1. A szamosujvári sétatéri tó' faunájáról. Az évi május
|
|
- Ágnes Kocsisné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 80 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 1. A szamosujvári sétatéri tó' faunájáról. Az évi május hó közepe táján huzamos esőzésekre szép derült, napfényes idő következett, a midőn a szamosujvári sétatéri tó vize egyszerre vérré változott", illetőleg téglavörös színe által vonta magára figyelmemet. A járó-kelő laikusok nem igen látszottak reflectálni e szembetűnő jelenségre s kérdezősködéseimre közömbösen jegyezték meg, hogy a viz meg van romolva, rozsdásodva s hogy ez épen nem az első eset a szamosujvári sétatéri tó tükrén. Magam fölötte érdeklődtem a szembetűnő s egészen szokatlan jelenség iránt s a nyár folyamári szorgos figyelem tárgyává tettem a tavat. A megfigyelésnek néhány érdekes faunisticai adat lett eredménye, ezekről kívánok itt röviden megemlékezni. A vizek színesítése tudvalevőleg különböző okokban leli magyarázatát : a medernek, a partoknak a színe, nagyobb vízi növények s különösen apróbb górcsői szerzvezeteknek tömeges megjelenése, szerepelhetnek mint tényezők. A Természettudományi Közlöny" évi Június havi füzetében Demetzky Gyula előadja a véres eső, véres hó, vérré változott vizek vázlatos történetét s egyszersmind megemlékezik egy kis parányi szervezetről a Chlamidococcus pluvialisról, melynek roppant mennyisége vörösre festette a czink-vázákban levő vizet. Ilyenformán fölöslegesnek látom a véres eső" részletesebb históriájának előadásába bocsátkozni s egyszerűen reátérek a mi sétatéri tavunkon észlelt jelenségre. A szamosujvári sétatéri újabban népkerti tó 3 év előtt volt jól kitakarítva, vizét a Szamos folyó Malom-árkából nyeri. A befolyással szemben, a tó másik partján, egy lebocsátott zsilip fölött ömlik ki a víz fölöslege, s így, ha nem is igen háborgatják a csolnakázók lapátjaikkal a tó tükrét, még sincs a víz tökéletes 'nyugalomban, a mennyiben a beés kifolyás, legalább a felületen, partialis áramlásban tartja. A Myriophyllum és Potamogetonnak dúsan tenyésző indái között imitt amott egy-egy csuka is megbúvik.
2 *, 81 Ennyit a tóról, a melynek felszíne Május hó közepén egyszerre téglavörös színe által lett feltűnővé. A téglavörös szín napról-napra élénkebbé vált s mind nagyobb.és nagyobb területet vont be a tó tükréből. Kíváncsi voltam tudni a színesítés okát s bemártottam egy falevelet a vízbe s mikor azt kiemeltem: a parányi szervezetek egész tömege tapadt a levél lapjaira, bársonyszerű nagy vörös foltokat képezve azon. Az igy kimerített anyagot nem lévén górcsó rendelkezésem alatt beküldöttem Dr. Scharséhmidt Gyula barátomnak a kolozsvári növénytani intézetbe s Schaarsmidt barátom közbenjárása folytán Dr. Entz Géza tanár úr szíves volt egy hozzám intézett levelében reámutatni a kérdéses szervezetekben, az Euglena sangvineára s egyszersmind felhívta figyelmemet az ily tömeges megjelenés érdekes voltára, mely az ó' kétségen kivül legjobb tudomása szerént Magyarországról még nincs följegyezve. Azóta naponként figyelemmel kisértem volt az Euglenákat. Május hó közepén jelentek meg először és Augusztus 10-én tűntek el utoljára. Ezen időn belül kisebb-nagyobb időközökben állandóan díszesítették a tó tükrét s néha napig is hemzsegtek a felszínen. Borongós, hűvös, esős napokon a víz fenekére szálltak le, honnét az eső után csak 2 3. derült, meleg nap csalta fel őket ismét. Különösen érzékeny viselkedést mutattattak még a világosság különböző foka iránt. A reactio ilyenkor nem annyira a helyzet, mint inkább a színváltoztatásban nyilvánult. A kora reggeli órákban, napfeljötte előtt mindenütt szép, bársonyzöld szinű leplet képeztek a tavon s a mint a nap feljött, 1 2 perez alatt elsárgultak, később megvörösödtek azok, melyekre a tó partjain álló fák lombjai között átszűrődtek a nap sugarai. így mind sűrűbb és nagyobb vörös foltok képződtek az Euglena szőnyeg bársonyzöld alapján, a nap állása szerint, s mikor ez utóbbi az egész tó tükrére vetette sugarait, delelő pontjáról egészen téglavörös szinű lett a tavat borító Flagellata szőnyeg is. Ha most hirtelen egy felhő takarta el napot, 1 2 perez alatt ismét elsárgultak s esetleg meg is zöldültek az Euglenák, a szerént, a mint rövidebb vagy hosszabb ideig takarta felhő a nap tányérját. Az aquariumba helyezett Euglenák, a kimerítéstől számított első napot rendesen az edény fenekén töltik el, aludt vérhez hasonló és összeállású, kocsonyás lepényt képezve azon. Másnap már jókora számmal jelennek meg a víz felületén, különösen az üveg fala mellett. Górcső alá OrT.-terra.-tud. Értesítő. II, Q
3 82 helyezve ez utóbbiakat, egyelőre betokozva, nyugalomban ülnek ott, 1 2 perez múlva azonban kinyújtózkodnak, felveszik általános orsó vagy cíff* rom alakjukat, szívesen úszkálnak jobbra-balra, közbe-közbe elég gyors fordulatokat is téve a test hossztengelye körül. Az ilyen egyénék színe a test körvonalain sárgászöld, szépen kivehető vörös szemfolttal; középen sötét rozsda-vörösek. Az üveg-edény fenekén lévők rendesen gömb vagy czitrom alakúak, egészen sötétek, alig a szélükön mutatnak néha egy kissé áttünő sárgás világot. Ennyit az Euglenákról, melyeknek ily tömeges megjelenése épen nem gyakori tünemény. Magyarországról, a mennyire utána nézhettem, ez az első följegyzés. Dr. Entz Géza ugyan már 10 óv óta ismeri a kolozsvári muzeumkerti nagy tóból és a szebeni sétatér tavában is megtalálta, de sohasem észlelte oly nagy mennyiségben, hogy a vizeknek színesítése által magukra vonták volna a figyelmet. Másod sorban egy más, szintén alsóbbrendű szervezet tömeges megjelenéséről kívánok itt megemlékezni, t. i a Vo rticellákról. A Peritrich ázalagok ezen csinos képviselői, ugyancsak az elmúlt nyár folyamán, ha nem is mint az Euglenák, de azért szintén tömegesen fordultak elő- a sétatéri tóban. Földi Jánosnál ugyan olvastam ( Természeti história. Az állatok országa. Pozsony 1801." ) hogy: Az örvénykék társaságban élnek, úgy, hogy gyakran ezerén összegyűlve vágynak, és akkor penész tekintetek vagyon", mégis meglepett, mikor a sétatéri tó tükréről kimerített ilyen valósággal penészszerű foltokban egy-egy hatalmas Vorticella coloniát ismertem fel. 5 10, néha 15 mm. átmérőjű kerekded foltokat képeznek a tó tükrén s ha egy ilyen foltocskát górcső' alá helyeztem, valóban elragadó szép látvány tárult elém az ezeffejü állattelepben.*) Harmadik sorban az Alcionella fungosa, Pallas. tömeges megjelenését kell följegyeznem. Ez édesvízi Bryozoák roppant mennyiségben népesítették be tavunkat és a tónak kifolyási árkát. A vízbe levert czölöpök, a Myriophyllum és Potamogetonnak különböző fajai, a vizbe hullott faágak, az Anodonták és Uniók héjai, úgyszólva kivétel nélkül Alcyonellák telepei által voltak incrustálva. Május végén már nemcsak a vízi növények nehezítették meg a csolnakázók munkáját, hanem kiválólag a tömérdek Alcyonella te- *) A szóban forgó Vorticellaféle valószínűleg Carchesium polypinum Ehrbg. volt. E. G.
4 83 lepek, melyeknek a vízi növények indáira tapadt gumóit, czölönkjeit, minden evezőcsapásra ki-kimerítette a sportsmah. Ilyenformán a tavat ki kellett takarítani s midőn Június 2-án leeresztették a vizet s ki tépászták a vízi növényeket, véka számra, lehetett gyűjteni a néha gyermekfej nagyságú telepekből. Gyűjtöttem is belőlük fölös számmal, de nemcsak magam, hanem a tavat tisztító oláh és czigány napszámosok is. Kérdésemre, hogy minek tartják és minek gyűjtik ők is az Alcyonella telepepeket? azt felelték, hogy ez nem egyéb, mint a vízi gyöngy" vagy vízi zab", oláhul vész gye apé", melyet ők megszárítanak, porrá törnek, avaszsirral összekeverik s orvosszerül használják szakgato fájdalmak meg köszvény ellen; sőt azt is hozzátették, hogy a hol bekenik az így készült kenőcscsel a testet, egyelőre szúrós fájdalmat okoz, ós a bőr megveresedik alatta, gyógyhatása pedig kifogástalanul biztos. íme, ugyan azt mondták nekem az Alcyonelláról Szamosujvárt, a mit mondottak Paszlavszkynak Deregnyőn, Felső-Magyarozszágban a Spongilláról. (Term. tud. Közlöny I. f ) Melyik most az igazi Vízi gyöngy"? Az Alcyonella vagy a Spongilla? A Spongilla gömbölyű gemmulái bizonyára hasonlítanak a gyöngyszemekhez, tehát jellemző lehet reá a vízi gyöngy elnevezés; ámde az Alcyonella telepek is, ha annak egyes egyénei visszahúzzák magukat hüvelyükbe s pedig ezt megteszik puszta érintésre is, nemcsak a vízből való kimerítés alkalmával valósággal gyöngygyei hímzett zacskókhoz, lapdákhoz hasonlítanak, a mezőségiek is méltán nevezik tehát vízi gyöngynek az Alcyonellát. Ha azonban a vízi gyöngyből készült orvosszer szúrós hatását tekintjük, akkor talán mégis a deregnyőieknek adunk igazat, helyesen jegyezvén meg Paszlavszky, hogy a Spongilla temérdek kovatűi hegyének tulajdonítani azt a szúrós fájdalmat, a mit a vízi gyöngygyei készült kenőcs a bőrön okoz. Hogy a mi oláhaink miért nevezik vízi zabnak az Alcyonellát? nem tudom magyarázatát adni. Annjá ez adatokból is kitűnik, hogy bizony a köznép nomenclaturája sokszor igen általános habitusokra reflectalván, fölötte elasticus tereken mozog. Találtam ón Spongillát is az elmúlt nyáron és felmutattam az Alcyonellákat gyűjtő emberek előtt: íme, ez a vízi gyöngy,.lehet, hogy az is az" volt reá a felelet, hanem orvosságul azért kötény számra vitték az Alcyonella telepeit. Végül negyedikfaunisticai adatul a most említett Spongilla fluviatilist sorolom fel. Magyarországról az édesvízi szivacsok lelőlehyeül eddig föl vannak jegyezve: 6*
5 ., ; 84. r Budapest (Margó Tivadar), Balaton, Rákospatak (Kriesch János), Ó-Buda (Klein Gyula), Duna folyó (Borbás Vincze), Kolozsvár (Dezső Béla), Arad (Dadái Jenő), Deregnyő (Paszlavszky József), Olt és Feketeügy folyók (Szász István és Schaarschmídt Gyula), a Rélyi nyir" tavai (Szász István). -- Legújabb lelőhelyül constatalhatom Szamosujvárt. Szamosujvárt a sétatéri tó vize egy kis árokban folydogál alá a Szamosba. Ebben az árokban csendes háborítatlan, árnyas helyen találtam az elmúlt nyáron több kisebb-nagyobb telepet rothadó ágakon, faleveleken odatapadva. A telepek jobbára ágas-bogas alakúak voltak, vagy telefonott orsó módjára vették körül a vízben* levő ágakat A Június havában kiszedett példányok mind színtelenek, illetőleg sárgásba hajló szennyes fehérek voltak, Augusztus havában találtam zöldesbe hajló példányokat* is. Ki kell emelnem, a mi feltűnt nekem e Spongillák kihalászása alkalmával, t. i. azt a sajátságos s igen intensiv szagot, melyet a telepek árasztottak. A Spongilla ilynemű tulajdonságáról nem emlékeznek meg,' legalább a magyarországi lelőhelyek publikálói nem. E sajátságos, nehéz, átható szagot nem tudom mihez hasonlítani, de annyi minden kétséget kizárólag bizonyosnak látszik előttem, hogy az a Spongilla speciális tulajdonsága és nem a víz, iszap vagy ezekben bomlásnak indult egyéb anyagoktól származik, mint a hogy a«t egyelőre magam is gondoltam. Dr. Mártonfi Lajos. 2. Erdéiy a!só-tertíár echinidfaunájáról (e!ő!eges közlemény.) Erdély alsó-tertiar képződményeinek beható tanulmányozásával már több mint tiz éve foglalkozván, jelenleg, miután a rétegzeti viszonyokkal már egészen tisztába jutottunk, az egyes rétegekbe zárt kövült faunák beható tanulmányozására kerül a sor. Ezen irányban két szorgalmas tanítványom Dr. Mártonfi Lajos 1 ) és Dr. Vutskits György 5 ) a foraminiferákkal általában és a nummulitekkcl különösen, ösztönzésemre és útmutatásom mellett már megkezdették a működést; ezúttal magam folytattam azt az I echinidek osztálya igen érdekes és változatos alakjainak vizsgálásával. Erdély, illetőleg Kolozsvár vidéke, alsó-tertiar echinidjeivel először Dr. *) A Kolozsvár vidéki harmadkori rétegek foraminiferáí. Orv. term. tud. Értesítő. V. évf Terin. tud. szak. 1. fűz ) Erdély nummulitjeiró'l (2 táblával). Orv. t. t Értesitő. VIII. évf Term. tud. szak. 2. füz
*) A Kolozsvár vidéki harmadkori rétegek foraminiferáí. Orv. term. tud. Értesítő. V. évf Terin. tud. szak. 1. fűz
., ; 84. r Budapest (Margó Tivadar), Balaton, Rákospatak (Kriesch János), Ó-Buda (Klein Gyula), Duna folyó (Borbás Vincze), Kolozsvár (Dezső Béla), Arad (Dadái Jenő), Deregnyő (Paszlavszky József), Olt
ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA
ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA Összeállította: Dr. Fűköh Levente Egykorú rajz Buckland Vilmos őséletbúvárról, aki gyűjtőútra indul. (XIX. század eleje.) Tasnádi-Kubacska A. 1942. http://mek.oszk.hu
VÍZ-KVÍZ Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján?
VÍZ-KVÍZ 1. 1. Mikor van a víz világnapja? 1. március 23. 2. április 22. x. március 22. 2. Mire figyelmeztetnek a környezetvédők a víz világnapján? 1. a folyók és tavak szennyezettségére 2. a Föld vizeinek
3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.*
3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* (IV. sz. táblával.) Kezdetben, a mig a Röntgen-sugarak előállííására szolgáló berendezés még nem volt eléggé tökéletes, az ember testének vastagabb részeit
Szerzõk: Kovácsné Balázs Tünde gyógypedagógiai tanár Nyakóné Nagy Anikó gyógypedagógiai tanár. Lektorálta: Gyõrffyné Rédei Ágnes középiskolai tanár
Szerzõk: Kovácsné Balázs Tünde gyógypedagógiai tanár Nyakóné Nagy Anikó gyógypedagógiai tanár Lektorálta: Gyõrffyné Rédei Ágnes középiskolai tanár Az ábrákat tervezte: Kovácsné Balázs Tünde Nyakóné Nagy
Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési
A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná
Az épített környezet anyagai SZKA103_03
Az épített környezet anyagai SZKA103_03 tanulói Az épített környezet anyagai 3. évfolyam 13 Diákmelléklet D1 Memóriajáték tanulói Az épített környezet anyagai 3. évfolyam 15 tanulói Az épített környezet
FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. JÚNIUS 27-I ÜLÉSÉRE 10. IKTATÓSZÁM: 2-7/2012. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat Balatonvilágos község településrendezési eszközei módosításának közbensı véleményezésére
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Zágoni Balázs. Barni Berlinben. meseregény. M. Tóth Géza rajzaival
Zágoni Balázs Barni Berlinben meseregény M. Tóth Géza rajzaival Koinónia Kolozsvár 2016 Első fejezet, amelyből megtudjuk, hogy Barni mennyi mindent tud Barni rengeteget tudott a nagyvárosokról, különösen
A sziklai illatosmoha igaz története. Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény
A sziklai illatosmoha igaz története Papp Beáta Növénytár Mohagyűjtemény A sziklai illatosmoha (Mannia triandra) egy telepes májmoha. Ellentétben közeli rokonával, a közönséges illatosmohával, amiről ez
Áprily Lajos emléke Nagyenyeden
Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra
SZKA_106_38. Halmazállapotok. Az anyagok szerkezete és a halmazállapot-változás
SZKA_106_38 Halmazállapotok Az anyagok szerkezete és a halmazállapot-változás szka106_01_d.indd 241 2007.10.16. 21:52:40 szka106_01_d.indd 242 2007.10.16. 21:52:40 tanulói HALMAZÁLLAPOTOK 6. évfolyam 243
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben
EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám
A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály
Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság. Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes
Joanne Harris Garantált Örök Élet Biztosítási Társaság Fordította: Bálint Anna Szerkesztette: Szabó Ágnes Az áldozatok vére éppen hogy megszáradt, amikor Terry fülét kopogás ütötte meg. Kippkopp, hallatszott
RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.
RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se
Időjárás lexikon. gyerekeknek
Időjárás lexikon gyerekeknek Mikor esik az eső? Miután a nap a földön lévő vizet elpárologtatja, a vízpárával telített meleg levegő felszáll. (Ezt minden nap láthatod, hiszen a tűzhelyen melegített vízből
BIOLÓGIA HÁZIVERSENY 1. FORDULÓ DR. CSONT
1 Háttértörténet: John Carter a 20-as éveiben járó fiatalember legkedveltebb időtöltése, hogy a lakóháza közelében lévő hatalmas parkban sétál kutyájával. A Fürtös névre hallgató kutyát előszeretettel
Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről)
T a n u l m á n y o k Targonca vagy kapa? (Nagybánya 1480. évi pecsétjéről) GAVALLÉR PÁL Nagybánya máig ismert legrégibb pecsétjéről és a hozzá tartozó typariumról, magyarul pecsételőről (1) sokan írtak
Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat. Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban
Magyar Regionális Tudományos Társaság XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. november 27-27 Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban A TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0064
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a
V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,
Tanulói Módszerek munkaformák. időre. A saját online felületet használják. A tanár A teszt értékelése
6. Óraterv Az óra témája: A fémek kémiai reakciói III. Az óra cél- és feladatrendszere: anyagismeret bővítése, tapasztalatszerzés Az óra didaktikai feladatai: kísérleti megfigyelések (jelenségszint) Tantárgyi
GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020)
GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 1.1 A feladat meghatározása... 6 1.2 SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK... 7 1.2.2. A környezeti problémákkal
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy
---------------------------------------------------------------------------------
Segítségüket szeretném kérni az alábbi hal meghatározásához. Még 2012 nyarán fogtam Dombóvár közelében, egy alig 20 cm széles csatornaszerű vízállásban (a víz gerinctelen élővilágának feltérképezése közben),
Fénylények. Az alábbi digitális felvételek a június 25-i hortobágyi Nap köszöntő táltos szertartáson készültek.
Fénylények Az alábbi digitális felvételek a 2005. június 25-i hortobágyi Nap köszöntő táltos szertartáson készültek. A szertartás egyik célja az volt, hogy résztvevőkként közvetlen kapcsolatba kerülhessünk
ITT VALAMI KÉSZÜL. I.Korinthus 15,4 feltámadt az Írások szerint
2016. böjt ITT VALAMI KÉSZÜL I.Korinthus 15,4 feltámadt az Írások szerint Mondjuk a fenti mondatot, ha sejtünk valamit, hogy be fog következni. S attól függően, hogy jóra vagy rosszra számítunk megpróbálunk
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Használati utasítás Köszönjük, hogy a mi termékünket választotta!
Használati utasítás Köszönjük, hogy a mi termékünket választotta! BIZTONSÁGI FIGYELMEZTETÉSEK KÉRJÜK, OLVASSA EL FIGYELMESEN AZ ALÁBBI FIGYELMEZTETÉSEKET! A) A szauna használata előtt, feltétlenül olvassa
Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
Mosogatógép öblítő Mi a mosogatógép öblítő használatának módja? Az öblítőt csak mosogatógéppel használjuk. Mire használjuk az öblítőt? Az öblítő többrétűen dolgozik. A tisztított felület csíkmentesen szárad,
HÁROM ELŐADÁSI KÉSZÜLÉK. Dr. Pjeiffer Péter tanársegédtől. (I. tábla.) I. Javított Pascal-féle hydrostikai fenéknyomási készülék.
HÁROM ELŐADÁSI KÉSZÜLÉK. Dr. Pjeiffer Péter tanársegédtől. (I. tábla.) I. Javított Pascal-féle hydrostikai fenéknyomási készülék. A hydrostatika alapkísérleteinek egyike az, melylyel meg lesz mutatva,
1 9 7 4. É V I T Á B O R T E V É K E N Y S É -
M H T Borsodi Csoport Hidrogeológiai Szakosztálya M K B T Észak magyarországi Területi Osztálya, Miskolc, Szemere u. 40 J E L E N T É S A Z " A Q U A E X P E D I C I Ó " 1 9 7 4. É V I T Á B O R T E V
FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE 14. IKTATÓSZÁM: 2-14/2012. MELLÉKLET: 2 DB TÁRGY: Javaslat Tabajd Község Településszerkezeti Terve elızetes véleményezésére ELİTERJESZTİ:
Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó
1 / 6 TÁJÉKOZTATÓ Iktsz.: I. 2-390/2003. Üi.: Huszárik H. Tárgy: Tájékoztató a környezet állapotának alakulásáról Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület! A környezet
A térkép csodái. Megtudja belőle, hogy Magyarország 3 kisebb medencéből összetett egyetlen nagy medence, a Kár
A térkép csodái. Sherlock Holmes a gonosztevők lábanyomából megmondja állítólag míg azt is, hogy az illető hány éves. Mesének ez nagyon szellemes, de az aki jól tudja a térképet olvasni, mindennap mutathat
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2008. NOVEMBER 22.) 3. osztály
3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? Gyöngyi gyöngyszemeket fűz egy zsinegre. Először 1 pirosat, utána 2 sárgát, aztán 3 zöldet, majd újra 1 piros, 2 sárga és
Elektromágneses sugárözönben élünk
Elektromágneses sugárözönben élünk Az Életet a Nap, a civilizációnkat a Tűz sugarainak köszönhetjük. - Ha anya helyett egy isten nyitotta föl szemed, akkor a halálos éjben mindenütt tűz, tűz lobog fel,
Versenyző iskola neve:. Település:... Csapat neve:... Csapattagok nevei:... Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző
Az elátkozott királyfi
Az elátkozott királyfi Milyen más címet adnál a mesének? Húzd alá a válaszokat a mesében! a) Mit kívánt a legkisebb királykisasszony? b) Mi történt a király hintajával? c) Ki segített a királynak? d) Mit
A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.
Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,
A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI
A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI 2011-ES PALACKOS BORLAP www.lsimon.hu ZÖLDIKE 2011 ZÖLD VELTELINI MIN SÉGI SZÁRAZ FEHÉRBOR A zöldike sárgászöld szín, vaskos cs r pintyféle. A hím szárnya és farkának tövi
A folyók és az ember
Honnan erednek a folyóvizek? A folyók és az ember A folyók járása A lehulló csapadék a kőzetek repedéseiben és a talajban összegyűlve a forrásokon keresztül tör a felszínre. Közben e közegek meg is szűrik,
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Mivel a zsázsa nagyon gyorsan nő, a csírázást és növekedést pontosan megfigyelheted. A zsázsának a vizen kívül fényre is szüksége van a növekedéshez.
Első kísérletek: növények Rendelési szám: 19 04 29 Általános tanácsok és utasítások szülőknek és felhasználóknak: Figyelem! Ennek a kísérletező doboznak egyes részei a funkciójukból adódóan hegyesek vagy
Sárkányok a világban A sárkányok a föld szinte minden területének mitológiájában megjelent lények. Számos olyan dolog van bolygónkon szerteszét, amit
Sárkányok a világban A sárkányok a föld szinte minden területének mitológiájában megjelent lények. Számos olyan dolog van bolygónkon szerteszét, amit róluk neveztek el. Nézzünk ezek közül néhányat! Kék
HAUSER RÁDIÓS MAGNÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. Tisztelt Vásárló!
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER RÁDIÓS MAGNÓ CR-121c Tisztelt Vásárló! Köszönjük, bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb mûszaki fejlesztés eredménye, egyike
A KOLOZSVÁRI FERENCZ JÓZSEF TUDOMÁNY-EGYETEM KÓBBONQTANJ E8 KÓRSZÖVETTANI INTÉZETÉBŐL. Igazgató : VESZPRÉMI DEZSŐ dr. egyet. ny. r. tanár.
A KOLOZSVÁRI FERENCZ JÓZSEF TUDOMÁNY-EGYETEM KÓBBONQTANJ E8 KÓRSZÖVETTANI INTÉZETÉBŐL. Igazgató : VESZPRÉMI DEZSŐ dr. egyet. ny. r. tanár. Hirsehprungf-féle betegség esete. (1 ábrával a szöveg- között.)
Fedezd fel és ismerd meg Patca titkait! Falunéző séta 2014.07.07.
Fedezd fel és ismerd meg Patca titkait! 2014.07.07. Minden feladatot ki kell tölteni! Üresen nem hagyunk semmit! Szükséges eszközök: toll, ceruza, vonalzó, színes ceruzák Hát, akkor jó munkát kívánok!
2017. JÚNIUS 25. Csillaghegyi Közösségi Ház Budapest III. kerület Mátyás Király út 11. Nyergesújfalu. Bajna
KERÉKPÁROS Rajt: T á v o k 2017. JÚNIUS 25. Díjazás: Csillaghegyi Közösségi Ház Budapest III. kerület Mátyás Király út 11. 200 km 100 km 30 km kitűző emléklap Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata nevezés: 7:00-07:30
Megemlékez. Nyugat-dun. Engi Zsuzsanna Somogyi Katalin
Megemlékez kezés s az 1965. évi árvízről l a kisvízfoly zfolyások mentén Nyugat-dun dunántúli Vízügyi V Igazgatóság Engi Zsuzsanna Somogyi Katalin Sárvár, r, 2015. április 14. oaz országos védvonalakon
LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt!
I N T E R J Ú LÁNG ISTVÁN Viharos évünk volt! gadó györgy pál interjúja Sokan már saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, hogy az éghajlat globális változása nem csupán hőmérsékleti rekordokkal jár, de egyre
ELŐTERJESZTÉS. Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. szeptember 27.-i ü l é s é r e Tárgy: Tájékoztató a megye környezetállapotáról
Gyakran ismételt kérdések
Gyakran ismételt kérdések - "Nincs kellően hűvös a helyiségben, miért? - Túl hideg van a helyiségben, miért? - Egyszer túl hideg van máskor meg túl meleg, miért? - Szeretném tudni, hogy mi az a hőmérséklet
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ SZAKMAI PROGRAM. 2015. év
Ikt. sz.: /Sz/205. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ SZAKMAI PROGRAM 205. év 999 CSÁKÁNYDOROSZLÓ, Fő u.. 94/542-200 94/542-203 Intézményvezető: 94/542-20 csakdor@kx.hu www.csakdor.kx.hu TARTALOMJEGYZÉK
Ótelek 2005. április 24-én
ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek
A Pest-Buda mozi Kutatási beszámoló
A Pest-Buda mozi Kutatási beszámoló A Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium helytörténeti szakköre még 2005-ben a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménytől, ill Egyesülettől azt a megbízatást kapta,
Makay Géza, makayg@math.u-szeged.hu, SZTE, Bolyai Intézet
Makay Géza, makayg@math.u-szeged.hu, SZTE, Bolyai Intézet A SUDOKU szabályai, története A Sudoku egy cellából álló rács. A rács kilenc kisebb, -as blokkra oszlik, amelyben elszórva néhány -től -ig terjedő
T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos dönt. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:...
T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos dönt Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyz azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...
1. HELYZETÉRTÉKELÉS. A sokévi szeptemberi átlaghoz viszonyított legnagyobb csapadékhiány (20-39 mm) a Szatmári-síkságon jelentkezett.
1. HELYZETÉRTÉKELÉS Csapadék 2014 szeptemberében a rendelkezésre álló adatok szerint az ország területére lehullott csapadék mennyisége 9 mm (Fehérgyarmat) és 250 mm (Murakeresztúr) között alakult, az
A TISZA-VÖLGY TÁJÖKOLÓGIAI KARAKTERE A TÁJÁTALKÍTÁSOK TÜKRÉBEN
A TISZA-VÖLGY TÁJÖKOLÓGIAI KARAKTERE A TÁJÁTALKÍTÁSOK TÜKRÉBEN Dr. Tóth Albert főiskolai tanár Szolnoki Főiskola Dr. Tóth Csaba egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Kárpát-medence Igazi iskolapéldája a
Dióskál község Önkormányzata
Dióskál község Önkormányzata 8/2015. (X.01.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Dióskál község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) a) pontja és a
,,Az energia nem vész el, csak átalakul." Országos komplex természettudományi vetélkedő 2011/2012 3. forduló Csapatnév: Zöldikék
,,Az energia nem vész el, csak átalakul." Országos komplex természettudományi vetélkedő 2011/2012 3. forduló Csapatnév: Zöldikék Az energia nem vész el csak átalakul Szerkeztők:Abonyi Blanka Fekete Gergő
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT ÍRTA: KELETI JÓZSEF A szociális állam keretében az egészség teljesen elveszti magánérdekjellegét és olyan közüggyé válik, melyre nézve az egészségügyi
Kell-e cél és filozófiai háttér a multimédia oktatásnak?
Kell-e cél és filozófiai háttér a multimédia oktatásnak? Géczy László Óbudai Egyetem NIK Ez a kedvenc ábrám. A kedvenc ábrám azt hiszem, megmutatja a célt. Megmutatja, hogy a célt az igazi multimédiával
A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a
A bolt - Mást se hallok, csak hogy az üzlet, meg az üzlet, és néha még azért az üzlet is szóba kerül... - Ne bolondozz, fiam. Abból élünk- morogta a reggelizőasztal mellől a rezzenéstelen újság. - Nem
II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS
II.3.4. KÖZMŰESÍTÉS ÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek
A monszun szél és éghajlat
A monszun szél és éghajlat Kiegészítő prezentáció a 7. osztályos földrajz tananyaghoz Készítette : Cseresznyés Géza e-mail: csgeza@truenet.hu Éghajlatok szélrendszerek - ismétlés - Az éghajlati rendszer
Természetmadárvédelem. gyerekszemmel
Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet!
Kedves Első Osztályos! Rajzold be az óvodai jeledet! Ez a szép, színes feladatgyűjtemény segíti munkádat a matematika tanulásában. Érdekes, játékos feladatokon keresztül ismerkedhetsz meg a 20-as számkörrel.
VAKTÜKÖRBEN BERETKA FERENC
VAKTÜKÖRBEN BERETKA FERENC Most már mindegy, most már megtörténhet bárhogyan és bármi, a dolgok folytonossága egyszer űen kényszerít, nem maradhatok tovább, téged sem kényszeríthetlek arra, hogy így maradj,
PISA2003. Nyilvánosságra hozott feladatok természettudományból
PISA2003 Nyilvánosságra hozott feladatok természettudományból Tartalom 3 A nappalok hossza 8 Klónozás A nappalok hossza S129 A NAPPALOK HOSSZA Olvasd el a szöveget, majd válaszolj az azt követő kérdésekre!
Készítette: Szegedi Fanni Regina. 1. osztály
Készítette: Szegedi Fanni Regina 1. osztály 2014 A kezdetek: 2013. októberében vásároltuk meg a családi házunkat. Az udvart parkosítottuk és játszóteret építettünk a gyerekeknek. A család új tagja is hamarosan
FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK
3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? 15 darab ilyen szám van. 5 = 5+0+0 = 4+1+0 = 3+2+0 = 3+1+1=2+2+1 A keresett számok: 500, 401, 410, 104, 140, 302, 320,203,
Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Válogatott verseim Christin Dor 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Valami Valami váratlan, Valami ismeretlen, Valami, ami magához vonz. Valami érzéki, Valami felülmúlhatatlan, Valami, ami megbabonáz.
Szibériai (Cseljabinszki) meteor (óriástűzgömb) 2013
MÁFI 2013. márc. 20 Szibériai (Cseljabinszki) meteor (óriástűzgömb) 2013 Illés s Erzsébet MTA CsFKK KTM Csillagászati szati Intézete illes@konkoly.hu A Peekskill meteor Amerika felett A Cseljabinszki meteor
ALEA, az eszkimó lány. Regény
ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen
Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt
Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva
A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása
A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény neve: Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Törzskönyvi azonosító szám: 308450 Honlap: WWW.TIKOVIZIG.HU
FIZIKA A BIOLÓGIÁBAN HIDROSZTATIKA - HŐTAN. Hidrosztatika Fogalmak: hidrosztatikai nyomás, felhajtóerő, úszás (átlagsűrűség), felületi feszültség
FIZIKA A BIOLÓGIÁBAN HIDROSZTATIKA - HŐTAN Hidrosztatika Fogalmak: hidrosztatikai nyomás, felhajtóerő, úszás (átlagsűrűség), felületi feszültség Lebegés: Süllyedés: Úszás: A bemerülési mélység a folyadék
14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE
14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE Manapság is tapasztalhatjátok azt, hogy ha nincs otthon kenyér, akkor az emberek úgy érzik, hogy nincs otthon étel. Pedig a hűtőszekrény roskadozik a finomságoktól, de ha
Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna
Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Bandur Dávid Baja, 2015. február 3. IV. évfolyamos, építőmérnök szakos hallgató Tartalomjegyzék Összefoglalás 2. 1. A Lónyay-főcsatorna
A KIR: MAGYAR TÁRSULAT. Ill. FORDÍTO'l"l'A.. D A P S V LAs Z L Ó. REVIDEÁLTA AZ 1873-IK' ÉVI KÖNYVILLETM~NY. II-ik KÖTE'fE
A KIR: MAGYAR,, TERMESZETTUDOMANYI TÁRSULAT KONYVKIADO JI " VALLALATA, Ill. A FAJ O KER E DET E. FORDÍTO'l"l'A.. D A P S V LAs Z L Ó. MARGÓ REVIDEÁLTA TIVADAR. AZ 1873-IK' ÉVI KÖNYVILLETM~NY II-ik KÖTE'fE
Energiafelhasználás. Ház energiagazdálkodása
Mit tehetünk? Energiafelhasználás Ház energiagazdálkodása A mi éghajlati adottságaink mellett a háztartási energiafelhasználás döntő hányadát a téli fűtés teszi ki. Költségek befolyásoló tényezői: - Kinti
Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.
Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,
SZKA_209_21. A Kilimandzsáró gyermekei
SZKA_209_21 A Kilimandzsáró gyermekei diákmelléklet A kilimandzsáró gyermekei 9. évfolyam 201 Diákmelléklet 21/1 A KILIMANDZSÁRÓ ÉS A KIBO 1. Bizonyára hallottatok már a Kilimandzsáróról, és talán a ti
FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE
E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 15. 2012. NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 2-14/2012. MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat Velence város Településszerkezeti Terv, Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat
Agrometeorológiai összefoglaló
Agrometeorológiai összefoglaló A 2008. szeptember és 2009. március között lehullott csapadék mennyiség területi eloszlását az 1. ábra szemlélteti. Az ország egyes tájai között jelentős különbségek adódtak.
Elôszó. A nô a képen
Elôszó A nô a képen Szobám falán van egy fénykép egy nôrôl, akivel sohasem találkoztam. A kép szakadt jobb sarkát celluxszal ragasztották meg. A nô mosolyogva néz szembe a fényképezôgéppel, kezét a csípôjére
Fénysugarak visszaverődésének tanulmányozása demonstrációs optikai készlet segítségével
Fénysugarak visszaverődésének tanulmányozása demonstrációs optikai készlet segítségével Demonstrációs optikai készlet lézer fényforrással Az optikai elemeken mágnesfólia található, így azok fémtáblára
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA 1 BODÓ CSIBA GIZELLA: GONDOLATOK FÁJDALOMRÓL-SZERETETRŐL 2 A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA A szeretet gyökerei a fájdalom gumóiból
Bajza József (Nemzetiség és nyelv.). Felelős kiadó: Szabó Dezső. 5138 Bethánia-nyomda, Budapest, VIII., Gyulai Pál u. 9. Felelős: Horváíh János.
Sokan nem fognak engem megérteni, feleslegesnek tartandják szavaimat. Ez engem nem fog meglepni, mert fájdalom, nem kevesen vannak köztünk, kik érzelme és gondolkodása nemzetiség tekintetében gyökerestől
DistanceCheck. Laser nm
44 Laser 645-655 nm Laser 2 x Typ AAA / LR03 1,5V / Alkaline 02 x x y = m 2 y z x y x y z = m 3 03 ! Olvassa el végig a kezelési útmutatót és a mellékelt Garanciális és egyéb útmutatások c. füzetet. Kövesse