Egyházmegyei Levéltár Gyır. Acta Parochialia
|
|
- Veronika Balogné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Acta Parochialia ( ) 1. Tájékoztató az iratcsoportról E sorozat a gyıri egyházmegye egyes plébániáira vonatkozó iratanyagot öleli fel, ennélfogva értékes forrásbázist jelent nem csupán egyháztörténeti, hanem társadalom és helytörténeti aspektusból is. Szerkezeténél és tartalmánál fogva erıteljesen kapcsolódik a Personalia sorozathoz, de itt inkább az egyes plébániák anyagi, dologi és hitéleti viszonyairól találhatunk információkat. Az egyes plébánosok lelkipásztori, építkezési, szervezıi ügyeirıl is megırzött iratokat. A sorozat különösen értékes része a két nagy városra: Sopronra és Gyırre vonatkozó iratcsoport. Az anyag idıben a XVIII. század közepétıl indul (néhány XVII. századi irat is elıfordul benne) és a XIX. század közepéig ( ig, az iktatott, ún. Egyházkormányzati sorozat kezdetéig) halad az esetek legnagyobb részében. Természetesen az iratok szórtsága nem arányos. Vannak plébániák, amelyekrıl irat is fönnmaradt, s vannak, amelyekrıl csak egy-egy darab. 2. Rendszer segédletek A sorozat egykor fasciculusokra volt osztva, amelynek kialakítására 1905-ben került sor. Jelenleg modern ırzési feltételeket biztosítani képes, ún. savmentes dobozokban található. A régi rend nem módosult, csupán a relatív ábécérend lett abszolúttá alakítva (a korábbi hivatkozások és az esetleges ellenırzési szándék kedvéért a plébániák neve után szereplı, zárójelben lévı szám azt mutatja, hogy a dobozokba kerülés elıtt mely fasciculusban volt a kérdéses iratcsomó). 1 Az iratok ennek megfelelıen plébániánként ábécérendben, az egyes plébániák anyagán belül pedig idırendben találhatóak. A keresést az egyes plébániák alábbi névmutatója könnyíti meg, ez alapján a kért iratcsomó könnyen kikereshetı. 2 Az egyes helységnevek után található évkör az adott plébániára vonatkozó iratok legkorábbi és legkésıbbi évét adja meg. (Érdemes megjegyezni, hogy az szeptemberétıl szerepelnek az iratokon a Protocollum exhibitorum et actorum officii dioecesis Jaurinensis c. iktatókönyv számai, mint jelzetek, az ez alapján való keresés azonban igen nehézkes, s korlátozott. A plébánia neve alapján való kikeresés sokkalta egyszerőbb megoldást jelent, s az alábbi mutató segítségével végre is hajtható) 3. Kutathatóság hivatkozás Az anyag korlátozás nélkül kutatható. A mutató alapján megtalált plébánia iratanyaga kérılapon kérhetı. A kérılapon a sorozat nevét, a dobozszámot és a plébánia nevét kell feltüntetni. Publikációban az alábbi hivatkozási forma ajánlott: Egyházmegyei Levéltár Gyır.. Acta parochialia. X plébánia iratai, xxxx év. 4. Megjegyzés Az iratok ellenırzı rendezése és savmentes dobozokba helyezése elkészült: június İrzési mód, terjedelem 44 db. doboz (+ 1 db. régi fasciculus deklije) fm. 1 A Parochialia korábbi indexe a levéltár Régi mutatók, indexek győjteményében ma is megtalálható. 2 Figyelem! Számos esetben elıfordul, hogy a keresett plébánia nem a mai nevénél található, hanem másik betőnél a Nagy-, Kis-, Egyházas- stb. elıtagok miatt. (Pl.: Rábatamási = Tamási) 1
2 Raktári jegyzék I. doboz Abda (1) Ács (1) Acsalag (1) Ágfalva (1) Agostyán (1) Alsógalla (1) Alsólászló (1) Alsópéterfa (1) Alsópulya (1) Alsórámóc (1) Apáti 1752 (1) Árpás (1) Ászár (1) II. doboz Babot (2) Balf (2) Bana (2) III. doboz Bábolna 1786 (3) Bágyog (3) Bánfalva (3) Bánhida (3) Bánk (3) Barátfalu (3) Barátudvar 1756 (3) Barbacs Bársonyos 1754 (3) Beled (3) Bezenye (4) Bezi (4) Billeg 1736 (4) Bodonhely (4) IV. doboz Bogyoszló (4) Boldogasszony (4) Boldogasszony /Vas m./ (4) Bóny 1770 (5) Bónya (5) Borbálya (4) Borosd 1812 (4) Borostyánkı 1736 (5) Borsmonostor (5) Borzavár (5) Boz ((4) Bı (3) Bödöge (5) Börcs (5) Bısárkány (4) Büdöskút (5) Bük (5) V. doboz Cakóház (7) Cinfalva (7) Cirák (7) Csapod (5) Császár (5) Császárfalu (6) Császárkıbánya (6) VI. doboz Csáva (6) Csécsény (6) Csénne 1723 (6) Csép 1785 (6) Csepreg (6) Csesznek 1715 (6) Csikvánd (6) Csorna (6) Csun (7) Dad (7) Darázsfalva (7) VII. doboz Darufalva (8) Dasztilfalva 1775 (8) Dávidcenk 1741 (8) Derecske (8) Devecser (8) Doborján (8) Dozmat (8) Dör (8) Dörföl (8) Dunaalmás (8) Ebergıc (8) Écs ld. Nagyécs Edve (8) 2
3 Egervár (8) Egyed (8) Egyházasfalu (9) Egyházashetye 1773 (9) VIII. doboz Egyházaskeszı (9) Egyházasrádóc 1729 (9) Egyházszeg (9) Endréd (10) Érseklél 1824 (10) Farád (10) Fehéregyház (10) Fehértó (10) IX. doboz Feketeváros (10) Felpéc (11) Felsıgalla (11) Felsıiszkáz 1813 (11) Felsılászló (11) Felsıırs 1749 (11) Felsıpulya (11) Felsırámóc (11) Felsıszakony (11) Felsıszopor (11) Felsıtelek 1771 (11) X. doboz Féltorony (12) Fertıszentmiklós (12) Fraknó (12) Frankó (12) Füles (12) Gálos (13) Garta (13) XI. doboz Gasztony 1717 (13) Gáta (13) Gecsej 1764 (13) Gesztes (13) Gór (13) Gönyő (13) Gyalóka 1836 (13) Gyarmat (13) Gyirmót (13) Gyirót (13) Gyóró (13) Gyömöre (13) Gyır Asszonyfa (14) Gyır Belváros I (14) Gyır Belváros II (14) XII. doboz Gyır Nádorváros (14) Gyır Révfalu 1808 (14) Gyır Szabadhegy (14) Gyır Szemere (15) Gyır Szeminárium (-) Gyır Szentiván ld. Szentiván Gyır Szentmárton 1795 (15) Gyır Sziget (15) Gyır Újváros I (15) XIII. doboz Gyır Újváros II (16) Gyır Újváros III (16) Gyüleviz (16) Halászi (16) Hánta (16) Haracson (16) Harka (16) Hársfalva (16) XIV. doboz Hasfalva (16) Hegyeshalom (16) Hegykı (17) Hidegség (17) Himód (17) Horpács (17) Horvátjárfalu (17) Horvátkimle (17) Horvátzsidány (17) XV. doboz Hosszúpereszteg 1772 (18) Hıgyész (18) Hövej 1821 (18) Ikrény (18) Ilmic (18) Istvánfalva (18) Iván (18) Ivánc (18) Ják (18) 3
4 Jánosfa (18) Jobaháza (18) Jobbágy 1758 (18) Kabold (18) Kajár 1799 (18) Kálnok (18) Kapornak 1779 (18) Káptalanvis (19) Kapuvár (18) Karló (18) XVI. doboz Kecöl (19) Kecskéd (19) Keresztény (19) Keresztes (19) Kertes (19) Kethely /Komárom m./ (19) Kethely /Sopron m./ (19) Kethely /Vas m./ (19) Kisbarát (20) Kisbér (20) Kisboldogasszony (20) Kisdém 1770 (20) XVII. doboz Kisfalud (20) Kishıflány (20) Kisigmánd (20) Kismarton /Kistata/ (21) XVIII. doboz Kissennye (22) Kistakácsi 1776 (22) Klempa (22) Kocs (22) Kóny (22) Kópháza (22) Koroncó (22) Kıhalom (23) Kömlıd sine dato (1 db.) (22) Köpcsény (22) Környe (22) Körtvélyes (22) Kıszeg (1775) (23) Kövesd (23) XIX. doboz Középpulya (23) Kunsziget (23) Küllı (23) Külsıvát 1739 (23) Lajtafalu (24) Lajtapordány (24) Lajtaszentmiklós (24) Lajtaújfalu (24) XX. doboz Lakfalva (24) Lakompak (24) Lánzsér (24) Lébény (25) Lébényszentmiklós (25) Léka (25) Lendva 1736 (25) Lépesfalva 1748 (25) Lesvár 1772 (25) Levél (25) Ligvánd (25) Lócs (26) Locsmánd (25) XXI. doboz Lók (26) Lorettom (26) Los (26) Lovászpatona (26) Lövı (26) Lucson 1825 (26) Maglóca 1841 (26) Magyarkimle (26) XXII. doboz Magyaróvár (27) Majk 1782 (27) Malomház (27) Malomsok 1766 (27) Marcaltı (27) Márcfalva (27) Máriafalva 1742 (27) Markota (27) Mártianc 1756 (27) Mecsér (27) Medgyes (27) 4
5 Ménfı (28) Mezıırs (28) Micske (28) XXIII. doboz Mihályi (28) Miklósfalu (28) Mindszent (28) Mocsa (28) Molnári 1753 (29) Mórichida (29) Moson (29) Nádasd (30) Nagybarát (29) XXIV. doboz Nagycenk (29) Nagyécs (29) Nagyganna (29) Nagygeresd (29) Nagyhöflány (29) Nagyigmánd (29) Nagymarton (30) Nagyszılıs (30) XXV. doboz Nemesdömölk 1774 (30) Nemeskér (30) Nemesládony I (30) Nemesládony II (31) Nemestelek (31) Nemesvölgye (31) Németi 1772, 1855 (32) Németjárfalu (32) Németkeresztes (32) Németkeresztúr (32) Németpereszteg (32) XXVI. doboz Nezsider (31) Nick 1774 (32) Noszlop 1762, 1765 (32) Nyárád 1753 (32) Nyavalád 1740, 1768 (32) Nyék (33) XXVII. doboz Nyujtal (32) Nyúl (32) Nyulas (32) Oka (32) Ollersdorf 1773 (32) Olmód 1772 (34) Oroszvár (34) Osli (34) Oszlop (34) Ószıny (34) Ottova (34) XXVIII. doboz Örkény 1752 (10) Öttevény (10) Pálfalva (34) Páli (34) Pándorf (34) Pápoc 1753 (34) Pátka 1830 (34) Pázmánd (34) Peczöl 1775 (34) Pécs 1854 (35) Pecsenyéd (34) Pér (35) Peresznye (35) Péterd 1813 (35) Petıfalva (35) Pinnye (35) XXIX. doboz Poksdorf (35) Pomogy (35) Pórládony 1840 (35) Potyond (35) Pöcsej sine dato (35) Pulya ld. Alsó-, Felsı-, Közép- Pusztacsalád (35) Pusztasomorja (35) Rábacsanak (35) Rábakovácsi (35) Rábapatona (35) Rábapordány (36) Rábaszentmárton 1828 (36) Rábaszentmihály (36) Rajka (35) Rákos (36) Ravazd 1796 (35) Réde (36) 5
6 XXX. doboz Répceszemere (36) Rétfalu 1772 (36) Riczing (36) Rohonc 1733 (37) Románd (37) Röjtök (37) Ruszt (37) Ság (37) Sajtoskál (37) Salamon (37) Salamonfa (37) Sárvár (37) Sáska ) Sásony (37) XXXI. doboz Sérc (37) Siglos (38) Sobor (38) Somfalva (38) XXXII. doboz Sopron I (39) Sopron II (39) XXXIII. doboz Sopron III (40) Sopron IV (40) XXXIV. doboz Sopronkeresztúr 1804 (41) Sopronújlak 1853 (41) Söptör (41) Sövényháza 1802 (41) Stotzing (41) Stuben 1770 (41) Süttör (41) Szabadbáránd (41) Szany (41) Szárazvám (41) Szárföld (42) XXXV. doboz Szarvkı (42) Szécseny 1765 (43) Széleskut (43) Szend (42) Szentandrás (42) Szentantal 1770 (42) Szentbenedek 1776 (42) Szentgotthárd 1769 (42) Szentgyörgy (42) Szentheléna 1731 (42) Szentiván (42) Szentjános (42) Szentkirály 1749, 1772 (42) Szentkut (42) Szentlászló 1736 (42) Szentmargit (42) Szentmárton (42) XXXVI. doboz Szentpéter (43) Széplak (43) Szerdahely 1758 (43) Szerecseny (43) Szergény (43) Szikra (43) Szil (43) Szilsárkány (43) Szilvágy 1753 (43) Szolnok (43) Szombathely (44) Szomód (44) XXXVII. doboz Szovát (44) Szılıs (44) Tagyos 1785 (44) Tamási (44) Táp (44) Táplán 1815 (45) Tarcsa (44) Tata (45) Tényı 1772, 1802 (45) Teszér (45) Tét (45) Tétény (45) Tolna (45) XXXVIII. doboz Tormafalu (45) Tormás 1839 (45) Toronyfalu 1731 (45) 6
7 Tótkeresztúr (459 Tótság 1739 (46) Tóváros (46) Tüskevár (46) Udvard (46) Ugod 1767 (46) Újfalu (46) Újkér 1840 (46) Und 1846 (46) Vadosfa (46) Vág (46) XLIV. doboz Idegen egyházmegyei plébániák: Devecser (Veszprém) Meggyes (Veszprém?) Nyitra (Nyitra) Réde (Szombathely) Rohrbach (Esztergom) Tárkány (?) XXXIX. doboz Vágújhely 1747 (46) Valla (46) Vámoscsalád 1723 (46) Vanyola 1754 (46) Várkeszı 1813 (46) Vásárosfalu (46) Vaszar 1753, 1794 (46) Védeny (47) Veperd (47) Vértessomló (47) Vica 1851 (47) Vimpác (47) Vitnyéd (47) Völcsej (47) Völgyfalu (47) Vulkapordány (47) XL. doboz Zárány (47) Zurány (47) Zsira (47) Vegyes (48) 3 XLI. doboz Vegyes (49) XLII. doboz Vegyes (50) XLIII. doboz Vegyes (51) 3 A csomagon belüli idırend nem abszolút. Ennek több esetben tartalmi okai vannak. 7
Csornai Járási Hivatal. Acsalag havonta első szerda 14:15-15:00. Barbacs havonta első hétfő 08:00-08:30. Bodonhely havonta utolsó hétfő 10:30-11:00
Csornai Járási Hivatal ügyfélfogadási gyakoriság (hetente,, ) Acsalag első szerda 14:15-15:00 Bágyogszovát hétfő 11:10-12:10 Barbacs első hétfő 08:00-08:30 Bodonhely utolsó hétfő 10:30-11:00 Bogyoszló
Győr-Moson-Sopron megye
Győr-Moson-Sopron megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Abda 4000 Ft/év 200 Ft/nap 2% 2 Acsalag 500 Ft/m2 1000 Ft/év 3000 Ft/év 3 Agyagosszergény 2800 Ft/év 1000 Ft/fő
EU Élelmiszersegély Program Település-nyilvántartás
Abda Győr-Moson-Sopron Győri kistérség 15 ezer alatt 3 107 MÖSZ Acsalag Győr-Moson-Sopron Csornai kistérség 15 ezer alatt 456 KK Ágfalva Győr-Moson-Sopron Sopron-Fertődi kistérség 15 ezer alatt 2 119 SNR
Iskolai Levéltár Schularchiv. SZERKESZTETTE HERAUSGEGEBEN: Horváth Richárd
Iskolai Levéltár Schularchiv SZERKESZTETTE HERAUSGEGEBEN: Horváth Richárd Gyır 2003 A Gyıri Egyházmegyei Levéltár kiadványai Segédletek Publikationen des Archivs der Diözese von Raab Verzeichnungen 1.
1. Az R. 1. melléklete 8. pont 8.4. és 8.6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 208. szám 84605 A vidékfejlesztési miniszter 117/2013. (XII. 13.) VM rendelete a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Földhivatalának járási földhivatalai illetékességi
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Csornai Járási Hivatal Ügysegédek ügyfélfogadási ideje
Csornai Járási Hivatal Ellátott település neve Mely napokon van ügysegédi feladatellátás 2016.01.01-től Települési ügysegédi feladatellátás időpontja 2016. 01. 01-től (tól -ig) Jobaháza páratlan hét kedd
Fondjegyzék. káptalanok és szerzetesrendek levéltárai. Szerk.: Nagy Lajos. Budapest, 1983. 2 Segédlete honlapunkon elérhetı.
Fondjegyzék Végezetül az alábbiakban közreadjuk a Gyıri Egyházmegyei Levéltár fondjegyzékét egyszerősített, vázlatos formában. Ezzel a rendezési munkálatok pillanatnyi állása tükrében gyors áttekintést
Győr-Moson-Sopron megye
Győr-Moson-Sopron megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó 1 Abda 4000 Ft/év 200 Ft/nap 2% 3000 Ft/nap 2 Acsalag 500 Ft/m2 1000 Ft/év 3000 Ft/év 3 Agyagosszergény 12000 Ft/év
GYÓR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYÓR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 50. (8) bekezdése alapján a 2013/2014. tanévre
VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT
3. számú melléklet VÉDJEGYHASZNÁLATI KÉRELEM NYILATKOZAT Jelen nyilatkozat alapján a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság (székhely: 9435 Sarród, Rév Kócsagvár) mint védjegyjogosult Fertő-Hanság nemzeti
BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA
Szervezeti és Működési Szabályzatának BÉLYEGZŐK NYILVÁNTARTÁSA KÖRBÉLYEGZŐK (SZÁMOSAK) I. leírás: szabályos körben, 39 mm-es körkörös szegéllyel leírt kétsoros szöveg, középen az Egyházat szimbolizáló
A Kisalföld Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai
A Kisalföld Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai 4/A melléklet/2 A vonal A társaság neve A vonal száma Megjegyzés első megállója utolsó megállója 1 2 3 4 5 Kisalföld Volán 1717 Győr, aut.
A Kisalföld Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai / vonalszakaszai. A vonal. Kisalföld 1268 Budapest, Népliget - Győr, aut. áll.
A Kisalföld Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai / vonalszakaszai 4/B melléklet A társaság neve A vonal száma A vonal Társüzemeltető cég vagy cégek első megállója utolsó megállója neve Megjegyzés 1 2
Győr-Moson-Sopron Megye szavazókörei a 2014. évi országgyűlési választáson
1 Győr 1 Liget utca 55. (Újvárosi Művelődési Ház) 1 Győr 2 Liget utca 55. (Újvárosi Művelődési Ház) 1 Győr 3 Márvány utca 4. (Kossuth L. Ált. Isk. Tagiskola) 1 Győr 4 Márvány utca 4. (Kossuth L. Ált. Isk.
Érkezett 2015,1úN 2 2
or sx gyiilós Hh Mtnb rományszá, : 5V 5 I Érkezett 2015,1úN 2 2 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Kövér László az Országgyűlés elnöke részére Írásbeli kérdés Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Alaptörvény 7. cikk (2)
Hulladékudvarok gyűjtési körzete és nyitva tartása - Érvényes 2011. április 04-től.
Hulladékudvarok gyűjtési körzete és nyitva tartása - Érvényes 2011. április 04-től. 1. Abda - Szünnap 12:00-18:00 Szünnap Szünnap Szünnap 12:00-18:00 Szünnap 2. Ács - Szünnap Szünnap Szünnap 10:00-18:00
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,
Munkalap2 Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX Bunte Woche Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete
Cím Év Évfolyam Szám Megjegyzés Bodenburg Zeitung 1887 XX. 1-298. Bunte Woche 1932-1934 Nem teljes, Burgenländische Freiheit melléklete Burgenländische Freiheit 1930-1931 Nem teljes Burgenländische Freiheit
VIII. 53. Nagykőrösi és Dunamelléki Református Tanítóképző Intézet iratai (-1949)
Raktári helye: Nagykőrös, vk. terem, 76-77. polc a) Igazgatótanácsi és tanárszéki jegyzőkönyvek 1904-1947 0,12 fm b) Ügyviteli iratok 1889-1948 (-1949) 0,14 fm c) Anyakönyvek 1865-1946 0,14 fm d) Évkönyvek
Egyházmegyei Levéltár Gyır. Visitationes canonicae
Visitationes canonicae (1641-1934) 1. Tájékoztató az iratcsoportról A püspöki levéltárak egyik legkutatottabb és legértékesebb iratcsoportját az ún. egyházlátogatási jegyzıkönyvek győjteményei teszik ki.
3/a Törzskönyvek kötet = 7,15 ifm.
3. fond TANULMÁNYI OSZTÁLY IRATAI 1868-2007 71 doboz, 269 kötet, = 18,23 ifm. A főiskola Tanulmányi Osztálya 1950-ben alakult meg. Az osztály feladatai fokozatosan növekedtek. 1960-tól a tanári szak nappali
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I.
TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...3 1952. ÉVI III. TÖRVÉNY A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL...4 ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...4 I. Fejezet Alapvető elvek...4 A törvény célja...4 A bíróság feladatai a polgári perben...5
Belföldi jogsegély iránti megkeresés küldésére és teljesítésére. Hatóság neve/szervezeti egység neve. Kormányhivatal
Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály Népegészségügyi Főosztály Egészségbiztosítási Osztály Nyugdíj Nyilvántartási és Ellenőrzési Osztály Közfoglalkoztatási Osztály Rehabilitációs
Székesfehérvári csendőrkerület.
Székesfehérvári csendörkerüjel 19 Székesfehérvári csendőrkerület. M. kir. székesfehérvári csendőrkerületi parancsnokság Székesfehérvár. a) segédtisztség Tel. 4. b) katonai ügyészség Tel. 4. c) törzsgazdasági
3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai
3.f. fond Református Szeretetszolgálat intézményeinek iratai 1946 1967 15,13 ifm I. Ajkai szeretetotthon iratai 1. doboz 1. Levelezés 1950 1960 2. SZTK iratok és fizetési jegyzékek 1956 1960 3. Gyermekfelvételi
Csornai Margit Kórház Fekvőbeteg ellátási kötelezettség Szakmakód: 1903 Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitáció Progresszivitási szint: 2
Csornai Margit Kórház Fekvőbeteg ellátási kötelezettség Szakmakód: 1903 Tüdőgyógyászati és légzésrehabilitáció Progresszivitási szint: 2 Népesség száma 2017. Település január 1-jén (fő) forrás:www.nepesseg.com
Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez
Statisztikai függelék a helyzetelemző részhez Gazdaság I. táblázat: A Közép-magyarországi régió, és gazdasági fejlettsége országos összehasonlításban KözépMagyarország 1998- - GDP működő vállalkozás GDP
NBI/B Nıi Keleti csoport bajnokság 2010-2011. évi sorsolása info@worldhandball.com
Sorszám: Csapat NBI/B Keleti csoport Nıi 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. I. Forduló szeptember 12. II. Forduló szeptember 19. III. Forduló október 3. IV. Forduló október 10. www.worldhandball.com
Szent Márton ábrázolások játékokon
Szent Márton ábrázolások játékokon Számtalan helyen találkozhatunk Szent Márton-ábrázolásokkal. A Répcelaki Szent István Király Plébánia területén sok játékot, többségében kirakókat találunk, amelyek Szent
I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben
17* TÁBLÁK I. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben II II. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben III. t. Kalicz : Rézkori lelet Paszab községben Ill IV IV. t. Makkay : Az újkenézi kelta lelet
KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK
KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK UNGVÁR 1997 TARTALOM BEREGSZÁSZI JÁRÁS V Beregszász /EeperoBe Bakos/CBo6o,qa Szent László templom Bene/flo6pocinrm Jézus Szíve templom Bótrágy/EaTpaflb Szűz
Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ
Polgári eljárásjog I-II. Kommentár a gyakorlat számára - Harmadik kiadás (szerk. Petrik Ferenc) RÉSZ ELSŐ RÉSZ ALAPVETÉSEK I. FEJEZET A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS AZ ALAPELVEK 1-6. SZERZŐ MÁSODIK RÉSZ ÁLTALÁNOS
A szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás aktuális kérdései. Időjárás szélsőségessége. 2008. december Előadó: Tóth László Pannon-Víz Zrt.
A szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás aktuális kérdései 129 település Vízellátás 123 település Szennyvízelv. 93 település 28. december Előadó: Tóth László Pannon-Víz Zrt. 28.12.17. Pannon-Víz Zrt.
A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek. A dokumentum használatával elfogadom az Europeana felhasználói szabályzatát.
A PDF fájlok elektronikusan kereshetőek. A dokumentum használatával elfogadom az Europeana felhasználói szabályzatát. DOMINKOVITS PÉTER CIGÁNYÖSSZEÍRÁSOK SOPRON VÁRMEGYÉBEN, A 18. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN
VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950
VIII. 52. Nagykanizsai Kegyesrendi Gimnázium iratai 1765-1948 Nagykanizsai Állami Gimnázium iratai 1948-1950 Nagykanizsai Irányi Dániel Gimnázium iratai 1951-1955 Elhelyezve: 34 1B 3-6, 1C 2-8, 1D 2-5
2001. LV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM
2001. LV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2001. LV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2001. LV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM / TARTALOMJEGYZÉK 2TARTALOMJEGYZÉK INHALTSVERZEICHNIS (Ödenburger Rundschau, Lokalhistorische Quartalschrift, Redaktion:
Adatlapok összesítése Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés. bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp
Bíróság V. kérdés VI. kérdés VII. kérdés VIII. kérdés IX. kérdés bírósági igen nem közjegyző igen nem igen nem igen nem npp JÁRÁSBÍRÓSÁG 6 354 3 2 92 259 141 220 22 336 Budapest Környéki Törvényszék Fővárosi
Javaslat a Társulás évi költségvetésének 1. sz. módosítása
Javaslat a Társulás 2017. évi költségvetésének 1. sz. módosítása Tartalomjegyzék A Társulás 2017. évi költségvetésének 1. sz. módosítása A Társulás működési és felhalmozási bevételei A Társulás tagjainak
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról
Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(XII.01.) Ök. számú rendelete a Kozármisleny Város Helyi Építési Szabályzatáról Egységes szerkezetben a 8/2010. (IV.12.) Ök. sz. rendelettel.
Értékelési szempontok
. melléklet a /9. (XI. 6.) FVM rendelethez Értékelési szempontok Ha a kérelem több célterületre irányul a különbözı célterületekre kapott okat arányosítani kell. A. () bekezdés a) pontja szerinti célterület
A Társulás évi költségvetésének 1. számú módosítása. A Társulás évi költségvetésének bevételei Adatok Ft-ban
A Társulás 2018. évi költségvetésének 1. számú módosítása Tartalomjegyzék A Társulás működési és felhalmozási bevételei A Társulás tagjainak hozzájárulása A Társulás működési és felhalmozási kiadásai Módosított
A Társulás évi költségvetésének 4. számú módosítása
A Társulás 2018. évi költségvetésének 4. számú módosítása Tartalomjegyzék A Társulás működési és felhalmozási bevételei A Társulás tagjainak hozzájárulása A Társulás működési és felhalmozási kiadásai Módosított
1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett
Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület 1. helyen végzett 1. helyen végzett pontszáma 1. helyen végzett pályázatának benyújtási ideje pontszáma pályázatának
Egyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre
105 Délhansági Erdészet 9330 Kapuvár Damjanich u. 1. 3087 Csorna 5,70 3093 Kapuvár 12,31 1,63 3096 Osli 21,45 Gazdálkodó összesen: 12,31 28,78 2005556 Önkormányzat Fenyőfő 8432 FENYŐFŐ Kossuth u. 10. 3175
Előző évi rendezetlen fm. Rendezett fm
A levéltári anyag feldolgozottsága a 23. dec. 31-én A fondfőcsoport Ssz. Száma Megnevezése Előző évi rendezett fm Előző évi rendezetlen fm Tárgyévi rendezetlen fm Rendezett fm alapszinten középszinten
I. 54 Radics László hivatásos ,22 36,75 8,77 861,74
Összesített lista Hely Rajtszám NÉV Kategória I. 54 Radics László hivatásos 450 330 36,22 36,75 8,77 861,74 II. 22 Tóbiás Béla Mátyás sport 230 23,86 327,66 334,37 10,29 926,18 III. 50 Szabados Zoltán
MEGÁLLAPODÁS. 1. cikk
BGBl. III - Ausgegeben am 4. Dezember 2007 - Nr. 131 1 von 7 MEGÁLLAPODÁS az Osztrák Szövetségi Kormány és a Magyar Köztársaság Kormánya között az Osztrák Szövetségi Kormány és a Magyar Köztársaság Kormánya
Index. day, xxxiv, xxxix, xli, 73 75, 81, 82, calculation, xxxii, 7, 21, 27, 54, 83
Index Āryabhaṭa, xi, xiii, xvi xix, xxi, xxvii, xxxii, xxxiii, xxxv, xxxix, xl, xlii xlviii, li, liii, 1, 2, 6, 9, 17, 18, 39, 58, 71, 86, 108, 121, 133, 137, 150, 152 altitude, xxxix, 73, 74, 118 arc,
Jogcím: Turisztikai tevékenység ösztönzése
Jogcím: Turisztikai tevékenység ösztönzése Virág Károly MM és DT Élelmiszerkereskedelmi Bt. Aktív turizmusfejlesztés Kunszigeten Szabadidő és pihenőpark 22 756 624 Kunsziget 36 476 168 Gyarmat Veilandics
4. HP-ban kért termékleírás t nem pótolta. V. Sebfedő hálók HP-ban kért referencia igazolást nem pótolta.
I. Szigetkötszerek vízlepergető 24 320 2 054 000 1 151 960 805 200 723 680 261 921 II. Szigetkötszerek 6400 133 180 124800 235 800 152040 109000 197400 103 262 nem III. Szigetkötszerek antibactreiális
Konkordanz. Akademie-Ausgabe. Otium Hanoveranum. Leibniz-Editionsstelle Potsdam
Konkordanz zwischen der Akademie-Ausgabe und dem von Joachim Friedrich Feller herausgegebenen Otium Hanoveranum Leibniz-Editionsstelle Potsdam Stand: Sommer 2017 In der ersten Tabelle sind die Stücke nach
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83g. Nagykanizsai Járási Hivatal Műszaki Osztály iratai 1972-1983 Raktári száma,, terjedelme: Raktári száma,, terjedelme: 263
1. melléklet a 149/2009. (XI. 6.) FVM rendelethez
. melléklet a 9/9. (XI. 6.) FVM rendelethez Értékelési szempontok Értékelési szempont megnevezése A természeti és történelmi tájkép rehabilitációja, a pihenıhelyek létesítése vagy felújítása együttesen
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 83ca. Nagykanizsai Járási Hivatal Pénzügyi-, Terv- és Munkaügyi Osztály iratai Szakigazgatási iratok 1972-1983 Raktári száma,
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét)
Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (letét) Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Veszprémi Szent Mihály plébánia levéltára (VÉL:PL Veszprém Szent Mihály) Raktári
JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ
. sz. melléklet JOGSZABÁLY-ISMERTETŐ Jelen ismertető a Magyar Közlöny 2014. évi 84-156. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2014. évi XXIV. törvény Az Oroszországi Föderáció
MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA
MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Az alább felsorolt, társult települési önkormányzatok képviselő-testületei, Település Cím Irányító szám Ásványráró
FALUMONOGRÁFIÁK" GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN
FALUMONOGRÁFIÁK" GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Figler András - Somogyi Éva (szerk.): Emlékkönyv Abda község áttelepülésének és temploma felszentelésének 150. évfordulójára (1845-1995). Kiad. az Abdai Önkormányzat.
A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ IGAZGATÁSI FELÜGYELETE ALÁ TARTOZÓ JÁRÁSBÍRÓSÁGOK 2015. ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE
ELNÖKE 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2014. El. III. A. 01/26. szám A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ
Halálozásakor beosztása
Végrendelethagyó neve Szentelés éve Halálozásakor beosztása Végrendelkezés helye Halálozás éve Jelzet (fasc.nr.) Adorján Mihály plébános Bezeréd 1803. XIX/2. ákosházi Sárkány János (1759. u.) t. kanonok
Melegedőhelyek Komárom-Esztergom megyében
helyek Komárom-Esztergom megyében Vértestolna Polgármesteri Hivatal Vértestolna, Petőfi u. 82. ESZI Szent Erzsébet Központ hajléktalanszálló Tatabánya, Tatabánya Hegy utca 20. Csém melegedőhely Csém, Béke
VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA a Győr-Moson-Sopron megye helyismereti kutatásához felhasználható fontosabb időszaki kiadványokról
VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA a Győr-Moson-Sopron megye helyismereti kutatásához felhasználható fontosabb időszaki kiadványokról A megye egészét vagy területének nagyobb részét érintő időszaki kiadványok: Dunántúli
Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ)
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 029635 Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) Érvényes: 2010. január 29-étől TARTALOMJEGYZÉK Téma Oldal BEVEZETÉS 5 I. RÉSZ A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ADATAI
Szombathelyi csendőr kerület.
Szombathelyi csendórkerület 27 Szombathelyi csendőr kerület. M.kir. szombathelyi csendőr kerületi parancs nokság Szombathely.. a) segédtisztség Tel. 189. b) katonai ügyész Tel. 189. c) törzsgazdasági hivatal
VERSENYNAPTÁR - SC SOPRON
2018.JÚLIUS EGYÉB BOZSIK U7 2011 U8 / 2011 U9 / 2010 U10 / 2009 U11 / 2008 A B A B A B A B U12 2007 U13 2006 U14 2005 U15 2004 MU14 HÉTFŐ 2. KEDD 3. SZERDA 4. CSÜTÖRTÖK 5. PÉNTEK 6. SZOMBAT 7. VASÁRNAP
KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG
KISKUNSÁGI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG 6000 Kecskemét, Liszt Ferenc utca 19. levélcím: 6001 Kecskemét, Pf: 186. téc76 482:6Í1;fá5z76 48 1:074, e-mai1~ii1ki~@1üi~hu t~% ~ 1 HIRDETMÉNY TERMŐFÖLD-HASZONBÉRLETI
A Gyıri Többcélú Kistérségi Társulás területfejlesztési koncepciója
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA REGIONÁLIS KUTATÁSOK KÖZPONTJA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TUDOMÁNYOS INTÉZET Közleményei 169 C Témavezetı: Hardi Tamás PhD tudományos munkatárs Készült: a Gyıri Többcélú Kistérségi
A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE
A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE 2009. december 31. V. MEZŐVÁROSOK, 1848-TÓL RENDEZETT TANÁCSÚ VÁROSOK, 1929-TŐL MEGYEI VÁROSOK LEVÉLTÁRAI CSONGRÁD VÁROS LEVÉLTÁRA
25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet
A rendelet egyes részei eltérő időpontban lépnek hatályba. Jelölésük: fekete színnel: a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba (2016.03.04.). piros színnel: Az 1. (2) bekezdése, az 5. (4) bekezdése,
31997 R 0118: A Tanács 1996.12.2-i 118/97/EGK rendelete (HL L 28. szám, 1997.1.30., 1. o.), az alábbi módosításokkal:
2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló
Becht Rezsı: Soproni évszakok Nyár
1938. II. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1791938. II. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 1938. II. ÉVFOLYAM 4. SZÁM / Becht Rezsı: Soproni évszakok Nyár Becht Rezsı: Soproni évszakok Nyár A fény évszaka. Teremtı ereje teljében ragyog
Az ÉGÁZ Rt. közüzemi szolgáltatási működési engedélyes szolgáltatási területe, az ellátott települések, településrészek, területek
Almásfüzítő Almásfüzitő Belterület 230/1/1995 1993 ÉGÁZ Rt. Almásfüzitő Kiskolónia 1993 ÉGÁZ Rt. Dunaalmás Belterület 47/1998 1998. június 30. ÉGÁZ Rt. Dunaalmás Füzihegy 1998 ÉGÁZ Rt. Mocsa Belterület
KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015/II. A HÉSZ - Vt-3 JELŰ ÉPÍTÉSI ÖVEZETI ELŐÍRÁSAIT ÉRINTŐ - HIBAJAVÍTÁS
TERÜLETRENDEZÉSI, VÁROSÉPÍTÉSZETI BETÉTI TÁRSASÁG 7624 Pécs, Attila u. 19. Tel./Fax/üz : (72) 532 755 (72) 532 756 E - mail : bhregio@t-online.hu KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA
Csatornakiosztás változása január 9-étől
Csatornakiosztás változása 2019. január 9-étől Tartalom I. Analóg Kábeltelevízió... 2 1. Győr... 2 2. Tata... 3 3. Kaposvár... 4 4. Pécs... 5 5. Siófok... 6 II. Digitális Kábeltelevízió... 8 I. Analóg
Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban
Régészeti ásatások és leletek Szabolcs-Szatmár megyében 1987/88-ban ISTVÁNOVITS ESZTER - KURUCZ KATALIN 1986-ban adódott lehetőség arra a Jósa András Múzeumban, hogy rövidebb-hoszszabb szünet után ismét
Ajánlatok. > Eszterházától Eisenstadton át Fraknóig
Ajánlatok Egy magas dolomitszikla tetején trónolva, Fraknó vára üdvözli a Rosalia Régió vendégeit. Az itteni vegetációt meghatározó pannon klímának hála érnek errefelé az édes szőlőfürtök, piroslik a lédús
KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT
47 C VONAL KIEMELTEN AJÁNLOTT AJÁNLOTT ENGEDÉLYEZETT 48 NONIUS VII (2668 171) 49 (1972) 153 Nonius VI 6 Paraj (1978) 608 Nonius D XI 6 Ibi Nonius VI 74 O Bajan Nonius 1 Paréj Nonius C XXVIII 435 Nonius
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli Községháza helyiségében november 18-án órakor megtartott renkdívüli képviselő-testületi ülésen.
Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2015. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli Községháza helyiségében 2015. november 18-án 17.00 órakor megtartott renkdívüli képviselő-testületi ülésen.
Tatabánya Szent Borbála Kórház. Tatabánya 1. oldal / 104
Tatabánya Szent Borbála Kórház megye - Szak Progressz Település név makó Szakmanév Intézet név ivitási Szakmai szervezeti egység d 10 4105 Oroszlányi Bokod 2225 01 Belgyógyászat Tatabánya, Szt. Borbála
HARMADIK HETI PROGRAM. az országos szúnyoggyérítési program központi végrehajtására
HARMADIK HETI PROGRAM az országos szúnyoggyérítési program központi végrehajtására 2014. július 7-től 2014. július 13-ig terjedő időszakra vonatkozóan (ha) Földi kémia (ha) Biológiai Balaton 9 900 Budapest
147/2009. (XI. 6.) FVM rendelet
1 147/2009. (XI. 6.) FVM rendelet a emzeti Diverzifikációs Program keretében megvalósuló mezőgazdasági üzemek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
Összefoglaló tájékoztatás visszavonása
Összefoglaló tájékoztatás visszavonása A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. A Közbeszerzési Hatóság honlapján történő közzétételre. I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és cím(ek) 1 (jelölje
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa évi 6. heti ülésszakának napirendjére február 6.
Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 203. évi 6. heti ülésszakának napirendjére 203. február 6. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató: A
MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. a Budapest VII. kerület. Baross tér 13. szám alatti. Társasháznak. Helyrajzi szám: 32975.
MÓDOSÍTOTT ÉS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA a Budapest VII. kerület Baross tér 13. szám alatti Társasháznak Helyrajzi szám: 32975. Budapest, 2013. Szerkesztette és ellenjegyezte: Dr. Bohanek
I V A D É K A I K K A L
Szilvásváradi lipicai anyakancák K K A L 115 Betalka XXIV XI000933146 1993 szürke 293 Betalka XXIX Kancacsalád: IM982062007 Született: 1998.02.23. Tenyésztôje: Nemzeti Ménes, Lipica, Szlovénia 580 Maestoso
3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői
3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti, Halászi, Mezőörs,
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGSZERVEZÉSÉRE KÖTÖTT MEGÁLLAPODÁSOK
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGSZERVEZÉSÉRE KÖTÖTT MEGÁLLAPODÁSOK S.sz. Szervezet neve Szervezet címe 1. Abda Község Önkormányzata 9151 Abda, Szent István utca 3. 2. Abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola 9151 Abda,
IM TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETKÖZI VONATKOZÁSÚ BÜNTETŐÜGYEK INTÉZÉSÉRŐL
IM TÁJÉKOZTATÓ A NEMZETKÖZI VONATKOZÁSÚ BÜNTETŐÜGYEK INTÉZÉSÉRŐL I. FEJEZET - BEVEZETÉS... 3 I. Nemzetközi szerződések... 3 II. Általános információk... 4 III. A bűnügyi jogsegély formái és az alkalmazandó
Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek
Varga E. Árpád Erdély etnikai és felekezeti statisztikája IV. Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs megye Táblamellékletek I. A népmozgalom főeredményei Alsó-Fehér, Belső-Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda megyében,
JOGSZABÁLY-ISMERTETİ TÖRVÉNYEK
JOGSZABÁLY-ISMERTETİ Jelen ismertetı a 2011. február 16-a és 2011. március 22-e között a Magyar Közlöny 2011. évi 14-30. számaiban megjelent jogszabályokból tartalmaz válogatást. TÖRVÉNYEK 1. 2011. évi
3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői
III. II. I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,
3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői
III. II. * I. 3. sz. melléklet Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői I. Analóg Kábeltelevízió 1. Igénybe vehető: Győr, Mosonmagyaróvár, Pér, Győrújfalu, Vámosszabadi, Dunakiliti,
... napirendi pont Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Alelnökének. e l ő t e r j e s z t é s e
... napirendi pont Megtárgyalja: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 01/720/2008. Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Alelnökének e l ő t e r j e s z t é s e a közoktatási megállapodás megújítása a
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE. Összeállította: URBANCSOK ZSOLT
A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁRA MAKÓ FOND-, ÁLLAG- ÉS KONKORDANCIA-JEGYZÉKE Összeállította: URBANCSOK ZSOLT MAKÓ 2015. április 20. IV. MEGYEI TÖRVÉNYHATÓSÁGOK 1 1872-1949-ig terjedő
Belügyminiszter. az ügytípusnak megfelelő
I. ÁLTALÁNOS ADATOK 1. Ügytípus: megvizsgálja és elbírálja az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági tevékenységgel kapcsolatos felügyeleti intézkedés iránti kérelmeket, hivatalból felügyeleti intézkedést
Déli régió Az Égáz Dégáz Földgázelosztó Zrt. a Magyar Energia Hivatal 11/2011. számú határozatának 3. pontjában előírt leolvasási ütemterve
Déli régió Az Égáz Dégáz Földgázelosztó Zrt. a Magyar Energia Hivatal 11/2011. számú határozatának 3. pontjában előírt leolvasási ütemterve Település Leolvasás ütemezése Ágasegyháza 01.12 01.17 Akasztó
A KÖZPONTI ALRENDSZER ELŐIRÁNYZATAI
Jogcímcsoport, jogcím a, megnevezése F01 Általános közösségi szolgáltatások F01.a Törvényhozó és végrehajtó szervek I. ORSZÁGGYŰLÉS I. 1 1 Országgyűlés hivatali szervei 36 294,0 4 430,2 30 952,1 34 333,9
2014-2015 NB I/B nők kelet
1. Orosházi NKC 2. Hajdúnánás Termál SC 3. Abonett KC 4. Nyíradonyi VVTK 5. DVSC-TVP II 6. Eszterházy KFSC 7. Kecskeméti NKSE 8. Balmazújvárosi NKK 9. K.Szeged-Algyő 10. Kispesti NKK 11. Gödi SE 12. Szent
Vidékis szelektív hulladékszállítási rend.
315 a Abda Bécsi út CBA parkoló Csütörtök, Vasárnap Csütörtök Kéthetente (páratlan hét) Szombat Kéthetente (páratlan hét) Szombat 313 Abda Bécsi út Coop üzlet parkoló Csütörtök, Vasárnap Csütörtök Kéthetente
BÁCS-KISKUN MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Bács-Kiskun Ügyiratszám: 00017/13-MFKK MFKB Ügyintéző: Gaál Bernadett Ügyintéző telefonszáma: 76/ 501-519, 70/ 933-4792 A Bács-Kiskun Megyei fejlesztési