B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK"

Átírás

1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében működő Gépjármű előírásokat összehangoló -WP. 29 jelű - Világfórum június között Genfben megtartott 160. ülésszakáról LÉNYEGES KÉRDÉSEK I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A Teljes Jármű Nemzetközi típusjóváhagyásának (IVWTA) ügye és ezzel összefüggésben az 1958-as Egyezmény jelentősebb módosítása továbbra is a WP.29 munkájának középpontjában áll, és véleményem szerint a következő 3 évben ez, illetve az ebből fakadó módosítások lesznek a meghatározók a munkában. Mostanra kikristályosodott, hogy a teljes jármű nemzetközi típusjóváhagyás egy újabb, 0. Előírás alapján történik majd meg. A WP.29 által megfogalmazott jelenlegi felfogás szerint a jövőbeli 0. Előírást alkalmazó szerződő feleknek akkor is el kell ismerniük az ez alapján kiadott jármű-jóváhagyást, ha egyébként nem csatlakoztak a 0. Előírás mellékletében felsorolt, a jóváhagyás alapját képező egyenkénti előírásokhoz. Tovább folyik a harc az állami jóváhagyáson alapuló és az öntanúsítási rendszer között. Miközben Európán kívül is egyre több ország csatlakozik az 1958-as Egyezményhez, vagyis már-már világ-méretűvé válik az alkalmazása, éles ellentétben áll az öntanúsításos rendszerrel. Továbbra is kétségek kísérik az 1998-as Világ-előírás Egyezményhez csatolt előírások sorsát (akadozik az előírások beépülése a szerződő országok nemzeti előírásai közé). Ezeknek a kérdéseknek külön aktualitást ad, hogy politikai szinten bejelentették: előkészületben áll az USA-EU szabadkereskedelmi egyezmény, melynek sarkalatos pontja az autóipari szabályozás, a jóváhagyások kölcsönös elismerése, az adminisztratív akadályok leépítése. Mindezzel összefügg, hogy a Világfórumon megjelent és felszólalt az EU DG Enterprise and Industry főigazgatója, Calleja-Crespo úr, valamint az USA NHTSA (Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hatóság) vezetője, David Strickland úr. Továbbra is kérdéses az 1997-es Egyezmény (Tehergépkocsik Időszakos Műszaki Ellenőrzése) sorsa. Ebbe Oroszország és a CITA próbál meg ismételten lelket lehelni az EU irányelvekhez való lehető legnagyobb mértékű hozzáigazítással, de az EU érdektelen,

2 sőt ellenérdekelt ez az Egyezményt aláíró néhány EU tagállam számára feloldhatatlan problémát jelent. Orosz és EU részről sürgető igény lépett fel a szükséghelyzetben automatikusan működésbe lépő segélyhívó (e-call) rendszerre, az ezzel kapcsolatosan a járművekre vonatkozó új nemzetközi előírás kidolgozására. A RÉSZLETES BESZÁMOLÓBÓL KÜLÖN KIEMELÉSRE ÉRDEMES: Az Európai Bizottság képviselője a magyar fél nevében is megszavazta és a WP.29 elfogadta a következő 12 db előírás módosítását: Az érintett ENSZ- előírások sorszám szerint: 13 (2 módosítás), 13-H (2 módosítás), 16 (2 módosítás), 29 (2 módosítás), 44, 53, 79,94,95,96,117,130, A szintén megszavazott helyesbített előírások: 16 (csak a francia nyelvű változatban), 13 (csak az orosz nyelvű változatban), 13-H, 63 Módosított műszaki világelőírások: ENSZ-GTR 2., 12. A Világfórum új műszaki világ-előírást szavazott meg a hidrogén- és tüzelőnyagcellás hajtású járművekre vonatkozóan (ez lesz a 13. GTR). II. RÉSZLETES BESZÁMOLÓ A jelen beszámoló az ülésszak alatt megtartott alábbi ülésekről szól: - A fejezet: a WP.29 Világfórum 160. ülése (2013. június ) - B fejezet: az 1958 évi genfi Jóváhagyási Egyezmény AC.1 jelű Adminisztratív Bizottságának 53. ülése (2013.június C fejezet: az 1998.évi genfi Világegyezmény AC.3 jelű Végrehajtó Bizottságának 38. ülése (2013.június ) - D fejezet: az 1997 évi bécsi időszakos műszaki felülvizsgálati Egyezmény AC.4 jelű Adminisztratív Bizottságának 11. ülése Helyszín: Genf, Nemzetek Palotája A közúti közlekedésbiztonság, az energiatakarékosság és a környezetvédelem növelését szolgáló ülésszakról szóló jelen beszámolót a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kftben működő EU és ENSz-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ terjeszti elő. A Gépjármű előírásokat összehangoló WP.29 jelű Világfórum 160. ülésszakát előkészítő 29. hazai tájékoztató- és álláspont Egyeztető Fórumot június 19-án tartottuk a KTI-ben. A WP.29 Világfórum 160. ülésszakán a következő 35 ország kormánya képviseltette magát: Anglia/Egyesült Királyság, Belgium, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Csehország, Dél- Afrika, Ecuador, Finnország, Franciaország, Horvátország, Hollandia, India, Indonézia, Japán, Kanada, Kína, Kolumbia, Koreai Köztársaság, Lengyelország, Lettország, Luxemburg,

3 Magyarország, Malajzia, Németország, Norvégia, Olaszország, Orosz Föderáció, Portugália, Románia, Svájc, Szlovákia, Thaiföld, Törökország, USA, Vietnam. Az ülésszakon részvettek még a következő regionális illetve kormányközi szervezetek képviselői is: Európai Unió (EU), Nemzetközi Távközlési Unió (ITU), valamint nem kormány-, hanem szakmai szervezetként a Nemzetközi Szabványosítási Szervezet (ISO), Gépjárműgyártók Nemzetközi Szervezete (OICA), Motorkerékpár-gyártók Nemzetközi Szövetsége (IMMA), Gépjárműipart Szerelvényekkel és Alkatrészekkel ellátók Európai Szövetsége (CLEPA) egyúttal a MEMA (Motor és Szerelvénygyártók Szövetsége) és a JAPIA (Japán Autó Alkatrészgyártók Szövetsége) képviselője -, évi Brüsszeli Munkacsoport (GTB), Katalizátoros Emisszió Csökkentők Szövetsége (AECC), Autó és a Társadalom Alapítvány (FIA alapítvány), Nemzetközi Gépjármű Felügyeleti Bizottság (CITA), a Nemzetközi Fogyasztóvédő Szervezet (CI), az Európai Gumiabroncs és Kerékpánt Műszaki Szervezet (ETRTO), a Gépjármű- és Országúti Műszaki Segélyszolgálatok Uniója (UNATAC), Nemzetközi Elektrotechnikai Bizottság (IEC). 0. Megnyitás, bejelentések A. A WP.29 Világfórum 160. ülésszaka 0.1 A Közlekedési Igazgatóság igazgatója köszöntötte az ülés résztvevőit, majd beszámolt a Belső Szállítási Bizottság (ITC) stratégiai céljairól, különös tekintettel arra, hogy az ún. középosztály populációja a világon 2020-ra a mainak kétszeresére, 2030-ra pedig a mainak háromszorosára növekszik. Ez tovább fokozza a gépkocsik iránti igényt hacsak nem sikerül jelentősen növelni a közösségi közlekedés vonzerejét - ezért továbbra is nagy figyelmet kell szentelni a környezetvédelemnek, az új hajtásmódoknak, ezért nagy jelentőségű az ülésszak során később elfogadandó műszaki világ-előírás a hidrogén- és tüzelőanyag-hajtású gépkocsikra vonatkozóan. Tájékoztatást adott a május között Genfen megrendezett Közúti Biztonsági Hétről, valamint a közúti/vasúti kereszteződések biztonságának növelő programról, a biztosítási ágazattal való együttműködésről, és üdvözölte, hogy a világfórum is foglalkozni fog az e-call segélyhívó rendszer jármű-vonatkozásaival. Elmondta, hogy a WP.1 jelű Közlekedésbiztonsági Munkacsoport Új-Delhiben tartja soron következő ülését december 4-6. között, s ez jó alkalmat ad az ázsiai országoknak a bekapcsolódásra és a részvételre. A WP-1. tovább foglalkozik az 1968-as Bécsi Közlekedési Egyezmény, valamint a jármű-műszaki előírásokat gondozó 1958-as és 1997-as Genfi Egyezmény összehangolásával. Megemlítette az Intelligens Közlekedési Rendszerek (ITS) fejlesztése keretében végzett munkát, aminek külön jelentőséget ad a Nemzetközi Távközlési Unióval (ITU) közösen megrendezett Intelligens Közlekedési Rendszerek a feltörekvő piacokon c. rendezvény. Végül, aláhúzta a Milleniumi Fejlesztési Célok (MDG) elérésében a közlekedés szerepét, s felkérte a Világfórum lépviselőit, hogy vegyenek részt a 2015 utáni fenntartható fejlődés és a közlekedés program kialakításában.

4 Ecuador küldöttje beszámolt a WP.29-nek arról, hogy országa részt kíván venni a WP.29 tevékenységében. Már megkezdték a nemzetközi előírások alapján a gépjárművek biztonságának javítását. 0.2 Calleja-Crespo úr (az EU DG Enterprise and Industry főigazgatója) felszólalása a WP.29 plenáris ülésén A főigazgató kiemelte az autóipar meghatározó szerepét a gazdasági válság leküzdésében. Rámutatott, hogy az EU-ban a Cars 2020 program foglalja össze a versenyképes és fenntartható autóipar érdekében alkalmazandó stratégiát, melynek négy tartópillérét az innovatív technológiák, a nemzetközi együttműködés, a kiemelkedő szakértelem és a bölcs szabályozás alkotják. Az utóbbiban elsőrendű a szerepe a WP.29- nek, amely világméretekben összehangolt, technológia-semleges műszaki szabályozásokat alkot meg, s támogatja az országok és az ipari szereplők párbeszédét. Elismerését fejezte ki a WP.29 utóbbi éveken végzett sikeres munkája iránt, amelynek legújabb eredménye a már nagyon várt globális műszaki előírás a hidrogén- és tüzelőanyagcellás hajtású járművekre, valamint az elektromos hajtású járművekre vonatkozóan. A jövőben még összetettebb feladatok várnak a WP.29-re, amelyet az európai autóipar továbbra is a a műszaki megoldásokkal kapcsolatos szabályozások legjobb fórumának tart. 0.3 David Strickland úr (az USA NHTSA Közúti Közlekedésbiztonsági Hatóságának vezetője) felszólalása a WP.29 plenáris ülésén David Strickland elismerését fejezte ki a WP.29, a Titkárság, a szakértői munkacsoportok és az informális munkacsoportok munkája iránt, külön kiemelve hidrogén- és tüzelőanyagcellás hajtású járművekre vonatkozó, a jelen ülésen megszavazandó műszaki világ-előírás (GTR) létrehozásában vezető szerepet játszó szponzorokat (német és japán autóipari képviselők). Strickland úr az NHTSA nevében elismerő kitüntetést adott át a WP.29 Titkársága vezetőjének, Ramos úrnak és az egész Titkárságnak az 1998-as Egyezmény műszaki világ-előírásainak (GTR-ek) létrehozásában nyújtott munkájuk elismeréseként. Ramos úr a kitüntetést megköszönve megemlékezett a WP.29 Titkárságának korábbi vezetőiről és tagjairól, többek között a nemrég elhunyt Rabár Pálról, aki korábban éveken keresztül volt a WP.29 munkatársa, illetve titkára. Felszólalása további részében kiemelte a nemzetközi együttműködés jelentőségét a gépjárművek biztonságával és környezetvédelmi jellemzőivel összefüggő területeken, amelybe szükséges bevonni az ázsiai és az óceániai régiókat is. (A beszéd részletesen olvasható angol nyelven a hivatalos jegyzőkönyv mellékleteként). 1. A napirend elfogadása A WP.29 Világfórum napirendként elfogadta a ECE/TRANS/WP.29/1103 és Add.1 és Add.2 dokumentumot, melyet az alábbiak szerint módosított:

5 (a) Új napirendi pontok a hozzá tartozó dokumentummal 4.16 WP az ENSZ-48. sz. előírás 6. módosítás-sorozatának 3. sz kiegészítése WP javaslat a 2.sz. GTR (motorkerékpár emissziómérési világciklus (WMTC) módosítására 19.2 WP javaslat a 3.sz. GTR (motorkerékpár fékberendezés) módosítására (b) Hivatkozott dokumentumok kiegészítése és helyesbítése az alábbi napirendi pontoknál: 2.3 WP a GR-ek helyett GRE megjegyzései a WP Dokumentumhoz 2.5 kiegészítés: ECE/TRANS/2012/9/Rev.1 és ECE/TRANS/2012/10/Rev kiegészítés: ECE/TRANS/WP.29/2013/65/Coor. (csak angol változat) az ECE//TRANS/WP.29/GRSG/2010/26-on alapul helyett: ECE/TRANS/WP.29/GRSG/2012/26on alapul kiegészítés: ECE/TRANS/WP.29/2013/ javaslat az 5.sz. módosításra helyett helyesen: javaslat a 4. sz módosításra (kélt ízben) kiegészítés: ECE/TRANS/WP.29/78/Rev.2/Amend ECE/TRANS/WP.29/2011/47 helyett helyesen: ECE/TRANS/WP.29/2011/ ECE/TRANS/WP.29/2012/AC.3/35 helyett helyesen ECE/TRANS/WP.29/ac.3/35 kiegészítés: ECE/TRANS/WP.29/2013/34/Amend.1/Corr.1 6. Az informális dokumentumokat a Beszámoló I.sz Melléklete sorolja fel 2. A WP.29 Világfórum tevékenységének koordinálása Jelentés a WP.29 munkáját irányító AC.2 Bizottság 112.üléséről (2013. június 24,)

6 a. Részt vettek: B. Gauvin (Franciaország) elnöklete mellett: Anglia, Európai Unió, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Orosz Föderáció, és az USA képviselői (akik egyben az egyes előadó munkacsoportok és a WP.29 által kezelt szerződéseket irányító bizottságok elnökei il. alelnökei), valamint az alelnökök (WP WP.29, Oroszország, GRSG, Magyarország, GRSP (Korea). b. A Bizottság áttekintette a Világfórum 160. ülésének napirendjét, és javasolta az 5. pontban felsorolt módosításokat, valamint, hogy az 5.1 napirendi pontot a Világfórum, az 1998-as Egyezményhez tartozó többi napirendi pontot az AC.3 jelű Végrehajtó Bizottság tárgyalja. Javasolta ugyanakkor, hogy az 1997-es Egyezmény Adminisztratív Bizottsága (AC.4.) ne ülésezzen ezen az ülésszakon. Elfogadta továbbá a Világfórum november között megtartandó 161. ülésének előzetes napirendjét. c. A Bizottság visszaigazolta, hogy Oroszország képviselőjét jelölték a GRB alelnökének, továbbá tudomásul vette, hogy az adott időpontban GRE-nek nincs jelöltje az elnöki és az alelnöki posztra, és erőfeszítéseket tesznek a helyzet megoldására. d. A Bizottság tudomásul vette, hogy az EGB jóváhagyta a reformját, és felkérte a Titkárságot, hogy a 2.4 napirendi pontban adjon tájékoztatást erről a Világfórumnak. e. A Bizottság folytatta az ENSZ előírások alapján kiadott jóváhagyások felülvizsgálata és kiterjesztése rendjének egyszerűsítését célzó javaslatok áttekintését. f. Az Adminisztratív Bizottság megvizsgálta azon ENSZ-előírások módosításának lehetőségét, amelyek esetében a hosszú átmeneti időszakok következtében - egymás mellett vannak hatályban különféle módosítás-sorozatok 2.2 Munkaprogram és szervezés ECE/TRANS/2013/05,ECE/TRANS/WP.29/2013/1,/Rev.1dokumentum, WP , WP A Világfórum tudomásul vette a módosított munkaprogramot és a hozzá tartozó dokumentumokat. A Titkárság bemutatta az informális munkacsoportok listáját, eldöntötték, hogy december 31-ét jelölik meg azok működésének megszűnési időpontjaként, hacsak nem rögzítettek ettől eltérő dátumot a mandátum kiadásakor. A Titkárság bemutatta a 2014-es naptári év munkacsoport-üléseinek tervét. A világfórum egyetértett a GRSG őszi ülése időpontjának módosításával (2014.szeptember október3.). 2.3 Intelligens Közlekedési rendszerek WP , , , , , A WP.29 áttekintette a Fejlett Vezető-támogató Rendszerek tervezési és ellenőrzési irányelveivel foglalkozó informális dokumentum végleges tervezetét, amely tartalmazza a GRE, a GRSG,a GRB a GRSP és a GRRF munkacsoport megjegyzéseit, kiegészítéseit

7 is. A WP.29 felkérte az ITS informális munkacsoportot, hogy véglegesítse a tervezetet és terjessze hivatalos dokumentumként a WP.29 elé. A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) képviselője ismertette az Intelligens Közlekedési Rendszerek a feltörekvő piacokon c. rendezvény programját és céljait. Aláhúzta a jármű-jármű kommunikáció és a vezető figyelem-elvonása kérdéseinek fontosságát, illetve azt, hogy ezen a szakterületen is meg kell hozni a műszaki szabályokat, s ebben gyümölcsöző együttműködésre számítanak a WP.29-cel. Az USA képviselője beszámolt arról, hogy hazájában intenzív kutató munka folyik a jármű-jármű kommunikáció, valamint a vezető figyelem-elvonásának korlátozása témájában, melynek eredményeként hamarosan megszületnek az első szabályzások. Bemutatta, a WEP sz. informális dokumentumot, a vezetői figyelemelvonás csökkentésének irányelveit foglalja össze A Bizottság (ECE) 65. (2013 április közötti) ülése és az EGB reformja E/ECE/1468 A Titkárság beszámolója alapján a WP.29 megelégedéssel nyugtázta, hogy az ECE két szakértői (egy P2 és egy P4 szintű) pozícióval megerősíti a Közlekedési Igazgatóság létszámát, s az új személyek első sorban a WP.29 Titkárságának munkáját segítik. Az ECE Bizottság üléséről készült beszámoló elérhető: A évi kétéves munka értékelése, a , illetve a közötti időszakra szóló munkaprogram ECE/TRANS/2012/9/Rev.1 ECE/TRANS/2012/10/Rev.1 ECE/TRANS/WP.29/2013/5, ECE/TRANS/WP.29/2013/38 A Titkárság beszámolt arról, hogy az ITC jóváhagyta az értékelési elveket és a munkaprogramot. A jóváhagyott dokumentum alapján a Titkárság elkészítette az értékelést és a munkaprogramot, s ezeket a WP.29 elfogadta, azzal, hogy felkérte a Titkárságot a beszámolónak a jelen és a 2013 novemberi ülés eredményeivel történő kiegészítésére,. 3. Beszámolók a Világfórum alá rendelt szakértői munkacsoportok tevékenységéről 3.1 A Világfórum alá rendelt szakértői munkacsoportok azon üléseiről szóló jelentéseinek értékelése, melyekről az elnökök a WP.29 előző ülésén már szóbeli beszámolót tartottak. 3.2.A szakértői munkacsoport elnökök szóbeli beszámolói a legutóbbi ülésekről (a 3.1. és 3.2 pontokhoz kapcsolódóan az egyes szakértői munkacsoportokban dolgozó magyar szakértők beszámolói megtalálhatók a KTI honlapján)

8 Külön kiemelésre érdemes témák: GRE: - Megkezdődött a vita a változó megvilágított felületű irányjelzők alkalmazásának lehetőségéről - Az 1968-as Bécsi Közlekedési Egyezményt kezelő WP.1 munkacsoport - pozitív visszajelzéssel - megkezdte a GRE által a járművek világító és fényjelző berendezéseivel foglalkozó részletek módosítására adott javaslat áttekintését és várhatóan a 2013 szeptemberi ülésükön véglegesítik azt. - Speciális informális munkacsoport (SIC) alakult az EU elnökletével, melynek célja a világító és fényjelző berendezésekre vonatkozó ENSZ-előírások egyszerűsítése. - Kanada nem támogatja tovább, hogy küldöttje lássa el a GRE elnöki tisztét. Ezért 2014 őszére új elnököt kell kinevezni a GRE élére. Ezzel kapcsolatban az EU képviselője elismerését fejtette ki a GRE eddigi kanadai elnökének, Gorzkowsky úrnak az elmúlt években nyújtott elnöki tevékenységéért. GRSG: - a munkacsoport javaslatot nyújtott be a 67., 107. és 110. sz. ENSZ előírás módosítására, melyeket a WP.29 novemberi ülése fog tárgyalni. Kiemelendő a 110. sz. előírás módosításának jelentősége, amely sűrített földgázzal hajtott járművek biztonsági követelményeit tartalmazza. - tovább folyik a munka a műanyagból készült ablakok követelményeinek kidolgozására, az ezzel foglalkozó informális munkacsoport mandátumának meghosszabbítását kérték. GRSP: - az informális munkacsoportokban tovább folyik a gyalogos biztonsági GTR módosításának (Flex PLI próbabábu alkalmazása, a fej felütközési pontjainak meghatározása)előkészítése; - az oldalütközést vizsgáló 50%-os reprezentativitású próbabábu (World SID) validálása befejeződött, a WP.29 novemberi ülése elé kerül a munkaanyag. Ezzel párhuzamosan javaslat készül az M.R.1 jelű közös dokumentum 2. sz. mellékletének módosítására, amihez átmeneti megoldásként hozzá tartozik az ISO-ra való hivatkozás is GRPE: - a GRPE elnöke bejelentette, hogy a WP novemberi ülésszakán a WP.29 és a GRPE együttes ülésének keretében fogják bemutatni a könnyű járművek károsanyagkibocsátásának és tüzelőanyag-fogyasztásának vizsgálatára kidolgozott egyeztetett világciklust tartalmazó új műszaki világ-előírást (GTR).

9 - az orosz fél informális munkaanyagot nyújtott be, amelyből kiderül, hogy a gumiabroncsokról használat közben leváló apró részecskék mennyissége adott esetben meghaladhatja a dízelmotorokéból származókat. - megalakult a PMP vel, valamint az L kategóriájú járművek környezetvédelmi és teljesítményi követelményeivel foglalkozó új informális munkacsoport (EPPR) - a GRE elhatározta, hogy a nehéz tehergépkocsik kettős üzemét utólagos beszereléssel lehetővé tevő egységekre vonatkozóan új előírást dolgoznak ki, ahelyett, hogy módosítanák a 115.sz ENSZ-előírást. Beszerelhető - a Koreai Köztársaság kezdeményezte a járművek beltéri levegőminőségével (VIAQ) foglalkozó új műszaki világ-előírás (GT-R) kidolgozását. 4. Az évi Jóváhagyási Egyezmény. 4.1 Az Egyezmény és a hozzá csatolt előírások, előírás-módosítások helyzete: A titkárság elkészítette az Egyezményhez csatolt előírások helyzetére vonatkozó ECE/TRANS/WP.29/343/Rev.21 számú dokumentumot. 4.2 A szakértői munkacsoportok iránymutatás-kérése az 1958-as Egyezménnyel összefüggő ügyekben Magán szabványok alkalmazása az ENSZ-előírásokban szabványokban és műszaki világ-előírásokban A GRRF angol elnöke emlékeztette a világfórumot, hogy jelentősen rontja az előírások átláthatóságát, ha az abban hivatkozott magán szabvány időközben módosul, megszűnik, illetve, ha tanulmányozásáért fizetni kell. Sürgette, hogy ez ügyben kezdődjön megbeszélés a nemzetközi szabványosító szervezetekkel. 4.3 A Teljes Járműre vonatkozó Nemzetközi Típusbizonyítvány (IVWTA) kidolgozása WP , 33 Az erre a célra létrehozott informális munkacsoport elnöke beszámolt a legutóbbi ülés óta végzet munkáról, s bemutatta az 1958-as Egyezményben az új típusbizonyítvány intézményével összefüggésben tervezett módosításokat. Rámutatott, hogy a tervezet szerint az Egyezmény alapvetően változatlan marad, csak egyes helyeken kell módosítani. Oroszország aggodalmát fejezte ki az új biztosítéki paragrafusok okán, és ismét megerősítette, hogy előnyben részesítené, ha az öntanúsítási folyamatra nem történne utalás az Egyezményben. Japán képviselője, az IWVTA intézményét tartalmazó új 0. Előírás tervezetét előkészítő informális munkacsoport elnöke beszámolt arról, hogy létrehozták az elégséges műszaki kompetencia és az opcionális követelmények definícióját, s

10 meghatározták azt is, milyen mértékben legyen rugalmas az IWVTA. Figyelembe vették azt a WP.29 által megfogalmazott követelményt, hogy a jövőbeli 0. Előírást alkalmazó szerződő felek akkor is ismerjék el az ez alapján kiadott járműjóváhagyást, ha egyébként nem csatlakoztak a 0. Előírás mellékletében felsorolt, a jóváhagyás alapját képező egyenkénti előírásokhoz. A Világfórum felkérte az informális munkacsoportokat, hogy rövid úton tisztázzák a még nyitott kérdéseket, hogy a WP.29 következő, novemberi ülésén megtörténhessen a tervezetek részletes vitája. 4.4 Az 1958-as Egyezmény módosításai A Világfórum a 4.3 napirendi ponttal együtt ezeket is megtárgyalta. 4.5 A típusjóváhagyási dokumentációk cseréjét biztosító elektronikus adatbázis (DETA) ECE/TRANS/WP.29/2013/65 és Corr.1 Az ideiglenes munkacsoport elnöke beszámolt arról, hogy a munka során teljesítették az első szakaszt, s a beszámoló alapján a WP.29 jóváhagyta a jelzett dokumentumban foglaltakat a DETA adatbázisának kiépítéséről. További munkára van szüksége az egyedi azono9sítzókkal, valamint az 1958-as egyezmény módosításával és a Nemzetközi Teljes Jármű Típusjóváhagyással (IWVTA) kapcsolatban. A Titkárság jelezte, hogy az UNECE még vizsgálódik a DETA szerver végleges elhelyezésével és működtetésével kapcsolatos végső döntés meghozatala előtt Az ECE/TRANS/WP.29/1100 számú napirend 4.6-tól 4.9 ig terjedő pontjaiban felsorolt 12 db előírás módosítását a WP.29 kisebb módosításokkal elfogadta és az AC.1-nek megszavazásra ajánlotta. AZ EU kérésére (ahol a tervezettel kapcsolatban még belső egyeztetés szükséges) a 117.sz ENSZ-előírás módosítás-tervezetével kapcsolatos szavazást a novemberi ülésre halasztották el. Az érintett ENSZ- előírások: 13 (2 módosítás), 13-H (2 módosítás), 16 (2 módosítás), 29 (2 módosítás), 44, 53, 79,94,95,96,117,130, Az előterjesztett előírás helyesbítések értékelése (meglévő előírásokhoz) A Világfórum megvizsgálta, elfogadta és AC.1-nek megszavazásra ajánlotta a napirend 4.10, 4.11 és 4.12 pontjában felsorolt helyesbítéseket (5 db). Érintett ENSZ- előírások: 16 (csak a francia nyelvű változatban), 13 (csak az orosz nyelvű változatban), 13-H, 63

11 4.13. Új előírás-tervezetek vizsgálata ECE/TRANS/WP.29/2013/50 A Világfórum úgy döntött, hogy a gépjárművek újrahasznosíthatóságára vonatkozó előírás-tervezetet a 2013 novemberi ülésen fogja megtárgyalni. Addigra a szerződő feleknek módjuk lesz áttekinteni a GRPE sz. informális dokumentumban javasolt módosításokat is. Az EU bejelentette, hogy 2013 júliusában közli a Titkársággal a módosítási javaslatokra vonatkozó véleményét, hogy ezek figyelembe vételével novemberre olyan anyag készülhessen, amely megszavazható a Világfórum novemberi ülésén Meglévő előírásokhoz kapcsolódó, függőben lévő módosítási javaslatok ECE/TRANS/WP.29/2011/64 : ENSZ-51. sz. előírás ECE/TRANS/WP.29/2012/30 : ENSZ-121. sz. előírás ECE/TRANS/WP.29/2013/66: ENSZ-117. sz. előírás (a GRRF szeptemberi ülése fogja véglegesíteni a javasolt határértékeket) A Világfórum úgy döntött, hogy az egyes szakértői előadócsoportok még egyszer vizsgálják meg a dokumentumokat, hogy azok véglegesítésre alkalmas állapotban kerüljenek a novemberi ülés elé Javaslat az e-call segélyhívó rendszerekre vonatkozó új ENSZ-előírás kidolgozására WP ECE/TRANS/WP.29/2013/67 Oroszország képviselője bemutatott egy prezentációt, amely beszámolt az e-segélyhívó rendszer küszöböm álló oroszországi bevezetéséről, és indokolta, hogy szükség van e téren egy új nemzetközi előírás kidolgozására. Az EU beszámolt arról, hogy előkészületben van egy új EU-szabályozás. Javasolta, hogy a GRSG szakértői munkacsoporton belül alakuljon egy, a témával foglalkozó informális munkacsoport. Ezt az elképzelést az Egyesült Királyság és Japán is támogatta, hangsúlyozva, hogy az előírásnak technológiai szempontból semlegesnek és világszerte alkalmazhatónak kell lennie. Az OICA képviselője hozzáfűzte, hogy világszerte számos ország és régió kifejezte érdekeltségét az e-call rendszerek bevezetésében. Üdvözölte az ENSZ-előírás létrehozásának szándékát, és kifejtette, hogy az autógyártók szervezete kélsz aktívan részt venni abban. A Világfórum úgy döntött, hogy a GRSG munkacsoporton belül orosz elnökséggel alakuljon meg a témával foglalkozó informális munkacsoport és kezdje meg a munkát A GRE által a meglévő előírásokhoz benyújtott módosítási javaslatok A Világfórum egyetértett azzal, hogy az ENSZ-48. sz. előírás 6. módosítás-sorozatának 3 kiegészítésére vonatkozó javaslatot (WP ) a Titkárság minősítse hivatalos dokumentummá és a novemberi ülésen kerüljön megtárgyalásra.

12 5. Az évi Genfi Világelőírás Egyezmény 5.1 Az Egyezmény helyzete és az Egyezmény 7.1 cikkelyének érvényre juttatása. - A Világfórum tudomásul vette az Egyezmény helyzetével kapcsolatos módosításokat (ECE/TRANS/WP.29/1073/Rev.7), valamint az 1998-es Egyezmény keretén belül elsőbbségi fontosságú témaköröket és azokat a témaköröket, amelyekkel kapcsolatban véleménycsere szükséges ( W.P sz. informális dokumentum). 6. Nemzeti, vagy regionális jogalkotási eljárások, melyek az elfogadott Műszaki Világelőírásoknak (GTR) a Szerződő Felek nemzeti jogrendjébe iktatására szolgálnak. Nem merült fel új információ. 7. Az évi Bécsi Időszakos vizsgálati Egyezmény 7.1 Az Egyezmény helyzete Az egyezmény helyzetét az ECE/TRANS/WP.29/1074/Rev.4/Amend.1 számú dokumentum tükrözi. 7.2 Az Egyezményhez csatolt 1. és 2. ENSz-Szabály (Rule 1 és Rule 2) jövőbeni továbbfejlesztése ECE/TRANS/WP.29/2013/32, 64 WP , 12 A GRSG elnöke beszámolt arról, hogy a szakértői munkacsoport áttekintette a két Szabály módosításának tervezetét, és két módosító javaslatot tett, melyek figyelembevételével elfogadhatónak tekintik a tervezetet. A GRRF elnöke azt javasolta, hogy a 2.sz. szabály végleges elfogadásával várják meg a 2010/48/EK irányelv végső módosítását, és hozzák azzal teljes összhangba. Oroszország úgy értékelte, hogy a többi munkacsoport elvben elfogadta a két javaslatot, s vállalkozott arra, hogy az észrevételeket figyelembe véve átdolgozza azokat. 8. Egyéb kérdések 8.1 Visszahívási rendszerek, melyeket az egyezményhez csatlakozott egyes szerződő felek alkalmaznak. Az ülésen a témával kapcsolatos új információ nem hangzott el. 8.2 Műszaki jellegű hozzájárulás a dízelmotorok emissziójának csökkentéséhez (GRPE) WP Rev.1

13 A WHO tavaly nyári közleményére reagálva (amely a korábbinál hangsúlyosabbam tette felelőssé a dízelmotorokat a légzőszervi megbetegedéseket okozó károsanyagkibocsátásért) a Titkárság készített egy összeállítást a károsanyag-kibocsátás alakulásáról, korlátozásának lehetőségeiről és eredményeiről, melyet a GRPE észrevételezett, majd elnöke elfogadásra ajánlotta. A Világfórum elfogadta ezt a dokumentumot, azzal, hogy ez képezheti az alapját az UNECE Közlekedési Igazgatóságának a dízelmotorok emissziójával kapcsolatos hivatalos állásfoglalásának. 8.3 Az évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény rendelkezéseinek az 1958 évi és évi Egyezményekhez csatolt és a Világfórum által elfogadott előírásokban foglalt rendelkezésekhez igazítása. ECE/TRANS/WP.1/2012/8, ECE/TRANS/WP.1/2011/Rev.4/Rev.1 WP , 31, 32 A Közlekedésbiztonsági Munkacsoport (W.P1) titkára beszámolt arról, hogy a munkacsoport folytatta az évi Bécsi Közlekedési Egyezmény, valamint a Wp.29 által koordinált 1958-as és 1998-as Egyezmény közelítését. A fő témák továbbra is a világító és fényjelző berendezések kialakítása, a vezető szerepe a jármű irányításában, továbbá az ITS rendszerek alkalmazhatósága. A WP.1 következő, szeptemberi ülésén folytatja álláspontjának kidolgozását, melynek során figyelembe veszik a jelzett WP.29, német, olasz-francia-belga-svéd, valamint USA dokumentumot is. 8.3 Picfelügyeletre (panaszokra és hiányosságokra, nem megfelelőségre vonatkozó információcsere WP A WP.29 tudomásul vette, hogy az USA kezdeményezésre alakult egy informális unkacsoport, amely 2013.június 7-én tartotta meg ülését. 8.5 A Világfórum önértékelése a időszakra vonatkozóan WP , -07 A Titkárság által összeállított anyagok kiterjednek a WP.29 munkájára és annak eredményeire, a Titkárság által nyújtott szolgáltatásokra és a az adminisztratív folyamatokra is. A Világfórum elfogadta az anyagokat és felkérte a Titkárságot, hogy szerepeltesse azokat a 160 ülés hivatalos jegyzőkönyvének mellékleteként Beszámoló a Koreai Köztársaság által szervezett 23. ESV (fejlett Járműbiztonság) Konferenciáról WP Korea képviselője szóbeli beszámolóval egészítette ki a konferencia legfőbb eredményeit tartalmazó írott anyagot. 8.7 Javaslat az R.E.3 (Közös Határozat) dokumentum 4. sz módosítására ECE/TRANS/WP.29/2013/52 ECE/TRANS/WP.29/78/Rev.2/Amwend.3 A WP.29 megtárgyalta és elfogadta a GRPE javaslatát az emissziós vizsgálatok során használt referencia-üzemanyag minőségi mutatóira vonatkozóan, és felkérte a

14 Titkárságot, hogy tegye közzé azt. Ugyancsak felkérte a Titkárságot, hogy aktualizálja az s Egyezmény Szerződő Feleinek, valamint a hozzájuk rendelt E számok jegyzékét. 8.8 A lítium-akkumulátorok vizsgálati követelményeit kidolgozó informális munkacsoport ülése A tervezett ENSZ-előírás kidolgozására a Veszélyes Áruk Szállításával foglalkozó munkacsoport hozott létre informális munkacsoportot, amelynek következő ülése Washington D.C.-ben lesz 2013 október 2-4. között. 9. A jegyzőkönyv elfogadása Felolvasás után a WP.29 elfogadta a WP.29 Világfórum 160. üléséről készült jegyzőkönyv tervezetet és mellékleteit. B. Az évi Jóváhagyási Egyezmény AC.1 Adminisztratív Bizottságának 54. ülése (2013. június 26-án) 10. Az AC.1 Adminisztratív Bizottság megalakítása Az évi Genfi Egyezmény 51 tagja közül jelenlévő 38 képviselő jelenlétében, határozatképesen megalakult az AC.1 Adminisztratív Bizottság, amely B. Gauvin urat kérte fel levezető elnöknek. 11. Érvényben lévő előírások módosításai és új előírások megszavazása AC.1 által. A WP.29 javaslatai alapján, a jelen beszámoló A fejezete 4.6-től 4.9-ig terjedő, valamint szakaszainak megfelelően, az AC.1 Adminisztratív Bizottság megszavazta az ott felsorolt ENSz- előírások módosításait, valamint helyesbítését. C. Az évi Genfi Világegyezmény AC.3 Végrehajtó Bizottságának 38. ülése (2013. június 27-én) 12. Az AC.3 Végrehajtó Bizottság megalakítása Az Egyezményhez csatlakozott 33 állam közül 12 állam képviselőinek jelenlétében történt meg az AC.3 Adminisztratív Bizottság megalakítása. 13. Az ENSz-GTR-eknek a szerződő országok nemzeti/regionális jogrendszerébe történő beiktatásának figyelemmel kísérése

15 ECE/TRANS/WP.29/1073/Rev.7 WP , WP ,29,30 Az elnök emlékeztetet rá, hogy az Egyezmény előírja, hogy a szerződő Felek kötelessége a folytonos, kölcsönös tájékoztatás arról, hogyan áll náluk az egyes GTR-ek bevezetése a nemzeti ill. regionális jogba, hol tart az előírások alkalmazása. A felsorolt informális dokumentumok figyelembe vették az USA és Korea adatait a bevezetésről. Az EU képviselője az új, a hidrogén és tüzelőanyagcellás járművekre vonatkozó globális műszaki előírás példáján keresztül illusztrálta egy GTR-R beiktatásának menetét. Előre vetítette, hogy a folyamat legkorábban előre láthatólag júniusában ér majd véget, s ennek megfelelően módosítják majd a 2007/47/EK keret-irányelv mellékletét is. 14. Új műszaki világelőírások (GTR), illetőleg GTR módosítások, helyesbítések tervezeteinek értékelése és megszavazása AC.3 által Új, a hidrogén és tüzelőanyagcellás hajtású járművekre vonatkozó globális műszaki előírás ECE/TRANS/WP.29/2013/41,42 ECE/TRANS/WP.29/AC.3/17 ECE/TRANS/WP.29/2011/147 Az AC.3 áttekintette és megszavazta a végső tervezetet, amely így a műszaki indokló jelentéssel együtt bekerül a globális műszaki előírások (GTR-ek) közé Új GTR-tervezet gumiabroncsokra vonatkozóan ECE/TRANS/WP.29/20123/63, ECE/TRANS/WP.29/AC3/15 ECE/TRANS/WP:29/2012/125 WP Az informális munkacsoport elnöke, az Egyesült Királyság képviselője beszámolt a tervezet jelenlegi állásáról: eszerint még öt nyitott kérdés van a vizsgálati módszereket illetően, s ezeket várhatóan a GRRF szeptemberi ülésén fogják megoldani. Az EU képviselője megemlítette, hogy 2013 márciusáig túl sok volt a még tisztázatlan kérdés, s felszólította a Szerződő Feleket, hogy szeptemberig tegyenek meg mindent a még nyitott kérdések tisztázására. A Világfórum felkérte a Titkárságot, hogy az informális dokumentumot hivatalos dokumentumként terjessze a novemberi ülés elé A 12. sz. ENSZ műszaki világ-előírás (motorkerékpárok: kezelőszervek, jelző és visszajelző berendezések) módosítása ECE/TRANS/WP.29/2013/34 ECE/TRANS/WP.29/2013/35 ECE/TRANS/WP.29/AC.3/35

16 A módosítást a világfórum megszavazta sz. GTR (motorkerékpár emisszió) 3. sz. módosításának tervezete ECE/TRANS/WP:29/20123/53 ECE/TRANS/WP.29/2013/54 ECE/TRANS/WP.29/AC.3/34 A tervezett módosítások az egyes képletekben szereplő mértékegységekre és a gyorsítás közbeni sebességfokozat-használathoz kapcsolódó számadat javítására terjednek ki. A módosításokat az AC.3 megszavazta. 15. A műszaki világelőírás-jelöltek gyűjteményébe ( Compendium ) szánt műszaki előírások értékelése és megszavazása. Nem érkezett ilyen kérés vagy javaslat. 16. Útmutatás egyhangú határozattal a GTR- ek kidolgozása során, a WP.29 szakértői csoportjaiban meg nem oldott kérdésekben 16.1 A GRPE útmutatás-kérése a könnyű járművek károsanyag-emisszióját és tüzelőanyag-fogyasztását vizsgáló egységes világciklus kidolgozása kapcsán Az AC.3 hoz nem érkezett be ilyen kérés A GRRF útmutatás-kérése a gumiabroncsokra vonatkozó új GTR-tervezet kidolgozása kapcsán Az AC.3 ezt a kérdést a 14.2 napirendi pont alatt megtárgyalta 17. Új Műszaki Világelőírások kidolgozásának, illetőleg a már meglévők módosításának előrehaladása Tehergépkocsi légszennyezést vizsgáló WHDC világciklus. 4. számú GTR Az EU képviselője beszámolt arról, hogy a hibridhajtású nehéz járművekkel foglakozó munkacsoport által kidolgozott módosításokat a GRPE 2013 júniusi ülése tárgyalta. A véglegesnek tekinthető tervezet novemberében kerülhet a WP.29 elé Fejtámasz - 7. számú GTR Az Egyesült Királyság képviselője, az ideiglenes munkacsoport elnöke beszámolt arról, hogy jelentős előrehaladás történt a fejtámaszok magasságának (az abszolút magasság helyett a hatásos magasság) meghatározásában és a kapcsolódó dinamikus mérési módszer kidolgozásában. A csoport egyezségre jutott abban, hogy a Hybrid III próbabábu helyett a BioRID II próbabábut választják ki a vizsgálatok céljára. Ehhez

17 kapcsolódóan fontos kérdés a sérülési kritériumok meghatározása, de ezen a téren sajnos még nem előrehaladottak a kutatások az USA-ban. Ez lelassíthatja a végső tervezet elkészítését. Felmerült a két fázisban történő lezárás, de az AC.3 előnyben részesítette az egy lépésben történő bevezetést, még akkor is, ha az lassúbb 17.3 Gyalogosok biztonságára vonatkozó 9. számú GTR WP ,, WP Az informális munkacsoport társelnöke, Japán képviselője bemutatta a csoport 4. előrehaladási jelentését. A rugalmas lábformát utánzó ütközőelemre vonatkozó hivatalos javaslat a GRSP decemberi ülésére fog elkészülni Hidrogén- és tüzelőanyag-cellás gépjárművek (HFCV) előírás 2. fázis Az ezen az ülésen megszavazott vadonatúj GTR-rel kapcsolatban az OICA kifejtette, hogy azt hamarosan bővíteni kell többek között a feltölthető energiatároló rendszerekre (REESS) vonatkozó követelményekkel. A biztonsági kérdésekkel kapcsolatban további munkaterv összeállítására van szükség, s Németország képviselője bejelentette, hogy a biztonsági kérdések menedzselésével már nem tud foglalkozni. Kína további technikai szponzorok belépését tarja szükségesnek Könnyű gépjárművek légszennyezés vizsgáló (WLTP) világciklusa - tervezet A GRPE elnöke beszámolt arról, hogy jól halad a tervezet készítése. Kitért arra is, hogy a tervezet véglegesítése érdekében szükséges a WP novemberi ülése keretében speciális GRPE ülést is szükséges tartani. Várakozás szerint a tervezet márciusára kerülhet az AC.3 elé megszavazásra Oldalról oszlop-szerű akadálynak ütközésre (PSI) vonatkozó GTR kidolgozása. WP WP Rev.1 Az informális munkacsoport elnöke, Ausztrália képviselője előterjesztette a munkacsoport jelentését, valamint a szinte a végső tervezetet képező informális munkaanyagot. A közben még beérkező vélemények alapján esély van arra, hogy a 2013 novemberi ülésen az AC.3 megszavazhassa az új GTR-t. Beszámolt arról is, hogy elkészítették a javaslatot az új GTR-nek a 95. sz. ENSZ előírásban történő megjelenítésére vonatkozó javaslatot is. A titkárság elkészítette azt az informális munkaanyagot, amelynek célja az ISO szabványokra történő hivatkozások ügyének rendezése Elektromos járművek - GTR-tervezet Az elektromos járművek biztonságával foglalkozó informális munkacsoport japán elnöke ismertette a biztonság minden vetületére kiterjedő új GTR felépítését. Kifejtette, hogy egy vagy kétlépcsős kidolgozásra tesznek javaslatot a 2013.

18 novemberi ülésre, melynek eredménye a technológiák széles körét felölelő, átfogó GTR lesz. Az EU képviselője rámutatott, hogy jelentős igény van az akkumulátorok biztonságára vonatkozó elírások kidolgozására is. Az OICA képviselője hangsúlyozta, hogy több országban is folytatnak a témába vágó kutatásokat, és ezek eredményeinek bevárása késleltetné a GTR 2014-re megcélzott bevezetését, Ezért az autógyártók szövetsége a két lépcsőben történő kidolgozást részesíti előnyben, aminek során az első lépcsőben jelentősen lehet támaszkodni a 100. sz. ENSZ-előírásban megtestesülő anyagra. Olaszország egyetértett a kétlépcsős kidolgozással Csendes járművek GTR tervezet A USA képviselője beszámolt az informális munkacsoport legutóbbi üléséről. Az amerikai szakértők itt komplett javaslatot terjesztettek elő, amely felöleli a gyalogosokat veszélyeztető csendes elektromos és hibrid járművek problematikájának fontos elemeit. A figyelemfelkeltő hanghatásokat úgy kell megtervezni, hogy azok ne zavarják a járműben ülőket és a környezetet sem, kövessék a sebességváltási folyamatokat. 18. Olyan témák, melyekre vonatkozólag információ és véleménycsere folyik, vagy kezdődik 18.1 Összeütköző járművek tulajdonságainak egymáshoz illeszkedése Nem merült fel újabb információ 18.2 Intelligens közlekedési rendszerek A 2.3 napirendi pontban említetteken kívül további új információ nem merült fel Utak megvilágítási technikája A témára vonatkozó új információ nem érkezett Próbabábú oldalról ütközés vizsgálatához Az USA képviselője beszámolt a kérdéssel foglalkozó informális munkacsoport eredményeiről. Közölte, hogy az 50 %-os reprezentativitású World SID próbabábuval kapcsolatos technikai munkálatok befejeződtek, és készen áll az oldalról oszlopnak ütközésre vonatkozó GTR-be való beillesztésre Elektromos járművek és környezet (EVE) Az informális munkacsoport vezetője beszámolt arról, hogy a munka célja eredetileg nem egy új GTR kidolgozása volt, hanem az elektromos jármű-technológiával kapcsolatos szabályozási áttekintés. Kína képviselője elmondta, hogy ez utóbbi a GRPE júniusi ülésére készülhet el. AC.3 megállapította, hogy az informális

19 munkacsoport mandátuménak kiterjesztése után az így elkészülő anyag alapot jelenthet egy új GTR kidolgozásához Javaslatok olyan új GTR-ek vagy GTR módosítások kidolgozására, melyek nem szerepelnek a 16.számú napirendi pont alatt sz. GTR (motorkerékpárok emisszióvizsgáló menetciklusa (WMTC) WP Az EU képviselője beszámolt arról, hogy a témával foglalkozó EPPR munkacsoport három ízben ült össze, s munkájuk eredményeként az előterjesztett dokumentumban kértek mandátumot a 2. sz GTR kiterjesztésére, illetve, ha szükséges, új GTR kidolgozására. A motorkerékpár-gyártók nevében az IMMA támogatta a javaslatot (17.5 ) Javaslat a 3.sz GTR (motorkerékpárok fékezése) módosítására WP Olaszország képviselője bemutatta a módosítás elkészítésére vonatkozó javaslatot, s szponzornak jelentkezett a munka elvégzésére. Kanada kétségét fejezte ki a javaslattal kapcsolatban, amely olyan elemeket tartalmaz, amelyeke nem alkalmazhatók az öntanúsításos rendszerben. Az IMMA támogatta a javaslatot Új elsőbbségi témák beiktatása a munkatervbe WP Korea képviselője bemutatott egy anyagot a járművek beltéri levegőminőségére vonatkozó GTR kidolgozásának indoklására. Az AC.3 a 2013.novemberi ülésen folytatja a javaslat megvitatását. 21. Egyéb kérdések Nem merültek fel. D: Az 1997-es Egyezmény Adminisztrációs Bizottsága 22. Az AC.4 megalakítása és a 2013-as tisztségviselők megválasztása Az. AC.2 ajánlását követve ezen az ülésszakon nem tartott ülést az AC.4 jelű Adminisztratív Bizottság. Budapest, július 5. Deák János, KTI EKK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és környezeti Igazgatóság Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Kutató Központ EU- és ENSZ EGB Jámű-műszaki Koordináció B E S Z Á M OLÓ

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében működő Gépjármű előírásokat összehangoló -WP. 29 jelű - Világfórum

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében működő Gépjármű előírásokat összehangoló -WP. 29 jelű - Világfórum

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és környezeti Igazgatóság Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Kutató Központ EU- és ENSZ EGB Jámű-műszaki Koordináció B E S Z Á M OLÓ

Részletesebben

2. Elfogadtuk a 6. számú, biztonsági üvegekre vonatkozó GTR 1. számú helyesbítését (lásd a beszámoló 14.1 szakaszát)

2. Elfogadtuk a 6. számú, biztonsági üvegekre vonatkozó GTR 1. számú helyesbítését (lásd a beszámoló 14.1 szakaszát) 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum

Részletesebben

Az E fejezet a beszámolóból kiemelésre érdemes kérdések, felsorolását tartalmazza.

Az E fejezet a beszámolóból kiemelésre érdemes kérdések, felsorolását tartalmazza. 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében működő Gépjármű előírásokat összehangoló -WP. 29 jelű - Világfórum

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ. az ENSz keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum 2007. november 13-16. között Genfben megtartott

B E S Z Á M OLÓ. az ENSz keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum 2007. november 13-16. között Genfben megtartott 1 Közlekedéstudományi Intézet Kht. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ E.K.K. B E S Z Á M OLÓ az ENSz keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum 2007.

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és környezeti Igazgatóság Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Kutató Központ EU- és ENSZ EGB Jámű-műszaki Koordináció B E S Z Á M OLÓ

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében működő Gépjármű előírásokat összehangoló -WP. 29 jelű - Világfórum

Részletesebben

I. ÖSSZEFOGLALÓ. A részletes beszámolóból külön kiemelésre érdemes:

I. ÖSSZEFOGLALÓ. A részletes beszámolóból külön kiemelésre érdemes: 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum

Részletesebben

Az érintett ENSZ-EGB elıírás

Az érintett ENSZ-EGB elıírás BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül mőködı Világítási Szakértıi

Részletesebben

Az E fejezet a beszámolóból kiemelésre érdemes kérdések, felsorolását tartalmazza.

Az E fejezet a beszámolóból kiemelésre érdemes kérdések, felsorolását tartalmazza. 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül mőködı Világítási Szakértıi

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és környezeti Igazgatóság Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Kutató Központ EU- és ENSZ EGB Jámű-műszaki Koordináció B E S Z Á M OLÓ

Részletesebben

A hivatalos értekezletet megelızıen, ad.hoc munkacsoportokban, öt téma elızetes megvitatására került sor az alábbiak szerint:

A hivatalos értekezletet megelızıen, ad.hoc munkacsoportokban, öt téma elızetes megvitatására került sor az alábbiak szerint: U T I J E L E N T É S az ENSZ EGB GRPE 50. sz. ülésérıl (2005. május 30. június 3.) Az értekezlet Genfben a Nemzetek Palotájában került megrendezésre. A tárgyaláson a következı országok képviselıi vettek

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.6.4. COM(2012) 263 final 2012/0141 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió által az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának megfelelő bizottságaiban az ENSZ Európai

Részletesebben

A témák és munkaanyagok Internet címe:

A témák és munkaanyagok Internet címe: BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT Committee) Gépjármű előírásokat Összehangoló Világfórum (WP29) Keretén belül működő Világítási Szakértői

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2013. október 8-11) dr. Matolcsy Mátyás

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2013. október 8-11) dr. Matolcsy Mátyás BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében működő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI CSOPORT (GRSG)

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2012. október 2-5) dr. Matolcsy Mátyás

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2012. október 2-5) dr. Matolcsy Mátyás BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében működő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI CSOPORT (GRSG)

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2010. október 19-22) dr. Matolcsy Mátyás

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2010. október 19-22) dr. Matolcsy Mátyás BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében mőködı ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTİI CSOPORT (GRSG)

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2014. május 5-9) dr. Matolcsy Mátyás

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2014. május 5-9) dr. Matolcsy Mátyás BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében működő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI CSOPORT (GRSG)

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 28. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0038 (NLE) 6620/17 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: ECO 10 ENT 43 MI 154 UNECE 4 A TANÁCS HATÁROZATA

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül működő Világítási Szakértői

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Szerkezeti Munkacsoport (WP 29) keretén belül mőködı Passzív Biztonság Szakértıi Csoport

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Szerkezeti Munkacsoport (WP 29) keretén belül mőködı Passzív Biztonság Szakértıi Csoport

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 14. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 14. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 14. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0162 (NLE) 9703/16 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: ECO 42 ENT 106 MI 406 UNECE 10 A TANÁCS HATÁROZATA

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Szerkezeti Munkacsoport (WP 29) keretén belül mőködı Passzív Biztonság Szakértıi Csoport

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül mőködı Világítási Szakértıi

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. ÖSSZEFOGLALÓ. A részletes beszámolóból külön kiemelésre érdemes:

B E S Z Á M OLÓ I. ÖSSZEFOGLALÓ. A részletes beszámolóból külön kiemelésre érdemes: 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 153. WP.29 ülésrıl (Genf 2011. március 8-11.)

BESZÁMOLÓ. a 153. WP.29 ülésrıl (Genf 2011. március 8-11.) BESZÁMOLÓ a 153. WP.29 ülésrıl (Genf 2011. március 8-11.) A korábbi gyakorlatot követve az ülés adminisztratív-szakmai részérıl (EGB és GTR elıírások módosításai, új elıírások kezdeményezése, stb.) Deák

Részletesebben

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.18. COM(2016) 156 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következő javaslathoz: A Tanács határozata az autóbusszal végzett nemzetközi különjárati személyszállításról szóló Interbusmegállapodással

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK

B E S Z Á M OLÓ I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ LÉNYEGES KÉRDÉSEK Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármű Műszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében működő Gépjármű előírásokat összehangoló -WP. 29 jelű - Világfórum

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül működő Világítási Szakértői

Részletesebben

Beszámoló a GRRF fék-, futómű szakértői munkacsoport 74. üléséről

Beszámoló a GRRF fék-, futómű szakértői munkacsoport 74. üléséről TÜV NORD-KTI KFT Beszámoló a GRRF fék-, futómű szakértői munkacsoport 74. üléséről Genf, 2013.február 19-22. Elnök: Mr. Bernard FROST Department for Transport, Anglia Összeállította: Finszter Ferenc 1

Részletesebben

I. ÖSSZEFOGLALÓ. A részletes beszámolóból külön kiemelésre érdemes:

I. ÖSSZEFOGLALÓ. A részletes beszámolóból külön kiemelésre érdemes: 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2015. máj.4.- 8) Dr. Matolcsy Mátyás

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2015. máj.4.- 8) Dr. Matolcsy Mátyás BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében működő ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI CSOPORT (GRSG)

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül mőködı Világítási Szakértıi

Részletesebben

11129/19 be/zv/ik 1 ECOMP.1

11129/19 be/zv/ik 1 ECOMP.1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 19. (OR. en) 11129/19 PV CONS 41 ECOFIN 702 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Gazdasági és Pénzügyek) 2019. július 9. 11129/19 be/zv/ik 1 TARTALOM

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2008. október 21-24.) dr. Matolcsy Mátyás

BESZÁMOLÓ. (Genf, 2008. október 21-24.) dr. Matolcsy Mátyás BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (ITC) Gépjármő Elıírásokat Összehangoló Világfórum (WP.29) keretében mőködı ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZAKÉRTİI CSOPORT (GRSG)

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, október 23. (24.10) (OR. en) 15366/12. Intézményközi referenciaszám: 2012/0294 (NLE)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, október 23. (24.10) (OR. en) 15366/12. Intézményközi referenciaszám: 2012/0294 (NLE) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. október 23. (24.10) (OR. en) 15366/12 Intézményközi referenciaszám: 2012/0294 (NLE) ECO 126 ENT 262 MI 655 UNECE 16 JAVASLAT Küldi: az Európai Bizottság Dátum: 2012.

Részletesebben

10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1

10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 17. (OR. en) 10699/19 PV CONS 39 ENV 661 CLIMA 197 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Környezetvédelem) 2019. június 26. 10699/19 zv/af/kf 1 TARTALOM

Részletesebben

Beszámoló a GRRF 68. üléséről

Beszámoló a GRRF 68. üléséről Beszámoló a GRRF 68. üléséről Genf, 2010. szeptember 21-23. Elnök: Ian Yarnold Department for Transport, Anglia Összeállította: Finszter Ferenc TÜV NORD-KTI KFT 1 I. Napirend 1. A napirend elfogadása 2.

Részletesebben

PUBLIC. 8974/16 pu/pn/kb 1 DG C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PV/CONS 23 RELEX 402

PUBLIC. 8974/16 pu/pn/kb 1 DG C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PV/CONS 23 RELEX 402 Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PUBLIC PV/CONS 23 RELEX 402 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. május 13-án Brüsszelben tartott

Részletesebben

Genf, 2014.június 5-6.

Genf, 2014.június 5-6. az ENSZ-EGB GRPE (A gépjárművek légszennyezésével és energia kérdésével foglalkozó előadói csoport) 69. üléséről Genf, 2014.június 5-6. Az értekezlet napirendjén a titkárság által összeállított ECE/TRANS/WP.29/GRPE/2014/10

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.17. COM(2016) 508 final 2016/0248 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) mellékleteinek

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE (XXX)

A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE (XXX) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX D040155/01 [ ](2015) XXX draft A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE (XXX) a 692/2008/EK rendeletnek a könnyű személy- és haszongépjárművek kibocsátásai (Euro 5/6) tekintetében történő

Részletesebben

B E S Z Á M OLÓ. Ez a munka az évi szerzıdés gyökeres átalakítását is szükségessé teszi, hiszen ez eredetileg egész más céllal készült.

B E S Z Á M OLÓ. Ez a munka az évi szerzıdés gyökeres átalakítását is szükségessé teszi, hiszen ez eredetileg egész más céllal készült. 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum

Részletesebben

Beszámoló a GRSP 48. ülésérıl

Beszámoló a GRSP 48. ülésérıl Beszámoló a GRSP 48. ülésérıl Genf, 2010. december 7-10. Összeállította: Szeitl Norbert 1/7. oldal 1. A napirend és a kapcsolódó dokumentumok Napirendi pont az elızetes napirend alapján Elıírás sz. Témakör

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2015.10.27. COM(2015) 610 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office)

A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office) A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE AZ ILO FŐ SZERVEI 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal 2. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa 3. Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 4. Regionális

Részletesebben

ENSZ EGB június 16. Pollák Iván 1. GRPE Working Party on Pollution and Energy (Légszennyezés és energiakérdésekkel foglalkozó munkacsoport)

ENSZ EGB június 16. Pollák Iván 1. GRPE Working Party on Pollution and Energy (Légszennyezés és energiakérdésekkel foglalkozó munkacsoport) DG MVEG EU Enterprise and Industries Automotive Motor Vehicle Emission group (gépjármő emissziós csoport) ENSZ EGB GRPE Working Party on Pollution and Energy (Légszennyezés és energiakérdésekkel foglalkozó

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0258 (NLE) 12042/16 TRANS 335 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.5. COM(2014) 338 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Tanács határozata az OTIF felülvizsgálati bizottságának 25. ülésén a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezménynek

Részletesebben

Beszámoló az ENSZ-EGB GRPE (A gépjárművek légszennyezésével és energia kérdésével foglalkozó előadói csoport) 70. ülésére. Genf, 2015.január

Beszámoló az ENSZ-EGB GRPE (A gépjárművek légszennyezésével és energia kérdésével foglalkozó előadói csoport) 70. ülésére. Genf, 2015.január Beszámoló az ENSZ-EGB GRPE (A gépjárművek légszennyezésével és energia kérdésével foglalkozó előadói csoport) 70. ülésére Genf, 2015.január 12-16. Az értekezlet napirendjén az alábbi kérdések megvitatása

Részletesebben

A GÉPJÁRMŰVEKKEL FOGLALKOZÓ MŰSZAKI BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA

A GÉPJÁRMŰVEKKEL FOGLALKOZÓ MŰSZAKI BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG Egységes piac, fogyasztási cikkekre vonatkozó jogszabályok és azok végrehajtása Gépjárműipar MŰSZAKI BIZOTTSÁG GÉPJÁRMŰVEK ENTR/1722/02-EN Brüsszel,

Részletesebben

Beszámoló. Genf, 2013.június 3.-7.

Beszámoló. Genf, 2013.június 3.-7. Beszámoló az ENSZ-EGB GRPE (A gépjárművek légszennyezésével és energia kérdésével foglalkozó előadói csoport) 66. üléséről. Genf, 2013.június 3.-7. Az értekezlet napirendjén az alábbi témák megvitatása

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 11. (OR. fr)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 11. (OR. fr) Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. december 11. (OR. fr) 14761/15 LIMITE PUBLIC PV CONS 68 RELEX 984 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2015. november 27-én Brüsszelben

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.2.15. C(2018) 863 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.2.15.) a 167/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági és

Részletesebben

Beszámoló a 46. GRSP ülésrıl. Összeállította: Szeitl Norbert

Beszámoló a 46. GRSP ülésrıl. Összeállította: Szeitl Norbert Beszámoló a 46. GRSP ülésrıl Összeállította: Szeitl Norbert Röviden az ülésrıl A filozófiai viták és a különbözı munkacsoportok beszámolói töltötték ki többségében a rendelkezésre álló idıkeretet. Több

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 30. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 30. (OR. en) Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. október 30. (OR. en) 12742/15 LIMITE PUBLIC PV/CONS 50 ECOFIN 748 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2015. október 6-án Luxembourgban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ EKK

Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ EKK 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSZ-EGB Közúti Jármő Mőszaki Koordinációs Központ EKK B E S Z Á M OLÓ az ENSz EGB keretében mőködı Gépjármő elıírásokat összehangoló -WP. 29 jelő - Világfórum

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. 1 COLIPED (Európai Kerékpáralkatrész és -felszerelés Gyártókat Összekötő Bizottság összesen 1 Megfigyelőként

BESZÁMOLÓ. 1 COLIPED (Európai Kerékpáralkatrész és -felszerelés Gyártókat Összekötő Bizottság összesen 1 Megfigyelőként BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (UN ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármű Szerkezeti Munkacsoport (WP.29) keretén belül működő Passzív Biztonság Szakértői

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Az ülés kezdetekor egyhangúlag újraválasztottuk a GRRF elnökét, Ian Yarnold urat (UK).

BESZÁMOLÓ. Az ülés kezdetekor egyhangúlag újraválasztottuk a GRRF elnökét, Ian Yarnold urat (UK). BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belsı Szállítási Bizottság (TRANS) Gépjármő Szerkezeti Munkacsoport (WP29) keretében mőködı Fék- és Futómő Szakértıi Csoport (GRRF) 56. ülésérıl (Genf,

Részletesebben

A tanácsi jogi aktusok végleges elfogadására vonatkozóan nyilvánosságra hozható információkat e jegyzőkönyv 1. kiegészítése tartalmazza.

A tanácsi jogi aktusok végleges elfogadására vonatkozóan nyilvánosságra hozható információkat e jegyzőkönyv 1. kiegészítése tartalmazza. Conseil UE AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. január 13. (17.02) (OR. fr) 16675/08 LIMITE PUBLIC PV/CONS 79 ECOFIN 589 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának (GAZDASÁGI és PÉNZÜGYEK)

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. A hivatkozott munkaanyagok

BESZÁMOLÓ. A hivatkozott munkaanyagok BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (UN ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármű Szerkezeti Munkacsoport (WP.29) keretén belül működő Zaj Munkacsoport (Working Party

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre

Részletesebben

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ERDÉSZETI TRAKTOROKKAL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA

A MEZŐGAZDASÁGI ÉS ERDÉSZETI TRAKTOROKKAL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG Fogyasztási cikkek Gépjárműipar A MŰSZAKI FEJLŐDÉSHEZ VALÓ HOZZÁIGAZÍTÁSSAL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG MEZŐGAZDASÁGI TRAKTOROK (CATP-AT) ENTR/04-EN

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA

A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA A közlekedésbiztonság aktuális kérdései A biztonság tudomány KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésbiztonsági Központjának szervezésében megvalósuló szakmai

Részletesebben

ÚTIJELENTÉS. az ENSz-EGB/WP.29/GRB gépjármő zajszakértık 48. ülésérıl (Genf, Nemzetek Palotája, 2008. szeptember 1-3.)

ÚTIJELENTÉS. az ENSz-EGB/WP.29/GRB gépjármő zajszakértık 48. ülésérıl (Genf, Nemzetek Palotája, 2008. szeptember 1-3.) ÚTIJELENTÉS az ENSz-EGB/WP.29/GRB gépjármő zajszakértık 48. ülésérıl (Genf, Nemzetek Palotája, 2008. szeptember 1-3.) Az értekezleten az alábbi országok és szervezetek képviseltették magukat: Amerikai

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Éves rendes Küldöttközgyűlés Napirend és határozati javaslatok 2014 A Küldöttközgyűlés napirendje 1. Az MLSZ tevékenységéről szóló elnökségi szakmai beszámoló elfogadása 2. A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

E m l é k e z t e t ı (1.változat )

E m l é k e z t e t ı (1.változat ) 1 Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. EU és ENSz-EGB Közúti-jármő Mőszaki Koordinációs Központ KTI-EKK E m l é k e z t e t ı (1.változat ) az EU és ENSz-EGB Közúti jármő Mőszaki Koordinációs Központ

Részletesebben

Megvitatandó napirendi pontok (II.)

Megvitatandó napirendi pontok (II.) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 1. (OR. en) 10824/19 OJ CRP2 25 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. július 3. és 4. (10.00, 9.00)

Részletesebben

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL 2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS

Részletesebben

Beszámoló. az ENSZ-EGB GRPE. 63. üléséről. Genf, 2012. január 16-20

Beszámoló. az ENSZ-EGB GRPE. 63. üléséről. Genf, 2012. január 16-20 Beszámoló az ENSZ-EGB GRPE (A gépjárművek légszennyezésével és energia kérdésével foglalkozó előadói csoport) 63. üléséről Genf, 2012. január 16-20 Az értekezlet napirendjén a titkárság ECE/TRANS/WP.29/GRPE/2012/1/1sz.munkaanyaga

Részletesebben

PUBLIC 9576/14 AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA. Brüszel,2014.június6. (OR.en) LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460

PUBLIC 9576/14 AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA. Brüszel,2014.június6. (OR.en) LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460 ConseilUE AZEURÓPAIUNIÓ TANÁCSA Brüszel,2014.június6. (OR.en) PUBLIC 9576/14 LIMITE PV/CONS22 ECOFIN460 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: AzEurópaiUnióTanácsának(GAZDASÁGIÉSPÉNZÜGYEK)2014. május6-ánbrüszelbentartot3310.ülése

Részletesebben

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta.

A Kari Tanács a napirendi pontokat a módosító javaslatokkal együtt egyhangúlag elfogadta. Jegyzőkönyv a 2008. november 26-ai Kari Tanács üléséről (PTE ETK Pécs, Vörösmarty u. 4. Kari Tanácsterem) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntötte a Kari Tanács ülésen megjelenteket.

Részletesebben

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata

MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV. a következőhöz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.2.26. COM(2014) 101 final ANNEX 1 MELLÉKLET JEGYZŐKÖNYV a következőhöz: A Tanács határozata az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 15. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 15. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. szeptember 15. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2015/0180 (NLE) 11560/15 TRANS 262 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a Nemzetközi

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.5. COM(2014) 338 final 2014/0172 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az OTIF felülvizsgálati bizottságának 25. ülésén a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezménynek (COTIF)

Részletesebben

E m l é k e z t e t ı

E m l é k e z t e t ı Közlekedéstudományi Intézet Kht. EU és ENSz-EGB Közúti-jármő Mőszaki Koordinációs Központ E m l é k e z t e t ı az EU és ENSZ-EGB Közúti-jármő Mőszaki Koordinációs Központ (EKK) 3. hazai Egyeztetı Fórumán,

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19769. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési

Részletesebben

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE)

(INLAND TRANSPORT COMMITTEE) BESZÁMOLÓ az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság (ECE) Belső Szállítási Bizottság (INLAND TRANSPORT COMMITTEE) Gépjármű Előírásokat Összehangoló Világfórum (WP 29) keretén belül működő Világítási Szakértői

Részletesebben

Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján)

Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 3. (OR. en) 9430/1/16 REV 1 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: OJ CONS 31 TRANS 191 TELECOM 93 ENER 221 Az EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK 3472. ülése (Közlekedés, Távközlés

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 20. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, szeptember 20. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0248 (NLE) 11844/16 TRANS 327 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a Veszélyes

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20376. számú törvényjavaslat az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai

Részletesebben

Beszámoló. Genf, 2014.január 7-10.

Beszámoló. Genf, 2014.január 7-10. Beszámoló az ENSZ-EGB GRPE (A gépjárművek légszennyezésével és energia kérdésével foglalkozó előadói csoport) 68. üléséről. Genf, 2014.január 7-10. Az ülés napirendjén az alábbi kérdések megvitatása szerepelt:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a 155. WP.29 ülésről (Genf, 2011. november 13-19)

BESZÁMOLÓ. a 155. WP.29 ülésről (Genf, 2011. november 13-19) BESZÁMOLÓ a 155. WP.29 ülésről (Genf, 2011. november 13-19) A korábbi gyakorlatot követve az ülés adminisztratív-szakmai részéről (EGB és GTR előírások módosításai, új előírások kezdeményezése, stb.) Deák

Részletesebben

1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office)

1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office) A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE Az ILO tripartit felépítése egyedülálló az ENSZ rendszerében, hiszen a munkaadók és munkavállalók szervezetei egyenlő partnerként vesznek részt az

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, február 28. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 28. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0049 (NLE) 6795/17 UD 55 CORDROGUE 31 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. február 28. Címzett: Biz.

Részletesebben

2006.9.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 270/67 BIZOTTSÁG

2006.9.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 270/67 BIZOTTSÁG 2006.9.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 270/67 BIZOTTSÁG EU SVÁJCI VEGYES BIZOTTSÁG 1/2006 HATÁROZATA (2006. július 6.) az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai és másrészről a Svájci Államszövetség

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti

Részletesebben

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) 2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek

Részletesebben

Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben

Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben Dr. Erb Szilvia Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési

Részletesebben