1440 Nándorfehérvár első oszmán török ostroma és előzményei

Átírás

1 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MEDIEVISZTIKA ALPROGRAM Szabó Pál 1440 Nándorfehérvár első oszmán török ostroma és előzményei A doktori értekezés tézisei Témavezetők: Prof. Dr. Olajos Terézia, Dr. Sebők Ferenc Szeged

2 1. A témaválasztás indoka Doktori értekezésem témája Nándorfehérvár évi, első oszmán-török ostroma. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a téma alapkutatást igényelt, mert erről az ostromról a történeti szakirodalom vagy nem, igen szűkszavúan emlékezett meg jogos dicsősége túlragyogja a 16 évvel korábbi várostromot. Szakály Ferencnek a török magyar küzdelem Mohács előtti időszakának vonatkozásában tett megállapítása akár 1440 máig hiányzó kutatástörténetét is megmagyarázta. Az ostrom kutatásával a szakma továbbra is adós maradt, de mintegy a jövőben elvégzendő feladatot számon tartotta. Legmarkánsabban Mályusz Elemér 1980-ban, a Tallóciakról megjelent tanulmányában mutatott rá erre a hiányosságra: vannak történelmünknek olyan mozzanatai, amelyek a kutatók figyelmét fontosságuk ellenére nem vonták magukra tudósok és laikus olvasók Belgrád évi ostromát alig-alig méltatva figyelemre, átsiklanak a török-magyar élethalál küzdelem legfelemelőbb mozzanatán. A 20. század második felében és a 21. század elején megjelent történeti munkákban alig történt több az évi esemény kronológiai szintű számontartásánál. Hiánypótló vállalkozásba kezdtem, mert tudomásom szerint, erről az ostromról önálló feldolgozás azóta sem született. A témával egy előadásra készülve a Vásárhelyi Történelmi Kör számára, 2009-ben, medievisztika szakos doktoranduszként a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, kezdtem foglalkozni, az ostrom közelgő jubileuma alkalmából. Az alaposan feldolgozottnak hitt téma szűkszavú szakirodalmát látva azonban hamarosan rá kellett jönnöm arra, hogy valójában a forrásokból kiindulva alapkutatásokat kell folytatnom. Eddigi publikációm többsége e témakörben született, amelyek egységbe foglalását, monografikus igénnyel e disszertáció kívánja elvégezni. 2. Az értekezés módszerei A disszertáció módszere multidiszciplináris. A források felhasználása során egyesíti magában a görög és latin filológiai módszereket. Nemcsak a bizánci görög források tűzfegyverekre vonatkozó szóhasználatának, hanem az egymással párhuzamba állítható latin-görög források szövegrészleteinek filológiai elemzését is elvégeztem. Az összegyűjtött anyag feldolgozásában a természettudományok (kémia), a történelemtudományok közül a medievisztika, a hadtörténet, a fegyvertörténet, a bizantinológia, az oszmanisztika, a középkori magyar jogtörténet és a római jog, a történeti segédtudományok közül pedig a diplomatika és a szfragisztika módszereit alkalmaztam. Az értekezés megalapozottan pozitivista szemléletű, azaz a források elsődlegességére épít, azokból próbálja az évi ostromot rekonstruálni és a forrásokból von le következtetéseket. A kutatás során a teljességre törekedtem, igyekeztem az elérhető forrásokat összegyűjteni és magyar nyelven közreadni. Több esetben a szakirodalomban eddig nem ismert(etett) forrásokat tártam fel és elemeztem. Ez főleg a bizánci görög nyelvű, a lengyelországi latin nyelvű és az oszmán török nyelvű krónikás források esetében történt. Az értekezés témája rendkívül komplex kutatási módszert igényelt, amelyben megkerülhetetlen az oszmanisztika. A munka során egyértelművé vált számomra a tárgyalt időszakra vonatkozó korai oszmán török források korlátozott elérhetősége. A várostromok kutatásának elengedhetetlen feltétele a helyszíni terepbejárás, adatfelvétel. Nándorfehérvár, Szendrő, Thesszaloniki várainak, bástyáinak és várfalainak, valamint környezetének topográfiai felmérése lehetőséget adott II. Murád szultán ostromtechnikájának jobb megértéséhez, nándorfehérvári ostromának komplex, összehasonlító vizsgálatához. 2

3 A munka elvégzéséhez, az adatok feldolgozása során a fontosabb magyar és a nemzetközi szakirodalom legfrissebb eredményeit hasznosítottam, az interneten elérhető adatbázisokat is felhasználtam. 3. Az értekezés felépítése és fontosabb új megállapításai Az értekezés 15. fejezetre tagolódik, amelyeken belül egyes alfejezetek találhatók. Az első tematikai tömb az ostrom előzményeit veszi sorra (1 7. fejezetek). A második nagy egység (8 12. fejezetek) az ostromra vonatkozó forrásokból, azok elemzéséből, valamint az azokból levonható következtetésekből áll. Ehhez illesztettem egy kisebb egységet, amely az évi ostromhoz, annak előzményeihez bár távolabbról kapcsolódik, de azt több vonatkozásban is érinti, kiegészíti, és amely a Kitekintés címet kapta (13. fejezet). A disszertáció a felhasznált irodalom közlésével és a mellékletekkel zárul ( fejezetek). A téma valójában nem létező historiográfiai kutatástörténetét a 19. század közepétől indítom és egészen a napjainkban megjelent szaktudományi munkákig nyomon követtem (1. fejezet). A hazai történetírás az évi második oszmán török ostrom jogos dicsősége és a hadtörténetírás Hunyadi-központúsága miatt nem fordított figyelmet az azt éppen megelőző időszakra. Már a kortársak sem figyeltek a szultáni támadásra, mert a kettős királyválasztás miatt megosztott ország egyik ligába tömörült része az Ulászlót támogató, a déli határokat védő Tallóciak bukását várta. Felmentő sereget nem küldtek. Tallóci Jován több hónapos sikeres helytállása nem volt olyan nemzetközi figyelmet kiváltó esemény, mint az 1456-os diadal. A 2. fejezet a korabeli Nyugat-Európa, a Pápaság, Bizánc és az Oszmán Birodalom nemzetközi kapcsolatai között a Magyar Királyság és Szerbia helyzetét vizsgálja. Kiemelem a Német Római Császárság (Luxemburgi, Habsburg) és a Lengyel Királyság (Jagelló) dinasztikus ellentétét, amely a cseh és a magyar trónigénynél egyaránt jelentkezett, továbbá meghatározó volt a Habsburg Albert évi halála után létrejött lengyel magyar perszonálunióban is. Ez az ellentét 1440-ben eredményesen blokkolta a török elleni egységes nemzetközi fellépést és keresztény összefogást. A pápai koordináció 1439-ben a nyugati és keleti egyházi unió megvalósítása és a török ellen nyújtandó segítség fejében való kikényszerítésében kimerült. Viszont felkeltette az oszmánok gyanakvását és az iszlám összefogást meggyorsította. A nándorfehérvári ostrom nemzetközi szálaihoz közvetetten kapcsolva egy a balkáni oszmán-török terjeszkedés során nem méltatott kérdéskörre is felhívom a figyelmet. A Mediterráneumban megtelepedő rodoszi johannita lovagrend oszmán török ellenes erejére, valamint ezzel összefüggésben az Oszmán Birodalom és az egyiptomi Mameluk Szultánság keresztényekkel szembeni egymást támogató külpolitikájára. A Rodosz elleni mameluk támadások (1440, 1444) időpontjai ebből a szempontból nézve nem véletlenek. A 3. fejezet a vár építéstörténeti fejezeteiből a 12. századi bizánci, majd a 15. század eleji kiépítéseket tárja fel. A 12. században, bár erős falú bizánci fellegvár épült, amely a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom egymás közti háborúiban is szerepet játszott, de nem volt olyan kiemelt, mint a szomszédos Zimony vára, amely többször gazdát cserélt. Az 1440-es ostrom szempontjából a döntő átalakítás az 1404 és 1427 közötti építkezés volt, amelynek során korszerű erőddé épült ki Nándorfehérvár. Ehhez hozzájárult a Szerbiával való rendezett vazallusi viszony és Lazarević István szerb despota előrelátása is, amellyel új fővárosát kiépítette. Mert az Európában ekkoriban megjelenő ostromtüzérség megkövetelte a falak átépítését és megerősítését. Ehhez hozzátartozott a kettős falrendszer kiépítése, a falak kellő vastagságsága, tornyok építése, várárkok alkalmazása, az ágyúlövéseknek jobban ellenálló, rugalmasságot biztosító vegyes falazási technika. A 3

4 munkálatok eredményeképpen a despota nemcsak az egykori Fellegvár, hanem a város védelmét is fallal biztosította. Akkor tudjuk valójában megítélni ennek az értékét, ha Nándorfehérvár erődjét összehasonlítjuk a korabeli Európa néhány jelentős erődített városával, erődjével. A magyar szakirodalomban eddig főleg 1456 kapcsán a vár kiépítettségét önmagában vizsgálták. A látókört olyan irányba is kitágítottam, amely közvetlenül (például II. Murád szultán által) vagy közvetetten kapcsolatba hozható Nándorfehérvár 1440-es ostromával. Így az összehasonlító adatok összegyűjtése céljából részletesen megvizsgálom Raguza, Rodosz és Thesszaloniki falainak kiépítettségét, valamint a közeli Szendrő erődjét. Megállapíthatjuk, hogy a 15. századi Nándorfehérvár falainak vastagságát tekintve beilleszthető a korabeli európai erődített városok sorába. A kétszeres fallal megerősített városok között korszerűnek és erősnek minősül. Lazarević halálával (1427) a vár az évi tatai szerződéssel ismét magyar kézbe került, amely alapjaiban megbontotta a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom közötti balkáni status quo-t (4. fejezet). Ahogyan 1423-ban a Thesszalonikit a velenceieknek átadó bizánci szerződés, úgy az évi tatai szerződés a magyar határvédelemben addig fennálló erőket átrendezte. Ezt különösen veszélyessé tette II. Murád szultán ( ) trónralépése, akinek uralkodásával megerősödött a katonai aktivitás. Az évi várvédő Tallóci Jovánnal és a Tallóci-családdal külön fejezet foglalkozik (5. fejezet). Részletesen tárgyalom a Tallóciak török ellenes harcokban való részvételeit, 1428-ban Galambóc magyar ostroma során Tallóci Matkó tüzérségi szakértelmét és a bombavető mozsarak, úszó ütegek használatát. A galambóci vitézségének köszönhető Tallóci Matkónak 1429 szeptemberében nándorfehérvári várkapitánnyá való kinevezése. A kapitányságot a Tallóci-testvérek főleg Matkó és Frank, majd Jován egymás közötti munkamegosztásban látták el. A család az addig használt Raguzai nevet az 1431-ben kapott királyi adománybirtok után megváltoztatta a nemesi Tallóci -ra. Újra vizsgálat alá vettem a nemesség kérdését. Bár nemesi adománylevelük nem maradt ránk, de olyan családokba házasodtak és olyan tisztségeket viseltek, amelyek feltételezték a nemesség meglétét, nem szólva birtokadományaikról. Érdekes adalék ehhez az általuk kibocsátott oklevelezésben használt pecsét, a Tallóci-címer vizsgálata, amely egy családi címer meglétét mutatja. A helyes címerleíráshoz pedig módosítani kell a MOL digitális adatbázisában közölteket is. Külön alfejezetbe került a horvát szlavón dalmát bánságért folyó küzdelem, amelynek következtében a Cillei-családdal való ellentétük is kiéleződött. Tallóci Matkó ezen kisebb harcok során is sikerrel alkalmazta a korszerű tüzérséget. Zsigmond 1437-es szerbiai, törökellenes hadjáratában Tallóci Frank harcáról olvashatunk től újabb munkamegosztás eredményeképpen Matkó és Petkó a horvát-szlavón báni tisztet közösen viselte, míg Frank szörényi bánként a déli határvédelem keleti részéért, így Nándorfehérvár védelméért is felelt. A legfiatalabb testvér, Jován pedig a vránai johannita perjelséget viselte, az március 31.-i oklevélben pedig mint nándorfehérvári kapitány szerepel. A 6. fejezet az évi török támadás katonai előzményeit tárgyalja. Azonban amíg a történészek, oszmanisták eddigi értékelése átfogó és nagy időszakokat vett alapul, a magunk részéről finomítunk rajta, részletesen feltérképeztük a megelőző török magyar hadieseményeket, de az évi ostrom szempontjából. Ez nem a Német Lovagrend itteni szereplésére vonatkozott, hanem az közötti török betörések okleveles adataira, az évi erdélyi és az évi Szendrő elleni hadjáratra. Ezek jól megmutatták a törökök szisztematikus felkészülését a Magyar Királyság meghódítására. A határmenti harcok során feltűnik az Evrenos-család tagjai közül Ali és Izsák, akik több alkalommal vezettek az országba betörő támadást. A forrásokban szereplő, ellentmondó datálást csillagászati jelenségek segítségével pontosíthatjuk, amint azt az 1433-as betörés kapcsán elvégeztem. Az évi szultáni hadjárat jól időzített támadás volt, mert Habsburg Albert 4

5 magyar és cseh királynak háborút kellett viselnie Csehországban mind a husziták, mind az általuk behívott Kázmér lengyel serege ellen, az Erdélyt fenyegető szultáni hadjárat árnyékában. Így kétfrontos, rosszabb esetben háromfrontos háborúban találta magát. Az erdélyi hadjárat menetét a latin nyelvű lengyel, bizánci, oszmán török források alapján kísérem figyelemmel. A következő évi, szultáni támadás már jelzi a török uralkodó környezetében történt változásokat. A Nagyvezir Halil Chandarli ( ) békére törekvő, konzervatív politikájával szemben a katonai támadásokat sürgető Hekīm Fazlullāh növekvő befolyása fordulópontot hozott a Magyarország elleni támadás kérdésében is. Ennek első állomása a szerb despota, Branković György új fővárosa, Szendrő vára. A nemrég felépült, európai szintű erőd falainak erejét nem használták ki. Pedig II. Murádnak a várostromra alkalmas nehéztüzérsége nem volt, a törökök mégis számottevő ellenállás nélkül, a vár átadása útján tudták azt elfoglalni. Albert király törökellenes politikájába bepillantást enged a Titelnél, pontosabban a Bács megyei Tüdőrévnél szeptember 17-én kiállított dekrétum, amelyben ünnepélyesen ígéretet tett arra, hogy a következő nyáron személyesen, az elérhető legnagyobb sereggel fog a törökök ellen vonulni. A tervét csak váratlan halála akadályozta meg. Egyúttal felhívom a figyelmet a latin nyelvű lengyel forrásokban közölt török követjárásra ben a török szultán a lengyeleknek Alberttel való csehországi konfliktusát kihasználva követséget menesztett a lengyel királyhoz, III. Ulászlóhoz, Krakkóba egy magyarellenes szövetség létrehozására. II. Murád megpróbálta diplomáciailag is előkészíteni Magyarország elleni támadását, elszigetelni az országot lehetséges szövetségesétől. A lengyel király nem lépett szövetségre a törökkel, Muráddal nem kötött békét, hanem ekkor értesülve a magyar rendek azon kéréséről, hogy őt megválasztanák magyar királynak, várakozó álláspontra helyezkedett. Az ostrom belpolitikai háttere és előzményei külön fejezetet kapott (7. fejezet) tavaszára az ország a királyválasztás kérdésében Habsburg Albert halála után két pártra szakadt, újabb alkalmat adva II. Murád szultánnak hódító hadjárata megismétléséhez. A 7. 1 alfejezet az év eseményeit, Ulászló Magyarországra érkezését, Erzsébet királyné ellenállását, majd visszavonulását, a belháború állomásait, Tallóci Matkó fogságát, Ulászló megkoronázását és a Tallóciak szerepét részletesen tárgyalja emlékirat, levél és okleveles források felhasználásával. A alfejezet tanulsága az, hogy az országban hiába állt rendelkezésre a vár felmentésére a bárók számára megfelelő hadsereg, amellyel megrövidíthették volna az ostromot, azt inkább egymás ellen fordították. Sőt, a királyné, a Garai Cillei Branković liga számára még jókor is jött a szultáni támadás, mert ők inkább várhatták a Tallóciak nándorfehérvári esetleges kudarcát, amely révén gyorsabban kikerülhettek volna az ország vezetéséből. Ebben a helyzetben nemcsak a Tallóciak, hanem Nándorfehérvár is végérvényesen magára maradt. A két politikai csoport az oszmán török ostrom alatt sem hagyta abba az egymás elleni háborút. Jól mutatja ezt a tényt, hogy az okleveles forrásokban alig találunk utalásokat Nándorfehérvár ostromára, és azt is csak Ulászló és Tallóciak kibocsátott oklevelei között (7. 3. alfejezet). A Tallóci-oklevelezés vizsgálata során az körvonalazódott, hogy az ostromot megelőző években Tallóci Matkó főként dalmát-horvát-szlavón bánként adott ki okleveleket, Nándorfehérvártól távol. A további oklevelei is ebben a tisztségében születtek és a Tallóci testvérek közül a legnagyobb számúak. Az évben nem adatolt az, hogy Nándorfehérváron lett volna. Az okleveleit áttekintve nem találunk az ostromra vonatkozót, amelyből az a következtetés vonható le, hogy Matkó az ostrom időszaka alatt a bánság ügyeit vezette. Nincs adatunk arra, hogy segítséget vitt vagy vitetett volna a törökök által körülzárt várba. Ezt megerősítik a latin nyelvű krónikás források is, amelyek szintén nem tudnak a vár védőinek felmentéséről vagy ellátás bejuttatásáról. Egyedül Tallóci Franknak van az ostromot érintő oklevele ben mint egykori szörényi bán május 20-án, a Körös megyei Szalatnokon adta ki azt a kutatásban is ismert oklevelét, 5

6 amelyben különösen Nándorfehérvár védelmére a Krassó megyei Szentmiklós népeire és jobbágyaira subsidiumként adót vet ki. Július 7-én, Szegeden kelt okleveléből pedig azt tudatja a perleki, asszonyfalvi, csáktői csőregi, újfalui, szentkirályi, endrődi jobbágyokkal, hogy a király neki és Matkónak adományozta a torontál megyei Becső várát, ők pedig várnagynak és officiálisnak Dóci Mihályt és Horváth Istvánt tették meg. Ezek alapján az a feltételezés, hogy Frank Nándorfehérváron lett volna, okleveles forrásokkal szintén nem támasztható alá. Sajnos a várvédő Tallóci Jovántól (János) nem ismerünk saját kibocsátású oklevelet. Csupán a testvéreivel együtt szerepel Zsigmond és Albert királyok által kibocsátott szeptember 27-i adományozó, illetve az március 31-i birtokvásárlási oklevelekben. A hallgatás tényét értékelhetjük úgy is, ami a vár teljes körülzárását bizonyítja. Ugyanakkor megnehezíti a vár évi ostromára vonatkozó okleveles forrásainak kutatását és továbbra is a krónikás források felé irányítja a kutatót. A disszertáció második fő egysége az általam összegyűjtött források ismertetésével és közlésével indul a forrás nyelvén, illetve magyar fordításban. Az évi ostromra vonatkozó forrásanyag rendszerezett összegyűjtése a 8. fejezetben kapott helyet. Külön alfejezet veszi sorra a latin nyelvű magyar, a latin nyelvű lengyel, a bizánci, klasszicizáló görög, az újgörög és az ostromra eddig összegyűjtött török nyelvű forrásokat. A forrásszövegek filológiai elemzésének külön fejezetet szenteltem (9. fejezet). Ugyanis nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a lehetőséget sem, hogy humanista történetíróink merít(h)ettek az antik szerzőktől, s ez Nándorfehérvár ostromának leírásakor mintául is szolgálhatott. Ha az antik szerzők (Polübiosz, Livius) és a két humanista történetíró (Thuróczy, Bonfini) párhuzamos ostromrajzait összevetjük, az események hasonló epizódjai a fontosabb rácspontokban egymásra illeszthetők. Ezen túl érdemes filológiai szempontból megvizsgálni az ostrom bizánci forrásainak a korai tűzfegyverekre vonatkozó szóhasználatát. A nyelvük évezredes hagyományait féltő bizánci szerzők tartózkodtak az idegen kifejezések közvetlen átvételétől, inkább igyekeztek archaikus, általános jelentésű szavakat találni. A túl általános megnevezések viszont tűzfegyverek (ágyúk, puskák) korai használatát is rejthetik, így ezeket ebből a szempontból filológiailag is újra meg kell vizsgálnunk és értelmeznünk. Az értekezés hangsúlyos része az ostromra összegyűjtött forrásokon alapuló 10. fejezet. A források alapján megállapított rövid ostromrekonstrukció a következő: Az ostrom első szakaszában a várhoz megérkező török sereg teljesen körülzárta a várat, azaz blokád alá vette (Thuróczy, Bonfini, Callimachus). A törökök hosszú ostromra rendezkedtek be, amely megakadályozta a külső segítség bejuttatását és lehetőséget adott a vár védőinek kiéheztetésére is. A latin nyelvű lengyel forrásaink említik egyedül I. Ulászló lengyel magyar király követküldését II. Murád szultánhoz, amelynek célja az időnyerés és a törökök szándékának kiderítése volt. Az ostromló sereg jól fel volt szerelve a vár megvívásához használt, szokásos ostromgépekkel. Dlugos tudott az ostromlóknál lévő falbontó bombardákról és a védők által használt bombardákról, amellyel a török hajókat eredményesen lőtték. Callimachus a törökök által használt faltörő gépeket és fából készített ostromtornyokat is megemlített. A bizánci források szövegértelmezésem szerint az akkor újnak és korszerűnek számító tűzfegyverek használatáról tudtak. Amíg a Nándorfehérvárt védő kapitányt, Tallóci Jovánt forrásaink megnevezik (Thuróczy, Bonfini, Dlugos, Callimachus, Anonymous Zoras), az ostromló sereg vezéreiről, a szultánon kívül, alig van információnk. Érdekes módon erről az oszmán-török források sem számolnak be. Egyedül Khalkokondülész nevezi meg az előbb említett és az ostromban vitézkedő Evrenosz fia Ali-t, aki a török forrásokban jól azonosítható korábbi magyarországi, majd albániai portyázásai kapcsán. A szultán először hagyományos módon, a falak ellen szárazon és vizen indított általános rohamokkal kezdte az ostromot. Miután célt nem ért, más technikát választott: 6

7 földalatti aknákkal próbált bejutni. Ez az, amely által az évi ostrom különlegessé vált. Az ostrom második szakaszát innen számítom. Az aknák létéről forrásaink megoszlanak. A magyarországi latin nyelvű forrásaink, Thuróczy és annak nyomán Bonfini írják le a földalatti aknák alkalmazását, a bizánci források közül Anonymous Zoras. A latin nyelven író lengyel krónikásaink, Dlugos és Callimachus szerint a védők a törökök által a várárokba előzőleg belehordott fahasábokra puskaport szórtak. Majd ezt akkor gyújtották meg, amikor a falakra irányuló roham megindult. A bizánci szerzők, valamint az oszmán-török források nem tesznek említést aknák vagy várárkok felrobbantásáról. A forrásokból az a következtetés vonható le, hogy a szultánt végül a veszteségei kényszerítették a hosszú ostrom második szakaszának abbahagyására és a visszavonulásra. Konkrét adatokról azonban alig van tudomásunk. A védők soraiban lévő veszteségekről egyik forrásunk sem hagyott ránk információt. A török veszteséget a berobbantott aknában Thuróczy és Bonfini főre teszi. Ennek nagyságát Bonfini jobban érzékelteti azzal az adatával, hogy ember dolgozott az ásás során. Bonfini szerint a város ostromában ezenkívül még ember esett el. Az oszmán-török források pedig a törökök által szerzett zsákmány óriási voltát hangsúlyozzák. A török flotta harcáról és veszteségeiről egyedül a Névtelen lengyel levélíró, valamint Dlugos és Callimachus emlékezett meg. Pedig az ostromban fontos szerepe volt, mert a folyók felőli vízi utat egy felmentő sereg érkezésének fontos útját zárták el. A latin nyelvű lengyel forrásaink szerint Murád szultán a lengyel követeket csak az ostrom befejeztével engedte el. Az évi nándorfehérvári ostrom kevés konkrét adata közül a legfontosabb a források által említett hosszú ostromidő (10. 2 alfejezet). Ezt Thuróczy, Bonfini, Anonymous Zoras és a Tarihi Üngürüsz hét hónapban, Dlugos és Dukasz hat hónapban határozta meg. Mindezt azért fontos kiemelnünk, mert Thuróczy szerint a törökök is számon tartották és az évi második ostrom alkalmával erre emlékeztették II. Mehmed szultánt. Sajnos a rendelkezésre álló források a vár évi ostromának pontos kezdetét és befejezését nem, csupán az időtartamát határozzák meg. Ha a szultáni sereg legkorábban az oszmán katonai hagyomány szerint, Hizir Iljász napjától, április 23-ától indult volna útnak, a hadtörténészek által (Perjés Géza, Rázsó Gyula) számított adatokkal számolva a török sereg 1440 áprilisától csak június vagy július közepére ért volna oda, amelyet forrásaink nem támasztanak alá. Dlugos krónikája szerint Ulászló székesfehérvári megkoronázása után, Budára érkezésekor a török ostrom már három hónapja folyt. Akkor tehát már április második felében ténylegesen meg kellett kezdődnie. Nemcsak a központi haderőt kell számításba vennünk, hanem a tartományi alakulatokat is. Ezek közül a határvidéki akindzsi-katonaság legalább ilyen fontos szerepet töltött be és valamelyik felvonulási területen lévő végvárnál gyülekezett. Ezen a ponton azzal számolunk, hogy az áprilisi ostrom megkezdését még nem az úton lévő szultáni fősereg(ek), hanem a határhoz legközelebb lévő végek őrsége, a közeli szandzsákok alakulatai és az akindzsik kezdhették meg áprilisában véleményem szerint először az Ali vezette sereg érkezett meg Nándorfehérvár falai alá, és kezdte meg a harcot, ahogyan erről Khalkokondülész beszámolt. A II. Murád vezette összegyűjtött szultáni fősereg pedig a szokott menetrend szerint később érkezhetett a várhoz. Ezt a kétfázisú mozgósítási gyakorlatot II. Murád szultán korábbi, legalább ilyen nagyszabású hadjáratával is alátámaszthatjuk (1422 Konstantinápoly ostroma). Az oszmán hadműveletek záró időpontja Nándorfehérvár első ostromakor még nem alakulhatott ki kötelezően. II. Murád szultán az 1444-es várnai győzelmét követően adományozta azt a jogot hadseregének, hogy Szent Demeter napja elmúltával már nem kényszeríthetők a további táborban maradásra. A legutóbbi szakirodalomban felbukkant a rövid ostromidő lehetősége (Jefferson), amely azonban cáfolható. Ettől függetlenül a korábbi magyar szakirodalom hivatkozásaiban is régóta elterjedt a rövid ostromidő 1440 es ostrom megemlítésével kapcsolatban. Ennek forrása a 7

8 Thuróczy Krónika évi, Horváth János-féle fordítása, amelynek könyvkiadásában tévesen 2 hónap szerepel 7 helyett. Az adat sajnos átkerült az ostromot említő szakirodalomba is, lényegesen befolyásolva az ostrom megítélését. Sajnos a szembenálló hadseregek létszámát forrásaink nem említik. Így a nándorfehérvári védősereg létszámát csupán valószínűsíthetjük. Ebben felhasználtam Zsigmond évi hadügyi javaslatának adatait, Bertrandon de la Brocquière közlését, illetve John Jefferson kutatásait ( alfejezet). Az ostrom során a törökök által használt akna alkalmazása II. Murád bevett ostromtechnikáját képezte (1430 Thesszaloniki bevétele). A probléma az, hogy Thuróczy és Bonfini Nándorfehérvár évi ostrománál nem közli az aknaásás lehetséges helyét. Egy a sajtóban, 2009 júniusában közölt hír közelebb vihet a megoldáshoz, amely szerint egy várhoz közeli klub falainál van egy középkori tömegsír, amely egy berobbantott aknában őrzi a török holttesteket az évi ostromból. Ez igazolja Thuróczy hitelességét, a klub helyének azonosításával jobban meghatározható lenne az egykori akna berobbantásának helye is. Belgrádi terepbejárásom alkalmával ezt ellenőriztem. A helyszín felkeresésével a tapasztalataim megerősítették Thuróczy és Bonfini azon beszámolóját, hogy ez olyan hely, ahonnan a védők a várból valóban nem láthatták az akna ásását. De pontosítja Bonfini azon megjegyzését is, hogy a kijárat a folyóhoz közel van, ez pedig így a néhány méterre lévő Száva-folyó. Zoran Lj. Nikolič és Vidoje D. Golubovič vizsgálatai alapján az akna alapterülete kb. 500 m 2 nagyságú, amelyet a hegybe vájtak ki. A magassága 1, 2 4, 2 m közötti, a szélessége pedig 1, 6 12 méter. A barlangból pedig további elágazó folyosók indulnak. Az ostromra vonatkozó források kiemelik a korainak számító tűzfegyverek alkalmazását is. A bizánci szerzők beszámolója szerint ezekben fekete lőport használtak. Egyes bizánci szerzők (Kritobulosz, Anagnósztész, Dukasz, Anonymous Zorasz) azonban nem por állagúnak (konisz), hanem fű, törek jellegűnek (botané) írják le a puskaport. A kérdés technikatörténeti jelentőségét és lehetséges megoldását a alfejezetben ismertetem. Egy salétrom gyártási módszert, amelyet a védők alkalmazhattak, Bonfini szövegében azonosítottam. A forrásokban az ekkor korainak számító tűzfegyverek, ágyúk és puskák használatáról is olvashatunk, amelyet a alfejezet ismertet. Fontos kiemelni, bár a szakirodalomban vannak korai dátumok, az oszmán tüzérség gyors fejlődése II. Murád és II. Mehmed korában indult meg. Ágoston Gábor, Fodor Pál azt feltételezi, hogy a tüzérség, mint elkülönített és fizetett hadtest II. Murád időszakában szerveződött meg. Colin Imber is az 1440-es éveket tekinti a döntő fordulatnak, éppen a magyar háborúknak köszönhetően. Nándorfehérvár évi ostroma ebből a szempontból is rávilágított az oszmán tüzérség nagy várakkal szembeni alkalmatlanságára. A várostromoknál 1422-ben, 1430-ban, ben és 1440-ben, II. Murád használt ágyúkat, de nem bízhatott eléggé bennük, mert mellettük kőhajítógépekkel is törette a falakat ben a várvédők is fel voltak szerelve tűzfegyverekkel. Az ostromlók nem állták a falakról rájuk zúduló puskák lövedékeit. A kutatás egybehangzó álláspontja, hogy a Magyar Királyságban a tüzérség Zsigmond király idején honosodott meg, nálunk elsősorban a déli, dalmáciai hatás érvényesült. Raguzának fontos szerepe lett a tűzfegyverek kereskedelmében. A város hamarosan a tűzfegyvergyártás központjává nőtt, ahonnan más, főleg balkáni, államok beszerezhették tűzfegyvereiket. Mivel a Tallóciaknak megmaradt a kapcsolatuk Raguzával, igen valószínű, hogy a Nándorfehérvár védelmében helytálló, korszerű tűzfegyvereket innen szerezhették be. Nándorfehérvár 1440-es ostromában használt tűzfegyverek számos technikai újítással rendelkeztek, amelyekről a bizánci forrásokból értesülünk. Dukasz egyedülálló részletességgel leírja a védők által használt, bronzból készített mékhanét, amely szakállas puska lehetett. A dukaszi leírás a lövedékek szempontjából is újszerű. A 8

9 bizánci szerző megemlíti, hogy 5 vagy 10, pontoszi dió nagyságú ólomlövedékeket lőtt ki, amelyeket egymás után, egyenes sorban tölthettek a csőbe. A lövés nagy terítése miatt ez a használat a mai értelemben vett sörét elődjének tekinthető. Dukasz a gömbölyű alak mellett viszont leírja, hogy a lövedék lehetett hosszúkás alakúra kovácsolva, amely félelmetes röppályát és átütőerőt biztosított. Ezzel a páncélt is át tudták lőni. Ez pedig magyarországi viszonylatban, véleményünk szerint, közép-európai várostromban, az első említése a kúpos, hegyes lövedéknek. Szeretnénk kiemelni egy másik újnak számító tűzfegyver korai alkalmazását: a bombavető mozsarakét. Bertrandon de la Brocquière lovag tudósítása a Nándorfehérváron látott három bronzágyú közül, különösen az egyikről, erre vonatkozhat. A 11. fejezetben vizsgálom azt a kérdést, hogy részt vett-e valamelyik Hunyadi az 1440-es nándorfehérvári ostromban? A Hunyadiak mert Hunyadi János testvérét, az ifjabb Jánost is meg kell említenünk és évi tevékenységére vonatkozóan három oklevél ad választ. Az adatok alapján nem valószínű, hogy feladatukból adódóan Nándorfehérvár évi ostromakor ők is jelen lettek volna. A 12. fejezet a szakirodalom eddigi megközelítéseit módosítva a korai török-magyar küzdelmek sorában helyezi el az évi ostromot, amelyhez hadtörténeti paradigmaváltásra van szükség. Az ostrom nem illeszthető be a történészek egy része által (Rázsó Gyula, Szakály Ferenc) felállított szakaszos oszmán török hódítási fázisokba. A magunk részéről az 1438., és az évi hadjáratokat nem tudjuk az első szakasz csupán határmenti pusztításainak tekinteni, mert ezek mindössze a helyszínük alapján határmentiek, de szultáni vezetésű, reguláris hadjáratokként indultak az ország megdöntésére vagy legalább is annak előkészítésére. II. Murád ezen szándékát jelzi az évi hadjárat külpolitikai-diplomáciai előkészítése is, amely nemcsak a Lengyel Királysággal való szövetségkötést Magyarország ellenében hanem az egyiptomi Mameluk Szultánsággal az iszlám védelmében való katonai koordinációt is magában foglalta, éberen figyelve a firenzei zsinat az oszmánok ellen létrehozandó keresztény összefogásra való felhívását és Bizánc álláspontját. Az, hogy a törököknek ekkor a teljes hódítás már a szándékukban állt, jól mutatja, hogy már I. Bayezid szultán is tervbe vette és vezetett hadjárato(ka)t a Magyar Királyság ellen és csak a keleti külpolitikai helyzet szerencsétlen alakulása (Timur Lenk) térítette el szándékának megvalósításáról. Ezen a ponton kapcsolódik az értekezés a harmadik egységéhez, a Kitekintésben elhelyezett tanulmányokhoz. Ennek központi témaköre I. Bayezid szultán Magyar Királyság ellen indított hadjáratainak említése a bizánci és az oszmán török forrásokban (13. 2 alfejezet). A kérdés felvetése azért újszerű, mert a korai török magyar háborúk tárgyalásában a fő hangsúly a szinte évenkénti, határmenti, török betörések, portyák összegzésére esett. A reguláris szultáni haderő egy vagy több valószínű magyarországi betörése kívül maradt a kutatás nézőpontján. Az felhasznált forrásokból kiolvasható, hogy I. Bayezid szultán megtámadta Magyarországot. Az idézett források adatainak alapján pedig elkülönítettem egymástól egy nikápolyi csata előtti és a havasalföldi hadjárattal összefüggő, valamint egy a nikápolyi csatát követő, gyors szultáni hadjáratot. Ezt követi I. Bayezid szultán magyarországi hadjárataiba beágyazott nulladik nándorfehérvári ostromról szóló alfejezet (13. 3). A vár elleni egy hónapos ostromról egy oszmán-török forrás, Oruç Beğ tesz említést, Galambóc török elfoglalása után. A krónikás ezután Bayezid havasalföldi hadjáratát ismerteti. Ez az adat a nemzetközi oszmanisztikában Franz Babinger (1944), valamint Halil İnalcık tanulmánya, enciklopédia szócikke (1957, 1960) óta ismert, hazánkban mégis visszhangtalan maradt. Talán azért, mert 1967-ben a magyar történészek számára jobban ismert szerb történész, J. Kalić is megemlítette a középkori Belgrádról szóló könyvében, de nem fogadta el hitelesnek, mondván, hogy a magyar források nem tesznek erről említést. A szerb szakirodalomban 9

10 azonban ez nem kizárólagos álláspont. Amennyire a forrásokból rekonstruálható az ostrom valamikor az közötti évre datálható. Felvetődhet még annak lehetősége, hogy kapcsolatba hozható az évi eleji oszmán betöréssel és Zsigmond király 1392-es szerbiai hadjáratával, Galambóc sikertelen visszafoglalásának kísérletével. Ebben az esetben a török hadjáratnak része lehetett Nándorfehérvár rövid és eredménytelen megtámadása is. Akkor pedig ez 1392-ben történhetett. A Kitekintéshez csatoltam a 1440-es ostrom magyarországi latin nyelvű forrásaiban megtalált topográfiai problémát is ( alfejezet). A fejezetet Hunyadi Mátyás eddig nem ismert ostromának (1463) bemutatása zárja, a Nándorfehérvárhoz közeli Zsarnó vára ellen ( alfejezet). 10

11 A témában megjelent publikációim 1. Ahol Magyar Királyságunk épsége ered Nándorfehérvár első török ostroma (1440). Belvedere Meridionale XXII. évf. (2010) 3 4, nem jegyeztek fel többet néhány szűkszavú mondatnál Nándorfehérvár első török ostroma a magyar történetírásban. Partium 2011/2012 (XX. évf. tél) Új fejezetek Nándorfehérvár első török ostromáról (1440) 1. rész. Partium 2012, XXI. évf. (nyár) Nándorfehérvár első török ostromának kül- és belpolitikai előzményei (Második közlemény). Partium 2012, XXI. évf. (ősz) Nándorfehérvár első török ostromának forrásai (Harmadik közlemény). Partium 2012, XXI. évf. (ősz) Értékelés és következtetések Nándorfehérvár első török ostromáról (1440) (Negyedik közlemény). Partium 2012/13 XXI. évf. (tél) Egy elfeledett hadisiker nyomában: Nándorfehérvár első török ostromáról (1440). Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság, Évkönyv 3. Szerk.: Szabó József. Bajmok, Nándorfehérvár első erőpróbája. Történeti szinopszis az évi szultáni török ostromról. Bácsország 2013 / 2. (65.) I. Bayezid szultán Magyarország ellen vezetett hadjáratai és Nándorfehérvár nulladik ostromának lehetősége. Partium 2013, XXII. évf. (nyár) Könyv: Baán István: A XIV XVI. századi magyar történelem bizánci és kora újkori görög nyelvű forrásai. Balassi Kiadó Bizantinológiai Intézeti Alapítvány. Budapest (A kötet verseinek műfordítása, a jegyzetek és a bibliográfia készítésében való közreműködés.) Megjelenés alatt: Névtelen bizánci krónikák Nándorfehérvár első török ostromáról. In.: A Kárpát-medence, a magyarság és Bizánc. Szerkesztette: Olajos Terézia. Szeged 2014 (s. a) 11

12 A témában tartott előadásaim március 19. Nándorfehérvár első török ostroma. Hódmezővásárhely, Emlékpont Múzeum. A Vásárhelyi Történelmi Kör március havi előadása július Nándorfehérvár első török ostroma. III. Történettudományi Találkozó, Hódmezővásárhely július február 15. Nándorfehérvár első török ostroma (1440). Sokmindentudás Egyeteme előadássorozata, Algyő július 14. Ahol Magyar Királyságunk épsége ered Nándorfehérvár első török ostroma (1440) IV. Történettudományi Találkozó, Hódmezővásárhely július november 11. Egy elfeledett hadisiker nyomában, Nándorfehérvár első török ostromáról (1440). Szabadka, Magyar Ház május 22. Névtelen bizánci krónikák Nándorfehérvár első török ostromáról. A Kárpát-medence, a magyarság és Bizánc. A Magyar Bizantinológiai Társaság szegedi tagozata által szervezett nemzetközi bizantinológiai konferencia. Szeged, május július 17. Újabb eredmények Nándorfehérvár első török ostromáról. V. Történettudományi Találkozó, Hódmezővásárhely július január 31. Hunyadi Mátyás ismeretlen győzelme Nándorfehérvárnál, Zsarnó ostroma (1463). Szeged, SZTE BTK, Bölcsészettudományi Kar, Történeti Intézet, Történeti Segédtudományok Tanszék. (Ünnepi előadás Dr. Dér Terézia tiszteletére) június 18. Ostromolhatta-e I. Bayezid Belgrádot? VIII. Medievisztikai PhDkonferencia, Szeged június július 9. I. Bayezid szultán Magyarország elleni hadjárata(i). VI. Történettudományi Találkozó, Hódmezővásárhely július július 13. Nándorfehérvár nulladik ostromának lehetősége. VI. Történettudományi Találkozó, Hódmezővásárhely július szeptember 27. Egy ostromrekonstrukció az írott források által: Nándorfehérvár Szeged, SZTE BTK, Bölcsészettudományi Kar, Történeti Intézet Sokszínű középkor Kutatók éjszakája programsorozat. 12