2015. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
|
|
- Magda Erzsébet Gulyás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2015. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE A Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei döntőjére 2-8. évfolyamon 35 főt neveztünk. A matematikai ismereteket problémahelyzetekben kellett alkalmazni. A feladatok sikeres megoldásához a szöveg megértésére, az összefüggések felismerésére, pontos számolásra volt szükség. A feladatsor értékelése adott rendszer szerint történt. A rossz válasz pontlevonással járt. Az ünnepélyes eredményhirdetést Derecskén rendezték. Iskolánkból 2 fő 3. osztályos tanuló kapott meghívást az eseményre. Eredményeik: 3. évfolyamon megyei 18. hely: Körtvélyesi Kitti 19. hely: Szilágyi-Farkas Zsanett Évfolyamtársuk: Mező Ádám 35. helyezést ért el. Csapatuk lett a legeredményesebb, a megyében 6. helyen végeztek /44 csapatból/. A tanulókat Urgyánné Fekete Ágnes készítette a versenyre. A többi évfolyam legeredményesebb versenyzői: 2. évfolyam: Patai Lukács /felkészítő: Zsadányi Csabáné/ 4. évfolyam: Volosinovszki Norbert /felkészítő: Oláh Ágnes/ 5. évfolyam: Fodor Beatrix /felkészítő: Kissné Dobi Erzsébet/ 6. évfolyam: Cserbán Katalin /felkészítő: Körtefái Istvánné/ 7. évfolyam: Cifra Diana /felkészítő: Krucsó József/ 8. évfolyam: Vislóczki Anna /felkészítő: Nagy Gáborné/ Tanulóink többsége egyénileg jól teljesített. Az évfolyamok legjobbjai csapatversenyben is részt vettek. A csapatok összesített eredményei alakították ki az iskolák végső sorrendjét Az élen debreceni, illetve tagozatos iskolák végeztek. Köszönjük tanulóink és felkészítőik eredményes munkáját!
2 A Nemzetközi Nőnapon iskolánk nő dolgozóit köszöntötték a hagyománynak megfelelően a férfi kollégák. Major Olivér ünnepi köszöntője, valamint a zeneiskolások produkciói tették emlékezetessé a rendezvényt. Jó volt közöttünk látni nyugdíjasainkat, akik velünk együtt ünnepeltek. A Jedlik Ányos Fizika- és Matematikaverseny egyik regionális helyszíne iskolánk volt. A hajdúnánási Bocskai István Általános Iskolából 11 tanuló, a Szent Bazil Oktatási Központból 1 tanuló, iskolánkból 18 tanuló versenyzett évfolyamosok. A regionális fordulóba azok a diákok jutottak be, akik megoldották az előzetesen kiadott 50 feladatot. Iskolánkból 7 fő 8. osztályos és 12 fő 6. évfolyamos. Legjobb eredményeink 6 évfolyamon születtek: Gyuró András 6. b 49 pont 98% I. díj Cserbán Katalin 6.b 48 pont 96 % I. díj Gál Hedvig 6. a 48 pont 96 % I. díj Gergely Kristóf 6. b 44 pont 88 % II. díj Szalka Jázmin 6. b 41 pont 82 % II.díj Az áprilisi országos döntőre három első díjasunkat, Gyuró Andrást, Cserbán Katalint és Gál Hedviget hívták be. Felkészítő tanáruk Körtefái Istvánné Pocsai Gizella volt. Gratulálunk és további eredményes versenyzést kívánunk! A Kálti Márk Tesztversenyt minden évben a budapesti Titok Oktatásszervező Bt. hirdeti meg. Az iskolai fordulót számos gyerek kipróbálta, a második fordulót már csak három diák írta meg március 12-én. 30 kérdés található a teszten, amelyeknek akár több megoldása is lehet. A kérdések az évfolyamokon tanult történelmi korszakokhoz kapcsolódnak, természetesen a törzsanyag mellett bőven rákérdeznek az érdekességekre, a kultúrtörténeti ismeretekre is. Ebben az évben három hatodikos mérte össze a tudását több száz más gyerekkel. Sajnos az országos fordulóba nem jutott be senki közülük. Tanulóink közül Borsó Vince tesztje lett a legjobb. A versenyt Szanicsné Nagyhaju Katalin koordinálta.
3 Március 13-án iskolai keretek között mi is megemlékeztünk az 1848/49-es szabadságharc hőseiről. Délelőtt 10 órától az alsó, 12 órától pedig a felső tagozat tekinthette meg az ünnepi emlékműsort. A fellépésre több héten keresztül készültek tanulóink, összesen 7 osztályból 28 diák szerepelt a produkcióban. A versekkel, énekkel és zászlós táncokkal színesített színdarabban az március 15-i nap eseményei elevenedtek meg a nézők számára. A diákok és felnőttek egyaránt fegyelmezetten, az ünnep méltóságát és a szereplő gyerekek munkáját megtisztelve nézték végig a hősök tiszteletére rendezett színvonalas előadást. A forgatókönyv írója és a gyerekek felkészítője Nagy Ilona volt, munkáját segítette Gyuró Mihályné. Az egyedi és rendkívül szép díszlet Görögh Imréné munkájának volt köszönhető. Március 16-án a Bolond Istók című mesejátékot és más megzenésített Petőfi verseket hallhattak a zeneiskolás gyerekek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar ének tanszék hallgatóinak előadásában. A színes díszletek, fülbemászó dallamok és a - hegedű, klarinét, bőgő, cimbalomból álló - népi zenekar elvarázsolta a közönséget. A vállalkozó kedvű gyerekek közös tánccal vehettek részt a színdarabban. Idén 5. alkalommal került megrendezésre a Szellemi Háromtusa. Nagy örömünkre szolgált a rekordszámú jelentkező. Mivel 36-an jelentkeztek iskolánkból, így egy héttel a verseny előtt selejtező fordulót rendeztünk, ahonnan 16-an jutottak tovább a versenyre. Annak megfelelően, ahogyan vállaltuk megtörtént a verseny ismertségének a növelése. Hajdúnánásról 10 tanuló képviselte az ottani általános iskolát. Kállósemjénből is tervezték 17-en részvételüket, de támogatás hiányában ők idén még nem tudtak eljönni. A verseny napján 26-an kezdték meg a küzdelmet. Hagyományosan a Blokus volt az első tusa. Ennek döntőjébe Gál Hedvig, Gyuró András, László Andrea és Mező Ádám került be. A végeredmény: I. Gál Hedvig II. Gyuró András III. László Andrea IV. Mező Ádám
4 A küzdelemben megfáradt diákokat az ebédlőben finom uzsonna várta. Ezt követte a Tamba tusa: Ennek döntőjét Gál Hedvig és Gyuró András vívta. A végeredmény: I. Gyuró András II. Gergely Kristóf III. Gál Hedvig IV. Csiszár Milán Az utolsó, mindent eldöntő tusa a Pylos volt. Itt Gál Hedvig és Szilágyi Farkas Ádám mérkőzött a végső győzelemért. A végeredmény: I. Gál Hedvig II. Szilágyi Farkas Ádám III. Gergely Kristóf IV. Czifra Balázs Az alsós kupa egy évre Szilágyi Farkas Ádámhoz került. A verseny Gál Hedvig győzelmével ért véget, aki megvédte tavalyi első helyét, ezzel a kupát végleg elnyerte. A verseny szervezője Körtefái István volt. Március 25-én került megrendezésre a Gyertek hozzánk, a vásárba! című programunk, immár 6. alkalommal, a nyílt napok keretében. Célja: Betekintés az iskola szabadidős tevékenységébe. A szabadidő hasznos, kulturált eltöltése a játékos-és ügyességi feladatok során. A régi vásárok hangulatának felidézése, átélése, közös élményszerzés. Program: Az óvodások illetve iskolánk első-második osztályos gyermekei ügyességi versenyeken vettek részt, amelyért jelképes pénzt petákot kaptak. A megszerzett pénzzel megvásárolhatták a tanulóink által készített tárgyakat. A feladatokból tetszés szerint válogathattak: volt horgászat, akadálypálya, mesekocka, rollerezés, hullahoppozás, célba dobás, ügyességi feladatok pingponglabdával és táncház is. A gyűjtött pénzt azonnal vagy összegyűjtve kedvükre elvásárolhatták.
5 Helyszín: Az új épület tornaterme volt. Az ügyességi versenyeket a földszinti termekben rendeztük. Előzetes tevékenység: Március 19-én a kisbíró kihirdette az óvodákban a vásárral kapcsolatos tudnivalókat. Ugyanezt tette március 18-án délután az Ovisuliban. A rendezvény előtti napon vásári zászlót kaptak nagycsoportos óvodásaink. Akik részesei voltak ennek a vásári forgatagnak, azok igazán jól érezhették magukat. A kitűzött cél megvalósításához hozzájárultak kollegáink és tanítványaink is egyaránt. Mudráné Szilágyi Ilona és Nagy Imréné szervezők köszönik mindazoknak a munkáját és támogatását, akik tevőlegesen hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Béres Babett és Gyúró Miklós 4. b osztályos tanulókat a versíró pályázat eredményhirdetésre hívták Debrecenbe, a Petőfi Sándor Általános Iskolába. Az iskola alsós munkaközössége hirdetett versíró pályázatot osztályosok részére, szabadon választott témában. Babett 3. helyezést ért el, míg Miki különdíjas lett korosztályában. Emléklapot kapott még Toka Máté, Szobonya Mihály és Tóth Miklós is. A kis poétapalántákat segítette Körtvélyesiné Zováth Ágnes. Gratulálunk sikereikhez! A Bendegúz Gyermek-és Ifjúsági Akadémia nyelvész Nemzetközi Anyanyelvi tanulmányi Versenyére 33 alsó tagozatos és 17 felső tagozatos tanuló nevezett. Az iskolai forduló megírására február 13-án került sor. Az elsősöknek 16, a másodikosoknak 18, a harmadikosoknak és negyedikeseknek 20-20, a felső tagozatosoknak 24 feladatot kellett megoldani 45 perc alatt. A feladatlapon egyszeres és többszörös választás szerepelt. A versenyzők pontos nyelvtani ismeretei mellett szükségük volt logikus gondolkodásukra és általános műveltségükre is. Négy évfolyamon sikerül a továbbjutás a megyei fordulóra. A résztvevők évfolyamonkénti megoszlása: Évfolyam Versenyzők száma 1. 5 fő fő 3. 9 fő 4. 9 fő
6 5. 4 fő fő 7. 2 fő 8. 1 fő A megyei fordulót március 27-én rendezték meg a megyei bázisiskolában, a Huszár Gál Gimnázium és Általános Iskola AMI-ben. 1. évfolyamról Kerékgyártó Ádámot, 3. évfolyamról Kondás Kírát, Körtvélyesi Kittit, Pócsi Dorinát, 6. évfolyamról Cserbán Katalint, Gergely Kristófot, Gyuró Andrást, 7. évfolyamról Daru Enikőt és Krucsó Annamáriát hívták be. Eredményeik: 3. évfolyamon 3. helyezést ért el: Körtvélyesi Kitti 3.a Felkészítő: Nagy Imréné 6. évfolyamon 5. helyezést ért el: Gyuró András 6.b Felkészítő: Volosinovszkiné Bocz Erika A többi helyezésről később értesítenek bennünket. Intézményünk 2014 májusában pályázatot nyújtott be Integrációs Pedagógiai Rendszer megvalósításának támogatására (IPR), melyre összesen Ft-ot nyertünk el. Ebben a projektben olyan tanulók részvétele támogatott elsősorban, akik rendelkeznek HH, HHH státuszra vonatkozó határozattal. Idén a kiírásnak megfelelően 65 tanulót vonhattunk be a programokba, ők azok, akik élvezhetik az anyagi támogatás nyújtotta előnyöket. Lehetőségünk nyílt olyan kulturális, sport és egyéb szabadidős tevékenységek megszervezésére, melynek során enyhíthetjük a szociális hátrányokkal küzdő tanulók helyzetét, erősíthetjük a szülőkkel és más intézményekkel való partneri kapcsolatainkat. A rendezvények során a tanulók által közvetlenül használt eszközök beszerzését is biztosította a pályázati forrás, melynek köszönhetően
7 sport és technikai eszközöket, sportruházatot, társasjátékokat és kézműves alapanyagokat vásároltunk diákjaink számára. Március 4-én a Partiscum Csillagászati Egyesület látogatott el hozzánk. A tornateremben felállított kupola belsejében a digitális technika segítségével ismerhették meg tanulóink a Földünk kialakulásának történetét, Naprendszerünk bolygóinak elhelyezkedését, tulajdonságait, mindennapi életét, kapcsolatrendszerét. Látványos, élethű és a gyerekek életkorához teljesen alkalmazkodó előadást láthattak a diákok. A legtöbben közülük talán soha sem éltek volna át ehhez fogható élményt, hisz családjuk anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé egy ilyen jellegű kikapcsolódás megvalósítását. Március 13-án a rendeztük meg az iskolai sportdélutánt, melynek során a hátrányos és nem hátrányos helyzetű tanulók közösen tölthettek el egy kellemes délutánt tanáraik, szüleik és diáktársaik körében. A program során a cél elsősorban a kikapcsolódás volt. A kosárlabda, foci, és floorbal mérkőzéseken a diákok küzdöttek egymással, tanáraikkal és a Kalkuttai Teréz Anya Általános Iskola tanulóival egyaránt. Az alsó tagozatos gyerekek sor - és váltóversenyekben mérhették össze tudásukat. Nagyon jó hangulat alakult ki, felnőtt és gyerek egyaránt élvezte a játék vidám pillanatait. A részt vevőket üdítővel és pogácsával vendégeltük meg, a versenyzők pedig Boci csokoládét kaptak ajándékba. A színes programok tárházát kívántuk bővíteni a március 20-án megrendezésre kerülő kézműves délután lebonyolításával. A kézműves foglalkozásokon a Winkler iskolaszertől rendelt kellékekből húsvéti ajándékok készültek, melyek egyrészt a Vásározó ajándékait gyarapították, másrészt a gyerekek otthonát díszítették. A tanulók a napközis nevelők irányításával dekorációs tojásokat festettek, képkereteket és koronát hajtogattak, ajtókopogtatókat, szélforgókat és könyvjelzőket készítettek, előre rajzolt képeket hímeztek. Április 1-jén a Mesezenekar Kft. Sicc! Pszt! című bábaelőadását tekinthették meg diákjaink, amelyet az alsó tagozatos és az ovis gyerekek számára szerveztünk. Az előadást igen nagy érdeklődés övezte, a kicsik tetszését rendkívüli módon elnyerte Sicc története. A szomorú kismacska barátokra
8 szeretett volna szert tenni, és álma a színpadon válik valóra, amikor a mesélő odavarázsolja a rókát, a kutyát, az egeret és a többi kis állatot. A HH és HHH tanulók számára a projekt keretében vásároltunk tornacipőt és a technika csomagot, mely főként rajzeszközöket tartalmazott (festék, ecset, olló, ragasztó stb.), emellett sikerült új sporteszközöket, társasjátékot és kézműves kellékeket is beszereznünk. A IPR programsorozat egy újabb lehetőséget teremtett, hogy tanulóinknak hasznos szabadidős tevékenységeket szervezzünk. Amennyiben ez a támogatási forma idén is elérhetővé válik, mindenképp pályázni fogunk, hogy újabb anyagi forráshoz juthasson iskolánk. Hajdúdorog, április 10. Nagy Gáborné igazgatóhelyettes
2016. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE
2016. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE A Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei döntőjére 2-8. évfolyamon 35 főt neveztünk. Iskolánk tanulói a több megyei lehetőség közül a hajdúnánási helyszínen mérték össze
RészletesebbenFIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés
y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta
RészletesebbenMegyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK
Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.
Részletesebben2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE
2016. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Szakmai nap keretében tartottuk meg a félévi értekezletet. Az igazgatói beszámoló elhangzása után, a munkaközösségek különböző bemutató órákon, illetve azok megbeszélésein
RészletesebbenPRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016
PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.
Részletesebben2017. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE
2017. FEBRUÁR HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Az Öveges József Országos Fizikaverseny iskolai fordulójára február 7-én került sor. Számításos és teszt feladatok megoldásával adott számot tudásáról hat 8. évfolyamos
RészletesebbenFizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny
Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban
Részletesebben2013. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
2013. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Február 15-én rendezték a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei döntőjét, amelyen 3. évfolyamon 386 fő, 4. évfolyamon 380 fő, 5. évfolyamon 378 fő, 6. évfolyamon 331
RészletesebbenJobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9
Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS
Részletesebben2015. NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE
2015. NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE A hagyományoknak megfelelően novemberben megrendeztük az egészségnevelési vetélkedőket. A harmadik és negyedik osztályosok közötti megmérettetésen minden osztályból
RészletesebbenÖsszefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről
Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének
RészletesebbenSZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember
RészletesebbenA GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:
Részletesebben2017. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE
2017. MÁRCIUS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Március 1-jén vettek részt alsós tanulóink a városi maskarázó mulatságon. Előtte álarcokat, csörgő-zörgő eszközöket készítettek. Ezekkel az eszközökkel keltettek minél
RészletesebbenMűvészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: A nyelvi témahét ( 2018. november 12-16.) programsorozat keretei között került megrendezésre 2018. november
RészletesebbenAdventi ünnepkör alsó tagozatban
JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a
RészletesebbenI. Szitás Róbert 18.000 gr,
Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,
RészletesebbenDiákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.
Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom
RészletesebbenSzeptemberi októberi programok
Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben
Részletesebben2013. MÁJUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
2013. MÁJUS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Minden nyolcadikos tanuló megkapta a hivatalos értesítést, hogy felvételt nyert valamelyik középiskolába. A 46 tanuló döntő többségét az első helyen megjelölt iskolába,
RészletesebbenDIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
RészletesebbenSzeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
RészletesebbenA Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:
A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI
Részletesebbenes tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem
2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában
RészletesebbenI. 3.b. Mező Ádám I. 4.b. Béres Babett
2014. NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Novemberben - évek óta hagyományosan - megkülönböztetett figyelem övezi az egészségnevelést. Legnagyobb horderejű rendezvénye az Egészségnap. Különböző vetélkedők,
RészletesebbenKUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
RészletesebbenBeszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről
Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Az iskola tanulói számára meghirdetett nyelvi verseny iskolánk nagy részét érintette, az első
RészletesebbenGratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
RészletesebbenProgramtervezet Angol nyelvi verseny
Programtervezet Angol nyelvi verseny Alsós nyelvi verseny 2014. november 24. 14:00 angol nyelvi verseny írásbeli forduló 2014. december 12. 14:00 angol nyelvi verseny szóbeli forduló 3 csoportban (3 2
RészletesebbenKERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG
1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:
RészletesebbenSZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember
Részletesebben2013. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
2013. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Debrecenben rendezték a Hevesy kémiaverseny megyei döntőjét. 7. évfolyamon 150 tanuló dolgozatát továbbították a szaktanárok, közülük 75-en vehettek részt a versenyen,
Részletesebben2016. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE
2016. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE Április 1-jén a Diákönkormányzat fordított napot rendezett. A szünetekben vidám zene szólt az iskolarádióból. A nap folyamán lehetőség nyílt a jókedvre és a mókázásra.
RészletesebbenVersenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.
Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben
RészletesebbenFöldes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
RészletesebbenAz alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.
Részletesebben2015. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
2015. ÁPRILIS HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Tehetségnapi rendezvényre kaptak meghívót a 6.c osztály tanulói Hajdúböszörménybe. Kedvesen fogadták őket a gimnazista diákok. Lírakedvelő Lenke néni irányításával
RészletesebbenVersenyeredmények 2013-2014-es tanév
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen
Részletesebben5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.
Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely
RészletesebbenNév oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
RészletesebbenVERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,
RészletesebbenAugusztus. Szeptember
A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos
RészletesebbenVERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN
VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN "BRODARICS TERÜLETI ANYANYELVI VERSENY 13. hely: Balogh Zita (4.o) Felkészítő tanár: Horváth Ildikó 2. hely: Merzay Csenge(5.o) 2. hely: Péterffy Orsolya (5.o)
Részletesebben!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
RészletesebbenAranyosok Arany-hete
Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk
RészletesebbenVersenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben
Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny
RészletesebbenA Haza és haladás vetélkedő döntője
A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy
Részletesebben-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.
-1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók
RészletesebbenA Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,
RészletesebbenSzent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018
Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 munkaközösség tagjai Tereminé Horváth Ildikó Baltighné Kozma Marianna Dancs Julianna Barizs Tünde Horváth-Bócsi Irén Kozma Csabáné Serly Anikó Zagyva Klára
RészletesebbenPALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve
A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus
RészletesebbenDIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK
DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános
RészletesebbenTANULMÁNYI VERSENY. Emlékeztek? 2. évfolyam
TANULMÁNYI VERSENY Tisztelt Kollégák, Szülők! Iskolánk ez évben először, március 11-én rendezte meg a NAPRAKÉSZ elnevezésű, tanulmányi versenyt. Nagy szeretettel és örömmel fogadtuk iskolánkban a versenyen
RészletesebbenÖSSZEFOGLALÓ a Törd A Fejed! Óvodásoknak Szóló Matematikai Versenyről
ÖSSZEFOGLALÓ a Törd A Fejed! Óvodásoknak Szóló Matematikai Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2019.03.22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és
RészletesebbenBeszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi
RészletesebbenBólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.
Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter
RészletesebbenBeszámoló Környezetvédelmi munkacsoport
1. Beszámoló Környezetvédelmi munkacsoport 2015-2016. Cegléd,2016. június 16. Hegedűs Istvánné 2. A munkacsoport tagjai: a környezetvédelmi irányultságú osztályok osztályfőnökei és a napközis párjaik:
RészletesebbenLezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából
Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla
RészletesebbenIdő és feladatterv a 2015-2016. tanévre
Idő és feladatterv a 2015-2016. tanévre Időpont Esemény Felelős Szept. 1. 08 30 Tanévnyitó ünnepség Varga Márta ig. Szept. 1. 17 00 Szülői értekezletek az első évfolyamon Elsős Szept. 7. 14 15 Tanévnyitó
Részletesebben2012. évi. Közhasznúsági jelentése
TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője
RészletesebbenA 2018/2019. tanév rendje
A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).
RészletesebbenVERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT
Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS
RészletesebbenAVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI
S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19
RészletesebbenAz iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség
RészletesebbenKECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE
KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)
RészletesebbenBeszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről
Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos
RészletesebbenTANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK
TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST III. TANKERÜLETÉBEN 2014-2015. tanévben 1 Versenyeink a 2014/2015-ös tanévben Sorszám Rendező Verseny
RészletesebbenVersenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta
RészletesebbenSzakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV
Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató
RészletesebbenRészletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje
Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a
RészletesebbenHUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT) Szerteágazó és színes tevékenység a tanév során: - Diákok számára élményt jelentő, igényes tantárgyi programok - Versenyfelkészítések, örvendetes
RészletesebbenKedves Fesztivállátogató!
Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot
RészletesebbenA Mándoki Általános Iskola második félévének eredményei, eseményei. Az évfolyam munkájáról
A Mándoki Általános Iskola második félévének eredményei, eseményei Összefoglaló Az 1.-2. évfolyam munkájáról Munkaközösségünkben a tavaszi hónapok is mozgalmasan, színes, változatos programokkal teltek
RészletesebbenVERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett
VERSENYKIÍRÁS Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett 2. Ismerem a technikai környezetemet Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny (A verseny megyei
RészletesebbenA XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája
A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21
RészletesebbenA tanév helyi rendje 2013/2014. tanév
2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján
Részletesebben2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE
2013. OKTÓBER HAVI PROGRAM ÉRTÉKELÉSE Október 1-jén a zenei világnap alkalmából fellépő Újfehértói Fúvószenekar nagy sikerű koncertet adott iskolánkban a város kulturális napi rendezvényeinek keretein
RészletesebbenOlvasóverseny. Olvasóverseny
Olvasóverseny Az Oxford által meghirdetett angol nyelvű olvasóversenyen, országosan két legjobb helyezést is begyűjthettünk. A legeredményesebb tanuló: Szittya Dániel 5.a osztályos tanulónk míg a legtöbb
Részletesebben2016.NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE
2016.NOVEMBER HAVI PROGRAM ÉRÉKELÉSE November 8-án került megrendezésre az egészségnevelési vetélkedő iskolai fordulója az 5-6. évfolyamon. Hét csapat nevezett a vetélkedőre, mely hét állomásból állt.
RészletesebbenDIÁKOLIMPIAI 2013/2014
DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg
RészletesebbenJÓ GYAKORLAT. A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást
JÓ GYAKORLAT A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást 1 Bevezetés A József Attila ÁMK-ban nagy hagyománya van a versenyeknek, különösen a József Attila Napokon rendezett versenycsokornak.
RészletesebbenII. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY
CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS
RészletesebbenSzervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE
Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Programfelelős: Tóth Erzsébet tanító Célcsoport: Tiszadobi Széchenyi
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület augusztus 20-án tartandó ünnepi ülésére.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. augusztus
RészletesebbenVERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.
Oktatási Hivatal K a p o s v á r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Postacím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Telefon: 70/684-5841 Honlap: www.oktatas.hu
RészletesebbenEredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon
Eredményes iskola, eredményes tanulók: Iskolánk fennállása óta nagy hangsúlyt fektet a tanulmányi versenyekre. Pedagógiai hitvallásunk szerint nagyon fontos tanítói, tanári feladatunk, hogy segítjük, támogatjuk
Részletesebbens tanév versenyeredményei
2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória
RészletesebbenMegyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs
Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.
Részletesebben* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA
* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA 2016 2017 *A tanév szellemi, pedagógiai céljaihoz kapcsolódó főbb események *Száva utcai alsó tagozat * *A karácsonyi vásár a Nemzetek vására
RészletesebbenFöldes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)
Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők
RészletesebbenRENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április
Iskolai, körzeti, megyei, országos szintű rendezvények RENDEZVÉNY- és VERSENYNAPTÁR 2014. április Nap Óra Rendezvény megnevezése Helyszín Felelős Megjegyzés 1. 8.00 Évkönyv fotózás iskola, Március 15.
RészletesebbenBeszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte
RészletesebbenKÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR
KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR 2018. március és április Kedves Kolléganők, Kollégák! Az iskolai rendezvények és programok havi bontásban az éves Munkatervünk alapján a következők: 2018. Március Kossuth Lajos
RészletesebbenKECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE
KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÉV RENDJE 2014-2015-ös TANÉV KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014-2015-ös TANÉV HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)
RészletesebbenBeszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység
Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai
RészletesebbenVersenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!
Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő
RészletesebbenTankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus
Részletesebben