1. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ RENDSZER FELÉPÍTÉSE, ELVEI, MENTESSÉGEK, KEDVEZMÉNYEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ RENDSZER FELÉPÍTÉSE, ELVEI, MENTESSÉGEK, KEDVEZMÉNYEK"

Átírás

1 1. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ RENDSZER FELÉPÍTÉSE, ELVEI, MENTESSÉGEK, KEDVEZMÉNYEK Mint már arról szó volt, a magyar adórendszer reformja után egy önbevalláson alapuló, a jövedelmeket azok keletkezési forrásától függetlenül, egyazon mérce szerint kezelő, az egyenlő közteherviselés elvét szem előtt tartó, a magánemberek jövedelmeit adóztató, személyi jövedelemadórendszer jött létre. A törvény számtalan módosítást ért meg, míg mai formáját 1995-ben elnyerte. Az azóta elfogadott módosítások pedig ebbe a szövegbe ágyazva jelennek meg. 1.1.A személyi jövedelemadó főbb elvei és sajátosságai Az l995. évi CXVII törvény (személyi jövedelemadó törvény) szabályozási elvei - némi egyszerűsítéssel - a következőek voltak: 3. a jövedelemaranyos közteherviselés alkotmányos követelményét - az adott lehetőségek határain belül - igyekszik megvalósítani, ig az adótábla illetve a minimálbért tehermentesítő adójóváírás olyan adóterhelés irányba hatott, hogy azok a jövedelemtulajdonosok, akik költségelszámolásra (és áthárítására) képtelenek - például a munkabérből, munkanélküli ellátásból élők - ne kerüljenek az adó miatt rosszabb pozícióba, mint a vállalkozók, 5. az önálló és a nem önálló tevékenységből származó jövedelem után az első forinttól adózni kell; 6. a szja prioritáskent kezeli a befektetések, megtakarítások különleges preferálását, külön jövedelemként történő adózását. Ennek megfelelően a magyar szja a következő sajátosságokkal rendelkezik: - személyi jellegű, - általános, - önadózásra épít, - több csatornán kedvezményez, - az igazságosság és méltányosság elvén nyugszik, - adókedvezmény csak akkor adható, ha a szerződés megvalósítja a szabály célját A személyi jövedelemadó hatálya Minden adótörvény első paragrafusaiban definiálja azt, hogy pontosan kikre például magánszemélyek, társas vállalkozásokra vonatkozik és milyen tevékenység esetén lépnek életbe az előírásai. Ezt nevezik a törvény hatályának. A személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya a magánszemélyre (természetes személyre) annak jövedelmére (elvileg bármilyen forrásból és bármilyen formában megjelenő jövedelmére) és az e jövedelemmel összefüggő adókötelezettségre terjed ki.

2 Ez az elvi deklaráció azonban számos tényezőn keresztül érvényesül a szabályozásban és - mint arról meg később részletesen szó lesz a maga "tiszta" formájában sehol sem találkozhatunk vele. Az első befolyásoló tényező maga a nemzetközi gazdasági élet, az általa szükségszerűen kialakult kapcsolatrendszer, amely az adók területen két- es többoldalú nemzetközi egyezmények formájában (is) érvényesül. Erre tekintettel rendezni kellett a magyar személyi jövedelemadó törvény és a kettős adóztatás elkerüléséről (valamint más adókat is érintő) nemzetközi egyezmények egymáshoz való viszonyát alá-és fölérendeltségi pozíciójukat. Az első (az l987. évi VI. törvény) óta változatlan szabály a nemzetközi egyezmények primátusa, feltétlen elsőbbsége a magyar adójoghoz képest. Ennek megfelelően, ha nemzetközi egyezmény a személyi jövedelemadó törvénytől eltérően rendelkezik, az egyezmény szabályait kell alkalmazni. Ilyen egyezmény hiányában a viszonosság elvet lehet alkalmazni A viszonosság kérdésében a pénzügyminiszternek a külügyminiszterrel egyeztetett állásfoglalása az irányadó. Fontos hatályt érintő rendelkezés, miszerint a külföldről származó jövedelem adókötelezettségét a nemzetközi egyezmények es a viszonosság figyelembevételével a személyi jövedelemadó törvény szerint kell megállapítani. (Ha tehát például egy nemzetközi egyezmény alapján az adott külföldi jövedelmet Magyarországon kell adóztatni, akkor e jövedelemre egészében a magyar törvény szabályai alkalmazandók.) A törvény azonban nem mindenkire vonatkozik egyformán, hatóköre egyes magánszemélyekre egészében, másokra részben vonatkozik. A rendelkezéseit azokra a magánszemélyekre kell egészében alkalmazni, akik un. belföldi illetőségűek. A külföldiek esetében amennyiben azok külföldi illetőségűek, csak a belföldről származó (tehát magyarországi) jövedelmükre terjed ki a magyar adókötelezettség. Rájuk a törvény tehát részben vonatkozik csak. Az előző differenciáláshoz hasonlóan a jövedelmek forrása tekintetében is eltérő a törvény hatóköre. A belföldi illetőségű magánszemély összes (bel- es külföldi) jövedelme e törvény szerint adóköteles, a külföldi illetőségű magánszemély esetében azonban csak a belföldi forrásból szerzett jövedelem tartozik a magyar szabályozás alá. (Tehát a külföldi személy külföldi jövedelme nem!). A külföldiek részleges adókötelezettsége mellett további "önkorlátozó" rendelkezéseket is találunk a törvényben, bár az alapelvei között deklarálja, hogy "a magánszemély minden jövedelme adóköteles", azonban rögtön ezután azt a megengedő szabályt tartalmazza, miszerint ettől eltérő szabályt, az adóból kedvezményt a személyi jövedelemadó törvény alapelveinek figyelembevételével más törvény (de csak törvény) is megállapíthat. Tehát a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni többek között azokat a bevételeket, amelyek a személyi jövedelemadó törvény, vagy más törvény szerint adómentesek Az adóalany: magánszemély illetősége A személyi jövedelemadó alanya a magánszemély, életkorra, nemre, fajra, nemzetiségi, állampolgársági, vallási stb. hovatartozására tekintet nélkül. Mint arról már szó volt, az illetőségnek különös jelentősége van az adókötelezettség terjedelmét illetően. (A belföldi

3 illetőségű személy összes jövedelme, a külföldinek csak a belföldről származó jövedelme adóköteles ) Az illetőség eldöntése csak látszólag egyszerű feladat, hiszen nem korlátozódik pusztán egy állandóan bejelentett lakhelyre, vagy munkahelyre. Belföldi illetőségű magánszemélynek számít egy természetes személy: - Ha magyar állampolgár. De ha ezek alapján nem dönthető el, például valaki kettős állampolgár, egyéb szempontokat is figyelembe kell venni. Az előzőekből értelemszerűen következik, hogy külföldi illetőségű az a magánszemély, aki nem minősül belföldi illetőségűnek. - Ha állandó lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye Magyarországon van. (Az állandó lakóhely az olyan lakóhely, ahol a magánszemély tartós ottlakásra rendezkedett be.) - Ha ezek egyike sincs Magyarországon, akkor az illetőséget a más államban lévő állandó lakóhely határozza meg. - Amennyiben valakinek több állam területen is van állandó lakóhelye, akkor az illetékességet a létérdekek központja határozza meg. A létérdekek központja azt az államot jelenti, amelyhez a magánszemélyt a legszorosabb családi, gazdasági kapcsolatok fűzik. - Ha a magánszemélynek más állam területen sincs állandó lakóhelye, akkor az illetőséget a más államban levő szokásos tartózkodási hely szerint kell figyelembe venni. (A szokásos tartózkodási hely fogalmát az Art i. 97. g) pontja tartalmazza, e szerint a magánszemélynek akkor van Magyarországon szokásos tartózkodási helye, ha - a ki- és beutazás napján is egész napnak tekintve - legalább l83 napot belföldön tartózkodott. ) Mint látható, meglehetősen többoldalú az illetőség megállapításának kérdése. Ennél egyszerűbb adózási szempontból meghatározni, mit érthetünk belföld alatt? A törvény szerint belföld a Magyar Köztársaság területe, beleértve a vámszabadterületet is A jövedelem származása Az adó alanyáról szóló ismertetésből is kitűnik, hogy alapvető fontosságú egy magánszemély illetősége. A másik fontos szempont viszont a következő, pontosan honnét származik a jövedelme? Az adott jövedelem származási helye ugyanis meghatározza, hogy a bel- es külföldi illetőségű magánszemély esetében adóztatható-e. Belföldről származik a jövedelem, ha - belföldi illetőségű munkáltatóval, megbízóval létesített jogviszonyból származik, függetlenül a tevékenység tényleges folytatásának a konkrét földrajzi helyétől; (például valaki kiküldetésben dolgozik egy másik államban,) - belföldön végzett tevékenységből származik, a munkáltató, megbízó illetőségétől függetlenül (belföldön dolgozik),

4 - belföldön levő vagyonból (például belföldi lakás, termőföld bérbeadásából) keletkezik. Fontos kiegészítő rendelkezés, miszerint a munkáltató, a megbízó akkor minősül belföldi illetőségűnek, ha belföldön székhellyel, telephellyel (ez utóbbihoz értve a képviseletet is) rendelkezik, vagy mint magánszemély belföldi illetőségű. (A székhely, a telephely fogalmat az Art 97. h) és i) pontjai tartalmazzak.) Külföldről származik a jövedelem, ha külföldi illetőségű munkáltatóval, megbízóval létesített jogviszony alapján külföldön végzett tevékenységből származik; külföldön levő vagyonból keletkezik. Külföldön végzett tevékenység esetén a másik állam joga, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről kötött kétoldalú egyezmény lesz a meghatározó. De mindenképpen az adott külföldi állam joga szerint kell a jogviszonyt minősíteni. (Fontos kiegészítő rendelkezés, hogy a kamat, osztalék és az árfolyamnyereség akkor tekintendő külföldről származónak, ha a jövedelem folyósítója a belföldi jogszabályok alapján külföldi illetőségűnek minősül) A személyi jövedelemadózásban előírt kötelezettségeknek, például a havi jövedelem után kiszámított adóelőlegnek a befizetését nem az adózás alanyai, vagyis a magánszemélyek végzik, hanem azok a cégek, amelyektől fizetést, járandóságot, megbízási díjat kapnak. Ezeket hívja a törvény kifizetőnek: a "kifizetői" státusnak kitűntetett szerepe, jelentősége van a magyar SZJA végrehajtásában, az adóbevételek befolyásában. Számos esetben működnek közre a kifizetők az adóztatásban, levonják az adóelőleget, vagy a korábbi adóhiányt a náluk kapott jövedelemből, a munkavállaló kérésére elkészítik az éves adóbevallást és elszámolnak a különbözettel stb. De akadnak másféle elszámolások is, bizonyos esetekben a magánszemélynek juttatott jövedelem után a kifizetőt terheli az adófizetési kötelezettség (pl természetbeni juttatás után). A kifizető fogalmat az Art 97. j. pontja határozza meg a következők szerint: a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, az egyéni vállalkozó, a közös név alatt működő polgári jogi társaság, a szakcsoport, a társasház és a társasüdülő. A megbízót kifizetőnek kell tekinteni akkor is, ha valamely összeget közvetítő (posta, pénzintézet) útján fizet ki, kivéve, ha a közvetítő a magánszeméllyel kötött szerződés alapján a bevételt elszámolja. Kifizető tehát lehet magánszemély is, ha egyéni vállalkozó. (Az egyéni vállalkozók személyi jövedelemadózásáról az V.9. fejezetben lesz szó.) A személyi jövedelemadózás a gyakorlati működtetés szempontjából "hárompólusú" struktúra, ahol az adó alanya a magánszemély, a törvényt végrehajtó államhatalmat a rá ruházott jognál fogva az Állami Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, vagyis az NAV képviseli, de az adót a levont adóelőleg formájában tulajdonképpen a kifizetők fizetik be. A kifizetők tevékenységükről tájékoztatják az adóhatóságot az úgynevezett kötelező tájékoztatáson keresztül, miközben igazolást is állítanak ki munkavállalóknak a náluk keresett jövedelemről és természetesen a levont és befizetett adóelőlegekről. ( A kifizető különleges felelősségi helyzetet mutatja a személyi jövedelemadó rendelkezése, amely szerint, ha a kifizető az adóelőleget a dolgozótól levonta, akkor a NAV a továbbiakban azt csak a kifizetőtől követelheti.) Az adókötelezettség fogalma Az adófizetések kapcsolatos kötelezettségek csak egyik részét teljesítik a kifizetők. A kötelezettségek másik része az adózót terheli. Az adókötelezettségek tehát a következőek:

5 bejelentés, nyilatkozattétel, az adóalap és adó-megállapítás, bevallás készítése, az adóelőleg és adó fizetése, adólevonás, nyilvántartás vezetése, a bizonylat-kiállítása, adatszolgáltatás, az iratok megőrzése. Az adófizetők kötelezettségeit a személyi jövedelemadó törvény mellett a már többször említett, az adózás rendjét szabályozó törvény együttesen tartalmazza. Az adókötelezettség egyes elemei közül némelyek minden adóköteles jövedelem típusra vonatkoznak (például adófizetési kötelezettség), míg mások csak meghatározott jövedelemtípusnál jelentkeznek (például bejelentési kötelezettség). Az általános jellegű nyilatkozattételi kötelezettséget az Art tartalmazza. Az adóalap es adó megállapítás kiterjed a magánszemélyre és a kifizetőre is. Hiszen a magyar személyi jövedelemadózás az önbevallásra alapul, a természetes személy maga rögzíti az adókötelezettségét, tartja nyilván, vallja be és fizeti meg a szükséges összeget. Ha munkavállaló, akkor ezt külön nyilatkozat ellenében elvégzi helyette munkáltató, vagy az önbevalláshoz szükséges igazolásokat a kifizetésekről és a levonásokról a bevallás előtt számára átadja. Ebben az esetben nem a kifizető számol el az adóhatósággal, hanem a magánszemély, aki az önadózás elvének megfelelően tehát kiszámolja egyrészt az összevonás alá eső jövedelmei után fizetendő adót, másrészt a külön adózó jövedelmeinél is hasonlóan jár el, majd az adót az összes jövedelme után összeadja, az adóbevallást elkészíti, elküldi, az adót befizeti és az iratokat öt éven keresztül megőrzi. Ha a kifizetőnek kell az adóelőleget rendeznie, akkor ezt a kifizetéskor vonja le és utalja át az adóhatóságnak. A munkáltató által levont adóelőleg befizetési határideje az elszámolt hónapot követő hó l2-e. Fontos szabály, hogy bárki is adja be a bevallást, a nyilvántartások vezetése, az igazolások megőrzése, összességében a nyilvántartási kötelezettség teljesítése minden egyes esetben a magánszemélyt terheli A jövedelem rendszerezése A jövedelemadó tárgya - némi egyszerűsítéssel a magánszemély bármilyen jogcímen szerzett jövedelme. A jövedelem azonban semmiféle formában nem azonos fogalmilag a bevétellel. Általánosságban érdemes megjegyezni a következő egyszerű összefüggést: Bevétel költség= jövedelem E szerint a jövedelem lehet egyrészt a bevétel egésze, amennyiben nem merült föl elszámolható költség. Második esetben a jövedelem a bevétel meghatározott hányada, vagy és ez a harmadik eset az elismert költségekkel csökkentett része. A meghatározásból kitűnik, hogy ez a definíció egyúttal tartalmazza a jövedelem megállapításának összes a személyi jövedelemadó törvény szerint lehetséges esetet is. Minden, a személyi jövedelemadó hatókörébe tartozó jövedelem megállapítása e három módszer valamelyikével történik. A bevétel fogalmának meghatározása eltekintve attól az egyszerű esettől, hogy valakinek csak bérjövedelme van, szintén hosszadalmas folyamat. A hangsúly azon van, hogy az adott

6 vagyoni előny bármilyen módon is került a magánszemélyhez bevételnek minősüljön és ennek egyenes következményeként a jövedelemszámítás alapjává válik. Bevételnek minősül a magánszemély által az adóévben (főszabály szerint a naptári évben) megszerzett, a tevékenység ellenértékeként vagy más jogcímen (bármilyen jogcímen!) kapott vagyoni érték. A megszerzés ideje a naptári év, hiszen ez egyenlő alapesetben az adóévvel. (Még egy későbbi elszámolásra kapott előleg is az adott adóév bevételeit gyarapítja, függetlenül attól, hogy a teljes bevételt a magánszemély akár évekkel később kapja meg. Ennek fordítottja is igaz, tehát egy utólagos fizetés eseten is a tényleges fizetés időpontja az irányadó a bevétel megszerzése szempontjából. ) A bevétel konkrét formáját elég nehéz lenne kizárólagosan meghatározni, éppen ezért a törvény példálózó jelleggel sorolja fel, de minden esetre érvényes szabály, hogy a bevétel nem függ annak megjelenési formájától, hanem az számít, azt milyen jogcímen kapta a magánszemély. A példák között szerepel természetesen első helyen a készpénz, a jóváírás, az elengedett vagy átvállalt tartozás, a kifizető által a magánszemély helyett átvállalt kiadás, a társas vállalkozásba adózatlanul befektetett vagyoni érték annak kivonásakor, a természetben kapott vagyoni értek, az utóbbihoz értve az ingó es ingatlan vagyont, a vagyoni értékű jogot, és természetesen az értékpapírt is. A költség mint már arról szó volt a bevétel és a jövedelem közti különbség, Általában minden tevékenységhez kapcsolódik valamilyen költség, de ezek közül csak a törvény által felsorolt eseteket, vagy a keretszabályozásba illő módszerrel meghatározott költségeket lehet figyelembe venni. A bevételt csökkentő tételek, amelyekről bebizonyítható, hogy: - a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggtek, - kizárólag a bevétel megszerzése, a tevékenység folytatása érdekében tevékenység miatt merültek föl, - a naptári évben ténylegesen kifizetett összegről van szó, - szabályszerűen igazolt kiadás minősül. Ettől függetlenül bizonyos típusú költségeket nem enged elszámolni a törvény (például a mobil használat díjának teljes egészét), vagy bizonyos esetekben egy bevételt költségnek minősítenek (például gépkocsi használat esetén az amortizációt). Ez a meghatározás tartalmazza az összes fontos, mérlegelendő szempontot, figyeljünk föl arra, hogy eleve definiálja a naptári évet, mint azt az időszakot, amely a kiadások esetében figyelembe vehető. Ugyancsak korlátozást jelent, hogy a költségek között a csak és kizárólag a jövedelem érdekében felmerült költség számolható el Bevételnek nem számító tételek Bizonyos jövedelmeket a személyi jövedelemadózásról szóló törvény különböző gazdaságpolitikai, vagy szociális szempontokat figyelembe véve nem tekint jövedelemnek, így mentesíti azokat a jövedelemadó kötelezettség alól. Felsorolásuk röviden a következő: 7. a hitel vagy kölcsön címen kapott összeg. 8. a hiteltörlesztésként visszafizetett összeg, kivéve a kamatot.

7 9. az adóhatóság által visszatérített adó, adóelőleg, feltéve, hogy a befizetést a magánszemély nem számolta el ráfordításként (például a személyi jövedelemadó visszatérítése ide tartozik, mert befizetése nem számít költségnek). 10. a bűncselekmény útján szerzett érték, ha azt a bíróság ténylegesen elvonta, 11. az olyan költség megtérítése, amire megbízást a munkáltatótól kapott a munkavállaló (például anyagbeszerzésre kapott előleg) Adómentes járandóságok Az adótörvény december 31-e előtt nem véletlenül tett különbséget az adómentes és az adót nem viselő járandóságok között. Az adómentes jövedelmet nem kellett figyelembe venni az adóbevallás kitöltésekor, vagyis láthatatlan maradt. Az adómentes jövedelem tehát nem került be az adóbevallásba szemben az adót nem viselő járandósággal, ami növelte a progressziót január elsejével megszűnt az adót nem viselő járandóság fogalma. A mentes kategóriába tartozik tehát azóta a nyugdíj, a hallgatói ösztöndíj, az anyasági segély, a kárpótlási jegyekért járó életjáradék, a szociális segély, az intézetben nevelkedetteknek adott életkezdési támogatás, de például válás esetén, a másik féltől kapott, a lakásért fizetett megváltás összege is. Adómentes a hallgatók külföldről kapott ösztöndíja, a Kossuth a Széchenyi és a Nobel-díj, de például egy egyenruha pénzbeni megtérítése is. Szintén mentes a magánszemélynél a reprezentáció és az üzleti ajándék jogszabályban meghatározott része Az egykori természetbeni juttatások, ma béren kívüli járandóságnak nevezett jövedelmek egy kis része is adómentes jövedelem, ezekről a későbbiekben lesz szó. Az adómentes járandóságok teljes felsorolása a törvény 3. paragrafusában található. De talán érdeklődésre tarthat számot, hogy a felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója részére a felsőoktatásról szóló törvény szerint az őt megillető juttatásként kifizetett ösztöndíj, a tankönyv- és jegyzettámogatás teljes összege, a diákotthoni (kollégiumi) elhelyezését kiváltó lakhatási támogatás összege, valamint a gyakorlati képzés idejére kifizetett juttatásnak, díjazásnak a hónap első napján érvényes havi minimálbér meg nem haladó része is ide tartozik. Szintén adómentes járandóságként adhat a munkáltató más feltételek együttes teljesülése esetén ötévente maximum 5 millió forintnyi támogatást a lakáshoz jutás esetében. Külön figyelmet érdemelnek a szociális juttatások, mint a betegállomány után kapott ellátás, a gyes, a gyed, a családi pótlék, valamint a nyugdíj. A szociális ellátásban kapott járandóságok egy része adóköteles, más része nem, attól függően, hogy milyen jogcímen, jövedelempótlásként, vagy szociális juttatásként járnak. A nyugdíj korábban adómentes ellátás volt, 2007-tel kezdődően azonban adót nem viselő járandósággá változott, hogy most ismét adómentessé váljon. A táppénzből, baleseti táppénzből, illetve terhességi-gyermekágyi segélyből személyi jövedelemadót, s ennek megfelelően havonta előleget kell levonni. A gyed összegét személyi jövedelemadó (és nyugdíjjárulék) terheli. A gyes adómentes járandóságnak minősül, így szja-előleg nem terheli.

8 A gyermeknevelési támogatás szintén adómentes járandóságnak minősül, ami után nem kell adót fizetni. A munkanélküli-ellátás után személyi jövedelemadót, (és 8,5 százalék nyugdíjjárulékot) kell fizetni. A családi pótlék is hosszú utat tett meg az adómentességig, például szeptember 1-jével adóterhet nem viselő járandósággá minősült, de ez a rendelkezés azonban elején hatályát vesztette az Alkotmánybíróság döntése nyomán. (Az Alkotmánybíróság a módszert kifogásolta, ugyanis, ha a családi pótlékot egy olyan szülő kapta, aki házastársával vagy élettársával élt együtt, akkor a családi pótlékot megfelezve mindkét személy bevallotta és az növelte az adóalapot. Ha egyedülálló szülő kapta a családi pótlékot, akkor csak a családi pótlék felét kell bevallania, így azt kellett hozzáadnia az adóköteles jövedelmeihez. Ez tipikusan egy splitting módszer részbeni alkalmazását jelentette.) Az egyösszegű anyasági támogatás a családi pótlékhoz hasonlóan adómentes járandóság lett Jövedelemtípusok az szja törvény szerint A személyi jövedelemadó törvény még mindig erőteljes különbséget tesz a bevétel részét képező jövedelmek között. Az adót elvileg a teljes jövedelem, illetve az ennek az alapján a költségek figyelemvételével kalkulált összegből kellene fizetni. Ez lenne a horizontális méltányosság érvényesülésének alapvető kritérium rendszere, vagy ahogyan azt az adóreform idején megfogalmazták, minden forint egyenlő. Ez az elv azonban a maga tiszta valóságában sohasem érvényesült, hiszen a jövedelmek nem egységesen adóznak, és nem minden, különböző forrásból származó jövedelmet kell összevonni. Ráadásul, az összevonás ténye nem is a családon belül érvényes, hanem személyekre vonatkozik, hiszen az adó alanya a legkisebb gazdasági egység, a személy és nem a család. Másrészt a személy különböző forrásból származó jövedelmei eltérő módon adóznak, miután Magyarországon két fő csoportba oszthatóak a jövedelmek: - az összevonás alá eső jövedelmekre, amelyeknél az adókulcs 16 %, - külön adózó jövedelmekre, amelyek adókulcsa ugyan megegyezik az előbbi csoportéval, de eltérőek a költségelszámolások.. Ezt az adót forrásadónak is hívjuk (például osztalék, részvényárfolyam, kamat, ingóság értékesítés) és mértéke 16 százalék Összevonás alá eső jövedelmek Az összevonás alá eső jövedelmek a következőek: 1.Bérből és fizetésből származó juttatások, - bér-és bérjellegű kifizetések, - munkaviszonnyal összefüggő költségtérítések - végkielégítés, jutalom, prémium - egyéb térítések 2. Önálló tevékenységből származó jövedelmek

9 Az önállóan végzett munkáért kapott járandóságokhoz tartozik például a szellemi szabadfoglalkozásból származó jövedelem, az egyéni vállalkozásból származó bevétel, vagy éppen a lakáskiadás január elsejétől összevonás alá eső, egyéb jövedelem az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem is, vagyis megszűnt a választási lehetőség. 1.5.Költségelszámolások Egy adórendszer megítélésben alapvető fontosságú, hogy a megszerzett jövedelemmel szemben milyen költségeket enged elszámolni. A jövedelem meghatározása természetesen az adótörvény feladata, de ez nem esik egybe sem a valódi (adott időszakban realizált) jövedelemmel, sem a közgazdaságtanban használt jövedelem fogalmakkal. A költségelszámolások a kapott jövedelmek speciális csoportját képezik, ezeket a bevételek alapvetően nem jövedelemként lehetett megszerezni, ii de előfordul, hogy a törvény, így a magyar szja törvény is a kapott térítés csak bizonyos hányadát engedi költségként elszámolni. Az azon felül maradó rész pedig jövedelem lesz. iii Az elszámolható költségek körét alapvetően meghatározza a törvény, az adóztathatóság és a költséglevonás egymást kiegészítő, el nem váló fogalmak: vagyis nem lehet egy kiutazási költséget elszámolni egy külföldi ösztöndíjjal szemben, ha az utóbbi adómentes jövedelem. Érdekes példa erre a szomszédos Ausztria személyi jövedelemadó rendszere, ahol a saját lakás használatát, az ott lakást jövedelemnek ki nem fizetett, így megtakarított költségként definiálják és ezért számít a jövedelmek közé. Tehát növeli az adóalapot az az összeg, amennyibe egy azonos lakás bérleti díja került volna, de vele szemben elszámolhatóak a lakhatás költségei. Magyarországon az adórendszer 1988-as indulásakor eleve létrehozták a 0 kulcsos, vagyis adót nem fizető sávot a legalacsonyabb keresetűeknek, évi forintos kereseti határig. Ezt egészítette ki a havi forintos alkalmazotti kedvezmény, amely a munkába járás költségeit kívánta kompenzálni. (Miután ezt az összeget az adóalapból kellett levonni, így évi forintos jövedelemhatárig eleve adómentes volt az alkalmazottak, bérből- és fizetésből élők jövedelme. Az átlagkereset mintegy forintot tett ki.) A másik kedvezmény, amelyet a litvánon kívül Európa összes adórendszere ismer, a munkavállalót terhelő társadalombiztosítási járulékának költségként való elszámolása volt. Magyarán a kifizetett járulékösszeg mérsékelte az adó alapján. A kedvezményt megszüntette az 1995-ös Bokros-csomag, (lásd IV. fejezet) két évig még részleges formában fennállt, miközben eltörölték a progresszív adó 0 kulcsos, legalsó sávját. A helyébe lépő rendszer vezette be a mindenkori minimálbért mentesítő adójóváírást. Az adójóváírás lehetett ideiglenes, például a feltételek megszűnése esetén az adott kedvezményt vissza kellett fizetni. Ebben az esetben tulajdonképpen fizetési halasztást adott a törvény. A másik a végleges forma volt, ebben az esetben valódi kedvezményről beszélhettünk, a magyar adójóváírás rendszere ebbe a kategóriába tartozott. Az szja törvény szerint az adójóváírás január 1-től kezdve teljes mértékben megszűnt január elseje után megszűnt az úgynevezett szuperbruttó, vagyis a jövedelem - és nem annak 1,27-del felszorzott összege- után kell a 16 %-os adót megfizetni.

10 1.6.Adótábla, adókulcsok Az 1988-as adóreform idején egy rendkívül progresszív, 60 százalékos legfelső kulcsot tartalmazó adótáblát vezettek be, ám a legmagasabb kulcsot egy év múlva mérsékelték. Hasonló elnevezéssel, de alapvetően más tartalommal lépett életbe január elsejével a változás, amellyel bevezették a szuperbruttót, amit hivatalosan adóalap-kiegészítésnek hívnak. Ez a szuperbruttósítás annyit jelentett, hogy egész összevonás alá eső jövedelmet, amiből levontuk a levonható költségeket, egyszerűen 1,27-tel fel kell szorozni. Mint már arról volt szó, januárjától megszűnt a szuperbruttó. 1. ábra Adókulcsok 2010/2011. január 1-től 2010 adókulcs forintig 17 %, től forint plusz az forint feletti rész 32%-a 2011 adókulcs 0-1,27x16% 2012 adókulcs forintig 16% ,27x16% 2013 adókulcs 0-16% Tehát jelenleg a 16 %-os SZJA mellett a bruttó bér után a munkaadók 27 %-os, úgynevezett szociális adót, valamint 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást, míg a munkavállalók 18,5 százalék nyugdíj, egészségügyi és munkaerőpiaci járulékot fizetnek Közlekedési költségtérítés, egyéb költségtérítések Az adórendszer fennállása óta alkalmazott kedvezmény a közlekedési költségtérítés, közkeletű nevén kilométerpénz. Alapja az a költségtérítés, amelyet a cég fizet dolgozójának a magánautó vállalati célra való felhasználásáért. ( Ennek ellentéte volt a cégautó magán célú használata, ami után a cég havi adót fizetett.) A kapott költségtérítés összege a vállalati belső

11 elszámolási rendszertől függ. Viszont csak akkora részt enged elszámolni költségként az szja törvény, ami megfelel a NAV honlapján közzétett, havonta frissített normáknak. Eszerint egy adott térfogatú motornak a NAV norma szerint adott a benzin, vagy diesel üzemanyag fogyasztása, és szintén adott az abban a hónapban elszámolható benzinár. Ehhez hozzá kell adni kilométerenként 9 forint amortizációs költséget és együtt megadják a cégtől kapott költségtérítés tiszta költség tartalmát: ha ennél többet adott a cég a dolgozójának, akkor a két összeg közti különbség növeli az összevont adó alapján, magyarán növeli a havi munkabér/járandóság összegét. 2.ábra Gépkocsi költségtérítésének kiszámítása Példa a gépkocsi költségtérítés kiszámítására 1. Gépkocsi költségtérítés Ft 2. Renault t kilométer 3. Átlag NAV norma 300 forint/ liter 4. Üzemanyagnorma 7 liter km adómentes költsége 2100 forint forint=3000 forint 6. Költség 3000x300= forint 7. Jövedelem = forint A gépkocsi költségtérítés tulajdonképpen azon ritka költségelszámolás, amelyben a személyi jövedelemadózásról szóló törvény hatálya alá tartozó magánszemély amortizációt számolhat el. A másik kivételt, az egyéni vállalkozók esetében tesz a törvény, akik szintén jogosultak vásárolt berendezéseik után a törvény diktálta mértékben értékcsökkentést elszámolni. A harmadik eset a lakás bérbeadása, ahol szintén elszámolható az értékcsökkenés Külföldi kiküldtetés költségtérítése, egyéb költségtérítések A munkáltatótól kapott, bér és bérjellegű kiadásokon felül az egyik legjellemzőbb juttatási forma a külföldi kiküldetés költségtérítése, vagyis az utazás, a szállás, illetve a napidíj kifizetése től kezdve megítélése ismét hasonló a már megismert közlekedés költségtérítéséhez, a törvényben elismert mértékig költség, afelett összevonandó jövedelemnek minősül és utána adóelőleget kellett vonni. Tehát igazolás nélkül elszámolható kiadásnak minősül és külföldi kiküldetésre tekintettel kapott napidíj 30 százaléka, de maximum 15 euro. Az összevont adóalap meghatározásánál költségként figyelembe vehető tételeket a törvény 3. számú melléklete tartalmazza, amely példaszerűen foglalja össze a jellemzően előforduló költségeket az alkalmazottak, (közlekedés, előleg), illetve az önálló tevékenységek esetén. A már említett költségeken túlmenően (közlekedés, napidíj,előleg), önálló tevékenységet folytatóknál például az alkalmazottak után fizetett bér, a tb járulék, mezőgazdasági

12 őstermelőknél a kisegítő családtag részére kifizetett, a mindenkori minimálbért meg nem haladó összeg és annak közterhei számítanak elszámolható költségnek. Jelentős változás, hogy nyilatkozhatunk az önálló tevékenységüknél felmerülő költségekről, de nem haladhatja meg a bevétel 50 százalékát. Igaz, ha az adóév végén az elszámoláskor a valóban felmerült költség nem éri el az előzetesen jelzett összeget, akkor büntetőadót kell fizetnünk Jövedelemnek nem minősülő juttatások, egyes meghatározott juttatások,béren kívüli juttatások (cafeteria) A természetbeni juttatások fogalma általában minden személyi jövedelemadó rendszer részét képezi. Az USA-ban végrehajtott 1986-os adóreform például számos kedvezményt elvett, miközben általános adókulcs mérséklést hajtott végre, de a munkáltató által nyújtott béren kívüli juttatásokat adózási szempontból továbbra is kedvezményes elbánásban részesítette. iv Olyannyira elterjedt forma, hogy az USA-ban az összjavadalmazás mintegy 9 százalékát teszi ki. v Nem véletlenül, hiszen a munkaadók által fizetett nyugdíjjárulék, a nyugdíjalapok jövedelmei, a betegbiztosításhoz és az orvosi ellátáshoz fizetett munkaadói hozzájárulások tartoznak ide. Természetesen ez a fajta adómentesség újból és újból felkelti a mindenkori kormány figyelmét, hiszen a részleges adóztatása is jelentős bevételekhez juttatná a költségvetést. Hasonló utat járt be a magyar személyi jövedelemadó rendszer is, amelyben a természetbeni juttatások elterjedése egyenes arányosságot mutat a bérek (köz)terheinek a növekedésével. A béren kívüli juttatások lehetnek pénzbeni juttatások és egyéb formában megjelenő, jövedelem jellegű juttatások, utalványok, kedvezményes vásárlási lehetőségek stb. A magyar rendszer mindkét-féle juttatást ismeri, a szabályozás az évek során egyre szigorúbbá vált, és mutat bizonyos máshol nem található sajátosságokat is. Ez volt sokáig az egyetlen olyan jövedelemfajta, ahol a munkáltató által fizetett adó után még társadalombiztosítási járulékot is kellett fizetni, így megvalósult az adó járulékosítása is. A természetbeni juttatásokat 2010-től már három csoportra osztotta a magyar szja törvény, az adómentesen, a kedvezményesen, 25 százalékos adóval és az adókötelesen nyújtható juttatásokra január elsejétől kezdve változott az elnevezés is, béren kívüli, vagy béren kívülinek nem minősíthető juttatásra változott. De bármelyikről is legyen szó, meghatározásuk azonos: ez a juttatás mindig olyan bevétel, amit a magánszemély jövedelemként kap ellenszolgáltatás nélkül. Tehát a természetbeni, vagyis jelenlegi nevén a béren kívüli, vagy a béren kívülinek nem minősíthető, úgynevezett egyes meghatározott juttatás sajátos jövedelem, amelyet a kifizető oly módon nyújt a magánszemélynek, hogy a szolgáltatásért, termékért, értékpapírért, vagy bármely más vagyoni értékért nem kéri el azt az ellenértéket, amibe az egyébként kerül. Nem bér jellegű juttatásnak minősül - megjelenési formájától függetlenül - a kifizető által adott, a kifizető kiadásának a számla (számlát helyettesítő okmány) szerinti ÁFA-val együtt számított értékéből az a rész, amelyet a magánszemély a kifizetőnek nem térít meg. Saját előállítású termék, szolgáltatás esetén a bizonylattal igazolt, ÁFA-t is magában foglaló közvetlen költségből kell kiindulni.

13 Nem számít béren kívüli juttatásnak, vagy egyes meghatározott juttatásnak az önálló tevékenység természetben adott ellenértéke és a természetben adott munkabér. Ezek a jövedelmek ugyan természetbeni formában jelennek meg, de a jogcím, aminek alapján kifizették ezeket, a munkabér. Tehát a béren kívüli juttatás elnevezés nem a javadalmazás megjelenési formáját, hanem a célját jelenti. A béren kívüli juttatás, vagy egyes meghatározott juttatás mértékét a munkaszerződés rögzíti. Értéke a munkaszerződésben meghatározott összeg, ennek hiányában a szokásos piaci érték. Az önálló tevékenységért adott terméket, szolgáltatást, értékpapírt forintosítani kell, ráadásul ez az összeg önálló tevékenységből származó jövedelemnek fog minősülni, amely után a progresszív adót a magánszemélynek kell megfizetnie. Nem béren kívüli juttatásként adózik az ingatlan, az ingó vagyontárgy, az adóköteles tárgynyeremény sem. Szintén nem lehet béren kívüli juttatásként elszámolni a társas vállalkozás magánszemély tagja, tulajdonosa által a jegyzett tőke emelésével értékpapír formájában vagy az értékpapír névértékének emelése révén, illetőleg a magánszemély által a jegyzett tőke emelésével dolgozói részvény, dolgozói üzletrész formájában megszerzett vagyoni értéknek az a részét, amely a társas vállalkozás jegyzett tőkéjén felüli saját vagyonából származik. A felsorolt esetekben a megszerzett bevétel olyan jogcímen adóköteles, amelyre tekintettel az alkalmazott hozzájutott. Adómentes béren kívüli juttatások Az adómentesen adható juttatások körét a törvény tételesen felsorolja az 1. számú mellékletben: ide tartozik például a munkáltató által fizetett védőoltás, a nem iskola rendszerű képzés, betanítás költsége, az elbocsájtottak újra-elhelyezkedési támogatása, illetve az üzletpolitikai kedvezmény is. Idén is megmaradt a munkáltató által hitelintézeten vagy a magyar államkincstáron keresztül dolgozójának nyújtott, a vételár 30 százalékát meg nem haladó támogatás, amelynek maximális értéke 5 millió forint. Béren kívüli juttatások, illetve egyes meghatározott juttatások adózása 2012-től kezdve ismét átalakult a korábban is gyakran változtatott rendszer. Bár 2011-ben még differenciáltan kellett fizetni a különböző juttatások után, azóta egyértelműen drágább lett a cafeteria. A béren kívüli juttatások, illetve az egyes meghatározott juttatások értékét meg kell szorozni 1,19 cel, vagyis fél bruttósítást végzünk, ahol a növelő tényező nem 27, hanem csak 19 százalék, és az így megnövelt összegből számítjuk ki a munkáltató által fizetendő 16 százalékos adót, valamint fizetünk eho-t is. A béren kívüli juttatások után csak a munkáltató fizet az előbb említett módon adót. A juttatások egy része 2011-ben még nem viselt tb-terhet, 2013-től kezdve azonban általános szabály szerint a kifizetéseket a megnövelt alap után levont 14 százalékos tb (eho) járulék is terheli. Tehát az eho alapja szintén az adott juttatás értékének 1,19-szerese, vagyis ebben az esetben is félbruttósítani kell. Béren kívüli juttatásnak minősül a munkahelyi étkeztetés formájában juttatott jövedelemből forint, kész étel vásárlására jogosító Erzsébet utalvány forintig, a Széchenyi pihenőkártyából évi maximum forint szálláshelyre, évi maximum forint

14 vendéglátásra és maximum forint szabadidőt és rekreációt szolgáló összeg. Ezek a már ismert bankkártyához hasonlóan működnek majd. Szintén ebben a csoportban található a havi utazási bérlet, az önkéntes kölcsönös egészségpénztárba befizetett munkáltatói hozzájárulás a minimálbér meghatározott százalékának erejéig,(30 százalék), az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba munkáltatói hozzájárulásként fizetett összegnek a tárgyhónap első napján érvényes havi minimálbér felét meg nem haladó összegig, iskolakezdési támogatás a minimálbér 30 százalékáig esik a kedvezményes 19,04 százalékos ( effektív adókulcs!) adózás alá. A megnövelt adóalap után ezen juttatások után is meg kell fizetni a 14 százalékos eho-t! (Nem változott a képzési költségek jövedelemként való besorolása, a jövedelem kiszámításakor a magánszemély helyett vállalt képzési költséget nem kell figyelembe venni, ha a munkakör betöltéséhez szükséges ismeret megszerzését célozza, vagy ha a képzés a kifizetővel munkaviszonyban álló magányszemély, a társas vállalkozás tevékenységében személyesen közreműködő tagja számára szükséges, a kifizető, a társas vállalkozás tevékenységével összefüggő szakmai ismeretek megszerzését, bővítését szolgálja, továbbá akkor sem, ha a feladatának ellátására való felkészítése nem iskolai rendszerű képzés keretében történik.) Iskolai-rendszerű képzés esetében a 2010-től hatályos rendelkezés, amit változatlanul hagyott a 2013-as is, a havi minimálbér két és félszeresében korlátozza az adóévben átvállalt költségnek azt a részét, amelyet jövedelemként nem kell figyelembe venni, de a munkáltató utána megfizeti a 19,04 százalékos, effektív ( 1,19x16%) kulcsú adót és szintén a félig bruttósított adóalapra vetített 14 százalékos tb (eho) járulékot. Az említett határt meghaladóan átvállalt képzési költséget számításban kell venni a magánszemélynek a kifizetővel fennálló jogviszonya alapján származó jövedelme megállapításánál, vagyis ez megnöveli például a bérjövedelmet és abban a hónapban a teljes összeg után kell majd adót fizetni. A másik megoldás, hogy előzetes szerződés alapján egyes, meghatározott juttatásnak minősíti ezt a munkáltató. Egyes meghatározott juttatásnak minősül a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkeztetés, a céges mobiltelefon magáncélú használata, az üzletpolitikai ajándék, a reprezentáció és üzleti ajándék adómentes részt meghaladó hányada, illetve minden olyan jutattás, amely ugyan béren kívüli, de a juttatás meghaladja az adható maximum összeget. Az adó alapját itt is 1,19- cel szorozzuk, de a tb járulék mértéke 27 százalék!vagyis összességében az effektív terhelés 51,1 százalékot tesz ki. Az egyes juttatások tehát azonos elbírálás alá esnek adózási szempontból, a juttatott érték 1,19 szeresének 16 százaléka az adó. Viszont egyes juttatások 27 százalékos tb-t fizetnek Újdonság, hogy a törvényben külön meg nem határozott juttatásokat is adhat a munkáltató, ha megfizeti az említett közterheket. Nagyon fontos, hogy a végtörlesztésre adott munkáltatói kölcsön, vagy támogatás teljes mértékben adómentes jutattás, amennyiben a törvényi feltételeknek megfelelően nyújtották és december 30-ig átutalták.

15 3.ábra Béren kívüli, illetve egyes meghatározott juttatások I. Adómentesen adható Igénybe vehető összeg EHO (effektív) SZJA (effektív) juttatások 1. Végtörlesztés max forint Sporteseményre szóló belépő ,- Ft/év védőoltás Korlátlan Lakáscélú támogatás 5 mill. Ft / 5 év - - II. Béren kívüli, (19,04% effektív adót és 11,9 százalék effektív tb-t fizető) juttatások Igénybe vehető összeg Max forint/év/fő 6. Erzsébet utalvány 8.000,- Ft/hó 14 (16,66) 16 (19,04) 7. Helyi utazási bérlet a bérlet értéke 14 (16,66 16 (19,04) 8. Munkahelyi étkeztetés Ft/ hó 14 (16,66) 16 (19,04) 9. Iskolakezdési támogatás minimálbér 14 (16,66) 16 (19,04) 10. Széchenyi kártya, ezen belül Szálláshely Vendéglátás Szabadidős szolgáltatás 11. Önkéntes egészség- /önsegélyezőpénztári hozzájárulás 12. Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás 30%/év/gyerek Ft /év Ft /év Ft/év Ft/év 13. Iskolarendszerű képzés Minimálbér kétésfélszerese III. Béren kívülinek nem minősülő, Igénybe vehető összeg egyes meghatározott juttatások (a kifizetőt terhelő adó mellett adható (19,04 szja+27% eho) 14 (16,66) 16 (19,04) minimálbér 30%/t/hó 14 (16,66) 16 (19,04) minimálbér 50%//hó 14 (16,66) 16 (19,04) 14 (16,66) 16 (19,04) 15. Reprezentáció, üzleti ajándék 27 (32,1) 16 (19,04) TAO alany juttatók esetében 16. Cégtelefon magáncélú használata 27 (32,1) 16 (19,04) 17. A kedvezményes adózású juttatások értékhatár feletti része - 27 (32,1) 16 (19,04) 18. a több magánszemély részére szervezett ingyenes, kedvezményes rendezvény, esemény esetében a kifizető által viselt költség, ha a körülmények arra utalnak, hogy a juttatás tárgya elsősorban vendéglátás, szabadidőprogram, beleértve a résztvevők utazási és szállásköltségét, a résztvevőknek juttatott étel, ital, szolgáltatás, termék juttatását is (ilyen lehet például a dolgozóknak szervezett családi hétvége; de nem tartozik ide a reprezentáció) 19. Munkakör alapján munkavállalóra kötött biztosítási díj - 27 (32,1) 16 (19,04) 27 (32,1) 16 (19,04)

16 1.6. Összevonás alá eső jövedelmek számított adója, adócsökkentő kedvezmények Az összevonás alá eső jövedelmek összegzése, valamint az elszámolható költségek levonása után számíthatjuk ki az adóalapra eső adót. Ime a nettó jövedelem változása az összes változás figyelembevételével: 4.ábra Havi nettó bér változásai, bruttó forint Gyermek telen Éves adóalap: gyermek esetén gyermek esetén gyermektelen gyermek esetén gyermek esetén Számított SZJA: Adójóváírás: Családi adókedvezmény: x3x Fizetendő SZJA: Nyugdíjjár.(9,5%): Term. e.bizt. járulék (4%): Pénzb. e.bizt. járulék (2/3%) Munkaerő-piaci járulék (1,5%): Havi munkabér: Forrás: Bérkalkulátor és saját számítások Adócsökkentő, adóalap csökkentő kedvezmények A magyar adórendszer miközben 1995-től kezdve gyakorlatilag felszámolta az adóalap csökkentő kedvezményeket, megtartotta, igaz évről-évre szűkülő formában az adócsökkentő kedvezmények rendszerét. Az adót csökkentő kedvezmények mint nevük is mutatja -, a fizetendő adót csökkentik. Miután a magyar adórendszer nem ismeri a negatív adózást, ezért az adókedvezmény adóvisszatartás formájában vehető igénybe, vagyis levonható a fizetendő adóból, általános szabály szerint maximum akkora összegig, amennyi a fizetendő adó.

17 A kedvezmények lehetnek korlátlan és korlátozott formájúak is, nálunk ez utóbbiak érvényesülnek. A korlátok lehetnek egy összegben meghatározottak, vagy százalékban, illetve kötődhetnek az éves megkeresett jövedelem bizonyos nagyságához. A mai szja rendszerben három féle korlát létezik: - jövedelemhatár (mezőgazdasági kistermelők különleges adózása) - magát a kedvezményt korlátozzák (például munkahelyi étkeztetési utalvány maximum havi forintig) - mérték korlát (tb befizetéseknél a járulékplafon) Az adócsökkentő kedvezmények köre már meglehetősen szűk, még elején megszűnt a tandíj, az alapítványnak adott adomány, a biztosítás, a magán-nyugdíjpénztári kiegészítő tagdíj, az alkalmi foglalkoztatáshoz kapcsolódó, illetve a háztartási szolgáltatások utáni adókedvezmény. Megmaradt a családi kedvezmény, az őstermelői adókedvezmény, illetve a súlyosan fogyatékos személyek személyi kedvezménye. A táblázat mutatja az egyes kedvezményeket: 5. ábra Személyi jövedelemadó kedvezmények Súlyosan fogyatékos magánszemély Mezőgazdasági őstermelő Családi kedvezmény Havonta az év első napján érvényes minimálbér 5 százaléka. (adócsökkentő kedvezmény!) forint, ( 8 millió forintos bevételig)(adócsökkentő kedvezmény!) Jelentősen megnövekedett 2011.január elsejétől és nem függ a jövedelem nagyságától. Az első és a második eltartottanként figyelembe vehető havi forint kedvezmény ) a harmadik gyerektől kezdve gyerekenként forint vonható le az adó alapjából. (adóalap csökkentő kedvezmény) A kedvezmények együttes összege nem haladhatja meg az összevont adólap adóját, ez az abszolút korlát. Mint látható a családi kedvezmény, amit a köznyelv gyerekkedvezménynek nevez, jelentős mértékben mérsékli az adóalapot, ha és amennyiben az adott családnak egyenként, vagy összesen van ekkor jövedelme. Három gyerek esetében a kedvezményt igénybe venni havi forintnyi kereset mellett lehet, vagyis a legrászorultabb nem, vagy nem teljes mértékben élhettek ezzel a kedvezménnyel. A nyarán bejelentett, de 2014-től érvénybe lépő változásokhoz tartozik, hogy január 1-től az igénybe nem vett összeg levonható a munkavállalók által fizetett egyéni egészségbiztosítási járulékból, ami a bruttó munkabér 7 százaléka, valamint a 10 százalékos, szintén a munkavállaló által fizetett nyugdíjjárulékból. Vagyis maradjunk az előbbi példánál-, ha három gyereket nevelnek egy családban, akkor 33 százaléknyi elvonást (16% SZJA + 7% egészségbiztosítási járulék+ 10% nyugdíjjárulék) válthat ki a kedvezmény: tehát ha a kereset forint, akkor három gyerek esetében a levonható összeg forint lenne. ( forint adókedvezmény).ebből csak forintot tudnak igénybevenni, a és a forint közötti különbség forint, az erre jutó adó pedig forint forint járuléka forint, ezt az összeget csökkenti az a bizonyos forint. Vagyis a forintból mindössze forint lesz a levonás, ha a törvényjavaslat hatályba lép.

18 98 százalékos különadó októberben lépett életbe, majd novemberben újabb módosítást ért meg egy új adó, a végkielégítések 98 százalékos adója. A tavaszi parlamenti ülésszak végén elfogadott gazdasági törvénycsomagból a kihirdetését követő 44. napot követő hónap első napján - azaz október 1-jén - lépett hatályba az a rendelkezés, amely szerint 98 százalékos különadó sújtja a közszférában a végkielégítéseket és egyes jövedelmeket (például a felmentési időnek munkavégzési kötelezettséggel nem járó részre kifizetett munkabért, illetményt, az előző évi szabadságmegváltást), de a szabályozás a január 1-jétől megszerzett jövedelmekre vonatkozik. A törvény szerint így, aki október 1-jéig megkapta az adó alá vont pénzt, annak október 31-ig kellett volna visszafizetnie a megszerzett jövedelem 98 százalékát; aki e határidőt követően jogosult végkielégítésre, annak a munkáltató (kifizető) már automatikusan levonja a különadót novemberben úgy módosult a törvény, hogy a 2 millió forintot meghaladó részre vonatkozik az adófizetési kötelezettség polgármesterek, jegyzők, gazdasági társaságok vezetői esetében, a többiekre viszont az értékhatár 3,5 millió forint. Bérbeadás Az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem minden esetben összevonás alá eső jövedelem, vagyis megszűnt a korábbi választási lehetőség, viszont elszámolható a bevétellel szemben amortizáció is es változás, hogy lakás bérbeadása esetén a bérbeadó levonhatja a bevételéből a más településen bérbevett lakás igazolt bérleti díját, amennyiben ezt máshol nem számolta el költségként. Szintén fontos megjegyezni, hogy a kedvezményeket vagy az adózó által megjelölt sorrendben, vagy úgynevezett diktált sorrendben lehet igénybe venni, lakáscélú hiteltörlesztés, személyi kedvezmény, őstermelői kedvezmény, egyéb (tandíj, felnőttképzési kedvezmények áthúzódó része). i 2003.évi XCII.törvény az adózás rendjéről ii Hetényi István Adótan, jegyzet, 1995 iii Uo. iv Robert W. Turner: Should We Milk the Sacred Cow? National Tax Journal Sept. v Turner, 1989

SZJA rendszer 2014/2015. I. ADÓZÁS I.

SZJA rendszer 2014/2015. I. ADÓZÁS I. SZJA rendszer Vito Tanzi(OECD) A politikusoknak tartózkodniuk kellene attól, hogy az eltérő adókulcsokon és egyéb ösztönzőkön keresztül kijelöljék előre a veszteseket és győzteseket Miről lesz szó? Parlamenti

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet. Dr. Lakatos Mária ADÓZÁS I.

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet. Dr. Lakatos Mária ADÓZÁS I. BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet Dr. Lakatos Mária oktatási segédanyag Budapest, 2014 Tartalom Bevezetés... 3 1.A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

Részletesebben

A kamat jövedelem (Szja tv. 65. ) és a lekötési hozam (Szja tv. 67/B. ) 6%

A kamat jövedelem (Szja tv. 65. ) és a lekötési hozam (Szja tv. 67/B. ) 6% Egészségügyi fizetési kötelezettség 2015-2016.években A járulékterhet nem viselő, szociális i adó alapját nem képező jövedelmek utáni általános mértékű** : Az összevont adóalapba tartozó, az adó, adóelőleg-alap

Részletesebben

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont]

A járulékfizetési kötelezettség alapja, a fizetendő kötelezettségek: Járulékalapot képező jövedelem [Tbj. 4. k) pont 1-2. alpont] Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni - Nettó BÉRKALKULÁTOR 2016 - Adó Adóbevallás 2011: így kell az adószámos magánszemélynek adózni. Ha Ön adószámos magánszemélyként végzi munkáját,

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1208A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1.

CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL. Adókötelezettség 1. CSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2003.(XI.27.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Csány Községi Önkormányzat a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) 1. -ának (1) bekezdésében

Részletesebben

Az Európai Unió más tagállamába kiküldött munkavállalók társadalombiztosítási jogállása, közteherfizetési. Széll Zoltánné előadása

Az Európai Unió más tagállamába kiküldött munkavállalók társadalombiztosítási jogállása, közteherfizetési. Széll Zoltánné előadása Az Európai Unió más tagállamába kiküldött munkavállalók társadalombiztosítási jogállása, közteherfizetési kötelezettség Széll Zoltánné előadása Jogalkalmazás Magyarországon A Tbj. rendelkezéseit a szociális

Részletesebben

Írta: Administrator 2011. április 01. péntek, 16:08

Írta: Administrator 2011. április 01. péntek, 16:08 Hogyan kell szuperbruttósítani a 2011-es adóbevallásban? - Segítség a 1053-as szja-bevallás kitöltéséhez. A szuperbruttósítás miatt sokaknak okoz gondot a 1053-as szja-bevallás kitöltése 2011-ben. A NAV

Részletesebben

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról. Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról. Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz 1008A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Benyújtandó az illetékes elsőfokú adóhatósághoz Az adóhatóság

Részletesebben

2015. évközi szja-változások

2015. évközi szja-változások 2015. évközi szja-változások ÚJ 2015. július 7-étől: Egy pénzügyi intézmény (pl. bank) felszámolásának esetén az érintett magánszemély nem kerül adójogilag hátrányos helyzetbe: nem keletkezik adókötelezettsége

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

Az adókkal szembeni általános ellenállás költséges: az adóalanyok minden utat és módot felhasználnak az adó kikerülésére ( Erich Streissler, Bécs)

Az adókkal szembeni általános ellenállás költséges: az adóalanyok minden utat és módot felhasználnak az adó kikerülésére ( Erich Streissler, Bécs) Költségelszámolások Az adókkal szembeni általános ellenállás költséges: az adóalanyok minden utat és módot felhasználnak az adó kikerülésére ( Erich Streissler, Bécs) 2012/2013. II. ADÓZÁS I Hol tartunk

Részletesebben

II. Nagy értékű ingóságok

II. Nagy értékű ingóságok 1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban

Részletesebben

RSM DTM Hungary Zrt. Cafeteria 2015: újratervezés? Milyen hatása lesz a cafeteriában bekövetkezett változásoknak a vállalati cafeteria rendszerekre

RSM DTM Hungary Zrt. Cafeteria 2015: újratervezés? Milyen hatása lesz a cafeteriában bekövetkezett változásoknak a vállalati cafeteria rendszerekre RSM DTM Hungary Zrt. Cafeteria 2015: újratervezés? Milyen hatása lesz a cafeteriában bekövetkezett változásoknak a vállalati cafeteria rendszerekre Adózás 2015 2014.12.05. Előadó: dr. Fekete Zoltán Titusz

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek ADÓZÁS I.

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek ADÓZÁS I. Kedvezmények, külön adózó jövedelmek Hol tartunk Az SZJA jellemzői A törvény alanyi hatálya A bevallási kötelezettség A jövedelemadó általános sémája Jövedelmek csoportosítása Összevonás alá eső jövedelmek

Részletesebben

Szociális hozzájárulási adó kedvezményei

Szociális hozzájárulási adó kedvezményei Szociális hozzájárulási adó kedvezményei Kedvezmény megnevezése Kedvezmény alapja Kedvezmény mértéke Kedvezmény időtartama Kedvezmény feltétele Pftv. alapján (2004. évi CXXIII. tv.) START kártya (nem diplomás)

Részletesebben

2011. évi költségvetés teljesítése

2011. évi költségvetés teljesítése Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2011. évi költségvetés teljesítése /adatok ezer forintban/ MEGNEVEZÉS 2011. évi terv 2011. I-XII. hó Tény / Terv % Székház vásárlásra elkülönített pénzeszköz (XII.31)

Részletesebben

Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője)

Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője) az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2008 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. 01. 01. - 2008. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

SZJA rendszer. 2013/2014. I. Számvitel, controlling, adó

SZJA rendszer. 2013/2014. I. Számvitel, controlling, adó SZJA rendszer Vito Tanzi(OECD) A politikusoknak tartózkodniuk kellene attól, hogy az eltérő adókulcsokon és egyéb ösztönzőkön keresztül kijelöljék előre a veszteseket és győzteseket Miről lesz szó? Mi

Részletesebben

Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szigethalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (XI.26.) RENDELETE (egységes szerkezetben az 1/2013.(I.29.) és a 13/2014.XI.24.) önk. rendelettel) a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

1.Kivét után fizetendő szja: 1.000.000 forintnak a 16%-a= 160 000 forint.

1.Kivét után fizetendő szja: 1.000.000 forintnak a 16%-a= 160 000 forint. 1. Példa Egyéni vállalkozó SZJA-ja 10 000 000 forint bevétel, 3 000 000 költség, ebből 1 000 000 kivét! Mennyi adót fizet majd összesen? Megoldás ( 2012-es szabályok) 1.Kivét után fizetendő szja: 1.000.000

Részletesebben

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez

KÉRELEM. Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez KÉRELEM Mágocs Város Önkormányzatának az első lakáshoz jutás támogatásáról szóló 6/2016. (IV. 28.) rendeletéhez 1. Az igénylők adatai Kérelmező: Neve: születési neve:... Születés helye ideje:... anyja

Részletesebben

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló

a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Az adókkal szembeni általános ellenállás költséges: az adóalanyok minden utat és módot felhasználnak az adó kikerülésére ( Erich Streissler, Bécs)

Az adókkal szembeni általános ellenállás költséges: az adóalanyok minden utat és módot felhasználnak az adó kikerülésére ( Erich Streissler, Bécs) Költségelszámolások Az adókkal szembeni általános ellenállás költséges: az adóalanyok minden utat és módot felhasználnak az adó kikerülésére ( Erich Streissler, Bécs) Hol tartunk SZJA hatálya,alanyi, tárgyi

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

II. Nagy értékű ingóságok

II. Nagy értékű ingóságok 1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban

Részletesebben

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][]

I. Adóalany Adóalany neve (cégneve): Adóazonosító jele [][][][][][][][][][] Adószáma: [][][][][][][][]-[]-[][] I JELŰ BETÉTLAP 20. évben kezdődő adóévről a/az Sajóbábony Város Önkormányzat illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről szóló helyi iparűzési adóbevalláshoz

Részletesebben

A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek:

A jelen nyilatkozatot nem kell kitöltenie a következő szervezeteknek: Nyilatkozat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1. pontjának való megfelelésről A nyilatkozatban kért adatokat

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

2016-ban a jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján a magánszemélyek SZJA bevallás tekintetében az alábbi öt megoldás közül választhatnak:

2016-ban a jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján a magánszemélyek SZJA bevallás tekintetében az alábbi öt megoldás közül választhatnak: Lehetőségek a 2015 évi SZJA bevallására 2016, január 8-10:59 2016-ban a jelenleg rendelkezésünkre álló információk alapján a magánszemélyek SZJA bevallás tekintetében az alábbi öt megoldás közül választhatnak:

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek. Ügyiratszám: 23-2 /2016/U1 Tárgy: SZKTT évi működési támogatás elszámolása Község Képviselő-testülete Tisztelt Képviselő-testület! A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása megküldte az általa fenntartott

Részletesebben

Egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2011. január 1-jétől

Egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2011. január 1-jétől EHO 2011: egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség 2011-ben. Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli a munkáltatót, kifizetőt az általa magánszemélynek juttatott

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján a Hódmezővásárhely M.J.V. (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló

Közhasznúsági beszámoló Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli

Részletesebben

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós

Önellenőrzés Előadó: dr. Jakab Miklós Előadó: dr. Jakab Miklós Az önellenőrzés fogalma Az adózó önadózás esetén jogosult az önellenőrzésre elévülési időn belül, de arra nem kötelezhető. Az önellenőrzéssel az adózó helyesbíti és bevallja az

Részletesebben

Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1

Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 1. lap Melléklet a 2000. évi XCVI. Törvényhez 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban

Részletesebben

Budapest, 2013. január 28.

Budapest, 2013. január 28. 1 Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdeségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselő (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke számára A

Részletesebben

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel

Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Rábaközi Takarékszövetkezet Otthonteremtési kamattámogatásos használt lakásvásárlási hitel Adósok által fizetendő * Használt lakás vásárlásra 4,30% 4,30% 4,30% 4,48% adósok kamattámogatásra nem jogosultak.

Részletesebben

T/8840. számú. törvényjavaslat

T/8840. számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/8840. számú törvényjavaslat a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Előadó: Varga Mihály

Részletesebben

Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára

Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa és gyermeke(i) számára - 1 - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 1. sz. melléklete alapján Vagyon- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat az országgyűlési képviselővel közös háztartásban élő házas- vagy élettársa

Részletesebben

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más

XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi

Részletesebben

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék

Részletesebben

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.

Részletesebben

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT

ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT 7. sz. mintanyilatkozat ÁTLÁTHATÓSÁGI NYILATKOZAT az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 6 (6) bekezdés, 50. (1) bekezdés c) és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. (1) 1.

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK

2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 2016. MÁJUS BEVALLÁSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐK MAGÁNSZEMÉLYEKNEK, EGYÉNI VÁLLALKOZÓKNAK 1 2016. MÁJUS 12. EGYÉNI VÁLLALKOZÓK 1. ÁFA fizetésére nem kötelezett egyéni vállalkozó 2. ÁFA fizetésére kötelezett

Részletesebben

A helyi és nemzetiségi önkormányzatok költségvetési mérlege

A helyi és nemzetiségi önkormányzatok költségvetési mérlege A helyi és nemzetiségi önkormányzatok költségvetési mérlege BEVÉTELEK terv Intézményi bevételek 187 218,9 178 239,5 176 550,0 Kamatbevételek 16 541,8 14 000,0 38 112,5 ÁFA bevételek 120 160,5 106 270,0

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztály 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/ 222, 234, mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: ado@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BEJELENTKEZÉS,

Részletesebben

Tájékoztatás. Az elnöki tájékoztató e törvényeken alapul, de azokat nem pótolja.

Tájékoztatás. Az elnöki tájékoztató e törvényeken alapul, de azokat nem pótolja. Tájékoztatás a magánszemély 2011. évi személyi jövedelemadó bevallásához, adónyilatkozat benyújtásához kapcsolódó munkáltatói és kifizetői feladatokról A 2011. január 1-jétől alkalmazandó a személyi jövedelemadó

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (.) önkormányzati rendelete az építményadóról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások. Kanyik Csaba

A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások. Kanyik Csaba A szociális ellátó rendszer modernizációja Szakmapolitikai változások Kanyik Csaba A változások Szabályozási környezet Állami szerep változása Szociális ellátások kitagolás, Gyermekvédelem nevelőszülői

Részletesebben

A cégtelefon juttatójának meghatározása

A cégtelefon juttatójának meghatározása Céges telefon használat, adó és elszámolás 2011ben. A munkáltatónak a telefonhasználattal kapcsolatban komoly döntéseket kell hoznia, hogy a dolgozó és a maga számára is a legkedvezőbb módszert tudja alkalmazni.

Részletesebben

Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben

Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben Passzív ellátások rendszere a magyarországi munkaügyi szervezetben Dr. Sabacz Róbert BFKH MK kirendeltség-vezető Vác 2011. Május 12-13. EURES-T Danubius Partnerségi Találkozó Visegrád Passzív ellátások

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89

Részletesebben

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet 224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:

Részletesebben

2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. 01. 01.-2010. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége

73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége 73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége 001 73OA01 Tagok által fizetett tagdíj 59 334-59 334 59 642-59 642 002 73OA02 Munkáltatói tagdíj-hozzájárulás 39 212-39 212 27 357-27 357 003 73OA03

Részletesebben

Költségvetés tervezet

Költségvetés tervezet KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSI ELŐIRÁNYZATOK 1. RENDSZERES SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 2. Alapilletmények 3. Alapilletmény (47 fő) 4. Szakmai szorzó (6 fő) 923 5. Kötelező előrelépők 260 6. 7. Felmentési bér (munkavégzés

Részletesebben

VAGYONNYILATKOZAT A KÖTELEZETT SZEMÉLYI ADATAI, VALAMINT A JÖVEDELMI, ÉRDEKELTSÉGI ÉS VAGYONI VISZONYAIRA VONATKOZÓ ADATOK. I. Rész SZEMÉLYI ADATOK

VAGYONNYILATKOZAT A KÖTELEZETT SZEMÉLYI ADATAI, VALAMINT A JÖVEDELMI, ÉRDEKELTSÉGI ÉS VAGYONI VISZONYAIRA VONATKOZÓ ADATOK. I. Rész SZEMÉLYI ADATOK VAGYONNYILATKOZAT Vagyonnyilatkozat nyilvántartási száma: A KÖTELEZETT SZEMÉLYI ADATAI, VALAMINT A JÖVEDELMI, ÉRDEKELTSÉGI ÉS VAGYONI VISZONYAIRA VONATKOZÓ ADATOK. I. Rész SZEMÉLYI ADATOK A kötelezett

Részletesebben

Kérjük, hogy az illetékekkel kapcsolatos befizetéseket egységesen a NAV Illetékek bevételi számlára (adónemkód: 521) teljesítsék.

Kérjük, hogy az illetékekkel kapcsolatos befizetéseket egységesen a NAV Illetékek bevételi számlára (adónemkód: 521) teljesítsék. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik jelenleg érvényes jegyzéke Tájékoztatjuk,

Részletesebben

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek 2015/2016. II.

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek 2015/2016. II. Kedvezmények, külön adózó jövedelmek 2015/2016.. Hol tartunk Az SZJA jellemzői A törvény alanyi hatálya A bevallási kötelezettség A jövedelemadó általános sémája Jövedelmek csoportosítása Összevonás alá

Részletesebben

ADÓBEVALLÁS AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI ÉS AJÁNDÉKOZÁSI ILLETÉK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 1

ADÓBEVALLÁS AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI ÉS AJÁNDÉKOZÁSI ILLETÉK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 1 SZERB KÖZTÁRSASÁG PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM - ADÓHIVATAL Szervezeti egység PPI-3 nyomtatvány ADÓBEVALLÁS AZ ÖRÖKÖSÖDÉSI ÉS AJÁNDÉKOZÁSI ILLETÉK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 1 1. AZ ADÓKÖTELEZETTRE VONATKOZÓ ADATOK 2 1. Üzleti

Részletesebben

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1 A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén) BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege

Részletesebben

A) Rész VAGYONI NYILATKOZAT. I. Ingatlanok

A) Rész VAGYONI NYILATKOZAT. I. Ingatlanok Vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozat helyi önkormányzati képviselı (polgármester, alpolgármester), valamint a vele közös háztartásban élı házas- vagy élettársa és gyermeke számára

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK

FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK 1./ A START tv. szerinti egyéb adókedvezmények FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK Figyelem: a 2012. december 31-ig kiváltott START kártya alapján adókedvezmény már nem érvényesíthető!milyen jogszabályhely

Részletesebben

Az adómentességekre, valamint adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák.

Az adómentességekre, valamint adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket a fenti jogszabályok tartalmazzák. Alkalmazott jogszabályok az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény; a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény; az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás

Részletesebben

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 03 Kecskeméti Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Születési

Részletesebben

Jogdíjak, licencek, ingatlan elidegenítésből származó jövedelem

Jogdíjak, licencek, ingatlan elidegenítésből származó jövedelem Jogdíjak, licencek, ingatlan elidegenítésből származó jövedelem 2013/2014. II. Jogdíjak (12.cikk) jogdíjnak minősül minden olyan térítés, amelyet irodalmi, művészeti vagy tudományos művek, beleértve a

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére Tárgy: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális alap- és szakosított ellátások térítési díjáról szóló önkormányzati rendelet módosítása Sorszám:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására

Részletesebben

A MEGVÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER

A MEGVÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER A MEGVÁLTOZÓ NYUGDÍJRENDSZER I. KORHATÁR ELŐTTI NYUGDÍJAK II. ROKKANTSÁGI NYUGDÍJ 2012. I. 1. Dr. Futó Gábor I. Korhatár előtti ellátások az előrehozott öregségi nyugdíj, a csökkentett összegű előrehozott

Részletesebben

Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím

Részletesebben

Készítette: Nagyné Budai Erika

Készítette: Nagyné Budai Erika 2015. évi változások Járulék, egészségügyi hozzájárulás, szociális hozzájárulási adó, kisadózó vállalkozók tételes adója, egyszerűsített foglalkoztatás Készítette: Nagyné Budai Erika A társadalombiztosítás

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Részletesebben

VÁLLALKOZÓI BANKKÁRTYÁK

VÁLLALKOZÓI BANKKÁRTYÁK AGRIA ÉLAPÁTFALVA Székhely: 3346 élapátfalva, Május 1. út 2/a., Pf.:1. Telefon: 36/554-370 Fax: 36/554-371 dombornyomott kártya pénzforgalmi számlához kapcsolódik társkártya, de kettő vagy több főkártya

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához

Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez: fogyatékos emberek nappali intézményi ellátásához Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 7400 Kaposvár Béke u. 47. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Fészek Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékos Emberek Nappali Intézménye 7500 Nagyatád, Dózsa

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

a) Kiemelt adófizetési kötelezettségek, ha az egyéni vállalkozó nem jelentkezik be az Eva törvény

a) Kiemelt adófizetési kötelezettségek, ha az egyéni vállalkozó nem jelentkezik be az Eva törvény ADÓZÁS ÖSSZEHASONLÍTÁSA 2015 BEN A 6 EGYÉNI VÁLLALKOZÁSNÁL AZ EVA HATÁLYA ALATT ÉS AZ EVA HATÁLYÁN KÍVÜL: ( minimálbér 2013 ban 93.000 forint, 2014/15 ben 100.000 forint) 1. egyéni vállalkozó Bevételt

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési adó hatálya alá

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési adó hatálya alá Az adóhatóság tölti ki! Adóhatóság: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Jegyzője Iktatószám: Átvétel dátuma:... Átvevő:... Adózó mutatója:... BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS idegenforgalmi adó és iparűzési

Részletesebben

Ingatlan bérbeadásának alapvető szabályai 2010.

Ingatlan bérbeadásának alapvető szabályai 2010. Ingatlan bérbeadásának alapvető szabályai 2010. A magánszemély ingatlan bérbeadásából származó jövedelmének adókötelezettségét elsősorban a személyi jövedelemadóról szóló többször módosított 1995. évi

Részletesebben

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT

EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT EGERPH16TAMNY NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet

Részletesebben

B E V É T E L E K Ezer forintban

B E V É T E L E K Ezer forintban 1.1. melléklet a 9/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez Kazincbarcika Önkormányzat 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer forintban

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. május 30-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben