KECSKEMÉT szeptember 12., XXVII/37.
|
|
- Eszter Borosné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KECSKEMÉT szeptember 12., XXVII/37.
2 szeptember 12.
3 3 Dr. Kiss Katalin kecskeméti házi gyermekorvossal beszélgettünk az őszi gyermekbetegségekről és azok megelőzéséről. Az alábbiakban részletet olvashatnak az interjúból, melynek teljes változatát megtalálják őszi Családinfó magazinunkban. A magazint keressék szerkesztőségünkben! Tud adni tanácsot az őszi gyermek megbetegedések megelőzésre? Érdemes fertőtlenítő szappannal gyakran kezet mosni, sokat szellőztetni, rétegesen öltöztetni. Sok időt kell szabad levegőn tölteni. Nem lehet vitrinbe zárni a gyerekeket, ki kell vinni őket a levegőre és ez által ellenállóbb lesz a szervezetük is. Az immunerősítésben elengedhetetlen a sport is. Ma a gyerekek könnyebben leülnek a tv, számítógép elé. Észrevettem a körzetemben, hogy azok a gyerekek, akik legalább hetente kétszer sportolnak, sokkal ritkábban betegek. Másik fontos pillér az étkezés. Lehetőleg sok idénygyümölcsöt, zöldséget egyenek. Így természetes formában bevihetik a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat. Folyadék bevitelben én mindig vízpárti voltam. Próbálom a gyermekeket a vízre szoktatni, akkor is, ha eleinte nehéz. Teában vannak olyan anyagok, amik elszínezik a fogat és a cukor rárakódása a fogra folyamatos rongálást végez. A sóklinikákról nagyon jó a véleményem. A légutakba bejutó, száraz, porlasztott orvosi-só feloldja és eltávolítja a lerakódásokat, baktériumokat. Fontos tudni, hogy először erősödhetnek a tünetek, mert kijönnek a mélyen lent lévő váladékok. Amint ezen túl van a gyerek, hosszú ideig tünetmentesség várható. Nagyon jók a tapasztalataink ezzel kapcsolatban. Évente 2x20 alkalom segít, hogy a gyermek ritkábban legyen beteg. A megelőzésre oda kell figyelni. A sok szeretet, a gyermek lelkének ápolása nagyon fontos. Ha a gyermek lelke rendben van sokkal ellenállóbb a betegségekkel szemben. Vágsélei Csilla
4 szeptember 12. KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ BÉRLETINFORMÁCIÓK /2017 Felnőtt bérletek 5+1 előadás FELNŐTT BÉRLET ELŐADÁSAI: NAGYSZÍNHÁZ -Shakespeare - Mohácsi testvérek: VÍZKERESZT vígjáték -Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA operett -Ray Cooney: CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG vígjáték -Henrik Ibsen: HEDDA GABLER színmű -Szép Ernő: VŐLEGÉNY vígjáték + 1 táncszínházi, vagy kisszínházi előadás KISSZÍNHÁZI ELŐADÁSOK KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ -Kacsóh Pongrácz: JÁNOS VITÉZ daljáték - zenés, kiemelt helyár, bérlethez nem választható -Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM színmű - alap helyár, választható -W. A. Mozart: REQUIEM táncszínházi előadás - alap helyár, választható -BALETT+ tánc-játék - alap helyár, választható RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ -A KATONA JÓZSEF PÁLYÁZAT DÍJNYER- TES DARABJA - alap helyár, választható -Csehov: APÁTLANUL (Platonov) színmű - alap helyár, választható GYERMEKELŐADÁSOK -Méhes György - Németh Virág: MICSODA TÁRSASÁG mesejáték -Donizetti: ÉS KÖZBEN SZÓL A DAL 2. mese zenével BÉRLETEZÉS, JEGYVÁSÁRLÁS, NYITVATARTÁS NAGYSZÍNHÁZ (Katona József tér 5.) 06-76/ , vagy Szervezési Iroda és Jegypénztár H-P 9-18 óráig KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ (Rákóczi út 15.) Jegypénztár 06-76/ as mellék, K-P óráig BÉRLETEZÉS A SZABAD HELYEKRE: augusztus 22-től Kulisszajárás - évadtitkok Szeptember 17-én, szombaton óráig. Bővebb információ és regisztráció a oldalon vagy a76/ es telefonon. Bérletvásárlási akció óráig! Aki ezen a napon vásárolja meg teljes árú bérletét, 10 % kedvezményt kap. Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 76/ , kecskemetikatona.hu VÉRADÁS szeptember 14. szerda 09:00 12:00 Megyei Rendőrfőkapitányság - Kecskemét, Batthyány u. 7. szeptember 19. hétfő 07:00 09:30 ÉGÁZ-DÉGÁZ Zrt. Kecskemét, Ipoly utca 5. szeptember 19. hétfő 13:00 15:30 Freudenberg Simmeringe Kft. Kecskemét-Kadafalva, Heliport EURÓPAI AUTÓMENTES NAP OTTHON MOZI Sully Csoda a Hudson folyón (12) szeptember 12. hétfő, 18:00 szeptember 13. kedd, 18:00 Fantomfiú (6) szeptember 15. csütörtök, 18:00 szeptember 16. péntek, 20:00 szeptember 17. szombat, 20:00 Ernelláék Farkaséknál szeptember 16. péntek, 18:00 A Snowden fájlok (12) szeptember 17. szombat, 18:00 szeptember 18. vasárnap, 18:00 Kecskemét, Kossuth tér szeptember 18. (vasárnap), KECSKEMÉT, KOSSUTH TÉR PROGRAMOK 11:00 16:00 REGISZTRÁCIÓ A KERÉKPÁROS FELVONULÁSRA 11:00 18:00 FOLYAMATOS PROGRAMOK: 750 lóerős, elektromos meghajtású Mercedes-Benz SLS AMG a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár jóvoltából Mercedes-Benz Gyár Sport-osztályának bemutatkozása interaktív programokkal MOKI köszönti a gyermekeket, közlekedésbiztonsági játékok A BMW i3 elektromos és a BMW i8 plug-in hibrid autók kiállítása a Linartech Autóház hivatalos BMW Márkakereskedés jóvoltából Pneumobil jármű kiállítása Közlekedésbiztonsági és bűnmegelőzési tudásfelmérések, interaktív foglalkozások, tesztek és információs pult Környezetvédelmi; vagyon- és személyvédelmi prevenciós demonstráció, tanácsadás és tesztek Előzzük meg a közlekedési állatbaleseteket demonstráció Veterán kerékpár kiállítás Leskowsky kerékpár kiállítás Szivárvány játéktár családi foglalkozás Egészségi állapot felmérés (vérnyomás-, testzsír mérés); energia egyensúllyal, mozgással, táplálkozással kapcsolatos tájékoztató anyagok, életmód tanácsadás, Mennyire biztonságos az Ön otthona? önellenőrző kérdések az otthoni gyermekbalesetek megelőzéséhez Elsősegélynyújtás-baleseti szimuláció, újraélesztés lépéseinek bemutatása, tesztek Európai információs sátor, játékok, tájékoztatók Kézműves foglalkozások, játszóház óvodás és alsó tagozatos iskolások számára, környezetvédelmi mérések és játékok Csillagászati játszóház 11:00 16:00 KECSKEMÉTI KÉTKARIKÁS KERÉKPÁRVERSENY (Batthyány utca lezárt közúti szakaszán) 14:15 15:00 RAJZOLOK EGY SZÉP VILÁGOT Mikola Péter zenés műsora 15:15 15:45 LESKOWSKY HANGSZERGYŰJTEMÉNY ZENÉS BEMUTATÓJA 16:30 KERÉKPÁROS FELVONULÁS: Kossuth tér Kápolna utca Irinyi út Március 15. utca Nyíri út Csabai Géza körút Tatár sor Jász utca Nyíri út Kőhíd utca Reile Géza utca Burga utca Batthyány utca Lestár tér. A felvonulást követően ajándéksorsolás a kerékpáros felvonulás résztvevői között. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának felajánlásával egy egynapos szakvezetésen vehetnek részt a Kiskunsági Nemzeti Park területén azon oktatási intézmény diákjai, ahonnan a legnagyobb számban regisztrálnak a kerékpáros felvonulásra. A DAKK Zrt. felajánlásával, a rendezvény napján ingyenes utazhat a számozott helyi járatokon a forgalmi engedély és a személyi igazolvány együttes felmutatásával a magántulajdonban lévő gépjármű tulajdonosa, vagy üzemben tartója. A rendezvény napján az alábbi közterületek lesznek lezárva a motorizált közlekedés elől: Deák Ferenc tér (Alföld áruház felöli oldala), Lechner Ödön utca, Luther köz, Arany János utca, Kisfaludy utca, Festő utca, Lestár téri parkolók (zsákparkoló), Kossuth téri parkolók (Lordok Háza előtt), Batthyány utca (Dobó körúti körforgalomtól a Katona József tér irányába), Katona József tér, Trombita utca. HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON ZENEI TEHETSÉGGONDOZÓ SZAKKÖRÖK szeptember 24-én, szombaton 9.15 ZENEKUCKÓ jelentkezés, beiratkozás Játékos zenei képességeket fejlesztő szakkör középső-nagycsoportos óvodásoknak Ideje: szombaton óráig (a tanév során október március végéig) Vezeti: Roszikné Laczi Ildikó óvónő, tanító, zeneterapeuta első foglalkozás: október 8-án Díja: Ft/tanév/15+1 szakkörzáró foglalkozás Információ: Csizmadia Ilona szeptember 24-én, szombaton PICUR - iskola előkészítő szakkör Pom Pommal és barátaival jelentkezés, beiratkozás Ideje: szombaton óráig (a tanév során október február hónapban) Különböző típusú bábok készítése, ismerkedés a bábmozgatással, beszédtechnikai gyakorlatok. Bemutatkozási lehetőség az Ifjúsági Otthon, valamint kecskeméti iskolák rendezvényein, bábos találkozókon. Vezeti: Roszikné Laczi Ildikó óvónő, tanító, zeneterapeuta első foglalkozás: október 15-én, szombaton órakor Díja: Ft/tanév/10+1 foglalkozás Információ: Csizmadia Ilona szeptember 27-én, kedden VÁNDORBOT BÁBOSKÖR - Jelentkezés, meghallgatás, beiratkozás Ideje: kedden órakor, bemutatók előtt alkalmanként pénteken órakor Az érdeklődők egy vers vagy meserészlet elmondásával készüljenek! Első foglalkozás: október 4-én Vezetője: Vass-Eysen Ábel drámapedagógus Konzulens: Szirtes Józsefné, bábjátszóház-vezető Díja: Ft/félév Információ: Csizmadia Ilona szeptember Játékos tudomány Testünk a csoda - interaktív kiállítás és játszóház gyerekeknek Testünk titkai, ahogy még sohasem láttad! Kiknek ajánljuk? 6-99 éves korig, mindenki számára. Csoportoknak előzetes bejelentkezés szükséges. Belépő: csoportos (min. 10 főtől max. 30 főig): 400 Ft, Felnőtt: 600 Ft szeptember 24., szombat 9 órától REAL GAMERS E-Sport versenyek Bővebb információ: Kecskemét, Kossuth tér 4. Tel.: 76/
5 5 KÁRPITOZOTT BÚTOROK A SZITI-BÚTORTÓL Az ülőgarnitúra meghatározza a lakás-nappali hangulatát, szerves része a családi életünknek. Kovács Tibor cégvezető 23 éves bőr- és szövet ülőgarnitúra gyártási tapasztalattal vezeti a 4,5 éve nyílt kecskeméti mintaboltot, ahol ülőgarnitúrákon kívül szivacsot, matracot és szöveteket is forgalmaznak. Önnek nincs más dolga csak, hogy eldöntse, új bútort szeretne kapni vagy felújíttatja a régit. Nekünk mindkét esetben az Ön bútora a legfontosabb, hogy elvárásainak megfelelően készítsük el. A cég a legkiválóbb kárpitanyagokkal dolgozik, a legnagyobb szakértelemmel, amelyek biztosítják az első osztályú minőséget. A vásárlók féle szövetből, műbőrből és többféle bútorbőrből válogathatnak. Új ülőgarnitúra rendelés esetén a hatalmas elemválasztéknak köszönhetően a hagyományos variációk mellett lehetőség van egyedi méretű és összeállítású bútort is gyártani. Klasszikus és modern garnitúrák egyaránt kaphatóak. Egy nappali vérfrissítéséhez sokszor a meglévő bútor átkárpitozása is elég. A Sziti-Bútor ebben is segít. Kárpitos bútorok teljes, akár szerkezeti felújítását is vállalják. Szövettel borított bútor esetén érdemes figyelni a kopásállóságra. A mai elvárásoknak megfelelően lehetőség van vízzel tisztítható szövet választására is. Az üzletben a bőr garnitúrák ápolására is felhívják a vevők figyelmét. A bőr természetes anyag, idővel megnyúlhat, ráncolódhat. Ezért szüksége van a bőrápoló általi tisztításra legalább évente kétszer. Illetve ügyelni kell arra, hogy ne legyen a bőrbútor közvetlen napfénynek kitéve, mert kiszáradhat és színét vesztheti. Ez a gondoskodás növeli a bútor élettartamát és segít abban, hogy minél tovább a nappali dísze maradhasson. Sziti-Bútor, Kecskemét, Bethlen krt. 60. Tel.: 06-70/ Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk Kecskemét, Dohány u. 12. Tel.: 06-30/ myget@t-online.hu
6 szeptember 12. KECSKEMÉT, Vacsiköz elején eladó 130 nm családi ház. Iá:22,9 MFt. Tel:30/ KECSKEMÉT, Vacsiköz közkedvelt részén eladó 120 nm sorházi lakás dupla garázszsal. Iá:26,2 MFt Tel:30/ KECSKEMÉT Széchenyivárosban, téglaépítésű társasházban, 68 nm nappali + 2 szobás, franciaerkélyes lakás eladó. I.ár: 17,6 MFt 30/ KECSKEMÉT, Metró Áruház környékén 2012-ben épült 130 nm minden luxust kielégítő családi ház eladó. Tel.:30/ KECSKEMÉT, Botond utcában 1. emeleti nappali+2 szobás francia erkélyes nyílászárócserélt lakás eladó. I.ár:12,9 MFt Tel:20/ INGATLAN BELVÁROSBAN 2 szobás, 74nm-es, tégla építésű lakás eladó! 16,4M Tel: MÁRIAVÁROSBAN 1szobás, 37nm-es, teljesen felújított, lakás eladó! 10,99M Tel: HUNYADIVÁROSBAN 80nm-es, 2szobás családi ház eladó! 17,5M Tel: KECSKEMÉT, Máriavárosban 2008-ban újjáépített 75 nm2-es családi ház eladó. 22,5 millió Ft. Tel: 06-30/ NAGYKŐRÖSÖN 3 szobás, összkomfortos családi ház, pincével, kerttel, eladó. 06/20/ HETÉNYEGYHÁZÁN 3szobás, 100nm-es családi ház eladó! 19,5M Tel: MÁRIAHEGYBEN Tesco kövesút mellett belterületi építési telkek 20%-beépíthetőséggel 3,9 MFt-tól 20/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 3szobás, 62nm-es, egyedimérős panellakás eladó! 13,99M Tel: SZÉCHENYIVÁROSBAN 55NM- ES kettő szobás, felújított, klímás, egyedi fűtésmérős lakás eladó. Iá:12,5 Mft, 0670/ BELVÁROSI 3szobás, teljesen felújított családiház eladó! 13,99M Tel: LAKITELEK Tőserdőben klímás üdülő berendezve eladó. Érdeklődni: 06-30/ SZÉCHENYIVÁROSBAN 47nmes, 2szobás, egyedimérős lakás eladó! 11,99M Tel: SZÉCHENYIVÁROSBAN 5.emeleti (zárószinti) 65. nm-es erkélyes panellekás eladó. 9,7 MFt / BELVÁROSI 1szobás, jó állapotú téglalakás eladó! 12M Tel: KECSKEMÉTHEZ közel, Fülöpházán, bútorozott családi ház eladó. Melléképületek, garázs, központi fűtés, ipari áram, kert. Érd: 06-20/ SZÉCHENYIVÁROSI 2szobás, 41nm-es, tégla lakás eladó! 15,5M Tel: TISZASASON felújított 56 nmes családi ház eladó. Irányár: 3,7 mft / BELVÁROS közelében 3szobás, 112nm-es családiház eladó! 14,99M Tel: / KECSKEMÉTEN ipartelepen, a Szent István körút közelében 1000 nm bekerített területen korszerűen kialakított 346 nm alapterületű asztalosüzem szociális létesítménnyel a tetőtérben 90 nm-es négyszobás lakással eladó. Irányár 48 MFt. Érd: 30/ BELVÁROSI magasföldszinti, 2szobás, újszerű téglalakás eladó! 17,2M Tel: KECSKEMÉT BELVÁROSÁBAN Bercsényi utcában 410nmes különálló telken 80nm-es családi ház, 28nm-es garázs és kamra eladó. Iá: 25Mft Érd: 76/ SZARKÁS külterületen 2szobás, 63nm-es, családiház eladó! 16,9M Tel: KECSKEMÉT-Erzsébetvárosban 375 nm-es saroktelek tulajdonostól eladó. CSOK igénybevehető! 5,2 MFt / MŰKERTVÁROSBAN 93nmes, 2szobás, összközműves családiház eladó! 14,5M Tel: VÁROSFÖLDI TANYASO- RON 47nm-es lakóépületrész 1192nm-es kerttel ólakkal eladó! Víz, villany van. Irányár: 3,8 Mft Érd: 0670/ SZÉCHENYIVÁROSI 3szobás, teljesen felújított panellakás eladó! 13,3M Tel: ELADÁSRA kínálom kunszállási családi birtokunkat. 11,26 ha területtel és külső felújításon átesett lakóépület együttessel. Ár: 29M. Tel.:06-70/ ÁRPÁDVÁROSBAN egyedi mérős 2szobás, téglalakás eladó! 8,9M Tel: VACSIKÖZ térségében kétrendbeli, különbejáratú, nappali+ 2 szobás és nappali+ 3 félszobás, cirkófűtéses jó állapotú családi ház eladó. 20/ SZÉCHENYIVÁROSI részben felújított 2szobás panellakás eladó! 11,8M Tel: TISZAALPÁRON családi ház eladó vagy kecskeméti lakásra cserélhető. Érd.: 06-30/ BELVÁROSI 3szobás, 100nmes családi ház eladó! 14,9M Tel: SZÉCHENYIVÁROSI 3szobás, egyedi mérős panellakás eladó! 17,99M Tel: MÁTRÁBAN, Sirokon eladó kétszintes ház nagy kerttel, kiváló állapotban. 14,8 mft / RENDŐRFALUBAN 2szobás, újszerű családiház eladó! 19,5M Tel: SZÉCHENYIVÁROSI 2szobás, 56nm-es téglalakás eladó! 13,2M Tel: KIADÓ KECSKEMÉTEN Juhar utcai Jégvirág presszó kiadó. Tel.: 06-20/ MUNKÁCSY utca 1. szám alatt 1. emeleti 33 négyzetméteres felszerelt szép lakás kiadó: Ft/hó+rezsi 2hó kaució (csak számlával) Erd.:06-70/ KIADÓ Kiskunfélegyházán az Aranyhegyi Csárdánál 2 szintes családi ház, főnek / KIADÓ Kiskunfélegyházán a városban 3 szobás családi ház munkásszállónak / KECSKEMÉT-HUNYADIVÁROS- BAN 3 szobás kertes családi ház kiadó. Érdeklődni: 0670/ , 0670/ FÖLDSZINTES 2 szobás felújított lakás eladó a Belvárosban körút mellett,15mft. 20/ ; ELSŐ emeleti dupla erkélyes, 2 szobás, felújítandó, körút melletti belvárosi lakás eladó 12,5MFt. 20/ ; com/ MÁSODIK emeleti erkélyes nagyon belvárosi garzon lakás eladó. 12MFt. 20/ ; com/ m2-s, nappali+ 2 szobás Családi ház 1000 m2-s kerttel Hetényegyházán. 24,9MFt. 20/ ;
7 7 ELADÓ LAKÁS DOBÓ krt-on, városra néző 78 nm-es, 2,5 szobás, erkélyes lakás. Ár: 22 MFt Tel.:70/ SZÉCHENYIBEN csendes helyen, 50 nm-es, 2 szobás, ablakcserés, hőmennyiségmérős lakás. Ár: 11,99 MFt Tel.:70/ KÖZPONTHOZ közel 54 nmes, gázfűtéses, tégla lakás, garázzsal. Ár: 11,8 MFt Tel.: 70/ ELADÓ CSALÁDI HÁZ HETÉNYEGYHÁZÁN, tégla építésű 125 nm-es 2,5 szoba, és 40 nm-es 1 szobás ház. Ár: 18 MFt 70/ MŰKERTVÁROSBAN 300 nmes telken, két lakrészes, 115 nm-es, 4 szobás ház. Ár: 13,5 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉT, Hunyadivárosban eladó 5 szobás, 140 nmes sorház garázzsal. Ár: 33,5 MFt Tel.:70/ VÁROSKÖZPONTBAN 290 nmes telken 130 nm-es 2 szintes felújított polgári ház Ár: 36 MFt, 70/ KECSKEMÉT, Kadafalván 110 nm-es 3 szobás, családiház, garázzsal eladó. Ár: 17.2 MFt 70/ MÁRIAHEGYBEN 160 nm-es, 4 szobás, parkos családiház eladó. Ár: 21 MFt 70/ KATONATELEPEN 150 nm-es igényes családiház eladó. Ár: 28.5 MFt 70/ KECSKEMÉT Czollner téren 3 szobás felújított polgári ház. Ár: 39.9 MFt 70/ VACSIKÖZBEN 176 nm-es 3 szobás ház, üzlettel. Ár: 48.8 MFt 70/ MÁRIAVÁROSBAN, 95 nm-es, 2 szobás, felújított ház, garázzsal. Ár: 23 MFt 70/ MÁRIAVÁROSBAN, 70 nm-es, 2 szobás, ház, garázzsal. Ár: 10,9 MFt 70/ KATONATELEPEN, kétszintes 140 nm-es 5 szobás családi ház eladó. Ár: 23,5 MFt 70/ BALLÓSZÖGÖN 1384 nm-es telken, 108 nm-es 4 szobás ház. Ár: 18,9 MFt 70/ KATONATELEPEN, egyszintes, de két külön lakrészes, 5 szobás, családi ház eladó. Ár: 49,9 MFt 70/ NAGYKŐRÖSÖN, Alpári utcában, 4,5 szobás szép ház 2 fürdőszobával. Ár:19 MFt 70/ ÜZLET KECSKEMÉT szívében 3 szintes, 172 nm-es üzlet eladó. Ár: 65 MFt 70/ ÜZLETHELYISÉG, Kecskemét belvárosában, új 25 nm-es eladó. Ár: 10,5 MFt 70/ ELADÓ TELEK MÁRIAVÁROSBAN 506 nm-es építési telek eladó. Ár: 28 MFt Tel.:70/ VACSIKÖZBEN nm-es építési telek eladó. Ár: 24,5 MFt Tel.:70/ KADAFALVÁN, kiváló helyen 729 nm telek eladó. Ár: 8,5 MFt Tel.:70/ HALASI úti kertvárosban, 946 nm telek eladó, 30% beépíthető. Ár: 4,4 MFt Tel.:70/ KERTVÁROSBAN, 5161 nm-es telek, 48 lakásos társasház építésére alkalmas. Ár: 60 MFt Tel.:70/ BELVÁROSHOZ közel, 263 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 6,5 MFt Tel.:70/ KECSKEMÉT-Helvécia között, nm bekerített telek eladó. Ár: 6,3 MFt Tel.:70/ BELVÁROSHOZ közel, 519 nm telek eladó, 40% beépíthető. Ár: 16,5 MFt Tel.:70/ KIADÓ KECSKEMÉTEN 30/45/60/75 nm-es, variálhatható irodák. Közös konyhával. Ár: 2.250,- Ft/nm/hó 70/ KIADÓ Széchenyivárosban 33 nm-es üzlethelyiség. Ár: Ft/hó. 70/ KIADÓ városközpontban 43 nm-es üzlethelyiség. Ár: Ft/hó. 70/ KECSKEMÉT Vacsiközben 42 nm-es iroda kiadó. Ár: Ft/hó 70/ KECSKEMÉTt belvárosban 172 nm-es üzlet kiadó. Ár: Ft/hó 70/ VÁROSKÖZPONTBAN 18 nmes üzlet kiadó. Ár: Ft/ hó 70/ KATONATELEPEN új 253 nmes új ház kiadó. Ár: Ft/hó 70/ KERESEK KECSKEMÉTEN 1-2 szobás tégla lakást/házat keresek. Ár: 8-10 MFt Tel.:70/ PETŐFIVÁROSBAN min. 3 szobás dupla garázsos felújított házat keresek. Ár: MFt Tel.:70/ KECSKEMÉTEN 10 éves nm-es házat 30 MFt -ig Tel.:70/ KECSKEMÉTEN 2-3 szobás nm-es erkélyes lakást 25 MFt-ig. Tel: 70/ KECSKEMÉTEN 2 szobás lakást keresek. Tel: 70/
8 szeptember 12. ÁLLÁST KÍNÁL OPERÁTOR munkakörbe keresünk munkatársakat autóipari beszállító partnercégünk részére több műszakos munkarendbe. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , BETANÍTOTT varrónőket keresünk kecskeméti telephelyre (Szabó-Cseh Kft., Írisz u. 3., Auchan mellett), teljes munkaidőben, határozatlan időre. Szakképzettség nem szükséges, de varrni tudjon! RAKTÁROS munkakörbe munkatársakat keresünk kecskeméti partnercégünk részére. Az állás betöltéséhez targoncavezetői engedély és tapasztalat szükséges! Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ A VÁLASZ Szenvedélybetegek Intézménye munkatársat keres támogatott lakhatás szolgáltatásába, Kiskunfélegyházán. Érdeklődés a valaszteam@gmail.com címen. BETANÍTOTT munkakörbe keresünk munkavállalókat azonnali munkakezdéssel autóipari partnercégünk részére, kecskeméti munkavégzéssel. A bejárás 15 településről ingyenes buszjárattal biztosított. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ ny. sz.: 29338/ MEZŐGAZDASÁGI GÉPSZE- RELŐT, szerelő munkatársat keresünk kecskeméti munkahelyre, egy műszakos munkarendre. 0620/ BETANÍTOTT összeszerelő munkakörbe keresünk munkatársakat kecskeméti partnercégünk részére, egyműszakos munkarendbe. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , BALLA INGATLAN sok az ügyfelünk kevés a kollégánk! Kecskeméti irodánkba értékesítő munkatársakat keresünk, kezdő támogatás + jutalék. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: laszlo. Ér- szurszabo@gmail.com. deklődni: 30/ TEKERCSELŐ munkakörbe keresünk munkatársakat azonnali munkakezdéssel két műszakos munkarendbe, kecskeméti munkavégzéssel. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., utca 10.Tel.: 76/ , az alább címen: SZOBAFESTÖ szakmunkást felveszek hosszútávra, kecskeméti munkára Tel.: 06-30/ Érdeklődni: Seres Anett 30/
9 9 BETANÍTOTT hegesztő munkakörbe kecskeméti munkavégzéssel munkatársakat keresünk, több műszakos munkarendbe. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , BETANÍTOTT fémipari munkatárs pozícióba, középfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat keresünk kecskeméti partnercégünk részére. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , SILVERIA Kft. kecskeméti telephelyére megváltozott munkaképességű takarító munkatársat keres teljes vagy részmunkaidőben. Jelentkezéseket önéletrajzzal, ben az ibolya.gyanti@ silveria.hu címen. várjuk. OPERÁTOR munkakörbe keresünk munkatársakat 2 műszakos munkarendbe Kecskemét és környékéről műanyagipari partnercégünk részére. Jelentkezni személyesen irodánkban: Trenkwalder Kft., utca 10. Tel.: 76/ , KÉT FŐ FÉRFI munkaerőt keresünk 8 illetve 4 órás munkaidőre, heti 6 nap hétfőtől szombatig és egy női munkaerőt heti 5 nap hétfőtől péntekig 4 órás munkaidőre. candorekft@gmail.com TÉSZTAIPARI munkatárs munkakörbe keresünk munkatársakat élelmiszeripari partnercégünk részére több műszakos munkarendbe, azonnali kezdéssel. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , IGAZÍTÁSBAN jártas varrónőt keresek kecskeméti munkahelyre. Érdeklődni: 06-20/ CO hegesztőket keresünk Kecskemétre. Tel: 06-70/ IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn példányban. Lapzárta: szerda 16 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@keszin.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: /1997
10 szeptember 12. és ultrahang.) T: 06(20)361- SZERSZÁMGÉPTESZTELŐ munkakörbe munkatársakat keresünk két műszakos munkarendbe,kecskeméti munkavégzéssel építőipari partnercégünk részére. Jelentkezni utca 10. Tel.: 76/ , KECSKEMÉTI cég keres precíz varrónőket és betanított munkásokat. Ér: 06-20/ VILLANYSZERELŐKET és segédmunkásokat felveszek, ill. alkalmi munkavállalókat is / , 06-70/ CÉGÜNK telemarketingeseket keres! Ha Ön jó kommunikációs képességekkel rendelkezik, könnyen teremt kapcsolatot más emberekkel, és meggyőző,de nem rámenős, akkor várjuk fényképes Önéletrajzát az alábbi címre! gmail.com APM Personal GmbH keres Németországba festőket, hőszigetelőket. com / CÉGÜNK az egész ország területére területi igazgatókat és értékesítőket keres! Ha Ön jó kommunikációs képességekkel rendelkezik, szeret tapasztalatokat szerezni és sikerélményeket, ha jó az üzletkötésben akkor várjuk fényképes Önéletrajzát az alábbi címre! KECSKEMÉTI üveges munkatársat keresek! Gyakorlat előny, B. kategóriás jogosítvány feltétel. Jelentkezés önéletrajzzal címre. SZOLNOK megyébe azonnali kezdéssel keresünk érvényes minősítéssel COhegesztőket. Szállás, utazás, előleg biztosított. Óradíj: Ft/óra! Napi 10 órás műszak + műszakpótlékok + cafetéria. (Vastaganyag 1369, 06(70) AUSZTRIAI Nightclub hostess munkára keres csinos lányokat 19 éves kortól, top keresettel. Tel.: , ÁLLÁST KERES FELSŐFOKÚ végzettségű férfi, német nyelvtudással, adminisztratív munkát keres. (Akár részmunkaidőben) 06-20/ OKTATÁS DAJKA (E /2014/ A001), pedagógiai (E /2014/A002), gyógypedagógiai segítő (E-00766/2014/A 003) képzések. info@kaszaszakkepzes. hu, BOLTI eladó, boltvezető, szakács, cukrász, pincér, vendéglátásszervező-vendéglős, vendéglátó eladó, aranykalászos gazda OKJ tanfolyam / (E /2014/A001-A011)
11 11 ADÁS-VÉTEL RÉGI mesekönyveket és gyerekjátékokat veszek! Készpénzzel fizetek! Házhoz megyek! Érdeklődni: KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sok féle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő / KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 27 Ft/kg, akác hasítva 31 Ft/kg Kecskeméten, az Agroker udvarában / ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat, papírrégiséget és militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi u / gportal.hu RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / HAGYATÉK VAGY HAGYATÉK- BÓL ELADÓ: csepel varrógép, keverőtárcsás mosógép, centrifuga, kerámia savanyító edények, TUNTURI szobakerékpár, KGS típusú gélvágófűrész, káposztagyalu, kerti szerszámok, satu állvánnyal, új szoba WC. 0676/ VEGYES KIVÁLÓ minőségű tűzifa hasítva eladó. Akác 3200 Ft/100 kg, Gyertyán, Bükk 2600 Ft/100 kg, Tölgy 2700 Ft/100 kg. 15 q-tól 10 km-en belül ingyen szállítva. Kecskemét, Kiskőrösi út: 06-70/ Katonatelep: 06-70/ TŰZIFA vastag akác 2900 Ft/100 kg, vékony akác 2600 Ft/100 kg hasítva házhoz szállítva is / AKÁC Ft/100 kg, tölgy 2600 Ft/100 kg hasítva, házhoz szállítás megoldható / ROZSDAMENTES 3 medencés mosogató, Holland kéményes GÁZKANDALLÓ, SAMSUNG (70 cm) szines tv eladó, ár megegyezés szerint. 20/ VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompreszszort, esztergakéseket / OLVASOTT könyvet veszek, készpénzzel fizetek, házhoz megyek. 70/ RÉGISÉGET, hagyatékot vásárol gyűjtő lomtalanítással. Telefon: 06-20/ TÖLGY és bükk hasítva 2700 Ft/100Kg ingyenes szállítás 15q-tól, Kecskemét, Matkói u / CSÖKKENŐ férfierő? Van megoldás, sikeres, kipróbáltam / OSZTÁLYOZOTT makói dughagyma eladó / MAGAS áron vásárolok mindennemű régiséget! Apróságtól a bútorig. Díjtalan kiszállás! Molnár Enikő 06-20/ SZOLGÁLTATÁS DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyorsszolgálat, 1 év garancia / , 06-30/ LAZÍTÓ svéd és aromamaszszázs, regeneráló nyirok és tapmasszázs Kecskemét belvárosában Tel.:06-20/ REDŐNYMESTER Redőny, reluxa, szúnyogháló javítása-cseréje garanciával. Gurtni és zsinór csere! Tel.:06-20/ GYOMKASZÁLÁS, talajmarózás, fűrészelés, faipari szerszámok élezése. Kecskeméten. Telefon: 06-20/ FERENC ROLÓ, redőnyök, reluxák, szúnyoghálók, javítása-cseréje, gurtnicsere, zsinóros redőnyök átalakítása akár azonnal! Tel.:06-30/ SZIGETELÉS! Vizes salétromos falak bontás nélküli szigetelése garanciával. www. alaszigeteles.hu 06-30/ CSOK-ért cserébe építőipari cég házat vagy lakást biztosít, teljeskörű ügyintézés mellett. Tel: 06-70/ REDŐNY EXPRESSZ! Leszakadt, hibás fa-műanyag redőnyök, reluxák javításacseréje, gurtnicserék. Tel.:06-30/ FOGSOR javítás. Esztétikus fogsorok készítése rövid határidővel. Nyugdíjasoknak kedvezmény! 06-76/ ENERGETIKAI tanusítvány készítése Kecskeméten és Bács-Kiskun Megyében / , SZOBAFESTÉS-mázolás, tapétázás, hőszigetelés, melegburkolás, precíz munka kedvező ár. 20/ , 20/ VIZES, salétromos falak utólagos szigetelése acéllemezzel / www. aberenyi.hu REDŐNY javítás készítés hétvégén is! Tel.: 06-30/ PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás / REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljeskörű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár / , 06-70/ SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átokrontás levétele. Hívásra házhoz megyek. 30/ REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljeskörű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ VILLANYSZERELÉS: villanymotor, boyler, mosógép, villanytűzhely, hűtő, kis ipari gépek, javítása, kapcsolók, vezetékcsere rövid határidővel 06-20/ TETŐJAVÍTÁST, kúpcserép kikenést és kéményjavítást vállalunk / THONET székek, hintaszékek nádazását, és bútorok felújítását, fényezését vállalom / VÁLLALJUK családi házak építését, lakások felújítását, átalakítását, kőműves munkákat, térkövezést. Épületbontás. Építőipari Kft / SZOBAFESTÉST, hőszigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/ , 76/ VIZES falak szigetelése / DUGULÁSELHÁRÍTÁS Ft-tól bontás nélkül, garanciával hétvégén és ünnepnap is 0-24 óráig! Igény szerint WOMA-val is. Tel.:06-30/ GÁZKÉSZÜLÉKEK javítása, beüzemelése, karbantartása / KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával, minden színben! Villanyszerelés! Telefon: 06-70/ ALAPTÓL a tetőig! Lakások felújjítása, ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás / KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. Autó kárpitozás / , 06-70/ REDŐNY, szúnyogháló készítés, javítás gyártótól, akár 2 órán belül / , 06-30/ ELŐZŐ életek feltárása reinkarnációs hipnózissal: -szorongások oldása, -érzelmek feldolgozása, -lélek és test harmonizálása. Jutalom Szépségszalon. Bejelentkezés: 06-20/ FA, műanyag redőnyök javítása, készítése hétvégén is. Szúnyogháló ablakra, ajtóra / Mezőgazdaság TRITICALE vetőmagnak Kecskeméten eladó! Tel.:06-20/ TÁRSKERESÉS HATVANAS diplomás kecskeméti hölgy tartalmas kapcsolatot keres. Leveleket "Korrekt" jeligére, szerkesztőségbe. PÉCS- SIKLÓS- VILLÁNYI borkóstoló szeptember Ft/fő TUNÉZIA október 7., 14., Ft-tól + illeték MSC CSOPORTOS HAJÓÚT október 2., 11 éj, Budapestről transzfer, végig magyar utaskísérővel 899 EUR EUR kikötői illeték
12 szeptember 12.
KECSKEMÉT szeptember 19., XXVII/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 19., XXVII/38. 2 2016. szeptember 19. OTTHON MOZI A SNOWDEN (12) -kiemelt helyár szeptember 19. hétfő, 18:00 szeptember 20. kedd, 18:00 BRIDGET JONES BABÁT VÁR
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
Átadták a Holnap városáért Díjakat
KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3
KECSKEMÉT szeptember 26., XXVII/39.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 26., XXVII/39. 2 2016. szeptember 26. IGAZI NŐIES STÍLUS MEGNYITOTT A REGINA S DESIRE A kecskeméti Piramis Udvar egy gyönyörű, igényes női fehérnemű, fürdőruha
KECSKEMÉT október 10., XXVII/41.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 10., XXVII/41. 2 2016. október 10. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák
BNI - Kapcsolatépítésben a siker!
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 9., XXVIII/2. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából induló nemzetközi szervezetének
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
Akadálytalan a szemétszállítás Kecskeméten
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 16., XXVII/24. Akadálytalan a szemétszállítás Kecskeméten A Városgazdasági Kft. szolgáltatási területén a hulladékszállítás zavartalan. A közszolgáltatás további akadálytalan
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS
Egyszerűsödött az okmányigénylés
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási
Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)
Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ
KECSKEMÉT október 24., XXVII/43.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 24., XXVII/43. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk Kecskemét,
KECSKEMÉT augusztus 29., XXVII/35.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. augusztus 29., XXVII/35. 2 2016. augusztus 29. MINDIG IS TERVEZŐI PÁLYÁRA KÉSZÜLTEM Interjú Zakar Lászlóval a Hírös Modul Mérnökiroda Ügyvezetőjével Zakar László mindig is
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 29., XXVI/31. 2 2015. július 29. 07.30-08.05 PIXEL 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 20.45 PIXEL (12) PREMIER 10.45, 15.45 MÜNÓ, A HOLDBÉLI MANÓ 3D (12) - PREMIER 12.45,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry
Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 21., XXVII/3. Középiskolás diákok jelentkezését várja a Mathias Corvinus Collegium Felvételt hirdet a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja a februárban
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 28., XXVI/44. 2 2015. október 28. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,
KECSKEMÉT szeptember 5., XXVII/36.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. szeptember 5., XXVII/36. 2 2016. szeptember 5. www.keszin.hu 3 APA, ANYA: KEZDŐDIK! A tanévkezdés megváltoztatja a települések vérkeringését, pezsgéssel és feladatokkal tölti
KECSKEMÉT november 14., XXVII/46.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 14., XXVII/46. 2 2016. november 14. VÉRADÁS november 14. hétfő 08:30 12:00 Univer Product Rt. Kecskemét (Hetényegyháza), Úrihegy tanya 295. november 15. kedd 10:00
SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT október 30., XXVIII/44.
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. október 30., XXVIII/44. 2 2017. október 30. TOUREX SPA Wellness- és Gyógyturisztikai kiállítás és Országos Természetgyógyász Napok 2017. november 18-19. Hírös
debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október
Siklós-Bóly térségi 25.
Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
KECSKEMÉT október 17., XXVII/42.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 17., XXVII/42. 2 2016. október 17. ÚJ TELEFONOS TRÜKKEL PRÓBÁLKOZNAK A CSALÓK Nyereményekre hivatkozva próbálják megtéveszteni a hívott félt. Kérjük, ne dőljenek be
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 21., XXVII/16.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 21., XXVII/16. 2 2016. április 21. A felmelegedés ellenére is kedvező adottságok Szentkirályon Bemutatták a község leendő klímastratégiájának alapját képező szakmai
KECSKEMÉT november 7., XXVII/45.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 7., XXVII/45. 2 2016. november 7. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák
2 ingatlan@cegpasztor.hu
szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
2 debrecen@cegpasztor.hu
2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,
Ünnepi hetek KECSKEMÉT november 28., XXVII/48.
Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 28., XXVII/48. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. augusztus 26., XXVI/35.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. augusztus 26., XXVI/35. 2 2015. augusztus 26. Otthon Mozi Katona József Színház Ciróka Bábszínház 08.27-09.02. HITMAN - A 47-ES ÜGYNÖK (16) PREMIER 15.00, 17.15, 19.30, 21.45
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! KECSKEMÉT
SZÉPSÉG- EGÉSZSÉG ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. január 16., XXVIII/3. BNI - Kapcsolatépítésben a siker! A BNI Kecskeméti Ezerjó networking csoport a Business Networking International Amerikából
Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. február 26., XXV/9. Program
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
KECSKEMÉT augusztus 22., XXVII/34.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. augusztus 22., XXVII/34. 2 2016. augusztus 22. www.keszin.hu 3 MILYEN A JÓ ISKOLATÁSKA? A rosszul megválasztott iskolatáska oka lehet a hátfájásnak, a rossz tartásnak és hosszútávon
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 23., XXVI/39.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 23., XXVI/39. 2 2015. szeptember 23. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET INGATLAN DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK MASSZÁZS OPTIKA INFORMATIKA
4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
KECSKEMÉT. 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23.
KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. j ú n i u s 9., XXVII/23. 2 2016. június 9. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 18., XXVI/47.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 18., XXVI/47. 2 2015. november 18. Több mint ezren növesztettek bajuszt a Mercedes-Benz gyárban - Sajtóközlemény Ötezer eurós adomány a prosztatarák szűrésre a Movember
TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 26., XXVII/21. 2 2016. május 26. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS WEBOLDAL
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.
1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom
KECSKEMÉT augusztus 11., XXVII/32.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. augusztus 11., XXVII/32. 2 2016. augusztus 11. AZ ORSZÁG TORTÁJA Az Őrség Zöld Aranya lett Magyarország tortája 2016-ban, Magyarország cukormentes tortája pedig az Áfonya
13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 24., XXVII/12.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 24., XXVII/12. 2 2016. március 24. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
Szolgáltatók rovattal
Szolgáltatók rovattal KECSKEMÉT 2017. j ú l i u s 10., XXVIII/28. w w w. ke s z i n. h u 2 2017. július 10. Szolgáltatók Csomagoljunk profi módon! Vannak élethelyzetek, amikor profi kellékekre van szükségünk.
KECSKEMÉT október 3., XXVII/40.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 3., XXVII/40. 2 2016. október 3. ÁTADTÁK A GRABOPLAST KECSKEMÉTI PARKETTAGYÁRÁNAK ÚJ ÜZEMÉT Ünnepélyes keretek között, a polgármester részvételével adták át a Graboplast
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18.
Bóly-Mohács térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. 2. oldal I I. évfolyam, 12. szám, 2008. június 18. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.
Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:
KECSKEMÉT november 21., XXVII/47.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. november 21., XXVII/47. 2 2016. november 21. FELKÉSZÜLÉS A TÉLI IDŐJÁRÁSRA A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az utakon közlekedőket, hogy fokozott óvatossággal
Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 4., XXVI/45. Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét Október 29-én letették Kecskemét leendő egyetemi városrészének alapkövét. A település életében történelminek
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 14., XXVII/15.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 14., XXVII/15. 2 2016. április 14. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR ÉTTEREM DUGULÁS FAISKOLA HÁZI ÍZEK WEBOLDAL INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT
OTTHON ROVATTAL KECSKEMÉT 2017. m á j u s 22., XXVIII/21. w w w. ke s z i n. h u Kiemelten magas munkabér csomagokkal, próbaidő utáni további emelésekkel, bónusszal, Cafeteriával, céges buszjáratokkal,
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.
Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7.
KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 12., XXV/7. 2 2014. február 12. Közérdekű felhívás ebzárlat ismételt meghosszabbításáról A megyei járási főállatorvos a 2014. február 9-ig meghirdetett ebzárlatot ismételten,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 22., XXVI/30.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 22., XXVI/30. 2 2015. július 22. 07.23., 07.29 A HANGYA 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 21.15 A HANGYA (12) PREMIER 10.45, 15.45 ÖNKÍVÜLET (16) - PREMIER 13.30, 16.00,
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo
Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.
Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:
2 ingatlan@cegpasztor.hu
július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT június 26., XXVIII/26.
INGATLAN ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2017. június 26., XXVIII/26. 2 2017. június 26. www.keszin.hu 3 4 2017. június 26. VAKÁCIÓ 2017. Helyi táborok a Hírös Agóra Nkft. szervezésében Kérdéseivel keresse
2014. augusztus 21., XXV/34. CASCO kárügyintézés a helyszínen.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. augusztus 21., XXV/34. Idén is Hírös Vágta Augusztus 23-án szombaton nem mindennapi látványosságban lesz részük a kecskemétieknek és az ide látogatóknak: egész napos program
2016. december 12., XXVII/50. és fokozott rendőri jelenléttel segítik az ünnepekre való készülődést.
Ünnepi hetek KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. december 12., XXVII/50. BIZTONSÁGOS KÉSZÜLŐDÉS AZ ÜNNEPEKRE A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai bűnmegelőzési tanácsokkal és fokozott rendőri
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. június 3., XXVI/23.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 3., XXVI/23. 2 2015. június 3. Ciróka Bábszínház MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA - KLASSZIKUSOK ÚJRACSOMAGOLVA 14 éven felülieknek! június 20. szombat 20-24 óra 20 óra: Muszorgszkij-Ravel:
2 ingatlan@cegpasztor.hu
május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 8., XXVI/28.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 8., XXVI/28. 2 2015. július 8. www.keszin.hu 3 Barack: a nyár eszenciája Ha már itt a barackszezon, érdemes néhány szót szólnunk jótékony tulajdonságaikról. Hogy melyek
Átadták a Hírös Agórát
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. június 24., XXVI/26. Átadták a Hírös Agórát Új fejezet kezdődött 2015. június 19-én, péntek este Kecskemét kulturális életében. Megújult az egykori művelődési központ - Kulturális
Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.
ár térségi Mohács-Szigetv 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.:
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. április 7., XXVII/14.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. április 7., XXVII/14. 2 2016. április 7. Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ fém zsaluziák Garázskapuk
2018. szeptember 10., XXIX/37. Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, írás oktatás E /2014/D009 E /2014/D010
Korhatár: 65 életév KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 10., XXIX/37. www.furedi.eu +36 20 277 2887 Számítógép és okostelefon használat, Ügyfélkapu, E-mail írás oktatás E-000120/2014/D009
2433 Sárosd, Hantosi u. 46.
Sárosdi vállalkozások BARTA TAMÁS Egyéni vállalkozó 2433 Sárosd, Hantosi u. 46. Tel: 06-20-427-7921, 06-25-260-009 Szobafestés, mázolás, tapétázás. 1 / 20 Külső szigetelés (DRYVIT rendszerrel). Gipszkartonos
KECSKEMÉT október 31., XXVII/44.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. október 31., XXVII/44. 2 2016. október 31. VÉRADÁS november 7. hétfő 10:00 14:00 Kecskeméti Főiskola Kecskemét, Kaszap utca 6-14. november 10. csütörtök 10:00 14:00 Szent-Györgyi
XX. évfolyam 4. szám február 19.
XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás
KARRIER ROVATTAL NAPELEMES RENDSZER ÉPÜL A KECSKEMÉTI MENTŐÁLLOMÁSON A,B KECSKEMÉT HABILITÁCIÓS KUTYA KIKÉPZŐJE. kategória
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu ÁKO:157,41% VSM(B).53,39% B gyak: 44,39% A,B kategória KEDVEZMÉNY az elméleti tanfolyam árából40% info@furedi.eu www.furedi.eu +3620/349-4382 Kecskemét, Izsáki
2018. n ove m be r 26., XXIX/48. Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN!
KARRIER ROVATTAL KECSKEMÉT 2018. n ove m be r 26., XXIX/48. w w w. ke s z i n. h u Egy életre szóló ajándékot szeretnél? Ajándékozz JOGOSÍTVÁNYT vagy VEZETÉSTECHNIKAI TRÉNINGET EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁN! Kecskemét,
Siklós-Bóly térségi 30. Szüllõ Szabolcs. Tel.: 06-30/420-5022
Siklós-Bóly térségi 30. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 30. szám, 2008. augusztus 13. Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022 ács tetőfedő bádogos szigetelő és egyéb famunkák 2. oldal II I. évfolyam,
K E C S K E M É T , XXIX/38.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2018. szeptember 17., XXIX/38. "Számunkra fontos a határidők pontos betartása, a kívánt célcsoport elérése és a minőségi megjelenési forma. A Kecskeméti Szuperinfóval és a Családinfóval
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23.
Mohács térségi 8. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. 2. oldal I I. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
A férfi este odaáll az asszony elé! Mutogatja az izmait. - Nyolcvan kiló dinamit! Az asszony nevetni kezd: - De mit érek vele, ha a gyújtózsinor csak
A férfi este odaáll az asszony elé! Mutogatja az izmait. - Nyolcvan kiló dinamit! Az asszony nevetni kezd: - De mit érek vele, ha a gyújtózsinor csak négy centi? Hol dolgozol? - Sehol. - Akkor mit csinálsz?
2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!
2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz
Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867
Mohács térségi 7. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 7. szám, 2008. április 16. Síremlékek felújítását, betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022
Lezárult az ivóvízminőség-javító program Bács-Kiskun megye északi részén
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 25., XXVI/48. Lezárult az ivóvízminőség-javító program Bács-Kiskun megye északi részén Az Európai Unió és a központi költségvetés 8,3 milliárd forintos támogatásával,