Szecsői Tükör január
|
|
- Sára Bogdán
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tisztelt Lakosok! Az elmúlt napokban a kommunális hulladékgyűjtés változásairól két tájékoztató, illetve önkormányzati rendelet jelent meg a Szecsői Tükör különkiadásaiban. Remélve, hogy a posta eljuttatta minden ingatlan tulajdonoshoz. A képviselő Testület élni szándékozik azzal a lehetőséggel, hogy a tápiószecsői kommunális hulladéklerakót az engedélyezett időpontig üzemeltesse, várhatóan ig. Tisztában vagyunk azzal, hogy az átállás az újonnan induló rendszerre nem lesz könnyű, hiszen több éves beidegződéseken kell változtatni. Éppen ezért igyekszünk Önöket mindenben segíteni, több információval ellátni, ugyanakkor számítunk az Önök megértő támogatására és aktív részvételére. A következő hónapokban a Szecsői Tükörben több írás fog megjelenni a hulladékszállítással, kezeléssel kapcsolatban. Azok a lakosok akik január 4.-én és 5.-én nem vették át a megrendelt gyűjtőedényeket, a Pénzügyi osztályon (Sülyi út 4 sz. alatt, volt GAMESZ épület) befizethetik. A befizetést igazoló számla bemutatása után átvehetik a Deák F. u. 1 sz. alatt (volt TSZ. udvar) 12 óratól - 16 óra között január hónapban hétfői napokon. Kérjük, hogy keressék és olvassák a lapot! Incze Sándor polgármester A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ünneplése a művelődési házban január 19-én 16 órakor. Részletes program a 4. oldalon. Tájékoztató a Képviselő-testület munkájáról Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete december 19-én rendes ülést tartott. Napirendi pontok, határozatok, közérdekű információk: 1. A feladatfinanszírozás felülvizsgálata. 2. Beszámoló az önkormányzat évi hatósági tevékenységéről. Kivonat a beszámolóból: A hatósági ügyek két csoportba oszthatóak: - államigazgatási hatósági ügyek (gyámügy, anyakönyv, szabálysértés) - önkormányzati hatósági ügyek. Ide tartoznak mindazon hatósági jogkörök, amelyeket a Képviselőtestület, vagy átruházott hatáskörben a polgármester, vagy a szociális bizottság lát el. Ezeknek az ügyeknek a döntésre való előkészítése a Polgármesteri Hivatal feladata. Ebben az évben az eddig iktatott ügyiratok száma db, amely döntően hatósági ügyekből tevődik ki. Szociális ügyek: 1 A Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata összhangban a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény vonatkozó rendelkezéseivel megalkotta a 9/2006. (Vi.30.) KT rendeletét. Az önkormányzat Képviselő-testülete e rendeletben szabályozta az alábbi szociális ellátásokat is: - átmeneti segély - átmeneti segély kamatmentes formája, - kölcsön - temetési segély A szociális igazgatással kapcsolatos ügyiratok száma december 4-ig bezárólag 791 db. A segélyekre fordítható összeg: ,-Ft. Átmeneti segély iránti kérelem 474 esetben volt, amely tartalmazza: - pénzbeni felhaszn.: ,-Ft - kölcsön, átmeneti segély felhaszn.: ,-Ft ( kimutatás szerint) - temetési segély 30 fő ,-Ft
2 A helyi rendeletünk alapján a legkisebb segélyezési összeg 2.000,-Ft-nál kevesebb nem lehet. Általában a segélyek összege 2.000,-Ft-tól ,-Ft-ig terjed, azonban az átlag 5.000,-Ft/fő körül mozog. Nagyon súlyosnak ítélt esetekben a segély összege ,-Ft is lehet esetenként ben élelmiszer utalványokat nem vásároltunk, természetbeni juttatásra nem került sor. Kölcsön, átmeneti segély legmagasabb összege ,-Ft, melyet az ügyfél legfeljebb 12 hónap alatt törleszthet. A támogatások, segélyek összege nagyon kevés. Évek óta nem hogy emelkedne, hanem egyre kevesebb. Tényleges segítséget még átmenetileg sem tud nyújtani a rászorultaknak. A temetési segély összege évben ,-Ft. A jogszabály rendelkezése alapján a temetési költség összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségeinek 10 %-ánál. Ez jelenleg ,-Ft körüli. A temetés teljes költségére is nyújtható temetési segély. Szociális otthoni beutaltak száma ez évben 3 fő. Az elhelyezésre évekig kell várni, mivel a szociális otthonokban nincs férőhely. Az elhelyezésre várók akik igénylik az átmeneti időben szociális étkezésben, gondozásban részesülnek. Férőhely elvonása miatt a szentmártonkátai idősek gondozó házában már nem tudunk átmenetileg elhelyezni rászorultakat ben súlyos mozgáskorlátozottak száma, akik támogatást igényeltek, 177 fő volt. A velük kapcsolatos ügyiratok száma 195 db. A mozgáskorlátozottak közlekedési támogatást, gépjárműre szerzési, átalakítási támogatást kérhetnek. A közlekedési támogatás alapösszege 7.000,-Ft, de jogszabályi feltételek mellett ,-Ft is lehet. Ezen összeg egy évre szól. Szociális járadékban ebben az évben 11 fő részesült. Őket nyilvántartjuk, a szükséges rehabilitációs igazolást a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak megküldjük. Járadékban az 50 %-os munkaképesség-csökkenésben szenvedő emberek részesülnek. A járadék összegére tekintettel nagyon hasznos lenne, ha a községben számukra, egészségi állapotuknak megfelelően munkát tudnánk biztosítani. Bursa Hungarica ösztöndíjpályázatra beérkezett A pályázatok száma 33 db volt, B pályázatra 1 db kérelem érkezett. A Szociális Bizottság dönt a pályázók szociális körülményei alapján a támogatás összegéről évre ,-Ft lett biztosítva. 32 fő részesül támogatásban. A támogatás 1.000,-Ft-tól 5.000,-Ft-ig terjed. Ebben az évben elutasításra is sor került 1 fő A típusú és 1 fő B típusú pályázó esetében. Közgyógy-ellátásra való jogosultság megállapításáról a jegyző dönt az évi III. törvény és a 63/2006. (III.27.) Korm.rendelet a alapján december 3-ig 252 iktatott ügyirat volt a közgyógy-ellátás területén. Ebből 32 személy részére méltányosságból került megállapításra a közgyógyellátási igazolvány. Az önkormányzat részéről térítési díjat kell fizetni az egészségbiztosítási szerv felé, ami a szakhatóság által megállapított éves gyógyszerkeret összegének a 30 %-a. Erre felhasznált összeg november 7-ig ,-Ft volt. Alanyi jogon kiadott igazolványok száma 232 db, normatív jogon kiadott igazolványok száma 46 db. A módosított évi III. törvény szerint az alanyi jogon kiadott igazolványok januártól két évre kerülnek megállapításra. Lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás, vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez nyújtott hozzájárulás az évi III. tv. 38. (1) bek. szerint történik normatív, illetve a 38. (9) bek. alapján méltányosságból. A normatív lakásfenntartási támogatásra felhasznált összeg ,-Ft. A méltányossági lakásfenntartási támogatásra felhasznált összeg ,-Ft. Normatív lakásfenntartási támogatásban december 3-i állapot szerint 156 fő részesül (egy év időtartamra szól). Méltányosságból adható támogatásban 18 fő részesül. Hat hónapra kerül megállapításra, évente kétszer benyújtható. Ápolási díjban jelenleg 40 fő részesül. Az évi III. tv. 43/A (2) bek. szerint fokozott ápolást igénylő az a személy, aki mások segítsége nélkül önállóan nem képes: a.) étkezni, vagy b.) tisztálkodni, vagy c.) öltözködni, vagy d.) illemhelyet használni, vagy e.) lakáson belül segédeszköz igénybevételével sem közlekedni feltéve, hogy esetében az a.) e.) pontokban foglaltak közül legalább három egyidejűleg fenn áll. Településünkön 10 fő részesül fokozott ápolást igénylő ápolási díjban. Alanyi jogon aki 18 év alatti tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos (de esetében nem állnak fenn a fokozott ápolás feltételei) 12 fő részesül. Ezekre felhasznált összeg november 7-ig ,-Ft. Előirányzat ,-Ft. Méltányossági ápolási díjban 18 fő részesül. A Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete döntése szerint a méltányosságból megállapított ápolási díjat december 31-ével megszünteti. Az érintettek értesítésben részesültek november 7-ig felhasznált összeg ,-Ft, előirányzat ,-Ft. Az évi III. törvény szerint a rendszeres szociális segély a hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családok részére nyújtott támogatás. A települési önkormányzat január 1-jétől a jegyző rendszeres szociális segélyt állapít meg annak az aktív korú személynek, aki: a.) egészségkárosodott, b.) vagy nem foglalkoztatott, c.) vagy támogatott álláskereső, feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított. A segély összege a fogyasztási szerkezetet kifejező arányszámok felhasználásával kerül kiszámításra. Rendszeres szociális segélyben részesülők száma 17 fő, ebből 67 %-os munkaképesség csökkent 3 fő, 2 fő részösszegű rendszeres szociális segélyt kap. Megoszlás nem szerint: 11 fő nő, 6 fő férfi. Korszerinti megoszlás: között 3 fő, fő között 6 fő, fő között 6 fő, fő között 2 fő. Nem foglalkoztatott rendszeres szociális segélyezetteknek ,-Ft, egészségkárosodott rendszeres szociális segélyezetteknek ,-Ft, 2
3 keresőtevékenység mellett járó rendszeres szociális segélyezettnek ,-Ft került kifizetésre. A beszámolót a testület egyhangúlag elfogadta. 3. A Képviselő-testület évi munkaterve. 4. A Szociális Bizottság beszámolója a Képviselő-testület által átruházott hatáskörök gyakorlásáról. 5. A Szervezeti-, és Működési Szabályzat módosítása. 6. Gurulóállvány vásárlás. 7. Vízórabeszerzés a 7. számú kúthoz. 8. Tájékoztatás üdülési lehetőségről. 9. Szennyvíz beruházás. A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás december 10-i ülésén a napirendi pontok között szerepelt a Környezetvédelmi és Vidékfejlesztési Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság képviseletében megjelent Márota Attila projekt menedzser tájékoztatója a Kohéziós Alap projektjeinek eddigi tapasztalatairól. A tájékoztatón elhangzott, hogy az 1.067/2005. (VI.30.) Kormányhatározatban foglalt és támogatandó projektekben a Tápió-projekt előkészítettség szempontjából az elsők között szerepel. Amennyiben a költség haszon elemzés végleges változata és a hozzá kapcsolódó, de átdolgozásra szoruló dokumentációk elkészülnek, úgy van realitása, hogy a pályázati anyag I. negyedévében az EU döntéshozó szervéhez benyújtásra kerüljön. Incze Sándor Polgármester 10. Pest megye önálló tervezési, területfejlesztési-, és statisztikai régió létrehozásának kezdeményezése. Pest Megye Közgyűlésének Elnöke Szűcs Lajos, levélben kereste meg az önkormányzatunkat, amelyben kéri, hogy a Képviselő-testület foglaljon állást a támogatásról. A megyei, illetve a közös régióban való részvételünk nem kedvez a megye településeinek. 2007/2008 tanév I. félévének zárasa január18.-án történik. Diákjaink a tanulmányi értesítőt január héten kapják meg. A második félévben új órarend szerint tanítunk. Kérjük kísérjék figyelemmel a változásokat! Iskolai hírek Határozat: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete az önálló Pest megye statisztikai régió megvalósítása érdekében az alábbi határozatot hozza: Támogatjuk Pest megye önálló statisztikai régió létrehozását, egyetértünk az ügyben történő helyi népszavazás megtartásában, támogatjuk, hogy a helyi népszavazás az Országos népszavazással egy időben, várhatóan tavaszán legyen megtartva. A határozatot a testület egyhangúlag elfogadta. A tájékoztatót összeállította: Következő tervezett testületi ülés: Tábori Tivadar önkormányzati képviselő Időpontja: január 30-án 16 órakor Helye: a Polgármesteri Hivatal tanácsterme Tervezett napirendi pontok: 1.) Az önkormányzat évi költségvetésének előzetes tárgyalása. 2.) A évi Képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló. 3.) A évi településfejlesztési-, és felújítási elképzelések megtárgyalása. 4.) A évi költségvetési rendelet módosítása. 5.) A Damjanich Művelődési Ház intézményvezetői pályázata. 6.) A Duna-Tisza közi Nagytérségi Kommunális Szilárdhulladékkezelési program helyzete. 7.) Az agyagos-gödör helyzete. Minden érdeklődőt vár a Képviselő-testület Művészeti oktatás második félévi térítési díjának befizetési határideje II.15. mely időpontot kérjük betartani! Szülőértekezletek időpontjai Művészeti tagozatunk januári programjai: I zeneiskolai vizsga I.22. Drámajáték tanszakosaink bemutatkozása a kultúra napi megemlékezés keretében a Damjanich Műv. Házban I Képzőművészet-festészet tanszakosaink félévzáró kiállítása a felsőtagozat épületében. II.2 Szombat kezdettel a Helyőrségi MH.-ban tartjuk zeneiskolánk félévzáró koncertjét melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Jan 28.-től felsőtagozat Febr.4.-től az alsótagozat külön értesítésszerint, melyet a tájékoztató füzetben találnak. Január 1.-től az étkezési térítések a következőképpen változtak: Napi 3x étkezők:384 Ft.- Isk.ebéd+ tízórai:320ft.- Menza 250 Ft.- Véradás! december 17-én véradást szerveztünk. A felhívásra 65 fő jelent meg, 1 fő első véradó volt. A véradókat a Vöröskereszt jóvoltából virslivel, finom pogácsával, üdítővel és mandarinnal vendégeltük meg, és minden véradónak kicsi édesség csomaggal köszöntük meg a véradást. A Vöröskereszt hírei. 3 A véradók megbecsülése minden időben nagy kötelességünk volt, de különösen most, mikor nagyon kevesen adnak vért. Oka összetett, a munkahelyi véradások megszűntek, változott a véradási lehetőség, nagyon sokan betegség miatt kiesnek a lehetőségből, újak kevesen vannak. Köszönet a véradóknak az egész éves megjelenésért, és köszönet azoknak, akik a véradást szervezik, segítik,
4 iskolásoknak, akik kiviszik az értesítőt, a helyszíni feltételek megteremtéséért, a rendezvényen segítő embereknek, a konyha dolgozóinak a pogácsa elkészítéséért. Kívánunk mindenkinek jó egészséget és minél tovább tudjon eljönni, SEGÍTSÉGET nyújtani a rászorulóknak! ARANYKAPU Immár hagyományként került megrendezésre a Kátai és Árpád úti Óvoda Aranykapu elnevezésű, karácsonyi vásárral egybekötött műsora. Minden évben felejthetetlen élményt nyújtva azoknak, akik ellátogatnak ide. A rendezvényt mindig lelkes előkészület előzi meg az óvodai dolgozók részéről. Forró teával és a szülők által sütött, finomabbnál finomabb süteményekkel várták az ide érkezőket. Az alkalomhoz illően díszített előtérben, az óvoda dolgozói által rendkívül igényesen elkészített, ünnepi hangulatú ajándéktárgyakból lehetett vásárolni. A bevételből gyermekeinknek az óvodai karácsonyfa alá kerülnek majd ajándékok. A műsor megnyitójaként Dósa Anna vezető óvónő mondott köszöntő szavakat, majd Incze Sándor polgármester köszöntötte a vendégeket. Ezután kezdődött meg gyönyörű díszletek között gyermekeink igen színvonalas műsora. Úgy gondolom, mi szülők méltón lehetünk büszkék gyermekeinkre, és az örömkönnyeinket sem kell szégyellnünk. Ez a műsor azt is bizonyította, hogy gyermekeink igen kiváló szakemberek kezeiben vannak. Köszönjük nektek Óvó nénik és Dadusok! Köszönet a Szülőknek, akik valamilyen formában hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához. Köszönet a Helyőrségi Klub dolgozóinak, amiért minden évben helyet biztosítanak a rendezvénynek és köszönet a Polgárőrség aktivistáinak, akik a parkoló autókat felügyelték. SZMK 4 Tisztelettel: Ovodai hírek SZAFI. Hírek Szép volt a ruhátok!... Wagner Árpádné Vöröskereszt titkár A karácsonyvárás, a kis Jézus születésére várakozás minden családban fontos, ünnepi esemény. A legigazibb örömet mégis a kisgyermekek csillogó szemében láthatjuk. A karácsonyi hangulat előkészítésének egyik fontos eseménye több éve a Hipp-hopp Óvoda Aranykapu rendezvénye; ahol minden kisgyermek, csoport átadhatja a nézőknek a kis műsorát, szeretetét. December 7-én is megpróbáltunk egy kis varázslattal melegséget hozni az emberek szívébe A műsor után Rákosiné Marika néni így nyitott be az öltözőnkbe: - Szép volt a ruhátok! Szép volt a műsorotok! Úgy érzem, egy csoport összetartozását, a produkció sikerét az egységes öltözet szebbé teszi. Ebben partnerre találtam a szülők részéről. Én csak úgy hívom őket: az aranykezű varrónők. Szeretném megköszönni a sok munkát és fáradságot, melynek eredményeként minden fiúnak egy népviseleti ing készült. Köszönet érte: PINTÉRNÉ SZABÓ CSILLA, LACZKÓ ZOLTÁNNÉ, PALOTAI SÁNDORNÉ, MIHÁLYNÉ ZEMEN PIROSKA, GÁSPÁR MÓNIKA anyukáknak. Nekik és valamennyi olvasónak, minden kisgyermeknek boldog, békés, gondok nélküli új esztendőt kívánok: Mészáros Klára csoportvezető Hipp-hopp Óvoda Örömmel tudatom az olvasókkal, hogy elkészült a SZAFI. Egyesület honlapja. Sajnos a tárhely igen kevés, így gyakran fogjuk frissíteni, hogy a fényképekből, amelyek az egyesület életéről, tevékenységéről szólnak, mind felkerülhessenek részletekben a világhálóra. Weblap címünk: Még egy jó hírről számolhatok be, a Maholnap Alapítvány pályázatán 400 ezer Ft. értékű könyvet nyertünk. Sajnos nincs könyvespolcunk, amelyen elhelyezzük a közel 400 db. könyvet. Ha van valakinek feleslegessé vált könyvespolca, s felajánlaná szívesen fogadnánk. Segítségüket előre is köszönöm: Elérhetőség: Hajnal Antalné minkoerika@citromail.hu SZAFI. Egyesület elnöke Kulturális hírek A Damjanich Művelődési Ház hírei A MAGYAR KULTÚRA NAPJA tiszteletére szervezett ünnepi műsor január 19-én 16órakor. Fellépők: Gyerkőc néptánc csoport Pöttöm óvoda Gróf Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes Szecsői Írók Egyesülete Szatmári József kórus Wass Albert egyesület Hipp-Hopp óvoda Minden érdeklődőt szeretettel várunk Rendezőség
5 Meghívó A Felső-tápiómenti Romániai Magyarok Egyesületének elnöksége értesíti az egyesületi tagokat, hogy január 25-én pénteken este 6 órakor taggyűlést tart a községi Művelődési Házban. Napirendi pontok: év I. félévi munkatervének megbeszélése. - Egyebek Minden tagot és támogatót szeretettel várunk! Elnökség Tisztelt Polgárok! december nyolcadikán harmadik alkalommal került sor a HK-ban a Wass Albert Est megrendezésére. Időközben a bohém társaság, mely eddig az esteket szervezte Wass Albert Tápiómenti Kulturális Egyesület (WATKE) néven civil szervezetté alakult. Az Egyesület nevében tisztelettel köszönöm a több tucatnyi helyi és környékbeli polgár (főleg vállalkozók) pénzadományait és más felajánlásait. Külön kiemelném a Pest megyei Közgyűlés elnökének anyagi támogatását. Köszönettel tartozunk a fellépőknek (Berecz András, Szabó Csilla, Sallai Ottó, Szatmári Kórus, Kókai Dalárda) és a teltházat adó vendégeknek. Ki volt Wass Albert? Száz éve született Erdélyben arisztokrata család sarjaként és tíz éve halt meg az Amerikai Egyesült Államokban, mint emigráns. Egyetemi tanulmányait Magyaróváron, Debrecenben, Francia- és Németországban végezte. Erdészmérnökként dolgozott Erdély hegyei között, melynek szép tájai múzsájává lettek. Közben egyre írta regényeit, novelláit és versekkel is próbálkozott. Több irodalmi kitüntetés mellett megkapta a híres Kedves Olvasó! A 2008.januári számban megjelenő íráshoz, mely 1992-ben már megjelent a Szecsői Tükörben az alábbiak miatt térek vissza: Az akkori javaslatok írója Dr. Szabolcs István felkeresett és kérte, hogy az 1992-ben megjelent koncepciós javaslatait, újra tegyük közzé a Szecsői Tükör olvasói előtt, azért is, mert a javaslatok közül több, ma sem vesztett aktualitásából. Két kérdéskört érint a részletes ismertetés: 1. Koncepció mikrorégiónk kialakításáról, fejlesztéséről. ( Vázlat egy reális fantáziáról.) 2. Koncepció temetkezési gyakorlatunk fejlesztéséhez. ( Tűnődés temetőnkről.) A kidolgozott javaslatok terjedelme miatt a témákat külön választva a Szecsői Tükör januári és februári számában ismét közreadjuk. 5 Baumgarten-díjat. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta. A második világháborúban újságíróként működött, míg a Gestapó haragját magára nem vonta. Behívták katonának és a szovjetek ellen harcolt a világháború végéig, majd Nyugatra emigrált. Távollétében erdélyi birtokát a románok elkobozták, pert indítottak ellene és halálra ítélték. Negyvenöt után Kelet-Közép-Európában megszokott módja volt ez a közösségformálásban élenjáró kulturális, gazdasági elit tönkretételének. Nyugat-Európában először a Szabad Európa Rádió munkatársaként dolgozott, majd az Egyesült Államokba utazott, ahol a Floridai Egyetemen kapott francia-német nyelvtanári és irodalomtörténészi katedrát. Miért éppen Wass Albert? Ő volt a huszadik századi Erdély egyik legkiemelkedőbb szépírója. A Helikon, az erdélyi magyar írók a transzilvanisták - szervezetének kulturális folyóiratát is szerkesztette. Műveiből a transzilván szellemiség sugárzik. A transzilvanisták az erdélyi magyarság önálló lelki alkatát és jellegét tételezték fel, ennek a különbözőségnek a vizsgálata révén igyekeztek meghatározni az erdélyi lélek fogalmát. Ennek főbb jellemzői: a sors kegyéből/kegyetlenségéből megvalósult erdélyi történelem, az erdélyi tájnak a gondolkodásra is kiható, azt befolyásoló nagy szerepe, valamint az együtt élő népek közötti kölcsönös megértés elve, melynek forrása az erdélyi kultúrák és népek sorsközössége. Itt az ideje az ilyen gondolkodás reneszánszának után Magyarország- és Erdély-szerte szobrokkal, közterek és közintézmények elnevezésével állítottak irodalmi munkásságának emléket. Tisztelettel: Lakossági észrevételek Incze Sándor polgármester Vázlat egy reális fantáziáról Anka László elnök, WATKE Megjelent a Szecsői Tükör februári számában Őseim messze a visszanyomozható időkig a községben éltek-haltak, én is itt születtem, élményeim sokasága is ideköt, itt várom életem befejezését is. Így tehát természetesen érdekel községünk élete, fejlesztése, szeretnék ebben valamennyire segíteni is. Ezért beszéltem a napokban Ofella Józseffel, a község településfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának elnökével. Tájékozódni akartam a folyamatban lévő fejlesztési munkákról és jövőbeli elképzeléseikről. Elmondtam észrevételeimet és vázoltam egy olyan elképzelésemet, amely partneremet elsőre meghökkentette, majd gondolkodott, bólogatott, s végül is arra kért, hogy a mi kis lapunkban is ismertessem. Vonakodva teszek ennek eleget, mert egyrészt lapunk terjedelme jóformán csak a felvetést teszi lehetővé, a kifejtést, megindoklást alig-alig, másrészt azért, mert az ilyen problémának minden előkészítés nélkül történő közvélekedésbe dobása értetlenséget, ellenérzést válthat ki. Megírom mégis ezt a cikket, mert az idő sürget, és mert bízom abban, hogy tágabb szülőföldemen sok értelmes patrióta él, s a
6 felvillantásból is megértik, hogy itt nagyon progresszív, lényeges dologról van szó, olyanról, melyet fel kell karolni és megvalósításában közre kell működni. Tehát a következőket akarom (s tudom itt) elmondani: Ha Pestről hazafelé jövünk és odafigyelünk szembetűnik, hogy Gyömrővel a Pestre felfűződő települések sora lezárul, Mende átmenet, Szentistván után pedig, - mintegy nagykapu a dombok szétnyílnak s egy új arcú táj következik. Áthaladva a kapun, szembetűnik, hogy Sülysáp nyugati szegélyétől le a szecsői laktanyával bezárólag már szinte teljesen összefüggő településtömörülés (agglomeráció) alakult ki. Ennek vízszintes, kelet-nyugati tengelye a vasút, függőleges, észak-déli tengelye pedig kb. a magdolnatelepi kastélyon és a volt vasúti megállón áthúzódó vonal. A két tengely metszőpontja körül elterülő kb méteres átmérőjű kör tekinthető az agglomeráció központjának és ez mint egy csukló, úgy köti össze a településrendszer nyugati és keleti felét. A nyugati rész már teljesen zárt beépítettséggel csatlakozik a központhoz, a keleti fél csatlakozó részének beépítettsége ugyan még hézagos, de biztosra vehető, hogy néhány év alatt ezek a hézagok is kitöltődnek. Az is biztosra vehető, hogy ha országunk kijut a mostani évek elesettségéből, és a fejlődés meglendül a hézagos területen és a további beépítésre szóba jöhető, ma még szabad területeken gomba módra nőnek majd ki a lakóházak és más épületek. Ennek az agglomerációnak a későbbiekben majd vázolom, hogy miért nagyon dinamikus önfejlődési ereje van. Az agglomerációban ma kb ember él. A lakosság száma minden beavatkozás nélkül is erőteljesen növekedni fog, ha azonban tervszerűen még kedvező feltételeket is biztosítanánk (iparfejlesztés, olcsó építési telkek, közművesítés, stb.), a növekedés rohamos lenne, s év alatt elérhetné, vagy túl is haladhatná a főt. Tovább megyek: Az agglomeráción átvezető vasút és a 31-es műút olyan élettengely, amelyre már ma is nagymértékben rákapcsolódik Kóka, Úri, Tóalmás és Tápióság is. Manapság ezeknek a lakossága együttesen mintegy fő. Így tehát a Sülysáp-Tápiószecső településszerkezet és az ehhez természetesen tendáló említett 4 község (mindezek együttesen mikrorégió - nak nevezhetők) lakosságszáma ma mintegy fő, területe pedig kb. 150 km2. Önfejlődéssel, - de még inkább okos, előrelátó, tervszerű fejlesztéssel a mikrorégió lakosságának száma egy-két évtized alatt elérheti a főt. Említettem, hogy az agglomerációnak, illetve a mikrorégiónak erőteljes önfejlődési dinamikája van, s hogy ez tervszerű segítséggel nagymértékben fokozható. A következők miatt gondolom így: A régióban még jók a lakás és ipartelepítési lehetőségek, adottságok. (Szabad és alkalmas területek). Fő vasúti vonal és fő műút szeli át. Jók a további út-, villany-, csatorna-, telefonhálózat bővítési, kiépítési lehetőségek, a víznyerési lehetőségek is. 6 Jók és változatosak a mezőgazdasági, kertészeti termelési adottságok, lehetőségek s ez a régióban jó belső ellátást biztosíthat. A változatos felszín, a dombok, erdők, tavak, nádas-rétes területek jó lehetőséget adnak arra, hogy a lakosság sportolási, pihenési lehetőségeit helyben, közelben megtalálja, kialakítsa. Általában kedvező, hogy a főváros közel van s szükség esetén könnyen elérhető. Az viszont csak szükséghelyzet, hogy a régióból ezrek naponkénti bejárással csak ott találnak munkát, megélhetési lehetőséget. Itthoni foglalkoztatásra volna szükség. Ezért a régió potenciális munkaerő helyzete a régió fejlesztése szempontjából jó. A régiónak ma rossz a közegészségügyi, oktatási, közművelődési, sport stb. intézményekkel való ellátottsága. A főváros ilyen vonatkozásokban kedvezően már nem érhető el. Északi és déli irányban nincsenek közeli városok, keleti irányban Nagykáta egyáltalán nem tekinthető vonzási központnak (a továbbiakban sem lesz erre alkalmas), Szolnok messze van. A régióban a lakosság részéről erős és fokozódó nyomás és természetes igény van az irányban, hogy itt, helyben, közeli elérhetőséggel kell létesíteni változatos foglalkoztatást biztosító ipari, mezőgazdasági, javítószolgáltató üzemeket, kórházakat, egészségügyi állomásokat, középiskolákat, művelődési, sport- és szórakozási, bevásárlási lehetőségeket, állandó terménypiacot, stb., szóval mindazt, ami a korszerű megélhetéshez és a mindennapi életvitelhez szükséges. Abban a folyamatban, melyben mindezek megvalósulnak, erősödni fog a régió egysége, mindinkább kibontakozik sajátos jellege, arculata. Kérem, nézzék meg a térképet: Budapest körül kb. 50 km-es körzetben már kialakultak, vagy kialakulóban vannak olyan agglomerációk, illetve mikrorégiók, amilyenről a mi esetünkben is szó van. (Vác, Gödöllő, Monor, Dabas, Ráckeve) Ezek egymástól természetesen sok mindenben különböznek, abban azonban közösek (s ez biztosítja létüket is), hogy körzetüket komplett élettérbe vonják össze (integrálják), vagy legalábbis igyekeznek ezt elérni. A Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon egy ilyen település a térképről még hiányzik. Ezt a helyet töltheti be és erre is predesztinált a Sülysáp-Tápiószecső agglomeráció. Ez integrálja majd önmagát és környezetét régióvá. E mikrorégió törzse a kialakuló ezres lélekszámú, szép, kertes jellegű, sok parkkal, mindenféle létesítményekkel, jó belső közlekedéssel rendelkező város lesz. Hozzátendál, de önállóságát megtartja az említett 4 község. Ezek is erőteljesen fejlődnek, együttes lakosságuk eléri majd a kb főt. A régió vonzáshatása többé-kevésbé érvényesülni fog kifelé még Szentmártonkátára, Tápióbicskére, Tápiószentmártonra és némileg Nagykátára is, úgyhogy itt egy emberöltőnyi idő alatt kb ember számára alakulhat ki otthon és kulturált élettér.
7 Ezzel a mikrorégió nagyság tekintetében el is éri végső határát. Többre nem képes. (De nem is szükséges, hogy képes legyen.) Nem lehet ésszerűen fejleszteni, ha a régióban lévő községek nem veszik figyelembe a fejlődés irányát és munkájuk egyeztetését, összehangolását már most nem kezdik meg. Ofella Józseffel történt beszélgetésem során az általa említett elképzelésekkel kapcsolatban (csatornázás, szemét- és szennyvíz ártalmatlanítás, Vásártér hasznosítása) úgy láttam, hogy a régió egészének figyelembe vétele esetén valószínűleg más megoldásokat kellene kialakítani. (Hely hiányában nem tudok itt ezekkel és másokkal tételesen, részletesen foglalkozni, de példaként megemlítem, hogy a szennyvíztisztító üzemet nem a község észak-nyugati csücskénél lévő területen, hanem valószínűleg a Magdolna-telepi vasúti átjárótól délre eső mezőn kellene megépíteni, stb. A hely hiányával küszködve sem hagyhatom el, hogy a szerintem sürgősen szükséges teendőket meg ne említsem. Ezek: 1./ Községünk önkormányzata mindenek előtt a Településfejlesztési bizottsága gondolja át a vázolt koncepciót, s mint követendő ideát, fogadja el. Egyetértés és csatlakozás végett keresse meg a sülysápi önkormányzat hasonló bizottságát és a szóban lévő 4 község önkormányzatait is. 2./ Községünk önkormányzata sürgősen (vagyis még időben) járjon el annak érdekében, hogy a község, illetve a régió fejlesztéséhez szükséges területeket biztosítsák. Most, a földrendezések időszakában erre lehet módot találni, később azonban már aligha, vagy sokkal nehezebben. Egyebek közt biztosítani kellene a vasúttól délre eső (zsellérföldi) területeket a vasúttól a rétig terjedő szélességben. (Lakóterület, vagy ipartelepítés céljára.) Továbbá: a magdolnatelepi átjárótól délre eső legelőterület északi részét (iparterület s talán szennyvíztisztító üzem, stb. számára). Továbbá: a vasút bal oldalán húzódó területeket a község kijáratától magdolnatelepig, a vasúttól kb. a strandfürdőig terjedő szélességben (a Vásártért is belefoglalva). A területbiztosítás ügyében az ott szükségesek szerint a sülysápi (és esetleg a többi önkormányzat is) időben intézkedjen. 3./ Sülysáppal egyetértésben, közös finanszírozással, alkalmas intézettel ( tervezőszervvel) mielőbb el kellene készíttetni a Tápióvölgy északi mikrorégiójának általános településrendezési-fejlesztési tervét. Földijeim! Nem akarok cikkem végén még lelkesítéssel is foglalkozni. (Helyem sincs most erre.) A haladni akaró, értelmes emberekre apellálok. Arra, hogy megértik: a mindenkori önkormányzatunk részére általános összefogással és mindenki lehetősége szerinti hozzájárulásával meg kell adnunk a maximális segítséget ahhoz, hogy az ismertetett koncepció megvalósítását elkezdhesse és vezethesse. E nélkül mindaz, amit az előbbiekben elolvastak, csak színes fantázia marad. Magányosok karácsonya Dr. Szabolcs István Újra eljött az az idő, hogy a magányosok karácsonyáról írhatok. A beszállításról szintén gondoskodtak. Nagyon fergeteges, szépen megszervezett estéről van szó. Nem utolsó sorban a műsorok is kiválóak voltak. Megemlíteném a Baráti társaság íróit, hogy verseikkel nagy szeretettel készültek, és azt elő is adták. A meghívott vendégeink is nagyon aranyosak voltak. Dósa Jenő, Urbán Márton is a szájmuzsikával nagy sikert arattak. Kövezetkezett a Gyerkőc együttes, a legények, lányok, és a hagyományőrző Menyecskekoszorú. Az egész műsort nagy tapsvihar kísérte. Úgy érzem, mindenki nagyon jól érezte magát. Műsor után jött a vacsora. Majd a közös tánc. Így már könnyebb lesz a karácsonyt átvészelni a magányosoknak, hisz úgy is kezdődik minden előről. A szép gesztusról is szeretnék megemlékezni, amit a polgármester úr nyújtott a 70 éves idős embereknek. Köszönjük! Egyedül élők karácsonya Kmety Andrásné December 22-én délután az egyedül élők együtt ünnepelhették a karácsonyt a Damjanich Művelődési Házban. A sors fintora következtében egyre többen vagyunk, akik magunkra maradtunk. Nagyon kellemes estét tölthettünk el. A meleg fogadtatás, a színvonalas műsor, a finom vacsora egy kicsit feledtette az egyedüllétet. Köszönöm a szervezőknek, Walter Jánosnak a Damjanich Művelődési Ház Igazgatójának, hogy széppé tették számomra az ünnepeket. Tisztelettel: Minkó Józsefné Ez az adottságok, lehetőségek számbavételével, sokféle elemzésével, mérlegelésével előirányozza, hogy éves távlatokban hogyan lenne célszerű az agglomerációt, illetve a régiót fejleszteni. (Ha igénylik, lapunk következő számában tájékoztatást adhatok arról, hogy egy ilyen átfogó tervtanulmánynak mit kell tartalmazni, hogyan készítik el, hogyan kell az önkormányzat részéről ebben közreműködni, s hogyan célszerű a terv elfogadásakor eljárni.) A jó ügy szolgálataként ha igénylik, s ahogy egészségem engedi a régiófejlesztés kérdéskörében (társadalmi munkában) tanácsadással, konzultációkkal, itt hasznosítható szakértelemmel, szándékomban van segíteni. 7 Köszönetnyilvánítás Szeretetteljes, békés, boldog új évet kívánunk mindenkinek. Köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik tiszteletüket tették Gál Ferenc előtt december 1-jén a tápiószecsői temetőben, s fájdalmunkban együtt éreztek, s elkísérték édesapámat egy másik helyre. Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan Szerető férj, édesapa családja
8 Tápiószecsőn a lakótelepen háromszobás teljesen felújított 3. emeleti lakás kiadó. Érdeklődni a es telefonszámon (hosszasan csengetni!). Békés, boldog új esztendőt kívánunk! Fidesz Magyar Polgári Szövetség tápiószecsői szervezete. Riasztószerelés! Vagyonvédelmi riasztórendszer és videó megfigyelőrendszer telepítését vállalom! - akár mobiltelefonos hívóegységgel - védelem otthon tartózkodás alatt, részleges élesítés - távfelügyeletre, mobiltelefonra köthető - kültéri védelem Magas minőségű, pl.: DSC, vagy PARADOX központok, egységek alkalmazása. A videó megfigyelőrendszer és éjjellátó kamera segítségével állandóan felügyelheti a védendő területet! Elektromos (távirányítós) kapumozgatás! Ingyenes helyszíni felmérés! Mobil: (Szabó József) Szecsői Tükör Kiadja: Nagyközségi Önkormányzat Tápiószecső Honlap: Tel: 06-29/ szecsopolhiv@monornet.hu, Szerkesztő: Lesti Bertalan, lestiberci@fre .hu, Tel:06-29/ Megjelenik havonta 2400 példányban. Engedély:NySU.P/PHF/2824/1991 BABARUHABÖRZE! december 9-én megrendezésre került az első tápiószecsői babaruhabörze. Számos család jelent meg a környező településekről, hogy eladják gyermekeik kinőtt ruháit, cipőit, megunt játékait, babakocsit, gyerekülést és egyebeket. De a bébi holmik mellett egészen iskoláskorú gyermekruhák is kaphatóak voltak. Az érdeklődésre való tekintettel máskor is fogok szervezni ilyen börzét, amiről idejében tájékoztatom majd a szülőket. Köszönet mindazoknak, akik eljöttek, legközelebb is várom őket szeretettel! Üdvözlettel: Lászlóné Dósa Nikoletta 8
Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,
A Rendelet 15. (2) bekezdése az alábbiakra módosul: 15. (2) Rendszeres települési gyógyszertámogatás a kérelmezőnek akkor lehet megállapítani,
Zalaszentmihály Község Önkormányzati képviselő-testületének 6/2015 (V.08.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 2/2015(II.27.) önkormányzati rendelet
Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete
Bátaapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló a 6/2011. (IV.13.) önkormányzati
ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása
ÁPOLÁSI DÍJ fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása, 35/342-806 ápolási díj megállapítása iránti kérelem jövedelemnyilatkozat vagyonnyilatkozat
Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások
Szt. (1993. évi III. törvény) Mindegyik pénzbeli ellátás igénylése a Polgármesteri Hivatalban történik! Hatályos: 2011.12.31-ig! Tájékoztató a szociális ellátásokról a SINOSZ tagjai számára Szociális rászorultságtól
1. A szociális rászorultságtól függő pénzben és természetben nyújtott ellátásokról szóló 10/2006. (IX.20.) önkormányzati rendelet módosítása
Mikebuda Község Önkormányzata képviselő-testületének 11/2013. (XII. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzati segély kialakításával összefüggő rendeletmódosításokról Mikebuda Község Önkormányzatának
Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról
Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és
TÁMOP A-13/ PROJEKT
TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program X. rész Szociális támogatások 2014 Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.
Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a
5. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
5. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96.
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról
Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról
1 / 6 2016.11.08. 17:15 Tarnaszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete szociális ellátásokról és szolgáltatásokról Tarnaszentmiklós Község Önkormányzatának
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. december 17-én, 16-órakor megtartandó ülésére
Az előterjesztés száma: 219/2013. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. december 17-én, 16-órakor megtartandó ülésére Az önkormányzati
1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére.
1. napirendi pont Előterjesztés Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i testületi ülésére. Tárgy: Előadó: Döntés: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
Monostorpályi Község Önkormányzata. Képviselő testületének. 6/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete
Monostorpályi Község Önkormányzata Képviselő testületének 6/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelete a pénzbeli - és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló 9/2010. (IX. 16.)
1. A szociális igazgatásról és ellátásról szóló 2/2011. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítása
Jobbágyi Község Önkormányzata 22/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelet az önkormányzati segély kialakításával összefüggő önkormányzati rendeletek módosításáról Jobbágyi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Tájékoztató a 2010. évi szociális igazgatási munkáról, a település szociálpolitikai helyzetéről
Tájékoztató a. évi szociális igazgatási munkáról, a település szociálpolitikai helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! A. évben Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990 évi LXV. törvény 16.
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.
9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról
9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a
Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.
Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor
A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.
Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet
A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet
Budakalász Város Polgármestere
Budakalász Város Polgármestere 10/2012(I.26.) sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő- testület 2012. január 26 -i rendes ülésére Tárgy: Beszámoló a polgármesterre átruházott igazgatási
A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek
CECE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 19/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete
CECE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelete a helyi szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi rendszeréről szóló 13/2013 (XI.22) önkormányzati
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
1. 1. (3) Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés és a nyári szünidei gyermekfelügyelethez kapcsolódó étkeztetés iránti kérelmekről a jegyző dönt.
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (I.24.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáról (egységes szerkezetben az 5/2011.(II.25.) a 17/2012.(V.30.), a 13/2013.(VI.27.),
Települési támogatások
Becske Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról Becske Község Önkormányzat Képviselő-testülete a
12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok
12. Önkormányzati rendszer, szociális feladatok 2011. évi CLXXXIX. Törvény Magyarország helyi önkormányzatairól Önkormányzat: a helyi önkormányzás testülete és szervezete, feladat- és hatáskörébe tartozó
IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel
EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. december 12. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2014. január 1.
Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról.
Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes község Önkormányzatának Képviselő-Testület a helyi önkormányzatokról
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2013. (XI. 27.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XI. 27.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A Rendelet 4. (2) bekezdésben szereplő rendkívüli támogatás szövegrész helyébe a támogatások szövegrész kerül.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni ellátásokról és támogatásokról szóló 8/2015. (II.24.) önkormányzati
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 23-án megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 23-án megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 92/2016.(VIII.23.) 93/2016.(VIII.23.) 94/2016.(VIII.23.)
I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.
Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó
18. Idősek szociális ellátása
18. Idősek szociális ellátása Pénzbeli ellátások időskorúak járadéka Célja: Jövedelem kiegészítése, pótlása Viszonyítási alap: öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege: 2008-tól- 28 500 Ft Időskorúak
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2005.(I. 20.) rendelete
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2005.(I. 20.) rendelete a szociális igazgatás és szociális ellátás helyi szabályozásáról A rendelet célja 1.. E rendelet célja, hogy a családok és
Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1. 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól
Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól - módosításokkal egységes szerkezetben - Tápiószele Város Önkormányzat
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról. I.FEJEZET Általános rendelkezések
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2005.(XI.01.) rendelete a gyermekek támogatásáról Dunapataj Nagyközség Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Előterjesztés. Beleg Község Önkormányzata Polgármesterétől 7543. Beleg, Kossuth utca 96. Tel.: 82/385-454 E-mail: hivatal@beleg.hu
Beleg Község Önkormányzata Polgármesterétől 7543. Beleg, Kossuth utca 96. Tel.: 82/385-454 E-mail: hivatal@beleg.hu Előterjesztés a képviselő-testület 2015. február..-i ülésére Tárgy: A szociális ellátásokról
JEGYZŐKÖNYV. Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 10-i rendkívüli nyílt üléséről
1 Kisszállás Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Kisszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 10-i rendkívüli nyílt üléséről 19/2015.(XII.11.) ÖK R A szociális juttatások rendszeréről
Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete
Mátraszele Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XII.30.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátások rendjéről szóló, 7/2012. (V. 3.) rendelet módosításáról Mátraszele Község Önkormányzat
TAMÁSI KÖZLÖNY december 2. V. évfolyam 11. szám TARTALOM. Határozatok oldal Rendeletek oldal
TAMÁSI KÖZLÖNY 2013. december 2. V. évfolyam 11. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Rendeletek... 3. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. november 27-én megtartott munkaterv
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!
Általános rendelkezések 1..
Lázi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2007. (IV.13.) rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról egységes szerkezetben a módosító 2/2008. (III.7.), 7/2008. (IX. 26.), 8/2008. (10.14.),
Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról
Hét Község Önkormányzatának 5/2009. (III.31.) számú rendelete a szociális igazgatásról, pénzbeli, természetbeni szociális ellátásokról Hét Község Önkormányzat képviselő-testülete a lakosság szociális ellátásának
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017. (III.10.) önkormányzati rendelete
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2017. (III.10.) önkormányzati rendelete a köztisztviselőket megillető szociális juttatásokról és támogatásokról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete
Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról, az egyes szociális ellátásokról és a helyi lakáscélú támogatásokról szóló 19/2005.
Farkaslyuk Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 6/2016.(XI.16) számú rendelet. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól.
Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016.(XI.16) számú rendelet a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól. Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. május 15.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak: Kaszanyi
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere
Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere 23/2011. (I.25.) sz. előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő- testület 2011. január 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló a polgármesterre átruházott igazgatási
2015. évi MUNKATERVE
RÁCKEVE VÁROS POLGÁRMESTERE 2300 Ráckeve, Szent István tér 4. Telefon: 24/523-333, fax: 24/422-521, e-mail: polgarmester@rackeve.hu Ráckeve a Kultúra Magyar Városa 2010 Ráckeve Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. május 23. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
Az előterjesztés száma: 156/2016.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 156/2016. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. szeptember
Tendenciák a segélyezésben. Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva
Tendenciák a segélyezésben Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva Mit is vizsgálunk? időszak: 2004-2008/2009 ebben az időszakban történtek lényeges átalakítások ellátások: nem mindegyik támogatás, csak
KÉRELEM az ápolási díj megállapítására
sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
A rendelet célja, hatálya
Fadd Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 13.) számú önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól szóló 1/2013.(I.29.) rendelet módosításáról Fadd Nagyközség
Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat. 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete
Gyöngyössolymos Községi Önkormányzat 2/2014.(I.23) számú önkormányzati rendelete a 8/2012.(V.21.) sz. továbbá a 5/2013.(X.3.) sz. önkormányzati rendeletekkel módosított a szociális ellátásokról szóló 2/2012.
Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(XII.31.) önkormányzati rendelete
Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(XII.31.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályozásáról Nógrádmegyer Község Önkormányzatának
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:
Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,
Bizottsági ülések időpontjai:
Bizottsági ülések időpontjai: Gazdasági, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság 2004. december 13. (hétfő) 17 óra Oktatási, Kulturális és Közművelődési Bizottság 2004. december 14. (kedd) 15,30 óra
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 6-án megtartott ének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 213/2012. (12.06.) Öh. sz. határozata
I. Fejezet. Eljárási szabályok, a törvény hatálya
Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és egyes személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Bag Nagyközség
2015. február 24-én ülésezett Királyszentistván Község Önkormányzatának Képviselő Testülete Napirendi pontok
2015. február 24-én ülésezett Királyszentistván Község Önkormányzatának Képviselő Testülete Napirendi pontok 1) Az Önkormányzat szociális és gyermekvédelmi igazgatásról és ellátásokról szóló rendeletének
Általános rendelkezések
Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 9/2014.(III.27.) önkormányzati rendelete a Salgótarján és Térsége Önkormányzatainak Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok
ÁPOLÁSI DÍJ. Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó
ÁPOLÁSI DÍJ Az ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó (Ptk. 8:1.. (1) bek 2.pont) részére biztosított anyagi hozzájárulás. ALANYI JOGÚ ÁPOLÁSI DÍJ:
Pölöske Község Önkormányzati képviselő-testületének 18/2015 (XII.10.) önkormányzati rendelete
Pölöske Község Önkormányzati képviselő-testületének 18/2015 (XII.10.) önkormányzati rendelete a települési támogatásról és az egyéb szociális ellátásokról szóló 3/2015 (II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./... (..) önkormányzati rendelete
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./... (..) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról
Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nemesvid Község Önkormányzatának Képviselő-testülete : 8738 Nemesvid, Rákóczi u. 2.; : 85/420-766, fax: 85/521-011, +3630/ 742-0232 e-mail:onkormanyzat@nemesvid.t-online.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól
Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK évi MUNKAPROGRAMJA
JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2017. évi MUNKAPROGRAMJA AZ ÖNKORMÁNYZATI MUNKAPROGRAM CÉLJA: - meghatározni azokat a legfontosabb feladatokat, melyeknek éves végrehajtását az
Gyermekvédelmi tanácskozás 2014. március 11.
Gyermekvédelmi tanácskozás 2014. március 11. Változások a szociális segélyezés területén Budapest Főváros XIIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2012.(II.13.) önkormányzati rendelete a pénzbeli
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
1. Módosuló rendelkezések. 1. A 10/2006.(V.31.) önkormányzati rendelete / továbbiakban (R) / 2. (3) b.) pontját hatályon kívül helyezi
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képvisel -testületének.../2013.(xii.18.) önkormányzati rendelete A szociális ellátásokról és gyermekvédelem helyi szabályairól szóló- többször módosított 10/2006. (V.31.) önkormányzati
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai
Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv
A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.
Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.30.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007.(IV.02.) rendeletének módosításáról Endrefalva Község Önkormányzata
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015. (II. 18.) rendelete
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015. (II. 18.) rendelete a szociális igazgatásáról és a szociális ellátások helyi szabályairól módosításokkal egységes szerkezetben Jánossomorja
BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL
1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok
Fácánkert Község Képviselő-testületének évi munkaterve. A Képviselő-testület évi ülésterve
Fácánkert Község Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A Képviselő-testület 2017. évi ülésterve A képviselő-testületi ülés első napirendi pontja: A polgármester tájékoztatója a lejárt határidejű
Ete Község Képviselőtestülete 6/2011. (IX.14.) sz. rendelete
Ete Község Képviselőtestülete 6/2011. (IX.14.) sz. rendelete a szociális ellátásokról és eljárásról (Egységes szerkezetben a 3/2012.(I.25.) önkormányzati rendelettel, a 11/2012.(IX.13.) önkormányzati rendelettel
2013. ÉVI MUNKATERVE
NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.
SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD. Közgyógyellátási igazolvány kiállítása. Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata
SZOLGÁLTATÁS SZTENDERD Közgyógyellátási igazolvány kiállítása Nagyközség Önkormányzata DFT-Hungária Szolgáltatás Közgyógyellátási igazolvány kiállítása Szolgáltató Igazgatási és Jogi Osztály Igazgatási
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Előterjesztés. az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/ /2009. ( ) Ör. számú rendelet módosításához
Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításához Tisztelt Képviselő- testület! A szociális igazgatásról és szociális
Az előterjesztés száma: 159/2017.
A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés száma: 159/2017. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2017. október 4.
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 29.) Önkormányzati rendelet módosításáról 2
SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK II. félévi M U N K A T E R V E
SZENDRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2007. II. félévi M U N K A T E R V E július 1./ Döntés intézményfenntartó társulások /óvoda, iskola/ működtetéséről: - alapító okiratok módosítása, - társulási