Jelinekné dr. Vári Zsuzsa Falussy Anna Ti hogyan csináljátok? 2007-ben
|
|
- István Fazekas
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jelinekné dr. Vári Zsuzsa Falussy Anna Ti hogyan csináljátok? 2007-ben A korábbi évek teremtette hagyományoknak megfelelően idén is kiírta a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával a népszerűvé vált Ti hogyan csináljátok? programot, amelynek célja a szociális szolgáltatások mintaszerű projektjeinek összegyűjtése, illetve a médiában, valamint a Tapasztalatcsere Műhelyek keretében történő bemutatása. Programkategóriák 2007-ben a korábbitól eltérő kategóriákban lehetett indulni, amelyek az alábbi diagramon láthatóak. 1. ábra
2 A programok elbírálása Az előértékelést kategóriánként a szakterületről önként jelentkezett szakemberek végezték. A benyújtott programok továbbjutó egyharmada közül az Értékelő Bizottság felkért tagjai (a szakminisztérium és a szakmai szervezetek képviselői) választották ki a nyerteseket. A pályaművek elbírálásánál a jó gyakorlat eredményessége, a program bemutatását célzó űrlap kitöltése (közérthető megfogalmazás, lényegi válaszadás), a jó gyakorlat újszerűsége, illetve fenntarthatósága került értékelésre. Mivel az egyes kategóriákban induló programok számában, minőségében is lényeges eltérések mutatkoztak, ezért a III. kategóriában nem adtak ki díjat, míg a IV. kategóriában két díjazott program született. További egy program különdíjban, valamint két program megosztott különdíjban részesült. 2
3 A díjazott programok I. kategória Információs Híd / Márkusné Varga Judit Fővárosi Önkormányzat Értelmi Fogyatékosok Otthona, Tordas II. kategória Tanácsadás, ismeretterjesztő előadássorozat idős családtagjaikat gondozó hozzátartozók részére / Schütz János, Hende Tamásné Szociális Szolgáltató Központ, Szombathely III. kategória Nem került díjazásra egy program sem. IV. kategória Az Idősotthonok Szépkorú, de Ifjúszívű Lakóinak Kulturális és Sportversenye / Bartáné Pataki Viktória, Koczka Attiláné, Ballagó József, Vincze Ferencné Fehér akác Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, Jászapáti MOZAIK Komplex képesség- és személyiségfejlesztő program felnőtt korú értelmi sérültek számára / Sándor Ildikó, Gábor Mária Magdolna, Bíró Zoltánné, Horváth Lászlóné, Tillinger Károlyné Gyöngyfa Napközi Otthon, Kaposvár V. kategória Mikulás Fesztivál / Köteles Erika 3
4 Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Különdíj Sikerterápia az együttműködésért / Kincs Alexa Júlia, Kelemen Péterné, Kékesi Szilárd János Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat "KIKELET" Ápoló -Gondozó Otthona, Tarpa Megosztott különdíj Kommunikálni jó! / Paless Eszter Beszélgetünk? súlyos beszédzavarral élő gyermekek specializált logopédiai ellátása / Tökölyi Réka Bliss Alapítvány Segítő Kommunikáció - módszertani Központ, Budapest A benyújtott programok A Ti hogyan csináljátok? program három éve alatt összesen 126 szociális szolgáltatást végző intézmény 222 pályaművet adott be. Egyes szolgáltatók több pályaművet is benyújtottak, illetve egymást követő években is pályáztak ben összesen 39 db program érkezett be. Az idén programot benyújtó szolgáltatók közül 1 intézmény mindhárom évben, 6 intézmény pedig kétszer vett részt a Ti hogyan csináljátok? programon közülük egy szolgáltató kivételével mindannyian legalább egyszer díjazásban részesültek. A 2004/2005-ös, valamint a 2005/2006-os évben a kimagaslóan legtöbb pályázat az idősellátás területéről érkezett (33 db.), az idén a korábbi években is jól szereplő fogyatékosellátás vitte el a pálmát mind a beküldött programok (11 db.), mind a nyertesek számát (3 db.) tekintve. Ehhez képest az összes többi szakterületről kevesebb, mint feleennyi program érkezett: idősellátásból 5, pszichiátriai-, szenvedélybeteg-ellátásból, családsegítő szolgáltatásból külön-külön 3 program érkezett. Az integrált szolgáltatás területéről érkező programok (9 db.) között szinte minden szakterület megjelenik, kivéve a hajléktalanellátást és a falu-és tanyagondnoki szolgálatot, amelyek az idén egy programot se nyújtottak be, és az előző években is csak kis számmal képviseltették magukat. A szakterületi besorolásban az 4
5 egyéb kategóriába tartozó pályaművek módszertani tevékenységről, közösségi pszichiátriai ellátásról és hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrálásáról adnak számot. A három év alatt a legtöbb program Dél-Alföld (53), Észak-Magyarország (50) és Észak-Alföld (43) régióból érkezett. Ennél lényegesen kevesebb pályázatot nyújtottak be Kelet- és Dél-Dunántúl (22, 25), valamint Közép-Magyarország (26) régióból. A legtöbb díjazottat ennek ellenére a dunántúli régiók adták. A beküldött pályázatok számát (38) tekintve a középmezőnyhöz tartozó Nyugat-Dunántúlról való a legtöbb díjazott program (6). A 2007-es év is ezt a tendenciát követte. A legtöbb programot benyújtó észak-magyarországi régió egyetlen díjat sem vitt el, míg a kisebb arányban részt vevő dunántúli régiók nyerték a díjak nagyobb hányadát. 2. ábra 5
6 2004/2005-ben messze legmagasabb arányban a helyi működési szintű szolgáltatók adtak be pályázatot, ehhez képest a díjazás inkább a magasabb működési szintű intézményeknek kedvezett. 2005/2006-ban a megyei működési szintű szolgáltatók a helyiekkel közel azonos arányban szerepeltek, idén pedig az országos szintű szolgáltatók az előbbiekkel azonos számban nyújtottak be programot. Minden lehetséges működési szintű szolgáltatónál születtek díjnyertes pályaművek. 6
7 3. ábra 7
8 A programot benyújtó szolgáltatók jogi státusza tekintetében elmozdulás figyelhető meg. Bár mindhárom évben a programot benyújtó szolgáltatók többsége önkormányzati intézmény, azok 2005/2006. évi 87%-os aránya idén 56%-ra csökkent, ezzel szemben a nonprofit és egyéb jogi státuszú intézmények aránya növekedett. 4. ábra 8
9 A nyilvánosság biztosítása Az eredményeket a hagyományoknak megfelelően díjátadó ünnepségen hirdettük ki, amelyen az összes résztvevő egy 2005/2006-os pályaművekből készült CD-t, valamint az idei programokat bemutató füzetet kapott ajándékba. A jó gyakorlatoknak a korábbinál szélesebb nyilvánosságot kívánunk biztosítani a programon részt vevők körét kibővítve a szociális szakemberek tágabb körével a Kapocs című folyóirat idei számaiban, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet honlapján ( valamint a szeptembertől megrendezésre kerülő tapasztalatcsere műhelyeken. Ez utóbbi rendezvények célja, hogy a szakma képviselői a helyszínen ismerkedhessenek meg 9
10 a bevált gyakorlatokkal, mintaszerű projektekkel, miközben a széleskörű kapcsolatépítésre is lehetőség nyílik ben összesen 13, míg a 2006-ban 9 műhelytalálkozó került megrendezésre. Fontos továbbá, hogy ne csak a szakma, hanem egyéb érdekeltek (területi érdekeltség, szociális rászorultság stb.) is tudomást szerezzenek a jó gyakorlatokról. Ezt a szempontot szem előtt tartva, idén először, felvettük a kapcsolatot a helyi médiával is, bemutatására ajánlva a nyertes programokat. Tapasztalatunk szerint évről évre újabb és újabb intézmények színesítik a Ti hogyan csináljátok? résztvevői palettáját, még akkor is, ha idén a programot benyújtók számában sajnálatos visszaesés mutatkozott. A jó gyakorlatok szavakba öntése nemcsak a nyilvánosság tájékoztatása miatt fontos, hanem az egyes programok fejlődésének feltételét is jelenti. Különösen értékes lehet, ha a gyakorlatban dolgozó szakemberek megfogalmazzák felhalmozódott tapasztalataikat, ezzel tudatosítva saját tevékenységüket, valamint kamatoztatva kincseiket más szakemberek számára is. 10
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek 2011. szeptember 29.
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás i döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek Feladatmutatóra jutó támogatás összege Békés Megyei Hajnal István Szociális 1 SZF-SZ-002/2-2010 Békés Megyei
A hajléktalan emberek véleménye a kidolgozott szakmai és módszertani elveket alkalmazó programokról MUNKÁNK EREDMÉNYEI
A hajléktalan emberek véleménye a kidolgozott szakmai és módszertani elveket alkalmazó programokról MUNKÁNK EREDMÉNYEI Az elégedettségi kérdőív A válaszadás önkéntes volt A kérdőív kitöltése névtelen volt
1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület
1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni
Beruházás-statisztika
OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási
MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013)
MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A Magyar Tudományos Művek
2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései
2. Melléklet - A Közép-magyarországi Regionális Szociális Módszertani Konzorcium képzései Továbbképzés neve, engedélyszáma Célcsoport Helyszín, időpont Pontért ék Ár Kapcsolattartó 1 Mentálisan hanyatló
A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. Szombathely és Kistérsége Integrált Támogató Szolgálata
A Regionális Szociális Forrásközpont Nonprofit Kft. Szombathely és Kistérsége Integrált Támogató Szolgálata referencia intézményi tevékenységének bemutatása Budapest, 2011. január 27. Szombathely és Kistérsége
Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről törölt személyekről
Utolsó frissítés dátuma: 2019.02.21. Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye az Országos Szociálpolitikai Szakértői jegyzékről törölt személyekről Az Országos Gyermekvédelmi Szakértői jegyzékről
A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK KERETÉBEN KIÍRÁSRA KERÜLT SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOK ÉS GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK INFRASTRUKTURÁLIS
A REGIONÁLIS OPERATÍV PROGRAMOK KERETÉBEN KIÍRÁSRA KERÜLT SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSOK ÉS GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁSOK INFRASTRUKTURÁLIS FEJLESZTÉSÉT, BÖLCSŐDÉK ÖNÁLLÓ FEJLESZTÉSÉT, VALAMINT AZ AKADÁLYMENTESÍTÉST
Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - Tématerületek és tevékenység típusok-
Rubeus Egyesület Szedervessző 1082 Budapest, Nap u. 3. Tel.: 06-20/669-5629 www.rubeus.hu e-mail: rubeus@rubeus.hu Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - Tématerületek és tevékenység típusok-
Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről törölt személyekről
Utolsó frissítés dátuma: 2019.07.29. Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye az Országos Szociálpolitikai Szakértői jegyzékről törölt személyekről Az Országos Gyermekvédelmi Szakértői jegyzékről
2.3.2 Szociális ellátás
2.3.2 Szociális ellátás A szociális szolgáltatások, ellátások, juttatások célja a szociális jogok érvényre juttatása, a szociális biztonság megteremtése, megőrzése. A szociális ellátás intézményrendszeréhez
A projekt részcéljai:
ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó
Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről
Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2017. április 19-én, a kaposvári Polgármesteri
Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Közösségi Kezdeményezés Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és
7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet
7/2006. (I. 13.) Korm. rendelet a 2006. évi decentralizált fejlesztési programok előirányzatainak régiók és megyék közötti felosztásáról, valamint a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai április FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. áprilisában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
Országos KID Egyesület
Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)
A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL. Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek Január 16.
A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek 2018. Január 16. PROJEKT ÉRTÉKELÉS GYAKORLATA Transzparens, szabályozott folyamat 2 független, de a szakterületen
EGYSZERŰSÍTETT PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ A FELHÍVÁS SZÁMA: 2016/IV. (KONVERGENCIA-RÉGIÓK)
P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S É S Ú T M U T A T Ó EGYSZERŰSÍTETT PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ A FELHÍVÁS SZÁMA: 2016/IV. (KONVERGENCIA-RÉGIÓK) A Van Esély Alapítvány pályázatot hirdet hajléktalan emberek és
BM-15 pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK
BM-15 pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK 0019 Békés Megyei 0017 0071 0041 Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Dél-dunántúli Regionális Forrásközpont Szolgáltató Nkft. 0039 0045 0044 0055 0010 EMMI Debreceni
A Közép-magyarországi régió vállalkozásainak támogatása a KMOP keretein belül. Varju László, Elnök, KMRFT október 14.
A Közép-magyarországi régió vállalkozásainak támogatása a KMOP keretein belül Varju László, Elnök, KMRFT 2008. október 14. KMRFT - Adatok, feladatok A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács
BM-16-MA/MI pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK
BM-16-MA/MI pályázati döntés NYERTES PÁLYÁZATOK MAKRO PÁLYÁZATOK Választott komponensek Bíráló Bizottság által BM-16-MA-0003 Baranya Megyei Önkorm. Közegészségügyi, Narkomán Fiatalokat Gyógyító- Foglalkoztató
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására 1. Jelen konzorciumi együttműködési megállapodás (a továbbiakban Megállapodás) aláírásával a 2. pontban megnevezett szerződő felek
Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)
Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai
Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ
Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában
Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs
2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása. Konvergencia régiók.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Atipikus foglalkoztatási formák támogatása Konvergencia régiók Kódszám: TAMOP 2.4.3. A-09/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,
VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!
VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával
A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények
13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,
KÖZÉTKEZTETÉS AZ ÉRINTETTEK SZEMÉVEL SZÜLŐK
KÖZÉTKEZTETÉS AZ ÉRINTETTEK SZEMÉVEL SZÜLŐK Fail Ágnes és Szombathelyi Szilvia Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet KÖZÉTKEZTETÉS KÖZPONTBAN AZ EGÉSZSÉG A NEMZETI CSALÁD ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI INTÉZET
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A STOPLI Sportegyesület nyílt pályázatot hirdet az Én megcsinálom 2018 ösztöndíj elnyerésére. A STOPLI Sportegyesület az Én megcsinálom 2018 ösztöndíjat azon 10-21 év közötti fiataloknak
Virágos Dunaújvárosért 2013
Virágos Dunaújvárosért 2013 Virágos Dunaújvárosért 2013 A Gazdasági és Területfejlesztési Bizottság egyetértésével Városunk Települési Környezetvédelmi Programja feladatainak és célkit?zéseinek megvalósítása
FELHÍVÁS PÁLYÁZATI ÉRTÉKELŐ SZAKEMBEREK RÉSZÉRE
FELHÍVÁS PÁLYÁZATI ÉRTÉKELŐ SZAKEMBEREK RÉSZÉRE A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet a közalapítvány által kezelt pályázatok bírálatában való részvételre köznevelés, felsőoktatás, felnőtt tanulás,
ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda
A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat által jelenleg biztosított /kötelező / alapszolgáltatások és szakellátások formái és az ellátottak száma Az alábbi önkormányzati fenntartású intézmények
HOGY IS LESZ EZ? - ORSZI
Mottó: Már látom a fényt az alagút végén. de miért dudál? HOGY IS LESZ EZ? - ORSZI Szabóné Varga Valéria ORSZI Szociális Főigazgató-helyettes HOGY IS VAN EZ? - ORSZI VOLT VAN LESZ MUCSÖ OOSZI ORSZI?????NSZRH
Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról
Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési
NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP JANUÁR
NYITÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS NŐI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTJÁNAK LÉTREHOZÁSA EFOP-1.2.9-17-2017-00042 2018. JANUÁR 18. 13.00 A konzorcium tagjai: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri
Támogatásban részesített kistérségi pályázatok 2006. év
Támogatásban részesített kistérségi pályázatok 200 év Igényelt támogatás Sürgősségi műszerek beszerzése 200 eft 0 Ft 195 eft BM Önerő Alap pályázat "Szélessávú internet kiépítése" pályázathoz Kistérségi
TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS
A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163
K I V O N A T O S J E G Y Z Ő K Ö N Y V
K I V O N A T O S J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Észak-alföldi Regionális Szociálpolitikai Tanács 2006. április 20-ai üléséről, mely készült a részletes jegyzőkönyv alapján Helyszín: Szolnok, Megyeháza, (Kossuth
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására
KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Támogatási kérelem benyújtására 1. Jelen konzorciumi együttműködési megállapodás (a továbbiakban Megállapodás) aláírásával a 2. pontban megnevezett szerződő felek
Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN. Pályázati kód: CESK15/1
Pályázati kiírás TEHETSÉGES ÓVODÁSKORÚ GYERMEKEK KÉPZÉSI TÁMOGATÁSA A CAMBRIDGE ANGOL NYELVI SPORTÓVODÁBAN Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati kód: CESK15/1 Pályázati címe: Tehetséges óvodáskorú gyermekek
GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN
GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN Darvas Ágnes (ELTE TáTK-MTA GYEP) Helyzet és válaszok Gyerekszegénység, gyerekjólét elmúlt évtizedek kiemelt témája miért? Beavatkozás
4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008
Jókai Mór Művelődési Központ Projekt iroda 8500 Pápa, Erzsébet liget 1. 89/320-274 E-mail: tudashalo@globonet.hu
Jókai Mór Művelődési Központ Projekt iroda 8500 Pápa, Erzsébet liget 1. 89/320-274 E-mail: tudashalo@globonet.hu A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer
ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564
ÉLETÚT ALAPÍTVÁNY 2600 Vác, Zichy Hippolyt u.22. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 13-0283-04 Akkreditációs lajstromszám: AL - 0564 Tel/fax: 27-302-893 Mobil: 30-29 33 657 E-mail: eletut @eletutvac.hu
VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT
VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2017. 01. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozás jellemzői 2017. január 1-én 1. táblázat Várakozók ellátási forma/típus/altípus szerinti megoszlásai Színkód 1: narancs = szakosított
A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 47/2007. (VIII. 31.) rendelete 1 a szociális igazgatásról és egyes szociális ellátásokról szóló 8/1996. (IV. 1.) rendelet módosításáról Óbuda-Békásmegyer
Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet!
Film Up! Érdekes a kutatásod? Fontosnak tartod, hogy ezt mások is megismerjék? Készíts filmet! Filmpályázati felhívás PhD- és MSc/MA-hallgatók számára Az ELTE Rektori Hivatal Pályázati és Innovációs Központja
GYEREKESÉLY PROGRAM ORSZÁGOS KITERJESZTÉSÉNEK SZAKMAI-MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA ÉS A PROGRAM KÍSÉRÉSE
GYEREKESÉLY PROGRAM ORSZÁGOS KITERJESZTÉSÉNEK SZAKMAI-MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA ÉS A PROGRAM KÍSÉRÉSE Kecskés Éva szakmai vezető Budapest - Moha Ház, 2014.12.12. ELŐZMÉNYEK, GYERMEKSZEGÉNYSÉG, KOMPLEXITÁS
Közhasznúsági melléklet 2012
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2012 -1-1. Tárgyévben
A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória
A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület bemutatása A Figyelj
Tartalmi beszámoló. a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről
Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008-ban is az alapító okiratban foglaltak szerint végezte tevékenységét. Az alapítványnak köztartozása
Társadalmi Megújulás Operatív Program
Kiemelt projekt tervezési felhívás a Társadalmi Megújulás Operatív Program A hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása című tervezési felhíváshoz
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal. Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság. Pályázati Felhívás
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság Pályázati Felhívás Turisztikai vonzerők fejlesztése 1/2004/ROP1.1 2004. február A REGIONÁLIS FEJLESZTÉS
TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019
Társadalmi Megújulás Operatív Program Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsőoktatásban pályázat Kódszám: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001
FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan
LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL
LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek szociális szakosított ellátását
NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM. MIN [SGTIs R
3 1't' Cáitt Iromány: Érkezett : 2012 JÚN 2 6, NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MIN [SGTIs R Iktatószám: NGM/t 3098 (2012) Válasz a K/7593-7611 számú írásbeli kérdésekre: Fiatalok munkaerő-piaci integrációjának
AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉSBEN VÉGZŐK TERVEI A TOVÁBBTANULÁS ÉS MUNKÁBA ÁLLÁS KAPCSÁN
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉSBEN VÉGZŐK TERVEI A TOVÁBBTANULÁS ÉS MUNKÁBA ÁLLÁS KAPCSÁN Ercsei Kálmán Országos Neveléstudományi
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közleménye a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéseit tartalmazó jegyzék közzétételéről A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről
A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA. 2009.június 1. 2010.május 31. 8 548 800. 2009.június 1. 2010.május 31. 8 689 200. 2009.június 1. 2010.május 31.
A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-4809/09 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók Egyesülete (TOSINA Egyesület) 2009.június
KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG
KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, június 24.
Javaslat támogatási kérelem benyújtására az EFOP-1.4.2-16 kódszámú, Integrált térségi gyermekprogramok című felhívásra Ózd, 2016. június 24. Előterjesztő: Társulás Elnöke Előkészítő: Munkaszervezet Hatósági
Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap
"Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai
Szerepünk a szociális gazdaságban. Kisbér, 2015. március 4.
Szerepünk a szociális gazdaságban Kisbér, 2015. március 4. Az OFA szerepe a foglalkoztatás elősegítésében 1. 1992-től foglalkoztatási (kísérleti) programok támogatása (Telepes, Lakmusz, Tranzit, Újra Dolgozom,
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2015. április 15.-én, a kaposvári Polgármesteri
Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről
Összefoglaló a "Play with us" játékos angol nyelvi csapatversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 05. 10. 14.00 rendező intézményének neve: Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola, Tiszaújváros
Szakmafejlesztési eredmények, tervezett folyamatok
Szakmafejlesztési eredmények, tervezett folyamatok Budapest, 2016. október 3. Ráczné Németh Teodóra Szociális Szakmafejlesztési Módszertan és Kutatási Osztály vezetője Módszertani feladatok elosztása Általános
3. Csak saját készítésű pályaművek küldhetők. A pályázat témája: Én és a média, az egyes pályaműveknek akár rajz, akár fotó címet kell adni.
Az Én és a média rajz- és fotópályázat részvételi és játékszabályzata A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által létrehozott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ (székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi
Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről
Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos i Rajzversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március rendező intézményének neve: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása:
KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése
KÉPZŐI FELHÍVÁS Tárgy Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus Alapítvány Budapesti Szervezete Határidő 2013. február
Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69.
Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69. Intézményvezető: Fatérné Rothbart Mária fater.maria@hszi21.hu Intézményvezető-helyettes:
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2018. április 18-án, a kaposvári Polgármesteri
T A R T A L O M. 1. A szervezet alapadatai. 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege
Hit és Fény Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Budapest, 2009. május 30. 2 T A R T A L O M 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszeres könyvvitelt vezető alapítványok közhasznú beszámolójának mérlege 3.
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal. Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság. Pályázati Felhívás
Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság Pályázati Felhívás Hátrányos helyzetű régiók és kistérségek elérhetőségének javítása 1/2004/ROP
Életjel Alapítvány 2006. évi
Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004
A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május
Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.
Összefoglaló a Játék-Szín Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozóról
Összefoglaló a Játék-Szín Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozóról Szervezetünk, a Mentálhigiénés Egyesület - Pszichiátriai és Szenvedélybeteg ellátás Dél-alföldi Szociális Módszertana 2008-ban
Közhasznúsági melléklet 2014
Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: TPK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/ 01 /2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2014 Debrecen,
XI. BRAMAC TETÕFEDÕ BAJNOKSÁG
XI. BRAMAC TETÕFEDÕ BAJNOKSÁG Pályázati kiírás a XI. Bramac Te A pályázat célja Szakszerûen kivitelezett, esztétikus Bramac tetôrendszer felhasználásával fedett épületek megismerése, leendô építtetôkkel
Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális
ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége
Jó gyakorlatok és kihívások az önálló életvitel kialakítása területén ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége Bemutatkozás A Szövetség 1997-ben alakult
ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012.
ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Vállalkozásfejlesztés Témakör Ki pályázhat? Támogatás összege (Ft) KKV-k pályázhatnak (nagyválallat nem!) KKV technológia fejlesztés (A)
XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.
XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília
SZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP
PÁLYÁZATI ADATLAP Hazavárunk Esély Otthon fiatalok számára Szentlőrincen című EFOP- 1.2.11-16-2017-00010 azonosítószámú projektben Önkormányzati Ösztöndíj- pályázat igényléséhez 1 (Nyomtatott betűvel kérjük
CV - Kocsis Erzsébet
CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia
A Szolgáltató Város Szolgáltató Szolnok projekthez csatlakozott közszolgáltatók
A Szolgáltató Város Szolgáltató Szolnok projekthez csatlakozott közszolgáltatók Ágazat Szekció JNSZMKH Népegészségügyi Szakig. 1. Szerve, Szolnoki, Törökszentmiklósi Kistérségi Népegészségügyi Intézet
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ jún.
DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAERİ-PIACI HELYZET ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 2009. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Házi segítségnyújtás fejlesztése. Kódszám: TÁMOP-5.4.3-10/2
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Házi segítségnyújtás fejlesztése c. program támogatásához A konvergencia régiók területén Kódszám: TÁMOP-5.4.3-10/2 A projektek az Európai