Alkotmányos jogok. A közoktatás törvényi szabályozása évi LXXIX. törvény a közoktatásról
|
|
- Dóra Soósné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Alkotmányos jogok A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit. A Magyar Köztársaság biztosítja az állampolgárok számára a művelődéshez való jogot. Ezt a jogot a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, az ingyenes és kötelező általános iskolával, képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatással, továbbá az oktatásban részesülők anyagi támogatásával valósítja meg. A közoktatás törvényi szabályozása évi LXXIX. törvény a közoktatásról A közoktatás szakmailag önálló nevelési intézményei az óvodák, nevelési-oktatási intézményei az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló bizonyítvány kiadására jogosult iskolák, továbbá az alapfokú művészetoktatási intézmények és a kollégiumok. A törvényi szabályozás kiterjed az óvodai nevelésre, az iskolai nevelésre-oktatásra, a kollégiumi nevelésre-oktatásra, továbbá az ezekkel összefüggő szolgáltató és igazgatási tevékenységre, függetlenül attól, hogy azt milyen intézményben, szervezetben látják el, illetve ki az intézmény fenntartója. A fenntartói pluralizmus Közoktatási intézményt az állam, a helyi önkormányzat, a települési, területi kisebbségi önkormányzat, az országos kisebbségi önkormányzat, a Magyar Köztársaságban nyilvántartásba vett egyházi jogi személy, továbbá a Magyar Köztársaság területén alapított és itt székhellyel rendelkező jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet, alapítvány, egyesület és más jogi személy, továbbá természetes személy alapíthat és tarthat fenn, ha a tevékenység folytatásának jogát - jogszabályban foglaltak szerint - megszerezte. A természetes személy egyéni vállalkozóként alapíthat és tarthat fenn közoktatási intézményt. Az állam az ingyenes és kötelező általános iskoláról az állami szervek és a helyi önkormányzatok intézményfenntartói tevékenysége, illetve az állami, a helyi önkormányzati feladatellátás keretében gondoskodik. Törvény szerint ingyenes továbbá az óvodai nevelés, az óvodai nevelést és az iskolai nevelést és oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele, továbbá a gimnáziumi, a szakközépiskolai, a szakmunkásképző iskolai, a szakiskolai nevelés és oktatás, valamint a kollégiumi ellátás. 1
2 Az óvoda, az iskola, a kollégium - törvényben meghatározott feladatai ellátásának keretei között - felelős a gyermekek, tanulók testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődéséért, a gyermekés tanulói közösség kialakulásáért és fejlődéséért. Ennek érdekében a gyermek, a tanuló személyiségének fejlesztésében, képességeinek kibontakoztatásában együttműködik a szülővel. A gyermekközösség, a tanulóközösség kialakítása, fejlesztése során a szülők közösségével együttműködve végzi nevelő-oktató munkáját. Tanulói jogok A tanuló joga, hogy - kollégiumi, napköziotthoni, tanulószobai ellátásban részesüljön; - válasszon a választható tantárgyak, foglalkozások közül; - igénybe vegye az iskolában és kollégiumban rendelkezésre álló eszközöket, az iskola és kollégium létesítményeit (könyvtár, laboratórium, számítástechnikai központ, sportés szabadidő-létesítmények stb.); - rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön; - hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, tájékoztassák a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról. Joga továbbá, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról, az iskola, kollégium működéséről, továbbá tájékoztatást kapjon személyét és tanulmányait érintő kérdésekről, valamint e körben javaslatot tegyen, továbbá kérdést intézzen az iskola, a kollégium vezetőihez, pedagógusaihoz, az iskolaszékhez, a kollégiumi székhez, s arra legkésőbb a megkereséstől számított tizenöt napon belül - az iskolaszéktől, kollégiumi széktől a tizenötödik napot követő első ülésen - érdemi választ kapjon. Szülők iskolaválasztási joga A szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga. A nevelési, nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga alapján gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően választhat óvodát, iskolát, kollégiumot. A szülő joga, hogy megismerje a nevelési-oktatási intézmény nevelési, illetve pedagógiai programját, házirendjét, tájékoztatást kapjon az abban foglaltakról; gyermeke fejlődéséről, 2
3 magaviseletéről, tanulmányi előmeneteléről rendszeresen részletes és érdemi tájékoztatást, neveléséhez tanácsokat, segítséget kapjon. A kollégium törvényben előírt feladatai A kollégium feladata megteremteni a feltételeket az iskolai tanulmányok folytatásához azoknak, akiknek a tanuláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítéséhez, nemzeti vagy etnikai kisebbségi nyelven, illetve gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben való tanulásukhoz a lakóhelyükön nincs lehetőségük, illetve akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani. A kollégium feladata a tanuló humánus légkörben folyó nevelése, személyiségének fejlesztése, képességeinek és érdeklődésének megfelelően tehetségének kibontakoztatása, iskolai tanulmányainak segítése, sportolási, művelődési és önképzési lehetőségének biztosítása, öntevékenységének, együttműködési készségének fejlesztése, önállóságának, felelősségtudatának fejlesztése, pályaválasztásához, középiskolai kollégium esetén a tanuló önálló életkezdéséhez szükséges ismeretek, képességek megszerzésének elősegítése. A kollégium a kollégiumba felvett tanulók részére felzárkóztató, tehetségkibontakoztató, speciális ismereteket adó felkészítő foglalkozásokat, továbbá a szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozásokat és a tanulóval való egyéni törődést biztosító foglalkozásokat szervez. A kollégiumi felkészítő foglalkozások szervezéséhez rendelkezésre álló időkeret nem lehet kevesebb - kollégiumi csoportonként - heti tizennégy óránál, a többi kollégiumi foglalkozásra rendelkezésre álló időkeret pedig - kollégiumi csoportonként - heti tíz óránál. A heti időkeret a kollégiumi feladatok, az egyes tanulócsoportok, tanítási év közben a tanítási hetek között átcsoportosítható. A kollégiumi foglalkozásokat csoportos és egyéni foglalkozás keretében lehet megszervezni. A kollégiumban biztosítani kell a pedagógiai felügyeletet azoknak a tanulóknak, akik nem tartózkodnak az iskolában, illetve nem vesznek részt kollégiumi foglalkozáson. A kollégium munkarendjét úgy kell meghatározni, hogy a tanuló elhatározása szerint rendszeresen hazalátogathasson. A kollégium folyamatosan kapcsolatot tart a tanuló szülőjével, iskolájával. A tanuló kollégiumi tagsága megszűnik a tanulói jogviszony megszűnésével, egyébként a tanév végén. 3
4 A Kollégiumi nevelés országos alapprogramja Az alapprogram meghatározza és kijelöli a kollégiumi szakmai pedagógiai tevékenység fő területeit, a szakmai fejlesztés irányait. Tartalmi iránymutatásként szolgál a kollégiumok pedagógiai programjának elkészítéséhez úgy, hogy egyidejűleg tág teret enged a szakmai önállóságuknak. Meghatározza a kollégiumi nevelés céljait és feladatait, alapelveit, általános kereteit, a működéssel és a kollégiumi élet szervezésével kapcsolatos feltételeket, elvárásokat. Az alapprogram minőségfejlesztési szabályozó dokumentum is, melynek tartalmához, az abban meghatározott célokhoz a kollégiumoknak hozzá kell igazítaniuk minőségfejlesztési programjaikat. Az alapprogram azokra a hazai és európai nevelési értékekre, kollégiumi hagyományokra, tapasztalatokra épít, amelyek megalapozták a jelenlegi magyarországi kollégiumi nevelést, különös tekintettel a humanista, nemzeti, közösségi értékekre, a tudás- és kultúraközvetítésben, a tehetséges tanulók kiválasztásában és gondozásában, a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában, az esélykülönbségek csökkentésében elért eddigi eredményekre. A kollégium a közoktatási rendszer szakmailag önálló intézménye. Alapfeladata, hogy biztosítsa a megfelelő lakhatási és tanulási feltételeket azon tanulók számára, akiknek lakóhelyén nincs elegendő lehetőség a tanuláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítésére, a kisebbségi oktatásra, illetve akiknek a család nem tudja biztosítani a tanuláshoz szükséges körülményeket. A kollégium a környezet, a helyi társadalom, a beiskolázási körzet sajátosságait, partnereinek igényeit, továbbá a társadalmi elvárásokat figyelembe véve végzi munkáját. A kollégium kiemelt társadalompolitikai szerepe és feladata: Segítse a tanulókat a hátrányok leküzdésében, hogy esélyeket teremtsen, biztosítsa az integrációt, a hozzáférést a jó minőségű tudáshoz és ezáltal az életminőség javítását, elősegítse a társadalmi mobilitást. Fontos szerepe van az egész életen át tartó tanulás megalapozásában, a tanuláshoz szükséges készségek és képességek, a kulcskompetenciák erősítésében, a tehetség fejlesztésében és a felzárkózás segítésében. A kollégium a tevékenysége során megteremti a feltételeket az iskolai tanulmányok sikeres folytatásához, kiegészíti a családi és iskolai nevelést és oktatást, egyúttal szociális ellátást, biztonságot, valamint érzelmi védettséget is nyújt. 4
5 A kollégium - megfelelő pedagógiai környezet biztosításával - elősegíti a társadalmi szerepek tanulását, a diákok önszerveződése során kialakuló kisközösségekben a közösségi együttélés, az önkormányzó képesség, a döntés és felelősség, a konfliktuskezelés demokratikus technikáinak megismerését, gyakorlását; ezzel a kollégium hatékony támogatást nyújt a sikeres társadalmi beilleszkedéshez. A kollégium a bentlakásos intézmény sajátos eszközeinek és módszereinek felhasználásával képes speciális pedagógiai feladatok megoldására, például bizonyos gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátására, versenysportoló, művészeti képzésben részesülő diákok nevelésére, felsőoktatási tanulmányokra való felkészítésre, az együttműködési, a tanulási és a motivációs zavarok korrekciójára. Adottságainál fogva alkalmas lehet arra, hogy egy lakóközösség pedagógiai, kulturális központjává válhasson. A kollégiumi nevelés célja: A tanulók szocializációjának, kiegyensúlyozott és egészséges fejlődésének, tanulásának, a sikeres életpályára való felkészítésének segítése, személyiségének fejlesztése, kibontakoztatása a bentlakásos intézmény sajátos eszközeinek és módszereinek felhasználásával. A kollégium - céljai elérése érdekében - gyermekközpontú, személyiségközpontú környezetet alakít ki, és tanulóközpontú tevékenységrendszert működtet. A kollégista diákok személyiségének, egyéni tulajdonságainak, családi körülményeinek megismerése, az elfogadó, bizalmi viszony kialakítása a kollégiumi jogviszony létrejöttétől kezdődően tervezetten történik. A hatékony és eredményes kollégiumi pedagógiai munka egyik alapfeltétele, hogy a pedagógusok tartalmas és rendszeres együttműködés során segítsék a tanulók személyiségfejlődését. A kollégium a nevelési folyamat során a tanulói tevékenységeket - annak céljától, jellegétől függően - kollégiumi programok, csoportos és egyéni foglalkozások keretében szervezi. Külön figyelmet fordít a nemzeti és etnikai sajátosságokra és a sajátos nevelési igényű tanulók egyéni szükségleteire. A kollégium a foglalkozások formáját és tartalmát úgy határozza meg, hogy azok hozzájáruljanak a tanulók erkölcsi gyarapodásához, személyiségének gazdagodásához, kompetenciáik fejlesztéséhez, a közösség fejlődéséhez. 5
6 A kollégiumi foglalkozások: A kollégium - a nevelési és oktatási feladatainak teljesítéséhez - a tanulók részére kollégiumi foglalkozásokat szervez. A kollégiumi foglalkozás lehet: a) felzárkóztató, tehetségkibontakoztató, speciális ismereteket adó, felkészítő egyéni és csoportos, b) közösségi fejlesztést megvalósító csoportos, c) a szabadidő eltöltését szolgáló (szakkör, érdeklődési kör, önképzőkör, énekkar, program, művészeti csoport, tanulmányi, szakmai, kulturális verseny, házi bajnokság, iskolák közötti verseny, bajnokság, diáknap) csoportos, d) a tanulókkal való törődést és gondoskodást biztosító egyéni, e) a kollégiumi élet szervezésével összefüggő csoportos foglalkozás. Tanulói részvétel szempontjából a kollégiumi foglalkozás lehet a) kötelező, b) szabadon választható. A kollégiumokban évi 37 nevelési héttel (a évfolyamon 33 nevelési héttel), ezen belül minden héten egy kötelező csoportfoglalkozással kell számolni. Ennek 60%-ára, azaz 22, illetve 20 csoportfoglalkozásra (órára) rendelet teszi kötelezővé, hogy tematikus témákkal foglalkozzanak a kollégiumokban. A tematikus csoportfoglalkozások témái: 1. Tanulás 2. Énkép, önismeret, pályaorientáció 3. Európai azonosságtudat. Egyetemes kultúra 4. Környezettudatosság 5. Testi és lelki egészség 6. Felkészülés a felnőtt lét szerepeire. Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés. Gazdasági nevelés 7. Hon- és népismeret A további idő a csoport és a kollégium, valamint a csoport tagjainak ügyeivel, szervezéssel, közösségi feladatok megszervezésével telik. 6
7 A Pedagógiai Program A kollégiumok a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjában foglaltaknak megfelelően készítik el a pedagógiai programjukat. A kollégiumban a nevelő-oktató munka a pedagógiai program alapján folyik. A nevelési, illetve pedagógiai programot a nevelőtestület fogadja el, és a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. A kollégium pedagógiai programja tartalmazza: a) a kollégium nevelési alapelveit, célkitűzéseit, b) a tanulók életrendje, tanulása, szabadideje szervezésének pedagógiai elveit, c) a tanulók fejlődését, tehetséggondozását, felzárkóztatását, pályaválasztását, középiskolai kollégiumok esetén az önálló életkezdést elősegítő tevékenység elveit, d) nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozók kollégiumi nevelése esetén a nemzeti, etnikai kisebbség kulturális és anyanyelvi nevelésének feladatait, e) a hátrányos helyzetű tanulóknak szervezett felzárkóztató, tehetséggondozó, társadalmi beilleszkedést segítő foglalkozások tervét, f) a kollégiumi közösségi élet fejlesztésének módszereit, eszközeit, a művelődési és sportolási tevékenység szervezésének elveit, g) a gyermek- és ifjúságvédelemmel összefüggő tevékenységet, h) a kollégium hagyományait és továbbfejlesztésének tervét, i) az iskolával, a szülővel való kapcsolattartás és együttműködés formáit, j) a pedagógiai program végrehajtásához szükséges nevelő-oktató munkát segítő eszközök és felszerelések jegyzékét. Kollégiumok rövid története A kollégium a latin collegium szóból származik, ami testületet, társulatot jelent. Az Új Magyar Lexikon a következő definíciót adja: egyetemek, főiskolák középiskolák bentlakásos nevelési intézete. Feladata, hogy tagjait közösségekké szervezze és a közösségen belül megadjon minden lehetőséget a hallgatóknak ahhoz, hogy tanulmányaik ideje alatt feladataikra alaposan felkészülhessenek. segíti az oktatási intézményt, lehetőséget teremt az elmélyült tanulás biztosítására; gondot fordít az általános műveltség magasabb szintre való emelésére; előmozdítja a növendékek kapcsolatát a gyakorlati élettel. 7
8 A XIII. század közepétől a párizsi és más egyetemek mellett alakultak először kollégiumok, ahol a szegény tanulók ingyen, a többiek fizetés ellenében lakást és ellátást kaptak, majd tanulmányi vezetésben részesültek. Magyarország sajátos településszerkezete és iskolái miatt már a században jelentős bentlakásos intézmények alakultak ki egy-egy város iskolacentrumában. Munkamódszerükben, pedagógiai kultúrájukban, tudás- és értékközvetítésükben a társadalmi haladást szolgálták. Magyarországon évszázadokon át meghatározó szerepük volt a kollégium típusú iskoláknak. A régi szótárakban "céh", "tanulótársaság" jelentéssel szereplő fogalom Csiky Lajos ( ) definíciója szerint olyan intézményt jelöl, melynek diákjai "szabad lakást és élelmezést találnak, akiknek testülete, egyesülete megfelelő felügyelet alatt csaknem zárdai életet él." A protestáns és katolikus bentlakásos iskolák, a francia mintára szerveződött tehetséggondozó kollégiumi központok, az Eötvös Kollégium, a századfordulón alapított állami bentlakásos intézmények, majd a népi kollégiumok teljesítették azt a történelmi küldetést és társadalmi funkciót, hogy biztosították a tudás birtokbavételét a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkezett fiataloknak. Kollégium a neve a magyarországi protestánsoknak elemi, közép- és főiskolai (legtöbbször teológiai, bölcseleti, esetenként jogi) tagozattal rendelkező, főként a XVI-XVII. században alakult iskolatípusának. A református egyház kollégiumai közül a debreceni, nagyváradi, sárospataki, pápai, gyulafehérvári, később nagyenyedi emelkedett ki. Gróf Zichy János kultuszminiszter 1911 májusában parlamenti interpellációjában a kollégiumok és az internátusok mellé állt. A századfordulón kialakult kollégiumokról szóló vita az intézményhálózat bővítéséről szólt. A miniszter ugyanis kijelentette, hogy nagy gondot akar fordítani a jövőben a fennálló internátusok fejlesztésére és esetleg új középiskolai internátusok létesítésére, mert rendkívül nagyfontosságúnak tartja azt a környezetet, amelyben a gyermek él, és megnyugtató a szülőknek, hogy a gyermeküket jó kezekben tudják, mert egyébként igen nagy gondot jelent a gyermekeket vidékről a városba küldeni. A huszadik század egyik legsikeresebb pedagógiai kísérlete a magyar népi kollégiumi mozgalom. Ez a mozgalom sajátosan magyar eredetű volt. A népi kollégiumok gondolata a XX. századi Magyarország népi íróitól származik, olyanoktól, mint Móricz Zsigmond, Németh László, Veres Péter, Erdei Ferenc, Kovács Imre és mások. A bentlakásos internátus létesítésével meg akarták teremteni a tanulás, az értelmiségivé válás esélyét a szegény sorsú, többnyire paraszti származású gyerekeknek. Az első népi kollégium 1939-ben alakult meg, Bolyai Kollégium néven (1942-től Györffy Kollégium a néprajzkutató Györffy István után). 8
9 A háborút követően két népi kollégium működött: az újjáalakult Györffy Kollégium és a történészhallgatókat tömörítő Petőfi Sándor Kollégium. Ezek alapították 1946 júliusában a NÉKOSZ-t (Népi Kollégiumok Országos Szövetsége). A népi kollégiumi mozgalom a es évek elején indult, és rövid virágzás után az évtized végére be is fejeződött, azaz beszüntette a Rákosi-korszak. A hatása máig is érezhető, hiszen rengeteg kiváló ember került ki az egykori kollégisták közül. Debrecen kollégiumai Debrecen hosszú múltra visszatekintve jentős kollégiumi hagyományokkal rendelkező város. Dokumentálhatóan 1538-tól működik a Debreceni Református Kollégium, amelyet a szegények iskolájának is neveztek, mert tudatosan hívogatta falai közé a legszegényebb szülők gyermekeit is. Taníttatásuk költségeit a város polgárainak és más, tehetős támogatóknak az adományai mellett saját munkájukkal fedezték. Hajdú-Bihar megyében a 2011/2012-es tanévben 26 kollégium működik. A legtöbb kollégium (15) Debrecen Megyei Jogú Városban található. Debreceni kollégiumok többségét, nyolc intézményt DMJV Önkormányzata tartja fenn. A korábbi időszakhoz képest az önkormányzati fenntartású kollégiumok száma öttel csökkent: négy intézmény (Váci Mihály Középiskolai Kollégium, Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola Kollégiuma, Hatvani István Középiskolai Kollégium, Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium) jogutódlással megszűnt: az előbbi kettő jogutódja a Gulyás Pál Középiskolai Kollégium, utóbbi kettő jogutódja a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium lett. A Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Középiskola Kollégiuma a Debreceni Egyetem fenntartásába került. A fennmaradt kollégiumi hálózat a fenntartó debreceni önkormányzat elsődleges céljának megfelelően biztosította és biztosítja az önkormányzati fenntartású középiskolákba járó tanulók kollégiumi ellátását, a rendszerben minden kollégiumot igénylő tanuló talált magának férőhelyet. A különböző alapítványi fenntartású középiskolák tanulói számára a városi fenntartású kollégiumok csak az esetlegesen meglévő szabad kapacitás terhére tudnak férőhelyet biztosítani. Négy kollégiumot tartanak fenn a városban a különböző egyházak, hármat a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat működtet. Debrecen Megyei Jogú Város történelmi hagyományaihoz, térségi szerepvállalásához méltó, a továbbtanulni szándékozó vidéki településeken élő gyermekek igényei reális mértékben 9
10 kielégítő kollégiumi hálózatra hosszú távon szükség lesz. Hasonló a helyzet a Hajdú-Bihar megye Debrecen területén kívül működő kollégiumok esetében is. A kollégiumok az általuk végzett magas szintű nevelő-oktató munkával, hozzáadott pedagógiai értékkel a társadalmi mobilitás elősegítésében, az esélyteremtésben kijelölt szerepüket eredményesen töltik be, emellett demográfiai értelemben forrást biztosítanak a helyi középfokú oktatási rendszer magas szintű és megtartott volumenű továbbműködéséhez. E szerepkörük eredményes betöltéséhez szükség van azon források folyamatos biztosítására, amelyek egyaránt biztosítják a tanulókra vonzást gyakorló, színvonalas elhelyezési körülményeket és társadalmi okokból folyamatosan növekvő feladatok megoldását. A jövőben egyes intézmények működése szempontjából alapvetően meghatározó lesz a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozás hatékony módszereinek megvalósítása. Debrecen Megyei Jogú Városban a Gulyás Pál Középiskolai Kollégium vesz részt az Arany János Tehetséggondozó programban, segítve a hátrányos helyzetű, tehetséges taénulók nevelését, oktatását. A Deák Ferenc Középiskolai Kollégium a Magyar Géniusz Programban Kiváló Tehetségpontként valósítja meg tehetségsegítő programját. A Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Az intézmény és jogelődjei évtizedek óta biztosítanak kollégiumi ellátást középiskolás tanulóknak ben Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése kollégiumunkat újból önálló intézménnyé nyilvánította Péchy Mihály Középiskolai Kollégium néven őszén intézményünk tanulmányi épülete a Római Katolikus Egyház tulajdonába került. Kollégiumunk a megmaradt épületrészben folytathatta tovább munkáját. Az egyházi visszaigénylés az eredetileg 320 férőhelyet re csökkentette. Intézményünk nevelőtestülete és vezetése kezdeményezésére 1994 őszén a kollégium elnevezése Deák Ferenc Középiskolai Kollégiumra változott. Eredményként könyvelhetjük el, hogy az egyházi visszaigénylés miatt az intézmény léte nem kérdőjeleződött meg. Fokozatosan kialakításra kerültek azok az elengedhetetlen tárgyi feltételek, amelyek a folyamatos működést biztosították. Ezen túlmenően javultak az elhelyezés és munkavégzés körülményei, valamint megkezdődött egy tartalmi, szakmai programalkotás és annak következetes megvalósítása. Az e téren elért eredményeink alapján Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése az intézményt 1998 januárjában Szakkollégiummá nyilvánította, ezzel is deklarálva munkánk során elért eredményeket. 10
11 Bár 2004 tavaszán szakkollégiumi elnevezés újból kikerült intézményünk nevéből, belső szakkollégiumi rendszerünket azóta is tovább működtetjük. 2007/2008-as tanévtől kollégiumunk koedukált lett, megteremtettük középiskolás lányok kollégiumi elhelyezésének feltételrendszerét is. Folyamatosan, az újonnan belépő kihívásokra választ adó módon fejlesztjük tovább szakmai tevékenységünket, sok területen országos szinten is úttörő munkát végzünk, ugyanakkor mindig is szem előtt tartottuk azt, hogy minden megújulás sikerének alapja és záloga az intézményünk tradícióit és hagyományait megőrző az azokra szervesen építkező szakmai tevékenység. Intézményünk magas színvonalú tehetséggondozó szakmai munkáját a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által felkért Akkreditációs Bizottság a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Akkreditált Kiváló Tehetségpontja cím adományozásával ismerte el június 2-án. Tehetségpontunk szakmailag hiteles és kompetens tagjává vált a Tehetségpontok országos hálózatának augusztus 1-től kollégiumunk tagintézménye lett beolvadással a megszűnt Móricz Zsigmond Középiskolai Kollégium Újkerti Tagintézménye. Az intézményben 252 középiskolás tanuló elhelyezésére van lehetőség. Tagintézményünkben 112 főt tudunk elhelyezni. Kihasználtsági-mutatónk évek óta 100% körül mozog. Debrecen 18 középiskolájából vannak tanulóink évfolyamig. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottak száma igazgatóval és helyettessel együtt 12 fő, akik valamennyien szakirányú egyetemi végzettséggel, a törvényi előírásoknak megfelelő szakképesítéssel rendelkeznek. A testület szakos összetétele jól szolgálja kiemelt feladatunkat, a tehetséggondozást, de a mindennapi felzárkóztatás színvonalát is garantálja. Az intézmény stratégiai céljai: A tartalmi pedagógiai tevékenység fejlesztése, új elemek beemelése és meghatározóvá tétele az intézményi tevékenységbe. Kiemelt feladatunk a tehetséggondozás intenzív formáinak kiteljesítése a kollégiumi fakultációs rendszer működtetésével. Belső szakkollégiumi rendszer működtetése. A szakmai munka minőségi színvonalának biztosítása intenzív humánerőforrás fejlesztéssel. 11
12 A nevelést, oktatást szolgáló eszközrendszer fejlesztése, teljes megújítása. Az elhelyezés körülményeinek jelentős mértékű javítása. Az épület, az infrastruktúra fejlesztése. Az intézmény külső kapcsolatainak új elemekkel történő gazdagítása, a meglévő kapcsolatok tartalmasabbá tétele. Kiemelkedő tantárgyi tehetséggondozással felsőfokú felvételi mutatók szinten tartása, lehetőség szerinti további javítása. Cél: gimnazisták 85 %, szakközépiskolások 75 %. Kollégiumi keretekben a fakultációs rendszer működtetésével a tanulók képességeinek megfelelő tanulmányi átlag elérése, intenzív felzárkóztatással a bukások 5 % alatt tartása. A fenti kiemelkedő eredmények eléréséhez szükséges tárgyi feltételrendszer folyamatos megújítása. A megvalósítás alapelvei: Nevelési alapelvek: - Komplexitás elve - Egyenrangúság elve - Tapasztalatszerzés elve - Következetesség elve - Motiváció elve - Koncentráció elve Didaktikai alapelvek: - Rendszeresség és fokozatosság elve - Tudatosság és szakszerűség elve - Életkori sajátosságok figyelembevételének elve - Személyes tapasztalatszerzés és tanulói öntevékenység elve - Azonos életkorú gyermekek különbözőségének elve - Konkrétumok és absztrakciók egységének elve A Közoktatási törvényből és az Alapprogramból fakadó érvényesítendő alapelvek: - Felelősség - Erkölcsösség, lelkiismereti és vallási szabadság - Szakmai önállóság - Vallási-világnézeti semlegesség - Hátrányos megkülönböztetés tilalma 12
13 - A gyermek mindenek felett álló érdeke - Az alapvető emberi és szabadságjogok, és gyermeki jogok érvényesítése - Demokratikus, humanista, nemzeti és európai nevelési elvek alkalmazása - A tanulók iránti felelősség, bizalom, szeretet, tapintat - Intellektuális igényesség, kulturált stílus a pedagógus tevékenységében - Az alapvető erkölcsi normák betartása - Az egyéni és életkori sajátosságok figyelembevétele, differenciált foglalkoztatás - A nemzeti, etnikai kisebbségi azonosságtudat tiszteletben tartása és fejlesztése - A tanulók öntevékenységére, önszerveződésére építő tevékenység, a partnerekkel való konstruktív együttműködés. Ezen alapelveket érvényre kell juttatni az intézményi tevékenységrendszer egészében, különösen a kötelező, és a választható kollégiumi foglalkozások során. A megfogalmazott célok és alapelvek az eddigi tevékenység során is jó hatékonysággal kerültek megvalósításra. Elérendő cél a folyamatok kiteljesítése, aktualizálása, az új kihívásokra történő rugalmas reagálás. A kollégisták tanulmányi előmenetelét, szorgalmát, a tanulócsoportok tanulmányi eredményeit havonta értékeljük. Félévkor és évvégén a tanulók tevékenységének értékelése az alábbi szempontok figyelembevételével, pontrendszer alkalmazásával történik: - magatartás - szorgalom - fakultációkon való részvétel - tanulmányi munka, tanulmányi versenyeken való részvétel és eredményesség, - sport és közösségi tevékenység - sport és tanulmányi versenyeken való részvétel, esetleges kiemelkedő helyezés - közösségi rendezvények szervezése, lebonyolítása. Az értékelést az alkalmazott pontrendszer alapján úgy végezzük, hogy a tanuló magatartása, fakultációkon való részvétele és tevékenysége, valamint tanulmányi munkája kapja a legnagyobb szerepet, ugyanakkor a közösségi tevékenység és a sport terén végzett munka is elismerésre kerül. Ezen túlmenően figyelembe vesszük a nevelőtanári, ügyeletes tanári, igazgatói - nevelői intézkedéseket és dicséreteket is. A pontrendszer alapján az értékelést félévkor és évvégén végezzük el, erről tájékoztatjuk a szülőt is. Értékelő rendszerünk szolgál a kollégiumi felvételek elbírálásának alapjául. 13
14 A kollégiumi élet megszervezése Általános alapelvek Kollégiumunk biztosítja a tanulók optimális testi-lelki fejlődésének feltételeit, beleértve a rendszeres étkezést, a tisztálkodást, az előírásoknak megfelelő egészségügyi ellátást. A tanulók életrendje, mindennapi tevékenységeik rendszere az intézmény házirendjében, napirendjében, Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzítettek alapján úgy van megszervezve, hogy egyaránt szolgálja a tanulók életkori sajátosságainak, testi, szellemi fejlődésük követelményeinek, az iskola és a szülő elvárásainak érvényesülését. Ugyanakkor kiemelten szolgálja azt az elsődleges célunkat, ami a diákok minél jobb tanulmányi előmenetelének biztosítása, egyetemi, főiskolai továbbtanulásuk megalapozása, a tehetséggondozás és felzárkóztatás korszerű pedagógiai eszközrendszerével. A kollégiumi élet rendjének kialakításakor törekedtünk és folyamatosan törekszünk a diákönkormányzatiság gyakorlati érvényesítésére, a spontán egyéni kezdeményezések számára is igyekszünk teret biztosítani. Fontos, hogy a tanulók otthonosan érezzék magukat az intézményben. Ugyanakkor a reánk háruló felelősségből fakadóan a konszenzusosan normatív rend és fegyelem betartatásával biztosítjuk a tanuló mindennapi iskolai felkészüléséhez, tehetségük fejlesztéséhez, felzárkóztatásukhoz szükséges körülményeket. Az intézmény szellemisége, a nevelők támogató, segítő munkája, a tanulók egymáshoz fűződő barátságos viszonya biztosítja, az eredményes tanuláshoz szükséges nyugodt, és kiegyensúlyozott légkört. Jelentős mértékű anyagi támogatással segítjük azokat a kollégistákat, akik jó tanulmányi eredményükkel, magatartásukkal, szociális helyzetükkel erre méltóvá válnak. Biztosítjuk a tanulók rendszeres hazalátogatását, de lehetőség van a hétvégi bennmaradásra is. A tanulók intézményből való távozása, visszaérkezése a napi rendszeres kimenőn túlmenően nevelői engedélyhez kötött és dokumentált. A kötelező foglalkozások alóli felmentés tanulmányi eredménytől függő, vagy eseti engedélyhez kötött. Fontos, hogy este 22 óra és reggel 6 óra között minden tanulónk nyugalma biztosított legyen, az éjszakai tanulást a tanulószobákban 23 óráig engedélyezzük. Naponta kétszer ellenőrizzük a hálószobák rendjét, a tapasztalatokat dokumentáljuk. Következetes pedagógiai munkával szoktatjuk növendékeinket a környezetükkel szembeni igényességre, az értékek megőrzésére, társaik tiszteletére. Fontos számunkra, hogy kollégistáinkban kialakuljon és egy életre szólóan működjön a Deákosidentitás és szolidaritás. 14
15 A tanulócsoportok szervezésének alapelvei Kollégiumunkban 10 kollégiumi tanulócsoport működik, átlaglétszámuk 25,2 fő. A tagintézményben 4 kollégiumi tanulócsoport működik, átlaglétszám: 28 fő. A csoportokat egy-egy csoportvezető tanár irányítja. Elsősorban azonos iskolába, iskolatípusba, osztályba járó tanulók kerülnek egy csoportba. A tanulócsoportokon belül meghatározó jelentőséggel bírnak, mint informális elemek, a szobaközösségek. Ezek kialakításánál egyrészt a tanulócsoportok szervezésénél érvényesített elvek, illetve a tanulók egyéni kérései, személyek kötődései, baráti kapcsolatok is szerepet játszanak. Törekszünk mind a tanulócsoportok és a csoportvezetők, mind a szobaközösségek állandóságára. A kollégiumi foglalkozások foglalkozási csoportokban, vagy egyénileg szervezhetők meg. Az egyéni érdeklődés, értékválasztás határozza meg a fakultációs csoportok kialakítását. Itt lehetőség kínálkozik arra, hogy a tanulók a hozzájuk legközelebb álló értékeket képviselő nevelő köré csoportosuljanak. Ugyancsak az egyéni érdeklődés vezérli a szabadidős foglalkozások csoport - szerveződését is. A kollégium közössége tehát a fentiekből következően a formális és az egyéni közösségválasztás szerves hálózata. A nevelőknek pontosan ismerniük kell az egyes tanulók helyét a társas mezőben és a szociometria technikáival, a centrális és marginális helyzetnek megfelelően kell a tanulókhoz közelíteniük. A kollégiumi foglalkozások szervezésének alapelvei A kollégium a nevelési folyamat során a tanulói tevékenységeket kollégiumi programok, csoportos és egyéni foglalkozások keretében szervezi. Külön figyelmet fordít a nemzeti és etnikai sajátosságokra, és a sajátos nevelési igényű tanulók egyéni szükségleteire. A kollégium a foglalkozások formáját és tartalmát úgy határozza meg, hogy azok hozzájáruljanak a tanulók erkölcsi gyarapodásához, személyiségük gazdagodásához, kompetenciáik fejlesztéséhez, a közösség fejlődéséhez. Törvényi kötelezettségünkből fakadóan a tanulók részére felzárkóztató, tehetség kibontakoztató, speciális ismereteket nyújtó felkészítő foglalkozásokat, továbbá a szabadidő eltöltését szolgáló és egyéni törődést biztosító foglalkozásokat szervezünk. A kollégiumi felkészítő foglalkozások száma nem lehet kevesebb kollégiumi csoportonként heti 14 óránál, a többi kollégiumi foglalkozás ideje heti 10 óránál. Általános pedagógiai alapelveink és célkitűzéseink megvalósításának színterei a kollégiumi foglalkozások. 15
16 Ezek a következők: Szilenciumi foglalkozások A szilenciumi foglalkozások alapvető feladata, hogy pedagógiailag ellenőrzötten lehetőséget teremtsenek a mindennapos iskolai felkészüléshez, biztosítsák a tanulók képességei szerinti tanulmányi előmenetelét, szükség szerint a felzárkóztatást. A szilenciumi foglalkozáson kötelezően részt kell vennie minden elsős tanulónak a tanév első félévében és minden kollégistának, akinek a legutolsó félévi illetve év végi átlageredménye 4,0 alatti vagy e fölött van ugyan, de csoportvezetője a havi értékelés alapján szükségesnek látta, hogy felügyelet mellett tanuljon. A szilenciumi foglalkozások időtartama 3 x 45 perc, 5 illetve 10 perces szünettel. A szilenciumi csoportokat az azonos iskolatípusba és osztályba járókból szervezzük úgy, hogy létszámuk közel azonos legyen. Átlaglétszámuk 26 fő. Csoportfoglalkozások A csoportfoglalkozások A kollégiumi nevelés országos alapprogramjában meghatározott tematikus rend és óraszám alapján megszervezett foglalkozások. A kollégium tanulóit tanulócsoportba szervezzük. A csoportok kialakításánál alapelvünk, hogy lehetőség szerint azonos iskola illetve iskola típus azonos évfolyamába tartozó diákjai alkossák. Minden csoport élén egy csoportvezető tanár áll, aki köteles heti rendszerességgel ugyanabban az időben egy órás csoportfoglalkozást tartani. Ennek keretében elsősorban a csoport életével kapcsolatos feladatok, tevékenységek megbeszélése, értékelése történik, de a következő témákat is fel kell dolgozni: - Tanulás - Énkép, önismeret, pályaorientáció - Európai azonosságtudat, egyetemes kultúra - Környezettudatosság - Testi-lelki egészség - Felkészülés a felnőtt-lét szerepeire. Aktív állampolgárságra, demokráciára nevelés, Gazdasági nevelés - Hon- és népismeret. Fakultációs foglalkozások A tehetséggondozást szem előtt tartó, hatékony és megalapozott nevelőmunka két aspektusból is feltételezi a tanulók differenciált foglalkoztatását. Egyrészt egyéni érdeklődés és életcélok 16
17 által meghatározottan, másrészt egyéni képességek figyelembevételével a felzárkóztatás és a tehetséggondozás igényei szerint. Az iskolai oktatást kiegészítő különórák a tanulók számára jelentős költséggel járnak, emiatt nem mindenki tudja igénybe venni, másrészt fizikailag, pszichikailag megterhelő és egyes esetekben kétes értékűek. A mindennapos iskolai felkészüléssel párhuzamosan a fakultációk megteremtik a felzárkóztatás és tehetséggondozás intenzív formáit, egyben új dimenziókat nyitnak a kollégiumi nevelő-tanuló kapcsolatrendszerben. Humán (alaptantárgyai: magyar nyelv és irodalom, történelem, jog- és állampolgári ismeretek), nyelvi (alaptantárgyai: angol, német), természettudományi (alaptantárgyai: matematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, környezetés természetvédelem), informatikai és sakk fakultációk működnek az intézményben. A fakultációk választható kötelező foglalkozások. A fakultációkra való jelentkezés a tanév megkezdése előtt a szülő és a tanuló együttes nyilatkozatával írásban történik. A fakultációváltást ugyancsak kérelemre engedélyezzük. Egyéni foglalkozások Az egyéni foglalkozások lehetnek felzárkóztató, tehetség-kibontakoztató, speciális ismerteket adó, felkészítő egyéni foglalkozások, illetve a tanulókkal való törődést és gondoskodást biztosító egyéni foglalkozások. Az egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások keretében egyrészt lehetőség nyílik az egyén vagy egy kisebb csoport, szobaközösség mindennapos problémáinak megbeszélésére, a nevelő - tanulói viszony személyes, interperszonális aktualizálására, kötetlen beszélgetésekre. Ezen foglalkozások lehetőséget teremtenek a tanulói személyiségjegyek feltárására, azok intenzív továbbfejlesztésére. Tisztában kell lennünk minden tanuló családi, szociális hátterével, problémáival, vágyaival. Így ismerkedhetünk meg a világról alkotott képével, szokásaival, de fontos terepe az egyéni foglalkozás a tanulás tanításának is. Az egyéni foglalkozás célozhatja az egyes tantárgyakból történő felzárkóztatást, vagy tehetséggondozást is. A tanulóval való közvetlen kapcsolat kialakításában a nevelőknek felelősségteljes, kezdeményező szerepet kell vállalni. A kollégiumi élet szervezésével összefüggő foglalkozások Ezek a csoportos foglalkozások a kollégiumi élet - és tevékenységrendszer azon elemeihez kötődnek, amelyek az iskolai órákon, illetve a kötelező foglalkozásokon kívül esnek, a tanulók pedagógiai felügyeletével, testi egészségük megőrzésével, erkölcsi védelmével, az intézményi Házirend és Napirend betartatásával, az önkiszolgáló rendszer működtetésével 17
18 kapcsolatosak. Ezen tevékenységrendszerben is lehetőség van a tanulók személyiségének alakítására, fejlesztésére, elsősorban a tanuló környezete rendjének, fegyelmezettségüknek, étkezési kultúrájuknak, munkához, tanuláshoz való viszonyuknak ellenőrzésére, fejlesztésére. Ezen foglalkozások során valósul meg egy-egy kollégiumi szervezeti egység folyamatos működésének irányítása, az intézmény biztonságos működtetése, a folyamatos pedagógiai felügyelet. A kollégiumi szabadidős foglalkozások A szabadidős tevékenység nem célozhatja csak a rekreációt - bár ezt is szolgálnia kell - hanem a személyiségfejlesztés részeként kapcsolódik a felzárkóztatáshoz, illetve a tehetséggondozáshoz. Amennyiben a szabadidős tevékenység kellően szolgálja a tanulók személyiségének fejlesztését, a kollégiumi lét nem marad a lakóhely távolságából fakadó szükséges rossz, hanem előnyt jelentő, intellektuális többletet nyújtó lehetőséggé válik. Kollégiumunk az éves tanulói foglalkozási terv elkészítéséhez felméri, hogy hány tanuló és milyen szabadon választható foglalkozáson kíván részt venni. a. A szabadidős tevékenységek főbb területei az intézményben: - zeneklub - videoklub - színház - könyvtár - mentálhigiénés programok - számítógépes programok - előadások - szakkörök - önképzés - sport (labdarúgás, kosárlabda, kézilabda, asztalitenisz, testépítés, fitnesz, sakk, úszás) és játék A tevékenységek szintjei: - egyéni, kiscsoportos - tanulócsoport szintű - kollégiumi szintű - külső intézmény által szervezett b. Hagyományaink - megemlékezéseink nemzeti ünnepeinkről, jeles napokról - elsős avató 18
19 - fenyőfaállítás - karácsonyi vásár, teaház, - farsang - kollégiumi egészségnevelési napok - főzőverseny - Deák-napok - sportolóink, kiváló tanulóink köszöntése - kollégiumi ballagás - Deák- emléklap átadása kiváló kollégisták számára - Deák kollégiumos pólók tanulói megrendelése (önkéntes) A kollégium múltja jogelődjei által meglehetősen szép, ápolásra méltó hagyományrendszert örökített a jelenkori generációra. Hagyományrendszerünk továbbfejlesztése nem annak kiszélesítésében, hanem értékeink megbecsülésében, tudatosításában, és elmélyítésében kell, hogy megtörténjen. A kollégiumi tehetséggondozás Intézményünket a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége én Tehetségpontként regisztrálta, amellyel a másfél évtizede folyó, elsősorban az intézményi fakultációs foglalkozások keretében megvalósuló tanulói tehetséggondozás érdekében kifejtett munkánkat is elismerték. (Kollégiumunkban 1 fő tehetségfejlesztő szakértő pedagógus szakvizsgával rendelkező pedagógus és további 1 fő, a tehetség témában 40 órás akkreditált továbbképzést végzett pedagógus látja el az egyes tehetségterületek feladatainak koordinálását és irányítását, a nevelőtestület tagjainak közreműködésével.) Két kiemelt stratégiai területen, a közismereti tárgyak, illetve a sport területén igyekszünk szakmailag korrekt tehetségazonosító, tehetséggondozó, és tehetség-tanácsadó tevékenységet végezni. Intézményünk magas színvonalú tehetséggondozó szakmai munkáját a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által felkért Akkreditációs Bizottság a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Akkreditált Kiváló Tehetségpontja cím adományozásával ismerte el június 2-án. Tehetségpontunk szakmailag hiteles és kompetens tagjává vált a Tehetségpontok országos hálózatának. Mindenki tehetséges valamiben. - vallja Csermely Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke. A kollégiumunkban zajló tehetségfejlesztés komplex program alapján valósul meg, melynek 19
20 elemei a következők: A tehetséges gyermekek erős oldalának fejlesztése. (A képességek valamely területén (pl. matematika, angol, sakk, sport, művészetek) biztosítják az intenzív, gyors elmélyülést és előrehaladást.) Egy adott tehetséges gyermek (tehetséggel összefüggő) gyenge oldalainak kiegyenlítése. (A tehetséggel összefüggő gyenge oldalon hiányosságot kell értenünk, melyek a tehetség fejlődését megnehezítik, vagy éppenséggel megakadályozzák pszichológiai bázisú program.) Megelőzés és légkörjavítás. (Célja a tehetségesek szociális kapcsolatainak fejlesztése, a motiváció, az önbizalom erősítése.) Olyan területek támogatása, amelyek kiegészítik a direkt tehetséggondozást. Intézményünk, mint akkreditált kiváló Tehetségpont a jövőben egy működő rendszer részeként, de az általunk kidolgozott alapokon nyugvó gyakorlat továbbfejlesztésével kívánja megvalósítani a tehetségfejlesztéssel kapcsolatos feladatait. Ehhez nagymértékű szakmai segítséget nyújt számunkra a Magyar Géniusz Tehetségprogram rendszere. 20
21 Felhasznált irodalom: évi LXXIX. törvény a közoktatásról 46/2001. (XII. 22.) OM rendelet a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kiadásáról A Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Minőségirányítási Programja A Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Pedagógiai Programja A Magyar Köztársaság Alkotmánya Debreceni Református Kollégium - honlap 21
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata
Főig: 260-01/2008. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kitüntetési Szabályzata Budapest 2008 1 I. Általános elvek A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban (továbbiakban: FSZEK) az állami, fővárosi, intézményi kitüntetésekre,
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Központ Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola közzétételi lista a 9/0. (VIII. 8.) Korm. rendelet alapján:. Felvételi lehetőség az intézménybe: A fejlesztő
J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.
J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege
Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2. számú melléklet (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete
Helyi tanterv az alapfokú
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Helyi tanterv az alapfokú
Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.
Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. július hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. július hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Az intézményi alapító okiratok módosítása a szakfeladat számok módosítása, illetve
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)
PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011
Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban
Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott
Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012 (VIII.28.) Korm.rendelet 23 alapján 2230 Gyömrő, Üllői út 26. Tel/fax: 06-29-332-983 e-mail: gyomro@axelero.hu Honlap: www.telekikastely.hu OM azonosító: 038549
Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380
Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve
tartalmi szabályozók eredményesebb
Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:
2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása
Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás
24. cikk Oktatás Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás Magyarország Alkotmánya Az Alkotmány 67. paragrafusának 1. és 2. bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a
A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, 2013. január 28.
A Baptista Teológiai Akadémia Alapító Okirata Kelt: Budapesten, 2013. január 28. A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa a Baptista Teológiai Akadémia, mint egyházi alapítású főiskola alapító
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága eltérő attitűdöket mutat. A hallgatók négyötöde (80%) gyakori látogatója az előadásoknak, szemináriumoknak.
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft.
AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN INNOVATÍV MINŐSÉGFEJLESZTÉSI ESZKÖZÖK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN (1.) EFQM Szakképzési Modell adaptáció 1995-1999 COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016 / 2017. tanév OM azonosító 031 966 Iskolánk a nemzeti köznevelési törvényben előírt létszámok alapján alakítja ki az osztálylétszámokat, tanulócsoportokat. Az iskola felvételi
Árpád Fejedelem Általános Iskola. Alapító Okirata
Árpád Fejedelem Általános Iskola Alapító Okirata Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete - mint fenntartó- a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1800-as években Felsővárosi Római Katolikus Elemi
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idő Első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő)
118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás
BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.
ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére
Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE
BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. ÉVI MUNKATERVE 2012. FEBRUÁR 23. (csütörtök) 15:00 1. Javaslat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat intézményei és a
Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő
Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke
Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:
Avastetői Általános, Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM: 028985. PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék
Avastetői Általános, Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM: 028985 PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. Iskolánkról... Hiba! A könyvjelző nem
152/1. H a t á r o z a t
11. Alapító okiratok módosítása Előterjesztő: Várospolitikai Alpolgármester 152/1 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítvány az előterjesztéshez nem érkezett. Szavazásra bocsátja a Heller
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
KAPUVÁRI KÉZ-MŰ ÉS SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Kapuvár, 2012. május 12.
KAPUVÁRI KÉZ-MŰ ÉS SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Kapuvár, 2012. május 12. A társaság célja Kapuvár város és környéke csökkent munkaképességű
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT. Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL
Fejlesztı neve: LÉNÁRT ANETT Tanóra / modul címe: CÉGES REKLÁMBANNER KÉSZÍTÉSE PROJEKTMÓDSZERREL 1. Az óra tartalma A tanulási téma bemutatása; A téma és a módszer összekapcsolásának indoklása: Az órán
Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l
i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.
Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév
Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát
2011. évi közhasznúsági jelentése
KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2011. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES JEGYZŐKÖNYV TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK ZÁRÓTANÍTÁSÁHOZ
JEGYZŐKÖNYV TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK ZÁRÓTANÍTÁSÁHOZ A hallgató neve: Neptun kódja műveltségterülete... A zárótanítás időpontja:.. helye:.... Tantárgy:... téma:.... A téma előzménye:.... A zárótanítás értékelése
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Vezetési módszerek, vezetési stílus 77. lecke A VEZETÉS
SZAKMAI GYAKORLAT Nappali tagozatos hallgatóknak 2016.03.23 SZEDMÁKNÉ DR. LAJTAI VIRÁG
SZAKMAI GYAKORLAT Nappali tagozatos hallgatóknak 2016.03.23 SZEDMÁKNÉ DR. LAJTAI VIRÁG MI A SZAKMAI GYAKORLAT? Nftv: szakmai gyakorlat: felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, külső gyakorlóhelyen
1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA
ÉVES ELLENŐRZÉSI JELENTÉS 3. sz. melléklet A NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY 2007. ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A 193/2003. (XI. 26.) KORMÁNYRENDELET 31. ALAPJÁN 1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi
Beszámoló: a kompetenciamérés eredményének javítását célzó intézkedési tervben foglaltak megvalósításáról. Őcsény, 2015. november 20.
Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola székhelye: 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Tel: 74/496-782 e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu Ikt.sz.: /2015. OM: 036345 Ügyintéző: Ősze Józsefné Ügyintézés
Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-16) DÖNTÉSI LISTA
1. NTP-SZKOLL-16-0001 PTE TTK Szentágothai Protestáns Magyarország Baranya Pécs Green UP! (Zöld PTE) 2 800 000 2. NTP-SZKOLL-16-0003 Robottechnikai Tehetséggondozás és szakmai közösségépítés az OE ROSZ-ban
A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati
A L A P Í T Ó O K I R A T
Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl
J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2010. május 5. napján tartott nyílt ülésérıl Jelen vannak: dr. Ványai Éva, a Bizottság elnöke, képviselı
Referenciaintézmények feladatai. Kovács Ibolya Foglalkoztatási és Szociális Hivatal kovacsibolya@lab.hu
Referenciaintézmények feladatai Kovács Ibolya Foglalkoztatási és Szociális Hivatal kovacsibolya@lab.hu Szakmai célok Az állami feladatellátásba került szolgáltatások finanszírozásához kapcsolódó feladatellátáshoz
J a v a s l a t. - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására
Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási helye születési dátum (év, hó, nap): Apja neve:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
A kistérségi koordinátorok roma integrációs feladatai Észak-magyarországi régió
A kistérségi koordinátorok roma integrációs feladatai Észak-magyarországi régió Csonka Renáta roma integrációs koordinátor Budapest, 2010. szeptember 15. Az Észak-magyarországi régió Kistérségi koordinátorok
JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzıi
JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2007. február 6-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi
Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)
Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév
K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév 1 1. versenykiírás A K&H Bank versenyfelhívása felsőoktatásban állami finanszírozásban vagy önköltséges formában kommunikációt (beleértve a marketingkommunikációt
Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek
Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek dr. Jagicza Ágnes, HR és szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettes, Invitel Zrt. 2014. március 20. Tartalom 2 A HR szerepe a 21. században
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL. 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak
A SZAKMAI GYAKORLAT RENDJE NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓKNÁL 1. Gazdálkodási és menedzsment szak, Kereskedelem és marketing szak 1.1. A szakmai gyakorlat célja: A tantervi előírásoknak megfelelően a nappali
Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr.
KÖZÉPISKOLA KIR-BEN SZEREPLŐ NEVE: SZEGEDI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA KOSSUTH ZSUZSANNA TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 201290 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Küzdeni kell, küzdeni kell a hatalom birtokában is, de nem
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia
A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta
Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 355-14/2012.XIII. Ügyintéző:
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.
kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
2012. Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás. Belső ellenőr Drávecz-Kovács Renáta
2012. Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Belső ellenőr Drávecz-Kovács Renáta Iktatószám: 4532-5-BÉ/2012. [ELLENŐRZÉSI JELENTÉS] Tanórán kívüli foglalkozások vizsgálata Ellenőrzés
Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21
Vezetőtárs értékelő kérdőív
Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve
KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
Neveléstudományi mesterszak az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán
Neveléstudományi mesterszak az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán 2015. január 30. Dr. Szabolcs Éva egyetemi tanár, szakfelelős Neveléstudományi Intézet nevelestudomany@ppk.elte.hu 120 kredit, 4 félév
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS
FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól
Közlemény a szociális szolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások 2016. évi befogadható kapacitásairól A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint: 58/A.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26-i rendes ülésére
3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26-i rendes ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok meghatározása
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)
Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM
TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM A tevékenység neve, címe: Anyanyelvi kultúra fejlesztése 4. osztályos tehetségígéreteknél
E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2006. február 13-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. február 13-i ülésére Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjai megállapításának szabályairól szóló rendelet
4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére
1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2012. április 26-i ülésére
Város Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 361-571 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Jegyzői Titkárság Az előterjesztést megtárgyalja:
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2010. december 9. napján tartandó rendkívüli
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 2 Ügyiratszám: 980-8 /2010. 70-12-1/2010. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete
A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén
A szakképzési rendszer átalakulása a szakképzési fejlesztések mentén Informatikai Oktatási Konferencia és Akadémia Nap (Budapest - 2015. február 21.) Katona Miklós főosztályvezető Képzésfejlesztési és
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET A JOGSZABÁLYBAN ELŐÍRT DOKUMENTUMOK NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS REND, A TÁJÉKOZTATÁS FORMÁJA, A TÁJÉKOZTATÁS
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet
I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére
Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.
Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz. Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján tartandó ülésére Tisztelt Képviselő-testület!