A svéd nyelvű eredeti mű címe: Synden har lang svåns

Átírás

1

2

3 A svéd nyelvű eredeti mű címe: Synden har lang svåns Copyright by Margit Sandemo, 1987 All rights reserved Hungarian translation Somogyi Gyula, 1995 Hungarian edition CESAM HUNGARY, 1995 A fordítást az eredetivel egybevetette: Miszoglád Gábor Felelős kiadó és szerkesztő: Nagy Árpád A kiadó címe: Budapest, 1063 Kmety György u. 18. ISBN HU ISSN Előkészítés: Seszták Sándor Készült: Aktietrykkeriet i Trondhjem Terjeszti a Budapesti Hírlapkereskedelmi Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint alternatív lap- és könyvterjesztők Ára: 336 Ft Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodában (Budapest, XIII. Lehel u. 10/a., levélcím: HELIR, Budapest 1900), ezen kívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahivatalokban, valamint a sorozat kiadójánál. (A megrendelőlapok az előfizetéshez a kötet végén találhatók).

4 A "JÉGHEGYEK NÉPE" könyvsorozat huszonhetedik kötete. A sorozat Margit Sandemo norvég írónő alkotása Gonosz Tengel leszármazottainak évszázadokon átívelő történetét meséli el. Gonosz Tengel magával az ördöggel kötött szövetséget Skandalum Az ifjú Christer Tomasson szilárd meggyőződése, hogy ő is a Jéghegyek Népe átokverte sarjai közé tartozik. Amikor egy fürdőhelyen összeakad a gyengélkedő és megfélemlített Magdalenával, úgy véli, rendkívüli képességeivel könnyen segíthet a leánykán. Ám Magdalenának nyoma vész, s egy másik leány bukkan fel helyette. Christernek szörnyű sejtelme támad, s amikor napvilágra kerül az igazság, egész Svédországot megrázza

5 GONOSZ TENGEL régesrégen, többszáz éve kiment a pusztába, hogy eladja lelkét a Sátánnak. Ő lett a Jéghegyek Népének ősapja. Az ördög földi hatalmat ígért neki és utódainak, ha ennek fejében minden nemzedékből legalább egyetlen leszármazottja a Gonosz szolgálatába áll és gaztetteket követ el. Varázserejükről és sárgás fényben égő ragadozószemükről lehet felismerni őket. Egyiküket olyan természetfeletti hatalommal ruházta fel a Sátán, amilyet addig nem látott a világ és ezután sem fog látni. A nemzetségen addig ül az átok, amíg valaki meg nem találja Gonosz Tengel üstjét, s benne azt a varázsfőzetet, amellyel megidézte a Sötétség Fejedelmét. Így szól az ősi legenda. Vagy talán mégsem így történt? Valójában úgy esett, hogy Gonosz Tengel felkereste az élet forrását, és ivott a gonoszság vizéből. Örök életet és az emberiség feletti hatalmat ígértek neki, ha ennek fejében eladja utódai lelkét a Gonosznak. De számára rossz idők jártak akkoriban a földön. Ezért csendes szendergésbe vonult vissza, hogy kivárja, amíg eljön az ő ideje. Az üst, amelyről annyit regéltek, nem is üst, hanem korsó, melyet elásott a gonoszság vizével. Most türelmetlenül vár a jelre, hogy felébressze szendergéséből. Valamikor a XVI. század során született a Jéghegyek Népének egy átokverte tagja, aki megpróbálta jóra fordítani a rosszat, és ezért Jó Tengelnek nevezték az emberek. Ez a történet az ő családjáról szól, legkivált családjának nőtagjaitól. Közülük az egyiknek, Shirának 1742-ben sikerült eljutnia az élet forrásához. Merített tiszta vizéből, amely

6 feloldja a sötét forrásvíz gonosz hatalmát. De az elásott korsót senki nem találta meg idáig. A nemzetség tagjai attól félnek, hogy Gonosz Tengel idő előtt felébred, még mielőtt megtalálnák. Annyit tudnak csupán, hogy valahol Dél-Európában rejtőzik, és csak egy varázserejű furulya képes felébreszteni. Ezért a Jéghegyek Népe retteg á furulyák szavától.

7 1. fejezet ARRA ÉBREDTEM, HOGY sírok. De nem tudom, miért fakadtam sírva. Az orvos rosszul leplezett türelmetlenséggel meredt a vézna kis teremtésre. Az álmaidnak semmi jelentőségük. Érzel valahol fájdalmat? A lányka nagy, ibolyakék szemével a doktorra nézett. Nem mondta. De igen, érzek fájdalmat gondolta. Csak nem a testemben. A nap besütött fehér és zöld színűre festett, igazán takarosnak mondható szobájába. Odakintről beszűrődött a többi fürdővendég hangjának moraja és a gyógyító forrás vizének csobogása. A rokonaid aggódnak miattad, Magdalena. Megígértem nekik, hogy megpróbálok segíteni rajtad, de ebben együtt kell működnöd velem. Ne csak a rémálmaidról beszélj, amelyekből egyetlen részletre sem emlékszel. De hiszen nincs más bajom. Badarság! Annyit eszel, mint egy katicabogár, vékony és sápadt vagy, akár valami viaszbaba, és ha leejtenék egy gombostűt, felpattannál az idegességtől. Ugye, tizenhárom éves vagy? Igen. Éppen most töltöttem be a tizenhármat. Hm. Nos, eret kell vágnunk rajtad, és azután forrásvizet kell innod, napi hat pohárral. Most ki-

8 mehetsz bácsikádhoz, a konzul úrhoz. Tudhatod, mennyire aggódik érted. Emlékezz rá, milyen szép volt tőle, hogy magával hozott ide! Az orvos jóindulatú mosollyal fejezte be a lányhoz intézett szavait, pontosabban egy pillanatra félrehúzta a szája szélét. Magdalenát leginkább némán nyávogó macskára emlékeztette. Kiment a napsütötte, széles lépcsőre. Odakint a pázsiton kecses székeken, éppoly kecses asztalok mellett ültek a fürdővendégek. Magdalena az egyik asztalnál megpillantotta nagybátyja jóltáplált alakját, és vonakodva indult felé. Bácsikája ugyanis egy hölggyel bonyolódott beszélgetésbe, Magdalena pedig nem akarta zavarni őket. Julius bácsi azonban észrevette unokahúgát, egyik kezével elengedte ezüstfejű sétabotját, és magához intette a lányt. Igen, kedves őrnagyné asszony, itt van a kis Magdalena. A lány meghajolt a szép, ámbár merev hölgy előtt. Drága gyermek mondta mézesmázosan hízelgő hangon az őrnagyné. Milyen szép dolog a bácsikádtól, hogy magával hozott ide, a Ramlösa Gyógyfürdőbe! Hiszen ez remek szórakozást jelent neked! Magdalena nem mondta volna szórakoztatónak, hogy kénytelen Julius bácsit a fürdő parkjának kavicsos ösvényein kísérgetni és nyögéseit, továbbá, ha sokat evett, a természet más hangjait hallgatni. Ezen a helyen egy undok hatéves kölyöktől

9 eltekintve egyetlen más gyermek sem akadt. Az előbbi is folyton Magdalena után fordult és hosszú, sötét hajába kapott, vagy sárral próbálta bepiszkítani hófehér alsószoknyáit. A fürdő páciensei amúgy idősebb emberek voltak, igazi vagy képzelt nyavalyákkal. Az ebédlőasztalnál folytatott társalgás legtöbbször a köszvény, a gyomorpanaszok, a porcmerevség, valamint a tüdőkór elleni csodatevő kúrák körül forgott. A szorosan befűzött hölgyek csaknem elájultak szűk szoknyáikban, mert egy falatot is alig tudtak lenyelni, míg az urak lopva puncsot ittak, ami tulajdonképpen nem lett volna szabad. Magdalena csakis az orvossal beszélhetett, őt viszont nem kedvelte, így tehát ebben az előkelő szanatóriumban tökéletesen magába zárkózott. Ebben egyébként már otthon is tapasztalatot szerzett. Újabban, mikortól is? Ugyan mióta? Mióta nem tud enni, mióta nem mer aludni? Jaj, a verandán felejtettem a napernyőmet mondta az őrnagyné. Magdalena majd elhozza jelentette ki Julius bácsi. A lányka ekkorra már felállt, mert tudta, hogy bácsikája meg fogja kérni, menjen el a napernyőért. Helyesebben szólva odarendeli, mert adottnak veszi, hogy engedelmeskedik a kérésnek. A barátságos sárga színűre festett, fehér verandájú ház kellemes látványt nyújtott. A környező orgonabokrok súlyos kékeslila virágai remekül illettek hozzá. Minden olyan szép volt, és olyan

10 lélekölően unalmas! Amikor Magdalena, kezében az őrnagyné rózsaszínű napernyőjével, lefelé tartott a verandáról, hangos segélykiáltás ütötte meg a fülét. A ház sarkánál különös pár kanyarodott a lépcsőhöz vezető útra. Egy öregúr kerekes székének karfájába kapaszkodva, fogatlan száját kitátva kiáltozott segítségért, miközben egy Magdalenával azonos korú fiú vadul tolta előre. Csinos arca sugárzott az örömtől, majd a lépcső elé érve fölényes mozdulattal állította meg a járművet. A vénség nyugtalanító szögben borult előre, a siheder azonban könnyedén visszahúzta. Az öregembert annyira megviselte az előbbi vad hajsza, hogy szidalom helyett csupán lihegésre futotta az erejéből. Nincs mit megköszönni mosolygott rá a fiú. Fogadok, hogy ilyen gyorsan még sohasem tolták! Az orvos kirohant a zajra, és alapos fejmosásban részesítette a legényt Néhány jóltáplált, leginkább kotkodácsoló tyúkra emlékeztető ápolónő is odacsődült. Magdalena megállt a legalsó lépcsőn, és a fiúra meredt. Világosszőke haja volt, az a fajta, amely mindenfajta fésűnek vagy kefének ellenáll. Magdalena sohasem látott még az övéhez fogható élénk és boldog szempárt. Ő nyilván nem beteg gondolta a lány. Nem is volt az. Mögötte viszont egy mankón járó felnőtt férfi tűnt fel.

11 Ugyan, Christer, már megint mit csinálsz! kiáltott fel elszörnyedve, bár Magdalena kihallotta hangjából alig leplezett vidámságát. Maga a kislány nehezen állta meg kacagás nélkül. Kénytelen volt összecsücsöríteni a száját, derűs szeme azonban elárulta. Az ifjú Christer hirtelen felfigyelt Magdalenára, és osztozott a jókedvében. A nővérek kotkodácsolására ügyet sem vetett, ehelyett elragadtatott pillantással bámult a kislányra. Jaj, apa! Nézz csak oda! Láttál már ilyen gyönyörű lányt? Azt hiszem, beleszerettem. Ugyan, Christer! dorgálta az apja. Magdalenának az az érzése támadt, hogy állandóan ilyen hangnemben beszél a fiához. Drága Christer, ilyesmit nem szabad egy ifjú hölgynek mondanod. Bocsásson meg a fiamnak, kisasszony, kissé lobbanékony természetű, de sohasem akar rosszat. Magdalena földbe gyökerezett lábbal, némán állt. Úgy érezte, mintha a jövevények megbabonázták volna. Milyen barátságos az apa tekintete. És a fiú Tegezheti az apját! Magdalenának odahaza sohasem engedték meg volna az ilyen fesztelen viselkedést! Csak most jutott el tudatáig az őt régóta szólongató izgatott hang. Magdalena! Magdalena! Idehozod végre az őrnagyné napernyőjét vagy nem? A leányka azonban szántszándékkal nem vett tudomást Julius bácsiról. Azt akarta, hogy ez a pil-

12 lanat csakis az övé legyen. Úgyis megbüntetik utána. Dehát nem álldogálhatott a végtelenségig a lépcső aljában. Egy utolsó, félénk pillantást vetett Christerre, majd elindult külön kis ítélőszéke felé. Bocsáss meg, apa, de nem bírtam ellenállni a tolókocsi látványának hallotta maga mögött a fiú hangját. Az történt, amire Magdalena számított: szobafogsággal sújtották. Julius bácsi megalázó módon megragadta a haját, és a kárörvendő fürdővendégek gúnyos pillantásai közepette a házba vezette. Abban a pillanatban, amikor elhaladtak Christer és apja mellett csak az ő arcuk fejezett ki együttérzést a fiú gyorsan ezt suttogta: Ne szomorkodj! Segítek neked, mert tudok varázsolni! A zavarodott és értetlen, az ismeretlen ifjú iránt mégis végtelen hálát érző Magdalenát bácsikája vasmarokkal húzta be a szobájába. A felháborodott és önmagát igazságos nevelőnek képzelő nagybácsi kulcsra zárta az ajtót. CHRISTER SEGÍTETT APJÁNAK berendezkedni a Ramlösa Gyógyfürdőben. A fiú meghitt kapcsolatban állt szüleivel: Tomasszal, a csendes szavú rokkanttal, és a Jéghegyek Népéből származó, heves természetű, de időközben lecsillapodott Tulával. Anyja példásan viselkedett házasságának mind a tizenhat esztendeje alatt. Csak fiával négyszemközt árult el néha egy

13 keveset abból, ami a gondolatait és érzékeit betöltötte. Christer és anyja a lehető legjobb barátok voltak. A mindkettejük által hőn szeretett Tomas nem is sejtette, micsoda bogarat ültet hitvese egyetlen fiuk fülébe és talán így volt a legjobb. Az asszony ugyanis fiának elárulta a varázstudományát. Hihetetlennél hihetetlenebb dolgokat mesélt neki a Jéghegyek Népéről, amelynek ő maga is sarja, néha pedig egyszerű mutatványokkal kápráztatta el. Tula nagyon hamar megértette, hogy Christert mindez túlságosan lenyűgözi, így azonnal abbahagyta a dicsekvést", és megkérte fiát, felejtse el az egészet, ám Christernek természetesen esze ágában sem volt engedelmeskedni. A fiú nem kérdezősködött többé a boszorkányságról. Egyetlen szóval sem említette, viszont sziklaszilárd meggyőződésévé vált, hogy ő a nemzetség következő sarja, aki továbbviszi a Jéghegyek Népe örökségét. Ezért tántoríthatatlan bátorsággal gyakorolta a varázslást mindenkin és mindenen, aki és ami az útjába került. Hatesztendős korában megpróbálta rávenni a házőrző kutyát, hogy a fülével csapkodva emelkedjen a levegőbe. Kísérlete persze kudarccal végződött, Christer azonban meg mert volna esküdni rá, hogy a derék eb felágaskodott, és közben valóban a fülét hegyezte. Bárki láthatta, mit csinált a hű jószág! Christert rendkívül élénk képzelettel áldotta meg a sors.

14 Hétéves korában megdöbbentette a szakácsnét, amikor besettenkedett a konyhába és fenyegetően mormogott a consommé felett. Mindez természetesen Posse gróf bergqvarai birtokán történt, ahol a közönséges húslevest az előkelő consommé névvel illették, a fiúcska pedig a szolganéphez hasonlóan ki-be járt a fényes úriházban. Édesanyja, Tula ugyanis gyakran segített ki a nagy ünnepekre való lázas készülődéseknél, ilyenkor pedig kénytelen volt magával vinni a gyermeket. Christer ez alkalommal úgy gondolta, a leves felett elmormogott varázsigéi megváltoztatják a nagy ebédlőben helyet foglaló előkelő vendégsereg hajszínét. Pusztán azért, hogy lássa, miképpen viselkedik majd a társaság; Christer gondolkodásmódja ennél nem terjedt tovább. Természetesen semmi sem történt a hajuk színével, de a fiú úgy vélte, erről kizárólag a szakácsnő tehet, aki félbeszakította a legjobb varázsmondókáját. E varázsigéket és ráolvasásokat ő maga ötlötte ki, hiszen Tulának szerencsére volt annyi esze, hogy legféltettebb titkaiba nem avatta be a fiát. Christer számtalanszor próbálkozott hipnotizálással, ám kísérletei egytől egyig eredménytelenek maradtak. Kudarcai egy csöppet sem szomorították el. Tántoríthatatlanul hitt saját varázserejében. Például akkor, amikor egyszer az intéző összeszidta, mert boszorkányvarkocsba fonta az egyik ló farkát. A fiúnak természetesen ez a próbálkozása sem járt eredménnyel. Christer a szidalmak hallatán az intéző felé fordult, fenyegetően összehúzta a

15 szemöldökét, és képzeletbeli pisztolyt szegezett rá. Bumm, meghaltál! csattant fel teljes meggyőződéssel a fiú. Az intézőben volt annyi humorérzék, hogy belemenjen a tízéves kölyök játékába, és színpadiasan elterült az istálló padlóján. Christer a látványtól elszörnyedve tátott szájjal meredt a fekvő alakra. Először ki akart rohanni az istállóba, de felismerte, milyen felelősség terheli. Néhány gondosan megválogatott varázsigét mormolt el a szerencsétlen intéző felett, aki a fiú legnagyobb megkönnyebbülésére azonnal feltámadt. Christert azonban alapos megrázkódtatás érte. Micsoda veszélyes képességeket örököltem! gondolta. Legjobb lesz, ha csínján bánok velük! A jövőben tehát nem próbálkozott ennyire kíméletlen varázslatokkal. Azt viszont saját ráolvasásainak, nem pedig az istállóból hozott első osztályú lócitromnak tulajdonította, hogy a következő évben Gunilla nagymama zöldséges ágyasai oly pompás termést hoztak. Ugyancsak Christer érdeme volt, amikor meggyógyult Erland nagypapa fájós válla. Vagy nem ő kent be varázserejű szavak kíséretében egy fadarabot sajátkezűleg készített gyógykenőcsével? Még hogy az idő felmelegedése segített! Ugyan! Mi nem jut az emberek eszébe! Természetesen senki előtt sem fecsegett. Magának őrizte meg nagy titkát: ő a Jéghegyek Népe következő kiválasztott tagja. Amilyen délceg, csakis kiválasztott, nem pedig átokverte sarj lehet. Anyja saját bevallása szerint a nemzetség átoksújtotta leszármazottai közé tartozott; ennek

16 fia számtalan bizonyítékát látta. Tula azt is hozzátette, hogy az évek múlásával megváltozott, Tomas és Christer pedig ugyancsak tanúsíthatta, mennyire igazat mond. Talán már nem volt olyan csinos, mint egykor, de sokkal elbűvölőbbé vált. Szeme néha úgy csillogott, mintha aranyból volna. Valamiféle ördögi vonzerővel rendelkezett, amelynek hatására mindenki megfordult utána. Haja sokkal sötétebb lett: Christer emlékezett rá, hogy valaha csaknem aranysárga volt, mostanra viszont sötétszőkébe fordult. Ez azonban mellékes, így is, úgy is az ő anyja, Tula a legmegértőbb ember a világon. És milyen kedves apához is! Christer mindig meghatódott, amikor együtt látta őket, és érezte a kettőjüket összekötő szerelmet. Anyja, aki voltaképp nyugtalan, eléggé lobbanékony természetet kapott a sorstól, különösen sokat bíbelődött apával, akit az utóbbi években általános reuma gyötört. Betegsége a kis kocsiban szélnek és fagynak kitetten eltöltött gyermekévek egyenes következménye volt. Anya kenőcsöket adott apa fájós izületeire, de otthon nem állt rendelkezésére túl sok orvosság. Christer egyszer meghallotta, amint dünnyögve Heikét szidalmazza, aki nem akarja átadni neki a Jéghegyek Népének kincsét. A fiú annak is fültanúja lett, amikor anyja egy ízben Tomas teste fölé hajolva sajátos verseket mormolt. Ez mintha segített volna, de nem teljesen. Ezért elhatározták, hogy Tomasnak meg kell próbálkoznia a Ramlösa-forrásnál végzett kezelés-

17 sel. Az ötlet Arvid Mauritz Posse gróftól, Tula gyermekkori játszópajtásától származott, aki ekkorra Svédország egyik leghatalmasabb embere lett. Tula a fiút is odaküldte, hadd segítsen Tomasnak. Ő maga nem kísérhette el férjét a gyógyfürdőbe, mert éppen ekkor Bergqvara elhagyására készülődtek, ugyanis a backai Erland zsilipőri állást kapott a Göta-csatornánál, Christert pedig melléfogadták segítségül. A KIS MAGDALENA BACKMAN ölbe tett kézzel ült az ágya szélén. Gyámoltalanul lóbálta a lábát, a gyermeki lelkét próbára tevő követelésektől kimerülve. Hirtelen óvatosan kopogtattak az ablaktáblán. Magdalena rémülten pillantott fel, ám a csendben kopogtató kézen kívül semmit sem látott. Este volt, de ugyanolyan világos, akárcsak nappal. Magdalena vonakodva felállt, az ablakhoz ment, és lenézett a kertbe. Az a Christer nevű fiú volt. Jeleket adott a kislánynak, nyissa ki az ablakot. Magdalena félő pillantást vetett az ajtó felé, de tudta, hogy Julius bácsi ebben a pillanatban éppen puncsot iszik az urakkal a szalonban. A vigasság moraja egészen idáig hallatszott. Az urak kirobbanó nevetése a szomszéd teremben helyet foglaló hölgyek tereferéjével elegyedett. A különben oly rémült Magdalena most ez egyszer megfeledkezett ijedtségéről, és türelmetlenül matatott az ablak fogantyújával, amíg végre sikerült kinyitnia.

18 Gyere ki suttogta Christer. A leányka körülnézett. Éppen az előbb kezdtek hatalmas kártyacsatába nyugtatta meg a fiú. De a biztonság kedvéért el tudnád rendezni az ágyadat? Elrendezni? Igen, tegyél belé valamit, amitől úgy néz ki, mintha benne aludnál! Magdalena megértette a szándékát. Micsoda izgalmak ígérkeznek! Miután gyorsan kibontotta az ágyat és megigazította a paplant, mintha alatta feküdnék, ismét az ablakhoz lopakodott. De hogy jöjjek ki a szobából? Julius bácsi bezárta az ajtót, és nála van a kulcs. Természetesen az ablakon át! Gyere, majd elkaplak. Christer csalogatóan a lányka felé nyújtotta ki karját. De Magdalena fejében vadul kavarogtak a gondolatok. Mitévő legyen a szoknyáival? Fogja össze őket? Ugorj le! Az ablak nincs magasan. Christernek igaza volt, Magdalena azonban szeméremérzetétől vezérelve, összegabalyodó lábbal megpróbált kimászni az ablakon. Az eredmény természetesen siralmas lett. Szoknyái felcsúsztak, ő pedig meglehetősen tehetetlenül, csaknem fejjel lefelé kötött ki az ifjú karjaiban. Olyan könnyű vagy, akár a pihe állapította

19 meg Christer. Tulajdonképpen mit szoktál enni? Virágport? A fiú erős karjaiban eltöltött néhány pillanat alatt Magdalena, a végtelenül magányos gyermek szemében Christer védelmező, hős lovaggá változott. Az ifjú óvatosan engedte le a földre a törékeny kis testet. A harmatos fűben kézen fogva futottak a ház mögötti bükkfák közé, ahol a gyógyfürdő parkjából senki sem vehette észre őket. Nem lehetek sokáig idekint suttogta Magdalena. Julius bácsi nem szokott ugyan benézni hozzám, de meghallhatja, ha visszamászom a szobába. Majd ezt is elrendezzük. Milyen izgalmas kaland! Magdalena annyira zaklatott volt, hogy lélegezni is alig bírt. A fiú talált egy farakást, elővette a zsebkendőjét és letörölgette a rönkfákat. Magdalena óvatosan ült le mellé, s úgy érezte, most aztán valóban botrányos dolgot követ el, de nem bánta. Tudod, holnap reggel vissza kell utaznom mondta Christer. Mindenképpen beszélni akartam veled, mert úgy gondoltam, pocsékul viselkedtek veled szemben. Segíteni akartam rajtad. A kislány olyan hevesen adta át magát a korábban elképzelhetetlen kalandnak, mintha minden egyes mozzanat emlékét külön-külön emlékezetébe akarná vésni: a göcsörtös, mégis kényelmes ülőhelyet kínáló fatörzseket, a föléjük boruló lombkoronát, a cipőjükre csapódó harmatot és nem utolsó-

20 sorban a mellette helyet foglaló ifjút. Magdalena nem is sejtette, hogy két embert ennyire bensőséges hangulat keríthet hatalmába. Igaz, hogy tudsz varázsolni? kérdezte félénken, és azon nyomban elvörösödött. Christer megpróbált hanyag fesztelenséggel válaszolni, de ez nem nagyon sikerült neki. Ugyan, egyelőre nem is érdemes beszélni róla mondta közönyös hangon, a kezével legyintve. Most rólad van szó. Miért vagy itt? Magdalena lehorgasztotta a fejét. Nem akarta, hogy ez a vonzó ifjú máris elutazzon. Azt mondják, biztosan beteg vagyok, mert alig eszem. De ez nem igaz. Én csak annyira félek. Christer úgy vélte, még sohasem látott ilyen csinos lábacskákat. Biztatóan megszorította a lányka kezét. Mitől félsz? Milyen erősen fogta meg a kezét, és milyen forró volt! Nem tudom. Az álmaimtól. Rosszakat szoktál álmodni? Igen. De sohasem emlékszem, miket álmodom. Olyan, mintha az álmaim megpróbálnának elrejtőzni. Christer igyekezett okos képet vágni. Pontosan értem, mire gondolsz. Talán nem az álmaidtól félsz, hanem valami mástól. Azt hiszem, van valamilyen sötét folt az életedben. Mindezt nem ő maga találta ki, hanem Heikétől hallotta; ám a nagyszerű elmélet olyan szépen

21 hangzott, hogy Christer a magáénak tekintette. Szavai igencsak felkavarták a lányka lelkét. Nem tetszik, hogy ilyeneket beszélsz. Ettől még jobban félek. Van ilyen sötét folt az életedben? Nem tudom válaszolta kétségbeesetten Magdalena. Jaj, bárcsak meghalnék! Ilyet nem szabad mondanod! tátogott rémülten Christer. Te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam! Magdalena fellélegzett. Megörült a fiú bókjának. Rájöttem, mégsem akarok meghalni mondta gondolataiba merülve. Már úton idefelé rájöttem folytatta, s ezzel egy csapásra elhessentette a Christer előtt megnyíló szédítő látomást. Pedig a derék fiú már azt képzelte, egyes-egyedül az ő megjelenése térítette jobb belátásra Magdalenát. Vagy úgy? mondta enyhe csalódással. Igen, idefelé egy magas lejtő peremén kiesett a kocsi egyik kereke, én pedig olyan erővel kapaszkodtam az ajtóba, hogy megértettem, mégsem hunyt ki bennem az életösztön. Mindössze annyi bajunk lett, hogy Julius bácsi minden jóval teli elemózsiás kosara a mélységbe zuhant. Bár az a mélység sem volt valami nagy, hiszen a kocsis lemászott a domboldalon és összeszedte az elgurult sajtokat meg kolbászokat. Christer felnevetett. A kislánynak humorérzéke is van. Egyszerűen csodálatos teremtés! És milyen finom vonalú az orrocskája! Ahogy kacag,

22 gödröcskék jelennek meg az arcán. Jaj, mennyire belészeretett! Hány éves vagy? kérdezte zavartan Magdalena. Én? Nos 1818-ban születtem, könnyű megjegyezni. Most pedig 1833-at írunk Tehát, akkor ugye, tizenöt éves vagyok. Christer nagyon pontosan tudta, milyen idős, de igyekezett minél tovább élvezni a lányka érdeklődését. Úgy tűnt, Magdalenát lenyűgözi lovagjának tiszteletet parancsoló életkora. Hol laksz? Úgy értem, nem itt a gyógyfürdőben. A kislány elfintorodott. Stockholm közelében, egy nagy házban. Rettenetesen előkelő hely. Akkora park tartozik hozzá, hogy eltéved benne az ember. De magas kerítés veszi körül, ezért olyan, mintha ketrec volna. Vagyis gazdagok. Christer keservesen nyelt egyet. Az ő szülei távol voltak attól, hogy gazdagnak lehessen nevezni őket Magdalena kérdése hirtelen félbeszakította komor gondolatait. És te hol laksz, Christer? Magdalena a nevén szólította! Kislányos, tiszta, csengő hangján kiejtette a nevét! Christer majd' elolvadt a boldogságtól. A fiú nagyvonalúan legyintett. Nos, én Växjöben lakom, de napokon belül elköltözünk. Fel, Stockholm környékére. Tényleg? derült fel a lányka arca. És mi-

23 vel foglalkozik az édesapád? Olyan kedves embernek tűnik. Christer elfojtotta a lelkében feltörő kísértést, és nem mondta gazdagabbnak az apját, mint amilyen valójában volt. Igen, ő a legdrágább apa a világon. Hangszerkészítő. Nagyon ügyes ember. És édesanyád? Ő is ilyen kedves? De még mennyire! nevetett fel Christer. És nagyon szenvedélyes! Ő aztán tud varázsolni! Engem pedig agyonkényeztet. Bálványozom anyámat. Christer ekkor figyelt fel rá, milyen szomorúan csengett az előbb Magdalena hangja. Most pedig maga a leányka is megerősítette előbbi felfedezését: Milyen szerencsés is vagy, Christer! Az ifjú mély együttérzéssel tekintett a kislány szemébe. Kedves emberek a szüleid? Nem tudom válaszolta szomorúan Magdalena. Nem ismerem őket. Micsoda? Hogy is mondjam Az anyám csak a mostohám, mert az igazi meghalt. Természetesen kedves hozzám, sohasem bánt velem rosszul. Én viszont Hogyan ismerjek igazából valakit, aki naponta kétszer bejön hozzám, homlokon csókol és megkérdezi, jól vagyok-e? Este félórára marad, hogy beszélgessen velem. Semmi mondanivalója sincs számomra, én pedig nem tudok beszélni vele.

24 Annyira kínos az egész helyzet! És az apád? Magdalena gyorsan félrefordította a fejét. Őt sohasem látom. Folyton távol van, és ha mégis felbukkan otthon, legfeljebb közönyös köszönésre telik tőle. Haragszik rám, amiért nem fiúnak születtem. Most viszont megszületett a hőn várt fia, akire folyton mosolyog és akihez állandóan gügyög. Apa kereskedelmi tanácsos. Christernek fogalma sem volt róla, mi fán teremnek a kereskedelmi tanácsosok, tudatlanságát pedig nem akarta kérdezősködéssel leleplezni. Mindenesetre nagyon szépen hangzott. Senkid sincs, aki a gondodat viselné? De igen, anyai nagyapám végtelenül szeretett. Ő azonban már nagyon öreg, alig hall és nem is lát jól. Roppant nehéz beszélni vele. Értem bólintott ünnepélyesen Christer. Az. öregek nagyon kedvesek tudnak lenni, ugye? Nekem is olyan meghitt kapcsolatom volt a dédapámmal. Ő sajnos tavaly meghalt. Azóta is gyászolom. Magdalena megszorította a fiú kezét. Úgy gondolom, te nagyon jó ember vagy, Christer. Nem tudnál itt maradni? Bárcsak tehetném! kiáltott fel őszinte hévvel a fiatalember. Anyának azonban szüksége van rám a hurcolkodásnál. És milyen ember Julius, a bácsikád? Meglehetősen szigorúnak tűnt. Az is. Nem tudom, miért hozott ide magával, mert korábban sohasem törődött velem. Hacsak

25 nem volt szüksége kifutólányra, mert mást sem csinálok, mint az ő ügyeiben lótok-futok. És a kisöcséd? Ó, őt nagyon szeretem, hogyne szeretném! sóhajtott türelmetlenül Magdalena. Csak hát még egyéves sincs, és én nem mehetek közel hozzá, mert azt hiszik, tüdőbajos vagyok. Pedig a tüdőmnek semmi baja! Christernek eleinte valóban az a benyomása támadt, hogy a vékony és sápadt kislány szervezetét gümőkór pusztítja. Most viszont kezdte jobban érteni a helyzetet. A növény táplálék híján elfonynyad. Rájött, hogy Magdalena sok szép ruhát kap és anyagilag nem szenved ínséget, de vajon menynyi emberség és szeretet jut részéül? Szörnyen magányos lehetsz fakadt ki felháborodottan a fiú. Magdalena lehorgasztotta a fejét. Igen suttogta. Sokszor gondolok erre, amikor a parkban sétálok, hogy meglegyen a napi mozgásadagom. A kiskutyám az egyetlen barátom. Saschának hívják, és nagyon hiányzik. Remélem, jól bánnak vele. Szomorúan elhallgatott, de aztán valamennyire összeszedte magát. Azt mondtad, tudsz varázsolni folytatta. Varázsolj egy kis örömöt az életembe, Christer, és tüntesd el szörnyű álmaimat! Christer szorongva gondolt vissza arra, amikor megpróbálta eltüntetni gyűlölt reggeli kásáját. Varázskört írt le a tányérjával. Apja igencsak bosszús lett és megparancsolta neki, törölje le a falat és a

26 haját. Úgy lesz jelentette ki eltökélt hangon. Nyugodtan megbízhatsz bennem. Ezt az éjszakát igézéssel és ráolvasással fogom eltölteni. Megbabonázom a szüleidet, vegyék észre, milyen remek kislány él nagy magányában velük egy fedél alatt. A rémálmaidnak pedig megparancsolom, tűnjenek el. Az effajta varázsláshoz tulajdonképpen illatos füstre van szükség, de itt nem lehet Egy pillanatra eszébe jutott, amikor megpróbálta eloszlatni Erland hétfő reggelenkénti fejfájását, és közben csaknem felgyújtotta nagyapja házát. Christer utána elhatározta, soha többé nem varázsol füstölővel. Szándékát csak megerősítette Gunilla nagymama, aki kijelentette, nagyapa saját magának köszönheti fejgörcseit, az ok pedig a pálinkás butykosban keresendő. Mindezt szeretetteljesen mesélte, mert hagyta, hogy Erland nagypapának ünnepnapokon meglegyen a pálinkaivás kis öröme. Hiszen a vén hadfi oly kedves ember volt, és önmagától eltekintve, az iddogálással senkinek sem ártott. Ha itt nem tudsz füstölni, akkor miképpen akarod elűzni a rossz álmaimat? kérdezte álmélkodva Magdalena. Ugyan már mondta homályosan Christer. A beavatatlanoknak nehéz elmagyarázni. Megvannak a titkos varázsigéim. Ezekből valóban nagy készlettel rendelkezett, csak sajnos mind saját elmeszüleményei voltak. Tula mama ugyanis kicsinyességében nem volt

27 hajlandó megosztani vele ráolvasási és varázsigetudományát. Magdalena odaadón tekintett az ifjúra, aki hirtelen úgy érezte, határtalanul megnőtt az ereje. Felülmúlhatatlan, legyőzhetetlen, mindenre képes! Csak bízzál bennem mondta, és jóindulatúan megveregette a lányka kezét. Az én varázslataim még sohasem vallottak kudarcot. Noha kísérletei egyetlen alkalommal sem jártak sikerrel, Christer szentül hitte, hogy igazat beszél. Honnan van varázserőd? kérdezte gyermeki bizalommal Magdalena. Tulajdonképpen titok felelte rejtelmesen kongó hangon Christer. De neked elárulhatom. Olyan nemzetség sarja vagyok, amelyet a Jéghegyek Népének neveznek. Ó! Ez aztán ijesztően hangzik! Bizony. Sok ősöm volt varázsló vagy boszorkány, akit máglyán égettek meg és hasonló dolgok történtek velük. A legtöbbjük azonban hihetetlenül jó ember. Van egy Heike nevű rokonom, ő talán még nálam is hatalmasabb varázsló, de csupa jó dologra használja bűvös képességeit. Akárcsak én tette hozzá. Milyen csodálatos ember is vagy! Christernek az utolsó pillanatban sikerült lenyelnie az igent. Mi már csak ilyenek vagyunk vetette oda könnyedén. Nem tehetünk róla. De kezd hűvös lenni, neked pedig nem szabad megfáznod.