A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje"

Átírás

1 A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje Ez a házirend a nevelőtestület és a diákság közös akaratából a szükséges egyeztetések lefolytatása után az iskola vezetőjének előterjesztése nyomán, a diákönkormányzat és az intézményi tanács egyetértésével a tantestület elfogadó határozatával született meg 2018 szeptemberében Szegeden a évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 25. (4) bekezdésében írtaknak megfelelve. I. A Házirend hatálya II. 1. A házirend előírásait be kell tartani a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium (továbbiakban iskola) tanulóinak, pedagógusainak és más alkalmazottainak, valamint az iskolával bármilyen jogviszonyban állóknak (pl. szülők, vállalkozók). 2. A házirend az iskola működését és az azzal összefüggő viszonyokat szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén illetve a szervezett iskolai rendezvényeken, valamint az iskola felügyeletével lebonyolított iskolán kívüli rendezvényeken és programokon. 3. A házirend a hatálybalépés napjától alkalmazható. 4. Az iskola tanulóira, dolgozóira a házirenden kívül vonatkozik a hatályos magyar jogrendszer esetükben alkalmazható szabálya, különösen érvényes a évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről és a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról, valamint az iskola Szervezeti és működési szabályzata, Pedagógiai programja és az egyes csoportokra vonatkozó iskolai szabályzatok. A Házirend célja A Házirend célja, hogy megállapítsa III. a) a évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (a továbbiakban: Nkt.), valamint a jogszabályokban meghatározott tanulói jogok gyakorlásának és a tanulmányi kötelezettségek teljesítésén kívül a kötelezettségek teljesítésének módját, továbbá b) az iskola által elvárt viselkedés szabályait. A Házirend nyilvánossága A Házirend mindenki számára nyilvános, melynek biztosítása érdekében a) azt az iskola honlapján közzé kell tenni IV. a) egy példányát az igazgatói iroda titkárságán a szabad betekintés biztosítása érdekében ki kell függeszteni b) az újonnan beiratkozó tanulókés szüleik beiratkozáskor papír alapon megkapják, az iskolába járó tanulók a tanév kezdetén az első tanítási napon tartott osztályfőnöki órákon megismerik. Az iskola munkarendje 1. A tanítási év időbeli keretei első tanítási napja: minden év szeptember 1. utolsó tanítási napja: minden év június A tanév általános rendjéről az állami oktatásirányítás évenként rendelkezik a tanév helyi rendjét, programjait a nevelőtestület határozza meg és rögzíti munkatervben az érintett közösségek véleményének figyelembevételével. Az iskola nyitvatartása 1. Az iskola szorgalmi időszakban hétköznapokon reggel 5:30 óra és este 21 óra között tart nyitva. Az ettől eltérő nyitvatartást az intézményvezető rendeli el vagy engedélyezheti. 1

2 2. Tanítási szünetek idejére az iskola nyitvatartási és ügyeleti rendjét az intézményvezető határozza meg, melyről a honlapon ad tájékoztatást. Az iskolai ügyintézés rendje Az iskolában a hivatalos ügyintézés rendje: - Az Igazgatóságon hétfőtől csütörtökig 7 óra 30 perc és 16 óra között, pénteken 7 óra 30 perc és 14 óra 30 perc között, - A Titkárságon hétfőtől csütörtökig 7 óra 30 perc és 15 óra 30 perc között, pénteken 7 óra 30 perc és 14 óra 30 perc között - Munkaidőben, illetve az igazgatósági ügyelet ideje alatt az intézményvezető vagy az egyik - intézményvezető-helyettes az iskolában tartózkodik. A tanítási órák és foglalkozások rendje A tanítás heti rendjét órarend rögzíti. Az órarendet, a folyosóügyeleti és a helyettesítési rendet az intézményvezető hagyja jóvá. Általános csengetési rend: Rövidített órák: Délutáni rövidített órák: 1. óra 7:45-8:30 1. óra 7:45-8:20 1. óra 12:20-12:55 2. óra 8:40-9:25 2. óra 8:30-9:05 2. óra 13:05-13:40 3. óra 9:35-10:20 3. óra 9:15-9:50 3. óra 13:50-14:25 Nagyszünet Nagyszünet 4. óra 14:35-15:10 4. óra 10:40-11:25 4. óra 10:05-10:40 5. óra 15:20-15:55 5. óra 11:35-12:20 5. óra 10:50-11:25 6. óra 16:05-16:40 6. óra 12:30-13:15 6. óra 11:35-12:10 7. óra 16:50-17:25 7. óra 13:30-14:15 7. óra 12:20-12:55 Ebédszünet 8. óra 13:05-13:40 8. óra 14:30-15:15 9. óra 13:50-14:25 9. óra 15:25-16: óra 14:35-15: óra 16:20-17:05 1. A képző- és iparművészeti tagozaton a rajzórákat és a szakmai gyakorlati órákat, a szüneteket külön rend szabályozza. 2. A táncművészeti tagozaton a szakmai órák rendjét külön órarend szabályozza. 3. A tanítási óráról az intézményvezető engedélye nélkül, sürgős szükség esete kivételével sem tanárt, sem tanulót nem szabad kihívni. 4. A tanítási órákról eltávozni, távol maradni csak engedéllyel szabad. Rosszullét esetén csak szülői, felnőtt családtag kíséretében lehet elhagyni az intézményt. Családi vagy egyéb októl történő távolmaradás esetén előzetes engedély szükséges. A távolmaradást a szülő írásban kérheti vagy utólag igazolhatja. Egy óráról a szaktanár, 1-3 napról az osztályfőnök, ezt meghaladóan csak az intézményvezető adhat engedélyt az osztályfőnök előzetes javaslata alapján. 5. Óraközi szünetekben a tanulók az osztálytermükben, a folyosókon vagy az udvaron tartózkodhatnak. 6. A tanulók a tanári szobában nem, a tanári szoba előterében is csak rövid ideig tartózkodhatnak. 2

3 7. A tanítási órákon mobiltelefont a tanár, valamint a diák tanári engedéllyel, kizárólag oktatási célra használhat. 8. Tilos a tanítási órákon étkezni, innivalót fogyasztani, rágózni és sminkelni. 9. Az iskolában a tanulók a tanítási idő alatt és egyéb szervezett foglalkozás idején tartózkodhatnak. 10. A műhelyekben, a szaktantermekben és a tornateremben történő foglalkozás esetén a benntartózkodáshoz felnőtt felügyelő is szükséges. 11. Szülői engedéllyel a szülő felelősségére lyukas óra ideje alatt a diákok elhagyhatják az iskolát.(a 9. évfolyam kivételével) (Kérelemmel, pontos időpont megjelölésével és indoklással, szülői felelősségvállalással, 2 törvényes képviselő aláírásával, osztályfőnöki és intézményvezetői aláírással, pecséttel) 12. A tanulók és a szülők, gondviselők a kapott kóddal tekinthetik meg az elektronikus naplót. V. A tanítási órákon kívüli foglalkozások rendje 1. A tanítási órákat követően a tanulók az iskolában csak szervezett, pedagógus által vezetett, illetve felügyelt foglalkozáson vehetnek részt. 2. Az iskola éves munkatervében nem szereplő osztályrendezvényeket vagy tanórán kívüli foglalkozásokat csak az intézményvezető előzetes engedélyével lehet tartani. 3. A tanórán kívüli foglalkozások közül a szakkör, a tehetséggondozó foglalkozás, a korrepetálás, az érettségi előkészítő, az énekkar, a sportkör és a tömegsport rendezvény a résztvevőkkel egyeztetett időpontban, az iskola nyitvatartási idején belül bármikor szervezhető, ha a foglalkozás tanítási órával nem ütközik; és annak helyét és idejét az iskolai teremórarendbe az Igazgatóságon bejegyeztették. 4. Az osztálykeretben, illetve iskola által szervezett foglalkozás vagy rendezvény legkésőbb 20 óráig tartható, ettől egyedi esetekben, intézményvezetői engedéllyel lehet eltérni. 5. A tanítási órákon kívüli foglalkozásokon a foglakozás rendjét a foglalkozást vezető szaktanár vagy közreműködő szakember határozza meg az intézmény Pedagógiai Programjával összhangban lévő módon. 6. Az iskola pedagógiai céljainak megvalósítását szolgáló iskolán kívüli tanulmányi programok közül a legjelentősebb a tanulmányi osztálykirándulás. A tanulmányi kiránduláson a tanulókra a Házirendben előírt viselkedési normák érvényesek, illetve velük szemben a Házirend által szabályozott jutalmazási és fegyelmezési formák alkalmazhatók. A tanulók a tanulmányi kiránduláson a kísérő pedagógusok utasításai alapján kötelesek eljárni. A tanulmányi kirándulások programját, helyszíneit az osztályfőnök a Pedagógiai Program elvárásaihoz igazodó saját nevelési és oktatási céljai alapján, a tanulókkal és a szülőkkel egyeztetve, véleményük figyelembevételével állítja össze, költségtakarékos módon. A részletes programról a tanulókat és szülőket tájékoztatni kell. A kirándulás ideje alatt gondoskodni kell az osztály diákjainak és a kísérők elérhetőségéről a szülők és az iskolavezetés számára. A tanulók súlyos kötelességszegése esetén (alapvető emberi viselkedési normák megszegése, alkohol vagy más tiltott szerek használata, a tanulók engedély nélküli eltávozása a kirándulás helyszíneiről) az osztályfőnök haladéktalanul tájékoztatja a szülőket vagy gondviselőket és az iskolavezetést. Az ilyen, másokat is veszélyeztető súlyos kötelességszegés esetén a tanuló életkorának megfelelő módon eltiltható a tanulmányi kirándulás további részétől, melynek a végrehajtását a szülő vagy a gondviselő köteles foganatosítani. Nem nagykorú tanuló kizárólag szülői vagy gondviselői felügyelettel hagyhatja el a kirándulás helyszínét. Az osztálykirándulás a tanulók szabadidejében szervezett közösségépítő program, tehát nem kötelező iskolai foglalkozás, amely költségeinek a gyermekre eső részét a szervező által meghatározott határidőig be kell fizetni. A szülő a gyermeke bárminemű sérülése, mozgásban való akadályozottsága, krónikus, vagy fertőző és eltitkolt betegsége esetén tájékoztatási köztelezettséggel bír a kirándulást szervező irányába. Amennyiben a tanulónak állandó gyógyszerre van szüksége (pl. asztma-spray, inzulin, stb.), azt a túra során is magánál tartja, erről és az esetleges gyógyszer és ételallergiáról a kirándulás szervezőit a előzetesen tájékoztatni kell. 3

4 A gyermeknél lévő pénzért, értéktárgyakért az iskola a kirándulás ideje alatt sem vállal felelősséget. A nevelési-oktatási intézmények által szervezett országhatárt átlépő autóbuszos kirándulásokkal kapcsolatos szabályok: 27/2017. (X. 18.) EMMI rendelet (a továbbiakban: 27/2017. EMMI rendelet), amely január elsejével lépett hatályba nemcsak az Nkt. által definiált külföldi iskolai kirándulásra vonatkozik. Tárgyi hatálya tágabb kört fed le: Magyarország területén kívülre irányuló, részben vagy egészben autóbuszos utazással járó, szervezett, csoportos programokra (autóbuszos kirándulás) vonatkozik. Tekintettel arra, hogy a rendelet a csoportos program kifejezést használja, és létszámot nem határoz meg, a rendelet tárgyi hatálya nem csak a legalább hét fős külföldi iskolai kirándulásra vonatkozik, hanem fenntartóra és létszámhatárra való tekintet nélkül kiterjed: az Nkt. 7. (1) bekezdésében felsorolt nevelésioktatási intézmények (gimnázium, szakgimnázium) által szervezett külföldi kirándulásra. A 27/2017. EMMI rendelet előírásai csak abban az esetben alkalmazandóak, ha a külföldre irányuló autóbuszos kirándulást a nevelési-oktatási intézménnyel foglalkoztatási jogviszonyban álló személy szervezi meg, melyhez be kell szereznie az intézményvezető hozzájárulását. A 27/2017. EMMI rendelet szerint a Magyarország területén kívülre irányuló autóbuszos kirándulást így a külföldi iskolai, vagy tanulmányi kirándulást a következő feltételek érvényesítésével kell megszervezni: a) a tanulókat, gyermekeket szállító autóbusz nemzetközi forgalomban 23:00 és 04:00 óra között nem közlekedhet, kivéve, ha elháríthatatlan külső ok így különösen közlekedési torlódás, közlekedésrendészeti hatósági intézkedés miatt e tilalom nem tartható be, b) a tanulókat, gyermekeket szállító autóbusznak a) meg kell felelnie a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 112/A. -ban foglalt műszaki feltételeknek, b) rendelkeznie kell digitális menetíró készülékkel, és c) az autóbusz első forgalomba helyezésének évétől számított életkora nem haladhatja meg a 13 naptári évet. Magyarország területén kívülre irányuló autóbuszos iskolai kirándulásra olyan szolgáltatóval köthető szerződés, amely vállalja és szakorvos által kiállított dokumentummal igazolja, hogy a kirándulás lebonyolításához a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet 1. melléklet 6. pont alpontjában meghatározott betegséggel (obstruktív alvási apnoe szindróma) nem küzdő gépjárművezetőt biztosít. Amennyiben a csoport legkésőbb 23 óráig a magyar határt átlépte, úgy az éjszakai utazás tilalma nem vonatkozik rá, mivel a rendelet a nemzetközi utazási viszonylatban írja elő az éjszakai közlekedési tilalmat. Különös figyelmet kell fordítani az utazások megszervezésének rendjére, a tanulók biztonságára, a gyermekek, tanulók egészségét veszélyeztető helyzetek kezelésére. Az intézmény vezetőjét írásban tájékoztatni kell az utazásban résztvevőkről, az utazás helyszíneiről, pontos és teljes körű utaslistáról, amelyen szerepelnie kell a törvényes képviselők elérhetőségeinek is. Szülő, illetve egyéb utazásban résztvevő nem helyettesítheti a pedagógust. A tanulmányi és a külföldi iskolai kirándulások esetén a köznevelési intézmény a tanulónak okozott kárért a kártérítési felelősség általános szabályai szerint felel. A többnapos tanulmányi és a külföldi iskolai kirándulások esetében - külön jogszabályban meghatározott - felelősségbiztosítást kell kötni az iskolának vagy a szervezőnek, amelynek kedvezményezettje a tanuló. 4

5 VI. A tanuló kötelességei 1. A tanuló kötelessége az iskola szellemiségét képviselni, magatartásával, képességeinek kibontakoztatásával annak jó hírét öregbíteni. 2. A pedagógiai programban foglalt tanulmányi kötelezettségének képességeinek megfelelően tegyen eleget, készüljön fel a tanórákra, készítse el a házi feladatait. 3. Hiányzásait a szabályok szerint igazolja. 4. Betartja az iskolai munkarendet. 5. A tanuló kötelessége, hogy megtartsa a házirendben, a Szervezeti és működési szabályzatban foglaltakat, rendszeres és fegyelmezett munkájával részt vegyen a kötelező és a választható foglakozásokon, valamint a törvényben előírt közösségi szolgálaton és gyakorlaton. 6. Az a magántanuló, aki részt vesz (engedély alapján) a tanítási órákon, köteles betartani a tanóra minden szabályát, különben az intézményvezető az órák látogatásától eltilthatja. 7. Tanárai, nevelői, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tartsa tiszteletben, tiszteletet tanúsítson irántuk. 8. Tanítási óra megkezdésekor és befejezésekor a tanulók a tanárt felállással köszöntik. 9. A kötelező és választható tanórák ideje alatt a tanuló az intézményt csak szaktanári és osztályfőnöki vagy intézményvezetői engedéllyel hagyhatja el, kizárólag szülői felelősségre. 10. Az iskola minden tanulójának kötelessége minden foglalkozásra a szaktanár által a tanév kezdetén meghatározott fölszerelést valamint az ellenőrző könyvét magával hozni. Az ellenőrzőbe az érdemjegyeket a tanuló feladata beírni, azokat az egyéb tanári bejegyzésekkel együtt a szülőkkel láttamoztatni a szülői nyilatkozatnak megfelelően. (A testnevelés órai felmentésekre és igazolásokra külön szabály vonatkozik.) 11. A gyógytestnevelésre járó tanuló a gyógytestnevelés ellenőrző könyvét havonta köteles bemutatni az osztályt tanító testnevelő tanárnak. 12. A munkavédelmi és tűzvédelmi előírások betartása mindenkire nézve kötelező. Minden tanulónak óvnia kell saját és társai testi épségét. A tanórákhoz szükséges felszereléseken kívül más tárgyakat csak tanári engedéllyel és saját felelősségükre hozhatnak az iskolába, amennyiben az nem veszélyes és a tanórát nem zavarja. 13. Óvja az intézmény létesítményeit, felszereléseit. Az előírásnak megfelelően kell használni az eszközöket, bútorokat. A tanteremben és a tantermi berendezésekben okozott kár kártérítési kötelezettséget von maga után. 14. A tanuló kötelessége, hogy közreműködjön saját környezetének és az általa használt eszközöknek a rendben tartásában, a tanítási órák, egyéb foglalkozások, rendezvények előkészítésében, lezárásában. 15. A tanulók kötelessége, hogy betartsák az iskolai könyvtár használati rendjét, óvják a kölcsönzött dokumentumokat, tankönyveket, a határidő lejártakor épségben és hiánytalanul hozzák vissza azokat. 16. A kölcsönző anyagilag felel a dokumentumok megrongálásával vagy elvesztésével okozott kárért. Az elveszett vagy megrongált dokumentumokat köteles egy kifogástalan azonos példánnyal vagy a könyvtár gyűjtőkörébe tartozó (hasonló tartalmú és értékű) dokumentummal pótolni. 17. Heti váltásban tanulótársával hetesként kötelességei: - A hetes felelős az osztály rendjéért, tisztaságáért. - A hiányzókról jelentést tesz a tanárnak. - Az óraközi szünetekben szükség szerint szellőztet, gondoskodik krétáról, letörli a táblát. 5

6 - Becsengetés után öt perccel jelenti az igazgatóhelyettesi irodában, ha az órát tartó tanár nem érkezett meg. - A teremben észlelt hiányosságokat, károkat jelenti az órát tartó tanárnak és/vagy a gazdasági irodában. 18. Ha az osztály, ill. tanulócsoport más terembe vonul, akkor becsukja az ablakot, utolsó óra után lekapcsolja a villanyt. 19. A tanuló köteles részt venni az iskola által szervezett egészségügyi és szűrővizsgálatokon a szülő hozzájárulása esetén. 20. A tanuló kötelessége, hogy az önként vállalt és rábízott feladatokat elvégezze. 21. Az iskolai tűzriadó tervét osztályfőnöke ismertetése alapján megismerje és szükség esetén tanári irányítással ennek megfelelően cselekedjen. VII. A tanulók jogai 1. A tanuló joga, hogy a nevelési oktatási intézményben, biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák. 2. A tanuló joga, hogy személyiségét, személyiségének szabad kibontakozásához való jogát, önrendelkezés jogát, családi élethez és magán élethez való jogát, emberi méltóságát, vallási, világnézeti és egyéb meggyőződését, nemzeti önazonosságát vagy hovatartozását tiszteletben tartsák, vele szemben fizikai és lelki erőszakot, megalázó bánásmódot ne alkalmazzanak. 3. A tanuló joga, hogy hozzájusson a jogai gyakorlásához, tanulmányaihoz, vizsgáztatásához és a továbbtanulásához szükséges, tárgyilagos és többoldalú információkhoz. 4. A tanév munkarendjéről, eseményeiről a tanulók a tanév első napján részletes tájékoztatást kapnak, amelyet az ellenőrző könyvbe feljegyeznek. - A részletes munkaterv az iskola honlapján elérhető. - A tanulók tájékoztatásának további formái különösen: az osztályfőnöki órák az osztályokban elhelyezett hirdetőtáblák, képújság az aulában elhelyezett hirdetőtáblák az iskolarádió (alkalmanként) a diákönkormányzat megbeszélései a diákközgyűlés a diákújság az iskolai honlap 5. Szervezett formában véleményt mondhat az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról, az iskola működéséről az alábbi formákban: - osztálygyűlés - diákfórum az intézményvezetővel tanóra, szakmai gyakorlati óra - diákközgyűlés, diákparlament. 6. A tanuló önrendelkezési jogának érvényesülése céljából az intézmény az alábbi esetekben szervezetten biztosítja a tájékozódási, választási, döntési lehetőségeket különösen - emelt szintű képzés választásáról, tantárgyi versenyekről 6

7 - szakköri, sportköri jelentkezésekről, érettségire való jelentkezésről, egészségügyi szűrővizsgálatokról, szaktárgyi felmentésekről, diákrendezvényekről, osztálykirándulásokról - iskolán kívüli rendezvényekről - a tanítási nap rendjének megváltozásáról. 7. A tanulónak joga van a különleges gondozáshoz, melyet a szülő, ill. a tanuló kezdeményezhet a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata alapján. 8. A tanulónak joga van igényjogosultság esetén az integrációs és képesség kibontakoztató felkészítés igénybevételéhez, valamint a kedvezményes étkeztetés, az ingyenes tankönyv igénylésére. (A térítési díj fizetési kedvezmények a fenntartó rendelete értelmében kerülnek megállapításra, erről hivatalos igazolást kell bemutatni.) 9. A tanuló tantárgyválasztásának lehetőségét a Pedagógiai program tartalmazza. A tanuló döntése az emelt óraszámú képzésre egy tanévre szól, mely tanév közben intézményvezetői engedéllyel egyszer megváltoztatható, ha sikeres különbözeti vizsgát tesz az új tantárgy emelt óraszámú követelményéből. 10. A tanulók a diákönkormányzat és a diákparlament útján gyakorolhatják a javaslattételi, véleményezési és egyetértési jogukat. 11. Az Nkt.45. (5) bekezdése értelmében A tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Ha a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös, a tankötelezettség teljesítése céljából határozott időre egyéni munkarend kérelmezhető. A szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló a kérelmet a tanévet megelőző június 15-éig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez. Ezen időpontot követően csak abban az esetben nyújtható be kérelem, ha a tankötelezettség iskolába járással történő teljesítését megakadályozó körülmény merül fel. A jogszabályban meghatározott esetben az egyéni munkarendet biztosítani kell. A kérelem benyújtásához szükséges részletes tájékoztató a nd linken található. Az egyéni munkarend szerinti tanulónak joga van az iskolai étkeztetésben részt venni, az iskolai könyvtárat használni és egyéni engedély alapján tanórákat látogatni. A tantárgyi vizsga tartalmát és a vizsga időpontját a szaktanárral kell egyeztetni. 12. A tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: (a munkatervben szabályozottan): - osztályozóvizsga első félévi: január között, év végi: június között előrehozott - érettségi vizsgára jelentkezőknek: április 30-ig - javítóvizsga: az augusztus ig terjedő időszakban. 13. Az osztályozóvizsgára való jelentkezés módja és határideje: Az osztályozóvizsga letételének engedélyezését a tanuló az intézményvezetőnek címzett levélben kérheti, amelyet a szülőnek is alá kell írnia. A kérvénynek tartalmaznia kell az osztályozóvizsga letételének indoklását (pl. magántanulói jogviszony, tartós távollét, előrehozott érettségi vizsga letétele). Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei megtalálhatóak a következő linken: Az osztályozóvizsgára jelentkezés határideje - első félévi osztályozóvizsga esetén december 5-ig - év végi osztályozóvizsga esetén április 30-ig - előrehozott érettségi vizsga esetén február 15-ig. 7

8 14. A tanulónak joga van, hogy független vizsgabizottság előtt adjon számot tudásáról. Ez irányú kérelmet a félév, ill. a szorgalmi év vége előtt 30 nappal kell benyújtani. A tanuló joga, hogy kérje átvételét másik középfokú intézménybe. Az iskolaváltási kérelmet írásban kell benyújtani. Tanköteles korú tanuló esetén mellékelni kell a befogadó intézmény írásbeli nyilatkozatát az átvételről. 15. A tanuló joga, hogy részt vegyen az iskola kulturális életében, részt vegyen tanulmányi versenyeken, pályázatokon. 16. A tanuló joga, hogy részt vegyen tanórán kívüli tevékenységeken: korrepetáló, felzárkóztató vagy képességfejlesztő órán, szakkörök, sport- vagy diákkörök munkájában, tehetséggondozásban részesüljön. Jelentkezni a foglalkozás indulásától számított két héten belül kell a meghirdetett feltételek szerint, a jelentkezéseket az osztályfőnököknek vagy a felelős szaktanároknak kell leadni, a választás egy tanévre szól. 17. A tanuló joga, hogy egyéni kérdésével, javaslatával, véleményével, sérelmével az intézmény vezetőihez, pedagógusokhoz vagy a diákönkormányzathoz fordulhasson. Ha kérését vagy kérdését írásos formában nyújtja be, akkor 30 napon belül érdemi választ kell kapnia írásban. 18. A tanuló naponta két témazáró dolgozatnál többet nem írhat, a dolgozat idejét a szaktanároknak 1 héttel az íratás előtt közölni kell a diákokkal és az elektronikus naplóban rögzíteni kell, hogy szükség esetén egyeztetni lehessen. 19. A tanuló joga, hogy a kijavított és osztályozott dolgozatát 15 tanítási napon belül megtekintse, és az értékelési szempontjait megismerje. Ha a javítás 15 tanítási napon túl történik, a tanuló dönti el, hogy kéri-e a dolgozatra adott jegyet. Ha a tanuló úgy érzi, hogy a javító tanár hibát követett el a dolgozat javítása közben, kérheti a hiba orvoslását a javító tanártól. Ha erre a tanár nem hajlandó, a tanuló az intézményvezetőhöz fordulhat. 20. Ha a tanuló tanítási órára való felkészülése figyelembe vehető, vagy elfogadható akadályba ütközött, akkor azt az óra elején a tanteremben jelentenie kell az órát tartó tanárnak. 21. A tanuló joga, hogy tanári felügyelet mellett a tanítási órán igénybe vegye az iskolában rendelkezésre álló eszközöket, létesítményeket. Ezeket tanórán kívül használni előzetes bejelentés alapján, intézményvezetői engedéllyel, a használatra vonatkozó szabályok (pl.: tornateremben csak tornacipővel, teremkulcsok) betartásával lehet. 22. A tanulónak joga az iskolai könyvtár látogatása, s annak szolgáltatásait igénybe veheti. A könyvtár nyitva tartása a könyvtár ajtaján és az iskola honlapján tekinthető meg. 23. A tanuló joga, hogy választó és választható bármely diákképviseletbe, részt vegyen a diákkörök munkájában, tagja legyen civil szervezeteknek. 24. A tanuló joga, hogy az iskolaorvos valamint a védőnő, ill. az iskolapszichológus rendelési ideje alatt egészségügyileg indokolt esetben, egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön. 25. A tanuló megbetegedése esetén az orvosi igazolásban szereplő időpontot (azaz a felgyógyulását) megelőzően nem látogathatja az iskolát. 26. A tanuló joga, hogy kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeiért, versenyeken elért eredményeiért és a közösségért végzett munkájáért dicséretben, jutalomban részesülhessen. VIII. Az intézmény egyéb szabályai 1. Elvárásainknak az felel meg, ha a tanulók egész megjelenése tiszta, ápolt és kulturált. 2. Ünnepségeken kötelező az ünnepi ruha: - lányoknak: fehér blúz, sötét (fekete, sötétkék, sötétszürke) alkalmi szoknya vagy nadrág, alkalomhoz illő cipő 8

9 - fiúknak: sötét (fekete, sötétkék, sötétszürke) szövetnadrág, fehér ing, nyakkendő, alkalomhoz illő cipő 3. A gyakorlati órákon, a testnevelési órákon az előírt öltözék viselete kötelező. A testnevelés órák rendjére az előttük, alattuk és utánuk teljesítendő feladatokra és magatartási szabályokra vonatkozóan a testnevelő tanárok jogosultak utasítást adni. Az iskola épületén kívül tartott tanítási órákra külön - az órát tartó tanár által a Házirend szabályainak megfelelően meghatározott - munkarend vonatkozik. 4. A pénzére és értéktárgyaira a tanuló személyesen ügyel, és azért felelős. Az iskola kizárja a felelősségét a tanulók által az iskolában viselt ékszer, maguknál tartott pénz vagy egyéb értéket képviselő tárgy elvesztéséből, megsemmisüléséből vagy megrongálódásából eredő kárért. 5. A tanuló a tanítási órán semmilyen zene és média tartalom lejátszására alkalmas eszközt nem használhat. 6. A tanítási órák alatt köteles mobil telefonját a táskájában tartani, az iskola pedagógusai a tanári asztalra kirakathatják, engedély nélküli tanórai használatuk szaktanári, többszöri használatuk osztályfőnöki figyelmeztetést vonhat maga után. 7. A talált tárgyat a tanuló adja le tanárának vagy az igazgatóhelyettesi irodában. 8. Mások értékeinek eltulajdonítása a tanuló fegyelmi büntetését és más hatósági eljárást von maga után. 9. A folyosókon és a lépcsőházban a tanulók kulturált emberhez méltó magatartást tanúsítsanak. A folyosón való közlekedéskor legyenek tekintettel az iskola zsúfoltságára. (Jobbkéz-szabály) A tanítási órák közötti szünetek a felfrissülést szolgálják, amit mindenki köteles tiszteletben tartani. Az óraközi szünetet a tanulók a folyosókon, a büfé előterében, illetve jó idő esetén, az udvaron tölthetik el. A tanulók óraközi szünetbeli tevékenységükkel nem zavarhatnak másokat, a tantermek felszerelését csak tanári engedéllyel használhatják. A tanulók a lépcsőn, a padlón, az ablakpárkányon és a radiátorokon ülve nem tartózkodhatnak, a folyosókat és a lépcsőket az ott közlekedők számára szabadon kell hagyni. 10. Ha a tanulóknak nincs tanórai elfoglaltságuk, akkor a könyvtárban, a kijelölt teremben vagy az udvaron tartózkodhatnak. A folyosói viselkedésükkel nem zavarhatják a tanítás rendjét. 11. A tanulók a szüleiken, gondviselőjükön és közeli hozzátartozóikon kívül más látogatót az iskola területén nem fogadhatnak és azokat is csak intézményvezetői engedéllyel. 12. A tanulók a tanár engedélye nélkül a tanítási/szakmai órákról semmiféle hang, illetve képi felvételt nem rögzíthetnek. Az engedélyezett felvételt csak az intézményvezető engedélyével tehetik nyilvánossá (pl. közösségi oldalakon) 13. A tanulónak az iskola területén és az iskola közvetlen környezetében, az iskolai rendezvényeken és kirándulásokon cigarettát, szeszes italt és kábítószert magánál tartani és fogyasztani tilos! 14. A nemdohányzók védelméről és a dohánytermék fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló évi XLII. törvény és a módosításáról szóló évi XLI. törvény előírásainak betartásáért felelős személy az intézményvezető. 15. A tanulók testi épségének, egészségének megóvása érdekében az iskola pedagógusainak indokolt esetben joga van a diákot felszólítani táskája, ill. zsebei tartalmának megmutatására, elvenni azokat a tárgyakat, amelyek a tanulók testi épségét, egészségét veszélyeztetik (dohányáru, alkohol, kábítószer vagy annak minősülő gyógyszer, egyéb vegyi készítmény, petárda, robbanószer, lőszer, fegyver stb.). Indokolt esetben (V.15.) vagy tetten érés esetén rendőrt hívathat. 16. Közlemények és hirdetések az iskolában csak a kijelölt hirdetőtáblákon az igazgatóság engedélyével helyezhetők el. 9

10 17. A tanuló az iskola személyfelvonóit csak intézményvezetői engedéllyel használhatják. 18. A tanulóknak az iskola területén leltárban nem szereplő elektromos eszközöket használni tilos. IX. Az elektronikus napló használatának rendje 1. A tanuló tantárgyi teljesítményének értékelésekor adott érdemjegyeket a szaktanár az elektronikus naplóba jegyzi be. 2. Az elektronikus napló internetes elérhetősége: 3. A tanuló és a szülő vagy a gondviselő részére az iskola a beiratkozáskor egyedi jelszót biztosít, amely hozzáférést biztosít az elektronikus napló rá vonatkozó és a tanuló számára nyilvános részéhez. 4. Az elektronikus naplóban megismerhetők a tanuló érdemjegyei, továbbá a dicséretek és megrovások. A pedagógusok az elektronikus naplón keresztül a faliújság menüpontban tudnak üzenni a szülőknek. 5. Az elektronikus naplóban írásbeli témazáró dolgozat, kisdolgozat, írásbeli röpdolgozat, szóbeli felelet, házi dolgozat, beszámoló, gyakorlati feladat, kisérettségi, projekt munka, órai munka, házi feladat és vizsgajegy érdemjegyként adható. Az iskola Pedagógiai Programja meghatározza, hogy az egyes érdemjegyek milyen súllyal kerülnek beszámításra a félévi illetve év végi érdemjegy meghatározásakor. X. A tanulók távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó rendelkezések 1. Ha a tanuló a kötelező foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell, legkésőbb a hiányzást követő első osztályfőnöki órán. Az előre látható távolmaradásra az osztályfőnöktől illetve az intézményvezetőtől engedélyt kell kérni. Az engedélyt a szülő vagy hivatalos szerv kérheti. 2. A tanuló mulasztása akkor tekinthető igazoltnak - ha beteg volt, és ezt orvosi igazolással igazolta, - hatósági ok miatt hiányzott, s ezt hatósági igazolással igazolta, - ha a tanuló sportversenyen, tanulmányi versenyen, nyelvvizsgán vett részt, és azt hitelt érdemlően igazolta, - ha a tanuló szülei írásban távolmaradási engedélyt kértek, - ha a váratlan vagy rendkívüli távolmaradást a szülő írásban igazolja. 3. A tanuló mulasztása akkor tekinthető igazolatlannak - ha az igazolás bemutatására meghatározott határidő lejárt, - ha a tanuló által bemutatott igazolás nem felel meg a Házirendben meghatározott feltételeknek, ezért azt az osztályfőnök kezdeményezésére az iskola nem fogadja el, - ha a távolmaradás utólagos igazolására irányuló szülői kérelmet az intézmény elutasítja. 4. A tanuló az országos versenyek iskolai fordulója napján felmentést kap az órák látogatása alól, az OKTV-k II. fordulójában és döntőjében, valamint egyéb országos verseny esetében, amennyiben az intézményvezető engedélyt adott, 3 tanítási napot fordíthat felkészülésre. 5. Az előrehozott érettségi vizsgára és nyelvvizsgára jelentkező tanulók tanítási időben csak a vizsga napjára kapnak az iskolalátogatás alól felmentést. 6. Az a tanuló, akinek igazolt és igazolatlan hiányzása eléri a 250 órát, vagy egy adott tantárgy éves összes óraszámának 30%-át meghaladja, a tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozóvizsgát tegyen. A nevelőtestület az osztályozó vizsga letételét akkor tagadhatja meg, ha a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma meghaladja a húsz tanítási órát. 10

11 7. A szülő kéréseit az ellenőrző útján tolmácsolja. A szülő egy tanéven belül 3 napot igazolhat. A három napnál hosszabb családi indokú vagy sportcélú távolmaradásra az intézményvezető adhat engedélyt az osztályfőnök megkérdezése és támogatása alapján. Orvosi igazolás vagy hivatalos igazolás hiányában a szülő utólag akkor kérheti, hogy a tanuló távolmaradását az iskola tekintse igazoltnak, ha a távolmaradás váratlan, előre nem látható okból történt. A kérelmet megfelelő indoklással az iskola intézményvezetőjénél lehet írásban benyújtani, a tanuló hiányzásának első napjától számított 5 tanítási napon belül. 8. A hiányzást legkésőbb a hiányzást követő első osztályfőnöki órán az osztályfőnöknél igazolni kell, ennek elmulasztása esetén az osztályfőnök figyelmezteti a diákot hiányzása haladéktalan igazolására, ezt követően mulasztását igazolatlannak kell tekinteni. 3 igazolatlan óra osztályfőnöki intést, 10 igazolatlan óra igazgatói intést, 20 pedig nevelőtestületi intést von maga után. Ezt követő mulasztások esetén az intézményvezető fegyelmi eljárást indíthat az osztályfőnök javaslatára. 9. A szülők tájékoztatása, értesítése a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 51. (3) bekezdésének előírásai szerint történik. Tanköteles tanuló esetében: az első igazolatlan óra után a szülő és a kollégium értesítése a második igazolatlan óra után a gyermekjóléti szolgálat értesítése a tizedik igazolatlan óra után a szülő iktatott postai levélben történő értesítése a tizedik igazolatlan óra után értesítjük a tartózkodási hely szerinti gyámhatóságot, és a gyermekjóléti szolgálatot (a másodpéldányt az irattárban kell őrizni) a harmincadik igazolatlan óra után az általános szabálysértési hatóságot és a gyermekjóléti szolgálatot kell értesíteni (a másodpéldányt az irattárban kell őrizni). az ötvenedik igazolatlan óra után értesítjük az illetékes gyámhatóságot Az értesítésben minden alkalommal fel kell hívni a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire. Nem tanköteles kiskorú tanuló esetében: az első igazolatlan óra után a szülő értesítése a tizedik igazolatlan óra után a szülő postai úton történő értesítése (a másodpéldányt az irattárban kell őrizni) a tizedik igazolatlan óra után értesítjük a tartózkodási hely szerinti gyámhatóságot a tizenegyedik igazolatlan óra után a gyermekjóléti szolgálat értesítése a huszadik igazolatlan óra után: a szülő postai úton történő értesítése (a másodpéldányt az irattárban kell őrizni) a harmincegyedik igazolatlan óra után: a tanulói jogviszony megszüntetése. Az értesítést a tanulói jogviszony megszűnését megelőzően legalább két alkalommal postai úton is ki kell küldeni, ebben fel kell hívni a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire. 10. A tanár és a tanuló köteles a tanítási órák megkezdése előtt 10 perccel megjelenni az iskolában és előkészülni az órára. Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, elkésik, azt igazolnia kell. A késések ideje összeadandó. Amennyiben ez az idő eléri a tanórai foglalkozás idejét, a késés egy igazolatlan órának minősül. Az elkéső tanuló nem zárható ki a tanóráról. 11. Ha a tanulónak a szakképzésről való igazolt és igazolatlan mulasztása egy tanévben meghaladja a gyakorlati képzési idő (óraszám) 20 % át, a tanítási év végén nem osztályozható, a tanuló tanulmányait csak az évfolyam megismétlésével folytathatja. 11

12 XI. XII. XIII. A tanulók jutalmazásának elvei és formái 1. Az iskola dicséretben részesíti azt a tanulót, aki képességeihez mérten kiemelkedő munkát végez, példamutató közösségi magatartást tanúsít. 2. Jutalomban részesül az a tanuló, aki kitűnő tanulmányi eredményt ért el, a tanulmányi versenyen eredményesen szerepelt, kimagasló sportteljesítményt nyújtott, egyéb kiemelkedő pozitív tevékenységet végzett, mellyel az iskola hírnevét öregbítette. 3. Tanulói közösséget csoportos dicséretben vagy jutalomban lehet részesíteni. 4. A jutalmazás formái: - Írásbeli dicséretet a szaktanár, az osztályfőnök, a nevelőtestület, az intézményvezető adhat. - A jutalomban részesülő tanulók a tanév végén az igazgatói fogadáson vesznek részt, ahol oklevelet, könyvjutalmat és/vagy az iskolát idéző emléktárgyat kapnak. - A csoportos jutalmazás a tanulmányi kirándulás költségéhez való hozzájárulás, színházlátogatás vagy egy kiállítás csoportos megtekintése lehet (az iskola, ill. alapítványai anyagi lehetőségeitől függően). A fegyelmező intézkedések formái és alkalmazásának elvei 1. Azt a tanulót, aki a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos kötelezettségeinek vétkesen és súlyosan megszegi, azoknak nem tesz eleget, ill. az iskolai házirendet megszegi, fegyelmi büntetésben lehet részesíteni. 2. A fegyelmező intézkedések alkalmazásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől indokolt esetben a vétkesség súlyosságára tekintettel el lehet térni. 3. A tanulóval szemben ugyanazért a kötelességszegésért csak egy fegyelmi büntetés szabható ki. 4. A tanulók elmarasztalási módjait az 1. és 2. számú mellékletek tartalmazzák. A tanulók véleménynyilvánításának és érdekképviseletének rendje Diákönkormányzat 1. A diákok érdekképviseletét az Iskolai Diákbizottság (DÖK) látja el, amelyet a tanulók maguk választanak, és amelynek működését diákmozgalmat segítő tanár segíti, aki a mindenkori nevelési intézményvezető helyettes. 2. A diákönkormányzat saját szervezeti és működési szabályzat alapján működik, amelyet a tanulók fogadnak el. 3. A diákönkormányzatnak egyetértési és véleményezési joga van a tanulóifjúság nagyobb közösségét érintő döntések meghozatalánál. A diákönkormányzat véleményét ki kell kérni: a) az iskolai SZMSZ jogszabályban meghatározott rendelkezéseinek elfogadása előtt, 12

13 XIV. b) a tanulói szociális juttatások elosztási elveinek meghatározása előtt, c) az ifjúságpolitikai célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor, d) a házirend elfogadása előtt. 4. A tanulók nagyobb közösségének az osztályban illetve az évfolyamon tanulók 50 %-a + 1 tanulót kell tekinteni. 5. A tanulóközösségek döntési jogkört gyakorolnak a nevelőtestület véleményének meghallgatásával saját közösségi életük tervezésében, szervezésében, valamint tisztségviselőik megválasztásában, és jogosultak képviseltetni magukat a diákönkormányzatban. (Gyermekjogi Egyezmény 15. cikk. 2.) 6. A diákönkormányzat a nevelőtestület véleményének kikérésével dönt saját működéséről, a diákönkormányzat működéséhez biztosított eszközök felhasználásáról, hatásköre gyakorlásáról, egy tanítás nélküli munkanap programjáról, az iskolai diákönkormányzat tájékoztatási rendszerének létrehozásáról és működtetéséről, valamint a tájékoztatási rendszer (iskolaújság, iskolarádió, stb.) szerkesztősége tanulói vezetőjének, munkatársainak megbízásáról (Gyermekjogi Egyezmény 15. cikk. 3.) 7. A diákönkormányzat a rendezvényein az iskola technikai eszközeit és helységeit tanári felügyelettel használhatja. 8. A tanulók nagyobb közösségének minősülnek az osztályközösségek és az ezekből kialakult, náluk nagyobb csoportok és közösségek. 9. Azokban az ügyekben, amelyekben a diákönkormányzat véleményének kikérése kötelező, illetőleg amelyekben a diákönkormányzat egyetértési jogot gyakorol, a diákönkormányzat képviselőjét a nevelőtestület értekezletére meg kell hívni. A szociális ösztöndíj illetve a szociális támogatás és felosztás elvei, az elosztás rendje 1. A szociális támogatás megállapításának elveit az iskolafenntartó előírása szerint rögzítik. 2. A nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatásra fordítható összeg legalább 25 %-át a könyvtárból kölcsönözhető tartós könyvek vásárlására kell fordítani, a fennmaradó összeget az ingyenesen biztosított tankönyvekkel ellátott tanulók kivételével a tanulók között egyenlően elosztva tankönyvtámogatásként kell biztosítani. 3. A hátrányos helyzetű, szociális gondokkal küzdő tanulók az iskolai alapítványok támogatását kérhetik. 4. Tankönyvkedvezményre, tankönyvtámogatásra a jogszabályok által meghatározott tanulók jogosultak (tartósan beteg, sajátos nevelési igényű, három- vagy többgyermekes családban élő, iskoláztatási támogatásra jogosult, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő tanuló). 5. Az ingyenes tankönyvekre vonatkozó igényeket az osztályfőnökök útján a tanév rendjében meghatározott időpontig kell begyűjteni, a 9. évfolyamokra felvett tanulóknál legkésőbb a beiratkozással egyidejűleg. A ingyenes tankönyvek és a tanári-kézikönyvek a könyvtár kölcsönzési rendjében meghatározottak szerint kölcsönözhetőek. 6. Az ingyenes tankönyvellátás keretében kapott tankönyveket iskolaváltoztatás esetén a tanulónak le kell adnia az iskolai könyvtárnak: a) ha a tanulói jogviszonya iskolaváltással szűnik meg, a jogviszony megszűnésekor, b) ha az ingyenes tankönyvellátásra való jogosultsága megszűnik, a jogosultság megszűnését követő 15 napon belül. 7. Az ingyenes tankönyv biztosítására a következő jogszabályok vonatkoznak: évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 13

14 XV. XVI. 17/2014. (III.12.) EMMI rendelet a tankönyvvé, pedagógus-kézikönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről A nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló évi CCXXXII. Törvény (tankönyvtörvény) 501/2013. (XII.29.) Kormányrendelet Az intézményben szedhető térítési díjakról és tandíjakról 1. A térítési díj fizetésére vonatkozó eljárás a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a fenntartó rendelete alapján történik. 2. Az ebédet a tanulók egyénileg minden hónapban a kijelölt időben fizethetik be a gazdasági irodában, illetve online módon. 3. Egyéb térítési díjat, tanfolyamdíjat illetve tandíjat az ezt elrendelő határozat alapján kell be-, illetve visszafizetni. 4. A Művészeti Szakgimnáziumban előállított termékek az intézmény tulajdonát képezik. A tanulóknak lehetőségük van arra, hogy az általuk előállított termékekből vásároljanak. Ebben az esetben kizárólag a termék előállításának költségeit (anyag, rezsi) lehet a termék árába beszámítani. Vásárlási lehetőséget karácsony előtt, illetve a tanév végén biztosítunk a tanulók számára. 5. A tanulók az általuk előállított és eladott alkotás árából 50 %-ban részesülnek alapítványi támogatás formájában. Az általános házirendet a könyvtár nyitvatartási rendje, a tornaterem rendje, a Diákönkormányzat szervezeti és működési szabályzata, a tanulók jogaira és kötelességeire vonatkozó szabályok egészítik ki. A szakgimnázium munkarendjét az egyes szakok szakmai programja határozza meg, működését ún. kiegészítő házirendek segítik. Sportuszodai testnevelés órák alatt a létesítmény házirendjének betartása kötelező. XVII. XVIII. A házirend megsértése fegyelmi vétség. Záró rendelkezések 1. A házirend a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba, és a következő házirend hatályba lépése napjáig alkalmazható. 2. Az Iskola vezetősége és diákönkormányzata minden évben áttekinti a házirendet annak érdekében, hogy szükség van-e módosításra. 3. A házirend módosítását a tantestület és az Iskolai Diákbizottság kezdeményezheti, a módosítást az Intézményi Tanács véleményezi, és a nevelőtestület fogadja el. 4. Jelen házirend hatálybalépésével érvényét veszti a korábban elfogadott házirend. Szeged, szeptember 1. Iskolai Diákbizottság Elnöke Intézményi Tanács Elnöke 14

15 1. számú melléklet A tanulók elmarasztalási módjai Fegyelmező intézkedések 1. Szaktanári figyelmeztetés 2. Osztályfőnöki figyelmeztetés 3. Osztályfőnöki intés 4. Igazgatói figyelmeztetés 5. Igazgatói intés Feltételei, esetei A szaktárggyal kapcsolatos kisebb jelentőségű mulasztás A házirend normáinak egyszeri megszegése. A házirend normáinak többszöri megszegése. A házirend normáinak többszöri súlyos megszegése. Igazolatlan óra 1-3. A házirend normáinak ismétlődő, gyakori megszegése. Egyszeri alkoholfogyasztás az iskolában annak rendezvényein, kirándulásokon. Igazolatlan óra Az előző fokozat után bármilyen megsértése a házirendnek. Dohányzás, drogfogyasztás iskolaidőben, az iskolában, annak környezetében, rendezvényein illetve kirándulásokon. Formája, beírása Írásbeli: az osztálynapló ba, ellenőrzőbe Szóbeli Írásbeli: osztálynapló ba, ellenőrzőbe Írásbeli: osztálynapló ba, ellenőrzőbe A szülő értesítése írásban. Következmény Beszámítás a szorgalom és/vagy magatartás jegybe. Beszámítás a magatartás jegybe. Legfeljebb jó (4) magatartás az adott tanévben. Írásbeli: osztálynapló ba, ellenőrzőbe Legfeljebb változó (3) magatartás az adott félévben, és A szülő folyamatos értesítése írásban a megfelelő nyomtatván yon. Írásbeli: osztálynapló ba, ellenőrzőbe. legfeljebb jó (4) az adott tanévben. Legfeljebb változó (3) magatartás az adott tanévben. Joggyakorló A szaktanár Az osztályfőnök Az osztályfőnök Az igazgató Az igazgató Közlésének módja Az osztály előtt szóban Az osztály előtt szóban. Az osztály előtt szóban. A szülő értesítése írásban. Az osztály tanulói előtt szóban. Az osztály tanulói előtt szóban. 15

16 Károkozás, rongálás. Iskolán kívüli vétség (Pl. rendőrségi eljárás alapján) tanköteles korú tanulóknál. Igazolatlan óra 10 óra fölött. Jegyző értesítése írásban, a tanköteles tanulók esetében. 16

17 2. számú melléklet 1. Megrovás 2. Szigorú megrovás 3. Meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, illetőleg megvonása 1 Fegyelmi büntetések (fegyelmi eljárás keretében hozhatók) Az előző fokozat után bekövetkező fegyelemsértés, kisebb súlyú erkölcsi vétség illetve szándékos károkozás, rongálás. Az előző fokozat után bekövetkező fegyelemsértés, nagyobb súlyú erkölcsi vétség. Az előző fokozat után kisebb súlyú megsértése a házirendnek. Írásbeli: osztálynaplóba, ellenőrzőbe. Fegyelmi jegyzőkönyv és határozat. Írásbeli: osztálynaplóba, ellenőrzőbe. Fegyelmi jegyzőkönyv és határozat. Írásbeli: osztálynaplóba, ellenőrzőbe. Fegyelmi jegyzőkönyv és határozat. Rossz (2) magatartás az adott félévben, és legfeljebb közepes (3) az adott tanévben. Rossz (2) magatartás az adott félévben, és legfeljebb közepes (3) az adott tanévben. Rossz (2) magatartás az adott tanévben. A nevelőtestület (a tárgyalást a nevelőtestület által megbízott személy vezeti bizottság létrehozásával, melyben részt vesz a DÖK képviselője is). A nevelőtestület (a tárgyalást a nevelőtestület által megbízott személy vezeti bizottság létrehozásával, melyben részt vesz a DÖK képviselője is). A nevelőtestület (a tárgyalást a nevelőtestület által megbízott személy vezeti bizottság létrehozásával, melyben részt vesz a DÖK képviselője is). Szóban a fegyelmi tárgyaláson és 7 napon belül írásban. A határozatot nem kell megküldeni, ha a fegyelmi büntetést a tanuló - kiskorú esetén a szülő is - tudomásul vette, a határozat megküldését nem kéri, az és eljárást megindító kérelmi jogról lemondott. Szóban a fegyelmi tárgyaláson és 7 napon belül írásban. A határozatot nem kell megküldeni, ha a fegyelmi büntetést a tanuló - kiskorú esetén a szülő is - tudomásul vette, a határozat megküldését nem kéri, és az eljárást megindító kérelmi jogról lemondott. Szóban a fegyelmi tárgyaláson és 7 napon belül írásban. A határozatot nem kell megküldeni, ha a fegyelmi büntetést a tanuló - kiskorú esetén a szülő is - tudomásul vette, a határozat 1 Ebben a pontban meghatározott fegyelmi büntetés szociális kedvezményekre és juttatásokra, továbbá teljesítmény utáni ösztöndíjra nem alkalmazható. 17

18 4. Áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba vagy iskolába 2 Az előző fokozatok után bekövetkező vétség, fegyelemsértés, különlegesen súlyos erkölcsi vétség esetén. Írásbeli: osztálynaplóba, ellenőrzőbe, törzslapba. Fegyelmi jegyzőkönyv és határozat. Távozás az iskolából másik tanintézetbe. A nevelőtestület (a tárgyalást a nevelőtestület által megbízott személy vezeti bizottság létrehozásával, melyben részt vesz a DÖK képviselője is). megküldését nem kéri, és az eljárást megindító kérelmi jogról lemondott. Szóban a fegyelmi tárgyaláson és 7 napon belül írásban is meg kell küldeni a határozatot. 5. Eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától 3 6. kizárás az iskolából 4 Az előző fokozatok után bekövetkező vétség, 30 óra igazolatlan hiányzás után automatikusan fegyelmi határozattal Az előző fokozatok után bekövetkező vétség, 30 óra igazolatlan hiányzás után automatikusan fegyelmi határozattal Írásbeli: osztálynaplóba, ellenőrzőbe, törzslapba. Fegyelmi jegyzőkönyv és határozat. Írásbeli: osztálynaplóba, ellenőrzőbe, törzslapba. Fegyelmi jegyzőkönyv és határozat. Távozás az iskolából másik tanintézetbe. Távozás az iskolából másik tanintézetbe. A nevelőtestület (a tárgyalást a nevelőtestület által megbízott személy vezeti bizottság létrehozásával, melyben részt vesz a DÖK képviselője is). A nevelőtestület (a tárgyalást a nevelőtestület által megbízott személy vezeti bizottság létrehozásával, melyben részt vesz a DÖK képviselője is). Szóban a fegyelmi tárgyaláson és 7 napon belül írásban is meg kell küldeni a határozatot. Szóban a fegyelmi tárgyaláson és 7 napon belül írásban is meg kell küldeni a határozatot. 2 Ebben a pontban szabályozott fegyelmi büntetés akkor alkalmazható, ha az iskola igazgatója a tanuló átvételéről a másik iskola igazgatójával megállapodott. 3 Tanköteles tanulóval szemben az ebben a pontban meghatározott fegyelmi büntetés nem alkalmazható. 4 Tanköteles tanulóval szemben az ebben a pontban meghatározott fegyelmi büntetés nem alkalmazható. 18

19 Grafika szaktanterem házirendje A termek nyitva tartása és rendeltetése 3. számú melléklet - A géptermekben diák csak felügyelő tanár, rendszergazda engedélyével, és annak felügyelete mellett tartózkodhat. - Az 518-as és 520-as teremben nem lehet játszani és chat-elni, ugyanis tanulási célokra van fenntartva. A nyitva tartás és az engedélyezett tevékenység a termek ajtaján lévő órarendben szerepel. Az ott feltüntetett időpontokon kívül benntartózkodni tilos! A géptermekben megkövetelt viselkedési szabályok - a termekbe ételt, italt bevinni, ott fogyasztani tilos, - semmivel pl. szórakoztató elektronika nem zavarjuk mások munkáját, - trágár kifejezések használata kerülendő, - nem túrjuk ki a gyengébbet és kisebbet, - óvjuk a teremben található berendezéseket Egyéb rendszabályok - A diákok a felhasználói fiók/jelszó igénylésével egy időben tudomásul veszik és magukra nézve kötelezőnek tekintik a házirendben foglaltakat. A jelszó senkinek, semmilyen körülmények között nem adható ki. - A géptermekben csak engedéllyel szabad felvételt készíteni (hang, fénykép, film, ). - Diákjaink az órarendben megjelölt időig kötelesek elhagyni a géptermeket. - Agressziót sugárzó, erotikus, bármilyen etnikai illetve vallási meggyőződést illetve személyiségi jogot sértő tartalmakat nézni tilos! - A számítógépes hálózatokon érvényes netikett betartása kötelező. - Tanórákon az internet használata kizárólag az órai munka segítését szolgáló tartalmak elérése engedélyezett. Közösségi portálok (iwiw, facebook, Twitter, MySpace stb) nem! - A számítógépeken kizárólag az azokra telepített, és jelszó megadása nélkül elindítható operációs rendszerek/szoftverek használhatók. - A Tömörkény vezeték nélküli hálózatához csatlakozás lehetősége egyedi elbírálás alá esik. - A Tömörkény hálózatába, illetve számítógépeihez csak külön engedéllyel csatlakoztatható saját hardver (kivétel pendrive/cd/dvd, melyeket természetesen szabad használni). - Ezen csatlakoztatott adathordozókért és azok tartalmáért az iskola nem vállal felelősséget. - A felhasználók, számítógépek jelszavainak megszerzésére tett legapróbb kísérlet is súlyos következményeket von maga után. - Az elektronikus formában tárolt nyilvántartások (például elektronikus napló) okiratnak minősülnek. Az itt fel nem sorolt esetekben a jogszabályok és az általános erkölcsi normák az irányadók. A szaktanárok/rendszergazda indokolt esetben, ideiglenesen a helyi szabályozás tekintetében másképp is rendelkezhetnek. (A hálózatban lévő gépekre pl. Könyvtár jelen szabályokon kívül helyi szabályok is vonatkozhatnak!) Büntetések - A büntetés kiszabása minden esetben a felügyelő joga és felelőssége. - A károkozó az okozott kárt köteles megtéríteni. - A kiszabott büntetés ellen a törvényben biztosított jogorvoslattal lehet élni. 19

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Házirendje

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Házirendje A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Házirendje Ez a házirend a nevelőtestület és a diákság közös akaratából a szükséges egyeztetések lefolytatása után az iskola vezetőjének

Részletesebben

Az iskola fegyelmi szabályzata

Az iskola fegyelmi szabályzata 1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő

Részletesebben

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje Ez a házirend a nevelőtestület és a diákság közös akaratából a szükséges egyeztetések lefolytatása után az iskola vezetőjének

Részletesebben

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND

Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz

Részletesebben

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend

Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata

Részletesebben

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1

Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Szabóné Tóth Erika Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Mi is az a Házirend? Jogi forrás Intézményi belső normatív szabály. Jogi szabály, amelynek szükségszerű és nélkülözhetetlen tartalmi és eljárásbeli

Részletesebben

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus

Részletesebben

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév

Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Magántanulói szabályzat 2013/2014 tanév Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. OM:035472 Igazgató: Aranyiné Farkas Magdolna Magántanulói szabályzat 1.) Jogszabályi

Részletesebben

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.

LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014. LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének

Részletesebben

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND

GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND 2013 Tartalom 1. A Házirend célja és feladata, hatálya... Hiba! A könyvjelző nem 1.1.A házirend hatálya...

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA

BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BÁN ZSIGMOND REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA Magántanulói jogviszony létesítésének és tanulói jogviszony szüneteltetésének szabályzata 2017. 1. Jogszabályi háttér A nemzeti

Részletesebben

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről évi CCXXXII. törvény a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről évi CCXXXII. törvény a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról 3. számú melléklet Tankönyvtári szabályzat Jogszabályi háttér 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2013. évi CCXXXII. törvény a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról 20/2012. (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata

A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata A Kossuth Lajos Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési szabályzata Győr, 2018. szeptember 3. 1 Tartalom 1. Jogszabályi háttér.3. 2. A diákönkormányzat célja, feladatai.5. 3. A diákönkormányzat

Részletesebben

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola HÁZIRENDJE

ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola HÁZIRENDJE ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola HÁZIRENDJE I. Általános rész 1. Az ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola házirendje a 2011. évi CXC. számú,

Részletesebben

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Házirendje Ez a házirend a nevelőtestület és a diákság közös akaratából a szükséges egyeztetések lefolytatása után az iskola vezetőjének

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézményi házirend célja, hogy a korai fejlesztésben és fejlesztő nevelésben résztvevő gyermekek, továbbá az itt dolgozó pedagógus és nem pedagógus kollégák belső intézményi

Részletesebben

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév

1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév 1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített

Részletesebben

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.

Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével

Részletesebben

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Hatályba lép: 2013. szeptember 2. Horváth Zoltán igazgató 1 A HÁZIREND CÉLJA... 5 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 3 A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 6 4 A

Részletesebben

Közgazdasági Szakgimnáziuma

Közgazdasági Szakgimnáziuma Az iskola munkarendje Az iskola éves munkatervét a nevelőtestület határozza meg a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat véleménye alapján. A tanítás nélküli munkanapok időpontjait az éves munkaterv tartalmazza.

Részletesebben

KVGY Kft tanműhelyének házirendje

KVGY Kft tanműhelyének házirendje KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő

Részletesebben

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 1 ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Hatos Tiborné intézményvezető helyettes Hatályba lépés időpontja: 2014. január 1. 1 2 Tartalom I. Bevezető rendelkezések... 4 1. A házirend célja...

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...

Részletesebben

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51.

GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51. GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: 040 235 Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51. 1. Általános alapelvek Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy

Részletesebben

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 3200 Gyöngyös, Than Károly út 1. Telefon: (+36) 37/505-100 Telefax: (+36) 37/505-108 Honlap: www.vbjnet.hu E-mail:

Részletesebben

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA Energetikai Szakgimnázium és Kollégium Készült: 2014. szeptember 01. Térítési- és tandíjfizetés szabályozása Kötelező felülvizsgálat: folyamatosan Verziószám: 1. AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Részletesebben

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata

István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzata Kótaj 2015. 1 Az István Király Baptista Általános Iskola Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata

Részletesebben

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata

H Á Z I R E N D. I. A házirend célja és feladata H Á Z I R E N D mely az FM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai

Részletesebben

HÁZIREND. Tartalomjegyzék

HÁZIREND. Tartalomjegyzék HÁZIREND 2015. HÁZIREND Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések ---------------------------------------------------------------------------------- 3. 1.1 Az intézmény adatai --------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban

Részletesebben

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.

HÁZIREND. Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2013 HÁZIREND Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 2 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Iskolánk

Részletesebben

H Á Z I R E N D. I. A házirendet szabályozó jogszabályok

H Á Z I R E N D. I. A házirendet szabályozó jogszabályok 1 H Á Z I R E N D I. A házirendet szabályozó jogszabályok 2011. évi CXC. törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és köznevelési intézmények

Részletesebben

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIREND DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12. OM azonosító: 031197 Hatályos: 2015. szeptember 7-től I. Az intézmény adatai; a házirend hatálya, elfogadásának menete

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DEÁK FERENC SZAKKÖZÉPISKOLJÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA Szervezeti és Működési Szabályzat 1 A ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM DEÁK FERENC SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Tótkomlós, 2013. augusztus 30.

Tótkomlós, 2013. augusztus 30. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND 2013-2014 TANÉV Tótkomlós, 2013. augusztus 30. 1 Tartalomjegyzék 1. A házirend fogalma, célja... 3. 2. Felülvizsgálatának, módosításának feltételei, módjai...

Részletesebben

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA

BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA BARCSI IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM 202 968 HÁZIREND 2014. 1 Tartalom I. Bevezető.3 I/1. Az intézményre érvényes szabályozások... 3 I/2. Alapelvek.....4 II. Általános rendelkezések 4 II/1.

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA

AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA H Á Z I R E N D J E Fenntartó : Észak-Budapesti Tankerületi Központ 1033 Budapest, Fő tér 1. - A növendék köteles a tanórákon mindenkor pontosan és felkészülten

Részletesebben

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata A BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata - 1 - I. Általános rendelkezések 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban SZMSZ) célja és jogszabályi alapja:

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015.

SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015. SZMSZC SAVARIA KÖZLEKEDÉSI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA HÁZIREND 2015. Iskola neve és címe: Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Savaria Közlekedési Szakképző Iskolája és Kollégiuma 9700 Szombathely,

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. HATÁLYBA LÉPÉS: - 2012. 09. 01. - 2013. 01. 01. - 2013. 09. 01. -2014. 09. 01. 2016. 01. 01. TANKÖTELEZETTSÉG az óvoda 3

Részletesebben

Békéscsabai Andrássy Gyula. Gimnázium és Kollégium

Békéscsabai Andrássy Gyula. Gimnázium és Kollégium Békéscsabai Andrássy Gyula Házirend 2013 Békéscsabai Andrássy Gyula 1 HÁZIREND Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Gimnáziumi Házirend 2013 Békéscsabai Andrássy Gyula 2 HÁZIREND A Békéscsabai

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4251 Hajdúsámson, Kossuth u. 2-8. 52/590-400 Fax: 52/590-407 hsamsonisk@t-online.hu DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

HÁZIREND A székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola házirendjének célja, hogy helyi gyakorlati, módszerbeli, eljárási és technikai szabályokkal szolgálja a köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.

Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2. Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás

Részletesebben

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Házirend Hudacsek Lászlóné igazgató TARTALOM 1. Bevezetés... 4 2. Általános rendelkezések... 4 3. A tanulókat

Részletesebben

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM térítési díj és tandíjfizetési szabályzata Hatályos: 2016. év szeptember hó 1. napjától I. Törvényi háttér a térítési díj

Részletesebben

HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 HÁZIREND Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Tartalomjegyzék I. A házirend célja, feladata... 3 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága... 4 IV. A tanulók

Részletesebben

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ I. ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZATÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Együttműködési megállapodás 1.sz.melléklet Együttműködési megállapodás mely létrejött az I. István Szakképző Iskola nevelőtestülete

Részletesebben

MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT

MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon: igazgato.dany@gmail.com 2017. Módosítva: 2019. augusztus 2. Forrás: oktatas.hu

Részletesebben

Petőfi Sándor Római Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium. Fabriczius József Esti Gimnáziuma H Á Z I R E N D

Petőfi Sándor Római Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium. Fabriczius József Esti Gimnáziuma H Á Z I R E N D Petőfi Sándor Római Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium Fabriczius József Esti Gimnáziuma H Á Z I R E N D 1 Tartalomjegyzék A Házirend célja és feladata:... 3 A Házirend hatálya...

Részletesebben

A TOKAJI KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE

A TOKAJI KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE A TOKAJI KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE A Házirend tartalma 0. Intézmény adatai 1. A tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával összefüggő szabályozás

Részletesebben

A magántanulói jogviszony

A magántanulói jogviszony Magántanulói jogviszony jellemzői: A magántanulói jogviszony Beiratkozási kötelezettség. Félévkor és év végén osztályozóvizsga. A magántanuló az iskolával tanulói jogviszonyban áll. Megilletik ugyanazok

Részletesebben

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 40 (7) bekezdésének előírásai értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes

Részletesebben

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium A tanulók felvételének, átvételének helyi szabályai, a tanulmányok alatti vizsgák követelményei, rendje 2014 Tartalomjegyzék 1. Az általános iskolai

Részletesebben

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje Házirend Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend, Rákóczi u. 2. OM: 036745 1. Bevezetés 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (továbbiakban Nkt.) 25..(3.) bekezdésének előírása

Részletesebben

A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE

A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE A SZERENCSI SZC KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK, SZAKISKOLÁJÁNAK ÉS KOLLÉGIUMÁNAK HÁZIRENDJE A Házirend tartalma 1. Intézmény adatai 2. A tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával

Részletesebben

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája. Diákönkormányzatának. Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata Készült: 2017. február 16. A Szekszárdi SZC Magyar László Szakképző Iskolája Diákönkormányzatának

Részletesebben

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!

SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND. (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik! SÉF VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS IDEGENFORGALMI SZAKKÉPZŐ ISKOLA HÁZIREND (Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulókra vonatkozik!) 1. Bevezetés 2. Jogok, kötelességek 3. Jutalmazás, értékelés

Részletesebben

Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola. Budapesti Tagintézménye 2016/2017.

Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola. Budapesti Tagintézménye 2016/2017. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola Budapesti Tagintézménye 1037 Budapest, Bécsi út 324. 2016/2017. (a 229/2012. (VIII.

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjakról Miskolc Megyei Jogú

Részletesebben

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND

VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA. 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND VÁCI szakképzési centrum I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 203065 HÁZIREND 2015 TARTALOMJEGYZÉK A HÁZIREND ÁLTALÁNOS ALAPELVEI... 1 1. A TANULÓK JOGAI

Részletesebben

A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató

A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE. Budapest, 2014. március. Tápai Ildikó Anikó igazgató A NÉMET NEMZETISÉGI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM JE Budapest, 2014. március Tápai Ildikó Anikó igazgató TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezető rész... 3 II. Általános rendelkezések... 3 III. A tanuló kötelességei és jogai...

Részletesebben

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje

Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje Kincskereső Általános Iskola Tófej Házirendje 2014 Az általános iskola házirendje 1. Bevezető A házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az

Részletesebben

KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D 2013.

KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D 2013. KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D 2013. Az iskola adatai Az intézmény név: Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Cím: 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE

A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola HÁZIRENDJE 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Általános rendelkezések... 3 3. A tanuló jogai... 3 4. A tanuló kötelességei... 5 5. Általános

Részletesebben

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember

Részletesebben

Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Jelen szabályzat kiadásának jogi alapja: nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 83. (2) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján a fenntartó határozza meg a köznevelési intézmény

Részletesebben

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA 1 Érvényes: 2016. szeptember 1-től Általános rendelkezések A szabályzat hatálya kiterjed az Örömhír Általános iskola

Részletesebben

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ

Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ Bakonycsernyei Általános Iskola Diákönkormányzat SZMSZ DÖK székhelye: Bakonycsernye Rákóczi út 37. Az iskolai diákönkormányzat a diákok érdekképviseleti szerve, mely választott tagokkal, saját SZMSZ alapján

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola

Részletesebben

Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola

Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Telefonszám: 06 1 418 2040, 06 1 418 2829 Fax szám: 06 1 415 0789 Nevelési alapelveink Az iskola tanulóitól elvárjuk, hogy a pedagógiai

Részletesebben

Andrássy Gyula Műszaki Középiskola. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 10. Házirend 2004.

Andrássy Gyula Műszaki Középiskola. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 10. Házirend 2004. Andrássy Gyula Műszaki Középiskola Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 10. Házirend 2004. 2 Az Andrássy Gyula Műszaki Középiskola Házirendje 3530 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán út 10. (tel.: 06 46/412-444) OM

Részletesebben

Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE. A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5.

Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE. A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5. Aranykéz Középiskola és Szakiskola ASZI HÁZIRENDJE A módosításokkal egységes szerkezetben 2014. december 5. Aranykéz Középiskola és Szakiskola HÁZIRENDJE A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.)

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 032612 Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Az alapító okiratunk fenntartói megváltoztatása értelmében e dokumentumban:

Részletesebben

Új év a köznevelésben. Koncepcionális újdonságok és a mindennapi munkához kapcsolódó változások

Új év a köznevelésben. Koncepcionális újdonságok és a mindennapi munkához kapcsolódó változások Új év a köznevelésben Koncepcionális újdonságok és a mindennapi munkához kapcsolódó változások Miről lesz szó? Hogyan változik a nemzeti köznevelési és szakképzési törvény 2018-ban Ebből következő intézményi

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

Osztályfőnökök szakmai napja Budapest,

Osztályfőnökök szakmai napja Budapest, Osztályfőnökök szakmai napja Budapest, 2017.03.02. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Intézmény OM- azonosítója: 201827 Intézményvezető: Kovács Péterné

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA ISKOLAI HÁZIREND 2016. Változások átvezetésére Sorszáma: kötelezett: nem kötelezett:

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund -und Musikschule. Házirend. Ráday Pál Általános Iskola

Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hartauer Pál Ráday Grund -und Musikschule. Házirend. Ráday Pál Általános Iskola Házirend Ráday Pál Általános Iskola Az intézmény neve: Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 027861 Az intézmény székhelye: 6326 Harta, Bajcsy-Zs.u.4. Tel./ Fax:

Részletesebben

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.

Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. 2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba

Részletesebben

KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D Az iskola adatai

KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D Az iskola adatai KÉZMŰVES SZAKISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA BÉKÉSCSABA, OROSHÁZI ÚT 32. H Á Z I R E N D 2007. Az iskola adatai Az intézmény név: Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Cím: 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Tanulmányi és vizsgaszabályzat Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND Felnőttképzésben tanulók számára Felnőttképzés 1. A Tanulmányi Szabályzat

Részletesebben

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA

SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA HÁZIREND Mely a SÁRISÁP ÉS KÖRNYÉKE KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA CSER SIMON TAGISKOLÁJA tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 1.ÁLTALÁNOS ELVEK

Részletesebben

tanév rendje

tanév rendje 2017-2018. tanév rendje A tanulók gyakorlati napjai: páros héten: csütörtök-péntek, képzési idő 7-7 óra páratlan héten: péntek, képzési idő 8 óra Az alább megnevezett időpontokban lévő események, szünetek,

Részletesebben

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet

BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Ágazati Függelék 2. számú melléklet BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VÜI. VÜIG. VILLAMOS FORGALMI FŐMÉRNÖKSÉG H Á Z I R E N D

Részletesebben