100% = 92 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 20%.
|
|
- Krisztián Katona
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma és megnevezése, valamint a kapcsolódó szakképesítés megnevezése: Hangtechnikus Hangtechnikus Hangmester Hangtechnikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a vizsgafeladat kidolgozásához több lapot használ fel, a nevét valamennyi lapon fel kell tüntetnie, és a lapokat sorszámmal el kell látnia. Értékelés Összesen: 9 100% = 9 A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 20%.
2 Helyes válasznak a sorszám utáni vonalra írt választ kell tekinteni. Kalkulátor használható. A javított választ, bekarikázott, aláhúzott választ hibának kell értékelni.összesen: 9 1. A tradicionális jazz műfajai: a.) gospel, country, dixiland, blues. b.) ragtime, dixiland, new orleans, swing. c.) soul, swing, fusion, free. 2. Melyik kivezérlésmérő fajtának nem lehet bállítani a ballisztikáját? a.) Deprez. b.) Ledsoros. c.) Bargraph. d.) LCD. 3. A legtöbb keverőasztal megszakítási pontja a.) szimmetrikus. b.) aszimmetrikus. c.) XLR csatlakozós. 4. Mi nem található meg az I/O modulon? a.) Gain. b.) Aux. c.) Mute. d.) Talkback. e.) PFL. 5. Melyik a kaukktojás? a.) Egyfelületű. b.) Kvíz. c.) Split. d.) In-line. 6. Egy stúdióban az 50 db SPL hangnyomású 1 khz-es szinuszos jel szintje 6 másodperc alatt 60 db-t esik. Mennyi a terem utózengési ideje 1 khz-en? a.) 5 másodperc. b.) 5,5 másodperc. c.) 6 másodperc. 7. Melyik a szabványos Phantom tápfeszültség? a.) 15 V. b.) V. c.) 48 V. 8. Melyik az a felsorolásból, ami rádiómikrofonok rendszertechnikai jellemzője lehet? a.) INLINE b.) DIVERSITY c.) AVC
3 9. Melyik mikrofonnak van a legegyenletesebb átvitele (frekvenciamenete)? a.) Kondenzátor. b.) Dinamikus. c.) Szalag. d.) Piezo. 10. Milyen kábel szükséges a processzorral védett passzív hangdobozok vezetékezéséhez? a.) 2 eres. b.) 4 eres. c.) 6 eres. d.) 8 eres. 11. Melyik a legjobb minőségű? a.) Végerősítő + kompakt hangdoboz. b.) Aktív hangváltó + végerősítő + kompakt hangdoboz. c.) Aktív kompakt hangdoboz. d.) Aktív hangváltó + végerősítő + aktív kompakt hangdoboz. 12. Hol nagyobb az energia egyensúlyi felülettávolsága a trombitáénál? a.) Templomban. b.) Lakószobában. c.) Szabadban. 13. Milyen jellemzőjét változtatja meg a mikrofonnak a szélvédő? a.) Az irányjelleggörbéjét. b.) Az érzékenységét. c.) A frekvenciamenetét. 14. Melyiknek a legnagyobb az irányítási tényezője? a.) Szubbasszus sugárzó. b.) Beszélő ember. c.) Harsona. 15. A mélysugárzóknak melyik az ideális elhelyezése? a.) A színpad előtt, középen. b.) A színpad két oldalán. c.) A hangosítási területen elosztva. 16. Mivé alakul egy kompresszor szélsőséges beállításban? a.) Kompresszorrá. b.) Limiterré. c.) Kapuvá. d.) Kompanderré.
4 17. Mit ábrázol a dinamikaszabályozó beállítását mutató ferde vonalas ábra? 18. Mi a neve a két töréspontos dinamikaszabályozónak? a.) De-esser. b.) Voice-over limiter. c.) Kompander. d.) Szelektív limiter. 19. Mit mutat a GR feliratú műszer? a.) A kimeneti jel csökkenését. b.) A szabályozott erősítés megváltozásának mértékét. c.) A szabályozó jel feszültségét. d.) A side-chain-be beiktatott jel szintjét. 20. Mennyi a fáziskülönbség a két hullám, A és B között? 21. Melyik funkció szokásos a hangosításra tervezett keverőasztalokon? a.) Mix-minus. b.) TELCO. c.) Fader-start. d.) Kettős tápegység. 22. Két hangforrás mozog. Az egyiknek a távolterében vagyok. A másik közeledik. Lehetek-e a közeledő hangforrás közvetlen hangterében? a.) Igen. b.) Nem. 23. Erősen zengő térben (templom) két hegedű és két trombita játszik. Páronként közel vannak egymáshoz, de saját játékterüknek megfelelően a hegedűk távolsága nagyobb. Kettő-kettő eltérő irányból játszik. A zengő térből közeledek hozzájuk. Melyik pár hangszerei válnak szét előbb megkülönböztethető irányúra, a hegedűké vagy a trombitáké? a.) A hegedűké. b.) A trombitáké. 24. Mi adja a legjobb eredményt az előadók számára az előadási élmény javítására, a színpadi együttjáték segítésére? a.) A nézőtérről a színpadra jutó és a színpadról közvetlenül érkező hangok. b.) A lábmonitorok. c.) A lábmonitorok és side-field monitorok együtt.
5 d.) A személyi monitorok. 25. Mit jelent a SIDE CHAIN? a.) Egymás után kötött dinamikaszabályozókat. b.) Párhuzamosan kötött dinamikaszabályozókat. c.) A dinamikaszabályozó VCA-ját vezérlő ágat. d.) A dinamikaszabályozó VCA-ján áthaladó ágat. 26. Milyen hangszerek közé sorolható az elektromos erősítésű jazzgitár? a.) Kordofon. b.) Elektrofon. c.) Idiofon. 27. Mi a PZM és a BLM? a.) Két állványfajta. b.) Lapmikrofon. c.) Kétfajta menetszabvány mikrofonok rögzítéséhez. 28. A megszakítási pont felirata a.) AUX IN AUX OUT. b.) LINE IN LINE OUT. c.) SEND RETURN. d.) MASTER SLAVE. 29. Milyen mértékű szintváltozás következik be közeltéri hatásra (proximity effect)? a.) A közepes frekvenciák 1 khz környékén maximum 6 db-t emelkednek. b.) A magas frekvenciák 1 khz felett folyamatosan emelkednek, a maximum 6 db. c.) A mélyfrekvencia tartomány maximum 6 db-t emelkedik. d.) A mély frekvenciák 1 khz alatt folyamatosan emelkednek, a maximum 20 Hz-en 30 db. 30. Mi a célja a többutas hangsugárzóknak? 4 pont 31. Mi a keverőasztalokban található mátrix, milyen célú asztalokban fordul elő, 4 pont és mire használatos?
6 32. Megoldható-e a fantomtáplálás aszimmetrikus jelvezetés esetén? 4 pont Mi a lényeges különbség a fantom- és a T táplálás között? 3 pont 33. A hangszerek viselkedése: 6 pont Milyen tényezők határozzák meg a nem elektronikus hangszerek hangszínét? Milyen a természetes keletkezésű hangok spektrumának jellege? Befolyásolja-e egy hangszer irányjelleggörbéje a hangszer hangszínét, és miért? 3 pont 34. Egy stúdióban az 50 db SPL hangnyomású 1 khz-es szinuszos jel szintje 6 pont 6 másodperc alatt 60 db-t esik. a.) Mennyi a terem utózengési ideje 1 khz-en?
7 másodperc. b.) Hozzávetőleg mennyi ideig hallunk hangjelenséget ebben a teremben? másodperc. c.) Miért? 3 pont 35. Hasonlítsa össze egymással az ismert mikrofon irányjelleggörbéket és a hozzájuk 10 pont tartozó mikrofontulajdonságokat! Rajzolja le a kapcsolható karakterisztikájú mikrofonnal megvalósítható irányjelleggörbéket közös koordináta-rendszerben! Töltse ki a táblázatot az Ön által ismert összes irányjelleggörbére! 5 pont Közeltéri hatás Gömbi Lapított gömb Kardioid Irányjelleggörbe neve Hiperkardioid Nyolcas Szuperkardioid Féltér gömbi Féltér kardioid Puska Távolsági tényező szerinti sorrend, 1. a legközelebbi 6 db érzékenység irányszöge, 1. a legkisebb 5 pont
8 36. Mik tartoznak össze? A számokat a vízszintes vonalra írja! 10 pont a) 38 cm/s 1. 44,1 khz b) 16 bit 2. 1 Pa c) 6 db db d) 1 khz dbu e) 12 db/o 5. Mérőjel f) 20 khz 6. Magnetofon g) 24 bit 7. Másodfokú szűrő h) Analóg keverőasztal sávszélesség i) 94 dbspl 9. CD-ROM j) 650 MB 10. Távolságtörvény 37. Mik tartoznak össze? A számokat a vízszintes vonalra írja! 10 pont a) MOD 1. Vese b) CC 2. Telefon c) DAW 3. Állvány d) Szénmikrofon 4. Magashang-veszteség e) Dinamikus 5. Munkaállomás f) Kardioid 6. Magnetooptikai lemez g) Szélvédő 7. Rádiómikrofon h) Gém 8. Kazettás magnó i) Hangmagasság j) Pitch shift 10. Mágnes
31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
100% = 92 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 20%.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 92. sorszámú Stúdióvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 92. sorszámú Stúdióvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 213 06 1.2.
Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 30%.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Tájékoztató. Értékelés Összesen: 100 pont
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 35 582 03 Hűtő-, klíma- és hőszivattyú
Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép és készülékszerelő
100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 50%.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
54 213 02 0000 00 00 Hangtechnikus Hangtechnikus 54 213 02 0100 51 01 Hangmester Hangtechnikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
54 582 02 0010 54 01 Hídépítő és -fenntartó technikus Közlekedésépítő technikus
T 061106/1/1 A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
T 0743-06/3/17 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.
Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő 4. 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték- és vízkészülékszerelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja
Tájékoztató. Értékelés Összesen: 65 pont
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
54 213 02 0000 00 00 Hangtechnikus Hangtechnikus 54 213 02 0100 51 01 Hangmester Hangtechnikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
GENELEC NETTÓ/BRUTTÓ árlista 1107 Budapest, Fogadó u. 3. GENELEC160704 tel: 06-1-4319005; fax: 06-1-4319006 000000
M SOROZAT - MUSIC CREATION AKTÍV MONITOROK M030AM KÉT UTAS AKTÍV "MUSIC CREATION" MONITOR Natural Composite Enclosure (NCE ) ház, DCW technológiával, védőrácsokkal és mágneses árnyékolással Magassugárzó:
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek megoldásához!
54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus CAD-CAM informatikus
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 582 08 Kőműves és hidegburkoló Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a
MW1-RX-Fx vezeték nélküli mikrofonvevő
Épülethangosítás- és konferenciatechnika MW1-RX-Fx vezeték nélküli mikrofonvevő MW1-RX-Fx vezeték nélküli mikrofonvevő 193 automatikusan választható UHF-csatorna Szintetizált PLL-technológia Elővezérelt
31 525 03 1000 00 00 Karosszérialakatos Karosszérialakatos
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Műtéti szakasszisztens szakképesítés. 2464-06 Műtét előkészítése modul. 1. vizsgafeladat. 2013. február 07.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22. ) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Előzenei hangosítások Szabadalmaztatott jelkódolás Több mint 100 csatorna egyidejű használata Gyorsbeállítás mód, spektrum-analizátor és rehearsal mód Strapabíró teljesen fém konstrukció Mélyvágó szűrő,
YAMAHA EMX62M POWER-MIXER. Kezelési útmutató
YAMAHA EMX62M POWER-MIXER Kezelési útmutató Fontos! Kérjük, olvassa el az alábbi pontokat az EMX62M használatba vétele elõtt! Óvintézkedések A berendezés belsejébe ne kerüljön víz vagy más folyadék, különben
54 213 02 0000 00 00 Hangtechnikus Hangtechnikus 54 213 02 0100 51 01 Hangmester Hangtechnikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
3. Térvezérlésű tranzisztorok
1 3. Térvezérlésű tranzisztorok A térvezérlésű tranzisztorok (Field Effect Transistor = FET) működési elve alapjaiban eltér a bipoláris tranzisztoroktól. Az áramvezetés mértéke statikus feszültséggel befolyásolható.
Használati útmutató. 1.0 verzió 2002. október
Használati útmutató 1.0 verzió 2002. október TARTALOMJEGYZÉK 1. KEZELŐSZERVEK... 2 2. ALKALMAZÁSI PÉLDÁK... 4 2.1. BASSZUSGITÁR CSATLAKOZTATÁSA... 4 2.2. BILLENTYŰS HANGSZER, DJ-KEVERŐPULT STB. KIMENETI
A vizsgafeladat ismertetése: A stúdiótechnikai és munkavédelmi alapismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: A stúdiótechnikai és munkavédelmi alapismeretek A tételekhez segédeszköz nem használható. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni,
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (V. 22.) Korm. rendelet alapján: Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
Tájékoztató. Értékelés Összesen: 100 pont
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép- és készülékszerelő
Rádiós diszpécser rendszerek rövid ismertetője
Diszpécser rendszerek Fejlesztő és Szolgáltató Kft. TELEKOMMUNIKÁCIÓ H-1033 Budapest, Szőlőkert u. 4. I. em. Tel: (+36-1)437-8120, (+36-1)437-8121 Fax: (+36-1)437-8122, E-mail: multicomkft@multicomkft.hu,
AM 120 MKII. www.sulitech.com Ingyenes szállítás az egész országban! tel.: 06 22 33 44 55. Felhasználási javaslat:
AM 120 MKII 3 csatornás keverőpult PHONIC Jellemzők: Csatornák száma: 3 (1 mikrofon, 2 sztereó) 2T be- és kimenet Fejhallgató kimenet 2 x 4 LED-es kivezérlésmérő +48V Phantom táp Technikai adatok: Sávszélesség:
Tartalomjegyzék és jellemzők
Tartalomjegyzék és jellemzők Tartalomjegyzék és jellemzők... 2 Biztonsági információk... 3 Beállítás és hibakeresés... 4 Kábelek bekötése... 6 Méretek... 8 Blokkdiagram... 9 Csatornák felépítése... 10
MA-101 hordozható vezeték nélküli hangfal
MOBIL ERŐSÍTŐK MA-101 hordozható vezeték nélküli hangfal Kompakt, ultrakönnyű és egyszerű kezelés. Az MA-101 egyszerűen kézben tartható, vagy a mellékelt vállpánt segítségével vállra akasztható. Beépített
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő 31 521 14 0000 00 00 Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő
A 10/007 (. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Tartalomjegyzék és jellemzők
Tartalomjegyzék és jellemzők Tartalomjegyzék és jellemzők... 2 Biztonsági információk... 3 Kábelek bekötése... 4 Blokkdiagram... 6 Csatornák felépítése... 7 Rack be szerelés, méretek... 15 Tipikus alkalmazások...
A döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
Tájékoztató. Használható segédeszköz: nem programozható számológép, vonalzó. Értékelési skála:
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 841 04 Szállítmányozási ügyintéző Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 1. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 1. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Osztályozó vizsga kérdések. Mechanika. I.félév. 2. Az erőhatás jellege, jelölések, mértékegységek
Osztályozó vizsga kérdések Mechanika I.félév 1. Az erő fogalma, jellemzői, mértékegysége 2. Az erőhatás jellege, jelölések, mértékegységek 4 A 4. 4 3. A statika I., II. alaptörvénye 4. A statika III. IV.
A javítási-értékelési útmutatótól eltérő helyes megoldásokat is el kell fogadni.
A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 52 814 01 Társasházkezelő Tájékoztató
E O N 5 1 0 E O N 5 1 5 E O N 5 1 8 S
E O N 5 1 0 E O N 5 1 5 E O N 5 1 8 S A VALAHA GYÁRTOTT LEGERŐSEBB EON THE NEXT GENERATION A JBL a híres EON sorozatnak is köszönhetően már több mint 14 éve tölt be vezető szerepet a hordozható hangfalak
54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Használati útmutató. 1.1-es verzió. 2003. október
Használati útmutató 1.1-es verzió 2003. október BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK FIGYELEM: Az elektromos áramütés kockázatának elkerülése érdekében soha nem vegyük le a berendezés fedőlapját vagy hátlapját. A berendezés
Egységes jelátalakítók
6. Laboratóriumi gyakorlat Egységes jelátalakítók 1. A gyakorlat célja Egységes feszültség és egységes áram jelformáló áramkörök tanulmányozása, átviteli karakterisztikák felvétele, terhelésfüggőségük
A szóbeli vizsgatevékenység sikertelen, ha bármelyik vizsgafeladat értékelése 50% alatt van.
A vizsgafeladat ismertetése: Egy rádió- vagy televízióállomás műsorfolyamából egy nap felvételének megadott szempontok szerinti részletes hangtechnikai elemzése Az 5.3.3. C) szóbeli vizsgafeladat elvégzéséhez
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés száma, megnevezése: 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Emelőgépkezelő (kivéve
Használati útmutató. 1.1 verzió 2001. április
Használati útmutató 1.1 verzió 2001. április BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK FIGYELEM: Az elektromos áramütés kockázatának csökkentése érdekében soha nem vegyük le a berendezés fedőlapját vagy hátlapját. A berendezés
33 525 01 0010 33 01 Kerékpárszerelő Motor- és kerékpárszerelő
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Egyszerű áramkörök vizsgálata
A kísérlet célkitűzései: Egyszerű áramkörök összeállításának gyakorlása, a mérőműszerek helyes használatának elsajátítása. Eszközszükséglet: Elektromos áramkör készlet (kapcsolótábla, áramköri elemek)
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIM Elektronikai alapismeretek
55 524 01 0000 00 00 Farmakológus szakasszisztens Farmakológus szakasszisztens 2/40
A 0/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított /2006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
54 213 02 0000 00 00 Hangtechnikus Hangtechnikus 54 213 02 0100 51 01 Hangmester Hangtechnikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.
JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Egészségügyi kártevőirtó szakmunkás szakképesítés. 2454-06 Kártevőirtás modul. 1. vizsgafeladat. 2013. december 10.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés száma, megnevezése: 32 525 01 Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó Gyakorlati vizsgatevékenység
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens szakképesítés. 2449-06 Mikrobiológiai vizsgálatok modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Tájékoztató a VÁLLALKOZÁSI MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ. modulzáró és szakmai vizsgáról és a szakképesítés vizsgáztatási követelményeiről
BGE Oktatási Igazgatóság Felnőttképzési Főosztály 1149 Budapest Buzogány u. 10-12. Intézmény nyilvántartásba vételi száma: E/000650/2014 Képzés nyilvántartási száma: E-000650/2014/A011 Tájékoztató a VÁLLALKOZÁSI
A táblázatkezelő felépítése
A táblázatkezelés A táblázatkezelő felépítése A táblázatkezelő felépítése Címsor: A munkafüzet címét mutatja, és a program nevét, amivel megnyitottam. Menüszalag: A menüsor segítségével használhatjuk az
Összeszerelési és kezelési útmutató. Standard hallgatóval típusú lakásállomás 1281..
Összeszerelési és kezelési útmutató Standard hallgatóval típusú lakásállomás 1281.. Készülék leírás A Standard hallgatóval típusú lakásállomás a Gira ajtókummunikációs rendszeréhez tartozik és a következő
31 542 01 0000 00 00 Kalapos, sapka- és kesztyűkészítő
338-06 Kalap, sapka és kesztyű gyártáselőkészítése. vizsgafeladat A 0/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított /006 (II. 7.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő
Üzembehelyezıi leírás
Üzembehelyezıi leírás MADE IN ITALY TECHNIKAI ADATOK Falra szerelve Lefedettség 15 m, 90 Mikrohullámú frekvencia 10.525 GHz Jelfeldolgozás DSP(Digital Signal Processing) Érzékelési távolság 3-15 m Érzékelési
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés. 2402-06 Csecsemő és gyermek diagnosztika és terápia modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő 4 Villanyszerelő 4
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakképesítés azonosító száma, megnevezése: 33 5216 03 VILLANYSZERELŐ SZINTVIZSGA GYAKORLATI FELADAT B A szintvizsga időtartama: Elérhető pontszám: 300 perc 100 pont B/I.
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
A 194. sorszámú Robbanásbiztos berendezés kezelője megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 194. sorszámú Robbanásbiztos berendezés kezelője megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522
5. Tisztítás...14 5.1 Felületek tisztítása...14 5.2. HT40 PRO belső szélzsák tisztítása...14
2 3 4 Tartalomjegyzék 3, 4, 8, 9 ábrák...2 5, 6, 7, 10 ábrák...3 11-16 ábrák...4 1. Biztonsági előírások...6 2. Készülék bemutatása...6 2.1 Bevezetés...6 2.2 Doboz tartalma...7 2.3 Opcionális tartozékok...7
Kéz- és lábápoló, műkörömépítő. 31 815 01 0000 00 00 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő 2/34
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Tájékoztató. Értékelés. 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 25%.
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Szerb nyelv emelt szint 0511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. november 4. SZERB NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ 1. Jó megoldásként
HPR sorozatú aktív hangsugárzók Használati útmutató
HPR sorozatú aktív hangsugárzók Használati útmutató HPR122i HPR152i HPR153i HPR151i HPR181i 12, 2 utas hangsugárzó 15, 2 utas hangsugárzó 15, 3 utas hangsugárzó 15, mélysugárzó 18, mélysugárzó Biztonsági
Intézmény hangosítás. SEP 207b. 6"-os kétu as aktív hangsugárzó
Intézmény hangosítás PHONIC SEP 207b 6"-os kétu as aktív hangsugárzó Jellemzők: strapabíró, műanyag borítás tartozék rögzítő fű/ beépített, illesztett végfok Felhasználási javaslat: nyilvános helyekre,
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
Értékelés Összesen: 100 pont 100% = 100 pont A VIZSGAFELADAT MEGOLDÁSÁRA JAVASOLT %-OS EREDMÉNY: EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA 15%.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján: Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl
Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi rõl A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (I.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján
E208 akusztikus gitárkombó. Használati utasítás
E208 akusztikus gitárkombó Használati utasítás Óvintézkedések Olvassa el figyelmesen az utasításokat! Tartsa be ezeket az utasításokat! Vegyen figyelembe minden figyelmeztetést! Kövessen minden utasítást!
Használható segédeszköz: rajzeszközök, nem programozható számológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12 /2013 ( III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 521 03 Gépgyártástechnológiai
A vizsgafeladat ismertetése: Stúdiótechnikai és munkavédelmi, balesetvédelmi alapismeretek
A vizsgafeladat ismertetése: Stúdiótechnikai és munkavédelmi, balesetvédelmi alapismeretek A tételekhez segédeszköz nem használható. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Fizioterápiás szakasszisztens szakképesítés
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
A 61. sorszámú Filmhangtervező megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 61. sorszámú Filmhangtervező megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 53 213
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Szerb nyelv középszint 0511 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 26. SZERB NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÁLTALÁNOS
A 70. sorszámú Hangtárvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 70. sorszámú Hangtárvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma: 55 213 01
Segítünk online ügyféllé válni Kisokos
Segítünk online ügyféllé válni Kisokos Kedves Ügyfelünk! Szeretnénk, ha Ön is megismerkedne Online ügyfélszolgálatunkkal, melyen keresztül kényelmesen, könnyedén, sorban állás nélkül intézheti energiaszolgáltatással
Beszédinformációs rendszerek. Alapvető beszédakusztika I.
Beszédinformációs rendszerek Alapvető beszédakusztika I. 1 Beszédinformációs rendszerek - Alapvető beszédakusztika I. Kiss Gábor kiss.gabor@tmit.bme.hu IB.156. Miért jó ez a gyakorlat? 2 Hallás Mivel hallunk?
REFERENCE 1.2 DC REFERENCE 2.2 DC
REFERENCE REFERENCE 1.2 DC Típus: High End álló hangsugárzó Kivitel: 3½-utas bass-reflex rendszer Névleges/zenei teljesítmény: 500/900 Watt SPL (1W / 1m): 89,5 db (1 W, 1 m) Frekvencia tartomány: 18...40.000
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 006. május 18. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 006. május 18. 1:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 610
Jelentéskészítő TEK-IK () Válaszadók száma = 0 Általános mutatók Szak értékelése - + átl.=. Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Skála Átl. elt. Átlag Medián
KÍNAI NYELV JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Kínai nyelv emelt szint 1513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. KÍNAI NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. OLVASOTT SZÖVEG ÉRTÉSE