KECSKEMÉT október 17., XXVII/42.
|
|
- Boglárka Oroszné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KECSKEMÉT október 17., XXVII/42.
2 október 17. ÚJ TELEFONOS TRÜKKEL PRÓBÁLKOZNAK A CSALÓK Nyereményekre hivatkozva próbálják megtéveszteni a hívott félt. Kérjük, ne dőljenek be a csalóknak! Az elmúlt időszakban országosan előfordult a trükkös csalások újszerű elkövetési módja. Ennek lényege, hogy ismeretlen személyek többnyire számkijelzés nélkül, esetenként számkijelzéssel telefonon felhívják a sértetteket. Közlik, hogy az egyik telefontársaság, vagy gazdasági cég által meghirdetett nyereményjátékban pénzösszeget, vagy nagyértékű tárgyat nyertek. A csalásra irányuló telefonálás elkövetője nyájas hangon arra kéri a sértettet, hogy telefonos egyenlegfeltöltést hajtson végre. A becsapott félt egy a lakhelyéhez közeli ATM automatához irányítja és ott az általa diktált tranzakció végrehajtására kéri. Ezt szabja feltételül annak érdekében, hogy az elnyert pénzösszeg átutalható legyen a sértett bankszámlájára. A jóhiszemű és gyanútlan sértett, reménykedve az ígért több százezeres, de akár milliós nagyságú pénzösszeg, vagy nagyértékű tárgy elnyerésében, a felszólításnak eleget tesz és 15 ezertől akár 180 ezer forint nagyságig a csaló által diktált számsorra feltöltést hajt végre a kijelölt ATM automatánál. Azonban ezt nem követi az ígért nyeremény átadása, átutalása. A csalók a hívott fél korosztályához igazodnak és készpénzt, vagy nagy értékű márkás termékek nyereményének ígéretével próbálják azokat megtéveszteni. A rendőrség kéri, hogy a hasonló esetek elkerülésének érdekében fokozott fenntartással kezeljék a jelzett tartalmú telefonhívásokat. A csalást elkövetni szándékozó személyek utasításait ne hajtsák végre. Kérjenek egy visszahívható központi számot. PIN kódjukat illetékteleneknek ne adják meg. Amennyiben hasonló jellegű bűncselekmény áldozatává váltak jelentkezzenek az ingyenesen hívható es "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén. ORFK Kommunikációs Szolgálat Lapzárta módosulás október! Kedves Olvasóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a november 1-jei hosszú hétvége miatt lapzártánk, illetve megjelenésünk az alábbiak szerint módosul a 44. hétre vonatkozóan: október 26-án 12:00 óráig tudnak feladni hirdetést a 44. heti újságunkba, ami október 31. (hétfő) helyett, október 28-án (pénteken) jelenik meg. Szerkesztőség
3 3 EGYEDI FÜGGÖNY A SZABÓ-LAKÁSTEXTILTŐL A Szabó- Lakástextil már 16 éve biztos pont Kecskemét belvárosában. A szakértelem és a széles választék mellett az ügyfélközpontú kiszolgálás az, amiért sokan őket választják. A családi vállalkozást férj és feleség vezeti, így függöny és más textil lakberendezési ügyben, női és férfi szemmel is tudnak tanácsot adni. Fő profiljuk a függöny és a sötétítő, amikhez minden tartozék, mint például a karnis és hozzá illő kiegészítők pl.: csipesz stb. helyben megvásárolhatóak. De más darabáras lakástextíliák közül is lehet válogatni a lakásba: ágyneműk, plédek, ágytakarók, lepedők, törölközők, paplanok és terítőanyagok. A rövidáruk közül, pedig a legfontosabbak, mint a húzózár, cérna, osztott fonal, gumi-, szaténszalagok is megkaphatóak. Szabó Béla a tulajdonos több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a lakástextil értékesítés terén. Felesége közös üzletükben varrja a függönyöket több évtizedes varrodai és varrási gyakorlattal a háta mögött. A szakértelem mindkettőjüknél adott és e mellé társul a békebeli kiszolgálás, az ügyfél igényeinek szem előtt tartása. Az üzletben a függöny, sötétítő, díszpárna anyagok kiválasztása után, személyre és lakásra szabottan készítik el a megrendelt lakástextíliát. A vevői igényeket figyelembe véve tud a Szabó házaspár tanácsot és ötleteket adni a megálmodott függönyhöz. Nekik a legnagyobb öröm az, ha az eredmény elvarázsolja az ügyfelet és azt mondja, hogy pont ilyenre vágyott. A széles, minőségi választék és a szakértelem tartósan alacsony árakkal társul, amikhez még gyakran kedvezmények és akciók is kapcsolódnak. Érdemes figyelni a Szabó-Lakástextil akcióit, hiszen változatosak és van, hogy az ingyenes függönyvarrás is az akció része. Kész függönyök megvásárlása helyett hasznos lehet varratni, hiszen a lakások, házak, ablakok adottságai, méretei változóak. Nem biztos, hogy a kész függönyök között találunk megfelelőt. De egyéni anyagválasztásnál és méretre szabásnál biztosan olyan eredményt kapunk, amilyenre vágyunk. Vágsélei Csilla
4 október 17. '56-OS ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSEK Időpont: október 23., vasárnap 10 óra Helyszín: Kecskemét, Szabadság tér, '56-os Emlékmű Emlékező beszédet mond: Szemereyné Pataki Klaudia, KMJV polgármestere Az emlékműsorban Dóbiás Péter és Együttese előadása hangzik el október 27-én, csütörtökön 10:30-kor MEGEMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS lesz a Köztemető '56-os Emlékhelyénél. Emlékező beszédet mond: Lovag Ifj. Dr. Karácsonyi István november 4-én, pénteken 15 órakor MEGEMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS a Köztemetőben. Emlékező beszédet mond: Hajagos Csaba NÉGY KECSKEMÉTI ARANYÉREM A III. USZONYOS ÚSZÓ FIATALOK VILÁGTALÁLKOZÓJÁN október 8-9-én a Kecskeméti Fürdőben rendezte meg a Bácsvíz-KVSC uszonyos szakosztálya a III. Uszonyos Úszó Fiatalok Világtalálkozóját. A versenyen 8 ország 180 versenyzője vett részt. A hazai szakosztályt 4 versenyző képviselte: Kósa Edina, Szili Ágnes, Kocsis Marcell és Wórum Soma. A kecskemétiek közül teljesítményével kiemelkedett Kocsis Marcell, aki a év közötti korosztályban mindhárom versenyszámát megnyerte. Marci még több érmet is begyűjthetett volna, de sajnos egy elhúzódó sérülés miatt csak a kisuszonyos versenyszámokban tudott indulni, és a klasszikus, nagyuszonyos számoktól vissza kellett lépnie. A hazai csapat másik aranyérmét Kósa Edina nyerte 400 méter uszonyos gyorsúszásban, hatalmas egyéni csúccsal. Edina a legkisebbek, vagyis a 11 évesek, és tőlük fiatalabbak között állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Ezzel a Világtalálkozón a második érmét nyerte, hiszen előtte egy bronzot is sikerült begyűjtenie 200 méteren. A versenyzőink jó formában, biztató helyezéseket elérve versenyeztek a hétvégén. Biztos vagyok benne, hogy a következő versenyünkön, a november án szintén Kecskeméten megrendezésre kerülő Cápa-Serdülő-Junior Országos Bajnokságon még több érmet, és még jobb eredményeket fogunk majd szállítani értékelt Székely Lilla edzőnő. Eredmények, 1-8. helyezett: KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR október 19. szerda 17:00 W. BARNA ERIKA: A KÉZÍRÁS HATALMA - KÖNYVBEMUTATÓ Beszélgetőtárs: dr. Turai Kamill esztéta Helyszín: II. emeleti kisterem október 20. csütörtök 14:00 IDŐSEK AKADÉMIÁJA Tanuljunk, hogy óvhassunk! Előadó: Tót Szilvia rendőr őrnagy Helyszín: nagyterem október 21. péntek 16:00 SÁNTHA GYÖRGY EMLÉKKÖR RENDEZVÉNYE: Sántha György emlékezete versekkel Helyszín: I. emeleti kisterem október 25. kedd 17:00 KUTATÓK-ALKOTÓK A KÖNYVTÁRBAN Hazájából kirekesztve : Báldy Béla növénynemesítő emlékei az 1950-es évekről Helyszín: II. emeleti kisterem október 27. csütörtök 16:30 UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN Szászországi körutazás Drezda, Lipcse, Meissen, Wittenberg Előadó: Varjú Zoltán idegenvezető Helyszín: nagyterem Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 76/ CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ NAGYTEREM AZ ARANYHALACSKA, avagy a halász meg a nagyravágyó felesége október 18. kedd 14:00 október 19. szerda 14:00 október 20. csütörtök 14:00 október 21. péntek 14:00 október 24. hétfő 14:00 október 25. kedd 14:00 október 26. szerda 14:00 október 27. csütörtök 14:00 KISTEREM A BAGOLY, AKI FÉLT A SÖTÉTBEN október 18. kedd 10:00 és 14:00 október 19. szerda 10:00 és 14:00 október 20. csütörtök 10:00 és 14:00 október 21. péntek 10:00 és 14:00 október 25. kedd 10:00 és 14:00 október 26. szerda 10:00 és 14:00 október 27. csütörtök 10:00 és 14:00 október 28. péntek 10:00 és 14:00 ÉGIGÉRŐ MESEFA ELSŐ VIRÁGA - MEDVE ÉNEK október 16. vasárnap 9:30 és 11:00 KENYÉRBŐL KELT MESE október 30. 9:30 Kecskemét, Budai u / , Fax:76/ ciroka@ciroka.hu Kocsis Marcell: 50 méter uszonyos gyors: 1. helyezett 100 méter uszonyos gyors: 1. helyezett 200 méter uszonyos gyors: 1. helyezett Szili Nóra: 200 méter uszonyos gyors: 7. helyezett Kósa Edina: 400 méter uszonyos gyors: 1. helyezett 200 méter uszonyos gyors: 3. helyezett 100 méter uszonyos gyors: 5. helyezett Wórum Soma: 200 méter uszonyosúszás: 8. helyezett Gratulálunk a kiváló eredményekhez! További sikeres versenyzést kívánunk!
5 5 HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON TÜKÖRTERMI CSALÁDI MESEHANGVERSENYEK A klasszikus zenei foglalkozásokat táncbemutatók és kézműves foglalkozások egészítik ki. A hangversenyek 4 éves kortól ajánlottak! Október 22., szombat16:00 AZ ÉGIGÉRŐ PASZULY November 19., szombat 16:00 W. A. Mozart születésének 260. évfordulójára emlékezünk: W. A. Mozart E. Schikaneder: VARÁZSFUVOLA meseopera keresztmetszete December 10., szombat 16:00 DIÓTÖRŐ Közreműködnek: Chorhidea Kamarazenekar és meghívott vendégeik Bérlet ára: Ft gyermekeknek, Ft felnőtteknek Alkalmi belépődíj: Ft gyermeknek, Ft felnőtteknek Jegyek, bérletek elővételben szeptember 12-től válthatók az Otthon pénztárában. Információ: Csizmadia Ilona, Tel.: 76/ , 20/ , icsizmadia9@gmail.com, ilona.csizmadia@hirosagora.hu Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/ HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT október 19., szerda és Mesemuzsika bérlet 1. előadása Salátamánia a KISKALÁSZ ZENEKAR interaktív koncertje Az előadás csupa zöldség és mese! A gyerekek megismerkedhetnek a kóborló Paszternákkal, a Feketeretek gyerekkel, (melynek neve eleve Ede s vele lesz egy eszperente mese) a Nagy Tökkel, a fázós Padlizsánnal és még sok-sok más salátával, zöldséggel. Garantáltan megszeretik őket! Belépődíj: 800 Ft október 19., szerda 19 óra Hírös Agóra Otthon Mozi Nem celeb, csak híres SZEGVÁRI KATALIN előadása Belépődíj: Ft Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. Tel.: 76/ , ORVOSI ÜGYELET Felnőtt háziorvosi ügyelet: Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 76/ Házi gyermekorvosi ügyelet Kecskemét, Nyíri út 38. új tömb, Hotel épület I. emelet (felnőtt ügyelet mellett) Telefon: 76/ Fogorvosi ügyelet: Smiledent Kft. Kecskemét, Piaristák tere 7., Telefon: 76/ Rendelési idő: szombat, vasárnap és munkaszüneti napokon óráig GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Kecskeméten a gyógyszertári ügyeletet a SZENT BENEDEK EUROPATIKA (Kecskemét, Kápolna u. 15.) látja el az alábbi ügyeleti és készenléti rend szerint: ÜGYELET: hétfőtől vasárnapig: 20:00-24:00 óráig ünnepnapokon: 16:00-24:00 óráig KÉSZENLÉT: hétfőtől vasárnapig illetve ünnepnapokon: 00:00-7:00 óráig A készenlét elérhetőségének telefonszáma: 76/ VÉRADÁS október 17. hétfő 16:00 19:00 Formazóna Sportközpont Kecskemét Izsáki út 4. október 18. kedd 08:00 14:00 Bácsvíz Zrt. - Kecskemét Izsáki út 13. október 18. kedd 16:00 19:00 Next Fitnesz - Kecskemét Rezgő u. 2. október 19. szerda 16:00 19:00 Stádium Fitnesz - Kecskemét, Széchenyi István stny. 5. október 21. péntek 14:00 18:00 Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. - Kecskemét Mercedes út 1. október 22. szombat 09:00 12:00 Mathiász János Általános Iskola Kecskemét Katona Zsigmond u. 1. október 22. szombat 09:30 13:30 Mátyás király Általános Iskola Kecskemét Mátyás király körút 46. október 27. csütörtök 08:00 13:00 Reptér - Kecskemét Reptéri út 3. OTTHON MOZI MÉLYTENGERI POKOL (12) október 17. hétfő, 18:00 október 18. kedd, 18:00 HATÁRTALAN SZERELEM (12) október 20. csütörtök, 18:00 október 21. péntek, 18:00 október 22. szombat, 18:00 GAGARIN (12) október 21. péntek, 20:00 PREMIER október 22. szombat, 20:00 ERNELLÁÉK FARKASÉKNÁL (16) október 22. szombat, 16:00 október 23. vasárnap, 16:00 INFERNO (16) október 23. vasárnap, 18:00 Kecskemét, Kossuth tér 4. KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ NAGYSZÍNHÁZ MICSODA TÁRSASÁG! október 18. kedd 15:00 Benedek E.b. október 19. szerda 15:00 Jókai M. b. október 25. kedd 15:00 Gárdonyi G.b. október 26. szerda 15:00 Kodály Z. b. október 27. csütörtök 15:00 Szabó L.b. VÍZKERESZT október 21. péntek 19:00 Bessenyei Gy. b. október 26. szerda 19:00 Latabár K.b. A FA FELLOBBANT, A SZÉN SZERTE- SZÁLLT... Ünnepi est az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulója alkalmából október 22. szombat 17:00 BOEING, BOEING október 29. szombat 19:00 Bérletszünet KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ JÁNOS VITÉZ október 20. csütörtök 17:00 Ady. E. b. - Nulladik óra október 21. péntek 17:00 Nulladik óra TIED A VILÁG! október 18. kedd 19:00 október 19. szerda 19:00 MACSKA A FORRÓ BÁDOGTETŐN október 22. szombat 19:00 REQUIEM október 26. szerda 19:00 Bemutató október 27. csütörtök 19:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ ACÉLMAGNÓLIÁK október 30. vasárnap 15:00 Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 76/ , kecskemetikatona.hu
6 október 17. KECSKEMÉT Akadémia körúton 2 szobás szép lakás eladó. I.ár:11,9 MFt Tel: 30/ KECSKEMÉT belvárosában 275 nm telek, felújítandó 3 szobás családi házzal eladó. 15 MFt Tel: 30/ KECSKEMÉT belvárosában, téglaépítésű, első emeleti, 2 szobás lakás eladó. Iá: 11,9 MFt Tel: 30/ KECSKEMÉT Vacsiközben 103 nm, kétszintes, nappali+3 szobás sorház, dupla garázszsal eladó. Iá: 26,2 MFt Tel: 30/ BALLÓSZÖG központjában 140 nm, 3 szobás, medencés, parkosított kerttel családi ház eladó. I.ár: 35,9 MFt Tel.:30/ KECSKEMÉT, Hunyadivárosban kétszintes, 5+1 fél szobás, téglaépítésű családi ház, nagy garázzsal eladó. I.ár: 29 MFt 30/ KEREKEGYHÁZÁN 85 nm családi ház, 40 nm terasszal, 66 nm fedett beálló garázzsal, 1445 nm telken eladó. I.ár: 22 MFt 30/ KECSKEMÉT, Alsószéktón, 2700 nm telken 75 nm, kétszintes, tégla építésű, hőszigetelt gazdasági épület eladó. I.ár: 13,2 MFt 30/ KECSKEMÉT-Katonatelepen 180 nm, 5 szobás, kétszintes családi ház eladó. Iá: 23.9 MFt Tel: 30/ KECSKEMÉT, Felsőszéktón 1885 nm építési telek, 30% beépíthetőséggel eladó. I.ár: 7,9 MFt 30/ HETÉNYBEN 3 szobás családi ház eladó! 21M Tel: KÉTSZINTES 4szobás, családi ház nagy udvarral eladó! 11,6M Tel:+36-30/ ALSÓSZÉKTÓN erdő mellett 3szobás családi ház eladó! 13M Tel:+36-70/ PETŐFIVÁROS legelején ház telek áron eladó, esetleg budapestire cserélhető / SZÉCHENYIVÁROSBAN 3szobás, INGATLAN egyedi mérős, panella- DOMB lakóparkban 4 szobás kás eladó! 11,99M Tel:+36- új lakás, nagy erkéllyel eladó! Ft Tel:36-70/ / NAGYKŐRÖS KÖZPONTJÁBAN 2. emeleti 44nm-es lakás eladó. LAKITELEK Tőserdőben Iá: 5,9Mft Érd:0670/ klímás üdülő berendezve SZELEIFALUBAN 3szobás, sátortetős eladó. Érdeklődni: 06-30/ családi ház eladó! 11M Tel:+36-70/ BELVÁROSI 1szobás, gázkonvektor RENDŐRFALUBAN újszerű, fűtéses, házrész eladó! 2szobás családi ház eladó 6,65M Tel:+36-30/ beépíthető tetőtérrel! 19M KECSKEMÉT BELVÁROSÁBAN Tel:+3670/ Bercsényi utcában 410nmes BALATONBOGLÁRON különálló telken 80nm-es 2x470 nm ikertelek eladó! családi ház, 28nm-es garázs Összküzműves, vízpart 400mre. és kamra eladó. Iá: 25Mft Érd: 76/ , 0670/ Iá: 6,2MFT. 0670/371-2 BELVÁROSI 105nm-es, erkélyes, gázkonvektoros tégla- BELVÁROSBAN 34nm-es, 1szobás, erkélyes, tégla lakás eladó! 11,9M Tel:+36- Tel:+3670/ lakás garázzsal eladó! 16,9M 70/ MÁRIAHEGYBEN Tesco kövesút mellett belterületi építési ELADÓ Nagykőrösön felújított, 4 lakásos, téglaépítésű, társasházi lakás erkéllyel, pad- telkek 20%-beépíthetőséggel 3,9 MFt-tól 20/ lástérrel, tárolóval, garázzsal, parkosított udvarral. Érd.: 06-70/ ÚRIHEGYBEN 2szobás családi ház, 755nm-es telken eladó! 7,6M Tel:+36-70/ BELVÁROSI, 3szobás, fiatal építésű téglalakás eladó! 17,5M Tel:+36-70/ KECSKEMÉT-KOSSUTH falu közelében 30nm-es lakható tanya, 3000nm területtel, villannyal 3,9 MFt.20/ BELVÁROSI 2szobás, családi ház garázzsal eladó! 8,8M Tel:+36-30/ ELADÓ Kecskemét, Felsőcsalánosban 957nm, 2 szoba, összkomfortos tanya, 4MFT. 40nm-ig csere is érdekel megegyezéssel. 76/ (délután) HETÉNYEGYHÁZÁN 4szobás családi ház, kültéri medencével eladó! 17M Tel:+36-70/ BELVÁROSHOZ közel 3szobás családi ház eladó! 14M Tel:+36-70/ SZÉCHENYIVÁROSI 2szobás, egyedi mérős panellakás eladó! 12M Tel:+36-70/ HUNYADIVÁROSBAN 2szobás, földszinti téglalakás eladó! 11,4M Tel:+36-70/ BELVÁROSHOZ közel, nappali + 2szobás családi ház eladó! 15M Tel.:+36-70/ LAKÓHÁZNAK, telephelynek alkalmas 4139 nm területű ingatlan nagy garázzsal, szerelőműhellyel eladó Lajosmizse határában 14 mft-ért. Tel.: 06-30/ BELVÁROSI 2szobás, polgári típusú lakás garázzsal eladó! 14M Tel:+36-70/ BELVÁROSHOZ közel 3.emeleti, cirkó fűtésű téglalakás eladó! 12,75M Tel:+36-70/ HELVÉCIÁN kb. 440 nm SORHÁ- ZI telkek eladók közművel Busz, bolt, óvoda a közelben. Érdeklődni 15:00 után: 0630/ HELVÉCIÁN falu szélén kb 6700nm-es építésre is alkalmas terület eladó.érdeklődni 15:00 után: 0630/ KIADÓ KECSKEMÉTEN, Széchenyi városban 2 szobás, tégla, egyedi fűtéses, új nyílászárós, jó állapotú lakás kiadó. Bérleti díj Ft/hó, 2 havi kaució szükséges. Tel.: 06-20/
7 7 ELADÓ LAKÁS KÖZPONT közelében, 80 nm-es, 1+3 fél szobás új lakás eladó. Ár: 30 MFt Tel.:70/ BELVÁROSBAN igényes, kétszintes 109 nm-es 4 szobás lakás eladó. Ár: 32,5 MFt KÖZPONTHOZ közel 75 nm-es, I. emeleti gázfűtéses, lakás, garázzsal. Ár: 25,5 MFt Tel.: 70/ ÉZI-hez közel, 48 nm, 1,5 szobás, gáz-cirkós, felújított lakás eladó. Ár: 12,75 MFt ELADÓ CSALÁDI HÁZ HETÉNYEGYHÁZÁN, tégla építésű 125 nm-es 2,5 szoba, és 40 nm-es 1 szobás ház. Ár: 18 MFt 70/ HETÉNYEGYHÁZÁN 5 szobás, gyönyörű családi ház, dupla garázzsal eladó. Ár: 33,5 MFt MŰKERTVÁROSBAN 300 nm-es telken, két lakrészes, 115 nmes, 4 szobás ház. Ár: 13,5 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉT, Kiskőrösi út közelében 50 nm-es, 2 szobás ház, lakható melléképülettel. Ár: 9,8 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉT, Hunyadivárosban eladó 5 szobás, 140 nm-es sorház garázzsal. Ár: 32,9 MFt IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: szerda 16 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997 VÁROSKÖZPONTBAN 290 nmes telken 130 nm-es 2 szintes felújított polgári ház Ár: 36 MFt, 70/ HETÉNYEGYHÁZA központjában, tégla építésű 90 nm-es 2,5 szobás ház. Tetőtér beépíthető Ár: 19,9 MFt 70/ MÁRIAHEGYBEN 160 nm-es, 4 szobás, 3 szintes, családi ház eladó. Ár: 21 MFt 70/ KECSKEMÉT, Kadafalván 110 nm-es 3 szobás, családi ház, garázzsal eladó. Ár: 17.2 MFt 70/ KATONATELEPEN 150 nm-es igényes családi ház eladó. Ár: 28.5 MFt 70/ KATONATELEPEN, kétszintes 140 nm-es 5 szobás, családi ház eladó. Ár: 23,5 MFt 70/ KATONATELEPEN, egyszintes, de két külön lakrészes, 5 szobás, családi ház eladó. Ár: 49,9 MFt 70/ KECSKEMÉT Czollner téren 3 szobás felújított polgári ház. Ár: 39.9 MFt 70/ VACSIKÖZBEN 176 nm-es 3 szobás ház, üzlettel. Ár: 48.8 MFt 70/ MÁRIAVÁROSBAN 95 nm-es, 2 szobás, felújított ház, garázszsal. Ár: 23 MFt 70/ MÁRIAVÁROSBAN, 70 nm-es, 2 szobás, ház, garázzsal. Ár: 10,9 MFt 70/ FELSŐSZÉKTÓBAN nagy telken 4 szobás jó állapotú kétszintes ház eladó. Ár: 28 MFt BALLÓSZÖGBEN, 3 szobás, 84 m2-es ikerház 427 m2- es telken eladó. Ár: 18,4 MFt ÜZLET KECSKEMÉT központjában, 2 szintes, 64 nm-es üzlet eladó. Ár: 15,85 MFt 70/ KÖZPONTHOZ közel 54 nm-es, 2 szintes iroda, garázzsal. Ár: 11,8 MFt Tel.: 70/ KECSKEMÉT szívében, 3 szintes, 172 nm-es üzlet eladó. Ár: 65 MFt 70/ ÜZLETHELYISÉG, Kecskemét belvárosában, új 25 nm-es eladó. Ár: 10,5 MFt 70/ BELVÁROSBAN 42 nm-es üzlethelyiség eladó vagy kiadó, 13,8 MFt / 85e Ft/hó ELADÓ TELEK BETHLENVÁROSBAN 370 nmes összközműves telek felújítandó/bontandó házzal eladó. Ár: 16,9 MFt Tel.:70/ KERTÉSZETI közelében 543 nm-es közműves telek felújítandó/bontandó házzal eladó. Ár: 20 MFt MÁRIAHEGYBEN, a Széchenyi város mögött, 720 nmes telek eladó. Ár: 2,4 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉT Máriahegyben 860 nm-es építési telek érvényes építési engedéllyel eladó. Ár: 11 MFt Tel.:70/ MÁRIAVÁROSBAN 506 nm-es építési telek eladó. Ár: 28 MFt Tel.:70/ VACSIKÖZBEN nm-es építési telek eladó. Ár: 24,5 MFt Tel.:70/ KERTVÁROSBAN, 5161 nm-es telek, 48 lakásos társasház építésére alkalmas. Ár: 60 MFt Tel.:70/ BELVÁROSHOZ közel, 263 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 6,5 MFt Tel.:70/ BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/ KIADÓ BALATON utcán földszinti irodák, nm, parkolóval kiadók. Az ár a teljes rezsit tartalmazza: Ft/nm. 70/ KECSKEMÉTEN 30/45/60/75 nm-es, variálható irodák. Közös konyhával. Ár: 2.250,- Ft/ nm/hó 70/ BELVÁROSBAN 2,5 szobás bútorozatlan lakás igényes bérlőnek hosszútávra. Ár: Ft/hó BELVÁROSBAN 41 nm I. emeleti új lakás igényes bérlőnek. Ár: ,- Ft/hó KIADÓ Széchenyi városban 33 nm-es üzlethelyiség. Ár: Ft/hó. 70/ KECSKEMÉT központjában 64 nm-es kétszintes üzlet/iroda. Ár: Ft/hó. 70/ KECSKEMÉT központjában 45 nm-es kétszintes üzlet/iroda. Ár: Ft/hó. 70/ KECSKEMÉT belvárosban 172 nm-es üzlet kiadó. Ár: Ft/hó 70/ BELVÁROSBAN, 5 szobás, klímás iroda kiadó. Ár: ,- Ft/hó KATONATELEPEN 253 nm-es új ház akár irodának is kiadó. Ár: Ft/hó 70/ KERESEK KECSKEMÉTEN, 10 éves nm-es házat 30 MFt -ig Tel: 70/ KECSKEMÉTEN, 2-3 szobás nm-es erkélyes lakást 25 MFt-ig. Tel: 70/ KECSKEMÉTEN, 2 szobás lakást. Tel: 70/ KECSKEMÉTEN 1-2 szobás tégla lakást/házat keresek. Ár: 8-10 MFt Tel.:70/ PETŐFIVÁROSBAN min. 3 szobás dupla garázsos felújított házat keresek. Ár: MFt BELVÁROSBAN 100 nm feletti üzlet helyiséget vásárolnék. Tel: 70/ RÁKÓCZI utcán 50 nm-es kiadó üzlet helyiséget keresek. Tel: 70/ KIADÓ ALBÉRLETET keresek a belvárosban vagy Széchenyivárosban! Ár: 40 eft 140 eft-ig. Tel.:70/ KECSKEMÉTEN 80 nm körüli házat keresek kis kerttel, garázzsal. VÁGÓ u. környékén nmes újabb építésű tégla lakást keresek. IGÉNYES, 3 szobás KIADÓ házat/lakást keresek a belvárosban! FÖLDSZINTES, 2 szobás, teljesen felújított lakás eladó a Hunyadivárosban,11,9MFt. 20/ ; FÖLDSZINTES, 2 szobás, belvárosi lakás eladó. 13,9MFt. 20/ ; FÖLDSZINTES, lakberendező által kialakított garzon eladó a Hunyadivárosban. 21,3MFt. 20/ ; ELSŐ emeleti, dupla erkélyes, 2 szobás, felújítandó, körút melletti belvárosi lakás eladó 12,2MFt. 20/ ; com/ MÁSODIK emeleti, erkélyes, nagyon belvárosi garzon lakás eladó. 12MFt; 20/ , com/ HARMADIK emeleti, erkélyes, felújítandó, 3 szobás lakás eladó a Villanegyedben. 16,9MFt; 20/ ; com/ VÁROSFÖLDÖN szerény komfort fokozatú, 60m2-s ház eladó. 3,9MFt. 20/ ; com/ ,5 HA teljesen automatizált öntözőrendszerrel, napelemmel zöldségtermelő gazdaság, 120 m2-s családi házzal eladó Nagykőrösön. 29,9MFt. 20/ ;
8 október 17. ÁLLÁST KÍNÁL ZÖLDSÉGBOLTBA KERESÜNK heti 2-3 alkalomra munkatársat. Üzletvezetői végzettség előny, lehet nyugdíjas is. 0630/ "C"JOGOSÍTVÁNNYAL áruterítői munkára gépkocsivezetőt keresünk Kecskemétre. 0670/ DÁNIÁBA keresünk tapasztalattal rendelkező mezőgazdasági munkásokat, traktorosokat, tehenészeket, sertésgondozókat (háztáji vagy üzemi tapasztalattal). Alap angol nyelvtudás feltétel. Jelentkezés: 06-70/ , andreasagro.com; www. andreasagro.com BETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon! Érdeklődni: Seres Anett 30/ SILVERIA Elektronikai Gyártó Kft. az alábbi munkakörökbe munkatársakat keres: forrasztó -SMT operátor -minőségellenőr -karbantartó -(megváltozott munkaképességű) takarító, Nagykőrösről közvetlen buszjáratot biztosítunk. Jelentkezéseiket ben, az ibolya. címen várjuk a betöltendő pozíció megjelölésével. BELFÖLDI áru fuvarozásra keresünk kollégákat C, E jogosítvánnyal. Fizetés megegyezés szerint. Kezdés azonnal. Érd.: 0630/ KECSKEMÉTI cég keres precíz varrónőket és betanított munkásokat. Ér: 06-20/ SZOBAFESTŐ mázoló szakmunkást keresek (1-2 fő) Kecskeméti és környéki munkára, versenyképes bérezéssel / KECSKEMÉTI nemzetközi áruszállító cég keres német és/ vagy angol nyelvtudással, tapasztalattal rendelkező munkavállalót, fuvarszervezői pozícióba furgonokra. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a fuvarszervezo. hirdetes@gmail.com címen lehet. BETANÍTOTT dolgozókat keresünk kiemelt bérezéssel győri és mosonmagyaróvári munkahelyünkre. Szállást, étkezést, utazást biztosítunk / BETANÍTOTT dolgozókat keresünk kiemelt bérezéssel ajkai munkahelyünkre. Szállást, étkezést, utazást biztosítunk / BETANÍTOTT gépkezelő munkakörbe keresünk munkavállalókat azonnali munkakezdéssel autóipari partnercégünk részére, kecskeméti munkavégzéssel. A bejárás 15 településről ingyenes buszjárattal biztosított. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny. sz.: 29338/ BETANÍTOTT fémipari munkatárs pozícióba, középfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat keresünk kecskeméti partnercégünk részére. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., utca 10. Tel.: 76/ , ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ OPERÁTOR munkakörbe keresünk munkatársakat 2 műszakos munkarendbe Kecskemét és környékéről műanyagipari partnercégünk részére. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., utca 10. Tel.: 76/ , ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ BETANÍTOTT hegesztő munkakörbe kecskeméti munkavégzéssel munkatársakat keresünk, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., utca 10. Tel.: 76/ , ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ TAKARÍTÓNŐT keresünk iroda takarítására / KÉZI anyagmozgató munkakörbe keresünk munkatársakat kecskeméti partnercégünk részére, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ TÉSZTAIPARI munkatárs munkakörbe keresünk munkatársakat élelmiszeripari partnercégünk részére több műszakos munkarendbe, azonnali kezdéssel. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ KECSKEMÉTI ÁSATÁSRA fizikai munkásokat keresünk. Korrekt bérezés. 0670/ INGATLANIRODA alkalmazottat felvesz fő vagy másodállásban. (alapbér+jutalék) 06-30/ TEKERCSELŐ munkakörbe keresünk munkatársakat azonnali munkakezdéssel két, illetve három műszakos munkarendbe, kecskeméti munkavégzéssel. Jelentkezni utca 10.Tel,:76/ , az alább címen: ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ SZERSZÁMGÉPTESZTELŐ munkakörbe munkatársakat keresünk két műszakos munkarendbe,kecskeméti munkavégzéssel építőipari partnercégünk részére. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ IPARI padló készítésben jártas fizikai szakmunkásokat keresünk kiemelt bérezéssel, hazai és külföldi folyamatos munkavégzésre. "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Érd óráig a 76/ telefonszámon.
9 9 GIPSZKARTONOZÁSBAN jártas szakmunkásokat felveszünk. Tel.: 06-20/ , 06-70/ HIDEGBURKOLÓ szakmunkásokat keresünk vidéki munkára kiemelt bérezéssel, folyamatos munkavégzésre. Érd.: 8-17 óráig a 76/ telefonszámon SOFŐRÁLLÁS: angol-franciabelga munkára, magyar bejelentéssel nemzetközi gépjárművezetőt keresünk. Havi eft nettó fizetés 4/1 5/1 hetes váltásrendben. Önéletrajzot küldj: soforallas.kamion@gmail. com címre és visszahívunk a részletekkel. com. RAKTÁROS munkakörbe munkatársakat keresünk kecskeméti partnercégünk részére. Az állás betöltéséhez targoncavezetői engedély és tapasztalat szükséges! Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ EGY FŐ NŐI TAKARÍTÓNŐT keresünk 4 órás délutáni műszakra és egy fő férfi udvarost 4 órás délelőtti műszakra. Várjuk jelentkezését a candorekft@ gmail.com címre. OPERÁTOR munkakörbe keresünk munkatársakat autóipari beszállító partnercégünk részére több műszakos munkarendbe. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , Munkaerő-kölcsönzői ny.sz.: 37961/ Magán-munkaközvetítői ny.sz.: 29338/ KŐMŰVESEKET és segédmunkásokat keresünk azonnali kezdéssel, heti fizetéssel. Érd: 0620/ ÁLLÁST KERES KECSKEMÉTEN, vagy környékén bármilyen házi, illetve házkörüli munkát vállalok, hétvégi hazautazással. 67éves nő, megbízható, dolgozni szerető. 06/ HÁZI idősgondozói munkát keresek 10 éves gyakorlattal Kecskeméten. 0620/ OKTATÁS KORREPETÁLÁST vállalok általános, középiskolásoknak: matek, történelem, fizika, kémia, nyelvtan-helyesírás. 0620/ NÉMET nyelvtanár korrepetálást, érettségire, középfokú nyelvvizsgára felkészítést vállal. 0670/ SZÁMÍTÓGÉPES tanfolyamok a Hírös Képzőben Kecskeméten!!! Word, Excel, PowerPoint, Internetes levelezés, kezdő- és haladó szinten Kezdőknek: 40 órás, Ft/5hét: Október 25-től kedd, péntek 16 órától. Haladóknak: 84 órás, Ft/10 hét: Október 24-től hétfő, csütörtök 16 órától. A képzés helye: Kecskemét, Széchenyi tér 14. I. em. (Északi térfal) Jelentkezés, a 06-70/ telefonszámon.
10 október 17. ADÁS-VÉTEL KAMRÁBAN, padláson porosodó MOZDONYKÁT, VA- GONOKAT, SÍNEKET keresek karácsonyi ajándékhoz. 30/ ARTHRO GUARD Akció! 3990Ft október 31-ig. 17 hatóanyag, glüközamint, kondroitint, MSM-et, kollagént tartalmaz. BiotechUSA Malomközpont 2. emelete. RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat, régi zománcozott dolgokat (pl.: kanna, zsírosbödön), komplett hagyatékot, régi tollat, paraszt dolgokat: disznótoros asztalt, teknőt és egyéb dolgokat vásárolok maagas áron. Ingyenes kiszállás / KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sok féle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő / TÖLGY, gyertyán 2700Ft/100 kg, akác 3400 Ft/100Kg hasítva, ingyenes szállítás 15q-tól, Kecskemét, Matkói u / ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u / gportal.hu KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/ TUNÉZIA október Fttól + illeték RÓMA október nap Ft/főtől + illetékek MÁLTA AKCIÓ október nap Ft/főtől + illetékek PRÁGAI HÉTVÉGE október 27-október nap Ft/ fő KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / VEGYES TŰZIFA vastag akác 2950 Ft/100 kg, vékony akác 2600 Ft/100 kg hasítva házhoz szállítva is / AKÁC Ft/100 kg, tölgy 2600 Ft/100 kg hasítva, házhoz szállítás megoldható. Tel.: 06-30/ VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompreszszort, esztergakéseket / KIVÁLÓ minőségű száraz tűzifa eladó! Katonatelep: 06-70/ , Kecskemét, Kiskőrösi út: 06-70/ RÉGI motorokat, autókat keresek gyűjteménybe. Akár hiányosat is, alkatrészeket is / FELNŐTT SÍ overál 3 db eladó. Ára Ft/db. 30/ ÁGYNEMŰTARTÓ, 2 db pehelypaplan, 2 db 4x5-ös takaróponyva eladó. 20/ MAGAS áron vásárolok mindennemű régiséget! Apróságtól a bútorig. Díjtalan kiszállás! Molnár Enikő 06-20/ JÁRMŰ DAEWOO MATIZ eladó! Piros színű, 2001-es évjáratú autó első tulajdonostól. Iá: Ft. Érd: 0630/ SZOLGÁLTATÁS FÁJÓS térdek? Dagadt lábak? Megoldás: nyirokmaszszázs, reflexmasszázs. Székely Zsolt 06-30/ VÍZ-, FŰTÉS és GÁZKÉSZÜLÉ- KEK szerelése korrekt áron. Hívjon most! 70/ DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! 06-20/ MŰFOGSOR javítás, tisztítás, fogsorokba fogbepótlás, kapocspótlás gyors határidővel, kedvező áron! 06-20/ CSOK-ért cserébe építőipari cég házat vagy lakást biztosít, teljeskörű ügyintézés mellett. Tel: 06-70/ SZÁMÍTÓGÉP SZERVÍZ. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése kiszállással helyszínen is. Tel.:06-30/ REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás / REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár / , 06-70/ ENERGETIKAI tanusítvány készítése Kecskeméten és Bács-Kiskun Megyében / , VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft / VILLANYSZERELÉS: villanymotor, boyler, mosógép, villanytűzhely, hűtő, kis ipari gépek, javítása, kapcsolók, vezetékcsere rövid határidővel 06-20/ TETŐJAVÍTÁST, kúpcserép kikenést és kéményjavítást vállalunk / REDŐNYÖK, szúnyoghálók, faredőnyök készítése és javítása 24 órán belül, hétvégén is / NYÍLÁSZÁRÓK SZIGETELÉSE, passzítása. Redőnyök, rovarhálók, árnyékolók készítése, javítása. Penészmentesítés. 0630/ , HITELE van? Nem fizetett, felmondott, végrehajtás alatt álló tartozások jelentős csökkentése / , 06-20/ GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása / REDŐNY javítás, készítés hétvégén is! Tel.: 06-30/ ALAPTÓL a tetőig! Lakások felújjítása, ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás / MŰANYAG redőny, faredőny javítás készítés gyors precíz áron! 06-70/ , 06-30/ REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javításacseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-20/ KERTTISZTÍTÁS, elhalt növények kivétele, gallyalás, bozótirtás, lombsöprés, zöldhulladék elszállítása. 0630/ FERENC ROLÓ, redőnyök, reluxák, szúnyoghálók, javítása-cseréje, gurtnicsere, zsinóros redőnyök átalakítása akár azonnal! Tel.:06-30/ SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek. 30/ VARRÓGÉP karbantartás, javítás. Érd.: 9-16-ig 06-20/ REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javítása-cseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/ KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával, minden színben! Villanyszerelés! Telefon: 06-70/ REDŐNY, szúnyogháló készítés, javítás gyártótól, akár 2 órán belül. Tel.:06-20/ , Tel.:06-30/ IDŐSGONDOZÁS HÁZI IDŐSGONDOZÓI munkát keresek 10 éves gyakorlattal Kecskeméten. 0620/ MEZŐGAZDASÁG TRITICALE vetőmagnak és kukorica zsákolva Kecskeméten eladó! Tel.:06-20/
11 11
12 október 17. FESTMÉNYVÁSÁR KECSKEMÉT, Vásárhelyi Pál Ált. Iskola, Alkony u. 11. október 22. szombat ig október 23. vasárnap 9-17-ig A+B Galéria Pécs SZERETNE INGYEN UTAZNI?
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
KECSKEMÉT október 10., XXVII/41.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 10., XXVII/41. 2 2016. október 10. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák
KECSKEMÉT október 24., XXVII/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 24., XXVII/43. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk Kecskemét,
2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,
KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI
KECSKEMÉT november 14., XXVII/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 14., XXVII/46. 2 2016. november 14. VÉRADÁS november 14. hétfő 08:30 12:00 Univer Product Rt. Kecskemét (Hetényegyháza), Úrihegy tanya 295. november 15. kedd 10:00
KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
Átadták a Holnap városáért Díjakat
KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
BNI - Kapcsolatépítésben a siker!
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
2 ingatlan@cegpasztor.hu
szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
Ünnepi hetek KECSKEMÉT november 28., XXVII/48.
Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 28., XXVII/48. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk
KECSKEMÉT szeptember 26., XXVII/39.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 26., XXVII/39. 2 2016. szeptember 26. IGAZI NŐIES STÍLUS MEGNYITOTT A REGINA S DESIRE A kecskeméti Piramis Udvar egy gyönyörű, igényes női fehérnemű, fürdőruha
2 debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,
KECSKEMÉT október 31., XXVII/44.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 31., XXVII/44. 2 2016. október 31. VÉRADÁS november 7. hétfő 10:00 14:00 Kecskeméti Főiskola Kecskemét, Kaszap utca 6-14. november 10. csütörtök 10:00 14:00 Szent-Györgyi
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ
KECSKEMÉT november 7., XXVII/45.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 7., XXVII/45. 2 2016. november 7. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 16., XXVIII/3. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából
KECSKEMÉT november 21., XXVII/47.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 21., XXVII/47. 2 2016. november 21. FELKÉSZÜLÉS A TÉLI IDŐJÁRÁSRA A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az utakon közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
Egyszerűsödött az okmányigénylés
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14
2016. december 12., XXVII/50. és fokozott rendőri jelenléttel segítik az ünnepekre való készülődést.
Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. december 12., XXVII/50. BIZTONSÁGOS KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPEKRE A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bűnmegelőzési tanácsokkal és fokozott rendőri
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október
Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)
Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892
Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 18., XXVI/47. 2 2015. november 18. Több mint ezren növesztettek bajuszt a Mercedes-Benz gyárban - Sajtóközlemény Ötezer eurós adomány a prosztatarák szűrésre a Movember
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
KECSKEMÉT szeptember 12., XXVII/37.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 12., XXVII/37. 2 2016. szeptember 12. www.keszin.hu 3 Dr. Kiss Katalin kecskeméti házi gyermekorvossal beszélgettünk az őszi gyermekbetegségekről és azok megelőzéséről.
Siklós-Bóly térségi 25.
Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 24., XXVII/12. 2 2016. március 24. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 29., XXVI/31. 2 2015. július 29. 07.30-08.05 PIXEL 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 20.45 PIXEL (12) PREMIER 10.45, 15.45 MÜNÓ, A HOLDBÉLI MANÓ 3D (12) - PREMIER 12.45,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 28., XXVI/44. 2 2015. október 28. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 23., XXVI/39.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 23., XXVI/39. 2 2015. szeptember 23. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET INGATLAN DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK MASSZÁZS OPTIKA INFORMATIKA
2 ingatlan@cegpasztor.hu
július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 26., XXVII/21. 2 2016. május 26. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS WEBOLDAL
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT január 30., XXVIII/5.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 30., XXVIII/5. 2 2017. január 30. CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ NAGYTEREM MINDEN EGÉR SZERETI A SAJTOT február 4. szombat 17 óra BEMUTATÓ ELŐADÁS február 7. kedd
KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
KECSKEMÉT augusztus 22., XXVII/34.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. augusztus 22., XXVII/34. 2 2016. augusztus 22. www.keszin.hu 3 MILYEN A JÓ ISKOLATÁSKA? A rosszul megválasztott iskolatáska oka lehet a hátfájásnak, a rossz tartásnak és hosszútávon
2 ingatlan@cegpasztor.hu
május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.
KECSKEMÉT október 3., XXVII/40.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 3., XXVII/40. 2 2016. október 3. ÁTADTÁK A GRABOPLAST KECSKEMÉTI PARKETTAGYÁRÁNAK ÚJ ÜZEMÉT Ünnepélyes keretek között, a polgármester részvételével adták át a Graboplast
Lakás eladó Víziváros 122 m²
Lakás eladó Víziváros m² D6T rész Víziváros II. kerület Ingatlan típusa Lakás 5 M Ft m² 5 Dolgozó szoba, Kamra szoba, Gardrób szoba, Wc vizesblokk, Zuhanyzós fürdő vizesblokk, autó számára Garázs Klima,
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.
Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 26., XXVI/35.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 26., XXVI/35. 2 2015. augusztus 26. Otthon Mozi Katona József Színház Ciróka Bábszínház 08.27-09.02. HITMAN - A 47-ES ÜGYNÖK (16) PREMIER 15.00, 17.15, 19.30, 21.45
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 22., XXVI/30.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 22., XXVI/30. 2 2015. július 22. 07.23., 07.29 A HANGYA 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 21.15 A HANGYA (12) PREMIER 10.45, 15.45 ÖNKÍVÜLET (16) - PREMIER 13.30, 16.00,
KECSKEMÉT december 5., XXVII/49.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. december 5., XXVII/49. Ünnepi hetek 2 2016. december 5. ADVENTI LÉLEKHANGOLÓ Szeretnéd megtapasztalni a karácsony lelki ajándékait? Szeretnéd megélni az advent örömét? Ünnepekkor
KARRIER ROVATTAL A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION KECSKEMÉT január 22., XXIX/4.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. január 22., XXIX/4. A NEUMANN JÁNOS EGYETEM IS BEMUTATKOZOTT AZ EDUCATION A Neumann János Egyetem standja is bemutatkozott a budapesti Educatio 2018 kiállításon,
KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA
KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
Akadálytalan a szemétszállítás Kecskeméten
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 16., XXVII/24. Akadálytalan a szemétszállítás Kecskeméten A Városgazdasági Kft. szolgáltatási területén a hulladékszállítás zavartalan. A közszolgáltatás további akadálytalan
SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
KECSKEMÉT március 20., XXVIII/12.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. március 20., XXVIII/12. www.keszin.hu 3 Folytatódik a közvilágítás-fejlesztés Kecskeméten Csaknem 100 millió forintból fejlesztik Kecskeméten a közvilágítást 2017-ben. A
KECSKEMÉT augusztus 11., XXVII/32.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. augusztus 11., XXVII/32. 2 2016. augusztus 11. AZ ORSZÁG TORTÁJA Az Őrség Zöld Aranya lett Magyarország tortája 2016-ban, Magyarország cukormentes tortája pedig az Áfonya
2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010
Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009
Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. november 26., XXV/48. 2 2014. november 26. Megújul és korszerűsödik a Kulturális Központ A HÍRÖS AGÓRA multifunkcionális közösségi központ létrehozása Kecskeméten című projekt
Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős
Beruházótól Csak a hirdetőnknél Árcsökkenés Sürgős Áron alul Alkalmi vétel Befektetőknek Azonnal költözhető Kulcsom van hozzá Panorámás Kiváló befektetés Akciós Ár Kitűnő vétel Tegyen árajánlatot Bomba
4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
ár térségi Mohács-Szigetv 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.:
Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. február 26., XXV/9. Program
2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. május 29., XXVIII/22. Körforgalom épül a Szélmalom Csárdánál Megkezdődött a körforgalom építése a Szélmalom Csárdánál, a Szent László körút és az 5. számú
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 5., XXVII/18.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 5., XXVII/18. 2 2016. május 5. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém
Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 29., XXV/5. Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak 2014. január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, a Nemzeti
KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7.
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 12., XXV/7. 2 2014. február 12. Közérdekű felhívás ebzárlat ismételt meghosszabbításáról A megyei járási főállatorvos a 2014. február 9-ig meghirdetett ebzárlatot ismételten,
1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki munkakörbe!
1. Megváltozott munkaképességűek keresünk gondnoki Kecskemét környéki munkavégzésre megváltozott munkaképességű munkavállalókat keresünk gondnoki Főbb feladatok: telephely tisztántartása Elvárás: jó állóképesség
Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 4., XXVI/45. Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét Október 29-én letették Kecskemét leendő egyetemi városrészének alapkövét. A település életében történelminek
2433 Sárosd, Hantosi u. 46.
Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT február 27., XXVIII/9.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. február 27., XXVIII/9. 2 2017. február 27. Együttműködési megállapodást kötött a Zeneakadémia és Kecskemét Együttműködési megállapodást kötött a Liszt Ferenc
KECSKEMÉT. 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23. 2 2016. június 9. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. december 2., XXVI/49.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. december 2., XXVI/49. 2 2015. december 2. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,
Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. február 25., XXVI/9. Új Volvo buszok közlekednek majd Kecskemét elővárosaiban Új Volvo autóbuszokat mutattak be a Noszlopy Gáspár parki autóbusz végállomáson. A járművek bemutatóján
20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
KECSKEMÉT 2015. április 8., XXVI/15. www.keszin.hu 20 éves a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Letettük az alapokat - így summázta az eltelt két évtizedet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi
XX. évfolyam 4. szám február 19.
XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás
Kampánnyal a stroke ellen
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. május 20., XXVI/21. Kampánnyal a stroke ellen Évente legalább 30 ezer embert érint a stroke Magyarországon. Nagy részük, ha túl is éli a szélütést, az agyuk maradandó károsodást