A húsvét felidézése a Bibliából 3. HÚSVÉTI GYERMEKÜNNEPÉLY
|
|
- Hanna Fábiánné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 3. HÚSVÉTI GYERMEKÜNNEPÉLY : Az ószövetség népe 1500 éven át minden esztendőben megemlékezett arról, hogyan szabadultak meg az egyiptomi fogságból. Ez volt a páska ünnepe, amikor egy bárányt áldoztak Istennek. Szabadulásuk éjszakáján csak azok menekültek meg, akik az áldozati bárány vérét ajtajuk fájára hintették. A bárány vére volt a szabadságuk ára. A Bárány vére ment meg mindannyiunkat a bűn rabszolgaságából; Jézus vére, az égi Bárányé. Ének: (javaslatok: 1. Aki hozzám fordul Kicsiny kis fény c. kötetből 6 sz ének 2 Áldott légy Istenem 9 sz ének 3 Áldott légy, jó Atyám 10 sz ének) Vers: ROBERT CRASHAW: A KERESZTEN (ejtsd: Robert Krasó) Lábad, mely járni mennyei Javunkért annyiszor szokott, Bénán csügg. Sós ár szennyezi: Szent véred rácsorog. Magad-szétosztó két kezed Nem mozdul, s mégis folyton ad. Ó, adjon is, mert bár szegek Ütötték át, mégis szabad! A húsvét felidézése a Bibliából Szereplők: beszélő, fiúk kórusa, lányok kórusa, lányhang, fiúhang. : Az utolsó hét szépen indult: Jézus tanítványaival bevonult Jeruzsálembe. Gyermekek kórusa fogadta. LÁNYOK: Áldott a király, aki az úr nevében jön! FIÚK: Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban! EGYÜTT: Hozsánna a Dávid Fiának!
2 VERSBETÉT BÓDÁS JÁNOS: VIRÁGVASÁRNAP Csak hulljatok virágok, pálmaágak, Csapongjon a piros szárnyú öröm S higgyétek, hogy Dávid utódja jön Szabadságszerző, győzelmes királynak. Ő látja már, hogy messze mint a felleg, Fekete átkok varjúraja vár És szárnyra kap, s hogy nemsokára már Káromkodnak, akik most énekelnek. Ő tudja már, hogy egyedül lesz s hitvány, Ijedt szívvel fut szét a sok tanítvány, Nem marad bennük se remény, se hit S egy szürke fa a borzongó erdőbe, Mintha tudná, hogy kereszt lesz belőle, Meg-megrázza zörgő leveleit KÁDÁR IMRE: VIRÁGVASÁRNAPON Dicsőség királya! Néped ezt kiáltja Jó kedvében, örömében Üdv Neked! Hozsánna! Utad ékesítik, Zöld ágakkal hintik, Zöld ágakkal, virágokkal Üdv! Hozsánna! mindig! Kezeikben pálma, Úgy követnek áldva. S hangzik egyre lelkesedve: Üdv Neked! Hozsánna! Nagy tiszteletedre Ruháik levetve, Sok sereggel, dicsérettel Mennek ünnepelve! Kegyes Jézus! engedd, Hogy én is elmenjek Híveiddel, Hozzád hittel, És Hozsánnát zengjek. Bűn levetésével Hódolatom tészem: Pálmaágam: imádságom Fogadd szent tetszéssel. Hozsánnákat zengve, Szent Jeruzsálembe Nagy szerelmed, győzedelmed Engem is vigyen be!
3 Dicsőség Királya Légy örökké áldva! Örökké és mind örökké Üdv Néked! Hozsánna! *************************************** Jézus elfogatása és szenvedése előtt a tanítványaival töltötte az estét. Az utolsó vacsora ideje volt ez. Evés közben Jézus szomorúan mondta: FIÚHANG: Bizony, mondom néktek, hogy egy közületek elárul engem. FIÚK: Csak nem én? LÁNYOK: Csak nem én? : Amikor Jézus a kovásztalan kenyeret és a szőlő levét adta tanítványainak, kiosont a teremből Júdás. Elment a papi vezetőkhöz és elárulta az Üdvözítőt. Jézus ezután a Gecsemáné kertjéhez ment a tanítványokkal. Ott fogták el Őt. FIÚK-LÁNYOK együtt: Először Annáshoz, a főpap apósához vitték. Kihallgatták. Másodszor Kajafás, a főpap elé hurcolták. Kihallgatták. Harmadszor a zsidó Magas Tanács hallgatta ki. A Magas Tanács átküldte Pilátushoz. Negyedik kihallgatás. Pilátus Heródeshez küldte. Ötödik kihallgatás. Hatodszorra ismét Pilátus elé került. LÁNYHANG: Ütötték, megalázták, kihallgatták mind a hat helyen. FIÚK: Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik. Akkor a helytartó megostoroztatta Jézust. A római katonák töviskoronát húztak a fejére. Pilátus mégsem hitte, hogy Jézus bűnös. A papok által feltüzelt tömeg azonban Jézus halálát követelte. FIÚK-LÁNYOK együtt: FESZÍTSD MEG! FESZÍTSD MEG! Pilátus, engedve a zsidó vezetőknek, kereszthalálra ítélte őt. Akkor kivitték a Golgotára, és végrehajtották a halálos ítéletet. (Itt lehet a szöveg alatt egy rövid, halk zeneszó: zongora vagy orgona pl:ó véráztatta szent fej) LÁNYOK Déli tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. FIÚK Három óra tájban Jézus felkiáltott:
4 FIÚHANG: Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el engemet? Hamarosan ismét kiáltás hallatszott FIÚHANG Beteljesedett! EGYÜTT És íme a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. Ének vagy zenei betét Estefelé Arimátiai József elkérte Jézus testét Pilátustól, aki engedélyt adott a temetésre. Nikodémus balzsamot és illatos füveket vitt. Ezekkel együtt göngyölték be fehér gyolcsba Jézus testét, majd József új sírjába helyezték el. A sziklasír szájához követ hengerítettek. LÁNYHANG Ezzel azonban a főpapok és farizeusok nem elégedettek meg. FIÚHANG Odamentek Pilátushoz és így szóltak: FIÚK Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy a tanítványai odamenjenek és ellopják őt, aztán azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Pilátus azonban ezt válaszolta: Van őrségetek, menjetek őriztessétek ti, ahogyan tudjátok! Erre ők elmentek és lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették. LÁNYOK Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. (Innen ismét lehet a szöveg alatt halk orgona, zongora vagy énekszó, a feltámadásról) FIÚK A hajnali sötétség ideje alatt azonban Isten angyala leszállt, elhengerítette a követ és az Atya nevében életre szólította Jézust. LÁNYOK Az asszonyok a sírnál találkoztak az angyallal, akinek tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó, és így szólította meg őket: FIÚHANG A megfeszített Jézust keresitek? Nincsen itt, mert feltámadt! Menjetek gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül! Ének (javaslat: Hallelu-, Hallelu,- a Kicsiny kis fény c. énekes 53 sz)
5 JAVASOLT VERSEK Túrmezei Erzsébet: HÉTKÖZNAPOK HÚSVÉTI FÉNYBEN Győzelmet vettél, ó Feltámadott! Minden reggel elénekelhetem, s boldog húsvéti fény ragyogja be új napom, útam, egész életem. Hisz Jézus Krisztus, a Feltámadott, jár aznap is előttem és velem. Nyomában új szolgálat, feladat, új erő vár, új öröm, győzelem. Győzelmet vettél, ó Feltámadott! jöhetnek borús és nehéz napok, zengve kisér az ének ritmusa: a Győzelmes nyomában járhatok. Jöjjetek, énekeljetek velem, és énekelje egész életünk! A Győzelmes nyomában járhatunk, S vele győztesen célhoz érhetünk. Henry Francis Lyte: MARADJ VELEM, MERT MINDJÁRT ESTE VAN Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó el ne hagyj, Uram; Nincs senkim és a vígaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó maradj velem. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kisértőmet el, Nincs más vezérem, nincs más mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz. Sír, halál-fúlánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem. Húnyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem. Áprily Lajos fordítása Ismeretlen V.sz-i görög szerző: ÚR JÉZUS, NÉZZ LE RÁM Jöjj, mosd le bűnömet, Sok földi szenvedély kötöz: Jöjj, oldj fel engemet.
6 Gond és bú látogat; Hű szolgád: ízleljem igért, Szent nyugodalmadat. Ne tévedhessek el; A menny felé sötéten át Te légy az úti jel. Ha nő a félelem, Ár zúg és ellenség szorít, Légy, Megváltóm, velem! Ha elvonul az ár, Te szent derűd derítsen és Az örök napsugár. Áprily Lajos fordítása Páskulyné Kovács Erzsébet: FELTÁMADT A MESTER Még lebegett a hajnal lilába szőtt fátyla, Még véres volt a tegnapi kereszt. A tanítványokban ott ült a félelem: A temetőkertben a csend ébredett. Még felzokogtak az asszonyi lelkek, Mint mikor fellegtől az ég elborult: Megrázza a vihar a nagy mindenséget, s mindent összetörve elvonul. - A temetőben egy kicsi ösvényen nesztelenül osont Mária. Lelkében egy összetört világ: Mindegy! A Mestert meg kell látnia! - Feltámadott! Feltámadt a Mester! Ezt a hajnalt várták ezer évek: Amikor a kárhozat helyébe A megváltás békessége lépett. Feltámadás, megváltás, békesség Az isteni terv drága valósága. Az édeni ígéret beteljesülése: A bűnös ember megszabadítása.
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?
Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve
PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
SZIFON.COM CSAPAT. Húsvét Nyuszifon
SZIFON.COM CSAPAT Húsvét Nyuszifon SZIFON.COM Nyuszifon? Ezt az ibook-ot azért készítettük, hogy megmutassuk Nektek, mennyire egyszerű egy ilyen könyvet létrehozni. A Nyuszifon könyvben gyerekek és felnőttek
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe
VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe 2 BEVEZETŐ ÉNEK (A TEMPLOM ELŐTT) 1 Megváltó Királyunk elébe megyünk. Méltó tisztelettel Urunkhoz megyünk. Hozsannát kiáltson néki minden hív Dicséret és áldás
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
14. A Graduálénekek és a heti énekek
Énekrend Az énekrendrõl A Graduálének az istentisztelet központi gyülekezeti éneke. Nem az adott nap aktuális igehirdetése határozza meg, hanem az ünnep egyházi éven belüli szerepe. (Az igehirdetéshez
Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.
Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
A Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések
I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET
HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan
Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.
1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e
bibliai felfedező 1. TörTéneT: A húsvéti történet Júdás Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéneT: A húsvéti történet Júdás Olvasd el:
A Graduálénekek és a heti énekek
A Graduálénekek és a heti énekek A Graduálének az istentisztelet központi éneke, amelynek kiválasztását elsõsorban az adott ünnep egyházi éven belüli szerepe határozza meg. Alkalmazkodik egyházunk igeolvasási
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.
V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az első
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az első húsvét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Királyné Ficsor Lilla Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.
1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,
Ó én hiszek Jézusban. A H E F #m G #m A Hiszem, hogy Ő most is itt van, H E F #m G #m Itt van közöttünk, A H E C #m Kész rá, hogy meggyógyítsa életem,
Ó én hiszek Jézusban H Ó én hiszek Jézusban, H Hiszem, hogy Ő Isten Fia, H Hiszem, hogy meghalt és feltámadt. H Bűnömért megfizette az árat. H F #m G #m Hiszem, hogy Ő most is itt van, H F #m G #m Itt
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
LUKÁCS EVANGÉLIUMA io~- {. FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT DR. PRŐHLE KÁROLY. teológiai akadémiai tanár
LUKÁCS EVANGÉLIUMA FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT 1990 - io~- {. DR. PRŐHLE KÁROLY teológiai akadémiai tanár EVANGÉLIKUS EGYETEMES SAJTÓOSZTALY Budapest, 1966 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés.,. 1. Lukács, a szerző 2.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok
FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS
FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt
Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise. - rockopera -
Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise - rockopera - 1. INTROITUS EGYEDÜL VAGYOK, ÁLLJ MELLÉM, LÉGY VELEM! NEM MONDJA SENKI, HOGY MIT KELLENE TENNEM, NEM TUDJA SENKI, HOGY MIBEN KÉNE HINNEM. NEM
Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk
Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságtok. Luk. 21.28 Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!
SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol
Mindszenty bíborossal
K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)
f mf f Pap: Istenem, jöjj segítségemre. (keresztvetés) f mf f Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva) f mf f Mind: Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. (fölegyenesedünk)
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Péter és az ima hatalma
A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán
Böjti csönd Böjti tisztulás Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán Jó reggelt! :) Új nap, tiszta lap! Míg mások mindenfélével foglalkoznak a reggeli kapkodásban, a legjobbat teszi az, aki időt ad
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:
Tolcsvay László Tolcsvay Béla: Magyar Mise Szövegkönyv
Tolcsvay László Tolcsvay Béla: Magyar Mise Szövegkönyv INTROITUS - Bevezetés Egyedül vagyok, állj mellém, egyedül vagyok, állj mellém, egyedül vagyok, állj mellém, légy velem! Nem mondja senki, hogy mit
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
Rembrandt Harmenszoon van Rijn
Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás
Jézus 5 mély sebéhez ima:
Sötétség lett Sötétség lett, midőn a zsidók Jézust keresztre feszítették volna. 9 óra tájban Jézus megszólalt, hangos szóval mondván: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! és lehajtá fejét,
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS
Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16 Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5
TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány
www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány Bel- és a sárkány A könyv a Bel és a sárkány [a Dániel] A történelem a megsemmisítése a Bel- és a sárkány, Levágta, a Daniel
NYILVÁNVALÓ SZERETET
Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző
Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).
Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,
Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31
Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február
Végső dolgok - Egy végtelen világ
Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten hirnöke
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten hirnöke Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...
Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2
MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.
2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,
BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz
BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon
Salamon, a bölcs király
A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA
A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.