A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE
|
|
- Enikő Ilona Fekete
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános feltételei Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatások évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet szerint támogatásra csak az a mezőgazdasági termelő (továbbiakban: termelő) jogosult, aki/amely betartja a rendelet előírásait, továbbá a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvényben (a továbbiakban: MVH eljárási törvény) előírt nyilvántartásba vételi kötelezettségének legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg eleget tesz. II. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ügyfél nyilvántartásba vételére, valamint a nyilvántartásba vett adatokra vonatkozó változás-bejelentési kötelezettségének teljesítésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 128/2013. (VII. 30) MVH Közlemény rendelkezései (elérési útvonal: irányadóak. Az MVH a kérelmek ügyintézését részben az ügyfél-nyilvántartási rendszerben szereplő adatok alapján végzi, ezért kérjük, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy az MVH ügyfélnyilvántartási rendszerében szereplő adatai naprakészek legyenek, és tegyen eleget a nyilvántartáshoz kapcsolódó változás-bejelentési kötelezettségeinek is. III. A támogatás igénybevételének speciális feltételei Támogatás az alábbi feltételeknek megfelelő állatokra nyújtható: háziasított szarvasmarhaféle; nőivarú; a támogatási kérelem postára adásának napján kora legalább 8 hónap; húshasznú vagy kettős hasznosítású típusba tartozik (mely meghatározott fajtakóddal legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásáig bejelentésre kerül az ENAR nyilvántartásba); olyan állományhoz tartozik, amelyben jellemzően hústermelés céljából nevelnek borjakat; a kötelező birtokon tartás alatt a termelő tenyészetében van; tenyészete igazoltan gümőkór-, brucellózis- és leukózismentes. A mentességnek már a kérelem benyújtásakor fenn kell állnia az állományban. A támogatásra az a termelő jogosult, aki/amely az előírt időszakban a jelen közlemény szerinti főlapból és megfelelő számú betétlapokból álló támogatási kérelmet benyújtja (amennyiben a főlap, illetve megfelelő számú betétlap nem kerül együttesen benyújtásra, hiánypótlásnak nincs helye); aki/amely a kérelmén legalább 3 támogatható állatot jelent be;
2 aki/amely a kérelmezett állatokat a támogatási kérelem postára adását követő naptól kezdődően 6 hónapig folyamatosan a tenyészetében tartja (birtokon tartás); aki/amely gondoskodik a tenyészetében lévő állatállományra vonatkozóan a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet (a továbbiakban: szarvasmarha ENAR rendelet) szerinti jelölésről és nyilvántartásról; aki/amely gondoskodik a tenyészetében lévő állatállományra vonatkozóan az állattenyésztési törvényben foglaltak szerinti apaállat-használatról; aki/amely a támogatásra bejelentett állományában központi lajstromszámmal ellátott, húshasznú, vagy kettős hasznosítású típusba tartozó fajtájú tenyészbikát vagy mélyhűtött szaporítóanyagot használ; a január 1. és a birtokon tartási idő lejárata között történt ellésekhez tartozó termékenyítéseket, fedeztetéseket, pároztatásokat és embrió-átültetéseket az előírt bizonylatokon a NÉBIH központi adatbázisába bejelentette és adatait a központi adatbázisban regisztrálták; akinek/amelynek a kérelmezett állatai legalább 30%-ának van ellése a január 1- jétől december 31-ig tartó időszak során; aki/amely a kérelmezett állattól a birtokon tartási idő alatt született borjakat közvetlenül a születést követően legalább egy hónapon keresztül az anyjukkal azonos tenyészetben tartja; akinek/amelynek a támogatás alapjául szolgáló állatlétszámában a birtokon tartás teljes ideje alatt az üszők aránya legfeljebb 40%; aki/amely a Tenyészet Információs Rendszerben (TIR-ENAR) a kérelemben szereplő támogatható állatok tenyészetének állattartójaként szerepel ügyfél-azonosító számának feltüntetésével; aki/amely a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 14/2010. (II. 23.) FVM rendelet szerint a 2013/2014-es kvótaévre vonatkozóan nem rendelkezett kg-nál több tejkvótával vagy ha több, mint kg tejkvótája volt a 2013/2014-es kvótaévre, akkor a támogatási kérelemben feltüntetett összes állatát tejtermelést nem folytató tenyészetben tartja, és vállalja, hogy azokat a továbbiakban tejtermelésre nem hasznosítja, valamint a kérelemben feltüntetett állatai április 1-jétől nem állnak tejtermelési ellenőrzés alatt; kérelemre nyilvántartásba vett ügyfélként szerepel az ügyfél-nyilvántartási rendszerben, vagy legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg ügyfélazonosító megállapítására alkalmas kérelmet nyújt be; bejelentette a vállalkozása a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítését a nyilvántartásba vétel iránti kérelmében, vagy legkésőbb a pénzügyi következményekkel járó intézkedésre vonatkozó kérelem benyújtásával egyidejűleg bejelenti; rendelkezik érvényes fizetési számlaszámmal, amely szerepel az ügyfél-nyilvántartási rendszerben; ügyfél-azonosítója szerepel a szarvasmarha ENAR rendelet szerinti nyilvántartásban. A támogatást az a mezőgazdasági termelő is igényelheti, valamint a támogatás annak a mezőgazdasági termelőnek is kifizetésre kerülhet, amely (aki) felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt áll. IV. A támogatás igénybevételéhez szükséges támogatási kérelem benyújtása
3 A támogatási kérelem nyomtatványa 2 dokumentumból áll: K14600/K14601 Főlap K14600 Támogatási kérelem a legfeljebb 120 ezer kg tejkvótával rendelkező termelők részére - Főlap vagy K14601 Támogatási kérelem a 120 ezer kg tejkvótánál többel rendelkező termelők részére - Főlap K Betétlap A K14602 Betétlapból annyit kell beküldeni, amennyi szükséges az összes kérelmezett állat feltüntetéséhez. A K14602 Betétlapokat el kell látni sorszámmal. Támogatási kérelemnek kizárólag a K14600/K14601 Főlap és a K14602 Betétlap(ok) együttes beadása minősül! A támogatási kérelmet az ügyfél lakóhelye/székhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségéhez kell benyújtani, postai úton. A benyújtás napja a borítékon szereplő postai bélyegző dátuma. Javasoljuk, hogy a küldeményt tértivevénnyel adja fel. A támogatási kérelmet június 1. és július 31. között lehet benyújtani. A július 31. után benyújtott kérelmek esetén az anyatehéntartás támogatásának összege késedelmes munkanaponként 1%-kal csökkentésre kerül. 25 naptári napon túli késedelmes benyújtás esetén a kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül, a késedelmes benyújtáshoz kapcsolódóan vis maior kérelem elfogadására ekkor már nincs lehetőség. Támogatási jogosultság Az egyéni támogatási felsőhatár határozza meg azt a legnagyobb állatlétszámot, amely alapján a termelő részére az adott támogatási évben a támogatás megállapítható, illetve kifizethető. Az egyéni támogatási felsőhatár a támogatási jogosultságok összege. A évre az ügyfél rendelkezésére álló támogatási jogosultságok számát a évi támogatási határozat tartalmazza. V. A támogatás igénybevételéhez szükséges igazolások beszerzése Betegségmentességi igazolás A tenyésztésben lévő állomány gümőkór-, brucellózis- és leukózismentességéről igazolást kell benyújtani a kérelem benyújtásával egyidejűleg. A betegségmentességet a hatósági állatorvos vagy a járási főállatorvos a K14600/K14601 Főlapon a megfelelő rovatok kitöltésével igazolja. Amennyiben háromnál több olyan tenyészettel rendelkezik, amelyekben kérelmezett állatokat tart, vagy tenyészetei eltérő állatorvosokhoz tartoznak, akkor a kérelemhez K14605 Állatorvosi igazolás pótlapot kell csatolni. A pótlapból szükség szerint több is benyújtható. Az MVH csak a K14600/K14601 Főlapon, illetve a K14605 Pótlapon szereplő állatorvosi igazolást fogadja el! VI. A támogatási jogosultság igénylése A K14600/K14601 Támogatási kérelem egyben jogosultsági kérelemnek is minősül, amennyiben a kérelmezett állatok száma nagyobb, mint a kérelmező egyéni támogatási felsőhatára. Az egyéni felsőhatár feletti jogosultságigényre (állatlétszámra) vonatkozóan nem kell külön kérelmet benyújtani.
4 Az MVH a beérkezett jogosultság iránti igények között a külön jogszabály alapján előírtak szerint (30/2006. (IV. 12.) FVM rendelet 2. ) sorrendet állít fel. Az országos tartalék kimerülése esetén a felállított sorrend végén álló, azonos elbírálás alá eső igények esetében arányos visszaosztás kerül alkalmazásra. A jogosultság iránti igény elbírálásáról szóló döntést a támogatási kérelem tárgyában hozott döntés tartalmazza. VII. A támogatás igényléséhez kapcsolódó egyéb nyomtatványok A 2014-es támogatási évre vonatkozó anyatehéntartás támogatás igényléséhez kapcsolódó egyéb nyomtatványok az alábbiak: K14603 Kérelemmódosítási lap K14604 Kérelmezett állat módosítási lap K14606 Tenyészet módosítási lap K0707 Átruházási kérelem K0708 Vis maior bejelentőlap K0709 Visszavonási kérelem Ezen nyomtatványokat az adott esemény(ek) bekövetkezésekor kell kitölteni. A dokumentumokat az MVH illetékes megyei kirendeltségéhez kell benyújtani, postai úton. A kérelmek benyújtására vonatkozóan a Tájékoztató a termeléshez kötött anyatehéntartás támogatást igénylő, legfeljebb kg tejkvótával rendelkező termelők részére és a Tájékoztató a termeléshez kötött anyatehéntartás támogatást igénylő, kg-ot meghaladó mennyiségű tejkvótával rendelkező termelők részére c. dokumentumok adnak bővebb tájékoztatást. VIII. A közlemény mellékletei Tájékoztató az anyatehéntartás támogatást igénylő gazdálkodók részére legfeljebb kg (1. számú melléklet) Tájékoztató az anyatehéntartás támogatást igénylő gazdálkodók részére kg felett (2. számú melléklet) K14600 Támogatási kérelem legfeljebb kg (3. számú melléklet) K14601 Támogatási kérelem kg felett (4. számú melléklet) K14602 Támogatási kérelem betétlap (5. számú melléklet) Kitöltési útmutató a K14600/K14601/K14602 Támogatási kérelemhez és betétlaphoz (6. számú melléklet) K14603 Ügyféladat-módosító lap (7. számú melléklet) Kitöltési útmutató a K14603 Ügyféladat-módosító laphoz (8. számú melléklet) K14604 Kérelmezett állat módosító lap (9. számú melléklet) Kitöltési útmutató a K14604 Kérelmezett állat módosító laphoz (10. számú melléklet) K14606 Tenyészet módosító lap (11. számú melléklet) Kitöltési útmutató a K14606 Tenyészet módosító laphoz (12. számú melléklet) K0707 Átruházási kérelem (13. számú melléklet) Kitöltési útmutató a K0707 Átruházási kérelemhez (14. számú melléklet) K0708 Vis maior bejelentőlap (15. számú melléklet) Kitöltési útmutató a K0708 Vis maior bejelentőlaphoz (16. számú melléklet) K0709 Visszavonási kérelem (17. számú melléklet) Kitöltési útmutató a K0709 Visszavonási kérelemhez (18. számú melléklet) K14605 Állatorvosi igazolás pótlap (19. számú melléklet) Kitöltési útmutató a K14605-ös nyomtatványhoz (20. számú melléklet).
5 IX. Kapcsolódó jogszabályok Európai Uniós jogszabályok A Tanács 73/2009/EK rendelete (2009. január 19.) a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről; A Tanács 1234/2007/EK rendelete (2007. október 22.) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről ( az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet ); Az Európai Parlament és a Tanács 1760/2000/EK rendelete (2000. július 17.) a szarvasmarhafélék azonosítási és nyilvántartási rendszerének létrehozásáról, továbbá a marhahús és marhahústermékek címkézéséről, valamint a 820/97/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről; A Bizottság 1121/2009/EK rendelete (2009. október 29.) a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról; A Bizottság 1122/2009/EK rendelete (2009. november 30.) a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról. Hazai jogszabályok a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény; az állattenyésztésről szóló évi CXIV. törvény; az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatások évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet (támogatási rendelet); az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultság országos tartalékból való igénylésének feltételeiről szóló 30/2006. (IV. 12.) FVM rendelet; az állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultságról szóló 82/2005. (IX. 15.) FVM rendelet; a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet; az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet;
6 a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló 14/2010. (II. 23.) FVM rendelet. X. A közlemény hatálya E közlemény a kihirdetése (az MVH honlapján történő közzététele) napján lép hatályba. A közlemény hatályba lépésével egyidejűleg a 2013-as támogatási évi anyatehéntartás támogatás igényléséről szóló 88/2013. (V. 30.) MVH Közlemény hatályát veszti. További információ elérhető a honlapon és az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu címen. Amennyiben a közlemény és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás, vagy eltérés merül fel, abban az esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Budapest, május 26. Palkovics Péter elnök
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 127/2013. (VII. 25.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 127/2013. (VII. 25.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott, a juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT TEJHASZNÚ TEHÉNTARTÁS TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016
TERMELÉSHEZ KÖTÖTT TEJHASZNÚ TEHÉNTARTÁS TÁMOGATÁS TÁJÉKOZTATÓ 2016 1. Vonatkozó rendelet: a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III.13.) FM rendelet (továbbiakban:
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 14/2016. (II.25.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 14/2016. (II.25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 69/2015. (V. 20.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 69/2015. (V. 20.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2015.
64/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
SZTAHURA ERZSÉBET. 2015. március
SZTAHURA ERZSÉBET egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/2015. (II. 19.) FM rendelet 2015.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 11/2011 (II.1.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 11/2011 (II.1.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2013. (VIII. 22.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2013. (VIII. 22.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó 2013. évi
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 9/2016. (II. 5.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 9/2016. (II. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2012. (VII.5.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2012. (VII.5.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény
MEZŐGAZDASÁI KISTERMELŐI TÁMOGATÁSI RENDSZER TÁJÉKOZTATÓ 2016
MEZŐGAZDASÁI KISTERMELŐI TÁMOGATÁSI RENDSZER TÁJÉKOZTATÓ 2016 Figyelem! Az alábbi jogcím igénylésével kapcsolatban, valamint az egységes kérelmet illető általános információk megismerése érdekében szíveskedjen
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 190/2013. (XII.12.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 190/2013. (XII.12.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó
135/2014. (IX. 9.) MVH
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 60/2015 (V.5.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való megismertetéséhez
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 52/2015. (IV.21.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 52/2015. (IV.21.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2015. (IV. 13.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2015. (IV. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a borászati termékek harmadik országokban 2015 és 2017 között történő promóciójának támogatásáról szóló 4/2015. (II. 19.)
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 4. Záró rendelkezések
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 61. szám 49477 4. Záró rendelkezések 22. (1) Ez a rendelet a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) A 23. 2013. július
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 8/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 8/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2016. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 174/2010. (XII.3.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 174/2010. (XII.3.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrárkörnyezetgazdálkodási támogatás intézkedésben résztvevő területek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2012. (III.30.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2012. (III.30.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2007. (IV. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2007. (IV. 23.) számú KÖZLEMÉNYE az önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 70/2009. (V. 29.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 70/2009. (V. 29.) számú KÖZLEMÉNYE Az ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely
128/2013. (VII. 30.) MVH
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 111/2015. (IX.15.) számú KÖZLEMÉNYE 2015. évtől kezdődő dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban történő részvételről és a 2015. évre vonatkozó kötelezettség-megosztásról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
1. A rendelet hatálya
Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 5.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötések engedélyezésének szabályairól
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 137/2011. (IX.01.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 137/2011. (IX.01.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére
E- alkalmazások iránymutatásai - 3
E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,
MAGYAR KÖZLÖNY 49. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 49. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2016. április 11., hétfő Tartalomjegyzék 2016. évi XIII. törvény Az uniós vámjog végrehajtásáról 4390 2016. évi XIV. törvény A Magyarország Kormánya
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2009. (VI.12.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 74/2009. (VI.12.) számú KÖZLEMÉNYE az önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Kifizetési kérelem 2016.
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Kifizetési kérelem 2016. támogatási évtől Benyújtás helye: az MVH - igénylő lakóhelye illetve székhelye
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2012. (II.20.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2012. (II.20.) számú KÖZLEMÉNYE Az ÚMVP I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és
Kitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez
Kitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez Az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlapon (továbbiakban: Adatlap)
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 57/2016. (VI. 9.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 57/2016. (VI. 9.) számú KÖZLEMÉNYE az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről szóló 38/2016.
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez
Általános információ SEGÉDLET a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Tartalomjegyzék
5. számú melléklet KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás keretében 18/2011. (III. 9.) VM rendelet alapján benyújtott 2012/2013. gazdálkodási évre vonatkozó kifizetési
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
*A támogatási kérelem benyújtását követő tárgyév, január 1-től december 31-ig tartó időszak.
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Benyújtási időszak: minden év december 7. - december 31. Benyújtás helye: az MVH
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 5/2015. (I. 21.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 5/2015. (I. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a LEADER Helyi Akciócsoportok feladatellátásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési
SEGÉDLET. a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0410 számú Támogatási kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez
SEGÉDLET a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0410 számú Támogatási kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez Általános információ 1. A támogatási kérelem benyújtása előtt célszerű
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ
TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 17/2016. (II. 29.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 17/2016. (II. 29.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkoca álltajóléti támogatása igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM rendelet szerinti támogatások
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
2007. évi XVII. törvény
2007. évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről 1 Az Országgyűlés annak érdekében, hogy
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 181/2014. (XI. 7.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 181/2014. (XI. 7.) számú KÖZLEMÉNYE a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott csekély összegű támogatás 2014. évi igénybevételéről,
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
102/2008. (VIII. 8.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak
- 1-102/2008. (VIII. 8.) FVM rendelet 1 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához
Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fészek Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye 7500 Nagyatád, Dózsa
TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM KERETÉBEN
TÁJÉKOZTATÓ A 2013. ÉVI EGYSÉGES KÉRELEM KERETÉBEN A KÉRŐDZŐ SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI NEMZETI PROGRAMBA BEJELENTKEZETT, ÉS KÉRŐDZŐ SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI TÁMOGATÁST IGÉNYLŐ TERMELŐK RÉSZÉRE 1/12 Tartalomjegyzék
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása
Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK
HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás
Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó FONTOS! A kérelem főlapját a támogatási rendeletben meghatározottak szerint papíralapon
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 140/2015. (XI. 24.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 140/2015. (XI. 24.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint a 2015. évben nyújtandó beruházási támogatások kifizetésének
Szakképzés - Meghatalmazás használata
Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás
Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések. (2015. február 23.)
Monitoring adatszolgáltatás során felmerülő gyakran ismételt kérdések (2015. február 23.) 1. Milyen adatot kell megadni a 242-es kérdésnél: Új kötelezettségvállalással érintett terület (ha) - AKG Kérjük,
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7
Megbízási keretszerződés keretében a Miniszterelnökség tevékenységét segítő, annak az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához rendelt feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadás
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,
Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015.
SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE A 2016-os támogatási évi termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás igényléséről I. A közlemény célja Jelen
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására
P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
2015. évi... törvény
,._. ;_ :!it5 t1 1 ágytara 2 2015. évi... törvény $O q crkezett : 2015 DEC 0 2, a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek az iskolá n kívüli gyermekétkeztetés kiterjesztéséhez
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 41/2013. (II. 12.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 41/2013. (II. 12.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2013.
H A T Á R O Z A T O T
Iktatószám: ki/jh01-2087/2014 Budaörsi Kézilabda Sport Korlátolt Felelősségű Társaság Ügyiratszám: be/sfp-2087/2014 Budaörs Ügyintéző: Pusztai Márton Patkó utca 9. V/47. E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 37. szám 7011 A vidékfejlesztési miniszter 32/2012. (IV. 2.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint
Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105
1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala
a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. : (54) 531 000 ; 531 031, Fax 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az állattartás
2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2015 JÚNIUSI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar -Sárrét Vidékfejlesztési
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete
Pári Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013. (VIII. 2.) önkormányzati rendelete a kezdő vállalkozások támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásáról Pári Község Önkormányzat Képviselő-testülete
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
a sertés ENAR jelentési kötelezettségük teljesítéséhez
ÚTMUTATÓ a MEGYEI KÖRZETBE SOROLT TENYÉSZETEK TARTÓI részére a sertés ENAR jelentési kötelezettségük teljesítéséhez 1. 0 v e r z i ó 2016. február T A R T A L O M J E G Y Z É K 1 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK...
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-192/2015. Tárgy: A Maros-völgyi LEADER Egyesülettel kapcsolatos döntések
Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai
DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület
Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti