A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
|
|
- Krisztina Bogdánné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA a május 28. napján tartott Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben, a módosításokat dőlt betűvel szedve: I. Általános rendelkezések 1./ Az egyesület neve: Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Egyesület Az egyesület rövidített neve: SZEK.org Az egyesület angol neve: Association for E-commerce 2./ Az egyesület székhelye: 1118 Budapest, Ugron Gábor u / Az egyesület alapításának éve: / Az egyesület célja: II. Az egyesület célja és feladatai A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért alapítói felismerve az elektronikus kereskedelem gazdaságélénkítő szerepét, célul tűzték ki e tevékenységek korszerű, gazdaságos és megbízható formáinak elterjedését elősegítő tevékenységeket, a szakmai ismeretterjesztéstől az e területet érintő készülő jogszabályok véleményezésen át az e területet érintő etikai gondolkodás kialakításáig. 2./ A célok megvalósítását szolgáló kiemelt területek: a) tudományos tevékenység, kutatás b) nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés c) ismeretterjesztő rendezvények szervezése III. Az egyesület tagsága 1./ Az egyesületbe felvételüket kérhetik azok a természetes és jogi személyek, jogi személyiség nélküli szervezetek, amelyek az egyesület célkitűzéseit elfogadják. Az egyesületi tagság formái: a) rendes tagság, b) pártoló tagság. 2./ Az egyesület rendes tagjává válik bármely további jogcselekmény nélkül - az a jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet és magánszemély, aki a belépési nyilatkozatban az egyesület alapszabályát és etikai kódexét magára nézve kötelezőnek elfogadja, és a tagsági
2 viszonyból származó kötelezettségek teljesítését vállalja, az egyesületi tagságot a jelen pontban írtak szerint kérelmezi, valamint a tagdíjat az egyesület részére megfizeti. Az egyesületi tagságot a jelölt - a megfelelően kitöltött és aláírt belépési nyilatkozat benyújtásával - kérelmezheti. A nyilatkozathoz - amennyiben jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet kéri felvételét - mellékelni kell a jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet igazolását arról, hogy nevében ki járhat el képviselőként az egyesület tagságában. A belépési nyilatkozatot az egyesület Titkárságára kell benyújtani. A szabályszerűen benyújtott kérelem alapján, a tagdíj megfizetésének napjával a tagot a Titkár bejegyzi a tagok nyilvántartásába, mely nyilvántartásba vételről köteles tájékoztatni a tagokat a szövetség honlapján történő közzététellel. Az egyesület tagjait egyenlő jogok illetik meg, jogaikat a tagok személyes aktivitás útján gyakorolják. 3./ Az egyesület rendes tagjainak jogai: a) részt vehetnek az egyesület közgyűlésén; b) tanácskozási, indítványozási és szavazati jogot gyakorolhatnak a közgyűlésen; c) bármely társasági tisztségre választhatnak és megválaszthatók; d) jogosultak részt venni az egyesület rendezvényein; e) igénybe vehetik az egyesület által nyújtott kedvezményeket; f) a testületi szervek vezetőitől, valamint a tisztségviselőktől tájékoztatást kaphatnak. 4./ Az egyesület rendes tagjainak kötelességei: a) kötelesek betartani az Alapszabály és egyéb egyesületi szabályzatok rendelkezéseit, illetőleg az egyesület szerveinek határozatait; b) kötelesek teljesíteni az egyesület tevékenységével kapcsolatosan önként elvállalt feladataikat, és tőlük elvárható módon elősegíteni az egyesület célkitűzéseinek megvalósítását; c) kötelesek a tagdíjat az egyesület számlájának kézhezvételét követő 30 napon belül, késedelem nélkül befizetni; A tagot kérelme alapján abban az esetben, ha a tag adott naptári évben legalább a tagdíj nettó összegét meghaladó szponzori szolgáltatás nyújtott, vagy annak nyújtására kötelezettséget vállalt, illetve egyéb indokolt esetben, az Elnökség eseti tagdíjmentességben részesítheti adott naptári évre vonatkozóan. Amennyiben a tag a tagdíjmentesség feltételeként vállalt szponzori kötelezettséget adott naptári év végére nem teljesíti, az Elnökség határozatával az eseti tagdíjmentességet visszavonhatja, és a tagot az elmaradt tagdíj megfizetésére kötelezheti. 5./ Az egyesület pártoló tagja lehet az a jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet vagy magánszemély, aki, illetőleg amely készségét fejezi ki az egyesület tevékenységének rendszeres és folyamatos támogatására. 6./ A jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet pártoló tag jogait képviselője útján gyakorolja. A pártoló tag képviselője részt vehet az egyesület testületi ülésein, nincs
3 szavazata, tisztség viselésére nem választható, egyebekben jogai és kötelezettségei megegyeznek a rendes tagokéval. 7./ A pártoló tag felvételéről első fokon az elnökség dönt, fellebbezéssel élni a közgyűlés felé lehetséges. A közgyűlés a tagfelvétel kérdésében másodfokon járhat el. 8./ A tagsági viszony megszűnik: a) a tag kilépésével, amelyet az Elnökséghez kell írásban bejelenteni; b) kizárással; c) a tag halálával; d) a jogi személy tag megszűnésével A tag kilépése esetén a tagsági jogviszony megszűnésének napja az a nap, amikor a tag bejelentése az Elnökséghez beérkezik, míg a tag kizárása esetén a tagsági jogviszony az Elnökség kizáró határozata meghozatalának napján, fellebbezés esetén pedig a közgyűlési határozat meghozatalának napján szűnik meg. 9./ A tagkizárás ügyében az elnökség dönt első fokon, másodfokon az egyesület közgyűlése jár el. A kizárás okai: - a tag tevékenységével vagy magatartásával az egyesület céljainak megvalósulását veszélyezteti; - a tagdíjbefizetés egy éves elmulasztása esetén ide nem értve azt az esetet, amikor a tagot az Elnökség eseti tagdíjmentességben részesíti - a felszólítás után kitűzött 90 napos határidő eltelte után. A tag kizárását fegyelmi eljárás előzi meg, melynek részletes szabályait a közgyűlés által elfogadott fegyelmi szabályzat tartalmazza. V. Az egyesület szervezete és tisztségviselői Az Egyesület testületi szervei: a) közgyűlés, b) elnökség, c) ellenőrző Bizottság Az Egyesület tisztségviselői: a) elnök, b) alelnökök c) titkár d) pénztáros e) ellenőrző bizottsági tagok,
4 VI. A közgyűlés 1./ A közgyűlés a tagok összessége, az egyesület legfelsőbb szerve. A közgyűlésen a jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet tagok képviselőjük útján vesznek részt. 2./ A közgyűlés rendes és rendkívüli lehet. Rendes közgyűlést az egyesület évente legalább egyszer tart. Rendkívüli közgyűlést kell összehívni a tagok legalább egyharmada által aláírt kérelemre, melyben megjelölik az összehívás okát és célját. A közgyűlést szintén össze kell hívni, ha azt a Fővárosi Bíróság elrendeli. 3./ A közgyűlést az elnökség döntése alapján a titkár -ben hívja össze. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha a tagok az ülésről legalább nyolc nappal az ülés időpontját megelőzően ben értesülnek, és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak. A közgyűlés határozatképes, ha azon a szavazásra jogosultaknak 50%+1 fő jelen van. Ha a közgyűlés nem volt határozatképes, az emiatt megismételt közgyűlés az eredeti napirendben szereplő ügyekben a jelenlévők számától függetlenül határozatképes, amennyiben a közgyűlési meghívóba a távolmaradás jogkövetkezményeire a tagok figyelmét felhívták. A megismételt közgyűlést a határozatképtelen közgyűlés megtartásától számított 15 napon belüli időpontra kell összehívni, a határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés helye és időpontja a taggyűlési meghívóban is megjelölhető. A közgyűlésen az elnök, akadályoztatása esetén valamelyik elnökségi tag elnököl. 4./ Bármely tag jogosult az általa megjelölt napirendi kérdés megtárgyalását kérni. Javaslatát a taggyűlés előtt legalább 3 nappal ismertetnie kell a tagokkal. A meghívóban nem szereplő, illetőleg a tagokkal utóbb nem ismertetett kérdések csak akkor tárgyalhatók meg a közgyűlésen, ha valamennyi tag jelen van, és az ellen nem tiltakoznak. 5./ A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet a közgyűlés elnöke és a közgyűlésen az elnök által felkért két tag hitelesít. 6./ A közgyűlés határozatait általában nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a levezető elnök szavazata dönt. Titkos szavazást rendelhet el a közgyűlés az elnök előterjesztésére vagy a tagok egyharmadának kezdeményezésére. Személyi kérdésekben a szavazás minden esetben titkosan történik. 7./ A közgyűlés kizárólagos hatásköre: a) megválasztja az egyesület vezető testületeit: az elnökséget, valamint tisztségviselőit: az elnököt, titkárt, pénztárost, elnökségi tagot, valamint az ellenőrző Bizottságot; b) határoz az elnökség által előterjesztett fontos, az egyesületet érintő ügyekben, és kialakítja az egyesület álláspontját az aktuális kérdésekben, melyet az elnökség köteles képviselni; c) az alapszabály elfogadása, illetve módosítása; d) elbírálja az elnökség pártoló tagsági kérelmet elutasító határozata ellen benyújtott fellebbezést; e) elbírálja az elnökség kizárást kimondó határozata ellen benyújtott fellebbezést; f) tárgyalja a tagok által előterjesztett indítványokat; g) elfogadja az ügyintéző szervek éves beszámolóját;
5 h) egyesülés más társadalmi szervezettel, valamint a feloszlás kimondása; i) a tisztségviselők visszahívása és lemondásuk elfogadása; j) a fegyelmi szabályzat elfogadása; 8./ A közgyűlés jogosult visszahívni az egyesület tisztségviselőit az alábbi esetekben: - ha a tisztségviselő az Alapszabály, az Egyesülési törvény, illetve egyéb jogszabályban foglalt rendelkezéseket súlyosan megsérti - ha az egyesület céljaival ellentétes tevékenységet folytat, vagy magatartást tanúsít - ha a tisztségből eredő kötelezettségeinek nem tesz eleget VII. Az elnökség Az egyesület operatív vezetésével kapcsolatos feladatokat a 8 tagú elnökség látja el. Az elnökség tagjai az elnök és az alelnökök. Az elnökségi ülésre - annak tárgykörére figyelemmel - esetenként további tagok hívhatók meg. 1./ A 8 főből álló elnökséget - az elnököt, a két alelnököt, valamint az öt elnökségi tagot - a közgyűlés választja 3 éves időtartamra. 2./ Az elnökség tagjai tisztségükben újraválaszthatók. 3./ Az elnökség tagja csak olyan magyar állampolgár, illetőleg Magyarországon letelepedett. vagy magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár lehet, akit a bíróság nem tiltott el a közügyek gyakorlásától. 4./ Az elnökség tagjai tisztségük ellátásáért díjazásban részesülhetnek. A díjazásról és annak összegéről a közgyűlés dönt. 5./ Az elnökség feladata a közgyűlések közötti időszakban a közgyűlés határozatainak végrehajtása és az egyesület irányítása. 6./ Az elnökség hatáskörébe tartozik: a) az egyesületi tevékenység irányítása, közgyűlések összehívása, az egyesület törvényes, alapszabályszerű működésének biztosítása, a közgyűlési határozatok végrehajtása és ennek ellenőrzése; b) az egyesület fejlesztési tervének, költségvetésének kidolgozása, az éves program, a munka és ülésterv jóváhagyása; c) az egyesület eredményes működéséhez szükséges feltételek megteremtése; d) a közgyűlések, illetőleg a közgyűlés elé kerülő előterjesztések, javaslatok, költségvetéstervezetek és a zárszámadás előkészítése és a közgyűlés elé terjesztése; e) az egyesület szervezeti és működési ügyrendjének, valamint egyéb szabályzatoknak elkészítése és jóváhagyása; f) szerződések megkötése; g) az egyesület által szervezett rendezvények meghirdetése; h) tagdíj mértékének megállapítása; döntés tagdíj megfizetése alóli eseti mentességről i) elsőfokon döntés a tag kizárásáról; j) megválasztja az egyesület pénztárosát,
6 k) az Alapszabály kifejezett felhatalmazása alapján meghatározza és jóváhagyja az éves költségvetést l) minden olyan eljárás, amely nem tartozik a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe és amelyeket a közgyűlés az elnökség hatáskörébe utal. 7./ Az elnökség - megfelelő fedezet birtokában - dönt a rendkívüli, a költségvetésben nem szereplő, valamint az előirányzatot meghaladó kiadásokról. Előirányzat felhasználási jogkörében dönt a költségvetési előirányzatok évközi átcsoportosításáról, módosításáról. 8./ Az elnökség üléseit szükség szerinti gyakorisággal tartja. Az elnökség üléseit az elnök vagy az elnökségi határozat alapján a titkár hívja össze -ben. Szabályszerűnek az összehívás akkor minősül, ha a tagok legalább nyolc nappal az ülés időpontját megelőzően e- mailen értesülnek, és az ülés tárgysorozatáról leírást kapnak. Az elnökségi ülés határozatképes, ha a szavazásra jogosult elnökségi tagoknak legalább 51%-a jelen van. Határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a levezető elnök szavazata dönt. 9./ A határozatképtelenség miatt elhalasztott elnökségi ülést - változatlan napirend mellett - legalább nyolc nappal későbbi időpontra kell kitűzni. 10./ Az elnökség munkájáról köteles évenként a közgyűlésnek beszámolni. 11./ Az elnökségi tagság megszűnik: a) a mandátum lejártával; b) lemondással; c) visszahívással; d) elhalálozással. VIII. Ellenőrző bizottság 1./ Az egyesület felügyelő szerve az ellenőrző Bizottság, amely 3 főből áll. Az ellenőrző bizottság tagjai indokolt esetben visszahívhatóak. Ellenőrző bizottsági tagság megszűnik továbbá a mandátum lejártával, lemondással és elhalálozással. Az ellenőrző bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. 2./ Az ellenőrző bizottság tagjait a közgyűlés választja meg 5 éves időtartamra. Az ellenőrző Bizottság tagjai tisztségükben újraválaszthatók. 3./ Az ellenőrző bizottság tagja csak olyan nagykorú magyar állampolgár, illetőleg Magyarországon letelepedett, vagy magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár lehet, akit a bíróság nem tiltott el a közügyek gyakorlásától. 4./ Az ellenőrző bizottság tagjai tiszteletdíjban, illetve költségtérítésben részesülhetnek. Az Ellenőrző Bizottság tagjai megbízásukat az alapszabályhoz csatolt nyilatkozatuk értelmében vállalják.
7 5./ Az ellenőrző bizottság szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik, működésére az Elnökség működésének szabályait kell alkalmazni. 6./ Az ellenőrző bizottság tagjait egyenlő jogok és azonos kötelezettségek illetik meg, így különösen: jogosult az egyesület működését és gazdálkodását ellenőrizni, jelentést, tájékoztatást, illetve felvilágosítást kérni az egyesület közgyűlésétől, illetve tisztségviselőitől, az Egyesület könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A közgyűlés ülésén tanácskozási joggal részt vehet, jogszabálysértés vagy súlyos mulasztás esetén köteles a közgyűlést tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni. 7./ Az ellenőrző bizottság üléseiről sorszámozott jegyzőkönyvet készít, határozatait ugyancsak sorszámozza. A jegyzőkönyv tartalmazza: az ülés helyét, idejét, a jelenlévő tagok, meghívott személyek és a jegyzőkönyvvezető nevét, a napirendet, a hozzászólásokat, az érdemi határozatokat és azok hatályát. A jegyzőkönyvet úgy kell vezetni, hogy abból az érdemi döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható legyen. Az ellenőrző bizottság bármely tagja jogosult jegyzőkönyvbe foglaltatni neve feltüntetése mellett a döntésre leadott szavazatát. A jegyzőkönyvet az ellenőrző bizottság ülésén a résztvevő tagok aláírják. IX. Az egyesület elnöke 1./ Az egyesület legfőbb tisztségviselője az egyesület elnöke. 2./ Az egyesület elnökét a közgyűlés választja meg az elnökség tagjai közül. Az elnök megbízatása a megválasztás napjától 3 évre szól. A mandátum lejárta után az elnök e tisztségre egy alkalommal újra megválasztható Amennyiben az elnök elnökségi jogviszonya, vagy elnöki tisztsége megszűnik, az elnök tisztségére új szavazást kell kiírni. 3./ Az elnök feladata: a) az elnökség üléseinek összehívása és vezetése; b) az egyesület szervei által hozandó határozatok tervezeteinek elkészítése; c) az egyesület gazdálkodásának és vagyonkezelésének irányítása; d) dönt és intézkedik az elnökség ülései közötti időszakban az elnökség által átruházott hatáskörben, illetve mindazon ügyekben, amelyek nem tartoznak a közgyűlés, az elnökség vagy az egyesület egyéb szerveinek kizárólagos hatáskörébe; e) mindazoknak a feladatoknak az ellátása, amelyeket jogszabály, az alapszabály, illetőleg a közgyűlés vagy az elnökség a hatáskörébe utal. 4./ Az elnök képviseleti jogkörét esetenként, írásbeli meghatalmazással az elnökség bármely tagjára átruházhatja.
8 X. Az alelnökök 1./ Az egyesület két alelnökét a közgyűlés választja meg az elnökség tagjai közül. Az alelnökök megbízatása a megválasztás napjától 3 évre szól. A mandátum lejárta után az alelnök e tisztségre egy alkalommal újra megválasztható Amennyiben az alelnök elnökségi jogviszonya, vagy alelnöki tisztsége megszűnik, az alelnök tisztségére új szavazást kell kiírni. 2. Az alelnökök feladatai a) szakmai tevékenységükkel segítik az elnök munkáját b) koordinálják az egyesület szakmai tevékenységét és munkáját c) javaslatokat és előterjesztéseket készítenek a közgyűlés számára az egyesület szakmai tevékenységének stratégiai feladatairól XI. Az egyesület titkára 1./ Az egyesület adminisztratív feladataival kapcsolatos teendőket az egyesület titkára végzi. A titkárt az egyesület közgyűlése választja meg 3 éves időtartamra. Az egyesület titkára az elnökségnek nem tagja. 2./ A titkár feladatai: a) Az elnökség döntéseinek és utasításainak megfelelően az egyesület napi munkájának ügyintézése, operatív feladatok ellátása b) az elnök távollétében az elnökségi ülések levezetése; c) tájékoztatja a tagokat az Egyesület munkájáról; d) vezeti a tagok nyilvántartását e) a titkár vezeti az egyesület működéséhez kapcsolódó kimutatásokat, nyilvántartásokat; 3./ A titkár megbízatása a határozott idő lejártáig, illetve lemondásig, elhalálozásig vagy visszavonásig tart. XII. Az egyesület pénztárosa 1./ Az egyesület gazdálkodásával kapcsolatos, valamint az egyesület pénzállományának kezelésével kapcsolatos feladatokat a pénztáros látja el. A pénztáros az elnökségnek, továbbá az ellenőrző bizottságnak nem tagja. 2./ A pénztárost az egyesület elnöksége választja meg 2 éves időtartamra.
9 XIII. Az egyesület képviselete Az egyesület képviseletére az elnök önállóan, a két alelnök pedig együttesen jogosult. A bankszámla feletti rendelkezésre pedig az egyesület elnöke, valamint valamely alelnök jogosult. XIV. Az egyesület vagyona és gazdálkodása 1./ Az egyesület gazdaságilag önálló, működése érdekében kiegészítő tevékenység keretében gazdasági, vállalkozási tevékenységet is folytathat. 2./ Az egyesület bevételei: a) tagdíjak, b) az Egyesület rendezvényeinek bevételei. c) Pályázatok, támogatások d) Szponzori bevételek e) Reklám bevételek 3./ Az egyesület rendes tagjai - a III.4. pont rendelkezéseinek megfelelően - évenként tagdíjat fizetnek, melynek mértékét az Elnökség állapítja meg. 4./ Az egyesület éves költségvetés alapján gazdálkodik. Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok - a tagdíj megfizetésen túl - az egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek. 5./ Az egyesület pénzeszközeit pénzintézettel való megállapodás alapján számlán kezeli. 6./ Az egyesület költségvetésében előirányzott összegek rendeltetésszerű és a mindenkori pénzügyi előírásoknak megfelelő felhasználásáért az elnök felelős. 7./ Az egyesület megszűnése esetén vagyonáról a közgyűlés rendelkezik. XV. Az egyesület megszűnése 1./ Az egyesület megszűnik: a) ha a közgyűlés az egyesület feloszlását kétharmados szótöbbséggel kimondja; b) ha más egyesülettel vagy társadalmi szervezettel történő egyesülését a közgyűlés kétharmados szótöbbséggel kimondta; c) ha a bíróság feloszlatja.
10 XVI. Vegyes és záró rendelkezések 1./ Az egyesület megszervezi azon szervezetek és magánszemélyek körét, amelyek tagsági viszonyukon kívül erkölcsileg és anyagilag támogatja az egyesület működését. 2./ Jelen alapszabályban nem szabályozott kérdésekre a Ptk., az egyesülési jogról szóló évi II. törvény valamint, a mindenkor hatályos egyéb jogszabályok irányadók. 3./ Az egyesület működése felett a törvényességi felügyeletet - az egyesülési jogról szóló évi II. törvény 14. (1) bekezdése alapján - az ügyészség gyakorolja. Budapest, május 28.. Egyesület elnöke.. Egyesület titkára
NYÍRMADAI SZABADIDŐ ÉS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
NYÍRMADAI SZABADIDŐ ÉS SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Nyírmadai Szabadidő és Sport Egyesületet.
A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya
A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya Széles Ivett hungarikum titkársági koordinátor Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága Előzmények 2012. évi XXX.
Szolnoki Kistérség Közkincs-kerekasztala A SZOLKISKÖZKER. Működési Szabályzata. 2008. október 15.
SzolKisKözKer Szolnoki Kistérség Közkincs-kerekasztala A SZOLKISKÖZKER Működési Szabályzata 2008. október 15. 1. Á l t a l á n o s r e n d e l k e z é s e k 1.1 A szerveződés neve: Szolnoki Kistérség Közkincs-kerekasztala
MAGYAR SPORTORVOS TÁRSASÁG. Alapszabály
MAGYAR SPORTORVOS TÁRSASÁG Alapszabály 1. Általános rendelkezések 1. A társaság neve: Magyar Sportorvos Társaság Angolul: Hungarian Society of Sports Medicine 2. A társaság székhelye: Budapest 1123, Alkotás
Tisztelt Képviselő-testület!
Tisztelt Képviselő-testület! Csöbör Katalin képviselő tagságának lemondásával megüresedett az alpolgármesteri poszt. A választási eljárásról szóló törvény előírásai alapján a megüresedett képviselői helyet
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT
Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013.
A BUZSÁKI BOSZORKÁNYOS NÉPTÁNC EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Egységes szerkezetben a módosításokkal)
A BUZSÁKI BOSZORKÁNYOS NÉPTÁNC EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Egységes szerkezetben a módosításokkal) Alulírott Egyesületi Alapító Tagok az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján
Györi UNICENTRAL Sport Egyesület. 2007.03.09-én elfogadott. Alapszabálya
Györi UNICENTRAL Sport Egyesület 2007.03.09-én elfogadott Alapszabálya 1. Az Egyesület adatai: 1.1 Az Egyesület neve: Györi UNICENTRAL Sport Egyesület /GyUSE/ 1.2 Székhelye: 9024 Győr, Ikva u. 66. XI/32.
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
A HVB 3 igen szavazattal meghozza az alábbi határozatot: 3/2014. (V.20.) HVB határozat: Helyi Választási Biztosság póttagjának lemondása
1. számú HVB jegyzőkönyv Készült: a HVB üléséről 2014. május 20-án 16:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB elnöke Síposné Ferge Katalin HVB elnök helyettes Beke Árpád HVB tag Urbánné Lengyel Zsuzsanna
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tájékozódási Futásért Egyesület TÁJFUTE ALAPSZABÁLYA Nyíregyháza, 2014. szeptember 11. 2 ALAPSZABÁLY (egységes szerkezetben, a 2014. szeptember 11.-i módosítások vékony
Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület
Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület változásokkal egységes szerkezetbe foglalt, 2012.03.25. napjától hatályos alapszabálya Az alapítók a Balatonlellén, 1997.03.07. napján jóváhagyott alapszabállyal, az
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
MAGYAR TÜDŐGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG TÁRSULT EGYESÜLETE. Postacím azonos a Magyar Tüdőgyógyász Társaságéval Működési területe országos
MAGYAR TÜDŐGYÓGYÁSZ TÁRSASÁG TÁRSULT EGYESÜLETE Postacím azonos a Magyar Tüdőgyógyász Társaságéval Működési területe országos Az egyesület célja A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Társult Egyesületének (MTTTE)
ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY
ULTRAFUTÓK MAGYARORSZÁGI SZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLY 2006 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének (a továbbiakban: Szakági Szövetség) a Magyarországon mőködı, az atlétika
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének. ../2015.(V.28.) határozata. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének
E LŐTERJESZTÉS megbízási szerződések módosítására Készült: 2015. május 28-i ülésére Előterjesztő: Tisztelt Képviselő-testület! A KEOP-1.1.1./C/13-2013-0029 azonosító számú Szécsény kistérség hulladékgazdálkodási
Közhasznúsági jelentés 2007
Közhasznúsági jelentés 2007 I. Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény levezetés) II. Kimutatás a vagyon felhasználásáról III. Kimutatás a kapott támogatásokról IV. Beszámolás a közhasznú tevékenységről
MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG A L A P S Z A B Á L Y A
A MAGYAR HYPERTONIA TÁRSASÁG A L A P S Z A B Á L Y A 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A Társaság neve: Magyar Hypertonia Társaság Rövidítése: MHT Angolul: Hungarian Society of Hypertension Rövidítése:
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Felügyelő Bizottságának ügyrendje
Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Felügyelő Bizottságának ügyrendje A Felügyelő Bizottság Ügyrendje az Alapító Okirattal összhangban határozza meg a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány (továbbiakban:
Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete
Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA Szeged, 2014. október 09. 1 Tisza-parti Cukorbetegek Egyesülete ALAPSZABÁLY Alulírott Alapítók az egyesülési
Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont
E LŐTERJESZTÉS 2013. szeptember 27-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A Tabajdi Oktatásért és Ifjúságért Közalapítvány új tisztségviselőinek megválasztása, Alapító Okirat
Családi Vállalkozások Országos Egyesületének. Alapszabálya. Módosításokkal egységes szerkezetben 2014. február 21.
A Családi Vállalkozások Országos Egyesületének Alapszabálya Módosításokkal egységes szerkezetben 2014. február 21. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 AZ EGYESÜLET CÉLJA ÉS FELADATAI... 3 Az egyesület
SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE
SZECSENYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ - TESTÜLETE 2009. EVI III. JEGYZŐKÖNYVE 2009. MÁRCIUS 31-1 ULESEROL J e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1 Szaporodásbiológiai Társaság Alapszabálya (az 2014. 11. 07. napi módosításokkal egységes szerkezetben, a módosult rendelkezések vastagított betűvel kerültek kiemelésre) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 30-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt. tagi kölcsön visszafizetése Előterjesztő:
Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának. Ügyrendje. Általános rendelkezések
Szám:03-3/426/2012. Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának Ügyrendje I. Általános rendelkezések Szervezet neve: Pécs Megyei Jogú Város Idősügyi Tanács (a továbbiakban: Idősügyi Tanács) Székhely címe,
A L A P S Z A B Á L Y A
INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION MAGYAR SZEKCIÓ DEBRECENI SZERVEZETÉNEK A L A P S Z A B Á L Y A (egységes szerkezetben, módosítás félkövér betővel szedve) Elfogadta az IPA Magyar Szekció Debreceni Szervezet
A Mikófalvi Öntevékeny Hagyományőrző Népi Együttes EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Az egyesület adatai
1 A Mikófalvi Öntevékeny Hagyományőrző Népi Együttes EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Elhatározva a. A Mikófalvi Öntevékeny Hagyományőrző Népi Együttes Egyesület működésének folytatólagosságát, a Polgári Törvénykönyvről
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
A... EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Az egyesület adatai. 1. Az egyesület neve:... Egyesület. 4. Az egyesület székhelye:...
1 Alapszabály sablon A... EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Elhatározva a... Egyesület létrehozását, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint
SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben)
SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA (Módosításokkal egységes szerkezetben) 2010.11.13. 1 SZAJKI TAVAK ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZ ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KÖZHASZNÚ
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli
MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA
MOZDONYVEZETŐK, VASÚTÜZEMI DOLGOZÓK SEGÉLYEZŐ EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA Az MVDSE 115. Közgyűlése által 2015. november 19. napján és 2016. március 11. napján elfogadott és a Polgári Törvénykönyvről szóló
152/1. H a t á r o z a t
11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 152/1 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller
A CSONGRÁD MEGYEI KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK EGYESÜLETÉNEK. ALAPSZABÁLYA (egységes szerkezetben)
A CSONGRÁD MEGYEI KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA (egységes szerkezetben) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az Egyesület a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége KISOSZ
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FBVSZOSZ)
Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FBVSZOSZ) ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége a büntetésvégrehajtási
Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.
SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési
TÁJÉKOZTATÓ. a PRÉMIUM Egészségpénztár 2016. évi második rendkívüli Küldöttközgyűléséről
TÁJÉKOZTATÓ a PRÉMIUM Egészségpénztár 2016. évi második rendkívüli Küldöttközgyűléséről A PRÉMIUM Egészségpénztár Igazgatótanácsa 2016. március 11-én 13 órára hívta össze a Pénztár 2016. évi második rendkívüli
A MAGYARORSZÁGI BRIT KERESKEDELMI KAMARA ALAPSZABÁLYA
A MAGYARORSZÁGI BRIT KERESKEDELMI KAMARA ALAPSZABÁLYA A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabálya 1. szakasz Az egyesület neve és székhelye 1.1 Az
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
A L A P S Z A B Á L Y. I. fejezet Az egyesület neve, székhelye, jogállása
A SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete, 6000 Kecskemét, Vörösmarty utca 12. (Pk. 60.120/2004.) alapszabályának (a továbbiakban: alapszabály) az idıközi, valamint
2015. június 26-i rendes ülésére
38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz
Sárospatak Város Polgármesterétől
Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı
MAGYAR TRAUMATOLÓGUSOK ÖNSEGÉLYEZŐ EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA. I. Az Egyesület adatai
MAGYAR TRAUMATOLÓGUSOK ÖNSEGÉLYEZŐ EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA I. Az Egyesület adatai 1. Az Egyesület neve: Magyar Traumatológusok Önsegélyező Egyesülete 2. Az Egyesület székhelye: 6000 Kecskemét, Nyíri út
MAGYAR MŰREPÜLŐ KLUB KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET
MAGYAR MŰREPÜLŐ KLUB KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA 2007. OKTÓBER 1. TARTALOMJEGYZÉK I. AZ EGYESÜLET NEVE, SZÉKHELYE ÉS JOGÁLLÁSA 3 II. AZ EGYESÜLET CÉLJA ÉS KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGE 3 III. AZ EGYESÜLET
MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u. 13-15. ALAPSZABÁLY. Budapest, 2015. május 27.
MAGYAR ATLANTI TANÁCS 1016 Budapest, Bérc u. 13-15. ALAPSZABÁLY Budapest, 2015. május 27. 1 MAGYAR ATLANTI TANÁCS ALAPSZABÁLY egységes szerkezetben a 2015. május 27. napi állapot szerint, a 2015. május
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK ERCSI és KÖRNYÉKE EGYESÜLETÉNEK 2016.06. 16.napján elfogadott A L A P S Z A B Á L Y A Módosításokkal egységes szerkezetben
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK ERCSI és KÖRNYÉKE EGYESÜLETÉNEK 2016.06. 16.napján elfogadott A L A P S Z A B Á L Y A Módosításokkal egységes szerkezetben I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Mozgáskorlátozottak
MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG
A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2016. ÉVI HATÁROZATAINAK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Budapest, 2016.02.24. 1 I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1. 1/2016. (III.23.) évi küldöttgyűlési
Keleti Motoros Egyesület
Keleti Motoros Egyesület Alapszabály a 2012. március 28-i módosításokkal egységes szerkezetben (a módosítások vastagon szedve) Az Keleti Motoros Egyesület alakuló közgyűlése az egyesülési jogról szóló
Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA. I. Általános rendelkezések
Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesületének ALAPSZABÁLYA Dunaszentpál Község Önkéntes T zoltó Egyesülete (nyilvántartási száma: 08-02-0000783, a továbbiakban: Egyesület) összhangban a Polgári Törvénykönyvben,
A MAGYAR ÜGYVÉDEK KÖLCSÖNÖS BIZTOSÍTÓ EGYESÜLETE
Alapszabály 2.sz. melléklete Hatályos: 2014. november 26. A MAGYAR ÜGYVÉDEK KÖLCSÖNÖS BIZTOSÍTÓ EGYESÜLETE SZOLGÁLTATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK (KÁRRENDEZÉS) ÜGYRENDJE Alapszabály VIII. 8.1. pont 2 M Ü B S E Magyar
KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére
1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve
1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Kari Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 4. melléklet A Kari Hallgatói Képviselet állandó bizottságainak
ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar működésére vonatkozó együttműködési megállapodás
ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Tárgy: Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar működésére vonatkozó együttműködési megállapodás Mell.: 1 db határozati
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Alapszabály
Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület Alapszabály III. számú módosítás és egységes szerkezetbe foglalás 1. Általános rendelkezések: Az egyesület neve: PÉCSI SZÉKESEGYHÁZ NAGYCSALÁDOS EGYESÜLET Rövidítése:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv
Jegyzőkönyv Szám: 2/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
A L A P S Z A B Á L Y
MAGYAR VEGYIPARI SZÖVETSÉG 1 A L A P S Z A B Á L Y - a 2014. december 10.-ei rendkívüli közgyűlés 13/2014. (XII.10.) számú határozatával módosított, egységes szöveg - A magyar vegyipar jelen Alapszabály
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 49/2014. (X.12.) határozata
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Szám: IV.77-30/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2009. november 23-án (hétfın) 9 óra 23 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli
Bírósági nyilvántartási szám: 1. 482/1999. Zalai Borút Egyesület Alapszabály. Az Egyesület megjelölése
Bírósági nyilvántartási szám: 1. 482/1999 (1) Az Egyesület elnevezése: Zalai Borút Egyesület Zalai Borút Egyesület Alapszabály I. Az Egyesület megjelölése (2) Az Egyesület székhelye: 8790 Zalaszentgrót,
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 12-i ülésére Tárgy: Zirci Városüzemeltetés Közhasznú Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságába tag delegálás Előadó: Ottó
JEGYZŐKÖNYV. 1. napirendi pont: Döntés a 2014. évi konszolidációs igény benyújtásáról.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 15-én, 13.30 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. sz. alatt, az
Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.
A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi
MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE. 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt
MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE 2014. év március hó 28. napján a Küldött Közgyűlés által elfogadott módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya 2014. év március hó 28. nap MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLET
A Haladás Horgász Egyesület Pusztaszentlászló ALAPSZABÁLYA
Előzmények Az 1959-ben alakult pusztaszentlászlói Haladás Mezőgazdásági Termelő Szövetkezet és a söjtöri Alkotmány Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet egyesülésével 1973. január 1-ével Söjtör központtal
(Egységes szerkezet, módosítások jelölése: félkövér aláhúzott betű)
A MAGÁNVÁLLALKOZÓK NEMZETI FUVAROZÓ IPARTESTÜLETE ALAPSZABÁLYA (Egységes szerkezet, módosítások jelölése: félkövér aláhúzott betű) 1. Az Ipartestület neve: MAGÁNVÁLLALKOZÓK NEMZETI FUVAROZÓ IPARTESTÜLETE
MAGYAR MOBILTÁRCA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA
MAGYAR MOBILTÁRCA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA módosításokkal egységes szerkezetben Budapest, 2015. december 15. I. FEJEZET A SZÖVETSÉG NEVE, SZÉKHELYE 1.1. A Szövetség neve: Magyar Mobiltárca Szövetség (a továbbiakban:
A tervezet előterjesztője
Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14. napján 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám:.../2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 14. napján 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ EGYESÜLET
A MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ EGYESÜLET MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLYA 1 A MAGYAR TAIJI KULTURÁLIS KÖZPONT SPORT, REKREÁCIÓS ÉS EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ
ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 2038 Sóskút, Meder u. 56/6 hsz.:056/6
Alulírott személyek az alább feltüntetett helyen és napon gyűlést tartottak az ÉLTETŐ ÉRTÉKEINKÉRT EGYESÜLET elnevezésű civil szervezet létrehozása tárgyában, és egyező akaratnyilatkozattal elfogadták
Magyar Tűzoltó Szövetség. 2006 évi. munkaterve
Szám: 222/2006. MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG H-1101. Budapest, Kerepesi út 47-49. Telefon: 00 36 1 433-4001; BM-telefon: 26217 Fax: 00 36 1 433-4002; BM-fax: 26246 Web: www.mtsz-firefa.hu ; E-mail: office@mtsz-firefa.hu
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről.
165/10/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 71/2015(XI.24.) kt. határozat. Tárgykód: El6
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1 Hatályos: 2014.03.15 -
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1 Hatályos: 2014.03.15 - MÁSODIK RÉSZ EGYESÜLET VII. CÍM AZ EGYESÜLET FOGALMA, LÉTESÍTÉSE, TAGSÁGA 3:63. [Az egyesület fogalma] (1) Az egyesület a tagok közös,
KEZEDBEN AZ EGÉSZSÉGED EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA
KEZEDBEN AZ EGÉSZSÉGED EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA
A MAGYAR KERTÉSZETI SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA (módositással egységes szerkezetben ) 2016 február 15. I. BEVEZETŐ RÉSZ A magyar középfokú kertészképzést folytató intézmények (így
JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi
JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi
A MAGYAR LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS ÉS TRANSZNEMŰ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A MAGYAR LESZBIKUS, MELEG, BISZEXUÁLIS ÉS TRANSZNEMŰ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A szövetség neve: Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és
A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása
Az előterjesztés száma: 34/2016. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2016. február 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások
Magyar Orvosi Kamara Bács- Kiskun Megyei Területi Szervezete Szervezeti és Működési Szabályzata
Magyar Orvosi Kamara Bács- Kiskun Megyei Területi Szervezete Szervezeti és Működési Szabályzata I. Általános rendelkezések 1) A köztestület neve: Magyar Orvosi Kamara Bács- Kiskun Megyei Területi Szervezete
Általános rendelkezések
A MAGYAR KOLLÉGIUM KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYZATA A Magyar Kollégium Kulturális Egyesület 1998. május 25-én döntött az Egyesület közhasznú szervezetté történ átalakításáról, melynek értelmében az
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA ALAPSZABÁLYA
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./ (1) A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara küldöttközgyűlése jelen alapszabályt, mint működési