) b) c) d) e) f) g) h) i) j) k) l) m) A VIZSGÁLATI EREDMÉNYEK ÉRTÉKELÉSE/A TALAJ RENDSZERTANI BESOROLÁSA a) Főtípus:... b) Típus:... c) Altípus:... d) Változat:... 1
11 2. melléklet. A talajok leggyakoribb genetikai szintjei és jellemzésük Erdőtalajokban* és szolonyec szikesekben Csernozjom és réti talajokban Jelölés Elnevezés Jellemzés Jellemzés Elnevezés Jelölés A 00 ** alom- (avar-) takaró A 0 ** alom- (avar-) takaró elbomlatlan növényi maradványok (mor) részben elbomlott növényi maradványok (moder) TALAJFELSZÍN A 1 a kilúgzási szint humuszos alszintje viszonylag sötét szín, nagyobb humusztartalom (mull) sötét szín, morzsás, szemcsés szerkezet legfelső humuszos szint A A 2 B 1 a tulajdonképpeni kilúgzási (al)szint felhalmozódási szint(ek) fakó szín, kovasav-behintés, alacsony szeszkvioxid- és/vagy agyagtartalom, gyenge szerkezetesség sötétbarna szín, magas szeszkvioxidés/vagy agyagtartalom, erős szerkezetesség és tömődöttség a mélységgel csökkenő humusztartalom (csernozjom talajokban mészlepedék) humuszos átmeneti szint (B) B 2 világosabb barna szín, kisebb agyagtartalom és tömődöttség állatjárat-kitöltések (krotovinák***) átmenet a talajképző kőzetbe (B)C C talajképző kőzet a felső részében gyakran CaCO 3 - felhalmozódási (C Ca ) alszinttel talajképző kőzet C D ágyazati kőzet a C-szint anyagától eltérő kőzet vagy eltemetett talajréteg ágyazati kőzet D * Agyagbemosódásos, podzolos és pangóvizes barna erdőtalajok. ** Minden erdőtalajon. *** Csernozjom és szárazodó (sztyepesedő) réti talajokban. A genetikai szintek ábrázolt vastagság-arányai nem mindenütt felelnek meg a valóságos arányoknak. 2
12 3. melléklet. A talaj fizikai féleségének meghatározása tapintással és gyúrópróbával Tapintás a talajmintát ujjaink között morzsolgatva szárazon és nedvesen egyaránt éles, karcoló felületeket érzünk az apró homokszemcséken kívül finom, sima tapintású, púderszerű alkotórészeket is érzünk csak finom, porszerű részeket érzünk, amelyek felülete nem érdes és nem csúszós a por- és agyagtartalom arányától függően gyengébben vagy erősebben tapad szárazon nehezen nyomható szét, nedvesen síkos, erősen tapad Gyúrópróba diónyi talajmennyiséget tenyerünkön vízzel összegyúrva az anyag széttöredezik, szétesik a talajmasszából golyó formálható, de henger (sodralék) már nem (készítésekor széttöredezik) a golyó hengerré sodorható, de gyűrűvé már nem hajlítható, mert eközben külső szegélyén megrepedezik és széttöredezik gyűrű is formálható belőle, amely a külső szegélyén többé-kevésbé megrepedezik golyó, henger, gyűrű, sőt perec formálható belőle, repedezés nélkül Fizikai féleség homok vályogos homok/ homokos vályog* vályog (por) agyagos vályog/ vályogos agyag* agyag E keverékfrakciók elkülönítése nagyobb gyakorlatot igényel. 3
13 4. melléklet. A talajok szerkezeti elemeinek fontosabb típusai Típuscsoport Típus Jellemzés Előfordulás Hasábszerű (a tér egy irányában erősen, két irányban gyengén fejlett) Lemezszerű (a tér két irányában erősen, egy irányban gyengén fejlett) hasábos/prizmás oszlopos leveles lemezes a megnyúlt, négyszög/háromszög keresztmetszetű idomot a fejrészén is! éles élekben találkozó, nagy felületű síklapok határolják a fenti típushoz egyebekben hasonló idom felső része ( oszlopfő ) legömbölyödött megkülönböztetésük a lapok vastagsága alapján agyagbemosódásos és pangóvizes barna erdőtalajok, ill. (szolonyeces) réti talajok tömődött, agyagos (B-) szintjei szolonyec talajok tömődött, agyagos (B-) szintje agyagbemosódásos barna erdőtalajok A 2 - szintje szolonyec talajok A-szintje Köbös (a tér mindhárom irányában egyformán fejlett) poliéderes diós szemcsés morzsás építőkockaszerű idom: néhány nagy felületű, határozott élekben és csúcsokban találkozó sík határolja erősen sokszögletű idom: több kisebb, éles élekben és hegyes csúcsokban találkozó sík határolja legömbölyödött és sík felületek vegyesen határolják; az élek egy része szintén legömbölyödött gömbölyű felületek és legömbölyödött élek határolják barna erdőtalajok B-szintje, réti talajok barna erdőtalajok B-szintje Ramann-féle barna erdőtalajok (barnaföldek) B-szintje, réti csernozjom csernozjom talajok, jó kultúrállapotban levő barna erdőtalajok és réti talajok 4
14 5. melléklet. A tömődöttség fokozatai és jellemző előfordulásaik A tömődöttség fokozatai Omlós (folyós) Laza Jellemzés minden eszközzel könnyen bontható vágásélek nem maradnak minden eszköz könnyen behatol a vágásélek nagyrészt épek Enyhén tömődött késsel bontható a vágásélek épek Tömődött Erősen tömődött Igen erősen tömődött Tömör a kés is nehezen hatol bele kisméretű talajdarabkák feszíthetők ki csákánnyal még nagyobb darabok kipattinthatók csákánnyal is csak kisebb darabok pattinthatók ki hegyének nyoma jól megmarad a nagy erővel beütött csákányhegy alig hagy nyomot Előfordulás kötőanyag nélküli talajszintek (futó- és dűnehomokok, kotu stb.) homoktalajok, frissen megmunkált talajszintek általában a talajok A sz -szintje, alsóbb talajszintek öntözéssel összeiszapolt szintek és eketalprétegek erdőtalajok és szolonyecek B-szintje szolonyecek oszlopos B-szintje; mészkonkréciós, ill. agyaggal cementált homokoskavicsos szintek vaskőfok, mészkőpad, tömör hegységalkotó kőzetek 5
15 6. melléklet. A talaj másodlagos képződményei Név Jellemzés Viselkedés Előfordulás Agyaghártyák Humuszhártyák Agyag-humuszhártyák Vasoxid-hártyák és mangánbevonatok Kovasav-behintés sárgás-vörösesbarna, agyagásvány-, Al-oxidhidrát (esetleg mangán/humusz-) tartalmú, viaszfényű bevonatok matt vagy fényes fekete bevonatok agyagbemosódásos a felületről ledörzsölve podzolos nyomukban világosabb, pszeudoglejes sárgásabb szín tűnik elő szolonyec szikesek a ledörzsölés helye némileg kiszürkül vörösbarna bevonatok nehezen ledörzsölhetők feketésbarna apró, fehér, gyakran átlátszó gömböcskékből álló, porszerű bevonat réti talajok csernozjom talajok barna erdőtalajok megművelt és csernozjom barna erdőtalajok AB-szintjei (kovárványos) rozsdabarna erdőtalajok réti és podzolos barna erdőtalajok podzolos barna erdőtalaj A 2 -szintje szologyosodott szolonyec talaj A-szintje 6
16 7. melléklet. A kiválások, konkréciók főbb csoportjai meghatározásának menete Művelet Viselkedés Szín Csoport Oldás desztillált vízben Lecseppentés 10%-os sósavval Színek megfigyelése jól oldódik gyengén oldódik nem oldódik pezseg nem pezseg * Másodlagos képződmény (l. g) pont). fehér, cukorszerű bevonat fehér, levegőn világoskékre színeződik barna, rozsdabarna kékes, zöldes, szürkés sötétlila-fekete vízoldható sók (sókiválások) (1) CaSO 4, MgCO 3 (1) TOVÁBBI VIZSGÁLAT ( HCl) karbonátok (CaCO 3, MgCO 3 ) (2) TOVÁBBI VIZSGÁLAT ( SZÍN) amorf kovasav* vasfoszfát (vivianit) (3) Fe 3+ oxidjai és hidroxidjai (3) Fe 2+ oxidjai és hidroxidjai (3) Mn oxidjai és hidroxidjai (3) 7
17 8. melléklet. A talajokban előforduló kiválások és konkréciók (a csoportok sorszáma megegyezik a 7. mellékletben látható számozással) Csoport Név Jellemzés Viselkedés Előfordulás (1) Vízoldható sók (sókivirágzás, sókéreg, önálló kristályok) (2) Karbonátok (szénsavasmész-tartalmú kiválások és konkréciók) gipsz (CaSO4 2H2O) konyhasó (NaCl) glaubersó - mirabilit (Na 2 SO 4 10H 2 O) keserűsó - epsomit (MgSO 4 7H 2 O) szóda (Na 2 CO 3 10H 2 O) mészlepedék (pszeudomicélium = gombafonalszerű) mész-ér mészgöbecs mészkőpad mészbélés csatornakitöltés fehér por vagy fecskefarok - ikerkristályok sajátosan sós ízű fehér por vagy kocka alakú kristályok sós-keserű ízű, fehér por keserű ízű, fehér por fehér por a szerkezeti elemek felületére vékony, szürkésfehér hártya alakjában kicsapódott szénsavas mész 0,5 1,0 mm vastag, egykori gyökérjáratokat kitöltő képződmény változatos alakú és nagyságú, kemény, tömör kiválások szénsavas mésszel horizontálisan összecementált mészkonkréciók beágyazott kőzettörmelék másodlagosan kicsapódott mésszel bélelt fészke függőleges szivárgócsatornákban kicsapódott CaCO 3 -felhalmozódás vízben nehezen oldódik, sósavval lecseppentve nem pezseg vízben jól oldódik sósavtól pezseg, oldata síkos tapintású, fenoftaleinnel élénkvörös-meggypiros reakciót ad (erősen lúgos kémhatás!) sósavval lecseppentve pezseg szoloncsák(os) talajok mészlepedékes csernozjom (B)- szintje erdőtalajok és csernozjomok BC- és C-szintje a) gömbölyded (csernozjom) b) ágas-bogas (réti- és láptalaj) réti talajok vörösagyagos rendzina (reliktum!) többé-kevésbé kilúgzott talajok BCszintje (Folytatása a következő oldalon) 8
18 (A 8. melléklet folytatása) Csoport Név Jellemzés Képződési feltételek Előfordulás vasrozsdásság határozatlan alakú és nagyságú, vöröses- (rozsda-) barna színű* foltok, szalagok tartós oxidációs viszonyok láp-, réti és szikes talajok (3) Vas-, ill. vas-mangánvegyületek vasszeplők vasborsók 1 2 mm ø-jű, vörös barna színű*, puha, kenődő göbök 1 1,5 cm ø-jű, gömbhéjas szerkezetű kiválások* gyenge vízhatás oxidációs-redukciós folyamatok váltakozása barna erdőtalajok, réti csernozjom túl nedves erdőtalajok réti talajok szolonyecek B-szintje talajvíz-glej vízállás-glej pangóvíz-glej nem tömör képződmény: kékes zöldes, szürkés elszíneződés anaerob körülmények okozta redukciós folyamatok hidromorf talajok altalaja elöntött talajok felszíni rétegei pszeudoglejes barna erdőtalaj B-szintje *Ha Mn-t is tartalmaznak, színük fekete, lilásfekete. 9
19 9. melléklet. A karbonát-tartalom terepi meghatározása a pezsgés alapján A pezsgés jellege Észlelés Karbonát-tartalom Jegyzőkönyvi jele CaCO 3, % nincs alig hallható gyenge közepes erős igen erős semmilyen módon nem észlelhető a mintát a fülhöz tartva, kevés buborék elpattanásának gyenge hangja a lecseppentett felszínen buborékok elpattanása látható a lecseppentett folt teljes felületén egyenletesen pezseg lecseppentés után a folyadék lassan felhabzik a folyadék azonnal és intenzíven felhabzik (forr) nincs ø 0 nagyon kevés, egyenlőtlenül eloszlott ny(omokban) 0 2 kevés közepes sok igen sok ++++ > 10 10
20 10. melléklet. A mintaterületen előforduló talajtípusok fontosabb ismertetőjegyei (a legjellemzőbb bélyegek vastag betűkkel kiemelve) Főtípus Típus/altípus Humuszosodás Kilúgzás Agyagosodás-agyagvándorlás (texturdifferenciálódás: B/A) Redukció Barna erdőtalajok agyagbemosódásos barna erdőtalaj vízben oldódó, agresszív humusz- (fulvo-) savak az A- és B-szintek teljesen mésztelenek B 1 /A (agyag%) 1,5 pangóvizes barna erdőtalaj mint fent mint fent mint fent (a B 1 erősen tömődött) Ramann-féle barna erdőtalaj (barnaföld) csernozjom barna erdőtalaj Kőzethatású talajok (fekete) rendzina (antropogén) humuszkarbonát Váztalajok köves, sziklás váztalaj földes kopár Öntés- és lejtőhordalék-talajok réti öntéstalaj nagyobb molekulájú, szelídebb humusz- (barna humin-) savak AB-szint(ek), szürke huminsavak, organominerális komplexum fekete, magas szerves- és csekély ásványianyag-tartalmú, sekély A-szint; humuszkötés Ca 2+ által (Ca-humát) lefelé hatoló, csökkenő mennyiségű humusz; humuszkötés Ca 2+ által (Cahumát) csekély humusztartalmú, sekély, köves réteg vagy jelentéktelen (nyers, laza üledékes kőzet a felszínen) (szürkés)fekete humuszanyaga réti dinamikát jelez mint fent alulról történő másodlagos visszameszeződés gyakori az A-szintben csak az apró mészkődarabkák pezsegnek legfeljebb gyenge; az egész szelvény meszes nem jellemző B/A (agyag%) 1 (max. 1,2) nem jellemző mint fent (barnaföld eredet!) rossz vízvezető képességű B 1 -szint levegőtlenség kékes, szürkés glejfoltok savanyú nem jellemző meszes a közeli talajvízszint miatt nem jellemző az öntés rétegek fizikai féleségétől függő texturdifferenciáció altalajában vasmozgás nyomai (rozsdás-glejesség) 11
21 barna erdőtalaj lejtőhordalék változatos (az örökölt és/vagy helyben kialakult rétegek jellegétől, arányától és helyzetétől függő) előfordulhat a lejtőhordalék-rétegek fizikai féleségétől függő texturdifferenciáció ) altalajában gyakran vasmozgás nyomai (rozsdás-glejesség) 12
22 13
TEREPGYAKORLATI JEGYZŐKÖNYV. Biológiai talajerő-gazdálkodás szakirányú továbbképzési szak április 29.
TEREPGYAKORLATI JEGYZŐKÖNYV Biológiai talajerő-gazdálkodás szakirányú továbbképzési szak 2019. április 29. Budapest XXIII. Soroksár Botanikus kert, SZIE Kísérleti Üzem és Tangazdaság TALAJFELVÉTELI ADATLAP
HOMOKTALAJOK. Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése
Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése HOMOKTALAJOK Gödöllő, 2015.03.02. Szabóné Kele Gabriella Főtípusok és talajtípusok a hazai genetikai szemléletű
Berente község talajtani viszonyai. Dobos Endre Kovács Károly Miskolci Egyetem, Földrajz- Geoinformatika intézet
Berente község talajtani viszonyai Dobos Endre Kovács Károly Miskolci Egyetem, Földrajz- Geoinformatika intézet VÁLTAKOZÓ AGYAG, MÁRGA ÉS HOMOK RÉTEGEK EREDETI HELYZETŰ MIOCÉN ÜLEDÉKSOR HOMOK VÁLTAKOZÓ
Lejtőhordalék talajok osztályozásának kérdései
Lejtőhordalék talajok osztályozásának kérdései Bertóti Réka Diána, Dobos Endre, Holndonner Péter Miskolci Egyetem - Műszaki Földtudományi Kar, Természetföldrajz-Környezettan Intézeti Tanszék VIII. Kárpát-medencei
Talajtan gyakorlat. 1. Talajfelvételezés módszertana. 2. Talajtérképezés
Talajtan gyakorlat 1. Talajfelvételezés módszertana 2. Talajtérképezés Bevezetés A talaj a földfelszín legfelső, változatos vastagságú, aktív rétege, amelyet térben és időben változó arányban a földi szférák
Bevezetés a talajtanba X. Talajosztályozás: Váztalajok Kőzethatású talajok
Bevezetés a talajtanba X. Talajosztályozás: Váztalajok Kőzethatású talajok www.geo.u-szeged.hu/~andi Magyarország talajainak főtípusai Váztalajok Kõzethatású talajok Barnaerdõtalajok Mezõségi talajok
ALKALMAZOTT TALAJTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
ALKALMAZOTT TALAJTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Magyarország váz, litomorf és zonális talajai 1. Váztalajok 2. Sötét színű litomorf (kőzethatású) erdőtalajok
A TALAJ. Talajökológia, 1. előadás
A TALAJ Talaj fogalma, fontosabb tulajdonságai Talajökológia, 1. előadás A talaj jfogalma A talaj a szilárd földkéreg legfelső (pedoszféra, 5 m vastagság), laza, termékeny takarója. Háromfázisú, heterogén,
A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: A különböző kémhatású talajok eltérő termőképességének megismertetése
A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: A különböző kémhatású talajok eltérő termőképességének megismertetése Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: homoktalaj, erdőtalaj, desztillált víz, 0,02 m/m %-os
A JAVASOLT TÍPUSOK, ÉS A KAPCSOLÓDÓ ALTÍPUS ÉS VÁLTOZATI TULAJDONSÁGOK ISMERTETÉSE
A JAVASOLT TÍPUSOK, ÉS A KAPCSOLÓDÓ ALTÍPUS ÉS VÁLTOZATI TULAJDONSÁGOK ISMERTETÉSE LÁPTALAJOK Olyan talajok, melyekben a lebontási folyamatok az év nagyobb részében korlátozottak, és így nagymennyiségű
Bevezetés a talajtanba III. A talaj felépítése Talajminta vétele Szelvény leírása
Bevezetés a talajtanba III. A talaj felépítése Talajminta vétele Szelvény leírása A talajképzı tényezık meghatározzák, milyen talajok képzıdhetnek egyes területeken. A talajképzı folyamatok a képzıdés
Térinformatikai eszközök használata a szakértői munkában - a térbeliség hozzáadott értékei II. Esettanulmányok
Talajtani Vándorgyűlés Térinformatikai eszközök használata a szakértői munkában - a térbeliség hozzáadott értékei II. Esettanulmányok Dobos Endre, Kovács Károly, Bialkó Tibor Debrecen 2016. szeptember
A talajok fizikai tulajdonságai I. Szín. Fizikai féleség (textúra, szövet) Szerkezet Térfogattömeg Sőrőség Pórustérfogat Kötöttség
A talajok fizikai tulajdonságai I. Szín Fizikai féleség (textúra, szövet) Szerkezet Térfogattömeg Sőrőség Pórustérfogat Kötöttség A talaj színe Munsell skála HUE 10YR A HUE megadja, hogy mely alapszínek
Jellegzetes alföldi toposzekvens 1.csernozjom 2.réti csernozjom 3.sztyeppesedő réti szolonyec 4.réti szolonyec 5.szolonyeces réti talaj 6.réti talaj 7
Az Alföld talajai Novák Tibor 2006. 05. 02. Tájvédelmi és Környezetföldrajzi Tanszék Jellegzetes alföldi toposzekvens 1.csernozjom 2.réti csernozjom 3.sztyeppesedő réti szolonyec 4.réti szolonyec 5.szolonyeces
A tantárgy besorolása: kötelező A tantárgy elméleti vagy gyakorlati jellegének mértéke, képzési karaktere 60:40 (kredit%)
Tantárgy neve: Alkalmazott talajtan Kreditértéke: 3 A tantárgy besorolása: kötelező A tantárgy elméleti vagy gyakorlati jellegének mértéke, képzési karaktere 60:40 (kredit%) A tanóra típusa és óraszáma:
A Ravazdi Erdei Iskola oktatóközpontjának bemutatása víz- és talajvizsgálatok bemutató
A Ravazdi Erdei Iskola oktatóközpontjának bemutatása víz- és talajvizsgálatok bemutató Budapest, 2013. március 9. Lampert Bálint Halbritter András Kultúrtörténeti értékek Ravazdon és környékén Erdészeti
A talajok osztályozása
A talajok osztályozása a talajok megismerésének, tulajdonságaik sokoldalú feltárásának elıfeltétele, megkönnyíti a sokféle talaj - áttekintését, - összehasonlítását, - megkülönböztetését. rendszerbe foglaljuk
Talajmechanika. Aradi László
Talajmechanika Aradi László 1 Tartalom Szemcsealak, szemcsenagyság A talajok szemeloszlás-vizsgálata Természetes víztartalom Plasztikus vizsgálatok Konzisztencia határok Plasztikus- és konzisztenciaindex
A talaj termékenységét gátló földtani tényezők
A talaj termékenységét gátló földtani tényezők Kerék Barbara és Kuti László Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Környezetföldtani osztály kerek.barbara@mfgi.hu környezetföldtan Budapest, 2012. november
Michéli Erika Szent István Egyetem Talajtani és Agrokémiai Tanszék
A talajképző kőzet szerepe a talajok képződésében és kialakult tulajdonságaiban Michéli Erika Szent István Egyetem Talajtani és Agrokémiai Tanszék AGRÁR - ÁSVÁNYVAGYON FÓRUM Gyöngyös, 2017. április 19
MUNKAANYAG. Simonné Szerdai Zsuzsanna. Talajrendszertan. A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági alapismeretek
Simonné Szerdai Zsuzsanna Talajrendszertan A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági alapismeretek A követelménymodul száma: 3112-08 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-003-50 A TALAJKÉPZŐ
TALAJTAN I. Cziráki László 1014.
TALAJTAN I. Cziráki László 1014. A TALAJ FOGALMA A föld növények termesztésére alkalmas laza takarórétege Feltételesen megújuló erőforrás A talaj kialakulása Belső erők: Földrengés és vulkáni működés következtében
Csernozjom talajok. Területi kiterjedés: 22.4 %
Csernozjom talajok Területi kiterjedés: 22.4 % a síkságok magasabban fekvő részein találhatók, az évi középhőmérséklet 10-11 C, az évi csapadék 500-650 mm, természetes növényzete: az édes füvekből, pillangósokból
TALAJOK OSZTÁLYOZÁSA ÉS MEGNEVEZÉSE AZ EUROCODE
TALAJOK OSZTÁLYOZÁSA ÉS MEGNEVEZÉSE AZ EUROCODE ALAPJÁN Dr. Móczár Balázs BME Geotechnikai Tanszék Szabványok MSz 14043/2-79 MSZ EN ISO 14688 MSZ 14043-2:2006 ISO 14689 szilárd kőzetek ISO 11259 talajtani
A magyarországi termőhely-osztályozásról
A magyarországi termőhely-osztályozásról dr. Bidló András 1 dr. Heil Bálint 1 Illés Gábor 2 dr. Kovács Gábor 1 1. Nyugat-Magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék 2. Erdészeti Tudományos Intézet
Alkalmazott talajtan I.
Alkalmazott talajtan I. Tematika, a teljesítés feltételei A kurzus teljesítése két részbıl tevıdik össze: Elmélet Febr-márc: elıadás + márc. végén zárthelyi dolgozat Projektmunka 4 fıs csoportokban: Adott
Általános talajtani ismeretek és vizsgálatok
1 Általános talajtani ismeretek és vizsgálatok A talaj definíciója: a földkéreg legfelső, laza, termékeny rétege. Részletesebben: a Föld legkülső, mállott kérge, amely a környezeti tényezők hatására, talajképződési
A talajgenetikai és talajtérképezési szakosztály
A talajgenetikai és talajtérképezési szakosztály A magyar talajosztályozási rendszer megfeleltetése a nemzetközi elvárásoknak, a diagnosztikai alapú osztályozás főtípusainak bemutatása A vízhatású és a
Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem
Globális környezeti problémák és fenntartható fejlődés modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Környezeti elemek védelme II. Talajvédelem KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI
A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA
A D-e-METER FÖLDMINŐSÍTÉSI VISZONYSZÁMOK ELMÉLETI HÁTTERE ÉS INFORMÁCIÓTARTALMA Debreczeni Béláné 1, Kuti László 2, Makó András 1, Máté Ferenc 1, Szabóné Kele Gabriella 3, Tóth Gergely 4 és Várallyay György
Talajtan elıadás IX. Talajosztályozási rendszerek Talajképzıdési folyamatok
Talajtan elıadás IX. Talajosztályozási rendszerek Talajképzıdési folyamatok A talajok nem egyedekként, hanem folytonos takaróként jelennek meg a természetben. A talajosztályozási rendszerek többsége a
Lejtőhordalék talajok tulajdonságainak összevetése a WRB minősítőivel
Lejtőhordalék talajok tulajdonságainak összevetése a ivel Bertóti Réka Diána Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar, Földrajz Intézet IX. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia Miskolc, 2013.
Ismeretterjesztő előadás a talaj szerepéről a vízzel való gazdálkodásban
A Föld pohara Ismeretterjesztő előadás a talaj szerepéről a vízzel való gazdálkodásban MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet (TAKI) Talajfizikai és Vízgazdálkodási Osztály, Bakacsi Zsófia 2 Minden léptékben
Mai tanulságok a talajosztályozás 1961 és 1999 közötti változásaiból
AGROKÉMIA ÉS TA LAJ TAN 65 (2016) 1 161 168 Mai tanulságok a talajosztályozás 1961 és 1999 közötti változásaiból SISÁK István Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszék, Keszthely
Főbb talajtípusok jellemzői
6. számú melléklet Főbb talajtípusok jellemzői Barna erdőtalajok Az ebben a főtípusban egyesített talajok az erdők és a fás növényállomány által teremtett mikroklíma, a fák által termelt és évenként földre
A tantárgy besorolása: kötelező A tantárgy elméleti vagy gyakorlati jellegének mértéke, képzési karaktere 75/25. (kredit%)
Tantárgy neve: Talajtan Kreditértéke: 4 A tantárgy besorolása: kötelező A tantárgy elméleti vagy gyakorlati jellegének mértéke, képzési karaktere 75/25. (kredit%) A tanóra típusa és óraszáma: 28 óra előadás
A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI
A MÉLYMŰVELÉS SZÜKSÉGESSÉGE MÓDJA ÉS ESZKÖZEI Mélylazítás célja és szükségessége Célja: a talaj fejlődési folyamatainak eredményeként vagy egyéb talajtani és agrotechnikai okokból a talaj mélyebb rétegeiben
NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK
NEM KONSZOLIDÁLT ÜLEDÉKEK Fekete-tenger Vörös-tenger Nem konszolidált üledékek Az elsődleges kőzetek a felszínen mállásnak indulnak. Nem konszolidált üledékek: a mállási folyamatok és a kőzettéválás közötti
Talajképződés. Gruiz Katalin
Talajképződés Gruiz Katalin Talajképző tényezők A talajok képződése kőzetek felületén indul meg. Az alapkőzet egy sor fizikai, kémiai és biológiai átalakuláson megy keresztül mire a föld felszínét borító,
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS ÉS TANÁCSADÁS. Kunfehértó, Rákóczi u. 13. sz.-ú telken épülő piactér tervezéséhez 2017.
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS ÉS TANÁCSADÁS Kunfehértó, Rákóczi u. 13. sz.-ú telken épülő piactér tervezéséhez 2017. 1 I. Tervezési, kiindulási adatok A talajvizsgálati jelentés a Fehértó Non-profit Kft. megbízásából
Biomassza termelés és hasznosítás az Észak-Alföldi Régió településein Szénégető László
Biomassza termelés és hasznosítás az Észak-Alföldi Régió településein Szénégető László Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Megújuló energiatermelés hazai lehetőségei Kiváló biomassza- és földhőtermelés
Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból *
Az árajánlat érvényes: 2014. október 9től visszavonásig Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY SZÚRÓPONT
TALAJVIZSGÁLATI JELENTÉS TALAJMECHANIKAI SZAKVÉLEMÉNY Besenyszög, Jászladányi út 503/3 hrsz. SZÚRÓPONT tervezéséhez Nagykörű 2013 december 07. Horváth Ferenc okl. építőmérnök okl. geotechnikai szakmérnök
1. A talaj fogalma, funkciói, tulajdonságai (A)
Talajtan Az itt látható tematika sajnos még nem véglegesített, az oldal teljes feltöltésére jelenleg nincs lehetőségünk. Amennyiben rendelkezel olyan anyaggal, amelyet megosztanál másokkal is, küldd el
7. A talaj fizikai tulajdonságai. Dr. Varga Csaba
7. A talaj fizikai tulajdonságai Dr. Varga Csaba Talajfizikai jellemzők Szemcseösszetétel (textúra) Talajszerkezet Térfogattömeg, tömörség Pórustérfogat Vízgazdálkodási jellemzők Levegő és hőgazdálkodás
Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése. Kőzethatású talajok
Hazai talajosztályozási rendszerünk korszerűsítésének alapelvei, módszerei és javasolt felépítése Kőzethatású Főtípusok és talajtípusok a hazai genetikai szemléletű talajosztályozásban (9 főtípus, 39 talajtípus)
Talajrendszerezés elve és módszerei
9. TLJRENDSZERTN Talajrendszerezés elve és módszerei Mesterséges talajosztályozás: 1-1 kiragadott tulajdonság alapján. Nem ad megfelelő információt. Természetes talajosztályozás: talajképződés körülményei,
A talaj kémiája
A talaj kémiája 2015.12.03. A talaj fogalma felépítése Pedoszféra: litoszféra/atmoszféra/hidroszféra/bioszféra érintkezésénél létező réteg, alkotója a talaj Talaj: A termőreteg, kolloid méretű szilárd
Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
Épület alapozása síkalappal (1. rajz feladat) Minden építmény az önsúlyát és a rájutó terheléseket az altalajnak adja át, s állékonysága, valamint tartóssága attól függ, hogy sikerült-e az építmény és
Dr. Dobos Endre, Vadnai Péter. Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz Intézet
Ideális interpolációs módszer keresése a talajvízszint ingadozás talajfejlődésre gyakorolt hatásának térinformatikai vizsgálatához Dr. Dobos Endre, Vadnai Péter Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar
ALKALMAZOTT TALAJTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A
ALKALMAZOTT TALAJTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A talajdegradációs folyamatok és azok javításának lehetőségei Talaj-degradációs folyamatok Fizikai leromlás
Szikes talajok javítása. Tóth Tibor
Szikes talajok javítása Tóth Tibor Talajjavítás kilúgzással/átmosással (Keren, Miyamoto, 1990) FOLYAMATOK -a sók ki/feloldása -a víz átfolyása a talajprofilon -a sók eltávolítása a gyökérzónából Jó áteresztőképességű
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén
Termőhely-térképezés a Várhegy-erdőrezervátum területén Készítette: Juhász Péter erdőmérnök jelölt Konzulens: dr. Kovács Gábor egyetemi docens Diplomavédés Sopron, 2006 A kutatás céljai: Termőhelyi jellemzők
Domborzat jellemzése. A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása. Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella
Domborzat jellemzése A szelvény helyének geomorfológiai szempontú leírása Dr. Dobos Endre, Szabóné Kele Gabriella Osztályozási rendszer elemei Domborzati jelleg Domborzati helyzet/fekvés Völgyforma Lejtőszakasz
10. előadás Kőzettani bevezetés
10. előadás Kőzettani bevezetés Mi a kőzet? Döntően nagy földtani folyamatok során képződik. Elsősorban ásványok keveréke. Kőzetalkotó ásványok építik fel. A kőzetalkotó komponensek azonban nemcsak ásványok,
6. Kritériumok térképezése indikátor krigeléssel
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet Környezetinformatikai Osztály Pásztor László: Térbeli Talajinformációs Rendszerek/ Bevezetés a digitális talajtérképezésbe
Talaj- és talajvízvédelem. MKK Környezetmérnöki Szak II. évfolyamos hallgatói számára 2006/2007
Talaj- és talajvízvédelem MKK Környezetmérnöki Szak II. évfolyamos hallgatói számára 2006/2007 Tantárgyi követelményrendszer A tantárgy oktatása előadásokon és gyakorlati foglalkozásokon, melyeken a részvétel
1456 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 17. szám
1456 MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 17. szám A vidékfejlesztési miniszter 3/2013. (II. 1.) VM rendelete a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól szóló 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet és a szõlõtermelési
4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK. Dr. Varga Csaba
4. TALAJKÉPZŐ TÉNYEZŐK Dr. Varga Csaba Talajképző tényezők 1. Növényzet, állatvilág 3. Éghajlat 5. Domborzat 7. Talajképző kőzet 9. Talaj kora 11. Emberi tevékenység 1. Természetes növényzet és állatvilág
TÖLTÉSALAPOZÁS ESETTANULMÁNY MÁV ÁGFALVA -NAGYKANIZSA
48 Ágfalva Nagykanizsa vasútvonal, Nemesszentandrás külterülete Több évtizede tartó függőleges és vízszintes mozgások Jelentős károk, folyamatos karbantartási igény 49 Helyszín Zalai dombság É-D-i völgye,
5. melléklet a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelethez
5. melléklet a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelethez Ellenőrző vizsgálatokat tartalmazó talajvédelmi tervek részletes tartalmi és szakmai követelményei típusonként az 1. (1) bekezdés g h j valamint az 1.
Talajtani adatbázis kialakítása kedvezőtlen adottságú és degradálódott talajok regionális szintű elhelyezkedését bemutató térképsorozathoz
Talajtani adatbázis kialakítása kedvezőtlen adottságú és degradálódott talajok regionális szintű elhelyezkedését bemutató térképsorozathoz László Péter Bakacsi Zsófia - Laborczi Annamária - Pásztor László
Vörösiszappal elárasztott szántóterületek hasznosítása energianövényekkel
Vörösiszappal elárasztott szántóterületek hasznosítása energianövényekkel Dr. Gyuricza Csaba SzIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Növénytermesztési Intézet, Gödöllő Dr. László Péter MTA Talajtani
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata
Ócsa környezetének regionális hidrodinamikai modellje és a területre történő szennyvíz kihelyezés lehetőségének vizsgálata Kocsisné Jobbágy Katalin Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 2016 Vizsgált terület
Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 3.
Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kara Dr. Dömsödi János Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 3. TEK3 modul A termőföld, mint természeti erőforrás SZÉKESFEHÉRVÁR 2010 Jelen szellemi
TALAJVIZSGÁLATI MÓDSZEREK
TALAJVIZSGÁLATI MÓDSZEREK Talajszerkezet vizsgálati módszerei A talajszerkezet elemzését a vizsgálandó terület adatainak gyűjtésével kell kezdeni Az adatgyűjtés első fázisa a talajtani információk beszerzése
Talaj- és talajvízvédelem előadás III. A talajszerkezet kialakulása, a talajszerkezet degradációja, a talajművelés talajdegradációs hatásai
Talaj- és talajvízvédelem előadás III. A talajszerkezet kialakulása, a talajszerkezet degradációja, a talajművelés talajdegradációs hatásai A talajok többségének jellegzetes szerkezete, struktúrája van
MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N),
Az árlista érvényes 2018. január 4-től Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített vizsgálati csomag
Agrár-kutasokat támogató 3D-s talajinformációs rendszer fejlesztése
Agrár-kutasokat támogató 3D-s talajinformációs rendszer fejlesztése Hervai Anrdrás - PTE Kutatás háttere mezőgazdaság helyzete Magyarországon 8442 gazdasági szervezet 485 ezer egyéni gazdaság 9,3 millió
MUNKAANYAG. Fazekas Sándor. Talajvizsgálatok végzése helyszíni gyorsvizsgálattal. A követelménymodul megnevezése:
Fazekas Sándor Talajvizsgálatok végzése helyszíni gyorsvizsgálattal A követelménymodul megnevezése: Víz- és szennyvíztechnológus és vízügyi technikus feladatok A követelménymodul száma: 1223-06 A tartalomelem
Talaj szerkezet, legjellemzőbb talajok
Talaj szerkezet, legjellemzőbb talajok Talaj, és talajszelvény definíciója Talajnak tekinthető a felszíntől az elmállatlan kőzetig terjedő néhol vékonyabb, másutt vastagabb, átlagosan 1,5-2 m vastagságú-
NAGYMÉRETARÁNYÚ TALAJTÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEIK A NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELEMBEN
SZABÓ LEVENTE ORSZÁGOS NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELMI SZOLGÁLAT TÉRINFORMATIKAI LABORHÁLÓZAT NAGYMÉRETARÁNYÚ TALAJTÉRKÉPEK DIGITÁLIS FELDOLGOZÁSA ÉS FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEIK A NÖVÉNY- ÉS TALAJVÉDELEMBEN FÖLDMINŐSÍTÉS
SZKA208_26. Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj
SZKA208_26 Legfontosabb természeti kincsünk: a talaj tanulói LEGFONTOSABB TERMÉSZETI KINCSÜNK 8. évfolyam 289 26/1 A TALAJ ÖSSZETEVŐI A homok kis kőszemcsékből áll, melyek gömbölyded vagy sokszögű formát
A glejes talajrétegek megjelenésének becslése térinformatikai módszerekkel. Dr. Dobos Endre, Vadnai Péter
A glejes talajrétegek megjelenésének becslése térinformatikai módszerekkel Dr. Dobos Endre, Vadnai Péter Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Földrajz Intézet VIII. Kárpát-medencei Környezettudományi
A talaj, mint természeti erőforrás adottságainak agrár-környezeti szempontú területi készletezése és jellemzése
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet A talaj, mint természeti erőforrás adottságainak agrár-környezeti szempontú területi készletezése és jellemzése
Láptalajok. telkesített láptalajok
Nyugat-Magyarorsz Magyarországi gi Egyetem, Erdımérn rnöki Kar Termıhelyismerettani Intézeti Tanszék Láptalajok felláp síkláp telkesített láptalajok Láptalajokról általában Az ország legkisebb elterjedéső
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A hidrológiai körfolyamat elemei; beszivárgás 9.lecke Intercepció A lehulló csapadék
Közlekedésépítő technikus
A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
EGY TERMÉSZETKÖZELI AGROGÉN TÁJ SZERKEZETI ÉS FUNKCIONÁLIS VIZSGÁLATA-BIHARUGRAI MINTATERÜLET Duray Balázs 1, Hegedűs Zoltán 2
EGY TERMÉSZETKÖZELI AGROGÉN TÁJ SZERKEZETI ÉS FUNKCIONÁLIS VIZSGÁLATA-BIHARUGRAI MINTATERÜLET Duray Balázs 1, Hegedűs Zoltán 2 1. Bevezetés A dolgozat egy komplex tájökológiai vizsgálatot mutat be a Körös-Maros
FÖLDMŰVELÉSTAN. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
FÖLDMŰVELÉSTAN Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás Biológiai tényezők és a talajművelés Szervesanyag gazdálkodás I. A talaj szerves anyagai, a szervesanyagtartalom
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz
RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1615/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Homokkert Kistérségi Integrációs Nonprofit Közhasznú Kft. SoilChem Agrár és
Környezeti elemek állapota
Környezeti elemek állapota Levegő A település levegő-állapotát globális és helyi tényezők egyaránt alakítják. Feladatunk elsősorban a helyi tényezők meghatározása és vizsgálata. A településen nem működik
A TALAJOK PUFFERKÉPESSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ÉS JELENTŐSÉGÜK A KERTÉSZETI TERMESZTÉSBEN
A TALAJOK PUFFERKÉPESSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK ÉS JELENTŐSÉGÜK A KERTÉSZETI TERMESZTÉSBEN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Csoma Zoltán Budapest 2010 A doktori iskola megnevezése: tudományága: vezetője: Témavezető:
2. szelvény. 4. szelvény. 5. szelvény. 1. szelvény. 3. szelvény
1. szelvény 2. szelvény 3. szelvény 4. szelvény 5. szelvény 1. melléklet 6. szelvény 7. szelvény 8. szelvény szelvény szelvény 11. szelvény 12. szelvény 13. szelvény 14. szelvény 15. szelvény 16. szelvény
Szikes talajok szerkezete és fizikai tulajdonságai
Szikes talajok szerkezete és fizikai tulajdonságai Rajkai Kálmán, 2014 A talajvízforgalom modellezése Copyright 1996-98 Dale Carnegie & Associates, Inc. 1 A szikes talajok szerkezetének jellemzői A talaj
Tervszám: 07-1065-08 Tervrész száma: 6.1.
KEVITERV PLUSZ KOMPLEX VÁLLALKOZÁSI kft. 3527 Miskolc, Katalin u. 1. Telefon/Fax: (46) 412-646 Tervszám: 07-1065-08 Tervrész száma: 6.1. T I S Z A N Á N A Talajmechanikai, talajfeltárási szakvélemény Miskolc,
4A MELLÉKLET: A1 ÉRTÉKELÉSI LAP: komponens
4A MELLÉKLET: A1 ÉRTÉKELÉSI LAP: komponens A LERAKÓBAN KELETKEZETT GÁZ EMISSZIÓS TÉNYEZŐJE [1 = alacsony kockázat, 5 = magas kockázat] Lerakóban keletkezett A1 B1 C1 *1 A hulladék vastagsága a talajvízben
Polimorfia Egy bizonyos szilárd anyag a külső körülmények függvényében különböző belső szerkezettel rendelkezhet. A grafit kristályrácsa A gyémánt kri
Ásványtani alapismeretek 3. előadás Polimorfia Egy bizonyos szilárd anyag a külső körülmények függvényében különböző belső szerkezettel rendelkezhet. A grafit kristályrácsa A gyémánt kristályrácsa Polimorf
90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet. a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól
1 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet a talajvédelmi terv készítésének részletes szabályairól A termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 66. (2) bekezdés b) és c) pontjában, a növényvédelemről
Szilvágyi László: M6 autópálya alagutak geológiai és geotechnikai adottságai
Szilvágyi László: M6 autópálya alagutak geológiai és geotechnikai adottságai 2/23 M6/M60 autópálya (E73, V/C folyosó) tervezése 1998 2007 3/23 Geresdi dombság o ÉNY - DK-i dombhátak és völgyek o ÉK - DNY-i
Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei
Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI
Bevezetés a talajtanba XI. Talajosztályozás: Barna erdőtalajok Csernozjom talajok Szikes talajok Réti talajok
Bevezetés a talajtanba XI. Talajosztályozás: Barna erdőtalajok Csernozjom talajok Szikes talajok Réti talajok KÖZÉP- ÉS DÉL KELETEURÓPAI BARNA ERDŐTALAJOK A magyarországi erdőtalajok nagy része a barna
Talaj szerkezet, legjellemz bb talajok TALAJKÉPZ DÉS. Talaj, és talajszelvény definíciója A TALAJ A FÖLDKÉREG KÉRGE
Talaj szerkezet, legjellemz bb talajok Készítette: Mucsi Zoltán A TALAJ A FÖLDKÉREG KÉRGE A TALAJ A FÖLDKÉREG LEGKÜLS, LAZA, TERMÉKENY RÉTEGE VIZET ÉS TÁPANYAGOKAT BIZTOSÍT A NÖVÉNYEK SZÁMÁRA TALAJKÉPZ
Talajvizsgálat! eredmények gyakorlati hasznosítása
a legszebb koronájú törzsekben. Sok, virággal túlterhelt fának koronáját láttam mér kettéhasadva, letörve lógni a csonka törzsön. A hasznos rovarok közül a méhek jelentőségét kívánom befejezésül megemlíteni.
Agrár-környezetvédelmi Modul Talajvédelem-talajremediáció. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Talajvédelem-talajremediáció KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Homoktalajok javítása 76.lecke A nagy homoktartalom területe és aránya Terület,
A települési környezetvédelmi programok elkészítését az 1995. évi LIII. törvény IV. fejezetében, a 46. (1) bekezdés b) pontja írja elő.
1. BEVEZETÉS Munkánk bevezető részében képet kívánunk adni a települési környezetvédelmi programok törvény által előírt, valamint más okokból fakadó szükségességéről, hasznosításának módjáról, lehetőségeiről,
5. A talaj szerves anyagai. Dr. Varga Csaba
5. A talaj szerves anyagai Dr. Varga Csaba A talaj szerves anyagainak csoportosítása A talaj élőlényei és a talajon élő növények gyökérzete Elhalt növényi és állati maradványok A maradványok bomlása során
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az öntözési rend mennyiségi, minőségi és időrendi kérdései. 38.lecke Az öntözés gyakorlati
TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek
TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek A talajszennyezés csökkenése/csökkentése bekövetkezhet Természetes úton Mesterséges úton (kármentesítés,
INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ
Strandröplabda bizottság INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ 1. Játékterület: A játékpálya 16 X 8 méteres négyszög alakú terület, melyet legalább 3 méteres kifutó vesz körül és légtere legalább