Grandpierre K. Endre. Aranykincsek hulltak a Hargitára

Átírás

1 Grandpierre K. Endre Aranykincsek hulltak a Hargitára Népszava

2 ISBN x Grandpierre K. Endre Az eredeti könyv oldaláról. 2

3 Háromezer éves mondák szólnak a szkíták eredetéről. Mondák, miknek homályos pontjai, talányai fölött valahogy átsiklott a kutató tekintet. Nem csoda hát, ha a szkíták eredete, kiléte, hovatartozása körül teljes a zűrzavar. Könyvtárnyi munkák halmazában a legkülönfélébb és legellentmondásosabb nézetek és vélekedések ütköznek S a szkíta rejtély tisztázódás helyett még csak sűrűsödik. Valamennyi kérdés felfejtésére itt természetesen nem vállalkozhatunk. Munkánk szűk keretei között főleg az eredetmondák vizsgálatára szorítkozunk. Hérodotosz nagy történeti műve (i. e. V. sz. ) két szkíta eredetmondát őrzött meg számunkra. Vegyük szemügyre dióhéjban az elsőt. Thargitaosz mondabeli szkíta őskirály három fiának uralkodása kezdetén aranykincsek hulltak az égből. Mikor a legidősebb fiú odafutott, hogy a kincseket felragadja, a kincsekből tűz csapott ki. Ugyanígy járt a közbülső fiú. A harmadik, a legkisebb fiú azonban baj nélkül felvehette az aranykincseket, s így, ennek révén, ő lett a szkíták királya. Magyar olvasóra úgy hat ez, akár egy tősgyökeres magyar népmesét hallana. Bocsátkozzunk a részletekbe, hogy tovább jussunk a megismerésben. 3

4 Hérodotosz első mondája 1. "Amint a szkíták maguk mondják, ők a legfiatalabbak az összes népek közül, s ez a hagyomány a következőképpen keletkezett: 2. Az első embert, 3. aki az akkor még néptelen tájon élt, 4. Thargitaosznak hívták. 5. Ennek a Thargitaosznak szüleiről pedig azt állítják - én ugyan nem hiszem, de ők így vallják -, hogy maga Zeusz és Borysthenes lettek volna. 6. Ilyen volna tehát T'hargitaosz származása. 7. Neki magának három fia született: Lipoxaisz, Arpoxaisz és Koloxaisz 8, Uralkodásuk alatt a hullottak le az égből, úgymint eke, monda szerint arany eszközök járom, bárd (harci szekerce) és ivócsésze 9. Mihelyt aztán a legidősebbik testvér ezt megfigyelte, 10. odasietett, hogy fölszedje, 11. ám közeledésére az arany tűzre lobbant, 12. s ezért ő visszahúzódott, 13. és a második fivér kísérelte meg ugyanazt, 14. ám hasonló eredménnyel. 15. Ők hát mindketten eldobták a lángoló aranyat. 16. Mire azonban a harmadik fivér, a legkisebb odaért, 17, a tűz már kialudt, 18. ő az aranyukat hazavitte. 19. Idősebb fivérei a történteket megfontolva, 20. az egész királyságot ifjabb testvérüknek adták át. 21. Lipoxaisztól származnak tehát a hagyomány szerint azok a szkiták, akiket az auchata törzs névvel illetnek; 22. a középső Arpaxaiasztól a katiarusok és traspisiek; 4

5 23. a legifjabbtól, a királytól pedig azok, akiket paralatáknak hívnak. 24. Valamennyiöknek közös neve a király neve után: szkolotusok; 25. a görögök azonban szkítáknak hívják őket, 26. Így beszélnek a szkíták a maguk származásáról, 27. s állításuk szerint az első királytól, Thargitaosztól, Dareiosnak az ő birodalmukba átkeléséig. 28. összesen ezer év telt el és nem több. 29. Azt a szent aranyat a királyok a leggondosabban őrzik, 30. s évenkint engesztelő nagy áldozatokkal járulnak hozzá. 31. Aki pedig a szent arany birtokában az ünnepen szabad ég alatt elaludt, 32. arról azt mondják a szkíták, hogy nem él egy esztendőnél tovább, 33. s épp ezért annyi földet adának neki, amennyit egy nap alatt lovon bejárhat. 34. Mivel a birodalmuk nagy kiterjedésű volt, 35. Koloxaisz három királyságra osztotta fel fiai között, 36. s az volt a legnagyobb, amelyben az aranyat őrzik. 37. Azt beszélik, hogy fentebb, északon, túl a benépesített földeken, a lehullott tollak özöne miatt sem továbblátni, sem továbbmenni nem lehet, mert a föld is, a levegő is tele van tollakkal, ezek zárják el a kilátást. 38. Így beszélnek a szkíták önmagukról és a rajtuk túl elterülő földekről." Észrevételek a hérodotoszi szöveghez: A) Hérodotosz a mondát élő szkíta szájhagyományból, néphagyományból merítette; ő maga többször is utal erre: "Amint a szkíták maguk mondják" (1); "Így beszélnek a szkíták a maguk származásáról" (26); "azt mondják a szkíták" (32); "azt beszélik" (37); "Így beszélnek a szkíták önmagukról" (38). 5

6 B) Thargitaosz, az őskirály isteni-félisteni eredetű, hiszen szülőapja maga a főisten (Zeusz), szülőanyja pedig egy földet megtermékenyítő folyam (Borysthenész). C) Rendkívüli jelentőségű körülmény, hogy Thargitaosz a szkíták földjén a legelső ember, következésképp ezt a földet az ő ivadékai népesítik be. D) Thargitaosznak három fia született (7) s három fia volt Koioxaisznak is, s háromfelé osztja királyságát (35). A hármas számnak illetve a három fiúnak ez az ismétlődése semmi esetre sem véletlen: az őshagyományok rendelikrendezik így a történéseket, miként ez magukból az eseményekből is kitetszik. A három fiú hagyományának - akárcsak néphiedelmeinkben már itt meghatározó a jelentősége. E) Alighanem tréfás vagy mesei motívum, amit Hérodotosz az északi földek sajátos világáról hallott, hogy a hullott tollak özöne lehetetlenné teszi itt az előrehaladást (37). Tréfás kedvű szkíták ugrathatták be ilymórion Hérodotoszt; s meglehet, hogy a tréfa vagy félreértés nyelvi alapokra épült: hiszen nyelvünkben a finom madártoll jelentéssel bíró pehelynek, pihének nevezzük a hulló hó szemcséit. Hérodotosz második szkíta eredetmondája Vegyük Hérodotosz másik eredetmondáját. Ennek külön érdekessége, hogy az ókori görög világ nagy történésze a görög szájhagyományt jegyezte le; nem csoda hát, ha a görög mítoszok egyik legnagyobb hérosza, a félisten Héraklész kerül a fordulatos, mitikus cselekmény élére. 1. "Herakles a Geryones marháinak elhajtása közben jutott az akkor puszta vidékre, amelyet most a szkíták laknak. 2. Geryones a tengeren túl, egy szigeten lakott, melyet a görögök Eytheiának hívnak, s amely Gadeiránál, Herakles oszlopain túl az Okeános mellett fekszik. 6

7 3. Az Okeánosról ugyan azt mondják, hogy a nap keltétől kiindulva az egész földet körülfolyja, tényleg azonban nem bizonyítják be. 4. Innen jutott volna Herakles a szkíták földjére, ahol 5. vihar és fagy lepte meg; ezért azután oroszlánbőrt húzott magára s elaludt, lovai pedig a kocsiból kifogva legelésztek, 6. s ekkor isteni végzésre eltűntek 7. Mikor Herakles fölébredt, keresésükre indult, az egész vidéket bejárta s végre az úgynevezett Hylaia földjére jutott; 8. itt azután egy barlangban egy különös alakot, asszony-kígyót talált, melynek felső teste az alfeléig asszony, alsó része pedig kígyó vala. 9. Láttára elcsodálkozott és megkérdezte, vajon nem látta-e lovait valahol kóborolni; 10. az azt felelte, hogy nála vannak, de nem adja előbb vissza, míg vele nem hál. 11. Herakles tehát vele hált ez árért. 12 Ő azonban halogatta a lovak visszaadását, mert annyi időt akart eltölteni Heraklessel, amennyit lehetséges; viszont Heraklas a lovakat akarta megkapni, hogy azután odábbálljon. 13. Végre visszaadta és így szólt: Ide tévedt lovaidat megmentettem, és a mentés díját meg is fizetted értük, mert három fiam van tőled. 14. Mondd meg hát nekem, mit tegyek velük, ha majd felnőttek? Ide telepítsem őket (e vidéken ugyanis enyém a hatalom); avagy hozzád küldjem? 15. E kérdésre azután a hagyomány szerint így felelt Herakles: Ha majd látod, hogy a fiúk megemberesednek, tégy a következőképp, mert nem fogsz hibát elkövetni: amelyikük ezt a nyilat, látod, így fogja felajzani, és ezt az övet fölvenni, azt ennek a földnek tedd lakójává; aki pedig az elmondottam dolgot meg nem teszi, küldd el e vidékről. Ha 7

8 így téssz, megadnak is örömed lesz benne, s az én parancsom is teljesíted. 16. Azután íjai közül az egyiket felajzotta (addig ugyanis két íjat hordott Herakles), s övét is megmutatván, átadta az íjat és övet, amelynek a kapcsán egy csésze vala, s ezzel odahagyta. 17. Az pedig, mikor megszületett fiai megemberesedtek, neveket adott nekik; a legidősebbnek Agathyrszosz, a következőnek Gelonosz, a legifjabbnak pedig Skythesz nevet. 18. Megemlékezvén egyszersmind a parancsról, a meghagyott dolgokat megtette. 19. Két fia azonban, Agathyrszosz és Gelonosz, nem bírták a kitűzött feladatot teljesíteni, s szülőanyjuktól kikergetve elvándoroltak az országból. 20. a legifjabb, Skythesz azonban megtette és az országban maradt. 21. S ezen Skythesztő1, a Herakles fiától származtak skytháknak összes királyai, 22 s ama csésze miatt viselnek máig is a skythák csészéket övükön. 23. Így tehát jak Skytheszrő1 gondoskodott az anyja; így beszélik legalábbis a tenger körül lakó görögök." Észrevételek a második hérodotoszi szöveghez a) Héraklész, a görög félisten félre érthetetlenül és tagadhatatlanul úgy szerepel itt e görögök által lejegyzett mondában, mint a szkíták ősatyja, s ezt maguk a görögök vallják az időszámításunk előtti évezredben; s ha a másik - és szerintünk hitelesebb szkíta eredetmonda ellentmond is ennek, Thargitaoszt jelölvén szkíták mondabeli őséül, ez az utóbbi változat annál megbízhatóbban tanúskodik arról, hogy az ókori görögökben elevenen élt a szkíta-görög rokonság s netán a közös eredet tudata. Es enne számos más nyoma is van, bizonyos rokonságra utaló nyeli elemektől 8

9 hazánk szkítasága az ókori "Felső Hellasz" vagy "Északi Hellasz" nevén keresztül a homéroszi trójai mondái vezethető, beleértve Sicambria alapítását és a frankok eredetét. b) Héraklész harci felszerelése mindenben megegyezik a szkítákéval: íj, nyel, széles bőröv és ivócsésze, ami a szkítákat a égből hullott kincsekre emlékezteti; Hérodotosz is kiemeli: "ama csésze miatt viselnek máig is a szkíták csészéket az övükön". c) A bőröv a harcközpontú, a hazáért élés hivatását vállal szkíta férfiak teljes értékűségének, elhivatottságának a jelképe: "felövezték" kifejezés nyelvünkben máig él; akit pl. "karddal felövezték" teljesjogú harcossá, a haza védőjévé válva mintegy kiemelkedett társai közül. d) Héraklésznek a kiskorú fiak számára hátrahagyott íja és a ehhez fűződő próbatétel kikötése népmeséinknek is ismert motívuma, még ebben a formában is; népmeséink hőse, királya nem egyszer éppen így hagyja íját kiskorú gyermekeire. Es itt három fiú lép a színre, s a már csaknem sémának mondható ismeretlen hátterű - elrendelés szerint a két legidősebb sorra elbukik, a legkisebbnek törvényszerűen sikerül kiállnia a próbát. Későbbi hagyományainkban az íj szerepét a kard veszi át. e) A mondai-mesei próbatétel tárgyi alapja: a régi szkíta harci íjról, amelyet még férfierővel sem volt könnyű kifeszíteni (a legkiválóbb hősök keményfából készült kettős íjairól, miket még szarulemezek beépítésével is megerősítettek így Héraklész íjáról is) hősi legendák képződtek, miszerint azt csak velük vetekvő erejű harcos képes felajzani, s így az vált a méltó utód kipróbálásának eszközévé. f) Héraklész és a barlangban élő kígyó altestű nő gyermekei sem azonosak az első monda őskirályaival: a legidősebb, Agathyrszosz, azonos az i. e. VII. században hazánkban, Erdély területén élt és történeti forrásokból is kimutatható azonos nevű szkíta néppel; de történeti nyomok alapján 9

10 kimutatható a gelonosz törzs is, míg Skytheszben a szkíta név görögös alakját kell látnunk. g) Figyelemre méltó még a női hős, a szkíta ősanya alakjának metamorfózisa: Borysthenész folyam leánya itt,.asszonykígyóvá" alakul, holmiféle kétnemű ember-állat lénnyé, akinek felsőteste ugyan nő, az alteste azonban már kígyószerű. Diodórosz mondaváltozata A mondai források Hérodotosszal nem zárultak le. Közel félezer évvel művének elkészülte után a szicíliai Diodórosz (i. e. 44) történeti munkájában a hérodotoszi monda jelentősen eltérő változata őrződött meg. a/1. "Később, így regélik a szkíták, a/2. földszülte szűz támadt földjükön a/3. s testének felső idomai az övig női, a /4. az alsók pedig kígyóidomúak voltak a/5. Jupiter közösült vele a/6. s egy Srythes nevű fiút nemzett. a/7. És mivel ez jóval különb volt az előtte élőknél, a/8. nevéről neveztettek szkítáknak e népek." Észrevételeink: Az a/1-hez. Miként Hérodotosznál, itt is félreérthetetlen utalás rá, hogy a szkítáknál élő szájhagyomány volt még Diadórosz korában is az eredetükről szóló monda. Az a/2-höz. A "földszülte szúz" képzete az ősmondai idők az ősvilágba vezet vissza, s rokonságot mutat a görög G (Gaia) földanya mondával és más ősmondai hiedelmekkel, mely szerint az első ember a földből támadt; a közismert bibliai szerint Ádámot földből gyúrta és keltette életre az Isten. Következésképp a monda e tételben az emberiség keletkezése szkíta mondai hagyományának ránkmaradt 10

11 mozzanata; s egyben.annak jele, hogy a szkíta őshiedelmek szerint az első ember a a néptelen földön a "földszülte szűz" és Jupiter Scythes nevű vagyis a szkíták őse volt. Jelentős eltérés a bibliai eredetmondából, amely a férfiági eredetet tükrözi - a férfi Atyaisten a férfit teremti meg elsőnek annak oldalbordájából alkotja meg a nőt -, hogy itt nő, az ősanya szüli meg az első férfit. E tény nyilvánvalóvá teszi, hogy a szkíta eredetmonda a nőuralom (matriarchátus) korában, még a bibliai eredetmonda a férfiuralomra (patriarchátus) való áttérés előtt keletkezett; eszerint az előbbi az ősibb. Az a/3-4-hez. Megerősíti ezt a "földszülte szűz" testének Temzése, altestének kígyóidomú volta: ez az ókorban széltében elterjedt elképzelés ugyancsak a nőt állítja a teremtés középpontjába, a kígyó alakjában ugyanis az ősvilági sárkányképzetek élnek tovább; a nő tehát, s a női alsótest, mint a termékenység központja, mintegy a sárkányhüllő elődöktől veszi őseredetét. Az a/5-höz. A Jupiter nevet ittamely latin behatás-úgy kell értenünk, hogy a "földszülte szűzzel" a főisten közösült; a szkíták itt meg nem nevezett főistene. Az a/7-hez. Ez az állítás összefüggésbe hozható azzal a krónikási hagyománnyal, miszerint a szkíta-hun-magyarok "rendkívüli emberek"-nek minősültek. Az a/8-hoz. A szkíta népnév e sajátos magyarázat szer Scythes őskirály nevéből származna. A Diodórosz megőrizte monda így folytatódik: b/1. "E király (Scythes) utódai közt két erénye által kiváló. fivér volt. b/2. egyiküket PÁLOSNAK, b/3. a másikat NAPUSNAK nevezték. b/4. Dicső tetteket vittek véghez, s a királyi hatalmat megosztva, népeiket nevűkről részint PALOSOKNAK, részint NAPUSOKNAK hívták. 11

12 b/5. Idő multával pedig e királyok ivadékai kitűntek vitézségük és hadtudományuk által b/6. és jelentős területeket hódítottak meg a Tanaisztól (Don) egészen Thráciáig, b/7. más földek ellen is tábort ütöttek s hatalmukat Egyiptom Nílus folyamáig kiterjesztették, b / 8. s leigázva a közbeeső területek számos és nagy népét, a szkíták uralmát egyfelől a Keleti Óceán felé, másfelől a Káspitengerig és a Maeotisz taváig kiterjesztették. b/9. Mert nagyon megsokasodott az a nép, b/10. s nevezetes királyai voltak, b/11. kiktől némelyek a sákok, b/12. mások a massageták, b/13. s ismét mások az arimaspok nevet kapták (...) b/14. egy másikat, amely Médiából a Tanaisz mellékére települt, sauromatáknak hívnak". (Diodórosz II. 45.) Észrevételeink: A b/2-b/4-hez. A monda ugyanazt a szószármaztatási elvet érvényesíti a Palos és Napus névnél, mint előbb a Scythes esetén; szerinte a palosok és naposok népe a két fenti királytól nyerte számunkra ismerősen hangzo nevet; az elso"ben - a palosok - könnyú a palóc, palócok népnevet felismernünk, a Napusban pedig nap, napos szavunkat, amely talán a Napoca (Kolozsvár) helynévben is megőrződött. A b/6. ponthoz. Ez az adat az ősi Szkíta helymeghatározása szempontjából fontos: eszerint a Tanaisztól Thráciáig terjedt birodalmuk, vagyis a Dontól a Balkánig s így szükségképpen a Kárpátmedence rajzolódik ki, mint a szkíta ősbirodalom magva. A b/7-b/8. ponthoz. Ez az adat nemcsak a szkíta hatalom kiterjedésére, nagyságára utal, de tán a szkíta hyksosok egyiptomi uralmára is. 12

13 A b/9. ponthoz. Egybevág középkori krónikáinknak (Anonymus, Kézai) a szkíta népesség nagyarányú felgyarapodásáról szóló adataival. A b/i1. ponthoz. A sákok, Bekelek, sikulok vagy székelyek tehát a szkíta ősnépekhez tartoznak. A b/12-b/14. fonthoz. Diodórosz ez adata szerint a népekhez kell sorolnunk a massagetákat, arimaspokat és a matákat is. Gregorio Garcia híradása További jó másfél évezred múltán újabb eredetmondaváltozatot jegyzett fel egy hivatalos körökben mindmáig ismeretlen maradt spanyol tudós, Gregorio Garda, akinek az újvilág indiánjainak történetét ismertető 1606-ban megjelent és ben újra kiadott művét a magyar őskutatás számára két kaliforniai magyar kutató, Fótos Márton és Oláh Imre fedezte fel, és Fótos Márton fordította magyarra; ez a hatalmas tudományos felkészültséggel megírt munka külön fejezetet szentel a szkítaságnak félreérthetetlenül azonosítva a szkítasággal a magyarságot. Már a szkítaságnak szánt fejezet legelején szélesre tárja előttünk Gregorio Garcia az ókori világ szkíta népeinek eredethagyományait a bennünket magyarokat is közvetlenül érintő Thargitaosz mondával, amelyet Hérodotoszból és számos vonatkozásában néphagyományainkból is ismerünk. Elsőként a névanyagban szinte megfejthetetlennek tetsző három őskirályfi neve szerepel: Lipoxaisz, Arpoxaisz (Árpás?) és Koloxaisz (kelták, gallok?). A másik ősmondaváltozatban három teljesen más nevű királyfi szerepel. Gregorio Garda ezt a hozzánk közelebb álló és névanyagában világosabb változatot közli, de a hérodotoszi sorrendet megváltoztatja, s néphagyományaink jelzik, hogy a sorrendnek olykor meghatározó fontosságú a jelentése: 13

14 Hérodotosz (második monda) Garcia 1. Agathyrszosz 1 Scythes. 2. Gelonosz 2. Agatirsos 3. Skythes 3. Gelonosz E sorrendváltoztatás semmiképpen sem írható a véletlen számlájára; ez félreértetlenül kitetszik az alábbiakból. Hérodotosz szerint a monda Thargitaoszra hulló aranykincseinek birtokosa és a szkíta királyok őse a legifjabb fiú, Szkithesz (Szkít lesz: "ettől a Szkithésztől, Héraklész fiától származik valamennyi király, aki a szkítákon valaha is uralkodott". Gregorio Garc a sorrendet - feltehetően a nyugati öröklési rend mintájára megfordítva, Szkitheszt az első helyre emeli, mondván: "... az első fiút tette meg Herkules örökösének. Őtőle származnak a szkíta királyok, és földjük is az ő nevét viseli". Cáfolja a szkíták Athéniektől származásának tévtanát. Rendkívül érdeklődésre tarthatnak számot Garciának a szkíták városépítészetéről felhozott adatai, hiszen erre vonatkozólag forrásaink rendkívül gyérek. Megtudjuk, hogy Jeruzsálemtő1 alig 22 mérföldre a szkíták építették a nagyhírű s Scythopolisznak is nevezett Betszent, hozzáfűzve: "Szent Ágoston sem kételkedik benne, hogy a szkíták építették". E tények átrajzolhatják az ókori kelet térképét. Szól Garcia a szkíta pártosokról, a nagyhatalmú Pártus birodalmat megteremtőkről is. Szkítiából, vagyis hazánk területéről vándoroltak Elő-Ázsiába, s nevük "száműzöttet" jelent (azaz olyan szkíta népcsoportot, amely pártoskodása miatt kiszakadt az anyanemzetből és a Közel-Keleten külön államot alapított magának.) Nagy jelentősédű adat, hiszen nem csupán a szkíták óriási ókori hatalmára világít rá, de arra is, hogy a Kárpát-medencéből jelentós elvándorlások indultak az ókorban Elő- Ázsiába: "Szkítiából vándoroltak át Elő-Ázsiába, a Tigris folyam másik oldalára, ahol Dion szerint Arcasos birodalmában erős városokban és várakban lakozva, dicsőségben és becsületben tartották fenn nevüket " Más forrásokból tudjuk, hogy a 14

15 sumirok is "észak felől" vagyis a Kaukázus hegyei felől vándoroltak Mezopotámiába, s ha ezt a vonalat visszafelé meghoszszabbítjuk, Szkítiába jutunk el: bizonyára ez volt az Egyiptomot elfoglaló szkíta lovasnomád hyksosok útja is. Következésképp a Kárpát-medence - amely a későbbi viharos évszázadokban a népek átjáróházává, ütközőpontjává vált - ekkoriban még a szkíta néptörzsek fókusza, kiáramoltatója volt, s évezredeken át szüntelen népkirajzások indultak el innen keletre; de minden égtáj felé, északra is, és így aligha véletlen a sicul-székelyszicíliai névegyezés és párhuzam, valamint a magyar, baszk és olasz nemzeti színek piros-fehér-zöldjének egyezése (sok egyéb, ezidáig még rejtett egyezéstől most eltekintve). Gregorio Garcia hatalmas tudományos apparátussal megírt, ezerötszáz kútfőre támaszkodó munkájának óntörténeti adatai szinte kimeríthetetlenek, s akik mesterségesen lesorvasztott őstörténet-szemléletünk hatására talán fantasztikusnak ítélik ezeket az adatokat, azoknak a figyelmébe ajánljuk, hogy hiperkritikus histórikusainak és a nyomukban járó mai "hivatalosak" évezredek világközvéleményének és tudományos közvéleményének hitvallását tagadták meg. Ókori szerzők szerint az időszámításunk előtti időben Európát és Ázsiát a szkíták uralták, kiket az ókori világtörténet egyik leghatalmasabb és legnagyobb lélekszámú népének tekinthetünk. Ma is élő néphagyomány A pergőtűzként mindent elárasztó, s nem ritkán értelemkioltó betűzáporban, hírözönben mindinkább leszokván a gondolkodásról, a szavak jelképszerű értelmezéséről, némelyek az égből hullott kincsek puszta hallására elmosolyodnak, úgy vélvén, hogy ez legfeljebb holmi valóságtól függetlenül mese lehet, képzeletszülte képtelenség, amelynek semmi történeti hitele nincs; jóllehet könnyű meggyőződnünk róla, hogy mondánk történeti gyökerű, mi több, elágazásai még ma is élnek 15

16 népi köztudatunkban, őshagyományainkat - és vele a történeti tényeket - gyakran rejtetten is őrző néphiedelmeinkben. Kandra Kabos szerint: "Az első fegyverek, a nomád élet kezdetleges szerszámai az ó-vallásnak mindmegannyi szent tárgyai, bűvös eszközei voltak, mert az égből származtak." (Kandra Kas Magyar Mythológia 356.) Valóban az égből, bármily hihetetlennek látszik ez. Égből eredtek az emberiség első fémszerszámai, fémtárgyai, fémfegyverei, és ez a magyar ősvallási hiedelem nem holmi ábrándszülte képzet, hanem az emberiség köztudatában immár elhomályosult történeti valóságot tükrözi, azt a tényt, hogy az első fémeszközöket az őskor embere égbő1 hullott meteoritokból kovácsolta. Tehát valóban égből eredtek az első fémek, éppen ezért szentnek tartották a fémeket, mindenekfölött a vasat es az aranyat. Tudjuk, hogy az ókori Egyiptom királyai betegséget, bajt elűző talizmánként a nyakukban hordták a meteoritokból nyert vasat. Szkíta eleink a meteoritok vasát kardkészítésre használták fel. A legkiválóbb hun vitézek kardja meteoritvasból készült. Ez a kiváló minőségű, keménységű és rozsdamentes kard részint. nagy ritkasága, részint előnyös tulajdonságai - s nem utolsósorban viselői képességei - folytán alapjává vált a szkíta népek kardkultuszának, amely későbbi századok folytán más népekre is átterjedt. Az Isten kardja monda anyagi hátterében is meteoritvasból készült kard áll. S maga az Isten kardja is eleven bizonysága annak, hogy népünk körében még napjainkban is él az égből hullott szerszámok, hadieszközök mondája; egyenes folyományaként az égből hullott kincsek thargitaoszi mondájának. Vitathatatlan hát, hogy az égből hullott kincsek mondájának történeti alapja van, s ez az alap néphagyományainkban máig föllelhető. Tisztázandó feladat, hogy területileg hova kötődik ez a monda. Nem kell vakon tapogatóznunk, hiszen a monda szkíta 16

17 volta tagadhatatlan; feladatunk tehát csupán annak meghatározása, hogy a roppant szkíta birodalom területének melyik pontjára rögzíthetjük az ősmonda keletkezési helyét. Még ennél tovább is szűkíthetjük a kört, hiszen ókori görög és latin történeti kútforrásokból és a történeti tények egybevetéséből kétségkívül megállapítható, hogy a szkíta birodalom középpontja nemcsak a hunok és avarok idejében, de már évezredekkel előttük is a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország területe volt. Itt kell keresnünk tehát az égből hullott kincsek történeti színterét. "Herodot előrebocsátott közleményeiből ránk nézve kiváló fontossággal bír - írja Nagy János - elsősorban az a történetileg megállapítható tény, hogy az ő korabeli szorosabb értelemben vett Scythia Erdély keleti részén a Maros és Olt folyók vidékén a mai Székelyföldet is magában foglalta. Másik nem kevésbé figyelemre méltó körülmény, hogy a Herodot által az égből Scythia földjére lehullott arany eke stb. s az ezekkel járó uralomról fenntartott scytha népregének világos emlékét találjuk a nép száján ma is élő udvarhelyszéki, szt.-ábrahámi székely népregében, mely szeríni hajdan a dákok és szkíták által azon helyről kiűzetvén, menekülésük alkalmával szentségeiket: az arany eke és szarvasokat az Ing patak kútjába rejtették el." (Nagy János: A székelyek szkíta-hun eredetűsége 39.) Mert a történelmi Magyarország őslakói nem a Balkánról az utóbbi évszázadokban felszivárgott valachok voltak, hanem ősidők óta a magyarok szkíta elődei; tudományosan ez kétségbevonhatatlan. Még Nicolae Jorga, a szélsőséges rumin sovinizmus. e szélsőséges képviselője is kénytelen elismerni, ha közvetetten is, a szkíták őshonosságát. Dáriusnak - írja - "a szkíta hordákat még a Duna túlsó (jobb) parti telepekről sem sikerült elűzni, ahol e faj sajátságaként stratégiailag megerősített állásuk volt " 17

18 Vagyis: szkíták éltek - még a magyarellenes Jorga szerint is - az Al- Duna mindkét partján! Jorga: Geschichte der Rumánen 19.) A mennyei arany hajdani ünnepei Hérodotosz a szkíták eredetmondája során többször is szól a szkíták aranyimádatáról, a szent aranyról; a szkíta néphit szerint az égből hullott és szent tárgyakként tisztelt aranyeszközökről és a szent arany órzésérő1. Néprajzi és ősvallástörténeti szempontból számunkra minden bizonnyal felbecsülhetetlenek a szent aranyról, őrzéséről és a szkíták szent arany ünnepeiről ránk maradt s történetkutatásunk által eddig kellően nem értelmezett szavai, hiszen Hérodotosz ezeket, miként ezt többször is kihangsúlyozza, népi szálhagyomány alapján jegyezte le; ezeket hát hitelesnek kell elfogadnunk. Ősi népitörténeti hagyománykincsünkben az utóbbi évezred során bekövetkezett merhetetlen pusztulás arra int, hogy a leggondosabban tanulmányozzunk minden őshagyományokra vonatkozó adalékot. Hérodotosz, miként fentebb láttuk, a következőket mondja a szkíták aranytiszteletérő1: 1. Az égből hullott aranyat szentnek tartották 2. A szkíta királyok féltő gonddal őrizték a szent aranytárgyakat. 3. Engesztelő áldozatokkal járultak hozzá. 4. Évente. 5. A szabad ég alatt. Milyen következtetésekre juthatunk ebből? Vegyük előre a homályos pontokat. Hérodotosz nem mondja meg, miért tartották meg az égből érkezett aranynak ezeket az ünnepeit, arról sem szól, miként zajlottak le ezek az ünnepségek, milyen keretek kőzött, s arról sem, hogy Szkítaország területén belül hol került sor rájuk. 18

19 A legrejtélyesebb mozzanat az engesztelő áldozatok kérdése. Teljességgel érthetetlen, miért kellett engesztelő áldozatokat bemutatniok a szent arany tiszteletére. A szentként tisztelt aranytárgyakat miért kellett volna kiengesztelniök, hacsak nem voltak bálványimádók. Ámde még ekkor is rejtélyes marad az engesztelő áldozat kérdése, hiszen magát a tárgyat, az aranyat nem bánthatták még akkor sem, amit feltenni is képtelenség, ha istennek tartották az aranyat. Hiszen az aranytárgyakat földreérkezésük óta a legnagyobb tiszteletben tartották Nem is szólva arról, hogy a szkíták nem voltak bálványimádók) Még valamit figyelembe kell vennünk: az aranytárgyak földre zuhanását. S ez az alapkérdés. Ha a monda nem is szól erről, tudnunk kell, hogy ezek az aranytárgyak nem maguktól hulltak le, hanem valaki vagy valami hajította le őket. Az aranytárgyak mögött egy cselekvő akaratot kell tehát felfedeznünk. És ez a cselekvő akarat nem lehet más, mint az Isten, a szkíták istene. e dobta le az aranytárgyakat az égből, a szkíták boldogulására. Szerfölött torz és groteszk dolog volna hát, ha a szkíták mégis az aranynak, a tárgynak áldoznának és figyelembe se vennék a természetfölötti erőt, a szent akaratot, amely róluk való gondoskodásában a szent aranyat ledobta számukra a mennyből. S hogy ez a mennyei akarat mennyire megfontolt és céltudatos volt, az is tanúsítja, hogy mikor illetéktelen próbált a szent tárgyakhoz nyúlni, azokból tűz csapott ki, jelezve a természetfölötti akaratot; azt, hogy az egész szkíta birodalomban egyetlen ember nyúlhat a szent kincsekhez, a szkíták jövendő királyául az égiek által kiemelt Scythes, Thargitaosz legkisebb fia. De már maga az "engesztelő" szó is árulkodik Engesztelő áldozatot ugyanis az emberiség emlékezete óta kizárólag Istennek, a Mennyek Urának mutatnak be, senki másnak nem fémnek, sem tárgynak, bármily közbecsülésben álljon is és bármi 19

20 legyen az értéke. A tárgy, a fém, az arany jelkép lehet csupán, Isten jelképe. Ámde miként jöhetett létre ez a tévedés; miként azonosulhatott az arany Istennel a Hérodotosz lejegyezte mondában? Az aranynak olyan tulajdonsággal kellett bírnia - legalábbis az ókori szkíták szemében -, ami lehetővé tette ezt az azonosítást. És ezt a valamit ismerjük őshagyományok tanúsítják a régiek felfogása szerint az arany a nap férne volt. Valójában a földi életet éltető napnak, tehát a Napistennek a férne az arany. A Napisten szórta aranyát a földre. Így következett be az azonosítás. S hogy e felfogás ma sem idegen tőlünk, azt Babits Mihály Aranyfürdő aranyeső, Danaé című verse is tanúsítja, amelyben "égi aranynak nevezi a nap fényét: 20 "Napsugárt csipkéz a lomb és mondja; 'Napsugár! Minden aranyod a földre lehullatni kár: lásd, mi mily örömmel isszuk égi italod! Kár a holt földre hullatni minden aranyod."' Fentiekből megállapítható: tévhiedelem, hogy az arany ókori imádása a kincsszomj és pénzéhség megnyilvánulása és Mammon imádása volt (néhol az ősi hiedelmek fogytán azzá fajulhatott), hanem a napistenhit megnyilvánulása. Hérodotosz szövegéből tehát világosan kihántható, hogy a szkíták minden évben megtartották, pazar külsőségek között, a Napisten tiszteletére rendezett nagyszabású ünnepségeket: ez volt egyik nagy nemzeti ünnepük. Ezekre az ünnepélyekre kivonult a mindenkori szkíta király is, a királyi család tagjaival; s a királyi páholy előtt - bizonyára olymódon, hogy az egész nép megtekinthesse - felsorakoztatták az égből hullott aranyeszközöket. Más forrásokból tudjuk, hogy a szkíta királyok- és Géza uralkodása előtt hajdani nagykirályaink is - a Napisten földi helytartóiként, a Napisten nevében uralkodtak.

21 Az égi aranykincseket következésképpen a Napisten vetette alá az ő képviseletében országló szkíta uralkodóknak. E kincsek tehát valójában a Napistentől nyert zálogai voltak a szkíta királyok uralmának, s így ennek közszemlére tétele az évi Napisten-ünnepélyeken mintegy a szkíta nép elé tárt szentesítése volt e szakrális uralkodásnak. Határozott rokonságot mutat a Thargitaosz monda a Prométheusz mondával is. Prométheusz (akit görög kútfők szkíta királynak neveznek) az istenekkel szembeszállva és éberségüket kijátszva lopta le az égből - a monda szerint - az áldáshozó tüzet. E monda későbbi voltára utal, hogy az istenek itt már ellenségei, míg a Thargitaosz mondában jóakarói az emberiségnek; noha mindkét mondában az ősi Napisten-hit tükröződik. A naphit, a napimádás valamikor, az intézményesített egyház előtti korban, az emberiség jelentős részére kiterjedt, s így keretei tágabbak, semhogy e tanulmány keretében vonatkozásainak egészét felölelhetnénk. Még csupán egyetlen történeti elemére utalnánk, arra, hogy ez az őshit az aranykorig, a jégkorszakig nyúlik vissza. Miként közismert, antik hiedelmek szerint az emberiség hajdankora különböző fémek szerint korszakokra tagolható; a kezdetben volt az aranykor, ezüstkor, ezt rézkor majd vaskor váltotta fel. Noha az aranykor úgy is értelmezhető, mint az ezüstkor, a jégkorszak előtti fénypazar korszakról megőrzött elmosódott emlékezés mega- vagy bioemlékezés. Meglehet, hogy az aranykormondák aranykor-őshiedelmek jégkor előtti korszakok emlékét őrzik, az emberiség egyik legősibb megaemlékét. S az aranykormonda a jégkori visszasóvárgás, régibb, derűsebb, melegebb korszakokra való visszavágyódás emlékezetét őrzi. Mert fel kell tételeznünk, hogy az aranykormondák a jégkorszak idején kezdődnek - a jégkorszak rettentő, ködös, fagyos, jeges napjaiban -, amely az ember életlehetőségeit minimálisra szorította, a mindaddig boldog és szabad mozgású életet élő embert bekényszerítene a sötét, 21

22 nyirkos, örökösen naptalan barlangok rideg kővermeibe. Kétségkívül itt alakult ki a naptisztelet, a nap istenítése, isten alakban való megszemélyesítése. A nap és a Napisten a hajdani aranykor megtestesítője, szimbóluma; az aranykor sóvárgott életadó istene. A napimádást, a nap iránti aranykori rajongást érzékelteti az ókori görög Meszomédész naphimnusza: "Te, aranyszemű pirkadat atyja, ki a rózsaszín égre kihajtasz szárnyas, rohanó lovaiddal; pompázik az égen aranyhajad, ha ragyogva kibontod a végtelen menny boltozatán fonadékait; a földön elömlik, elárad sugarad folyamárja ragyogva; ha leszáll a folyókra örök tüzed kikél ölükből a pirkadat". És az is aligha lehet kétséges, hogy a jégkorszakban, a barlangban élés rettentő időszakai során alakult ki a napimádással egyidejűleg vagy abból - és a kényszerítő körülményekből- fakadóan a tűz tisztelete és imádása is. Ekkor történt a tűz meghódítása, a lázgyújtás és a tűz megőrzésének felfedezése; korszakokon át tartó korszakos felfedezés; itt lép színre az emberiség jótevő istene, Prométheusz, a tűz istene. Az aranykor kultuszát és mítoszát számos jel szerint a jégkor teremti meg; a jégkor, amely természetesen azonos az ezüstkorral, a hóval, a jéggel - és az ezüsttel, a Hold fémével; a fehér ezüst a hold hidegét, hűvösét fejezi ki. De nem csupán a jégkor felé vezetnek vissza az aranykormítoszok szálai; a homo sapiens boldog hajnalkoráról szóló ősmondák teljes határozottságával azok felé a területek felé 22

23 mutatnak, ahol a mondabeli őskorban bőséggel találtak aranyat. A legismertebb aranylelő területek pedig az Ural hegység és az ókori Görögországtól északra eső tartományok. Itt, az ókori Görögországtól északra meg is találjuk a hajdan aranyban gazdag s aranyáról híres területeket: Tündérországot, Aranyországot. A Tündérországnak nevezett Erdélyt és a Tündérkertnek, Aranykertnek nevezett Csallóközt; a történelmi Magyarország területeit. A görög mondai hagyományban fennmaradt Hüperboreoszmonda félreérthetetlenül ebbe az irányba mutat. A hüperboreosz mondával azonos gyökerű a Heszperidák kertjének mondája is. A modern emberiség keletkezésének kora - írja Magyar Adorján - "az úgynevezett Aranykorban volt, amelyben az ember még más fémet, mint az aranyat még nem ismert, de ennek nagy bőségében volt, mert a Duna homokja tele volt vele. E boldog korról, a csallóközi,aranykert'-ről, vagy Tündér Ilona kertjéről, illetve Tündérországról népi mondáink, regéink még ma is beszélnek." Az aranytermő területek, az arany bősége teremtette meg az alapját a szkíták magasszintű aranyművészetének; a művészi kidolgozottságú aranykincsek páratlan mértéke hozta létre az "arany szkíták" fogalmát. Az "arany szkíták"-ról szóló ókori hagyományok s a hozzájuk fűződő aranyleletek mintegy kiteljesítik a szkíták feledésbe süllyedt csodálatos aranyhagyományait, aranytiszteletét, s egyben segítenek azt lokalizálni. Kétség se férhet hozzá, hogy az "arany szkíta" népek, törzsek központi területi magva Dél-Magyarország, illetve Erdély volt, a maga hallatlanul fejlett aranykultúrájával és aranytiszteletével; Erdély aranybányáinak legendás híre bejárta az egész ókori világot. Az "arany szkíták" egyik központi törzse az Erdély területén élő agathyrs, illetve székely nép volt, a híres-nevezetes ki- 23

24 rályi szkíták törzse. A szkíta népek - "olyan magas művészi fokot értek el - írja Vass Ferenc -, hogy már az ókorban is arany szittyáknak nevezték egyes törzseiket. India, Kína, Perzsia, a Római Birodalom, Bizánc és az életre kelő Európa ismerte és elismerte ezeket a felett műveltségű, pásztorkodó lovasnépeket; ha ugyan ma a hunok fellépésétől kezdve a modern történelem nem akar róluk tudomást venni. Azonban minden időben tanult tőlük, hatással volt rájuk és a kincseik a British, Ermitage, Louvre stb. múzeumok legszebb darabjai közé tartoznak. A magyar műveltségnek, művészetnek és talán nyelvnek a gyökerei hozzájuk vezethetők vissza:' Nass Ferenc: Szittyák az eurázsiai térségben. Magyar Múlt,1973. jún.) Mindezt a szovjet A. P. Mancevics is megerősíti: "Az agatürzoszokról már Hérodotosz is említést tesz. Az ő tudomása szerint azon a tájon élnek, ahol a Marisz egyesül az Isztrosszal. A Marisz kétségtelenül az Erdélyben folyö Maros. A Isztrosz ugyan a Dunát jelenti, Hérodotosznak meglehetősen téves ismeretei voltak a Dunáról és mellékfolyóiról. A Tiszát is azért említi, mert arról meg úgy vélekedett, hogy a Maros mellékfolyója. Az agathürzoszok népe tehát Erdélyben lakott, és Hérodotosz azt írja, hogy sok aranydíszítést hordtak..." Érdekes módon Hésziodosznak alig van mit mondania az aranykorról. Egyetlen konkrétumot hoz fel mindössze, azt, hogy az aranykor emberei aranytestűek voltak; ez önmagában véve, szó szerinti értelemben természetesen biológiai képtelenség, ámde nem lehetetlen, hogy ebben is egy elmosódott ősi hagyomány halvány visszfényét kell látnunk. Annak az őskori hun-magyar hagyománynak emléknyomát, hogy a hajdani "Tündérkert", Erdély, Csallóköz és egész Magyarország leányai, ifjai a folyókban bőven található aranyporral vonták be hajukat, testüket s némelykor kedvelt állataikat, barikáikat is; innen az aranyhajú leányok, tündérek, aranyszőrű bárányok néphiedelmeinkben végighullámzó őshagyománya. Meglehet hát, hogy a misztikus ködbe fúlt hajdani aranykor hésziodoszi 24

25 "aranytestű" emberei az aranyporral bevont szűzek és ifjak emlékét őrzik. Az arany korról szőtt hésziodoszi látomás mindenesetre lenyűgöző, jóllehet nyilvánvaló; konkrétumok hiányában idealizál és sematizál, hogy az ismeretek hiányában keletkezett űrt betöltse, s így aztán az aranykort olymódon ábrázolja, mintha azonos volna az Édenkerttel es az édenkerti állapotokkal: "Emberi nemzetséget először fényes aranyból készítettek az istenek, ők az Olymposon élők. Akkor meg mindenek fölött Kronos az égi király volt, s könnyű szívvel, akárcsak az istenek, élt a halandó, távol a bajtól, távol a jajtól, még az öregség sem járt köztük, mindvégig duzzadt az erőtő1 karjuk s lábuk, a kórság még nem törte meg őket; mint lágy lábon jött a halál rájuk, s amíg éltek, csak jóban volt részük; a föld meghozta magától bő termését és dolgozni merő gyönyörűség volt, sok jó közepette, s dús legelőn legelészett nyájuk, s kedvelték az olymposi boldogok őket. Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajtát, jótét lelkek lettek, a nagy Zeus rendeletére, földönjáró hű őrzői az emberi nemnek, minden gaztettet meglátnak, s őrzik a törvényt, míg magukat köd leplezi, úgy járják be a földet, gazdasággyarapítók, mert az övék ez a rang is." Hésziodosz: Munkák és napok, 45.) Ha az aranykormítosz keletkezése a jégkorra vezethető is vissza, ez nem jelenti azt, hogy a nap- és tűzmítoszok - az aranykormítoszokkal együtt - nem a jégkorszak után nyerték el végleges formájukat; ne feledjük, hogy a jégkorszak lassú viszszavonulásának időszakában a nap utáni sóvárgás, a nap és a tűz szerepe és jelentősége még csak fokozódott a barlangokból való kitelepedés, a barlangélettel való szakítás és a nagy vándorlások megkezdése során. S ebben az átmeneti időszakban - amelyet jelenlegi kultúránk tulajdonképpeni hajnalának tekinthetünk - a napnak és a tűznek vizuálisan is óriási szerepe volt, hiszen ezekben az esős-csatakos időszakokban, az olvadás év- 25

26 ezredes évadjaiban a nap valósággal folyékony aranyként tükröződött a milliónyi vízfelületen, sziporkázva és tündökölve, és mintegy szakadatlanul át- meg áttörve a párás légkör homályés fátyolrétegein.,a, jégkor elmúlta tehát korántsem szüntette meg a nap és a tűz (a tűz melege, fénye és biológiai szerepe) iránti sóvárgást; a napéhség és a tűzéhség változatlanul egyik legfőbb jellemzője, illetve tényezője maradt az emberi létnek. A három őskirály nevének elemzése E téma természetesen sok próbálkozást váltott ki s nehéz fejtörést okozott, anélkül, hogy megfelelő eredmény született volna. Feltűnő e három név utótagjának egyezése: Lipoxaisz Arpoxaisz Koloxaisz Nem lehet kétséges: a - xaisz szóvég valamilyen általános érvényű fogalmat jelöl. Rendkívül érdekes megjegyzéseket tett a nevükkel összefüggésben Pellutier a Historie des Celtes című könyvében (I. 136.). Szerinte a három legendás szkíta királynév azonos végződése, a -xaisz azonos az angol son, a német sohn: fiú szóval; s eszerint a királyneveket LIPOFIA vagy LiPAFI, ARPOFIA vagy ARPAFI, KOLAFIA vagy KOLAFI-nak kellene értenünk. Eszerint a három király nevét ily módon kellene jelölnünk; Lipo-fi Arpo-fi Kolo-fi Csakhogy e kecsegtető elgondolásnak ellentmond, hogy a nevezett három királynak egyetlen közös őse volt: Thargitaosz, így hát őket legfeljebb T'hargitaoszfiaknak nevezhetnők. Pellutier elméletének gyengéje, hogy a nevek előtagjára (Lipo, Arpo, Kolo) nem ad elfogadható magyarázatot, de anynyiban feltétlenül igaza van, hogy a három szkíta király nevéhez görög szóvégződések ragadnak. A xain-xain szóvégek h- nak való értelmezése azonban, miként a fentiekből kitetszik, erősen ellentmondásos. Valószerűbbnek látszik az a feltevés, hogy a három szóvég valóban uralkodói, királyi tisztséget jelöl. 26

27 Szkíta eredetű, illetve szkíta keltúrhatás alá került népek nyelvében, megítélésünk szerint, egy olyan szó akad, amely némileg egybevethető a -xaisz szóvéggel - kivált ha elhallással, nyelvi elhasonulással is számolunk -, ez pedig a fejedelem, uralkodó jelentésű kán. Eszerint a három király nevét így jelölhetnénk: Lipo-kán Arpo-kán Kolo-kán Joggal számolhatunk azzal, hogy maga a három személynév is népeket jelöl, mondai szkíta népeket, melyeknek éppen ez a három király a névadó ősapja. Fentiekből következik, hogy ez a három mondai szkíta ősnép az írott történelem előtti időben még csak nem is szűzfoglalással települt be, hanem itt keletkezett az akkor még néptelen Kárpátmedencében. De vajon lehetséges-e még fölfedni, ha megközelítőleg is, kilétüket? Aligha véletlen, hogy a legsűrűbb homály éppen a legelső kikövetkeztetett mondai ősnépet, a lipo-kat borítja. Rájuk vonatkozóan jószerivel nincs semmilyen történeti nyom; a lipók krónikáinkban és köztudatunkban sem szerepelnek: lipo, lippo vagy Tippan nép hajdani létezéséről semmit sem tudunk. De talán helyneveink és személyneveink - ősi nyelvkincsünknek ezek a gyakran elhomályosult rekvizitumai- árulkodnak. S valóban találunk idevágó helyneveket hazánk területén: Lippó, Szatmár megye, Lippó puszta, Baranya megye, Lippa, Temes, Zala, Somogy megye. De találunk Lippó, Lippa heiyneveket Nógrád, Szabolcs és más vármegyékben is. A névalakváltozatok (Lipóc, Lipod stb.) száma több tucatra tehető. Liptó vármegye neve is e mondai szkíta ősnép hajdani nagy kiterjedtségére utalhat, épp úgy, mint idevágó személyneveink, családneveink nagy száma. A második őskirály, Arpoxaisz és nevében az Árpád és Árpádok nevet gyaníthatjuk, s így lehet, hogy ennek emlékét őr- 27

28 zik Árpád és Árpás helyneveink, személyneveink, közszavaink (Árpás, Árpástó, Arsica stb.). Némileg szilárdabb történeti-nyelvtörténeti alapra helyezhető a harmadik szkíta őskirály, Koloxaisz (Kolo-kán), illetve mondai népének gyökereztetése, tekintve, hogy nyelvünkben és a történelmi Magyarország számos területén még ma is bőséggel fellelhetők az ezzel kapcsolatos ősnevek nyomai. A kol-; kal-, kel- ősi szógyökünk; ezek származékai: Koloka vagy kalaka. Kólái: járkál, barangol, vándorol. Továbbá: kalpag, kallosúly, kallotábla, kallólánc, kallóüst, kallomalorn, kalloföld, kallogép, kallogyár, kalloház, kallocserebogár, kallantyú kolonc stb. Helyneveink: Káinok, Kolozsvár, Kalocsa, Kolna, Kolom, Koltó, Koltha, Kolta, Kolcona, Kollátszeg stb. A személyneveinkben fellelhető kál-gál (k-g elhasonulás) névvel összefüggő tengernyi név- és névalakváltozat reménytelen feladattá teszi e felsorolásnak még csak a megkísérlését is; és aligha kétségbe vonható, hogy mindez összefüggésben áll a kelta vagy keltaszkíta kal, kál, kálo, káld, gall népnevekkel, illetve Koloxaisz (Kolokán) és mondai ősnépének nevével. Ha feltevésünk beigazolódik, úgy Árpád népének ittlétével kell számolnunk - évezredekkel Árpád bejövetele előtt. Egy históriai tévedés kiigazítása Hérodotosz szkíta eredetmondája szerint a szkíták az ókori világ legfiatalabb népe, mi több, ők maguk vallják a legfiatalabbnak magukat. Meghökkentő állítás, hiszen a népek általában nem fiatalítják, hanem öregbítik múltjukat, úgy vélvén, hogy az ősiség rangot ad, s így aztán előfordul, hogy újsütetű népek a mérhetetlen károkat okozó történelemhamisítástól sem riadnak viszsza, s mesterségesen koholnak ősöket, őseredetet maguknak. Érthetetlen hát, hogy a szkíták ősi voltuk tagadására törekedtek. Hérodotosz történetírói tisztessége, pártatlansága azonban 28

29 kétségbevonhatatlan, s így az is, hogy ezt az állítást is a szkíta hagyományból vette: azt jegyezte le, amit hallott s úgy, ahogy az a tudomására jutott, a historikusok pedig elfogadták ezt a mindmáig megemésztetlen állítást, amely két és fél évezred során számos zavar forrása lett. Hozzájárult mondvacsinált őskultúra teremtői elképzelésekhez és a szkíták régiségének, az emberiség történetében és kultúratörténetében betöltött szerepének eljelentéktelenítéséhez. Hérodotosz - akárcsak késői utódai - nem figyelt fel anyagának súlyos önellentmondásaira. Vegyük ezeket sorra. 1. Hogy lehetne a világ legfiatalabb népe az, amelyik az i. e. első évezred közepe táján élt Dáriusz perzsa királyt egy évezreddel megelőzve is nép volt? 2 Miként a Hérodotosz közölte mondából kiviláglik, a szkíta őskirály, Thargitaosz a főisten, Zeusz és a Borysthatész folyam gyermekeként néptelen földön jött világra; vagyis a szkíta eredetmonda szerint Thargitaosz volt az első ember, az emberiség ősapja. 3. A földművelést a Thargitaosz utáni korszak királyai kezdték meg; az emberiség létének, kultúrtörténetének ez az óriási fordulata tehát csak Thargitaosz után következett be. 4. Tanúsítják ezt maguk az égből hullott aranykincsek Az aranytárgyak - az aranyeke, az aranyjárom, az aranyszekerce (és az arany ivócsésze) ugyanis nyilvánvalóan jelképesek: senki sem lehet annyira oktalan, hogy aranyekével szántson, aranyjármot akasszon az ökrök nyakába (a tömör aranyjármot különben is aligha bírnák el) és aranyszekercével lásson a szűzföldek megműveléséhez nélkülözhetetlen erdőirtáshoz. Az égbő1 hullott tárgyak tehát nem tényleges munkavégzésre valók, jelképes voltuk tagadhatatlan. Kérdés hát: mi a jelentésük, s miért dobja le azokat a Mennyek Ura a szkíták királyának? Mit jelez e jelképes jelenés? 29

30 Ha csak valamennyire is értjük a mágikus képbeszéd nyelvét, úgy nem lehet előttünk kétséges: a mennyei kincsek földre juttatása a földművelés kezdetéről, megindításáról szól; az aranyeke: a szántás megkezdését jelző (elrendelő) első jelképes eke; az aranyjárom: az állati igavonóerő igénybevételét jelző (elrendelő) első jelképes járom; az aranyszekerce: a földművelés megkezdéséhez szükséges erdőirtás első jelképes eszköze. A bővebb termést hozó ekés földművelés e főeszközeit az Ég akarata juttatja le a földre az emberiségnek, a földművelés megkezdésének jeléül. Vagyis az égből hullott kincsek mondája: a földművelés meghonosításának ősi mondája, s a szkíta királyok által szentként őrzött égi eredetű aranytárgyak a földművelés első eszközei; s egyben isteni zálogai is a földművelés meghonosításának. 5. Mindez történeti szemszögből azt jelenti, hogy - a monda szerint - a szkíták kezdték el a világ népei közül elsőként az ekés földművelés mesterségét. Ez pedig nyilvánvalóan igen régen, az ősidőkben mehetett végbe - agyagkorsókban már kilencezer éves búzaszemeket is találtak. 6. Fentiek alapján bizonyosra vehető, hogy az a nép, amely az ekés földművelés meghonosítója volt, nem a világ legfiatalabb, hanem legősibb népeinek egyike volt. 7. A monda tanúsága szerint a szkítáknál már ezekben az ősidőkben szokásos volt a birtokadományozás. Az egy nap alatt lovon körüljárt föld adományozásának szokása tévedhetetlenül az ősszkíták letelepült voltára utal, hiszen a helyét mindegyre változtató nomád népnél ennek a szokásnak nem lett volna értelme. 8. Évezredek tudományos közvéleménye, a világ népeinek meggyőződésen alapuló közhiedelme és ezredéves magyar hagyományok egyöntetűen szkítáknak vallják a magyarsá- 30

31 got. A szkítát meg a világ egyik ősnépének. Ptolemaiosz, Trogus Pompeius, a szicíliai Diodórosz és más antik szerzők nyilatkoznak ebben az értelemben. Ammianus Marcellinus szerint: "Egyiptom népe valamennyi közt a legrégibb, hacsak a szkíták nem versenyeznek vele régiségben." De mellőzzük a szkíták régiségéről szóló antik szerzők sorát: elszórt utalásaink nem oszlatták el a homályt, a zavar zavar maradt s zavart szült; a szkíták régiségének általános ókori hite megingott, bizonytalanná vált; az emberiség emlékezetének egy fontos területét köd lepte el. Mi okozhatta ezt a zavart Hérodotosznál? A bonyodalom nehézségét, mint már érintettük, kettős tényező rejti: Hérodotosz kétségbevonhatatlan tisztessége, s az, hogy a szkíták - érthetetlenül - magukat vallják a legfiatalabbaknak. Miféle titok rejlik itt? A harmadik fiú őshagyományának rejtélye Figyelmes olvasóinknak bizonyára feltűnt a monda hármas tagolása, illetve a hármas szám sűrű ismétlődése; s a cselekményszerkezetnek az a tisztán kivehető, jóllehet némileg elnyelődött sajátossága is, hogy a harmadik próba hozza meg a sikert, az eredményt, mégpedig olymódon, hogy a három fitestvér közül mindig a két idősebb vállalja elsőként a próbát, ők azonban képtelennek bizonyulnak a feladat megoldására; így aztán a legifjabb, a harmadik fiú gyürkőzik neki a feladatnak és azt sikerrel megoldja. Mintha valamiféle szerkezeti séma érvényesülne itt. Csupán emlékeztetőül idézzük fel: az első monda szerint a két idősebb fiú - kétségkívül születési sorrendben - siet az égből hullott kincsekhez, hogy azokat felragadja, de a tárgyakból tűz csap ki, mintegy figyelmeztetésül: megégtek, ha e kincsekhez nyúltok. A legkisebb, a harmadik fiú viszont baj nélkül felveheti az 31

32 aranyeszközöket. Fivérei levonják ebből a kimondatlan tanulságot: átadják hatalmukat és a legifjabb nyeri el a királyságot. Ugyanezt a cselekményszerkezetet követi az ókori görög szájhagyományban élő szkíta eredetmonda is. Itt is három a próba. Héraklész íjának kifeszítését, felajzását elébb a két idősebb fiú kísérli meg, sikertelenül. A legifjabb sikerrel megállja a próbát. Az eredmény: elnyeri a királyságot. Hérodotosz szavai szerint: "Agathirszosz és Gelonosz nem bírták a kitűzött feladatot teljesíteni, s szülőanyjuktól kikergetve elvándoroltak az országból; a legifjabb, Skythesz azonban megtette, és az országban maradt. S ezen Skythesztől, Herakles fiától származtak a skytháknak összes királyai". Miért buknak el az idősebbek, s miért győz a legifjabb? Mi e történet jelentése? Többrétegű a kérdés, s többrétegű a válasz is. Vegyük az elsőt. Az ókori szkítáknál e mondák tanúsága szerint a legifjabb fiú örökölte a trónt; e mondai példázatoknak más értelme nem lehet. S feltehetően ugyanez a joggyakorlat érvényesült a szkíta nagycsaládoknál is. Más kérdés, hogy mi áll e számunkra is meglepő öröklésrend hátterében. Más ókori népeknél fordított öröklési rend érvényesült, s később ez vált uralkodóvá Európában: a legidősebb fiú előjoga az öröklésben, trónutódlásban, az atyai hagyományok továbbvitelében, az ország, a családok kormányzásában. Kézenfekvő, miért: a legidősebb, az apához életkorban legközelebb álló fiú bizonyult a legalkalmasabbnak az apai felfogás megismerésére, tapasztalatai átvételére, alkalmazására, a család (az ország) gondjainak, feladatainak, ügyes-bajos dolgainak megismerésére, s így a mindenirányú folytonosság, folyamatosság bizonyítására. Szerencsés esetben a legidősebb fiú az apa társává nőtt s másává formálódott. Hozzájárultak mindehhez más gyakorlati tények is. Életkori és helyzeti előnye folytán a legidősebb a növekvés éveiben erő- 32