A szakestélyek menete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szakestélyek menete"

Átírás

1 A szakestélyek menete A szakestélyek megrendezésére mindig valamilyen különleges célból, alkalomból kerül sor, amire a szakestély elnevezése is utal. A termet az alkalomtól függıen feldíszítik, és berendezik asztalokkal úgy, hogy az Elnökség (Praesidium) a fı helyre (pódiumra) kerüljön; vele szemben található a Visszhangok vagy Kontrák (Contrapunctok) asztala. A szakestélynek az elıre meghirdetett idıpontban, pontosan kell kezdıdnie. A termet elsötétítik, majd a vendégek a leendı Nótabíró(k) (Cantus Praeses(-ek)) vezetésével eléneklik a Sza-sza-szakestélyt kezdető nótát, azt követıen pedig az elnökválasztó dalt ( Nincs még nékünk elnökünk ). A versszakok szüneteiben a leendı Kontrák javaslatot tesznek az Elnök személyére, amelyet a vendégek mindaddig hangos pfujjolással fogadnak, amíg végül el nem hangzik az igazi Elnök neve. İt hangos Vivat! -tal köszönti a szakestély, majd felhangzik az ideillı strófa: Van már nékünk elnökünk. A dalt követıen az Elnök elrendeli a gyertyagyújtást, és a szakestélyt felszólítja a kari himnusz eléneklésére. Ezután kinevezi a többi szalagos tisztségviselıt, a Nótabíró(k) elénekli(k) a Praeses dalát, az elnök pedig a Fiúk, ha majd remeg kezemben címő nótával válaszol. A Fıvédnök megtartja köszöntı beszédét, a Háznagy (Major Domus) kinevezi a szalag nélküli tisztségviselıket, ismerteti a házirendet, melyet a Fıvédnök (esetleg a jelenlévı legidısebb firma) hitelesít, s melynek betartása innentıl kezdve mindenkire nézve kötelezı! Azoknak, akik a szakestély hivatalos itala (sör) helyett más italt kívánnak fogyasztani, sör- (súlyosabb esetben alkohol-) impotenciát kell bejelenteniük, természetesen megfelelı indoklás mellett. Ezután megkezdıdik a szakestély érdemi része. A szakestély programja az elıre meghatározott menetrend szerint zajlik, de a jelenlévık is alakíthatják azt hozzászólásaikkal. Szót kérni magasba emelt jobb kézzel és hangos Vocem preco! -val lehet, amit az Elnök vagy elfogad ( Habeas! ), vagy elutasít ( Non habeas! ). Ha valaki megkapja a szót, akkor a házirendben foglaltak szerint kell megszólítania a szakestélyt (a mai alkalommal: Mélyen tisztelt Villanykari Nagybetős Életbe Kilépı, Csak Elıbb Még Egy Sört Elfogyasztó Győrőavató Szakestély, magas Praesidium, legmagasabb Praeses! ), s ezt követıen mondhatja el mondandóját. A termet elhagyni a szünetek kivételével csak végszükség esetén lehet, ilyenkor magasba emelt bal kézzel, szívre tett jobb kézzel, valamint Tempus helyemre, italomra és nımre! felkiáltással a szakestély minden további zavarása nélkül kell távozni, majd hasonló csendben visszatérni. A hivatalos program a szakestélyek különleges italának, a krampampulinak az elfogyasztásával zárul.

2 Villanykari Győrőavató Szakestély Nótásfüzet 2011.

3 Tartalomjegyzék Sza-sza-szakestély 1 Elnökválasztásra 2 Vendégköszöntı 3 General Poppenheimer 4 Hej kocsmáros! 5 Öntésznóta 6 A pápa és a szultán 7 Bummfalva 8 Szép az ifjúság 9 A miskolci egyetemen 10 N.N. iszik most 11 Győrőavató dal 12 Krampampuli 13 Ballag már a vén diák 14 Gaudeamus 15

4 Professzor úr ma Nem tarthat már elıadást! Kezdjük hát gyorsan Meg az ivást. Edite, bibite collegiales, //: Post multa saecula, pocula nulla. :// - 1 -

5 Majd lesz nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Majd lesz nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk. Majd lesz nékünk elnökünk, elnökünk. Majd lesz nékünk elnökünk. Nem lesz nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Nem lesz nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk. Nem lesz nékünk elnökünk, elnökünk. Nem lesz nékünk elnökünk. Van már nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk, Van már nékünk elnökünk, elnökünk, elnökünk. Van már nékünk elnökünk, elnökünk. Van már nékünk elnökünk

6 - 3 -

7 - 4 -

8 Ha gyenge sört iszol komám, És józanul mész ágyba, Elsárgulsz mint az ıszi lomb, És lehullasz a sárba. Még ma éjjel mulatunk, Még ma éjjel vigadunk, Még ma éjjel berúgunk, S kirúgnak hajnaltájba. Ha erıs sört iszol komám, És részegen mész ágyba; Úgy éltél, ahogy élned kell És nem éltél hiába. Még ma éjjel mulatunk, Még ma éjjel vigadunk, Még ma éjjel berúgunk, S kirúgnak hajnaltájba. Ha szép leánnyal hálsz komám, S betoppan jó mamája... Hát hajtsd meg magad könnyedén És hívd meg balekbálba! Még ma éjjel mulatunk, Még ma éjjel vigadunk, Még ma éjjel berúgunk, S kirúgnak hajnaltájba

9 A testek tehetetlenségén Gondolkodott Newton sokat... Ezt minden részeg ember tudja, Nagy marha volt, hogy nem ivott. Elıbb rájöhetett volna! //: Hát adj pajtás csak egy hajtást.. :// - 6 -

10 De mégsem! İ egy //: árva lény, :// Lánycsókot nem kap //: a szegény. :// //: Úgy alszik, mint egy murmutér, A pápa trón így mondd, mit ér? :// A szultán cécók //: embere, :// Szép palota a //: lakhelye. :// //: Sok édes lányka van kezén, Mint szultán jól helytállnék én! :// De mégse, nincs ı - //: benne láng, :// Hisz követi az //: Alkoránt. :// //: Nem inna ı egy csöppnyi bort, Szultán sem lennék semmi mód! :// E két úr külön //: gyönge báb, :// Csak többet ér biz //: egy diák. :// //: De belemennék örömest, Hogy lennék mindkettı vegyest! :// Szép lányok ajkat //: nyújtsatok! :// Török szultánná //: tesz a csók! :// //: Ti fiúk pedig töltsetek, Hogy kissé pápa is legyek! :// Ha ring a sok-sok //: rózsaszál, :// A szívbe szultán //: vágya száll, :// //: De ha lecsusszan egy-két pint, Pápulnék én már, mint a pinty... :// Szép lányok ágyba //: bújjatok! :// Éjjel szultáno //: -tok vagyok! :// //: De mire reggel a nap fölkel, A papnak pincéjében lel.:// - 7 -

11 Vasárnap a Riska nem ad tejet, Folyton csak azt bıgi: munkaszünet. Mivel az tisztaság egy fı erény, A tejet a kútnál megmosom én. Adtam én Trézsinek egy szerenád, Mondtam, hogy Trézsi én bukom terád! Sötét volt nem láttam, megbotlottam S Trézsi helyett az orromra buktam. Bummfalva, Bummfalva, dort wohne ich Ott gyártjuk a tejet; Riska und ich. Az Riska lába közt dort ist gross Brust, Amit az tej végett zupfolni must! - 8 -

12 Nyílik a rózsa, nyílik a szegfő, De elhervad mind a virágszál. Óh, jaj, az ember sem örökéltő, Elhervad ı is, és sírba száll... Ezért azt mondom ám; Ifjú csak légy vidám! Legszebb az ifjúkor, de múlik ám. S ha egyszer elmúlott, Vissza már nem kapod. Legszebb az ifjúkor, de múlik ám

13 Kimentünk a Bükkfennsíkra dıléscsapást mérni. Megkért engem egy balekina, (hogy) segítsek észlelni... //: Észleltünk mi össze-vissza annyi dılést, csapást, (Hogy) Egész úton hazafelé lógott a kalapács.:// Kimentünk az UV dombra hamulúgot szőrni. Megkért engem egy balekina segítsek megszőrni. //: Szőrtünk mi ott össze-vissza annyi lúgot s levet, (hogy) Csöpp kis száján három percig (hétig) nem jött ki lehelet.:// Feljött hozzám egy balekina, feszült rajta nadrág, Azt mondta, hogy nem látta még vörös tölgynek makkját. //: Éppen elıvettem volna, de meggörnyedtem hétrét, (mert) Becsípte a villámzár a fitymabıröm szélét!:// Meg kéne már házasodni, de sok a balekina. Választani én nem tudok, mindegyik jó volna. //: Háremet én nem tarthatok, csak egyet kalapálok, Kalapácsom jól mőködik nem fog rajta átok!://

14 De ha egyszer bevette, Másodszor is vegye be! //: Re-re-re-re-re-re-re. :// Váljék egészségére! Ez a jó bor/sör

15 - 12 -

16 Ha fáj fejem, vagy görcsök húznak, Az étvágyam ha elhagyott, Ha csúz emészt, gyomrom lesúvad, Ha tüdım katarrust kapott; //: Bajomat mind feledteti Egy pohárka krampampuli Krampam-pim-pampuli, krampampuli.:// Sok jó szülı ó, hogyha tudná Firmák s balekok életét, A pénzét inkább kútba dobná, S vörösre sírná két szemét! //: Mit bántja az a víg ifit, Csak ihasson krampampulit Krampam-pim-pampuli, krampampuli.:// Sajnálnom kell a sok bolondot Ki nem szeret bort, s nem iszik. Szamár marad, bár bölcset mondott És mások angyalnak hiszik. //: Sok állat a vizet nyeli, És azt hiszi krampampuli Krampam-pim-pampuli, krampampuli.:// Ha indexen is elkártyáztam, Ingem, cipım s ruhám kopott, Ha IV-m újra elpuskáztam, S babámról hallom, hogy kokott... //: Nagy bánatomban felvidít, Ha iszom egy krampampulit Krampam-pim-pampuli, krampampuli.:// Krampampulit fogok én inni, Ha minden más vágy sírba száll, Ha a halál el készül vinni, Ha lelkem testemtıl megvál... //: Vele iszom, míg leterít Az utolsó krampampulit Krampam-pim-pampuli, krampampuli.://

17 Ballag már a vén diák - tovább. Isten veletek cimborák - tovább. Ez út hazánkba visszavisz, Filiszter leszek magam is. Tovább, tovább, tovább, Fel búcsúcsókra cimborák. De mielıtt még elmegyünk - tovább. Egy szent fogadalmat még teszünk - tovább. Ha Buda hív, mi ott leszünk Érette vesszen életünk. Tovább, tovább, tovább! Viszontlátásra cimborák

18 Felvonul egy víg sereg, mind fıiskolások. Kar a karban bányászok, erdészek s kohászok. Pelyhes arcú ifjú had, karcsú gyertyaszálak, Arcuk üde, vérpiros; erıteljes vállak: //: Vivat Academia! Vivant Professores!:// Vivat membrum quodlibet, Vivant membra quaelibet! //: Semper sint in flore!://

Sza-sza-szakestély. Apolda küldött Dohányt és tubákot nekünk, Tömd meg pipád, és Tartsál velünk! Ref.:

Sza-sza-szakestély. Apolda küldött Dohányt és tubákot nekünk, Tömd meg pipád, és Tartsál velünk! Ref.: Sza-sza-szakestély A tanár urak Nem tartnak ma elıadást; Ezért hát kezdjük El az ivást. Ref.: Hol van a jókedv? Sörben van duli-duli-haj! Hol van a jókedv? Sörben van haj! Ref.: Nyeljünk hát vígan Korsónkból,

Részletesebben

Változatlan forgatókönyv: a szakestély

Változatlan forgatókönyv: a szakestély A teremben U-alakban elhelyezett, a balekok helyeinek kivételével terítővel fedett asztalokon bányászlámpák és gyertyák, zsíros kenyerekkel teli tálcák, hagyma, valamint a szakest hivatalos itala, a sör

Részletesebben

A szakestélyek tisztségviselıi

A szakestélyek tisztségviselıi A SZAKESTÉLYEK Selmeci örökségünk egyik legkedvesebb és legszínesebb eseménye a szakestély. Talán ez az egyedüli diákhagyományunk, mely szinte változatlan formában maradt fenn mind a mai napig. Eleinte

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

Isten mondja: hallod-e te, Noé! Kóstoljuk meg hogy a bogyó jó-é! Noé mondja: már megöregedtem! De még ilyen bogyót sosem ettem.

Isten mondja: hallod-e te, Noé! Kóstoljuk meg hogy a bogyó jó-é! Noé mondja: már megöregedtem! De még ilyen bogyót sosem ettem. Isten mondja: hallod-e te, Noé! Isten mondja: hallod-e te, Noé! Kóstoljuk meg hogy a bogyó jó-é! Noé mondja: már megöregedtem! De még ilyen bogyót sosem ettem. Isten mondja: hallod-e te, Noé! Kóstoljuk

Részletesebben

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo) Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Ady Endre magyarság versei. Az Ugar-versek

Ady Endre magyarság versei. Az Ugar-versek Ady Endre magyarság versei. Az Ugar-versek MIT ÉR AZ EMBER, HA MAGYAR? Javasolt feldolgozási idő: 120 perc 1. feladat Olvasd el Ady Endre Vér és arany című kötetéből Az ős Kaján című verset, majd válaszolj

Részletesebben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége. A három kívánság Magyar népmese Szabó Enikő illusztrációival Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége. Fiatalok voltak, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokat veszekedtek.

Részletesebben

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK: Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt

Részletesebben

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal)

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) DALSZÖVEGEK (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) 14. Támaszd meg oldalad Két arany pálcával. Meg is simakodjál, Meg is mosakodjál, Beszélve: Töröld meg magad

Részletesebben

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Kivísszük akiszit. Behozzuk la.-:sódart, Kivisszük a rosszat, Behozzuk a jókat.

Kivísszük akiszit. Behozzuk la.-:sódart, Kivisszük a rosszat, Behozzuk a jókat. 1-25. Magyar Diafilmgyártó Vállalat 1. Kalocsai'pingálás részlete 2. Hátikosarqs asszony, Galgamá:csa....f:~elmentem a vásárba félpénzzel; Tyúkot, vettem a vásárbatélpénzzel.. 'I'yúkom mondja, koty-koty-koty,.;..

Részletesebben

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

Dajkarímek Nepimondokakk_2013szept13.indd :25:13

Dajkarímek Nepimondokakk_2013szept13.indd :25:13 Altatók Altatók Parlando, q = cca 96 œ œ œ œ œ œ œ œ Ki Ki Hun - li, bu - ba, a bő - cső - be. œ œ œ œ œ œ œ j œ - csi ku - tya künn a csűr - be. œ œ œ œ œ œ œ j œ - li, bu - ba, a pár - ná - ba, œ œ œ

Részletesebben

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Morajló tenger Bíró Krisztina 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! 1. rész - Úttalan utakon (2006-2008) HA MEGLÁTOM... Ha meglátom sötét árnyak Heves táncát bennem, Nyögve kiáltok távolba De senki

Részletesebben

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN

Részletesebben

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön

Részletesebben

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva

Részletesebben

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása

Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés. 2. jelenet: A vak meggyógyítása Passió 2006. 1. jelenet: Bevezetés Beszélı2 (Zsuzsi): Judit, én nem értelek téged. Nagyon szívesen elviszlek a templomba, de mi értelme van? Beszélı1 (Judit): Nekem fontos az Isten, mert szeret engem.

Részletesebben

ú ő ú Ö ú ú ő ő Ó ő ő ő ő

ú ő ú Ö ú ú ő ő Ó ő ő ő ő ő Ö Ö ő ő ő Ó ő ő ú ú ő ő ő ő ű ő ú Ő ű ő ű ú ú ú ő Í ú ú ő ú Ö ú ú ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ú ű ű ú Ö ű ű Ö ú ű ű ű ú Ö ő ű ú ú ú ő ű ű ű ű ű Ö ő ő ő ű ú ű ú ő ú ő ű ő ű ú ő ő Ö ő Ó ű Ó ú ő Ó Ö ú ő ű ű Í Ü

Részletesebben

Előhang Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit; s mint koldús éteti öntestén férgeit, mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek. És bűnünk mind makacs, igaz bánatra

Részletesebben

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-615-3. Mercator Stúdió, 2009

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-615-3. Mercator Stúdió, 2009 A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki

Részletesebben

Ő Ü í ű ö ü Ú í ü í ú ö ű ö ö ű Ő ü í ö ü í ü ü í ö ü í ö ü ű ö ö ö Ű Ö ö ű ö ö ü ü Ó í Ő ü í ö ü í Ó Ü ö ü Í í Ö ö ü ö í ö ö ö

Ő Ü í ű ö ü Ú í ü í ú ö ű ö ö ű Ő ü í ö ü í ü ü í ö ü í ö ü ű ö ö ö Ű Ö ö ű ö ö ü ü Ó í Ő ü í ö ü í Ó Ü ö ü Í í Ö ö ü ö í ö ö ö ö Ö ü ö ü ö Ö ü ú í ü ü ü ü ö ü ö í ö ö ö í ü í í ö í ö ö ü ü ú ű ö ü ú í Ő Ü í ű ö ü Ú í ü í ú ö ű ö ö ű Ő ü í ö ü í ü ü í ö ü í ö ü ű ö ö ö Ű Ö ö ű ö ö ü ü Ó í Ő ü í ö ü í Ó Ü ö ü Í í Ö ö ü ö í ö ö ö

Részletesebben

Ú ű ű ű ű ű Ő ű Í ű ű

Ú ű ű ű ű ű Ő ű Í ű ű Ü Ü Ü Ü Ú ű Ú ű ű ű ű ű Ő ű Í ű ű Í Í Ü Ü Ő Ú Ü Ú Í ű Ü Ö Ú Í ű Í ű ű ű ű ű ű Í Ö ű ű ű ű Í Ó Í Í ű Ü ű ű Ó Í Í Í Í Ú Í Í Í Í Í Í Ő Ú Í ű ű ű ű ű ű Ő Ó ű Í ű Ő Ú ű Í Í Í ű Í ű Ő Ú ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű ű

Részletesebben

Ö ü Ö Ó ő Ö

Ö ü Ö Ó ő Ö Ü ú ő ö Í Ü Ö Ö ő Ű Ö ő Ö ü Ö Ó ő Ö ü ö ű Ö ü ő ö ű ő Ö ü ü Ö ü ő Í ő ö ú ő ü ö ö ő Ö Ő Ó ö ö ü ő ő ő ü ü ö ő ő ö ú ü ü ú ü ű ü ö ö ő ő ő ő ő Ö ü ő ö ő Ö ö ü ö ö ő ú ú ű ö ú ü ő ü ö Í ö Ú ő Ö ő ű ú Í ú

Részletesebben

Petőfi Sándor A BOROZÓ. Gondüző borocska mellett Vígan illan életem; Gondüző borocska mellett, Sors, hatalmad nevetem.

Petőfi Sándor A BOROZÓ. Gondüző borocska mellett Vígan illan életem; Gondüző borocska mellett, Sors, hatalmad nevetem. Petőfi Sándor A BOROZÓ Gondüző borocska mellett Vígan illan életem; Gondüző borocska mellett, Sors, hatalmad nevetem. És mit ámultok? ha mondom, Hogy csak a bor istene, A kit én imádok, a ki E kebelnek

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e

A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e Élt egyszer egy szegény asszony, Semmije se volt, ha mondom! Se kenyere, se garasa, Csak egy kedves kis kakasa. A kis kakas a szeméten Kipir-kapar, kutat éhen.

Részletesebben

A szorgalmas és a lusta lány

A szorgalmas és a lusta lány A szorgalmas és a lusta lány MAGYAR NÉPMESE Előadta a Harkácsi Pimpó Bábcsoport 2007-ben. A mesével a DMT-n Nívódíjat nyertek. Vezetők: Dolinsky Irén, Vezérné Gonda Klára 27 28 Szereplők: Gazdag asszony

Részletesebben

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány Bel- és a sárkány A könyv a Bel és a sárkány [a Dániel] A történelem a megsemmisítése a Bel- és a sárkány, Levágta, a Daniel

Részletesebben

A selmeci diákhagyományok továbbélése a Nyugat-magyarországi Egyetemen

A selmeci diákhagyományok továbbélése a Nyugat-magyarországi Egyetemen MFLSZ vándorgylés Szeged, 2012. 09. 4-6. A selmeci diákhagyományok továbbélése a Nyugat-magyarországi Egyetemen Szemerey Tamásn sné Dr. NymE Központi K Levélt ltár Sopron Diákélet, diáktársaságok Selmecen

Részletesebben

AZ ELVESZETT ÉDEST. Igy szólt, igy esdett hevülettel, S a nő hallgatta szent gyönyörrel. Igy érzett ő is. Kebelét: Titkos érzések fölverek.

AZ ELVESZETT ÉDEST. Igy szólt, igy esdett hevülettel, S a nő hallgatta szent gyönyörrel. Igy érzett ő is. Kebelét: Titkos érzések fölverek. AZ ELVESZETT ÉDEN. Legenda.*) Legyen!" szóllott az Ur hatalma És lett azonnal, a mi van! A zűrzavar kibontakozva Feltűnt csodás pompáiban... S mi eddig rejtve szunnyadott: Alakra kelt, törvényt kapott.

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika)

FORGATÓKÖNYV. MEGNYITÓ MŰSOR: Köszöntő: (Földi Erika) FORGATÓKÖNYV Esemény: Madarak és fák napja Időpont: 2014. május 12. (hétfő) A program szervezői: Földi Erika, Török Éva, Vinnai Krisztina, Helyszín: PARK, Művelődési ház előtti terület, Iskolai ebédlő

Részletesebben

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

Egri csillagok vetélkedő április 7.

Egri csillagok vetélkedő április 7. Egri csillagok vetélkedő 1. Találjatok ki egy nevet a csapatotoknak, ami kapcsolódik az Egri csillagokhoz! 2. Ki mondta? Párosítsd össze a borítékban található mondatokat a regény szereplőivel! Bornemissza

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

Kisiskolás az én nevem,

Kisiskolás az én nevem, 1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,

Részletesebben

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49 Halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya klasszikus ballada. Témája: gazdag bírólányt szegény legény bálba kéret. A díszesen felöltözött leány megérkezésekor a legény felszólítja a zenészeket: Huzd rá,

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

1. Jaj, most vagyok csak igazán árva, sárgaház sahja, kékség királya, most vagyok én csak igazán árva: görbe fának is egyenes lángja!

1. Jaj, most vagyok csak igazán árva, sárgaház sahja, kékség királya, most vagyok én csak igazán árva: görbe fának is egyenes lángja! Utassy József Mikor az agyban téboly trónol Holtpont 1. Jaj, most vagyok csak igazán árva, sárgaház sahja, kékség királya, most vagyok én csak igazán árva: görbe fának is egyenes lángja! 2. Mint ama nagy,

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal V. évf. 4. szám - 2014 Reformáció -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Az én kicsi fiam. Lent, Magyarország égalján hagytam:

Az én kicsi fiam. Lent, Magyarország égalján hagytam: Utassy József Akiért a Zambézi zokog Az én kicsi fiam Lent, Magyarország égalján hagytam: verjen félre egy nagyharang szoknyát, rúgja zeniten, köldökmagasban követelje, hogy világra lopják, mert Ő: az

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Locsolóvers. Írjatok tréfás locsolóverset úgy, hogy az alábbi szavakból legalább 4 szerepeljen benne! Megoldások

Locsolóvers. Írjatok tréfás locsolóverset úgy, hogy az alábbi szavakból legalább 4 szerepeljen benne! Megoldások Locsolóvers Írjatok tréfás locsolóverset úgy, hogy az alábbi szavakból legalább 4 szerepeljen benne! bar, görény, egyensúly, nyuszi, merkaptán, gáz, turbina Megoldások BrO2KKO2Li Látod azt a szép kis nyuszit?

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

Csukáné Klimó Mária. Március 15-re

Csukáné Klimó Mária. Március 15-re Csukáné Klimó Mária Március 15-re A fiúk egyik oldalon, a lányok a másikon félkörben állnak. A fiúk a dal ütemére táncolják a lengetőt: jobb lábbal helyben lépés értékben + jobb lábon helyben ugrás, a

Részletesebben

Képviselı-testületének. 16/2010.(X.14.) Önkormányzati rendelete. a képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési.

Képviselı-testületének. 16/2010.(X.14.) Önkormányzati rendelete. a képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési. Balatonkeresztúri Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2010.(X.14.) Önkormányzati rendelete a képviselı-testület és szervei Szervezeti és Mőködési szabályzatáról PREAMBULUM Az önkormányzatiság alapelvei

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Arany János: A fülemile

Arany János: A fülemile Arany János: A fülemile Hajdanában, amikor még Így beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond, hadd legyen per! (Ami nem volt épen oly rég) Valahol a Tiszaháton Élt egy gazda: Pál barátom, S Péter, annak

Részletesebben

GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN. a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked

GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN. a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked és jól van így mondom magamnak és így is jól van így is

Részletesebben

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

A legszebb mesék Mátyás királyról

A legszebb mesék Mátyás királyról A legszebb mesék Mátyás királyról Roland Tartalomjegyzék Mátyás király és a kolozsvári bíró / 4 Egyszer volt Budán kutyavásár / 8 Mátyás király és a huszár / 12 Mátyás király és a százesztendős ember /

Részletesebben

otthonifejlesztes.hu

otthonifejlesztes.hu Ujjaimat mutogatom, Közben vígan mondogatom, Kifordítom, befordítom, Fölfordítom, lefordítom, Zongorázok, furulyázok, Erősebb lett a kezem, A tornát befejeztem. Így ketyeg az óra tik-tak jár (mutatóujjunkkal

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c KARÁCSONYI MŰSOR 1.c I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

ü ó ó ó ó ó ó ü ó í ü ü ó ó ü ó ó ü ó ü ü í í ü ü í í ó ü ü Ö ü Ö ü ü ó

ü ó ó ó ó ó ó ü ó í ü ü ó ó ü ó ó ü ó ü ü í í ü ü í í ó ü ü Ö ü Ö ü ü ó ü Ö ü ü ó ó ó í ü ü ó ó ó ü ó ó ü ü Ö ü ü ó ó ó ü ó ó ó ó ó ó ü ó í ü ü ó ó ü ó ó ü ó ü ü í í ü ü í í ó ü ü Ö ü Ö ü ü ó ú ú ü ü Í ú ó í í ú ü Á Í ü Ö ü ü ó Ö ó ó Í ű í ü í ó í í í Ö ó í í í Ö ü ü í í Ö

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Mint a sót az ételben

Mint a sót az ételben Mint a sót az ételben Szereplők: öreg király, Jancsi (udvari bolond), Lili királylány, első királykisasszony, második királykisasszony, após király, királyfi, udvarmester, szakács, vadászok, vendégek,

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4

örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4 örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/4 Lelket az életbe! Pár nappal ezelõtt szomorúan búcsúzni hívtak a harangok. Hisz szomorú volt a szí- vünk, kinek ne fájt volna belül

Részletesebben

Tizennegyedik lecke. nálam

Tizennegyedik lecke. nálam Tizennegyedik lecke Vendégségben Péter: Szeretettel üdvözöllek benneteket nálam. A kabátokat itt hagyhatjátok az előszobában. Juszuf: Köszönjük szépen. Ezt a kis bort neked hoztuk. Le kell venni a cipőt?

Részletesebben

ő ü ó í í í ő ó Ó í

ő ü ó í í í ő ó Ó í ő ü É Ö É Ü É í í í ó Ö ü ő ó ó ó ő Ö ő ü ő ü ó Ö ő ű Ó ő ó ű ő ü ő ő í í í ő í í í í í í ő ü ő ó ü í í ő ó Ö ó ú ő ő ő É í ü ó ő ő ő ü ó í í í ő ó Ó í Ö ő ü ő ó í í ó í ő ő ő ó ő ő ü ó í í ó Í í ő ó ő

Részletesebben

A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának éves program tervezete a 2010/2011-es tanévre

A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának éves program tervezete a 2010/2011-es tanévre A Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola Diákönkormányzatának éves program tervezete a -es tanévre Osztályterem-díszítı verseny A -es tanévben a Diákönkormányzat bevezeti a pontozásos rendszerő osztályterem-díszítı

Részletesebben

Furfangos Fruzsi Bé és az Öcsimajom

Furfangos Fruzsi Bé és az Öcsimajom Íme, a világ legmókásabb kisiskolása: Fruzsi kalandjait örömmel követik majd a gyerekek. Mulatságos, kiváló olvasnivaló. Kirkus Reviews Park hihetetlenül mulatságos. Egyéni humora ragyog ezekben a könyvecskékben.

Részletesebben

Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö

Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö Ő Ó Ö Ó Ő Ü Í Ó Ö Ü Ő Á Ü Ó Ó Á Ü Ö Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö Ó Ó Á Ö Á Ó Ó Ü Í Ó Í Ü Ü Ó Ó Í Á Ö Á Ü Ö Í Ü Í Ó Ó Ó Ó Á Ó Ó Ü Ó Ö Ó Ó Ó Ó Ö Ö Ü Ó Ü Ü Ö Ó Ó Ü Ü Ó Ó Ó Í Ó Ü Ú Ö Ó Ó Ó Ü

Részletesebben

Népi és cserkész játékok szövege

Népi és cserkész játékok szövege Külföldi Magyar Cserkészszövetség, Csapatfejlesztés Népi és cserkész játékok szövege A KMCSSZ alakuló csapatainak Marshall Tamás csapatfejlesztési vezetőtiszt és Tózsa Mikolt Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas

Részletesebben

Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március

Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március LOCSOLÓVERSEK Húsvéthétfőn szokásosnál ragyogóbban kelt a nap; Kiugrottam az ágyamból egyetlenegy perc alatt. Kölnivízzel a zsebemben míg eljöttem

Részletesebben

Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő

Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő Benedek Elek Az aranyhal Illusztrálta: Szabó Enikő Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a hármas üveghegyen is túl, túlonnan túl Megálljatok csak, nem jól kezdettem Hát: volt egyszer

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö Í ó ó Í í ó ó ö ö ö ö ö í ö ó ű í ó ó ö ú ó ó ö ö ó í ö ö ó ó ö ö í ö ó í ű ö

í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö Í ó ó Í í ó ó ö ö ö ö ö í ö ó ű í ó ó ö ú ó ó ö ö ó í ö ö ó ó ö ö í ö ó í ű ö É ó É ó ö ö í ö ó ó ó ö ö ó ó ö ö ó ó ö ö ö í ó ö í ó ó ó ó ó ö ö í ö í ö í ű ű ö ú ö ö ú ö ö ö ö í ó ó ó ö ö í Í ó ö ö ö ö Í Ü í í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-70 / 352 9739 MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Az Úr a szivünkre helyezte azt,

Részletesebben

Í ö Ű ö Á Í Ü ü Í ö

Í ö Ű ö Á Í Ü ü Í ö Ú Í Í Í ö Í ö Ű ö Á Í Ü ü Í ö Í ü ü ö Ü ö ö ö ö Ü Ü ö Ü Ü ö Ü Ü ö ú ü ö ü ö ű ö ű Ü Ü ö ö ö ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö Ü Ü Ü Ü ü ö ö ö ö ö ö ö ú Ü ö ű ü ö ú ű ü ö ö ö ü ü ü Ü ú ö ö ü ű ö ű ö ű ü Ü ü ü ö

Részletesebben

Bursch.Info. Daloskönyv

Bursch.Info. Daloskönyv Bursch.Info Daloskönyv 2009 Kiadja: Szerkesztette: Bursch.Info Hagyományőrző Baráti Társaság Hegedűs István a. szoftverkukac.hu Trifonov Gergely a. Zsírfeka, avagy csak sör legyen és azbeszt Tördelés:

Részletesebben

ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö

ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö ö ö ü ü ö ö ü ü ü ö Í ö ö í ü í ü ü Í í ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö ö í ü ü ü ü ö ü ü ö ö ö ü Ó ö ö ü í ö ö Ó ö ö ö ö ü ö ö ü ü í ö ü ü ö ö É ü ü ü í ü ö Í ö ü í ö ü í ö ö ö í ü

Részletesebben

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás 1. Gute Nacht - Jó éjt Idegenként jöttem, Idegenként is távozom. A május kedves volt hozzám Számos virágcsokrával. A lány szerelemről beszélt, Az anyja egyenest

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Műveltségi vetélkedő 2011. február 15. Halhatatlan idézetek FELADATLAP

Műveltségi vetélkedő 2011. február 15. Halhatatlan idézetek FELADATLAP Műveltségi vetélkedő 2011. február 15. Halhatatlan idézetek FELADATLAP 1. Folytasd az alábbi művet két versszakkal! Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg

Részletesebben