A szorgalmas és a lusta lány

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szorgalmas és a lusta lány"

Átírás

1 A szorgalmas és a lusta lány MAGYAR NÉPMESE Előadta a Harkácsi Pimpó Bábcsoport 2007-ben. A mesével a DMT-n Nívódíjat nyertek. Vezetők: Dolinsky Irén, Vezérné Gonda Klára 27

2 28

3 Szereplők: Gazdag asszony Szegény ember Lusta leány Szegény leány Három tündér Beszélő kút Beszélő almafa Beszélő kemence Kakas (A gazdag és a szegény lány növekedését 3-3 bábbal oldottuk meg. Minden mondókánál egy kicsit nagyobb báb jelenik meg, a harmadiknál már a felnőtt lányok.) Dal: (Erre a dalra nyitunk ki egy nagy tulipánt, ami az egész mese alatt a paravánt díszíti, a dal utolsó sorára megjelenik a 2 legkisebb lány.) Hej, tulipán, tulipán, teljes szegfű, szarkaláb, Tele szívem zsályával, a szerelem lángjával. Hej, tulipán, tulipán, elment az én jó anyám, Árva szívem szomorú, nem jut néki csak a bú. (Legkisebb lányok játszanak:) Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaim megfagynak. Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt két kis árva majd megfagy. Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs. (3x) (Eltűnik a 2 legkisebb lány.) (A következő dal alatt kerül össze a szegény ember a gazdag özveggyel. Megjelenik a 2 középső méretű lány, ők vezetik be az apát és az anyát.) Kis kece lányom, fehérbe vagyon, fehér a rózsa, kezébe vagyon. Mondom, mondom, fordulj ide, mátkám asszony. Mondom, mondom, fordulj ide, mátkám asszony. Citrusi menta, kajtai rózsa, elmennék táncba, ha szép lány volna. Mondom, mondom, fordulj ide, mátkám asszony. Mondom, mondom, fordulj ide, mátkám asszony. Eltűnik a 2 lány és az apa, megjelenik a 2 legnagyobb méretű lány. 29

4 Szebb a páva, mint a pulyka, mert a páva aranyos, a pulyka meg maszatos. (2x) Ebből elég! Menj szolgálni! Kukurikú, galangú! Elment az én nénikém, el a szegény árva! Kukurikú! Kukurikú! Hallgass, te ostoba hírharang! Különben kitekerem a nyakad! Búzavirág koszorú, ma senki se szomorú. Búzavirág koszorú, én se vagyok szomorú. Hosszú útra, szolgálatba. Gyere ide leányocska, tisztíts le a száraz ágaktól. Szívesen letisztítalak. Köszönöm, jótettedért jót kaphatsz. Búzavirág koszorú, ma senki se szomorú. Búzavirág koszorú, én se vagyok szomorú. Hosszú útra, szolgálatba. Gyere ide leányocska, gyúrjál földet, sikálj meg engem! Szívesen megteszem. Köszönöm, jótettedért jót kaphatsz. Búzavirág koszorú, ma senki se szomorú. Búzavirág koszorú, én se vagyok szomorú. Hosszú útra, szolgálatba. Gyere ide leányocska, merítsd ki az állott vizem! Szívesen megteszem. Köszönöm, jótettedért jót kaphatsz. Cifra palota, zöld az ablaka,gyere ki te tubarózsa, vár a viola. Vár, tündérek: Milyen útban vagy te leányocska? Megyek szolgálatba. Tündér: Maradj itt minálunk! Itt van ez a három szoba. Kettőt seperj ki, de a harmadikba be ne menj! Egy év szolgálat után elnyered jutalmad. (A tündérek megfordulnak.) (A lány jár szobáról szobára.) Dal: Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az arany kapu, csak bújjatok rajta. 30

5 Tündérek: Almafa Nyisd ki rózsám kapudat, kapudat, hadd kerüljem váradat, váradat, szita, szita péntek, szerelem csütörtök, dobszerda. Vége az esztendőnek. most már haza akarok menni, hogy megmutassam apámnak, anyámnak, hogy mit szolgáltam. Meghallgattál szépen, meg is kapod, ami jár neked. Menj be a harmadik szobába, hengergőzz meg az aranypénzben, ami rád ragad, az a tied. (A tündér megfordul. A lány bemegy, kijön arannyal megszórva.) Köszönöm, tündérek. (Indul hazafelé.) Búzavirág koszorú, ma senki se szomorú. Jó napot, kutacska! A hosszú úton megszomjaztam. Adsz-e a vizedből? Igyál, csak igyál. A jótettedért visszajár. Köszönöm, kutacska! Szép napot, kemence! A hosszú úton megéheztem. Adsz-e a kenyeredből? Gyere csak! Ami kell, vegyél! A jótettedért visszajár. Köszönöm, kemence! Szép napot, almafácska! Ó, leányocska, már sok ideje várlak! Megérett az alma, egyél! A jótettedért visszajár. Köszönöm, almafácska! Kukurikú, galangú! Megjött az én nénikém aranyba futtatva! Nem igaz! De igaz! Nem igaz! Megjöttem, kedves mostohám. Látom elég sokat kaptál! Most elmegy az édes lányom, az sokkal többet hoz, mint amit te hoztál. Kukurikú, galangú! Elment az én nénikém, el a világ lustája! Kukurikú! Kukurikú! Hallgass, te ostoba! Elindultam szolgálatba, arany lesz majd a hajamba, a ruhámon ezüst fénye, én leszek a világ szépe. Megyek szolgálatba. Gyere ide leányocska, tisztíts le a száraz ágaktól. 31

6 Dal: Meglásd, jótettedért jót kaphatsz. Én a csecse-becse lábacskáim, vacsa-bacsa kezecskéim nem csipkézem meg, akármi is lesz! Megyek szolgálatba. Gyere ide leányocska, gyúrjál földet, sikálj meg engem! Meglásd, jótettedért jót kaphatsz! Én a csecse-becse lábacskáim, vacsa-bacsa kezecskéim nem mártom sárba! Megyek szolgálatba. Gyere ide leányocska, merítsd ki az állott vizem! Meglásd, jótettedért jót kaphatsz! Én a csecse-becse lábacskáim, vacsa-bacsa kezecskéim nem piszkítom be, akármi is lesz. Cifra palota. Vár, tündérek: Milyen útban vagy te leányocska? Megyek szolgálatba. Tündér: Maradj itt minálunk! Itt van ez a három szoba. Kettőt seperj ki, de a harmadikba be ne menj! Egy év szolgálat után elnyered jutalmad. (A tündérek megfordulnak.) Dal: Bújj, bújj zöld ág (A lány jár szobáról szobára, bemegy a tiltott szobába is. Kijön megtépve.) Letelt az év szolgálatom, nem lett arany a hajamon, a ruhámon ezüst fénye, én lettem a világ réme. Megszomjaztam. Adjál inni! Menj innen! Sajnáltad a kezeidet, lábaidat, semmit sem kapsz!.(a vödör felhúzódik, a lány ugrál.) Éhes vagyok. Adjál enni! Menj innen! Sajnáltad a kezeidet, lábaidat, semmit sem kapsz!.(láng) Éhes vagyok, szomjas vagyok! Adjál egy almát! Menj innen! Sajnáltad a kezeidet, lábaidat, semmit sem kapsz!.(eltűnik az alma) Kukurikú, galangú! Megjött az én nénikém vérrel futtatva! 32

7 Apa: (Mindenki kiszalad. ) Nem igaz! Arannyal jő futtatva!(háromszor) Jaj, édes lányom, mi történt veled? Látod, az én lányom jobban szolgált, mint a tied. Mégis őt bántod! Ezután a tied is megtanul dolgozni! Az én lányom sosem fog dolgozni! Gyere, lányom! Inkább elmegyünk! Mondóka: Elment a két rosszaság, a nyomukba ördög jár. (2x ) Dal: (Az utolsó dalra becsukódik a paravánt díszítő tulipán.) Ásom, vájom az udvarnak az alját, az alját, Holnap viszik a nagylányát, a legszebbik lányát, Gyöngyöt, gyöngyöt asszonyának, gyöngykoszorút a lányának, Vesszőt a hátára, hogy senki se lássa. A mesét síkbábokkal játszottuk, melyeknek csak a kezük volt mozgatható. A bábok mindkét oldala meg volt festve, így jobbra és balra is tudtak mozogni. A tündérek nagy síkbábok, melyeket ha megfordítottunk, a szobává változtak. A háttér egy forgatható kör alakú paraván, ezen van az almafa, a kemence és a kút. A mondókára lassan fordítottuk a kört, mialatt a lány egy helyben járt. A visszaútnál a kört visszafelé forgattuk. 33

8 34

9 35

Cinege mesék - Magyar népmese napja avagy ez (is) történt az 5. héten. Meseösvény vándorai

Cinege mesék - Magyar népmese napja avagy ez (is) történt az 5. héten. Meseösvény vándorai Cinege mesék - Magyar népmese napja avagy ez (is) történt az 5. héten Meseösvény vándorai Az idén első alkalommal Nagykovácsiban, a Faluházban és annak udvarán, környékén kialakítottunk egy meseösvényt,

Részletesebben

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem

Részletesebben

Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona

Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona Előadta a Harkácsi Pimpó Bábcsoport 2008-ban. A DMT-n Nívódíjat kaptak. Vezetők: Dolinsky Irén, Vezérné Gonda Klára 43 44 Szolga: Szolga: Szereplők: Árgyélus Tündérszép

Részletesebben

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három...

1. Hány király él a mesében? egy... Hány lánya van neki? három... Hány országa van? három... A SÓ (népmese) Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy öreg király s volt három szép lánya. Volt néki három dúsgazdag országa, mindhárom lányának jutott egy-egy ország. Hanem ahogy mondják: nincs három

Részletesebben

Népi és cserkész játékok szövege

Népi és cserkész játékok szövege Külföldi Magyar Cserkészszövetség, Csapatfejlesztés Népi és cserkész játékok szövege A KMCSSZ alakuló csapatainak Marshall Tamás csapatfejlesztési vezetőtiszt és Tózsa Mikolt Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas

Részletesebben

A feneketlen csizma Módszertani kiadvány a bábcsoportoknak

A feneketlen csizma Módszertani kiadvány a bábcsoportoknak A feneketlen csizma Módszertani kiadvány a bábcsoportoknak 1 A kiadvány megjelenését támogatta a Szlovák Köztársaság Kormáyhivatala Kisebbségi kultúrák 2014 ISBN 978 80 89001 62 0 Gyurcsó István Alapítvány

Részletesebben

MINDENTLÁTÓ KIRÁLYLÁNY

MINDENTLÁTÓ KIRÁLYLÁNY Himmler Zsófia MINDENTLÁTÓ KIRÁLYLÁNY Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,

Részletesebben

Szereplők: Síkbábok:

Szereplők: Síkbábok: A kis gömböc Előadta a Harkácsi Pimpó Bábcsoport 2010-ben. A Duna Menti Tavasz országos döntájén Nívódíjat kaptak. Vezetők: Dolinsky Irén, Vezér Zsófia, Vezérné Gonda Klára 63 64 (Jön a gazda, terel egy

Részletesebben

Szereplők: Bükk beszélő fa Hárs beszélő fa Harkály. Hernyók: Nyúlanya 2 nyúlcsemete Róka Darázs Madarak

Szereplők: Bükk beszélő fa Hárs beszélő fa Harkály. Hernyók: Nyúlanya 2 nyúlcsemete Róka Darázs Madarak Erdei mesék Előadta a Harkácsi Pimpó Bábcsoport 2006-ban. A mesével a Duna Menti Tavasz országos döntőjén, Dunaszerdahelyen nívódíjat nyertek. Vezetők: Dolinsky Irén,Vezérné Gonda Klára 17 18 Szereplők:

Részletesebben

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig

Részletesebben

Dajkarímek Nepimondokakk_2013szept13.indd :25:13

Dajkarímek Nepimondokakk_2013szept13.indd :25:13 Altatók Altatók Parlando, q = cca 96 œ œ œ œ œ œ œ œ Ki Ki Hun - li, bu - ba, a bő - cső - be. œ œ œ œ œ œ œ j œ - csi ku - tya künn a csűr - be. œ œ œ œ œ œ œ j œ - li, bu - ba, a pár - ná - ba, œ œ œ

Részletesebben

Kisiskolás az én nevem,

Kisiskolás az én nevem, 1. Hallgasd meg a verset! Mondd el, kirõl szól! Kisiskolás az én nevem Kisiskolás az én nevem, ki nem hiszi, jöjjön velem. Iskolába sietek én, nem ülök már anyám ölén. Iskolában jól figyelek, ha kérdeznek,

Részletesebben

7. Kifordítom, befordítom, zongorázom, furulyázom. Ujjaimat tornáztatom. 9. Esik az eső, hajlik a vessző, haragszik a katona, mert megázik a lova.

7. Kifordítom, befordítom, zongorázom, furulyázom. Ujjaimat tornáztatom. 9. Esik az eső, hajlik a vessző, haragszik a katona, mert megázik a lova. 1. Ziki-zaka zakatol, ez a vonat valahol. Én vagyok a vasutas, te meg leszel az utas. 2. Süss fel nap, fényes nap. Kertek alatt a ludaim megfagynak. 3. Sétálunk, sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs.

Részletesebben

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén.

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. A színpad közepén lányok, fiúk körben állnak, arccal a kör közepe felé. Elől, a színpad bal oldalán, Bertalaki

Részletesebben

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors SCHUMANN CHAMISSO Frauenliebe und Leben Op. 42 Asszonyszerelem, asszonysors Frauenliebe und leben Asszonyszerelem, asszonysors Op.42 1. Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam, Bárhová is nézek, csak őt látom;

Részletesebben

Mozgásfejlesztő gyakorlatok otthonra

Mozgásfejlesztő gyakorlatok otthonra kazalkolos@varazsbetu.hu Mozgásfejlesztő gyakorlatok otthonra Mozgás a tanulási képesség javításáért Az alábbi gyakorlatok segítségével gyermeke tanulási képességét fejlesztheti. Végezzék a gyakorlatokat

Részletesebben

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN

Részletesebben

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak 5. rész Válogatás Petres Csaba Tücsök koma, gyere ki című gyűjteményéből Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2007 A szerző engedélyével

Részletesebben

GUGGÓCSKÁK SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK EGY KIS DOMBRA LECSÜCSÜLÜNK, CSÜCCS I

GUGGÓCSKÁK SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK EGY KIS DOMBRA LECSÜCSÜLÜNK, CSÜCCS I GUGGÓCSKÁK SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK EGY KIS DOMBRA LECSÜCSÜLÜNK, CSÜCCS I 112 ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya, ég, El ne aludjék! Aki lángot akar látni, Mind leguggolják! 113 GOMBOLYAG CÉRNA, FAGGYÚGYERTYA Gombolyag

Részletesebben

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal)

DALSZÖVEGEK. (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) DALSZÖVEGEK (a példatárban 1-gyel jelölt szövegek további versszakai, az ottani sorszámmal) 14. Támaszd meg oldalad Két arany pálcával. Meg is simakodjál, Meg is mosakodjál, Beszélve: Töröld meg magad

Részletesebben

A feneketlen csizma GRIMM MESE FELDOLGOZÁSA

A feneketlen csizma GRIMM MESE FELDOLGOZÁSA A feneketlen csizma GRIMM MESE FELDOLGOZÁSA Előadta a Harkácsi Pimpó Bábcsoport 2005-ben. A mesével a Duna Menti Tavasz országos döntőján, Dunaszerdahelyen fődíjat nyertek. Vezetők: Dolinsky Irén,Vezérné

Részletesebben

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49

halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya október 11. vasárnap, 09:38 - Módosítás: október 11. vasárnap, 11:49 Halálra táncoltatott lány, Sági bíró lánya klasszikus ballada. Témája: gazdag bírólányt szegény legény bálba kéret. A díszesen felöltözött leány megérkezésekor a legény felszólítja a zenészeket: Huzd rá,

Részletesebben

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely

Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Tizenharmadik lecke Juszuf és Gergely Vendégek jönnek Te, Gergely, nem akarsz fölkelni? Tizenegy óra van! Mi van? Már tizenegy óra? És te már fönn vagy? Akkor nekem is föl kell kelnem. Mindjárt itt vannak

Részletesebben

Óravázlat. Eszközök Munkaformák. 5 perc I. Előkészítő rész. A teremben a padok átrendezése már megtörtént a szünetben. A padok félre vannak tolva.

Óravázlat. Eszközök Munkaformák. 5 perc I. Előkészítő rész. A teremben a padok átrendezése már megtörtént a szünetben. A padok félre vannak tolva. Óravázlat Tantárgy: Erkölcstan Életkor: 3. osztály Témakör: Közösségben és egyedül a társaim és én Téma: Egymás mellett élés, segítségnyújtás A óra célja és feladata: A segítségnyújtás erkölcsi szükségszerűségének

Részletesebben

MULATÓS NÓTÁK, CSÁRDÁSOK, HALLGATÓK: A 46-os sárga villamoson. A faluba nincs több kislány. A horgosi csárda. A lányok a lányok egyveleg

MULATÓS NÓTÁK, CSÁRDÁSOK, HALLGATÓK: A 46-os sárga villamoson. A faluba nincs több kislány. A horgosi csárda. A lányok a lányok egyveleg MULATÓS NÓTÁK, CSÁRDÁSOK, HALLGATÓK: A 46-os sárga villamoson A faluba nincs több kislány A horgosi csárda A lányok a lányok egyveleg A rátóti legények A régi mániám A szegedi csikós A szeretőm Dunántúli

Részletesebben

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek

Részletesebben

Szereplők: 4 manó = Manó 1, Manó 2, Manó 3, Manó 4 3 tündér = Tündér 1, Tündér 2, Tündér 3. 3 lápi tündér Főtündér, azaz erdők-mezők tündére

Szereplők: 4 manó = Manó 1, Manó 2, Manó 3, Manó 4 3 tündér = Tündér 1, Tündér 2, Tündér 3. 3 lápi tündér Főtündér, azaz erdők-mezők tündére Tündérek és manók Előadta a Harkácsi Pimpó Bábcsoport. A mesével 2009-ben a Duna Menti Tavaszon fődíjat nyertek. Vezetők: Dolinsky Irén, Vezér Zsófia, Vezérné Gonda Klára 53 54 Szereplők: 4 manó = Manó

Részletesebben

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC TÓTH FERENC KÍGYÓ VŐLEGÉNY - Mindenünk van, kedves uram, A legnagyobb útnak indul, csak amire vágyok, az nincs. lagzi után estébe dől. - Mi volna az? - mondd meg Este e/múlt, éjfél Is már, [tüstént! éjfél

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Baka Judit Makár Júlia 1+1. I. rész

Baka Judit Makár Júlia 1+1. I. rész Baka Judit Makár Júlia Egyszer volt 1+1 I. rész Kolozsvár, 2010 Támogatta a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma Írta: Baka Judit Illusztrálta: Makár Júlia Véleményezte: dr. P. Dombi

Részletesebben

Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma

Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma Az Este, az Éjfél meg a Hajnal lakodalma Magyar népmese Illusztrációk: Szabó Enikő Egy királynak volt három leánya, akik már nagyra felnőttek, és mégsem eresztette őket atyjuk a napvilágra. Egyszer a legöregebbik

Részletesebben

A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e

A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e A KIS KAKAS MEG A TÖRÖK CSÁSZÁR N é p m e s e Élt egyszer egy szegény asszony, Semmije se volt, ha mondom! Se kenyere, se garasa, Csak egy kedves kis kakasa. A kis kakas a szeméten Kipir-kapar, kutat éhen.

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége. A három kívánság Magyar népmese Szabó Enikő illusztrációival Egyszer volt, hol nem volt, volt egy szegény ember és a felesége. Fiatalok voltak, szerették is egymást, de a nagy szegénység miatt sokat veszekedtek.

Részletesebben

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT. Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT. Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak Válogatás Petres Csaba Tücsök koma, gyere ki című gyűjteményéből Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2007 Illusztrációk: Moldovan-Laskay

Részletesebben

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás 1. Gute Nacht - Jó éjt Idegenként jöttem, Idegenként is távozom. A május kedves volt hozzám Számos virágcsokrával. A lány szerelemről beszélt, Az anyja egyenest

Részletesebben

VIASZKVIRÁG. Bohózat egy felvonásban. Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között.

VIASZKVIRÁG. Bohózat egy felvonásban. Történik: egy magyar faluban valamikor a két háború között. Személyek: Péter, középkorú parasztgazda Mári, a felesége Bíró, idősebb parasztgazda Kisbíró, fiatalabb parasztgazda Török Rezső VIASZKVIRÁG Bohózat egy felvonásban Történik: egy magyar faluban valamikor

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia Feladatok a Magyar nemzetismeret/haza a magasban c. könyvhöz Magyar nemzeti ünnepek I. Az ünnep http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=1.6 1.

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/6. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/6. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jákób, a csaló Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Kerr; Sarah S. 60/6. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

Népzene 2. dalok 2012/2013 Pte-Mk Halmos Béla kurzusa

Népzene 2. dalok 2012/2013 Pte-Mk Halmos Béla kurzusa Népzene 2. dalok 2012/2013 Pte-Mk Halmos Béla kurzusa A mérai hegytetőn A mérai hegytetőn Ott lakik a, ott lakik a szeretőm. Fehér kendőt lobogtat, Engem oda, engem oda csalogat. Ne csalogass engemet,

Részletesebben

Mint a sót az ételben

Mint a sót az ételben Mint a sót az ételben Szereplők: öreg király, Jancsi (udvari bolond), Lili királylány, első királykisasszony, második királykisasszony, após király, királyfi, udvarmester, szakács, vadászok, vendégek,

Részletesebben

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek

Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek Demjén Ferenc: Felnőtt gyermekek 1. Ugye voltál gyermek, Mi most is vagy Lerohantak az évek, az idő elhagy. Bámuló szemmel, újra nyíló szívvel játssz mindent át. Mit az élet kínált neked. Felnőtt lettél,

Részletesebben

Népi játékok foglalkozások

Népi játékok foglalkozások Népi játékok foglalkozások Szélkakas népi játszópark (Kosaras körhinta, népi játékok) A népi játékok, nem csupán látványos népművészeti alkotások, hanem fejlesztő hatású kreatív, embert próbáló ügyességi

Részletesebben

Varga Patrícia Zúgó patak

Varga Patrícia Zúgó patak Varga Patrícia Zúgó patak Létezel? Tükörbe nézek, magamat látom, egy komor arcot kinek arcán ritkán derülnek fel mosolyok. Fénytelen sötét szempár tekint vissza rám Mely elvesztette csillogó varázsát.

Részletesebben

- Ó kedves feleségem, mégse tegyük ezt. Ha már az Isten nekünk ezt adta, ilyennel áldott meg, felnöveljük, ne dobjuk el magunktól.

- Ó kedves feleségem, mégse tegyük ezt. Ha már az Isten nekünk ezt adta, ilyennel áldott meg, felnöveljük, ne dobjuk el magunktól. Szamárbőr királyfi (széki népmese) Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak nem volt gyermeke. Feleségestül együtt erősen búsultak, hogy már minden boldogságok meglenne, hogyha

Részletesebben

Nem vagyok senki, nem tudok semmiről, csak hallom, hogy üt-ver, fejem fölött a szíved döngve döng.

Nem vagyok senki, nem tudok semmiről, csak hallom, hogy üt-ver, fejem fölött a szíved döngve döng. Nem vagyok senki Nem vagyok senki, nem tudok semmiről, csak hallom, hogy üt-ver, fejem fölött a szíved döngve döng. Várok sötétben, még semmit sem tudok, lebegve fürdök magzatvizedben, magzatod. Nem vagyok

Részletesebben

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

A kiskakas gyémánt félkrajcárja A kiskakas gyémánt félkrajcárja MAGYAR NÉPMESE Előadta a Diószegi Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola Diócska Bábcsoportja, 2007-ben. A Duna Menti Tavasz országos döntőjén részvételi díjat kaptak.

Részletesebben

A zenebölcsi tervezett gyermekdalainak és mondókáinak szövege: Emőd utcai Óvóda 2011./2012. II. Félév- zenebölcsi

A zenebölcsi tervezett gyermekdalainak és mondókáinak szövege: Emőd utcai Óvóda 2011./2012. II. Félév- zenebölcsi A zenebölcsi tervezett gyermekdalainak és mondókáinak szövege: Emőd utcai Óvóda 2011./2012. II. Félév- zenebölcsi 1. Töröm, töröm a mákot; Sütök neked kalácsot; Ica-tolla -motolla, Neked adom:... 2. Esik

Részletesebben

Benedek Elek. Az aranypálca

Benedek Elek. Az aranypálca Benedek Elek Az aranypálca Volt egyszer egy öreg király, s annak három fi a. A fi úk megegyeztek, hogy elmennek országot, világot látni, de hárman háromfelé. A legidõsebb azt mondta, hogy õ megy napnyugatnak,

Részletesebben

Gyere velem a vásárba!

Gyere velem a vásárba! Gyere velem a vásárba! Apa Andris fiam, milyen nap van ma? 1. gyerek Vasárnap. Az ám! De milyen vasárnap? 2. gyerek Hát vásárnap! Méghozzá a szomszéd faluban, Reziben! 1. gyerek Mihály-napi vásár! Jaj,

Részletesebben

VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF NÉPDALFELDOLGOZÁSAIBÓL

VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF NÉPDALFELDOLGOZÁSAIBÓL BOROS-KONRÁD ERZSÉBET VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF NÉPDALFELDOLGOZÁSAIBÓL II. KÖTET PARTITÚRÁK BOROS-KONRÁD ERZSÉBET VÁLOGATÁS BIRTALAN JÓZSEF NÉPDALFELDOLGOZÁSAIBÓL II. KÖTET PARTITÚRÁK PRESA UNIVERSITARĂ

Részletesebben

GÖRGETEG. Székely mesejáték.

GÖRGETEG. Székely mesejáték. GÖRGETEG. Székely mesejáték. SZOLGÁLÓ (a nyitott ajtóban vázákat törölget, körülötte is tele a föld leszedett virágcserepekkel. Énekli): Likas a kalapom teteje, kiláccik a hajam belőlle. Eléggé sajnálom

Részletesebben

Benedek Elek Melyik ér többet?

Benedek Elek Melyik ér többet? Benedek Elek Melyik ér többet? Arra, arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú tarka malac túr, volt egyszer egy király s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia CSUPASZÍV KIRÁLYFI Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,

Részletesebben

Karácsonyi köszöntő. Csitári-Hock Tamás. Szalapa Község Képviselő-testülete nevében minden szalapai lakosnak és családjának kívánok:

Karácsonyi köszöntő. Csitári-Hock Tamás. Szalapa Község Képviselő-testülete nevében minden szalapai lakosnak és családjának kívánok: Karácsonyi köszöntő Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt

Részletesebben

Az elátkozott királyfi

Az elátkozott királyfi Az elátkozott királyfi Milyen más címet adnál a mesének? Húzd alá a válaszokat a mesében! a) Mit kívánt a legkisebb királykisasszony? b) Mi történt a király hintajával? c) Ki segített a királynak? d) Mit

Részletesebben

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény

Mándy Iván. A huszonegyedik utca. Regény Mándy Iván A huszonegyedik utca Regény 2011 Gábor megállt az öreg, púpos hátú ház előtt, egy véznán fityegő cédulánál. Kiadó szoba Letette ráncos barna bőröndjét, kalapját feljebb tolta homlokán. Általában

Részletesebben

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj

Híres Komárom be van véve Klapka György a fővezére Büszkén kiáll a csatatérre Hajrá huszárok! Utánam előre! 02. Százados úr sejehaj 01 Klapka induló Föl-föl vitézek a csatára A Szent Szabadság oltalmára Mennydörög az ágyú csattog a kard Ez lelkesíti a magyart Föl-föl látjátok lobogómat Indulj vidáman robogó had Édes hazánkért hősi

Részletesebben

A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK

A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK Himmler Zsófia A SZÉTTÁNCOLT CIPELLŐK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely,

Részletesebben

Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében

Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében Tornai József Kheirón megtudja hogy testvére beteg A kentaur szomorú lett más lények nem tudják mi a kentaur-szomorúság nem tudják hogy négy lábba és két karba mennyivel több szomorúság fér el megmerevedett

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Palotai Boris. Hetedik év

Palotai Boris. Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Palotai Boris Hetedik év Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Palotai Boris jogutódja Milyen sovány a mérnök úr! Most is mérnök urazta, hogy a két combja közt ringott, s melle szétlapult

Részletesebben

Hallottalak sírni téged

Hallottalak sírni téged Haza melyik út vezet A szívem égtıl elzárt madár De érzem egyszer hazatalál Karodon vittél évekig És most is énrám vársz Már érzem haza melyik út vezet Nélküled minden nagyvárosban Az utcán kígyók közt

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY. 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám:

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY. 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám: ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám: TANÍTÓI PÉLDÁNY SZERVEZÉS Szükséges eszközök: színes ceruza, feladatlapok A feladatokat sorrendben kell elvégezni.

Részletesebben

1. ablaka Azt mondom a szomszéd háznak az udvarra néz az.. (mutatással) Ez a szobának az (mutatással)

1. ablaka Azt mondom a szomszéd háznak az udvarra néz az.. (mutatással) Ez a szobának az (mutatással) 1. ablaka Azt mondom a szomszéd háznak az udvarra néz az.. (mutatással) Ez a szobának az (mutatással) 2. üvege Amin átlátunk, az az ablaknak az.. 3. i t t Megkérdik tőlem: Hol van a szék? Rámutatok, s

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

NÉPDALKINCSÜNK NÉPDALÉNEKLÉSI HÁZIVERSENY. 1. Árki Bálint I. EK 1. Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri Bak Lilla 13 Ezüst

NÉPDALKINCSÜNK NÉPDALÉNEKLÉSI HÁZIVERSENY. 1. Árki Bálint I. EK 1. Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri Bak Lilla 13 Ezüst 1 1. Árki Bálint I. EK 1. Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri Bak Lilla 13 Ezüst 2. Hauer Luca Gerda I. EK 1. Hull a szilva a fáról Bak Lilla 10 Ezüst 3. Horváth Gréta I. EK 1. Hess páva, hess páva

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK

ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK GOMOR NÉPRAJZA XXXIV. VILLANYI PETER ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK DEBRECEN, 1992 TARTALOM ELŐSZÓ AMESÉLÓKRÓL A ZABARI MESÉK ÉS MONDÁK ÁLTALÁNOS JEGYEI I. LEGENDAMESÉK 1. Szent Péter szamarat árul 2. Minden rest

Részletesebben

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire

Részletesebben

Volt egyszer egy szegény

Volt egyszer egy szegény Fábólfaragott Péter Magyar népmese Volt egyszer egy szegény parasztember és a felesége. Éltek, éldegéltek kedv nélkül, mert gyermekük nem volt. Egyszer azt mondja az ember a feleségének: No, asszony, gondoltam

Részletesebben

Batsányi János: A látó

Batsányi János: A látó Batsányi János: A látó Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája; S valaki a magyar változó

Részletesebben

A legszebb magyar népmesék

A legszebb magyar népmesék A legszebb magyar népmesék ROLAND A só Volt egyszer egy öreg király s annak három szép leánya. A fél lába már a koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen ez

Részletesebben

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva

Részletesebben

Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta

Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta Kötelező versek 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN Varázskréta Ismerek egy öregasszonyt, - igazat mondok, nem tréfát - aki egyszer a tavasztól elkérte a varázskrétát. És azóta, mint a tavasz, hegyre dombra és mezőre,

Részletesebben

Somogy megyei népdalok és gyermekjátékok egy Győrött őrzött kéziratban

Somogy megyei népdalok és gyermekjátékok egy Győrött őrzött kéziratban A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei 01: 299 304 Ka pos vár, 2013 Somogy megyei népdalok és gyermekjátékok egy Győrött őrzött kéziratban Xántus János Múzeum, H-9022 Győr, Pf. 93., e-mail: perger.gyula@gymsmuzeum.hu

Részletesebben

Készülődés a húsvétra

Készülődés a húsvétra SZKb_102_14 Ahány ház, annyi szokás Készülődés a húsvétra É N É S A M Á S I K Készítette: Czincz Józsefné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM tanári AHÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS 127

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása

A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása A feladat sorszáma: 7. Standardszint: 5. A standard(ok), amelye(ke)t a feladattal mérünk: A tanulás képességének fejlesztése A tanulás képességének fejlesztése Különböző szövegtípusok hangos és néma olvasása

Részletesebben

Guy de Maupassant. Ékszerek

Guy de Maupassant. Ékszerek Guy de Maupassant Ékszerek Guy de Maupassant Ékszerek 2011 Válogatta, fordította és az utószót írta Illés Endre Fapadoskonyv.hu Kft. Illés Endre jogutódja A TELLIER-HÁZ 1 Odamentek minden este, tizenegy

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN. a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked

GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN. a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked GÁL LÁSZLÓ VERSEI KÓRHÁZBAN a fehér ágy fekete világ háromszor rab az öreg a beteg az ablak alatt tavasz születik nekik mondom irigyen nem neked és jól van így mondom magamnak és így is jól van így is

Részletesebben

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese

Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére. Pirosmalac. Hangos mese Varázsbetű Mesetár Hangos mesék, versek és ismeretterjesztő cikkek a szövegértés fejlesztésére http://varazsbetu.hu/mesetar Pirosmalac Hangos mese (A hanganyag itt található: http://varazsbetu.hu/mesetar/pirosmalac)

Részletesebben

AZ ELVESZETT ÉDEST. Igy szólt, igy esdett hevülettel, S a nő hallgatta szent gyönyörrel. Igy érzett ő is. Kebelét: Titkos érzések fölverek.

AZ ELVESZETT ÉDEST. Igy szólt, igy esdett hevülettel, S a nő hallgatta szent gyönyörrel. Igy érzett ő is. Kebelét: Titkos érzések fölverek. AZ ELVESZETT ÉDEN. Legenda.*) Legyen!" szóllott az Ur hatalma És lett azonnal, a mi van! A zűrzavar kibontakozva Feltűnt csodás pompáiban... S mi eddig rejtve szunnyadott: Alakra kelt, törvényt kapott.

Részletesebben

Tizenkettedik lecke. Az ajtóban

Tizenkettedik lecke. Az ajtóban Tizenkettedik lecke Az ajtóban Gulyás Szia, édes! Szia, kicsim! Egy picit korán jössz... Hát... én el is mehetek... Jaj, nem úgy értem! Bocsánat! Csak még nincs kész a vacsora. A vacsora a mai meglepetés.

Részletesebben

KOLLÉGIUMI KÖRÖK krk.martos.bme.hu

KOLLÉGIUMI KÖRÖK krk.martos.bme.hu Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar KOLLÉGIUMI KÖRÖK 1 krk.martos.bme.hu KEDVES HALLGATÓK! Az alábbi dokumentumban összegyűjtöttük a Karunkon működő öntevékeny

Részletesebben

Hol? Hova? Honnan? 1 ) 2 ) Kezdjük az alapszabályokkal! Figyelje meg a példákat! Bariton János, szinkronszínész. Feladatok: Hol? Hova? Honnan?

Hol? Hova? Honnan? 1 ) 2 ) Kezdjük az alapszabályokkal! Figyelje meg a példákat! Bariton János, szinkronszínész. Feladatok: Hol? Hova? Honnan? Hol? Hova? Honnan? 1 ) Kezdjük az alapszabályokkal Kétdimenziós tárgyak, egy tárgy teteje: Hova? -ra/-re, Hol? -n/-on/-en/-ön, Honnan? -ról/-ről Háromdimenziós tárgyak (belseje): Hova? -ba/-be, Hol? -ban/-ben,

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

A Cseppnyi Önbizalom kútja

A Cseppnyi Önbizalom kútja Bertóti Johanna A Cseppnyi Önbizalom kútja Szereplők: Fodor testvérek (kertészlegények) Bodor Magnólia, tündér Kuruzs Ló Utolsó Sárkány Kurta Farkú Malac Félénk Tigris 1 1. jelenet Kert. Csukott szirmú

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben