Új Szöveges dokumentum A ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET TÖRTÉNETE. I. Ahogyan kezdődött
|
|
- Dezső Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET TÖRTÉNETE I. Ahogyan kezdődött Miskolc város első zeneiskoláját annak felismerése hozta létre, hogy a magán-zeneoktatás nem pótolhatja az intézményes képzést. A történeti áttekintéshez a XIX. sz. végére kell visszamennünk A magán zenetanítás növekvő arányai arra késztették Klima Mihály zenetanárt, hogy Miskolczi Zeneakadémia (Conservatorium) cím alatt egy magánzeneiskolát létesítsen. Szeptember hónapban a Széchenyi-utca (akkori) 57. sz. ház emeletén kezdte el a tanítást. Rövidesen a százat is meghaladó növendékekből ének- és zenekart állított össze, s hangversenyeket rendezett. A vállalkozás tehát sikerült, mely tény mutatta, hogy égetően szükség volt már Miskolcon zeneiskolára ban a Miskolczi Conservatorium segélyt kért a várostól. Pénz helyett helyiséget szavazott meg a közgyűlés a Conservatóriumnak. Ez évben vette meg a város a Ref. Egyháztól a Ref. Főgimnázium épületét (Papszer 1. sz.). Az épület egy részét a Városi Női Ipariskola kapta meg, a másik részét egyelőre 3 évre átengedte a közgyűlés a Conservatoriumnak. Két kikötésük volt: az egyik, hogy a polgármester elnöklésével conservatoriumi felügyelő bizottság fog az iskola felett felügyeletet gyakorolni; a másik, hogy 12 növendék ingyenes oktatásban részesül. Klíma Mihály másfél évi működés után olyan magatartást tanúsított a felügyelő bizottság tagjaival szemben, hogy minden érintkezést megszakítottak vele, s a helyiséget visszavették. Ezzel az iskola ügye megszakadt, s az események rámutattak arra, hogy az intézményt magának a városnak kell megszervezni és fenntartani. Akkoriban Lányi Ernő zeneszerző az egri székesegyház karnagya - a Miskolci Daláregylet vezető embereivel baráti összeköttetést tartott fenn. Sokan szerették volna őt áthozni Miskolcra. Soltész Nagy Kálmán - az akkori polgármester lelkes szeretettel karolta fel azokat a törekvéseket, amelyek városunk kulturális életének fejlődését tűzték ki célul. A polgármesternek, - aki egyébként a Daláregylet elnöke is volt - szintén tetszett a gondolat: Lányit áthozni Egerből, s megnyerni Miskolcnak. Mindent elkövettek, hogy a városi zeneiskola gondolata valóra váljon A város vezetői a zenei élet alapját akarják lerakni Miskolcon: A város fejlődik, fejlődnie kell művészeti téren is.! A közgyűlés kimondta, hogy a város fennhatósága alatt zeneiskolát létesít. Az iskola céljára szolgáló épületet a régi kórházi épületben jelölték meg (a régi Fáy-féle ház, a Minoriták templomával szemben). A júliusi közgyűlés megválasztotta az igazgatót Lányi Ernő személyében. A választás olyan emberre esett, aki nem csak képzettségével, hanem már akkor országos hírnevével is előre biztosíték volt a miskolci városi zeneiskola fejlődését és jövőjét illetően. Augusztus 14-én már Városi Zeneiskola felirat olvasható a régi kórházi épület homlokzatán. 1. oldal
2 A tanítás október 01-én kezdődött meg. Hegedű tanári állásra Recht Sándort, a m. kir. operai zenekar tagját, Joachim József tanítványát hívta meg. A zongora tanári állást Gyöngyössy Ilona, Nemzeti Zenedét végzett zongora tanszakos segédtanárnő töltötte be. A tananyagot 8 évfolyamra osztották el. A legelső évben a növendékek száma 121 fő. A Zeneiskola és a Daláregylet között akkor nagyon bensőséges és szoros kapcsolat állt fenn. Az iskola tanárai állandóan szerepeltek a hangversenyeken és tevékenyen részt vettek a város zenei és kulturális életében. Az első évet tehát siker koronázta. A második tanévben dr. Szentpáli István a felügyeleti bizottság elnöke, mivel ő lett a polgármester is. Nagyműveltségű és a művészetek iránt fogékony lelkű ember volt, aki mindig tanújelét adta annak, hogy támogatja az iskolaigazgatók művészi és pedagógiai törekvéseit ben az iskolát nagy veszteség érte azzal, hogy Lányi Ernő elment Szabadkára az ottani városi zeneiskola vezetőjének. Hat éven át állott az iskola élén. Művészi tehetsége, a másokat magával ragadó lelkesedése önmagában pedagógiai érték és feltétlenül serkentő hatású erő volt mindazok számára, akik tőle tanultak. Azok a kedves szálak, melyek őt Miskolchoz és benne barátaihoz fűzték, zeneköltészetében is mélyreható nyomokat hagytak, s lelkéből fakadó érzéseit egy sereg itt született dal és zenemű örökíti meg Az igazgatói teendőkkel Lányi távozása után Recht Sándort bízta meg a zenedei bizottság. Ebben az esztendőben költözött ki az iskola a régi kórházi épületből, amelyet azután le is bontottak. Innen kezdve pár éven át az egyes osztályok egymástól távol, külön lakásokban (a Hunyadi utca 1. sz. Mikuleczky-féle házban, a Városházával szemben négy szobában) voltak elhelyezve, ami természetesen az egységes tanítás és az áttekinthetőség rovására ment. Ezen okok miatt nagyobb hangversenyt nem is rendezhettek. Július 18-án Grosz Ernő kőnigsbergi zeneakadémiai tanárt választotta meg a felügyelőbizottság igazgatónak. Az ő igazgatósága alatt folyamodott a város az iskola továbbfejlődését biztosító államsegélyért. Az iskola eddigi tantervét át kellett alakítani az állami tantervhez hasonlóan. Mivel ez egyszerre természetesen nem volt keresztülvihető, 1907/08. évre átmeneti tantervet állított össze az igazgató. A zongora és a hegedű hangszeroktatáson kívül melléktárgyak voltak: a zeneelmélet, összhangzattan (2 osztályban), karének, zenetörténet (1908/9-től), szavalás és az olasz nyelv (1908/9-től). A budapesti zeneakadémiával az iskola ezentúl szoros kapcsolatot kíván teremteni azáltal, hogy mint előkészítő, a vizsgázni óhajtó növendékek kiképzését vállalja. Már ebben az évben a vizsgázottak között jeles eredménnyel Kovács Sarolta (Thurzó Nagy Lászlóné) is szerepel. 2. oldal
3 Ettől kezdve minden évben több növendéket készít elő az iskola és vizsgáztatnak le tanáraik az akadémián május 1-től kezdve a két különböző helyen működő iskolát a Hunyadi-utca 6. szám (ma is 6.) alatti épületben egyesítették. A városi közgyűlés foglalkozott egy kétemeletes épület tervével a régi kórházépület telkén. Az építkezésből azonban akkor nem lett semmi. A terv nem felelt meg a követelményeknek, a nagyterem sem lett volna jól használható az akusztika szempontjából. Grosz Ernő igazgató az iskolai év végén lemondott az állásáról október 1-én Szent-Gály Gyulát nevezte ki a bizottság az igazgatói állás betöltésére. Az új igazgató előtt sok nehéz feladat állt. Szent-Gály nemcsak jó zeneszerző, de jó adminisztrátor és szervező erő is volt. Első teendője a két üresedésben levő állás betöltésével a tanítás folyamatát biztosítani. A zongoratanszékre Halmay Irmát, a hegedűre Loschdorfer Nándort választották meg. Javaslatot tett az újonnan építendő iskolára nézve. Decemberben összeállítja a tanári karral együtt a tananyagot. A zongora és hegedű tanszék két tanfolyamra oszlik, ú.m.: négyéves alsó és hatéves középfokozatra. A magánének tanszak ötéves. Szent-Gály Gyula 1910 február 7-én mutatkozott be a Közművelődési Egyesület hangversenyén Miskolc közönségének. Az egyesület igyekezett az iskola működését támogatni, s viszonzásul tanárait megnyerni a városi zenei élet színvonalának emeléséhez. Szent-Gály az egyesület keretében fejtette ki iskolán kívüli működését. Karnagya lett az egyesületi zenekarnak. A helyiség kérdése égető kérdéssé vált év őszén költözhettek át a Deák utca 1. sz.(a színház mellett) házba, ahol hét tanterem, egy irodahelyiség és igazgatói lakás állt a rendelkezésükre. Itt folyt a tanítás 1911 szeptemberétől 1926 őszéig. Ebben az időben összegyűjtik az iskola Liszt Ferenc-alapját, melyből a tehetségesebb növendékek továbbképzését óhajtják elősegíteni. A városi közgyűlés 1913 szeptemberétől kezdve a két hegedű tanszakra Koller Ferencet és Rákos Arnoldot választotta meg. Mindketten Hubay Jenő tanítványai voltak. Az igazgató 1912 év őszén Németországban nagyobb utazást tett, s a városok zenei intézményeit tanulmányozta. A háború alatt az iskolára is szomorú idők következtek. Kórház lett az iskolák termeiből. A tanárok közül Haydú István hadi szolgálatra vonult be. Mindennek dacára az iskola munkateljesítménye nagy és eredményes volt. Csak egy példát említsünk, a karénektanfolyam s a vonós tanszakok fejlődése folytán sikerült Haydn Teremtés oratóriumából jelentős részleteket bemutatni az évzáró hangversenyen. A vizsgákon kívül nyilvános előadást nem rendezhetett az iskola. Nem volt terem, s a szénhiány már akkor kezdte éreztetni szomorú és minden téli munkát meggátló hatását. A tanárok és a növendékek egyaránt részt kértek és részt vettek a hadijótékonyság gyakorlásában. 3. oldal
4 Koller Ferenc ebben a tanévben töltötte be tanári működésének huszadik esztendejét. Tisztelői és barátai 1000 koronás alapítványt létesítettek, melynek kamatait a jeles előmenetelű növendékek jutalmazására fordították. Tanítványai díszes babérkoszorúval lepték meg. Nagyfontosságú és jelentős intézkedés volt az iskolai tanterv és tananyag egyeztetése a zeneakadémia tantervével és tananyagával szeptember 1-től Hollóssy Kornél zeneszerzőt és orgonaművészt választotta meg tanárnak a város, aki azonban állását a forradalom miatt csak 1919 január 1-én foglalhatta el. Szent-Gály ekkor már súlyos beteg volt aug. 13-án a Tanács az igazgatói teendők végzésére helyettesül Koller Ferencet bízta meg, míg a tanulmányi ügyek vezetésére Rákos Arnoldot jelölte ki. Szent-Gály halála után teljes igazgatói jogkörrel Koller Ferencet ruházták fel. Szent-Gály Gyulának sokat köszönhet Miskolc zeneiskolája: művészeti, pedagógiai és igazgatási szempontokból. Rendszeres, mélyreható komoly munkával szerezte meg a közmegbecsülést szeptember havában Koller Ferenc h. igazgató zenekari osztályt létesített. Ebből alakult ki a Filharmóniai Társaság március 5-én a városi közgyűlés az igazgatói székbe Koller Ferencet választotta meg, aki a háború után újjászülető Magyarország talpraállításának fájdalmasan nehéz éveiben körültekintő bölcsességgel és kitartó lelkesedéssel irányítja az iskola életét. Az igazgató már ebben az évben javaslatot tett egy új zeneiskolai épület emelésére. Lehetetlen állapot, hogy az oktatás három helyre (egy osztály a női kereskedelmi iskolába, egy a reáliskolába, egy pedig áll. fiú felsőkereskedelmi iskolába) osztva működjön. Azt azonban senki nem merte még gondolni sem, hogy a háború után, a nyomasztó gazdasági viszonyok mellett egy új épület emelésének terve megvalósuljon. A jelenlegi igazgató azonban gondolt erre és volt ereje is hozzá novemberében dr. Hodobay Sándor lett Miskolc polgármestere, aki a háború és a forradalmak után Miskolc életre keltését vállalta, s ígéretet tett a zeneiskola felépítésére. Az iskola rövid idő alatt vissza tudott térni a rendszeres és eredményes tanítás békebeli színvonalára. Nagy súlyt helyeztek a szülőkkel való érintkezésre, ezért Koller igazgató egy leckekönyvet szerkesztett, amely magában foglalta a növendékek kötelességeit, az iskolai fegyelmi szabályzatot, a dicsérő vagy intőlapokat, az óráról-órára feladott leckék jegyzékét s az Értesítőt. E leckekönyvet a szülőknek minden hó végén alá kellett írniuk és így mindenről pontosan tájékoztatva voltak. 4. oldal
5 A legnagyobb esemény a 25. jubileumi év végén 1927-ben - az új zeneiskola, a Zenepalota épületének létesítése volt. Megnyitó ünnepi hangverseny: december 17-én. Hodobay Sándor dr. polgármester érdeme, hogy díszes hajlékot emeltetett a zeneiskola s a városi női f. kereskedelmi iskola számára, s ezzel biztosította mindkét tanintézet jövőbeli fejlődését. Walder Gyula finom ízlésű tervezésében, pompás barokk stílusú palotában adott hajlékot az iskolának. Kapui megnyíltak a zenetanítás, a művészi kultúra, a tudás, a szépet és nemeset szomjúhozók számára. Az ünnepélyes felavatás napján a Miskolc városi Zeneiskola elnevezést megváltoztatták Miskolc Városi Hubay Jenő Zeneiskola névre. A tárgyalt időszakban Hubay Jenőt nemcsak mint utolérhetetlen hegedűst és kiváló pedagógust tartották számon, hanem sokan zeneszerzői zsenialitását is Bartók és Kodály fölé emelték. A Zenei Lexikon 1935-ös kiadása hosszan méltatja zsenijét. Az 1965-ös kiadásban ez áll: A Hubay-iskola fogalommá vált a világban. Ebben az időben a Hubay kultusz Miskolcon jobban érvényesült, mint másutt Az ünnepségek elmúltával a szép, új épületben kitűnő körülmények között bár a gazdasági válság miatt kevesebb létszámmal folyhatott a tanítás. Az ország 15 vidéki városa közül Miskolc zeneiskolája volt a legnagyobb, tanár és növendék létszámban a legnépesebb ben Koller Ferenc nyugalomba vonult. A Városi Törvényhatóság Közgyűlése a legnagyobb dicséret és elismerés hangján emlékezett meg munkásságáról. Az ő érdeme, hogy a városi zeneiskola a városunk büszkesége lett. A zeneiskolát mindig Hubay Jenő szellemében vezette, felismerve azt a kultúrhivatást, amit az ő örökbecsű művészete a zenekultúra terén jelent. Helyét Rákos Arnold, az addigi helyettes igazgató foglalta el. A zeneiskola a II. világháborúig több mint növendéket tanított és nevelt a zene szeretetére és szolgálatára. Ebből mintegy 1100 tandíjmentességet élvezett. 5. oldal
6 Országos hírt szerzett Fasang Árpád és Venetiáner (Vándor) Sándor, nemzetközit Zöldy Sándor. II. Hangversenyélet a két világháború között Jelentősebb események: Az első világháború éveiből kiemelkedik az évi évzáró hangverseny, amely Haydn: Teremtés oratóriumának első, bár csak részleges bemutatása volt. Egy oratórium előadása nagy apparátust igényel (énekkart, zenekart és szólistákat). Mindezek a háborús években különös nehézséget jelentettek. Az akkori méltatás szerint: Hetek hónapok fáradságának eredménye volt az előadás és csak az a nagy művészi ambíció, amely Szent-Gály Gyulát lelkesítette, lehetett képes arra, hogy legyőzze mindazokat az akadályokat, amelyek a nagyszabású terv elé éppen az akkori időben gördültek. Már az is megkapó látvány volt, amikor a függöny felgördült és a színpadon stílszerű elrendezésben az iskola tanárai, növendékei és a zenekar voltak láthatóak. Középen állt Szent-Gály Gyula, aki az előadást vezényelte. Az oratórium minden egyes számát zúgó taps kísérte, amely ugyanúgy szólt a kitűnő igazgatónak, mint a derék, hivatott tanári karnak, mint az összes növendékeknek. A hatalmas zenemű minden részlete érvényesült a művészi előadásban és zavartalan élvezetben volt részük. (HOM HA ) A Tanácsköztársaság ideje alatt a zeneiskolai tanárok szebbnél szebb kamaraesteket rendeztek. A harmadikra, március végén már jelentkezett művével a zeneiskola újonnan kinevezett tanára Hollósy Kornél F-dúr triójával. A korabeli sajtó szerint a kamarazene hangversenyek színvonala kiemelkedő volt és előremutató voltára jellemző az orosz zeneszerzők: Arenszkij és Csajkovszkij megszólaltatása, ami kétségtelen szimpatizáns vonásokra utal a tanácsköztársaság politikai programjával ben találjuk az első adatokat arra, hogy a zeneiskola tanárai a magyar zenei élet lüktetésében éltek. Ebben az évben hangzott el először Miskolcon Bartók-mű: Este a székelyeknél és az Allegro Barbaro (előadó Spiró László, tanára Keresztes István) 1922-ben rendezett nagyzenekari hangversenyen mutatkozott be a zeneiskola kitűnő zongora- tanára Miskolci Simon Jánosné (a későbbi Thurzó Nagy Lászlóné). Az előadás ismét nagy zenei összefogásra utal. A zenekarért folytatott küzdelem utolsó, háború előtti állomásához tartozik még az az erőfeszítés, amelyet a zeneiskola ismételten kifejtett. Újabb és újabb kísérletezés után május 16-án vonószenekari hangversenyen Rákos Arnold vezényletével előadásra került: Bach: Fúga, Corelli: Concerto grosso (címek hiányoznak), Mozart: A-dúr hegedűverseny Gránát József előadásában. 6. oldal
7 1943-ban még a háború tombolása közben is ismét eljut a zeneiskola egy zenekar alapításig. Nemcsak zeneiskolai erőkre támaszkodva, hanem régi zeneiskolai növendékekre is. A névsor maradt meg, mára már nem derült ki, hogy eljutottak-e az előadásig is. Hangversenyműsor 1922-ből és 1930-ból: V. Zalán I. első közl o. III. A II. világháború utáni évek A Zenepalota 1945 után is a zeneoktatás otthona maradt. Kezdetben csak az Egressy Béni Állami Zeneiskola cégtáblája díszítette a bejáratot. Majd újabb névvel, új feladattal jött a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola Zene- és Énektanárképző szak miskolci tagozata nyarán azt a megbízást kapta Turcsányi Emil - a Művelődésügyi Minisztérium akkori Művészetoktatási Osztályának vezetőjétől -, hogy szervezze át a főiskolai szintű zeneiskolai tanárképzést. Egy teljes évet kapott az új szervezeti forma részleteinek kidolgozására. Az átalakításnak az volt a lényege, hogy az ország 6 szakiskoláját (Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs) és az ezekkel szervesen egybeépült ugyancsak 6 szaktanárképzőt szét kellett választani: a szakiskolák a zenegimnáziumokkal a továbbiakban megyei irányítással működjenek, míg a 6 tanárképző, főiskolai szinten egy egységet alkotva budapesti központtal, közvetlenül a minisztérium felügyelete alá tartozzék. Az átszervezés egyik indoka, hogy az azonos korosztályt oktató, közismereteket tanító tanárok képzése a pedagógiai főiskolákon, valamint a tanítóképző intézetekben már régen főiskolai szinten folyt. A fejlesztés tartalmi szempontja, hogy az alsófokú zenetanárképzés főiskolai rangjától a tanárképzés színvonalának ugrásszerű megjavítását remélték. Ennek az időszaknak pozitív jelensége a zeneiskolák számának ugrásszerű növekedése. Tíz év alatt mind az iskolák, mind a tanulók száma kétszeresére növekedett. Az alsófokú tanárképzés főiskolai szintre emelése nem elsősorban Budapest, hanem a többi nagyváros számára jelent igazi fejlődést, új lehetőségek kibontakozását. Idézzük fel, hogy hogyan alakultak az újabb elképzelések. Budapesten kívül mind az öt városban a szakiskola és a szaktanárképző közös épületben, igen zsúfoltan és szűkös körülmények között működött. Miskolcon mindössze öt terem állt a szaktanárképzés rendelkezésére. A különválasztás tehát városonként egy-egy főiskolai épületet vagy legalább egy emeletet írt elő, és halaszthatatlanná tette a kollégium létesítését. 7. oldal
8 Fokozta az épületgondokat a minisztériumnak az a döntése, hogy a szakiskoláknak nem csak szervezeti irányítását, hanem az épületek teljes tulajdonjogát is átadta a helyi tanácsoknak. Az ehhez szükséges rengeteg pénz természetesen a kezdet kezdetén a Zeneakadémián kezelt kasszában nem állt rendelkezésre. Bár a létrejött főiskolai tagozatok semmilyen formában nem tartoztak a tanácsokhoz, hosszas tárgyalások során sikerült némelyik tanácsi vezetőséget meggyőzni, hogy a főiskolai tagozatok korszerűsítése jó befektetés a város és a körzete számára. Vizsgáljuk meg, hogy milyen elvárások fogalmazódtak meg az irányítás különböző szintjein az új típusú főiskolákkal szemben. Az alsófokú zenetanárképzésnek egyrészt kiváló zenei felkészültséget, másrészt sokoldalú pedagógiai hozzáértést, nem utolsósorban pedig a pálya iránti lelkesedést kell kifejlesztenie a hallgatóiban. Csak az ilyen módon felkészített fiatal pedagógusok képesek ugyanis teljesíteni a velük szemben támasztott, igen összetett követelményeket, mint: a zenét értő módon művelő és szerető fiatalok nevelése, zenei pályára irányítás, a zenekari játékra is alkalmas hangszeres tudás, fogékonyság a kultúra, a művészetek sokfélesége iránt, a zeneművészet propagálásának magas fokú képessége stb. A lecke föl volt adva, a képzési idő viszont 3 év maradt. Annak ellenére, hogy a magyarországi pedagógiai főiskolákon 4 éves a tanulmányi idő ban a minisztérium 15 éves fejlesztési tervében nagyon is konkrétan szerepeltette a képzési idő felemelését, de az elképzelés minden jó szándék ellenére is csak terv maradt még nagyon sokáig. Tudjuk, hogy nem elhatározás, hanem pénzkérdés a tervekben foglaltak várva várt megvalósulása ig a célkitűzésekből a következőket sikerült megvalósítani Miskolcon: A városi tanács vezetői átvállalták azt a hálátlan feladatot, hogy a zeneiskolát kitelepítsék, új otthonba költöztessék, és így a főiskolai tagozat teljes emeletet kapott a Zenepalotában. Kollégiumi épület itt mind a mai napig nincs. Szervezeti és irányítási vonatkozásban a 4 lépcsős felépítésű rendszer (tagozat, intézeti központ, zeneakadémia, minisztérium) igen szűkre zsugorította a főtanszakvezető és egészen parányira a tagozatvezető hatáskörét. Ugyancsak fontos szerepet töltött be főleg tanulmányi vonatkozásban a Tanszékvezetők Testülete. A tanszékvezetők praktikus okokból mind budapestiek voltak. Feladatuk közé tartozott valamennyi tagozat szakmai munkájának segítése, így a tagozatigazgatók tervező- és irányító munkáját sok-sok tapasztalattal segítették. A pedagógiai vonatkozású oktatási feladatok rendszerének kidolgozásában és megvalósításában igen hasznos feladatot látott el a Módszertani Kabinet. Ennek a Budapesten létesített egységnek lelkes megteremtője és fejlesztője Kalmár Márton volt. Irányításával sok és sokféle módszertani anyagot, tanítási segédeszközt, zenei felvételt stb. sikerült a tanárok és tanulók számára összegyűjteni. A kabinet gondozásában készült el többek között mintegy 12 kinyomtatott jegyzet is. Nehéz lenne megállapítani, hogy kik és hányan tanultak tovább az 5 éves tagozaton, 8. oldal
9 kik és hányan tanítanak, vagy főhivatásként a zenekari zenélést választották, kik mentek el külföldre, kik kerültek adminisztrációs vagy irányító munkakörökbe stb. Talán nem szerénytelenség azt állítani, hogy a vidéki zeneélet színvonalának emeléséhez a 3 éves főiskolai tagozatok munkája, tervszerű képzési rendszere is hozzájárult. A miskolci tagozat élére tagozatvezetőként Laczó Zoltán főiskolai adjunktust nevezték ki. Korábban a szakiskola tanára volt, a főiskolai tagozaton pedagógiát és marxizmust tanít. Rajta kívül még hat kinevezett főiskolai Friedrich Józsefné, Herszényi Bálint, Reményi János, Veszprémi Ilona, dr. Molnár Sándorné és Rőczey Ferenc továbbá tizenhét szerződéses szakiskolai és egyéb területen működő tanár tanítja a jövő zenetanárait. Laczó Zoltán az új intézmény alapvető célját és feladatát úgy határozta meg, miszerint az oktatás mélységét szeretnék intenzívebbé tenni. Különféle foglalkozásokat, többek között tanszaki összejöveteleket terveztek. A tagozat szervesen bekapcsolódott Miskolc és Borsod megye zenei életébe. A harmadéves hallgatóknak engedélyezték a pedagógusi munka vállalását. /Észak-Mo évf sz./ Barta Péter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatának vezetője szerint a főiskolai tagozat öt esztendő alatt bebizonyította létjogosultságát, életképességét. Gyakorlatilag minden hangszeren volt képzés. Tizenkét kinevezett tanár és tizennyolc óraadó foglalkozott a növendékekkel. A végzett hallgatók többsége főleg Borsod és Heves megye zeneiskoláiban helyezkedett el, de sokan zenekari tagok közülük. A főiskola létrehozásának egyik alapvető oka az volt, hogy e térség zenetanár-utánpótlását biztosítsa. Az érdeklődés rendkívül nagy a növendékek iránt. Ez önmagában bizonyítja, hogy a város kulturális létesítményeinek, a zeneiskoláknak szükségük van a zenészekre, a zenetanárokra. A főiskola tanárai gyakran koncerteztek. Kincses Margit, Rőczey Ferenc, Gál Károly vagy Reményi János ismert alakja a megye és a város zenei életének. Többségük aktívan dolgozik a különböző zenekarokban, a Miskolci Szimfonikus Zenekarban, a Miskolci Fúvósötösben. A főiskola zenekara járta a megyét. Gyakran hívták vendégszereplésre a hallgatókból alakult kamaraegyüttest. Gyakran szerepeltek a lillafüredi Palotaszállóban, a tapolcai Kikelet üdülőben. A Nehézipari Műszaki Egyetem fiataljaival közösen működött egy Jeunesse-csoport is. Rendszeresen tartottak foglalkozásokat, előadásokat, többek között a TIT klubjában is. Szélesítették kapcsolataikat egyéb felsőoktatási intézményekkel, pl. a weimari zeneművészeti főiskolával. /Észak-Magyarország évf sz. és Déli Hírlap évf. 48. sz./ Az 1990-es évek is bővelkedtek az eseményekben december 5-én, Mozart halálának 200. évfordulója alkalmából rendeztek koncerteket. A főiskola szimfonikus zenekara népszerű Mozart műveket adott elő. Az A-dúr klarinétverseny szólistája Szatmári Zsolt volt, aki gyönyörű, árnyalt játékával lepte meg a jórészt 9. oldal
10 főiskolásokból álló közönséget. Nemes Ferenc irányításával hatásosan kelt életre a Figaró házassága című opera nyitánya és a közismert K. 550 g-moll szimfónia. /Déli Hírlap, évf sz./ július 01. Egy újabb jelentős állomás a felsőfokú zenetanárképzés történetében. A Liszt Ferenc Tanárképző Főiskola miskolci tagozatát integrálták a Miskolci Egyetemhez. Az új név: Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete. A körülmények semmit nem változtak, kizárólag az irányítást és a fenntartást érintette az egységesítés. 10. oldal
Bodrogközy Eszter. Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk
Bodrogközy Eszter Dr. Sebestyén István fuvolaművész-tanárra emlékeztünk Dratsay Ákos fuvolaművész kereste fel a Tanár Úr családját, volt növendékeit, kollégáit, tisztelőit e különleges ünnepi alkalomra
Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)
Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt
Alapfok: 1-4 évfolyam. b.) Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, 7400 Kaposvár, Fő u. 44. Alapfok: 1-4 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam
A L A P Í T Ó O K I R A T ált.isk. 5.sz.melléklet Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok
Különös közzétételi listája
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok
2.) Telephelyek: a.) Kisfaludy Utcai Tagiskola, 7400 Kaposvár, Kisfaludy u. 26. Évfolyamok száma: Előkészítő: 1 évfolyam. Alapfok: 1-4 évfolyam
A L A P Í T Ó O K I R A T Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 319/2000. (IX.21.) számú határozata a Liszt Ferenc Zeneiskola alapító okiratáról. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény,
Gönczy László. Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, ;
Gönczy László. Szakmai önéletrajz (Gönczy László) Születési hely, idõ: Budapest, 1957. augusztus 30. Tanulmányok: Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola, Budapest - zeneszerzés-szak, 1971-1975; Liszt
Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:
K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,
Intézményi közzétételi lista
Intézményi közzétételi lista Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Tantárgy Alkalmazott Iskolai pedagógus végzettség
[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés
ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy
2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:
Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskola 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. 75/541-247, Tel /Fax: 75/541-013 OM 201167 2014/2015 tanév
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
2011/2012. Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése. Aug Fővárosi zeneiskola igazgatói értekezlet
I n t é z m é n y i m u n k a t e r v 2011/2012 Aug. 22-tól Munkaszerződések előkészítése, meghosszabbítása Tanügyi nyomtatványok előkészítése Aug. 25. 9.00 Kerületi igazgatói értekezlet Aug. 29. 14.00
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
Iskolai zenei életünk története
Iskolai zenei életünk története Az iskolai kórus Iskolánk első kórusa, az Ifjúsági Dalkör 1879-ben jött létre Harrach József tanár vezetésével. Nemcsak az ifjúság éneklését tette lehetővé, hanem gyűjtéseket
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor
NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója
A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei
Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből
Egyház és társadalom Fejezetek hazánk újkori művelődéstörténetéből Készítette: Fülep Ádám EKE Tittel Pál Könyvtár, szaktájékoztató Neveléstudományi Doktori Iskola, II. évf. hallgató Eger, 2016. Dr. Kovács
Intézményi közzétételi lista
Intézményi közzétételi lista Betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Reményi Ede Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Tantárgy Alkalmazott Iskolai pedagógus végzettség
Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév
Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS. 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet
Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, OM azonosítója: 039985 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁS 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet 1. A pedagógusok iskolai végzettsége
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény Zeneművészeti- és színjáték ág 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,
Ady Endre Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézménye 8181 Berhida Kossuth L. u. 11. Tel: 06/88/455 608
Ady Endre Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézménye 8181 Berhida Kossuth L. u. 11. Tel: 06/88/455 608 Tájékoztató a 2010/11es tanévkezdés tapasztalatairól, az oktatási feladatok
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n
A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n A budapesti földrajztanárképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jelenleg a Földrajzés Földtudományi Intézet Földrajztudományi Központjához kapcsolódik.
SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység
SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI
Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.
VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó
Különös közzétételi lista es tanév
Különös közzétételi lista 2016-2017-es tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér
PEDAGÓGUSNAPI ARANYGYŰRŰ ELISMERÉS (Gönczy Barnabásné tanító)
(Gönczy Barnabásné tanító) Diplomáját 1977-ben vette át a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Pályakezdőként Nyírbátorban helyezkedett el. Az elmúlt 40 év során, ha iskolát váltott is, de
Különös közzétételi lista es tanév
Különös közzétételi lista 2018-2019-es tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér
SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység
SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM, ÓVODA és ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA AMI intézményegység OM azonosítója: 033665 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI
2014/2015. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel
2014/2015 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2014/2015 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2014/2015 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
Bartók Béla életrajz zongora
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények
SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola
SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Iskolánkról Az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolát 2004-ben alapította a Szegedi Tudományegyetem. Iskolánk, fiatal kora
[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]
[11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához, művészeti áganként Zeneművészeti ág: Tantárgy
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
Intézmény neve: Csornai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kerényi György Művészeti Iskolája OM azonosítója:
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai e és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,
Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,
I. A TANÍTÁSI ÉS TANÍTÁSON KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG RENDJE A 2014/2015-ös TANÉVBEN
1 I. A TANÍTÁSI ÉS TANÍTÁSON KÍVÜLI TEVÉKENYSÉG RENDJE A 2014/2015-ös TANÉVBEN 1. Az erőforrások miniszterének a 2014-2015-ös tanév rendjéről szóló rendelete értelmében a tanév kezdő napja 2014. szeptember
K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011.
K o n t r a s z t o k A. M. I. M u n k a t e r v e 2010-2011. Megyei, regionális, és országos rendezvények és tanulmányi versenyek XIII. Országos Koncz János hegedűverseny Kovács Dénes emlékére A verseny
Gyõr-Moson-Sopron Megye
Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!
I. LÉTSZÁM. Tanszakok szerinti megoszlás a tanév elején a következő volt: Kehidakustányban: 1 fő 5 fő (mind Zalaszentgróton tanul)
1 I. LÉTSZÁM A Deák Ferenc ÁGM Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolája a 2014/2015-ös tanévet 144 fő zeneiskolás tanulóval kezdte. A gyerekek megoszlása telephelyenként a következő volt: Központi Iskola
ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE
1 ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE AZ ALAPFOKÚ ELEKTROAKUSZTIKUS ZENE OKTATÁS CÉLRENDSZERE ÉS FUNKCIÓI Az alapfokú művészetoktatás követelménye és tantervi programja keretében folyó elektroakusztikus zenei nevelés
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként
2009. évi Közhasznúsági jelentés
2009. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2010. március 16. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon
75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása
75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya
Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása
Az Agócsy László Zeneiskola bemutatása Iskolánk 1995-ben jött létre azzal a céllal, hogy zenetanulási lehetőséget biztosítson azok számára, akik helyhiány vagy túlkorosság miatt nem kerülhettek be az állami
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet]
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
Gyakornoki szabályzat
A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén
Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas, Kossuth tér 3. MUNKATERV. 2013/2014. tanév
Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola Szarvas, Kossuth tér 3. MUNKATERV 2013/2014. tanév Tanszakvezetők: vonós: Vas István zongora, harmonika: Iváncsó Viola fúvós, ütő: Szabados Tóth Gábor csoportos:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: Az első minősítés évéhez viszonyítva hány előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamot működtet 2018-2019 tanév
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai. 1/2009 ( ) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt
PTE Művészeti Kar Kari Tanácsának 2009-es határozatai 1/2009 (2009.01.06.) sz. KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa nyílt szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 0 TARTÓZKODÁS mellett támogatja
2013-2014 tanév. tanító 4. általános iskolai tanító (napközis nevelő) általános iskolai tanító (napközis nevelő)
2013-2014 tanév s.sz. Végzettség Jelenleg oktatott Szint szak megnev. tantárgy/ munkakör évfolyam Általános iskolai neveléso oktatás 1-4 évfolyam 1. pedagógus tanító tanító 2/a 2. pedagógus általános isolai
Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17.
Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. 2016/2017. tanév Munkaterv Tartalomjegyzék 1) Tárgyi feltételek biztosítása a 2016-2017-os tanévre... 3 2) Tanulói létszámadatok, tanulócsoportok,
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám
A WEINER LEÓ ZENEISKOLA
A WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA Zeneiskolai felvételi tájékoztatója A 2010/2011-es tanévre Tagiskolák és tanított tárgyak: Központi épületünkben Neszmélyi út 30. harmonika, hárfa,
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett
2018/2019. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel
2018/2019 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2018/2019 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2018/2019 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, ú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,
Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete
Különös közzétételi lista Jogszabályi háttér: 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Művészeti Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Címe: 2400 Dunaújváros,
Nemzetközi Nyári Akadémiája
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecen, 2014. július 18-27. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Fővédnök: Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora A Debreceni Egyetem
MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10.
MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. Immár 7. alkalommal került megrendezésre Balatonudvari, Zirc, Salgótarján, Veszprém változó helyszínei után ez alkalommal
Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat
1, 2 VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 3 Törzsszám: 634410 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 290/1999.(X. 28.) KT. számú határozata, az államháztartásról
Intézmény neve: Óbudai Népzenei Iskola OM azonosítója: 039 890. Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai e és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet]
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények- [11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet]
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium, Művészeti
A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
A Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2014/2015. tanév éves intézményi munkaterve Dátum Nap Óra Esemény Helyszín augusztus 25. 11.00 Tanszakvezetői alakuló Solti értekezlet augusztus 26 29. Vonószenekar
III. ORSZÁGOS ZENEISKOLAI ÉS SZAKKÖZÉPISKOLAI HÁRFAVERSENYT
Az OKM Oktatási Hivatal megbízásából és versenyfelhívása alapján a Budapest VII. kerületi MOLNÁR ANTAL ZENEISKOLA megrendezi a Védnökök: III. ORSZÁGOS ZENEISKOLAI ÉS SZAKKÖZÉPISKOLAI HÁRFAVERSENYT 2009.
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,
NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI. TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 2015. márc. 16-21.
NTP-AMI-14 AMI PÁLYÁZAT TATABÁNYAI ERKEL FERENC AMI TEMATIKA és ÖSSZEFOGLALÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. márc. 16-21. A pályázat célja a kiváló programú alapfokú művészetoktatási intézmények tehetségsegítő
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2010-es határozatai 1/2010sz. (2010.02.08.) KT határozat: A PTE Művészeti Kar Kari Tanácsa titkos szavazással 11 IGEN, 0 NEM szavazattal, 1 TARTÓZKODÁS
Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT
Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által
Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola
Nagykovácsi Alapfokú Művészeti Iskola Az iskola története 1995. Nagykovácsi Zenei Alapítvány létrehozó és fenntartó nonprofit közhasznú alapítvány 1995-2001 Zeneiskola 2001. Képzőművészeti Tanszak 2003.
Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
1 Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Az Országos kompetenciamérés elemzésében komoly kiegészítő adatokat jelentenek az iskolák különböző jellemzőiről szerzett információk. Az alábbi kérdésekre adott válaszai
Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet
Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most
ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u
ALAPÍTÓ OKIRAT A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: közoktatási törvény) 3. (2) bekezdése értelmében Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete
Beszámoló a 2016 /2017. tanév munkájáról
kék cella: számadatokkal; zöld cella: szövegesen kitöltendő 1.1. Személyi feltételek engedélyezett álláshelyek száma 204 engedélyezett pedagógus álláshelyek száma 135 ebből könyvtáros 1 engedélyezett technikai
2013/2014. Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel
2013/2014 Dohnányi Ernő Zeneiskola Különös Nyilvános Közzététel DEZ 2013/2014 KÜLÖNÖS NYILVÁNOS KÖZZÉTÉTEL 2013/2014 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH
Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései (2006-2014) - forrás: OH 1. Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola 230 2. Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola 83 3. Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége
2011. évi Közhasznúsági jelentés
2011. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2012. március 4. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon
Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón
Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszló területét tekintve az ország 17. legnagyobb városa: 238,7 km 2 (41505 kat. hold). Lakosok száma szerint az ország 52. legnagyobb városa: 23 220 fő. Népsűrűség:
Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak
Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő
Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros
1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu
ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester
ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő (1927-2015) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester 2016.04.17. vasárnap 14 óra HELYSZÍN: Munkácsy Mihály Művelődési Ház (házasságkötő
M E G H Í V Ó. A Zenetanárok Társasága TÖRTÉNELMI ÍVEK A MAGYAR ZENEPEDAGÓGIAI GONDOLKODÁSBAN
M E G H Í V Ó A Zenetanárok Társasága TÖRTÉNELMI ÍVEK A MAGYAR ZENEPEDAGÓGIAI GONDOLKODÁSBAN címmel 2009. április 4-5-én két napos konferenciát rendez Helyszín: Rátkai Klub, Budapest, 1068 Városligeti
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe
Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Különös közzétételi listája
Weiner Leó Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi listája Jogszabályi alapja: a 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) és (5)
Székely Tanintézet Tevelen
Mentoromnak, Földi Istvánnak emlékére Fábián Margit Székely Tanintézet Tevelen A Teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet története Földi István leveleinek tükrében Előszó 2007-ben Erdős Borbála,
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:
ALAPÍTÓ OKIRAT 20. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György
1. Általános rendelkezések 1.
Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2010. (XI.26.) rendelete a Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat művészetoktatási
KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest
KÖRTVÉLYESI OSZKÁR Bartók és Budapest A Torontál vármegyei Nagyszentmiklósban, 1881. március 25-én született Bartók Béla. Édesanyja Voit Paula, tanítónõként dolgozott, jól zongorázott, így elsõ zenei élményeit
Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola
Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények