ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület június 2-ai ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület június 2-ai ülésére"

Átírás

1 BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 217 /- /2016 Előkészítő: Moldvánné dr. Vajai Márta ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület június 2-ai ülésére Tárgy: Együttműködési megállapodás megkötése a Szociális Szolgáltatásokért Alapítvánnyal Tisztelt Képviselő-testület! A Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ alapítványa a Szociális Szolgáltatásokért Alapítvány (8230 Balatonfüred, Köztársaság utca 6. képviseli: Pálffy Károlyné, elnök) pályázatot kíván benyújtani az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretein belül kiírt Védőháló a családokért című felhívásra. (Kódszám: EFOP ). A pályázat benyújtására június 27-től van lehetőség. A felhívás alapján a pályázónak a megvalósítandó tevékenységekkel kapcsolatosan a helyi szervezetekkel együttműködési megállapodást kell kötnie a megvalósítás elősegítése érdekében. Az alapítvány munkatársai a pályázati kiírásnak megfelelő Együttműködési Megállapodás tervezetét elkészítették és benyújtották a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatalhoz áttanulmányozásra valamint aláírásra. Az pályázatról és a tervezett megvalósítandó tevékenységekről készített összefoglaló anyag, valamint az Együttműködési megállapodás jelen előterjesztés mellékletét képezi. Javaslom, hogy az önkormányzat támogassa az alapítványt az Együttműködési Megállapodás aláírásával. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatni, a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek. Balatonfüred, május 19. dr. Bóka István polgármester Polgármesteri Hivatal Balatonfüred Szent István tér 1. Levélcím: 8230 Balatonfüred, Pf.: 266. eloterjesztes_efop_palyazat_szocialis_szolgaltatasokert_alapitvany.doc Kérjük, hogy válaszukban hivatkozzanak az ügyiratszámunkra! Ügyfélfogadási idő: Hétfőn, Szerdán: 8-12 óráig, óráig, Pénteken: 8-13 óráig 1

2 HATÁROZATI JAVASLAT /2016. (VI.2.) határozat Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta és az EFOP kódszámú Védőháló a családokért című felhívásra a pályázatot benyújtani kívánó Szociális Szolgáltatásokért Alapítvánnyal (8230 Balatonfüred, Köztársaság utca 6., képviseli: Pálffy Károlyné, elnök) köttetendő Együttműködési Megállapodás aláírásával egyetért. Felhatalmazza a polgármestert az Együttműködési Megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester 2

3 1. sz melléklet (Kivonat az EFOP pályázati felhívásból) A felhívás általános célja a család társadalmi szerepének megerősítése, a családi kohézió növelése a krízishelyzetek kezelése, illetve kialakulásuk megelőzése, olyan komplex szolgáltatások nyújtásával, amelyek - a kötelező önkormányzati alapellátási feladatokat kiegészítik és - egyszerre több oldalról és egymás hatását erősítve kezelik a problémákat. A projekt részcéljai: 1. A családalapítás előtt álló fiatalok és fiatal szülők felkészítése a családi életre, a konfliktuskezelési, életviteli, életvezetési, válságkezelési, kompetenciáik erősítésével. 2. A munka és a család összeegyeztethetőségével kapcsolatos ismeret és kompetencia-fejlesztés. 3. A gyermekneveléssel kapcsolatos korszerű ismeretekkel rendelkező szülők és leendő szülők számának növelése. 4. A nők és férfiak társadalmi egyenlőségének, harmonikus együttműködésének elősegítése. 5. A nemzedékek közti együttműködés erősítése, a családon belül a generációk közti együttműködés javításával, az idősebb generáció aktívabb bevonásának elősegítésével. 6. A kapcsolati erőszak áldozatává vagy elkövetőjévé válás megelőzése. 7. Sajátos- vagy nehéz élethelyzetben lévő családok támogatása, helyzetének javítása az önkormányzati családsegítő intézmények tevékenységét kiegészítő segítő szolgáltatásokkal. 8. A fenti célokkal összefüggő területeken már működő és bevált mintaprogramok szélesebb körben történő elterjesztése, a családok egymást segítő közösségeinek megerősítése, a családok jól-léte érdekében a helyi szintű összefogás ösztönzése. A konstrukció az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: EFOP) Együttműködő társadalom 1. prioritási tengelyén belül, a 9. tematikus célkitűzéshez (A társadalmi együttműködés előmozdítása és a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem) kapcsolódik. A konstrukció az alábbi, EFOP-ban nevesített beruházási prioritáshoz kapcsolódó 1. B számú, A család és ifjúság társadalmi részvételének növelése tárgyú egyedi célkitűzéseket hivatott szolgálni. A projekt szakmai megvalósítása során támogatható tevékenységek: 1. A fiatalok családi életre való felkészítése, krízishelyzetbe kerülésük esélyét csökkentő tanácsadás, csoportfoglalkozások, workshopok, tréningek lebonyolítása (pl: önismereti, probléma megoldási, konfliktuskezelési, családtervezési, kommunikáció, kapcsolati kultúra, meditáció, életciklusokhoz kötődő válságok kezelése, életvezetési és háztartásvezetési kompetenciák fejlesztése, életmódbeli és életviteli tanácsadás témákban); 2. Gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos tanácsadás, képzések, csoportfoglalkozások lebonyolítása (pl: szülői feladatok, életkori sajátosságoknak megfelelő nevelési módszerek, tanácsadás, szülőakadémia, fiatalok szülőkkel, ill. kortársakkal való kommunikációját segítő foglalkozások, egészséges és tudatos életmódra nevelés, életvezetési, életmódbeli és életviteli kompetenciák fejlesztése); 3

4 3. Nők és fiatal lányok helyzetének, társadalmi egyenlőségének javítását, valamint a nők és férfiak közti harmonikus együttműködés előmozdítását szolgáló támogató programok kidolgozása és végrehajtása; 4. Kapcsolati erőszak áldozatává és elkövetőjévé válás megelőzését szolgáló programok, egyéni és/vagy csoportos foglalkozások, tanácsadás; 5. Család és munka összeegyeztetését segítő tanácsadás, képzések és programok lebonyolítása (pl: kompetenciafejlesztés, tájékoztató alkalmak munkáltatók részére családbarát megoldásokról, helyi szövetségek létrehozása munkáltatók, civilek, önkormányzatok, családok között, kismamák számára a munkába való visszatérés segítése); 6. Családi közösségépítő programok szervezése. (pl: generációk közötti együttműködés, az idősebb generáció közösséget erősítő aktivizálása és integrálása a helyi közösségbe. A generációk közötti szakadékok csökkentése és a családokat összefogó közösségek és külső - nevelési, kulturális, testi és lelki egészséggel foglalkozó szervezetekkel, intézményekkel való kapcsolatokat erősítő találkozók, rendezvények, gyermekfelügyeletet nyújtó, önkéntes alapon szerveződő megoldások megvalósítása, szívességcsere megszervezése); 7. Sajátos vagy nehéz helyzetben lévő családokat segítő programok, tanácsadás, csoportfoglalkozások, tréningek lebonyolítása (kiemelt célcsoportok: gyermeküket egyedül nevelő szülök; többgyermekes családok; mozaik családok; krónikusan beteg, fogyatékossággal élő, egyéb sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családok; fogyatékos emberek, mint szülők; örökbefogadó és nevelőszülők, idős családtagot gondozó családok; krízishelyzetben lévő várandósok; egyéb szempontból hátrányos helyzetű családok). A fenti témakörökhöz kapcsolódó helyi szintű közösségi programok, tájékoztatók, információs események szervezése, valamint a szolgáltatások igénybevételét segítő kiegészítő szolgáltatások (pl. gyermekfelügyelet a foglalkozások ideje alatt) biztosítása. Célcsoport: - családalapítás előtt álló fiatalok - házasságkötésre, gyermekvállalásra készülő párok - gyermekes szülők - a gyermekvállalás után a munkaerőpiacra visszatérni szándékozó szülők - párkapcsolati, házassági és egyéb családi ügyekben tanácsadást, segítségnyújtást igénylő személyek - családok (sajátos vagy nehéz helyzetben lévő családok, nagycsaládok, többgenerációs családok) - családi közösségek A hatékony forrásfelhasználás, a fenntarthatóság biztosítása és az eredmények helyi szinten való minél jobb beépülése érdekében a felhívás támogatni és ösztönözni kívánja a szervezeti szintű együttműködést. Együttműködő partnerek lehetnek például a projekthez kapcsolódó tevékenységet végző önkormányzati, kulturális, köznevelési feladatot ellátó, felsőoktatási intézmények, ifjúsági hálózatok, médiaszolgáltatók, foglalkoztatást segítő intézmények és szervezetek, területi vagy szakmai 4

5 szervezetek, egészségügyi intézmények vagy szolgáltatók, családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok, gyermekvédelem intézményei, Család-, Esélyteremtési és Önkéntes Házak, egyházi szervezetek. Az együttműködő partnerek támogatásban nem részesülnek, és nem lehetnek szállítók a projekt megvalósítása során. 2. melléklet tervezett megvalósítandó tevékenységek A pályázat megvalósítási időtartama 24 hónap. A tervezett megvalósítandó tevékenységek az alábbiak szerint alakulnak: - Mentálhigiénés workshop a Szent Benedek Kollégiumban elszállásolt 180 diák számára a helyes kommunikációval, stressz és konfliktuskezeléssel, életszakaszi válságokkal kapcsolatosan. Összesen 40 darab 2 órás előadás (4 alkalmas tematikával 10 csoportnak). - Családtámogató workshopok az önkormányzati óvodákba beíratott gyerekek szüleinek család szerepével, a gyermekneveléssel, kommunikációval és konfliktuskezeléssel kapcsolatosan. Évente 3 darab 20 fős csoport. Összesen 24 darab 2 órás előadás (4 alkalmas tematika a 3 csoportnak / év). - Dietetikai workshopok az önkormányzati óvodákba beíratott gyerekek szüleinek a szülők és a gyermekeik egészséges táplálkozásáról, tévhitekről, elhízásról, táplálkozási zavarokról. Évente 3 darab 20 fős csoport. Összesen 24 darab 2 órás előadás (4 alkalmas tematika a 3 csoportnak / év). - SNI szülői workshop. A Sajáton nevelési igényű gyermekeket nevelő szülők számára tartott csoportfoglalkozások az enyhén-, közepesen súlyos értelmi fogyatékos, viselkedészavaros, magatartás problémás (hiperaktív) gyereket nevelő szülők részvételével. Évente 1 darab 20 fős csoport. Összesen 8 darab 2 órás előadás (4 alkalmas tematika az 1 csoportnak / év). - Védőnők által tartott workshop. A várandós vagy újszülött gyermeket nevelő szülők számára. Évente 1 darab 9-10 fős csoport. Összesen 18 darab 2 órás előadás (9 alkalmas tematika az 1 csoportnak / év). - Családi rendezvények. A két év alatt összesen 4 darab (2-2) nagyrendezvény, kettő balatonfüredi kettő balatonarácsi helyszínen. Családi napok a sportolás, a prevenció, a testi-lelki egészség, a kreativitás, és a környezetvédelem jegyében (sportversenyek, közös sportolási lehetőségek, egészségügyi prevencióval kapcsolatos programok, helyes és egészséges táplálkozással kapcsolatos programok, személyiséget és önértékelést fejlesztő programok, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi programok). - A fenti programokhoz kapcsolódó egészségügyi prevenciós, táplálkozástudományi és mentálhigiénés felmérés a programban részt vevő személyeket illetően, a program kezdetén a helyzetértékelés, célcsoport elemzés, helyzetfelmérés, és a program végén a visszacsatolás és a megtartott workshopok eredményességének, a tudásátadás sikerességének kimutatása, és a további, a fenntartási fázis alatt szükséges megvalósítandó programok feltérképezése végett. 5

6 3. sz. melléklet Együttműködési megállapodás az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Védőháló a családokért című felhívásához Kódszám: EFOP

7 A megállapodás az alábbi szervezetek között létesül: Együttműködési megállapodás Támogatást igénylő: Szociális Szolgáltatásokért Alapítvány Székhely: 8230 Balatonfüred, Köztársaság utca 6. Adószám: Aláírásra jogosult képviselője: Pálffy Károlyné, elnök Intézmény/szervezet neve: Balatonfüred Város Önkormányzata Székhely: 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. OM azonosító: - Adószám: Aláírásra jogosult képviselője: (továbbiakban: Felek). dr. Bóka István, polgármester Jelen együttműködési megállapodás (a továbbiakban Megállapodás) aláírásával a felek kijelentik, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretein belül kiírt Védőháló a családokért című felhívás (Kódszám: EFOP ) tartalmát megismerték. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy támogatási igénylés megvalósítására irányuló támogató döntés esetén, a projekt céljainak megvalósítása érdekében, a megvalósítás időtartama alatt együttműködnek. Felek kijelentik, hogy a projekt illeszkedik a helyi esélyegyenlőségi programhoz A támogatási igénylés címe (támogatási kérelemben rögzített projekt cím): Ép testben ép lélek - programsorozat a balatonfüredi családokért. Az együttműködés tárgyát képező támogatható tevékenység megnevezése és rövid leírása: 1) A fiatalok családi életre való felkészítése, krízishelyzetbe kerülésük esélyét csökkentő workshopok lebonyolítása a. mentálhigiénés workshopok fiataloknak a helyes kommunikációval, stressz és konfliktuskezeléssel, életszakaszi válságokkal kapcsolatosan 2) Gyermekneveléssel, gondozással kapcsolatos csoportfoglalkozások lebonyolítása a. dietetikai workshopok a szülők és a gyermekeik egészséges táplálkozásáról, tévhitekről, elhízásról, táplálkozási zavarokról b. családtámogató workshopok a család szerepével, a gyermekneveléssel, kommunikációval és konfliktuskezeléssel kapcsolatosan c. védőnői workshop a várandós vagy újszülött gyermeket nevelő szülők számára 7

8 3) Családi közösségépítő programok szervezése a. családi napok a sportolás, a prevenció, a testi-lelki egészség, a kreativitás, és a környezetvédelem jegyében (sportversenyek, közös sportolási lehetőségek, egészségügyi prevencióval kapcsolatos programok, helyes és egészséges táplálkozással kapcsolatos programok, személyiséget és önértékelést fejlesztő programok, kézműves foglalkozások, környezetvédelmi programok) 4) Sajátos vagy nehéz helyzetben lévő családokat segítő csoportfoglalkozások lebonyolítása a. csoportfoglalkozások az enyhén-, közepesen súlyos értelmi fogyatékos, viselkedészavaros, magatartás problémás (hiperaktív) gyereket nevelő szülők részvételével Jelen Megállapodás nem lép hatályba, ha a támogatási igénylés nem részesül támogatásban. A Felek a Megállapodást átolvasták, és közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt írják alá. Támogatást igénylő: Együttműködő szervezet:... Név... Szervezet... Név... Szervezet P.H. P.H. Aláírás dátuma: Aláírás dátuma: 8

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-50/2016. Tárgy: Együttműködési Megállapodás az Ifjúsági Koordinációs

Részletesebben

fó..j-'/ thy.. t}, kr., " o ~ o-o o 0.0 o N Y R E G Y H Á Z A. ...~... Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző

fó..j-'/ thy.. t}, kr.,  o ~ o-o o 0.0 o N Y R E G Y H Á Z A. ...~... Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző NyíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám : SZOC-4383-4/2016 Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés

Részletesebben

A család érték, óvjuk közösen

A család érték, óvjuk közösen VÉDŐHÁLÓ A CSALÁDOKÉRT A család érték, óvjuk közösen EFOP-1.2.1-15-2016-00308 A PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ ELŐZMÉNYEK Veszprém Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház Veszprém Megyei Civil Információs

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 18319/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.2.1-15. kódszámú, Védőháló a családokért című pályázati konstrukció keretében a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő

Részletesebben

NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 64/2016. ( ) számú. határozata

NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 64/2016. ( ) számú. határozata NYfREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 64/2016. (111.31.) számú határozata az EFOP-1.2.1-15 Védőháló a családokért és az EFOP-1.2.2-15 Ifjúsági programok támogatása pályázati programokhoz való hozzájárulásról

Részletesebben

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Előterjesztés. - a Közgyűléshez NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

EFOP-1.2.1-15 VÉDŐHÁLÓ A CSALÁDOKÉRT

EFOP-1.2.1-15 VÉDŐHÁLÓ A CSALÁDOKÉRT EFOP-1.2.1-15 VÉDŐHÁLÓ A CSALÁDOKÉRT PÁLYÁZAT CÉLJA: A kialakított tevékenységek együttesen magukba foglalják a családi, szülői, életvezetési és egészségfejlesztési, valamint mentális egészséggel összefüggő

Részletesebben

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett

Részletesebben

Információk a családi napközbeni gyermekellátás fejlesztését célzó pályázati lehetőségekről

Információk a családi napközbeni gyermekellátás fejlesztését célzó pályázati lehetőségekről Információk a családi napközbeni gyermekellátás fejlesztését célzó pályázati lehetőségekről Pályázati lehetőségek 1. Gyakornoki program pályakezdők támogatására - GINOP- 5.2.4-16 2. Védőháló a családokért

Részletesebben

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK 2017.03.09-10. Felsőoktatási és Középiskolás Diákközpontú Szellemiségért és Világért Egyesület rendezésében A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

A projekt részcéljai:

A projekt részcéljai: ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP JANUÁR

NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP JANUÁR NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP-1.2.9-17-2017-00042 2018. JANUÁR 18. 13.00 A konzorcium tagjai: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról. 1. s z. m e l l E s z t e r g á r L a j o s C s a l á d - é s G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t é s K ö z p o n t 7 6 3 2 P é c s, An i k ó u. 5. L e v e l e z é s i c í m : 7 6 1 6 P é c s,

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25. J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület december 15-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület december 15-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám: 1/217- /2016. Előkészítő: Cserép László ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. december 15-i ülésére

Részletesebben

TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0024. david.strommer [Ide írhatja a cég nevét] [Válasszon dátumot]

TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0024. david.strommer [Ide írhatja a cég nevét] [Válasszon dátumot] A DÉL-BÉKÉSI FIATALOK CSALÁDI ÉLETRE NEVELÉSE ÉS KOMPLEX, CSALÁDBARÁT SZOLGÁLTATÁSOK KIALAKÍTÁSA A DÉL-BÉKÉSI TERMELŐ CSALÁDOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0024

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című, TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú felhívásra pályázat benyújtása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Gál András osztályvezető

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ EFOP tartalmi áttekintése Kiemelt beavatkozási irányok: a) társadalmi felzárkózás b) szociális

Részletesebben

EFOP KERETÖSSZEG: 4,9 Mrd Ft. TÁMOGATANDÓ PÁLYÁZATOK SZÁMA: db

EFOP KERETÖSSZEG: 4,9 Mrd Ft. TÁMOGATANDÓ PÁLYÁZATOK SZÁMA: db EFOP-3.11.1-17 SZÜLŐ-SULI TANULÓK ISKOLAI ELŐMENETELÉNEK JAVÍTÁSA ÉS A KORAI LEMORZSOLÓDÁS VISSZASZORÍTÁSA AZ ISKOLA-CSALÁD EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRE ALAPOZOTT EGYÉNI FEJLESZTÉSEN KERESZTÜL PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás

Részletesebben

Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő

Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Tanárképzés főiskolai és egyetemi szinten. Egészségtan tanár (1995-2005) kb. 1000-1200 fő Egészségfejlesztés-tanár MA ( 2005-) képzés kb 150 fő Szakterületi ismeretek Az egészségfejlesztés célja, fogalma,

Részletesebben

EFOP BARI SHEJ (NAGYLÁNY, FATA MARE) ROMA LÁNYOK TOVÁBBTANULÁSI ESÉLYEINEK NÖVELÉSE

EFOP BARI SHEJ (NAGYLÁNY, FATA MARE) ROMA LÁNYOK TOVÁBBTANULÁSI ESÉLYEINEK NÖVELÉSE EFOP-1.4.4-17 BARI SHEJ (NAGYLÁNY, FATA MARE) ROMA LÁNYOK TOVÁBBTANULÁSI ESÉLYEINEK NÖVELÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: A pályázat a hátrányokkal küzdő roma lányok iskolai lemorzsolódásának csökkentését, valamint

Részletesebben

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös

Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020. Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020. Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 3 Az Operatív Programok szerkezete 4 Egészségügyi-szociális intézményeknek

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-i ülésére

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-i ülésére 5. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 19-i ülésére Tárgy: Óvodai tornaszoba és fejlesztőszoba létesítésére irányuló pályázat benyújtása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.

Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24. Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági

Részletesebben

Együttműködő partnerszervezetek

Együttműködő partnerszervezetek Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás

Részletesebben

"Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!"

Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT! "Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!" "Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT!" Családok egymásért, EGY - MÁSÉRT! - 2 0 1 4.0 2.2 8. A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ TARTALOM. GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások... 2

PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ TARTALOM. GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások... 2 PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ TARTALOM GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások... 2 Megjelent a VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése című pályázat... 4 TOP-6.1.4-15 Társadalmi és környezeti

Részletesebben

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Kulturális-közművelődési intézményeknek

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 8. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a Segítő

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 30-i ülésének napirendi pontja

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 30-i ülésének napirendi pontja Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 30-i ülésének napirendi pontja TárRv: Pályázat benyújtása a KEHOP-1.2.J. kódszámú Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot

Részletesebben

A Dunaújvárosi Civil Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa (D-CÉT) a TÁMOP-

A Dunaújvárosi Civil Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa (D-CÉT) a TÁMOP- D-cét SZISZOK Programiroda Dunaújváros, Apáczai Cs. J. u. 11 Telefon: 06-25-743-851 E-mail: dcetcivil@gmail.com Honlap: www.d-cet.hu A Dunaújvárosi Civil Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsa (D-CÉT) a TÁMOP-

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, március 30.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, március 30. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-5.2.1-15 kódszámú, A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok című felhívásra Ózd, 2016. március 30. Előterjesztő: Polgármester

Részletesebben

2014. április 24-i rendes ülésére

2014. április 24-i rendes ülésére Új napirendi pont 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-i rendes ülésére Tárgy: Hozzájárulás az Egyesített Szociális

Részletesebben

EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA

EFOP ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA EFOP-1.3.8-17 ÖNKÉNTESSÉG SZEMÉLYRE SZABVA PÁLYÁZAT CÉLJA: A fiatalok számára a középiskolai tanulmányokat követően minimum fél év, maximum egy év tapasztalatgyűjtés, önkéntességen és társadalmi szolgálaton

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének május 19-i rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének május 19-i rendkívüli ülésére ---------------------------------------------------------------------------------------------------------- E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. május 19-i

Részletesebben

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft

Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testület ének 39/2011. (V.11.) KT. sz.

Részletesebben

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171

Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 SAJTÓMAPPA Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése 2013. november 20. MEGHÍVÓ Projektindító sajtóbeszélgetésre Projekt

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan

Részletesebben

Éves beszámoló az észlelő- és jelzőrendszer tagjai részéről

Éves beszámoló az észlelő- és jelzőrendszer tagjai részéről A tanácskozás helyszíne: Katolikus Pedagógiai Intézet 1068 Budapest, Városligeti fasor 42. A tanácskozás témája: Védelmi nyomok A tanácskozás ideje: 2019. április 09. 10 óra, várható befejezés 14.30 A

Részletesebben

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló

Részletesebben

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Nonprofit gazdasági társaságoknak szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK AUGUSZTUS 31-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám: III-1778-3/2017. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Család és munka Papon

Család és munka Papon TÁMOP-2.4.5-12/3 A munka és a magánélet összehangolását segítő helyi kezdeményezések A rugalmasságot növelő helyi, innovatív kezdeményezések támogatása Család és munka Papon Pályázati azonosító: TÁMOP-2.4.5-12/3-2012-0001

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének május 3. napi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének május 3. napi ülésére I-2 Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 3. napi ülésére Tárgy: KEHOP -5.4.1. kódszámú, Szemléletformálási programok

Részletesebben

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására 1. Jelen konzorciumi együttműködési megállapodás (a továbbiakban Megállapodás) aláírásával a 2. pontban megnevezett szerződő felek

Részletesebben

FELHÍVÁS. a családi kohézió erősítését elősegítő programok megvalósítására. A felhívás címe: Védőháló a családokért

FELHÍVÁS. a családi kohézió erősítését elősegítő programok megvalósítására. A felhívás címe: Védőháló a családokért FELHÍVÁS a családi kohézió erősítését elősegítő programok megvalósítására A felhívás címe: Védőháló a családokért A felhívás kódszáma: EFOP-1.2.1-15 Magyarország Kormányának felhívása, alapítványok, egyesületek,

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel

Részletesebben

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17.

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. 2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére

Előterjesztés. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére Lengyeltóti Városi Önkormányzat 8693 Lengyeltóti, Zrínyi u. 2 Ügyiratszám: 7652-4/2011 Előterjesztés Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 30-án tartandó testületi ülésére Napirend:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 185. MELLÉKLET:- TÁRGY: Javaslat a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati felhívás keretében a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Szőlőhegyi

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TELEPÜLÉSEK JÖVŐKÉPE VÍZIÓ FEJLESZTÉS

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben MFP-NHI/2019 A nemzeti és helyi identitástudat erősítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐKNEK SZÓLÓ KÉPZÉSEKRŐL

TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐKNEK SZÓLÓ KÉPZÉSEKRŐL TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐKNEK SZÓLÓ KÉPZÉSEKRŐL EFOP-1.9.5-VEKOP-16-2016-00001 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ A KORA GYERMEKKORI INTERVENCIÓ ÁGAZATKÖZI FEJLESZTÉSE CÍMŰ KIEMELT PROJEKT CSALÁDBARÁT ORSZÁG NONPROFIT KÖZHASZNÚ

Részletesebben

Szinergia és jövőkép: a projekt kapcsolódásai, kimenete és a tapasztalatok hasznosítása

Szinergia és jövőkép: a projekt kapcsolódásai, kimenete és a tapasztalatok hasznosítása Szinergia és jövőkép: a projekt kapcsolódásai, kimenete és a tapasztalatok hasznosítása Tett - Program az áldozatokért és tettesekért 2011. március 2. Siófok Lénárd Krisztina Projekt szakmai koordinátor

Részletesebben

- Esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a pályázatokban -

- Esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a pályázatokban - - Esélyegyenlőségi szempontok érvényesítése a pályázatokban - A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési

Részletesebben

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök,

Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia. Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER térség Helyi Fejlesztési Stratégia Stratégiatervező műhelymunka Borszörcsök, 2016.01.11. HFS műhelymunka I. Köszöntő, bemutatkozás II. Az eddigi műhelymunka eredményeinek

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA 2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda JAVASLAT Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Iktatószám: 41691/2012. JAVASLAT A Zagyva folyó kerékpáros turisztikai fejlesztése a Salgótarján - Boldog

Részletesebben

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében

A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében Katona Gergely Gyermekjóléti alapellátási főreferens Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 16-i ülésére Tárgy: A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése című (ÁROP-1.A.2.) pályázat benyújtása Az

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-7807-4/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Tárgy: Hozzájárulás támogatási kérelem benyújtásához és óvodai feladat-ellátási szerződés

Részletesebben

A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat által jelenleg biztosított /kötelező / alapszolgáltatások és szakellátások formái és az ellátottak száma Az alábbi önkormányzati fenntartású intézmények

Részletesebben

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404 Célcsoportjaink közé soroljuk mindazon embereket és csoportokat, akik a hátrányos helyzetükből adódóan, vagy az egyenlő bánásmódban is rögzített védett tulajdonságaik miatt perifériára szorultak. Feladatunknak

Részletesebben

Előterjesztés. Az EFOP pályázaton való részvételről

Előterjesztés. Az EFOP pályázaton való részvételről Előterjesztés Az EFOP-1.5.2-16 pályázaton való részvételről Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben (EFOP-1.5.2-16) elnevezésű pályázat benyújtásának, és az ehhez kapcsolódó konzorciumi megállapodás

Részletesebben

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások

Részletesebben

Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1

Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1 Modellkísérleti program az alapszolgáltatások funkcionális összekapcsolására TÁMOP-5.4.9-11/1 Kedvezményezett: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Célok A program célja: a szociális és gyermekjóléti

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA

EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA Alapvető cél A humán tőke növelése és a társadalmi környezet javítása az alábbi alapelvek mentén: 1. Egy-egy településen jelentkező társadalmi problémák

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya

Részletesebben

EFOP

EFOP Javaslat az EFOP-3.9.2-16-2017-00020 azonosítószámú, Humán kapacitások fejlesztése az Ózdi járásban című nyertes pályázattal kapcsolatos támogatási szerződés aláírásának jóváhagyására Ózd, 2018. április

Részletesebben

EFOP A FELNŐTT LAKOSSÁG PREVENCIÓS CÉLÚ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSE A SZABADIDŐSPORT RÉVÉN

EFOP A FELNŐTT LAKOSSÁG PREVENCIÓS CÉLÚ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSE A SZABADIDŐSPORT RÉVÉN EFOP-1.8.6-17 A FELNŐTT LAKOSSÁG PREVENCIÓS CÉLÚ EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSE A SZABADIDŐSPORT RÉVÉN PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás átfogó célja, hogy egységes szakmai elvek mentén olyan egészségfejlesztő testmozgás

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 3764/014 Javaslat szak-, és felnőttképzési klaszter együttműködés kialakítására Nógrád megyében, Salgótarján ipari térségében Tisztelt Közgyűlés! A Nemzeti

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (hirdetmény)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (hirdetmény) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (hirdetmény) Nyírmada Város Önkormányzata mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet a Nyírmada szociális célú városrehabilitációja című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére Előterjesztés 3. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. szeptember 21-i ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása a TOP 5.3.1-16 azonosító számú felhívásra Az előterjesztést készítette: Horváth

Részletesebben

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei Bécsy Etelka Pécs, 2012. december 5. Tartalom I. Kiindulás II. III. IV. Tervezés az Emberi Erőforrások Minisztériumában A 9. tematikus

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. november 10. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból

Részletesebben