Alapszabály (módosításokkal egységes szerkezetben)
|
|
- Rebeka Szabóné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Alapszabály (módosításokkal egységes szerkezetben) A Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete alakuló közgyűlésén az évi II. törvény figyelembe vételével az alapszabályát a következőkben állapítja meg: I. Általános rendelkezések Az egyesület neve: Galgavidéki Sakkbarátok Sportszövetsége (GVSE) Székhelye: 2194 Tura, Iskola u. 66. Működése kiterjed az egész ország területére. Az egyesület jogi személy. II. Az egyesület célja 1. Olyan közösség létrehozása, amely összefogja a Galgavidéken sakkozni vágyókat és azokat jogilag tisztázott körülmények között tudhassa. 2. Lehetőséget biztosítani korra és nemre való tekintet nélkül a sakkjátékkal való minél szélesebb körű megismerkedésre. 3. Célunk továbbá a. a sakkjáték, illetve a sakktáblán játszott egyéb logikai játékok így különösen a reversi - népszerűsítése, a sportbarátság ápolása, valamint versenyzési lehetőség biztosítása, különös tekintettel az ifjúsági versenyek szervezésére és az utánpótlásnevelésre b. mozgást igénylő sport játékkal kapcsolatos programok szervezése, a rendszeres testmozgás biztosítása c. sport, kulturális és szabadidős programok, táborok, napközi otthonos táborok, egyéb rendezvények szervezése d. gyermekek napközbeni szabadidős tevékenységének biztosítása, ellátása, felügyelete e. gyermek- és ifjúságvédelem f. oktatás, különös tekintettel a sport tevékenységekre, illetve a gyermek- és ifjúsági korosztályra g. a Galga-mentem illetve a térség megismerése, megismertetése, értékeinek, hagyományainak népszerűsítése 4. Az egyesület céljainak megvalósítása érdekében együttműködik minden olyan hazai és nemzetközi állami, önkormányzati, társadalmi és gazdálkodó szervezettel, amelyek segítik az egyesület eredményes működését és céljainak megvalósítását. Az egyesület tevékenységét nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül, közhasznú egyesület formájában végzi. 5. A fenti célok eléréséhez végzendő tevékenységi körök a hatályos TEÁOR 08 szerint: 8551 sport, szabadidős képzés 8552 kulturális képzés 8891 gyermekek napközbeni ellátása 9312 sportegyesületi tevékenység
2 egyéb sporttevékenység 9329 M.n.s.egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 9499 M.n.s. egyéb közösségi, társadalmi tevékenység III. Az egyesület feladata, tevékenysége 1. Az egyesület feladata céljainak széles körben történő megismertetése. 2. Az egyesület feladatainak végrehajtása során összehangolja a közös célok érdekében kifejlett tevékenységét, a rendelkezésre álló eszközökkel segíti az egyesület céljához kötődő eredmények nyilvánosságra kerülését, véleményt nyilvánít a közéletnek az egyesület céljait érintő helyi jelentőségű kérdéseiben, ezekről állásfoglalást ad ki. az egyesület feladatainak végrehatására bizottságokat, munkacsoportokat, szakmai területi tagozatokat hozhat létre a tagjai együttműködése érdekében. IV. Egyesület tagság keletkezése 1. Az egyesület tagja lehet minden olyan természetes (kiskorúaknál szülői aláírás) személy, aki az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezően elfogadja, kötelezettséget vállal az egyesületi célok megvalósítása érdekében történő együttműködésre és a tagdíj megfizetésére. 2. A tagfelvételről az elnökség határoz. A tagokról az elnökség tagnyilvántartást vezet. A tagfelvételt kérő személy a megtagadó határozat ellen 15 napon belül a közgyűléshez fellebbezhet. A közgyűlés következő ülésén köteles a fellebbezést elbírálni. 3. Az egyesület pártoló tagja lehet az a magyar és külföldi magán- vagy jogi személy, aki adományával segíti az egyesület munkáját, de abban tagként nem kíván részt venni. V. Egyesületi tagság megszűntetése 1. Az egyesületi tagság megszűnik a tag halálával, kilépéssel vagy kizárással. 2. A kilépési szándékot az elnökséghez intézett írásbeli nyilatkozattal kell bejelenteni. A megszűnés napja a tag halálának napja, kizárás esetében a kizárásról szóló határozat kelte, kilépés esetén a kilépésről szóló nyilatkozatnak az elnökséghez történő beérkezésének napja. 3. Az egyesület elnöksége kizárhatja a tagot, ha annak tevékenysége az alapszabályba ütközik, vagy a tag a tevékenysége ellentétes az egyesület céljaival, vagy annak megvalósítását veszélyezteti, illetve sérti az egyesület jó hírnevét. Kizárhatja továbbá, ha a tag felszólítás ellenére sem tesz eleget legalább két hónapja tagdíjfizetési kötelezettségeinek. Az elnökség haladéktalanul értesíti a tagot a kizárásról szóló döntéséről. 4. A kizárásról szóló határozat ellen a tag a közgyűléshez fordulhat 15 napon belül fellebbezéssel. A fellebbezés elbírálásáig a tag nem gyakorolhatja tagsági jogait. A közgyűlés következő ülésén köteles a fellebbezést elbírálni. VI. A tagok jogai
3 Az egyesület minden tagja azonos szavazati joggal rendelkezik, és részt vehet az egyesület működését érintő minden kérdésről rendelkezni jogosult közgyűlés döntéshozatalában. A szavazati jogát minden tag személyesen gyakorolhatja. 2. Tisztségviselőül bármelyik nagykorú tag megválasztható. 3. A tag javaslatokat, indítványokat tehet, intézkedéseket kezdeményezhet. Igénybe veheti az egyesület szolgáltatásait, élhet a tagságot megillető kedvezményekkel. Jogosult betekinteni az egyesület valamennyi iratába, ha ez a személyiségi jogokat és az egyesület gazdasági érdekeit nem sérti. VII. A tagok kötelezettségei 1. Az egyesület tagja köteles a közgyűlési határozattal meghatározott mértékű tagdíjat megfizetni, továbbá köteles tevékenyen közreműködni az egyesületi célok megvalósítása érdekében, a közgyűlés által meghatározott konkrét programok végrehajtása érdekében. 2. A tagok kötelesek betartani az egyesület alapszabályának rendelkezéseit. Az egyesület szervezete: közgyűlés elnökség elnök VIII. Az egyesület szervei IX. A közgyűlés 1. Az egyesület legfőbb szerve a közgyűlés. A közgyűlés a tagok összessége, amely az egyesületet érintő minden kérdésben dönthet. 2. A közgyűlést az elnökség hívja össze. A közgyűlésre minden tagot a napirend és azok előadójának közlésével írásban szükséges meghívni, a meghívót legalább 5 nappal a közgyűlés időpontja előtt kézbesíteni kell, csatolva az adott napirendhez készült írásos előterjesztést is. A kézbesítés történhet postai úton, vagy személyesen. Személyes kézbesítés a meghívó átvételének igazolásával történhet. Postai úton történő kézbesítés esetén tértivevényes küldeményként kell az iratot megküldeni. A meghívót az egyesület székhelyén ki kell függeszteni és az egyesület honlapján is közzé kell tenni. A közgyűlés nyilvános, azon bárki részt vehet. 3. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: az alapszabály megállapítása, módosítása az elnökség, az elnök megválasztása és visszahívása az éves költségvetés, az egyesületi gazdálkodási tevékenység fő irányainak meghatározása más egyesülettel való egyesülés kimondása döntés a tagfelvétel elutasításáról és a kizárásról szóló elnökségi határozatok ügyében beérkezett fellebbezésről az egyesület megszűnésének kimondása közhasznúsági jelentés elfogadása
4 Évente legalább egyszer rendes közgyűlést kell tartani. A közgyűlés ülései nyilvánosak, azon bárki részt vehet, a témákhoz hozzászólhat. 5. Rendkívüli közgyűlést kell tartani, ha a tagok egyharmada azt - a cél megjelölésével - igényli, vagy a tisztségviselők bármelyike azt szükségesnek tartja. Rendkívüli közgyűlést az elnökség a kezdeményezést követő 8 napon belül köteles összehívni. 6. A közgyűlés határozatképességéhez legalább a tagság 50%-a + 1 fő jelenléte szükséges. Ha a közgyűlés nem volt határozatképes, ez miatt megismételt közgyűlés az eredeti napirendben szereplő ügyekben a jelenlevők számától függetlenül határozatképes. Az ismételt közgyűlést az eredeti időpontot követő 30 perc után össze lehet hívni. Erről a meghívóban rendelkezni kell. A tagságot tájékoztatni kell a meghívóban arról is, hogy az ismételt közgyűlés a jelen lévő tagok számától függetlenül határozatképes. Az összeférhetetlenségre a XI. fejezet szabályait kell alkalmazni. 7. A közgyűlés eltérő rendelkezés hiányában határozatait egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. A közgyűlés a tisztségviselőket (vezetőket) titkos szavazással választhatja meg. Titkos szavazást kezdeményezhet bármely jelen lévő tag. Szavazategyenlőség fennállásakor a szavazást addig kell ismételni amíg a kérdésben döntés nem születik. 8. Az alapszabály módosításához és az egyesület megszűnésének (egyesülés, megszűnés) elhatározásához a tagok összessége kétharmadának szavazata (minősített többség) szükséges. 9. A közgyűlésről szóló jegyzőkönyv elkészítéséről az elnök 15 napon belül gondoskodik. A jegyzőkönyvet az elnök és a közgyűlés által elfogadott egy hitelesítő írja alá. 10. A közgyűlés határozatait évente 1-től kezdődően, emelkedő sorszám szerint kell számozni, és a határozatokról jelen alapszabályban meghatározott módon (XVII. fejezet 8. pont) nyilvántartást szükséges készíteni. A jegyzőkönyv tartalmazza a döntések támogatóinak és ellenzőinek számarányát is (ha lehetséges a rögzítése a személye is). 11. Az egyesület döntéseiről az érintettek írásban kapnak értesítést, melyről az elnök gondoskodik a közgyűlést követő 15 napon belül. Az értesítés történhet postai úton való kézbesítéssel tértivevényes levélként, vagy személyes kézbesítéssel. Utóbbi esetben a döntés kézbesítését dokumentálni kell. Személyiségi jogokat és az egyesület gazdasági érdekeit nem sértő döntéseket az egyesület honlapján nyilvánosságra kell hozni. 12. A közgyűlésről készült jegyzőkönyvek nyilvánosak, azokba az egyesület tagjai és kívülálló személyek is betekinthetnek, kivéve az előző bekezdés utolsó mondatában megjelölt eseteket. A jegyzőkönyvről a tagok és az azt igénylő kívülálló személyek jogosultak másolatot igényelni. X. Elnökség 1. A közgyűlés három főből álló elnökséget választ. Az elnökség tagjai az ugyancsak közgyűlés által megválasztott elnök, elnökhelyettes és titkár. Az elnökség tagjait a közgyűlés határozott vagy határozatlan időre választja meg. 2. Az elnökség feladatai:
5 - 5 - gondoskodik az egyesület ügyeinek viteléről, tevékenységének szervezéséről végzi a működéssel kapcsolatos minden adminisztrációs, gazdálkodási feladatot belső munkamegosztás alapján gondoskodik az éves költségvetés végrehajtásáról Két közgyűlés közötti időben az elnökség dönt minden olyan kérdésben, amely nem tartozik kizárólag a közgyűlés hatáskörébe. közgyűlés összehívása és előkészítése éves közhasznúsági jelentés elkészítése és közgyűlés elé terjesztése tagdíj mértékének megállapítása. 3. Döntéseiről, intézkedéseiről a következő közgyűlésen az elnökség köteles beszámolni. 4. Az elnökség jogosult az egyesületet terhelő kötelezettségek (szerződések) és illető jogok vállalásáról a közgyűlés, illetve tagok felé beszámolási és tájékoztatási kötelezettség mellett dönteni. 5. Az elnökség tagjai tevékenységüket társadalmi munkában végzik. 6. Az elnökség szükség szerint, de legalább évente két alkalommal ülésezik. Az elnökséget az elnök hívja össze. Össze kell hívni az elnökséget 8 napon belül, ha a másik két elnökségi tag azt a téma megjelölésével írásban kezdeményezte. Az elnökségi ülésre minden tagot a napirend és azok előadójának közlésével írásban szükséges meghívni, a meghívót legalább 5 nappal az ülés időpontja előtt kézbesíteni kell, csatolva az adott napirendhez készült írásos előterjesztést is. A kézbesítés történhet postai úton, vagy személyesen. Személyes kézbesítés a meghívó átvételének igazolásával történhet. Postai úton történő kézbesítés esetén tértivevényes küldeményként kell az iratot megküldeni. A meghívót az egyesület székhelyén és honlapján is közzé kell tenni. Az elnökségi ülések nyilvánosak. 7. Az elnökség határozatképességéhez legalább két elnökségi tag jelenléte szükséges. Ha az elnökségi ülés nem volt határozatképes, az ülést 15 napon belül ismételten meg kell tartani. 8. Az elnökség eltérő rendelkezés hiányában határozatait egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, szavazategyenlőség esetében a döntést a következő elnökségi ülésre kell elhalasztani. 9. Az ülésről szóló jegyzőkönyv elkészítéséről az elnök 15 napon belül gondoskodik. A jegyzőkönyvet az elnök és az elnökség egy másik tagja írja alá. 10. Az elnökség határozatait évente 1-től kezdődően, emelkedő sorszám szerint kell számozni, és a határozatokról nyilvántartást szükséges készíteni a XVII. fejezet 8. pontja szerint. A jegyzőkönyv tartalmazza a döntések támogatóinak és ellenzőinek számarányát is (lehetőség szerint személyét is). 11. Az elnökség döntéseiről az érintettek írásban kapnak értesítést, melyről az elnök gondoskodik az ülést követő 15 napon belül. Az értesítés történhet postai úton való kézbesítéssel tértivevényes levélként, vagy személyes kézbesítéssel. Utóbbi esetben a döntés kézbesítését dokumentálni kell. Személyiségi jogokat és az egyesület gazdasági érdekeit nem sértő döntéseket az egyesület honlapján nyilvánosságra kell hozni.
6 Az elnökségi ülésről készült jegyzőkönyvek nyilvánosak, azokba az egyesület tagjai és kívülálló személyek is betekinthetnek, kivéve az előző bekezdés utolsó mondatában megjelölt eseteket. A jegyzőkönyvről a tagok és kívülálló személyek is jogosultak másolatot igényelni. 13. Az elnökségi tagok megbízatása a) a megbízatás időtartamának lejártával, b) visszahívással c) lemondással d) elhalálozással szűnik meg. 14. Amennyiben az elnökség létszáma két főre csökken az elnökségnek tisztújító közgyűlést kell összehívnia a létszámcsökkenés bekövetkezését követő 30 napon belül. 15. Az elnökség tagjai visszahívhatók, ha az egyesület érdekei ellen cselekednek, vagy súlyosan vétenek az egyesület alapszabálya ellen. XI. Összeférhetetlenség 1. A közgyűlés és az elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk b) pontja), élettársa a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. 2. Az 1.b) pont esetében nem minősül előnynek a közhasznú egyesület célszerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, alapszabályának megfelelő cél szerinti juttatás. 3. Az egyesület mint közhasznú szervezet megszűnését követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet tájékoztatni arról előzetesen, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetben is betölt. XII. Az elnök 1. Az elnök jogai és kötelezettségei: - az elnökségi ülést bármikor összehívhatja, - vezeti az elnökség és a közgyűlés üléseit, - a tagság pénzéről a kezelőket elszámoltatja, - a kiadások számláit ellenőrzi, - megbízólevél kiadása pénzügyek intézéséhez, - harmadik személyekkel való szerződések megkötése, - az egyesület tevékenysége során keletkezett dokumentációk ellenőrzése, - döntés és intézkedés olyan ügyekben, amely nem tartozik a közgyűlés és elnökség hatáskörébe,
7 a tagság észrevételeit mindenkor figyelembe kell venni, a közgyűlés határozatainak megfelelően kell az intézkedéseket megtennie - önállóan rendelkezik az egyesület bankszámlája felett - gondoskodik a közgyűlés és az elnökségi ülés jegyzőkönyveinek elkészítéséről, az érintettek értesítéséről a döntésekről, a döntésekről szóló nyilvántartás vezetéséről. XIII. Az elnökhelyettes 1. Az elnökhelyettes jogai és kötelezettségei: - az elnök akadályoztatása esetén teljes hatáskörben helyettesítheti az elnököt, - az elnök három hónapot meghaladó akadályoztatása esetén azonban a teljes hatáskörű helyettesítéshez a közgyűlés hozzájárulása is szükséges. XIV. A titkár 1. A titkár (vagy külön választott pénztáros) jogai és kötelezettségei: - adminisztrációs feladatok ellátása 2. Az elnökség jogosult akár a tagok közül, akár kívülálló személyt pénztárosi teendők ellátásával megbízni. XV. Az egyesület képviselete 1. Az egyesület képviseletére az elnök jogosult. Az elnök akadályoztatása esetén két tanú előtt tett meghatalmazása mellett az elnökhelyettes helyettesíti. Az egyesület számlája felett az elnök önállóan rendelkezik. 2. Amennyiben az egyesület éves bevétele eléri az 5 millió forintot a közgyűlésnek kötelessége felügyelő bizottság felállításáról gondoskodnia. Az elnökség tagjai és közeli hozzátartozóik a felügyelő bizottság tagjává nem választhatók meg. XVI. Az egyesület vagyona, gazdálkodása 1. A tagok által befizetett tagdíjak, valamint minden, a közös célt szolgáló befizetés az egyesület vagyonát képezi. Az egyesület vagyona oszthatatlan. Az egyesületi tagság bármilyen módon történő megszűnése esetén a tagot az egyesületi vagyonból semmilyen térítés nem illeti meg. 2. Az egyesület bevételei: a tagok által befizetett tagdíj tagok önként vállalt egyéb juttatásai külső támogatók (magánszemélyek, állami, önkormányzati, társadalmi szervek, gazdasági társaságok, jogi személyek, stb.) által juttatott támogatások. pályázat útján nyert támogatások egyéb bevételek 3. Az egyesület gazdálkodása során nyereségre nem törekszik. 4. A tagsági díjakat az egyesület elsősorban fenntartási- és ügyviteli költségek, valamint az egyesületet terhelő kötelezettségek megfizetésére használja fel.
8 - 8 - A tagdíj összegét az elnökség állapítja meg. 5. Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. Az egyesület tartozásaiért a tagok saját vagyonukkal nem felelnek. 6. Az egyesület megszűnése esetén a vagyonról a közgyűlés rendelkezik. XVII. Közhasznúsági rendelkezések 1. Az egyesület közhasznú tevékenységet folytat. Az egyesület közhasznú tevékenységei az évi CLVI. törvény 26.. c). pontja szerint: 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés 5. kulturális tevékenység 10. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet 14. sport 2. Az egyesület által végzett közhasznú tevékenységből más személy, szervezet is részesülhet. Ennek keretén belül bármely természetes személy, vagy jogi személy részt vehet az egyesület által szervezett rendezvényeken, táborokon, edzéseken, versenyeken. Az egyesület nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból. 3. Az egyesület vállalkozási tevékenységet nem folytat. A gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapszabályban meghatározott célra fordítja. 4. Az egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 5. Az egyesület közhasznú működéséről, szolgáltatásairól évente éves beszámolót és közhasznúsági jelentést készít. A beszámolót és a közhasznúsági jelentést az egyesület egyszerű többséggel fogadja el. A beszámolót és a jelentést megkapják az egyesület tagjai, ezen túl a tagok személyesen gondoskodnak arról, hogy az érintettek, érdeklődők hozzájussanak. A beszámolót és a jelentést nyilvánosságra kell hozni. Ennek keretén belül: A beszámolót és a jelentést az egyesület honlapján ( közzé kell tenni. Az egyesület székhelyén egy példányát ki kell függeszteni. Biztosítani kell, hogy a beszámolóról és a jelentésről bárki másolatot kérhessen, melyet az elnöknek az igényléstől számított 3 napon belül az teljesíteni kell. Az érdeklődők megkereshetik az elnököt, aki egy előre egyeztetett időpontban a megkeresést követő 15 napon belül tájékoztatást ad a közhasznú működésről, szolgáltatásokról. 6. Az egyesület tevékenységéről szóló éves beszámoló és közhasznúsági jelentés szabadon megtekinthető az egyesület székhelyén. Az egyesület működésével kapcsolatos iratok nyilvánosak, azok szabadon megtekinthetők bárki részéről az egyesület székhelyén. 7. A közhasznúsági jelentés tartamára a Khtv (3) bekezdésében foglaltak az irányadók. 8. Az egyesület közgyűléséről és az elnökségi ülésről készült jegyzőkönyveket lefűzve kell tárolni az egyesület székhelyén oly módon, hogy abból a döntések tartalma, időpontja és hatálya, a döntést ellenzők és támogatók számaránya megállapítható legyen. A
9 - 9 - jegyzőkönyvek nyilvánosak, abba bárki betekinthet, róluk másolatot kérhet. A jegyzőkönyveket az egyesület honlapján közzé kell tenni. XVIII. Vegyes rendelkezések 1. Az egyesület jogi személy, amelyet az egyesület elnöke képvisel. E jogkört az ügyek meghatározott csoportjára nézve az elnökség, vagy az elnök más személyre is átruházhatja. Tura, augusztus 13. Tóth Máté József egyesület elnöke
Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.
1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány
ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint
A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő
A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA
A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET 2006. június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Tótkomlósi
Duna Charta Egyesület. Alapszabálya
A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú
3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés
Alapító Okirat 1. címe: Az alapító neve, címe dr. Herczeg Sándorné dr. Xantus László 2. Az alapítvány neve: Békésy Alapítvány 3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1
1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és
Általános rendelkezések
Az Ócsa Városi Sportegyesület alakuló közgyűlésén a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV törvény (Ptk.), az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, továbbá a közhasznú szervezetekről szóló
A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.
A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001. 1. Általános rendelkezések 1.1. Az egyesület neve: Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület 1.2. Székhelye: 5600 Békéscsaba, Kazinczy
Egyesület Alapszabálya
Egyesület Alapszabálya Az Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület alakuló közgyûlésén alapszabályát a következõkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület neve: Adonyi Evezõs és Vízisport Egyesület
ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja
ALAPSZABÁLY melyet a tagok az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján 1994. szeptember 30. napján elfogadtak, majd többször módosítottak, legutoljára 2013. február 16. napján,
A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.
A Szent Gellért Diákszövetség - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA 1 2015. december 19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. Az egyesület neve: Szent Gellért Diákszövetség 1.2. Az egyesület
Pécsbányai Kulturális Egyesület Alapszabálya. I. Általános rendelkezések, tevékenység
Pécsbányai Kulturális Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések, tevékenység I/1. Az Egyesület neve: Pécsbányai Kulturális Egyesület Az Egyesület rövidített neve: PBK Egyesület I/2. Az Egyesület
Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben)
Hemokromatózisos Betegek Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetben) A Hemokromatózisos Betegek Egyesülete az Egyesület alapszabályát módosításokkal egységes szerkezetben foglalva a
BOTAFOGO Szabadidő-, Sport és Kulturális Szolgáltató Egyesület ALAPSZABÁLYA
BOTAFOGO Szabadidő-, Sport és Kulturális Szolgáltató Egyesület ALAPSZABÁLYA egységes szerkezetben Elfogadva a 2010. január 15-i Közgyűlésen. 1/10. oldal A BOTAFOGO Szabadidő-, Sport és Kulturális Szolgáltató
EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A
EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A 1. Az Egyesület neve: Egyesek Ifjúsági Egyesület 2. Székhelye: 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 4-6. I. 14. 3. Alapításának ideje: 2000.április.1. 4.
ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály
ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Rövid neve: Értem Egyesület 1.2. Az
NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY
NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési
Egyesületi alapszabály
EASZ-01 - Egyesület adatai 1. Kötelező rendelkezések az általános rendelkezések körében 1.1. az egyesület neve Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület 1.2. az egyesület székhelye Irányítószám Község, város Közterület
A FRANCIA KLUB ALAPSZABÁLYA az alapító közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A FRANCIA KLUB ALAPSZABÁLYA az alapító közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A francia klub neve: PERKÁTA SAINT MAXIMIN BARÁTI KÖR Székhelye: 2431 Perkáta,
Alapszabály. (Módosítva: június 22.)
Alapszabály (Módosítva: 2007. június 22.) 1. Az egyesület neve: Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2. Az egyesület székhelye: Hajdúnánás, Kazinczy u. 19. sz. 3. Az egyesület címe: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság
MARCALI ÉS VIDÉKE HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. (a Közgyűlés 2009./02./14./8. sz. határozatának módosításaival egységes szerkezetben)
MARCALI ÉS VIDÉKE HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (a Közgyűlés 2009./02./14./8. sz. határozatának módosításaival egységes szerkezetben) A módosítások dőlt betűvel szerepelnek. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az
FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA
FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati
ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv
ALAPÍTÓ OKIRAT Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv 74/A-74/F. -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. Évi CLVI. Tv. alapján tartós közérdekű
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében
A Közhasznú Alapítvány alapítója a Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet általános jogutódjaként az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a közhasznú jogállás megszerzése érdekében
ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében
ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről
,,Alapszabály. Általános rendelkezések 1.
,,Alapszabály Általános rendelkezések 1. 1. Az Egyesület neve: ; OFOE 1. 2. Székhelye: 1025 Budapest Zöldlomb utca 56/A 2./3. 1. 3. Kiadásait tagdíjakból, természetes- és jogi személyek adományaiból, valamint
Alapszabály. Általános rendelkezések 1.
Alapszabály Általános rendelkezések 1. 1. 1. Az Egyesület neve: " 1. 2. Székhelye: 1051 Budapest, Dorottya u. 8. 1. 3. Kiadásait tagdíjakból, valamint természetes- és jogi személyek adományaiból fedezi.
K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.
A K Á V A Kulturális Műhely Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyeseület neve: KÁVA Kulturális Műhely 2. Az egyesület székhelye: 1022
ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)
ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja
Alapszabályzat. 2008. március
Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési
Alapszabály. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege)
Alapszabály (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege) (A módosítások dőlt betűvel szedve.) I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Edelényi Hegyek Közössége 1 2./ Az Egyesület
Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)
Alapszabály A csatolt jelenléti ívvel igazolt tagok az 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján az alábbi egyesületet hozzák létre (A 2006. december 12-én és 2007. február 28-án. kelt módosításokkal
Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY
Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY 2 ALAPSZABÁLY 1. Név: Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK AZ EGYESÜLET CÉLJA 2.
E g y e s ü l e t i A l a p s z a b á l y 1.1. Az egyesület neve, székhelye: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Neve: Szent Hubertus Szituációs Lövészklub Székhelye: 8600 Siófok, Szilfa utca 1. 1.2. Törvényességi
TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.
TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület
A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA
A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: a 2005. április 8-i közgyűlés Egységes szerkezetbe foglalt alapszabály I. Általános rendelkezések: A Szövetség neve: Motoros Könnyűrepülő Szövetség
Veteránjármű Egyesület Pécs Alapszabálya
Veteránjármű Egyesület Pécs Alapszabálya A Veteránjármű Egyesület Pécs 2007. június 19.napján tartott közgyűlésén módosított alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület
A L A P S Z A B Á L Y
A L A P S Z A B Á L Y amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete alakuló közgyűlésén megjelentek a Ptk. egyesületekre vonatkozó szabályai, valamint az 1989. évi II. tv. alapján egyesületet hoznak
A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A
A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A 2 A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola tartós, közérdekű célt szolgáló szociálpolitikai Alapítványt
A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata. 2014. November 01-től érvényes
A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. November 01-től érvényes 1 A Lövő Ifjúsági Klub Szervezeti és Működési Szabályzata 1. I. Általános rész a.) Az Ifjúsági Klub, az Alapszabály
Alapszabálya. I. Általános rendelkezések
Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1./ Az egyesület neve: Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület 2./ Az egyesület székhelye: 2131 Göd, Pázmány Péter u. 24.
Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Alapszabály A Bolyais Szülők Egyesülete alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény 61-64. -ai
Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.
Jegyzőkönyv, amely a Budai Polgárok Társasága 2010. március 30. napján 17 órakor tartott közgyűléséről készült. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint 13 fő: A közgyűlés egyhangú határozattal levezető
A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya
A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1.) Az egyesület neve: Csepeli Kertbarát Kör Egyesület (továbbiakban egyesület) 2.) Rövidített neve: CSKK 3.) Az egyesület székhelye:
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapító ( - Fővárosi Bíróságon 60468/96 nyilvántartási szám alatt bejegyzett) Budafoki Nyolcévfolyamos Oktatásért Alapítvány (Alapítvány) Alapító Okiratát -
Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya
Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya A Rubato 1 Művészeti Egyesület 2008. március 31-én az alapító tagok közgyűlésén Alapszabályát a következőkben állapítja meg. I. Általános rendelkezések Az Egyesület
ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése
ALAPSZABÁLY 1. Az egyesület neve Pozsonyi Piknik Egyesület 2. Az egyesület célja Az egyesület célja: 2.1. Az Egyesület célja a magyar kultúra megismerése és megismertetése, a hagyományok és az anyanyelv
ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések
ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.
Veszprém Megyei Nevelőszülők Közhasznú Egyesülete Alapszabály
1 Veszprém Megyei Nevelőszülők Közhasznú Egyesülete Alapszabály A Veszprém Megyei Nevelőszülők Közhasznú Egyesülete alakuló közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapította meg: I. Általános rendelkezések
NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE
NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE HUNGARIAN EDUCATIONAL RESEARCH ASSOCIATION (HERA) * ALAPSZABÁLY BUDAPEST, 2010 EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény
A GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA. 2005. április 27.
A GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA 2005. április 27. 1. A Szövetség adatai Neve: GABONATERMESZTŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Rövidített elnevezése: GOSZ Székhelye: 1054 Budapest, Akadémia u.
ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET
ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos
A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya
A Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület alapszabálya I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Marvel Team Testépítő Szabadidő Sport Egyesület 2. Az Egyesület rövidített neve: Marvel Team
VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
1 VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 1.1. A szervezet neve VADVIRÁG EGYESÜLET 1.2. Székhelye: 7621 Pécs, Szent István tér 17 Civil Közösségek Háza 1.3. Működési területe: Magyarország, különös tekintettel
Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY
Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt
A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA
A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő
Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések
Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetségének ALAPSZABÁLYA módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva I. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve és székhelye: Az egyesület neve:
SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
SZEBB HOLNAPÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2003. október 20-án megtartott alakuló közgyűlésén majd az alapszabály módosításait követően az egyesület alapszabályát
BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.
Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az
ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:
Nytsz.: 1/2014 1 EGED FUTÓ KLUB ALAPSZABÁLY Egységes szerkezetbe foglalása Az Eged Futó Klub a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint
Székhelye: Solymár Imre Városi Könyvtár, 7150 Bonyhád, Perczel M. u. 50.
Könyv Kultúra Közhasznú Egyesület Alapszabálya A jelen Alapszabályhoz csatolt melléklet szerinti 13 fő alapító tag az 1989. évi II. törvényben, és az 1997. évi CLVI. törvényben foglaltak alapján létrehozza
Alapszabály. II. Fejezet Az Egyesület célja, tevékenységei
1 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Magyar Vadászgörény Klub 2./ Az Egyesület rövid neve: MVK 3./ Az Egyesület angol nyelvű elnevezése: Hungarian Ferret Club 4./ Az
3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül,
ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK: 1. A szervezet megnevezése: a./ magyar: Magyar Szalmaépítők Egyesülete b./ nemzetközi: Hungarian Strawbuilders Association 2. A szervezet alapítási éve: 2009. 3.
Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya
Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Mátraalmásért Egyesület 2. Az egyesület székhelye: 3154 Szuha-Mátraalmás, Bem u. 1. 3. Az Egyesület önkormányzati elven
BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY
BÉKÉSCSABAI KERESZTYÉN IFJÚSÁGI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY A Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület 2009. március 21. napján megtartott közgyűlése az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, illetőleg
ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.
ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. Kovács Gábor Személyi szám: 1 591020 1141 Lakcím: 2854 Dad, Badacsonyi utca 14. Fülöp Pál Személyi szám: 1 610920
BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA
A BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA 1 BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.) A Club neve:.. Baranyai Camping Club ( a továbbiakban :.-Club ) 2.) A Club székhelye : Pécs,- 7621.Pécs,-Búza
Egyesület Alapszabálya
Egyesület Alapszabálya A Mátra Biker Közhasznú Sport Club a 2009. december. 6 napján tartott alakuló Közgyűlésén kimondta megalakulását és elfogadott Alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS
A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület
A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község
AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.
Gyógyulás az STI-vel Egyesület Alapszabálya egységes szerkezetbe foglalva a 2006. január 31. napján kelt Alapszabály Módosítással azzal, hogy a módosításra kerülő rendelkezések dőlt betűvel kerültek feltüntetésre.
ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
ALAPSZABÁLY (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) 1. Az Egyesület neve: AOPA Hungary, Magyar Repülőgéptulajdonosok és Pilóták Szövetsége Közhasznú Egyesület, a továbbiakban Egyesület.
Az Élmények Völgye Turisztikai Egyesület Alapszabálya /Egységes szerkezetben/
Az Élmények Völgye Turisztikai Egyesület Alapszabálya /Egységes szerkezetben/ 1. Általános rendelkezések 1.1 Az Egyesület neve: Élmények Völgye Turisztikai Egyesület Rövidített neve: ÉVTE (továbbiakban:
SPORTEGYESÜLETI ALAPSZABÁLY
SPORTEGYESÜLETI ALAPSZABÁLY A Seinchin Karate Sportegyesület Pesterzsébet közgyűlése az egyesületekre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseire is figyelemmel a mai napon az egyesület Alapszabályát az alábbi
A Magyar Kárszakértők Országos Egyesülete alakuló közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg:
A Magyar Kárszakértők Országos Egyesülete Alapszabálya (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Magyar Kárszakértők Országos Egyesülete alakuló közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja
Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6.
Alapszabály 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6. 3. Az Egyesület bélyegzője: Névvel, székhellyel, adószámmal ellátott kör
BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT
A BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT Alapszabálya 1122 Budapest, Maros u. 31. Egységes szerkezetben az Egyesület Közgyűlése által elfogadott módosításokkal. 2013. január 12. 2 ALAPSZABÁLY
SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY
SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY 1. Általános rendelkezések Az egyesület neve: SíTV Sportegyesület Az egyesület székhelye: 2094, Nagykovácsi Kossuth utca 91. A SíTV Sportegyesület (továbbiakban: Egyesület)
KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége
KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az egyesület alapító tagjai a 2006. JANUÁR 19.-én megtartott alakuló taggyűlésén a szabadidő kultúrált eltöltése, valamint a darts sport gyakorlása, fejlesztése és
ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM
1 ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM 1. Általános rendelkezések 1.1 1 Az egyesület neve: Bolgár Kulturális Fórum. 1.2 Az egyesület székhelye: 1112 Budapest, Cirmos u. 1-3., B lépcsőház, VIII. em. 47.
HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE
HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE A L A P S Z A B Á L Y 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve, székhelye, működése 1.1.1 Az egyesület neve: Hajóipari Vállalkozók Egylete 1.1.2 Az egyesület székhelye:
ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET JUHOS EGYESÜLET. 7477 Szenna, Bárdi u. 28.
JUHOS KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az Alapítók élve a Magyar Köztársaság Alkotmányában alapvető jogként rögzített egyesülési szabadságukkal" az egyesülési jogról szóló 2011. évi CLXXV., valamint az
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR
ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint
A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA
A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA Amelyet a Polgári Törvényk6nyvröJ szóló többször módosftott 1959. évi IV.tv. 61-64. -ai, az Egyesülési Jogról szóló 1989. évi II. tv., valamint a 2007.óktóber
Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY
ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület
Egyesület Alapszabálya
Egyesület Alapszabálya A Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Egyesület alakuló közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. 1.1.Az Egyesület neve: Magyar
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKTARISZNYA ALAPÍTVÁNY MONOR ALAPÍTÓ OKIRAT 2 Ezen alapító okirat azért készült, hogy az 1. pontban megnevezett alapító az 1959. évi IV. törvény, a Polgári Törvénykönyv
ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.
ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.
A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA
A ETYEKI FUTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. Az Egyesület neve: Etyeki Futók Egyesülete Az Egyesület jogi személy. 2. Az Egyesület székhelye: 2091 Etyek, Magyar utca 50. 3. Az Egyesület célja: Az Etyeken
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése
Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016
Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016 Időpont: 2016. április 20. 20:15 Helyszín: Budapest Mellékletek: Jelenléti ív Alapszabály Az elnök a határozatképesség vizsgálata
VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA
VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók létrehozták a Vagyonépítő Klubot. A Vagyonépítő Klub 2008. március 29 -i Klubgyűlése az alábbi alapszabályt fogadta el. I. A Klub adatai 1 A Klub neve:
VESZPRÉMI BRIDZS ÉS TÁJÉKOZÓDÁSI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY
VESZPRÉMI BRIDZS ÉS TÁJÉKOZÓDÁSI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY 2004. május 27. 2 Veszprémi Bridzs és Tájékozódási Sport Egyesület Alapszabály ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Veszprémi Bridzs
- elfogadva a 2010. október 25-i közgyűlésen - I. fejezet Általános rendelkezések
Az Árpád Gimnáziumért Közhasznú Egyesület Alapszabálya (I. sz. módosítás) - elfogadva a 2010. október 25-i közgyűlésen - I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: Árpád Gimnáziumért Közhasznú
Magyar Telemark- és Extrémsport Egyesület
Magyar Telemark- és Extrémsport Egyesület (MTESE) A L A P S Z A B Á L Y A Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése, valamint a közhasznú szervezetekről szóló
Az Újjáéledő Hagyományok az Utókornak Egyesület Alapszabálya
Az Újjáéledő Hagyományok az Utókornak Egyesület Alapszabálya Az Egyesület alakuló közgyűlése az egyesület alapszabályát a következőkben állapítja meg: I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1/ Az egyesület neve: Újjáéledő
A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA
A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422
1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet)
1 A MAGYAR BÉKESZÖVETSÉG egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA (tervezet) I. Fejezet 1. Név: Magyar Békeszövetség (MBSZ) 2. Székhely: Budapest 3. Cím: 1016 Budapest, Dezső u. 3. 4. Bélyegző: kör alakú,
Általános Rendelkezések. Célok. Feladatok
Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd ALAPSZABÁLYA Általános Rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Gyermek Kosárlabda Sportegyesület Szekszárd 2. Az egyesület rövidített neve: GY.K.S.E. Szekszárd 3.