2016. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2016. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE"

Átírás

1 2016. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE A Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei döntőjére 2-8. évfolyamon 35 főt neveztünk. Iskolánk tanulói a több megyei lehetőség közül a hajdúnánási helyszínen mérték össze matematikai tudásukat. Az utazás költségeit a Korszerű Oktatásért Alapítvány fedezte, a nevezési díjat pedig a szülők vállalták. A versenyen a matematikai ismereteket problémahelyzetekben kellett alkalmazni. A feladatok sikeres megoldásához a szöveg megértésére, az összefüggések felismerésére, pontos számolásra volt szükség. Az ünnepélyes eredményhirdetést Derecskén rendezték. Iskolánkból három 4. és egy 6. osztályos tanuló kapott meghívást az eseményre. Díjazottak: 4. évfolyamon megyei 5.hely: Szilágyi-Farkas Zsanett /felkészítő: Zsadányi Jánosné/ 6. évfolyamon megyei 13.hely: Fodor Beatrix /felkészítő: Kissné Dobi Erzsébet/ Az évfolyamok legjobbjai csapatversenyben is részt vettek. A csapatok összesített eredményei alakították az iskolák végső sorrendjét A negyedikesek csapatban a megyében 3. helyen végeztek. /felkészítő: Zsadányi Jánosné/ A mezőny első felében végzett még: 2. évfolyam: Kerékgyártó Ádám /felkészítő: Mudráné Szilágyi Ilona/ 3. évfolyam: Tóth Kristóf /felkészítő: Oláh Ágnes/ 4. évfolyam: Jádi Péter, Kondás Kíra, Körtvélyesi Kitti, Szilágyi-Farkas Ádám /felkészítő: Zsadányi Jánosné/ 5. évfolyam: Béres Babett, Komlósi Roland, Volosinovszki Norbert /felkészítő: Nagy Gáborné/ 6. évfolyam: Miterli János /felkészítő: Kissné Dobi Erzsébet/ 7. évfolyam: Cserbán Katalin, Farkas Friderika, Gergely Kristóf, Gál Hedvig, Szalka Jázmin /felkészítő:körtefái Istvánné Pocsai Gizella/

2 A Bendegúz Gyermek-és Ifjúsági Akadémia nyelvész Nemzetközi Anyanyelvi tanulmányi Versenyére 16 alsó tagozatos és 17 felső tagozatos tanuló nevezett. Az iskolai forduló megírására február 12-én került sor. Az elsősöknek 16, a másodikosoknak 18, a harmadikosoknak és negyedikeseknek 20-20, a felső tagozatosoknak 24 feladatot kellett megoldani 45 perc alatt. A feladatlapon egyszeres és többszörös választás szerepelt. A versenyzők pontos nyelvtani ismeretei mellett szükségük volt logikus gondolkodásukra és általános műveltségükre is. Négy évfolyamon sikerül a továbbjutás a megyei fordulóra. A résztvevők évfolyamonkénti megoszlása: Évfolyam Versenyzők száma 1. - fő 2. 4 fő 3. 4 fő 4. 8 fő 5. 4 fő 6. 5 fő 7. 7 fő 8. 1 fő A megyei fordulót március 18-án rendezték meg a megyei bázisiskolában, a Huszár Gál Gimnázium és Általános Iskola és AMI-ban Debrecenben. 4. évfolyamról Kondás Kírát, Körtvélyesi Kittit, Berencsi Mónikát, Szilágyi- Farkas Zsanettet, Debreczeni Pétert és Szilágyi-Farkas Ádámot hívták be,a 6. évfolyamról Volosinovszki Vivient, a 7. évfolyamról Cserbán Katalint, Hudák Nikolettet, Gergely Kristófot, Gyuró Andrást, valamint a 8. évfolyamról Daru Enikőt. Eredményeik: 4. évfolyamon 5. helyezést ért el: Kondás Kíra és Körtvélyesi Kitti /felkészítő: Nagy Imréné/ 7. évfolyamon 7. helyezést ért el: Gyuró András 7. b /felkészítő: Körtvélyesiné Zováth Ágnes/

3 A többi helyezés: 4. évfolyam: Berencsi Mónika 10. hely Szilágyi-Farkas Ádám 16. hely Szilágyi-Farkas Zsanett 18. hely Debreczeni Péter 30. hely /felkészítő: Nagy Imréné/ 6. évfolyam: Volosinovszki Vivien 15. hely /felkészítő: Körtvélyesiné Zováth Ágnes/ 7. évfolyam: Hudák Nikolett 14. hely Cserbán Katalin 15. hely Gergely Kristóf 28. hely /felkészítő: Körtvélyesiné Zováth Ágnes/ 8. évfolyam: Daru Enikő 17. hely /felkészítő: Sólyomné Kulin Zsuzsa/ Mindenkinek gratulálunk! Március 23-án Kondás Kíra 4. a osztályos tanulót a versíró pályázat eredményhirdetésre hívták Debrecenbe, a Petőfi Sándor Általános Iskolába. Az iskola alsós munkaközössége hirdetett versíró pályázatot osztályosok részére, szabadon választott témában. Kíra 2. helyezést ért el korosztályában, az Így képzelem a szülinapom című versével. A kis poétapalántát segítette Nagy Imréné. Gratulálunk sikeréhez! A Nyílt nap keretében óvodások szüleikkel tettek látogatást a 2.a és 2.b osztályokban, ahol a leendő elsős tanítók, Urgyánné Fekete Ágnes és Mudráné Szilágyi Ilona várták az érdeklődőket. Mindkét osztályban két-két órát lehetett megtekinteni. Március 22-én óvodai csoportokat invitáltak iskolánkba az ötödikesek. Körtvélyesiné Zováth Ágnes csoportja rendhagyó magyaróra keretében adott elő egy szórakoztató mesét a nagycsoportosoknak és kísérőiknek. A programokat nagy érdeklődés övezte.

4 A Jedlik Ányos Fizika- és Matematikaverseny egyik regionális helyszíne március 2-án iskolánk volt. A regionális fordulóba azok a diákok jutottak be, akik megoldották az előzetesen kiadott 50 feladatot. Iskolánkból 9 tanuló vehetett részt ezen a megmérettetésen. Legeredményesebbek: Gergely Kristóf 100% Szalka Jázmin 93% Cserbán Katalin 91% Gál Hedvig 85,5% Gyuró András 84% A Nyíregyházán április ig megrendezésre kerülő országos döntőbe az első három tanuló jutott be. /felkészítő: Körtefái Istvánné Pocsai Gizella/ További sikereket kívánunk! Március 5-én rendezte meg a debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola az angol nyelvi akadályversenyt, melyre idén egy év kihagyás után rekordszámú csapat nevezett be (19-19). Iskolánk két csapatot indított. Az 5-6. osztályos csapat tagjai Jádi Bence, Miterli János (6.b) és Béres Babett (5.b) voltak /felkészítő: Kerek Marianna/. A 7-8. osztályos csapatban Benedek Nándor (8.b), Gyuró András és Cserbán Katalin (7.b) versenyzett /felkészítő: Erni Gabriella/. A csapatok 4 illetve 5 állomáson oldottak meg egy-egy témakörhöz kapcsolódó feladatot, illetve egy állomáson egy hosszabb kidolgozást igénylő feladatot kaptak. Az 5-6. osztályos csapat a 14. helyet szerezte meg, a 7-8. osztályosok a 13. helyen végeztek. Köszönjük a Polgármesteri Hivatalnak, hogy segítségünkre volt a gyerekek versenyre való utaztatásában. A Nemzetközi Nőnapon iskolánk női dolgozóit és nyugdíjas női kollégáit köszöntötték a hagyománynak megfelelően a férfiak. Juhász Zoltán ünnepi köszöntője után a zeneiskolás fiúk és zenetanárok léptek fel. Nagy sikere volt a fiúkórus műsorának és a tanári műsorszámoknak. Iskolánk Premier zenekara is bemutatta két saját számát. A színes hangszer-összeállítású műsort nagy tapssal jutalmazta a közönség.

5 Már hetekkel előtte lelkesen készültek a gyerekek az iskolai és a városi március 15-i műsorra. Volt diákjaink is vállalták, hogy részt vesznek a próbákon és a produkcióban. Minden szereplő kötelességének érezte, hogy a maximumot nyújtsa. Diákjaink nagyon jól szerepeltek, felkészülten adták elő a színpadon a forradalom eseményeit. A zenei elemekkel és vetítéssel tarkított színpadi megjelenítés méltóságteljes fogadtatásra talált a diákok körében, és méltán emelte a városi ünnepség fényét. A műsort összeállította és betanította Nagy Ilona. Gratulálunk az előadáshoz! Március 18-án Czentényné Zolnai Irén józsai festőművésznő kiállításán közreműködött Holbáné Imre Katalin. A Művelődési Házban tekinthetők meg a festmények, melyek a magyar tájat ábrázolják különböző évszakokban, ezek hangulatához illettek az évszakokat ábrázoló zenei darabok. A XXVIII. Hevesy György Országos Kémiaverseny megyei döntőjére 2 tanulót neveztünk 7. évfolyamon. Mindkettőjüket behívták a március 19-én rendezett versenyre. A késői visszajelzés és a tanulók sokirányú elfoglaltsága miatt a felkészülés korlátokba ütközött. A szűk időkeretet igyekeztünk maximálisan kihasználni. A felkészülésben segítettek a korábbi évek feladatsorai. A versenybizottság változatos, szerteágazó, terjedelmes, újszerű feladatokat tartalmazó feladatsort állított össze. A megoldandó problémák között szerepelt: az anyagok tulajdonságai, változásai, energiaváltozások, szétválasztási műveletek, atomszerkezeti ismeretek, periódusos rendszer összefüggései és számítási feladatok. A 90 perces feladatsor tartalmilag és formailag is változatos volt. Tanulóink remekül helytálltak. A 47 fős mezőnyben: 7.hely: Gergely Kristóf, dolgozatát továbbították az Országos versenybizottsághoz, ahol újrajavítják és sorrendezik azokat. 11 hely: Cserbán Katalin. Diákjaink a bejutott sorrenden sok helyet javítottak. Teljesítményükkel maximálisan elégedett felkészítőjük: Kissné Dobi Erzsébet szaktanár. Köszönjük tanulóinknak, hogy eredményükkel öregbítették a Móra hírnevét. Iskolánkból 20 tanulóval vettünk részt a Természettudományi Hét rendezvényein Hajdúnánáson. A következő eredmények születtek: Természetismeret 5. évfolyam Volosinovszki Norbert 5.b Puskás Borbála 5.a

6 - 17. Fejér Fanni 5.a Nagy Patrik 5.a Szobonya Mihály 5.b Toka Máté 5.b /felkészítő: Kranyikné Gyuró Erzsébet / Természetismeret 6. évfolyam - 2. Miterli János 6.b Volosinovszki Vivien 6.b Balogh Attila 6.a /felkészítő: Kranyikné Gyuró Erzsébet / Biológia 7. évfolyam - 2. Gyuró András 7.b - 4. Gergely Kristóf 7.b - 5. Cserbán Katalin 7.b /felkészítő: Kranyikné Gyuró Erzsébet / Kémia 7. évfolyam - 1. Gergely Kristóf 7.b - 5. Cserbán Katalin 7.b - 6. Gyuró András 7.b /felkészítő: Kissné Dobi Erzsébet/ Fizika 7. évfolyam - 1. Cserbán Katalin 7.b - 2. Gál Hedvig 7.a - 3. Gergely Kristó 7.b - 4. Hudák Nikolett 7.a, Szalka Jázmin 7.b - 5. Gyuró András 7.b - 7. Farkas Friderika 7.b /felkészítő: Körtefái Istvánné Pocsai Gizella/ Földrajz 8. évfolyam - 7. Almási Dénes 8.b /felkészítő: Görögh Imréné/ Hajdúdorog, április 8. Nagy Gáborné igazgatóhelyettes

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.

Részletesebben

2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Szakmai nap keretében tartottuk meg a félévi értekezletet. Az igazgatói beszámoló elhangzása után, a munkaközösségek különböző bemutató órákon, illetve azok megbeszélésein

Részletesebben

2017. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2017. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2017. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Március 1-jén vettek részt alsós tanulóink a városi maskarázó mulatságon. Előtte álarcokat, csörgő-zörgő eszközöket készítettek. Ezekkel az eszközökkel keltettek minél

Részletesebben

2017. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2017. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2017. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Az Öveges József Országos Fizikaverseny iskolai fordulójára február 7-én került sor. Számításos és teszt feladatok megoldásával adott számot tudásáról hat 8. évfolyamos

Részletesebben

2015. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2015. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2015. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE A Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei döntőjére 2-8. évfolyamon 35 főt neveztünk. A matematikai ismereteket problémahelyzetekben kellett alkalmazni. A feladatok

Részletesebben

2015. NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2015. NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2015. NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE A hagyományoknak megfelelően novemberben megrendeztük az egészségnevelési vetélkedőket. A harmadik és negyedik osztályosok közötti megmérettetésen minden osztályból

Részletesebben

I. 3.b. Mező Ádám I. 4.b. Béres Babett

I. 3.b. Mező Ádám I. 4.b. Béres Babett 2014. NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Novemberben - évek óta hagyományosan - megkülönböztetett figyelem övezi az egészségnevelést. Legnagyobb horderejű rendezvénye az Egészségnap. Különböző vetélkedők,

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Az iskola tanulói számára meghirdetett nyelvi verseny iskolánk nagy részét érintette, az első

Részletesebben

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Bolyai Természettudományi Csapatverseny

Bolyai Természettudományi Csapatverseny Bolyai Természettudományi Csapatverseny 2016. február 5 én rendezték meg a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulóit. Iskolánkból a 7. évfolyamról két csapat, a 8. évfolyamról pedig hat

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Országos fordulók helyezései Megyei és területi fordulók helyezései 1-15 Városi fordulók helyezései 1-5 Házi fordulók helyezései 1-3 Egyéni eredmények: Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Tantárgy

Részletesebben

Programtervezet Angol nyelvi verseny

Programtervezet Angol nyelvi verseny Programtervezet Angol nyelvi verseny Alsós nyelvi verseny 2014. november 24. 14:00 angol nyelvi verseny írásbeli forduló 2014. december 12. 14:00 angol nyelvi verseny szóbeli forduló 3 csoportban (3 2

Részletesebben

2013. MÁJUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. MÁJUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. MÁJUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Minden nyolcadikos tanuló megkapta a hivatalos értesítést, hogy felvételt nyert valamelyik középiskolába. A 46 tanuló döntő többségét az első helyen megjelölt iskolába,

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

2013. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Debrecenben rendezték a Hevesy kémiaverseny megyei döntőjét. 7. évfolyamon 150 tanuló dolgozatát továbbították a szaktanárok, közülük 75-en vehettek részt a versenyen,

Részletesebben

2017. JANUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2017. JANUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2017. JANUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Az 5. számú napközis csoport január 4-én Kiss Judit csoportvezetővel ellátogatott a városi könyvtárba. Az olvassuk és értelmezzük együtt foglalkozás keretében Saint-Exupéry:

Részletesebben

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon

Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon fontos tanítói, tanári feladatunk, hogy segítjük, támogatjuk

Részletesebben

2016. DECEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2016. DECEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2016. DECEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE December elsején, második alkalommal látogattak el zeneiskolás tanulóink a Szív utcai óvodába és hangszerbemutató előadással kedveskedtek a Szent Bazil Oktatási Központ

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE

A TANÉV HELYI RENDJE A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Országos fordulók helyezései Megyei és területi fordulók helyezései 1-15 Városi fordulók helyezései 1-5 Házi fordulók helyezései 1-3 Egyéni eredmények: Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Tantárgy

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

Rendezvényterv tanév

Rendezvényterv tanév Rendezvényterv 2011-2012 tanév SZEPTEMBER - Tanmenetek átdolgozás, munkatervek, foglalkozási tervek összeállítása Felelős: Kun Gáborné Kovácsné Adorján Ildikó - Szept. 29.: hulladékgyűjtés Felelős: Pusztai

Részletesebben

2016. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2016. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2016. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Április 1-jén a Diákönkormányzat fordított napot rendezett. A szünetekben vidám zene szólt az iskolarádióból. A nap folyamán lehetőség nyílt a jókedvre és a mókázásra.

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2009/2010-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2009/2010-es tanévben 1. Egyéni eredmények Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Versenyek és eredmények a 2009/2010-es tanévben Tantárgy Forduló A verseny megnevezése Eredmény

Részletesebben

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II.

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II. ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM csapatverseny Kárpátalján - megyei döntő 2017.05. 08.-09. Beregszász Gerőcs Roland Bálint 7.b Simon Bence 7.b Balogh Nóra 8.b Danó Ádám 8.b Kocsis Simon Márk 8.b Nagy Levente 8.b

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

2016.NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE

2016.NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE 2016.NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE November 8-án került megrendezésre az egészségnevelési vetélkedő iskolai fordulója az 5-6. évfolyamon. Hét csapat nevezett a vetélkedőre, mely hét állomásból állt.

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Olvasóverseny. Olvasóverseny

Olvasóverseny. Olvasóverseny Olvasóverseny Az Oxford által meghirdetett angol nyelvű olvasóversenyen, országosan két legjobb helyezést is begyűjthettünk. A legeredményesebb tanuló: Szittya Dániel 5.a osztályos tanulónk míg a legtöbb

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

Bolyai matematika verseny

Bolyai matematika verseny Bolyai matematika verseny 2015. november 5-én került sor a Bolyai matematika csapat verseny megyei fordulójának eredményhirdetésére Dunakeszin. A 4.a osztály tanulói csapatban 4. helyezést értek el. Csapattagok:

Részletesebben

2015. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2015. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2015. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Tehetségnapi rendezvényre kaptak meghívót a 6.c osztály tanulói Hajdúböszörménybe. Kedvesen fogadták őket a gimnazista diákok. Lírakedvelő Lenke néni irányításával

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

Az elmúlt időszakban is csodás eredményekkel öregbítették iskolánk hírnevét tanulóink megyei és térségi versenyeken.

Az elmúlt időszakban is csodás eredményekkel öregbítették iskolánk hírnevét tanulóink megyei és térségi versenyeken. Az elmúlt időszakban is csodás eredményekkel öregbítették iskolánk hírnevét tanulóink megyei és térségi versenyeken. Alsó tagozaton: Nagykanizsai Zrínyi Miklós Bolyai János Általános Iskola alsós területi

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/13 TANÉV Munkaközösség tagjai: Törökné Ofella Katalin(matematika) Nagy Péter(matematika,számítástechnika) Czeroczkiné Greman Andrea(matematika,földrajz)

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG

ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell. Lénárd Sándor MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI: 1.a PESTINÉ DUDÁS ÁGNES FARKAS

Részletesebben

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat 2014-15-es tanév - II. félév Iskolai versenyek Angol versmondó háziverseny: 5-. évf.: 1.Kollin Sára 5.b 1.Rózsa Noémi 5.b

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN azaz újra hoztuk a formánkat A tavaszi időszak az általános iskolások körében az igazi megmérettetések ideje. Ilyenkor történnek a nagy dolgok. Az év végi hajrá mellett iskolánk

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium. Tanulmányi Versenyek

Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium. Tanulmányi Versenyek Tanulmányi Versenyek 2009-2010 MATEMATIKA Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny Kezdő kategória: 2. fordulóba jutott Tóth Rebeka 9.E felkészítő tanár: Farkas Mária Bertalan Vera 9.B és Tóth Ádám Raymund

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

2013. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE

2013. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE 2013. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Február 15-én rendezték a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei döntőjét, amelyen 3. évfolyamon 386 fő, 4. évfolyamon 380 fő, 5. évfolyamon 378 fő, 6. évfolyamon 331

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs

Részletesebben

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN 2004/2005. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az iskolai vers- és mesemondó verseny eredményei 1. -

Részletesebben

Országos sportversenyeken elért eredményeink Megyei sportversenyeken elért eredményeink

Országos sportversenyeken elért eredményeink Megyei sportversenyeken elért eredményeink Országos sportversenyeken elért eredményeink 1996 2001 1996/97 1997/98 1998/99 1999/2000 2000/2001 1. 2. 3. 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 1. 3. 4. 5. 6. Aerobic - - - - - - - 1-1 3 1 3 2 2

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka

Felkészítő tanár Verseny neve Benevezett tanulók Elért eredmények. Szabó Anna Zsiga Ella. Zsiga Ella. Kovács Boglárka Zsiga Ella Kenderesi Blanka Ábelovszkiné Gyurján Erika Édes hazám Magyarország földrajzi és honismereti vetélkedő által meghirdetett Alföldi népszokások című rajzverseny Szabó Anna Szeged- Csanádi Egyházmegye Húsvéti rajzpályázat

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Sajgó Mátyás 8.a 22.

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Sajgó Mátyás 8.a 22. HERMANN OTTÓ ORSZÁGOS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Tóth Csilla 4.b 2. 4. évfolyam Deák Zoltánné Hajdúné Mátrai Judit Vajani Viktória 4.b 4. 4. évfolyam Deák Zoltánné

Részletesebben

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR 2018. március és április Kedves Kolléganők, Kollégák! Az iskolai rendezvények és programok havi bontásban az éves Munkatervünk alapján a következők: 2018. Március Kossuth Lajos

Részletesebben

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN "BRODARICS TERÜLETI ANYANYELVI VERSENY 13. hely: Balogh Zita (4.o) Felkészítő tanár: Horváth Ildikó 2. hely: Merzay Csenge(5.o) 2. hely: Péterffy Orsolya (5.o)

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2015/2016-os tanévben

Versenyek és eredmények a 2015/2016-os tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni versenyek eredményei Versenyek és eredmények a 2015/2016-os tanévben Tantárgy Forduló A

Részletesebben

Összesítő kimutatás a 2013/2014. tanévben versenyre jelentkezett tanulókról

Összesítő kimutatás a 2013/2014. tanévben versenyre jelentkezett tanulókról Összesítő kimutatás a 2013/2014. tanévben versenyre jelentkezett tanulókról A verseny/vetélkedő A tanuló által elért eredmény Tanuló neve András Mátyás Osz tály Oszt.főnök neve Felkészítő tanár neve elnevezése

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

A REÁL munkaközösség tervezete 2016/2017 tanév

A REÁL munkaközösség tervezete 2016/2017 tanév A REÁL munkaközösség tervezete 2016/2017 tanév Készítette: Orbán Noémi Jóváhagyta: Horváthné Páter Beatrix Igazgató Herend, 2016. szeptember 15. A munkaközösség tagjai, a tantárgyakat tanító tanárok, tanítók

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018 Készítette: Dufla Ildikó munkaközösség vezető Taszár, 2017. szeptember 18. Helyzetelemzés: Felső tagozaton tanító szaktanárok: Osztályfőnök Christ Ildikó 6.a biológia,

Részletesebben

Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8.

Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8. Lilla Téri Általános Iskola meghirdeti komplex tanulmányi versenyét, melynek időpontja: 2019. november 15. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszínei: Lilla Téri Általános Iskola:

Részletesebben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Érvényes: a 2018-2019-es tanévben történő továbbhaladásra,

Részletesebben

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19)

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) I. Rendeletben (13/2018.(VI. 14.) EMMI-rendelet) meghatározott és hozzá kapcsolódó időpontok (az alábbi időpontok a későbbiekben változhatnak) Első tanítási

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben