Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja
|
|
- Sarolta Faragóné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja
2 Kulturális Hírek Erzsébet tábor Kétszer volt a helyi Bartók Béla Művelődési Házban Erzsébet tábor: a nyári és az őszi szünetben. Jó volt! És, hogy miért? - Mert volt, aki pályázott: Gyarmartiné Laduver Márta a művelődési ház vezetője, és nyert a pályázat. - Mert olyan programokat állított össze a gyerekek számára, melyek felkeltették érdeklődésüket, lekötötték őket. - Mert a pályázat biztosította mindazt az anyagi fedezetet, melyek lehetővé tették ezek megvalósítását. - Mert a kúltúrház dolgozói és a külső munkatársak is mind azon igyekeztek, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, biztonságban legyenek. - Mert a szülőnek nagy segítséget jelentett ez. Örülünk, hogy részesei lehettünk mindennek! Jó volt látni a jelenlévő gyerekek arcát, milyen önfeledten élvezték a közös programokat. Lemérhettük közösségformáló erejét is, az egymással való törődés volt a jellemző. Reméljük, hogy sokan osztoznak véleményünkben, és a következő táborok is hasonlóan sikerülnek majd. Szeleiné Gregus Edit Zalai Józsefné Szűcs Lászlóné December 9-én 50 gyermek útra kel a fővárosba. Úti cél: Budapest, Operaház. Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napja alkalmából Mindannyian mások vagyunk címmel nyílik fotókiállítás 3-án a pusztaföldvári művelődési házban. A kiállítás fotói január 15.-ig, nyitva tartási idő alatt tekinthetők meg. Mezőberényi Color Fotóklubot ben néhány fotózást kedvelő ismerősök hozták létre. A következő években egyre többen csatlakoztak a klubhoz, a 10 év alatt 34 tagja lett. Legfiatalabb tagjuk 21 éves főiskolás, a legidősebb 76 éves nyugdíjas. A fotózás szeretete, a közös érdeklődés tett közösséggé a csapatot. Fontos számunkra, Mezőberény természeti környezetének, történelmi, népművészeti, kulturális értékeinek, különböző rendezvényeinek, eseményeinek megörökítése és alkalmanként ezeknek bemutatása, a város lakóinak, kiállítás keretében. Rendszeresen figyelemmel kísérik a különböző fotópályázatokat, melyen egyre több tagunk méretteti meg magát. A 10 év alatt 156 kiállításon szerepeltek. Többek között, Németországban, Szlovákiában, Romániában, Budapesten, Mezőtúron, Szarvason, Békéscsabán, Gyulán, Kisújszálláson, Bonyhádon, Szolnokon, Törökszentmiklóson, Kiszomboron és még sorolhatnám a helyeket, ahol falra kerültek fotóik. Pályázatokon 9 I. díjat, 7 II. díjat, 4 III. díjat és 6 különdíjat kaptak ezidáig. a klub tagjai feladatuknak tartják a fényképezés mind szélesebb körben való népszerűsítését, a város művészeti palettájának minél színesebbé tételét. 2.
3 Elköszönünk 2016-tól mozgalmas évnek mondható a település kulturális életében. Igyekeztünk sok és minden igényeknek megfelelő programokat kínálni a legkisebbektől a legidősebb korosztályig. Nagy örömünkre sokan látogatták rendezvényeinket, számunkra ez a pozitív visszajelzés, a köszönet. Ezúton is szeretném megköszönni mindazok segítségét, akik azon voltak, hogy munkánkat támogassák. Köszönet Polgármester Úrnak, a Képviselő-testület tagjainak, az önkormányzat dolgozóinak, a diák és felnőtt önkénteseknek, a pedagógusoknak, civil szervezeteknek, vállalkozóknak és mindenkinek, aki bármivel segítette közművelődési munkánkat. Köszönöm a művelődési ház lelkes csapatának, hogy vállvetve együtt, közösen, egy akarattal tettük a dolgunkat, az Önök (reméljük) megelégedettségére. A jövő év első rendezvényével kívánok minden kedves Földvári lakótársamnak Békés Áldott Karácsonyi Ünnepeket és rendezvényekben gazdag Boldog Új Esztendőt! Gyarmatiné Laduver Márta Kézműves foglalkozás December az ünnepre készülődés jegyében zajlik, a várakozás édes percei előzik meg az év legszebb ünnepét. A művelődési ház dolgozói és az általános iskola pedagógusai gyermekeket várja december 21.-én órától a művelődési ház nagytermébe, hogy segítségünkkel karácsonyfadíszeket készítsünk. A legszebb ajándék az, amit mi magunk készítünk el, beletéve a szeretetünket. Várunk mindenkit szeretettel! Magyar Kultúra Napja Ezúton hívunk minden kedves érdeklődőt a Dalok vallomása című Magyar Kultúra Napi rendezvényünkre. A rendezvényen közreműködnek a Pesti Zenés Színpad tagjai: Udvarhelyi Boglárka- énekművész Pozsár Andrea zongoraművész Smál-Szilaj Gábor-színművész A rendezvény helyszíne: Pusztaföldvár Művelődési Ház Időpontja: január 20. (péntek) 17 óra Ünnepi nyitva tartás A Könyvtár től ig, A Művelődési Ház és Testépítő terem től ig ZÁRVA TART! Minden Kedves Olvasónak és Lakosnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánnak a Művelődési Ház dolgozói! 3.
4 Evangélikus Hírek Az istentiszteletek helye a Rákóczi u. 30. szám alatti gyülekezeti terem. Szeretettel várunk mindenkit, nem csak az evangélikusokat, akik szívesen átéreznék az ünnep valódi üzenetét egy igazi közösségben. Az adventről Az advent szó a latin Adventus Dominus kifejezésből eredő, amelynek jelentése: az Úr érkezése. Az elnevezés utal a négyhetes időszak valódi tartalmára: a keresztények Jézus születésére, vagyis a karácsony megünneplésére készülnek ezekben a hetekben. A lila színű oltárterítő és az adventi koszorú lila díszei a bűnbánat, az elcsendesedés fontosságára hívják fel a figyelmet. Ezt a befelé fordulást segítik elő az istentiszteletek is, amelyre szeretettel várunk mindenkit. Adventi gyertyagyújtás Egy évtizede minden évben gyertyagyújtásra várunk mindenkit az evangélikus parókia elé. Ezúttal november 26-án (szombat) este 6 órakor lobban fel az első láng. Tartsanak velünk! Evangélikus istentiszteletek a következő hetekben Nov. 27. (advent 1. vasárnapja) de. 9 óra: adventi istentisztelet Dec. 4. (advent 2. vasárnapja) de. 9 óra: adventi istentisztelet, a decemberben születettek megáldásával, vendég igehirdető szolgálatával Dec. 11. (advent 3. vasárnapja) de. 9 óra: adventi istentisztelet úrvacsorával Dec. 18. (advent 4. vasárnapja) de. 9 óra: adventi istentisztelet Dec. 24. (szenteste) este 6 óra: gyertyafényes szentesti liturgia Dec. 25. (karácsony 1. napja) de. 9 óra: úrvacsorás ünnepi istentisztelet Dec. 26. (karácsony 2. napja) de. 9 óra: könnyűzenés úrvacsorás istentisztelet Dec. 31. (óév napja) de. 3 óra: az év utolsó istentisztelete Jan. 1. (újév napja) de. 9 óra: úrvacsorás ünnepi istentisztelet, a januárban születettek megáldásával, újévi koccintással Jan. 8. (vasárnap) de. 9 óra: vízkereszti istentisztelet úrvacsorával Otthoni úrvacsora Amennyiben Ön vagy ismerőse, családtagja élne az ünnepek alatt az úrvacsora szentségével, de betegség, idős kor miatt nem tud személyesen részt venni istentiszteleteinket, kérjük, hívják Lászlóné Házi Magdolna lelkészt a 0620/ es számon, és a lelkész személyesen meglátogatja Önöket. Erre irányuló igény esetén szívesen érte megyünk az idős, beteg testvéreinkért autóval, és elszállítjuk a gyülekezeti alkalmakra. Hívjanak bizalommal! Karácsonyváró teadélután Hagyományos adventi szeretetvendégségünket idén december 11-én (vasárnap) du. 3 órakor tartjuk a Községi Könyvtárban. Az alkalmon hittanos gyermekeink mellett a mezőberényi evangélikus gimnázium fiataljai adnak műsort, az ünnep üzenetéről Lázárné Skorka Katalin mezőberényi evangélikus lelkész beszél nekünk. Az együttlétet teával, süteménnyel, kötetlen beszélgetéssel zárjuk. Szeretettel várunk mindenkit! Kapható a Bibliaolvasó Útmutató Kapható a évi Bibliaolvasó Útmutató, amely az év minden napjára tartalmaz két rövid szakaszt a Bibliából, valamint ezen túl egy-egy rövid idézetet, afféle lelki táplálékul. A kis könyv zsebben, táskában is könnyen szállítható. Megvásárolható 640,- Ft-os áron gyülekezetünkben. Ugyanitt Bibliák, Gyermekbibliák, Énekeskönyvek is kaphatók, karácsonyi ajándéknak is ajánljuk. Minden Kedves Pusztaföldvárinak Istentől áldott karácsonyi ünneplést új esztendőt kíván az Evangélikus Egyházközség és Lászlóné Házi Magdolna lelkész! A VAJDA SÁRA EGYESÜLET HÍREI Ismét pöttyösben buliztunk Tizenkettedik alkalommal rendeztünk pöttyös bált, és úgy tűnik: a mulatságok népszerűsége töretlen. November 12-én ismét megtelt a művelődési ház, ahogy egyesületünk tagjainak zenés műsorát követően vacsora következett, majd hajnal háromig szólt a talpalávaló. Az este programját a Dolce-Dance Nemzetközi Tánciskola salsabemutatója is emlékezetessé tette. Köszönjük a közreműködők, támogatók, segítők, külön is a kultúrház munkatársainak segítségét, hozzáállását. Találkozzunk novemberében a következő pöttyös bálon! Bábszínház a Mikulás ajándéka 4. A művelődési házzal, a Mag-Ház Egylettel és a Búzavirág Népdalkörrel együttműködve igazi ünnepi vasárnapot szeretnék varázsolni december 4-én a pusztaföldváriaknak. Fél 4-kor a kultúrház nagytermében a Békéscsabai Napsugár Bábszínház előadását tekinthetik meg Napkeletre nézzetek! Címmel. Ezt követően a Mag-Ház Egylet Mikulása érkezik, aki ajándékkal kedveskedik a legkisebbeknek, majd a msodik adventi gyertya meggyújtásán veszünk részt a rendezvénytéren, amit a népdalkör tagjai színesítenek produkciójukkal. Szeretettel várunk mindenkit!
5 Óvodai Hírek November első hetében óvodánk élete a Márton napi projekt megvalósításával telt. Ehhez a témához tartozott a baromfiudvar és lakói, azon belül is a liba. Természetes környezetében szerettük volna megtekinteni a szárnyasokat, ezért elsétáltunk Újvári Zsolthoz és családjához, ahol megtekinthettük a libákat. A projekthét keretén belül az óvodai csoportok különböző tevékenységet végeztek (sütemények készítése, különböző technikával készült libák stb.) Szent Márton ünnepét egész napos nyílt rendezvénnyel ünnepeltük meg. Jó volt azt látni, hogy a meghívásunkat sok leendő kis óvodás elfogatta és rendezvényünk aktív részesei voltak. Évek óta a nagycsoportos gyermekeink egy kis műsorral kedveskedtek vendégeinknek, amit most megfordítottunk és Németh Gabriella és Cseh Sebestyén jóvoltából, mi kedveskedtünk műsorral a gyerekeknek. Interaktív mese előadást láthattak a gyerekek, amiben aktívan részt is vettek. Mese címe: A brémai muzsikusok Ezen a napon hagyományainkhoz híven szülőkkel közösen elkészítettük a lámpásokat, majd délután a vásáron árultuk portékáinkat, majd lámpásainkkal felvonulva elsétáltunk a Katolikus templomba. Blősz Attila plébános úr várt bennünket és a katolikus egyház képviselőtestülete, akik házi készítésű süteménnyel várták gyermekeinket és családjaikat. Énekkel és imával emlékeztünk Szent Mártonra. Az óvodába visszaérve elfogyasztottuk a szülők által készített libazsíros kenyeret és forró teát, süteményeket. Köszönjük a Szülői Munkaközösségnek aktív részvételét a rendezvény lebonyolításában és a konyha dolgozóinak, hogy biztosították a forró teát és libazsírt. Az új udvari játékukat, a négy személyes rugós hintát Márton napján avatták fel a gyerekek. Nagyon élvezték, hogy birtokba vehették az új játékot, szerencsére az idő is kedvezett. Óvodánk nagycsoportosai névadó szentünkről emlékeztek meg november 13.-án vasárnap a Katolikus templomban. Szeretnénk megköszönni Csete Pálnak és párjának, Hajdú Nikolettának önzetlen segítségét, hogy óvodánk udvarát sok szép virággal csinosította és szépítette. Hagyományainkhoz híven az idén is készülőben van a Katolikus templom elé a Betlehem. Idén tartós elemekből készítettük a betlehemi bábokat. Ebben volt segítségünkre Berki Zoltán, aki vasból készítette el az állványt, és Szántó Ildikó pedig megvarrta a bábokra a ruhákat. Köszönjük segítségüket! November utolsó vasárnapján gyújtjuk meg az Adventi koszorún az első gyertyát, amelyet gyerekeinkkel a Mesevár Óvoda Alapítványa segítségével készítettünk el. Az ehhez szükséges díszeket, alapanyagokat az alapítvány biztosította. Köszönjük segítségét. Decemberi előzetes December 6.-án (keddi) napon várjuk a Mikulás bácsit 10 órától óvodánkba, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődő gyerekeket és szüleiket! Tisztelettel: Holecskáné Rusvai Éva, Tóth Nikolettat. Napközi konyha menü Tejes zöldborsóleves Milánói makaróni Grízgaluskaleves Csíkós tokány /pulyka/ Tarhonya Csalamádé Tárkonyos zöldségleves Lencsefőzelék Ripp-ropp túró rudi Meggyleves Sajttal töltött hal Finomfőzelék Karfiol leves Gombás pulykaragu Copfocska tészta Telfölös zöldbableves Sült csirkecomb Vegyes gyümölcsszósz Nápolyi Fokhagymás zellerkrémleves Kenyérkocka Tarhonyás hús /pulyka/ Csemege uborka Erőleves /marha csonttal/ Mexikói csirkeragu Párolt rizs túró rudi Tejes zöldborsóleves galuskával Bazsalikomos-húsos rakott penne /pulyka/ Tejszínes almaleves Brokkolis sertésszelet törtburgonya Csontleves /sertés/ Kárpáti pulykaapró Csirkebecsináltleves Derelye /ízes/ Csokimikulás Húsgombócleves Lecsós csirkemáj Párolt rizs Műzli szelet Hamisgulyásleves Virslis pulykatokány Orsótészta Tejfölös lencsegulyás /sertés/ Túrótöltelékes gombóc Narancs Brokkolikrém leves Levesgyöngy Óvári sertés-szelet Burgonyapüré Őszibarack befőtt Almaleves Paprikás lisztben sült halfilé Hagymás törtburgonya Paradicsomleves betűtésztával Bácskai rizseshús /pulyka/ Meggybefőtt Karalábéleves Sárgaborsó főzelék sült kolbász Húsos savanyúkáposzta leves Gyömbéres répatorta Banán Csontleves csigatésztával sertés Székelyképoszta /sertés/ Zöldségleves Natúr csirkemell-szelet Ananász öntet Burgonyapüré Gulyásleves Mákos tészta kiwi Legényfogó leves /csirke/ Sonkás sajtos tészta Mandarin 5.
6 Iskolai Hírek november Szent András, Enyészet hava Október ,te csillag területi szavalóverseny Orosháza Nagy Meláni 7. osztályos tanuló a évfolyamosok között 2. helyezést ért el. Gratulálunk! Felkészítő, kísérő: Gregus Ilona magyar tanár Felkészítő és kísérő: Móré Erzsébet edző November 13. Iskola Mise Az ünnepi misén megemlékeztünk névadónkról, Szent Imréről. Szervező: Blősz Attila plébános November November 11. Dél Békési Szónoklatmondó Verseny Orosháza Eötvös Katolikus Iskola Fehér Virág 8. osztályos tanuló, különdíjas lett. Gratulálunk! Felkészítő, kísérő: Gregus Ilona magyar tanár November 12. XVI. Országos Simonyi Imre Versmondó Emlékverseny Gyula A versenye két tanulónk vett részt Tóth Dorina 8. osztályos és Nagy Meláni 7. osztályos tanuló. Nagy Meláni 3. helyezést ért el. Gratulálunk! Felkészítő és kísérő: Gregus Ilona magyar tanár. November Békési Őszi Tájfutó verseny Szombati eredmények: 1. Szelezsán Norbert 2. Jankó Márk 4. Berki Rebeka 5. Györgyi Dóra 7. Györgyi Ádám 9. Horváth Ádám 10. Szabados István Vasárnapi eredmények: 2. Szelezsán Norbert 3. Szabados István 3. Györgyi Dóra Váltó eredménye: 9. Berki Rebeka Györgyi Dóra Gratulálunk mindenkinek az eredményes szereplésért! Iskolai Nyílt napok a több évtizedes hagyományok alapján n és kedden az első három órában a szülők betekintést nyerhettek az iskola és gyermekük munkájába. Köszönjük a megjelent szülőknek, hogy figyelemmel kísérik gyermekük tanulmányi munkáját és az iskola életét. Szervezők és lebonyolítók: az iskola pedagógusai. November 20. Iskola mise A 4. és a 8. osztályok részvételével. Szervező: Blősz Attila plébános November 25. Arany dobókocka Körzeti matematika verseny Orosháza Czina tagintézmény A hagyományos matematika versenyen iskolánk 11 fővel képviselteti magát. Az eredményeket később kapjuk és közüljük. Szervezők és kísérők: Móré Erzsébet, Nagyné Laták Éva matematika tanárok. November 27. Iskola mise Advent ElsŐ Vasárnapja A 1. és az 5. osztályok részvételével. Szervező: Blősz Attila plébános Községi Adventi ünnepség Ünnepség A műsort a 7. osztály adta, az ünnepi beszédet Puskás Tibor igazgató úr mondta. Szervező: Gyarmatiné Laduver Márta kultúrház-vezető, és Nagyné Laták Éva osztályfőnök. A Pusztaföldvári Mag-Ház Egylet köszöni mindenkinek aki segítette 2016-ban a munkánkat és egyben kívánunk mindenkinek békés karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag új esztendőt! Tisztelettel: a Mag-Ház Egylet tagjai Fogászat rendelési idő: időpont egyeztetés: 06/20/ Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/ / Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/ Konyha: 0620/ Tűzép: 0620/ Polgárőrség Csekő László: 0630/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/ Háziorvosi rendelő: 68/ Központi ügyelet: 68/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/ Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/ Óvoda: 0630/ Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/ Iskola-titkárság: 0668/ / Iskola, alsó tagozat: 0630/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/ Dr. Kodácz Emese: 0620/ Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/ Blősz Atilla katolikus plébános: 06/20/ Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó január számába a cikkeket és hirdetéseket december 23-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati H i v a t a l b a v a g y a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra Polgármesteri Hivatalban és minden páratlan héten 1617 óra az úfalusi iskolában. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN
ÉTLAP. Csurgatott tojásleves Disznótoros Hagymás törtburgonya Gyümölcs. Allergének: glutén, mustár, szója, tej, tojás, zeller SZH: 49 EN: 856
2015.DEC 28-JAN.3 Csirkebecsinált leves Túrógombóc vaníliás föllel Fokhagyma krémleves Csirkemáj rizottó Húsleves Főtt hús Vadas mártás Csurgatott tojásleves Disznótoros Hagymás törtburgonya Csontleves
Esztergom Felnőtt
Esztergom Felnőtt 2019. 07. 29. 2019. 08.02. Zöldség krémleves Kukorica-daragaluska leves Tejfölös karalábé leves Brokkoli leves Sertés vagdalt Citromos szárnyas raguleves Paprikás burgonya virslivel Rántott
ÉTLAP. Gulyásleves Putnoki tekercs Csokoládés öntet Mandari. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 118 EN: 839 SÓ: 1,94
2017.JAN.30-FEBR.5 (cukorral és édesítőszerrel) Főtt tojás Parajmártás Főtt burgonya Köménymagleves teljes kiőrlésű kifli karikával Azték csirkefalatok*, /kiwi Gulyásleves Putnoki tekercs Csokoládés öntet
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom. M e g h í v ó
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Pusztaföldvár Községi Önkormányzata Polgármesterétől M e g h í v ó Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 22-én
Dorog Felnőtt étlap
Dorog Felnőtt étlap 2019.02.25. 2019.03.03. Vegyes gyümölcsleves Lenmagos rántott halfilé Rozmaringos sárgarépapüré Vajas burgonya Kertészleves Sült kolbász Finomfőzelék Sült pulyka EN: EN: EN: EN: EN:
ÉTLAP. Gulyásleves Aranygaluska Vaníliás öntet. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 95 SÓ: 4,05 SZH: 98 SÓ: 2,59 ZSÍR: 33
2017.FEBR.27-MÁRC.5 Árpagyöngy leves Csirkepörkölt Sárgaborsó főzelék Brokkoli krémleves Ázsiai zöldséges tészta pirított csirkefalatokkal Kertészleves Vagdaltpogácsa Tejfölös burgonyafőzelék Mandarin
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
Étlap. 45.Hét Jó étvágyat kívánunk! Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16.
Gasztro-Gál Kft 45.Hét. 2017. 11.06. 2017. 11.12. Hétfő: Karfiol leves A: Rántott sertésszelet, párolt rizs kukoricával B: Kapros tejszínes pulykafalatok, szarvacska tészta Kedd: Sárgarépa krémleves A:
Tételes étlap Fehérje (g) (g)
Tételes étlap 209.0.2. - 209.0.27. Diéta Étlap tétel Energia (Kj) Energia (Kcal) Fehérje Zsír T.Zsírsav Szénhid rát Cukor Só Allergének Fogy. ár 209.0.2. hétfő 209.0.22. kedd R Karamellás tej 923,83 22,0
10. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ H Csontleves eperlevéllel Csontleves eperlevéllel
10. hét 03. 02. H Csontleves eperlevéllel Csontleves eperlevéllel Paraj főzelék Rakott brokkoli Sósburgonya Puncs torta Főtt tojás Puncs torta 03. 03. K Tárkonyos pulyka raguleves Tárkonyos pulyka raguleves
Étlap: etterem.ke.hu Ebédjegy előrendelés: ebedjegy.ke.hu Nyitva tartás: H P: 11:30 14: MÁJUS. Hétfő. Kedd. Szerda. Csütörtök.
Étlap: Ebédjegy előrendelés: ebedjegy.ke.hu Nyitva tartás: H P: 11:30 14:30 2018. MÁJUS MÁJUS 02 04. MÁJUS 07 11. Daragaluska leves zöldségekkel 1, 3, 7 Sajtmártással borított 1, 7 csirkemell filé párolt
Meggyleves Csülkös pacal Főtt burgonya Csemege uborka
Heti étlap: 2016.12.01. - 2016.12.04. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.12.01. csütörtök 2016.12.02. péntek 2016.12.03. szombat 2016.12.04. vasárnap 2016.12.05. hétfő 2016.12.06.
Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év. Karfiol leves zöldséges Tavaszi rizses hús Cékla
Heti étlap: 2019.04.01. - 2019.04.07. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2019.04.01. hétfő 2019.04.02. kedd 2019.04.03. szerda 2019.04.04. csütörtök 2019.04.05. péntek 2019.04.06. szombat
Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 14.Hét
14.Hét. 2018. 04.02. 2018. 04.06. Hétfő: HÚSVÉT Szerda: Húsleves csigatésztával A: Főtt sertéshús, burgonyapüré, paradicsomszósz, gyümölcs B: Rakott kelbimbó, gyümölcs Csütörtök: Karfiol krémleves zsemlekockával
Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év. Karfiol leves zöldséges Tavaszi rizses hús Cékla
Heti étlap: 2019.04.01. - 2019.04.07. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2019.04.01. hétfő 2019.04.02. kedd 2019.04.03. szerda 2019.04.04. csütörtök 2019.04.05. péntek 2019.04.06. szombat
Érvényes: 2010.07.14-tól visszavonásig
Érvényes: 2010.07.14-tól visszavonásig Levesek 1115 Bazsalikomos pulykaragu leves 1000 db 16023230 10 450 563 2115 Bazsalikomos pulykaragu leves 2000 db 16023230 6 800 1 000 1175 Hideg meggyleves 1000
2013. MÁJUS 01-05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Tea Zöldséges baromfi szelet Zsemle, margarin. Tea Kenőmájas Kenyér
2013. MÁJUS 01-05. Zöldséges baromfi szelet, margarin Főtt virsli Mustár Tepertőkrém Körözött Gyümölcsíz es kávé Méz Fokhagyma krémleves zsemlekockával Rántott sertésszelet Káposztasaláta Erőleves eperlevéllel
01. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Daragaluska leves Daragaluska leves
01. hét 01. 02. Hétfő Daragaluska leves Daragaluska leves Zöldborsó főzelék Csőbensült csirkemell Pulykafasírt feltét Parajos burgonyapüré 01. 03. Kedd Becsinált leves Becsinált leves Gránátos kocka Gombaszeletek
Étlap május június Szerda. Kurkumás pulykabecsináltleves1,9, Gránátos kocka1,3, Búza kenyér ebédhez1,6, Csemege uborka
2018. május 28-2018. június 3 Menük 2018.05.28 2018.05.29 2018.05.30 2018.05.31 2018.06.01 Alföldi raguleves1,9, Tejbegríz kakaó szórat1,7, E: 665kcal E: 2 168KJ Zsír: 19,56g Tel.zsír.: 1,14g Feh.: 30,96g
Paradicsom leves Rakott burgonya. En: 5679 kj /1352 kc Fehérje: 34,5 gr Sznh.: 133,5 gr Cuk:44,5gr Só:8,1 gr Zsír:70,5 gr Tzs:0 gr
Heti étlap: 2017.08.01. - 2017.08.06. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2017.08.01. kedd 2017.08.02. szerda 2017.08.03. csütörtök 2017.08.04. péntek 2017.08.05. szombat 2017.08.06.
Kinder F. és K. Kft. Hartyán konyha Gimnázium Étlap hét A menü B menü Salátabár
Gimnázium Étlap 2018. 04.30-05.04 18.hét A menü B menü Salátabár Hétfő SZÜNET SZÜNET SZÜNET SZÜNET Kedd Májgaluskaleves Káposztás kocka Májgaluskaleves Bolognai makaroni Szerda Sajt szórás Reszelt tésztaleves
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
ÉTLAP 19 69 év, 70 év feletti korosztály
2014. május 01 május 04. Májkrém Újhagyma 491 kcal, F:10, Zs:25, Ch:55, Cukor:9, Só:1,2 Diákcsemege 521 kcal, F:18, Zs:20, Ch:63, Só:1,6, Cukor:9 Zöldhagymás omlett 445 kcal, F:17, Zs:14, Ch:61, Só:1,2,
ÉTLAP. Dorog TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Csontleves gazdagon Sült csirkecomb Párolt mexikói köret -fél adag Bulgur -fél adag
2019.01.28. 2019.02.03. Csontleves gazdagon Sült csirkecomb Párolt mexikói köret -fél adag Bulgur -fél adag Zöldségleves Vagdalt pogácsa Paradicsomos káposzta Magyaros zellerleves Natúr csirkemell Petrezselymes
A
Heti étlap: 2016.10.01. - 2016.10.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.10.01. szombat 2016.10.02. vasárnap 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök
SIÓFOK Gondozási központ 2019.július 29.-auguszuts 4.
SIÓFOK Gondozási központ 2019.július 29.-auguszuts 4. Tejfölös karalábéleves Paprikásburgonya virslivel Uborkasaláta Zöldség krémleves Leves gyöngy Rántott halfilé Zöldséges bulgur Majonéz Hutai gazdag
Heti étlap hétfő kedd szerda csütörtök péntek
Heti étlap 2018.10.01. - 2018.10.05. Tej 4dl, kuglóf,csokis Citromos tea, Főtt tojás, Minivaj 20g-os, Trapista sajt 18%, Zöldpaprika, Tejeskávé, Fonott kalács, Minivaj 20g-os, Minidzsem 25g-os, különféle
ÉTLAP. Budapest - Zugló Szociális 2017.Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Körözött Kenyér
Budapest - Zugló Szociális 2017.Január 02. 08. Lekváros bukta Májkrém Briós Körözött Mini dzsem Kefir EN: 250 SZH: 27 EN: 415 SZH: 52 EN: 604 SZH: 89 EN: 246 SZH: 48 EN: 426 SZH: 50 EN: 614 SZH: 103 EN:
gyümölcstea 2,5 dl Felvágott /sajtos párizsi/ Teljeskiörlésü kenyér
Heti étlap: 2016.05.02. - 2016.05.06. A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2016.05.02. hétfő 2016.05.03. kedd 2016.05.04. szerda 2016.05.05. csütörtök 2016.05.06. péntek 2016.05.07.
Gyümölcstea Túrista szalámi Margarin Teljes kiőrlésű kenyér Zöldpaprika Allergének: glutén, mustár. Tej Tojáskrém Kifli Sárgarépa hasáb
2018.12.31. 2019.01.06. Főtt virsli Sajtkrém Kakaós tej Fonott kalács Tojáskrém Sárgarépa hasáb Méz Lángolt kolbász Lilahagyma Túrista szalámi, mustár, tojás, tej, tojás, tej, mustár 590 450 519 446 450
Ebéd 'A' Menü: Brokkoli krémleves, Budapest pulykaragu, Párolt rizs, gyümölcs (egységár: Ft)
Étlap - Vajdáné Szili Mária Iskola: Virányos Általános Iskola Időszak: 2017.04.30 2017.05.30 05-02 K 'A' Menü: Nyírségi húsos leves,morzsás nudli,barack lekvár,gyümölcs 'B' Menü: Nyírségi húsos leves,piskóta
Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 45.Hét
Hétfő: Sárgarépa krémleves A: Rántott csirkemell, párolt rizs, cékla B: Sertéspörkölt, pásztortarhonya, cékla 45.Hét. 2018. 11.05. 2018. 11.10. Kedd: Húsleves A: Főtt sertéshús, burgonyapüré, paradicsomszósz
ÉTLAP. Zsúrmóka leves Paprikás burgonya Káposztasaláta Félbarna kenyér. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 113 EN: 872
2016.NOV 28-DEC4 Magyaros burgonyaleves Temesvári sertéstokány Párolt rizs Daragaluska leves Csirkepörkölt Tökfőzelék Gulyásleves Tejbedara Kakaós szórat Zsúrmóka leves Paprikás burgonya Káposztasaláta
ZALAEGERSZEG Középiskola
ZALAEGERSZEG Középiskola 2019.09.02-2019.09.08. Reszelt tésztaleves Csirkepörkölt Majorannás burgonyafőzelék Müzli szelet Köménymag leves Zsemlekocka Sült csirkecomb Mediterrán sült rizs Zöldfűszeres sertés
Heti étlap kedd szerda csütörtök péntek
Heti étlap 2017.05.01. - 2017.05.05. kedd szerda csütörtök péntek Gyümölcstea, Turista felvágott, Minimargarin 10g, Zöldpaprika, Tejeskávé, Kalács kakaós 500g, Minivaj 20g-os, Minidzsem 25g-os, különféle
Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év
Heti étlap: 2017.11.01. - 2017.11.07. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II.sz. Konyha
ÉTLAP. Szerda 4. Burgonyaleves Ebéd. Só: 0,7g. Allergének :tej, glutén, zeller. haldarabkák Karfiolos burgonyapüré Só: 0,9g
2016.05.02-05.06. 18. hét 2. 3. 4. 5. 6. Májgaluskaleves Hagymakrémleves Karalábéleves Csontleves Burgonyaleves gyöngy Só: 0,8 g Allergének: glutén, tojás Allergének : tej,glutén Allergének :tej, glutén,
2017. November Óvoda. Korcsoport: 4-6 év
2017. November 01-03. 44.hét 10.30. 10.31. 11.01. 11.02. 11.03. Összetevők En: En: En: En: 302,4 kcal En: 248,5 kcal Tz: Tz: Tz: Tz: 3,6 g Tz: 6,6 g Sz: Sz: Sz: Sz: 49,6 g Sz: 25,4 g So: So: So: So: 0,7
Idősek Otthona könnyű vegyes cukorbeteg ÉTLAP a NUTRICOMP 4O alapján
2017.jan.30 -febr.03. Idősek Otthona könnyű vegyes cukorbeteg ÉTLAP a NUTRICOMP 4O alapján Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Tejes kávé, Natúr túrókrém, Zöldpaprika 493 Kcal 67 g 2 16 g / 7,5 g 3, Csipkebogyó
ÉTLAP. 2015.08.31-09.04. 36. hét Étkezés Hétfő. Szerda. Péntek 31. Rántott leves Zsemlekocka Só: 0,5 g. Allergének glutén, tej, tojás, zeller, mustár
2015.08.31-09.04. 36. hét 31. 1. 2. 3. 4. Zöldségleves es hús Zöldbableves Borsos tokány Lecsós virsli mustár Rántott leves Zsemlekocka Paradicsomos káposzta Sült hús Töltött tök Majonézes burgonya Csontleves
A
Heti étlap: 2016.12.01. - 2016.12.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.12.01. csütörtök 2016.12.02. péntek 2016.12.03. szombat 2016.12.04. vasárnap 2016.12.05. hétfő 2016.12.06.
Karamellás tej Kenyér búzakorpás Margarin Felvágott sajtos párizsi Zöldpaprika. Grill csirkecomb Kukoricás rizs Tartár mártás
Heti étlap: 2017.01.02. - 2017.01.08. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2017.01.02. hétfő 2017.01.03. kedd 2017.01.04. szerda 2017.01.05. csütörtök 2017.01.06. péntek 2017.01.07.
ÉTLAP. Paradicsomleves Sült csirkecomb Tört burgonya Kovászos uborka. Allergének: glutén, tojás, zeller, kéndioxid
, Tejfölös karfiolleves Pincepörkölt Vajgaluska leves Zöldfűszeres aprópecsenye Kelkáposztafőzelék Legényfogó leves Tejberizs Kakaó szórat Szilva Paradicsomleves Sült csirkecomb Tört burgonya Kovászos
ÉTLAP. Gluténmentes diéta alsó tagozat. Zellerleves GM Paprikás burgonya sertésvirslivel Házi csalamádé. Allergének: zeller, kén-dioxid
2019. 01. 28. 2019. 02. 03. T T T T T T T Köménymagleves Gluténmentes kenyérkocka Csirkepörkölt Tökfőzelék leves Sajtos sült halfilé Zöldséges rizs Uborkás káposztasaláta Tárkonyos csirkeragu leves Diós
ÉTLAP. Tej Kenőmájas Teljes kiőrlésű kenyér Kígyóuborka. Allergének: glutén, szója, tej SZH: 36 EN: EN: 222 SÓ: 1,58 ZSÍR: 13
2015.Október 26. November 1. Fahéjas csiga Vajkrém Kakaó Kenőmájas lekvár Teljes kiőrlésű zsemle, tojás glutén 256 42 292 35 316 52 292 36 222 44 1,16 15 1,4 10 1,61 6 1,58 13 1,18 2 Hagyma krémleves Bácskai
HETI ÉTLAP Április 02-05
2013. Április 02-05 TEA, OS-MÁJAS KENYÉR, TEJ, VAJAS-MÉZES KENYÉR NARANCSOS TEA, SAJTOS- SONKÁS VAJAS ZSEMLE TAVASZI SALÁTA, JOGHURTOS ÖNTET CSONTLEVES TÉSZTÁVAL IVÓLÉ GULYÁSLEVES, KENYÉR HÚSVÉT HÉTFŐ
Heti étlap: A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év
Heti étlap: 2016.09.01. - 2016.09.02. A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2016.09.01. csütörtök 2016.09.02. péntek 2016.09.03. szombat 2016.09.04. vasárnap 2016.09.05. hétfő 2016.09.06.
ENYING Szociális otthon
ENYING Szociális otthon 209 04.0 04.07. Extra dzsem Körözött Kakaós tej Kuglóf Vajkrém tea Főtt virsli Mustár Karamellás tej Vaj EN:646 EN: 396 EN: 63 EN: 579 EN: 62 EN: 568 EN: 620 ZS: 2,5 TZS: 6,2 FH:
A Katica Tanya - Élményközpont nyitva tartása és árai szeptember augusztus 31. Katica Tanya Az élmények hazája
A Katica Tanya - Élményközpont nyitva tartása és árai 2017. szeptember 1. - 2018. augusztus 31. Napijegyek Családi belépők Legjobb ár, ha családdal jössz Ha csoporttal jössz egy napra Ha nálunk szállsz
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő
Étlap. 01.Hét Jó étvágyat kívánunk! Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16.
01.Hét. 2019. 01.03. 2019. 01.05. Csütörtök: Tojás leves A: Brassói aprópecsenye,tepsis burgonya, savanyúság B: Olaszos rakott penne, savanyúság Péntek: Grízgaluska leves A: Székelykáposzta B: Tökfőzelék
Gyümölcstea, Párizsi, Minivaj 20gos, Félbarna kenyér, Paradicsom 1,6,7,8 1,7,(6),(10) 1,3,7,(6) 1,3,7 1,7,(6) Bazsalikomos paradicsomleves,
Heti étlap 2016.11.07. - 2016.11.11. Tej 4dl, Mogyorókrém 30g, Minivaj 20g-os, Kifli Gyümölcstea, Párizsi, Minivaj 20gos,, Paradicsom Tejeskávé, Minimargarin 10g, Sajt füstölt, Főtt tojás, Tej 4dl, Miniméz
Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év
Heti étlap: 2019.01.01. - 2019.01.06. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2019.01.01. kedd 2019.01.02. szerda 2019.01.03. csütörtök 2019.01.04. péntek 2019.01.05. szombat 2019.01.06.
Kakaó, Párizsi, Minivaj 20g-os, Félbarna kenyér. Energia: 803,57 Kcal / 3 358,92 Kj Fehérje Zsír T.Zsírsav. 31,41 g 37,79 g 16,74 g
Heti étlap 2017.10.02. - 2017.10.06. Tej 4dl, Túrós táska Kakaó, Párizsi, Minivaj 20g-os, Citromos tea, Gépsonka, Minivaj 20g-os, Natur joghurt cukrozott pohara, Zöldpaprika, Kifli teljes kiörlésű Tej
2016. október november 06.
2016. október 31-2016. november 06. REGGELI TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA Zöldbab leves eskávé Magyaros vajkrém Borsos tokány Tk. Bulgur Vitamin saláta Magyaros burgonyaleves Gyümölcs joghurt Zöldborsó főzelék
Diétás étlap Gluténmentes étlap
2015. március 2. március 6. Barack dzsem Abonett Sajtszelet Körözött Tojáskrém Méz Tarhonya leves Füstölt tarja Fejtett babfőzelék Brokkolikrémleves Kenyérkocka Bolognai spagetti Reszelt sajt Tavaszi zöldségleves
Étlap. 45.Hét Jó étvágyat kívánunk! Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16.
45.Hét. 2017. 11.06. 2017. 11.11. Hétfő: Karfiol leves A: Rántott sertésszelet, párolt rizs kukoricával B: Kapros tejszínes pulykafalatok, szarvacska tészta Kedd: Sárgarépa krémleves A: Párolt jércemell,
A
Heti étlap: 2016.12.01. - 2016.12.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2016.12.01. csütörtök 2016.12.02. péntek 2016.12.03. szombat 2016.12.04. vasárnap 2016.12.05. hétfő 2016.12.06.
Csurgatott tojásleves Finom főzelék Fokhagymás tarja. En: 8039 kj /1914 kc Fehérje: 54,4 gr Sznh.: 60 gr Cuk:16,7gr Só:9,9 gr Zsír:153,9 gr Tzs:0 gr
Heti étlap: 2016.10.03. - 2016.10.09. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök 2016.10.07. péntek 2016.10.08. szombat
2012. DECEMBER 31-JANUÁR 06.
2012. DECEMBER 31-JANUÁR 06. Csíkos kalács Kockasajt Lilahagyma Lángolt kolbász Fehér kenyér Fatörzs kifli Vajas-mézes zsemle Eidami sajt Óévi magyaros rizsleves Hideg sertéssült majonézes, hagymás burgonyasalátával
HETI ÉTLAP Március
2014. Március 03-07. GYÜMÖLCSTEA, VAJKRÉM PIRITOTT MAGOKKAL, KORPÁS KAKAÓ, SÁRGARÉPÁS-TÖKMAGOS POGÁCSA HÁZI EPRES IVÓJOGHURT TEJ, VAJAS-LEKVÁROS TEA, SONKAKRÉMES ROZSOS BAGETT, PÓRÉHAGYMA KARIKÁK ZÖLDBABLEVES
Heti étlap: A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év
Heti étlap: 2019.01.01. - 2019.01.04. A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 4-6 év 2019.01.01. kedd 2019.01.02. szerda 2019.01.03. csütörtök 2019.01.04. péntek 2019.01.05. szombat 2019.01.06.
Heti étlap: A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év
Tízórai Heti étlap: 2016.04.01. - 2016.04.01. A-menü / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2016.04.01. péntek 2016.04.02. szombat 2016.04.03. vasárnap 2016.04.04. hétfő 2016.04.05. kedd
Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! december 01. december 05. Iskola
2014. december 01. december 05. Hétfő Tej Egzotikus gyümölcsleves Körített túrós Molnárka Panírozott halrudacskák Tkb. kenyér 1. nap Vajas burgonya Uborka Káposzta sárgarépa saláta 219 kcal 1099 kcal 230
ÁPRILIS 1-3. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek HÁZI EPRES IVÓJOGHURT, KIFLI GYÜMÖLCS IVÓLÉ SERTÉSPÖRKÖLT, DURUM TÉSZTA, GYÜMÖLCS IVÓLÉ
ÁPRILIS 1-3 GYÜMÖLCSTEA SONKÁS ZSEMLE, MARGARIN SERTÉSPÖRKÖLT, DURUM TÉSZTA, SÜLT CSIRKECOMB, RIZI-BIZI, KENŐMÁJAS ZSEMLE MÁKOS BÚR, SAJTOS-ZÖLDSÉGES STANGLI VAJKRÉMMEL ÁPRILIS 8-10 TEJ, MARGARINOS- LEKVÁROS
ÉTLAP. 2015. szeptember 1-től szeptember 4-ig - - Sárgaborsó főzelék Aprópecsenye Telj. kiőrl. Kenyér. Bácskai rizses hús Uborkasaláta
2015. szeptember 1től szeptember 4ig 36. HÉT TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA Sajtos kifli Sárgaborsó főzelék Aprópecsenye Zöldségleves os káposzta Aprópecsenye Lapkasajt/szelet sajt Bácskai rizses hús Uborkasaláta
Szeretettel köszöntjük Önöket az Elamen ZRt. nevében. Jó étvágyat kívánunk! május 05. május 09. Iskola
2014. május 05. május 09. Hétfő Kakaó Frankfurti leves Magyaros Kifli Sült virsli karikákkal vajkrémes 6. nap Mákos nudli Tkb. kenyér Uborka 219 kcal 1099 kcal 230 kcal Kedd Citromos tea Tavaszi zöldségleves
ÉTLAP február 1-3
2017. február 1-3 5. HÉT Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek sajtkrémes Házi barackos ivójoghurt stangli Citromos tea főtt virsli ketchup Kakaó Vaníliás tej sárgarépás tökmagos pogácsa LEVES Zöldbableves
Tej- tojásmentes étlap
Tej tojásmentes étlap 2013. október 01. október 04. Zala felvágott* Korpás kifli Mini dzsem Zellerkrémleves TM kocka Bácskai rizses hús Csemege uborka Bakonyi betyárleves TM** Dejós metélt ** Zöldbableves
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. vár állott s most földhalom
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja vár állott s most földhalom Meghívó Pusztaföldvár Községi Önkormányzata és Dr. Fodor Zsuzsanna adjunktus ezúton meghívja a Tisztelt Lakosságot a TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00001-
2015. szeptember 1-4. PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
2015. szeptember 1-4. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Szünet Tej, fehér kenyér, halkrém Tea, túróstáska Tej, teljes, margarin, sajtos párizsi, Tej, fehér kenyér, margarin, csirkejava, Csontleves cérnametélttel
ÉTLAP augusztus szeptember 3
Kiállítva: 2017.08.28. 13:20:08 Korcsoport: Felnõtt (19-69 év) Elõállító: Gastro-Tom Bt. 2017. augusztus 28-2017. szeptember 3 Tarhonyaleves, Debreceni csirke tokány, Tészta köret ( durum szarvacska) Allergének:glutén,tej
ÉTLAP. Középiskola AB menü. Allergének: Babgulyás Dejós nudli vaníliás öntettel Gyümölcs. Allergének:
2017. január 2-8. Zellerkrémleves Sertéspörkölt Főtt tészta Lilahagymás savanyú káposzta* Zöldségleves Fokhagymás sertésszelet Tejfölös burgonyafőzelék Babgulyás Dejós nudli vaníliás öntettel Paradicsomleves
ÉTLAP. Kollégium. Tej/Tea Körözött Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: glutén, tej. Babgulyás Aranygaluska Vaníliás öntet Félbarna kenyér.
, / Kenőmájas Zsemle Paradicsom Karamell Fonott kalács / Körözött / Tojáskrém, szójabab, mustár 466 65 495 59 348 53 370 54 1,23 15 0,74 22 1,31 7 1,5 11 Zellerkrémleves Zsemlekocka Csirkepörkölt Főtt
Ebéd 'A' Menü: Magyaros gombaleves, vegaburger, Finomfőzelék, gyümölcs (egységár: Ft)
Étlap - Vajdáné Szili Mária Iskola: Virányos Általános Iskola Időszak: 2018.03.01 2018.03.31 03-01 CS 'A' Menü: Gyümölcsleves, Sült csirkecomb, Párolt rizs, majonézes kukorica saláta (egységár: 688.84
A
Heti étlap: 2016.04.01. - 2016.04.03. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2016.04.01. péntek 2016.04.02. szombat 2016.04.03. vasárnap 2016.04.04. hétfő 2016.04.05. kedd 2016.04.06. szerda
ÉTLAP. 2015.11.02-11.06. 45. hét Étkezés Hétfő 2. Szerda 4. Péntek 6. Citromos tea Kenőmájas Zöldség, Kenyér
2015.11.02-11.06. 45. hét 2. 3. 4. 5. 6. Kenőmájas, Kenyér Szója, tojás, Kakaós gabonagolyó Vaj, Kenyér tea Virsli Ketchup Karamell Lekvár Mini kuglóf Allergének glutén, tej, Szója, tojás, Kenyér Parajkrémleves
2018. Május 28 - Június 01. Óvoda. Korcsoport: 4-6 év
2018. Május 28 - Június 01. 22.hét 05.28. 05.29. 05.30. 05.31. 06.01. Összetevők En: En: En: En: En: 401,3 kcal Tz: Tz: Tz: Tz: Tz: 6,6 g Sz: Sz: Sz: Sz: Sz: 50,0 g So: So: So: So: So: 0,8 g Zs: Zs: Zs:
A
Heti étlap: 2017.07.01. - 2017.07.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.07.01. szombat 2017.07.02. vasárnap 2017.07.03. hétfő 2017.07.04. kedd 2017.07.05. szerda 2017.07.06. csütörtök
ÉTLAP. Szociális gyermekétkeztetés. Karalábéleves Sertéspörkölt Tökfőzelék Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: glutén, tej, tojás
2014. július 28 - augusztus 3 Olasz zöldségleves Tavaszi rizseshús Reszelttészta leves Penne Carbonara glutén, tej, glutén, szója, tej, tojás, Rántott leves Paradicsomos húsos káposzta Kenyér Kertészleves
Étlap január február Szerda
Kiállítva: 207.2.4. 08:42:50 Korcsoport: Felnõtt (9-69 év) Elõállító: BB Gastro Vitál Kft. 208. január 29-208. február 2 Menük 208.0.29 208.0.30 208.0.3 208.02.0 208.02.02 Magyaros burgonyaleves,9, Borsos
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
ÉTLAP. Informatikai megoldások. Jó étvágyat kívánunk! Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tízórai. Ebéd. Uzsonna 2013.FEBRUÁR 1.
2013.FEBRUÁR 1. Tízórai Sajtkrém Teljes kiőrlésű kenyér energia 458 kcal fehérje 11 g zsír 17 g Magyaros zöldbableves Bolognai spagetti energia 780 kcal fehérje 25 g zsír 23 g szénhidr.114 g só 11 g Uzsonna
ÉTLAP. Szociális felnőtt REGGELI EBÉD VACSORA november 26 - december 2. Tej Körözött Félbarna kenyér
Körözött Tojásrántotta Zöldpaprika szezámmag, 422 518 8,7 6,4 19,1 19,9 9,9 24,5 49,9 11,9 1,7 54,1 11,9 2 2018. november 26 - december 2. Legényfogó leves Szilvatöltelékes gombóc föllel Fokhagyma krémleves
Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 01.Hét
01.Hét. 2018. 01.03. 2018. 01.05. Szerda: Lencse leves A: Brassói aprópecsenye,tepsis burgonya, savanyúság B: Bolognai spagetti, mandarin Csütörtök: Húsleves A: Főtt sertéshús, burgonyapüré, vegyes gyümölcs
ÉTLAP. Tavaszi zöldségleves Főtt sertés szelet Gyümölcsmártás Pirított búzadara. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller
2018.NOV 26-DEC 2 T T T T T T T Lebbencsleves Rakott karfiol Csokonai sertés raguleves Káposztás tészta glutén, mustár, tej, 900 802 Gombakrémleves Gyros tál csirkehúsból Pirított burgonya Tavaszi zöldségleves
Gyümölcstea, Pulykapárizsi, Minivaj 20g-os, Paradicsom, Félbarna kenyér 7 1,7,(6),(10) 1,3,6,7,8 1,7,(6) 1,3,10,(6),(7),(12)
Heti étlap 2017.11.06. - 2017.11.10. Tej 4dl, Kakaóscsiga Gyümölcstea, Pulykapárizsi, Minivaj 20g-os, Paradicsom, Karamellástej, Fonott kalács, Minivaj 20g-os, Mogyorókrém 30g Tej 4dl, Soproni felvágott,
Félbarna kenyér. Forralt tej
Reggeli 2019.FEBRUÁR 4-8 Briós kicsi Kakaó Párizsi felvágott Tavaszi felvágott Körözött Kaliforniai paprika Allergének: glutén, tej, tojások Allergének: glutén, tej Allergének: glutén, szójabab Allergének:
ZALAEGERSZEG Középiskola
ZALAEGERSZEG Középiskola 2019.04.01.-2019.04.07. Erőleves sertésből Csirkepörkölt Sárgaborsó főzelék Brownie Vajas galuskaleves Budapest sertésragu Petrezselymes burgonya Palócleves sertéshússal Darás
Heti étlap hétfő kedd szerda csütörtök péntek
Heti étlap 2019.04.01. - 2019.04.05. hétfő kedd szerda csütörtök péntek Tej 4dl, Túrós táska Citromos tea, Felvágott, Minimargarin 20g, Paradicsom, Karamellástej, Fonott kalács, Minivaj 20g-os, Miniméz
ÉTLAP. Kakaó Sajtos rúd. Allergének: csillagfürt, diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szójabab, tej, tojás SZH: 46 EN: 314 ZSÍR: 18 SÓ: 1,8
Főtt tojás Kakaó Sajtos rúd Házi halkrém glutén, hal, szezámmag, szójabab, 307 47 394 46 481 64 1,13 7 2,87 18 2,14 13 2016. október 31 - november 6. Daragaluskaleves Tarhonyás hús Bazsalikomos paradicsomleves
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja
Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Kulturális Hírek Őszi Napközi-tábor Kedves Szülők, kedves Gyerekek! Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy sikeres elbírálásban részesült az őszi táborunk, melynek
Étlap március április Hétfõ. Csütörtök
Kiállítva: 2018.03.21. 12:13:50 Korcsoport: Felnõtt (19-69 év) Elõállító: Öskü Község Önkormányzata 2018. március 26-2018. április 1 2018.03.26 2018.03.27 2018.03.28 2018.03.29 2018.03.30 2018.03.31 2018.04.01
Heti étlap: A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / év
Heti étlap: 2018.12.01. - 2018.12.02. A / Napi háromszori étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2018.12.01. szombat 2018.12.02. vasárnap 2018.12.03. hétfő 2018.12.04. kedd 2018.12.05. szerda 2018.12.06.
2018. Január Iskola. Korcsoport: 7-10 év
2018. Január 01-05. 1.hét 01.01. 01.02. 01.03. 01.04. 01.05. Zöldborsó leves Krumpli főzelék, fasírt, rozskenyér Tarhonya leves Párolt sertés céklamártással Korhely leves virslivel Sonkás kocka, alma Összetevők
A Katica Tanya - Élményközpont nyitva tartása és árai szeptember augusztus 31. Katica Tanya Az élmények hazája
A Katica Tanya - Élményközpont nyitva tartása és árai 2016. szeptember 1. - 2017. augusztus 31. a Napijegyek Családi belépők Legjobb ár, ha családdal jössz Ha csoporttal jössz egy napra Ha nálunk szállsz
Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. En: 3690 KJ / 879 kc Fehérje: 36,7 gr Sznh.: 18,1 gr Cukor: 0,5 gr Zsír: 73 gr Só: 4,4 gr Tzs: 0 gr
Heti étlap: 2016.05.02. - 2016.05.08. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.05.02. hétfő 2016.05.03. kedd 2016.05.04. szerda 2016.05.05. csütörtök 2016.05.06. péntek 2016.05.07. szombat
Lebbencsleves Kelkáposzta főzelék. En: 2165 KJ / 516 kc Fehérje: 20,5 gr Sznh.: 94,4 gr Cukor: 0,5 gr Zsír: 7,8 gr Só: 5,5 gr Tzs: 0 gr
Heti étlap: 2016.06.01. - 2016.06.05. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II. sz. Konyha 2016.06.01.
ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda 2017.Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Tej Körözött
Budapest - Zugló Óvoda 2017.Január 02. 08. Lekváros bukta Kenőmájas Karamell Fonott kalács Körözött Tojáskrém EN: 483 SZH: 66 EN: 292 SZH: 36 EN: 238 SZH: 42 EN: 284 SZH: 37 EN: 282 SZH: 38 EN: SZH: EN: