E L Ő T E R J E S Z T É S Dorog Város Képviselő-testületének június 23-i rendkívüli ülésére
|
|
- Eszter Fekete
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dorog Város Képviselő-testülete Közbeszerzési Bíráló Bizottsága E L Ő T E R J E S Z T É S Dorog Város Képviselő-testületének június 23-i rendkívüli ülésére Tárgy: Dorog Város Szennyvízcsatorna bővítésének kivitelezése a Pataksori ingatlanok ellátására tárgyú közbeszerzési eljárásra benyújtott ajánlatok bírálata Tisztelt Képviselő-testület! Dorog Város Önkormányzata a évi költségvetésében illetve az éves elfogadott közbeszerzési tervében szerepeltette tárgyi szennyvízcsatorna építését. A közbeszerzési eljárás lebonyolítását a Csiky és Társa Beruházási-szervező Kkt. végezte. Az ajánlati felhívásra négy ajánlattevő nyújtotta be ajánlatát az ajánlati határidőn belül. A benyújtott ajánlatok áttanulmányozását követően hiánypótlási felhívásokra került sor, mely hiánypótlási határidő leteltét követően 3 ajánlattevő ajánlata vált értékelhetővé. ( Az ajánlatok értékelését az 1. számú mellékletet képező értékelési táblázat tartalmazza. ) A Képviselő-testület által megválasztott Közbeszerzési Bíráló Bizottság a június 18-án megtartott ülését követően a következő határozati javaslatot terjeszti T. Képviselő-testület elé elfogadásra: HATÁROZATI JAVASLAT 1. Dorog Város Képviselő-testülete a Város Szennyvízcsatorna bővítésének kivitelezése a Pataksori ingatlanok ellátására tárgyú hirdetmény közzétételével induló egyszerű közbeszerzési eljárás nyertesének a TriGon Invest Kft.-t ( 1042 Budapest, Árpád u. 70. ) jelöli meg, az ajánlatában szereplő műszaki tartalommal, ,- Ft+ ÁFA ellenszolgáltatási díjért valamint szeptember 30-i teljesítési határidővel. 2. Dorog Város Képviselő-testülete a Város Szennyvízcsatorna bővítésének kivitelezése a Pataksori ingatlanok ellátására tárgyú hirdetmény közzétételével induló egyszerű közbeszerzési eljárás második helyezettjének a Bodkő Projekt Kft. t ( 3950 Sárospatak, Vásárhelyi Pál u. 4. ) jelöli meg, az ajánlatában szereplő műszaki tartalommal, ,- Ft ellenszolgáltatási díjért valamint szeptember 30-i teljesítési határidővel. 3. Dorog Város Képviselő-testületének a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges összeg a költségvetési keretében biztosítva van. 4. A Képviselő-testület megbízza a polgármestert és a jegyzőt a mellékletet képező vállalkozási szerződés aláírására. HATÁRIDŐ: FELELŐS: 1,2,4 pont esetén azonnal Dr Tittmann János polgármester Tallósi Károly címzetes főjegyző Dorog, június 18. Molnár Albert sk. a Közbeszerzési Bíráló Bizottság elnöke
2 GENERÁLKIVITELEZŐI SZERZŐDÉS mely létrejött egyrészről Dorog Város Önkormányzata (2511 Dorog, Bécsi út 71.), képviseli: Dr. Tittmann János polgármester, mint Megrendelő, másrészről TriGon Invest Kft. ( 1042 Budapest, Árpád u. 7. ), képviseli: adósz.: , mint Vállalkozó között az alábbiak szerint. 1. A szerződés tárgya 1.1. Megrendelő vállalkozásba adja, Vállalkozó elvállalja Dorog Város szennyvízcsatorna bővítésének kivitelezését a Patak sori ingatlanok ellátására. A kivitelezési munkát a kiírásban meghatározott részletezésű üzemelésre alkalmas megvalósítását a közbeszerzési eljárásban benyújtott vállalkozói ajánlat, az ajánlati felhívásban a biztosított ajánlati dokumentációban, az eljárás során keletkezett valamennyi dokumentum szerint melyek mind szerves részei jelen szerződésnek - valamint a Megrendelő jelen szerződésben szabályozott feltételei alapján A kivitelezési munka az érvényes Útügyi Műszaki Előírásokban foglalt minőségű, melyet a szerződés aláírásakor hatályos műszaki szabványok, normatívák alapján kell meghatározni. 2. A vállalkozói teljesítmények összegzése 2.1 A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés tárgyát képező munkát az érvényes Vízügyi, Útügyi Műszaki Előírásokban foglalt minőségben végzi el és a szerződésben kikötött teljesítési határidőben azt kulcsrakész, üzemképes állapotban műszakilag a Megrendelőnek átadja. Köteles továbbá Vállalkozó a kiviteli munkát úgy elvégezni, hogy az, minden tekintetben feleljen meg a műszaki szabványoknak. A Felek a kulcsrakész, üzemképes állapotot a szerződés részletes műszaki tartalmán belüli terjedelemre értelmezik. 2.2 Vállalkozónak nincs joga arra, hogy a jelen szerződésből eredő jogait vagy kötelezettségeit harmadik félre átruházza. A Vállalkozó alvállalkozók igénybevételére jogosult, ez azonban nem érinti a Megrendelő és a Vállalkozó közötti, ezen szerződésben rögzített jogviszonyt. A kivitelező alvállalkozók esetén a Megrendelő részére a cég nevét, címét és munkavégzésének tárgyát köteles közölni. Megrendelő jogosult arra, hogy kívánságait az alvállalkozók megbízása tekintetében a lehetőségek határain belül a Vállalkozóval történő megbeszélés során, vele való egyeztetésben rögzítse. 2.3 A Vállalkozónak a munkákat a szerződésben foglaltaknak megfelelően kell kiviteleznie. A Vállalkozó kötelessége gondoskodni a felügyeletről, a munkavégzésről, azokról az anyagokról és eszközökről, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez szükségesek, továbbá az 51/2000. (VIII.9.) FVM-GM-KöViM együttes rendeletben foglaltak betartásáról. 2.4 A Vállalkozónak a saját alkalmazottai közül meg kell bíznia egy- egy személyt, mint felelős műszaki vezetőt az építésvezetői teendők ellátásával, aki megfelel az 51/2000. (VIII.9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet előírásainak. Az ilyen személyt a Vállalkozási szerződésben kell megnevezni. Az építésvezető személyében történő változás esetén a Vállalkozó köteles Megrendelőt előzetesen értesíteni.
3 2.5 A Vállalkozó köteles a saját költségén a munkák megvalósítása, valamint a hibák kijavítása folyamán biztosítani a munkaterület őrzését, köteles gondoskodni a munkaterületen a munka- és tűzvédelmi előírások betartásáról. Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a munkálatok kivitelezését a forgalom fenntartása mellett kell elvégeznie úgy, ahogy a szerződésben, az ajánlatkérési dokumentációban illetve a közbeszerzési eljárás során feltett kérdésekre adott válaszokban meghatározásra került. A forgalomtereléssel, forgalomkorlátozással kapcsolatos jelzések, eszközök elhelyezése Vállalkozó feladata. Ugyancsak Vállalkozó feladatát képezi a forgalom korlátozására felhívó tájékoztató táblák elhelyezése és az építés alatti folyamatos ellenőrzése, hiány esetén pótlása. A forgalomterelést a közútkezelővel egyeztetett módon az MSZ :1991 A közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményei című kötelező nemzeti szabvány (27/1994(IX. 29.) KHVM rendelet) és a KHVM Közúti Főosztály e tárgyban kiadott "Közutak elkorlátozásának és ideiglenes forgalomszabályozásának kézikönyve" alapján kell végezni. A munkaterület átadása után a forgalomszabályozás, a munkavédelem megszervezése, az óvórendszabályok, a tűzvédelmi és egészségügyi rendszabályok megtartása a Vállalkozó kötelessége. Ugyancsak a Vállalkozó kötelezettsége a forgalom korlátozására felhívó tájékoztatás elhelyezése és az építés alatti folyamatos ellenőrzése, hiány esetén pótlása. 2.6 A beépítendő anyagokat, a mintavételi tervet, az alkalmazott előállítási és beépítési technológiákat Vállalkozó köteles a Megrendelővel előzetesen jóváhagyatni. A munkálatok Megrendelői jóváhagyás nélkül nem kezdődhetnek meg. A Megrendelő jóváhagyása Vállalkozó teljes körű felelősségét nem csökkenti, és nem mentesíti a Vállalkozót az egyébként szükséges engedélyek és jóváhagyások beszerzése alól. 2.7 A Vállalkozó köteles egyeztetni a Megrendelővel minden ellenőrzés és vizsgálat időpontját és helyét a Szerződés előírásai alapján. A Vállalkozó köteles a Megrendelőnek továbbítani a vizsgálat eredményeit tartalmazó dokumentumot, eredeti vagy hiteles másolatban. Ha az előzetesen egyeztetett helyen és időben a feltételek nincsenek meg az ellenőrzésre vagy vizsgálatra, illetve azok eredménye alapján a munkavégzés nem felel meg a szerződésnek, a Megrendelő a teljesítést nem fogadja el, választása szerint vagy kijavítást kér, vagy - ha a hiba a rendeltetésszerű használatot nem akadályozza, - árleszállítást jogosult alkalmazni. 2.8 A Vállalkozó köteles a munkák kivitelezése és megvalósítása, valamint a hibák kijavítása során megtenni az összes tőle elvárható intézkedést a környezet védelmére. A Vállalkozó teljes mértékben felelős a munkahelyi műveletekért és az általa alkalmazott építési módszerekért, amelyeket úgy kell megválasztania, hogy azok ne veszélyeztessék más építmények biztonságát, ne okozzanak kárt a környezetben. 2.9 A Vállalkozónak minden tőle telhetőt meg kell tennie a személyi sérülések és vagyoni károk bekövetkezésének megelőzésére. A Vállalkozó köteles a személyek biztonságát vagy a vagyoni értékeket veszélyeztető kár lehetőségének felmerülése esetén haladéktalanul kárelhárítási intézkedéseket tenni, és azokról a Megrendelőt azonnal értesíteni. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy munkáját a forgalom fenntartása mellett végzi, ezért kárelhárítási kötelezettsége a közlekedőkre és a járművekre is fennáll.
4 3. Vállalkozási díj és annak teljesítése 3.1 Szerződő felek a kivitelezési munka értékét az ajánlat alapján egyösszegű prognosztizált átalányárban határozzák meg az alábbiak szerint: szerződés nettó összege: ,- Ft azaz nettó negyvenegymillió-hatszázhatezernégyszázötvennégy forint A vállalkozási díj szakaszolások szerinti részletezését a 4. sz. melléklet tartalmazza. A vállalkozói árat a forintleértékelés és az infláció nem befolyásolja a pályázaton meghatározott határidőn belül. 3.2 Az átalányár a szerződés szerinti átadásig változatlan. A jelen átalánydíjas megállapodás alapján a vállalkozó kockázatot vállal a teljes mennyiségért és hiánytalanságért, melyek hozzátartoznak a szerződés tárgyának kivitelezéséhez. 3.3 Felek megállapodnak abban, hogy a pályázati anyagban nem szereplő, de Megrendelő által elrendelt pótmunkák esetében a felek külön szerződést kötnek, melyben rendelkeznek a szerződéses határidők esetleges módosításáról, illetve a pótmunkák ellenértékéről. Ilyen munkák kizárólag Megrendelői, vagy az engedélyekben és tervekben nem szereplő, építés közben előadódó hatósági többletigény esetén, műszaki szükségességen felül merülhetnek fel. 3.4 Pénzügyi elszámolás Megrendelő a pénzügyi fedezetet biztosítja. A szerződő felek az alábbi pénzügyi feltételekben állapodnak meg: - Vállalkozó egy végszámla benyújtására jogosult. - A hiba és hiánymentes átadás után, valamint a jogerős vízjogi üzemeltetési engedély birtokában történhet meg a végszámla benyújtása. A garanciális visszatartás mértéke a teljes összeg 10 %-a. A garanciális időre a garanciát bankgaranciában kell nyújtani, a végszámla benyújtásával egyidejűleg, végszámla e nélkül nem fogadható be Megrendelő részére. - A garanciális visszatartást bankgaranciával kell adni. - Megrendelő a visszatartott összeg terhére jogosult a Vállalkozó által határidőre el nem végzett garanciális munkákat elvégeztetni. Megrendelő a hibás, nem szabályosan összeállított számla késedelmes átutalása miatti károkért nem felel. Megrendelő késedelmes fizetés esetén az érvényben lévő jegybanki alapkamatot fizeti Vállalkozónak a késedelmi napok alapján, és újabb 30 napon túli, Megrendelői mulasztásnak felróható fizetési késedelem esetén a Vállalkozó jogosult a szerződéses feltételek újratárgyalását kezdeményezni a kivitelezési ütemezés változtatása mellett. 4. Kivitelezési határidő 4.1 Megrendelő az építéshez szükséges munkaterületet július 02-án biztosítja a Vállalkozónak. Vállalkozó a kivitelezés helyszínét ismeri. A munkaterület átadásátvételét a felek jegyzőkönyvben rögzítik, mely az építési napló melléklete. 4.2 Megrendelő a munkaterületet a kivitelezés időszakára térítésmentesen átadja.
5 Vállalkozó feladata a kivitelezéshez szükséges szállítási utak organizálása, és közterületek biztosítása, illetve azok hatósági engedélyeztetése. Vállalkozó köteles mindenkor a kivitelezést úgy organizálni, hogy a környezetét ne zavarja Vállalkozó jelen szerződés tárgyát képező munkák elvégzését i véghatáridőre vállalja. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó jogosult határidő előtt teljesíteni Megrendelő előzetes jóváhagyása mellett. A határidő előtti teljesítés esetén a Vállalkozó köteles legalább 15 nappal korábban a Megrendelőt erről értesíteni. Megrendelő a létesítményeket műszaki átadás-átvétel során veszi át a Vállalkozótól, melynek feltételeit a szerződés 2. sz. melléklete tartalmazza. Rendeltetésszerű használatot nem akadályozó kisebb hiányok, vagy hibák esetén a Megrendelő az átvételt nem tagadhatja meg. 5. Teljesítések ellenőrzése, felek feladatai 5.1 A Vállalkozó a munkaterületet őrzés-védelméről gondoskodik. Az építési területen Vállalkozó köteles gondoskodni a baleset, munka- és vagyonvédelmi, a biztonságtechnikai, a tűzrendészeti, forgalomkorlátozási és környezetvédelmi előírások betartásáról. A Vállalkozó felelős a teljes és megfelelő kitűzésért és az ahhoz szükséges összes műszer, berendezés és munkaerő biztosításáért. Ha a munkák előrehaladása során bármikor, bármely helyzet, szint, méret, vagy irány vonatkozásában bármilyen hiba vagy eltérés mutatkozik, a Vállalkozónak - ez irányú felszólításra - saját költségén kell az ilyen hibát helyrehoznia. Bármely kitűzésnek a Megrendelő vagy a műszaki ellenőr általi ellenőrzése semmilyen módon nem mentesíti a Vállalkozót azok helyességéért fennálló felelőssége alól. Vállalkozónak gondosan meg kell védenie vagy helyre kell állítania minden alappontot, pontot és más tárgyat, amely a kitűzésére szolgál és/vagy arra használnak. A kitűzéseket a magyar Mérnök-Geodéziai Szabályzat előírásaival teljesen megegyezően kell elvégezni, a Vállalkozó saját költségén. A kitűzési hibákból eredő minden következményt a Vállalkozónak kell viselnie, beleértve az ilyen hibák okozta költségeket is. A Megrendelő, vagy az általa megbízott személy, vagy szervezet ellenőrizheti a kitűzést a megvalósítás bármely szakaszában. Az ilyen ellenőrzésekhez a Vállalkozónak át kell adnia a mérési jegyzőkönyveket, naplókat és a megvalósulási terveket a Megrendelő részére és minden vonatkozásban lehetővé kell tennie az ellenőrző mérések végrehajtását. 5.2 A Vállalkozó köteles az építés időtartama alatt építési naplót vezetni. Megrendelő és képviselői jogosultak a kivitelezés során bármikor a munkát ellenőrizni, melynek eredményéről az építési naplóban bejegyzést eszközölhetnek. 5.3 Vállalkozó az egyes munkarészeket csak a műszaki ellenőr engedélyével takarhatja el. A munkarészek minőségét a Vállalkozónak tanúsítania kell. Az előírt minőség elérése a továbbépítés feltétele. A Vállalkozó a műszaki ellenőrt az eltakarás megkezdéséről 3
6 nappal korábban írásos formában köteles értesíteni (levélben vagy telefaxon), és erről az építési naplóban bejegyzést tenni Vita esetén a Vállalkozó köteles az eltakart munkarészt feltárni. A feltárás és helyreállítás költségét az a fél viseli, akinek a vitatott munkával kapcsolatos álláspontja téves volt. A Megrendelő utasítást adhat bármely munkálat feltárására és/vagy vizsgálatára. 5.4 A Megrendelő a kivitelezés időtartamára szükség esetén tervezői művezetést biztosít, és úgy nyilatkozik, hogy amennyiben ennek során a tervező naplóbejegyzést tesz, az csak akkor válik hatályossá, ha azt a Megrendelő megbízottja ellenjegyzi. 5.5 A kiviteli tervdokumentáción, vagy tervkiíráson változtatni csak az építési naplóba történő bejegyzéssel és megrendelői jóváhagyással lehet. 5.6 Megrendelő legalább 8 naponként műszaki ellenőrzést biztosít a munkaterületen. Az építési naplóba bejegyzést tehet a Megrendelő részéről: Szenczi Gyula műszaki ellenőr tel:33/ Fax: 33/ Bartl Ildikó beruházó tel:33/ Fax: 33/ A Tervező részéről a bejegyzésre jogosult képviselői és munkatársai: Horváth Gyula tervező tel: 22/ Fax: 22/ A Vállalkozó részéről a bejegyzésre jogosult képviselők: Mészáros Árpád építésvezető tel.: 76/ Fax: 76/ Az építési naplóba tett észrevételek, bejegyzések tudomásul vettnek tekintendők, utólag nem vitathatók, ha azokra a másik fél 8 napon belül nem tett észrevételt. 5.8 Vállalkozó az általa felhasznált, illetve beépített anyagok, az alkalmazott technológia és a kivitelezői munka ideértve az alvállalkozói teljesítéseket is minőségéért teljes szavatossággal tartozik. A Vállalkozó az általa készített terveket, a beépítendő anyagokat és az alkalmazott technológiákat köteles a Megrendelővel véleményeztetni és jóváhagyatni. A Vállalkozó köteles az adott munka megkezdése előtt az alkalmassági vizsgálatokat a Megrendelővel elfogadtatni. A Megrendelő által történő elfogadás azonban nem csökkenti a Vállalkozó teljes körű felelősségét és nem mentesíti szerződéses kötelezettsége alól. Minden anyagnak, előre gyártott elemnek készterméknek és elvégzett munkának, melyet a Vállalkozónak kell beszereznie vagy elkészítenie: a) a jelen szerződésben és a vonatkozó szabványban, műszaki előírásban előírt minőségűnek kell lennie, b) a minősítéshez szükséges minőségi tanúsítványokat be kell szereznie illetve annak hiányában a Megrendelő által előírt vizsgálatokat kell elvégezni az előkészítés, a gyártás helyén, vagy a beépítés helyszínén. Mindezek megfelelőségéért a Vállalkozónak kell helytállnia. Az összes mintát a Vállalkozónak kell szolgáltatnia saját költségén, ha annak biztosítását a szerződés, szabvány, műszaki előírás vagy alkalmazási engedély írja elő. A Vállalkozó viseli az olyan vizsgálat költségét, amelyet a Szerződés, szabvány vagy műszaki előírás ír elő, vagy a szerződésszerű teljesítéshez nyilvánvalóan szükséges.
7 Ha bármely - a jelen szerződésben vagy szabványban, műszaki leírásban nem előírt, de a Megrendelő által elrendelt - vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy az anyagok, termékek vagy az elvégzett munka nem felel meg az előírásoknak, akkor a vizsgálatok költségét a Vállalkozó viseli, ellenkező esetben a Megrendelő Vállalkozó ezzel felmerült igazolt költségeit megtéríti. 5.9 Vállalkozó feladata a vonalas ütemterv elkészítése, aminek betartása Megrendelői jóváhagyás után kötelező. A Vállalkozó a műszaki ajánlatában elkészítette a munkák ütemezésére, a szükséges forgalomterelésre / szabályozásra vonatkozó ütemtervét, mely tartalmazza a munkakezdési- és befejezési határidőt. A Vállalkozó a munkakezdési határidő szerinti napon kell, hogy megkezdje a munkát és a befejezési határidőre hibátlanul be kell azt fejeznie. A Vállalkozó a munkát csak a közútkezelő által jóváhagyott forgalomterelési terv birtokában kezdheti meg, és az abban foglaltak betartása mellett végezheti. Ha bármely utóbb felmerülő okból az által készített és a jelen szerződés mellékletét képező ütemtervtől Vállalkozó el kíván térni, a Megrendelő kívánsága szerint köteles azt átdolgozni és a Megrendelővel jóváhagyatni. A jóváhagyás nem érinti a kötbérterhes határidők késedelmes teljesítéséhez kapcsolódó megrendelői kötbérigényt Minőségi értékelés Az elvégzett munka, folyamatos minőségi értékelése az érvényben lévő ágazati szabványok és normatívák szerint Megrendelő joga és kötelezettsége. Vállalkozó jogosult Megrendelői jóváhagyással a tervben szereplő anyagokkal és kivitelezési technológiával egyenértékű változtatásokra a költségek módosítása nélkül, amennyiben igazolni tudja, hogy a módosítások műszaki paraméterei minden tekintetben legalább elérik a tervben szereplőket, és azokat a műszaki ellenőr elfogadja. A tervezett minőségtől eltérni csak a Megrendelő előzetes hozzájárulása után lehet A szerződés keretében megvalósuló munkáknak meg kell felelniük, - a Műszaki Előírásokban (specifikáció) foglaltaknak, - a közúti alágazatot érintő műszaki tartalmú jogszabályoknak, - a kötelezően alkalmazandó nemzeti szabványoknak, A Vállalkozó a szerződéses munkafeladatok megvalósításához szükséges érvényes szabványokat, műszaki irányelveket, előírásokat, továbbá a jóváhagyott technológiai utasításokat köteles a munkahelyen tartani és azokat maradéktalanul betartani. A Vállalkozó a vonatkozó szabványok, műszaki előírások szerinti legmagasabb minőségi szinthez tartozó teljesítést vállal. A Vállalkozó az elvégzett munkájának minőségét tanúsítani köteles. 6. Átadás-átvételi eljárás 6.1 Az átadás-átvételi eljárás megkezdéséről a Vállalkozó a Megrendelőt köteles készrejelentés formájában, írásban az esedékes időpont előtt 8 munkanappal értesíteni. Az átadást megelőzően előzetes munkavédelmi szemle szükséges az átadás feltételeivel. Az átadás-átvételi eljárásban érdekelt hatóságok meghívása a Megrendelő feladata. Az átadás-átvételi eljárásban érdekelt alvállalkozók meghívása a Vállalkozó feladata. A sikeres átadás-átvételi eljárásról a felek jegyzőkönyvet vesznek fel, és ehhez csatolják valamennyi hatóság hozzájáruló nyilatkozatait
8 Sikertelen átadás-átvételi eljárás esetén a Vállalkozó köteles az eljárást a lehető legrövidebb időn belül megismételni, miután az akadályokat elhárította. Megrendelő csak hiba- és hiánymentes létesítményt vesz át, és ehhez az szükséges, hogy a használatbavételi és üzembe-helyezési engedély kiadását az illetékes hatóságok képviselői már az eljárás során kilátásba helyezzék. A műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdése nem jelenti a kötbérterhes határidő végét. Amennyiben valamely munkarész a minőségi szintre vonatkozó előírásokat nem elégíti ki, a Megrendelő kizárólagos joga dönteni abban, hogy a csökkentett értékű teljesítésként elfogadja-e, vagy ragaszkodik a kijavításhoz. Csökkentett értékű munkarész elfogadása esetén a Megrendelő a szerződéses árat a minőségcsökkenés általa meghatározott arányában Vállalkozó még ki nem fizetett számláival szemben beszámítással is csökkentheti. Aszfaltburkolatok esetén, az értékcsökkenés kiszámításánál, Megrendelő az érvényben lévő Útügyi műszaki előírásban foglaltak figyelembe vételével jár el. 6.2 Vállalkozó a műszaki átadás-átvétel és üzembe-helyezés sikeres lebonyolítása érdekében köteles az átvételi vizsgálathoz szükséges dokumentumokat Megrendelőnek átadni a műszaki átadás-átvételi eljárásig a 2. sz. melléklet szerint. 6.3 Vállalkozó az átadás-átvételi eljárás során a jogszabályban előírtak vonatkozásában nyilatkozik (kivitelezői nyilatkozatok, felelős műszaki vezetői nyilatkozat), amit a Megrendelő a minden szempontból hibátlan teljesítés elfogadása esetén írásban igazol. 7. Egyéb rendelkezések 7.1 A Megrendelő által szolgáltatott és a kivitelezés során szolgáltatásra kerülő további kiegészítő terveket a Vállalkozó ellenőrizni köteles. Ha Vállalkozó hibát, hiányt, vagy pontatlanságot állapít meg, akkor azt köteles közölni a Megrendelővel. A Vállalkozó nem felel a tervek olyan rejtett hibáiért, melyek megállapítása tervezői számításokat követel. Ez nem jelenti a tervek szerinti kivitelezés alóli mentességet, amennyiben a költségvetés az ehhez szükséges munkákat, anyagokat nem teljeskörűen írja le. 7.2 Megrendelő fenntartja a jogot arra, hogy a kivitelezés időszakában tervmódosítást hajtson végre, valamint, hogy egyes anyagfajtákat és berendezéseket kiválasszon az ajánlati dokumentáció keretein belül. 7.3 Minden anyagot, melyet Vállalkozó felhasznál, minta formájában be kell mutatni a Megrendelőnek jóváhagyás céljából, ha a terven, jelen szerződésben, illetve a költségvetésben nem pontos típussal, vagy alternatívával szerepelnek. 7.4 A Vállalkozó a kivitelezés folyamán minden fontos és lényeges kérdésről Megrendelőt közvetlen írásban tájékoztatja. 7.5 A munka ütem szerinti végzése és az alvállalkozók munkavégzésének koordinálása a Vállalkozó feladatát képezi. 7.6 A szerződést, annak lejárta előtt a felek közösen írásban módosíthatják. Ha a szerződés valamelyik előírása érvénytelen vagy azzá válik, a szerződés többi része továbbra is érvényben marad.
9 7.7 Minden üzemeltetési költséget a Megrendelő fizet a létesítmény átvétele napjától. 7.8 Szavatosság, kötbér Vállalkozót az építményre és azok tartozékaira a jogszabály szerinti szavatossági kötelezettség terheli. A Vállalkozó a műszaki átadás-átvétel befejezésének napjától számítottan, 60 hónap garanciát vállal az elvégzett munkára. Amennyiben a Vállalkozó késedelembe esik, napi ,- Ft kötbért köteles Megrendelőnek fizetni. A kivitelezési időszakon belül az ütemezéshez képest bármikor bekövetkezett 30 napon túli késedelem esetén a Megrendelő jogosult a szerződést meghiúsultnak tekinteni, és jogosult az ebből adódó jogkövetkezményeket érvényesíteni Megrendelő köteles a szavatossági és jótállási időn belül jelentkező hibákat, illetve kifogásait a Vállalkozóval haladéktalanul, sürgős esetben távbeszélőn, faxon vagy táviratilag közölni. Vállalkozó köteles a Megrendelő kifogásait azonnal kivizsgálni, álláspontjáról és intézkedéseiről Megrendelőt haladéktalanul tájékoztatni Vállalkozó mentesül a szerződésszegés következményei alól, ha bizonyítja, hogy kötelezettségeit vis major, vagy a Megrendelő mulasztása miatt nem tudja teljesíteni. Nem mentesül a Vállalkozó a nem teljesítés, vagy nem szerződésszerű teljesítés következményei alól, ha az ugyan rendkívüli, előre nem látható körülményekre vezethető vissza, azonban ezen körülmények miatt a teljesítés nem válik lehetetlenné Szerződéshez kapcsolódó mellékletek: 1. sz. melléklet A közbeszerzési eljárás dokumentumai 2. sz. melléklet Műszaki átadás-átvétel feltételei 3. sz. melléklet Vállalkozói ajánlat (tételes költségvetés, stb.) 4. sz. melléklet Pénzügyi-műszaki ütemterv 5. sz. melléklet Forgalomtechnikai tervek 6. sz. melléklet 3 példány kiviteli tervdokumentáció 7. sz. melléklet Teljesítési biztosíték: Ft, lejárata: sz. melléklet Építés-szerelési felelősségbiztosítás Az e szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendelkezései, a évi CXXIX. Törvény (Kbt.) törvény előírásai irányadók, valamint az egyéb idevonatkozó jogszabályok az irányadók Felek minden esetleges vitás ügyeiket peren kívül békés megegyezéssel rendezik, amennyiben ez eredményre nem vezet, úgy kölcsönösen kikötik a Komárom- Esztergom Megyei Bíróság illetékességét. Ezen szerződést felek cégszerűen, jóváhagyólag írták alá. Kelt,... Megrendelő.. Vállalkozó
10 A szerződés 2. sz. melléklete MŰSZAKI ÁTADÁS-ÁTVÉTEL FELTÉTELEI 1. Közbeszerzési eljárás során kiadott terv szerinti kivitelezés 2. Üzempróba: Az átvétel illetve használatbavétel ütemében. 3. Átadás-átvételi eljáráshoz szükséges dokumentumok a.) A beépített anyagok minőségi bizonyítványai. b.) Az építési engedély alapján érintett hatósági engedélyek, vizsgálati eredmények és közműnyilatkozatok. c.) Megvalósulási dokumentációt 2 példányban. d.) Kivitelezői nyilatkozatot, felelős műszaki vezetői nyilatkozat. e.) Beépített gépészeti és villamos berendezések műbizonylatait, műszaki leírásait, kezelési útmutatóit, gépkönyveit, garancialeveleit és ezek számla másolatait.
11 Az előterjesztés 1. számú melléklete 2. sz. táblázat Ajánlatok értékelése Dorog Város szennyvízcsatorna bővítésének kivitelezése a Patak sori ingatlanok ellátására Az elbírálás szepontjai A részpontok súlyszámai Az ajánlattevő neve: Magyar Aszfalt Kft. Az ajánlattevő neve: Bodkö Projekt Kft. Az ajánlattevő neve: TriGon Invest Kft. Ajánlata Értékelési pontszám É. Pontszám súlyszám szorzata Ajánlata Értékelési pontszám É. Pontszám súlyszám szorzata Ajánlata Értékelési pontszám É. Pontszám súlyszám szorzata Ajánlati ár (nettó Ft) 12, ,00 0, ,49 113, ,00 120,00 Az előírt késedelmi kötbér ( Ft/nap) feletti vállalás (Ft/nap) A kötelező garancia ideje (12 hónap) feletti vállalás (hónap) Garanciális időre vonatkozó előírt bankgarancia értéke (5%) feletti vállalás (%) 2, ,00 20, ,00 20, ,00 20,00 2, ,00 20, ,00 20, ,00 20,00 2, ,00 20, ,00 0, ,00 0,00 Fizetési határidő (nap) 2, ,00 20, ,16 0, ,00 0,00 Összesen
GENERÁLKIVITELEZŐI SZERZŐDÉS
GENERÁLKIVITELEZŐI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről, Leányvár Község Önkormányzata, 2518 Leányvár Erzsébet utca 88. adószám: 15729772-1-11, bankszámlaszám: ( képviseli: Hanzelik Gábor polgármester)
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
A szerződés megkötésének előzménye:
VÁLLALKOZÁSII SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. (4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4., képviselő: Hámoriné Rudolf Irén ügyvezető, cégjegyzékszám: Cg: 15-09-060275,
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐ DÉS
VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐ DÉS Amely létrejött egyrészről Név: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Székhelye: 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz. Aláírásra jogosult képviselője: Kósa Lajos polgármester,
ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 18. Dr. Pavlek Tünde
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu. Tisztelt Ajánlattevő!
KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu Tisztelt Ajánlattevő! Mellékelten megküldjük a Pilisi Labdarugó Klub részére a Vázlatterv,
SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA (MŰSZAKI TERVEZÉSI MUNKÁRA), ismételt előterjesztés
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L
Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés
Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós
Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2012. közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2012. közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 11. napirendi pont: Előterjesztés a felhasználásáról 303/2012. (XI.
8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
Abony Városi Önkormányzat
Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. 15219/2008. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE
A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről szóló 17/2007. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e
ELŐTERJESZTÉS A 2015. évi lisztérzékenység szűréséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás
Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok
KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület 2014. április 09. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
110/2014.(IV.09.) Kt. határozat Tárgy: 2014. április 09-i rendkívüli testületi ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Herczeg József napirendjavaslatát az alábbiak
ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS. 2. A vállalkozói díj
ÉPÍTÉSI SZERZŐDÉS Melyet kötöttek egyrészről a Somogy Megyei Önkormányzat (székhely: 7400. Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 28., képviseli: Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke, mint megrendelő (a továbbiakban:
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 159. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. november 27-i ülésére Tárgy: Pápa Város
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére
Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:
2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú
2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
1. Sárvár, Kossuth tér 5. földszint 1. szám (hrsz: 173/A/8) alatt található ingatlan értékesítése
SÁRVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/323-555, Tel.:95/ 320-265, Tx 37-417 ELŐTERJESZTÉS Előterjesztés az elővásárlási joggal nem érintett Sárvár, 784/10/A/1 hrsz-ú, Sárvár,
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Farkas Eszter Előterjesztő: Hegedűs Ferenc
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése
Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint
Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal
Előterjesztő: Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens Tárgy: Javaslat együttműködési megállapodás megkötésére a Szent Kamill Életmentésért Alapítvánnyal Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika
J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
Szám: 10833-2/2016. J e g y z ő k ö n y v Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 13. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Készült: 4 példányban 1 pld Eredeti példány 1 pld.
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2
EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés
Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár
TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME
MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései. Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató
A hulladékgazdálkodás átalakulásának jogi kérdései Dr. D. Tóth Éva Jogi Igazgató Adatszolgáltatás Az adatszolgáltatási kötelezettséget előírja:, Ht. 32/A. (4), 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet Adatszolgáltatásra
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása
2013. május 23. napján, 18,00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag 78/2013.(V.23.) számú határozat Tárgy: napirend
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:14/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat legalább többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérkompenzációjának
EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött a Somogy Ifjúságáért Egyesület 7400 Kaposvár, Damjanich utca 8-10. Adószám: 18781117-14 Képviseli: Udvaros Renáta, elnök (továbbiakban Fıpályázó) valamint a
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Wigner
Használt vagy felújított CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése
Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-010/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: Használt vagy felújított CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. szeptember 22. AJÁNLATI FELHÍVÁS
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
E LŐ T E R J E S Z T É S. a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2010. január 26-i ülésére
E LŐ T E R J E S Z T É S a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2010. január 26-i ülésére Tárgy: Közmunka program finanszírozás ütemezés Előterjesztést készítette: Dr. Horváth-Fodor Judit,
Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53
8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
irányítószám: Ország: Magyarország
25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság
(a futamidő első 24 hónapjában) előtörlesztett összeg 4,0 %-a, min. HUF 50.000. (a futamidő 24. hónapját követően)
HIRDETMÉNY Gépre, berendezésre, járműre, úszólétesítményre (motoros és vitorlás hajóra) vonatkozó zártvégű pénzügyi lízing, nyílt végű pénzügyi lízing és operatív lízing ügyletek és kölcsön ügyletek Előtörlesztési
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet
A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre
8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez
TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL 8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751,
TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz
EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER JAVASLAT az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületek és ingatlanok térítésmentes átadására a csepeli gerincút első ütemének megépítéséhez Készítette:
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7
Megbízási keretszerződés keretében a Miniszterelnökség tevékenységét segítő, annak az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához rendelt feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadás
2015. június 26-i rendes ülésére
38. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26-i rendes ülésére Tárgy: Közbeszerzési eljárás megindításának jóváhagyása a Támasz
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a házi gyermekorvosi és fogorvosi megállapodások módosítására Előterjesztő: Előkészítő: dr. Váliné Antal
Nagymágocsi és szentesi lakások (3 db 4 fh. -es és 1 db 5 fh.-es) felújítása és átalakítása a TIOP-3.4.1.A-11/1-2012-0002 kódszámú pályázat keretében
Nagymágocsi és szentesi lakások (3 db 4 fh. -es és 1 db 5 fh.-es) felújítása és átalakítása a TIOP-3.4.1.A-11/1-2012-0002 kódszámú pályázat keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/129 Beszerzés tárgya:
11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai
Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-41/2013. Tárgy: A Kiszombor 05326/2 hrsz-ú (korábban: 027/2 hrsz) ingatlan
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ
ÉSZAK-MAGYAROSZÁGI OPERATÍV PROGRAM BELTERÜLETI ÉS TÉRSÉGI VÍZRENDEZÉS, ÉMOP-2009-3.2.1/C komponens Bodony Község belterületi vízrendezése Azonosító szám: ÉMOP-3.2.1/C.-09-2009-0003 AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ
I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI
Közbeszerzési Értesítő száma: 2011 / 86 Ajánlatkérő: Legfőbb Ügyészség Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Beszerzés tárgya: Eljárás fajtája: Hirdetmény típusa: tájékoztató a szerződés teljesítéséről
Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről.
165/10/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 71/2015(XI.24.) kt. határozat. Tárgykód: El6
Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése
Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári
ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5 hrsz-ú ingatlan vételi ajánlatáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágy, 3429/5
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2015. évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal Beszerzést végző szervezeti egység A közbeszerzés tárgya mennyisége CPV kódja az rendje
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján megtartott rendkívüli zárt üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: polgármester
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK
6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek
I. 4.) Az ajánlatkéra más ajánlatkérak nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást? nem X
1. melléklet a /2009. (....) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fa: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére
6. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület beszámolója
A KI K SK S E K R E E R S E K S E K D E E D LMI M ÉR É T R É T K É E K S E Í S TÉ T S É R S E
A KISKERESKEDELMI ÉRTÉKESÍTÉSRE VONATKOZÓ FOGYASZTÓVÉDELMI KÉRDÉSEK Jelen prezentációs anyag kizárólag oktatási célokat szolgál, amelyre való tekintettel nem ad teljes körű tájékoztatást a vonatkozó jogszabályi
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL
KUNSZENTMIKLÓS VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Ikt.szám: 646-6/2016. Tárgy: Napsugár Bölcsőde intézményi térítési díjának 2016. évi felülvizsgálata Témafelelős: dr. Kelemen Henrietta Vass Erika Véleményező bizottságok:
AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával
AF módosítás 2. - Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori óvodaépület átalakításával Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/126 Egy gondozási egységes bölcsőde kialakítása meglévő, egykori
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a
Száma: 3914/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S - a képviselő-testülethez
DOMBRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL -------------------------------------------------------------- 4492 Dombrád, Rákóczi út 36. Tel/fax: (45) 465-001, 565-002 Száma: 3914/2014. E L Ő T E R J E
Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)
Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) 1.) Az ajánlatkérő megnevezése, címe, telefon és faxszáma, e-mail címe: 1.1) Az ajánlatkérő megnevezése: Balatonfenyves Község
2015-2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Programhoz utánfutók, pótkocsik és traktor beszerzése
2015-2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Programhoz utánfutók, pótkocsik és traktor beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/102 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0
A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes
EMELŐGÉPEK típusismertetése és igénybevételük feltételei: Emelőgépek 1. sz. melléklet
Gépi hajtású szintkülönbség kiegyenlítő OKJ:31582 06 0010 3101 18. életévét betöltötte, vagy szakmunkás, Sikeres kisgépkezelői tesztvizsga jegyzőkönyv A munkáltató írásos megbízása Kézi hajtású 18. életévét
N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.
Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 13- án, 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 13- án, 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Kruppa József Punk
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komlói Amerikai futball Közhasznú Egyesület területhasználati kérelme
Szállítási szerződés 400 és 120 kv-os szakaszolók szállítására
Szállítási szerződés 400 és 120 kv-os szakaszolók szállítására Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/65 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás
ELŐTERJESZTÉS. Képviselő-testület. 2012. december havi ülésére
Siófok Város Polgármestere 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. december 10. Dr. Pavlek Tünde jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. december