Ünnepi hetek KECSKEMÉT november 28., XXVII/48.
|
|
- Mihály Szekeres
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ünnepi hetek KECSKEMÉT november 28., XXVII/48. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk Kecskemét, Dohány u. 12. Tel.: 06-30/
2 Ünnepi hetek november 28. BOLDOG LEMEZ EGY BOLDOG ÉNEKESNŐTŐL Szekeres Adrien hét év után új lemezzel jelentkezik. Karácsonyi, kecskeméti koncertjén az ünnepi dalok mellett, ezekből is hallhat ízelítőt a közönség. Ennek kapcsán beszélgettünk az énekesnővel karácsonyról, jótékonykodásról, zenéről és az új lemezéről. Minden évben ad a karácsonyi időszakban koncerteket. Hogyan tudja a turnét összehangolni az otthoni ünnepi készülődéssel? Nagyon nagy szervezéssel. Az egész életünk erről szól, folyamatosan logisztikázunk. Próbáljuk utolérni magunkat, de működik. Tudom kitől kérhetek és kapok segítséget. Most már azért is könnyebb, mert a lányaim nem olyan kicsik. Az önállóságuk nagy előny. Nyílt titok, hogy mi nagyon szeretjük a karácsonyt, karácsonyrajongók vagyunk. Próbájuk megélni ezt az időszakot, sőt egészen január végéig elhúzzuk. Imádom a karácsony fényeit annyira, hogy állandóan gyertyát gyújtunk. A kislányaimmal mézeskalácsot sütünk és közben zenét hallgatunk, énekelünk. Rengeteg karácsonyi albumunk van különböző stílusban, sokat közülük külföldről szereztünk be. Mindenhonnan hozunk haza karácsonyi CD-t. Nem rég voltunk New Yorkban, ahol betévedtünk a kínai negyedben egy karácsony boltba. Azóta hangolódunk az ünnepre. A Szekeres Adrien koncert karácsonykor természetes. De Szekeres Adrien és családja milyen koncertre jár ilyenkor? Az az igazság, hogy ebben az időszakban nagyon nehéz eljutnunk koncertre, vagy színházba. Azért mindig igyekszünk. Nyilván ilyenkor nem maradhat ki az opera, tavaly a Diótörőt láttuk. A Vörösmarty térre is mindig ellátogatunk. A gyerekekkel múlt héten például egy Csajkovszkij esten voltunk, most pedig a Macskák musical következik. Olyan programokat keresünk, ami nekünk és nekik is jó. Mind a két lányom zenél, így gyakran járunk zeneiskolai koncertekre is. Rengeteg stílusban kipróbálta már magát és operát is szokott énekelni a koncerteken. Hogyan fogadja a közönség? Van e mögött esetleg tanítói, nevelői szándék? Persze, hogy van és borzasztóan jól működik! A komolyzene Alfája és Ómegája a zenének. Muszáj, hogy az emberek valamilyen mértékben ismerjék. Nem lehet például összehasonlítani egy szimfonikus zenei kíséretet egy fél playback-kel előadott dallal. A zene annyira sokrétű és az opera ennek fontos része. Az emberek, pedig nagyon pozitívan, nyitottan reagálnak rá. Az egyik Arénás koncertemen pont egy ária után
3 3 tapsoltak állva az emberek. Nagyon sok olyan visszajelzést kapok rajongóktól, hogy szívesen mennének operába, tudok-e ajánlani. Balczó Péterrel az operaház tenorjával gyakran fellépek és voltak olyan rajongók, akik a fellépés után elmentek megnézni őt az operába. Azt gondolom, hogy kínálni kell a közönségnek különböző zenei stílusokat. December 20-án lesz koncertje Kecskeméten, A Szeretet Ünnepén címmel a Hírös Agórában, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral. Hogyan készülnek a fellépésre? Dolgoztunk már együtt a kecskeméti szimfonikusokkal. Külön és közösen is próbálunk. Több koncertünk lesz közösen, így sok időnk lesz összeszokni. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar egy kiváló zenekar és örülök, hogy sok év után megint együtt dolgozhatunk. Mindig szeretem a maximumot adni és boldogít a tudat, hogy helyi támogatók is örömmel csatlakoztak a koncerthez. Külön köszönöm Kecskemétnek és partnereinknek a támogatást. Mindez azért tudott így létrejönni, mert mindannyian szeretnénk valami maradandót alkotni. A koncert után dedikálással várja rajongóit és az új klipjébe is bevonja a közönségét. Ezek szerint nagyon fontos Önnek a személyes kapcsolattartás a rajongókkal. Számomra ez nagyon fontos. A videoklipnél célunk, hogy az emberek merjék megmutatni azt, hogy szeretnek valakit. Mostanában úgy érzem, mintha ciki lenne Magyarországon érzelmes dalokat hallgatni, vagy felvállalni a mély érzéseket, melyek ebből fakadnak. Az Így szerettek ők című dalom videoklipjéhez arra kérjük az embereket, hogy merjék vállalni az érzéseiket. Így megmutathatjuk a világnak, hogy igenis tudunk szeretni. Megjelent... Ingyenes családi magzin Szerkesztőségünkben is megtalálható: Kecskemét, Kőhíd u. 17. facebook.com/csaladinfomagazin Tudom, hogy nagyon fontos Önnek a jótékonykodás. Kislányai figyelmét is felhívja a segítségnyújtás fontosságára? Természetesen. A lányaim nem csak otthon, hanem szerencsére az iskolában is lehetőséget kapnak segíteni másokon, és olyan projektekben tevékenykedni, melyeket az iskolák szerveznek. Amit otthon megtanulnak, azt viszik tovább a nagyvilágba. Fontos a gyerekekkel beszélni arról, hogy vannak emberek, akik nem olyan szerencsések, mint ők és felelősségünk segíteni. Hiszek abban, hogy minden emberben van legalább egy pici jóság. Azt a jót pedig sohasem késő előcsalogatni. Kinek ajánlaná az új, Megállók című lemezt? Azoknak ajánlom, akik szeretnének egy kicsit megállni a mai rohanó világban. Egy kicsit kiszállni a mókuskerékből. Aki fogékony a szépre és a mélyebb érzésekre, elmélkedésre, nemtől, kortól függetlenül, az élvezni fogja. Én nem tudok szerepet játszani, boldog ember vagyok, így ez a lemez is egy boldog lemez lett. Vágsélei Csilla Fotó: Varga Zoltán
4 november 28. CIFRAPALOTA TÉLI TÁRLAT 2016 A kiállítás rendezője: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének vezetője A tárlat megtekinthető január 29-ig, keddtől vasárnapig óráig. VÉRADÁS november 28. hétfő 12:30 15:00 Thomas&Betts Kecskemét Boróka utca 16. december 3. szombat 10:00-13:00 Bíró Lajos utcai Óvoda Kecskemét Bíró Lajos u. 22. december 6. kedd 10:00-15:00 Knorr-Bremse Kft. Kecskemét Georg Knorr u. 8. KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR november 29., kedd 13:00-14:00 VILÁGADAPTER Rendhagyó irodalomóra Tóth Krisztina költővel Nem középiskolás fokon" Beszélgető partner: Schnell Ildikó középiskolai tanár december 1., csütörtök 17:00-18:00 ZSIDÓ HÉTKÖZNAPOK Dr. Róna Tamás vezető rabbi előadása december 6., kedd 15:00-16:00 NYUGDÍJAS KÖNYVBARÁTOK KLUBJA Az épület és a kiállítás december 22. és január 9. között zárva tart! Támogató: Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota Kiállítóhelye Kecskemét, Rákóczi út 1.; Tel.: 76/ GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Kecskeméten a gyógyszertári ügyeletet a SZENT BENEDEK EUROPATIKA (Kecskemét, Kápolna u. 15.) látja el az alábbi ügyeleti és készenléti rend szerint: ÜGYELET: hétfőtől vasárnapig: 20:00-24:00 óráig ünnepnapokon: 16:00-24:00 óráig KÉSZENLÉT: hétfőtől vasárnapig illetve ünnepnapokon: 00:00-7:00 óráig A készenlét elérhetőségének telefonszáma: 76/ december 7., szerda 16:00-17:00 EURÓPA IFJÚ KÖLTŐJE Eredményhirdetés december 8., csütörtök 14:00-15:00 IDŐSEK AKADÉMIÁJA Karácsonyi ünnepség Legkedvesebb élményeim nagyszüleimmel - Gyermekpályázat eredményhirdetése december 8., csütörtök 17:00-18:00 VÁLTÓÁRAM - Szöllősi Mátyás könyvének bemutatója Közreműködik: Turai Gábor Kamil művészetfilozófus december 10., szombat 16:00-17:00 MONTÁZS EST december 15., csütörtök 16:30-17:30 UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN VATIKÁN, AZ EGYHÁZI ÁLLAM Bella Rózsa művésztanár előadása Közreműködik a Katona József Könyvtár Nőikara december 16., péntek 16:00-17:00 SÁNTHA GYÖRGY EMLÉKKÖR RENDEZVÉNYE Helyszín: I. emeleti kisterem Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 76/ A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület idén is megszervezi Adventi szombat esték elnevezésű programsorozatát, melynek keretében hétről-hétre meggyújtanak egy-egy gyertyát a város adventi koszorúján. Közös adventi gyertyagyújtás Kecskemét főterén a Városháza előtt felállított adventi koszorúnál. A második adventi gyertya gyújtásra december 3-án, szombaton kerül sor Ünnepi gyertyagyújtás: 17 óra Az ünnepi műsorban közreműködnek: M. Bodon Pál Zeneiskola növendékei Horváth Antónia énekművész Kinder Óvoda gyermekei Adventi üzenetet mond: Feczák László görögkatolikus parókus Zenés, verses adventi áhítat: Szerdi Szilárd, a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora A második gyertyát meggyújtja: Gaál József és dr. Homoki Tamás alpolgármesterek A gyertyagyújtás alatt énekel: Horváth Antónia énekművész Szeretetvendégség: Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület a Városháza előtt A harmadik adventi gyertya gyújtásra december 10-én, szombaton kerül sor Ünnepi gyertyagyújtás: 17 óra Az ünnepi műsorban közreműködnek: Református Általános Iskola és Gimnázium diákjai M. Bodon Pál Zeneiskola növendékei Nagyné Banó Éva énekművész Adventi üzenetet mond: Varga Nándor, a Kecskemét-nyugati egyházrész lelkipásztora elnöklelkész A harmadik adventi gyertyát meggyújtja: dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Mák Kornél alpolgármester A gyertyagyújtás alatt énekel: Nagyné Banó Éva énekművész Szeretetvendégség: 18 órakor Adventi ÖrömEst az önkéntesség jegyében jótékonysági hangverseny az evangélikus templomban az M. Bodon Pál Zeneiskola növendékeinek közreműködésével
5 5 CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ Hurrá! Újra a Ciróka Bábszínházba költözött a MIKULÁS! Magyarországi barátai közül a Mikulás ismét a bábszínházat választotta lakhelyéül. A bábszínház dolgozóinak kérésére megengedte, hogy napközben, míg a gyerekeket látogatja, megnézhessétek a szobáját. Menjetek és kukucskáljatok be a Mikulás kuckójába! A látogatókat december 1. és december 20. között, előre egyeztetett időpontban várják. Bejelentkezés a 76/ es telefonszámon KARÁCSONY A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN MÚZEUMI ELŐADÁSOK KÜLSŐ HELYSZÍNEKEN Immár hagyomány, hogy minden év decemberében ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének vezetője, a karácsonyi ünnepek méltó lelki és szellemi előkészítéseként, ingyenes vetített képes előadásokat tart kecskeméti és környékbeli általános- és középiskolákban, egyetemen, munkahelyi és egyházi közösségeknek, nyugdíjas klubokban, művelődési házakban, könyvtárakban. Az előadás mindig igazodik az adott korosztályhoz, s olyan ismereteket kíván átadni a múzeumi szakember segítségével, melyek napjainkban sajnos még/már nem részei az általános műveltségnek. Az előadás megtartásához csupán egy projektorra, s egy viszonylag sötét teremre van szükség. Az előadás hossza az igényektől és a lehetőségektől függően perc. Érdeklődni, illetve az előadások helyszínét és időpontját az alábbi telefonszámokon (76/ ; 30/ ) és címen (gyergyadesz@gmail. com) lehet egyeztetni, megbeszélni az előadóval. ORVOSI ÜGYELET Felnőtt háziorvosi ügyelet: Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 76/ Házi gyermekorvosi ügyelet Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb, Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett) Telefon: 76/ Fogorvosi ügyelet: Smiledent Kft. Kecskemét, Piaristák tere 7., Telefon: 76/ Rendelési idő: szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon óráig NAGYTEREM KENYÉRBŐL KELT MESE december 1. csütörtök 10 óra december 5. hétfő 10 óra december 12. hétfő 10 óra JÓZSEF MONDÁ MÁRIÁNAK december 6. kedd 14 óra december 7. szerda 10 és 14 óra december 8. csütörtök 14 óra december 9. péntek 10 és 14 óra december 11. vasárnap 10:30 óra december 14.szerda 10 és 14 óra december 15. csütörtök 10 és 14 óra december 16. péntek 10 és 14 óra december 18. vasárnap 10:30 óra december 19. hétfő 10 óra december 20. kedd 14 óra FOGLALKOZTATÓ TEREM MIKULÁSKUCKÓ december 4. vasárnap 16:30, 17:00, 17:30 és 18 óra Kecskemét, Budai u / , Fax:76/ ciroka@ciroka.hu November 30-án, szerdán óráig a Hetényegyházi Közösségi Házban Adventi koszorú készítés óráig a Kék Elefánt Közösségi térben Adventi készülődés - ajtódísz készítése 18 órakor a Hírös Agóra Kulturális Központban Hattyúk dala VÁMOS MIKLÓS legújabb könyvének bemutatója Belépődíj: Ft December 2-án, pénteken 17 órakor a főtéri a színpadon A Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak karácsonyi műsora 18 órakor a főtéri színpadon Maghari Táltos Dobkör műsora Énekek és táltos dobok December 3-án, szombaton 9.30 órakor a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban BÓBITA - Zenés játszóház mondókákkal, Mikulás-váró dalos játékokkal ITT KOPOG, OTT KOPOG, MEGÉRKE- ZETT TÉLAPÓKA Ajánlott életkor: 1-4 éveseknek Vezeti: Roszikné Laczi Ildikó óvónő, tanító, zeneterapeuta, a Kokas Klára-módszer követője Belépés: bérlettel vagy alkalmi belépőjegy: Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére) 17 órakor a főtéren ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS Adventi üzenetet mond: Feczák László görögkatolikus parókus A második adventi gyertyát meggyújtják: Gaál József és dr. Homoki Tamás alpolgármesterek Az ünnepi műsor szereplői: M. Bodon Pál Zeneiskola tanárai és diákjai Kinder óvoda Szervezője: a Nők a Nemzet Jövőéért Egyesület 18 órakor a főtéri színpadon Daniel Speer Brass karácsonyi műsora December 4-én, vasárnap óráig a főtéren Mikulás Falu interaktív, zenés műsor az egész családnak A Mikulás falu délelőtt kinyitja kapuit, ahol a gyerekek találkozhatnak a manókkal, a Hókirálynővel és persze a Mikulással. és hogy senki le ne maradjon! ig Zenés interaktív játék a Hókirálynővel órakor Érkezik a Mikulás óráig Gyerekdalok a színpadon 12 órától Betlehemes műsor, pásztor tánc, felvonulás óráig Panka és az álommanó mesemusical A program ideje alatt arcfestés, lufi hajtogatás, lovasbemutató, lovas szánozás várja a gyerekeket. A fesztivál részletes programja a fesztivál műsorfüzetében, a oldalon és a facebookon olvasható. Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. Tel.: 76/ , hirosagora@hirosagora.hu KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ MICSODA TÁRSASÁG! november 29. kedd 17:00 Latinovits Z.b. december 4. vasárnap 15:00 Bérletszünet BOEING, BOEING december 2. péntek 19:00 Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ REQUIEM november 30. szerda 19:00 december 4. vasárnap 19:00 JÁNOS VITÉZ december 1. csütörtök 17:00 Nulladik óra A DIÓTÖRŐ december 3. szombat 11:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ KATONA JÓZSEF, AVAGY LÉGY A PÓKOK KÖZÖTT FICKÁNDOZIK december 1. csütörtök 19:00 ACÉLMAGNÓLIÁK december 4. vasárnap 19:00 Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 76/ , kecskemetikatona.hu
6 november 28. KECSKEMÉT, Ladánybenei út mellett kétrendbeli felújított, 125 nm+50 nm szép családi ház nagy telekkel eladó. I.ár: 33 MFt Tel.: 30/ KECSKEMÉT, Máriahegyben 772 nm bekerített, szépen gondozott zártkert kis házzal eladó. I.ár:5,9 MFt Tel.: 30/ KECSKEMÉT belvárosában, téglaépítésű első emeleti, 55 nm 2 szobás lakás eladó. Iá: 11,9 MFt. Tel: Tel.: 30/ KECSKEMÉT, Műkertvárosban két szobás, felújított családi ház, garázzsal, parkosított kerttel eladó. Iá: 14,5 MFt Tel: 30/ KECSKEMÉT belvárosában, 64 nm, nappali + 2 szobás, erkélyes, jó állapotú lakás eladó. Iá: 13,9 MFt Tel.: 30/ KECSKEMÉT belvárosában, színház közelében, akadálymentesített irodaházban, 18 nm iroda eladó. Iár: 6,5 MFt Tel.: 20/ KECSKEMÉT, Hunyadivárosban 57 nm, 2 szobás erkélyes, felújított lakás eladó, garázsvásárlási lehetőséggel. Iár: 13 MFt Tel.: 30/ KECSKEMÉT, Felsőszéktón 1885 nm építési telek, 30% beépíthetőséggel eladó. I.ár: 7,9 MFt Tel.: 30/ KECSKEMÉT, Máriahegyben 75 nm felújított modern családi ház, klímával, riasztóval, dupla garázzsal eladó. I.ár: 22,8 MFt Tel.: 30/ KECSKEMÉT, ladánybenei úton 860 nm telek, építési engedéllyel eladó. I.ár: 12,5 MFt Tel.: 30/ INGATLAN BELVÁROSI 2szobás, 5.emeleti,egyedi mérős panellakás eladó! 14,3M Tel:+36- KECSKEMÉT 1482nm-es 30/ TELJESEN felújított 3szobás, egyedi mérős, panellakás eladó! 16,5M Tel:+36-70/ ELADÓ Nagykőrösön felújított, 4 lakásos, téglaépítésű, társasházi lakás erkéllyel, padlástérrel, tárolóval, garázzsal, parkosított udvarral. Érd.: 06/70/ SZÉCHENYIVÁROSI 55nmes, 2szobás, 4.emeleti, konvektoros téglalakás eladó! 12,9M Tel:+36-30/ VACSIKÖZBEN földszinti, 4szobás,felújított, szigetelt panellakás garázzsal eladó! 19,9M Tel:+36-70/ ELADÓ Kecskemét, Felsőcsalánosban 957nm, 2 szoba, összkomfortos tanya, 4MFT.40nm-ig csere is érdekel megegyezéssel. 76/ (délután) SZÉCHENYIVÁROSBAN fiatalos, másfél szobás téglalakás autóbeállóval eladó! 15,4M Tel:+36-70/ HUNYADIVÁROSBAN 140nmes telken felújítandó családi ház eladó! 16,5M Tel: / SZÉCHENYIVÁROSBAN egy szobás lakás eladó, azonnali költözéssel. Iá: 9,5Mft 06-30/ mellett telken,3szobás családi ház eladó! 15,99M Tel:+36-30/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 4.emeleti teljesen felújított 3szobás panellakás eladó! 14,2M Tel:+36-70/ TALFÁJA közi 233 nm-es, összközműves sarki telek, öreg házzal eladó. 8,9 MFt. 30/ KEREKEGYHÁZÁN 4szobás nagypolgári családiház 180nm-es telken eladó! 12,5M Tel:+36-70/ SZÉCHENYIVÁROSI 5szobás, 2.emeleti, egyedi mérős panellakás eladó! 17,5M Tel:+36-70/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 2szobás, 56nm-es, 4.emeleti szigetelt panellakás eladó! 11,9M Tel:+36-70/ SOPRON belvárosában, 58 nm-es, kétszobás, földszinti lakás eladó. Irányár: 17 mft. Tel.: 06-30/ KISFÁIBAN szigetelt, tégla építésű 2szobás családiház eladó! 12,7M Tel:+36-70/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 1.emeleti, 3szobás, erkélyes, szigetelt panellakás eladó! 15,9M Tel:+36-70/ PETŐFIVÁROS legelején ház telek áron eladó, esetleg budapestire cserélhető / SZÉCHENYIVÁROSI 62nm-es, szigetelt, nyílászárócserélt, fűtéskorszerűsített panellakás eladó! 14,5M Tel:+36-70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 125nmes, 3szobás, teraszos családiház garázzsal eladó! 15,6M Tel:+36-70/ BELVÁROSBAN nyílászáró cserélt, liftes, 10.emeleti panellakás eladó! 13,5M Tel:+36-70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 110nmes, 4szobás, szigetelt családi ház eladó! 17M Tel:+36-76/ BELVÁROSBAN 2szobás, nyílászáró cserélt, fűtéskorszerűsített panellakás eladó! 12,5M Tel:+36-70/ KIADÓ KECSKEMÉTEN a Széchenyi városrészben felújított, bútorozatlan, 3 szobás lakás kiadó / ELADÓ LAKÁS NYÍRI úton 41 nm-es, 2 szobás, liftes, gázcirkós, szigetelt tégla lakás eladó. Ár: 14,5 MFt Tel.:70/ NAGYKŐRÖSI utca közelében, 73 nm-es, 2,5 szobás, gázos lakás eladó. Ár: 13,9 MFt Tel.:70/ SZÍNHÁZ közelében igényes, 109 nm-es 4 szobás lakás eladó. Ár: 32,5 MFt FŐTÉRHEZ közel 85 nm-es 3,5 szobás lakás eladó. Ár: 22,5 MFt VACSIKÖZ térségében kétrendbeli, különbejáratú, nappali + 2 szobás és nappali + 3 félszobás, cirkófűtéses jó állapotú családi ház, 458 nm telekkel eladó. 29,9 MFt.20/ BELVÁROSI luxus minőségű 2szobás lakás garázszsal eladó! 19,49M Tel:+36-70/ MŰKERTVÁROSBAN 52nmes, 2szobás, tégla építésű családiház eladó! 8,6M Tel:+36-70/ LAJOSMIZSE határában lakóháznak, telephelynek alkalmas, 4139 nm-es ingatlan 123 nm-es házzal és 128 nm-es műhely-garázzsal tulajdonostól piaci ár alatt eladó. Tel.: 06-30/ IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: szerda 16 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997
7 7 CZOLLNER tér közelében 75 nm-es, I. emeleti lakás garázzsal. Ár: 25,5 MFt Tel.: 70/ RÁKÓCZI utca közelében 43 nm-es, I. emeleti, szigetelt, liftes lakás. Ár: 16,5 MFt Tel.: 70/ ELADÓ CSALÁDI HÁZ BALLÓSZÖGBEN új építésű, 107 nm-es 4 szobás, új családi ház. Ár: 27 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT közelében új építésű, 105 nm-es 4 szobás, csokkos családi ház. Ár: 27 MFt Tel.: 70/ PETŐFIVÁROSBAN 6 szobás 174 nm-es családi ház eladó. Ár: 41,5 MFt PETŐFIVÁROSBAN 5 szobás 110 nm-es minőségi családi ház eladó. Ár: 38 MFt KÓSAFALUBAN 3 szobás családi ház eladó. Ár: 16,2 MFt HETÉNYEGYHÁZA központjában, tégla építésű 90 nm-es 2,5 szobás ház. Csere lakást beszámít. Ár: 18,9 MFt 70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás, gyönyörű családi ház dupla garázzsal eladó. Ár: 33,5 MFt MŰKERTVÁROSBAN 300 nmes telken, két lakrészes, 115 nm-es, 4 szobás ház. Ár: 13,5 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉT, Hunyadivárosban eladó 5 szobás, 140 nm-es sorház garázzsal. Ár: 32,9 MFt VÁROSKÖZPONTBAN 130 nm-es, 3,5 szobás igényes ház Ár: 36 MFt, Tel.:70/ KECSKEMÉT, Kadafalván 110 nm-es 3 szobás, családi ház, garázzsal eladó. Ár: 17.2 MFt 70/ KATONATELEPEN 150 nm-es igényes családi ház eladó. Ár: 28.5 MFt 70/ KATONATELEPEN, kétszintes 140 nm-es 5 szobás, családi ház eladó. Ár: 23,5 MFt 70/ KATONATELEPEN, egyszintes, 5 szobás, igényesen szép családi ház eladó. Ár: 49,9 MFt 70/ KECSKEMÉT Czollner téren 3 szobás felújított polgári ház. Ár: 39,9 MFt 70/ ORGOVÁNYON 106 nm-es szép családi ház. Ár: 11 MFt 70/ ORGOVÁNYON a központ közelében 110 nm-es 3 szobás ház. Ár: 11 MFt 70/ VACSIKÖZBEN 176 nm-es 3 szobás ház, üzlettel. Ár: 46,6 MFt 70/ MÁRIAVÁROSBAN 95 nm-es, 2 szobás, felújított ház, garázzsal. Ár: 23 MFt 70/ MÁRIAVÁROSBAN 70 nm-es, 2 szobás, ház, garázzsal. Ár: 10,9 MFt 70/ ÜZLET KECSKEMÉT központjában 2 szintes, 64 nm-es üzlet eladó. Ár: 15 MFt 70/ KECSKEMÉT szívében, 3 szintes, 172 nm-es üzlet eladó. Ár: 65 MFt 70/ ÜZLETHELYISÉG, Kecskemét belvárosában, új 25 nm-es eladó. Ár: 10,5 MFt 70/ BELVÁROSBAN 42 nm-es üzlethelyiség eladó vagy kiadó, 13,8 MFt / 100 eft/hó ELADÓ TELEK BETHLENVÁROSBAN 370 nm-es összközműves telek felújítandó/bontandó házzal eladó. Ár: 16,9 MFt KERTÉSZETI közelében 543 nm-es közműves telek felújítandó/bontandó házzal eladó. Ár: 20 MFt MÁRIAHEGYBEN, a Széchenyi város mögött, 720 nmes telek eladó. Ár: 2,4 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉT Máriahegyben 860 nm-es építési telek érvényes építési engedéllyel eladó. Ár: 11 MFt KADAFALVÁN nm-es közműves építési telek eladó. Ár: 12 MFt Tel.:70/ VACSIKÖZBEN nm-es építési telek eladó. Ár: 24,5 MFt Tel.:70/ KERTVÁROSBAN 5161 nm-es telek, 48 lakásos társasház építésére alkalmas. Ár: 60 MFt Tel.:70/ BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/ KIADÓ BALATON utcán irodák, nm, raktárok parkolóval kiadók. Az ár teljes rezsit tartalmazza: Ft/nm. 70/ KECSKEMÉTEN 35 nm-es iroda/üzlet, tárolóval parkolóval kiadó Ft/nm 70/ KECSKEMÉTEN 30/45/60/75 nm-es, variálható irodák. Közös konyhával. Ár: 2.250,- Ft/nm/hó 70/ KÖZPONTBAN 45 nm-es, üzlethelyiség. Ár: 200 ezer Ft Tel.: 70/ KECSKEMÉT központjában 45 nm-es kétszintes üzlet/iroda. Ár: Ft/hó. 70/ KECSKEMÉT belvárosban 172 nm-es üzlet kiadó. Ár: Ft/hó 70/ BELVÁROSBAN 5 szobás, klímás iroda kiadó. Ár: Ft/hó KATONATELEPEN 253 nmes új ház akár irodának is kiadó. Ár: Ft/hó 70/ KERESEK KECSKEMÉTEN, családi házat 35 MFt-ig Tel: 70/ KECSKEMÉTEN, 2-3 szobás nm-es erkélyes lakást 25 MFt-ig. Tel: 70/ PETŐFIVÁROSBAN min. 3 szobás dupla garázsos felújított házat keresek. Ár: MFt BELVÁROSBAN eladó lakást keresek 25 MFt-ig. Tel: 70/ KIADÓ ALBÉRLETET keresek a belvárosban vagy Széchenyivárosban! Ár: 40 eft 140 eft-ig. ELSŐ emeleti, 2 szobás, erkélyes, felújított lakás eladó a Széchenyivárosban. 14,5MFt; 20/ ; ELSŐ emeleti, 1+2 félszobás, erkélyes, zárt parkra néző, felújított lakás eladó a Széchenyivárosban 16,7MFt; 20/ ; ELSŐ emeleti, felújított garzon lakás Egyetemhez közel eladó. 13,5MFt; 20/ ; com/ ELSŐ emeleti, erkélyes, 2 szobás lakás eladó a Halasi úton. 8,6MFt; 20/ ; com/ HARMADIK emeleti, erkélyes, 2 szobás, felújítandó lakás az Árpádvárosban eladó. 11,5MFt; 20/ ; com/ HARMADIK emeleti, 99 m2- s, 4 szobás, erkélyes lakás eladó a belvárosban. 19MFt; 20/ ; NEGYEDIK emeleti,erkélyes, 3 szobás lakás eladó a Belvárosban nagyon jó helyen, garázzsal. 20MFt; 20/ ; 70 m2-s Családi ház nagyon jó helyen eladó. 11,9MFt; 20/ ;
8 november 28. ÁLLÁST KÍNÁL SEGÍTSÉG! Túl sok a munkánk ezért bővítjük az irodai létszámot! A SMART Ingatlan Kecskemét,Nagykőrösi utcai irodájába értékesítőket keresünk. Kezdőtámogatás + jutalék! Ha van értékesítési területen tapasztalatod az jó, ha nincs az sem baj, megtanítunk mindenre. Fényképes önéletrajzodat a kecskemet@ smartingatlan.hu címre várjuk. Tel.: 06-20/ CNC gépkezelő/gépbeállító munkakörbe keresünk munkatársakat kecskeméti munkavégzéssel, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: / , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: kecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magán-munkaközvetítői 29338/ GÉPI tekercselő munkakörbe keresünk elektromosvagy fémipari végzettséggel rendelkező munkatársakat Kecskemét és környékéről, 2 műszakos munkarendbe. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10., Tel.: 0630/ vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: kecskemet@ trenkwalder.com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magánmunkaközvetítői 29338/ DÁNIÁBA keresünk tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági munkásokat, traktorosokat, tehenészeket, sertésgondozókat (háztáji vagy üzemi tapasztalattal). Alap angol nyelvtudás feltétel. Jelentkezés: 06-70/ , anett.sulyi@ andreasagro.com; www. andreasagro.com BETANÍTOTT összeszerelő munkakörbe keresünk, kecskeméti munkavégzéssel munkatársakat egy műszakos munkarendbe. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 0630/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: kecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magán-munkaközvetítői 29338/ RAKTÁROS munkakörbe keresünk munkatársakat azonnali munkakezdéssel kecskeméti partnercégünk részére. Az állás betöltéséhez targoncavezetői engedély és tapasztalat szükséges! Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 0630/ vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: kecskemet@ trenkwalder.com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magán-munkaközvetítői 29338/ AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: , KÖNYVELŐIRODA mérlegképes könyvelőt keres bérszámfejtési ismerettel. Elvárások: önálló, kreatív munkavégzés, gépkocsi, jogosítvány. Fényképes önéletrajzokat az info@libra-grup. com címre várom. BETANÍTOTT fémipari munkatárs pozícióba, középfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat keresünk kecskeméti partnercégünk részére. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 20/ és 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: kecskemet@ trenkwalder.com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magánmunkaközvetítői 29338/ KECSKEMÉTI cég keres precíz szabászt, varrónőket és betanított munkásokat. Érd: 06-20/ ORSZÁGOSAN keresünk kollégákat betanított minőségellenőri munkára, Mosonmagyaróvárra. Váltott folyamatos műszak, kiemelt bérezéssel. Lángolás, csiszolás, kábel bandázsolás, válogatás. Hölgyek jelentkezését is várjuk. Szállást tudunk biztosítani. Fényképes telefonszámmal ellátott önéletrajzot kérünk: hr@visverum. com Tel.: 06-70/ CO hegesztőket keresünk Kecskemétre. Tel: 06-70/ BETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon! Érdeklődni: Seres Anett 30/
9 9 BENZINKÚTRA 1 fő férfi munkaerőt keresek. Fő vagy mellékállásban, sok szabadidővel. Érd: 0630/ KECSKEMÉTI intézménybe keresünk teljes és részmunkaidőben, takarító munkavállalókat. Bérezés a Munkatörvénykönyve szerint, munkábajárás térítése és egyéb juttatások. Jelentkezni címen: munkatars999@ gmail.com, és telefonon: 20/ munkanapokon 8-16 óra között. VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek, ill. alkalmi munkavállalókat is / , 06-70/ Lázár János november 24-ei budapesti sajtótájékoztatóján a nap folyamán megkötött, több évre is intézkedéseket meghatározó bérmegállapodással indokolta kijelentését, mondván, a minimálbér emelése és a járulékcsökkentés együtt eredményezhet 40 százalékos béremelkedést. Ennek feltétele, hogy a teljes foglalkoztatás és a munkaalapú társadalom működjön Magyarországon - tette hozzá. Lázár János közölte, a minimálbér emelése egymillió embert érint 2017-ben és ban a vállalati szektorban. Állami alkalmazásban közel 200 ezer ember dolgozik minimálbéren, azaz összesen 1,2 millió embernek fontos a bérmegállapodás - részletezte. Hangsúlyozta azt is, hogy a megállapodás a béremelés mellett a munkaadói járulékok csökkentését is tartalmazza. "Most végre, 25 év után megkezdődött a járulékok csökkentése" - hangoztatta. Hozzátette: most 28 százalékos járulékfizetési kötelezettség van, amit szeretnének százalékra levinni. Lázár János azt mondta, a következő években megnézik, milyen béremelések lesznek, és a további járulékcsökkentés ettől függ majd. Ismertetése szerint jövőre a bruttó minimálbér forint lesz a jelenlegi 111 ezer forint helyett, 2018-ban az összeg nyolc százalékkal 138 ezer forintra emelkedik. A garantált bérminimum jövőre 129 ezer KECSKEMÉTRE női munkatársat keresünk mosodai munkára azonnali kezdéssel. Érd: 0630/ MEGVÁLTOZOTT munkaképességű munkavállalót keresünk azonnali munkakezdéssel. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 0620/ vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: kecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magán-munkaközvetítői ny. sz.: 29338/ BÉRMEGÁLLAPODÁS TARGONCAVEZETŐ munkakörbe keresünk munkatársakat kecskeméti partnercégeink részére, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 0620/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: kecskemet@trenkwalder. com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magán-munkaközvetítői 29338/ A VÁLASZ Szenvedélybeteg- Segítő Közp. munkatársat keres szenvedélybeteg nappali ellátásba és/vagy támogatott lakhatás szolgáltatásba, kiskunfélegyházi munkavégzéssel. Jel: dec. 1-ig ben a valaszteam@ gmail.com címen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a következő hat évben realitássá válik a 40 százalékos béremelés. forintról 161 ezer forintra nő, 2018-ban pedig forintra - mondta. A miniszter azt mondta, a járulékcsökkentés 2018 után, a megállapodás után is folytatódik, 2022-ig állapodtak meg kétszázalékonkénti járulékcsökkentésről. Úgy fogalmazott: az elmúlt évtized legfontosabb eredménye az, hogy egy jobboldali kormány a munkaadók és a munkavállalók közreműködésével létre tudott hozni egy hosszú évekre szóló bérmegállapodást. Komoly eredmény, hogy a Fidesz ezt tető alá tudta hozni, mert a béremelésről baloldali pártok "blabláznak", de semmi nem történik - közölte. Szerinte azért lehet béremelés, mert a magyar gazdaság jelentősen erősödött az elmúlt években. Európa gyengül, gazdasági kilátásai nem tiszták, ehhez képest Magyarországon stabil, teljesen világos gazdasági helyzet van - mondta, hozzátéve: a "fundamentálisan" rendbe rakott gazdasági környezet alapozhatta meg a megállapodást. Lázár János kitért arra, hogy ma 4,4 millió ember dolgozik az országban, a kormány rendbe rakta a költségvetést, csökken az államadósság. Ha a parlament vállalná, akkor akár hiány nélkül is el lehetne fogadni a költségvetést - tette hozzá. Kérdésre beszélt arról, hogy a miniszterelnök jövő héten újra tárgyal a nyugdíjasokkal a nyugdíjemelésről. MTI
10 november 28. TEKERCSELŐ munkakörbe keresünk munkatársakat azonnali munkakezdéssel két, illetve három műszakos munkarendbe, kecskeméti munkavégzéssel. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10.Tel.: 20/ és 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alább címen: trenkwalder.com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magánmunkaközvetítői 29338/ SZERSZÁMGÉPTESZTELŐ munkakörbe munkatársakat keresünk két műszakos munkarendbe,kecskeméti munkavégzéssel építőipari partnercégünk részére. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 20/ és 76/ , vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: trenkwalder.com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magánmunkaközvetítői 29338/ KOZMETIKUST keresünk belvárosi szalonunkba / KECSKEMÉT környéki munkára női és férfi munkaerőt keresünk / KŐMŰVESEKET ÉS SEGÉD- MUNKÁSOKAT keresünk azonnali kezdéssel, heti fizetéssel. Érd: 0620/ OPERÁTOR munkakörbe keresünk munkavállalókat autóipari partnercégünk részére, kecskeméti munkavégzéssel. Jelentkezni Trenkwalder Kft., 6000 Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 0620/ vagy önéletrajz elküldésével az alábbi címen: com. Munkaerő-kölcsönzői 37961/ Magán-munkaközvetítői ny. sz.: 29338/ OKTATÁS KORREPETÁLÁST VÁLLALOK általános, középiskolásoknak: matek, történelem, fizika, kémia, nyelvtan-helyesírás. 0620/
11 11 ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat, régi zománcozott dolgokat (pl.: kanna, zsírosbödön), komplett hagyatékot, régi tollat, paraszt dolgokat: disznótoros asztalt, teknőt és egyéb dolgokat vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás / ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u / gportal.hu KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sok féle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő / IPARI ezüstöt vásárolok minden formájában. Érintezőpogácsa, nitrát, amalgám, paszta, huzal, platinahőelemszál, palládium és ötvözeteit, használt kemény vídia lapkákat. Tel.:06-30/ VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompreszszort, esztergakéseket / Olvasott könyvet veszek, készpénzzel fizetek, házhoz megyek. 70/ TŰZIFA vastag akác 2950 Ft/100 kg, vékony akác 2600 Ft/100 kg hasítva házhoz szállítva is / VÉKONY akác 2550 Ft/100 kg, vastag akác 2900 Ft/100 kg, hasítva házhoz szállítás megoldható. 06/30/ RÉGI motorokat, autókat keresek gyűjteménybe. Akár hiányosat is, alkatrészeket is / MAGAS áron vásárolok mindennemű régiséget! Apróságtól a bútorig. Díjtalan kiszállás! Molnár Enikő 06-20/ ÁGYNEMŰTARTÓ, 2 db új pehelypaplan, 2 db 4x5-ös takaróponyva eladó. 20/ NYÁR tüzifa 1700 Ft/100 kg, vegyes tüzifa 1950 Ft/100 kg / JÁRMŰ VÉGLEGES kivonásra szánt autóját, teherautóját megvásároljuk. Lehet külföldi is / JAWA, CZ motorkerékpárokat keresek. Telefon: SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ ALAPTÓL a tetőig! Lakások felújjítása, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás, hőszigetelés, ács, kőműves munkák / REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! 06-20/ GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása / LAZÍTÓ, közérzetjavító, regeneráló masszázsok Kecskemét belvárosában. Hétszínvirág masszázs, 0620/ VIZES falak szigetelése / FAKIVÁGÁST vállalunk, akár elszállítással! 20/ SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ VILLANYSZERELÉS: villanymotor, boyler, mosógép, villanytűzhely, hűtő, kis ipari gépek, javítása, kapcsolók, vezetékcsere rövid határidővel 06-20/ REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár / , 06-70/ TETŐJAVÍTÁST, kúpcserép kikenést és kéményjavítást vállalunk / SZŐNYEG takarítást vállalok,vegyszermentesen is / REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/ LAKÁS, ház, padlás, garázs ürítést, lomtalanítást vállalok! 0670/ FERENC ROLÓ, redőnyök, reluxák, szúnyoghálók, javítása-cseréje, gurtnicsere, zsinóros redőnyök átalakítása akár azonnal! Tel.:06-30/ KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás / , 06-70/ REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javítása-cseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-20/ NYÍLÁSZÁRÓK SZIGETELÉSE, passzítása. Redőnyök, rovarhálók, árnyékolók készítése, javítása. Penészmentesítés. 0630/ , VÍZ-, FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ- KEK szerelése korrekt áron. Hívjon most! 70/ VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft / Z S Í R B O N T Á S, körméretcsökkentés, feszesítés, vákuumos alakformálás 30% kedvezménynyel ig bérlet vásárlásakor! Jutalom Szépségszalon: 06-20/ CSOK-ért cserébe építőipari cég házat vagy lakást biztosít, teljeskörű ügyintézés mellett. Tel: 06-70/ ELŐZŐ életek feltárása reinkarnációs hipnózissal: -szorongások oldása, -érzelmek feldolgozása, -lélek és test harmonizálása. Jutalom Szépségszalon. Bejelentkezés: 06-20/ SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átokrontás levétele. Hívásra házhoz megyek. 30/ IRÁNYÍTÁS okostelefonnal: fűtés-világítás-kamerariasztó-kapunyitó. Beüzemelés, szerviz.. T:+36-30/ REDŐNY, szúnyogháló készítés, javítás gyártótól, akár 2 órán belül. Tel.:06-20/ , Tel.:06-30/ ENERGETIKAI tanusítvány készítése Kecskeméten és Bács-Kiskun Megyében / , ÁLLAT TYÚKVÁSÁR! Aranyosi tyúkvásár 1 éves vörös tojó tyúk, szép tollasak 600Ft/ db. Ingyenes házhoz szállítás! Tel.: 06-30/ GAZDIKAT keresünk az alábbi kutyusoknak: német juhász, tacskó, leonbergi, kaukázusi, puli, stafford shire terrier, roti. A kutyák megtekinthetők minden nap óra között a Cegléd, Külső Kátai útról megközelitendő állatmenhelyen. Telefon: 06-20/ , honlap: allatmenhelycegled.hu Kérjük adója 1%-val segítse az Állatmenhely nyílt Alapítvány által fenntartott menhelyet. Adószámunk: ELADÓK, illetve vágásra előjegyezhetők kiváló minőségű, magas húshozamú hízók ( Ft/ kg közöttiek). Élősúly: 420 Ft/kg, felpucolva, félbevágva: 620 Ft/kg. Felpucolt, félbevágott súly kb.100 kg. Tel.: 06-20/ TÁRSKERESÉS WELHE kultivierte Herr hat interesse mit Dame 168/70/59 die Schöne Dinge de Lebens gemeinsam Erkunden? Zusammen ADVENT BÉCS: szombatonként: december Részvételi díj: Ft/fő. Belvárosi le- és felszállás, nálunk nincs extra költség. MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS február 25 és 26. Részvételi díj: Ft ebéddel, belvárosi le- és felszállással.
12 november 28.
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
Átadták a Holnap városáért Díjakat
KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában
KECSKEMÉT október 10., XXVII/41.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 10., XXVII/41. 2 2016. október 10. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák
KECSKEMÉT november 14., XXVII/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 14., XXVII/46. 2 2016. november 14. VÉRADÁS november 14. hétfő 08:30 12:00 Univer Product Rt. Kecskemét (Hetényegyháza), Úrihegy tanya 295. november 15. kedd 10:00
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER
BNI - Kapcsolatépítésben a siker!
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének
KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI
KECSKEMÉT október 24., XXVII/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 24., XXVII/43. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk Kecskemét,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D
2016. december 12., XXVII/50. és fokozott rendőri jelenléttel segítik az ünnepekre való készülődést.
Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. december 12., XXVII/50. BIZTONSÁGOS KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPEKRE A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bűnmegelőzési tanácsokkal és fokozott rendőri
KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3
KECSKEMÉT november 21., XXVII/47.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 21., XXVII/47. 2 2016. november 21. FELKÉSZÜLÉS A TÉLI IDŐJÁRÁSRA A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az utakon közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal
KECSKEMÉT október 17., XXVII/42.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 17., XXVII/42. 2 2016. október 17. ÚJ TELEFONOS TRÜKKEL PRÓBÁLKOZNAK A CSALÓK Nyereményekre hivatkozva próbálják megtéveszteni a hívott félt. Kérjük, ne dőljenek be
KECSKEMÉT december 5., XXVII/49.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. december 5., XXVII/49. Ünnepi hetek 2 2016. december 5. ADVENTI LÉLEKHANGOLÓ Szeretnéd megtapasztalni a karácsony lelki ajándékait? Szeretnéd megélni az advent örömét? Ünnepekkor
KECSKEMÉT november 7., XXVII/45.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 7., XXVII/45. 2 2016. november 7. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák
Egyszerűsödött az okmányigénylés
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 16., XXVIII/3. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
KECSKEMÉT október 31., XXVII/44.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 31., XXVII/44. 2 2016. október 31. VÉRADÁS november 7. hétfő 10:00 14:00 Kecskeméti Főiskola Kecskemét, Kaszap utca 6-14. november 10. csütörtök 10:00 14:00 Szent-Györgyi
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
KECSKEMÉT szeptember 12., XXVII/37.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 12., XXVII/37. 2 2016. szeptember 12. www.keszin.hu 3 Dr. Kiss Katalin kecskeméti házi gyermekorvossal beszélgettünk az őszi gyermekbetegségekről és azok megelőzéséről.
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai
KECSKEMÉT szeptember 26., XXVII/39.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 26., XXVII/39. 2 2016. szeptember 26. IGAZI NŐIES STÍLUS MEGNYITOTT A REGINA S DESIRE A kecskeméti Piramis Udvar egy gyönyörű, igényes női fehérnemű, fürdőruha
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 4., XXVI/45. Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét Október 29-én letették Kecskemét leendő egyetemi városrészének alapkövét. A település életében történelminek
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. november 26., XXV/48. 2 2014. november 26. Megújul és korszerűsödik a Kulturális Központ A HÍRÖS AGÓRA multifunkcionális közösségi központ létrehozása Kecskeméten című projekt
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 29., XXVI/31. 2 2015. július 29. 07.30-08.05 PIXEL 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 20.45 PIXEL (12) PREMIER 10.45, 15.45 MÜNÓ, A HOLDBÉLI MANÓ 3D (12) - PREMIER 12.45,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 26., XXVII/21. 2 2016. május 26. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS WEBOLDAL
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 18., XXVI/47. 2 2015. november 18. Több mint ezren növesztettek bajuszt a Mercedes-Benz gyárban - Sajtóközlemény Ötezer eurós adomány a prosztatarák szűrésre a Movember
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 28., XXVI/44. 2 2015. október 28. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 23., XXVI/39.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 23., XXVI/39. 2 2015. szeptember 23. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET INGATLAN DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK MASSZÁZS OPTIKA INFORMATIKA
KECSKEMÉT augusztus 22., XXVII/34.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. augusztus 22., XXVII/34. 2 2016. augusztus 22. www.keszin.hu 3 MILYEN A JÓ ISKOLATÁSKA? A rosszul megválasztott iskolatáska oka lehet a hátfájásnak, a rossz tartásnak és hosszútávon
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig
PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT január 30., XXVIII/5.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 30., XXVIII/5. 2 2017. január 30. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ NAGYTEREM MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT február 4. szombat 17 óra BEMUTATÓ ELŐADÁS február 7. kedd
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)
Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892
VEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 7., XXVII/14.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 7., XXVII/14. 2 2016. április 7. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.
Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. április 10., XXVIII/15. 2 2017. április 10. Egész napos családi programokkal várja a vendégeket a Hírös Város Turisztikai Központ a régi
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei
Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,
KECSKEMÉT augusztus 11., XXVII/32.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. augusztus 11., XXVII/32. 2 2016. augusztus 11. AZ ORSZÁG TORTÁJA Az Őrség Zöld Aranya lett Magyarország tortája 2016-ban, Magyarország cukormentes tortája pedig az Áfonya
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 26., XXVI/35.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 26., XXVI/35. 2 2015. augusztus 26. Otthon Mozi Katona József Színház Ciróka Bábszínház 08.27-09.02. HITMAN - A 47-ES ÜGYNÖK (16) PREMIER 15.00, 17.15, 19.30, 21.45
Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. február 26., XXV/9. Program
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 24., XXVII/12. 2 2016. március 24. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 8., XXVI/28.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 8., XXVI/28. 2 2015. július 8. www.keszin.hu 3 Barack: a nyár eszenciája Ha már itt a barackszezon, érdemes néhány szót szólnunk jótékony tulajdonságaikról. Hogy melyek
Siklós-Bóly térségi 25.
Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,
2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál Megkezdődött a körforgalom építése a Szélmalom Csárdánál, a Szent László körút és az 5. számú
Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 22., XXVI/30.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 22., XXVI/30. 2 2015. július 22. 07.23., 07.29 A HANGYA 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 21.15 A HANGYA (12) PREMIER 10.45, 15.45 ÖNKÍVÜLET (16) - PREMIER 13.30, 16.00,
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező
KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. december 2., XXVI/49.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. december 2., XXVI/49. 2 2015. december 2. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október
KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,
Jövőre már működni fog a gazdaságfejlesztési alap
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 25., XXVII/8. Jövőre már működni fog a gazdaságfejlesztési alap A jövő évben már működni fog az a huszonötmilliárd forint összegű alap, amit a kormány bocsájt Kecskemét
OTTHON KECSKEMÉT á pri l i s 24., XXVIII/17.
OTTHON KECSKEMÉT 2017. á pri l i s 24., XXVIII/17. w w w. ke s z i n. h u 2 OTTHON PADLÓSZŐNYEGEZÉS TOLDÁS NÉLKÜL Megérkeztek nagy mennyiségben az 5 m széles padlószőnyegek, amelyekkel akár az egész szobát
Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős
Beruházótól Csak a hirdetőnknél Árcsökkenés Sürgős Áron alul Alkalmi vétel Befektetőknek Azonnal költözhető Kulcsom van hozzá Panorámás Kiváló befektetés Akciós Ár Kitűnő vétel Tegyen árajánlatot Bomba
Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. február 25., XXVI/9. Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban Új Volvo autóbuszokat mutattak be a Noszlopy Gáspár parki autóbusz végállomáson. A járművek bemutatóján
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
KECSKEMÉT 2015. április 8., XXVI/15. www.keszin.hu 20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Letettük az alapokat - így summázta az eltelt két évtizedet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 5., XXVII/18.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 5., XXVII/18. 2 2016. május 5. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. június 3., XXVI/23.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 3., XXVI/23. 2 2015. június 3. Ciróka Bábszínház MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA - KLASSZIKUSOK ÚJRACSOMAGOLVA 14 éven felülieknek! június 20. szombat 20-24 óra 20 óra: Muszorgszkij-Ravel:
KECSKEMÉT szeptember 5., XXVII/36.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 5., XXVII/36. 2 2016. szeptember 5. www.keszin.hu 3 APA, ANYA: KEZDŐDIK! A tanévkezdés megváltoztatja a települések vérkeringését, pezsgéssel és feladatokkal tölti
Átadták a Hírös Agórát
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 24., XXVI/26. Átadták a Hírös Agórát Új fejezet kezdődött 2015. június 19-én, péntek este Kecskemét kulturális életében. Megújult az egykori művelődési központ - Kulturális
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT j ú n i u s 12., XXVIII/24.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. j ú n i u s 12., XXVIII/24. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. június 12. Négyszáz film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon Huszonhét országból több mint négyszáz filmet
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT február 27., XXVIII/9.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 27., XXVIII/9. 2 2017. február 27. Együttműködési megállapodást kötött a Zeneakadémia és Kecskemét Együttműködési megállapodást kötött a Liszt Ferenc
Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre
Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,
KECSKEMÉT március 20., XXVIII/12.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. március 20., XXVIII/12. www.keszin.hu 3 Folytatódik a közvilágítás-fejlesztés Kecskeméten Csaknem 100 millió forintból fejlesztik Kecskeméten a közvilágítást 2017-ben. A