Az illulisati szép napok után végül megtaláltuk a rést a jégen, és visszatértünk Aasiaatba. Sajnos ennek a településnek a nevét mindig rosszul írom.
|
|
- Dezső Lukács
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az illulisati szép napok után végül megtaláltuk a rést a jégen, és visszatértünk Aasiaatba. Sajnos ennek a településnek a nevét mindig rosszul írom. Talán egyszerűbb lenne, ha a másik két nevéből választanék egyet, de a dán-magyar ismerőseink sem hívják már Egedesmindének, így mi is az inuit elnevezés mellett maradtunk. Tervünk az volt, hogy most kisebb lépésekben, lassabban hajózunk vissza dél felé. Az első napi szakaszt ennek megfelelően csak Kangatsiaq-ig terveztük, ami nem több, mint 35 mérföld. Persze erre is igaz volt Orsi megjegyzése, miszerint majd kiderül, mert ugye errefelé is csalinkáztunk egy kicsit a bálnákat hajkurászva. Most már sietnünk sem kellett, így azután amikor megláttuk a bálna kifújásokat nem volt kérdés, a nyomukba eredtünk. Mindannyian ott álltunk a fedélzeten, lesve a hol itt, hol ott felbukkanó óriásokat. Egészen különleges érzés még így sokadszorra is.
2 Ennek a szakasznak másik fontos eseménye Mókuska becenevű automata kormányunk megbetegedése volt. Mókuska meghajtását parányi bordásszíjak biztosítják, s ezek egyike most megadta magát. Bár elsőre nem tudtam meglátni ennek az eseménynek a jó oldalát, azonban egy kicsit megnyugodva mégiscsak rájöttem micsoda szerencse, hogy így történt. Egy ilyen bordásszíj szakadás sokkal jobb két nappal az utunk vége előtt, mintsem a jövő szezonban két nappal az indulás után! Valamikor pedig ennek is el kellett romlania - hiszen már nem fiatal darab-, és akkor már ez a szerencsésebb választás. Kangatsiaq kicsi település, vagy pontosabban fogalmazva inkább olyan kopott, lelakott. A házak kicsit összevisszák, kopott festéssel, gyakran sok lommal a majdnem azt mondtam a kertben, de ez inkább úgy igaz, hogy a ház körül. Ennek ellenére mi három remek és szeles napot töltöttünk a település szerény védettségű kikötőjében egy nagyobbacska, tradicionális halászhajó oldalához kötve. Érkezésünkkor ott még egy MINA nevű kis halászbárka állt, amelyiket készségesen átkötöttek harmadiknak a mi külső oldalunkra. MINA gazdájával legnagyobb meglepetésünkre később Sisimiutban is többször találkoztunk. Igaz, ott halászbárka helyett taxit vezetett. Ezen a településen teljesedett ki a téli csizmáink palettája, nem is akárhogyan. Még Godhavnban történt, hogy Csenge kapott egy szuper, bélelt svéd gumicsizmát, olyat ami a rajta lévő tanúsítvány szerint -40 fokig kellemes viselet. Hát kell ennél jobb? Itt Kangatsiaq-ban azonban szintén épp kiárusítás volt a szuper csizmákból, így Kristóf kapott egy Baffin márkájú igen csinos csizmácskát, ami a papír szerint -60 fokig használható, s mindezeket verte Orsi legújabb hótaposója, amelyikre már rá merték írni, hogy -100 fokig hordható. Persze ez vélhetően amolyan számháború, mint a fényképezőgépeknél a pixelszám. Az azonban biztos, hogy ezekben nem fázik majd a család, s most már csak a kapitánynak kell valamiféle jobb lábbeli.
3 Ezeken a településeken az utcák girbegurbák, nem csoda, hisz a csupa szikla szigeteken a természet nem városépítészeti szemmel helyezte el a gránittömböket. Így azután szegény ember vízzel főz alapon az óvoda is egy ilyen nagyobb szikla tetejére került. Mit ne mondjak, a jószándékból odahordott kevéske homok lehetővé tette ugyan, hogy Kristóf kedvére játszhasson imádott markolójával (hacsak nem kevesellte az ott felgyülemlett 5-6 centi sóderszerűséget), ám ettől a játszótér még nem lett EU konform, korántsem. A jó élethez azonban kevéske is elég, így mi mindannyian jól éreztük magunkat. A nagy szelek elmúltával tovább indultunk, és ismét meglátogattuk a Tugtulik szigetnél lévő öblöcskét. A vízállás miatt persze most sem tudtunk behajózni az öböl keskeny bevezetőjén, igy megálltunk a külső részen, de a jelen széliránynál ez is elegendő volt a szűk hely ellenére. Következő nap újra ismert helyen vetettünk horgonyt, Tasiussaq kerekded öblében. Ezúttal azonban körültekintőbben, mert ahogy néztük, az ár-apály a közeli Sisimiutnál most is 3,3 méter. A körültekintő horgonyzóhely választásnak köszönhetően, ezen az éjjelen nem lőttek a tengeralattjáróról és nyugodt volt az éjszakánk. Mivel nem siettünk, az utolsó szakaszt is megfeleztük így egy elhagyott, fű-föld házakat rejtő kis szigetig hajóztunk el. Ezeken a napokon általában mérföld körüli távolságokat tettünk meg.
4 Még javában úton voltunk a szárazföld és a sziget közti kis horgonyzóhelyünkre, mikor Csenge érezte, hogy menet közben hirtelen lelassultunk. A dolognak nem tulajdonítottunk nagyobb jelentőséget, végül is itt bármikor jöhetnek ilyen-olyan áramlások. Ám mikor már a horgonyt engedtük volna le az öbölben és hátramenetbe kapcsoltunk, akkor hirtelen kiúszott alólunk egy kb. hajónk méretű, erős tengeri indákból és egyebekből álló vízinövény csomó. Valószínűleg menet közben ráakadt a tőkesúlyunkra és ez okozta a lassulást. Még szerencse, hogy a propellerre nem tekeredett rá, nem lett volna vidám dolog az itteni vízben búvárkodva indákat vagdosni. Miután a horgonyunkat jól belehúztuk a homokos tengerfenékbe, megpróbálkoztunk a horgászással, itt azonban meglepetésünkre nem kedvelték a csalinkat a halak. A Sisimiut előtti utolsó huszonöt mérföldnek - a jóval korábban letöltött időjárás előrejelzés, valamint a barátaink által rendszeresen küldött időjárás sms-ek alapján a könnyű szél és a jó idő tudatában vágtunk neki. Nem telt el azonban sok idő, és már harmadik reffre kellett kurtítanunk a nagyvitorlát. Erős negyedszélben haladtunk egy darabig, ám nem soká már növelhettük a vitorlafelületet. Sisimiut előtt azonban ismét 25 csomó fölé erősödött a szél, ami itt már totálisan szembe fújt. Ezen a sziklászátonyos szakaszon csak motorral haladhattunk. Szerencsére a hullámok nem nőttek meg túlzottan, mert hol itt, hol ott takart egy szigetecske, azonban igen lassan jutottunk előre. Jó érzés volt beérni a kikötőbe. A következő 2 napot itt töltöttük Sisimiutban, ahol Orsi első ízben próbálkozott meg a horgászással. Nem is kevés sikerrel! Az első nagy hal ugyan még jókora csobbanással visszahullott a vízbe, azonban rövid idő alatt megérkezett a következő, majd az azt követő, és egy órán belül hét halból öt méretes példány hevert a rakpart kövezetén. Őket ettük a következő két napon. Az éjszakák egyre hidegebbekké váltak és a kályhánkkal továbbra is sokat bajlódtunk, ezért gyakran kellett járatnunk a motort, hogy annak a fűtésével emeljük meg egy kicsit a kabin hőmérsékletét. A kidaruzásig azonban még volt egy szűk hetünk, így szeptember 26-án még egy rövidebb déli túrára indultunk, bízva a jó kalandokban, a jónak ígérkező időjárásban, s abban, hogy valamelyik éjjel egy öbölből, zavaró háttérfények nélkül láthatjuk az Aurora Borealist. Ez a déli túra olyan viccesen hangzik itt, ahol az északi sarkkör fölött vagyunk. Az első napon elhajóztunk az Anders Olsens Sund-ig ahol rövid időre ismét láttunk bálnát, s újfent tapasztalhattuk a térképek hozzávetőleges voltát. Kicsit olyan érzésünk támadt, mintha a térképkészítők hallomás és szóbeszéd alapján készítenék el a térképeiket, mert se a mélység, se a bejelölt horgonyzóhely nem felelt meg a valóságos adatoknak. Az elfelejtett és a vízből épp kilógó sziklákról már nem is beszélek. Ezzel együtt a második próbálkozásra jó helyet találtunk és nyugodt éjszakánk volt. Az esténkbe még belefért egy csónakkal való partra szállás egy kis hegymászással, és a természetre való rácsodálkozással.
5
6 Másnap korán indultunk tovább dél felé, és jó ütemben haladtunk majdnem déli 12-ig. Ekkor jött meg Dénesnek a műholdas telefonra küldött időjárás figyelmeztetése, amelyik másnapra erősödő északi szelet és erős lehűlést ígért, majd még erősebb szeleket. Kis tanakodás után úgy döntöttünk, inkább megfordulunk, mert az erős szembe szél a hideggel együtt kellemetlen párosítás lenne. A fordulás után kellemes hátszél segítette az utunkat, így nagyon jól haladtunk. Nem sokkal Sisimiut előtt azonban mégis megálltunk, a városi kikötőt egy hangulatos öblöcskére cserélve. Horgonydobás után ismét megpróbálkoztunk a horgászással, ezúttal minden képzeletet felülmúló eredményességgel. Szó szerint azt kell mondanom, hogy számolatlanul fogtuk és számolatlanul dobtuk is vissza a halakat. A sütésre megtartott példányok így is több napra elláttak bennünket reggelivel és vacsorával. Ez a nagyon hangulatos kis horgonyzóhely nem is öböl, hanem három sziget, szigetecske által védett szűkület. A parton két hétvégi házikó, egy nyugágy, két foci labda, egy hintácska, szóval minden olyan ami a mi, és Kristóf napját élvezetessé teszi. Engedtünk hát a csábításnak és másnap is itt aludtunk.
7 Bár védett a horgonyzóhely, de az erősödő és forduló szélben kicsit szűknek tűnt a hely, ezért horgonyőrséget kellett tartanunk. A horgonyőrség fárasztó egy időtöltés, ám remek lehetőség az Aurora Borealis -ban való gyönyörködésre. Az Aurora Borealisnak egyetlen hátránya az, hogy ezen az éghajlaton, szélben, elég gyorsan megalkuszik az ember a természet ezen csodájának nézegetése rovására. Ráadásul hajóról északi fényt fényképezni esélytelen, legyen az bármennyire csábító is. Másnap ismét napsütés kényeztetett bennünket ezen a remek helyen, ezért úgy döntöttünk, maradunk még egy éjszakát, csak áthelyezzük a horgonyt a várható széliránynak megfelelően.
8 Kihasználtuk a szép időt, s éltünk a remek lehetőséggel, hogy még szárazon lehúzhassuk és elcsomagolhassuk a vitorlákat. Éjszaka újabb horgonyőrség, még egy kicsit hidegebb és még egy kicsit erősödő szél. A horgonyunk ismét jól tartott, szerencsére semmi különös nem történt. Épp a reggelihez készülődtünk, mikor kíváncsiságból letöltöttem a WIBE féle navtex-es időjárásjelentést. Az éjjel erre a területre kiadtak egy Gale warning figyelmeztetést 23-as értékkel. Ez itt m/sec-ban értendő, azaz lefordítva 46 csomó, vagyis kb. 90 km/óra. Mondanom sem kell, hogy nem reggeliztünk sokáig. Ez a hely ugyan védett, de nem akartam megvárni a beígért szelet. A motorunk lassacskán ugyan, de szépen áttolt bennünket az ekkor még mindössze csomós szélben a szigetecskék közti szűkületen. Az út hátralévő részén szerencsénkre már raum, azaz nekünk kedvező irányból fújt, így gondot nem okozott, bár a hullámok azért alaposan himbálták a hajónkat. Mivel vitorláinkat előző nap gondosan elcsomagoltuk, így most csak a motorra bíztuk magunkat, és természetesen igyekeztünk a takarásokban hajózni. Gond nélkül beértünk a kikötőbe, ahol volt hely számunkra egy halászhajó oldalán. A kis motorosok szerencsénkre szabadon hagyták ennek a hajónak az oldalát, és mellette alkottak nagyobb szőlőfürtöt. Szívesen kötünk halászhajóra, megúszva ezzel az árapállyal való vesződést, s ez errefelé egyébként is egy teljesen elfogadott kikötési mód. Persze azért csak óvatosan, hisz mint a képen is látszik a halászok egyben vadászok is.
2017.augusztus
2017.augusztus 26.-29. Szombat volt, amikor búcsút intettünk King Cove-nak, és kellemes széllel kivitorláztunk az öbölből. A kellemes szél azért nem volt állandó, köszönhető a szigetek szeleket megkeverő
2016. augusztus 15. hétfő augusztus 19. péntek
2016. augusztus 15. hétfő augusztus 19. péntek Ahogy mondani szokták, fájó szívvel intettünk búcsút Nome-nak, ennek az egyszerű, ám mégis magával ragadó kisvárosnak. Bár ez esetben sietnünk épp nem kellett
2013 augusztus
2013 augusztus 18.- 22. Sisimiut után tovább szeltük a habokat észak felé. Estére meg is tettünk 45 mérföldet és óvatosan behajóztunk egy jó védelmet ígérő öbölbe a Nordre Stroemfjord bejáratánál. A látványra
2016. július 24. vasárnap augusztus 3. szerda
2016. július 24. vasárnap augusztus 3. szerda A Herschel Islandról még aznap este elindultunk, ugyanis kis sárga műholdas eszközünkre üzenet érkezett: Legyünk biztosak benne, hogy augusztus 1.-re erős
Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat.
Átkelés Grönlandra Július 05-én reggel indult Pisti repülője hazafelé, és még aznap este megérkezett Szabó Dénes, akivel társak leszünk a Grönland felé való átkelésben. Ezt amolyan fiús kalandnak terveztük
2015. augusztus augusztus 12-13
2015. augusztus 11. Visszatért a 20-25 csomós szél. Partra szálltunk, hogy bejelentkezzünk a rendőrségen, mert bár már majdnem két hete az országban vagyunk, településen még nem jártunk. A jó hír az, hogy
2016. augusztus 12. péntek augusztus 14. vasárnap
2016. augusztus 12. péntek augusztus 14. vasárnap Nome egyszerű kisváros, mely se a kikötőjét se a városkát tekintve nem különleges, sőt. Mégis: felejthetetlen napokat töltöttünk el itt. Érkezésünkkor
Ugyan van még egy-két tisztázandó részlet, például a hazajutásunk módja, de lassacskán minden megoldódik.
A bálnavadászat után tovább haladtunk és este már Kangamiutban szembesültünk a bőséges faunával. A rengeteg sirálynál csak a megszámlálhatatlan légy volt több, és horgászat közben itt sem dőlt meg az öt
keleti lehet. Még szerencse, hogy keleti szél esetére van egy másik öböl (csak öböl) a sziget túlsó oldalán.
Miután nem sikerült Illulisatba behajóznunk, és az észak felé vezető utat is elzárta a jég, így jutottunk el a Disco Island déli csücskén fekvő Godhavn városkájába. A hajdan szép napokat megélt település
2017.július 29.- augusztus 6.
2017.július 29.- augusztus 6. Miután magunk mögött hagytuk a nem mindennapi Bogoslof vulkánt, egy hosszú nyugati út vette kezdetét. Magunk sem gondoltuk, hogy ilyen hosszú lesz, de az időjárás kedvező
2017. szeptember 01. szeptember 03.
2017. szeptember 01. szeptember 03. Miután e közel három napos nehéz utat követően végre elértük Kodiak szigetét és sikeresen lehorgonyoztunk, mély álomba merültünk. Az idő, ami az éjszakából még maradt,
2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül
2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta
2016. szeptember 2. péntekszeptember
2016. szeptember 2. péntekszeptember 6.kedd Délután volt már, amikor Sand Pointból kihajóztunk. Ez azonban nem a késlekedésünknek róható fel, egész egyszerűen ekkor volt célszerű elindulnunk, hogy még
Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló
Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli
Augusztus elseje volt amikor búcsút intettünk Grönnedalnak és tovább indultunk az innen kb. 250 mérfölddel északabbra fekvő Nuuk, a főváros felé. Igyekeztünk nagy léptekkel haladni, és még ha csábított
2014. július 29.-augusztus 1.
2014. július 29.-augusztus 1. Nagy nap ez a mai: 9.15-kor elindultunk, hogy áthajózzunk Kanadába. Egyenes vonal mentén kb. 370 tmf, de mi biztosan nem tudunk majd egy egyenes mentén haladni, tehát több
Kora délutánra megközelítettük Illulisatot 9 mérföldnyire. No, ott kezdődött csak a tánc! Csenge az árboc tetejéről figyelte a szinte zárt jégben a
2015. július 19. A fiúk, mármint Zoli és Totó hajnalban keltek, hogy útnak induljunk Illulisat felé. A hajnal, mint kifejezés persze kicsit furcsa itt, ahol éjjel is nappali világosság van. Az indulást
2016. július 23. szombat július 24. vasárnap
2016. július 23. szombat július 24. vasárnap Az indulásunk mint rendesen most is kapkodós lett. Bár a beszerzéseket az előző napokban elvégeztük, de friss ropogós időjárás és jégjelentést ugye csak az
Hajónapló július 8.
Hajónapló 2015. 2015. július 8. Reggel fél 7. Megérkezik Szilvia barátnőm és Levi, hogy kivigyenek bennünket a reptérre. Már a szemük se rebben a csomagjaink láttán, pedig erősen hasonlítunk egy afgán
2012. augusztus 30- szeptember 1.
2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó
2017.augusztus7.- augusztus13.
2017.augusztus7.- augusztus13. Miután eldöntöttük, hogy utunkat innen kezdve kelet felé folytatjuk, felhúztuk a horgonyt, hogy kihajózzunk a dagállyal. Azonban úgy tűnt, döntésünkkel sem a természet, sem
2014. július 24.-28.
2014. július 24.-28. A Kapitány ma végre elérkezettnek látta az időt az indulásra. No, azért még nem Kanadába, csak egy kicsit északabbra a part mentén. Mielőtt azonban elkötöttük volna a hajót jelenlegi,
KÁOKSZI Vizsgafejlesztő Központ Földrajz próbafeladatok Minta
10. FELADAT a) Jelölje betűkkel, hogy a felsorolt városi funkciók közül melyik a legjellemzőbb a nagyváros számokkal jelölt részeiben! (Egy funkcióhoz több szám is tartozhat.) a. Szolgáltató funkció:.
2016. augusztus 27. szombat- szeptember 1. csütörtök
2016. augusztus 27. szombat- szeptember 1. csütörtök Miután jót aludtunk e False Pass-hoz közeli hullám védett, de nyitott öbölben, reggel tovább indultunk a 36 mérföld távolságra lévő King Cove kikötője
2012. szeptember 16. vasárnap
2012. szeptember 16. vasárnap Elérkezett a tovább indulásunk napja, mára már nem ígértek esőt, s a szelek is mérséklődtek. Az előrejelzés érdekes módon nagyjából pontatlan volt. Igaz nem esett, -s ez jól
2015. augusztus 17. 2015. augusztus 18-20.
2015. augusztus 16. Ilyen indulásban sem volt még részünk! Itt az Északnyugati átjáróban - joggal mondhatom, hogy teljesen a közepén, ahol madár is alig jár, legfeljebb néhány jegesmedve - 4 vitorlás hajózott
Szilveszter az Adrián, 2015/2016
Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
2016.augusztus 4. csütörtökaugusztus
2016.augusztus 4. csütörtökaugusztus 12. péntek Sok latolgatás után indultunk tovább Cross Island védett öbléből, ahol még a fedélzeten való olvasgatásra is volt lehetőségünk. Nehéz volt a több ellentétes
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat
2017.augusztus 14- augusztus 16.
2017.augusztus 14- augusztus 16. Hajónaplónk ezen napja s lapja jeles eseménnyel kezdődik, lévén augusztus 14-e Kristóf születésnapja! Ezen a napon lett nyolc éves! Ha az időzónákat egybe vetjük, akkor
2012. július 29. Vasárnap.
Még Sorvagurban voltunk amikor arról tanakodtunk, hogy melyik lenne a legalkalmasabb kiindulási pont, ha Izlandra szeretnénk áthajózni, de hamarosan rájöttünk, hogy a nagy távolság miatt ez édes mindegy.
Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.
Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal
V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés
V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,
Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek!
Nyugat Maraton kupa Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Második alkalommal állok rajthoz az Eplényi futam hosszútávján, a korábbihoz képest most ideálisak a körülmények. Tavaly a nagykabátomban
2016. augusztus 20. szombat augusztus 26. péntek
2016. augusztus 20. szombat augusztus 26. péntek Következő úticélunk a Pribilov Islands szigetcsoporthoz tartozó Saint Paul szigete volt. A déli szelet mindössze három napra váltotta fel a nekünk kedvező
Varázslatos Grönland. A Balaton család nyári élményei a jeges északon (2.) 2015/6
Varázslatos Grönland A Balaton család nyári élményei a jeges északon (2.) 56 57 Útvonalunk 2013-ban Tavaszi ruhákban a grönlandi nyárban Kristófot ideiglenesen kinevezték a dán hadihajó kapitányának Minden
Challange 11 ahogy a Moby Dick legénysége látta
Challange 11 ahogy a Moby Dick legénysége látta Az idıjárás-jelentések alapján csak sejteni lehetett, de péntek délután nyilvánvalóvá vált: ez nem olyan verseny lesz, mint amelyeken eddig voltunk. Alsóörsön
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon
Egy kezdő cangás megpróbáltatásai a Mátra Maratonon Avagy milyen mikor egy 60 éves "papa" a trecking bicóval elhúz melletted az erdőben :) Készítette: Lőrincz Ádám 2013. szeptember 8. Tartalomjegyzék I.
Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián
Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál
2014. Augusztus 9.-.
2014. Augusztus 9.-. Elmúlt a vihar. Másnap reggel gyönyörű napsütésre és teljesen üres öbölre ébredtünk. A többi hajó mind elindult az Észak-nyugati Átjáró felé. Nagyon élveztük a szinte tapintható nyugalmat,
A hajó. A felszerelés
Kis hajó, nagy kaland Méder Áron hatméteres vitorlásával kerülte meg a Földet CARINA (39 éves) és Áron (29 éves) a 3 év alatt 40 országot érintett, 30 000 tengeri mérföldet tett meg (55 000 km), három
ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN
ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN Bali az indonéz szigetvilág gyönyörű szigete, egyedi, színes, spirituális kultúrájáról ismert. Számos szertartása és szokása, ami több
3. nap 2014. 05. 08.
3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép
MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND
MALDÍV-szigetek: HOLIDAY ISLAND 3 csillagos, 700m x 140m, zátony: 350-400 m, 35 perc belső járattal Malé reptértől+ 5 perc hajóval: PADI búvárközponttal rendelkezik! Talán a legkedvezőbb áru sziget! A
Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben
Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel
2012. július 7. szombat, még az Orkney szigetek, Stromness
2012. július 7. szombat, még az Orkney szigetek, Stromness Az időjárásjelentés semmi jóval nem kecsegtet bennünket itt Stromnessben, de legalább úszómólónál állunk, ahonnan bármikor partra lehet menni.
Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,
Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Természettudomány középszint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 23. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. Vándortábor
Délután megérkeztünk Christianshab kicsiny kikötőjébe. Egy-egy ilyen behajózáskor mindig elolvassuk a pilot könyvet, felkészülünk egyik oldalunkkal
Augusztus 21-én nem terveztünk hosszú utat, csak átvitorláztunk a tizenegynéhány mérföldre lévő Gronne Ejland szigetcsoporthoz. A szigetek nem látogathatók. Digitális térképünkön a szigetek körül kis piros
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája
Vitor lás Magyar Vitorlás Szövetség melléklet 6-A (2016. 04.10.) Cél: MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
2017.július.27.- július 29.
2017.július.27.- július 29. Bizony vonakodva hagytuk el Dutch Harbor védett és kellemes kikötőjét. Régen nem volt már ilyen kényeztetésben részünk, de mennünk kellett, mert hosszú út várt még ránk. Az
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája
MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik I. szintű tematikája Vitor lás Magyar Vitorlás Szövetség Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése,
Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó
Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos
Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző
Poroszlói kalandok
Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
KÉPES MESEKINCSTÁR. roland
KÉPES MESEKINCSTÁR roland 3 Tartalomjegyzék Aladdin és a csodalámpa...6 Hófehérke és a hét törpe...12 Az élet vize...22 Hamupipőke...30 A méhkirálynő...38 Pöttöm Panna...46 A palackba zárt szellem...56
EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI A II-A ALTERNATIVA EDUCAŢIONALĂ WALDORF. Citit. Școli și secții cu predare în limba maghiară maternă TEST 1
EVALUARE NAŢIONALĂ LA FINALUL CLASEI A II-A 2015 ALTERNATIVA EDUCAŢIONALĂ WALDORF Citit Școli și secții cu predare în limba maghiară maternă TEST 1 Judeţul/ sectorul... Localitatea... Şcoala... Numele
A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2010. ÉVI JELENTÉSE
A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2010. ÉVI JELENTÉSE Írta: Szilaj Rezső Csodabogyós-barlang Szél-lik rendszer (közös kutatási terület a Styx Barlangkutató Csoporttal) (4440-4, 4440-83) ( KDT-
Hogyan használjunk garmin térképeket PDA-n hbk
Hogyan használjunk garmin térképeket PDA-n hbk GPS-t akarok! A feleségem már egy ideje jó sokszor hallotta ezt ez mondatot, de a vásárlás előtt még szétnéztem a piacon mi áll rendelkezésre. A kedves eladók
Lily Tiffin: A bűnjel
Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin A bűnjel (Részlet) Regény (Részlet) Lomart Kiadó A digitális kiadás a 2008-ban meg jelent ISBN 978-963-9632-15-8 számú kiadás változtatás nélküli másolata. A digitális
Kocsis György. Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére
Kocsis György Családi hétvége gyermekotthonban nevelkedő gyerekek és családtagjaik részére Az oroszlányi gyermekotthon 1967 óta áll a fővárosi gyermekvédelem szolgálatában. Kezdetben csak lány növendékei
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
Vass Tibor TENGERI HAJÓK. Jacht Akadémia 1997
Vass Tibor TENGERI HAJÓK JELZÉSEI Jacht Akadémia 1997 1 Géphajók 2 7 m-nél rövidebb és 7 csomónál lassabb géphajó bármilyen zajkeltő eszköz. Ha lehet, akkor viseljen oldallámpákat is! 3 50 m-nél rövidebb
Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright
Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,
VIHARKÁR. A bíróság feladatomat abban jelölte meg, hogy válaszoljak a felperesi kérdésekre.
VIHARKÁR A közlekedés veszélyes üzem, ezt a KRESZ is leszögezi. Hát még a vízi közlekedés, hiszen, ahogy elődeink mondták, a víznek nincs gerendája. Az ember azonban már legalább ötezer éve hajózik, vállalja
Tartalom. Bemutatkozás
Tartalom Bemutatkozás 5 nap / 4 éj Incentive vitorlázás - Horvátország Biograd Žut Dugi Otok, Otok Kornati - Biograd 8-9 5 nap / 4 éj Incentive vitorlázás - Horvátország Kaštela Trogir Rogoznica - Kaštela
Ez a nap azért megér még néhány fotót. Kristóf például nagyon lelkesen ismerkedett a csörlőkarral, és mint látjuk a kemény munka után édes a pihenés.
Július 1. vasárnap Ez a nap azért megér még néhány fotót. Kristóf például nagyon lelkesen ismerkedett a csörlőkarral, és mint látjuk a kemény munka után édes a pihenés. Zoli pedig nagyon lelkesen ismerkedett
A ÉV IDŐJÁRÁSI ÉS VÍZJÁRÁSI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA
JANUÁR 1 A 2015. ÉV IDŐJÁRÁSI ÉS VÍZJÁRÁSI HELYZETÉNEK ALAKULÁSA ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG VÍZRAJZI ÉS ADATTÁRI OSZTÁLY 2015 JANUÁR... 2 MELLÉKLETEK... 5 JANUÁR 2 JANUÁR Meteorológiai helyzet
Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat
Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat A természetvédelmi mérnök MSc szak megújult tanterve a nemzetközi irányba való nyitás jegyében külföldi terepgyakorlattal bővült. A másodéves hallgatók
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
Hollandia (2010. márc máj. 03.)
Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat
Tanár-diák terepgyakorlat a Bakonyban április
Tanár-diák terepgyakorlat a Bakonyban 2010. április 15-16. Huszonegy résztvevővel érkeztünk meg Pénzesgyőrbe a Pangea házhoz meglehetősen szomorú, csendesen esős időben. Ám a tanárokból és lelkes diákjaikból
A MEGFELEZETT AJÁNDÉK
A MEGFELEZETT AJÁNDÉK Volt egyszer egy királyfi. Ez a királyfi vadászni ment az erdőbe, s úgy belemelegedett a vadászatba, hogy egyszerre ráesteledett, s ment volna haza, de nem találta meg az utat a nagy
mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.
A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek
KÁDÁR KATALIN PARTOK ÉS KVÁZI PARTOK
KÁDÁR KATALIN PARTOK ÉS KVÁZI PARTOK EsŐMOSTA SZIGETEM TUS, 73 x 55 cm, 2006. CÍMLAP: PETRCANE/IX., 150 x 100 cm, 2008. HÁTLAP: PETRCANE/x., 150 x 100 cm, 2008. Kádár Katalin Lakás és műterem: H-1021 Budapest,
Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)
Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,
A fókuszban a gyakorlatiasság a Bácsalmás 3. lakásban
A fókuszban a gyakorlatiasság a Bácsalmás 3. lakásban Március beköszöntével a gyerekek nagyon várták már a jó időt, de a hónap elején még igencsak hidegek voltak, így rövid kinti sétákkal múlatták az időt,
2016. szeptember 13. kedd- szeptember 24. szombat
2016. szeptember 13. kedd- szeptember 24. szombat Miután Kodiak még álmos kikötőjét hasonlóképp álmos állapotunkban elhagytuk, csendesen elhajóztunk a kodiaki csatornán ama szigetecske felé melynek meglátogatásától
A NAGY HO-HO-HO- HORGÁSZ- VERSENY
Könyv moly kép ző Ki adó A NAGY HO-HO-HO- HORGÁSZ- VERSENY Írta: Csukás István Rajzolta: Sajdik Ferenc Könyv moly kép ző Ki adó A Nagy Ho-ho-ho-horgász üldögél a folyóparton. Nyár van, csönd van, süt
Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!
Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet
Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László
2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett
1 ADMIRAL TRAVEL utazási iroda, Tel:
1 COCOON MALDIVES 4-5 csillagos sziget Lhaviyani atoll, 30 perc hidroplán transzfer Maléról, 700 m hosszú, 100 m széles sziget, 145 lakrésszel. Új építésű DESIGN modern stílusú resort, meghagyva az eredeti
A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA
A BALATON LEGNAGYOBB VITORLÁSKIKÖTŐ LÁNCA VITORLÁSKIKÖTŐK A BALATON KÖRÜL 2016 BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Ha Balaton, akkor Hajózás! BAHART KIKÖTŐ LÁNCA, ILLETVE TÚRAHELYEI BAHART vitorláskikötők Balatonalmádi
Én és Ukrajna tantárgy. Óravázlat. Az óceánok természetvilága. Bakos Ilona Derceni Középiskola 2012. november 13..
Én és Ukrajna tantárgy Óravázlat Az óceánok természetvilága Bakos Ilona 2012. november 13.. TÉMA. Az óceánok természetvilága CÉL. Megismertetni a tanulókat a világóceán és óceán fogalmakkal, az óceánok
Nyári gyakorlat beszámoló
Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,
Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban
Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi
- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.
A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,
2009/1.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés
1 / 7 2012.10.03. 10:44 2009/1.sz. Hidrológiai és hidrometeorológiai tájékoztatás és előrejelzés 2009. január 16. A meteorológiai helyzet és várható alakulása Egy elvonuló hidegfront szombat reggelig főként
Komoly visszaesés az építőiparban
Komoly visszaesés az építőiparban Az építőipar hosszabb ideje tartó visszaesése júniusban is folytatódott, bár az építőipari termelés az idén júniusi, a korábbi hónapokban nagyobb arányú mérséklődésben
Kedves Uvaterv -es Vendégeink!
Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után
SZKA_106_21. Utazás a világ körül Tudósítások a világból
SZKA_106_21 Utazás a világ körül Tudósítások a világból szka106_01_d.indd 127 2007.10.16. 21:51:19 szka106_01_d.indd 128 2007.10.16. 21:51:19 tanulói utazás a világ körül 6. évfolyam 129 21/1 A kontinensek
2016. szeptember 7. szerda - szeptember 12. hétfő
2016. szeptember 7. szerda - szeptember 12. hétfő Kodiak városkájához közeledve először megcsodáltuk a függőleges sziklák szélére épített, gyönyörű kilátású házakat. Ahogy Csenge mondta: Ha itt kiengeded
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland
Erasmus Beszámoló Elgin, Scotland Fekete Regina & Garancz Lajos Bevezetés: Fekete Regina vagyok, Kereskedem és Marketing szakos, harmad éves hallgató. Garancz Lajos vagyok, Mechatronikai Mérnök szakos
MVM LASER FLOTTABAJNOKSÁG 2015
MVM LASER FLOTTABAJNOKSÁG 2015 Az MVM Sportegyesület már negyedik éve rendezője a Laser hajóosztály flottabajnokságának, amelyre az idei évben is Balatonfüreden, a Koloska kikötőben került sor. A flottabajnokságra