2016. szeptember 7. szerda - szeptember 12. hétfő
|
|
- Bálint Biró
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2016. szeptember 7. szerda - szeptember 12. hétfő Kodiak városkájához közeledve először megcsodáltuk a függőleges sziklák szélére épített, gyönyörű kilátású házakat. Ahogy Csenge mondta: Ha itt kiengeded a gyereket a kertbe játszani, mentőmellényt kell rá adnod, mert könnyen bele esik a tengerbe. Ezt követően elhaladtunk a parton álló, ma már halfeldolgozóként működő egykori halászhajó mellett, majd lehorgonyoztunk a városkával szemben. Némi szusszanás után ismét felhúztuk a horgonyt és tettünk egy kört a közeli kikötő mellett napozó oroszlánfóka kolónia felé. Ezek az oroszlánfókák nagyon jól megfigyelhetők, s vélhetően tanulmányozzák is őket. Erre utalt az egyik-másik fóka bőrébe sütött nagy azonosító szám. Mivel a következő két éjjelen a közelükben horgonyoztunk, így jól hallottuk hangos bőgésüket nem csak nappal, de éjjel is. Be nem állt a szájuk, egy szarvasmarhacsordát is megszégyenítettek volna.
2
3 Míg horgonyon álltunk, megismerkedtünk Liffel, aki egymagában vitorlázik, és a Falkland szigetekről indult magányos útjára. Lif különleges srác volt. A két nappal később, éjszaka megérkező és szintén egyedül vitorlázó Paul is elismeréssel nyilatkozott róla, bár nem tudtuk eldönteni, hogy csak kissé tartja-e őrültnek a fiút. Megkérdeztük Lifet, hogy ha egyedül hajózik, olyankor hogyan alszik éjjel, mire a válasz az volt: Köszönöm, jól! Ezek után már csak kicsit lepődtünk meg azon, hogy a rossz idő megérkezése előtt indult el és nem a partvonal mentén, hanem egyből keresztbe vágva a hírhedten rossz időjárású Alaszkai öblön. Reméljük biztonságban eljutott az innen mérföld távolságban lévő Brit Kolumbiába. Larry azonban - aki szintén Sand Pointból és szintén egyedül indult Kodiakba a következő egy hét alatt nem érkezett meg. Igaz, ami igaz, az utolsó napok nem kedveztek a hajózásnak. Kodiak városának felfedezését először a család kezdte meg, másnap azonban már együtt mentünk ki dingivel. Élvezettel nézelődtünk a helyi hajós boltban és cseréltük le elhasználódott segéd kikötőköteleinket. Tettünk egy kísérletet a Raymarine automata kormányunk javíttatására, amire azt a választ kaptuk az amerikai forgalmazótól: szereljük ki és postán küldjük el nekik, és kb. 3 hét múlva visszaküldik. Ez egy álló, lakó hajón jó megoldás lehet, bár annak meg minek kellene automata kormány? Egy úton lévő vitorlás esetében ez elég kevéssé ügyfélbarát hozzáállás. Megkaptuk egy olyan dealer telefonszámát amelyik bejegyzett szerviz is volt a Raymarine-nál. Ők Homerben voltak, s mi még Kodiakból többször felhívtuk őket s ők is próbáltak kapcsolatot találni az amerikai importőrrel. Ezek a kapcsolat keresések mindkét esetben több napot vettek igénybe. Telefonon a helyiek is csak a hosszú zenélést követően egy üzenetet tudtak hagyni, s várták a visszahívást, néha napokig. A válasz most sem volt se igen, se nem. Magyarán ismét nem nyilatkoztak arról, hogy ha mi elhajózunk Kodiakból Homerbe a bejegyzett Raymarine szervizbe, akkor az ottani Raymarine partner által végzendő helyszíni javítás költségét a forgalmazó vállalja-e vagy sem. Ha nem, akkor vajon mire jó a három éves garancia??? Kodiak városa a földrengések és az általuk keltett cunamik veszélyzónájában van. Az emberek mégis szívesen építkeznek a part közelében. A városkát 1963-ban nagypénteken érte egy árhullám, melyet az eddig a Földön
4 feljegyzett 2. legnagyobb földrengés keltett. Nagyságáról csak annyit, hogy az árhullám általában 10 méter magasságú volt, ám a Valdez öbölben a hullám elérte a 230 láb, vagyis 76 méter magasságot is! Eredetileg úgy terveztük, hogy Kodiakban maradunk néhány napot, később ezt a döntésünket az időjárás is alá támasztotta. Csak a nagy szelek érkezésekor álltunk be a kikötőbe, ahol alig tudtak nekünk helyet adni, mert mint mondták: Jön a vihar, s minden halászhajó befelé tart. Miután beálltunk a kikötőbe, rövidesen új ismerősökre tettünk szert. Itt ugyanis már elvétve ugyan, de akadt néhány vitorlás hajó is. Kaptunk tanácsot azzal kapcsolatban, hogy melyik közeli, ám a térképek szerint lezárt szigetet érdemes megnéznünk, s immár azt is tudjuk, hogy a jövő esztendőben hová fogunk elhajózni, ha egy nagy rozmár kolóniát akarunk látni. Gordon akinek vitorlása ugyan ezen a mólón állt, elmesélte, hogy ő 35 éve lakik Kodiakban, és ez idő alatt két ízben volt 140 csomós szél a kikötőben. Ez olyan szélerő, amelyet mi el sem tudunk képzelni! A legutóbbi ilyen vihar 10 éve volt, azóta a nagyobb szelek nem haladták meg a 80 csomót. Erre szokták azt mondani, hogy: Hát köszönöm szépen! A kikötő előtt van egy emlékhely ahová elhelyezik a tengeren meghalt tengerészek emléktábláit. Hiába egyre jobbak a térképek és egyre pontosabb a meteorológiai előrejelzés, mégis minden évben gyarapodik a táblák száma. Meglátogattuk a Baranov múzeumot, mely a település legöregebb házában kapott helyet és abból az időből őriz emlékeket, mikor Alaszka még a cári Oroszországé volt. Természetesen a kiállításon megjelennek a XX. század legfontosabb eseményei is. Itt láthattuk például a nagypénteki földrengésről készült fotó gyűjteményt. A múzeum tornácán helyi asszonyok épp halfestést tartottak. Kristóf kikönyörögte, hogy ő is részt vehessen benne. A halfestés úgy történik, hogy egy-egy, kb. 60 centi hosszú halat az asztalra fektetnek, eligazgatják, gombostűvel megtűzik az uszonyát, bekenik festékkel, majd a papírt rásimítják. Amikor ezt a papírt leveszik a halról, akkor azon szépen kirajzolódik annak lenyomata. Gyanítom, ezekből a halakból már nem készül vacsora.
5 Mivel az időjárás maradásra késztetett bennünket, egy napra autót béreltünk, hogy egy kicsit a szárazföldön is körülnézhessünk. Kodiak szigetén 120 km autóút van, melynek nagyjából a
6 fele aszfaltos, a többi makadám. Először a Kodiak Launch Komplex nevű ultramodern rakétaindító telephez mentünk el ahonnan kereskedelmi és katonai rakétákat lőnek fel. Ez a telep ugyan nem látogatható, azonban ennek szomszédságában van a Fossil Bay, ahol a parti sziklák tengeri kagylók és egyéb élőlények lenyomatait őrzik. Számunkra azonban se nem a rakétabázis, se nem a tengeri üledékek okán marad emlékezetes ez a partszakasz, hanem azért, mert Csenge telefonját itt nyelte el a tenger. Sok emléket és a biztosan működő Navionics térképünket vesztettük el vele. (Erre a telefonra Sand Pointban telepítettük a térképet, mivel a Sony tablet működése az egész út során amolyan kutya vacsorája volt.) Kirándulásunk során meglátogattunk még egy világháborús légvédelmi állást és bunkert. Ezt elég sokáig keresgéltük, majd visszaautóztunk az utolsó település utolsó házáig. Egy család lakott a házban, gyerekek játszottak két Pitbull jellegű kutyával és ki volt írva egy táblára, hogy kamerával megfigyelt terület, belépni tilos. Így mi is jobbnak láttuk, ha megvárjuk a háziakat a bekötő út elején. A férfi kedves volt, kijött és útba igazított bennünket. Közben elmesélte milyen jó szomszédai vannak. Egy anyamedve két boccsal. Nem messze laknak a házától, ezért vigyáz a gyerekekre a két kutya.
7 errefelé a horgászat. Az autóút több patakot és folyót keresztezett. A hidakról jól lehetett látni a lazacokat, amint épp a forrásvidék felé igyekeznek. Persze az is lehet, hogy ezek már csak a kicsi halakra, mint vacsorára vártak. A horgászok pedig rájuk. Népszerű időtöltés Élelemszerzésnek és társasági életnek is jó. Az biztos, hogy legalább annyi embert láttunk a terepjáróknál sörözni, mint ahányan álltak benn a patakban. Igaz, halat csak az utóbbiak fogtak, de mindenki jól érezte magát. A lazacfogás az én fantáziámat is felcsigázta, így készültem is a mellig érő vízhatlan csizmával és megpróbálkoztam a lazacfogással. Be kell vallanom, ez a medvéknek és a horgászoknak jobban megy. Ha az én halfogásomon múlott volna, akkor aznap este éhesen fekszik le a család. Mivel autóhoz jutottunk, elmentünk a hat mérföldre lévő szupermarketbe bevásárolni, és Orsi este olyan finom BBQ-s marha oldalast sütött, hogy minden ujjunkat megnyaltuk utána. Másnapra már jó időt jósoltak, ezért még aznap este visszavittem az autót a nyolc mérföldre lévő repülőtérre. Itt bizony meglehetősen nagyok a távolságok, és a település amolyan egyutcás falu -ra emlékeztet. Reggel, az első fénysugarakkal búcsút intettünk a kikötőnek de egyre erősödött bennünk az az érzés, hogy ide még visszatérünk.
8
2017. szeptember 01. szeptember 03.
2017. szeptember 01. szeptember 03. Miután e közel három napos nehéz utat követően végre elértük Kodiak szigetét és sikeresen lehorgonyoztunk, mély álomba merültünk. Az idő, ami az éjszakából még maradt,
2017.augusztus
2017.augusztus 26.-29. Szombat volt, amikor búcsút intettünk King Cove-nak, és kellemes széllel kivitorláztunk az öbölből. A kellemes szél azért nem volt állandó, köszönhető a szigetek szeleket megkeverő
2016. augusztus 15. hétfő augusztus 19. péntek
2016. augusztus 15. hétfő augusztus 19. péntek Ahogy mondani szokták, fájó szívvel intettünk búcsút Nome-nak, ennek az egyszerű, ám mégis magával ragadó kisvárosnak. Bár ez esetben sietnünk épp nem kellett
2015. augusztus augusztus 12-13
2015. augusztus 11. Visszatért a 20-25 csomós szél. Partra szálltunk, hogy bejelentkezzünk a rendőrségen, mert bár már majdnem két hete az országban vagyunk, településen még nem jártunk. A jó hír az, hogy
2016. augusztus 27. szombat- szeptember 1. csütörtök
2016. augusztus 27. szombat- szeptember 1. csütörtök Miután jót aludtunk e False Pass-hoz közeli hullám védett, de nyitott öbölben, reggel tovább indultunk a 36 mérföld távolságra lévő King Cove kikötője
2017.július 29.- augusztus 6.
2017.július 29.- augusztus 6. Miután magunk mögött hagytuk a nem mindennapi Bogoslof vulkánt, egy hosszú nyugati út vette kezdetét. Magunk sem gondoltuk, hogy ilyen hosszú lesz, de az időjárás kedvező
2016. szeptember 2. péntekszeptember
2016. szeptember 2. péntekszeptember 6.kedd Délután volt már, amikor Sand Pointból kihajóztunk. Ez azonban nem a késlekedésünknek róható fel, egész egyszerűen ekkor volt célszerű elindulnunk, hogy még
2016. augusztus 12. péntek augusztus 14. vasárnap
2016. augusztus 12. péntek augusztus 14. vasárnap Nome egyszerű kisváros, mely se a kikötőjét se a városkát tekintve nem különleges, sőt. Mégis: felejthetetlen napokat töltöttünk el itt. Érkezésünkkor
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
2013 augusztus
2013 augusztus 18.- 22. Sisimiut után tovább szeltük a habokat észak felé. Estére meg is tettünk 45 mérföldet és óvatosan behajóztunk egy jó védelmet ígérő öbölbe a Nordre Stroemfjord bejáratánál. A látványra
2017. szeptember 14. szeptember 17.
2017. szeptember 14. szeptember 17. Reggel megérkezett a keleti szél, mi pedig a zuhogó esőben útra keltünk. Benn a fjordban a rádiónk le volt árnyékolva, így már három napja nem hallottunk friss időjárás
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
2014. július 24.-28.
2014. július 24.-28. A Kapitány ma végre elérkezettnek látta az időt az indulásra. No, azért még nem Kanadába, csak egy kicsit északabbra a part mentén. Mielőtt azonban elkötöttük volna a hajót jelenlegi,
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
2016. augusztus 20. szombat augusztus 26. péntek
2016. augusztus 20. szombat augusztus 26. péntek Következő úticélunk a Pribilov Islands szigetcsoporthoz tartozó Saint Paul szigete volt. A déli szelet mindössze három napra váltotta fel a nekünk kedvező
A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft
A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy
MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND
MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A
2013/2 S/Y FEMME FATALE PROGRAM
SHIPS REGAT TA 2013 A S/Y Femme Fatale 2013. szeptember 4-én indul a Mediterranean Tall Ships Regattára. Az Adiáról Barcelonába hajózunk, majd a Regatta után La Speziából Máltára vitorlázunk. S.A.L.T.
Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright
Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek
Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben
Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel
Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló
Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a
FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO
FARM PROGRESS SHOW 2018 BOONE/ CHICAGO AGRÁRIPARI KIÁLLÍTÁS 2018.08.24 09.01. (9 NAP / 7 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (augusztus 24.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása. 2.
2016. július 24. vasárnap augusztus 3. szerda
2016. július 24. vasárnap augusztus 3. szerda A Herschel Islandról még aznap este elindultunk, ugyanis kis sárga műholdas eszközünkre üzenet érkezett: Legyünk biztosak benne, hogy augusztus 1.-re erős
2016. szeptember 13. kedd- szeptember 24. szombat
2016. szeptember 13. kedd- szeptember 24. szombat Miután Kodiak még álmos kikötőjét hasonlóképp álmos állapotunkban elhagytuk, csendesen elhajóztunk a kodiaki csatornán ama szigetecske felé melynek meglátogatásától
LIGHTFAIR INTERNATIONAL 2018 CHICAGO
LIGHTFAIR INTERNATIONAL 2018 CHICAGO VILÁGÍTÁSTECHNIKAI KIÁLLÍTÁS 2018.05.07 05.12. (6 NAP / 4 ÉJ) PROGRAMTERVEZET 1. nap (május 7.): Indulás Budapestről. Érkezés után a szállodai szobák elfoglalása. 2
Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó
Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt
Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.
Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
Első nap Körülbelül délután 1-re értünk jött egy kis busz, aminek örültem nagyon mert egyrészt milyen luxus már másrészt nem kellett cipelni a pont 15 kilogramm bőröndömet. Az út két óra volt Budapestre,
Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára
Pokol Anett Téli mesék Lindának, ötödik születésnapjára December 1. Az aranyszínű léggömb UTOLSÓ NAP, UTOLSÓ ÓRA, NEM FOG AZ AGY, NEM FOG A KRÉTA! üvöltötte kórusban az egész 2. B osztály. Téli szünet
2017.augusztus7.- augusztus13.
2017.augusztus7.- augusztus13. Miután eldöntöttük, hogy utunkat innen kezdve kelet felé folytatjuk, felhúztuk a horgonyt, hogy kihajózzunk a dagállyal. Azonban úgy tűnt, döntésünkkel sem a természet, sem
ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL
ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón
MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől,
MALDÍV-szigetek. BANDOS ISLAND Észak Malé atoll, 4 csillagos, 600 m x 400 m, zátony: 10-40 m, 20 perc gyorshajóval a reptértől, Ez a méltán népszerű sziget az egyik legrégebben átadott üdülőhely. Eredetileg
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik II. szintű tematikája
Vitor lás Magyar Vitorlás Szövetség MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik II. szintű tematikája Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése,
Szilveszter az Adrián, 2015/2016
Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint
IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port
IDŐPONT: 2019. 09. 13-14. HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett létszám: 2019. szeptember 13-14. Kenese Marina-Port, Balatonkenese,
Augusztus elseje volt amikor búcsút intettünk Grönnedalnak és tovább indultunk az innen kb. 250 mérfölddel északabbra fekvő Nuuk, a főváros felé. Igyekeztünk nagy léptekkel haladni, és még ha csábított
3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében.
KARPATHOS Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, melynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb fővárossal, a napsugár
múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum
múzeumi programok 2017. január Gatyás ölyv - Savaria Múzeum szombathely 2017. január Január 10. kedd 17.00 Január 24. kedd 17.00 Tárlatvezetés Január. 11. szerda 17.00 iseum savariense Vas vármegye kora
2016. július 23. szombat július 24. vasárnap
2016. július 23. szombat július 24. vasárnap Az indulásunk mint rendesen most is kapkodós lett. Bár a beszerzéseket az előző napokban elvégeztük, de friss ropogós időjárás és jégjelentést ugye csak az
S C.F.
Ref. 1331 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Campiglia Marittima Gyönyörű Luxury Villa Campiglia
KÁOKSZI Vizsgafejlesztő Központ Földrajz próbafeladatok Minta
10. FELADAT a) Jelölje betűkkel, hogy a felsorolt városi funkciók közül melyik a legjellemzőbb a nagyváros számokkal jelölt részeiben! (Egy funkcióhoz több szám is tartozhat.) a. Szolgáltató funkció:.
Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével
Ismerkedés a kontinensekkel és az ott élő emberek kultúrájával, életével diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 111 D1 Történetek a Földről Vasco da Gama A XIV XV. századi Európába sokféle kereskedelmi
KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!
KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük
Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid
Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba
A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.
A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra.
A Szent Mór Iskolaközpont negyedikes diákjai és tanítói sok szeretettel várják a nagycsoportos óvodások szüleit november 11-én, kedden nyílt napjukra. A vendégek érkezését megelőző készülődés része, hogy
1. Nap. 2. Nap. 3. Nap
1. Nap Életem első repülése volt, nagyon élveztem. Este érkeztünk meg a szállásra, ami nagyon szép helyen van. Aztán elmentünk vacsorázni egy étterembe. 2. Nap Reggeliztünk a szállón. Reggelire zsömle
Vass Tibor TENGERI HAJÓK. Jacht Akadémia 1997
Vass Tibor TENGERI HAJÓK JELZÉSEI Jacht Akadémia 1997 1 Géphajók 2 7 m-nél rövidebb és 7 csomónál lassabb géphajó bármilyen zajkeltő eszköz. Ha lehet, akkor viseljen oldallámpákat is! 3 50 m-nél rövidebb
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
Prédikálószéki-kilátó
Alatta kanyarog a Duna, innenső partján Visegrád látható a Salamon-toronnyal és a Fellegvárral, túlsó oldalán pedig a Börzsöny csúcsai, a Szent Mihály-hegy, a Csóványos és a Nagy-Hideg-hegy magaslik. 2016
Fotó és művészetterápiás tábor
Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,
2. forduló. Matematika
2. forduló Matematika 1. Három öreg bölcs alszik egy nagy fa alatt. Egy arra járó csintalan gyerkőc mindhármuk homlokára egy piros kört fest, majd kacagva elszalad. Amikor a bölcsek felébrednek, és meglátják
Élménybeszámoló Juillé, 2011.
Élménybeszámoló Juillé, 2011. Augusztus elején négyen nekivágtunk a nagy útnak, elindultunk Franciaország felé. Párizsig repülővel utaztunk, de mivel Juillé nevű falu Poitou Charante régióban van, Közép
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája
Vitor lás Magyar Vitorlás Szövetség melléklet 6-A (2016. 04.10.) Cél: MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport
2017.július.27.- július 29.
2017.július.27.- július 29. Bizony vonakodva hagytuk el Dutch Harbor védett és kellemes kikötőjét. Régen nem volt már ilyen kényeztetésben részünk, de mennünk kellett, mert hosszú út várt még ránk. Az
5. Egy 21 méter magas épület emelkedési szögben látszik. A teodolit magassága 1,6 m. Milyen messze van tőlünk az épület?
Gyakorlás 1. Az út emelkedésének nevezzük annak a szögnek a tangensét, amelyet az út a vízszintessel bezár. Ezt általában %-ban adják meg. (100 %-os emelkedésű a vízszintessel 1 tangensű szöget bezáró
A nagy utazás. Dánia 2013-04-06-2013-05-04
A nagy utazás Dánia 2013-04-06-2013-05-04 Kezdetek - Az utazás 2013.04.06-án indultunk Szegedről transzferrel a bécsi repülőtérre éjfélkor. Nagyon izgatott voltam, mivel ez volt életem első repülő útja.
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még
KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02.
KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KUALA LUMPUR MODERN ÉS RÉGI ARCA, MALACCA GYARMATI EMLÉKEI,
keleti lehet. Még szerencse, hogy keleti szél esetére van egy másik öböl (csak öböl) a sziget túlsó oldalán.
Miután nem sikerült Illulisatba behajóznunk, és az észak felé vezető utat is elzárta a jég, így jutottunk el a Disco Island déli csücskén fekvő Godhavn városkájába. A hajdan szép napokat megélt település
Kora délutánra megközelítettük Illulisatot 9 mérföldnyire. No, ott kezdődött csak a tánc! Csenge az árboc tetejéről figyelte a szinte zárt jégben a
2015. július 19. A fiúk, mármint Zoli és Totó hajnalban keltek, hogy útnak induljunk Illulisat felé. A hajnal, mint kifejezés persze kicsit furcsa itt, ahol éjjel is nappali világosság van. Az indulást
World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12
World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség
Persze a múzeumlátogatás után még nem ért véget a mai napi kalandunk. John elvitt bennünket különböző elhagyott és érdekes bányrészekhez, megmutatta
A Pilot könyvet elolvasgatva megtudtuk Gronnedalról, hogy itt egy katonai bázis működik, az MRCC (Tengeri Felkutatási Mentési Szolgálat) központjával egyetemben, de szívesen látják az erre tévedő hajósokat
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
Időpont: Utazás Plymouth-ba:
Időpont: 2017.08.03 Utazás Plymouth-ba: A mai napon utaztunk az angliai kikötővárosba, Plymouth-ba. Budapesten, a Liszt Ferenc reptérről indult a repülőgépünk, amely a KLM légitársaság logóját viselte.
2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója
2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,
Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.
Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.
Már az utolsó. Kétnapi menedék Két napot töltöttünk ebben a jól védett kikötőben, s közben megismerkedtünk a vontató. 62
Alaszkai lavírozás a bálnamezőn A BALATON CSALÁD TÖRTÉNETÉT TÖBB FOLYTATÁSBAN ADTUK KÖZRE. AZ ELŐZŐ RÉSZEKBŐL MEGTUDHATTUK, MINT HAJÓZTAK ÁT AZ ÉSZAKNYUGATI ÁTJÁRÓN. AZ ÚT FOLYTATÁSÁNAK HARMADIK RÉSZE
2013. június 13. Június 14. Június 15.
2013. június 13. Csenge ma lett 17 éves és négy hónapos. Ezt jó jelnek tekintettük, és a délelőtti dagállyal kihajóztunk Snarfariból. Bár ebbéli szándékunkban kis híján meggátolt a törvény őrzője, de vele
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája Vitor lás Magyar Vitorlás Szövetség Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése,
Hollandia (2010. márc máj. 03.)
Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat
20 tiszatáj KIRÁLY LEVENTE. Az eső első perce
20 tiszatáj KIRÁLY LEVENTE Az eső első perce Gyenge a fény, mint napfogyatkozáskor. Észre sem vettem, fekete felhő ért a ház fölé. Kétoldalt kilátszik. Hull az első csepp; fényes. Óra indul. Két nő babakocsit
hunsail.hu Erste World Nagydíj VERSENYUTASÍTÁS 10. KÉKPÁNTLIKA Erste World Nagydíj IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY Balatonfüred, július 5.
hunsail.hu Erste World Nagydíj VERSENYUTASÍTÁS 10. KÉKPÁNTLIKA Erste World Nagydíj IFJÚSÁGI TÁVOLSÁGI VERSENY Balatonfüred, 2017. július 5. 10. Kékpántlika - Ifjúsági távolsági verseny - ERSTE World Nagydíj
IDŐPONT: HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port. SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas
Ü Z L E T. É L M É N Y. B A L A T O N IDŐPONT: 2018.09.14-15 HELYSZÍN: Balatonkenese, Hotel Marina Port SZERVEZŐK: iroda.hu / Litkey Farkas A verseny időpontja: Helyszín: Tervezett flotta méret: Tervezett
2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül
2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta
Kusadasi nyaralás Nagy dilemmák közepette került a választás Törökországra és azon belől Kusadasira. A családdal igazából külföldi nyaralás révén Görögországban voltunk ezidáig. Viszont a választásunkat
Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló
Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western
Karpathos a szenvedély szigete
Karpathos a szenvedély szigete Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, amelynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb
IX. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam. A) 170 cm B) 230 cm C) 2 m D) 2 m 20 cm
1. Emőke egy virágágyásba egymás mellé 5 db tulipánt ültet. A tulipánok egymástól 30 cm-re vannak, és a két szélső tulipántól a kerítésig még 40-40 cm van. Milyen széles a kert? A) 170 cm B) 230 cm C)
Portugál repülős június
Portugál repülős 2020. június Az egykori hatalmas gyarmatbirodalom Európa nyugati szélén található, ahová busszal bizony nagy megpróbáltatás eljutni. Ezért repülünk mi is és töltünk 6 napot az Ibériai-félsziget
Tartalom. Bemutatkozás
Tartalom Bemutatkozás 5 nap / 4 éj Incentive vitorlázás - Horvátország Biograd Žut Dugi Otok, Otok Kornati - Biograd 8-9 5 nap / 4 éj Incentive vitorlázás - Horvátország Kaštela Trogir Rogoznica - Kaštela
Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/533/elmenydus-gyors-es-ingyenes-hajoutak-a-vb-alatt-a-fovarosban Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban 2017.06.26. 14:14 CET A 17. FINA
Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien
Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem
SZKB_210_05. Büszkeség és balítélet
SZKB_210_05 Büszkeség és balítélet Önmagam és a másik megismerése tanulói Büszkeség és balítélet 10. ÉVFOLYAM 31 D1 Mit tegyünk Judittal? A történet elolvasása után válaszolj a kérdésekre! Judit aranyos
T á r g y s o r o z a t a. 2. Tsp. Előterjesztés az önkormányzat által kiadandó újsággal kapcsolatban
2009. szeptember 10-én 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 195-198 T á r g y s o r o z a t a 1. Tsp. Előterjesztés a közbeszerzési szakértő
Péter és az ima hatalma
A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for
Persze azért az átkelés négy napja mégsem volt annyira eseménytelen.
2015. július 26. Úgy döntöttünk, elindulunk. Már csak néhány dolgot kellett letudnunk. Ilyen az üzemanyag és a víz kannákkal, no meg csónakkal való behordása a hajóra, az élelmiszerkészletek végső feltöltése,
JUHÁSZ KATÓ ZÖLD KEZEK
JUHÁSZ KATÓ ZÖLD KEZEK ELŐSZÓ Köztudott, hogy az emberiség korábban soha nem tapasztalt mértékben használja ki a természetet és szennyezi bolygónkat. A figyelmeztető jelek ellenére a Föld lakóinak többsége
Országos Meteorológiai Szolgálat
Országos Meteorológiai Szolgálat Az Országos Meteorológiai Szolgálat állomáshálózata, a debreceni szinoptikus állomás Készítette: Jákfalvi Mihály 2008. március 27. Az Országos Meteorológiai Szolgálat állomáshálózata,
Pomucz Tamás edző, oktató Vitorlás oktatók I. szakmai konferenciája Tihany, 2014. Június 5-6
Pomucz Tamás edző, oktató Vitorlás oktatók I. szakmai konferenciája Tihany, 2014. Június 5-6 1. Csoportok kialakítása, mozgatása, biztonság 2. Motorossal manőverezés, helyezkedés, mentés, vontatás 3. Meteorológiai
86 Spanyolország - costa dorada Ariadne Travel - Nyaralások
Costa Dorada Ha Spanyolország és nyaralás, akkor nekünk, magyaroknak elsősorban a Costa Brava turistáktól nyüzsgő tengerpartja jut eszünkbe. Kevesen tudják azonban, hogy kicsit délebbre, a Costa Dorada,
Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping
Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492