BESZÉDES VALÉRIA. Hol volt...

Átírás

1 BESZÉDES VALÉRIA Hol volt...

2 Beszédes Valéria Hol volt...

3 A kiadvány megjelenését a Bethlen Gábor Alap és a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság támogatta

4 BESZÉDES VALÉRIA Hol volt... Néprajzi és műemlékvédelmi tanulmányok Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Zenta, 2011

5 A képek és a rajzok a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet dokumentációjából valók. A képeket Augustin Juriga, Željko Vukelić, Molnár Edvárd és Radics Karola, a rajzokat pedig Violeta Matešić és Nagy Tímea készítette. Beszédes Valéria, 2011 Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 2011

6 Néprajz A bácskai és a bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása 11 Az emberek 11 A települések 13 Az otthonok 15 Az öltözködés 17 A mezőgazdaság 19 Népi műveltség 22 Magyar néprajzi csoportok a Bácskában 25 Bevezető 25 A néprajzi csoportok 26 Településtörténeti kérdések 26 Településtörténeti kutatások 27 Bácskai néprajzi csoportok 30 A házbelső 37 A ház egyes részeinek elnevezése 40 Füstelvezetés 41 A kemence 42 A tűzhely 43 A falvédő 46 A hozomány, a reprezentáció 47 Hozomány 47 A régi bútorok sorsa 48 A vendégfogadás helyszíne 49 A padló 49 A szoba fala 50 A lakhely mint tér 51 A fényképek 52 A rádió, a tévé 53 Összegezés 53 A parasztbarokk 57 A történeti stílusok és a népi építészet 57 A barokk kori falvak 58

7 A népi építészet barokkos vonásai 60 Az épületek kora 60 Az építők 63 Barokk díszítőelemek a Vajdaság népi építészetében 65 Vakolatdíszítésű oromfalak 65 A deszkaoromzatok 66 A tornác 69 Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 73 Szabadka a középkori oklevelekben 74 A település szerkezete 81 A város gazdasága 84 Szép Ferencz gyümölcsészeti kézikönyvének néprajzi vonatkozásai 89 A szabadkai zsidó temető sírfeliratai 99 A feliratok nyelve 100 A sírfeliratok szerkezete 101 A sírversek 103 A szimbólumok 105 A szimbólumok és a sírfeliratok elrendezése 106 A sírfeliratok nyelve 107 Szent kutak a Mosztonga mentén 109 Katolikus kegyhelyek 110 Čičovi 110 Csonoplya 110 Gradina 111 Doroszló 111 Krpež 111 Monostor 112 Nenadić 112 Vajszka 112 Zombor 113 Szerb ortodox kegyhelyek 113 Bilić 113 Bukovac 114 Őrszállás 114

8 Rančevo 114 Šaponja 115 Sztapár 115 A bilići vodica 116 A monostori vodica 118 A sztapári vodica 123 Összefoglaló 126 Műemlékvédelem Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 131 Jogszabályok 131 A területfejlesztési tervek 134 Településszerkezet 139 Lakóházak 142 Ipari műemlékek 143 A tájházak 146 Végkövetkeztetések 146 Műemlékvédelem, muzeológia és folklorizmus 149 A műemlékvédelem Szerbiában 149 Harkai Imre tájházalapítása 151 A vajdasági tájházak 159 Ludas épített öröksége 163 A sor története 164 A település 167 Építészeti örökség 175 Gazdasági épületek 179 A tanyasor középületei 181 A sor szellemi műveltsége 181 Lehetőségek kiutak 183 Népi építészet Bajsán a XX. században 187 A település történetéről 188 A település szerkezete 190 Bajsa építészeti öröksége és a konzervativizmus 191 Építkezés a XVIII. században 191

9 A napsugaras oromzatok 194 A XX. század épített öröksége 195 Mucska Mihály tevékenysége 198 Klémán István háza 199 Az integrálódás korszaka 202 Szeghegy építészeti öröksége 205 Az épületek kiválasztásának szempontjai 205 A telek elrendezése 207 Az épületek alaprajza 209 Az épületek szerkezete 213 Tetőszerkezet 213 Födémszerkezet 214 Füstelvezetés 214 Az építőanyagok 215 Az épületek ajtói 216 A ház padlója 216 A ház kerítése 217 Az épületek homlokzata 217 Műszaki örökségünk 221 A technikai örökség védelme 221 Árvízmentesítés 222 Szivattyútelepek a csókai határban 225 A szabadkai tanyák és a műemlékvédelem 229 A tanyai gazdaság 232 A műemlék tanyák 236 A szabadkai Szent Rókus-kápolna 241 A kápolna alapítása 241 A kápolna építészeti értékei 245 A kápolna szerepe a város vallási életében 246 Jegyzetek a kötet tanulmányairól 251 Névmutató 253 Beszédes Valéria válogatott bibliográfiája 255

10 NÉPRAJZ

11

12 A BÁCSKAI ÉS A BÁNSÁGI MAGYARSÁG NÉPÉLETÉNEK NÉHÁNY VONATKOZÁSA Az emberek A mai Vajdaság 1921-ben öt vármegye leszakadt területeiből alakult ki: Bács-Bodrog, Torontál, Temes, Csongrád és Szerém megyéből től 1941-ig Baranyával együtt a Dunai bánsághoz tartozott. Ennek ellenére a Vajdaság (Vojvodina) területi meghatározás már a két világháború között közhasználatban volt az itteni magyarság körében. Az utóbbi hét évtizedben alapvető politikai változások történtek e területen: világháború, impérium- és rendszerváltozások. Az itt élő népek hol kisebbségi, hol pedig többségi nemzetként élték napjaikat. Az elmúlt nyolc évtized nem kedvezett az itteni magyaroknak, akiknek a korábbi évszázadokban is sanyarú volt a sorsuk. A török birodalom közelsége miatt már a XV. századtól veszélyeztetettségük állandó volt, mert a nyelvterület peremén éltek. A mohácsi vészt követő évtizedekben a magyar lakosság elhagyta ezt a vidéket. Az itt maradottaknak jelentéktelen szerepük volt a karlócai béke utáni településhálózat újjáélesztésében. A mai bácskai és bánsági magyarság a XVIII. és a XIX. századi nagy telepítések után érkezett jelenlegi lakhelyére, előbb Bácskába 1740 és 1790 között, majd 1778 után Bánátba is, amikor közigazgatásilag azt is visszacsatolták Magyarországhoz, mert addig a bécsi kincstár tulajdonában volt. A nagy költözködést azonban a nép emlékezete nem őrizte meg. Arra a kérdésre, hogy honnan és mikor jöttek elődjeik, adatközlőink csak ritkán tudnak választ adni. Ebből a szempontból kivételt képeznek a református, az al-dunai székely és a temesközi szegedi kirajzású falvaink. Az előbbiek származástudatának pontosításában szerepet játszhatott a másságuk, hiszen a bácskai és bánsági magyarok katolikusok, emellett a református papság is tudatosította származáshelyüket, tartották a kapcsolatot az anyatelepüléssel. A bukovinai székelyek pedig apáról fiúra adják át a madéfalvi veszedelem utáni kivonulás történetét, és a Délvidékre történő vándorlásuk eseményeit. A XIX. század végi új otthonteremtés A bácskai és a bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása 11 Néprajz

13 Beszédes Valéria 12 Hol volt... sok szenvedéssel járt, még a legutóbbi időkben is éltek közöttünk olyanok, akik tanúi voltak a hatalmas árvíznek, amikor az éppen elkészült új otthonukat elvitte az ár. A szegedi nagytájhoz való tartozást nemcsak az ö-ző nyelvjárás tudatosította a temesköziekben, hanem az is, hogy 1918-ig szoros volt Szegeddel, az anyatelepüléssel a kapcsolatuk. A többi település lakói csak nagyon ritkán tudják megmondani, honnan jöttek elődeik. A helytörténeti mondák legtöbb esetben visszakanyarodnak még a török előtti korszakra. E történetekből az derül ki, hogy minden rosszat, ami az itteni magyarsággal történt, a törökök követtek el. A vajdasági magyarság történelmi tudatának második nagy állomása az 1848-as forradalom. A nagy szaladásra mindenhol emlékeznek. Az idősebb korosztály hitelesen számol be a negyvennyolcas eseményekről, házaik felperzseléséről, templomaik kifosztásáról; de arról, hogy hogyan rendezkedtek be a háború után, már kevesebb adattal rendelkezünk. Nem egyszerű feleletet adni arra a kérdésre, honnan is jöttek a vajdasági magyarok. Gyetvai Péter nagyszabású monográfiájának végső következtetése az, hogy a Tisza-vidéken élők több száz településről, a korabeli Magyarország valamennyi vármegyéjéből érkeztek mai lakhelyükre. A néprajzi összefoglalók ezt a kérdést sommásan úgy szokták megválaszolni, hogy az itteni lakosság gyökereit a Dunántúlon, a palócságnál, a jászságnál, a Nagykunságban, Békésben és Szeged környékén kell keresnünk. Az kétségtelenül igaz, hogy a XVIII. és XIX. században magukkal hozott műveltség fontos része az itteni nép kultúrájának, de a vajdasági magyarok autochton módon fejlődtek az utóbbi kétszáz esztendőben. Meggyőződésünk, hogy anyagi kultúrájukat jobbára az új otthonukban alakították ki, viszont kétségtelenül igaz, hogy a nép műveltségében még az ezredvégen is találunk olyan részleteket, melyek korábbi szülőföldjükre utalnak. A mai vajdasági regionális köznyelv egységesnek mondható, az elmúlt évszázadokban sok új közös vonás is kialakult a nyelv szerkezetében, de jó néhány nyelvjárási jelenség is konzerváló-

14 dott. A nyelvjárási jelenségek vidékünkön még nem tűntek el végérvényesen. Penavin Olga figyelte meg huszonkét beszédhelyzetben, hogy a vajdaságiak mikor beszélik a regionális köznyelvet és mikor az anyanyelvjárásukat. A huszonkét szituáció közül tizennégy esetben faluhelyen még mindig a nyelvjárást használják, a nagyobb településeken viszont a regionális köznyelvet. A települések Kósa László és Filep Antal a Tisza mentét önálló néprajzi csoportnak tekinti. A területet azonban nem határolják pontosan körül. Lényegében a Tiszai koronakerület falvait, mezővárosait sorolja ide, megnevezését a jugoszláviai magyar nyelvhasználatból vették át. Azok a jellegzetességek, melyekkel a tájat meghatározták lényegében elmondhatók az egész Vajdaságról: a területtel járó kiváltságok, a tanyásodás, a külterjes állattartás, a búza- és a kukoricatermesztés, a paraszti társadalom rétegeződése. Délvidék településhálózata tehát a XVIII. és a XIX. században a telepítési programok nyomán alakult ki a bécsi udvari kamara által 1772-ben kiadott Impopulations Haupt Instruction utasítása szerint. A mai településrendszer többé-kevésbé a XVIII. század és a XIX. század fordulóján megállapodott. Újabb falvakat csak a múlt század végén létesítenek Bácskában, például Telecskát, Szilágyit. A moldvai csángókat nem kis politikai propagandával hozták haza az Al-Duna mellé. A második nagy telepítési korszak az I. világháborút követően volt, a tömbmagyarság között új szerb településeket létesítettek, ahova a szaloniki önkéntesek családjait telepítették. A királyi Jugoszlávia így kívánta megváltoztatni az etnikai arányokat. A II. világháború alatt ezeket az új falvakat kitelepítették, s ott a Bukovinából hazahozott csángóknak és a szegény bácskai és bánáti magyaroknak jelöltek ki új lakhelyet. A háború után ez a telepítési politika az itteni magyarság számára súlyos áldozatokkal járt: а Sajkásvidékről például egyszerűen kitiltották a magyarokat. A csángók Magyarországra menekültek, az itteni állampolgárokat pedig kényszermunkatáborokba zárták. A bácskai és a bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása 13 Néprajz

15 A délvidéki településhálózat jóllehet viszonylag újnak mondható morfológiai szempontból nagyon változatos. Az kétségkívül igaz, hogy a legtöbb falunak szabályos az alaprajza. Jó néhány településnek azonban megvan még a régebbi halmazos része is. A földrajzi neveink között pedig az egykori két beltelkes, kertes falvak, városok nyomaira is rábukkanhatunk. A XIX. században Topolyán, Csantavéren, Kishegyesen, Zentán külön volt a szérűskert, ahol a szalmát és más gabonaneműt tárolták. A szérűk a múlt század végére többnyire teljesen beépültek. Hogy a híres szállások, amelyek nemcsak a mezővárosoknak, hanem a bácskai falvaknak is meghatározói, mikortól voltak ezen a vidéken, nem tudjuk pontosan. A múlt század utolsó harmadában annyira elszaporodtak a pusztában álló gazdaságok, hogy például Martonos lakosságának kétharmada a századfordulón a tanyákon, egyharmada pedig az anyatelepülésen élt. A vasúthálózat kiépítésével, a közlegelők kiosztásával a tanyák egy része megkezdi önálló életét, végérvényesen elveszíti korábbi tartozéktelepülés jellegét, átalakul faluvá. Szépen példázza ezt Orom, Felsőhegy, Oromhegyes. Ezzel párhuzamosan az ötvenes évektől a tanyák rohamos megsemmisülésének vagyunk tanúi. Pusztulásukat részben a földreform, a vasúthálózat leépítése, fő közlekedési útvonalak megváltoztatása okozta. A szállásiak sorra hagyják ott otthonaikat, s költöznek be a nagyobb központokba, egymás után csukják be a tanyai iskolákat. A bácskai nép nem mond le végérvényesen erről a településformáról. Az egyes szálláscsoportoknak csak a lokációja változik meg, a szántóföldi, a dűlőutak menti épületeket számolják fel, s helyettük a forgalmas betonutak mentén létesítenek új szállásokat. A lakóházat, a gazdasági épületeket a XX. század második felének építési szellemében építik már fel, de a tanyák jellegzetes, lazán zárt udvarszerkezetét ezeken az új keletű szállásokon is megtartják. Beszédes Valéria 14 Hol volt...

16 Az otthonok A tradicionális közösségben az ember otthonát a környezetében legkönnyebben fellelhető anyagból építette fel. Mivel Bácskában kő nem volt, a lakóház legfontosabb építőanyaga a föld volt. Vályogból csak akkor építették a lakóépületet, ha a helyszínen nem volt megfelelő föld az építkezéshez. Téglát a házak aláfalazásához, valamint az utak kiaszfaltozásához használtak, s kéményeket készítettek a helyszínen égetett mezei téglából. Korábban a nádat használták tetőfedésre. Bogárhátú tetőt csak ideiglenes jelleggel készítettek. A XIX. században a nagygazdák házaikat zsindellyel vagy hódfarkú, mezei cseréppel fedték be. Hasonlóan, mint a téglát, ezt is a helyszínen égették ki. A házak tetőszerkezete a XIX. században szarufás volt, ezzel párhuzamosan a félágas szelemenes szerkezeteket is alkalmazták. A gabona mennyiségének növekedése miatt állószékes tetőzetet már képzett ácsokkal készíttetnek a múlt századi végi épületeken. A födémet kizárólag mestergerendával csinálták, amely a ház hossztengelyével volt párhuzamos. Közép-Bácskában a födémgerendák közötti teret leginkább náddal töltötték ki. A német települések közelében a magyar falvakban is pólyás födémet használtak, ezt német hatásra viklinek nevezték. Arra, hogy mikor jelentek meg a tagolt parasztházak ezen a vidéken, a néhány datált házból következtethetünk, amely még napjainkban is megvan. A legrégebbi barokkos formájú parasztház Újvidék külvárosában áll, 1791-ben készült. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy a falusi házak nagyobb része a XIX. század közepéig tagolatlan volt. A XIX. század közepén jelentek meg a népi építészetben is a különböző stílusirányzatok, a legkedveltebb a rusztikus barokk és klasszicizmus. A Tisza vonzáskörében gyakoriak a deszkaoromzatok, amelyeknek művészien kidolgozott példái még manapság is szép számmal láthatók. A napsugaras házak ezt az elnevezést azonban sehol sem ismerik a XIX. század hetvenes éveitől voltak divatosak 1930-ig a Tiszától keletre és nyugatra, Sza- A bácskai és a bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása 15 Néprajz

17 Beszédes Valéria 16 Hol volt... badkától Nagyecskerekig, délen pedig Temerinig építettek ilyen épületeket. A szóban forgó minta valószínűleg szegedi közvetítéssel került erre a vidékre, de az itteni mesterek kedvük szerint változtatták a lécekkel berakott kazettákkal az oromfalat. Azt tartja a nép, hogy a háznak az ünneplő ruhája az eleje; az utcai része, de a tornácok is legalább ennyire mívesen megmunkáltak. A faoszlopos deszkamellvédes gangoknál ugyancsak remekeltek az ácsok, a magyar falvakban leginkább ezeket kedvelték. A német parasztházak hatására szép pilléres tornácokat is látunk ezen a vidéken. A legjellegzetesebb gazdasági épületek a gabonatárolók. A Kárpát-medencében sehol sem találni ennyi típusát a gabonatárolóknak, mint Délvidéken. A sokfajta gabonás kialakulásához kétségkívül hozzájárult az is, hogy ez a vidék Európa legjobb búzatermő vidéke, de valószínű, hogy e gazdasági épületek sokszínűségét a különböző kulturális areálok találkozási pontja is előidézte. A parasztház leglátványosabb része a tisztaszoba, a hagyományos lakóházaknál a szobaberendezés párhuzamos elrendezésű volt. Csak néhány helyen bukkantunk a sarkos berendezés nyomára, az azonban nem tipikus, lehet, hogy a véletlennek köszönhető. Jellegzetessége a vidéknek, hogy egy-egy szoba berendezése kevés bútorból áll. A szobákat a két világháború közötti időszakban kezdték pingálni, addig leginkább fehérre meszelték a falakat. A szoba egyetlen dísze a vetett ágy volt. Az ágyakat minden esetben párhuzamosan helyezték el a mestergerendával, a bejárati ajtóval szemben. A gerenda alá sohasem tették az ágyat, mert ott a koporsónak volt a helye. A vetett ágy szépségét a benne elhelyezett ágynemű adta. A bevetés módja településenként változott. A gazdasszony akkor volt híres, ha magas volt az ágya, ezért a divat érdekében csaltak is egy kicsit: a nyoszolya két végére deszkát tettek, hogy magasabb legyen az ágy. Erre került a díszes fehér ágy. A századfordulón a polgárosultabb környezetekben már színes gyári ágytakarókat használnak.

18 A házaknak mázolt föld volt a padlózata. Hogy a mázolás milyen színű volt, azt a helyi körülmények is befolyásolták: Martonoson fekete, Szabadkán sárga, Bácskossuthfalván pedig fehér. Az ágyak alját pedig leginkább fehérre meszelték egész Délvidéken. Az öltözködés A népművészet teljes pompájával az asszonyok, a leányok ruhájában jelenik meg. Bácskában és Bánátban többé-kevésbé elfogadott az a nézet, hogy a vidéknek nincsen viselete, mert az itteni magyarság viszonylag korán kivetkőzött, a falusi lakosság is a polgári divatot követte. Hogy ez mikor történt meg, arról nincsenek pontos adataink. Feltételezzük, hogy a húszas-harmincas években következett be. Bellosics Bálint, aki a századfordulón a Borovszky-féle monográfiában a néprajzi összefoglalót írta, még nem tartotta fontosnak, hogy külön kiemelje a gombosi, doroszlói, bácskertesi viseletet. Ismertetőjéből kitűnik, hogy ebben az időben az asszonyok sok szoknyát, ingvállat viseltek. Ha férjhez mentek, és bekötötték a fejüket, akkor arra fityula került. A férfiak öltözködésükben sokkal jobban ragaszkodtak a tradícióhoz, mint az asszonyok. Századunk első évtizedéig munkába ingben, gatyában jártak a parasztemberek, mert lényegesen kényelmesebb volt, mint a pantalló. A kendervászonból készült munkásgatyát négy szélből varrták, az ünneplőt pedig gyolcsból és tizenkét szélből. Ehhez lobogós ujjú ing és fekete posztóból készült pitykegombos lajbi illett. Az igazi ünnepi ruha a századfordulótól az öltöny volt. Szerették a csizmanadrágot, amihez egyszerű szabású, három-négy gombos nagylajbit viseltek. A századelőn a ráncos, később, a húszas-harmincas években a kemény szárú csizma volt a divatos. A nyugat-bácskai hagyományőrző falvak a nagyobb egyházi ünnepeken még napjainkban is előveszik színpompás viseletüket. A felületes szemlélő talán észre sem veszi a különbségeket. A bácskai és a bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása 17 Néprajz

19 Kikeményített alsószoknya, a tarka kasmírszoknyák, a színes kötények, buggyos ujjú blúzok, a mellénykék, jellegzetes fejviseletük ebből áll a ruhájuk. Apró részleteiben viszont lényeges eltérések vannak. Az itt élők pontosan tudják, hogy kik a bácskertesiek, és kik vannak doroszlói ruhában. Az előbbiek apró ráncokba szedik a szoknyájukat, keskeny a derekuk, mert csak az alján szélesedik ki a szoknyájuk. A kötőjük egyszínű fekete vagy sötétkék, pontosan olyan hosszú, mint a szoknyájuk. Az ingjük hosszú és testhezálló. A doroszlóiak vállfoltos, elöl gombos, rózsákkal hímzett ingben jártak. A századfordulón német hatásra az ingek eleje még keresztszemes merkűt volt, a századfordulótól jött divatba a hamisöltés. A viselet talán legszebb része a gazdagon hímzett gyolcssmizli, amely a gallért helyettesítette. Alsótestüket a pentő fedte, erre húzták azután a négy-öt tenyérnyi szélesen hímzett alsószoknyát, majd előbb a slingelt sima alsó, aztán a színes felső szoknyát. Maguk elé pedig színes fodros kötényt kötöttek. A doroszlói és a gombosi viselet legdíszesebb része a fejviselet. A bácskertesiek megelégedtek annyival, hogy bokrot tettek a leányok fejére, a doroszlói és a gombosi lányok a hajukat színes szalagokkal két ágba fonták, majd a fejükön koszorúba tették, színes rózsás szalagokkal masnit kötöttek tetejébe. A menyecskék koruktól függően gazdagon hímzett fityulát viseltek. A nyugat-bácskai településeken a hatvanas években kezdődött meg a kivetkőzés. Bácskertesen ez még napjainkban is tart. A fiatalabbja kizárólag városi ruhában jár. Vannak azonban olyan ünnepek, események, amikor a faluközösség megköveteli, hogy tagjai népviseletet vegyenek magukra. A doroszlói lányok a menyecsketáncot mindenütt a világon divétruhában járják. A bácskertesiek néhány jeles egyházi ünnepen öltöznek viseletbe. Spontán megnyilvánulása ez az identitás megőrzésének. Beszédes Valéria 18 Hol volt...

20 A mezőgazdaság Bárhonnan jöttek is a vajdasági magyarok, új otthonukban elsősorban földműveléssel foglalkoztak. A XIX. század közepéig a legfontosabb termény a gabona volt. Művelődéstörténeti tény, hogy a XV. században Németalföld mellett Bácska volt a második hely Európában, ahol nem sarlóval arattak, hanem kaszával, ami lényegesen lerövidítette a legnagyobb és legnehezebb paraszti munkát. A török hódoltság következtében ennek az újításnak az elnéptelenedett délvidéki pusztákon nemigen vették hasznát. A XVIII. századi új telepesek számára nagy újdonság a takaró használata volt, a rávágó kévéző kaszálás, aminek a lényege az, hogy a gabona nem a tarlóra, hanem az előtte álló sorra dőlt. A marokszedő a kukával könnyebben, gyorsabban összeszedhette a kévéket. A keresztek ezen a vidéken tizennyolc kévéből álltak: tizenhat a négy lábban, a tetején volt a papkéve, a földön fekvő pedig a tolvaj. Egyes helyeken kis kereszteket raktak, ezekben tizennégy kéve volt. A XIX. század vége a mezőgazdaság nagy átalakulásának a korszaka. A bácskai és a bánáti uradalmak élen jártak a mezőgazdasági gépek alkalmazásában. Elsősorban az Egyesült Államokból importálták a vető- és aratógépeket, ezeknek azonban sohasem volt akkora szerepük, mint a cséplőgépnek. Az egykori Monarchia területén az első gőzhajtású cséplőgépet egy törökbecsei földbirtokos 1852-ben vásárolta és használta birtokán. A mezőgazdaság átalakulásakor válik népszerűvé az új kapásnövény, a kukorica. Amíg ugarrendszerben művelték a szántókat, egy-egy település elöljárói kijelölték a kukorica vetésterületét az ugaron kívül. Mivel egyre nagyobb területeket vetettek be vele, még a termelési rendszert is megváltoztatta, azelőtt az ugarrendszer, majd a nyomásrendszer megszűnéséhez is hozzájárult. A délvidéki magyarság fontos megélhetési forrása volt a kertészkedés. A kis határú falvak, valamint a temesközi szegedi kirajzású haszonbérlők választották ezt a megélhetési formát. A konyhakerti növények nagybani termelése nem új keletű ezen a A bácskai és a bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása 19 Néprajz

21 vidéken. Bél Mátyás feljegyzéséből tudjuk, hogy a bácskertesiek már a XVIII. században kertészkedéssel is foglalkoztak. A levéltári dokumentumok szerint Szabadkán, Ludaspusztában már szegedi dohányosok árendálták a tóparti földeket. A bánsági haszonbérlők zsellérek voltak, az 1848-as jobbágyfelszabadítás rájuk nem vonatkozott, sorsukat még inkább megnehezítette az 1851-ben kihirdetett törvény, amely szerint a dohány termesztése állami monopólium lett, s a fináncok, akik az állam érdekében jártak el, igencsak megkeserítették a kertészek életét. A szegedi szegények 1914-ig szívesen jöttek Bácska és Bánát szabad pusztáira. A különböző korszakokban ők honosították meg ezen a vidéken az addig ismeretlen növényi kultúrákat. Horgoson Kárász földbirtokos jobbágyai elsősorban felvidéki magyarok, palócok voltak. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy a szegedi tanyák lakóival házasodjanak. A horgosi hagyomány szerint 1900-ban a Farkas család egyik férfitagja Röszkéről nősült, Papp Rozáliát vette feleségül. A fiatalasszony kezdte el új otthonában ültetni a paprikát, s tanította meg a környező települések kisbirtokosait a fűszernövény termesztésére. A szőlő a gabona mellett a vidék legrégebbi haszonnövénye, Versec és Szerémség a történelmi borvidék része. A feljegyzések szerint szerémségi borokat még Mátyás király udvarában is felszolgáltak. A török korszakban ez a növényi kultúra is részben megsemmisült, de a borászat nem merült végképp feledésbe, mert az itt maradt lakosság a hordók után még borjárulékot is fizetett. Szőlészettel, borászattal nemcsak a szerémségi és a verseci hegyháton foglakoztak, hanem a török időket átvészelt települések határában is. Evlija Cselebi gyümölcsfákat és szőlőskerteket is talált. A XVIII. századi új telepesek pedig a löszhátakra telepítettek szőlőket, melyek a filoxérajárvány következtében teljesen kipusztultak. A homoki szőlőkben az Amerikából származó betegség nem tett kárt, ezért fellendült a homoki szőlőtelepítés. A filoxéra pusztítását állami irányítással számolták fel. Adókedvezményeket adtak, tanfolyamokat szerveztek, jutányosan árulták az amerikai Beszédes Valéria 20 Hol volt...

22 alanyvesszőket. A homoki szőlők telepítésében a szegedi kirajzású magyarok jártak élen, elsősorban a szabadkai és horgosi határban. A homoki borok gyengébb minőségűek, kicsi bennük az alkohol foka, az itteniek úgy gondolták, egészségesebb, ha a rossz ivóvíz helyett mértékletesen ezt fogyasztják. Az nézőpont kérdése, hogy sillerből mi számít mértékletes fogyasztásnak. Szabadkán például a múlt század kilencvenes éveiben hektoliter fogyott el, vagyis a város apraja-nagyja évente 71 liter bort ivott meg. A vajdasági magyarok elsősorban földművesek voltak. A pásztorokat csavargóknak, dologkerülőknek tekintették. Látszólagos háború dúlt a parasztok és a juhászok között, mert ahogy az egyik szabadkai juhász mesélte minden szezonban legalább egyszer virtusból, az éj leple alatt ráhajtotta a nyáját a gabonatáblára. A levéltári források tanúsága szerint a legelők tagosításáig százával legeltették a kanizsai, csókai, nagykikindai, pancsovai határban a marhát, lovat, birkát. A két világháború között a heverő marhákat és süldőket tavasztól őszig legeltették, a tejelőket, a hízókat pedig otthon nevelték. A közlegelőket a tagosításig Szent Györgytől Szent Mihályig adták bérbe, habár a juhokat már február végén kihajtották, s az első hó lehullásáig kint maradtak a nyájjal. A pásztorkodásba beleszülettek az emberek. Apáról fiúra szállt a mesterség. Egymás között házasodtak. Juhászdinasztiák voltak ezen a vidéken is. A csókai Banka Mihály, az oromhegyesi Balázs Mihály messze földön híres volt, nemcsak azért, mert jól ismerte a mesterség fogásait, hanem a Tisza-vidék legszebb dalait tőlük és családtagjaiktól gyűjtötték össze kutatóink. A birka korábban fontos szerepet játszott az itteni lakosság mindennapi szükségleteinek kielégítésében. Teje és húsa táplálékul szolgált, gyapjúja és szőre a ruházkodásban volt jelentős. A tarhó ezen a vidéken kizárólag birkatejből készül. A vajdasági magyarság különbséget tesz a gömölye és a juhsajt között, pedig a kettő csaknem egyforma. A Tisza mentén négy-öt kilós sajtokat is készítettek, Zomborban, Szabadkán már az egykilós is nagynak számított. A bácskai és a bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása 21 Néprajz

23 Még a legszegényebbek, a házbérben lakó zsellérek is arra törekedtek, hogy legalább két malacot meghizlaljanak. Az egyikből kitellett a család évi hússzükséglete, a másiknak az árából pedig fedezni tudták a következő évben meghizlalandó jószág árát. A II. világháborúig a sertéseket a települést övező legelőkön őrizték. A székelykeveiek még arra is emlékeztek, hogy a falu határához tartozó Duna-szigeten a disznókat makkoltatták. A hízókat Szent György-naptól Szent Mihályig tartották a koplalón. Amikor hízásra fogták őket, akkor az állatokat hidasokban tartották. A Szabadka környéki tanyákon sír alakú vermekben voltak az anyakocák, mert az ilyen ólak melegek voltak, és nem fázott meg bennük a kismalac. A kukorica elterjedésével azonban a sertéstartás egyre inkább belterjessé vált. A II. világháború után kanászokat már nem is alkalmazott a faluközösség. Népi műveltség A közhiedelemben úgy él, hogy az itteni magyarságnak nincsen említésre méltó népművészete, népköltészete, mesekincse. A századfordulón itt tevékenykedő kutatók a bácskai és bánsági magyarok néprajzával keveset foglalkoztak. A néhány néprajzi leírás inkább a nemzetiségeket vizsgálta. Kálmány Lajos volt az első, aki felfigyelt arra, hogy nemcsak a bérces Kárpátokban terem meg a népballada, hanem az Alföldön is. A szegedi kirajzású magyarok szellemi műveltségét kutatta, ő jegyezte fel az első temesközi népballadákat, népmeséket, népdalokat. Ő bukkant rá a századelőn a magyar nyelvterület egyik híres mesemondójára, az egyházaskéri Borbély Mihályra. Borbély bevallása szerint történeteit a horgosi juhászoktól tanulta, a mesék viszont a szegedi nagytáj prózai epikai műfajainak sajátosságait tükrözik. A gazdag délvidéki magyar népköltészet igen változatos, hiszen ellentétben az anyagi kultúrával az itteni nép megőrizte annak a tájcsoportnak a hagyományvilágát is, ahonnan elődei jöttek. A Bartók Béla által meghatározott négy zenei nyelvjárás Beszédes Valéria 22 Hol volt...

24 közül három is megtalálható ezen a vidéken, az uralkodó zenei dialektus az alföldi, de hatással volt rá a dunántúli is meg az aldunai székelyek zenei anyanyelve, az erdélyi. Az epikus műfajok szemben a népdalokkal már csak paszszív emlékanyagként élnek a hagyományban. Ennek ellenére az újabb gyűjteményekben is megtaláljuk a klasszikus népballadáink néhány típusát: A halálra táncoltatott lányt, a Szégyenbeesett lányt, a Három árvát és a Megölt legény történetét. A mesemondás alkalmai is megszűntek már, ennek ellenére még napjainkban is felbukkannak az idősebbek körében kiváló mesemondók. A ludasi származású Szűcs László, Raffai Judit mesemondója, nemcsak reprodukálta a népmeséket, hanem miközben a szüzsé kereteihez ragaszkodott kedvére át is alakította. Szőcs Boldizsár székelykevei mesemondó száznál is több történetet tudott. Az ezredvégi mesemondó hallgatóság híján a szövegek megformálásakor arra törekedett, hogy úgy adja elő történeteit, ahogy azt az elődöktől hallotta. Penavin Olga szövegközléseinek az a végső tanulsága, hogy korábban a magyar mesekincs valamennyi műfaját kedvelték ezen a vidéken. A legnépszerűbbek mégis a tündérmesék és a trufák voltak. Azt, hogy sokfelől jött a délvidéki magyarság, nemcsak a népzenéje, népdalai tükrözik, hanem a naptári ünnepekhez kapcsolódó dramatikus népszokásaik is. A pünkösdölőnek ismerik a dunántúli változatát, de leginkább az alföldit játszották még a negyvenes években is Bácskában és Bánátban a kislányok. Hasonlóan gazdagok voltak a karácsonyi szokásaink is: Gomboson, Doroszlón a betlehemezés mellett a bölcsőjárás, a torontálvásárhelyieknél a kecskézés, a székelyeknél pedig a huszárjárás volt szokásban. A hiedelemvilágban is felfedezhetjük a dunántúli, a palóc és a szegedi nagytáj elemeit. Nyugat-Bácskában a garabonciás diákokat kergettették el kiskutyával, harangszóval, a Tisza-vidéken pedig a bácskai és bánáti táltosok viaskodtak egymással a folyó felett, hogy merre legyen rossz idő. A bácskai és a bánsági magyarság népéletének néhány vonatkozása 23 Néprajz

25 Vallásos nép lakik ezen a tájon. A naptári ünnepeket megtartották, szívesen jártak s járnak még napjainkban is búcsúba. Ezrével keresik fel kegyhelyeinket: elsősorban a doroszlóit és a töröktopolyait. Napjainkban is viszonylag könnyen gyűjthetők azok az apokrif imádságok, melyek Krisztus szenvedéstörténetéről szólnak. Néprajzi örökségünk szerves része a magyar kultúrának, értékei nem lebecsülendők, ezek tudatosítása megmaradásunk egyik alapfeltétele. Ez a mai körülmények között nehéz, de nem lehetetlen feladat Beszédes Valéria 24 Hol volt...

26 MAGYAR NÉPRAJZI CSOPORTOK A BÁCSKÁBAN Bevezető A mai Vajdaság öt vármegye, Bács-Bodrog, Torontál, Csongrád, Temes és Szerém leszakadt területeiből alakult ki 1918 után től 1941-ig Baranyával együtt a Dunai bánsághoz tartozott. Ennek ellenére a Vajdaság területi meghatározás már a két világháború közötti időszakban közkeletű volt az itteni magyarság körében. Művészeink, elsősorban íróink, a vajdasági magyar irodalom megalapozásán fáradoztak. A II. világháború alatt Bácskát és Baranyát visszacsatolták Magyarországhoz, Bánát azonban német közigazgatás alá került után Bácska, Bánát és Szerémség önálló közigazgatású területté vált Vajdaság néven, Baranya pedig Horvátország része lett. Vajdaság kezdetben bizonyos fokú autonómiát kapott. Az 1974-es alkotmány kiszélesítette az autonómiát, melyet a legújabb szerb alkotmány jelentősen korlátozott. Az utóbbi hét és fél évtizedben tehát alapvető politikai változások történtek e területen: világháború, impérium- és rendszerváltozások. Az itt élő népek hol kisebbségi, hol pedig többségi nemzetként élték napjaikat. A kérdés az, hogy ezek a politikai változások miként befolyásolták az itteni parasztság életét, hogyan hatottak identitásukra. Az elmúlt hetvenöt év nem kedvezett a bácskai és bánsági magyaroknak, akiknek a korábbi évszázadokban is sanyarú volt a sorsuk. A nyelvterület peremén élve már a XVI. századtól állandó volt veszélyeztetettségük a török hódoltság következtében. A mohácsi vész után a magyar lakosság elhagyta ezt a vidéket. Hogy hova mentek, mi lett a sorsuk, azt máig sem tudjuk. Magyar néprajzi csoportok a Bácskában 25 Néprajz

27 A néprajzi csoportok Településtörténeti kérdések A mai bácskai magyarság tehát a XVIII. és XIX. századi nagy telepítések idején jött mai lakhelyére. A nagy költözködést azonban a nép emlékezete nem őrizte meg. A kérdésre, hogy honnan és mikor jöttek elődjeink egy-egy településre, adatközlőink csak ritkán tudnak választ adni. Ebből a szempontból kivételt képeznek református falvaink, Bácsfeketehegy, Bácskossuthfalva, Pacsér és Piros lakói. Ők pontosan tudják falujuk alapításának idejét, azt is, melyik nagyobb településről: Kunhegyesről, Karcagról, Túrkevéről érkeztek. Meggyőződésünk, hogy származástudatuk pontosításában egyrészt szerepet játszott a másságuk, hiszen a bácskai magyarok katolikusok, másrészt a helyi református egyház is tudatosította az itteniek származási helyét. A telepítések kerek évfordulóit még akkor is rendszeresen megünnepelték, ha ezek az ünnepségek nem kis nehézségbe ütköztek az impériumváltozás után. Minden esetben politikai felhangot kaptak a megemlékezések, betiltották a százötven és a kétszáz éves jubileum megtartását is. Hogy mégis mindkét alkalommal megemlékeztek a jelentős eseményről, az a faluvezetők találékonyságát a bizonyítja. A politikai huzavona, fenyegetettség még inkább fokozta református településeink kunsági származástudatát. A többi település esetében, amelyek egy időben, esetleg később keletkeztek, mint a fentebb említett református közösségek, csak nagyon ritkán tudják megmondani az ott élők, hogy honnan jöttek elődjeik. Egy-egy település helytörténeti mondája a legtöbb esetben visszakanyarodik még a török előtti korszakra, az esemény pedig minden alkalommal konkrét területre vonatkozik: Csantavérre, Gombosra, Martonosra, Szabadkára, Topolyára, Bezdánra stb. E történetekből az tűnik ki, hogy az összes rosszat, ami a bácskai magyarsággal történt, a törökök követték el. A nagy vándorlás, a letelepedés körüli bonyodalom, melyet a Békésszentandrásról érkezett kishegyesi jobbágyok panaszlevele Beszédes Valéria 26 Hol volt...

28 is tanúsít, nem maradt meg a nép emlékezetében. Kivételt képeznek e szempontból Bácsgyulafalva és Szilágyi telepesei, hiszen e két települést a kincstár a múlt század végén, 1884-ben, illetve 1899-ben létesítette. Ebben az időben már lényegében lezajlott a Duna Tisza közének a kolonizációja. A mai bácsgyulafalviak kizárólag a szajáni ősökre emlékeznek, pedig amikor 1883-ban elindultak, a szajáni gyülekezőhelyen ott voltak a tóbaiak, jázovaiak, csókaiak, lőrincfalvaiak, kisorosziak, aracsiak, bikácsiak, monostoriak, töröktopolyaiak is. A bácskai katolikusok, ha emlékeznek anyatelepülésükre, akkor a református telepesekhez hasonlóan a legtöbb kolonistát adó helységet jelölik meg szülőföldjüknek, a többi telephelyről pedig nem tesznek említést. A bácskai magyarság történelmi tudatának második nagy állomása az 1848-as forradalom. A nagy szaladásra mindenhol emlékeznek. Többé-kevésbé hitelesen be is számolnak a negyvennyolcas eseményekről, házaik felperzseléséről, templomaik kifosztásáról és arról, hogyan rendezték életüket a háborús események után. Megállapíthatjuk, hogy palóc, jász, szegedi öntudatról nem beszélhetünk a bácskaiak esetében. Kérdésünkre, hogy kik azok a palócok, jászok, esetleg hol van Palócország, illetve Jászország, még csak megközelítő feleletet sem tudnak adni. Településtörténeti kutatások 1942-ben a Délvidéki Szemlében Bálint Sándor vetette fel annak a lehetőségét, hogy milyen tanulságokkal szolgálna, ha összevetnék a kibocsátó telephely és az új település népi kultúráját. A folyóirat valószínűleg ennek a felhívásnak a nyomán közölte ismét Polácsi János tanulmányát, melyben a gombosi magyarok származási helyét ismertette. A szerző az újkaravukovai bérmálási jegyzőkönyv névjegyzékéből állapította meg a gombosiak korábbi szülőföldjét. Később ezt a jegyzéket Jung Károly pontosította. Kimutatást készített arról, hogy a Duna menti település egykori lakói mely vármegyékből érkeztek. Az ő kutatásaiból tudjuk, Magyar néprajzi csoportok a Bácskában 27 Néprajz

29 hogy Tolnából, Vasból, Somogyból, Bács-Bodrogból, Pozsonyból, Sopronból, Pest-Pilis-Soltból, Esztergomból, összesen 42 helységből jöttek a bogojevóiak. Tizennégy települést azonban nem tudott azonosítani. Polácsi kutatásai úttörőnek mondhatók Bácska esetében, mert ő vállalkozott először arra, hogy pontos kimutatást készítsen egyes családok származási helyéről. Példáját az itteni kutatók nem követték, mert a Kalocsán őrzött iratok számunkra nehezen hozzáférhetők. Helytörténészeinknek valószínűleg sem idejük, sem türelmük nem volt arra, hogy ezekben búvárkodjanak ben Bárth János Doroszlóról készült tanulmánya ismét arra hívta fel a figyelmünket, hogy fontos lenne az említett összeírások elemzése. Csorba Béla Timár Kálmán kutatásai nyomán indult el. Ő is a Kalocsán őrzött bérmálási anyakönyveket tanulmányozta. Az 1808-ban készült összeírásból arra a megállapításra jutott, hogy Temerin lakói több mint nyolcvan helységből érkeztek. Zömükben Szolnok, Nógrád, Pest és Heves vármegyéből. A Tiszai koronakerület magyar lakóinak településtörténetét pontosan ismerjük Gyetvai Lajos monográfiájából. Az itt élő valamennyi családról pontos kimutatást készített, honnan és mikor érkeztek. Monográfiájának végkövetkeztetése az, hogy a Tisza-vidék magyarjai több száz településről, a korabeli Magyarország szinte valamennyi vármegyéjéből jöttek mai lakóhelyükre. Ezért tehát nem várhatjuk el, hogy a zentaiak, adaiak, kanizsaiak, horgosiak pontosan megmondják, honnan érkeztek az ősök. Ha így volt ez a Tiszai koronakerületben, nincs okunk feltételezni, hogy más szempontok alapján toborozták a telepeseket Bácska középső részeire: Csantavérre, Topolyára, Bajmokra, Nemesmiliticsre stb. A század elején készült monográfiák még napjainkban is ezekre támaszkodunk sommásan megállapítják, hogy a nyugat-bácskai falvak lakói (Bezdán, Doroszló, Gombos) dunántúli kirajzásúak, a Tisza vidékiek elsősorban a Jászságból, Pest-Pilis- Solt vármegyéből, a topolyaiak és a csantavériek pedig az északi túlnépesedett vidékről érkeztek mai lakhelyükre. Beszédes Valéria 28 Hol volt...

30 Bármelyik bácskai településről készült összefoglalót olvassuk, arra a következtetésre jutunk, hogy az itteni lakosság műveltségének gyökereit a Dunántúlon, a palócságnál, a jászságnál és Szeged környékén kell keresnünk. Az említett tanulmányok pedig éppen arról tanúskodnak, hogy a telepítések sokkal bonyolultabbak voltak, tehát az egyes néprajzi csoportok meghatározásában a származási hely csak egy elem lehetett. A XVIII. században magukkal hozott műveltség ugyan része az itteniek népi kultúrájának, de a bácskai magyarok autochton módon fejlődtek az utóbbi kétszáz esztendőben. Úgy véljük, hogy az anyagi kultúrájukat kizárólag új otthonukban alakították ki, különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a klasszikusnak mondható tájtörténeti csoportok néprajzi képe a XIX. századi fejlődés eredménye. A bácskai magyarok pedig ebben az időben már régen letelepültek. Viszont kétségkívül az is igaz, hogy népi műveltségükben még a huszadik század legvégén is találunk olyan részeket, melyek a korábbi szülőföldjükre utalnak. A mai átlag bácskai regionális köznyelve egységesnek mondható. Jellegzetességét Penavin Olga foglalta rendszerbe. Legjellemzőbb vonása, hogy az itteniek nyelve egységesült, az elmúlt két évszázadban sok új közös vonás is kialakult a nyelv szerkezetében, de jó néhány nyelvjárási jelenség is konzerválódott. A legjellemzőbb az itteniek beszédére a középzárt ë funkcionális használata. A nyelvjárási jelenségek vidékünkön még nem tűntek el végérvényesen. Ugyancsak Penavin Olga figyelte meg huszonkét beszédhelyzetben, hogy a vajdaságiak mikor beszélik a regionális köznyelvet és mikor az anyanyelvjárásukat. A huszonkét szituáció közül 14 esetben faluhelyen még mindig a nyelvjárást használják, a nagyobb településeken viszont a regionális köznyelvet. A bácskai nyelvjárási atlasz végkövetkeztetése az, hogy a bácskai magyarok nyelve még megőrizte a dunántúli, kunsági, palóc, szegedi jellegzetességeket. Ezek azonban nem nagyobb földrajzi tájként jelentkeztek, hanem településenként változnak aszerint, hogy az ősök honnan érkeztek. A nyelvjárási különbségek napjainkban egyre inkább elhalványulnak a nyelvi egységesülés Magyar néprajzi csoportok a Bácskában 29 Néprajz

31 mellett. Az utóbbi évtizedekben, különösen a szórványokban, az anyanyelv feladását tapasztaljuk. A nyelvjárások a két világháború közötti időszakban még élesen elkülönültek. Egy szűkebb területen az is előfordult, hogy három nyelvjárást beszéltek; például a kanizsai, horgosi, martonosi határban a Kárász-birtok béresei ă-ztak, a kanizsaiak ö-ztek, a szabadkaiak pedig ë-ztek. Hasonló jelenséget figyelhettek meg Topolya, Bácskossuthfalva, Szabadka hármas határán, ahol a palóc nyelvjárás a kunságival keveredett. Ezekre a különbségekre adatközlőink is felhívták a figyelmünket, amikor arról számoltak be, hogy a kispiaci vásárosok honnan jöttek. Felvetődik tehát a kérdés, hogy a különböző nyelvjárást beszélők alkotják-e Bácskában a néprajzi csoportokat, vagy az itteni magyarság műveltsége a nyelvjárási különbségek ellenére egységesnek mondható. Bácskai néprajzi csoportok Kósa László és Filep Antal, amikor a bácskai néprajzi csoportokat veszi számba, Bácskát nem tekinti egységes területnek. A Tisza mentét önálló tájegységnek tartja, Közép-Bácska, Nyugat-Bácska magyar településeit azonban egységes régiónak tekinti. Ezek után feltehetjük a kérdést, milyen szempontok szerint különíthetjük el a néprajzi, illetve a táji csoportokat Bácskában. A népviselet, a lakóház, a népdalok, a néptánc vagy a gazdasági élet különböző műveltségi ágai szerint? Esetleg aszerint, hogy ki kivel házasodott? Különösen akkor nehéz egy-egy szempont kiválasztása, ha tudjuk, hogy a vidék viszonylag korán urbanizálódott, a belső migráció is folyamatos. A műveltség alakulásában pedig figyelembe kell vennünk azt is, hogy az itteni magyarság a XVIII. századtól vegyes környezetben élt. Még a Tisza-vidéken is, ahol a leghomogénebb nemzeti közösségünk, csupán néhány település esetében mondhatjuk, hogy ott kizárólag magyarok élnek. Voltaképpen nyugat-bácskai és dél-bácskai falvaink is szigetek. A szomszédos települések lakói Bácskertes kivételével más Beszédes Valéria 30 Hol volt...

32 anyanyelvűek. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy egy-egy település szomszédságában legalább három, esetleg négy más-más nemzetiségű falu is van. Ez az együttélés természetesen meghatározta a bácskai népek hétköznapjait és ünnepeit is. A magyar néprajzi csoportok különválasztását az is megnehezíti, hogy többé-kevésbé csak a legutóbbi kutatásokra támaszkodhatunk. Kósa László és Filep Antal, mint ahogyan azt már említettük, a Tisza mentét tekinti önálló néprajzi csoportnak. A területet azonban nem határolja pontosan körül, lényegében a Tiszai koronakerület falvait, mezővárosait sorolja ide, megnevezését a jugoszláviai magyar nyelvhasználatból vette át. Azok a jellegzetességek, melyekkel a tájat meghatározták, lényegében az összes bácskai településről elmondhatók: a területtel járó kiváltságok, a tanyásodás, a külterjes állattartás, a búza- és kukoricatermesztés, a paraszti társadalom rétegeződése. Ennek alapján a Tisza mentét nem tekinthetnénk külön tájegységnek. E szűkebb régióban élő magyarok négy jól körülhatárolható csoportba oszthatók. Az elsőbe a kanizsai, martonosi és a szabadkai határ nagy kiterjedésű legelőinek külterjes állattartói tartoznak; a másodikba a három kertészfalu: Martonos, Adorján és Horgos paprikatermelői; a harmadikba a homoki szőlővidék: Horgos, Királyhalma és Hajdújárás borászai, a negyedikbe pedig a zentai, kanizsai, adai és becsei kukorica- és búzatermelők. Valamennyi csoport közös vonása a rendkívül gazdag népdalkincs, valamint az, hogy egymás között házasodtak. Külön néprajzi csoportnak tekinthetjük Közép-Bácska magyar településeit: Topolyát, Kishegyest, Csantavért és Bajsát. Az itt élők elsősorban zsellérek, később agrárproletárok voltak. A települések határában álló Vojnich-, Zichy-, Fernbach- és Lelbach-féle nagybirtokok cselédjeiként, illetve napszámosaiként keresték meg kenyerüket. A csantavériek is hasonló társadalmi csoportba tartoztak, de ők Szabadka város uradalmi földjein dolgozhattak. Az I. világháború után, amikor a város határában négy új kolonista, úgynevezett dobrovolyac telepet hoztak létre, a szaloniki önkéntesek és családjaik között a város ura- Magyar néprajzi csoportok a Bácskában 31 Néprajz

33 dalmi földjét osztották szét, s így a csantavériek az addigi biztos munkalehetőségtől elestek. A Tisza mente és Közép-Bácska felsorolt településein a lakóház utcai homlokzata és a tornác díszítése hasonló. A napsugaras oromzatok Bácskában ezen a területen a legkedveltebbek. A tornácok oszlopait, mellvédjét többnyire deszkából készítették. Mi azonban mégsem tekintjük a fentebb elemzett két területet azonos néprajzi csoportnak. Elsősorban a paraszttársadalom társadalmi rétegződése miatt, másrészt a szellemi néprajzban mutatkozó eltérések is elkülönítik egymástól e két tájegységet. A kunsági református falvak külön néprajzi csoportot képeznek. Nem csupán nyelvjárásukban különböznek a többi bácskai településtől, hanem hiedelemvilágukban, szokásaikban is. A bácskossuthfalvi, bácsfeketehegyi és pacséri magyarok elsősorban a helyi nagygazdáknál dolgoztak, a közeli uradalmakba nem szegődtek el cselédnek. Alapvető megélhetési forrásukat a kukorica- és a búzatermesztés biztosította. Nyugat-Bácska szigetmagyarsága, ahogy azt korábban kifejtettük, dunántúli telepesekből áll. Kivételt képeznek a bácskertesiek, akik a Felvidékről, Nyitra vármegyéből, Nagyhind környékéről érkeztek, és a szilágyiak, akik akárcsak Bácska többi lakója a korabeli Magyarország különböző vidékeiről jöttek mai lakhelyükre a múlt század utolsó évében. Jung Károly Gombosról készült monográfiáiban a szokásokban és a hiedelmekben több jelenség kapcsán kimutatta a dunántúli vonásokat, melyeket megtalálunk a doroszlóiak folklórjában is. Népviseletük, díszítőművészetük is hasonló. Néptáncuk, népzenéjük is azonos tőről fakad. Bezdán nyelvjárása ugyanolyan, mint Doroszló és Gombos nyelve, népi kultúrája azonban lényegesen eltér az említett két település műveltségétől. Bezdán mezőváros volt, az itteni parasztpolgárság életében a Dunának meghatározó szerepe volt. A bezdániak elsősorban hajósok voltak. Bácskertes lakói nemcsak felvidéki származásuk miatt alkotnak külön csoportot, hanem azért is, mert már a XVIII. századtól kezdve alapvető megélhetési forrásuk a kertészkedés volt. A bácskertesi Beszédes Valéria 32 Hol volt...

34 leányokat nem engedték cselédnek se Zomborba, se Apatinba. A gombosi és doroszlói leányok esetében ez általános szokás volt. A viszonylag kis határú faluban a kertészkedés tisztes megélhetést nyújtott lakóinak. A bácskertesiek, a bezdániakhoz hasonlóan, világot járt emberek. Megtermelt terményeiket mindig maguk értékesítették. A két település e szempontból is lényeges eltérést mutat. Bezdán hajósai nyitottak voltak a világ dolgaira, könnyen feladták szokásaikat. A bácskertesieknek még napjainkban is szigorúan zárt a világa. A vajdasági magyarok közül ők ragaszkodnak leginkább hagyományaikhoz. Az öt nyugat-bácskai magyar települést nem tekinthetjük tehát egységes néprajzi csoportnak, még akkor sem, ha az itt élők tudatosítani szeretnék összetartozásukat. Évtizedek óta közös találkozókat szerveznek Ötösfogat elnevezéssel. E művelődési rendezvények ugyan azt sugallják, hogy ezek a települések azok, amelyek leginkább megőrizték tradíciójukat, de népi kultúrájuk a sok megegyező szokás és hiedelem mellett még napjainkban is alapvető különbségeket mutat. Dél-Bácskában Temerin és a vonzáskörébe tartozó kisebbnagyobb magyar települések külön tájegységnek tekinthetők. Folklórkincsük lényegesen szegényebb, mint a Tisza mentéé. Építkezésüket a népi barokk jellemzi. A hagyományos közösség átalakulásában pedig meghatározó szerepe volt Újvidék közelségének. A kutató számára a legnehezebb, hogy meghatározza Szabadka, a legnagyobb bácskai magyar város helyét a néprajzi csoportok között. Korábban, de napjainkban is, mintegy magyar élt a városban. Nagy kiterjedésű határában, a tanyákon elsősorban bunyevácok laktak. Egyes határrészein: Kelebián, Radanovácon, Ludason főleg magyaroknak voltak tanyái. Szabadka kézműipara a XIX. században alakult ki. Az itteni kézművesek is jobbára magyarok voltak. A legfontosabb művelődési központ volt a vármegyében. Már a XVIII. században megjelentek a vándor színtársulatok ben pedig fölépült állandó kőszínháza. Itt alakult a vidék első gimnáziuma, első Magyar néprajzi csoportok a Bácskában 33 Néprajz

35 óvodája, első magyar nyelvű tanítóképző intézete. Jelentős polgári rétege volt. A magyar parasztságnak talán éppen emiatt nem alakult ki markáns népművészete. A magyarok betelepülése folyamatos volt a városba. A sokfelől ideköltözött telepeseknek korábban sem volt, ma sincs egységes népi kultúrája. Ellentétben a zentaiakkal és a becseiekkel, az ittenieknek nincsen a városukkal kapcsolatos azonosságtudatuk. Az újabb magyar telepesek ragaszkodnak korábbi szülőhelyük identitásához. A földiek tartják egymással a kapcsolatot. Az utóbbi idők társadalmi mozgásai mintha erősítenék az itteniek szabadkaiságát, de ennek feltárása már nem a néprajz feladata. A bácskai magyar néprajzi csoportok kutatásában külön feladat lenne a mindenkori kisebbségben élő magyar csoportok népi kultúrájának vizsgálata. Példaként a csonoplyaiakat, monostoriakat, regőceieket említjük meg. A szórványos kutatások azt sugallják, hogy sok megőrzött régiséget találhat a kutató. Bálint Sándor 1942-ben ajánlott összehasonlítási vizsgálatai ezeken a településeken lennének a legeredményesebbek. De csak a legidősebbek körében, mert az asszimiláció ezeken a településeken a legerőteljesebb. A szórványban élők nemcsak anyanyelvüket vesztik el, hanem hagyományaikat is. Identitásukat csupán a vallásban őrzik meg Beszédes Valéria 34 Hol volt...

36 IRODALOM Bálint Sándor: A néprajzi kutatás délvidéki feladatai. Délvidéki Szemle, Balla Ferenc: Bezdán története a kezdetektől 1914-ig. Bezdán, Bárth János: Doroszló népessége a XVIII. század közepén. Hungarológiai Közlemények, XIII. évf Borús Rózsa: Topolya népszokásai. Újvidék, Csorba Béla: Temerini néphagyományok. Újvidék, Dobos János, Papp György: Kanizsa 900 éves. Dokumentumok és források. Üzenet, sz. Dudás Antal: Szülőföldem századjai. Szabadka, Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület településtörténete. Kalocsa, Jung Károly: Az emberélet fordulói. Gombosi népszokások. Újvidék, Kósa László: Zenta mezőváros néprajzi képe. Létünk, Kósa László: Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában. Hungarológiai Közlemények, Kósa László, Filep Antal: A magyar nép tájtörténeti tagolódása. Budapest, Penavin Olga: Nyelvjárás és köznyelv. Újvidék, Penavin Olga: Bácskai magyar nyelvjárási atlasz. Újvidék, Pénovátz Antal: Vajdasági magyar néprajzi kalauz. Újvidék, Silling István: Ismeretlen anyám. Kupuszinai népdalok és népballadák. Újvidék, Tripolsky Géza: Nem bánom, hogy juhásznak születtem. Újvidék, Tripolsky Géza: Munkák, ünnepek, népszokások. Újvidék, Virág Gábor: Kishegyes 225 éves. Szemelvények a falu múltjából. Üzenet, sz. Magyar néprajzi csoportok a Bácskában 35 Néprajz

37

38 A HÁZBELSŐ A vajdasági népi építészettel foglalkozó tanulmányok a lakóház berendezésével, az ott zajló életmóddal nemigen foglalkoztak. A Rad vojvođanskih muzejában közölt tanulmányok csupán néhány szűkebb régió, az Észak-Bánát, illetve Zombor környéke szerb településeinek szobabelsejét ismertették. Vera Milutinović ugyancsak a Vajdasági Múzeum Évkönyvében a területünkön található ácsolt, illetve festett ládák, ezen belül a komáromi ládák vajdasági elterjedéséről közölt fontos adatokat. 1 A közgyűjtemények, az újvidéki Vajdasági Múzeum, illetve a szabadkai Városi Múzeum állandó kiállításainak egy része megmutatja a házbelsőt. 2 A különböző nemzetek, nemzetiségek szobáinak bemutatása hálás témája volt a muzeológusoknak a második világháború után kialakított múzeumhálózatban. Helytörténeti gyűjteményeinkben, Bácskertesen, Bezdánban, Torontálvásárhelyen, Do roszlón, Völgyesen és Szajánban is arra törekedtek, hogy több-kevesebb sikerrel megmutassák, milyenek voltak korábban a tisztaszobák, Bácskertesen az egész ház belső eszköztárát kiállították: a tisztaszobáét, a lakószobáét és a konyháét is. A két magyar tájházban, Topolyán és Doroszlón már a funkció sugallja ennek a témának pontos bemutatását találhatjuk. 3 A többi vajdasági nemzetiség helyi múzeumában is ezen a témán van a hangsúly. 4 Penavin Olga a vajdasági magyar nyelvjárási atlaszokban a lakóházzal kapcsolatos szókincset is érintette. 5 A szerb és horvát nyelvjárási kérdéseknek alapos földolgozását találhatjuk meg Gordana Vuković szótárában. 6 A levéltári anyag hasznosításáról Silling István, illetve Beszédes Valéria tanulmányai nyújtanak adalékot. Előbbi a Zombor környéki hagyatéki leltárak kapcsán érintette ezt a kérdést is, utóbbi pedig a csantavéri végrendeletek alapján vizsgálta a XIX. századi szobabelsőt. 7 Az atlasz kérdőíveinek elkészítésekor az előbb idézett munkák alapján határoztuk meg azokat a kérdéscsoportokat, melyek a lakóház alaprajzának átalakulását, az eszköztárban történt változásokat, valamint az életmód megváltozását kívánták nyomon követni. A téma további tanulmányozásához az atlasz egyéb 1 Dimitrijović 1955, ; Milutinović 1959, ; Stefanović A kiállítások szerzője Újvidéken Bánszky Mária, Szabadkán pedig Mikuška Milka volt. Szabadkán a korábbi állandó kiállításon nemcsak a bunyevác, hanem a vajdasági magyar szoba, illetve konyha néhány fragmentumát is bemutatták (Gombosról a gyűjteménybe festett bútorok kerültek). 3 Harkai Petrőcön és Bácskeresztúron van szlovák, illetve ruszin helytörténeti gyűjtemény. 5 Penavin 1969.; Penavin 1972.; Penavin Vuković Silling 1995, ; Beszédes 1995, A házbelső 37 Néprajz

39 fejezeteiből is meríthetünk adatokat, a népi építészet ugyanis érinti a szabadkémények megszűnésének kérdését, az iparosság kapcsán pedig az asztalosokról, szobafestőkről és mázolókról találhatunk hasznos információkat. A szabadkémények megszüntetése ugyanis megváltoztatta a házon belüli életmódot, a konyha plafonszerkezetének elkészítésével egy újabb meleg helyiséghez jutott a család, a melegkonyha átvette a korábbi lakószoba szerepét. A falusi asztalosok nemcsak az épületekhez szükséges ajtókat és ablakokat készítették el, hanem bútorokat, koporsókat is gyártottak megrendelésre, amíg az 1960-as években termékeiket véglegesen fel nem váltotta a gyári tömegáru. Ekkor alakult át falvainkban a századfordulón kialakult bútordivat. A hálószobák mellett már megjelent a nappali szoba, ahova kombinált bútort vásároltak, s ezeket már nem vásári, illetve falusi asztalosok készítették. A XX. század nagy találmányai, a fényképezés, a rádió, a televízió alaposan átalakították a hagyományos közösség ízlé- Menyasszonyláda a Topolyai Tájházban Beszédes Valéria 38 Hol volt...

40 sét, műveltségét. A már korábban említett Silling- és Beszédestanulmányok levéltári adatai, valamint a még nem publikált hagyatéki leltárak azt bizonyítják, hogy a XIX. században a falusi, parasztvárosi szobabelső elmaradhatatlan részei voltak a nyomtatott szentképek, a tükrök. A XIX XX. század fordulóján bővült ez ki, amikor a fényképezkedés is a paraszti műveltség részévé vált. 8 A szabadtűzhely megszűnésével, a kisvárosi mentalitás hatására a XIX. század végén a falusi háztartásokban megjelentek a falvédők. Kezdetben nemcsak a takaréktűzhely kelléke volt, hanem a lakószobák fekhelyénél is védte a falat. A takácsok által szőtt gyapjúszőttesek olcsóbb, célszerűbb változatai voltak a sárga vászonra hímzett, szálöltéssel kivarrott feliratos falvédők. Elterjedésükben, egyáltalán a bácskai, bánsági katolikus asszonyok hímző szokásainak alakulásában meghatározott szerepük volt a kalocsai iskolanővéreknek. Meggyőződésem, hogy számolni kell hatásukkal az ünnepi rítusok alakulásában is. 8 Kunt Ernő (1987) a magyar nyelvterület kérdéseit foglalta össze, Raffai Judit (1997) pedig a szabadkai fényképészek kapcsán foglalkozott részletesen a kérdéssel. Hagyományos közösség fényképeiből Beszédes Valéria, illetve Kovačev Olga készített Hajdújáráson, illetve Szabadkán kiállítást. Menyasszonyláda a Bajsai Tájházban A házbelső 39 Néprajz

41 A ház egyes részeinek elnevezése A terminológia megváltozása a funkcióváltásra is utal. A korábbi, régies alakokra napjainkban már csak az idősebbek emlékeznek: a kisház, nagyház, pitar napjainkban már nem használatos a regionális vajdasági magyar köznyelvben, a gombosi, bajsai, doroszlói nagyház, valamint a tordai kisház alakok meggyőződésünk szerint a korábbi nyelvhasználatra utalnak. Az eredetileg egysoros alaprajzú épületek esetében a vajdasági falvakban még napjainkban is ilyen a lakóházak jelentősebb hányada az egyes helységek közötti különbséget jelzős szókapcsolattal jelölik: tisztaszoba, nagyszoba, nagyház, első ház, kisszoba, hátsó szoba, kisház, lakószoba. Meglepő viszont, hogy a megváltozott alaprajzú lakóházaknál az egyes szobák között nem tesznek különbséget: a nappali, ebédlő, hálószoba kifejezések kevésbé használatosak a vajdasági magyarok nyelvében. A tornác, vagy ahogy nálunk nevezik, a gang beépítésével új helyiséggel bővült a ház, ezek megnevezése az új funkcióra utal. Legtöbb helyen a gangból kialakított, néhány négyzetméternyi utcai rész a korábbi lakószoba szerepét vette át, többnyire takaréktűzhellyel fűtik, itt főznek a háziasszonyok, a nap nagyobbik részét ebben az épületrészben tölti el a család. A funkcióváltásra következtethetünk a helység megnevezéséből: előszoba, oldalszoba, hálószoba, hátsó szoba. A korábbi szabadkéményes konyha egykori voltát bizonyítják a nyelvjárási adatok (pitar, nyitott konyha, kéményalja), s úgy látszik, a közelmúltban még élő gyakorlat volt a szabadkémények használata. Az egykori szabadkéményes konyhák között tesz különbséget a konyha és a melegkonyha megnevezés. Az életmód megváltozását tükrözi a hagyományos lakóházban kialakított új helységek megjelenése, mint például a fürdőszobáé. A kérdőív hiányossága, hogy nem kérdeztünk rá, mikor kezdtek fürdőszobát építeni kutatópontjaikon. Kialakulásuk szorosan összefüggött egy-egy település vezetékes vízhálózatának kiépítésével. Ezt pedig az 1970-es évektől kezdődően bármelyik évben Beszédes Valéria 40 Hol volt...

42 megszervezhették. Új házat, még ha az vert falú is volt, az 1970-es évektől fürdőszoba nélkül már nem építettek. A témából adódóan a lakóház egyes helységeinek megnevezésében csak alak szerinti tájszavak használatosak a vizsgált területen. Valódi tájszavak, mint a nagyház, kisház, pitar, pitvar, első ház, szinte kivétel nélkül megőrzött régiségnek tekinthetők s korábban függetlenül attól, hogy az adott település lakói honnan érkeztek az említett kifejezések részét képezték a vajdasági magyar regionális köznyelvnek. Füstelvezetés A két világháború közötti időszakban a kutatópontokon egyértelműen általános volt a szabadkémény használata. Azok megszüntetését az adatközlők többnyire az es évekre tették. Ebből félreérthetetlenül arra következtethettünk, hogy az ebben az időszakban épített házaknál kizárólag a korszerű tűzvédelmi szempontokat is figyelembe vevő kéményeket építettek. A szabadkémények építése még a XIX. században is általános gyakorlat lehetett ezen a vidéken, ugyanis az al-dunai székely települések adatközlői úgy nyilatkoztak, hogy azokat az 1930-as években bontották le, az 1940-es években ezen a településen már nem volt ilyen fajta füstelvezetés. Feltűnő viszont, hogy mezővárosainkban, Óbecsén és Topolyán is ugyanabban az időben történt meg a kémények átalakítása, mint falvainkban. A többségében németek által lakott Őrszálláson a kéménycsere idejét korábbra tették. Több bánáti kutatópontunkon még az es, Tóbán az 1960-as évekig is ezeket használták. A szabadkémények feles változatát csak Fejértelepen jelölték be, de meggyőződésem, hogy itt is teljes kéményeket használtak. A kémények megszüntetésének módjával kapcsolatosan többé-kevésbé egyértelmű választ adtak adatközlőink. A legtöbb helyen lebontották őket, s helyükre cilinderkéményt építettek. Több helyen a kémény testét nem bontották le, hanem a konyha hátsó felét deszkafödémmel látták el, amelyen átvezették a A házbelső 41 Néprajz

43 takaréktűzhely vascsövét. Ha viszont a kemence megmaradt ez az 1960-as évekig általános volt, akkor a kéményt sem bontották le, hanem a kemence szája elé falat építettek, s ebbe a kis térségbe húzódott fel a füst. Ez utóbbi volt a gyakorlat a régi szabadkai tanyákon; a kamint télen füstölőként, nyáron pedig éléskamraként használták. Csak néhány helyen őrizték meg a kéményt, hogy füstölőként használhassák. A régi típusú kémények megszüntetése, ahogy ez a kérdőívekre adott válaszokból is kitűnik, még az 1990-es évek végén sem tekinthető befejezett folyamatnak. Minden településen akad még egy-egy olyan régi ház, ahol eredeti formájában áll a szabadkémény, s lényegesen több az olyan épület, ahol a kéménytest még megvan, csak az alját padlásolták le. A kemence 9 Nikola Vlajić (1991, ) a dél-bánsági kemencék típusait ismertette, Torontálvásárhelyről és Sándoregyházáról fényképet is közölt. A lakóház átalakulását a tüzelőberendezés megválasztása tükrözi leginkább. A kemence megléte már eleve meghatározza a szobabelsőt, a bútorok elrendezését, a szoba használatát. A szabadkémény megszüntetése nem járt együtt a kemencék lebontásával. Ennek a tüzelőszerkezetnek még az as években is meghatározó szerepe volt Az es években még valamennyi kutatópontunkon kizárólag kemencét használtak. Az as években szorult ki a használata a városi környezetben. Az 1960-as években, többnyire a bánáti kutatópontokon, a kályha mellett kemencével is fűtöttek. A kemencék formájuk szerint két típusba sorolhatók: a sarkos, illetve a boglya formájúakra. Nyugat- és Közép-Bácskában elsősorban sarkos kemencéket készítettek. Dél-Bánátban erdélyi vagy šumadijai hatásra a kemencék lábakon álltak. 9 Székelykevén a kemencék formáját kapcsolatba hozták a faluban élő nemzetiségekkel: eszerint a németek sifon alakú, a bolgárok lábakon álló, a magyarok pedig boglya formájú kemencével fűtöttek. A kemence formáját nem minden esetben az építőanyag határozta meg. Sifonkemencéket természetesen kizárólag téglából, Beszédes Valéria 42 Hol volt...

44 illetve vályogból építettek. A boglya formájú búbos kemencék anyaga és elkészítésének módja változó volt. Készíthették karóvázból, melyet sározott szalmacsíkkal töltöttek ki; voltaképpen a pólyás födém technológiáját alkalmazták. A szalmacsíkokat hurkának, kolbásznak de gömölyének, csömbölyegnek, viklinek is nevezték. A szegedi kirajzású magyar falvakban kizárólag az utóbbi elnevezést ismerték. A kemence másik közkedvelt építőanyaga, a hódfarkú cserép alkalmas volt sifon, illetve boglya formájú kemencék készítésére is. Harkai Imre kutatásaiból tudjuk, hogy az 1950-es években a sarkos kemencéknek és a kályháknak egy sajátos ötvözete alakult ki Tereminben: a svédkályha. 10 Ez a forma nem csak helyi mesterek leleménye volt, mert Temerintől függetlenül hasonló formában, hasonló technikával több településen is készítettek kályhákat. Az 1960-as években a gyári vaskályhák mellett a cserépkályhák, a kandallók lettek az egész területen divatosak. Újításként elkészítették ezek kívül fűtős változatát is. A sifonkemencéket, hogy azok mutatósabbak legyenek, a már gyári bútorokkal berendezett tisztaszobában egyszerűen beborították a cserépkályhák lapjaival. Lakásban csak a legszegényebbek használtak dobkályhát. A villany-, a gáz-, a gázolaj-, a központi fűtés használata már a legújabb kor hozadéka. Használatukat azok kifizetősége határozta meg. A szobák fűtését az egész területen célszerűség jellemezte, ahogy Beszédes János csókai adatközlőnk megjegyezte: A kemince mindön szemëtet mögöszik. A tűzhely A takaréktűzhely vidékünkön viszonylag korán megjelent, a szabadkai Történelmi Levéltár egyik hagyatéki leltárában 1865-ben találunk rá utalást, az egyik jómódú zsidó család árva gyermekei kapcsán említik a már gyárilag készített öntöttvas sparheltet. Településeinken valamikor a XIX XX. század fordulóján váltak közkedveltekké ezek az új típusú tűzhelyek. A két világháború 10 Harkai A házbelső 43 Néprajz

45 közötti időszakban a kémény alatt felváltva használták a háromlábat és a sparheltet is. Hogy a háziasszony melyiket választotta, azt bizonyára a főzés sürgőssége határozta meg. A két világháború közötti időszakban vizsgált területünkön többnyire vályogból, illetve téglából falazott tüzelőket építettek. Kétféle változatban készítették ezeket: csikó- és asztalformában. Az előbbinél a sütőtér a vaslemezes tető fölé emelkedik, míg az utóbbinál a sütő a tűztér mellett helyezkedik el. A takaréktűzhelyek elkészítésének a kemencéhez hasonlóan mestere volt. Nem magától értetődő, hogy a család férfi- vagy nőtagja ért a berakáshoz. Nem a tájhoz, hanem a legújabb korhoz kötődik, hogy a tűzhelyet esztétikai meggondolások, részben pedig a könnyebb tisztán tartás miatt kicsempézték. A takaréktűzhely helye szorosan összefügg a szabadkémény meglétével, használatával. A szabadkémény megléte feltételezi, hogy az új tüzelőtestet a kémény mellett, a tűzpadka helyett használják, ha a szobát kemencével fűtik. Ezen a vidéken ismeretlen a középpadka, ezért a takaréktűzhelyt is az oldalpadka Csikériapusztai szobabelső a XX. század végén Beszédes Valéria 44 Hol volt...

46 helyén, a szabadkémény alatt alakították ki. Amíg a régi kémény szolgált füstelvezetésre, a takaréktűzhely gyakran a lakószobában állt, sok esetben a kemencét helyettesítette. A szabadkémények megszüntetése meghatározta a sparhelt helyét is, egyértelműen a konyhába, a kémény közelébe, a kemence szája mellé került. Ha a lakószobában építették fel, akkor közvetlenül a kemencepadka mellett, hogy ne bonyolítsák a füst elvezetését. A takaréktűzhely és a kemence egybeépítésével meglepően szép formákat értek el a falusi kisvárosi mesterek. Öntöttvas takaréktűzhelyt elsősorban a mezővárosi háztartásokban használtak. A két világháború közötti időszakban a városi parasztpolgárság, falusi értelmiség már zöld zománcozott tűzhelyeket használt. A fehér változatok az 1960-as években váltak tömegessé, az 1970-es évektől pedig az elektromos és gáztűzhelyek is helyet kaptak a falusi háztartásokban. A korszak új jelensége a tisztakonyha, kiskonyha, nyári konyha megjelenése volt. A piszkosabb munkát, a főzést is ezekben a helyiségekben végezték el. Ezekben korábban berakott, később esetleg zománcozott tűzhe- Nagy Kati doroszlói tisztaszobája a XX. század utolsó harmadában A házbelső 45 Néprajz

47 lyek voltak. A gáz-, illetve elektromos tűzhelyt megvásárolták, de nem használták munkaeszköznek, státusszimbólumnak számított, esetleg egy kávét főztek meg rajta, ha rangos vendég érkezett a családhoz. Valószínű, hogy a butángázzal működő rezsók, mivel gyorsabban megfőtt rajtuk az étel, soha nem töltötték be ezt a szerepet. A falvédő 11 Mirjana Đelap, a Külhoni Művészetek Múzeuma (Muzej stranih umetnosti), munkatársa Újvidéken kiállítást rendezett a vajdasági falvédőkről. A kiállítás katalógusát Milorad Grujić, Mirjana Đelap és Živka Marković írták. A rendezők ugyan megemlítették, hogy a Vajdaság valamenynyi nemzetiségénél közkedveltek voltak a konyhai falvédők, de a hasonlóságok, különbségek kérdésével nem foglalkoztak. A vajdasági lakóházak kétségkívül legnépszerűbb díszítőeleme a falvédő, a lakószobák, konyhák elmaradhatatlan kelléke. 11 A szobai falvédők két változata használatos: részben gyári termékek, részben pedig előrajz alapján házilag készítettek, szálán varrottak. A gyári gyapjú alapanyagúak általában vallási témát, vadászjelenetet, egyéb szentimentális témát ábrázolnak, s elsősorban a tisztaszobákban találhatóak. Ezzel szemben a házi készítésűek a melegkonyhák, lakószobák kellékei: az ágy mögé, a kemence hátára, a takaréktűzhely fölé, a konyhaasztal mögé rakják még napjainkban is az asszonyok. A feliratos falvédők külön típusát alkotják a vallási témájúak az egész területen, közkedveltek a Jézus szíve-, illetve Mária szíve-ábrázolások. A nyugat-bácskai települések lakószobájában minden esetben valamilyen formában megjelenik a házi áldás, de közkedvelt volt az utolsó vacsora ábrázolása is a szobákban használatos falvédőkön. A szobai feliratos vászon falvédőkön többnyire valamilyen erkölcsi szentencia, vallással kapcsolatos megnyilatkozás volt olvasható. A konyhai változatok a család mindennapi életének idillikus változatát vagy azokat a tevékenységeket mutatják be, amelyek az asszonyi munkákhoz kapcsolódnak. Szentimentális szövegeik a háziasszony ügyességét, szépségét dicsérik, a magyar nótákból vett szerelmi vallomások vagy éppen takarékosságra serkentő szövegek. A korábbi időszakban a falvédőket többnyire csak egy színnel varrták ki. Leginkább piros, illetve kék színű pamutot használtak. A háború utáni divat hozadéka lett a több színű, több öltésmintát alkalmazó falvédők divatja. Feltűnő, hogy adatköz- Beszédes Valéria 46 Hol volt...

48 lőink, még ha vegyes környezetben élnek is, kizárólag magyar nyelvű feliratokat említettek, amikor afelől érdeklődtünk, hogy milyennek kell lennie a szép falvédőnek. Egy-egy előrajzoló műhely kisugárzásáról, a szövegek és a minták egymásra hatásáról a különböző nemzetiségek körében csak akkor mondhatnánk véleményt, ha egy-egy drukkolóműhelynek ismernénk a mintáit. A kérdőívre adott válaszokból arra következtetünk, hogy nem lenne érdektelen e kérdéskör felkutatása. A vászon falvédők nyomtatott változatait olaszországi és ausztriai feketéző asszonyok hozták divatba az 1960-as években. A nyári konyhákban pedig papírváltozatát is kedvelték. A hozomány, a reprezentáció Hozomány A kapott válaszok alapján arra következtethetünk, hogy az 1940-es és az 1950-es években nem komplett szobabútorokat vittek a lányok magukkal, hanem legföljebb két ágyat, szekrényt, asztalt, székeket. Az ágynemű, a tollnemű még ebben az időben is státusszimbólum volt, a módosságot jelképezte a szépen bevetett tornyos ágy. Helyenként még a hozomány része volt a sublót, illetve az almárium. Ennek a korai időszaknak a termékei kizárólag vásári-kisipari vagy helyi asztalosoknál vásárolt bútorok voltak. Valamennyi kutatópontunkon általános volt a párhuzamos szobaelrendezés. A két ablak közé karospad, vagy ahogy általánosan nevezik, kanapé került. Sok helyen itt volt a helye a három-, vagy négyfiókos almáriumnak is, a szoba két oldalsó falánál pedig a magasan bevetett ágynak. A háború után a lányok hozományához tartozott a konyhaszekrény, a vízpad és a tálas egybeépített változata is. Az 1950-es években az asztalosok hozták divatba a háztartásokban a több funkciót is ellátó, zöld színű konyhaszekrényeket. Az 1950-es és 1960-as években elsősorban az asztalosok által gyártott flóderozott (erezetes festéssel díszített) hálószobabú- A házbelső 47 Néprajz

49 torokat vitték a lányok hozományba. A szobák berendezése is lényegében ebben az időben alakult át. A szobák mennyezetének átalakítása, vagyis a mestergerendák felhúzása a padlástérbe alapjaiban változtatta meg a bútorok elhelyezését. A mestergerenda alá soha nem tették az ágyat, mert ha abba belefeküdtek, az bajjal is járhatott. A koporsót minden esetben a mestergerenda alá helyezték. Miután a mestergerenda a padlásra került, a szobákat is átrendezték. A korábban kizárólag párhuzamos elrendezésű tisztaszobák helyett az ágyak egymás mellé kerültek, divatosak lettek az éjjeliszekrények, a tükrök, a kasznik. A tornyos ágyak helyett a magasan felvetett ágyakat színes ágyterítővel takarták le. Városi hatásra megjelentek a kocka, ovális, henger formájú díszpárnák gyárilag nyomatott szentimentális jelenetekkel, esetleg a paplanselyemre vagy más nehéz selyemre rádolgozott gobelinek. Kezdetben kukoricacsuhéval vagy szalmával, később pedig már szivaccsal tömték ki. Ugyancsak az olaszországi feketéző utak hozadéka volt a hatalmas, síró-járó hajas baba, mely az ágy közepét díszítette. A szentképek természetesen továbbra is részét képezték a tisztaszobának, de mivel az ágyak már egymás mel lett álltak, ezért kettő helyett gyakran csak egyet tettek a falra. Az 1960-as években a vásári bútorokat fokozatosan felváltotta a nagyobb központokban vásárolt gyári berendezés. A festett, flóderozott bútorok végérvényesen kimentek a divatból, s helyettük gyárilag lakkozott, politúros szekrényeket, ágyakat, heverőket, szekrénysorokat vásároltak. Ebben az időben a hálószobabútorok mellett kárpitozott heverőket, fotelokat adtak a lányoknak hozományba az éppen soros divat szellemében. Az életszínvonal emelkedésével a falusi háztartásokban is kicserélték a divatjamúlt berendezéseket, s a kor szelleme szerint városiasan rendezték be a szobákat. A régi bútorok sorsa Meglepően sok helyen őrzik még napjainkban is a régi bútordarabokat. Lényegesen kevesebb menyasszonyi ládát találtunk Beszédes Valéria 48 Hol volt...

50 kutatópontjainkon, mint almáriumot, illetve sublótot. Egyiket sem nosztalgiából vagy divatból őrzik. A festett menyasszonyi ládák többnyire a padláson állnak, nem használják őket, esetleg lisztet vagy darát őriznek bennük. Levéltári adatokból tudjuk, hogy a kétféle bútordarabot párhuzamosan használta parasztságunk, ugyanis egy 1794-ben készült limitációban már háromfiókos almáriumot is kínáltak a mesterek. 12 Hogy ez a ládaféle egészen az 1940-es évek végéig közkedvelt bútordarabja volt parasztságunknak, az bizonyára célszerűségével magyarázható. Bánszky Mária szerint a Vajdaságban nem volt egy asztalosközpont sem, amely színes bútorokra specializálta volna magát. Feltételezi, hogy a XX. század elején néhány bácskertesi asztalos a helyi igények kielégítésére gyártott világoskék alapszínű virágmintás bútorokat. 13 Ez a konzervativizmus nemcsak Bácskertesen figyelhető meg, hanem több nyugat-bácskai magyar és sokác településen is. 14 A vendégfogadás helyszíne A szabadkémények megszűnésével a lakóház legfontosabb része a konyha lett, végeredményben átvette az egykori lakószoba szerepét. A váratlan vendéget sehol nem vezetik be a szobába, a legtöbb helyen a konyhába ültetik le. Sok helyen annyira bizalmatlanok, hogy legföljebb a gangon, az udvaron tudakolják meg a vendég jövetelének célját. A vendégvárás többnyire a szobában történik, viszont olyan adatunk is van, amelyből az derül ki, hogy erre is a konyhában kerítenek sort. A padló Az 1940-es és az 1950-es években a falusi házak földesek voltak, de a tanyás településeken még az 1960-as évekre is ez volt a jellemző. Az életszínvonal emelkedésének köszönhetően a kutatópontok nagyobbik részénél az 1960-as években történt meg a váltás. Az 12 Beszédes 1997, Bánszky 1997, Beszédes 1994, 153. A házbelső 49 Néprajz

51 új házakba sok helyen az 1970-es években már parkettát is tettek. Az 1960-as években megjelenő új faipari termékeket, a préselt farostlemezt (lezonitot) is felhasználták padló gyanánt. A földes szobákat mindenhol mázolták sárga vagy fekete földdel. A református településeken a tisztaszobát fölmeszelték, máshol az ágyak aljával tették ezt meg. Csak egy településről van olyan adatunk, hogy a mázas padlóra mintákat is csorgattak. Az ilyen tisztaszobában kizárólag rongyszőnyeget használtak, Bajsán ezt rongyocskának, Csantavéren apacájnak nevezik. A gyékény inkább a lakószobában és a konyhában volt közkedvelt az 1960-as évekig. A padlós szobában viszont már gyári szőnyeget használtak. Velük párhuzamosan kezdték használni városban és falun egyaránt a porszívót. A padlót minden kutatóponton befestették, egyrészt mert mutatósabb volt, másrészt mert könynyebb volt a tisztán tartása. A szoba fala A két világháború közötti időszakban a szoba és a konyha fala fehér volt. Az 1950-es évektől a szobák falát általánosan kicifrázták. Korábban is megtették ezt, de a második világháború után a vagyoni helyzet, a háziasszony ügyességének függvénye volt, hogy a szoba, illetve a konyha falát kicifrázták-e vagy sem. A konyhákat többnyire kipöttyözték, melynek technikája igen egyszerű volt: a többnyire okkersárga alapszínű falat krumplinyomóval kicifrázták, de ennél lényegesen gyorsabb volt, ha rongyot mártottak a sötétebb festékbe s azzal alakították ki a kívánt mintákat a falon. Hogy a szobák, konyhák, tornácok falának mintája milyen volt, azt a mindenkori divat határozta meg. Nálunk nem volt divatja a szabadkézi pingálásnak, helyette inkább sablonokat használtak. Ezeket elkészíthették maguk az asszonyok is, de vásáron, hetipiacon több alkalommal is felhasználható sablonokat vásárolhattak, vásárolhatnak még napjainkban is. Kutatópontjainkon a szoba festését, piktorolását vegyesen végezték az ügyes kezű asszonyok és a szobafestők. A festők munkáját értékesebbnek Beszédes Valéria 50 Hol volt...

52 tartották, hiszen lényegesen drágábban végezték a munkát, mint a nők. Az 1950-es évek előtt viszont a szobafestés kimondottan női munkának számított. A kérdőívből ugyan nem kaptunk rá választ, de kutatásaim során arra is felfigyeltem, hogy eltérő mintákat használtak a konyhában és a szobában, de másfajta díszítés illett a gangba is. Már a két világháború közötti időszakban is a gazdag sváb falvak tornácaira romantikus alpesi, tengerparti tájakat festettek. A festőasszonyoknak mintafüzetük volt, ebből választhatott a megrendelő. Zombor környékén, a tanyákon a romantikus falfestészet az 1970-es években élte fénykorát. Szabadka külvárosában, így a környékbeli tanyákon is az 1960-as években festették ki ily módon a tornácokat. A piktorolásnak ez a fajtája egy-egy mesterhez fűződik, ugyanis a tájképfestés nem sablonnal történt, azok átmásolásához viszont némi rajztehetség is szükségeltetett. 15 A sablonnal készített minták mellett patronnal, gumihengerrel készített mintákat is használtak. A lakóház valamennyi helyiségében fehér volt a mennyezet. Ha a térhatást magasítani akarták a szobában, akkor süllyesztett plafont készítettek. A két világháború közötti időszakban a gerendás lakószobákban divatos volt a két gerenda közötti részek kidíszítése is. 16 Bezdánban ugyanekkor volt közkedvelt a tükörplafon: a színes falat a fehér mennyezettől a háziasszony kívánsága szerint csíkokkal vagy virágmintákkal választották el. A lakhely mint tér Kutatópontjainkra jellemző a kis családi szerkezet. Ezt jól mutatja az asztalnál kialakított ülésrend is. Napjainkig élő gyakorlat, hogy a családfő ül az asztalfőn, szemben vele a felesége, közel a sparhelthez, hogy kiszolgálhassa a családot. Korábbi gyakorlatra utalnak azok a megfogalmazások, hogy a gyerekeknek nem volt helyük az asztalnál. Arra már csak Torontálvásárhelyen emlékeztek, hogy a kemencének volt külön elkülönített része az idősek számára. Az 15 Kupusarević 1989, Harkai Imre szíves szóbeli közlése. A Topolyai Tájházban látható mintát találtunk az egyik verusicsi tanyán is. A tulajdonosa szerint a tisztaszobát az 1940-es években festették ki. A házbelső 51 Néprajz

53 1980-as évek közepén a nyolcvanéves adatközlő még emlékezett a pöffeszkedő padkára, 17 az 1990-es években már nem. Senki nem hivatkozott arra, hogy nem érnek rá bandázni. Ebből arra következtetünk, hogy a hétvégeken még napjainkban is összejönnek az emberek, hogy megbeszéljék a falu, illetve a világ eseményeit. Táji különbség nincs, a ház előtti kispad, az utcasarok, az árok partja egyaránt alkalmas erre Bánátban, Bácskában és Szerémségben is. A fényképek 17 Beszédes 1991a. 18 Kunt 1987, Raffai Lazić Lazić Kunt Ernő egyik tanulmányában állapította meg, hogy az első világháború kezdetéig honosodott meg a Monarchia területén a fényképészet, ebben az időben vált a magyar társadalom szerves kellékévé. 18 Raffai Judit Szabadka fényképészetét ismertető tanulmányában a XIX. század utolsó évtizedére tette a fényképészműtermek megjelenését. 19 Megállapítását általánosíthatjuk a Vajdaság egész területére, a fényképezkedés szokásának elterjedéséhez nézetünk szerint nagyban hozzájárult az első világháború. Számtalan olyan fényképet találtunk terepi gyűjtéseink során, amelyet férfiak akkor készítettek magukról, feleségükről, gyerekükről, mielőtt bevonultak katonának. Ebből az időből származnak az első esküvői képek, és a felnagyított képek ettől az időtől részei a tisztaszoba falának. A vajdasági magyarok szívesen és sokat fényképezkedtek. E szempontból tanulságos számunkra Veselin Lazić tanulmánya, aki a sztapári műterem több mint negyvenéves működésének adatait elemezte. 20 A mester maga mesélte el, hogy a szomszéd magyar falu lakói lényegesen többször fényképezkedtek nála, mint a sztapári szerbek. A ludasi és hajdújárási családi fotók tanulmányozásakor kiderült, hogy bizonyos rendje alakult ki annak, ki mikor örökítette meg magát. A műtermi képek szigorúan kapcsolódnak az emberélet fordulóihoz. Az 1920-as években a vándor fotográfusok inkább a jelentős munkaalkalmakat örökítették meg. Amióta a fényképezőgépek tömegcikké váltak, Beszédes Valéria 52 Hol volt...

54 a fényképezkedésnek nincs külön rítusa. 21 Bármikor bármit megörökíthetnek. Abban viszont, hogy mi történik a fényképekkel, a korábbi hagyományhoz igazodnak. A falra leginkább azokat a képeket teszik, melyek szorosan kapcsolódnak az emberélet fordulóihoz. Ennek korábban meghatározott rendje volt, jól tükrözi ezt a csókaiak szokása. A más alkalmakkor készült képeket ki-ki anyagi lehetőségei szerint albumban vagy dobozban őrzi. Egy kutatóponton sem kaptunk olyan választ, hogy nem gyűjtik a fényképeket. A rádió, a tévé A rádió elterjedése szorosan összefügg az elektromos áram bevezetésével egy-egy településen. Ez a mi vidékünkön más-más időszakban történt. Csantavéren például már az 1920-as években működött a Varga Horgosi-villanytelep. A két világháború közötti időszakban a városokban már mindenhol működtek helyi áramtermelők. A rádiók tömeges elterjedése a második világháborúhoz köthető. Ebben az időben viszonylag olcsón hozzájuthattak a jó hangminőségű Standart készülékekhez, melyet néprádiónak neveztek. A rádiók tömeges elterjedése kutatópontjainkon az 1950-es évekre tehető. Már a kezdetektől a háttérben szólt, éppen ezért ott tartották, ahol leginkább tartózkodott a család, tehát a konyhában. A televízió az 1960-as évek közepétől része a családok életének. Külön polcon, többnyire a szobában tartják, de már arra is van példa, hogy a konyhában nézik a műsorokat. Ebből arra következtethetünk, hogy a családi élet többnyire a konyhában zajlik. Összegezés A szobabelső és a konyha alakulásának kérdéskörével elsősorban az életmód átalakulására kerestük a választ. Lényeges különbségek nincsenek a vajdasági tájegységek között. Meglepő viszont, hogy a kisváros, a falvak és a tanyák között sem tapasztalható 21 Beszédes A házbelső 53 Néprajz

55 nagyobb időbeli eltolódás. A szabadkéményeket és kemencéket előbb szüntették meg a mezővárosokban, mint a falvakban. A füstelvezetésnek ez a módja legtovább a tanyákon maradt fenn. Terepi gyűjtéseink során viszont azt tapasztaltuk, hogy még a XX. század utolsó éveiben is akadt minden településen néhány olyan ház, ahol a füstelvezetésnek régi módját alkalmazták. Ez a jelenség természetesen nem általánosítható. A melegkonyha a szabadkémény megszüntetésével párhuzamosan, az es években jelent meg. A korábbi lakószoba is átalakult egyfajta tisztaszobává. A nyári konyhák, oldalkonyhák, lacikonyhák pedig magukkal hozzák a tisztakonyhák fogalmát is, ahol már csak télen főznek, gyakran télen-nyáron itt alszik a család, különösen, ha a gyerekek már önálló életet élnek. A szobák berendezésében a második jelentős változás a szobák lepadlózásával, a kemencék megszüntetésével, a falvakban többnyire az as években történt meg. Ebben az időben cserélték ki a kisipari bútorokat gyári bútorra. A kérdőív általános tanulságaként megállapíthatjuk, hogy a család lakáskörülményeit kizárólag az határozta meg, a társadalom melyik rétegéhez tartozott. Az 1970-es évekre ezek a különbségek lényegében megszűntek. Hogy a család milyen lakásban él, kizárólag az anyagi helyzettől függött Beszédes Valéria 54 Hol volt...

56 IRODALOM Bánszky Mária: Uređenje kuće. In Muzej Vojvodine. Stalna postavka. Novi Sad, 1997, Beszédes Valéria: A megállított pillanat. Szabadka, Beszédes Valéria: A ház. Szabadka, Beszédes Valéria: Emberek és otthonok. Szabadka, Beszédes Valéria: A bácskai asztalosok. Létünk, sz K. Csilléry Klára: Bútorművesség. In Domonkos Ottó szerk.: Kézművesség. Budapest, 1991 /Magyar Néprajz Nyolc Kötetben, 3./, Dimitrijević, Sofija: Seoski enterier iz okoline Sombora. Rad, Harkai Imre: Temerin népi építészete. Újvidék, Harkai Imre: Topolya építészete. Topolya, Kunt Ernő: A fénykép a parasztság életében. Vizuális antropológiai megközelítés. Népi kultúra Népi Társadalom, XIV. évf Kupusarović Osvald, Katarina: Ukrašavanje zidnih površina na Somborskim salašima. In Salaši vojvodine prošlosti i budućnosti. 1989, 98. Lazić, Veselin, Lazić, Lazar: Fotografski zapisi svatovskih običaja Foto Joca iz Stapara. In Vojvođanski svatovi. Zbornik radova. Novi Sad, 1990, Milutinović, Vera: Ornamentisani sanduci u Vojvodini. RAD, Penavin Olga: A jugoszláviai Baranya magyar tájnyelvi atlasza. Újvidék, Penavin Olga: A ház és házberendezés, a főzés az étkezés Székelykevén. Tanulmányok, V. évf Penavin Olga: Bácskai magyar nyelvjárási atlasz. Újvidék, Penavin Olga: Bánáti magyar nyelvjárási atlasz. Kanizsa, Penavin Olga, Matijevics Lajos: A jugoszláviai székely telepek nyelvatlasza. Újvidék, Raffai Judit: Szabadkai fényképészek a századfordulón. Létünk, XXVII. évf Silling István: Régi vagyonleltárak népi vallásosságra vonatkozó utalásai. Üzenet, XXV. évf Stefanović P., Aleksandar: Kuća i pokućstvo u severnom Banatu. RAD, Vlajić, Nikola: Furune jugozapadnog Banata. Glasnik prilozi za nauku umetnost i kulturu, IV. évf [Narodni Muzej Pančevo]. Vuković, Gordana: Terminologija kuće i pokućstva u Vojvodini. Novi Sad, A házbelső 55 Néprajz

57

58 A PARASZTBAROKK Írásunkban a barokk stíluselemek hatását ismertetjük a Vajdaság falusi építészetében. Azokat a jelenségeket kívánjuk bemutatni térben és időben, melyek még napjainkban is megfigyelhetők falvainkban, városainkban. Írásunkban elsősorban a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézetben összegyűjtött adatokra támaszkodtunk. A történeti stílusok és a népi építészet A XX. század második feléig a néprajzkutatók nem foglalkoztak azokkal az új jelenségekkel, melyek a polgárosuló paraszti társadalom hatására jelentek meg a népi kultúrában. A két világháború között az etnográfusokat, ha a népi építészettel foglalkoztak, akkor elsősorban a megőrzött régiségek, a tájtörténeti tagolódás, a háztípusok érdekelték. A későbbi korszak kutatóit, Gunda Bélát, Barabás Jenőt, Balassa Ivánt, Harkai Imrét is inkább a történeti kérdések a háztípusok, házrendszerek foglalkoztatták. 22 A történelmi stílusok és a népi építészet kapcsolatával az ötvenes évektől az építészek kezdtek foglalkozni. A vallástörténészek az épületeken megjelenő szimbólumok mitológiai vonatkozásait kutatták. Balassa Iván a legújabb összefoglaló szakkönyvben Barabás Jenő és Gilyén Nándor nyomán a népi építészet alkotásait két nagy csoportra osztja a regisztrált magyar műemlékek alapján. Az első csoportba azok az épületek tartoznak, melyek tagolatlanok, nincs rajtuk díszítés, hagyományos anyagokból épültek, régi technikával. Ezeknek objektumoknak a szépségét az anyag, a forma, az egyszerű szerkezetek harmóniája adja. A másik, nagyobb csoportba kerültek azok az épületek, melyeken felfedezhető a történelmi stílusok hatása, ennek többnyire díszítő jellege volt. 23 Dám László a történeti stílusok, és a népi építészet kapcsolatának a lényegét abban látja, hogy a paraszti építészet nem örökíti át az egyes stílusirányzatok teljes formavilágát, hanem csak azokat, amelyek megfelelnek a tradicionális paraszti ízlés 22 A népi építészet vonatkozó szakirodalmát lásd a Magyar néprajz IV. Népi építészet fejezete (Budapest, 2007) végén. 23 Balassa 2007, 255. A parasztbarokk 57 Néprajz

59 24 Dám 1993, Dám 1993, Kojić 1973.; Ćupurdija A délszláv kutatók nézeteit lásd Beszédes 1994, Szerb néprajzi csoport Versec környékén. 28 Branislav Kojić: Seoska arhitektura. In Vojvođanski muzej. Banatske here. Novi Sad, Nada Vuletić a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársa volt, vonatkozó írásai az intézet évkönyvében jelentek meg. Ő kezdte el a népi műemlékek védelmét a Vajdaságban. Az épületek kiválasztásában elsősorban a megőrzött régiségeket részesítette előnyben. Összefoglaló értékrendjének, formavilágának. Törvényszerűnek tartja, hogy ugyanazon az épületen is keveredhetnek a különböző korstílusok jellegzetességei. 24 A történeti stílusok és a népi építészet kapcsolatát a következő szempontok szerint vizsgálta: a formák, az előképek, az átadók, közvetítők, valamint a jelenség térbeli és időbeli elterjedése. 25 A délszláv néprajztudományban a népi építészet kutatóit leginkább a háztípusok érdekelték. A Balkán-félszigetet a kulturális areálok szerint vizsgálták, az itt található háztípusok jellegzetességeinek feltárásával foglalkoztak. 26 A lakóház fejlődését elsősorban az alaprajz változásával igazolták. A pannon ház, azaz az alföldi lakóház kialakulásában Branislav Kojić meghatározónak tartja a rigómezei tornácos földszintes házat, valamint az osztrák hadimérnökök tevékenységét, mit sem tudva ezen háztípusnak már középkori meglétéről itt az Alföldön. A történeti stílusok hatását Vajdaság népi építészetében még a dél-bánáti szerb hera 27 települések esetében sem tartja fontosnak. Tanulmányában olyan helyszínrajzokat publikált különböző épületegyüttesekről, melyek a XIX. század első harmadában épültek, s azokon a klasszicista és barokk elemek is felfedezhetők. Fehértemplom, Varázsliget és Vöröstemplom építészeti örökségében nem számolt a német lakossággal. 28 A történelmi stílusok szerepével Vajdaság népi építészetében Nada Vuletić 29 és Harkai Imre foglalkozott. Temerin építészetének vizsgálatakor emelte ki, hogy abban meghatározó szerepe van a barokknak. Csorba Béla az oromzatokon található szimbólumok jelentését és megnevezését gyűjtötte össze a hetvenes években. 30 A barokk kori falvak A barokk délvidéki térhódítása a karlócai békekötés után következett be. Vidékünkön az újrakezdés időszaka ez. Képletesen úgy is mondhatnánk, a nagy vándorlások és az építkezések ideje ez. Ez az a korszak, amikor létrejött az új, napjainkat is meghatározó településhálózat, szerkezetétben megtalálhatjuk a korai utcahá- Beszédes Valéria 58 Hol volt...

60 lózat maradványait, ekkor válik általánossá az osztrák mérnökök által kialakított derékszögű utcahálózat is. Ebben az időben mérik ki a telkeket, alakulnak ki a lakótömbök. A bécsi udvari kancellária urbanistáinak a leleménye a soros udvar, melynek az a lényege, hogy a telken sorban állnak az épületek. Az utcai front egyharmadát foglalja el a lakóház. A főépülethez épül az istálló, a kocsifészer, a pajta. Falvainkban a teleknek is többé-kevésbé megvan a régi rendje: a tisztaudvar a virágoskerttel, ezt követi a gazdasági udvar, ennek a végében van a veteményes, melyet errefelé szláv jövevényszóval bosztánynak neveznek. Mária Terézia idejében adják ki azokat az országos rendeleteket, melyekkel szabályozzák az építkezéseket: többek között azt is, hogy házaknak a falát szilárd anyagból: földből kellett készíteni. Fából csak tető és a nyílászáró készülhetett. A füst nem távozhatott szabadon az épületből, a házakhoz kéményt is kellett építeni. A mi vidékünkre vonatkozólag készítette el Cothmann Antal 31 azt a szabályzatát, amelyben meghatározta, hogy a házsoroknak legalább 20 ölnyi szélesnek kellett lennie. A tűzvédelmi szabályok miatt tilos volt az udvarba a keresztbe építeni a gazdasági épületeket. II. József idején készítik el az első birtokösszeírásokat, ekkor készülnek el az első katonai térképek. A középkori gyökerű és spontánul keletkezett települések rendezését már a XVIII. században elrendelték, evvel párhuzamosan készülnek el vidékünkön az első szépítészeti rendeletek, melyek az építkezéseket szabályozták. Szabadka újkori történetéből ismerjük Ürményi Mihály ilyen irányú rendeleteit. 32 A város szépítése, korszerűsítése sok nehézséggel járt, még a XIX. század végéig gondot okozott a korszerű építési szabályok meghonosítása, még a főutcák közelében is álltak nádas házak, rendezetlenek, sárosak voltak az utcák, nem véletlenül nevezték Szabadkát Európa legnagyobb falujának. A másik két XVIII. századi szabad királyi városnak, Zombornak és Újvidéknek 33 már városiasabb jellege volt a XIX. század második felében, mint Szabadkának, mert a két település lényegesen korábban váltotta meg magát, és indult el bennük a polgárosodás. tanulmánya: Narodno graditeljstvo u Vojvodini. Građa za proučavanje spomenika kulture Vojvodine. Novi Sad, 1978, Az újabb kutatások eredményeit Mirjana Đekić foglalta össze: Narodno graditeljstvo Vojvodine. Kuća kao spomenik kulture. Novi Sad, Harkai Iványi Iványi 1892, A királyi biztosok munkálkodásának iratanyagát a szabadkai Történelmi Levéltár két kötetben adta ki. 33 Újvidék 1748-ban, Zombor pedig 1749-ban nyerte el a szabad királyi városi rangot. A parasztbarokk 59 Néprajz

61 A barokk kor telepítései alapjaiban határozzák meg falvaink, városaink szerkezetét. Ez a települési matrica a mezőgazdaság gépesítéséig nem okozott gondot a gazdálkodásban. Az új gépek megjelenésével a szalagtelkek, a soros udvarok szűknek bizonyulnak. A gazdák a meglévő kereteken próbálnak változtatni. Az üresen maradó házakat alakítják át gazdasági egységekké. A hagyományos udvarszerkezetet legtöbb esetben továbbra is megtartják. A népi építészet barokkos vonásai Az épületek kora Hogy milyen házakat építettek ezen a vidéken a XVIII. században, arra a ránk maradt típustervekből, egykori metszetekből, valamint azokból az épületekből következtethetünk, melyek a XX. századig megmaradtak. Magyar László tette közé a szabadkai ácscéh bizonyságlevelét, melyen a város első részletes látképen látható. Ő azonosította az épületeket, a főtéren álló Szentháromság- Karlócai barokk épület, amely a XVIII. század végén épült Beszédes Valéria 60 Hol volt...

62 szoborból arra következtetett, hogy a metszet 1815 és 1817 körül készülhetett. 34 A Szabadkáról készült rézkarcon szépen látható a késő barokk, copf stílusú Szent Teréz-templom, a barokkos Vojnich-kúria, melyet a második világháború idején bombáztak le. A kép jobb szélén látható a nagyméretű barokk kaszárnya, melyet a XIX. század negyvenes éveiben bontottak le. Néhány emeletes ház is állt már a város központjában, emellett négy olyan földszintes is, melyeket a barokk jegyében építettek fel, ezek a kaszárnya közelében álltak a XIX. század első évtizedében. Az épületek barokkos jellegére az oromzat csigavonalú díszítéséből következtethetünk. Magyar László a látképről írt összefoglalójában úgy vélte, annak ellenére, hogy a látkép publikálója, dr. Stopp szerint a rézkarc Bécsben készült eredeti mintarajz alapján, a vázlat készítője jól ismerhette Szabadkát, ezért az hűen tükrözi a mezőváros XIX. század eleji állapotát. Az épületek arányai is többé-kevésbé visszatükrözik az eredeti léptéket. A mi szempontunkból ez azért fontos, mert az épületek tömege azt az arányt tükrözi, amely a XIX. század utolsó évtizedéig jellemezte vidékünk népi építészetét, mégpedig azt, hogy a ház homlokzatának 34 Magyar 2003, Gádori barokkos ház, amely a XIX. század közepén épült A parasztbarokk 61 Néprajz

63 35 Vuletić 1978, falrésze és az oromzata egyforma magasságú volt. A XIX. század hetvenes éveitől a masszívabb tetőszerkezetek megjelenésével, változik meg az arány a padlástér kárára. Mint már fentebb utaltunk rá, a napjainkban álló épületek sok mindent megőriztek az elmúlt évszázadok építészeti gyakorlatából. Már a XVIII században szokás volt, hogy az épületeken feltüntették az építés idejét, ezt két helyen jelölhették meg: vagy a mestergerendába vésték be az építés idejét, vagy pedig a ház oromzatának felső harmadába. A XVIII. századból mindössze egy ilyen objektum maradt meg Péterváradon, az Ostrovski utca 44-ben. 35 A barokk oromzaton az 1791-es évszám látható. A péterváradi víziváros épületei, két kamenicai ház, a fehértemplomi tűzoltóház, valamint Karlóca, Versec és Pancsova városának egyes lakóházai épültek a barokk korban itt a Vajdaságban. A múlt század kilencvenes éveiben, a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet által felügyelt településeken mindössze három 1848 előtti datált épületet találtunk: egy Küllődön volt, amely 1837-ben épült, tűzfalon volt feltüntetve az építés ideje. A Topolyai Tájháznál a mestergerendában van az 1847-es évszám, ugyanezt az évszámot találtuk meg Martonoson, a Tank utca 71-es számú épület mestergerendájában. A három épület közül csupán a topolyai áll még. A XIX. század közepéről is kevés épületünk van: Sztapárban és Csantavéren két tűzfalon volt feltüntetve, hogy azokat 1852-ben, illetve 1857-ben építették. A napjainkban is álló datált épületeket tizenkilencedik század utolsó harmadában építették, ezeknél kizárólag az oromzat díszítésébe komponálták az építtető nevének iniciáléját, valamint az építés idejét, ez a szokás a huszadik század közepéig megmaradt. A sátortetős házak megjelenése szorította ki ezt a szokást, az új típusú épületeknél nem volt hova feltenni ezt a faldekorációt. A XIX. század első feléből ránk maradt épületeken, mint ahogy arra a bevezetőben utaltunk, ugyanazon az épületen különböző stílusjegyek fedezhetők fel, példaként a sztapári Vuk Karadžić utcai házat emeljük ki: utcai homlokzata klasszicista, az udvari részében a tornác a barokk stíluselemeit viseli magán. Beszédes Valéria 62 Hol volt...

64 A Topolyai Tájházat 1847 után több alkalommal is átalakították, utoljára 1927-ben az utcai homlokzatán a neoklasszicizmus jegyeit fedezhetjük fel, faoszlopos tornácán a felső könyökdeszkák fűrészelt, áttört díszítményt kaptak. Ez a díszítés Bácskában a deszka tűzfalú napsugaras házak esetében volt gyakorlat, feltételezzük, hogy az épületnek korábban deszkából volt a tűzfala. Természetesen nemcsak az épületen található keltezésekből következtethetünk egy-egy épület korára, annak tömege, az oromzat és a homlokzat aránya, a rajta található dekorációk, a nyílászárók formája is eligazíthat bennünket. A barokkra jellemző vakolatdekorációk a huszadik század közepéig jelen voltak falvaink építészetében, ezért célszerűbb, ha az épület korának meghatározásában azok tömegét tekintjük irányadónak. A barokk nemcsak a mezővárosainkban volt megfigyelhető már a XVIII. század utolsó évtizedében, hanem falvainkban is, elsősorban a gazdagabb sváb településeinken. Gádor főutcáján a 24-es és a 26-os számút 1985-ben fényképeztük le, s ezeken látható volt az oromzati és homlokzati tömegarány, mely azt valószínűsíti, hogy ezeket az épületeket a XIX. század közepén építették. Az építők A szakirodalom napjainkban már elfogadja, hogy a népi építészet emlékei nem csupán a parasztság, a parasztkőművesek leleményei, már a XVIII. századtól, különösen a mi vidékünkön, fontos szerep jutott a mérnökök tevékenységének. A szabadkai és a zombori levéltárban sok olyan tervet találtunk, melyeket a hagyományos építészeti emlékek közé sorolunk. Ezek egy részét a helybeli pallérok rajzolták, s ezt küldték be a városi magisztrátushoz engedélyeztetésre. A tervrajzok között olyan rajzokat is találtunk, melyeket helyi mérnökök terveztek. Az első ludasi templomot Wüstinger József tervezte 1820-ban, a templom mellé megtervezte az iskolát és a tanító háromosztatú, vert falú, szabadkéményes lakását, aminek a nyeregtetejére nád került. 36 A XIX. század negyvenes éveitől Skultety János, a szabadkai szín- 36 Szabadkai Történelmi Levéltár F:/, 12.A.9./ Scult A parasztbarokk 63 Néprajz

65 ház tervezője, nemcsak a város belterületére tervezett klasszicista épületeket, hanem a külvárosba véges házakat és szélmalmokat. Macskovics Titusz és Koczka Géza még a huszadik század elején is készített háromosztatú, szabadkéményes, nádtetős, neoklaszszicista épülteket, a Kér és a Bajnát városrészben. A zentai levéltárban az 1908-ban épített munkásházak terveit őrzik, ezeknek hagyományos az alaprajza, a tűzfalát deszkából készítették. A kisebb települések irattára sajnos nagyon hiányos, emiatt az elmúlt évtizedek folyamán nem találtam adatokat arra, hogy a falvainkban hogyan szabályozták az építkezéseket a XIX. és a XX. század első felében. Az engedélyeket a falvakban is be kellett szerezni, erre Garai Mátyás bácsfeketehegyi kőművesmester gyűjteményéből következtetünk, ugyanis ő őrizte meg Swebler János bácsfeketehegyi mester rajzait, ezek között néhány napjainkban is álló épület tervét találtuk meg. A mester az aradi Terpák Istvánféle tervezőiroda típusterveit is használta, a hagyatékban néhány olyan terv is megmaradt, melyet Swebler maga rajzolt. Bajsán a parasztbarokk épületeket Mucska Mihály építette a XX. század első évtizedében. Hatására még a második világháború után is építettek a faluban barokkos, ún. kiblis házakat. Az unokája visszaemlékezéséből, és a hátramaradt épületekből arra következtetünk, hogy képzett mester volt, több munkással dolgozott. Bajsa mellett Topolyán és a környező településeken is építkezett. A harmincas évek végén adta vissza az iparengedélyét, attól kezdve haláláig kizárólag a földjét művelte. Egyetlen fia nem folytatta a vállalkozást. Iparoskodásának emlékéből semmit sem őrzött meg a család, csupán egy fénykép maradt ránk róla és feleségéről. Beszédes Valéria 64 Hol volt...

66 Barokk díszítőelemek a Vajdaság népi építészetében Vakolatdíszítésű oromfalak A legismertebb és legkedveltebb elem, amely több mint másfél évszázada jelen volt falvaink népi építészetében, s annak gyökere a barokk korszakra vezethető vissza, az a körívesen végződő oromfal. Ez a forma, mint már korábban utaltunk rá, a XVIII. század végétől jelen van építészeti örökségünkben, német jövevényszóval a kiblinek nevezik. A tűzfal mérete, formája, a dekorációk nagysága és mennyisége változó volt az elmúlt másfél évszázadban. A XVIII. századi oromzatok volutával végződtek, ezt a XIX. század hetvenes éveitől ritkábban alkalmazták. A további elmaradhatatlan díszítménye a korai barokk oromzatnak a rozetta és az épület címere, amely magába foglalta az építés dátumát és az építtető nevének kezdőbetűjét. A stilizált virágformát, a rozettát egyéb mintákkal is helyettesíthették: kagylódísszel, palmettával. Katolikus helyeken az istenszemet jelképzelő nap is látható az oromzat felső harmadában. Ugyancsak a katolikus településekre jellemző, hogy a két padláslyuk fölött, középen kisebb szoborfülkét alakítottak ki, ahova leginkább Szűz Mária szobra került. Ha tűz érte a házat vagy a települést, akkor erre a helyre Szent Flórián szobrát helyezték. A napsugaras házak hatására a Tisza vidékén az oromzat alsó csúcsán legyezőformát is kialakítottak vakolatból a XX. század első harmadában. Ennek a századnak az elején az oromzaton és a homlokzaton a szecesszió hatására már a naturálisan megformált sík virágmintákat is kedvelték. A XIX. század végétől 1930-ig megfigyelhető, hogy a vakolatdíszítmények egyre nagyobb felületet töltenek ki az oromzaton, a második világháború után ismét leegyszerűsödnek a minták, a tűzfalnak csak a formája és a címere maradt meg. A parasztbarokk 65 Néprajz

67 A deszkaoromzatok A napsugaras díszítésű deszkaoromzatokon ritkán tüntetik fel az építés idejét. A néhány ránk maradt datált épületből, az első világháború utáni újabb telepítésekből, arra következtethetünk, hogy a XIX. század hetvenes éveitől a huszadik század első harmadáig voltak közkedveltek, különösen az Alsó-Tisza-vidék településein, valamint a Temesköz szegedi kirajzású településein. A helyi ácsok készítették, minden tűzfalon egyedi megoldások is találhatók, falvanként, kisebb régióként megfigyelhetünk helyi speciális díszítőelemet. A temesközi falvakban Oroszlámoson, Gyálán hétágú csillagot, Zentán lombfűrészelt mintákat. Moholon és Adán az állóhézagos oromzatokon a padláslyukak a változatosak. Csantavéren és Martonoson az oromzat aljára vízszintes síkban négy-öt deszkát szögeztek föl, melyekre téglaszerű rovátkákat véstek. Szabadkán és a belőle kiszakadt tanyás településeken: Ludason, Kelebián, Tompán a deszka tűzfalon a két padláslyuk Szabadkai barokkos épületek 1815-ben Beszédes Valéria 66 Hol volt...

68 közé komponálták a feszületet. Az utóbbi utalhatott az ott lakók vallására, de bajelhárító amulettként is szolgált. A napsugárdíszes oromzatokon többnyire csak egy padláslyuk volt, ebből a központból sugarasan borítják be lécekkel a deszkafelületet. A típust meghatározó napsugár kitöltheti az egész tűzfalat, az oromzat felét, illetve harmadát. A másik változat esetében a napot legyezőformában jelenítik meg, ezt nevezte saroknapnak Dóczi István adai ácsmester, aki még a harmincas években készített lécekkel díszített tűzfalat. Bálint Sándor 37 Tömörkény István nyomán istenszemesnek, szömesnek nevezte azokat az oromzatokat, melyeknél az egész tűzfalat kitöltik a tompaszög alakban kivágott háromszögek. A nullából indultak ki, és 360 fokban hálózták be a tűzfalat. A sugárdeszkákat egymásba falcolták, gömbölyű fejű kovácsoltvas szögekkel koncentrikus körökben szögezték fel a léceket. Az istenszemesnek nevezett fűrfalakból kettő áll még napjainkban is, az egyik Csantavéren a Bolmány, a másik Oroszlámoson a Lenin utcában. 37 Bálint Sztapári barokkos tornác 1867-ből A parasztbarokk 67 Néprajz

69 38 Kovács 1901.; Tömörkény 1904, ; Cs. Sebestyén 1904, A napsugaras oromzatok kultikus jellegére már a XX. század elején felfigyeltek a kutatók, az ősi napisten tiszteletét vélték benne felfedezni. Kovács János Szeged néprajzi monográfiájában fejti ki evvel kapcsolatos elképzeléseit. Tömörkény István a keresztény mitológiában fedezte fel a gyökerét. Cs. Sebestyén Károly ben csupán az oromzatok díszítő jellegét emelte ki. 38 Bálint Sándor a barokk kor kultikus templomi művészetére vezeti vissza a napsugaras oromzatok kialakulását. A XVIII. századi pestisjárványok segítették az istenszem szimbólumának az elterjedését. Nagyobb településeken Szentháromság-szobrokat állítottak bajelhárítás céljából, a Szentlelket napsugár formájában ábrázolták. Innen került át a barokk templomok, kastélyok portáljának kapujára, ezt a motívumot vették át a kazettásan kiképzett deszkaoromzatokra is, amelyekkel nemcsak a ház utcai végét, hanem Szerémségben a többfunkciós magtárak végét is dekorálták. Vajdaságban az Alsó-Tisza közelében közkedvelt volt ez a díszítőmotívum, a nyolcvanas években majd kétszáz oromzatnak készítettük el a fotódokumentációját Észak- és Közép-Bácskában. A kilencvenes években viszont a temesközi települések napsugárdíszes épületeit vettük számba. A barokkos vakolatdíszítésű kiblis házak mellett ezek voltak leginkább kedveltek. Több településen: Adán, Moholon, Óbecsén, Temerinben, Topolyán, Kishegyesen, Bajsán, Bácsgyulafalván a XIX. század végéig alkalmazták, ezt követően, mivel nehezebb volt már beszerezni a fűrészelt deszkát, téglából építették fel a tűzfalat. Az egykori sváb településeken Nyugat-Bácskában, Temesközben deszka tűzfalú épületet nem találtunk. A szabadkai műemlékvédelmi intézet dokumentációjából arra következtethetünk, hogy többnyire a magyar többségű településeken tettek a házak elejére napsugár díszes oromzatokat, fűrfalakat. A napsugaras házak többségének csak a tűzfala díszes. Bálint Sándor olyan épületekről is megemlékezik tanulmányában, melyek tűzfalát többszínűre festették. Korábban Bácskában és Bánátban is festettek voltak a tűzfalak: Csantavéren kék szín Beszédes Valéria 68 Hol volt...

70 nyomára bukkantunk. Kishomokon okkersárga és kék színű volt a nádtetős ház tűzfala. Az ezredfordulón a frissen felújított gyálai ház ormát is többszínűre festették. A napsugaras motívum az egész Kárpát-medencében ismert volt, nemcsak a házak tűzfalán jelent meg, hanem a kiskapukon is. Az ácsmunkát fejlesztették művészi tökélyre. A kazettás homlokzatok szerves részei voltak a csipkézett vízvetők, szegőlécek, az oromfalat alátámasztó papucsok. Gilyén Nándor a népi építészet utolsó alkotói megnyilvánulásának tartja elterjedésüket. 39 Dám László úgy véli, ahol szakrális jelentése is volt, ott a barokk kori vallásossággal kell számolnunk. 40 A tornác A magyar nyelvben a ház különböző frontjait, aszerint hogy az hogyan helyezkedik el az utcához viszonyítva, a ház elejéről, végéről, hátuljáról vagy az oldaláról, más megnevezés jelöli. A ház végén és hátulján nincsen díszítés. Az utcai frontját és az udvari oldalát hasonló gonddal készítik. A mi vidékünkön kizárólag az oldaltornácot ismerték. Feltételezzük, hogy már a XIX. század első harmadában jelen volt a gazdagabb falusi házaknál. Nyugat-Bácskában, a Dunához közel eső településeken a tornácot faragott és festett tölgyfa oszlopokkal támasztották alá. Sztapárban a nyolcvanas években két épületnél találtunk ilyen oszlopú tornácot. A barokkos hatásúaknál szegmensvagy kosárívek kötik össze a tornác pilléreit. A középületek, polgárházak árkádjai már a XIX. század első felében kedveltek lehettek a falusi építészetben is, ha a házhoz gangot is építettek, a mi vidékünkön az ámbitus mellett ezt a kifejezést ismerik. Ezt a barokkos formát alkalmazták még a XX. század elején is a szabadkai tanyákon. A napsugaras díszítésű oromfalakhoz többnyire fűrészeltfa oszlopú tornácot építettek, az oszlopokat deszkából készült mellvéddel kötötték össze, ezekre került a barokkos hatású fűrészelt díszítés. 39 Gilyén 1985, Dám 1993, 102. A parasztbarokk 69 Néprajz

71 A barokk nem kerülte el a nyílászárók megformálását sem. Különösen vonatkozik ez az utcai homlokzaton található ablakokra, a ház homlokzatához tartozó kiskapukra, a száraz kapubejáratokra. A barokk hatásával vidékünk népi építészetben a XVIII. század végétől számolnunk kell. A XIX. század utolsó harmadától a múlt század közepéig a sátortetős házak megjelenésig hatott falvaink házainak esztétikai megformálására. A helyi mesterek emelték a népi gyakorlatot művészi tökélyre. Az utóbbi megállapításunk különösen vonatkozik a napsugaras házakra. Elsősor ban díszítő jellegű volt, de számolnunk kell a bajelhárító és szakrális vonatkozásaikkal is. A házak alaprajzára, az ott lebonyolított kommunikációra nem volt hatása. A korszerű építési technikák: a mészhabarcs, a pólyás födém megjelenése a falusi építészetben hatott az egyes épületek művészi megmunkálására is Barokkos tornác Bajsán Barokk motívum Moholon, a vakolatdíszítésen és a napsugaras oromzaton Beszédes Valéria 70 Hol volt...

72 IRODALOM Balassa Iván: A népi építészet esztétikája, forma és díszítés. In Magyar néprajz IV. Budapest, Bálint Sándor: A szegedi napsugaras házak. Művészet, sz. Barabás Jenő, Gilyén Nándor: Magyar népi építészet. Budapest, Beszédes Valéria: Emberek és otthonok. Szabadka, Ćupurdija, Branko: Stambena arhitektura subotiških salaša, majura i poljoprivrednih kombinata. Beograd, Dám László: Barokk elemek a magyar népi építészetben. Néprajzi Értesítő, Harkai Imre: Temerin népi építészete. Újvidék, Gilyén Nándor: A magyarországi lakóházak deszkaoromzatairól. Ház és Ember, sz Đekić, Mirjana: Narodno graditeljstvo Vojvodine. Kuća kao spomenik kulture. Novi Sad, Iványi István: Cothmann Antal a magy. kir. udvari kamara tanácsosának jelentése a bács-kerületi kamarai puszták állapotáról dec. 28. Szabadka, Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. Szabadka, Kojić, Branislav: Seoska arhitektura. In Banatske here. Novi Sad, Kojić, Branislav: Seoska arhitektura i rurizam. Beograd, Kovács János: Barokkos ablakkeret Gyálán A parasztbarokk 71 Néprajz

73 Szeged és népe. Szeged ethnographiája. Szeged, Magyar László: Szabadka legkorábbi részletes látképe. In uő: Tovatűnő évszázadok. Iratvallató. Szabadka, Cs. Sebestyén Károly: A szegedi napsugárdíszes házvégek. Néprajzi Értesítő, Tömörkény István: A tanya világából. Néprajzi Értesítő, Ulmer, Gašpar: Kraljevski komesar Skulteti u Subotici ( ). Szabadka, Ulmer, Gašpar: Kraljevski komesar Mihalj Irmenji u Subotici ( ). Szabadka, Vuletić, Nada: Narodno graditeljstvo u Vojvodini. Građa za proučavanje spomenika kulture Vojvodine. Novi Sad, 1978, Beszédes Valéria 72 Hol volt...

74 SZABADKA GAZDASÁGA A HUNYADIAK KORÁBAN Írásunkban azoknak a kutatásoknak az eredményeit vesszük számba, melyek a múlt század hetvenes éveitől kezdve születtek, abban az időszakban, amikor a városunkban tevékenykedő levéltárosok, történészek, földrajztudósok egy új, a kor szellemét tükröző városmonográfiát szerettek volna készíteni. Több munkacsoportot is alapítottak. A monográfia sajnos nem készült el. Nem a mi feladatunk, hogy elemezzük, miért volt ez a nemes vállalkozás eleve kudarcra ítélve. A több éves előmunkálatoknak kétségkívül számos eredménye volt. Ezeket kicsit más szellemben a ma történészei továbbgondolhatják, s azokat újabb levéltári adatokkal bővíthetik, elkészülhet egy újabb monográfia a város történetéről. A korszak kétség kívül legjelentősebb levéltárosa Ulmer Gáspár és Magyar László volt. Bámulatos volt mindkettőjüknek az a készsége, ahogyan a levéltári anyagban tájékozódtak. Az adatok tolmácsolásában, problémalátásában kétségtelenül Györe Kornél a legjobb. Az ő tanulmányai azok, melyekkel ugyan vitatkoztak a kutatók, de hasonlóan nagyszabású tanulmány, mint amilyen a Szabadka településképe monográfia, nem készült. Sajnálhatjuk, hogy 2009-ben elhunyt Lalia Gábornak Magyar László hirtelen halála után már nem volt kedve a város gazdaságtörténetével foglalkozni. Összegyűjtött tanulmányait, melyek könyv alakban is megjelentek, elismeréssel fogadták, megállapításait nem vitatta senki sem. Györe Kornél tanítványa volt a szabadkai tanítóképzőben, később az újvidéki egyetem földrajz tanszékén is ő tanította. A tanulmányaiban a tények végiggondolásában, értelmezésében felfedezhetjük professzora jótékony hatását. Dobos János csupán néhány tanulmányt írt Szabadkáról, meglátásai jól kamatoztathatóak egy majdani monográfiában. A XX. század hetvenes, nyolcvanas éveinek publikációi kétségtelenül fontos eredményeket hoztak városunk múltjának jobb megismerésében. A kilencvenes évek társadalmi forrongásai háttérbe szorították ezt a kutatást. Sajnos azok, akik a motorjai voltak ennek a munkának, meghaltak. A napjainkban tevé- Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 73 Néprajz

75 41 Magyar László: Középkori olvasókönyv. A kötetben a szerző ötven olyan XIV., XV. és XVI. századi oklevél fordítását publikálta, amelyik elsősorban Szabadkára, néhány pedig Szabadka környékére vonatkozik, Adorjánra, Vastorokra és Horgosra. Az iratok elsősorban a birtokok megszerzésére vonatkoznak. Olyan adatokat is találunk ezekben az oklevelekben, melyekből a középkori Szabadkára, az itt élő népességre következtethetünk. A XIV. kenykedő történészeket a közelmúlt eseményei jobban érdeklik, kétségkívül értékes könyvek születtek az utóbbi esztendőkben is. Színvonalas tanulmányokat olvashattunk a levéltár folyóiratában, az Ex Pannoniában, valamint azok a forráskiadványok, melyeket az utóbbi időben adott közre a Szabadkai Történelmi Levéltár, ezek részben Ulmer Gáspár korábban elkészült munkái, valamint Zorica Mandić analitikus leltárai a levéltár XVIII XIX. századi iratállományairól, amelyek megkerülhetetlen forrásai az újkori Szabadka alaposabb megismerésének. Azt viszont sajnáljuk, hogy Magyar László és Ulmer Gáspár bécsi, illetve budapesti kutatásainak egyelőre nincs folytatása. A továbbiakban a bevezetőben kiemelt szerzők tanulmányainak adatait gondoljuk tovább. Három témakört vizsgálunk meg: Szabadka lakosságát, a települést és a gazdasági életet a XIV XV. században. Azokat a levéltári adatokat vizsgáljuk a történeti néprajz szempontjából, melyekre Szabadka estében támaszkodhatunk, vagyis a várost különböző összefüggésekben említik az Anjou-korban, a Hunyadiak idején, illetve a török korszakban. A hódoltság utáni első térképek, tanúkihallgatások jegyzőkönyveire is támaszkodunk, melyek utalhatnak a középkori Szabadka településszerkezetére, gazdaságára. Szabadka a középkori oklevelekben Az első írásos oklevélből, amely a XIV. század végén, május 7-én írtak, nem tudható meg, hogy az a bizonyos Zabatka milyen település lehetett, mert csak az Ágoston nevű tolvaj illetőségét határozta meg, ebben az időben már falu lehetett, ugyanis egy tizennyolc évvel később kelt iratban ilyen összefüggésben említették, miszerint 1407-ben keddi napon tartottak itt országos vásárt. Ha országos vásárt tartottak, akkor az a XV. század első évtizedében már jelentős vásártartó hely lehetett. Földrajzi helyzetéből következett ez, a Káliz út közelében volt, emiatt a XV. században viszonylag gyorsan fejlődött Szabadka, húsz évvel később már mezővárosi rangja volt. Ez abból az oklevélből derült Beszédes Valéria 74 Hol volt...

76 ki, melyben Zsigmond király a kalocsai káptalant utasította december 17-én, hogy parancsolja meg Zabathka város bírájának és esküdt polgárainak, hogy adják vissza a Töttös László birtokairól elhajtott jobbágyokat és marhákat. A város 1439-ben került Hunyadi János tulajdonába, tőle sógora, Szilágyi Mihály örökölte, halála után a település tulajdonjoga visszaszállt Mátyás királyra, aki azt 1462-ben édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek ajándékozta udvara díszesebb tartására. Két év múlva a király édesanyja birtokait Dengelei Pongrácz János és felesége kapja adományként, ők építették fel 1470-ben a Szabadkai várat és annak összes tartozékát ben Corvin János tulajdonában volt, ő viszont az enyingi Török családnak adta tovább. A tulajdonosok változása miatt száz év eseményeiről viszonylag sok oklevél maradt ránk. 41 A törökök bejövetele előtt tehát a város a Török családé volt, amelyiket leginkább Török Bálint okán ismerünk a történelemből, a Héttoronyban raboskodott. Szabadkai ténykedéséhez tartozik Cserni Jován lefejezése, aki 1526 és 1527 között, a mohácsi vész után önálló szerb királyságot hozott létre, önmagát cárnak tekintette, a szabadkai várban udvartartása is volt. Meglehetősen viharos időket ért meg a mezőváros a XIV XV. században, a gyakori tulajdonosváltás nem kevés nehézséggel járt, Török Bálint nemcsak Cserni Jovánnal csatározott, hanem egy évvel korábban, 1522-ben a Sulyok családdal is viszályba került. Édesapja halála után Török Bálintnak az ősi javak fejében 5500 forintot kellett volna fizetnie, mivel nem tudott eleget tenni kötelezettségének, ezért Szabadkát elzálogosította, de a megbeszélt időre Török Bálint nem tudott fizetni. Két évvel később ugyan kiegyenlítette adósságát, de addigra a pénz elértéktelenedett, ezért Sulyok István és Bálint nem volt hajlandó visszaadni az uradalmat. Ez váltotta ki azután a fegyveres konfliktust 1525-ben. A Török család megtámadta a szabadkai várat, és azt majdnem három napig ostromolta közel ezerötszáz fegyveres jobbággyal, akiket az 1717-ben újramásolt oklevél szerint 26 közelebbi és távolabbi falvakból toboroztak. Név szerint tudható, és XV. századi oklevelek részletes elemzése a következő fejezetekben olvasható: Vidékünk középkori hatalmaskodói (5 7.); Szabadka falu (8 10.); Szabadka mezőváros legrégebbi oklevele (14 15.); Szilágyi Erzsébet Szabadka környéki birtokai (19 21.); Török és a Sulyok család viszálykodása (22 24.); valamint Szabadka igazgatástörténete (A polgármesterek névjegyzékével ). Tanulmányok, dokumentumok. Szabadka, Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 75 Néprajz

77 hogy kik voltak azok a személyek, akik Pacsérról, Bajmokról, Györgyénből, Budakútról, Nagyfényről, Csantavérről, Okorból (Bácskossuthfalva közelében álló középkori falu) részt vettek ebben az ostromban. A felsorolt jobbágyok nevéből kiderül, hogy ebben az időben a Duna Tisza közében többnyire még magyarok éltek, néhány szláv hangzású nevet is találunk az ostromlók között. Nic, Ilanchy, Luca Bakachy, Vrban Emer. Pachyr: Bals. Korlath, Ben. Horwath, Thom. Dayka, Dion. Pechy, And. Nemes, Mathia Zondy, Mathia Zabos, Dem. Kachothay, Mich. Buday, St. Buday, Val. Bwzas, Math. Kala, Jo. Nagh, Mich. Chak, Val. Zabo, Jo. Gelerth, Greg. Horwath, St. Dekan, Petr. Forys, Math. Forys, St. Toth, Val. Farkas, Barth. Bachmegyey, Mart. Foris, Mich. Kara, Paul. Nagh, Petr. Nagh, Laur. Monar, Paul. Marko, Thorn. Mathko, Ben. Santha, Mich. Rwsa, St. Kys, Jo. Dekan, Barraba Farkas, Mich. Gelerth, Geo. Dekan, Sandrino Byro, Jac. Thoka, Anth. Wegh, Jo. Aladar, Nic. Ilanchy, Gallo Walkay, Vinc. Nagh, Luca Bakachy, Math. Thoth, Mart. Kornys, Dom. Nagh, Petr. Doka, St. Lakor, Fab. Thot, Greg. Kys, Dom. Syle, St. Thybrochy, Anth. Nagh, St. Dyak, Jo. Kerezthes, Jo. Farkas, Paul. Som, Blas. Thoth, Paul. Weg, Geo. Regy, Geo. Zabo, Paul. Syle, And. Zabo, Aug. Balog, And. Haynal, Jo. Kys, Mich. Syle, Jo. Syle, Gallo Ganyo, Jo. Ganyo, Ambr. Zywos, Math. Nagh, Mich. Deak, Franc. Nide, Greg. Zyw, Greg. Dobos, Petr. Thoth, Fab. Chonthos, Thom. Sypos, Paul Kamanczy, Barn. Thoth, Mich. Kys, St. Nemes, Dem. Chonthos, St. Hegyes, Nic. Czobor, Ambr. Kys, Anth. Henchey, Paul. Vrban, Emer. Fias, And. Sikes, Val. Thoth, St. Wargai, St. Chordas, Fab. Thoth, Ben. Beneth, Barth. Korlath, Bias. Thwlwth, Phil. Bako, Greg. Bako, Petr. Bako, Math, judice. Beszédes Valéria 76 Hol volt...

78 Baymok: Alexio Hendely (!), Mich. Dobos, Nic. Nagh, Emer. Sebesthyen, Paulo Herdely, Jo. Pap, Petr. Tharros, And. Tharros, Gallo Elek, Mich. Elek, St. Weres, Ben. Weres, Fran. Ihos, Barth. Thanchos, And. Sary, Emer. Bakay, Greg. Nagh, St. Myko, Mart. Mathe, Alb. Makos, Dem. Hegedews, Blas. Paph, Urb. Makos, Val. Kaythor, Geo. Thorkos, Alb. Thewser, Val. Ermenyes, And. Domby, Jo. Katho, Fran. Nagh, Blas. Nagh, Blas. Ispan, Greg. Arany, Jac. Arany, Barraba Zywos, Math. Fonagh, Marco Kys, Paulo Thoth, Ambr. Thoth, Dem. Makos, Mich. Chyabay, Petr. Nagh, Barth. Hwzar, St. Chwdar, Barth. Chwdar, Val. Proda, Paul. Chyakan, Paul. Dobos, Aug. Chwthor, Anth. Ermenyes, Greg. Zenthemrehy, Fab. Kowach, Laur. Zabo, St. Chegze, Greg. Themeswary, Mich. Byro, Mych. Thoth, Gallo Zondy. Gergye: Jo. Elex (?), Laur. Gobor, Greg. Modway, Matheo Kereszthes, Greg. Berey, Borroba Sandor, Petro Barky, Lad. Thombolo, Mathia Thombolo, And. Hernye, Petr. Nagh, And. Herdy, Phil. Ferenczy, Ciriaco Byro, Jo. Hegedews, Gallo Balog, And. Herwolya, Jo. Zepe, Val. Haynal, Val. Mezaros, Ben. Kowach, Jo. Dwna, Dem. Fonagh, Paul. Hwzar, Math. Pachyr, Laur. Theller, Alb. Polgár, Laur. Kys, Ben. Barath, Barth. Bothos, Geo. Demether, Nic. Kwrthes, Ben. Rynoth, Math. Barky, And. Deak, Ambr. Laskay, Elia Dekan, Blas. Gobor, Mich. Bako, Ambr. Kerezthes, Geo Sypos, St. Deak, Mathia Dobra, Anth. Nagh, Mich. Weseny, St. Kowach, Mart. Weseny, Nic. Zep, Urn. Hwzar, Blas. Lazlo, Paul. Rynolth, Eg. Weres, Barn. Laskay, Math. Babos, Kerezthes Sypos, Ben. Mezaros, Geo. Zabo, Emer. Jambor, Greg. Weres, Petr. Thoth, Sat. Warga, Fran. Jambor, Geo. Brano, Petr. Kerthez, Petr. Zeles, Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 77 Néprajz

79 Jac. Zeles, St. Pachyry, Thorn. Saythalan, Fab. Bwres, Phil. Kyral, Christ. Bolyak, Mich. Hwzar, Ben. Krycho, Geo. Santhalan, Mich. Hegedews, Mich. Fyrythew, St. Kaplar, Alb. Baan, St. Herdy, Fran. Kanthor, Geo. Damyo, Greg. Pethew, Paulo Kowach, Geo. Haynal, Lad. Modway, Blas. Thoth, Jo. Peryal, Clem. Zabo, Ben. Zwch, Jo. Erdy, Geo. Nagh, Mart. Kowach, Elia Nagh, Jac. Wynche, Math. Byro, Mich. Byro, Thorn. Abraham. Budakut (ma nem létezik! M. L.): Fran. Kys, Geo. Markos, Ben. Deres, Ambr. Bakachy, Greg. Zeles, Fab. Zantho, Jo. Phylep, Barraba Chak, Mart. Farkas, Paul. Beneth, Fab. Harkay, Ben. Thwrek, Laur. Chez, Greg. Zeke, Phil. Ispan, Ben. Chez, Ben. Zeres, Barraba Fodor, Vinc. Benwth, Jo. Farkas, St. Zeke, Luca Kary, Greg. Fodor, Gallo Kamarassy, Fab. Kamarassy, Barraba Byro. Napffen: Gabr. Simon, Val. Bodo, St. Fwtho, Ambr. Katho, Jo. Balog, Anth. Katho, Fab. Katho, Mich. Kenez, Mich. Bakachy, Ben. Dyznos, Math. Kazdagh, Geo. Baranyos, Petr. Byzo, Jo. Bakos, Geo. Thoth, Blas. Marthon, Dom. Fodor, Blas. Feyerlww, Thom. Si(mon), Jo. Simon, Val. Simon, Geo. Kys, Anth. Simon, Barth. Palphy, Greg. Kwn, Blas. Chonka, Math. Kwn, Geo. Mezaros, Fab. Hwza(r), ( ) Zwch, Jo. Cheby, And. Cheplew, Ambr. Boros, Paul. Thomory, Geo. Zwch, Emer. Soos (?), Ben. Borrobassy, Phil. Zwch, Mich. Bereczk, Fab. A( ), Clem. Isaky, Paul. Sywo, Val. Themery, Geo. Laskay, Thom. Rwsas, Paul. Koro, Seb. Rabay, Geo. Nagh, Paul. Hamza, Ben. Jo, A(nd). Kaythor, Petr. Dyznos, Sim. Dyznos, Laur. Weg, Greg. Kenez, Fran. Palphy, Ben. Naghtherew, Ben. Thoth, Math. Kenez, Petr. Fazakos, Beszédes Valéria 78 Hol volt...

80 Tho(m). Kowach, St. Kys, Jo. Kenchws, Petr. Laskay, Val. Thoth. Chonthaffeyer: Vitali Chykay, Val. Kara, Anth. Nagh, Blas. Zathy, Matheo K( ), St. Zathy, Math. Zathy, Clem. Nagh, Emer. Thoth, David Chykay, And. Nagh, Ben. Baxa, Vinc. Baxa, Thom. Gywrsa, Urb. Borza, Ge(orgio) Weg, Thom. Nagh, Ambr. Borhos, Mart. Symandy, Val. Bwzas, And. Feyer, Greg. Lean, Laur. Zeep, Dem. Zapo, Ben. Thoth, Abr. ( ), Petro Chykay, Briccio Kekenyes, Phil. Edes, Mich. Edes, Geo. Thanko, Barn. Santha, Dion. Chykay, Jo. Chykay, Greg. Thoth, Gasp. Dyos, Ambr. Kenez, Urb. Warga, Mich. Warga, Nic. Batha, Luca Zep, Mich. Nagh, Geo. Bykas, Elia Bukas, Nic. Zedy, Fab. Sypos, Nic. Thoth, Vitali ( ), Dem. Santha, Emer. Kenez, Barraba Edes, Thom. Edes, And. Zathy, Jo. Nagh, St. Wy, Thom. Feghweres, Paul. ( ), Clem. Zathy, Phil. ( ), Jo. Tha( ), Jo. Galambos, Petr. Pernys, Nagh, Jo. Dorozlay. Okoor (egykor a mai Bácskossuthfalva közelében M. L.): Matheo Kery, Mich. Herney, Dem. Nagh, Dem. Dwlo, Gabr. Dwlo, Barraba Thwser, Paul. Karachon, Nie. Sypos, Gallo Abraham, Dem. Kwpsa, Fab. Iwethew, Math. Kyral, Geo. Pakay, Phil. Pakay, Mich. Borda, Barraba Borda, Geo. Karachon, Greg. Hanchy, Thom. Benwcz, Geo. Kys, Geo. Benecz, Ambr. Karachon, Dem. Benech, And. Sanyor, Mich. Cheh, Petro Naghffalusy, Ben. Felhazy, Mart. Poory, Barraba Cheh, Petr. Soproncha, And. Iwthe, Dem. Belay, Greg. (K)owach, Mart. Baronyay, Barraba Warga, Mich. Kerekes, Thom. Iwethe, Val. Iwethe, Jac. Kery, Fab. Iwethe, Ambr. Thoth, Blas. Bachy, Paul. Zantho, Fab. Thoth, Thom. Kys, Greg. Gyergffy, Fab. Baykody, Seb. Belay, Thom. Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 79 Néprajz

81 Fforo, Ben. Jaro, Urb. Jaro, Ambr. Meza, Val. Weres, Math. Weres, Nic. Dobos, Blas. Kemendy, Ambr. Zabo, Mich. Kwrthes, Mart. Pap, Mart. Deak, Blas. Thezek, Thom. Abraham Mich. Zenthpethry, Thom. Thoth, Alb. Zabo, Geo. Zabo, Dem. Weres, Mart. Abraham, St. Kozma, St. Foris, Jo. Kendy(?), Geo. Horwath, Emer. Parazth, Thom. Kenez, Thom. Perhat, Greg. Barath, Math. Kerezthws, Math. Weres, Blas. Sypos, Greg. Zenthpethery, Val. Kerezthws, Thom. Erdely, Ambr. Byro, Lad. Kemendy, Mathia Benche, Gallo Kemendy, Mart. Kwn, Sim. Nagh, Mart. Baan. (Magyar 2005, ) 42 Magyar 2005, Uo. 18. A középkori Szabadka lakói a közreadott oklevelek tanúsága szerint már a XIV XV. században sem kizárólag magyarok voltak. Az alapítás idején kunok is élhettek itt. Magyar László Györffy György nyomán úgy vélte, hogy Köncsög ispán és családja birtoka volt Szabadka, Halas, Tavankút és Madaras, később Kátai Mihály jászkun alispán igazgatta a birtokokat, tőle került a Hunyadi család tulajdonába, Hunyadi János 1448-ban rövid ideig a mezővárosban tartózkodott. 42 A Hunyadiak korában a kunok továbbra is a mezővárosban éltek, ezt Mátyás király 1458-ban kiadott oklevele bizonyítja. Név szerint felsorolja a kun családfőket, akiknek érdekében készült az okirat: Horwath György, Kycze Balázs, Gyunknak mondott Pál és János, Alch Mihály, Gerhard fia Egyed, Kara A t, Aracha Egyed, Thene Antal, Kazan Balázs, Kwn Antal. 43 A felsorolt családokon kívül több kun nemzetiségű is élhetett ebben az időben Szabadkán. A kunok mellett 1481-től a szláv lakosság is beszivároghatott a településre. Mátyás 1483-ban kelt oklevelében arról tesz említést, hogy az utolsó négy évben kétszázezer szerb költözött az országába, hogy Szabadkára kerültek-e már ebben a korai időszakban, arról nincs írásos adatunk. A nevezetes szabadkai csatában a jobbágyak között, mint azt már korábban kiemeltük, délszláv neveket is találunk, az ostromlók között viszont, ki kell Beszédes Valéria 80 Hol volt...

82 emelnünk, nem vettek részt szabadkai jobbágyok, ők valószínűleg a vár védői között voltak. A város 1543-ban végérvényesen török kézre került. A szegedi szandzsákhoz tartozó legszegényebb náhije volt ban név szerint összeírják a lakosokat, ebben az időben csupán öt magyar adófizető élt itt: Ernyő Péter, Iszlavit Tomas, Királ Pál, Bíró Fábián, Kun Bálind. Szobotka földjein 1570-ben még 58 szállásra vetették ki az adót, közülük három családfőnek valószínűsíthető a szerb volta, a többiek magyarok illetve elmagyarosodott kunok lehettek. 44 Kelebia falu lakatlan volt, határában 22 szállással számoltak. Nyolc évvel később Szabadka magyar lakói elmenekültek, csak település közelében álló Keresztespusztán éltek még magyarok. 14 tanyát találtak itt, tizedekből és illetékből 2000 akcsét kellett fizetniük. Felsoroljuk annak a tizennégy szállásnak a magyar tulajdonosát, akik 1578-ban Szabadka vonzáskörébe tartoztak: Sós Tamás, György Ferenc, Nagy Ferenc, Boncza Tomás, Aranya Petre, Sipos András, Varga Tomás, Csutora Bertam, Kis Elyasm, Martos Tomás, Nagy Mátyás, Kereszti István, Nagy Petre, Varga Pál. 45 Kelebia pedig erre az időre benépesül szerbekkel. A XVI. század hetvenes éveinek végére végérvényesen megtörtént a lakosságcsere, 1578-ban a városban a török helyőrség mellett csak szerbek éltek. 46 A település szerkezete Arról, hogy milyen lehetett a középkori mezőváros, kevés iratunk van. Sajnos a régészeti kutatások sem vitték előre ismereteink pontosítását, csak reménykedhetünk, hogy a történelmi városmagban sorra kerülő építkezéseknek lesz annyi hozadéka, hogy az építkezések előtt alapos régészeti feltárásokat is fognak végezni. Napjainkban a középkori Szabadkának látható maradványa a ferencesek temploma, melyet a XVIII. század folyamán, majd a huszadik század első évtizedében átépítettek az egykori vár maradványain. Ebből az egy emlékből botorság lenne bármire is 44 Káldy Nagy 2008, , illetve Magyar 2004, , Magyar 2004, Györe 1976, ; Dobos 1991, Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 81 Néprajz

83 47 Ulmer 1971, Ulmer 1974, Uo következtetni, mint ahogy semmilyen kézzelfogható adatra nem emlékeztek a város vezetői, amikor 1828-ban lerakták a második városháza alapkövét, s abban a város addigi történetét szerették volna összefoglalni. A magyar nyelvű iratot 1971 decemberében Ulmer Gáspár publikálta az akkor indult Üzenetben. 47 Ebben az időben fontos kutatásokat végzett a bécsi Kriegs Archivumban, és olyan iratokat talált meg, amelyekkel pontosíthatjuk városunk XV XVI. századi állapotára vonatkozó ismereteinket. Az Ulmer Gáspár által felfedezett iratok ugyan nem a Hunyadiak korából valók, hanem a török hódoltság utolsó évében, illetve a XVIII. század első harmadában készültek. Megkerülhetetlen forrás az a látkép, melyet a győztes zentai csata után rajzoltak a város határában. Néhány évvel később előkerült az akvarell tollrajz változata, az utóbbit Magyar László találta meg a bécsi levéltárban. A két látképből az egykori szabadkai várra és annak belső tereire is következtethetünk. A másik forrás a csaknem száz évvel később készült, 1747-as Kayesser-féle térkép, melyen Szabadka pusztái valamint a város szerkezete, utcahálózata látható. 48 Györe Kornél e források alapján, valamint Szabó István és Maksay Ferenc középkori magyar falvak településrendjének ismeretében fogalmazza meg, milyen lehetett a mezőváros szerkezete a XV. században. Abból a tételből indult ki, hogy a törökök nemigen építkeztek, inkább a meglévő épületeket javították, a település szerkezete sem változott meg lényegesen, annál is inkább, mert mint ahogy korábban utaltunk rá, a XVI. században szegény mezővárosnak számított Szabadka. A XVII. század első felében 1743-ban, a Kayesser-féle térképen még jól láthatóak a középkori település szerkezeti elemei: az utcahálózat, a szabálytalan telekrendszer, amely ugyancsak a korábbi helyzetre utal. A török időszakban ennek megváltoztatására nem volt szükség. 49 Szabadka a Hunyadiak korában jutott el a fejlődésnek abba a szakaszába, amikor a hűbéri birtok elhatárolódott a jobbágyföldektől, amikor a lakóhely elkülönült a munkahelytől, kialakult a falu, illetve mezőváros határa. A település magjá- Beszédes Valéria 82 Hol volt...

84 ban voltak a jobbágyok lakóházai, kertjei, gazdasági épületei, gyümölcsösei, a hátárban a szántóföldek, kaszálók és a rétek. Ha visszavetítjük ezt az elképzelést a középkori Szabadkára, akkor a város a Hunyadiak korában a Fűzfás-ér keleti partjától a Rogina bara partosabb részéig terjedt. Ez magába foglalta az allódiumot, az udvarházat, a gazdasági épületekkel és a cselédek házait. A jobbágyak a kastélytól keletre lakhattak, házaik egykét utcában sorakoztak a Rogina bara partján. Györe Kornél középkori települést a soros utcás típusba sorolta. 50 Mi azonban úgy gondoljuk a XVII. század végén készült látkép alapján, hogy az utcák formáját kizárólag a földszíni formák határozták meg, az épületek tömbszerűen, halmazosan követték egymást kisebb-nagyobb zsákutcákkal, kanyarokkal. Ez a halmazos elrendezés jellemezte a város legrégebbi részeit, a szerb és a ferences templom környékét a XX. század végéig, a háztömböknek ez az elrendezése az ezredvégen visszavezethető a XVI. századig, csak a II. világháború végi bombatámadás, majd a hatvanas illetve az ezredvégi beépítések változtatták meg az ősi telekbeépítést a két templom környékén. A törökveszély miatt a várost körülsáncolták, a kertek mögött húzódott az árok és az erődítmény, melyről Verancsics Antal jegyezte fel, hogy a törökök sem tudták bevenni. A XV. századi Szabadkát Györe Kornél viszonylag fejlett településnek gondolta: család élhetett itt ebben az időben, lakóépültek száma lényegesen kevesebb lehetett. A lakosok számát mindössze főre teszi. Magyar László Bácskai Vera kutatásainak eredményeit figyelembe véve úgy gondolta, hogy ebben az időben lélek lakott itt. 51 Szabó Zsombor lényegesen nagyobb településnek gondolja Szabadkát. 52 Abból a tényből indul ki, hogy a Duna Tisza közében a XV. században mindössze harminc város volt, viszonylag kevés az ország többi részéhez viszonyítva, a történészek ezért a Duna Tisza közét városhiányos vidéknek tekintik. Szabó Zsombor okfejtése szerint a város vonzáskörében minimálisan 12 falu lehetett, melyekben átlagosan 120-an éltek. A városban már élhettek kereskedők, 50 Györe 1976, Magyar 1996, Sabo 2002, 75. Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 83 Néprajz

85 iparosok, szabad jobbágyok, az udvarházat kiszolgáló szolgák, ennek alapján úgy gondolja, hogy a XV. század végén Szabadkán fő lakhatott. 215 házzal számol, avval hogy egy-egy családban minimálisan öten éltek. Szerinte a középkori Szabadka nemcsak az udvarház közvetlen környékére terjed ki, hanem számolni kell az egykori Bajnat északi részével (napjainkban a Radić fivérek és a Május 1. utca, az egykori Fűzfás-ér völgye.) A város gazdasága A középkori mezővárosnak kedvezők voltak földrajzi adottságai, a homokos, löszös talaj alkalmas volt a gabonatermelésre, a vízfolyások, a Sömlyék és a Fűzfás-ér viszont a ridegen tartott állatok itatására. Várossá fejlődését a kedvező földrajzi adottságainak, az itt áthaladó fontos útvonalaknak, valamint a XVI. század elejére kialakult nagyállattartási konjunktúrának köszönhette Szabadka. Nem véletlen, hogy az 1556-os Lazius-féle térképre az egykori szabadkai udvarház mellett a térképrajzoló legelésző szürke marhákat is rajzolt a város közelében. A város déli része, a löszhát a földművelésre volt alkalmas. Erre utal a Szilágyi Erzsébetnek, illetve Corvin Jánosnak kiadott adománylevél. A Mátyás király édesanyjának adományozta Szabadkát és a környező falvakat. Az irat azért fontos, mert felsorolja azokat a településeket Szabadka közelében, melyek 1462-ben már léteztek: Bajmokot, Nagyfényt, Csantavért, Budakutát, Palicsot, Kethegyest, Likasegyházát, Himesházát. Az oklevél második részében kitér a birtok összes tartozékára is: a megművelt és műveletlenül hagyott szántókra, termőföldekre, rétekre, mezőkre, legelőkre, kaszálókra, bokrosokra, cserjésekre, hegyekre, völgyekre, szőlőkre, szőlőhegyekre, vizekre, folyókra, halászóhelyekre, vízfolyásokra, malmokra és malomhelyekre. Felsorolásból a középkori mezőváros gazdasági életére messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le, az oklevélíró az összes lehetséges tartozékokat felsorolta, hogy biztosítsa Szilágyi Erzsébet jogosultságát azok használatára, a Beszédes Valéria 84 Hol volt...

86 befejező szakaszban még meg is erősítette azt a bármi nevezhető tartozékukkal kifejezéssel. Feltételezésünket alátámasztja a Corvin Jánosnak 1502-ben kiállított oklevél, melyben hasonló felsorolás olvasható. A város térformájából következtethetünk arra, hogy mit kapott az úrnő a birtokkal. Az oklevél különbséget tesz szőlők és szőlőhegyek között. Ebből arra következethetünk, hogy már a XV. században különbséget tettek a beltelken létesített szőlőskertek és a szőlőhegyek között, az utóbbi a tömbbe telepített szőlőbirtokra vonatkozott. Azok helyileg a belső övezetben, a mezőváros közvetlen közelében lehettek, esetünkben a legrégebbi szőlőhegyek az úgynevezett Szegedi-szőlők lehettek a szegedi és zentai úti dombháton, napjainkban a Jovan Mikić, a Párhuzamos út és az egykori Gurító közelében. Lalia Gábor szerint már ebben a viszonylag korai időszakban kialakulhatott az a határhasználat, mely a XIX. század közepéig többé-kevésbé megfigyelhető volt. 53 A településhez legközelebb a kertek helyezkedtek el, ezeket követték a kenderföldek, szőlők, a belső legelők, az ugarföldek, majd a mezei kertek, a szállások. Az oklevélből arra is következtethetünk, hogy már ebben a korai korszakban ismerték a kétnyomásos földművelést, ugyanis különbséget tesz a megművelt, illetve a parlagon hagyott szántók között. A nevezetes 1697-es tollrajzon is jól elkülöníthetők a megművelt ugarföldek a külső legelőktől. Véleményünk szerint a kertek Szabadka esetében is a második beltelket jelenthette, ahol a jobbágyok istállói és szérűi lehettek. Györe Kornél szerint a szőlők és a gyümölcsösök a településtől északra a homokon lehettek, Lalia Gábor viszont meggyőzően állítja, hogy a szőlők telepítésénél igen fontos szerepet játszott a talaj minősége, ezt a kultúrát humuszban gazdag, kövér földbe ültették, erre a célra a legalkalmasabb a völgypartok mezőségi talaja. A korabeli oklevelek szőlőknek való jó földről emlékeznek meg, éppen ezért úgy gondolja, hogy a középkori szőlők a nagy rét, a Mlaka, Gáti-lapos és a Fűzfás-ér partosabb részein lehettek szőlők Lalia 2001, Uo. 9. Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 85 Néprajz

87 55 Magyar 2000, ; Magyar 2004, Ulmer 1971, 460. A középkori mezőváros gazdasági életére két másik iratból következtethetünk. Az egyik Evlija Cselebi világutazó megfigyelése, a másik viszont a szabadkai náhije és évi név- és helységjegyzéke. 55 A előbbi szöveg fordításának buktatóira Magyar László külön tanulmányt szentelt. Az általunk kiemelt részleteket más-más fordította. Karácson Imre fordítása 140 magyar házról tesz említést a külső városban, Šabanović 140 jó házról tud a külvárosban, Vass Előd fordítása szerint a 140 náddal és sással fedett ház igen tetszetős. Cselebi leírásából kiderül, hogy a vár belsejében laktak a katonák, a külső városban viszont a civilek. A török házak kapcsán Vass Előd fordításában külön kitér annak a lehetőségére, hogy azok végeredményben nem külön épületek voltak, hanem a XV. században felépített Hunyadi-kastély valamelyik átépített épülete, ebben lehetett a negyven helyiség, ahol a török helyőrség élt. A 140 civil házban 1665-ben már nem magyarok laktak, hiszen a korábbi lakosság-összeírások már egyértelműen igazolják, hogy megtörtént a lakosságcsere. A tetszetős házakra való hivatkozás, viszont azt jelenthette, hogy a megerősített külsővárosban nem veremházak voltak, hanem két-három helyiséges, kívül fűtős szenes kályhás épületek. Zenta belterületén kerültek elő középkori kályhacsempék, nincs okunk feltételezni, hogy a XV. században másfajta tüzelőberendezés volt Szabadkán. A sárból készült kemencék az Alföldön a visszafejlődés jelképei a fejlettebb középkori lakáskultúrához viszonyítva. Az 1828-ban felolvasott történelmi visszaemlékezés nem igazolja sem a Cselebi-féle ismertetőt, sem pedig az 1697-ben készült látképet. A XVII. században a török és kuruc betörések miatt takaros épületekre nem volt pénzük a határőröknek, ahogy az ünnepi beszédben megfogalmazták: Kevés föld szine fölött épültt Házakat birtanak; hanem, vagy szabad ég alatt, a midőn az időjárás engede vagy pedig a föld színe alatt, a föld alatt ásott, és rosszul összve szerkesztett Gunyhókban laktanak 56 Mindhárom fordítás megegyezik abban, hogy a város határában sok a szőlő és a kert. Hogy ezekben a kertekben ebben az Beszédes Valéria 86 Hol volt...

88 időben már lent, kendert, hagymát, káposztát, répát, lencsét, csicseriborsót, lóbabot termeltek, arról az 1578-as adóösszeírásból értesülünk. A középkori Szabadkának két vására volt, a harmadik, Lázárnapi vásár a török időktől, a szerbek betelepítésétől volt ismert. A Hunyadiak korában szombaton volt, a török időktől kezdve napjainkig pénteken van a hetipiac. A középkori templom a napjainkban is álló szerb templom közelében állhatott, dedikációja Szent Mihály arkangyal volt, ezt a dedikációt vették át a ferencesek, amikor az egykori várban kialakították templomukat. IRODALOM 2009 Györe Kornél: Szabadka településképe. Szabadka, Káldy-Nagy Gyula: A szegedi szandzsák települései, lakosai és török birtokosai ben. Szeged, Lalia Gábor: Gazdaságtörténeti pillanatképek Észak-Bácskából. Szabadka, Magyar László szerk.: Szabadka igazgatástörténetéből A polgármesterek névjegyzékével ( ). Szabadka, Magyar László: Tovatűnő évszázadok. Helytörténeti írások ( ). Iratvallató V. Szabadka, Magyar László: Középkori olvasókönyv. Levéltári dokumentumok. Szabadka, Sabo, Žombor [Szabó Zsombor]: Stepski grad. Jedanaest vekova prostornog razvoja Subotice. Subotica, Ulmer Gáspár: Szabadka Üzenet, sz Ulmer, Gašpar: Subotica godine. Rukovet, sz Szabadka gazdasága a Hunyadiak korában 87 Néprajz

89

90 SZÉP FERENCZ GYÜMÖLCSÉSZETI KÉZIKÖNYVÉNEK NÉPRAJZI VONATKOZÁSAI Dolgozatunkban ezúttal kizárólag Szép Ferencznek a Gyümölcsfa tenyésztés és nemesítés Okszerű módjai A gazdaság nemében gyönyörködők használatára Kézi könyvül című munkájával kívánunk foglalkozni. Célunk, hogy e könyvet belehelyezzük a reformkori Magyarország mezőgazdaságának szakirodalmába. Elsősorban arra keressük a választ: vajon mi késztethette a fiatal plébánost arra, hogy a viszonylag elmaradott városában ilyen kézikönyv kiadására vállalkozzon, amikor a XIX. század első fele Szabadkájának tudvalevőleg semmilyen gazdasági jelentősége nem volt. Nem jegyezték az ország piacai között ebben az időben gazdasági szempontból lényegesen fontosabb települései voltak a vármegyének: Baja, a megyeközpont, Zombor, a tiszai hajózás révén Zenta, nem utolsósorban pedig Újvidék. Néhány évtized elteltével Szabadkának sikerült hozzájuk felzárkóznia, a megvalósított jövedelme alapján az ország élvonalába került, sőt később messze el is hagyta ezeket a városokat. Szép Ferencz vállalkozása a reformkor alkonyán azért is tarthat számot érdeklődésre, mert az agráriumnak egy olyan ágában készített szakkönyvet, amely ebben a korszakban igencsak elmaradott volt. A gazdaságtörténeti és néprajzi tanulmányok megállapítása szerint a XIX. századi Magyarországon a gyümölcstermelés a korszak mezőgazdaságának jelentéktelen ága volt. A szaktudományok éppenhogy csak megemlítik, többnyire a szőlőművelés kapcsán. Ezzel is magyarázhatjuk, hogy a szerzők periférikusan foglalkoztak ezzel a témával. A két világháború között készült Magyarság néprajza, valamint a későbbi Magyar néprajzi lexikon címszava is viszonylag röviden foglalkozik ezzel a kérdéssel. A címszóhoz mellékelt bibliográfia is azt tanúsítja, hogy a XVIII XIX. század folyamán a jobbágyság életében nem nagy szerepe volt a gyümölcskertészetnek. Pusztán kiegészítő ágazat volt, a családoknak nem ez nyújtotta a fő megélhetési forrást. Amolyan asszonyi keresetnek számított, mint a tejhaszon, a tojásból, baromfiból származó jövedelem, amelyet a férfinép a szabadkai tanyákon nem becsült Szép Ferencz gyümölcsészeti kézikönyvének néprajzi vonatkozásai 89 Néprajz

91 túl nagyra. Ha ez így volt városunkban, nincs okunk feltételezni, hogy másmilyen lett volna a megítélése ennek a pénzforrásnak a paraszti társadalomban. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a gyümölcs termelésének, hasznosításának évezredes múltja van ebben a térségben, a magyar nyelv jövevényszavai azt tanúsítják, hogy eleink már a honfoglalás korában ismerték és hasznosították a gyümölcsöket, a Balkánon viszont már a rómaiak idején hagyománya volt a gyümölcs fogyasztásának. Az ide települő délszláv népek akarvaakaratlanul is kapcsolatba kerültek ezekkel a csemegékkel. A középkori Magyarországon Szerémségben a szőlészet mellett a gyümölcstermesztésnek volt nagy hagyománya. A királyok asztalára nemcsak a borokból, hanem a gyümölcsökből is került. Hogy a három részre szakadt országban a török hódoltság alatt milyen lehetett a térség mezőgazdasága, arról csak feltételezéseink vannak, meggyőződésünk azonban, hogy a nagy pusztulás ellenére is végzett valamiféle mezőgazdasági tevékenységet az ide vándorolt lakosság. A megmaradt településeken a nagyállattartás mellett szőlőműveléssel is foglalkoztak, amint Cselebi török utazó feljegyzései is tanúsítják. A gyümölcsfa-telepítés első nagy hulláma a Kárpát-medencében a XVII. században volt, a korszerű termelési módszereket, akárcsak a szőlőművelésben használatosakat, ugyancsak a Nyugatról jövő német és francia telepesek honosították meg. A súlyos gazdasági bajokkal küszködő országban ezek a telepesek voltak azok, akik a majorgazdálkodás mellett korszerűbb szellemet vittek a mezőgazdaságba. A magyar mezőgazdaság kora kapitalista korszaka, a majorsági gazdálkodás a XIX. század első harmadának az eredménye. Ebben az időben a birtokok szervezésében egyre nagyobb szerepük van a kisnemesi és a polgári származású gazdatiszteknek. A korszak legjelentősebb mezőgazdasági szakírói: Nagyváthy Ferenc, Pete Ferenc, Balásházy János és Demjén Sámuel német szakmunkák alapján akarják korszerűsíteni a magyar mezőgaz- Beszédes Valéria 90 Hol volt...

92 daságot. Ekkorra nevelődik ki az a képzett, mezőgazdasághoz értő szakembergárda is, amely részben Jénában, Göttingenben, valamint már az itthon is működő mezőgazdasági főiskolákon Keszthelyen a Georgikonban, illetve Magyaróvárott szerez ismereteket. Ennek folyományaként a XIX. század negyvenes éveiben megalakult az első mezőgazdasági társaság: az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, amelynek keretében már a korszerű gazdálkodás módszereiről értekeztek, kinyomtatták az első mezőgazdasági folyóiratot, a Magyar Gazdát, mely kizárólag szakmai tárgyú kérdésekkel foglalkozott. A XIX. század első felében az egykori Bács-Bodrog vármegyében az országos átlaghoz viszonyítva is jelentéktelen volt a gyümölcstermelés. Nem változott meg lényegesen a helyzet a XX. század elején sem, hiszen a Borovszky-féle tanulmányban a következők olvashatók: Bács-Bodrog vármegye gyümölcstermelése meglehetősen elhanyagolt állapotban volt. Az újabb időben azonban, midőn az okszerű homoki szőlőtelepítés kezdetét vette, a gyümölcstermelés is mindinkább fellendült; sajnos azonban, hogy míg a múltban telerakták a szőlőket gyümölcsfákkal, most szőlőtáblákba veszik körül gyümölcsfákkal. Gazdaságilag jelentékenynek nevezhető gyümölcstelepítés a vármegyében alig van. Jelentősebb hírneve a szabadkai szerecsika és a jankováczi (most Jánoshalma) jeges almának van. 57 Az öszszefoglaló további részében a szerző, Günther Ferenc a gyümölcstermesztéssel kapcsolatos gondokat sorolta fel: többek között a legnagyobb bajnak azt tartotta, hogy a gazdák nem ismerik a korszerű növényvédelmet, nem törekszenek a legjobb fajták kiválasztására, egy-egy gazdaságban fajta almát is termelnek egyéb gyümölcsfélék mellett, s ez nem teszi lehetővé a piacra való termelést. Pedig hat évtizeddel korábban, a forradalmat megelőző évben Szép Ferencz néhány szabadkai értelmiségivel úttörő vállalkozásba fogott. Hogy a nagyra törő tervük nem valósulhatott meg, az kizárólag a forradalom bukásán múlott. Mielőtt azonban Szép Ferencz gyümölcsnemesítő munkájának a jelentőségére kitérnék, hogy vállalkozásának jelentőségét 57 Borovszky é. n., 405. Szép Ferencz gyümölcsészeti kézikönyvének néprajzi vonatkozásai 91 Néprajz

93 58 SZTL. Aec. B. 124/1789. minél pontosabban megvilágíthassam, fontosnak tartok néhány adatot elmondani. Szabadka mezőgazdasága történetének a megírásával máig adósak néprajzkutatóink, gazdaságtörténészeink. Iványi István nagyszabású monográfiájában természetesen e kérdéssel is foglalkozik, és Magyar László szintén felfigyelt a téma fontosságára. Posztumusz munkájában, az Adatok Szabadka mezőgazdaságához címűben, a kapitalista gazdálkodáshoz nyújt nélkülözhetetlen levéltári forrásokat. De hogy miként is alakult városunk e legfontosabb gazdasági ága az elmúlt kétszáz évben, arra ebben az írásában nem vállalkozott. Ez elsősorban a gazdaságtörténészek, néprajzkutatók feladata lenne, s hogy e témakör megírását eddig még senki sem tartotta feladatának, az azt bizonyítja, hogy igen bonyolult kérdésről van szó. Jóllehet több tanulmány foglalkozott már a szabadkai tanyák kérdésével, azok gazdaságtörténeti szerepét eddig még senki sem foglalta össze. Nincsen pontos képünk a határhasználatról a nyomásrendszer előtt és után. Nem vizsgáltuk meg a tanyai nagybirtokok és a majorok viszonyát, és azt sem, miként hatott a város gazdaságára a birtokok államosítása, az első és a második világháború utáni földosztás, hogyan változott a termékszerkezet az utóbbi kétszáz évben, s mindez az egyes korszakokban gazdaságilag hogyan hatott szűkebb és tágabb közösségünkre. Ezeknek a nagy összefüggő rendszereknek egy apró részlete a gyümölcstermelés, amelynek megalapozója, elindítója kétségkívül Szép Ferencz volt. Tesszük ezt a merész megállapítást még akkor is, ha biztos levéltári adatunk van arról, hogy már a XVIII. század végén, Ürményi Mihály királyi biztos idején, városunkban nemcsak erdőtelepítéssel foglalkoztak, hanem gyümölcsfaültetéssel is. A csikériai iratok között bukkantunk rá arra az adatra, melynek tanúsága szerint Vörös Imre 1787-ben visszaköveteli százláncnyi birtokát, mert arra korábban 1000 facsemetét ültetett. 58 A fák között 300 gyümölcsfa is volt. Sajnos arról a panaszlevél nem számol be, hogy milyen gyümölcsfákat ültetett a XVIII. század utolsó harmadában Vörös Imre, az Beszédes Valéria 92 Hol volt...

94 viszont tény és való, hogy ez igen korai adat, és valószínűleg nemes fák ültetéséről van szó. Noha Iványi Istvánnak, majd az ő nyomán Magyar Lászlónak a tanulmányában is leginkább arról olvashatunk, hogy a gyümölcstermelés Szabadka gazdasági életében jelentéktelen volt, mindketten fontosnak tartják megjegyezni, hogy: Szabadka fásítása és faiskolái, illetve gyümölcsészete szintén gazdag múltra tekint vissza ben egy gyümölcsfatenyésztő társulat volt alakulófélben. 59 Nyilván egyidejűleg létesült ez az egyesület a hozzá hasonló fővárosi szervezetekkel. Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire tájékozott volt az országos tendenciában Szép Ferencz. A társulatra vonatkozó iratokat azonban sem Iványi István, sem Magyar László nem tartotta fontosnak részletezni. A kettőjük által közölt jegyzetből sikerült kideríteni, hogy 1847-ben miféle társulat volt alakulófélben városunkban. Az ez ügyben benyújtott kérvényt a városi tanács március 22-i ülésén tárgyalta meg. A szűkszavú jegyzőkönyvi bejegyzésből tehát csak az derült ki, hogy az alakulófélben levő gyümölcsfatermesztő társulat a városi tanácstól földterületet igényel faiskola létesítésére a Kálvária mellett, a Szegedi-szőlők közelében. A közgyűlés elfogadta a kérelmet ban a városi mérnök, Macskovics József jelenlétében kellett kimérni a faiskola területét, és ő arról pontos helyrajzi térképet készített. A helyszínelés kapcsán készült iratkötegből derül ki, hogy az egylet megalapításával már hosszabb idő óta foglalkoztak, de faiskola híján elképzeléseiket nem valósíthatták meg. A márciusi tanácsülés után két héttel kimérték a 828 ölnyi terültet, s azt ideiglenesen a társulat két igazgatójának, Milassin Máténak és Szép Ferencznek adta át Matkovits József tanácsnok, ők ketten voltak azok, akik mozgatták a faiskola ügyét. 60 Sajnos az egyesület szabályzatát, céljait nem sikerült megtalálnunk a levéltárban. Pálinkás Józsefnek a szabadkai elemi iskolákról szóló tanulmányában találtunk rá arra az adatra, hogy az elemi iskola felsőbb osztályainak tanulóifjúságát a Rogina bara melletti faiskolában kívánták gyakorlati oktatásban részesíteni. 61 Szép Ferencz kézikönyvét 59 Magyar 2003, SZTL évi jk sz. és F: évi pol. 6. A. II Pálinkás 1974, 38. Szép Ferencz gyümölcsészeti kézikönyvének néprajzi vonatkozásai 93 Néprajz

95 1847-ben valószínűleg az alakuló egyesület számára készítette, valamint tankönyvnek is szánta a faiskolában tevékenykedő diákok részére. Könyvének előszavában arról szól, hogy az egész magyar hazában paradicsomi állapotokat lehetne teremteni: ha az üresen heverő kertjein tág és széles utszái, országutjai jól izletes gyümölcsöt termő fákkal beültetnénk, hányszor kerültetnének a szegénységgel küzdők gyakorább megjelenő éhhalál félelmei. A szociális érzékenységű fiatal pap 1847-ben a gyümölcsfák népszerűsítésével valószínűleg elsősorban Szabadka szegényeinek sorsán akart enyhíteni. Abban az időben a város is szociális intézkedéseket foganatosított ugyanebből a célból, hogy segítsen a szegényebb osztályokon, a házas és házatlan zselléreken. Néhány lánc földet osztott ki számunkra, a termés hetedrészét kellett átadniuk a városnak. Szép Ferencz viszont úgy gondolta, hogy gyümölcsösök létesítésével jobb helyzetbe kerülnének a családok, mert ahogy írta: a gyümölcs fának nem egyedüli haszna, hogy gyümölcse egész nyáron át kedves izü s tápláló eledelül, s a kenyér pótlékául szolgál. Hanem belőle még többféle egészséges étkeket és italokat, t. i. aszalványokat, befőzetet, bort, pálinkát eczetet s a t. lehet készíteni, melyeknek fölöslege mindenkor keresett kereskedelmiczik, azonfelül pedig a fáknak dereka házi eszközök készítésére, ágai tüzelésre használhatók. Ez oknál fogva soha eléggé nem ajálható mind azoknak kik hatalmukkal vagy tekintélyükkel a nép boldogítására hathatnak. Az előszó további részében megfogalmazza a tanítók, a lelkészek és a földesurak feladatát, hogy azok dolga lenne a szegényebb népréteget megtanítani a gyümölcsfák nemesítésére. Valószínűleg az egyesület szabályzatában is ehhez hasonló célokat fogalmaztak meg a társulat igazgatói: Hol reábeszélés nem használ, parancsoltassék a népre, a gyümölcsfa ültetése és ápolása és a jelenben azért haragvók utódaim hamvait is áldják annak, kinek eszközléséből élvezedik majd, a kényszeritve ültetett fának gyümölcsét. Szép Ferencz maga is komolyan foglalkozhatott a fák nemesítésével, termesztésével. Tudományát Beszédes Valéria 94 Hol volt...

96 valószínűleg tanulmányai alatt szerezte. Könyvét feltehetőleg elsősorban néptanítóknak, lelkészeknek szánta. Az öt fejezetből álló, ötvenoldalnyi könyv minden fejezetének bevezetőjében elméleti összefoglaló olvasható, ezeket a kor szakkönyveiből meríthette, emellett gyakorlati tanácsokat ad a leendő kertészeknek, olyan tanácsokat, amelyeket korábban maga is kipróbálhatott, s azok hasznosnak bizonyultak. A fejezetek a következők: A tenyésztő föld, nedv, lég, hét év világosságrul, A Csemete ágyrul, A Faiskolárul, A gyümölcsfa Nemesítés nemei, A nemesített csemetékkeli bánás mód a fa iskolában. Szép Ferencz ismerte a korszak szakirodalmát, kézikönyvében arra is utal, hogy a maga ismereteit szakkönyvekből is merítette. Az ékelés vagy oltás témánál Wölfel Józsefnak, a korszak legjelentősebb kertészének az 1839-ben kiadott katalógusára hivatkozik. A kőszegi születésű kertész Pozsonyban tanult, majd tanulmányainak befejeztével visszatért Kőszegre ben kezdett gyümölcsfa-szaporítással foglalkozni, és rövidesen Magyarország legnagyobb faiskoláját hozta létre, melyben csaknem 700 fajta gyümölcsfát szaporított ben adta ki faiskolája katalógusát. Wölfel munkája mellett a kalocsai érseki könyvtárban Szép a kertészettel foglalkozó szakkönyvekhez is hozzájuthatott. Amint már korábban utaltunk rá, a kézikönyv elkészítésekor nemcsak az általa ismert szakkönyvek tanácsait vette figyelembe, hanem egy-egy módszer ismertetésekor vitatkozik is más nemesítők véleményével, szembeállítja őket egyéni tapasztalataival. Erre vonatkozóan csak néhány példát idézünk: Ha a fatenyésztő könnyen juthat erdőkben szedhető, magbul kelt vad csemetékhez, legjobban teszi ha faoskoláját ezekkel ülteti teli. Ne is adjon semmit azon állításra, hogy ezen vaczkorokban tett nemesítés megváltoztatja a nemes gyümölcs természetét, mert a bő tapasztalás cáfolja meg ezen állítást. A vászon szalag azért legajánhatóbb mert a nedves időre következett szárazságban nem keményedik, s pattog meg, mint gyakran a hárshéj, és szorosabban is lehet vele megkötni, s azután könyebben fog tágítani az egybeforrás után. Szép Ferencz gyümölcsészeti kézikönyvének néprajzi vonatkozásai 95 Néprajz

97 62 Magyar 2003, 96. Sokan kertészek közül azon véleményen vannak, hogy a fáknak át ültetése, meg nemesitik azokat. De ez hibás vélemény, mert az át ültetéssel nem maga a fa nemesedik meg, hanem csak a tövére jut friss föld, általa tökélyesedik gyümölcse Két három átültetés után tökéletes gyümölcs nyeretik, igen de átültetés nélkül is ezt nyerhetik, ha jó és erős földben áll a fa. Az ültetés helyett inkább ajánlható, hogy a fa tövének tenyésztő erővel telt föld adassék. (Igen korai adat ez a trágyázás hasznosságáról a szerző megjegyzése.) Sorolhatnánk még a könyvben található tanácsokat, utasításokat, amelyek nagy hányada napjainkban is megállja a helyét. A növényvédelemre javasolt szereit nagy valószínűséggel jól hasznosíthatnák manapság is az organikus kertészetben. Szép Ferencz 1847-ben egy igen színvonalas kézikönyvet állított össze. Munkája már csak azért is figyelemre méltó, mert a XIX. század közepe nemigen bővelkedett ilyen témájú szakkönyvekben. A Magyar néprajztudomány bibliográfiájában az es esztendőkre vonatkozóan csupán 30 címszót találtunk, amelyek általános tanácsokat tartalmaznak kertészeknek, és mindössze két kézikönyvet, amely ilyen céllal készült, mint Szép Ferenczé. Az egyik Oláh Sándor munkája volt, 1854-ben jelent meg Komáromban Gyümölcsfa-kertészet, vagy gyümölcsfák tenyéztése nemesítése címmel. A gyümölcsfák nevelésének, megóvásának és orvoslásának, illetve a szőlőtövek mívelésének alapos előadását két hasznos függelékkel látta el a nép felfogásához alkalmazva, Chirst, Vemy, Geiger és Pertich nyomán saját tapasztalataival bővítve. A másik könyvet Nagy Zsigmond adta ki 1860-ban a nép- és vasárnapi iskolák növendékeinek. A többi 28 rövidebb-hosszabb tanulmány a gyümölcskertészet egy-egy részkérdését veszi számba. Hogy Szép Ferencz kézikönyvét a szabadkai néptanítók, plébánosok hogyan hasznosíthatták, azt csak közvetett adatokból rekonstruálhatjuk. Annyi bizonyos, hogy nem hozta meg a várt sikert, a tervezett faiskolát is a Rogina bara közelében csaknem másfél évtized elmúltával, 1860-ban hozták létre a szabadkaiak. 62 Beszédes Valéria 96 Hol volt...

98 Hogy a bukott forradalom után a szép tervekből semmi sem lehetett, abban meghatározó szerepe volt annak is, hogy pap létére szerepet vállalt az 1848-as eseményekben. Az életrajzi adataiból tudjuk, hogy ennek súlyos következményei lettek a számára. A történelemben nem szokás feltenni ilyen kérdéseket: Mi lett volna, ha? Mi sem tesszük fel, azt viszont pontosan tudjuk, mi lett a következménye annak, hogy a gyümölcsnemesítő társaság nem fejtette ki áldásos tevékenységét. Egy 1862-ben készült kimutatás szerint a láncot felölelő tanyagazdaságokon nemes gyümölcsfajták nagyobb mennyiségben teremnek anélkül, hogy a tulajdonosok igen keveset kivéve a gyümölcsök nevét és faját megnevezni tudják. A kilencvenes években sem jobb a helyzet. Erről a Bácskai Ellenőr márciusi számában ez olvasható: Szabadkán a kertészkedés a fatenyésztés kezdetleges, a tanyákon is hasonló a helyzet, mert a lakosság nem ért a fatenyésztéshez és búzát cserél a szlavóniai silány almáért, körtéért, szilváért. Itt száz ember közül egy ha tud nemesíteni IRODALOM Borovszky Samu: Bács-Bodrog vármegye II. Budapest, é. n. Györffy István, Viski Károly: A magyarság néprajza. Tárgyi néprajz. II. Budapest, é. n. Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. Szabadka, Magyar László: Adatok Szabadka mezőgazdaságához. In uő: Tovatűnő évszázadok. Iratvallató. IV. Szabadka, Mérei Gyula szerk.: Magyarország története tíz kötetben. Magyarország története Budapest, Ortutay Gyula szerk.: Magyar néprajzi lexikon. II. Budapest, Pálinkás József: Szabadka népoktatása ( ). Szabadka, Sándor István: Magyar néprajztudomány bibliográfiája Tanulmányok és adatok a Kárpát-medence etnográfiájához. Budapest, Szép Ferencz gyümölcsészeti kézikönyvének néprajzi vonatkozásai 97 Néprajz

99

100 A SZABADKAI ZSIDÓ TEMETŐ SÍRFELIRATAI A szájhagyomány szerint a régi zsidó temető a Sétaerdő mögött volt, arra, ahol napjainkban a Spartacus Teniszklub pályái vannak. Idősebb szabadkaiak még emlékeztek arra, hogy a közeli házak udvarán héber feliratos sírkövek hányódtak. Iványi István városmonográfiájában viszont erre nem találunk utalást. A XIX. század végén készült monográfiából annyi tudható, hogy az a Halasi kapunál volt, és amikor 1828-ban rendezték a szabadkai temetőket, azt meghagyták eredeti helyén. A temetőben található feliratok ezt nem támasztják alá, mert az első síremlékek a XIX. század közepéről maradtak ránk, valószínűleg ebben az időben létesült a mai temető. 63 Feltevésünket támasztja alá a Szombatban, a szabadkai zsidó hitközség havi lapjában 1925-ben megjelent közlemény, miszerint a temetőt Geiger Adolf elnöksége idején alapították, a XIX. század ötvenes éveiben. Alapítása idején a temető a városon kívül volt, az egykori Nagyrét nyugati oldalán. A zsidó vallás tiltja a rátemetkezést, ezért a sírköveken található feliratokból és azok stílusából könnyen követhető a temető bővítése. Legrégebbi része a terület északkeleti részében van. Megvan még a temetőárok, e mögött volt a gyermektemető. Az 1866-es kiegyezés után a temető déli és nyugati irányban bővült. Mai formáját és méretét a két világháború közötti időszakban érte el. A temető kétségkívül legértékesebb részei az egyes sírokon található feliratok, epitáfiumok. Maguk a sírkövek többé-kevésbé típussíremlékek, magukon viselik a XIX. század stílusirányzatait. Mindössze öt sírboltról mondhatjuk el, hogy a megrendelők a szokásostól eltérő síremléket kívántak állítani hozzátartozójuk tiszteletére. A Halbroch, a Hartmann és a Kunecz család mauzóleumot építtetett. A helyi hitközség ugyancsak mauzóleumot építtetett tudós rabbijának, amely nagyságában, monumentalitásában is kiemelkedik a többi sír közül. Egyetlen szobrot, egy törött szárnyú madarat a Kalmár család sírjára állítottak. A sírfeliratok viszont minden esetben egyediek. Nyomon követhetjük belőlük a szabadkai zsidó hitközség liberalizálódását, részleges asszimilációját, a holokauszt borzalmas tragédiáját a múlt század 63 Örökségvédelem. Műemlékvédelmi szövegtár A temetőről készült összefoglalót Vass Géza írta. A szabadkai zsidó temetőt 2001-ben nyilvánította műemlékké a Szerb Parlament ben a szabadkai Keresztény Ifjúság megkezdte a temető sírfeliratainak a digitalizálását ben a temető síremlékeinek a helyreállítása is elkezdődött. A szabadkai zsidó temető sírfeliratai 99 Néprajz

101 negyvenes éveitől napjainkig. A néprajzos számára természetesen nem érdektelenek a rokonsági viszonyok sem. Mivel a zsidó közösség anyakönyveinek nagy része megsemmisült, a házassági kapcsolatokat, a rokonsági viszonyokat a sírfeliratok alapján rekonstruálhatjuk. Szabadkán a Halasi úti temető az egyetlen, amely a városban található öt temetőn kívül érintetlen maradt, ugyanis a szabadkai zsidóság még akkor sem semmisítette meg a sírját egy-egy halottnak, ha annak a családja meghalt. Nem volt szokás az egymásra temetés se. Legfeljebb a férj és a feleség került egymás mellé, ritkábban a gyermekeik is itt kaptak végső nyughelyet. A síremléket a hozzátartozók a halott halálának az évfordulójára állíttatták; ekkor készült el a sírok felirata is. Az alábbiakban a sírfeliratok nyelvével, a sírversekkel, a sírokon található egyéb szimbólumokkal foglalkozunk. A feliratok nyelve A feliratokat héberül, németül, magyarul és szerbül vésették fel a sírkövekre. Hogy melyik nyelvet választották, az változott az elmúlt másfél évszázad folyamán. A múlt század negyvenes éveiben az ortodox és a neológ sírköveken többnyire héber nyelvű a felirat. Sajnos ezek megfejtésére nem vállalkozhatunk nyelvi akadályok miatt. A feliratok hosszúságából, a szöveg megkomponálásából arra következtetünk, hogy a bevezető rész ezeknél az Itt nyugszik, Itt rejtezik, rövidítés lehet. Ugyancsak feltételezzük, hogy a szöveg többi része olyan zsoltárrészlet, melynek a kezdőbetűiből az elhunyt neve olvasható ki. Hogy melyik a legrégebbi sírkő a szabadkai zsidó temetőben, azt sajnos még nem tudjuk megállapítani, de azt igen, hogy az első kétnyelvű sírkövet már 1846-ben felállították. Héber és német nyelvű a szöveg, az elhunyt legszükségesebb adatait tartalmazza a német szöveg ből már héber és magyar feliratozású sírt is találtunk. A negyvenes és az ötvenes évek legelején, ha kétnyelvűek a szövegek, a nem héber szöveg többnyire csak az elhunyt nevét jelöli, esetleg azt az évszámot, amikor meghalt az illető, a zsidó, Beszédes Valéria 100 Hol volt...

102 illetve a Gergely-naptár szerinti keltezést is. Az ötvenes évek második felében, a Bach-korszakban a héber mellett kizárólag a német nyelvet használták. A sír elején, a keleti oldalon olvasható a héber szöveg, a sír hátlapján pedig a német nyelvű epitáfium. A hatvanas évektől megjelennek ismét a magyar sírversek a héber szöveg mellett. A századfordulóig egyre hosszabbodnak a magyar sírfeliratok. A magyar sírversek divatja éppen a századfordulóra tehető. Azonban ebben a korszakban is találunk néhány héber és német nyelvűt. Az ortodoxok a továbbiakban is kizárólag héberül fogalmazták meg az elhunytakról a legfontosabb tudnivalókat; ezt a szokásukat egészen a második világháborúig megtartották. A temetőben nincsen külön ortodox temető. Az első világháború és az impériumváltozás után jelennek meg a szerb nyelvű szövegek. A két világháború közötti időszakban azonban a héber nyelv mellett a magyar nyelv volt az általános. A II. világháború után a sírfeliratok továbbra is magyar nyelvűek, egyre gyakoribb azonban a szerb nyelv használata. Napjainkban kizárólag szerbül írják fel az elhunyt legfontosabb személyes adatait. A sírfeliratok szerkezete A kétnyelvű feliratok esetében héberül írják fel az Itt nyugszik rövidítést. Ezt követik az elhunyt személy adatai. Ha nő volt, akkor állandó jelzőként a legjobb anya, leggondosabb feleség szókapcsolatot használják. A magyar névadási szokást alkalmazzák: pl. özv. Sattler Józsefné. Az asszonynévadásnak ez a szokása a két világháború között is népszerű volt. A szerb nyelvű feliratok esetében egyszerűen szó szerint átültették a magyar asszonynévképzőt. Minden esetben feltüntették a nő leánykori nevét, születésének és halálának a dátumát is. A férfiak esetében a jelző a leggondosabb apa, a leghűségesebb férj. Az életkora előtt pedig a munkás életének jelzős szószerkezetet alkalmazták. Mindkét nem esetében feltüntették, ha házas volt, hogy hány évet töltött boldog házasságban. A felirat A szabadkai zsidó temető sírfeliratai 101 Néprajz

103 zárószakaszában felsorolják, kik azok, akik a sírkövet állíttatták. Ugyancsak a zárórészben olvashatjuk a következő szöveget: Béke lebegjen drága hamvai felett! A szöveg szó szerinti fordítása a német nyelvű feliratnak, ide pedig a héberből került. A katolikus temetőkben közkedvelt feliratot (Béke poraira!) nem alkalmazták, viszont a másik záróformulát (Nyugodjék békében!) fölváltva használták az előbbivel. A két világháború közötti időszakban lerövidülnek a feliratok. A bevezető rész továbbra is héber, a továbbiakban csak az elhunyt nevét, születésének és halálának az idejét tüntetik fel a síron. Az elhunyt foglalkozását csak akkor vésették föl a kőre, ha értelmiségi volt, bankár, gyáros. A holokauszt áldozatairól nemcsak a közös emlékművön emlékeznek meg, hanem a családi sírboltokon is feltüntetik, kik azok, akik Auschwitzban és a többi koncentrációs táborban vesztek el, kik tűntek el az orosz fronton munkaszolgálatosként. Minden esetben megörökítették, ki mikor született. Az áldozatok között ott olvashatjuk az egyéves gyermekek neve mellett a csaknem száz évet élt nénike nevét is. Héber és magyar nyelvű sírfelirat Beszédes Valéria 102 Hol volt...

104 Örök mementóként szolgál ez az utókornak. A szabadkai zsidó közösség nemcsak a holokauszt áldozatairól emlékezik meg így, hanem mindazokról az innen elszármazottakról is, akik valahol külföldön hunytak el. Ezt is feltüntetik a sírköveken. Az elhunyt nevét idősebbek, fiatalabbak esetében is gyakran becézett formában örökítették meg: Böske, Laci, Sári stb. A sírversek A héber sírfeliratok minden esetben sírverset is tartalmaznak. A két-, illetve háromnyelvű feliratoknál különböző korszakokat különíthetünk el. Az ötvenes években a német nyelvű sírversek részben zsoltárfordítások, részben pedig az elhunyt halálának körülményeit mondják el. A századfordulón, amikor magyar nyelvűek a sírversek, a polgári erkölcs értékeit: a házassági hűséget, a családról való gondoskodást, a munkában eltöltött éveket emelik ki a szövegek. Íme, néhány példa: Sorba temetés A szabadkai zsidó temető sírfeliratai 103 Néprajz

105 Hova a hűség útja visz Mellé temették ím anyánkat is Hogy egy magasztos édes gondolat Váljék teljessé a föld alatt Kik együtt rótták künn a lét nagy útját Az örök álmot is együtt aludják De hajh ránk nézve kettő sírhalom Menthetetlenül keserű fájdalom Kiket takar legszentebb nekünk Holtunkig megsiratja két szemünk Bánat öröm közt ím meghalva az emberi pályát Bánkódó férjnek hitvese porladoz itt Bár maga árva de gyászt az anya érte visel Késői rokonok álljatok meg e drága sírhant előtt Szívemre mely itt alant porland Mert ő volt a leghűbb feleség a legszeretőbb rokon Béke hamvaira Egy drága szent tetem porland alant Hitvest és ősz apát takar e hant Kit nem győz megsiratni két szemünk Pedig hisz ő nem is halt meg nekünk Nem halt meg él szívünkben mindörökre Él mint az erkölcs s jóság drága gyöngye Mint becsület tündöklő oszlopa Mint munka szorgalmas apostola S ki csüggedőn megállsz e sír előtt Meríthetsz innen életet erőt Sírverseket leginkább a gyerekek, illetve a fiatalon elhunytak síremlékébe véstek. Ezek természetesen azt a fájdalmat fejezik ki, melyet a szülők éreznek gyermekük elvesztése miatt. Beszédes Valéria 104 Hol volt...

106 Alighogy éltél máris itt hagytál de emléked neked örökké élni fog Leszállott az úr földi kertjébe Hogy angyalt vigyen fel mennyei reményébe És téged szemelt ki drága gyermekünket Azóta fájdalom lőn a mi osztályunk része Természetesen a sírverseknek vallási jellege is van. Mindössze egy sírkövön találtunk idézetet a tórából: Napjaink elmúlnak Terveink elszakadnak Szívem ábrándjai szétfoszlanak. (Jób 13,17) Olyan feliratot is találtunk, melyben az Isten kegyelmét kérik az elhunyt számára azért, hogy enyhítse az itt maradottak fájdalmát. Egy másik sírversben pedig arra utalnak, hogy az elhunyt az angyalok között imáival közbenjár azokért, akik itt maradtak ezen a világon. A sírfeliratok az élőkkel kommunikálnak. A szabadkai zsidó temetőben sohasem az elhunyt nevében üzennek az élőknek, hanem mindig azoknak az üzenetét olvashatjuk, akik a sírkövet emeltették. A szimbólumok A sírfeliratok szerves részét képezik azok a szimbólumok, melyeket az egyes síremlékekre véstek. A zsidó hitközség számára azok a szimbólumok a legjelentősebbek, melyek azt jelzik, hogy az elhunytak melyik törzshöz tartoztak. A szabadkai temetőben négy ilyen szimbólumot találunk: két kéz, kancsó, korona és oroszlán. A szabadkai zsidók e jelképek alapján többnyire a kohanita törzshöz tartoztak, mert az ortodox sírokon többnyire a két kezet találjuk. A leviták sírjain a kancsó látható. Mindössze A szabadkai zsidó temető sírfeliratai 105 Néprajz

107 egy síremléken találtuk meg az oroszlánt. Sajnos a sírkő annyira tönkrement, hogy a család nevét nem tudtuk kiolvasni. Két emlékműre, melyet a múlt század hatvanas éveiben állítottak, a korona törzsjelet vésették. A többi szimbólumot, melyekkel a sírfeliratokat díszítették, megtaláljuk valamennyi szabadkai keresztény temetőben. Ha fiatalon halt meg valaki, a század elejéig a sírkő tetején egy kettétört rózsaszálat találunk. A sírfelirat köré ritkán babérkoszorút is vésettek. A sírvers alá pedig egy tölgyfa-, illetve babérágat tettek keresztbe. A legkedvesebb szimbólum a szomorúfűzfa. Már 1846-ban alkalmazták, tehát tizenhat évvel korábban, mint ahogy a Kárpát-medencében ezt eddig a szakirodalom számon tartotta. A szomorúfűz Nyugatról került erre a vidékre, valamikor a múlt század hatvanas éveiben kezdik meghonosítani a keresztény temetőkben. Meggyőződésünk, hogy a szabadkai zsidók már régi otthonunkban ismerték ezeket a sírjeleket, tehát amikor megtelepültek városunkban, a korábbi, Nyugatról hozott hagyományukhoz ragaszkodtak. Németországban, Csehországban már a XVIII. században használták a szomorúfüzet a gyász kifejezéseként. A két világháború között kezdik alkalmazni a Dávid-csillagot. Néhány síremlékre felvésték a menórát. Egy-két múlt századi síremléken törött égő gyertyával jelképezték az élet mulandóságát. Az ötvenes években állított kőtáblán a szomorúfűz mellett ott áll a koporsó is. A szimbólumok és a sírfeliratok elrendezése A sírkő lapjának felső harmadába vésték minden esetben a zsidó törzsre utaló jelképet. A kohaniták úgy is alkalmazhatták ezt, hogy a két kéz közrefogja az Itt nyugszik, Itt rejtezik héber feliratot. Olyan kőtáblát is találtunk, ahol a kőlap felső fele három egyforma részre van felosztva, mintha kőtábla lenne. A két szélső táblán található egy-egy kéz. A törzsi jel alatt leginkább a szomorúfűz, esetleg cédrus van. Az újabb sírokon ezen a helyen áll a Dávid-csillag. E szimbólumok után héber felirat olvasható, majd a magyar szöveg, amely az elhunyt legfontosabb Beszédes Valéria 106 Hol volt...

108 adatait tartalmazza. Ezt követi a sírvers, majd azok neve, akik a síremléket állíttatták. Ritkán a szöveges részt rozmaring-, illetve babérfaággal zárták le. Ha a házaspárt egymás mellé helyezték örök nyugalomra, akkor baloldalt a feleség, jobboldalt pedig az elhunyt férj adatait tüntették fel. A szöveg zárórésze, Béke lebegjen hamvaik felett, és hogy ki állíttatta a sírt, a sírlap egész szélességét kitölti. Ha a sír lapját vertikálisan nem osztották fel két részre, akkor leginkább a felső részen olvashatók a férfiak adatai; ez alatt van a feleségre vonatkozó rész. A sírfeliratok nyelve A sírfeliratokat aszerint, hogy milyen nyelven vannak megfogalmazva, három csoportba oszthatjuk: A. Egynyelvű feliratok: a) héber a temető alapításától az ötvenes évekig. B. Kétnyelvű feliratok: a) héber német a múlt század negyvenes éveitől a XX. század harmincas éveiig, b) héber magyar 1846-tól napjainkig, c) héber szerb a harmincas évektől napjainkig. C. Háromnyelvű feliratok: a) héber magyar német a múlt század ötvenes éveitől a II. világháború kezdetéig, b) héber magyar szerb a húszas évektől napjainkig. A német nyelvű feliratoknál a kezdetekben a gót írásmódot alkalmazták, a szerb feliratok latin betűsek. A keltezést a magyar sírfeliratoknál a Gergely-naptár szerint jelölik, ritkán előfordul, A szabadkai zsidó temető sírfeliratai 107 Néprajz

109 hogy a magyar feliratok alatt is a zsidó időszámítás szerinti keltezést olvashatjuk. A héber szövegeknél a zsidó hagyományt követték. Néhány esetben a héber keltezés mellett ott találjuk a hivatalosan használatos keltezést is Beszédes Valéria 108 Hol volt...

110 SZENT KUTAK A MOSZTONGA MENTÉN Hét nép kegyhelyei a Nyugat-Bácskában A szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet alaptevékenysége közé tartozik a műemlékek feltérképezése. Terepjárásunk során figyeltünk fel arra, hogy Bácska, az egykori Bács-Bodrog vármegye délnyugati csücskében, a Telecskai-dombok nyugati, a Duna keleti partja mentén több búcsújáró, illetve kegyhely található, többnyire a Mosztonga menti erdőkben. A területen hét nép tagjai: magyarok, szerbek, horvátok, ruszinok, szlovákok, németek és cigányok élnek. E tarka népesség a török hódoltság alatt, a XVI. és a későbbi századokban települt le ezen a talajon. A mai településhálózat a XIX. század végére stabilizálódik. A falvakat s azok határát többnyire a XVIII. században a királyi kamara jelöli ki. A múlt század végén még két új település keletkezik: Szilágyi és Telecska (Bácsgyulafalva). A migráció ezen a vidéken állandó. Századunkban is jelentős demográfiai változások történtek. A kitelepített sváb lakosság helyére likai, boszniai, dalmáciai szerb telepesek, kolonisták költöztek. A kegyhelyek a XVIII. századtól századunk első évtizedéig létesülnek. Többnyire fogadalmi kápolnák, amelyek mellé minden esetben kutat is építettek. Az elmúlt negyven esztendő alatt egy megsemmisült, több elveszítette korábbi jelentőségét. Kettő azonban, a doroszlói szent kút és a szabadkai Bunarić a szerémségi Tekija mellett közkedvelt, tízezrek által látogatott búcsújáróhely maradt. Dolgozatunkban nemcsak azokat a nyugat-bácskai kegyhelyeket vesszük számba, amelyeket az egyház is elismer, hanem azokat is, ahova a vallásos nép meghatározott ünnepeken, esetleg más napokon is, ha nagy bajban van, eljár. Tanulmányunk második részében pedig három szent kút, két falusi és egy szállási vodica legendáját és a hozzá kapcsolódó szertartást ismertetjük. Azért választottuk e három szent helyet, mert úgy hisszük, hogy e példák jól tükrözik a nyugat-bácskai szent kutak különböző típusait. Nem szólunk részletesen a doroszlói szent kútról, mert jó néhány tanulmány foglalkozik vele. 64 Mirjana Đekić átfogó 64 Bárth 1990, ; Bánszky 1973, ; Borovszky 1909, 305.; Berecz 1981, 21. Szent kutak a Mosztonga mentén 109 Néprajz

111 monográfiát írt a vajdasági ortodox szent kutakról 2001-ben. A kegyhelyeket aszerint csoportosítjuk, hogy azok melyik vallási felekezethez tartoznak. Nem soroljuk fel külön a falusi és tanyasi szent kutakat, de az utóbbiakat minden esetben jelöljük, mert fontos szerepük volt a viharfelhők elhárításában. 65 Katolikus kegyhelyek Čičovi 65 Đekić Mirjana az ortodox szent kutakat kizárólag történetiségükben vizsgálta, a műemlékvédő szakember szempontjából. Megállapításai nem módosítják lényegesen a Mosztonga partján álló kegyhelyekről kialakított nézetemet. Mila Bosić kutatásaiból viszont az derül ki, hogy a vajdasági szerbek a nyári jeles napok vigíliáját a határban található szent helyeken, az éjszakát pedig a szent kút közelében töltötték. Saját gyűjtésem, hogy a Zombor környéki tanyákon a gazdák 200 kg búzát adtak a harangozónak, ha az a vihar ellen harangozott. 66 Jung 1993, Zombor környéki szerb tanyaközpont, mégis a gradinai és a lugovói bunyevác szállásiak kegyhelye. Búcsúja augusztus 5-én, Havas Boldogasszony (Snežna gospa) napján van. A hagyomány szerint egy Jovo nevű gazda nagy hóviharba került, s megfogadta, ha sikerül hazatérnie, Havas Boldogasszony tiszteletére kápolnát emeltet a már meglévő szent kút közelében, a Mosztonga partján. A környékbeli szerb gazdák Jocina kapelának hívják. A kápolna 1860-ban épült klasszicista stílusban. A szent kutat megsemmisítették, amikor bővítették a Duna Tisza Dunacsatornát. 66 Csonoplya A Csonoplya és Nemesmilitics közötti határban, a Telecskaidombok tövében 1904-ben épült egy kápolna és a szent kút. A mocsaras területen, a szőlőhegy tövében jelent meg a Nagyaszszony. A szent kút vizének gyógyító hatása volt. Évente háromszor tartanak itt szentmisét: július 2-án, pünkösd másnapján és augusztus 15-én, Mária mennybevételének ünnepén. A kápolnát Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték fel. A csonoplyaiak gondozzák. A környékbeli magyarok, svábok, bunyevácok kegyhelye. A mögötte levő szent kút napjainkban is működik. A szentmiséket napjainkig megtartják. Amíg a svábok itt éltek, Nagyasszony napján híresek voltak a búcsúk, mert az őrszállási, kerényi nagygazdák is ide jártak. A rendszerváltás óta a Beszédes Valéria 110 Hol volt...

112 csonoplyai ortodox hívek is eljárnak a szent kúthoz. Kendőt, apró ikonokat ajándékoznak a Szűzanyának. 67 Gradina Szent Antal napján, június 13-án a helyi iskolában felállított haranglábnál tartják a búcsút, a dužijancát, a bunyevácok aratóünnepét. A környékbeli szerb tanyasiak is részt vesznek az ünnepeken; ők vodicának nevezik ezt a megemlékezést. 68 Doroszló A középkor óta ismert kegyhely. Bajkút az óbudai apácák birtoka volt 1492-ben ben ismét feléledt Zablóczki János csodálatos gyógyulása után ben épült az első kápolna; a mai díszes templomát 1874-ben emelték óta a szabadkai egyházmegye által szentesített kegyhely. Korábban pünkösd hetében jártak ide a zarándokok. A hatvanas évektől a Kisaszszony-napi, szeptember 8-i búcsú az országosan ismert. A szent kutat húsvéthétfőn nyitják meg és szeptember 16-án, Mária neve napján zárják be. Korábban újhold vasárnapján itt tartották a kismisét. Elsősorban a magyarok és a sokácok közkedvelt búcsújáróhelye, de Bácska és Bánát egyéb katolikus lakói is szívesen megfordulnak itt. A németek kitelepítésükig látogatták. A szomszéd falu, Sztapár pravoszláv vallású asszonyai is eljöttek ide tiszteletből. 69 Krpež A fogadalmi kápolnát 1845-ben építette négy óriás jegenye tövében Ivan Ambrozović, a zombori katolikus elemi iskola igazgatója, mert nagy betegségéből így remélt gyógyulást. Három gyermekével festette ki az épületet ben lerombolták. A hozzá kapcsolódó szokásokról nincsenek adataink Beljanski 1979b, ben a csonoplyai szent kutat helyreállították. A kútnál szokták hagyni a közeli kolonista szerb falvak asszonyai kendőiket, apró nyomtatott ikonjaikat. 68 Beljanski 1979a, Saját gyűjtés. 70 Beljanski 1979b, 100. Szent kutak a Mosztonga mentén 111 Néprajz

113 Monostorszeg A Kígyós-ér és a Duna torkolatánál áll a szent kút és a három szentképet tartó kápolna. Az egyház nem ismerte el. Az első kápolnát 1918-ban az egyik helybéli gazda felesége építette azért, mert férje épen és egészségesen megtért a háborúból. A helybéli sokácok, cigányok, a bezdáni és zombori magyarok kedvelt kegyhelye. Szent Györgytől Szent Mihályig látogatják. Nenadić A fogadalmi kápolnát a helyi katolikus bunyevácok építették 1929-ben. Mária neve napjára ajánlották, hogy a határt megóvják a jégveréstől. 71 Vajszk a 71 Saját gyűjtés. A kápolnát a Mosztonga mentén a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére szentelték fel. A szeptember 15-i búcsúra a környékbeli sokácok és a bácskai cigányok járnak. A doroszlói szent kút Beszédes Valéria 112 Hol volt...

114 Zombor A kegyhelyet 1916-ban a Beretić család építtette egy háromszáz éves somfa tövében, a Mosztonga holtága mellett. A Lourdes-i Mária tiszteletére szentelték fel. A búcsú október 13-án volt, ám azt az ötvenes években betiltották. Az utca nevét (Gospin sokak) is megváltoztatták. A zombori, bezdáni magyarok, a környékbeli bunyevácok és sokácok zarándokoltak ide. 72 Szerb ortodox kegyhelyek Bilić A Nemesmilitics felé vezető ún. Magyar út mellett, egy legelő közepén 1900-ban épített fogadalmi kápolna és szent kút (vodica). Kosta Georgijević zombori búzakereskedő építtette. A slava július 31-én, Ognjena Marija napján van. A környékbeli szerb tanyasiak kegyhelye. Obzir, Rančevo, Miletić, Goga, Nenadić tartozik a vonzáskörébe. A kápolna gondozója, tutora Triva Beljanski volt, aki nemcsak rendezte a kápolnát, hanem harangozott is a vihar ellen Beljanski 1973, Beljanski 1979a, 13. A šaponjai ortodox vodica Szent kutak a Mosztonga mentén 113 Néprajz

115 Bukovac A Mosztonga mentén építették fel Sveti Ilija (Szent Illés) tiszteletére 1928-ban a helybéli szállásiak a kápolnát. Története azonban visszanyúlik a múlt század közepére. Az első szent kút Nedeljko Kovačević szőlőjében volt. A hegyoldalban kapált, s feltört a szent forrás. Egy ismeretlen ember meglátogatta egy alkalommal, aki arra hívta fel a figyelmét, hogy a kútnak gyógyító hatása van. A gazda tiltakozott, de az idegen ennek ellenére többször is megjelent a szent kútnál. Később egy leány feszületet állíttatott a kút mellé, a zarándokok pedig egyre gyakrabban megjelentek a birtokon. Emiatt a gazdának sok kára keletkezett a szőlőben. Ezért mérgében a Mosztongába dobta a feszületet. Nem sokkal ezután a szőlőjében megbetegedett. Miután testvérei visszavitték a tanyájára, álmában megjelent a Szűzanya, s megfogadtatta vele, hogy helyreállítja a kutat, és új keresztet tetet a régi helyére. Mivel ezt megtette, meggyógyult tól jönnek ide a hívők. Korábban Szent Márk előestéjén, később Illés próféta napján, mert új védőszentet választottak. 74 Őrszállás A falu határában, Nemesmilitics közelében, a Mosztonga mentén egy harangláb és szent kút áll. A helybéli pravoszláv hívők jártak ide. Közelebbit a történetéről nem tudunk. Rančevo 74 Beljanski 1979a, Uo. 67. Zombor legtávolabbi pusztája. A tanya nyugati felén található a Dojićka vodica. Az ásott kúthoz és a vén fűzfához újhold vasárnapján jártak az asszonyok egyénileg és csoportosan. Korábban a kút mellé kápolnát is szerettek volna építtetni, de ez elmaradt. A monostori katolikus vodicához hasonlóan ide se mentek ki az egyház képviselői. 75 Beszédes Valéria 114 Hol volt...

116 Šaponja A ravnaći mocsár partján 1858-ban építette fel Samuilo Živanović zombori kereskedő. A kis kápolnát és a szent kutat az Úr mennybemenetelének (Spasov dan) tiszteletére szentelték fel, s azt megelőző este jönnek össze a környező szállásokról a vecsernyére. Az ájtatosságot másnap táncmulatság követte. 76 Sztapár A doroszlói szent kút mellett a legrégebbi kegyhely ben települtek le a falu lakói a Mosztonga mentén, azon a helyen, ahol a mai szent kút áll. A kiskápolnát már itt találták az új telepesek. Rövid ideig tartózkodtak a Mosztonga mentén. Néhány év múlva kialakult a mai falu ben felépítették új templomukat, de korábbi telephelyüket továbbra is kegyhelyként tisztelték ben még egy templomot emeltek, a régi kis kápolnát pedig átépítették. A kápolna és a templom között helyezkedik el a szent kút. Vizének, amíg a Duna Tisza Dunacsatorna miatt ki nem száradt, gyógyító hatása volt. Pünkösd másnapján nyitják meg ünnepélyesen, a slava, a templomi búcsú pedig Nagyboldogasszony napján (Velika gospojna) van. Nem csak a helybéliek és a környező szállásiak kegyhelye. Korábban a nyugat-bácskai szerbség zarándokolt ide hasonlóan, mint a doroszlói búcsújáróhelyre a katolikusok. A fentiekből kitűnik, hogy Zombor vonzáskörében tizennégy szent hely található. Valószínű, hogy további kutatásaink során újabbakat is találunk. Egy részüket a katonai térképek alapján azonosítottuk, de segítségünkre voltak Milenko Beljanski zombori nyugalmazott újságíró riportkönyvei is. A terepjárás során az adatközlők is hasznos eligazítást nyújtottak. A tizennégy szent kúthoz kapcsolódó eredetmondák tanulsága, hogy a katolikus és az ortodox kegyhelyek minden esetben kapcsolódnak a Mária-kultuszhoz. A szerb vodicák védőszentjei ugyan változ- 76 Beljanski 1979a, 60. Szent kutak a Mosztonga mentén 115 Néprajz

117 nak, a búcsúk (crkvena slava) minden esetben a nyári időszakra esnek, áldozócsütörtöktől (Spasovo) Nagyboldogasszony napjáig (Velika gospojna). A hívők azonban imáikat, melyeket a szent kútnál mondtak el, minden esetben Máriának ajánlották fel. Mindkét vallás hívői nagy fontosságot tulajdonítottak az újhold vasárnapjának. Valamennyi szent kút esetében hittek abban, hogy az ekkor felajánlott ima hatásosabb. A bilići vodica A kegyhely századunk első esztendejében épült fogadalmi kápolna. Építtetője a helyi hagyomány szerint azért emeltette, hogy nagybeteg gyermeke meggyógyuljon. Arról nem tudunk, hogy a szent kút állt-e már korábban ban az obziri Racić család emeltette a feszületet. A hívek évente egy alkalommal jönnek össze, július 30-án, azaz augusztus 13-án. Előtte való este korábban vecsernyét is tartottak. Az utóbbi időben csak a kegyhely védőszentjének a napján jönnek ki Zomborból a papok. Hárman, esetleg négyen tartják az istentiszteletet. Az 1992-es esztendő különösen jeles ünnep volt, mert tíz év után először A monostorszegi apokrif kegyhely, a szent kút Beszédes Valéria 116 Hol volt...

118 ismét kereszteltek a bilići kápolnában. A keresztelőre csak a nagyszámú rokonság jött el, a tíz órakor kezdődő istentiszteletre azonban a környező szállások lakói is megérkeztek. Három részből áll a falusi, illetve tanyasi védszentünnep. A szent liturgia előtt a hívők egyénileg imádkoznak. Először a kápolnába mennek, itt gyertyát gyújtanak az elhunyt családtagok emlékére, majd a szent kút következik, ahol ismét egyénileg imádkoztak. Korábban, amíg a kút nem száradt ki, háromszor ittak a vodica vízéből, s az arcukat, szemüket is megmosták. A második rész a szent liturgia: megemlékeznek a kegyhely védszentjéről, Szenes Boldogasszonyról, aki Diocletianus császársága idején halt vértanúhalált, s az ortodox egyház szentjei közé tartozik. A nép azonban úgy tartja, hogy Illés próféta húga, s tőle kérdezi meg, mikor jön el az ő napja, a szent asszony azonban halo gatja a választ, mert Illés hatalmas károkat okozhat. Azoknak a helyeknek a fogadalmi ünnepe, ahol korábban a vihar s a jégeső nagy károkat okozott. Úgy tartja a szerb szólásmondás: Annak, aki megünnepli a Szenes Boldogasszony napját, nem kell féltenie a vetését. 77 A szentbeszéd után következett a körmenet. Háromszor körüljárták a kápolnát, miközben megálltak keleti, déli, északi és 77 Antonić Zupanac 1988, 127. A sztapári Nagyboldogasszonykápolna Szent kutak a Mosztonga mentén 117 Néprajz

119 nyugati oldalán, ahol a papok vezetésével imákat és erre az alkalomra kijelölt egyházi énekeket énekeltek. Ezt követte a slavára előkészített kalács (slavski kolač) és a főtt búza (koljivo) 78 beszentelése miseborral, szenteltvízzel és tömjénnel, majd ünnepélyesen föltörték a díszes kelt tésztát. Ezekről a szentelményekről a slava komájának (kum), aki rendszerint fiatal lány, kell gondoskodnia; emellett különböző ajándékokat is kell adnia a templomnak. A komaságra önként jelentkeznek. A kiválasztás fontos feltétele a jelölt vallásossága. A szent liturgiai idején csak a papok és a kántor énekli az egyházi énekeket, miközben a hívők magukba szállva imádkoznak. Az istentisztelet délután egy óráig tart. A slavára érkezők hazaindulnak, vendégül látják a vidékről érkezőket, még az idegeneket is. Az egyház képviselői minden esetben az az évi kum szüleinek a vendégei. Délután a tanyaközpontban megkezdődik a falusi védszentünnepek harmadik, elmaradhatatlan rituális része, a hajnalig tartó táncmulatság, a kolo. A bilići vodica slavája végeredményben megegyezik a katolikus falvak, tanyák templombúcsújával, a torkos búcsúval. A monostorszegi vodica 78 Bandić 1991, A kegyhely a Kígyós-patak és a Duna torkolatánál áll, körülbelül hat kilométerre a falu szélétől. Újabb keletű búcsújáróhely. Annak tekintjük mi is, jóllehet az egyház nem vett róla tudomást. Az adatközlők pontosan emlékeznek a szent kút keletkezésének körülményeire, személyesen találkoztak azokkal az emberekkel, akik a csodatevő forrás vizétől meggyógyultak, s olyanokkal is beszéltünk, akik maguk is tapasztalták a vodica jótékony hatását. Egyik adatközlőnknek, aki jelenleg is a kegyhely gondozója, egy alkalommal megjelent a kút vizében a Megváltó. A barokk korszakban is így alakulhatott ki egy-egy búcsújáróhely legendája. A monostori eredetmondák XX. századi keletűek. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy itt sohasem tartottak szent búcsút. Beszédes Valéria 118 Hol volt...

120 Monostor 15 kilométernyi távolságra van Zombortól. A Duna mellett fekszik, a nyolc közismert sokác település egyike. Noha a falut zömében sokácok lakják, élnek itt magyarok is. Korábban svábok is laktak itt; őket azonban 1945-ben kitelepítették, helyükre boszniai horvátok jöttek. Monostor is a nyugat-bácskai hagyományőrző települések közé tartozik. Rendkívül zárt a világa, a többi sokác faluval nemigen volt kapcsolata. Az asszonyok napjainkig megőrizték díszes népviseletüket. Hihetetlenül gazdag laikus vallásos népéletük. Több tucat Rózsafüzér-társulat van a településen. Házaknál napjainkban is megtartják a lourdes-i, a Szent József-i és nagyboldogasszonyi kilencedet. A halálos beteg megsegítésére gond nélkül összeverődnek, hogy elmondják az Arany rózsafüzért (Zlatna kruna). Idén a nagy szárazság miatt a Nepomuki Szent János-szobornál kilenc napon át imádkoztak esőért. Tavaly pedig, a horvátországi háború idején előkerítették az I. világháborús békeimádságot, s a falu legfontosabb feszületénél esténként összejöttek. A békéért könyörögtek, nem a templomban, mert emlékeztek még rá, hogy az előző nagy világégéskor nagyszüleikkel is a feszületnél végezték az ájtatosságot. A monostoriak megjárták a közismert búcsújáróhelyeket. Hajóval jártak Almásra, gyalogosan Doroszlóra. Voltak Máriagyűdön, elzarándokoltak Rómába is a szent évben, Lourdes-ból hoztak szenteltvizet, s több alkalommal jártak a hercegovinai, međugorjei kegyhelyen. Fontosnak tartják tehát a zarándokutakat. Ezektől inkább lelki megbékélést kaptak, a helybéli vodica pedig a hétköznapok gondjaira-bajaira adott megoldást. A szent kút az első világháború után létesült. A Mrvičin családnak, egyik adatközlőnk dédapjának fogadalmi kápolnája. Saját földjén építette fel, mert a falu hagyománya szerint tanyája közelében, a Kígyós torkolatánál fürdött egyszer Szűz Mária, s az ott legeltető pásztorok ezt látták. Hírét vitték a faluba, ahol azután összeszedték a beteg gyerekeket, egy éjszaka kint voltak, s másnapra meggyógyultak. Ez a legenda késztette tehát a Mrvičin családot kegyhely építésére. Szent kutak a Mosztonga mentén 119 Néprajz

121 Három stációtartó, egy feszület és a szent kút tartozik a vodicához. Korábban több fakereszt is volt, de idővel elkorhadtak, ezért eltüzelték őket. Több csodálatos gyógyulásról is tudnak. A leghíresebb egy bezdáni vak asszony esete, aki itt nyerte vissza látását: Az én anyám mesélte, volt egy ember, annak egy vak felesége, már régóta vak volt. Lány korában is. Itt mellettünk azelőtt vízimalmok álltak, oda hordták a búzát őrölni. Az asszony eljött az urával a malomhoz, de itt maradt a vodicánál. A férje elmaradt egész nap, éjszakáig sorakozott. Az asszony evett-ivott, imádkozott. Félt nagyon. Egyszer csak hajnalodott. A kakasok kukorékoltak. Jött a férj s kiabált:»asszony, asszony!«attól félt, hogy a farkasok széttépték az asszonyt. Az asszony felkiáltott:»itt vagyok, látlak!«visszanyerte a látását. A sánták is meggyógyultak. Olyan sok kötszert, csatot találtunk a feszületeken. (Monostori gyűjtés, A szöveg a sokác szöveg részben stilizált fordítása.) Napjainkban is könnyen gyűjthetők ennek az eredetmondának a változatai. Egyik adatközlőnk maga is tapasztalta a szent kút vizének jótékony hatását. Az ő előadásából tudjuk, Mária-lányok a doroszlói kegyhelyen Beszédes Valéria 120 Hol volt...

122 mit kellett tenni, hogy Mária meghallgassa könyörgésüket. Kislánya csecsemőkorában súlyos szembetegségben szenvedett, sem a cseppek, sem a kenőcsök nem segítettek rajta. A sógornője ajánlotta, hogy három alkalommal menjen ki újhold vasárnapján napfelkelte előtt a kúthoz, ott mosdassa meg a gyermekét, imádkozzon el legalább egy tizedet a rózsafüzérből. Igyekezzen, hogy a reggeli harangszóra visszaérjen a faluba. Az asszony megfogadta a tanácsot, s úgy látszott, hogy kigyógyult gyermeke. Néhány hét múlva azonban kiújult a baja. Ősz volt már, közelgett Szent Mihály napja, s e naptól kezdve elveszíti hatását a szent kút vize. Sógornője úgy gondolta, hogy a Szent Szűz talán kivételt tesz a csecsemővel, ha az édesanya a vodica bezárásáig minden nap elmegy gyermekével a kúthoz, s ott imáival fohászkodik. Marija néni így cselekedett, s a kislány kigyógyult a szembajából. Ha valaki a hétköznapok bajára keresett gyógyírt, akkor napfelkelte előtt kellett kimennie a kúthoz. Közösen a szent búcsúra pünkösdkor, Nagyboldogasszonykor, Kisasszonykor mennek. A templomi lobogót és feszületet nem viszik magukkal. Három út menti keresztnél megállnak, s köszöntik őket. A búcsúsokat a szent kút mindenkori gondozója fogadja. Először a kúthoz mennek, énekszóval köszöntik, majd következik a közös imádság. Azután megmossák az arcukat, szemüket, merítenek a szent kút vizéből, az üveget a kút körül található füvekkel bedugaszolják. Ezután végigjárják a három kápolnát s közösen énekelik a laikus népénekeket, imádkozzák a rózsafüzért. A kútba fémpénzt dobnak, a kápolnákba pedig Máriának szánt adományokat tesznek. Mielőtt visszaindulnak a faluba, közösen eléneklik a szent kút himnuszát, melynek az az asszony a szerzője, akinek csodálatos módon meggyógyult a kislánya. Mária születésnapjáról, gyermekkoráról szól a népénekké vált himnusz: Marijo, Marijo, mi ti danas slavimo, Slavimo tvoj rođendan, koji se od boga dan, Vesel te se narodi, Marija nam se rodi, Rodilo se divica, svega svita kraljica. Szent kutak a Mosztonga mentén 121 Néprajz

123 Ana ju je rodila, u kolivku metila. Anđeli ju ljuljali, lipu pismu pevali. Malo Gospo divice, lipo bila ružice, O Marijo, ljiljan lip, tebe slavi cio svit. Veseli se Joakim, veselmo se sada njim, Svi pivajmo zajedno, malu Gospu slavimo. Marijo, usluši nas, moli se ti za nas. Mala Gospa kraljice, Monoštorske vodice. A vers nyersfordítása: Ó Mária, Mária, mi tégedet dicsérünk (ünnepelünk). Születésed üljük ma, mit az Isten adott meg, Örüljetek, emberek, megszületett Mária, Megszületett a Szent Szűz, a világ királynéja. Anna volt a szülője, a bölcsőbe betette, Az angyalok ringatták, szép énekkel nyugtatták (énekeltek). Kisasszonyunk, Szűzanyánk, szép fehér rózsaszál. Ó Mária, szép liliom, az egész világ téged ünnepel. Örvendezik Joakim, örüljünk hát mi is most. Énekeljük, dicsérjük a Szüzet. Hallgasd meg könyörgésünk, Mária, te is könyörögj értünk. Kisasszonyunk, szent kutacskánk királynője. A szent kútnak mindig van gondozója; ez önként vállalt feladat. Nem jár érte jutalom, csak lelki megnyugvás. A gondozót a helybéliek gazdaricának nevezik, ő gondozza (liči), gyógyítja a kegyhelyet. A búcsú előtti napon kimegy, kitapasztja, bemeszeli a kápolnákat, kiviszi Mária szobrát, melyet egy lengyelországi szent búcsúról hozott, fölvirágozza a stációkat. Másnap ő fogadja a zarándokokat, s ő megy el utoljára, miután összeszedte a pénzadományokat, amelyeket a helyi plébániának fizet be. A Beszédes Valéria 122 Hol volt...

124 gyógyítást mindig imádsággal kezdi, s egy alkalommal, miután már tíz esztendeje gondját viselte a kegyhelynek, egy pénteki napon elimádkozott két tizedet a rózsafüzérből; ekkor a víz tükrében megjelent számára egy gyönyörű kert közepén a Megváltó. A közelben a földön éppen szántott egy gazda, odakiáltott neki, hogy jelenése van, de mire az odaért, Krisztus eltűnt. A jelenést ajándéknak tekinti, amely arra ösztönzi, hogy továbbra is rendben tartsa a kegyhelyet, s találjon valakit, aki halála után helyette végzi majd ezt a nemes feladatot. A szent kút vize a legtöbb monostori házban kéznél van; sokan a gyógyszert is azzal veszik be. A házat is ezzel szokás megszentelni. A helyi plébánosok sohasem tiltakoztak a búcsújárás ellen, maguk is meghirdetik a szószékről az indulás időpontját, de egyik se ment ki, hogy azt beszentelje. A falusiak kis kápolnát szerettek volna itt építeni, de a föld, ahol a kegyhely áll, magántulajdonban van. A tulajdonosa nem egyezett bele, hogy ott bármit is építsenek. E törekvését még a hatóságok is segítették, mert nem adták ki az engedélyt a kápolna építésére. A tulajdonost megbüntette Mária, hasonlóan, mint az egykori bukovaci gazdát, mert alig tud járni, gyerekeivel sincs a legjobb viszonyban. Valószínű, hogy most már ő is megengedné a templom építését, csak manapság erre már nemigen van igény. Több történetet is tudnak a helybeliek arról, hogy Szűz Mária megbünteti a hitetleneket, de megbocsát a megtért bűnösöknek. A sztapári vodica Felsorolásunkban említettük, hogy a doroszlói szent kút mellett ez a vidék legrégebbi kegyhelye. Története hasonlóságot mutat a hajósiak szent búcsújával. Nem itt jelent meg a sztapáriaknak a Szűzanya (Bogorodica), hanem néhány kilométerrel távolabb, egy fánál a Mosztonga mentén. Mégsem ez lett a szent búcsú helye, hanem az a régi kis kápolna, ahova 1752-ben kénytelenek voltak letelepedni, mert a császárnő Apatin mellől, Vranješevóból és Szent kutak a Mosztonga mentén 123 Néprajz

125 Bokčenovićiból elküldte a szerb határőröket, akik a Dunánál kalózkodtak. Trifun Popović pravoszláv pópa vezetésével telepedtek le a Mosztonga partján. Akkor már ott volt egy vesszőből épített kápolna, itt tartották meg az első istentiszteleteket, ide helyezték el ikonjaikat, melyeket még napjainkban is e kis kápolnában őriznek. Az idősebb sztapáriak azt is tudni vélik, hogy a templom közelében egy alagút van, ahova korábban mesés kincseket rejtettek el. Ebben a korai időszakban a Mosztonga menti erdők mellett szőlők voltak. A múlt század végén filoxéra pusztította ki őket. A vodica pünkösd másnapjától Nagyboldogasszony napjáig van nyitva. Ebben az időszakban jártak ide ki imádkozni az ájtatosabb asszonyok. Két fontos ünnepe van a szent kútnak: az egyik a pünkösdi határjárás, búza- és szőlőszentelés, a másik a Nagyboldogasszony-napi slava. A szent kútnak mindig volt gondozója (tutora), aki nemcsak rendet tartott a kegyhely körül, hanem harangozott is, ha viharfelhők közeledtek. A pünkösdi nagy ünnepre a takarításban vallásosabb asszonyok is segítettek a falu papjaival együtt. A takarítást itt is közös imádsággal kezdik, majd mindent rendbe tesznek a másnapi határjárásra. Ellenőrzik a templom közelében álló búzatáblát. Megbeszélik az egyetlen szőlősgazdával, hogy merre legyen a liturgia. A hívők közösen vagy egyenként érkeznek. Előbb a templomban imádkoznak, gyertyát gyújtanak, majd átmennek a kiskápolnába, végül pedig a szent kúthoz zarándokolnak. A szertartás pontosan meghatározott időben kezdődik a templom mellett felállított szentélynél, majd határjárással folytatódik. Előbb a búzatáblát szentelik meg. Míg tart az ünnepi liturgia, az asszonyok zöld búzából koszorúkat fonnak, melyeket az ég négy sarkára akasztanak; a lobogóra búzakoszorú kerül. A résztvevőket megszórják búzaszemekkel. A lányok versengnek, ki lesz az első a koszorúfonásban, mert a győztes abban az esztendőben férjhez megy. A búzatábla-szentelés után a szőlő megszentelése következik. A litija, a templomi lobogók kivitelével lényegében be is fejeződik a szertartás. Ezután visszatérnek a szent kúthoz, Beszédes Valéria 124 Hol volt...

126 ahol néhány óráig kötetlenül beszélgetnek, majd hazatérnek otthonaikba. A pünkösdhétfői határjáráson csak sztapáriak vesznek részt; a közeli tanyák: Lugovo, Čičovi, Žarkovac lakói Zomborba, az anyaegyházuk szertartására mennek el pünkösd napján. A tulajdonképpeni búcsú, a slava, Nagyboldogasszony napján, augusztus 28-án van. Ez a szertartás részben megegyezik a korábban elemzett bilići vodica szertartásával, de jelentős eltérések is vannak. A sztapári vodica a nyugat-bácskai szerbség legkedveltebb búcsújáróhelye volt a két világháború között. Gyalogosan érkeztek a zarándokok (jude), és hozták magukkal a lobogóikat. Nagyboldogasszony előestéjén érkeztek meg a vecsernyére, egész éjszaka a szent kútnál maradtak, s énekelték közösen laikus népénekeiket. A zarándok asszonyokat bogomoljkénak nevezik. A hívők megérkezésükkor előbb a régi kiskápolnába mentek, innen a később felállított templomba, végül pedig a szent kútnál mondták el imáikat, dalaikat. A szent kút vizéből háromszor ittak néhány kortyot, majd háromszor megmosták az arcukat. A másnapi slava liturgiája megegyezik a bilići vodicáéval. A zarándokok a körmenet és a savski kolač feltörése és közös elfogyasztása után útra keltek, a helybéliek pedig hazamentek, hogy este visszatérjenek, s a templom körül felállított sátrakban hajnalig táncoljanak. Ez már a templomi búcsúk jellegzetessége. Ezen kizárólag a helybéli és a környező tanyák fiataljai vettek részt. A harmincas évek után a vodica körüli kóló lassan feledésbe merült. A sztapári adatközlők nem tudnak arról, hogy a vodica hatására valaki is csodálatos módon meggyógyult volna, de arról beszámoltak, hogy női hajcsatokat, hajtincseket találtak a kútnak a káváján, a tetejét tartó oszlopokon és a csigán is. Valamilyen varázserőt csak tulajdonítottak a szent víznek az idesereglő zarándokok. Ha nagy bajban voltak, akkor maguk is kimentek, a kegyhelyre, hogy engesztelő imával és ajándékkal a Nagyasszony segítségét kérjék (darivali Gospu). Az ajándékot mindig a kiskápolnába tették: a pénzt a védőszent ikonja mellé a házi szőttesű törülközővel pedig körülkerítették azt az ikont, amelyik házuk Szent kutak a Mosztonga mentén 125 Néprajz

127 védőszentjét ábrázolta. Ha valamelyik család kihalt, akkor a védőszentjét ábrázoló ikont is idehozták kegyeletből. Ezek az üvegre festett ikonok is a kis kápolnában vannak összegyűjtve. Összefoglaló 79 Nedeljković 1990, Bandić 1991, 52., ; Nedeljković 1991, 89. Mai kutatásaink alapján nem tudunk pontos választ adni arra a kérdésre, miért van a Mosztonga és a Telecskai-dombok tövében ennyi helyi jellegű kegyhely. A szerb, illetve horvát szakirodalomban a vodica, a bunarić fogalomnak nem találtuk meg szent kútként való értelmezését. A vízkereszt napját, Jézus jelenését, január 6-át, illetve 19-ét nevezi a nép vodicának, bogojavljenjének, 79 de magát a szenteltvizet is így hívja. A Mosztonga menti és a Telecskai-dombok közelében felállított szent kutak erdőkben, öreg fák tövében állnak, s ezeknek a fáknak volt, van kultikus jelentőségük. A szerb falvaknak rendszerint volt egy szent fájuk, melyet kereszttel (zapisszal) jelöltek meg. Egy-egy településnek több ilyen szent fája is lehetett, de a fő zapis minden esetben a falu központjában állt, a többi szent fa pedig a falu határának különböző részében, hogy megvédje a települést a vihartól, a jégesőtől. A szent fa tövébe többnyire feszületet is állítottak. Ha nem volt a településnek temploma, akkor ezen a helyen tartották meg a falusi védszentünnepet. 80 Körmenetben végigjárták a szent fákat, fölújították bennük a keresztet, tömjénnel megfüstölték, bazsalikommal, a szerbek szent virágjával pedig megszentelték. Ezeken a szertartásokon az asszonyok sohasem vettek részt, habár minden család elküldte képviselőjét. Közülük választották ki a következő esztendő védszentünnepének komáját. A mi vidékünkön a szertartás lényegesen módosult. Az első szent kutak helyén minden bizonnyal szent fák álltak, melléjük került a feszület, később a kút is a közeli katolikus hívők hatására, majd felépítették a fogadalmi kápolnákat is. A Szűzanya tisztelete csak hellyel-közzel kapcsolódik ezekhez az ortodox szent helyekhez. Ezért tudnak az ortodox falvak lakói viszonylag kevés Beszédes Valéria 126 Hol volt...

128 eredetmondát csodálatos jelenésekről, gyógyulásokról, hiszen a védszentünnepeknek az a célja, hogy megvédje a termést. Az itteni horvát lakosság részt vehetett a szerb települések torkos búcsúján, felfigyelhetett a fákhoz kapcsolódó liturgiára, s ennek mintájára alkotta meg saját, a szent forrásokhoz kapcsolódó kegyhelyeit. Ezeket aztán felruházta a katolikus népi vallásosság Mária-kultuszával. E szent helyek eredetmondái minden alkalommal csodálatos gyógyulásokról is szólnak. Feltételezésünket a szabadkai és a törökkanizsai szent kút megléte bizonyítja. Mind a két kegyhelyet a katolikus és a pravoszláv hívek is látogatják. Ugyanazon a napon, augusztus 28-án, az ortodox Nagyasszony ünnepén. A szabadkai szent kút a sándori szerb tanyák közelében létesült. Kezdetben csupán a fa tövében egy feszület jelölte a szent helyet, majd fölépítették a pravoszláv fogadalmi kápolnát is. A bunyevác hívők a szent kutat és egy kisebb szobortartót készítettek a Szűzanya tiszteletére. Ezen a szent kúton a zarándokok már száz évvel ezelőtt is közös vecsernyén vettek részt. A doroszlói kegyhely mellett ez Bácska katolikus és pravoszláv hívőinek legismertebb búcsújáróhelye. A pravoszlávok a szent fát, a katolikusok pedig a szent forrást, Mária megjelenését ünneplik Szent kutak a Mosztonga mentén 127 Néprajz

129 IRODALOM Antonić, Dragomir, Zpanac, Miodrag: Srpski narodni kalendar. Beograd, Bánszky Mária: Predanje vezano za vodicu u Doroslovu. Rad XX. kongresa udruženja folklorista Jugoslavije u Novom Sadu. Novi Sad, Barna Gábor: Búcsújáró kegyhelyek Magyarországon. Budapest, Bárth János: A kultusz alkalmai. In Magyar néprajz VII. Budapest, 1990, Bandin, Dušan: Narodna religija Srba u 100 pojmova. Beograd, Beljanski, Milenko: Ponovo o somborskim salašima. Sombor, Beljanski, Milenko: Treći zapisi o Somborcima i predelima. Sombor, Beljanski, Milenko: Pangora, Gospin sokak, Čutaka, Šikara, Štirlić, Mali Beč i Četalački put. Sombor, Berecz Sándor: Kegyhelyeink története. Temerin, Borovszky Samu szerk.: Bács-Bodrog vármegye egyetemes monográfiája I II. Budapest, Bosić, Mila: Godišnji običaji Srba u Vojvodini. Novi Sad, Đekić, Mirjana: Vodice u Vojvodini. Novi Sad, Jung Károly: Az emlékezet útjain. Újvidék, Nedeljković, Mile: Godišnji običaji u Srba. Beograd, 1988.

130 MŰEMLÉKVÉDELEM

131

132 AZ ÖRÖKSÉGVÉDELEM ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS KÉRDÉSEI A VAJDASÁGBAN Azokat a tapasztalatokat szeretném összefoglalni, melyekre az elmúlt hosszú évek folyamán tettem szert a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársaként, és amelyek a területfejlesztési programokkal és az örökségvédelemmel kapcsolatosak. Ismertetni szeretném azokat a jogi normákat, melyek az örökségvédelemmel foglalkozó szakember számára iránymutatóak. Néhány konkrét példán bemutatom, hogy a gyakorlatban mit tehetünk az épített örökségünk megvédésért, ám sokszor szomorúan kell megállapítani, hogy a szép elképzelések többnyire az örökségvédelmi hivatalok terv- és irattáraiban porosodnak. Jogszabályok Az örökségvédelem felügyeletét a Szerb Művelődési Minisztérium látja el azzal, hogy a kinevezési jogköre a Tartományi Végrehajtó Tanácsnak van. A kultúráról szóló általános rendelkezéseket 2009-ben fogadta el a Szerb Parlament, legalább három éve készül már a kulturális hagyaték védelméről szóló törvény, de meglátásom szerint végső változatára még várni kell néhány évet. A napjainkban hatályos törvény 1991-ben lépett életbe, még milosevići rezsim idején. A húsz évvel ezelőtt elfogadott szabályzásnak végső soron centralizációs törekvései voltak, a lényege az, hogy egy központi intézményben, a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézetben szülessenek meg a védett kulturális hagyatékra vonatkozó javaslatok, amelyek a Szerb Parlament elé kerülnek. Itt vezetik a műemlékek központi regiszterét, vele párhuzamosan a regionális intézetek is vezetik a területükre vonatkozó kulturális javak katalógusát. A szerb jogszabály tehát ingatlan kulturális javakkal számol, ezeket különböző szempontok szerint csoportosítja: régészeti lelőhelyek, településszerkezetek, műemlékek és jelentős események helyszíne. Az utóbbi csoportba tartoznak a temetők, valamint a kiemelkedő egyéniségek szülőháza, lakhelye. A műemlékvédelmi intézetek feladata, hogy vezessék a köztéri szobrok és emlékmű- Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 131 Műemlékvédelem

133 vek katalógusát, a legértékesebb alkotásoknak előkészítsék a védetté nyilvánítását. A helyi értékek védelmével nem foglalkozik a jogszabály, a helyi önkormányzatoknak nincsen jogosítványa az épített örökség valorizációjára. Nem hozhatnak rendeleteket azok őrzéséről, a kulturális hagyaték topográfiájának, valorizációjának, helyreállításának feltételeinek meghatározása a regionális műemlékvédelmi intézetek feladata. Az épületeket Szerbiában nem lehet parciálisan védeni. Az objektumot, az utcaképet a telekkel együtt védik, a védettség tényét teherként bejegyzik a földhivatalban, annak megszűnését ugyanolyan procedúra előzi meg, mint a védetté nyilvánítást. A jogszabályban pontosan rögzítik a tulajdonos jogait, és kötelezettségeit, sajnos semmilyen támogatást nem kaphat, ezzel szemben egy sor olyan teherrel számolhat, mely ugyancsak megnehezíti az életét, ezért többnyire nem akarják, hogy a műemlék jellegű házuk, egyéb ingatlanjuk felkerüljön a műemlékek listájára, különösen vonatkozik ez a népi kulturális hagyatékra. Az Kishomoki napsugaras ház Beszédes Valéria 132 Hol volt...

134 indítványozó, mielőtt benyújtja a javaslatát, köteles egyeztetni a tulajdonossal, az ő akarata viszont nem írhatja felül a szakember véleményét. Azt tapasztalatból tudjuk, hogy a szép falusi ház nem marad meg, még a leghatásosabb rábeszélés után sem, ha azt az érdekeltek nem akarják. A védett ingatlant azokban a falvakban, ahol a házak fele üresen áll, nem lehet értékesíteni. Tekintettel arra, hogy a vajdasági falvak elnéptelenednek, a szép napsugaras oromzatú házak, barokkos kiblik, ha védettek, menthetetlenül összeomlanak, ha meghal lakójuk. Azt is megfigyeltük, hogy azokra az épületekre, melyeket ugyan kiszemeltünk, de nem indítjuk meg a védetté nyilvánítás eljárást, gazdáik jobban vigyáznak, ha megbeszéljük, miért tartjuk értékesnek. Évente egyszer-kétszer megnézzük, ha szépen bemeszelik, megdicsérjük, kellő tapintattal tanácsot adunk, hogy mi hogyan tataroznánk az épületet, és megígérjük, hogy nem hozzuk meg a végzést a védetté nyilvánításról. Ilyen esetben arra is van lehetőségünk, hogy felmérjük az épületet. Ezekről az objektumokról, külön Bácsfeketehegyi parasztpolgári ház Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 133 Műemlékvédelem

135 regisztert is vezetünk, mert a szerb joggyakorlat ismeri az ideiglenes védelem fogalmát. A lényege ennek a paragrafusnak az, ha a műemlékvédő vagy más jogi személy jegyzékbe veszi a kulturális hagyatékot, akkor három év alatt kell elkészítenie annak a végzését a védetté nyilvánításhoz szükséges dokumentációval együtt, meg kell határoznia, milyen feltételek mellett kell védeni a kulturális hagyatékot és annak környékét. A készülő jogszabályban az intézeteknek a védetté nyilvánítás előtt el kell készítenie megvalósíthatósági programot. Ha három évig nem készül el a tervezet, akkor az épület lekerül a kulturális örökség listájáról, arra többé nem kerülhet vissza, evvel végeredményben a tulajdonos jogbiztonságát kívánják szolgálni. A jogszabály szigorú és betarthatatlan, mert az intézményeknek nincs meg az anyagi alapjuk a betartására, még a minimális összeget sem kapják meg, melyből a kutatómunka költségei fedezhetők. A területrendezési tervek elkészítése segítheti a műemlékvédelmi intézet munkáját. Megoldható a terepbejárás költsége, másrészt a területrendezési, városrendezési, rendezési tervek húsz évre határozzák meg a fejlesztéseket, a kulturális hagyaték védelmét. Evvel a jogi furfanggal elvileg húsz évig megtarthatók az objektumok. A területfejlesztési tervek Az ezredfordulóra a korábbi területrendezési tervek határideje lejárt. Előbb az országos terv készült el, melyben meghatározták a fő irányvonalakat, ennek alapján készültek el a községek, illetve városok részletes területfejlesztési tervei. Evvel párhuzamosan készülnek a főtervek is. Ezek kidolgozása végre lehetőséget adott az új dokumentáció elkészítésére, így pontos ismeretünk van arról, hogy a terepen mi maradt meg a korábban listára vett kulturális hagyatékból, új objektumokat fedezhettünk fel, új szempontokat vezettünk be a hagyaték feltárására, Ennek a munkának az eredményeként elkészülhetett egy újabb regisztere a kulturális hagyatéknak. A szabadkai intézet éppen a rendezési tervek miatt Beszédes Valéria 134 Hol volt...

136 végre alaposan bejárhatta a terepet a Vajdaság északi régiójában, ugyanezt tették az újvidéki, a becskereki és a pancsovai intézet munkatársai saját területükön, így végre többé-kevésbé megbízható adataink vannak az egész Vajdaságról. Azt viszont sajnálom, hogy a tervek elkészítése előtt nem egyeztettük szempontjainkat, hogy azonos elvek alapján válogassuk ki, mi képezi Vajdaságban az épített örökséget. A szabadkai műemlékvédelmi intézet területrendezési terveit és a települések főterveinek műemlékvédelmi tanulmányát én készítettem elő egy technikussal és egy fotóssal. Településenként változott a mérnök személye. Az épületek kiválasztása végeredményben az én feladatom volt, az összegyűjtött anyagot viszont egyeztettük a kollégákkal, az intézet szakkollégiumával, s annak alapján döntöttük el, hogy mit szeretnénk védeni, melyek azok az épületek, melyekről csak részletes dokumentációt készítünk az estleges bontás előtt. A szerb törvényben sajnos nincsen olyan szakasz, amely arra kötelezné a tulajdonost, hogy a műemlék jellegű épületeket bontás előtt fel kell mérni. A szabadkai műemlékvédelmi intézet a tanulmányában javasolja a települések önkormányzatainak, hogy legalább a legalapvetőbb dokumentációt készítsék el a védendő épületekről. Javaslatunk többnyire süket fülekre talál, ezért a Szerb Művelődési Minisztériumnál, a Tartományi Művelődési Titkárságnál szoktunk pályázni, hogy a felméréseket elvégezhessük. Az épületek, településszerkezetek kiválasztásának szempontjai: a településszerkezet, az utcaképek, a lakóépületek, a gazdasági épületek egy-egy település építészetének az értékét képezik, meghatározzák a térség identitását; régi idők építészeinek emlékét őrzik: a) régi technikát: vert fal, vályogfal, boronafal, (gömölye) pólyás födém (vikli), nád, zsindely, hódfarkú cserép, Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 135 Műemlékvédelem

137 b) szerkezeti elemet: ágasfa, szalufás, kakasülős, székes, c) füstelvezetés, fűtés: szabadkémény, kemence, d) az épület tömege, tetőformája, homlokzati megoldások, nyílásrendje, nyílásosztás, díszek, tagozatok; a vallási élet emlékei: e) templomok, f) vallási kisemlékek, kálváriák, út menti keresztek, szobrok, g) temetők, kápolnák, sírok, síremlékek, epitáfiumok; a közösség múltjához tartozó emlékművek, emléktáblák: h) kiemelkedő személyiségek szülőháza vagy későbbi lakóhelye, ipari műemlékek: i) szélmalmok, gőzmalmok, gőzdarálók, hidak, szárazmalmok, kutak, téglagyárak, vízimal- A hajdújárási Tumbász-tanya Beszédes Valéria 136 Hol volt...

138 mok, szivattyútelepek, vasútállomások, bakterházak; település közigazgatásának, oktatásának, művelődési életének színhelyei: j) községházak, k) iskolák, l) művelődési otthonok. Az épületek kiválasztásában fontos szempont annak kora. A Vajdasági településeken, különösen vonatkozik ez a falvainkra, a templom a legrégebbi épület. Legtöbbjét néhány évvel a betelepülés után emelték. Késő barokk, copf stílusú épületekkel kell számolnunk, melyeket az elmúlt évszázadokban többször átalakítottak, sok esetben bővítettek. A templomépítés második nagyobb hulláma a XIX. század végén, a XX. század elején következett be, a bácskai templomok terveit legtöbb esetben a kalocsai érsekség udvari tervezői készítették. A harmadik nagy korszak a két világháború közötti időszak. Budánovits Lajos püspöksége A mokrini községháza Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 137 Műemlékvédelem

139 idején több új templomot építettek, sok épületet ebben az időben restauráltak. A területrendezési tervek elkészítésekor mi valamennyi templomot, kápolnát fölvettük a műemlékek listájára abból a megfontolásból, hogy ezek falvaink legreprezentatívabb épületei, a település történelmi identitásának meghatározói. Nézetem szerint minden faluban, tanyasoron legalább egy-két objektumnak kell állnia, amelyik valamilyen értéket képvisel, ha más nem, akkor legalább egy út menti kereszt emlékezesse az ott lakókat őseik értékeire. Ebből a megfontolásból valamenynyi keresztet, szakrális kisemlékművet, kálváriát besoroltuk a védendő objektumok közé. Tettük ezt annak ellenére, hogy pontosan tudjuk, nincs különösebb művészi értékük, nem építészeti remekművek. Hasonló megfontolásból kerültek a listára a régi falusi és tanyasi iskolák, melyek közül néhánynak nemcsak eszmei értéke van, hanem jó építészeti alkotások, különösen vonatkozik ez a XX. század elején emelt népiskolákra, melyek a szecesszió jegyében épültek a zentai, a topolyai határban. A Temesközben a XIX. század második felében több klaszszicista jellegű községházát építettek, melyek közül kettőt a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet műemlékké nyilvánított, a szerbkeresztúrit és a basahídit. Ugyanebben az időben és stílusban épült a mokrini községháza is, többé-kevésbé megőrizte eredeti formáját, emiatt azt is lajstromba vettük. Korábban volt a vajdasági műemlékvédők között egy hallgatólagos megállapodás, hogy csak azokkal az ingatlanokkal számol, melyek a második világháború előtt épültek. A legújabb kori építészeti örökség valorizációját nem tartja feladatának. Ettől az elvtől eltekintettünk, mert a szocialista realista építészetnek egy típusára, a negyvenes évek végén épített szövetkezeti otthonokra is kiterjesztettük a védelmet. Ezek többfunkciós épületek voltak, melyekben a település ügyes-bajos dolgait intézték, emellett oktatási és kulturális célokat is szolgáltak. Minden épületben van színpad, falvainkban tanyáinkon itt volt az első vizes blokk. Beszédes Valéria 138 Hol volt...

140 Településszerkezet A felsorolt épületek egy része nem tartozik a népi építészeti örökségbe, de a rurális térség megkerülhetetlen eleme. Ezek határozták meg a település központját, tereit. Az utcahálózat későbbi rendezésekor is fontos szerepük volt. A területfejlesztési, illetve a főtervek kidolgozásakor minden esetben a település szerkezete a kiindulópontunk. A vajdasági települések legtöbbje a XVIII. századi telepítés után jött létre, középkori gyökere csak Martonosnak van, a XVII. század elején kicserélődött a lakosság. A magyarok az első és második zentai csata előtt elmenekültek. Helyükre, üres házaikba, templomukba szerb határőrök érkeztek. A szerb templom előtt húzódó utca feltételezésem szerint a középkori falu maradványa. A XVIII. századi telepesek új otthonaikat halmazosan építették fel a középkori Szent Márton-templom környékén. A szabadkai műemlékvédelmi intézet területén csak két településnek van részben halmazos alaprajza, Martonosnak és Pacsérnak. Ezt a szerkezeti elemet, a telekelrendezést, az utcahálózatot még akkor is védjük, ha ott nincs műemlék jellegű épület. Feltételül szabjuk az eredeti telekelrendezés megőrzését az utcahálózat megtartását, meghatározzuk a beépítettség fokát. A XVIII. század telepítések egy része két beltelkes település volt. A kerteket már a XIX. század második felében beépítették, többnyire csak a helynevekből, valamint a település szerkezetéből következtethetünk az egykori szérűskertek meglétére, ennek a kettős telekelrendezésnek a maradványai napjainkban Topolyán még láthatók. A település belső magvát széles utca választja a kertektől. A korábbi belső telek napjainkban is lényegesen kisebb, mint az egykori szérűk helyén kialakított porták. A XIX. század első feléig Csantavéren, Kishegyesen és Zentán is a településen kívül volt a rakodótér. A kataszteri térképeken a korábbi szerkezet Kishegyes esetében jól elkülöníthető. Csantavéren és Zentán a levéltári adatok utalnak a korábbi két beltelekre. Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 139 Műemlékvédelem

141 Bácska és Bánát falvai, mezővárosai többnyire a bécsi udvar által tervezett falvak, városok pontosan kimért háztömbökkel, mi ezt errefelé blokkoknak nevezzük. A házak az utca frontjára épülnek, alkalomszerűen fűrészfogas beépítéssel is találkozunk, melyek leginkább a terepviszonyok következményeként jöttek létre. Tipikusan sorosak az udvarok. A mezővárosokat is ez jellemzi, csak a szűk városközpontban változik meg az udvar formája. Az utcára merőlegesen áll a lakóház, annak folytatásában a gazdasági épületek, az istálló, a fészer, esetleg a pajta. A kamráig tart a tisztaudvar, ezt követi a gazdasági udvar, a szérű, majd a veteményes. Ha hombárban tartották a gabonát, azt a tisztaudvarban, a lakószobával párhuzamosan állították fel. Mifelénk többnyire szántalpas hombárokat használtak, egy részük vesszőfalú volt, de készítették paticsból is, a Duna közelében leginkább gerendavázasak a gabonások. Bánátban a tisztaudvarban az utca frontjára kerül a góré, azt errefelé katárkának nevezik, a kétszintes épület alján található a nyári konyha. A A kevi tanyasi iskola Beszédes Valéria 140 Hol volt...

142 paprikatermelőknél Martonoson, Horgoson viszont korábban a paprikaszárítókat építették az utcai frontra, amolyan státusszimbólumnak számítottak. Kerek ólat csak a tanyákon találtunk, nemcsak a bunyevác, hanem kimondottan magyar települések közelében, többek között Völgyparton és Adahatárban. Lábakon álló galambdúcok csak a Temesközben állnak, különálló régimódi méhes Tavankúton, egy bunyevác nagygazda tanyáján áll még. A gazdasági épületek végérvényesen elveszítik eredeti funkciójukat, a korábbi hombárokat, lóistállókat többnyire raktárként hasznosítják, legtöbb faluban csak egy-két igavonó ló található. A legújabb mezőgazdasági törekvések hatására a tehenek száma is visszaszorult, csak azoknál van marha, akik ezek tenyésztésére rendezkedtek be. Ritkán tartanak már egy-két tehenet, emiatt a ház végében meghúzódó istállók is elveszítik eredeti funkciójukat. Pedig az istálló rangos épületnek számított erre, sok helyen később hozzáépített épületrész igényesebben volt kialakítva, mint a ház. A pacséri Hétfájdalmú Szűzanya-kápolna Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 141 Műemlékvédelem

143 Lakóházak Még az ezredfordulón is akad néhány ház, melyet a XIX. század közepén építettek. A tömegéből, valamint a nyílászárók elhelyezkedéséből következtetünk az épület korára. Egy-két datált házat is találtunk ebből a korai korszakból Pacséron, a Szerb utcában, és a Topolyai Tájház is az 1849-es forradalom előtt épült. Azok a műemlék jellegű épületek jöhetnek számításba, amelyek a XIX. század utolsó évtizedében, illetve az első világháború előtt épültek. A barokkos oromzat divatjának két nagy korszaka volt errefelé, a mezővárosokban, a német falvakban a XIX. század elején kedvelték. A korai épületeknek más volt a tömege, mint a XX. század elején építettekének. Az épület oromzata és homlokzata egy az egyben aránylott egymáshoz. A huszadik század elején építetteteknél a lakótér lényegesen magasabb volt már, mint a padlás, ekkor jelentek meg ismét a barokkos formák, kiblik, melyek meghatározták falvaink arculatát. A fűrészelt deszka megjelenése eredményezte a napsugaras oromzatú házak kialakítását. Elsősorban a szegedi kirajzású falvakban kedvelték, meg a Tisza-vidéken, Közép-Bácskában. A legdélibb pontja Temerinben, a legnyugatibb Pacséron, illetve Bácsgyulafalván volt, az utóbbi másodlagos szegedi kirajzású falu, 1884-ben a Nagykikinda melletti Szajánból érkeztek lakói. Szerémségben, Zimony környékén is ismerték ezt a barokkos díszítési formát, ezek régebbiek, a XIX. század elején készültek hasított deszkából. Az ácsmunka remekei ezek, több száz áll még napjainkban is az említett térségben. A díszesen megmunkált vízvetők, a faoszlopos tornác a könyökfákkal, a napsugárdíszes kiskapukkal a vajdasági népi építészet legértékesebb legeredetibb rétegei. A tervek elkészítésekor valamennyit lefényképeztük, néhányat, ha megtaláljuk az új funkcióját, védetté nyilvánítunk. Egyfajta kultusza is kialakult az épületeknek. Horgoson, Óbecsén több épületet korszerűsítettek, az oromzatot restaurálták. Sajnos a legszebb, leglátványosabb házakat már lebontották, mire felismerték azok értékét. Beszédes Valéria 142 Hol volt...

144 A tervek elkészítésekor minden faluban találtunk olyan épületet, ahol még működött a szabadkémény. A szabadkai bunyevác tanyákon még a harmincas években is ezt a kéménytípust használták, praktikus oka volt ennek, a huzat miatt nem volt légy a lakásban, a kémény alatt őrizték a füstölni valót. A szabadkémények mellett több kemencét is összeírtunk. A gazdasági válság idején abból elég sok volt, Szerbiában a kemencével lehetett legolcsóbban, legkifizetődőbben fűteni, emiatt még a múlt század utolsó harmadában is építettek sifon illetve boglya formájú kemencét. Természetesen a tüzelőberendezésekről is elkészítettük a dokumentációt. Nem kerülheti el a figyelmünket, azokat az épületeket, melyek az utca frontjával párhuzamosan épültek fel, a nép fordított háznak nevezi. Falvainkban ezek a XIX XX. század fordulóján lettek divatosak, abban az időben, amikor a középparasztság gazdaságilag megerősödött. Városi hatásra épültek, tervek alapján. Képzett mesterek munkái ezek. A homlokzat kialakításában neoklasszicista, neobarokk, neoreneszánsz és a szecesszió stílusjegyeit használták fel. A falvakban szorosan kötődnek a népi építészethez, az alaposabb elemzéskor sok esetben felfedezhető, hogy a korábbi végházat bővítették is, az utca frontjához hozzáépítették a száraz kapubejáratot, az mellé egy másik utcai szobát, a telken viszont az utcára merőleges részen megmaradt a soros elrendezés. Pacséron, Szeghegyen olyan objektumot is felmértünk, ahol megmaradt a korábbi szabadkémény. Ilyen típusú alaprajzot városainkban, Szabadkán, Zentán, Nagykikindán eddig nem találtunk. Ipari műemlékek A szerb örökségvédelmi hivatal ezekre az új évezredben figyelt fel. A belgrádi ipartörténeti múzeumban külön munkacsoport végzi ezek dokumentálását. A pancsovai műemlékvédelmi intézet ban nagyszabású kiállítást készített és egy monográfiát is kiadott a város egykori gyártelepéről. A szabadkai műemlékvédelmi intézet Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 143 Műemlékvédelem

145 területén is jelentős ipari létesítmények állnak: téglagyárak, malmok, szivattyúk, vasútállomás, az azt kiszolgáló létesítmények, néhány másfajta gyártelep. Mi az egykori mezőgazdasági birtokok magtárait, istállóit, üvegházait is az ipari létesítmények közé soroltuk. Összeírásukat mi is az ezredfordulón kezdtük meg. A szivattyúkra éppen a területrendezési terv elkészítése idején bukkantunk Csókán, illetve Törökkanizsán. A XIX. század utolsó évtizedében létesítették ezeket a szikesen felgyülemlő talajvíz elvezetésére, valamint a Tisza mente ármentesítésére. A hatvanas évekig működtek. Szerencsére a gőzgépeket nem szerelték le Törökkanizsán, a padéi határban állónak megőrizték a teljes berendezését. Védetté nyilvánításuk folyamatban van. Sajnos a vajdasági malmokat a második világháború után leszerelték, a gépeket Boszniába, illetve Szlovéniába szállították. A korábbi őrlőberendezést még a falusi malmokban sem hagyták meg. A régi malmok sorsát a hatvanas évek technológiai átalakulása is meghatározta. Új, korszerű malmokat létesítettek, Út menti kereszt a zentai határban Beszédes Valéria 144 Hol volt...

146 az épületek egy része fölöslegessé vált, az ezredfordulóig raktárként működtették őket. A privatizáció hatására több épület visszanyerte régi funkcióját, leginkább Olaszországból hozzák a kiselejtezett felszerelést. Egy újra funkcióba helyezett malomban ráakadtunk az egykori gőzgép maradványára. Kishegyesen, a Vörösbaranyi-tanyán viszont áll még a korábbi gőzdaráló, igaz, már nem lehet működtetni. Az ipari műemlékek közé soroltuk a vasút létesítményeit. Néhány épületet korábban már műemlékké nyilvánítottunk (Nagykikinda, Szabadka, Palics, somsicsi tanyák, Naumićevo és a kamarási szecessziós építmények). A vasúti szárnyvonalak megszüntetése miatt ezek is pusztulásra vannak ítélve. Hasonlóan, mint a korábbi mezőgazdasági birtokok, a XX. század elején épített gazdasági objektumok. Állítólag azok nem felelnek meg a napjaink követelményeinek, a privatizáció után az új tulajdonosok inkább veszni hagyják monumentális magtárakat, istállókat, kocsiszíneket. Olcsóbb újat építeni, mint a régit megjavítani. A bajmoki téglagyár Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 145 Műemlékvédelem

147 A tájházak A kilencvenes évektől egyre népszerűbbek a tájházak a vajdasági magyarok körében. Alapításukat már szinte alig tudjuk követni. A nemzeti identitásunk kifejezése ez. Intézetünk és az összes többi regionális intézet szakmailag támogatná ezeket a kezdeményezéseket, sajnos a mi segítségünket errefelé nem veszik igénybe. Évente konferenciát is szerveznek, ott a helyi műemlékvédő szakembernek nincs helye. Javaslatainkat területrendezési tervekben minden településre vonatkozóan megtettük, mellékeltük az épületek fotóját, erre és a tanácsunkra nem voltak kíváncsiak, pedig szakmailag sok kifogásolnivaló van az épületek kiválasztásában. Az nem elég jó tanács az alapítóknak, hogy úgy kell a berendezni a tájházat, mintha most ment volna el a háziasszony. Jó lenne tudni azt is, hogy hányban ment, el 1900-ban, 30-ban vagy éppen az ötvenes évek végén, vallásos volt, idős, középkorú, vagy épp most ment férjhez. A tervek készítésekor Horgoson, Csikérián, Bajsán, Mokrinban, Ludason találtunk olyan idős háztartásokat, ahol csak éppen ki kellett volna meszelni, és kész lett volna a tájház. Ezekről is van dokumentációnk, és olvasható a rendezési tervben. Hogy nem akarnak velünk együttműködni, abban természetes mi is ludasak vagyunk. Attól tartanak, hogy munkánkat borsosan megfizettetjük, s ennek sajnos van is némi igazságtartalma. Végkövetkeztetések A felsoroltakból kitűnik, hogy hihetetlenül gazdag és sokszínű az a kulturális hagyaték, melyről gondoskodnunk kell, bizonyos értelemben talán sok is. Fenntartásukra a mi gazdasági körülményeink között nem sok esély van. Mit tehetünk? Természetesen minden értéket felsorolunk a tanulmányokban. Kijelöljük azokat a létesítményeket, melyekről úgy gondoljuk, valamilyen új funkcióval megőrizhetők. Rátesszük őket a hároméves várólistára, hogy kiderüljön, meg tudjuk-e őrizni. Beszédes Valéria 146 Hol volt...

148 Az utcaképeknél, településszerkezeteknél viszont szigorú feltételeket szabunk. Meghatározzuk, milyen legyen az utcavezetés, a telekosztásnak, illetve az új telkek kialakításának feltételeit. Szabályozzuk az új épületek magasságát, azoknak ugyanis be kell illeszkedniük a jellegzetes településképbe, javasoljuk a hagyományos kerítések, nyílászárók megtartását. Meghatározzuk a műemlék jellegű épületek korszerűsítésének a feltételeit. Ezeket kisebb-nagyobb sikerrel elfogadtatjuk a közösséggel. A szerb örökségvédelmi törvény, mint már korábban kiemeltük, nem számol az ingatlanok olyan védelmével, mely csak a dokumentáció elkészítésére szorítkozik. Meglátásom szerint, ha régészeti lelőhelyeken lehet leletmentő ásatásokat végezni, miért ne tehetnénk ezt meg a népi építészet emlékeivel. Miért nincs a közgyűjteményeinkben legalább egy napsugár díszítésű oromzat, kiskapu, szép ablak, ajtó, feliratos mezei tégla? Miért ne lehetne a tájház udvarán megmutatni a felsoroltakat? Javaslatunkat a bajsaiak elfogadták, reméljük, a jó példa ragadós lesz. Sajnos a csaknem két és fél évtized óta tartó gazdasági válság, valamint az elhibázott privatizáció megpecsételte falvaink sorsát. A szociális háló is rosszul működik minálunk. Nincs az a területfejlesztő, műemlékvédő, aki megváltoztathatná ezt a folyamatot. Meglátásom szerint csak lelassíthatjuk. Néprajzkutatóként annyit tehetek, hogy munkatársaimmal dokumentálom Észak-Vajdaság építészeti örökségét, kiállításokat szervezek, várom a szebb napokat Az örökségvédelem és területfejlesztés kérdései a Vajdaságban 147 Műemlékvédelem

149

150 MŰEMLÉKVÉDELEM, MUZEOLÓGIA ÉS FOLKLORIZMUS Tájházak a Vajdaságban A műemlékvédelem Szerbiában Írásomban nem csak Harkai Imre műemlékvédő tevékenységéről szeretnék szólni. Az ő munkássága kapcsán azokat a problémákat kívánom összefoglalni, amelyek évtizedek óta jellemzik a hazai népiörökség-védelmet. Szerbiában szervezett műemlékvédelemmel 1947 óta foglalkoznak, ebben az évben alapították a köztársasági műemlékvédelmi intézetet ig a neve is jelezte, hogy a műemlékek tudományos feldolgozását is feladatának tartja. Ettől kezdve egyszerűsítették a nevét Köztársasági Műemlékvédelmi Intézetre. A névváltoztatás természetesen nem jelentette azt, hogy a továbbiakban nem kívántak foglalkozni az épített örökség tudományos feltárásával. A törvényes alapok megteremtése után négy évvel részben racionális, részben pedig politikai okokból előbb Újvidéken, később pedig Prištinában is létrehozták a tartományi örökségvédelmi hivatalokat. A hatvanas évektől újabb kisebb regionális intézményekre bízták a kulturális hagyaték feltérképezését. Ebben az időben alakult meg Vajdaságban a mitrovicai intézet. A szervezett műemlékvédelem első korszakában több népi műemléket is lajstromba vettek, többek között a nagykikindai szárazmalmot 81 és a csúrogi szélmalmot. 82 Több falusi házat is, ahol kiemelkedő tudós, festőművész, néphős született. Példaként a fizikus Pupin és a moholi születésű Novak Radonić 83 szülőházát emeljük ki. A népi műemlékek számbavétele a hatvanas években kezdődött meg a tartomány területén, ettől az időtől kezdve kell az intézményekben néprajzost is foglalkoztatni. Ennek hatására több épület került a védettek listájára. Ekkor kezdeményezik az első tájházak létrehozását: ennek eredménye lett a szlovák illetve ruszin tájház Bácspetrőcön, 84 illetve Keresztúron. 85 Ebben az időben merült fel a szerémségi, kupinovói Szabadtéri Néprajzi Múzeum alapításának az ötlete, s kezdték el a központi Jugoszláviai Szabadtéri Múzeum tervezését. Az előmunkálatokon kívül 81 A kiemelt jelentőségű műemléket 1951-ben vették jegyzékbe. 82 A szélmalom 1962-ben került a műemlékek listájára. 83 Az épületet ban nyilvánították műemlékké, 2005-ben összedőlt. 84 Az épületet 1964-ben nyilvánították műemlékké, 1992-ben részben restaurálták. 85 Az épület 1965-ben került a műemlékek jegyzékére, 1995-ben részben helyreállították a félig kidőlt épületet. Műemlékvédelem, muzeológia és folklorizmus 149 Műemlékvédelem

151 az avalai projektumból semmi sem valósult meg. A műemlékvédelem rákfenéje, különösen vonatkozik ez a népi örökségre, hogy nem sikerült megteremteni azokat a feltételeket, melyek hosszú távon megoldják az épületek folyamatos karbantartását. A védett műemlék tulajdonosának nem sok örömet nyújt a korrekten valorizált háza. Ha betartja törvényeket, minden apróságért a hivataltól kell engedélyt kérnie, s ezekért, még ha szimbolikus összeget is, de fizetni kell. A hatvanas években védetté nyilvánított épületek egy része társadalmi tulajdonba került, ezeknek a fenntartására sincs biztosítva egy olyan keret, melyből folyamatosan fenntarthatók lehetnének. A törvényhozó azóta sem talált megoldást erre. Az 1974-es alkotmány szellemében Szerbia területén tovább decentralizálják a műemlékvédelmet, ennek folyományaként újabb hivatalok létesülnek, 1981-ben Szabadkán, 83-ban Újvidéken, Pancsován múzeumi részlegeként hozták létre a műemlékekkel foglalkozó hivatalt. A kilencvenes évek politikai változásai következtében ismét centralizálják az örökségvédelmet. Eszerint a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézet indítványára a szerb törvényhozás hozza meg a végzést, hogy mely épület, tájegység, épületegyüttes tekinthető műemléknek. A regionális intézetek határozzák meg a hasznosítás és a restaurálás feltételeit. Az 1991-es törvénynyel végérvényesen szabályozták azt is, milyen dokumentáció alapján hozható meg egy-egy végzés. A múlt század kilencvenes éveiben hozták meg azt a szabályrendeletet, mely alapján klasszifikálták a kulturális hagyatékot, amely lehet kiemelt jelentőségű, nagy jelentőségű és jelentős. A klasszifikációnak elsősorban a helyreállítás sorrendjében lett volna meghatározó szerepe. A listára 200 kiemelt jelentőségű műemlék került, a nagy jelentőségűek száma 582, tehát az államnak 782 épület helyreállításról kellene gondoskodnia, természetesen a gazdasági bajokkal küszködő közösségnek nincs annyi jövedelme, hogy valamennyit helyreállítsa, különösen érdektelen a közösség, ha népi örökségről van szó. Beszédes Valéria 150 Hol volt...

152 A kilencvenes évek centralizáló törekvéseit sok szempontból lehet bírálni, az örökségvédelemre viszont jótékony hatással is volt. Az addig jellemző kuszaságnak egy átláthatóbb törvényes keretet szabott. Azok a rendelkezések, melyek napjainkban is szabályozzák a műemlékvédelmet, többé-kevésbé elfogadhatóak. Más kérdés, hogy egy-egy épület megmaradását nem a törvényes keretek biztosítják. Megmaradása kizárólag attól függ, miként viszonyul hozzá a szűkebb közösség. A napjainkban fennálló törvények arra jó lehetőséget nyújtanak, hogy leltárba vegyük a terepen található értékeinket, s ezek alapján, ha szerencsénk van, hosszú távú célokat is megfogalmazhatunk. Ebben véleményem szerint akkor lehetnénk lényegesen sikeresebbek, ha az intézményeink nem hivatalként lépnének fel, nemcsak a törvényhozókat látnák bennünk, hanem a jó szándékú szakembereket, akik a szakma pillanatnyi tudása szerint a legalkalmasabb restaurálási feltételeket kínálják az épület helyreállítására. Az ilyen hozzáállást sajnos az elmúlt hatvan évben az intézményeknek nem sikerült kialakítaniuk. Különösen vonatkozik ez a népi építészet emlékeire. Harkai Imre tájházalapítása Harkai Imre a hetvenes évek végén kezdte meg műemlékvédő tevékenységét, abban az időszakban, amikor végletesen decentralizált volt ez a hálózat. A községek gyakorolták a joghatóságot, és ő ennek előnyeit sikeresen alkalmazta. A hetvenes években városrendezési hivatal is működött Topolyán lelkes és jól képzett mérnökökkel. Ők készítették el a városrendezési tervet. Mivel helyben dolgoztak, pontos rálátásuk volt, az épített örökségből mennyit tudnak hosszú távon megőrizni. Harkai 1977-ben fejezte be Belgrádban az építészeti egyetemet, ott olyan tanárok is tanítottak, akik Branislav Kojić hatására úgy gondolkodtak, hogy az építészet megújítására jótékonyan hathat népi építészet funkcionalizmusa, a belgrádi egyetemen e célból a Balkán különböző háztípusait tanulmányozták. A hetvenes évek végére Műemlékvédelem, muzeológia és folklorizmus 151 Műemlékvédelem

153 váltak ismertté a magyar népi építészet kutatásainak eredményei. A további kutatások serkentésére időben publikálták az első magyarországi skanzenek létesítésének eredményeit. Ezeknek az ismeretében fogott a friss diplomás építészmérnök a munkájához. Pontos elképzelései voltak, mit kell kezdeni a városa urbanizációjával, milyen házakat szeretne tervezni, mi az, amit mindenképpen meg kell őrizni az épített örökségből. E célok érdekében kezdett hozzá a népi építészet emlékeinek a feltérképezéséhez. Ennek lett az eredménye a Temerin népi építészetét összefoglaló monográfia, majd ezt követte a topolyai tanyavilág felmérése. Abban az időben a tanyás gazdálkodást elavultnak vélték a településfejlesztők, törvényekkel tiltották az újak építését, a határ tagosításakor több száz tanyát lehetetlenítettek el. A Dom Tervezőiroda fiatal mérnökei a településfejlesztés egyik lehetőségét a farmtanyák tervezésében látták. Tudtommal ezekből néhányat fel is építettek a Becsei út mentén. A hetvenes évek utolsó harmadában, az új rendezési terv elkészítésekor alaposan felmérték a mezőváros építészeti hagyatékát. A Topolyai Tájház Beszédes Valéria 152 Hol volt...

154 Ebben az időben néhány tucat olyan épület állt még, amelyik több szempontból is alkalmas lett volna arra, hogy a legalapvetőbb restaurálási munkák után tájházzá alakítsák. Tudományos és praktikus szempontok miatt döntöttek az ifjú építészek a Moša Pijade utcai ház mellett. Közel volt a település központjához, korábban ebben az utcában volt a piac, egy utca választotta el a másik múzeumi egységtől, a kovács- és bognárműhelytől. Néhány percnyire állt az általános iskolától ben, amikor felavatták az épületet, úgy okoskodtak a város vezetői, hogy az iskola dolgozói és tanulói felügyelik az épületet. Távlatilag arra is számítani lehetett, hogy tulajdonosai eladják, így az ingatlant a község megvásárolhatja. Ezek a szempontok ugyan fontosak, de nem elégségesek. Sajnos a napjainkban létesített helytörténeti gyűjteményeknél kizárólag csak ezt a szempontot veszik figyelembe. Hiába győzködjük az illetékeseket, hogy nem minden végház műemlék, az épületek valorizációjának kialakult szempontjai vannak. A Topolyai Tájház esetében a praktikus elvárásoknál lényegesen fontosabbak voltak az örökségvédelem szempontjai. Az egyik A tájház tisztaszobája Műemlékvédelem, muzeológia és folklorizmus 153 Műemlékvédelem

155 legrégebbi datált épületet választották ki, a mestergerendába bevésték az építés idejét: 1843-at. Ez azt jelentette, hogy ház átvészelte az 1848-as forradalom eseményeit. A kishegyesi csata után Topolyát nem gyújtották fel, mint ahogy ezt megtették Zenta és Magyarkanizsa esetében. A Moša Pijade utcai épület a Morvai család tulajdonában volt, tőlük lehet tudni a ház átalakításának történetét. Eszerint azon nagyobb átalakítást 1926-ban végeztek, elsősorban az utcai homlokzaton. Akkor cserélték le a korábbi napsugaras oromzatot, és kicserélték a fatáblás ablakokat is. Az épületet hossztengelyében szélesítették meg, az ereszt kiszélesítették tornáccal. Ebben az időben már épülethez tartozott a hódfarkú cseréppel befedett istálló, a húszas években a tornác hozzáépítésével alakították ki a kocsifészert, ezt közönséges cseréppel fedték be. Az épület szerkezetén jól látható a lakóház fejlődésének ez a hármas tagolódása. A korábban hozzáépített istálló magassága megegyezik a főépület magasságával és szélességével, a végében deszka tűzfal volt. A padlás alacsonyabb a főépületnél, mert az istálló födémrésze alacsonyabban van, mint az előbbi. Ebben a fázisban készülhetett a kamra alatt a pince és a padlásföljáró. Az 1926-os átalakításkor építették hozzá a gangot és a kocsifészert. A család szárazmalmát ebben az időben bonthatták le, az ott található anyagot felhasználták az átalakításkor. A mezei téglából új oromzatot építettek, ezeket használhatták fel az akkor divatos kerítésoszlopok kialakítására. A gerendákból készültek a gang oszlopai, a zsindelyes tetőrészekből alakították ki a kocsiszín födémjét, a pallatot, ahogy errefelé nevezik. A lakóépületről a nádat soha sem cserélték le, a középparaszt Morvai famíliát valószínűleg az a bölcsesség vezérelte, hogy a nádtető télen melegen tartja a házat, nyáron viszont hűvöst ad a családnak. Az 1843-ban épített épületen jól megfigyelhetjük a konzervativizmust, mely errefelé leginkább jellemezte a magyar és bunyevác középparaszt gazdaságokat. Nem hiszem, hogy a negyven holdon gazdálkodó családot az anyagiak gátolták meg abban, hogy modernizálja otthonát ban, amikor az épületen az Beszédes Valéria 154 Hol volt...

156 utolsó nagyszabású javításokat végezték, a jómódú gazdák már vakolatdíszeket tetettek a ház utcai homlokzatára. Topolyán is szokás volt, hogy felrakták az oromzatra a gazda nevének kezdőbetűit meg az átalakítás keltezését. A tornácot ebben az időben már kikövezték, és legalább a tisztaszobát lepadlózták. Azt sajnos nem tudom, hogy a 1926-ban a szabadkémény felett elkészült-e a födém. Martonoson és Szabadkán végzett kutatásaimból viszont tudom, ebben az időben készült el az az építészeti törvény, amely a szabadkémények megszüntetését szorgalmazta. Ez az az időszak, mikor jobb híján a kaminban elkészítik a födémet, a padláson viszont továbbra is megmarad a kémény szerkezete. Még napjainkban is találunk ilyen füstelvezetős házakat. A szabadkai tanyákon, Györgyénben, Csikérián és Tavankúton a húszas évek végén még általános gyakorlat volt az új szabadkémények építése, melyek még napjainkban is funkcionálnak. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem a korszerűbbet választották, a válasz az volt, hogy nyáron nem szenvedtek a legyektől, télen pedig biztonságban tudták a füstölni valót. Ezeknek a tényeknek az ismeretében fogadhatjuk el Harkai Imre és Ante Rudinski választását, amikor az épület rákerült a városrendezési terv műemlékeinek a listájára ben a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet meghozta végzést is a topolyai község kérésére ben, amikor a tartományi védett műemlékeket valorizálták, annak ellenére, hogy abban az időben igencsak leromlott az állaga, rákerült a kiemelt műemlékek listájára. Ez a törvényes rendelkezés elvileg lehetőséget ad arra is, hogy tartományi, illetve köztársasági eszközöket kapjanak a fenntartására. A tájházat 1985-ben restaurálták és rendezték be napjainkban is látható tárgyakkal. Csak két kisebb épületnek készítették el a rekonstrukcióját, a nyári kemencéét és a kerek ólét, mely inkább a topolyai tanyák jellegzetes épülete volt. Az épületegyüttest a tervező olyan formában hagyta meg, ahogy azt a Morvai család használta még a nyolcvanas évek elején is ben, amikor fölavatták a tájházat, a legalapvetőbb javítási munkálatokat végezték el rajta. Kicserélték a nádat, be- Műemlékvédelem, muzeológia és folklorizmus 155 Műemlékvédelem

157 meszelték a szobákat, helyreállították a két világháború közötti divatos pingálást, melyet a többrétegű mész alatt megtaláltak. Hasonlót sikerült találnunk Verusicson, ahol két idős testvérpár évtizedekig nem meszelte ki a házát. Ezt követően a kiállítást kellett megrendezni, vagyis a tárgyakat kellett összegyűjteni. Harkai Imrének pontosan megvolt a koncepciója, a konyhában és a lakószobában a két világháború között élő középparaszt család eszköztárát mutatta be, ahol még őrzik a XIX. századból rájuk maradt bútorokat, a pitvar falára felakasztott tálast, a tisztaszobában áll a tulipános láda. A bútorok és a háztartás működéséhez szükséges tárgyak nagyobbik része már a XX. század elejéről való, amelyek nagyobbik része még kisipari termék, de több gyári készítmény is hozzá tartozott a mindennapokhoz. A tervezőnek pontos elképzelése volt a tárgyak fajtáiról és mennyiségéről, senki sem haragudott meg, hogy az ő szentképét, tálját, porcelántányérját nem állította ki. Sajnos a Morvai család hagyatékából a tájházban semmi sem maradt, számomra úgy lett volna az igazi, mert ez nyújtott volna pontos képet egy középparaszt eszköz- A Felsőhegyi Tájház tisztaszobája Beszédes Valéria 156 Hol volt...

158 ellátottságáról. Az viszont jó, hogy egy hasonló körülmények között élő gazdacsalád, Harkai Vass Éva nagyszüleinek a tárgyai képezik a kiállítás zömét. Ezt pótolták, valószínűleg a rokonság visszaemlékezéséből, a még hiányzó tárgyakkal. A Topolyai Tájház kiállítási koncepciójában az volt a jó, hogy a tervező nem elégedett meg csak annyival, hogy csak lakóház bútorait, edényeit és textíliáit állította ki, hanem az udvarban láthatóak voltak a föld megmunkálásához szükséges tárgyak: a többféle eketípus, a henger, a fogas, az ekekapa, a járgány. A fészerben ott állt a parádés kocsi, a szán és a szekér is. Az istállóban a lószerszám. Sajnos az az elképzelés, hogy az átadás után a helyi iskola tanulói, tanárai viselik gondját a tájháznak, nem hozta meg a várt eredményt. Az ünnepélyes átadás után csakhamar kiderült, hogy az épületnek nincsen fenntartója. Az épület megálmodója munkahelyet változtatott tól a Május 1. Építőipari Kombinát fejlesztési osztályának lett a vezetője, ettől kezdve nem sokat tudott tenni annak érdekében, hogy a tájházat évenként legalább A völgyesi kiskonyha Műemlékvédelem, muzeológia és folklorizmus 157 Műemlékvédelem

159 egy-két alkalommal bemeszeljék, kinyissák a látogatók számára re az épület állaga alaposan megromlott, 1995-ben kirabolták, néhány értékes tárgyat, melyért viszonylag jó pénzt lehetett kapni a műkereskedőknél, elloptak. A nagykaput kitörték. Ekkor lépett a város önkormányzata, és a szabadkai műemlékvédelmi intézet munkatársai felmérték a károkat, elkészítették az épület dokumentációját, összeírták a megmaradt tárgyakat, a helyiek szerint jó borsos áron megtervezték a nagykaput. A következő évben a budapesti Illyés Közalapítványtól kapott támogatásból elvégezték a legszükségesebb restaurálási munkákat. Az épületet ebben az időben a Kodály Zoltán Művelődési Egyesület kézimunkacsoportjának asszonyai patronálták. Mivel nem volt, aki felmázolja a tornácot, ezért döntöttünk úgy, hogy azt hatszögletű téglákkal fogjuk kitégláztatni, melyet már a XIX. század végi nagygazda tanyákon is megfigyelhettünk. Sajnos ilyen téglát nem sikerült beszerezni, ezért ideiglenesen nagyméretű téglák kerültek gangra. Ebben az időben ugyancsak az Illyés Közalapítvány segítségével a nádtetőt is sikerült megjavítani. Az épület gondozását a község átruházta, a helyi művelődési egyesületre ben a város újratelepítésének 250. évfordulójára nagyszabású beruházásokba fogtak. Ekkor rekonstruálták a Kraykastélyt, elvégezték a tájházon és a kovács- és bognárműhelyen a már esedékes restaurálási munkákat. Ekkor került a tájház udvarába a színpad, ettől kezdve nyaranként népművészeti találkozókat is szerveznek a tájház udvarában. Harkai Imre halála után a deszkakerítést törték ki és lopták el tüzelőnek, ekkor döntöttünk úgy, hogy a Topolyán szokásos téglakerítés legyen a ház utca felőli oldalán. Sajnos a kivitelező nem pontosan úgy építette meg a kerítést, ahogy mi megterveztük, a beruházó viszont nem akarta újraépíttetni ben az udvar végében a nyári programok megvalósítására egy fészerszerű épület felállítását engedélyezte a szabadkai intézet, mert úgy gondoltuk, hogy evvel a főépületet is jobban birtokba vehetik a látogatók. Az épület megtervezésekor figyelembe vettük a hagyományos építkezés elemeit, de semmiképpen nem akartunk műnépi építészeti em- Beszédes Valéria 158 Hol volt...

160 léket felállítani, célunk az volt, hogy az új épület beilleszkedjen az udvarba, de azon látsszon, hogy új, más a funkciója. Az épületben sajnos az ingó tárgyak muzeológiai feldolgozása nem készült el. A tárgyakat, pedig arra még pénzt is szereztünk, nem sikerült restaurálni, a bútorokat kikezdte a szú, a mezőgazdasági eszközöket viszont a rozsda marja, a kiállításuk sincs megoldva, a szép parádés kocsi a fészer alatt szétszáradt. A Topolyai Tájháznak kezdetektől fogva az volt a problémája, hogy a fenntartását nem sikerült megnyugtatóan rendezni. Az épületkonzerválásra időnként sikerült eszközöket találni, az eszköztárának a tartós konzerválására nem volt lehetőség. Az utóbbinak ugyanis nincs gazdája, a néprajzi tárgyakat múzeumokban lehetne helyreállítani, tudtommal a szabadkai múzeumnak van vákuumkamrája, képzett preparátora viszont csak a Vajdasági Múzeumnak van, és ezzel a bűvös kör lassan bezárul. Más kérdés az, hogy a tárgyak nagyobbik részének karbantartását helyileg is megoldhatnánk. 86 A vajdasági tájházak Ezen a ponton jutunk el a vajdasági magyar tájházak kérdéséhez. A kilencvenes években főnixmadárként újjáéledtek falvainkban a művelődési egyesületek. Politikai kezdeményezésre, de helyi kezdeményezésekre is egymás után alapultak a művelődési egyesületek, vannak települések, ahol három-négy öntevékeny csoport is működik. Az egyesületekben leginkább népdalkörök, kézimunkacsoportok működnek. A Vajdasági Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Folklórközpont különböző képzéseket is szervezett és szervez, ahol részben magyarországi, részben helyi aktivisták segítségével megismertetik a néphagyományt. Ha a végterméket vesszük alapul, sokszor az az érzésem, hogy a továbbképzéseken nemigen foglalkoznak a helyi hagyományokkal, számomra úgy tűnik, hogy ezt nem tartják elég hagyományosnak, elég népinek, hellyel-közzel elég magyarosnak. Az természetesen jó, hogy globalizálódó világunkban legalább a kis szigeteken 86 Az utóbbi időben megoldódott a tájház működtetése. A topolyai Művelődési Központ jó gazdája az épületnek, 2008-ban az ingó tárgyakat restaurálták a Vajdasági Múzeum munkatársai től a lakóházat erősítették meg. Előbb a kocsiszínt, majd 2010-ben a konyhát és a szobát erősítették meg a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet feltételei alapján. Műemlékvédelem, muzeológia és folklorizmus 159 Műemlékvédelem

161 foglalkoznak múltunk értékeivel, nekem csak az a kifogásom, hogy a helyi értékek ebből mintha kimaradnának. Ezeket viszont a gomba módra szaporodó tájházainkban összegyűjtött tárgyakban meg ta lálhatnánk. Sajnos nem a topolyai példa alapján készülnek a helyi gyűjtemények. Jobb híján a jelenséget folklorizmusnak is nevezhetnénk. A kilencvenes években, részben a politikai események kö vetkezményeként, részben pedig azért, mert a nyugat-európai műtárgypiacra nehezen lehetett eljuttatni a paraszti kultúra tárgyait, az érdeklődés is csökkent. Föltételezem, hogy Kelet-Európából értékesebb tárgyak kerültek a nyugat-európai bolhapiacokra. Evvel párhuzamosan az itteni magyarság identitásának kifejezését a tájházakban látták, mert kisebb-nagyobb gyűjteményeket többnyire a magyar településeken találunk. A szabadkai műemlékvédelmi intézet Ludason, Völgyesen, Tóthfaluban, Kanizsamonostoron, Szajánban, Bajsán, Kisoroszon és Adán dokumentálta a tájházakat. De van Bácskertesen, Doroszlón, Temerinben, Székelykevén, Dobradóban, Tordán és Torontálvásárhelyen is. Szerb tájház a mi területünkön csak Mokrinban van, a bunyevácok Györgyénben a régi plébániát alakították át. A szlovák tájházat a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet alapította. A felsorolásból is kitűnik, hogy a vajdasági magyarok számára fontos, hogy összegyűjtsék a hagyomány tárgyait. A magyarok körében népszerűek a népdalkörök, kézimunkacsoportok, ezek a gazdái a tájházainknak. Az épületek kiválasztása esetleges, az éppen üresen álló társadalmi tulajdonban lévő házat rendezik be, a konyhát és a tisztaszobát mutatják be. Természetesen, hogy ne legyen harag, minden tárgyat kiraknak. Az eszközöket nem gyűjtik tudatosan, mint ezt a Topolyai Tájház példáján láthatjuk. A muzeológusoknak és a műemlékvédőknek kellene valamilyen megoldást találni, hogy ebben a káoszban rendet teremtsenek. Valamennyi gyűjteményben értékes tárgyak is találhatók, nem érdektelen az sem, hogy a kiállítás elkészítésekor a kezdeményező mire fekteti a hangsúlyt. Különösen érdemes ezt megfigyelni, ha egyszerű munkásasszonyok alakítják ki a kiállítást. Számomra ebből a Beszédes Valéria 160 Hol volt...

162 szempontból a völgyesi 2005 karácsonyán elhunyt Pósa Magdolna kiállítása volt a tanulságos. Az ő általa berendezett melegkonyhát még a néprajzosok sem készítették volna el jobban. A lakószobába viszont két rongybabát öltöztetett fel valahogy úgy, ahogy azok az ötvenes években öltözködhettek. Az ő példájukat vették alapul Tóthfaluban. A sok értékes és kevésbé értékes tárgy között számomra a legizgalmasabb a szalmából megalkotott ló és a gazdája. Összegezésül elmondhatjuk, fontosak a törvényes szabályozások, a szakmai felkészültség, hogy tájházaink tartósan megmaradjanak. Ennél azonban lényegesen fontosabb lenne, ha a kezdeményezők és a hivatalok, a múzeumok, az intézetek között meglenne a bizalom, hogy közösen próbáljuk meg megtalálni azokat az alapokat, melyek hosszú távon biztosítják gyűjteményeink megmaradását IRODALOM Barabás Jenő, Gilyén Nándor: Vezérfonal a népi építészet kutatásához. Budapest, Barabás Jenő, Gilyén Nándor: Magyar népi építészet. Budapest, Đekić, Mirjana: Narodno graditeljstvo Vojvodine. Kuća kao spomenik kulture. Novi Sad, Harkai Imre: Temerin népi építészete. Újvidék, Harkai Imre: Topolya építészete Topolya, Harkai Imre: Topolya monográfiája Újvidék, Kojić, Branislav: Seoska arhitektura i rurizam. Beograd, Pejić, Svetlana szerk.: Spomenično nasleđe Srbije. Beograd, Rudinski, Antun: Panonska kuća, pojavni oblici u Severnoj Bačkoj. Zbornik Matice srpske za društvene nauke, Műemlékvédelem, muzeológia és folklorizmus 161 Műemlékvédelem

163

164 LUDAS ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGE Ludas természetvédelmi körzet kulturális örökségének védelme nem kis feladat elé állítja a szakembereket. Eddigi sikertelenségeink a népi építészet emlékének megőrzésében sok kételyt ébresztenek bennünk. Magyarán sem a tulajdonosok, sem pedig az állam nem törődik ezekkel az épületegyüttesekkel. A tulajdonosok számára a védett tanyaház csak gondot jelent, az állam a magántulajdonban lévő épületek restaurálására nem választ ki eszközöket, s máris bűvös körbe kerültünk. A másik jelentős probléma, hogy a népi műemlékeket környezetünk nem sokra becsüli. A társadalom által megbecsült épületekre sem volt pénz az elmúlt időszakban, így a népi műemlékekkel foglalkozó néprajzos megelégedhetett azzal is, ha néhány szép falusi, illetve szállási háznak elkészíthette a dokumentációját. A falusi építkezésnek nálunk is nagyobb lehetne a becsülete, jó revitalizációs programokkal még az Európai Uniótól is számíthatnánk támogatásra. Meggyőződésem, hogy a Ludasi sor még prioritást is élvezne, csak össze kellene fogni a természet- és a műemlékvédelemnek és a falurendezéssel foglalkozó szakembereknek a természetvédelmi terület tágabb régiójának lakóival, hogy a térségben olyan életfeltételeket teremtsünk, ahol természeti és kulturális értékeket megőrizzük, de ahol a lakosok is szívesen élnek, és megtalálják számításukat a gazdálkodásban. Örüljenek házaiknak, érezzék magukat jól otthonaikban, a két hivatal szakembereiben ne a szigorú felügyelőt lássák, hanem a jó szándékú szakembert, aki nem ellenükre végzi munkáját. Mi úgy gondoljuk, hogy elsősorban a falusi turizmus felvirágoztatásával, az egészséges táplálékok termesztésével lehetne az egykor kihalásra ítélt települést életképessé tenni. Ludason a kertészkedésnek mélyek a gyökerei, a természetvédelmi körzet közelsége vonzó turistacsalogató látványosság lehetne a népi értékekkel egyetemben. A feladatunk az, hogy ráirányítsuk a figyelmet mindazokra az anyagi és szellemi értékre, melyek Ludason még napjainkban is megtalálhatók, esetleg a közelmúltig részei voltak a ludasiak életének. Ludas épített öröksége 163 Műemlékvédelem

165 A sor története A szabadkai határban a Ludasi-tó melletti terület a mezolitikumtól, azaz a kőkorszaktól lakott volt. Erről tanúskodik a gazdag régészeti anyag. A középkori település nyomát a tó déli partján, a Halomi sornál kell keresnünk. Az 1526-os Lázár-féle térkép még településként jelzi Ludast. A török időkben települtek ide a szerb, illetve bunyevác határőrök, s a hagyományok szerint rendkívül sokat szenvedtek a törökök és hajdúk betöréseitől. A török időkben és utána is állt még a középkori templom. Az utolsó plébánosa Tomo Vojnich volt, őt még a belgrádi püspök szentelte pappá. Josip Antunović XVII. században írt leveléből arra következtet Magyar László, hogy a templom valahol a tó déli oldalán állhatott a Cvijó sor elején. A hódoltság után a puszta földjei szabadfoglalással a legtekintélyesebb határőrök tulajdonába kerültek, tőlük árendálták már a XVIII. század közepén kisebbnagyobb birtokaikat a szegedi gányók. A kertészek kezdetben Tanyasor Beszédes Valéria 164 Hol volt...

166 a tó partján laktak ideiglenes szálláshelyeiken. Néhány évtized múlva, a XVIII. és a XIX. század fordulóján már állandóan itt éltek. A sor és Ludaspuszta mai lakói végeredményben e szegedi kirajzású magyarok leszármazottjai. Megőrizték nyelvjárásukat, még napjainkban is viszonylag gazdag népköltészetük a szegedi kapcsolatokra utal, valamint a népi vallásosság néhány eleme: például Vasas Szent János tisztelete, az augusztus elsejei fogadott böjt, melyet még a két világháború időszakában is megtartottak a ludasiak azért, hogy megszűnjön a kolerajárvány. A hagyomány szerint Szegeden 1747-ben ezen a napon lett vége a járványnak, Szabadkán viszont Szent Rókus napján. A szabadkaiaknak ez a fogadott ünnepe, az idősek még napjainkban is betartják őseik fogadalmát: böjtölnek. A ludasiak máig büszkék arra, hogy településük a középkorban jelentősebb volt, mint Szabadka, korábban említik az oklevelek, 1335-ben Felsőadrian (Adorján) szomszédságában állt Ludasegyháza középkori település. A megboldogult Sebők István Az első tanya a soron Ludas épített öröksége 165 Műemlékvédelem

167 szerint 1100-ban Ludasnak 38 lakója volt. Szabadkán szerinte ebben az időben 11 zsoldos tengette az életét. Elképzelése szerint a sor lakói valahol Lud várában éltek, annak a maradványait valahol a Kúlai utcában kell keresnünk. A mai ludasiak ősei a török veszedelmet nem ezen a területen élték át. Ennek ellenére a török világ kitörölhetetlen emlékeket hagyott emlékezetükben, ezek a történetek hellyel-közzel kapcsolódnak a mai tanyasorhoz, vidékünkhöz. Sebők István például a magyarok bejövetelét is a zentai csatával hozta kapcsolatba, ugyanakkor arról is mesélt, hogy a Nagy-halom nagy csata helyszíne volt, melyet a törökökkel vívtak a magyarok. Mások úgy tudják, hogy az egyik török vezír a Ludasi-tóban lelte halálát. Szabadka első várostörténetében Farkas Bertalan többek között azt is versbe szedte, hogy a török időben a helyi bunyevác lakosság a tóba menekült, ha megindult a török sereg, és a bujdosók nádszálon jutottak levegőhöz. Több leány is a szultán háremébe került, mert a törökök kicsalogatták a lányokat mocsárból azzal, hogy kiáltoztak: Kata, Mara gyertek elő, elmentek a törökök. A vándor monda annyira megtetszett a későbbi város monográfusainak: Tormási Gábornak és Iványi Istvánnak, hogy igaz történetként beillesztették a város korai történetébe. A Ludasi sor és a hozzátartozó tanyák környékünk legrégebbi településeinek egyike, feltételezzük, hogy már török időkben is lakott volt, nem véletlen hogy a török hódoltság után a puszta szabadkaiak tulajdonába került a többi tizenegy pusztával együtt. A XVIII. század utolsó harmadában Szabadka a szabad királyi városi rangért folyamodott a bécsi udvarhoz. A rang megszerzésének egyik feltétele az volt, hogy Ludason vonják össze a tanyákat, s ott falut létesítsenek. A gazdasági és katonai szempontok miatt később mégsem Ludason vonták össze a szállásokat, hanem Bajmoknál és Csantavérnél, ott létesült a két új település 1785-ben. A ludasi kertészeket több alkalommal is összeírták, legelőször 1789-ben. Ebben az időben már 62 személy élt Csurgón, illetve Alsó- és Felső-Ludason ben egy újabb összeírást készítet- Beszédes Valéria 166 Hol volt...

168 tek, ebben az árendás férfiakat vették számba, ekkor 282 kertészcsaládot találtak. A két összeírás névanyagának összevetése alapján megállapíthatjuk, hogy a legrégebbi ludason élő család a Barát, a Dobó, a Fazekas, a Kis, a Kovács, a Lőrinc, a Szabó, a Takács, a Temesvári, az Urbán és a Vásárhelyi. Őseik már XVIII. századtól a tó közelében laktak. A XIX. század eleje óta itt élnek a Balog, a Berényi, a Bite, a Csákány, az Engi, a Gajdács a Gulyás, a Hegyi, a Jaksa, a Jenei, a Kádár, a Kápiszta, a Márki, a Pintér, a Sebők, a Szabó, a Hangya, a Szalma, a Szarapka, a Szél, a Szögi, a Tóth, a Török és a Varga család leszármazottai. A település A település szerkezete számunkra különösen értékes. A hatályos jogszabályok a kulturális örökséget három osztályba sorolják: kiemelt jelentőségű, nagy jelentőségű és jelentős értékű hagyaték. Ha a jövőben elkészítenénk a tanyasor valorizációját, akkor azt a nagy jelentőségű kulturális hagyatékok közé sorolhatnánk. A tanyasorok Bácska északi és nyugati területén már csak Zombor környékén maradtak meg, a szabadkai, kanizsai tanyasorok a XX. század közepén vagy faluvá alakultak át, vagy az ezredfordulóig elveszítették jelentőségüket. Ezzel szemben a bilići, lugovói, nenadići, šaponjai tanyasorok napjainkban is megmaradtak, ezek lényegesen jobban kötődnek az anyatelepüléshez, Zomborhoz, mint a szabadkai történelmi tanyák, Györgyén, Békova, Kelebia, Nagyfény Szabadkához. A fentebb kiemelt zombori tanyáknak napjainkban sincs se templomuk, se temetőjük. Ludast nem sorolhatjuk a klasszikus értelemben vett tanyás települések közé, az a kettősség, amely a tanyákra jellemző volt, Ludasra nem érvényes. Az ittenieknek nem volt városi háza, különösen vonatkozott ez azokra, akik a soron laktak. A tősgyökeres ludasiaktól nem hallottuk soha sem, hogy ők hazajártak Szabadkára, ők mindig a soron voltak otthon. A XIX. század elején a lakosság még viszonylag mobilis lehetett, csak ideiglenesen laktak a tanyákon, erről tanúskodik az a térkép, melyet 1817-ben Gabriel Vlassich Ludas épített öröksége 167 Műemlékvédelem

169 készített, ezen ugyanis az üres tanyákat is megjelölték. Ebben az időben a legtöbb épület a tó keleti és nyugati partján volt, kialakult már a tanyasor is. A sor elején ott volt már egy kereszt, valószínűleg a Varga-féle, vele szemben, az út másik oldalán egy szárazmalom működhetett. Később ennek a helyén szélmalom állt. A település délkeleti részében, a mai orvosi rendelő közelében ugyancsak egy szárazmalom volt. Idővel ennek a közelében is építettek egy szélmalmot. A harmincas évek elejéig a Halomi soron párhuzamosan működött a két malom. A tó keleti partján álló tanyák közvetlenül a tóparton álltak, ezek szükségleteit egy szárazmalom elégítette ki. Az 1845-ös kataszteri felmérések csak részben maradtak meg a szabadkai Történelmi Levéltárban. Ebben az időben a ludasi határ láncot tett ki, a terület egy negyede Vojnits Jakab tulajdonában volt. A tanyás település e sajátos formája, melyet a ludasiak megőriztek, nem tekinthető szórványnak, de falunak sem. A nyolcvanas évek végén, amikor a település szerkezete felől érdeklődtem, az egyik adatközlőm öntudatosan válaszolta, se falu, se szállás, A Kápiszta-tanya a nyolcvanas években Beszédes Valéria 168 Hol volt...

170 hanem sor. A néprajzi szakirodalom ezeket a településtípusokat túlfejlett tanyáknak nevezi. Elsősorban jogi értelemben nem rendelkeztek azokkal az intézményekkel, melyek a klasszikus falut jellemezték. Ludasnak nem volt urbáriuma, nem volt kocsma- és piactartási joga. A XX. században átmenetet képezett a falusi, illetve tanyasi települések között. Szabadkát tehát sohasem tartották az anyatelepülésüknek, legfeljebb piacozni jártak a városba. A XVIII. században a réti földek a szabadkai bunyevác, illetve magyar nagybirtokosok tulajdonában voltak. A XVIII. század közepén jelentek meg itt az első telepesek, a szegedi gányók, a mai ludasiak. A bunyevác gazdáktól árendáltak egy-két holdat a rétparti földekből, s azon dohánytermesztéssel foglalkoztak. A XIX. század harmincas éveiből a szabadkai Történelmi Levéltárban olyan szerződéseket is találtunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a gányók nemcsak szántót, hanem tanyát is béreltek a szabadkai gazdáktól. A XVIII XIX. század fordulóján, a puszta benépesítésekor, mint már korábban utaltunk rá a gányók nem kötődtek szorosan Egykori kertészház az ezredfordulón Ludas épített öröksége 169 Műemlékvédelem

171 birtokaihoz. Ha jobb bérleti feltételeket találtak, akkor elköltözködtek. Ezt bizonyítja az 1817-ben készült térkép az ideiglenes bejelölt tanyaépületekkel, valamint az első, 1845-ben készült kataszteri térképek is. A ludasi határt felmérő szelvényekből kevés maradt meg a levéltárban, de a megmaradtak alapján feltételezzük, hogy e korai időszakban a tó partján kevés állandóan lakott tanya állhatott. Kezdetben a szegedi határ gányói az egész pusztát birtokba vették, árendálták a három tó, a Sós-, a Vér- és a Ludasi-tó környéki földeket, itt verték fel tanyáikat. Rövid idő múlva állandó lakosokká váltak, a XIX. század első harmadában már több mint 2000-ren éltek ezen a területen. Ezért létesítettek számukra már 1818-ban temetőt. Két évvel később elkészült a templom, a plébánia és az iskola terve is. Wüstinger József egyhajós, félköríves apszisú, 13 méter hoszszú, nádtetős templomot tervezett a sorra, a templom mellé pedig kis haranglábat is. A paplak és a plébánia háromszobás volt. Az egy tantermes iskola mellett volt az egyszobás, szabadkéményes tanítólakás. Valamennyi épületnek a főhomlokzatán csak egy ablak állt, s ennek meghatározó szerepe volt a település népi építészetére. A kertészházaknak is többnyire egy ablakuk volt. A templom terve 1820-ban Wüstinger József munkája volt. Az épület 1821-ben már állt. A helytartótanács viszont csak 1824-ben rendelte el, hogy a szállási nép vallási, erkölcsi nevelése érdekében a városnak egy ötödik káplánt is alkalmaznia kell. A káplán azonban csak nyolc év múlva, a kalocsai érsek hathatós közbenjárásának hatására kezdhette meg működését. A kilenc évvel korábban elkészült épület alapos tatarozásra szorulhatott. Hiányzott a templom berendezése is, mert a felújításával egyidejűleg rendelték el, hogy a város gondoskodjon az egyházi szerekről is, melyek nélkülözhetetlenek az istentiszteletek megtartásánál. A munkálatokat még abban az esztendőben megkezdték, de hogy miért kellett várni a templom felszentelésével három évig, arra a forrásokból nem kapunk választ. Tény, hogy a templomot csak március 12-én szentelték fel Szent Katalin vértanú tiszteletére. A templom dedikációját a város Beszédes Valéria 170 Hol volt...

172 választotta. Hogy erre a szentre esett a választásuk, azt két tény is befolyásolhatta: egyrészt a képet Varga Szentesné Piukovics Katalin festette, másrészt a városban ismét kolerajárvány volt, logikus volt, hogy olyan védőszentet választottak, aki a betegek oltalmazója volt. Az újonnan felszentelt templomban 1832 tavaszán még nem volt oltárkép, viszont az 52,5 fontos harangot fél évvel korábban, augusztus 19-én áldották meg. A ludasi templom a levéltári források szerint tehát már ben elkészült, de az alapítását a későbbiekben az első lelkész, Nagy József kinevezésétől számítják. Ezt viszont nem tudták pontosan, a lelkészek egy 1871-es beadványban 1834-re, ben pedig 1830-ra hivatkoznak. A plébániát 1860-ban szervezték meg, élére segédlelkészt neveztek ki. A plébános a tanítói lakásban lakott hihetetlen szegényes körülmények között, Farkas Antal 1847-ben így panaszkodik a tanácsnak: Házam lakhatatlansága mellett se kapum, se kutam, se istállóm, a mi gyógyíthatatlan sebre üti a szivemet még csak egy sertéskét hizlaló kóterme sincse. Itten Ludason még a legutolsó kertésznek is jobb, mint papjának. Számunkra ezért tanulságos Farkas lelkész panasza, mert pontos képet kapunk a ludasi lakosság társadalmi helyzetéről, eszerint már a XIX. század elején a ludasiak állandóan a pusztán laktak. A segédlelkész helyzete csak akkor változott meg jelentősen, amikor a tanyasoron megszervezték a plébániát is. Erre, amint korábban már utaltunk rá, 1860-ban került sor. Az új paplakot viszont csak két év múlva építették fel az iskolával együtt a templom közvetlen szomszédságában. Ebben az időben szüntették meg a temetőt is a templom oldalában, az új temető számára a közlegelőből hasítottak ki egyláncnyi területet. A plébánia létesítésekor az itt működő pap 25 lánc földet kapott, ez lényegesen kevesebb volt, mint a XIX. század végén a nagyfényi és a tavankúti plébániák birtoka, azoknak negyvenláncnyi földet kellett biztosítania a városnak. A paplak terveinek elkészítésével a tanács Skultety Jánost bízta meg, aki a jelentéktelen templom mellé impozáns plébániát tervezett. Az építkező vállalkozó Basch Ludas épített öröksége 171 Műemlékvédelem

173 Jakab csantavéri építő volt, akit ebben az időben a város sokat foglalkoztatott a külterületi építkezéseken. Maga az épület anyaggal együtt 6530 forintjában került a városnak ban nemcsak a plébániát építették fel, hanem a templomot is kijavították. Jelentős beruházás volt ez a XIX. század második felében, ezért érthetetlen számunkra, hogy a városi tanács néhány évvel később a lakosságot ki akarta telepíteni ősi fészkéből, az újonnan létesített Szeged Szabadka vasútvonalhoz a palicsi indóház, állomás mellé Orbánfalvára. A tanácsnak erről az elhatározásáról ugyancsak a templommal kapcsolatosan értesülünk július 4-én nagy vihar pusztított a határban, a templom épületén nagy károk keletkeztek. A ludasi hívek a városhoz fordultak segítségért. Valószínűleg ekkor értesültek arról, hogy a még mindig haszonbérben élő kertészeket a tó partjáról át akarják telepíteni Palicsra. A dohányosok nagyobb része nem kívánt átköltözni a kijelölt helyre, s ezért beadvánnyal fordult a tanácshoz. Ebben kijelentik: A ludasi kertészségnek zöme ősi fészkét melyhez oly Róka-tanya a tóparton Beszédes Valéria 172 Hol volt...

174 sok keserves emlék köti, és melyhez hosszú évi fáradozásainak gyümölcsét immár beruházta, ez életben elhagyni nem fogja soha. A beadványból arról is értesülhetünk, hogy a lakosság száma megháromszorozódott, három-négyezer hívő tartozott a ludasi plébániához. Ide jártak templomba a suplyáki, a martonosi, a horgosi és a szegedi tanyák lakói is, tehát az alsó-ludasiak, a királyhalmiak, a kispiaciak, valamint a Hegyeken élők is. A templomban hét-nyolcszáz hívőnek volt hely, az ünnepeken a misékre 1600-an is összejöttek. A kitelepítésre nem került sor, a templomot is megjavították, mert a tanács megbízta Hoffmann Sándor építészfelügyelőt, hogy a templomot 3 öllel hosszabbítsa meg. A javítás költségeit a város állta, a toronyra viszont a pénzt a ludasiaknak kellett közadakozásból összegyűjteni. Az épület mai formáját az 1889-es tatarozás után nyerte el. A templomhajót ekkor nem nagyobbították meg, csak a korábbi szerény tornyot magasították meg, valamint a régi harangokat átöntették. A tervező ekkor a szabadkai Salga Mátyás építész volt. Paticsfalú szántalpas hombár Ludas épített öröksége 173 Műemlékvédelem

175 A határban elszórtan élő lakosság számára egy iskola nem volt elegendő, márpedig a XIX. század második felében egyre inkább politikai kérdéssé vált a köznép iskoláztatása. A tanyasi emberek között is voltak felvilágosultabbak. A határban egyre több iskolára volt szükség. A második iskolát a Kanizsai úton, a Bíbicháton 1861-ben építették fel, ugyancsak Skultety János tervei alapján. A XIX. század utolsó harmadában épül fel a Halomi sornál a Bugyi iskola. A templom közelében az első iskola helyett valószínűleg az Egylet iskola készült el a XIX. század fordulóján, a másik, a csurgói is ebben az időben épülhetett fel. Az iskolák közül napjainkban már csak a Halomi soriban tanítanak. Az Egylet iskolát, ahol korábban a Katolikus Legényegylet is működött, a kilencvenes évek közepén lebontották. A XX. század közepéig a Ludasi sor a Szent Katalin-templommal, valamint az Egylet iskolával és a hatalmas tanyahálózatával központnak számított. Erre a Bácskai Ellenőr 1883 áprilisában ki is tért. Így jellemezte a tanyasort. Városunknak van sok prediuma, de egyik sem olyan nagy lélekszámban, mint amekkora Ludas. Lakosságának összes száma kik azonban apró tanyatelkeken laknak láncsorozatban a négy ezret megközelíti, ha felül nem haladja. A templom közelében a XX. század elején még piacot is tartottak, de igazi faluvá sohasem fejlődött. A századfordulón ugyan történtek ilyen próbálkozások, de ennek részben a ludasiak is, történetük folyamán másodszor, ellenálltak. A XX. század elején két alkalommal is aláírást gyűjtöttek, előbb, mert az orvosi rendelő a Halomi sorra került, később azért, mert az új templomot is ide szándékozták felépíteni. A templom maradt, de azt kell mondanunk, hogy a tanyasor is megrekedt a XIX XX. századi fejlődési szinten. A fő kommunikációs vonalak áttevődtek a határban, megváltozott a termelési szerkezet. A gyümölcstermelés és az állattenyésztés kifizetődőbb volt, mint a kertészkedés. Emiatt a fiatalság a jobb megélhetés reményében elhagyta a sort, egy részük a városban keresett megélhetést, mások házassági kapcsolatok révén Hajdújáráson, Kispiacon próbáltak boldogulni. A soron egészen a nyolcvanas Beszédes Valéria 174 Hol volt...

176 évek közepéig nem volt betonút, ezért a nagyarányú építkezések elmaradtak, a tóparti házsor konzerválódott. Az ezredvégre a korábbi összefüggő sor foghíjassá vált. A túlláti tanyasor a tó keleti partján végérvényesen felszámolódott. Építészeti örökség A kertészkedés alapjaiban határozta meg a település szerkezetét. Az udvarok viszonylag kicsik voltak, erre halmazos formában építették fel a lakó- és gazdasági épületeket. A házakat, eltérően többi tanyás településhez, az utca frontjára merőlegesen építették. A tanyaudvarhoz nem tartozott legelő. Az udvar formája nem a falusi gyakorlatot követi. A telken legalább négy-öt, néha több kisebb-nagyobb épület található: ezek külön állnak, lazán zárt formában, halmazosan, ahogy a tanyákon szokás. Egy-egy telken napjainkban is ötnél több kisebb-nagyobb épület található: nyári konyha, istálló, tyúkól, disznóól, hombár, pince, fészer. A lakóházakat a XX. század különböző korszakaiban átépítették, megszüntették a szabadkéményt, lecserélték a nádat. Szerencsénkre a ludasiak, vagy azért, mert szigorún ragaszkodtak hagyományaikhoz, vagy pedig azért mert nem volt elég pénzük, házaikat többé-kevésbé megőrizték eredeti formájukban. A lakóházak esetében továbbra is az egysoros alaprajz dominál. A módosabb családok nagyobb és szebb tanyákat építettek maguknak. A soron volt a Katica-tanya, Kádár Katalin tanyája. Hogy milyen lehetett az épület, arra már nem kaptunk választ, mert a háború után kisajátították a Kádár család földjeit. Itt alakították ki az első szövetkezetet, emiatt az egykor nevezetes gazdaságból semmi sem maradt. Ez lett a sorsa az egykori Vermes-majornak is, ahol a tornyos kúria mellett gőzmalom is működött. Csak reménykedhetünk, hogy esetleg régi fénykép lappang valahol az épületkomplexumról. Az egykor Magyari-majorról is csak annyit sikerült megtudnunk, hogy a két világháború közötti időszakban ide jártak napszámba a ludasiak. Ludas épített öröksége 175 Műemlékvédelem

177 A műemlékvédő intézet a megalakulása óta öt tanyának a dokumentációját készítette el: a Kápiszta-tanyáét, a Túlláton a Róka- és a Csónakos-tanyáét, Hajdújáráson a Solár-tanyáét, Noszán pedig az egykori Mikuska-szállásét. Sajnos a korábban felmért tanyák közül kettő összedőlt. A térségben csak a Mikuska-tanyát nyilvánították védetté. Az ismeretlen építő a lakóházon, valamint a fontosabb gazdasági épületeken, a vasútállomásokon használatos dekorációs elemeket alkalmazta. A kisebb melléképületek esetében viszont archaikus építészeti technológiákat használt, paticsfalat, nádfalat, ágasfás tetőszerkezetet. A konyhában már nincsen meg a szabadkémény, de a padláson még megvan a szerkezete. A kilencvenes évek végén a tanyát felújították, néhány olyan építészeti technikát is alkalmaztak, amelyik idegen a népi építészettől. Az egykori Egylet iskola közelében állt a Kápiszta-tanya. A háromosztatú tanya egy középparaszt tulajdonában volt, az épület hosszanti tengelye előtt faoszlopos tornác állt. Kazettás Tisztaszoba a soron Beszédes Valéria 176 Hol volt...

178 deszkaoromzata volt, az ablakokat zsalugáter díszítette. Az épület külön érdekessége, hogy galamb volt a kéményfejen. Az udvaron, a tisztaszobával szemben állt a selyemtéglából épített magtár, amelyet valószínűleg a vasútállomások mintájára építettek fel 1904-ben. Az évi térkép tanulsága szerint már ebben az időben a Túlláton is sorjáztak a szállások. Ezeket közvetlenül a tó partjára építették, kiegészítő foglalkozásként halászattal és pákászattal is foglalkoztak. Az egykori halásztanyákból az ezredfordulóra csupán egy maradt meg eredeti formájában, a Róka-tanya. A XIX. század második felében épített lakóházban Hulló István sikeresen restauráltatta tanyaházat, néhány épülettel kiegészítette, rekreációs és oktatóközpontot hozott így létre, a környéken összegyűjtött tárgyakból pedig állandó kiállítást rendezett be. A szabadkai műemlékvédelmi intézet munkatársai 2002-ben Ludason nyolc tanyát mértek le (Ludasi sor 8., 63., 92., 73.,138., 144.; Halomi sor 469.). A térség legrégebbi épületegyütteseit mér- Konyha Ludas épített öröksége 177 Műemlékvédelem

179 ték fel, azokat, amelyek a népi építészet szempontjából értékes adatokat szolgáltatnak a lakóház fejlődéséről. Az egykori kertészházak kétsejtű szabadkéményes házak voltak. Az utcai oldalukon csak egy ablak volt. A gazdagabb családok már háromhelyiséges tanyákat építettek. A hátsó rész kezdetben kamraként szolgált, a család nagyobbodásával alakították át lakószobává. Napjaikban ismét felveszi eredeti funkcióját, kamraként szolgál. A XX. század közepén több tanya elé gangot építettek, ezt a későbbiekben továbbfalazták, így alakult ki a lakóház sajátos párhuzamos alaprajza. A tornác eleje lett a konyha, a középső része előszoba, a hátsó részébe került a kamra. A korábbi szabadkéményes konyhát szobává alakították át. Ebben az időben cserélték le a nádtetőket, szüntették meg a szabadkéményeket. A modernizáció következő fázisában, a hatvanas években, alaposan megváltozik a házak szerkezete. A sátortetős házak utcai részére kerültek a lakószobák, az udvar felé építették a konyhát, kamrát, új elemként megjelenik Ludason is a fürdőszoba. Ebben az időszakban még a korábbi tradíció szerint vert falból, illetve vályogból építették a házakat. Sok esetben a korábbi épületet bővítették ki, a régi ház elé egy újabb helyiséget húztak, erre került rá a korszakot jellemző sátortető, átalakították a ház alaprajzát. A történeti stílusok kevésbé hatottak a ludasiak építési szokásaira. Mivel a kertészek szegények voltak, a népi barokk elemeit nem alkalmazták. Az oromzatokat, melyeket korábban nádból készítettek, kicserélték blokktéglára. A téglafal oromzatú házakon gyakran feltüntetik az építés vagy az átalakítás idejét, sok helyen vallási szimbólumot is találunk, keresztet, kelyhet. A soron két különösen szép deszkaoromzatú ház is volt, ez egyik a már korábban emlegetett Kápiszta-tanya, a másik a Csurgóban állt, a tűzfal deszkáit átlósan szegezték fel, a deszkák elhelyezkedésének a ritmusa különösen széppé tette a házat. Sajnos mindkét házat lebontották. A soron napjainkban három épületnek van deszkaoromzata. A XX. század közepéig a középületeket leszámítva valamennyi háznak nádból volt a teteje, napjainkban egy lakatlan Beszédes Valéria 178 Hol volt...

180 épületnek, egy pincének és a Halomi soron egy háznak nádas a teteje. Az eredeti kertészházakon csak egy ablak volt, viszonylag kisméretű, ahogy a ludasiak mondták, négy szeme volt. Sok házban még megőrizték a régi ajtófélfákat, ezeknek a műves kovácsoltvas vasalása különösen értékes. A díszes kovácsoltvas sarokvasak még napjainkban is fellelhetők, különösen gyakoriak a melléképületeken. A XX. század fordulóján a gazdagabb családok házaikra már díszesebb, klasszicista jellegű dupla ablakokat tettek. A sima falfelületek, a házak tömegelrendezése, az egyszerűsége adja ezeknek az épületeknek a szépségét. Korábban kizárólag kívül fűtős, ovális alaprajzú banyakemencét használtak. Napjainkban is több megvan még a soron. Hogy kevesebb helyet foglaljanak el, a kemence körül nincsen már padka. Egy helyen, a Rajtik-tanyán még megtaláltuk a padka körüli kispadot. A nyolcvanas évek végén még emlékeztek arra is az idősebbek, hogy korábban a padkának volt egy része, ahol kizárólag az öregek ültek s ezt püffeszkedőpadkának nevezték, hasonlóan, mint a szegedi tanyákon. Korábban a bútorok elrendezése kizárólag párhuzamos volt. A tisztaszoba legdíszesebb része a magas, tornyos ágy volt, az ágyneműt gazdagon kihímezték. A 2002-es terepbejárás alkalmával több értékes ingó tárgyra is felfigyeltünk, néhány tanyán értékes bútorokat, hímzett ágyruhát, cserépedényt, szentképeket, régi mezőgazdasági szerszámokat találtunk. E szempontból különösen értékes a Halomi soron a Vörös-tanya, az épület és a benne található eszköztár. Tanulságos lenne az itt található eszközök leltárát elkészíteni. Gazdasági épületek A gazdasági épületek őrizték meg leginkább a hagyományos építészeti technikákat: a bogárhátú tetőt, az ágasfás, szelemenes tetőszerkezetet, a patics- és nádfalat. A sor jellegzetes épülete a különálló gabonás. Korábban Ludason is, hasonlóan, Ludas épített öröksége 179 Műemlékvédelem

181 mint Szabadkán, illetve a várost övező tanyákon, szántalpas vesszőhombárokban őrizték a kenyérnek valót. A nyolcvanas évek elején még találtunk ilyent a körzetben. Az ezredfordulóra viszont végérvényesen eltűntek a vesszőhombárok. Két szántalpas építményre viszont még ráakadtunk a Halomi soron, ezek viszont már paticsfalúak voltak. A gabonások kapcsán a paraszti innováció sajátos formáját figyelhettük meg a soron. A gerendavázas gabonások egyedi típusa alakult ki ezen a területen, a kisépítmény lábakon áll, falazata vagy nádból, vagy vályogból készült. A két részből álló épület egyik oldalában a búzát, a másik részében az árpát tárolták, tavasz végétől pedig a morzsolt kukoricát. Ludason a szemes takarmányt soha sem őrizték a padláson. A kertészházak födémje gyenge volt, nem bírta volna el a megterhelést. Gabonásvermekre nem volt szükségük, hiszen csak annyi búzát termeltek, amennyire a családnak szüksége volt. A napszámból, árendából élők részes aratóként keresték meg a kenyérnek valót, s az elfért a hombárokban. Az új keletű gabonások sajátos ötvözetét találtuk meg a Halomi soron. A különálló verempincét egybeépítették a magtárral. A verempincék, hasonlóan a hombárokhoz, elmaradhatatlan részét képezik az udvarnak. Korábban a kicsit jobb módúaknak néhány kapa szőlőjük volt a homokon, ezért volt szükség a pincékre. Napjainkban ezek az építmények elveszítették korábbi funkciójukat. Ha nem omlottak össze, kamraként hasznosítják őket. A többi gazdasági épületet, az istállót, a kocsiszínt a tanyai építészeti szokás szerint nem építették egybe a lakóházzal, különálló épületként áll követve a lazán zárt udvar gyakorlatát. Ludason csupán egy tanyán volt boglya formájú tyúkól. Adatközlőink szerint az ilyen típusú tyúkólakat a bunyevác gazdák kedvelték. A kocsiszínek és egyéb raktárak faszerkezetük miatt érdemelnek nagyobb figyelmet. A sehol másutt nem használt ácsszerkezetek az ügyes kezű parasztmesterek munkáját dicsérik. A ludasiak még a húszas években is dohánnyal bajlódtak, feltűnő volt számunkra, hogy az egykori dohányszárító pajtákból napjainkban már mutatóba se maradt. Beszédes Valéria 180 Hol volt...

182 A tanyasor középületei A tanyaközpont valamennyi középületét Szabadka legjelentősebb építészei tervezték. A XIX. század elején Gabriel Vlassich építette a templomot, a terv, mint ahogy már erről szóltunk, Wüstinger József munkája volt. Az épületet több alkalommal bővítették, mai formáját 1889-ben nyerte el Salga Mátyás tervei alapján. A XIX. század közepén Szabadka tágabb környezetének legjelentősebb építésze Skultety János volt. Ludason két épületet is tervezett, az elmúlt időszakban ezek az épületek maradtak meg leginkább eredeti formájukban. A bíbicháti iskola 1861-ben, a plébánia 1863-ban készült. A XX. század elején valamenynyi jelentősebb tanyaközpontban orvosi rendelőt nyitottak, ezeket Raichle Ferenc tervezte. A ludasi orvosi rendelő azért is nevezetes, mert a harmincas években Kosztolányi Árpád volt a község orvosa, nála két alkalommal is megfordult testvérbátyja, Kosztolányi Dezső. Egy jelentős impresszionista verset is írt itt a költő, a Késő ősz a ludasi pusztánt. A sor szellemi műveltsége Gazdag a sor folklórkincse. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján elsősorban Matijevics Lajos gyűjtött itt értékes anyagot. Rózsa Sándor ügyes-bajos dolgairól, ludasi atyafiságáról még napjainkban is jól megformált történeti mondákat gyűjthetünk. Király Ernő ugyancsak a hatvanas években figyelt fel a környék népdalaira. Külön figyelmet érdemelne a környék laikus vallásos népélete. Napjainkban is a házaknál tartják a lourdes-i arany kilencedet. Ha szükség mutatkozik rá, könnyen megszervezik, hogy hét özvegyasszony esőért imádkozzon. Az ötvenes évekig a temetői nagykeresztnél tartották meg nagyböjtkor a keresztúti ájtatosságot. Nagyszombaton ugyancsak itt virrasztottak. A jámbor asszonyok körmenetben vonultak át a régi temető nagy keresztjéhez Krisztus feltámadásának tiszteletére. Korábban Ludas épített öröksége 181 Műemlékvédelem

183 gyalog, napjainkban autóval elzarándokolnak a sándori szent kúthoz, újabban Doroszlóra járnak búcsúba. A naptári ünnepek közül természetesen a három nagy ünnepnek: a karácsonynak, a húsvétnak és a pünkösdnek voltak látványos megnyilvánulásai. Járták a sort a betlehemesek. Ezt újították fel az ezred végén a helyi művelődési egyesület gyermekei. Farsang idején a vén legények végighúzták a tuskót. A legények parádés kocsin jártak locsolkodni. Az idősebb asszonyok emlékeznek még a pünkösdi királynőjárásra, a miamázásra. A hatvanas években élő szokás volt még a Szent Iván-napi tűzugrás. A ludasiak befogadták az új keletű naptári ünnepeket is. Az édesanyák felköszöntése március 8-án, a nemzetközi nőnapon részét képezi az ünnepi kalendáriumnak. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a kilencvenes években is itt élt környékünk legjobb mesemondója, Szűcs László, akinek meséi Raffai Judit jóvoltából könyv formában is olvashatók. Meggyőződésünk, hogy a korábbi gazdag folklórhagyomány is hozzájárult ahhoz, hogy az ezredvégre egy lelkes csapat újratanulja ősei meséit, dalait. Csarnoktemplom, a legrégebbi tanyasi templom Beszédes Valéria 182 Hol volt...

184 Lehetőségek kiutak A ludasi sor építészeti értékeinek tanulmányozása előtt átnéztük a helyi közösség választási névjegyzékét. Ebből megállapíthattuk, hogy a soron elöregszik a lakosság, többnyire idős házaspárok élnek itt, sok az özvegy, sok a magányosan élő férfi. Egy háztartásra alig két lakos jut. Sok a lakatlan ház. Ezeket a tényezőket mindenképpen figyelembe kell vennünk a területfejlesztési programok elkészítésekor. A tanyasor a Ludasi-tó Speciális Természetvédelmi Rezervátum határán áll, ez bizonyos feltételeket szab a további építkezéseknél. A műemlékvédelem szempontjából a település szerkezetére, valamint az építészeti örökség megőrzésére kell nagy gondot fordítani. A fejlesztési tervek elkészítésekor a következőket javasoljuk: Pontosan meg kell határozni, milyen új, tájba illő épületek építhetők a természetvédelmi körzetben. A Kosztolányi család 1925-ben Ludason Ludas épített öröksége 183 Műemlékvédelem

185 Hasznos lenne megőrizni a sor immár kétszáz éves telekelrendezését. Jó lenne, ha a természetvédelmi terület kezelője a legrégebbi lakóházakat felvásárolná, s azokban kutatóállomást rendezne be. A ludasi sor lakói letelepedésük óta kertészettel foglalkoztak, ésszerű lenne, ha a XXI. században megpróbálkoznának az organikus táplálékok előállításával. Az egészséges táplálékok bemutatására alkalmasak lennének az évszázados kertészházak. A Halomi soron, a Vörös-tanyán a módos parasztgazda eszköztára maradt fenn. Hasznos lenne ezeket leltárba venni, módot találni arra, hogy a jövőben is eredeti formájában maradjon fenn ez a tanyagazdaság. Pozitív példaként a tó keleti partján lévő Róka-tanyát kell említeni, amelyet néhány évvel ezelőtt felújítottak, és hagyományos tárgyakkal rendeztek be. Több mint 800 értékes néprajzi tárgyat őriznek itt. A diákturizmus látványos központjává vált ez az épület a szomszédságában álló Csónakos-tanyával együtt. A már meglévő programokat a továbbiakban is meg kellene tartani, s a kapacitásokhoz mérten bővíteni is lehetne ezeket. A természetvédelem és a műemlékvédelem szakembereinek elsődleges feladata, hogy ismertesse és megszerettesse a ludasi sor természeti és művelődési értékeit. A védett kulturális hagyaték fenntartása nem jelenthet terhet az idősödő lakosságnak Beszédes Valéria 184 Hol volt...

186 IRODALOM Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. I III. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, Beszédes Valéria: Ház. Szabadka, Beszédes Valéria: Emberek és otthonok. Néprajzi tanulmányok. Szabadka, Beszédes Valéria: Ünnep ez minékünk. Írások a szabadkaiak népi vallásosságáról. Szabadka, Magyar László: Ludas és a Ludasi-tó Ludaš i Ludaško jezero. Ludasi jegyzetek Ludaški zapisi, I Matijevics Lajos: Égigérő mesefa. Tanulmányok, II. évf Matijevics Lajos: Ludasi népballadák. Tanulmányok, III. évf Miličić Olga, Raffai Judit, Szabados Klára, Sekulić Nenad: Ludaš Ludas Ludaš. Jezero na pustari Tó a pusztán Lake in the Puszta. Palić, Raffai Judit: A felnőttek viselete Ludason a XX. században. In Silling István szerk.: Bácskai magyar népviseletek. Újvidék, 1994, JMMT. Raffai Judit: Rézmonyos. Ludasi népmesék. Palics, Raffai Judit szerk.: Ludaški zapisi Ludasi jegyzetek , Friesachi dénárok 185 Árpád-kori pénzek...

187

188 NÉPI ÉPÍTÉSZET BAJSÁN A XX. SZÁZADBAN Bajsa épített öröksége Bajsa épített örökségére akkor figyeltünk fel, amikor 2007 tavaszán Topolya község területrendezési tervéhez készítettük a kulturális örökségre vonatkozó fejezetet. A falu épített örökségéről természetesen már korábban is volt tudomásunk, a szabadkai intézet felügyelte az ortodox, illetve a katolikus templomok helyreállítási munkálatait. A területrendezés terv elkészítésének természetéből következett, hogy akkor végigjártuk a község összes települését. Bajsán is megfordultunk valamennyi utcában, s amit értékesnek tartottunk, lefényképeztük. Ekkor született meg az az elképzelés, hogy hasznos lenne felmérni a falu építészeti örökségét. Bajsa is azok közé a falvak közé tartozik, amelyekben a lakosság rohamosan öregszik, a fiatalok elvándorolnak. Egyre több a lakatlan ház, amelyre sajnos nemigen akad vevő. Ha meg is vásárolják, azokat többnyire gazdasági célokra használják: raktárnak, rakodótérnek. A régi, szép épületeket az új tulajdonos nem tatarozza, fenntartásában kizárólag gazdasági szempontok vezérlik. Munkánk során azt is észrevettük, hogy a bajsaiakat jól értelmezett lokálpatriotizmus jellemzi. A falu gondosan megszerkesztett honlapján értékes adatok vannak a településről, és Borús Sándor archív fotóira is rábukkantunk. A településen működő hagyományápoló kör által létrehozott helytörténeti gyűjteményből arra következtettünk, hogy a jobb sorsra érdemes elhagyott napsugaras, illetve barokkos oromzatú házakat nemcsak rakodótérként használhatnák. Kisebb-nagyobb módosításokkal korszerűsíthetőek lennének, azokat turisztikai célokra is igénybe vehetnék. Arról is tudunk, hogy Bajsán intézményesíteni szeretnék az idősek házi ápolását. A szép falusi házak, porták meggyőződésünk szerint ezt az ügyet kiválóan szolgálnák. Azon is elgondolkodhatnának, hogy ezekben a korszerűsített régi épületekben árván maradt gyermekeket lehetne családi környezetben nevelőszülőknek nevelni, de egyéb szociális tartalmakat is találhatnánk, erre nemzetközi pályázatokon pénzt is lehetne szerezni. Népi építészet Bajsán a XX. században 187 Műemlékvédelem

189 A szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet kutatóit munkájuk során elsősorban tudományos és esztétikai szempontok vezérelték, erre kaptak felhatalmazást a Szerb Művelődési Minisztériumtól, a projektumot az ott nyert támogatásból valósítottuk meg. Kiállítást is és katalógust is készítetünk, tettük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy az általunk kiválasztott épületek nemcsak a néprajz és az építészettudomány számára értékesek, hanem azok felújítva, korszerűsítve esetleg más funkcióval a jövőben is felhasználhatók, kamatoztathatók lehetnének. A terepmunkát 2009 tavaszán végeztük el, ennek néhány vonatkozásáról szólok az alábbiakban. A település történetéről Az első írásos adat, amely a településre vonatkozik, 1334-ből maradt ránk egy birtokcsere kapcsán. Ebben az időben László kalocsai érsek Károly királlyal birtokot cserélt, ebben az okiratban említik a Bács megyei Szurdukot, amely feltehetőleg a mai Bajsa határának nyugati részében, a Krivaja déli partján lehetett. A XV. században Mátyás király több bácskai birtokot Napsugaras ház metszete, ahol a szabadkémény még áll a padláson Beszédes Valéria 188 Hol volt...

190 ajándékozott édesanyjának, többek között Nagybaychot is. A középkori falu Bajsától egy kilométerre állhatott, a zombori és bajai út kereszteződésében, az ott húzódó dombokat az idevalók Templomdombnak nevezik. Ebben az időben a falu valószínűleg már lakott hely lehetett, a Templomdomb közelében kell keresni Nagybaych középkori templomát. A település földesura 1485-ben a Dóczi család volt, s mivel nem volt fiúörökösük, Ulászló király Bajsát a Both testvéreknek ajándékozta. Olyan adat is maradt ránk, miszerint a középkori település egy időben Corvin János tulajdonában volt. A XV. századtól tehát folyamatosan van írásos adatunk a településről. Hogy ténylegesen merre volt a középkori falu, arról régészeti ásatások híján csak feltételezésünk van. Bajsa a török hódoltság alatt sem néptelenedett el. A másfélszáz éves török megszállás alatt az itt lakók adót is fizettek: 1580-ban, amikor a falu a szabadkai náhijéhoz tartozott, 22 háztól szedték be az adót ban viszont már 26-tól, ugyanebben az évben Szabadkán 49 ház után adóztak. A zentai csata és a Rákóczi-szabadságharc idején a maradék lakosság is elmenekült. A török hódoltság utáni iratok arról tudósítanak bennünket, hogy a település mai helyén szerb határőrök, pásztorok éltek. Napsugaras ház utcai homlokzata Népi építészet Bajsán a XX. században 189 Műemlékvédelem

191 1751-ben Mária Terézia Zakó István kapitánynak adományozta ezt a vidéket azzal a feltétellel, hogy falut telepítsen. A telepítés 1751-ben kezdődött, ettől számítjuk Bajsa újkori történetét. A környék betelepítése Topolyával kezdődött, oda és a többi XVIII. században létesített faluba a lakosságot távolabbi vidékről kellett toborozni. Elsősorban a Felvidékről, de Békés megyéből és Kunságból is érkeztek telepesek. A bajsai magyarok és a szlovákok a Felvidékről, a szerbek pedig a tiszai határőrvidékről érkeztek. Az első telepes csoport negyven szerb család volt. A földesúr a kezdeti időszakban jobbágyainak nemcsak telket és épületanyagot adott, hanem földterületet is, amit felszántatott és bevettetett. Az első aratásig megélhetést biztosított a betelepülteknek, egy évre elengedte nekik a hűbéri terheket, azoknak, akik szőlőművelést is vállalták, ötévi kedvezményt adott Valószínűleg ez a nagyvonalúság is hozzájárult ahhoz, hogy adósságba keveredett, és egy évvel a telepítés után a birtok felét kénytelen volt eladni a Vojnits testvéreknek azoknak a Vojnitsoknak, akik a XX. század közepéig fontos személyiségei voltak az egykori Bács-Bodrog vármegyének. A település szerkezete A falu alaprajzának alakulásában döntő szerepe volt a Krivaja pataknak, a Telecskai-domboknak és a korábban kialakult regionális útvonalaknak, melyekről föltételezhetjük, hogy már a középkorban megvoltak. Falu történeti magva a Krivaja jobb partján létesült, közvetlenül az Ószivác Topolya útvonal mentén. Ide építette fel a Zakó család kúriáját, ennek a közelében épült a három felekezet temploma: a római katolikus, az ortodox és az evangélikus. Ez az épületsor, valamint a földrajzi adottságok határozták meg a későbbiek folyamán a település szerkezetét. A XIX. század folyamán a Krivaja bal partján a Telecskai-dombok teraszain fejlődött a falu. Bajsán viszonylag kicsikék a telkek, ennek ellenére nem találtunk olyan forrásokat, amelyek arra utaltak volna, hogy korábban két beltelkes lett volna. Nem volt Beszédes Valéria 190 Hol volt...

192 ismeretlen errefelé ez a településforma, a két szomszédos falunak, Topolyának és Kishegyesnek a XIX. század közepéig ilyen volt a szerkezete. Ennek a lényege az, hogy a település központjában voltak a lakóházak, az azt övező kertekben, a szérűkben voltak az istállók és a rakodóterek. Az esetleges tűzkárokat védték ki evvel a módszerrel. Bajsán a három nemzet és felekezet között nem volt villongás, a nemzetiségi szegregáció viszont megvolt a településen. Külön falurészben éltek a szerbek, külön a szlovákok és külön a magyarok. Napjaikban is van Szlovák, Magyar és Szerb utca. Bajsa építészeti öröksége és a konzervativizmus Az építészeti örökségének alakulásáról jó áttekintésünk van, mert a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben a helyi általános iskola magyar nyelv és irodalomtanára több száz fényképet készített a településről, fotóarchívumát átengedte településnek, így a fényképek egy része felkerült Bajsa honlapjára. A jó érzékkel készített fotók pontos eligazítást adnak a település akkori életéről, többek között a faluban található réginek számító házakról. A honlapon bemutatott épületek legrégibbjei a XIX. század elején, esetleg még korábban épülhettek ben, amikor a felmérést készítettük, a régi épületekből, melyeket Borús Sándor a hatvanas években dokumentált, többet megtaláltunk. A nádas házakat viszont lebontották, illetve átalakították. Az utolsó nádas háznak csak a romjait találtuk meg a Petőfi utcában. A faluban több olyan épület áll még napjainkban is, melynek az alapjait még a falu telepítésekor rakták le. Építkezés a XVIII. században Az első telepes házak két- vagy háromosztatúak voltak, ágasfás, szelemenes volt a tetőszerkezetük, a füstöt szabadkéménnyel vezették el, az utcai homlokzaton csupán egy ablak volt. Az ágasfás szerkezet következményeként az ablak nem a homlokzat közepére Népi építészet Bajsán a XX. században 191 Műemlékvédelem

193 került, hanem aszimmetrikusan helyezték el. A homlokzat és az oromzat aránya egy az egyben volt. Viszonylag alacsonyak voltak a szobák és a padlástér. A szobákat kívül fűtős kemencével fűtötték, az épületben a füst elvezetését nagyméretű lábon álló szabadkéményekkel oldották meg. A házak alaprajzát, formáját, anyagát a bécsi udvar telepítési biztosai határozták meg. A bajsai szlovákok és magyarok a Felvidékről érkeztek, ahol másfajta volt a füstelvezetés, másfajta építési anyagot használtak: fát, követ. Amikor megérkeztek erre a vidékre a XVIII. század közepén, érvényben volt már Mária Teréziának az a rendelete, amelyben tiltották a fából történő építkezést, mint már föntebb utaltunk rá, korábbi otthonaikban gerendából építették házaikat. Feltételezzük, hogy az új otthonukban az első házaknak patics volt a fala. A paticsházak gyorsan elkészültek, gyorsan kiszáradtak, hamar lakhatóvá váltak. A XVIII. és a XIX. század hajnalán a házak padlózata centiméternyire a földbe volt süllyesztve. A XX. század hetvenes-nyolcvanas éveiben tucatjával álltak még ilyen épületek Lackovics-ház a temetőutcában Beszédes Valéria 192 Hol volt...

194 nemcsak falvainkban, hanem mezővárosainkban is. Bajsán már nem találtunk ilyent az ezredfordulón, viszont a szomszédos Bácskossuthfalván még állt ilyen épület a területrendezési terv elkészítésekor. A gazdasági épületekkel kapcsolatban még kevesebb adatunk van. Csak feltételezzük, hogy lábakon álló hidasok, disznóólak Bajsán is állhattak. Csantavéren a XIX. század elején volt ilyen, az egyik végrendeletben akadtunk nyomára, ugyanis erről az értékesnek számító faépületről is megemlékezett az örökhagyó. A gabonát viszont többnyire gabonásvermekben őrizték, erre Ulmer Gáspár nagyszabású monográfiájában találunk utalást. Meséltek erről a helybeliek is, többnek a nyomára is bukkantak az új építkezések alkalmával. Szántalpas hombár gyűjtésünk idején már nem volt a faluban. Nem is emlékeztek ezekre a különálló, kosárszerű építményekre, pedig a Krivaja közelsége miatt kellett, hogy legyen ilyen építmény, ha jött az árvíz, menthették a termést, az életet, ahogy akkortájt nevezték a gabonaneműeket. A környező településeken használatban voltak ezek a kis építmé- Mucska Mihály és felesége Népi építészet Bajsán a XX. században 193 Műemlékvédelem

195 nyek. Topolyán Harkai Imre vette őket lajstromba a tanyákon, 2009-ben hármat is találtunk Pacséron, a Szerb utcában. A bajsai szerbek ugyanabban az időben érkeztek erre a vidékre, mint a pacsériak, a szántalpas építmények is ebben a korszakban kerültek a Balkán-félszigetről vidékünkre. Tehát nincs okunk feltételezni, hogy a XVIII. és XIX. század folyamán a vízjárta területeken nem használták. Ulmer Gáspár monográfiájából tudható, hogy a Vojnits család szárazmalmokat működtetett a településen. Krivaján patakmalom is dolgozott. Az ötvenes években még dolgozott a szélmalom a Lipár felé vezető úton, a domboldalon. A szélmolnár roskatag házát még sikerült lerajzolni, a malom őrlőszerkezetének néhány darabját megtaláltuk az egyik bajsai udvarban. A napsugaras oromzatok A XIX. században kizárólag vert falú házakat építettek. A ránk maradt takaros házakból következtethetünk a falu gazdasági felemelkedésére. A gazdasági prosperitás a XIX. század hetvenesnyolcvanas éveiben következett be Bajsán. A falu közelében álló Falcione-Fernbach-féle mezőgazdasági nagybirtokok felvirágzásakor a helybéliek is biztosabb megélhetéshez jutottak, gazdaságilag felemelkedtek. Ebben az időben építették a napjainkban is álló deszka tűzfalú napsugaras házakat. Az épületek tömege megnagyobbodott, az aránya viszont nem változott meg: az oromzat és a homlokzat magassága egyforma maradt. Az ágasfás tetőszerkezetet felváltja a szalufás-kakasülős. Az épület udvari oldalára került a faoszlopokkal alátámasztott, barokkos jellegű tornác. A XIX. század utolsó harmadában továbbra is uralkodó tetőfedő volt a nád. A nádfödémet, a pallatot a mestergerenda és a fiókgerendák tartották. A füst elvezetésére ebben az időben a szabadkéményeket alkalmazták. Az asszonyok a szabadkémény alatt a kaminban, a tűzpadkán, a háromlábon főztek. A házakat már képzett falverők és ácsok építettek. A falu gazdasági felemelkedése az utcai homlokzatok megmunkálásában is láthatóvá vált. Beszédes Valéria 194 Hol volt...

196 A XIX. század utolsó harmadában lettek divatosak a napsugaras oromzatok, ezeknek volt egy sajátos bajsai változata. Az oromzat felső harmadában van a legyező formájú barokkos napsugár, az oromzat alsó harmadának a csúcsait is legyezőszerűen díszítették. Az oromzat nagyobbik részét viszont háromcolos deszkával töltötték ki. A deszkákat szépen megmunkált lécekkel illesztették össze. A mester munkáját gyöngyfűrésszel kivágott csipkeszerű vízvetők egészítették ki Az oromzatokon fellelhető festéknyomokból arra következtethetünk, hogy korábban festették a tűzfalat kék, illetve sárga színűre. A napsugárdíszes házakhoz tornác, gang is tartozott, a bejárati, ünneplő kiskapun is ugyanaz a minta, a napsugár látható, mint az oromzaton. A napsugaras tűzfalakat valószínűleg a bajsai ácsok készítették. A legyező formájú istenszemet, a napsugár stilizált formáját, ahol ismerték ezt a motívumot, mindenhol használták. Az oromzat megmaradt részének a díszítésében fedezhetjük fel a lokális variánsokat. Topolyán, Kishegyesen szép kazettás oromzatok változatai is állnak még, Vajdaságban viszont csak Bajsán és Moholon találtunk olyan deszka tűzfalat, ahol az oromzat felső harmadában viszonylag kisméretű, átlósan belécezett kazettákkal választották el az istenszemet az oromzat alsó két harmadától. A XIX. század utolsó éveiben a deszka tűzfalú házak esetében a tornácokat már nem gerendával támasztották alá, hanem megjelennek a barokkos-klasszicista hasáb, illetve négyszögletes falazott oszlopok falazott mellvéddel. A XX. század épített öröksége Az ezredfordulón készített dokumentáció is azt bizonyítja, hogy hasonlóan a többi közép-bácskai településhez, az épített környezet Bajsán sem sokat változott a XX. század folyamán. Az utolsó nagy építkezési hullám a XIX. század kilencvenes éveitől az első világháború végéig tartott. A későbbiekben a meglévő épületeket bővítették, néhány helyen tornácot alakították át oldalkonyhává, szobává. A kor divatja szerint rendezték az utcai homlokzatot, Népi építészet Bajsán a XX. században 195 Műemlékvédelem

197 leginkább fugázott téglával rakták ki. A hatvanas évek divatja volt ez, a tulajdonosokat kizárólag az ésszerűség vezérelte, nem kellett a házakat évenként tapasztani, meszelni. Megszüntették a szabadkéményeket, esetleg a födémet tartó mestergerenda fölkerült a padlásra. A napjainkat is meghatározó utcakép a XIX. végén és a XX. század első két évében alakult ki, s azt a konzervativizmus jellemzi. Ez részben az itteniek mentalitásából fakad, de a közösség gazdasági erejének is következménye. A fentiek bizonyítására két tényt emelek ki: a faluba csak 1947-ben vezették be a villanyáramot. Azóta is ezen a napon tartják település búcsúját. Ezt részben magyarázhatjuk a szocialista korszakkal, a bajsaiak ügyesen alkalmazkodtak a korhoz. A falubúcsú a zömében katolikus falvakban mindig ünnepnek számított. Bajsán három felekezet él együtt, az evangélikusoknál nincs búcsú, a szerbek a slavát ünneplik, csak a katolikusok ünnepe a Nagyboldogasszony. Bajsán mind a három felekezet ünnepnapnak tartotta ezt a napot. A bajsai jegyző házának utcai homlokzata Mucska Mihály házának neoklasszicista udvari homlokzata Beszédes Valéria 196 Hol volt...

198 Az utcák kikövezésére még többet kellett várni, erre valamikor a nyolcvanas években került sor. A falu főutcájában a XIX. század utolsó évtizedében megjelennek az utca fontjával párhuzamosan épített középületek, a három felekezeti iskola, a községháza és a Rigó kocsma. A házaknak ezt a típusát fordított házaknak nevezik errefelé. A szomszédos Bácskossuthfalva, Pacsér, Bajmok és Csantavér főutcájának XX. század első harmadában ez a meghatározó háztípusa. A nagygazdák, kereskedők, értelmiségiek laktak ezekben. Városi hatásra az utcai homlokzatra felkerülnek gipszből, terrakottából a neoreneszánsz, a neobarokk és a neoklasszicista építészetre jellemző pilaszterek, timpanonok, párkányok, rozetták, zoomorf, antropomorf szobrocskák, angyalkák. Az épület reprezentatív részének számított a száraz kapubejárat az épület közepén vagy végében a díszesen megmunkált barokkos, klasszicista jellegű faragott betétekkel díszített kapuszárnyakkal. Ezeket az épületeket már képzett mesterek: kőművesek, ácsok, asztalosok, bádogosok építették típustervek alapján. Mucska Mihály háza a Štefanik utcában Népi építészet Bajsán a XX. században 197 Műemlékvédelem

199 A bácskai magyar falvakban a XIX század utolsó harmadától képzett pallérok dolgoztak már, kisebb javításokat, az évi vakolást, tapasztást a házakon minden falusi ember, a férfiak és a nők egyaránt el tudták, tudják végezni még napjainkban is. Azt viszont a bezdáni adatközlőimtől tudom, hogy a két világháború közötti időszakban kizárólag a képzett kőművesek használtak mészhabarcsot, vagy ahogy errefelé nevezik, maltert. A sárral, tapasztanak, a mészhabarccsal viszont malteroznak errefelé. A kőművesek mellett minden településen akadt olyan ezermester, aki a kőművesmunkákat is el tudta végezni, a szegényebbek házát ők építették fel. Ez felemás állapot az új építészeti technológiák megjelenéséig folyamatosan jellemezte falvaink, kisvárosaink építkezését. Mucska Mihály tevékenysége Bajsa építészeti örökségét egyfajta konzervativizmus jellemzi. A főutcában ugyan akad néhány fordított ház, de azokat is jobbára második világháború után építették. A falu értelmisége is véges házat épített magának. Jól példázza ezt a falu jegyzőjének a háza. Az épületet 1906-ban építették, az építőmester helybéli volt, Mucska Mihály. A mester unokája ma is Bajsán él, abban a házban, melyet a nagyapja épített 1914-ben a Štefanik utcában. A mester az unokája emlékei szerint a század elején váltotta ki az iparengedélyét, és a harmincas évek végéig dolgozott. A fia és az unokája nem folytatta vállalkozását. A harmincas évektől kizárólag földműveléssel foglalkozott a család. Az Iskola és a Štefanik utcai ház tömegéből, alaprajzából, utcai homlokzatának megoldásából arra következtethetünk, hogy a mester több mint két évtizeden át alakította a falu arculatát. Személyes hagyatékából csak egy fénykép maradt, amelyen a feleségével látható. Arról nincs tudomásunk, hogy típusterveket használt volna. Mucska Mátyás működése idején Bácsfeketehegyen egy másik kőműves működött, az ő munkáiról többet lehet tudni. Erre Garai Mátyás bácsfeketehegyi kőművesmester gyűjteményéből Beszédes Valéria 198 Hol volt...

200 következtetünk, ugyanis ő őrizte meg Swebler János rajzait, ezek között néhány olyan tervet, amelyet meg is épített, sőt ma is áll Bácsfeketehegyen. A mester az aradi Terpák István-féle tervezőiroda típusterveit is használta, a hagyatékban néhány olyan terv is megmaradt, melyet Swebler maga rajzolt. Feltételezem, hogy a bajsai mester is időnként tervrajz alapján dolgozott, melyeket Szeghegyhez hasonlóan egy nagyobb központ mérnöki irodájában tervezhettek. Azt eddigi kutatásaim során nem sikerült felderíteni, hogy miféle engedélyekhez kötötték a XIX. században az építkezéseket falvainkban. Viszont Szabadkán a kiegyezéstől működött a Mérnöki Hivatal, ahova minden építkezést be kellett jelenteni. A körön belül készülő épületeknek a tervrajzát is át kellett adni. A szabadkai Történelmi Levéltárban tucatjával őrzik a nádfedeles, háromosztatú, szabadkéményes házak terveit, melyeket a város mérnökei, Macskovics Titusz, illetve Koczka Géza, Raichle Ferenc írtak alá. Nem hiszem, hogy más volt az eljárás a falvainkban. Ezt a meggyőződésemet támasztják alá az utóbbi időkben végzett felméréseink. A XIX. század végén, XX. század elején a neoklasszicista, neobarokk hatást tükröző, városias jellegű házakat mérnökök tervei alapján készíthették. Klémán István háza Feltételezem, hogy Bajsán is kellett az építkezéseket engedélyeztetni. A földhivatal határozhatta meg az épület helyét a telken, valamint az utcai fronthoz való viszonyát. Az Iskola utcában korábban már volt épület. A korábbi lakóház, mely később nyári konyhaként és borospinceként szolgált, a múlt század kilencvenes éveiben még állt. Az nem az utca frontjára épült, nyeregteteje előtt napsugaras oromzat volt. Az 1906-os építkezéskor a régi házat meghagyták. Az új viszont az utca frontjára került. Ez épület a mester korai munkája volt, az építés idejéből következtetünk erre. Az utcai homlokzaton található barokkos elemeket készen vásárolhatták. Apatinban és Zomborban voltak olyan üzemek, ahol előre gyártották a közkedvelt rozettákat, puttófejecskéket, Népi építészet Bajsán a XX. században 199 Műemlékvédelem

201 egyéb épületdíszeket, melyek a kor divatja szerint felkerültek a házak külső homlokzatára. A falu jegyzőjének házát mérnöki tervek alapján emelték. A falközösség ízlésére, az építkezési divatra egészen a XX. század közepéig hatott. A jómódú parasztgazdák számára a példa az Iskola utcában álló, sajnos ma már lakatlan ház lehetett. Nemcsak az épület homlokzati megoldása volt a meghatározó, hanem annak alaprajza, a tömege, a füstelvezetés, a tornác és a telek beépítettsége is. Az oldaltornác klasszicista jellegű oszlopsora még a múlt század közepén is gyakorlat volt Bajsán. Nem a jegyzőlaknak volt először barokkos oromzata. Az viszont kétségtelen, hogy a napjainkban is álló ilyen stílusú épületek közül ez a legkidolgozottabb. Nemcsak a homlokzat elkészítésében remekeltek a mesterek, a kiskapu, az ablak és ajtószárnyak is igényes asztalosmunkáról tanúskodnak. Ugyanez elmondható az épület csatornájáról is. Hogy ki tervezte, sajnos arra nem tudjuk a választ. Azt viszont fontos megjegyeznünk, hogy a gondos kisiparosi munkák mellett az épület kivitelezésében megfigyelhetőek a népi építészetben használatos technikák. A falak Bajsai gazdasági udvar Beszédes Valéria 200 Hol volt...

202 egy része téglából készült, ellenben az épület hosszanti oldalfalai, melyeken a tetőszerkezet nyugszik, vert falúak. A mestergerenda és a fiókgerendák már a padlásra kerültek, a födém szalmából készült pólyás födém, melyet errefelé német jövevényszóval viklinek neveztek, és kizárólag a falusi építészetben használták. Kezdetben a gazdagabb sváb falvakban alkalmazták ezt, tőlük tanulta el többi nemzet. A födémkészítésnek ezt a módját a Szabadka környéki falvakban Csantavéren, Horgoson és Martonoson nem ismerték. Feltételezem, hogy a Tisza menti falvakban viszonylag olcsó volt a fűrészelt deszka, ezért nem akadtunk a viklikészítés nyomára. A XX. század elején épült házak már padlósak voltak, a tornácot sem mázolták, hanem színes műkővel kikövezték. Mucska Mátyás családi házának az utcai homlokzata szerényebb, mint a jegyzőlak. Hiányzik róla a barokkos oromzat, a homlokzat is kevésbé tagolt. Az arány, amely a tetőtér és a lakótér között megfigyelhető, az Iskola utcaihoz hasonlítható. Az 1914-es építkezéskor a mester átépítette a házát, az istállót és az egyéb mellékhelységeket viszont meghagyhatta, mert olyan apró Tradicionális szobabelső az ezredfordulón Népi építészet Bajsán a XX. században 201 Műemlékvédelem

203 részletek is felfedezhetők az épületen, melyek korábbi építészeti hagyományra utalnak. Vonatkozik ez a kiskonyha ablakára is. A XX. század elején jelennek meg Bajsán a kétszárnyas, befelé nyíló ablakok. A XIX. század végéig az ácstokra kifelé, illetve befelé nyíló három-három szemes ablakszárnyat tettek. A XIX. század eleji épületek ablakszárnyai szimplák és kétszeműek voltak. Az integrálódás korszaka A XX. század elején, magasabb, világosabb házakat építettek maguknak a bajsaiak. Az egysoros alaprajz még ebben a században is dominált. Más településekkel ellentétben ritkán alakították át a tornácot oldalkonyhává, kamrává, oldalszobává. Az ötvenes évek közepéig divatban maradtak a barokkos oromzatok, a házak homlokzatának a vakolatdíszítése viszont leegyszerűsödött, csupán a nyílászárókat hangsúlyozták keskeny párkánnyal. A XX. században már nem építettek szabadkéményt. A régi épületekben nem bontották le a kéménytestet, csak a födémet készítették el. Ebben az időben jelentek meg a konyhai takaréktűzhelyek a falvédőkkel, ezeket nálunk berakott sporheltnak, csikósporhetnek nevezik. Az egész faluban csupán két ilyen tüzelőberendezést találtunk, az egyiket a szlovák tájházban. Az viszont érdekes, hogy több helyen még napjaikban is funkcionálnak a kívül fűtős sifonkemencék. A városias életmód leginkább szobabelsők kialakítására hatott. Napjaikban többnyire már gyári tömegbútorokat találunk. Írásunkban erre a változásra nem áll szándékunkban kitérni. Ami viszont közvetlenül kapcsolatba hozható a népi építészettel, az a házak külső és belső falának a meszelése. A házak belső falának a színes meszelése ugyancsak a huszadik század hozadéka. A módosabb gazdák leginkább a kék alapszínt sablonokkal, színes virágmintákkal díszítették, hasonlóan, mint a városi polgárság a házaiban. Ebben az időben a nagyobb bácskai városokban a neoreneszánsz stílusban épített paloták lépcsőházának mennyezetére allegorikus falfestmények kerültek, Beszédes Valéria 202 Hol volt...

204 melyeket a korszak templomfestői sablonokkal készítettek, több magas színvonalú kisipari munka is készült ebben az időben. A legismertebb művész ebben az időben Szauer Károly és Blaskovits Bátori Mihály volt. A városi példák alapján falusi nagygazdák szerényebb formában, kevésbé tehetséges mesterekkel a száraz kapubejárat menynyezetét festették be. Az oldalfalakra tájkép került. Kerényben a nyolcvanas években olyan kapualjat is leltárba vettünk, ahova nagyméretű olajképet feszítettek ki. A romantikus alpesi, tengerparti tájképek megjelenítése a tornácok falán a harmincas években vált divatossá falvaikban. A Zombor környéki tanyákon még nyolcvanas években is szívesen díszítették így a gangokat. Bajsán a harmincas években lettek divatosak a falfestményekkel díszített gangok. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy korszak legjelentősebb naiv festője, Nagyapáti Kukac Péter Bajsán élt, vándorfestőként megrendelésre festményeket, falusi életképeket is készített, de megélhetését a tornácok kifestésével kereste meg. Még a környékbeli tanyákon is megfordult. Adatközlőm szerint volt egy nyomtatott mintafüzete, abból legtöbbször az asszonyok választották ki, hogy milyen festmény kerüljön a falra. Mucska Mihály, mint már korábban utaltunk rá, a harmincas évektől földművelésből élt, neki is volt tanyája. A negyvenes években náluk is megfordult Nagyapáti Kukac Péter, a család az Országházát választotta ki a mintakönyvből, így az került a falra. Nagyapáti falfestményei csak egy házban maradtak meg a Tito utcában. Ezeknek a nagyméretű alkotásoknak az állaga is rossz már, sajnos a ház tulajdonosa nem lelkesedik különösebben a régi házáért, szándékában áll azt átépíteni, s akkor végérvényesen megsemmisülnek a festmények. A hatvanas években követője akadt Nagyapátinak. Bucsár Vera a környék ismert naiv művésze. Olaj- és pasztellképeket festett. Fiatalabb korában a kenyerét pingálással kereste. Ő maga is készített olyan falfestményeket, mint Nagyapáti, de azt sem becsülték, akárcsak híres elődjének munkáit Népi építészet Bajsán a XX. században 203 Műemlékvédelem

205 IRODALOM Damján Zsolt: Kétszázötven év. A bajsai római katolikus egyházközösség története. Bajsa, Harkai Imre: Topolya építészete Graditeljstvo Bačke Tople. Novi Sad, Harkai Imre: Topolya mezőváros tanyarendszere Salašarski sistem Bačke Topole. Kanizsa, Ulmer, Gašpar: Posed Bajša. Spahije i kmetovi Novi Sad, Beszédes Valéria 204 Hol volt...

206 SZEGHEGY ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGE Az épületek kiválasztásának szempontjai Az épületek kiválasztásánál alapvető szempontunk az volt, hogy áttekintést adjunk a település építészeti örökségének fejlődéséről a XIX. század közepétől a XX. század közepéig. Olyan épületeket választottunk ki, melyeket az említett periódus különböző korszakaiban átépítettek, több esetben hozzáépítettek, viszont a ház eredeti magva, amelyik a XIX. század közepe táján készült, napjainkig megfigyelhető. Az általunk kiválasztott épületeket az utóbbi fél évszázadban nem alakították át lényegesen. A település történetével, a mezőgazdasági élet fejlődésével ezúttal nem kívánunk foglalkozni, mert 1947-ben lakosságcsere történt, a németek helyére Montenegróból érkeztek telepesek, akik a kezdeti időszakban nehezen illeszkedtek be az új kultúrkörbe. Lovćenac, korábban Sekić, azok közé a települések közé tartozott Közép-Bácskában, ahol kizárólag németek laktak ban Zegegyhaz néven említik. Eredeti Szegegyház nevéből a szerbek Sekićet csináltak. A falut 1786-ban németekkel telepítették be ben lakosából német és 394 magyar volt. II. világháború végén a németeket kitelepítették, helyükbe montenegrói telepesek érkeztek, 2002-ben lakosából montenegrói, 1242 szerb, 107 magyar volt. A XVIII. században létesített települést a Telecskai-dombokon, részben a dombok lábánál alapították. A dimbes-dombos területen elsősorban szőlőműveléssel és gyümölcsészettel foglalkozott a német lakosság, az ő hatásukra honosodott meg ez a kultúra a szomszédos Bácsfeketehegyen, ahol az evangélikus németek a református magyarokkal éltek együtt. A másik szomszédos falu, Kishegyes lakóinak akik a XVIII. századtól kizárólag magyarok voltak gazdasági életében a szőlőkultúra már nem játszott ilyen jelentős szerepet. A településen kívül a határban, valamint a portákon még napjaikban is láthatók a korábbi szőlők maradványai, a nagyméretű barlangpincék, valamint ház alatti kisebb-nagyobb pincék még manapság is használatosak, de már más a funkciójuk. Szeghegy építészeti öröksége 205 Műemlékvédelem

207 A montenegrói lakosság a szőlőkultúrával nem tudott mit kezdeni, mire megtanulhatták volna, addigra az ültetvények tönkrementek, azoknak a maradványait láthatjuk még napjainkban is néhány helyen. A házaknál megmaradtak a szőlőlugasok, a termését nem borrá dolgozzák fel, hanem pálinkát főznek belőle régi otthoni szokásuk szerint. Az épületek elemzésénél a következő szempontokat vesszük figyelembe: 1. a telekelrendezés; 2. az épületek alaprajza; 3. az épületek szerkezete (tetőszerkezet, födémszerkezet, füstelvezetés); 4. az építőanyagok; 5. az épületek ajtói, ablakai; 6. a ház padlója; 7. kerítések, kapuk; Véges ház az egykori szeghegyi főutcán Beszédes Valéria 206 Hol volt...

208 8. az épületek formája és 9. az udvarok, épületek padlózata. A telek elrendezése Lovćenac, Szeghegy tipikus példája a XVIII. századi telepes falvaknak. A két főutca, a mai szabadka belgrádi műút, Tito mar sall utca, valamint az egykori Vasút ma Július 13-a utca volt az a két főútvonal, amelyhez viszonyították a település többi utcáját. Viszonylag nagy lakótömböket alakítottak ki, az udvarok viszont kicsik, a nyomát sem találtuk meg a jellegzetes, tisztaudvar, gazdasági udvar, kert, illetve kert, gazdasági udvar, tisztaudvar elrendezésnek, ami a XVIII. századi telepes falvak jellemzője. Korábban a szeghegyiek nagyobbik részének tanyája is volt a határban, ezért a gazdasági udvar szérűrészére a település belterületén nem volt szükség. Nincsen róla adatunk, de feltételezzük, hogy két beltelkes település volt, ugyanúgy, mint A népi barokk jegyében átalakított véges ház Szeghegy építészeti öröksége 207 Műemlékvédelem

209 Kishegyes és Topolya a XVIII. végén, illetve XIX. század első felében. Ezzel magyarázhatjuk a viszonylag rövid telkeket. Az új lakosság nem vette birtokába a tanyákat, a nagyobb birtokok társadalmi tulajdonba kerültek, az új telepesek néhány hold földet kaptak, a határt kezdetben szovjet típusú szövetkezetekben művelték, később ezek átalakultak mezőgazdasági birtokokká, az egyes családok néhány holdnyi gazdaságukban kiegészítő mezőgazdasági tevékenységet folytattak. Az általunk felmért épületek lakói idős, magányos asszonyok. Emellett olyan épületeket mértünk fel, melyek gazdája már elköltözött a faluból, a házat víkendházként használja. Mezőgazdasági tevékenységet már egyáltalán nem folytatnak, nyugdíjasként élnek, a korábbi gazdasági épületek, istállók, szénapajták raktárként szolgálnak, legtöbb helyen még baromfit sem tartanak. A hagyományos udvarberendezés a megváltozott körülmények miatt lényegesen átalakult a több falusi településhez viszonyítva. Az első udvarban, a hagyományos tisztaudvarban nemcsak a virágoskert kapott helyet, itt van a veteményes is. A virágoskert a nagyház oldalában húzódik, a tornác mellett. Az udvar közepe, ahol korábban a fogatos szekerekkel jártak, ki van téglázva. A téglaút másik oldalán a veteményeskert van egészen a szomszéd ház csorgásáig. A gazdasági udvar napjainkban már többnyire nincsen elkerítve, feltételezzük, hogy korábban a két udvarrészt elkerítették. Valószínűleg téglaburkolatú volt, melyet több helyen az új tulajdonosok felszedtek, és építőanyagnak eladták. A gazdasági épületeket leginkább egybeépítették a lakóházzal, annyi módosítást megfigyelhettünk, hogy az istálló esetleg később került a főépülethez. Minden esetben különálló épületben volt a disznóól, valamint a csirkeól. Amennyiben a telek vége a Telecskai-domboknál ért véget, akkor ott volt a borospince. A pincék hossza és a száma összefüggésben volt a korábbi tulajdonos vagyoni helyzetével. A tisztaudvarban a tulajdonos vagyoni helyzetétől függően kerekes kút vagy pumpás kút állt, a leggazdagabbaknak viszont Beszédes Valéria 208 Hol volt...

210 már mély ivóvizes kútjuk is volt, melyet errefelé artézi kútnak neveznek. Minden házban külön esővizes kút is volt. A telekhez hozzátartozottak a gyümölcsfák. Hogy korábban mennyi gyümölcsfa tartozott egy-egy telekhez, azt is csak feltételezhetjük: a szőlőlugason kívül közkedvelt volt a körte-, a ringló- és a dió-, valamint a meggyfa. Összegezésként elmondhatjuk, hogy a szalagtelkeken az épületeknek soros az elrendezése. Ez csak abban az esetben változik meg, ha az utca frontjával párhuzamosan építik fel a házukat, és az épület másik szárnyában az udvar teljes mélységéig párhuzamosan lakó- és gazdasági helyiségeket építettek fel, ebben az esetben párhuzamos a két épületszárny egymással. Az épületek alaprajza Az épületek alaprajza egysoros, az utca frontjára merőlegesen vagy párhuzamosan építették fel. A későbbi fejlődés folyamán az egysorosan épített objektumok alaprajza párhuzamosra változott. Az egysoros alaprajzú épület előtt minden esetben oszlopos tornác volt. Ezeknél az épületeknél napjainkig megfigyelhető az eredeti háromosztatú ház alapja, melyet a későbbi időszakban továbbfejlesztettek. Ha teljesen új házat építettek, akkor is megtartották a háznak ezt az alapvető szerkezetét. A középső helyiség nagyságából arra következtethetünk, hogy korábban ezeknek az épületeknek is szabadkéményük volt. Az első háromosztatú épületrésznek a tornácról volt a bejárata a konyhába, onnan lehetett bemenni az első, illetve hátsó szobába. Az épület nem záródik le evvel a három egységgel, egy újabb bejáratú hármas egység következett. Ezek részben továbbra is szobák voltak, de itt kapott helyet az éléskamra is. Ebben az egységben van a pincelejárat és a padlásföljárat. Ezt a hármas egységet viszont már a gazdasági épületek követik, az istálló, a kocsiszín, illetve a szénáspajta, az épület előtti tornác a továbbiakban is megmaradt azzal a különbséggel, hogy a gazdasági épületek előtt a gangok oszlopai kevésbé voltak díszesek. Szeghegy építészeti öröksége 209 Műemlékvédelem

211 Az épületeken az utóbbi években lényeges változtatásokat nem eszközöltek, viszont az egyes helyiségeknek megváltozik a funkciója. A korábbi első három egység szobaként szolgál, a később kialakított háromosztatú részben kap helyet a konyha, valamint egy újabb szoba, ebben az időben alakítják ki a település új lakói a fürdőszobát. Az épületek tetőszerkezetéből következtethetünk arra, hogy hozzáépítették-e az új egységeket, vagy eredetileg egy tető alatt volt a lakóház a gazdasági épületekkel. Az úgynevezett fordított házak esetében is jól megfigyelhetjük a házaknak ezt a hármas egységét. Legtöbb esetben a száraz kapubejárat az épület közepén van. A gazda családjának nagyságától és természetesen a vagyoni helyzetétől függött, hogy az épület mindkét szárnyát beépítették hasonló hármas tagolással, mint az eredeti telepes házat, vagy ezeknél az épületrészeknél egy korszerűbb, párhuzamos alaprajzot alkalmaztak. A fordított házak régebbi változata, amikor a meglévő épület magvához hozzáépítettek még egy-két helyiséget, az udvar belsejében viszont megmaradt a további hármas tagolódás. Az épület fejlődésének harmadik fázisában a házat az utca frontján épített száraz kapubejárat két szimmetrikus részre bontja. A másik fordított házhoz hasonlóan az udvari részen annak függvényében, hogy a korábbi gazdának mekkora volt a Szecessziós homlokzati díszítés a harmincas években Beszédes Valéria 210 Hol volt...

212 családja, illetve milyenek voltak az anyagi lehetőségei, folytatódik a hármas tagolódás, az újabb hozzáépített részbe viszont már modernebb alaprajzú épület kerül, az utca felőli oldalon van a két szoba, előtte napjainkban konyha, korábban valószínűleg az előszoba volt. Az épületnek ez a része azért illeszkedik szervesen a nagy házhoz, mert ezekek a kisebb egységeknek nincs kamrája, istállója padlásfeljárata stb. Ennél a háztípusnál az is megfigyelhető, hogy az udvari front jobb, illetve bal oldalán hasonló helyiségelrendezéseket találunk, mint az eredeti végházak esetében. A hatalmas telken valószínűleg együtt gazdálkodott a gazda nagykorú családjával. A modernizmus és a hagyomány a negyvenes évek falusi építészetében Szeghegy építészeti öröksége 211 Műemlékvédelem

213 Hogy működött a család a korábbi időszakban, azt nem tudjuk, a háború után viszont az ilyen utcai frontra épített házakat két, esetleg három családnak is kiutalták, s így egy sajátos társbérletet alakítottak ki a lakóközösségen belül. A harmadik fázisa a lakóházak fejlődésének, amikor az utca frontján a meglevő ház mellé újabb épület került. A két ház közé nem építettek száraz kapubejáratot. A régi ház a korábbi hagyományt követte, megmaradt az eredeti háromosztatú rendszere, előtte tornác volt. Az új, kisebb házba viszont egy- vagy kétszobás, párhuzamos elrendezésű helyiség kerül, előtte egy kisebb konyhával. A ház mai tulajdonosa azt mondta, hogy úgy tudja, a szülők legénylakásnak építették a fiuknak. A XX. század első harmadában épített fordított házak esetében, melyeket már mérnöki tervek alapján készítettek, megváltozott az épületek alaprajza, a kommunikáció. Jól példázza ezt a Boris Kidrič utcában a 12-es, illetve a Tito marsall utcában a 84-es számú ház. Az előbbi már a modernizmus, az utóbbi viszont még a szecesszió jegyében készült épület. Mindkét épületben értelmiségi lakott, az utóbbi orvosi rendelőnek készült orvosi lakással, tehát a tulajdonosnak a fő megélhetési forrása nem a mezőgazdaság volt. A Bácska más sváb településein, például Kerényen, illetve Csonoplyán egy másik típusú alaprajzot is megfigyelhettünk. a végházét, amelyben a főépület merőleges az utcafrontra, a gazdasági épületeket pedig derékszögben építik fel az utca frontjával, míg a szénáspajta és az istálló elválasztja a gazdasági udvart a tisztaudvartól. A két udvarrészt csigarendszerrel működő nagykapu választotta el egymástól. Az ilyen alaprajzú házakat Nyugat-Bácskában nemcsak a német településeken, hanem a nagy múltú szerb falvuban, Sztapáron, a nagygazdák házában is találtunk. A magyar településeken (pl. Bezdán) arra figyeltünk fel, hogy a lakóházat náddal, a gazdasági épületeket azonban hódfarkú cseréppel fedték be. Több helyen is felfigyeltünk arra, hogy az istálló masszívabb, mutatósabb épület volt, mint a maga a lakóház. A szabadkai tanyákon is előfordult korábban, Beszédes Valéria 212 Hol volt...

214 hogy az istálló cserepes volt, és magasabb, mint a főépület. Az állatokat valószínűleg jobban féltették a tűzvésztől, mint egyéb ingóságaikat. Az épületek szerkezete Tetőszerkezet Az általunk felmért valamennyi épület esetében székes tetőszerkezetet találtunk, kivételt képez a korábban már kiemelt két villaszerű épület tetejének szerkezete. A szeghegyi épületeket képzett mesterek építették, a bácsfeketehegyi őslakosok szerint a két világháború közötti időszakban a helyi mesterek mindkét faluban dolgoztak, Bácsfeketehegyen és Szeghegyen egyaránt. A vakolatdíszekből arra következtetünk, hogy Kishegyesen szintén ugyanazok a mesterek dolgoztak. De még Topolyán is fellelhetők hasonló épületek. Az ácsmunkákat is minden esetben helyi ácsok készíthették. A székes tetők bonyolultabb formáit alkalmazták, a tető szalufáit taréjszelemennel támasztották alá, amelyek álló székekre támaszkodnak. Szeghegyen még mutatóban sem találtunk nádas házat, a szomszédos településen, Bácsfeketehegyen még napjainkban is áll egy szépen megőrzött nádas épület, egy másik a főutcán éppen a felmérés idején volt félig összedőlve. Kishegyesen is találtunk még náddal fedett épületet. Bajsán, a Szlovák utcában több háznak nád volt a fedele, igaz, ezek már lakatlanok voltak. Méretükből arra következtethetünk, hogy azokat valamikor XIX. század elején, esetleg még korábban építhették. Az egykori vajdasági német falvakban egy olyan épületet sem találtunk, amelyiknek nádas lett volna a teteje. A nyolcvanas évek elején Küllődön még állt egy ház, melyet a XIX. század negyvenes éveiben építettek, cseréppel volt befödve. Természetesen az elmúlt másfél évszázadban kicserélhették a tetőfedő anyagot. A két világháború közötti időszak volt az, amikor tömegesen megszüntették a nádfedeleket. A XX. század elején az új házakat Szeghegy építészeti öröksége 213 Műemlékvédelem

215 nem náddal fedték be, a mezei téglák mellett a falusi téglagyárakban hódfarkú cserepeket is gyártottak, erre utal népies megnevezésük: mezei, kű-, fekete cserép. A két világháború közötti időszakban kezdik el gyártani a nagyméretű falcos cserepeket a nagykikindai, illetve a kanizsai cserépgyárban, ettől az időszaktól kezdve ez a cserép fokozatosan kiszorítja a téglacserepet. A cserép típusának alapján az is megállapítható, hogy egy-egy ház esetében mikor történt meg a tetőfedő anyag váltása. Födémszerkezet A szeghegyi német házakban a mestergerenda már minden esetben fölkerült a padlásra, a fiókgerendák két oldalát behornyolták, s azokba sáros szalmakötéllel becsavart karókat helyeztek, melyeket azután alul és felül is betapasztottak. A két világháború között készített házaknak már stukatéros volt a mennyezete. A pólyás födém a sváb telepes falvakkal hozható összefüggésbe, azokon a településeken ismerik, ahol németek is éltek vagy a szomszédos településeken laktak németek. A Szabadkán, illetve a környező településeken a pólyás födémet nem ismerték a népi építészetben, de ugyanezt állapíthatjuk meg a Felső-Tisza-vidéki magyar falvak esetében is. A pólyás födém Bácskában Kishegyestől délre, valamint Nyugat-Bácskában volt ismert, amely ugyancsak kapcsolatba hozható a németekkel. A viklis födém esetében természetesen nem látszik a mestergerenda, a fiókgerendákat is eltakarja ez a típusú födém. Füstelvezetés Szinte bizonyos, hogy a tizennyolcadik századi telepítések idején a szeghegyi német falvakban is kizárólag szabadkéményt használtak. A két világháború közötti időszakban szüntették meg a ezeket a kéményeket, s helyettük cilinderkéményeket kezdtek alkalmazni. Mivel a korábbiakban már utaltam arra, Beszédes Valéria 214 Hol volt...

216 hogy a házak alaprajza merőleges, és az udvar hossztengelyében építették fel as szerkezetben, a fűthető termek számával nem szaporodott meg a kémények száma, az egykori szabadkémény helyére cilinderkémény került. A padlástérben viszont füstelvezető kanálisokat alakítottak ki, melyek működését nem sikerült megfejteni, mert rejtélyes, hogy volt-e elég huzatjuk, másrészt azt sem tudjuk, hogyan tisztították ezeket a koromtól, kátránytól. Olyan épületet is találtunk, ahol a hátsó traktusban, a nyári konyhában megmaradt a szabadkémény, amelyet a füst elvezetése mellett a hús füstölésére is használtak. A szobákban viszont a füstöt már cilinderkéménnyel távolították el. A szobákban cserépkályhával fűtöttek, a konyhában korábban állt még a kemence, mellette pedig a beépített tűzhely. Ezeket a tüzelőberendezéseket az új tulajdonosok lebontották, és gyári tűzhelyet, illetve vaskályhát használnak a régi tüzelők helyett. Az építőanyagok A XIX. században Szeghegyen, akárcsak a környező településeken, kizárólag vert falúak voltak a házak. A XIX. század utolsó évtizedében vegyes falat is alkalmaztak, amikor az épületet részben vályogból, részben pedig téglából építették fel. A XIX. század utolsó harmadában a jó minőségű anyag közelsége miatt a falu határában három téglagyárat is létesítettek, ettől az időtől kezdve az építkezéshez kizárólag téglát használtak. Olyan megoldás is van, hogy a lakóépületet téglából építették, az istállót, fészert, egyéb gazdasági épületekben viszont meghagyták az eredeti vert falat. Az új telepesek fölöslegesnek tartottak bizonyos épületrészeket, ezért azokat lebontatták, és az épületanyagot, gerendákat, téglát eladták. Jó néhány félig csonka épület található a településen, mivel a lebontott részek végét nem biztosították ki, az évek múlásával az épületek instabillá váltak. Szeghegy építészeti öröksége 215 Műemlékvédelem

217 Az épületek ajtói Az épületek ajtóit minden esetben asztalos készítette. Az ajtó tokja borított ácstok, a bejárati ajtó kétrétegű volt, a külsőnek tömör, vésett, a belsőnek viszont már üvegezett a szárnya. Az istállókon kétrészes ajtókat használtak, a felső tábláját zárva tartották, az alja pedig nyitva maradt. Mivel az istállókat már évtizedek óta nem használják a felső részét mint használhatatlan részt sok helyen eltüzelték, eldobták. Az utcákon az határozza meg az ablakok számát, hogy az épület merőleges vagy párhuzamos az utca frontjával. A véges házak esetében többnyire két duplaszárnyú ablak van, A száraz kapubejárathoz legalább három lépcső vezet fel. Sok esetben a gang végében kiskapu van. Ha középen szárazkapu van a házon, akkor az egykori tulajdonos ízlése és anyagi lehetősége szerint az utcai frontra háromszárnyas ablakokat tettek, vagy a háromszárnyas ablak váltotta a kétszárnyas ablakokat. Az utcai ablakoknak már gerébtokjuk van, viszonylag nagyméretűek és befelé nyílnak. A régebbieket eklektikus fafaragások díszítik, a harmincas években viszont már késő szecessziós díszítések is megjelennek az ablakokon. Az udvari részeken a gangokra nyíló ablakok többnyire archai kusabb formát őriznek, ezeknek pallótokjuk van, kifelé nyílnak, és hat ablakszemük van. Olyan változatokat is megőriztek, ahol az udvari részeken zsalugáter kerül a külső ablakszárnyra. Feltételezzük, hogy a korábbi időszakban az utcai homlokzatokon is kedveltek lehettek a zsalus ablakok. Ezekkel egy időben a külső ablakokra vas ablaktáblát is raktak. A ház padlója A házak minden esetben hajópadlósak voltak, a gazdagabb családoknál az utcai szobákban viszont már parketta volt. A konyhákban a tulajdonos vagyoni helyzetétől függően színes műkő, esetleg döngölt föld volt. Az istállókban viszont téglaburkolat volt, de az új tulajdonosok sokszor azt is felszedték. Beszédes Valéria 216 Hol volt...

218 A ház kerítése Általános szokás volt, hogy téglából magas kerítést emeltek, hogy ne lehessen belátni. A téglakerítés közepén volt a nagykapu, amelyik minden esetben kétszárnyú volt. Ha könnyen nyitható, akkor napjainkban ezen járnak be. A gang végében, ha nem ablakkal végződik, akkor fedeles kiskapu van, ezen viszont ritkán szoktak bejárni. A szeghegyi gazdák leginkább a kapukat változtatták meg, a régi nehéz, barokkos deszkakapukat lecserélték vaskapukra. Az épületek homlokzata Az épületek nagyobb része a faluban párhuzamos az utca frontjával. Ilyen esetekben leginkább középen van a száraz kapubejárat, kétoldalt négyszárnyas ablak található. A régi fordított házak eredetileg véges házak voltak, ezeknél az épületeknél a tetőtér és a falmagasság aránya 1 : 1. Az utcai szárnyon vannak a szobák, az udvari részen a mellékhelyiségek. Sajnos az ilyen típusú épületek egyikénél sem találtunk datálást, de meggyőződésünk, hogy ezek az épületek voltak az első nagygazda házak. Az utcai homlokzaton nincsen vakolatdíszítés, csak az ablakok körüli keskeny keretben jelentkezik, melyet színezéssel hangsúlyoztak ki. A kifelé nyíló, pallótokos ablakkeretek is hangsúlyos elemei ezeknek az épületeknek. A nagygazdák házainak vakolatdíszítését a XIX. században a neoreneszánsz jellemezte. Az utcai homlokzatoknak a falusi építészettel már semmilyen kapcsolata sem volt. A XX. század első harmadában Közép-Bácskában is megjelenik a szecesszió. A véges házakat virágokkal, tulipánmotívumokkal díszítik ki. Különösen hangsúlyozzák az ablakkeretet a kiskapuk körüli keretek, hasonló díszítés jelenik meg a kiskapuk körül, mint az ablakkereteken. A virágminták a harmincas években lettek divatosak Közép-Bácskában, meggyőződésünk, hogy az épületek jó részét ugyanaz a mester készítette, vagy ugyanabban a műhelyben Szeghegy építészeti öröksége 217 Műemlékvédelem

219 készültek a sablonok. A harmincas években tatarozott házakon ugyanazokat a virágmintákat találjuk mind a három faluban. A XX. század elején jöttek ismét divatba Bácskában a barokkos jellegű oromzatok, szép példái vannak Topolyán, Adán, Temerinben. A hullámos vonallal záródó házat kiblis háznak nevezi a nép. A bácskai német településeken már a XIX. század közepén kedvelték ezt a díszítési formát, a XX. század elején ismét divatba jött. Szeghegyen viszont nem kedvelték ezt a megoldást. Az oromfalra leginkább vakolatkeretes oromfalnyílást tettek. Néhány esetben az nyitható is volt. A nyílás köré följegyezték a lakóház tulajdonosának nevét és a legutolsó tatarozás idejét. A kilencvenes évekig jól láthatók voltak a házak dedikációi, az utóbbi időben viszont lassan eltüntették azokat. A szeghegyi házak udvari homlokzatának a szépségét a tornácok adják. A vajdasági települések legtöbbjére jellemző, hogy a tornácokat beüvegezték, egy részét átalakították szobává, kiskonyhává, a hátsó részét éléskamrává. Mivel a szeghegyi házak lényegesen több helyiségből állnak, mint az átlagos vajdasági falusi házak, az új lakóknak valószínűleg nem volt szükségük ezekre a beépített épületrészekre, ennek köszönhetően a faluban megmaradtak az eredeti tornácok. A tornácokat minden esetben az épülettel közös tető fedi, a tornácok oszlopa minden esetben falazott, klasszicista jellegű, nincsen előttük mellvéd. A gazdasági épületek előtt egyszerű falazott oszlopok állnak. A tornác a régebbi épületek esetében követi a ház alaprajzát is, ha L alakban építették fel, akkor a tornác is ezt a formát követi. Ha az épület az utca frontjával párhuzamosan épült, akkor az épület hossztengelye előtt meghagyták a régi tornácot, a szárazkapu előtti épületrészeken viszont nincsen gang. Ha a régi ház elé fordított házat építettek, az udvarban megmaradt régi épület előtt minden esetben meghagyták a tornácot is. Szépen példázza ezt a Sutjeska utcában álló emeletes posztmodern épület, ahol az udvari részben megtartották a régi ambitust is. A gangok padlózatát színes műkövekkel rakták ki. Beszédes Valéria 218 Hol volt...

220 A tornáccal párhuzamosan még jól megfigyelhetjük az egykori virágoskert maradványait. Bácska és Bánát népi építészetében kétségtelenül meghatározó szerepük volt a németeknek. A kőművesek, ácsok szakszókincsében valamennyi itt élő nép esetében meghatározó részt képeznek a német jövevényszavak. Megkockáztatjuk, hogy a vajdasági szerb nyelvjárásban a német jövevényszavak megterheltsége nagyobb, mint az itteni magyarokéban. Az itteni svábság számtalan újítást vezetett be az építkezésbe Szeghegy építészeti öröksége 219 Műemlékvédelem

221

222 MŰSZAKI ÖRÖKSÉGÜNK Az ezredfordulón a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársaként kilenc község számára készítettük el az új városrendezési és területrendezési terveket. Jó alkalom volt ez, hogy végigjárjuk azokat a településeket, ahol a szabadkai intézet felügyeli az épített örökséget. Kilenc község, Ada, Csóka, Nagykikinda, Kishegyes, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Szabadka és Zenta valamennyi települését bejártuk. Ennek a munkának az eredménye az lett, hogy felfedeztük az Aranka és a Tisza mellett kiépített szivattyútelepeket, melyekről korábban nem tudtunk. Az új évezredben figyeltek fel a műemlékvédelemben dolgozó szakemberek az ipari műemlékekre: az egykori gyárcsarnokokra, vasútállomásokra, malmokra, téglagyárakra, az ott megőrzött gépekre. Sajnos a gépekből kevés maradt meg, egy részüket a II. világháború után szerelték le, később a korszerű technológia elterjedése miatt váltak fölöslegessé, és olvasztották be ócskavasnak a XIX. század végén, XX. század elején alapított gyárak felszerelését. A csókai és a törökkanizsai határban a véletlenen múlott, hogy két szivattyúállomás is teljes felszerelésével megmaradt. Értékes műemlékek ezek, Hollandiában, illetve Angliában az ilyen jellegű épületegyütteseket a gőzgépekkel együtt világörökség részeként tartják számon. A technikai örökség védelme A szivattyútelepeket tehát az új rendezési tervek kidolgozásakor fedeztük fel. Hogy ráirányítsuk a figyelmet, 2006 nyarán a nagykikindai Népmúzeumban kiállítást rendeztünk az Aranka mentén működő szivattyúkról. Jó lenne, ha a műemlékvédelmi intézet tevékenysége nem csak e kiállítás megrendezésében merülne ki. Az ipari forradalom esztétikája című összeállítás anyagát tartósan a Padé határában álló pesiri állomáson helyeztük el. Az épület a falu határában áll, egy kilométernyi távolságra a Padé és Ada között közlekedő komptól. A folyami átkelőnél van a XIX. század végén felállított vámház és csárda, amely ugyancsak műemlék jellegű épület. Hogy ezeknek mi lesz a sorsa, nem tudni, Műszaki örökségünk 221 Műemlékvédelem

223 mert a Tiszán Ada és Padé határában új hidat építettek, ezért nem valószínű, hogy a régi átjárót nosztalgiából üzemeltetni fogják. Árvízmentesítés Az árvízmentesítésnek a Tisza Maros közében több évszázados hagyománya van. Arról, hogy a požarevaci békekötés előtt, hogyan védekezett a nép, ha jött az ár, semmilyen adatunk sincs, viszont józan logikával kikövetkeztethetjük, hogy a hódoltság előtt a viszonylag sűrűn lakott terepen az itt élő népek áldották és átkozták a folyókat, mocsarakat. Az újkori árvízvédelem 1781-ben kezdődött ezen a vidéken, akkor, amikor a bécsi udvar határozatot hozott, hogy a Bánságban, a Tisza partján ki kell építeni a gátrendszert. Kezdetlegesek voltak ezek a töltések, nem sok biztonságot nyújtottak, ezért a XIX. század második évtizedében a vármegyére bízták a feladatot, hogy építtessék ki a Tisza Maros védvonalat. A munkálatok irányítója Szathmári Sámuel megyei főmérnök volt. A gátépítés jobbágyi teher volt, Szivattyútelep a padéi határban (Katahát) Beszédes Valéria 222 Hol volt...

224 az építést robotmunkában végezték nem túl lelkesen, még kevesebb szakértelemmel. Ennek az lett a következménye, hogy az 1830-as tiszai árvíz egész Bánátot elöntötte, a víz Versec határáig is elért. Lényegesen akkor változott meg a helyzet, amikor a Magyar Országgyűlésben kihirdették a X. törvénycikkelyt. Erre hivatkoztak az Első Torontáli Árvízmentesítő Társulat töltésről készült műszaki leírásának bevezetőjében, miszerint elhatározták, hogy a védműveket többé nem közmunkával fogják fenntartani, hanem evégből külön társulatot alakítanak. A törvény kihirdetése után kezdődtek meg a nagyszabású tervezési munkák. Ebben az időszakban készültek el többek között a számunkra igen értékes térképek, melyek a terület vízrajzát voltak hivatottak bemutatni. 87 Két árvízmentesítő társulatot alakítottak 1845-ben: a marosit, illetve a tiszait. A társulatok kezdetben folyamatosan pénzhiánnyal küszködtek. Ezen kívántak változtatni, amikor 1848 januárjában összehívták Nagykikindán a tiszai árvízmentesítő társulatokat. A közgyűlésen gróf Széchenyi István elnökölt, és ismertette azokat a szabályokat, melyek szerint a védekezést a 87 A témára vonatkozó levéltári anyagot a Gornji Banat vízgazdálkodási vállalatban őrzik Nagykikindán. A kataháti telepet kőolaj működteti Tavaszi belvizek idején napjainkban is üzemel Műszaki örökségünk 223 Műemlékvédelem

225 jövőben szervezni fogják. Az 1848-as események miatt a tervezett beruházások nem valósultak meg, ennek az lett a következménye, hogy 1855-ben akkora víz zuhant ismét erre a területre, hogy egyes feljegyzések szerint csak hajókkal tudtak közlekedni. A katasztrofális árvíz hatására ismét átszervezték a társulatokat, azaz egyesítették őket. A XIX. század legjelentősebb fejlesztéseit 1872-ben végezték el, hat zsilipet építettek a Tiszának és patakjainak a torkolatánál: Újszentivánnál, Törökkanizsánál, Csókánál, Tiszaszentmiklósnál, Padénál és Kerektónál. A társulatok gazdasági bajai nem szűntek meg, a kormány az ügyek rendezése érdekében miniszteri biztost nevezett ki. Ennek következtében az árvízvédelmet a XIX. század utolsó évtizedéig kizárólag vízügyi szakemberek irányították. A központosítás hatására jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. Ebben az időben építették ki azokat az épületegyütteseket, melyek a műemlékvédők számára sem érdektelenek. Az objektumok típustervek alapján készültek, a korszakra jellemző téglahomlokzatú ipari létesítményeket és szolgálati házakat terveztek neoklasszicista manírban, zsindelytetővel. Szegényesebbet a 37 gátőrnek, reprezentatívabbat a felügyelőségnek. A gátőrök szoba-konyhás, kamrás házat kaptak gazdasági épületekkel. Az alföldi tanyákhoz hasonlóan félig zárt rendszerben építették fel az épületeket. A portához tartozott a téglaoszlopokon álló, sátortetős raktárépület is, ebben az árvízvédelemhez szükséges eszközöket őrizték, őrzik még napjainkban is. Az őrök a töltés mellett, az ártéri földeken mezőgazdasági tevékenységet is folytattak. A gátőrök házánál lényegesen nagyobb és reprezentatívabb volt az a kilenc épület, melyet a felügyelőségnek szántak. Itt voltak irodák, vendégszobák, ahol veszély idején az árvizet levezénylő szakemberek csoportja lakott. Az egykori felügyelőségi házakból egy épület maradt meg eredeti formájában Kumán határában. Beszédes Valéria 224 Hol volt...

226 Szivattyútelepek a csókai határban A XIX. század végén a Temesköz legnagyobb beruházása az Aranka szabályozása volt. Ebben az időben építették ki azt a hatszáz kilométernyi csatornahálózatot, amellyel elvezették a bánáti szikeseken összegyűlt belvizeket, valamint ekkor állították fel azokat a szivattyúkat, melyek a múlt század közepéig fontos szerepet töltöttek be a térség belvizeinek az elvezetésében. A Kárpát-medencében a XIX. század hetvenes éveiben alkalmazták először a centrifugális szivattyúkat, amelyek különösen alkalmasnak bizonyultak a viszonylag sekély vizek szivattyúzására, ilyen volt a Tisza, a Maros és a Körös árterülete. A XIX. század utolsó harmadában kialakított csatornahálózattal a belvizeket az Arankába gyűjtötték össze, és a padéi zsilipnél a belvizet a Tiszába vezették. Ezzel a beruházással lecsapolták a mocsarakat, a településeket mentesítették a belvizektől. A szivattyútelepeket a XIX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben létesítették, ebben az időben ismét a helyi nagybirtokosoknak kellett megoldani a belvizek elleni védekezést, e célból ismét árvízmentesítő társulatokat alapítottak, 1945-ig nyolc ilyen társulat működött. Az első társulatot, az Arankát 1882-ben, A Bocsár Hegyest 1887-ben, a Törökkanizsát 1889-ben, a Galackot 1891-ben, a Sarlevili-Solut és a Kera-barát 1924-ben, a Csókát 1937-ben, Józseffalva Szanádot 1937-ben alapították. A társulatok voltak a szivattyúk építtetői, az ő feladatuk volt a csatornahálózat és a szivattyúk karbantartatása. Az első szivattyútelepeket, a padéit, illetve a szajánit 1890-ben Jazdahídnál és Kataháton építették fel ben készült el a Kilenclyukú híd közelében az egyházaskéri szivattyú. A Nagykikindán őrzött levéltári adatokból azt is tudjuk, hogy a beruházás értéke forintot tett ki. A kimutatásokból az is kiderült, hogy ez kevesebb összeg volt, mint amennyit a birtokosoknak kifizettek kártalanítás gyanánt, tehát minden szempontból megérte ez a beruházás. A szivattyútelepek, melyeket a XIX. század végén építettek, a korszak legkorszerűbb konstrukciói voltak. A felszerelése a Műszaki örökségünk 225 Műemlékvédelem

227 következőkből állt: gőzkazán, gőzgép és a szivattyú. A nagyteljesítményű gőzgépeket a budapesti Ganz-MÁVAG-ban és a Schell- Nicholson Gép- és Vagongyárban rendelték meg. A beruházást viszont hosszú lejáratú kölcsönökből fedezték az árvíztársulatok. Az árvízmentesítés egyértelműen a vidék kapitalizálódását bizonyítja, korszerű technológiát alkalmaztak, abban a korszakban, amikor az egész területen megindul az iparosítás. Ebben a bánáti térség élén járt az egykori monarchia területén: ebben az időszakban épült fel Nagykikindán az első gőzmalom, az alkoholgyár, Törökkanizsán pedig a selyemgyár. A temesközi majorokban a mezőgazdaságot korszerűsítették, itt alkalmazták először a cséplőgépeket, itt szántottak először a gőzekével. A budapesti Mezőgazdasági Múzeumban őrzik azt a cséplőgépet, melyet a törökbecsei Fehér-majorban használtak 1851-ben. A szakirodalom szerint Magyarországon ez volt az első cséplőgép. A paraszttársadalomban a gépészeket különösen megbecsülték. Ők működtették a szivattyúkat is. Állami alkalmazásban voltak, mellyel szolgálati lakás is járt. Az épületek nem sokban különböztek a gátőrök házától. A gépházban a gépész mellett segédgépész is dolgozott, a szezonban négy-öt napszámost is alkalmaztak, akik a kokszot, illetve a kőszenet hordták a gőzgépek kemencéjébe. A kazánházban elvileg csak jó minőségű kokszot, illetve kőszenet kellett volna használni, de sokszor megtörtént, hogy mindenféle tűzrevalót felhasználtak, csak hogy működtetni tudják a gépeket. A szezon késő ősztől nyárig is eltartott, ilyenkor éjjel-nappal működött a szivattyú. A belvízveszély elmúltával sem pihenhettek, mert a cséplőgépeket is ők kezelték. A csépléskor természetben kapták meg a juttatásukat. A gépésznek akkora rész járt, mint a bandagazdának. Az aratás után kezdtek hozzá a szivattyúk gőzgépeinek a nagyjavításához, mert nem várhatták készületlenül az újabb belvízveszélyt. Komoly szakértelmet igényelt ez a munka, de ha valaki megérezte az olaj és a koksz illatát, egy életre eljegyezte magát evvel a munkával, nem számított az sem, hogy a szezonban még pihenni sem lehetett, szép munka volt, emellett biztos megélhe- Beszédes Valéria 226 Hol volt...

228 tést nyújtott a családnak. A gépész munkája apáról fiúra szállt, a bánáti szikeseken gépészdinasztiákról is meséltek adatközlőink. A két világháború közötti időszakban a padéi zsilipen kívül az Aranka partján is nagyteljesítményű szivattyút építettek. A hatvanas évekig működtek ezek a csodagépek, ebben az időben 12 gőzzel, illetve gázolajjal működő szivattyú pumpálta a talajvizet az Aranka csatornahálózatába a Duna Tisza Duna-csatorna felső-bánáti részlegében. A technika fejlődése folytán az egykori gőzgépeket nagykapacitású elektromos szivattyúk váltották fel az utóbbi negyven évben. Napjainkban Kataháton, a szajáni határban dolgozik utolsó hírmondóként az a gáz-, majd gázolaj-meghajtású masina, amelyet korábban Belgrádban, a Beli Dvorban elektromos energia fejlesztésére használtak. Az ötvenes években került az Aranka partjára, ott szolgál. Szükség szerint beindítják ezt a technikai matuzsálemet, hogy tehermentesítsék a padéi, szajáni és hegyesi szikeseket a felgyülemlő talajvíztől. Csóka község területén a legtöbb gőzgép már évtizedek óta nincsen használatban. Nagy részüket már leírták, sajnos többet a színesfémtolvajok leszereltek és elloptak. A pesiri szivattyú Padé határában néhány kisebb javítás után ismét üzemeltethető lenne, ez elsősorban a nagykikindai Felső-bánáti Vizek munkatársainak köszönhető, akik a gépek iránti szeretetből évenként több alkalommal átnézik a gépeket, konzerválják azokat. És abban reménykednek, hogy egyszer tényleg sikerül az épületegyüttest az ott őrzött gépekkel múzeummá alakítani Műszaki örökségünk 227 Műemlékvédelem

229

230 A SZABADKAI TANYÁK ÉS A MŰEMLÉKVÉDELEM Egyik közkedvelt szabadkai történeti monda szerint a város elöljárói valamikor a XVIII. század hatvanas éveiben a bécsi udvarban jártak, hogy kiaknázzák a város szabad királyi státusát Mária Terézia császárnőnél. A történet szerint a császárnő asztalára kiöntöttek egy csészényi babot, hogy így jellemezzék a várost, miszerint annak határában megszámolhatatlan tanya található. A történet szép és nosztalgikus, azt fejezi ki, hogyan gondolkodtak errefelé, különösen a törzsgyökeres szabadkaiak, ha a szállásokat emlegették. A történet kapcsán viszont arról is szólnunk kell, hogy a város számára óriási terhet jelentett a szabad királyi városi rang elnyerése, alaposan eladósodott a közösség, évtizedekig kellett itt tevékenykedniük a királyi biztosoknak, hogy a város által kialkudott díjat megfizettessék a város polgárságával. Az igazság másik oldala az, hogy nagy áldozatok árán sikerült biztosítani Szabadka fejlődését. A XVIII. században, de később is, szimbolikus jelentésük is volt a szállásoknak, ami ennél fontosabb, a XX. század közepéig meghatározó szerepük volt a város gazdasági fejlődésében. Arról nincsenek pontos adataink, hogy mióta vannak tanyák a szabadkai határban, de minden bizonnyal már a török időkben számolni kell velük. Ezt bizonyítják azok a török defterek, melyek név szerint összeírják a lakosságot. Azok tanyákat emlegetnek. 88 Ulmer Gáspár tette közzé azt a levéltári dokumentumot, amelyik a határőrvidék feloszlása kapcsán keletkezett. Ebből az iratból ezúttal csak azokat az adatokat emeljük ki, melyek a tanyákra vonatkoznak. Az egyik tanú, bizonyos Sztevan Kernyanszki azt vallotta, hogy az itteni szerbek már a török időkben itt éltek, és szállásokon laktak. Zombor város történetírói is arról írtak, hogy a város belső részeiben a törökök laktak, a bunyevácok és a szerbek viszont a szállásokon, amelyek végeredményben a város pusztáit határolták. Ez a helyzet Szabadkát is jellemezhette. Az elnéptelenedett középkori falvak helyén éltek azok a rideg állattartással foglalkozók, akik az újkori Szabadka alapítói lettek. Ulmer tanulmányából az is tudható, hogy a XVIII. század első 88 Magyar 2008, ; Káldy-Nagy 2008, A szabadkai tanyák és a műemlékvédelem 229 Műemlékvédelem

231 ben felszámolták a határőrvidéket Szabadkán is, emiatt a szerb katonák elköltöztek a városból, kiköltözésük előtt a távozókat kártalanították. Ulmer 1990, Perunišić harmadában többre értékelték a kutakat, mint a tanyaépületeket, mert az elvonuló szerb határőrök az előbbiekért több kártérítést kaptak. 89 Ebből arra következtetünk, hogy a tanyák, melyeket a XVIII. században olyan nagy előszeretettel népszerűsítettek a város szenátorai a császárnőnél, félig földbe vájt kunyhók, veremházak voltak. Ilyenek még a XX. század elején is voltak a szabadkai határban, ezek fotóit őrzik a budapesti Néprajzi Múzeumban. Munkálkodásom kezdetén még találkoztam olyan szállásiakkal, akik emlékeztek ezekre a veremházakra, a helyüket is megmutatták a györgyéni határban. A nyolcvanas években én magam is ráakadtam egy veremistállóra. Az ezredfordulón a verempincék kapcsán emlegették a csikériaiak, hogy az ősök ilyen épületekben laktak. Perunišić a múlt század hatvanas éveiben elsőnek írt tanulmányt a szabadkai tanyákról, 90 a XVIII. századi tanyákat veremházaknak gondolta. A magyar néprajzkutatók egy időben úgy vélték, hogy a két beltelkes települések megléte kizárja a tanyák alapítását. A bácskai adatok ezt nem támasztják alá. Több településen, például Topolyán, Kishegyesen, Csantavéren és Zentán a mezei kertek mellett számolni kell a tanyákkal is. Jól példázza ezt Csantavér településszerkezete: néhány évvel a falu 1785-ös megalapítása után azzal a kéréssel fordultak az úriszékhez, hogy engedélyezze a tanyák létesítését, mert több szempontból is előnyös volt a tanyai Az egykori Mikuska-tanya Beszédes Valéria 230 Hol volt...

232 gazdálkodás. A gazdának nem kellett az idejét veszíteni fölösleges közlekedéssel, másrészt kevesebb volt a gabonavesztesége, ha azt helyszínen nyomtatták, harmadsorban a trágyázást is könnyebben megoldották. 91 Ez a kérvény két szempontból is fontos számunkra, egyrészt azért, mert a XVIII. század utolsó évében már kizárólag földművelő tanyákkal kell számolnunk a csantavéri határban, másrészt arra is utal, hogy már ebben a korai időszakban trágyázták a földeket a nyomásrendszer mellett. A szabadkai Történelmi Levéltárban őrzött kontraktusokban arra is találtunk adatokat, hogy a XIX. század első harmadában a szabadkai határban, a šebešići a tanyákon két nyomásban gazdálkodtak. A XX. század második felében lényegesen megváltozott a tanya szerepe, megítélése. Az ötvenes évektől figyelhetjük meg a tanyai gazdaságok megszűnését. A folyamatot a II. világháborút követő agrárreform, amikor 17 katasztrális holdban maximálták a magántulajdonban maradható földterületet, valamint a beszolgáltatások indították el. Ez tette végérvényesen tönkre a korábban két-háromszáz holdon gazdálkodó nagygazdákat, de ugyanerre a sorsra jutottak a középparasztok is. Az ötvenes évek földreformja viszont új tanyasorok kialakulásához is vezetett, az agrárproletárság juttatott, tapsikolt földjein építette fel otthonát. Szép példákat találunk erre a tavankúti, csikériai, györgyéni és békovai határban. Az új kisgazdák viszont nem kaptak akkora 91 TLSZ. Csantavéri úriszék doboz. A tavankúti határban álló Orlović-tanya helyszínrajza A szabadkai tanyák és a műemlékvédelem 231 Műemlékvédelem

233 földterületet, hogy abból megélhettek volna, ezért a tanyákra húzódó kisparasztok, a korábbi napszámos réteg, az új mezőgazdasági nagybirtokokon lett munkás, vagy ipari munkás lett a város gyáraiban. Sajátos társadalmi réteg alakult ki: sem munkások, sem parasztok nem voltak ezek a családok, a mezőgazdaságból egészítették ki jövedelmüket, értékrendjükben is a paraszttársadalomhoz igazodtak. Nem kedvezett a tradicionális szállások megmaradásának a határrendezés sem a hetvenes években, ennek hatására szűnt meg többek között a békovai, a nagyfényi és a györgyéni szállások jelentős része. A szabadka pacséri vicinális megszüntetése a nyolcvanas években a kisboszniai, györgyéni, pavlovaci, šomšići tanyák elnéptelenedéséhez vezetett. Napjainkban már csak egyegy út menti kereszt, elhagyott iskolaépület emlékeztet az egykor kiterjedt tanyavilágra. Megfigyelhetünk egy másik tendenciát is. Korszerű utak mentén újabb tanyasorok alakulnak, így épülnek össze a települések. A palicsi, a hajdújárási, a mérgesi, a mikićevói tanyák példázzák ezt. Napjainkban ugyan ezeket a településeket nem szokás szállásoknak tekinteni. Ha a szerkezetüket figyeljük meg, akkor viszont ezek a tanyasorok nem tekinthetők falunak, nincs kialakult utcahálózatuk, hiányoznak azok a legalapvetőbb közösségi épületek, melyek nélkül nem falu a falu: templom, temető, orvosi rendelő, piac, községháza. A tanyai gazdaság A tanyai gazdaságok esetében azok szórvány jellegét szokták leginkább hangsúlyozni. A tanya tipikus példája annak, amikor a munkahely nem válik el az otthontól. A tanyasi gazda birtokának középpontjában éli le életét, ebben leginkább a farmgazdaságokhoz hasonlít azzal a különbséggel, hogy a szállásiaknak, így a szabadkaiaknak is, többnyire az anyatelepülésen is volt kisebb-nagyobb házuk. Ez viszont kizárólag a nagygazdákra és a középparasztokra volt érvényes. Már a XIX. század elején Beszédes Valéria 232 Hol volt...

234 számolni kell azokkal a zsellérekkel is, akik nemcsak a földet, hanem a házat, egyéb gazdasági épületeket is árendáltak, béreltek a szabadkai birtokosoktól. Árendások voltak a ludasi gányók, dohánykertészek, akik Piukovics Katalintól nemcsak földet, hanem tanyákat is béreltek, ilyenek voltak a šebešići, illetve a tavankúti határban azok a zsellérek, később kommenciósok, akik a Vermes-földeken keresték meg kenyerüket. A tanyai gazdaságoknak, még ha azokat sorban is építik fel, jellegzetes a telekelrendezése. A tanyaépületet a gazdasági épületekkel együtt a birtokuk ideális középpontjába építik fel. A szabadkai határban, ha erre lehetőség volt, a birtok partosabb részére került a tanyaház. Minden tanyához külön dűlőút vezetett. A tanyai gazdaságban nem különül el a tisztaudvar a gazdasági udvartól, mint ahogy ez jól megfigyelhető a tradicionális falusi gazdaságoknál. A tanyákon csak gazdasági udvar van, ehhez tartozik a legelő, melyet a szabadkai határban a magyarok gyepnek, a bunyevácok ledinának neveztek. A gazdasági udvar ilyen kettőssége a középparaszt tanyai gazdaságát jellemezte. A kisparasztoknak, akik leginkább kertészkedéssel keresték meg kenyerüket, nem volt legelőjük a tanyaház mellett. Ilyen tanyákat a szabadkai határban Ludason, illetve Kelebián a kertészsoron, valamint Tavankúton a Skender-járáson, az egykori Vermes-földeken kialakult birtokokon találunk még napjainkban is. A XIX. század közepéig a tanyákat nem kerítették körül, sok kelebiai kisgazdánál ez volt gyakorlat még a XX. század második felében is. A szabadkai tanyáknak kizárólag gazdasági bejáratuk van. A kiskapura a ház végében nincs szükség. Ennek ellenére Zombor környékén az egykori német, illetve szerb szállásokon több olyan tanyaépület állt még a múlt század hetvenes éveiben, ahol megvolt a soha nem használt kiskapu is. Másik jellegzetessége tanyai gazdaságoknak, hogy a gazdasági épületeket a főépülettel nem egy sorban építették fel, hanem az istálló, a fészer minden esetben különálló épület volt, minimálisan négy-öt különálló épületben folyt a gazdálkodás. A gazdasági épületek nagyságát a gazda anyagi helyzete határozta A szabadkai tanyák és a műemlékvédelem 233 Műemlékvédelem

235 92 Rudinski 1984, 73. meg. Nagyméretű istállók, különálló magtárak, fészerek, több öles hosszú górék a nagygazdák portáin állnak még napjainkban is. A XX. század második felében végérvényesen eltűntek azok a tanyai gazdaságok, melyeken ott álltak a kommenciósok kétháromosztatú otthonai is. A kisparaszti tanyákon ennél lényegesen több úgynevezett ideiglenes fészert, disznóólat találunk. A tanyán fellelhető épületanyagból építik fel: akácfákból vannak a gerendák, a tartóoszlopok, kukoricaszárból, szalmából készül el a bogárhátú tető, a falat napraforgószárból rakják össze. Egy-két évre készülnek ezek, azután évtizedekig kitartanak. A nád- és a paticsfalat az utóbbit nálunk gömölyének nevezték még a XX. században is alkalmazták egy-egy tyúkól, fészer, supa elkészítésekor is. Az ezredfordulón is számtalan megőrzött régiséget találhatunk a szabadkai tanyákon, a gazdasági épületekben. Mint már korábban kiemeltük, napjainkban is építenek tanyákat a forgalmasabb utak mentén. Ezek telekelrendezésében is a több száz éves gyakorlatot követik. Ez az udvartípus jellemezte Todor Vasić tanyáját 1800-ban. A suplyáki tanya rajzolatát Budapesten, az Országos Levéltárban őrzik, Ante Rudinski publikálta. 92 Kocsifészer Verusicson Beszédes Valéria 234 Hol volt...

236 Ez a tollrajz több szempontból is érdekes számunkra. Ez az első rajz a szabadkai tanyákról, amelyen a tanyaház mellett a gazdasági épületek is láthatók. A Vasić-tanyán a lakóépület már háromosztatú volt masszív tetőszerkezettel, a füstöt szabadkéménnyel vezették el. A gazdasági épületek közül egy veremház volt, a másik feltételezéseink szerint az istálló már nem volt a földbe mélyítve. A melléképületnek ágasfás, szelemenes tetőszerkezete volt, a lakóházé viszont szalufás, kakasülős. Erre a abból következtetünk, hogy a rajzon a ház homlokzatán két ablak látható. Az épületek már a XVIII. században is halmazosan helyezkedtek el a tanyaudvarban. Ez az udvarforma a legalkalmasabb a szórványokon. A tanyaudvar köré ültetett fák, valamint az épületek védték a birtokot a szélviharoktól és az illetéktelen látogatóktól. A körbe épített objektumokat könnyebben ellenőrizhette a tanya gazdája. A műemlék tanyák A szabadkai határban Tavankúton, Kelebián, Verusicson és Noszán van egy-egy műemlékké nyilvánított tanya. 93 Sajnos a védett épületek közül háromnak rossz az állaga, lakatlan. A 93 Kelabián a Kizur István utca 131., Verusicson a Verusics 77., Tavankúton az Alsó-Tavankút és Noszán a Hajdújárás 667. szám alatti épületegyüttesek védett műemlék. A Krnjajski-tanya Kelebián A szabadkai tanyák és a műemlékvédelem 235 Műemlékvédelem

237 Kujundžić testvérpár örökösei csak a szántókat használják, a védett épületből nem lett tájház annak ellenére, hogy abban csak minimális változtatásokat kellett volna elvégezni. Az érdektelenség miatt nem valósulhatott meg a műemlékvédők elképzelése. Hasonló gondok miatt vált romossá a kelebiai, illetve a tavankúti védett tanyaépület is. A noszai házat a kilencvenes években restaurálták néhány olyan változtatással, amely ugyan nem tükrözi az eredeti épületegyüttes történetiségét, de ezekkel a változtatásokkal sikerült megakadályozni, hogy az egykori Mikuska-tanya összedőljön. Az ezredfordulón a ludasi soron és Csikérián végeztünk kutatásokat. Ekkor állapítottuk meg, hogy mindkét tanyasor a hagyományosság és a modernség sajátos ötvözete. Úgy tűnik, a ludasi tanyasornak részben a védett természeti értékek, valamint a betonút kiépítése miatt sikerül megállítani az elnéptelenedését. Természet- és a műemlékvédőkre vár az a feladat, hogy kialakítsák a sor lakói számára azt a kényes egyensúlyt, amely még élhető környezetet biztosít nekik. Ez sajnos nem mondható el Csikériáról, végérvényesen eltűnnek innen a tanyák. Néhány idős házaspár él itt, amíg ők élnek, addig lesz élet a tanyasoron. Néhány szálláson fiatalabbak élnek, azok, akik nem találtak maguknak máshol megélhetést. Tavankúton szezonmunkából tengődnek, esetleg Szabadkára járnak dolgozni. Legtöbb tanya lakatlan, a körülöttük levő homokot viszont művelik, a meggy, az alma és az őszibarack most errefelé a legkedveltebb kultúra. Néhány év múlva már csak a tanyasor közepén állított szép kereszt emlékeztet majd az egykor virágzó tanyasorra. Hogy megállítható lenne ez a folyamat, abban csak a legbuzgóbb csikériaiak bíznak. A szép akác- és tölgyfaerdő közelsége, valamint a kereszt körül kialakult búcsújárás lelassíthatja ezt a folyamatot. Pedig lehet korszerűsíteni a sor tanyáit. Ezt szépen példázza a Filipović-tanya rekonstrukciója. A tulajdonos az épület alaprajzát és konstrukcióját ugyan megváltoztatta, de az épület utcai és udvari homlokzatán nem változtatott, megtartotta annak eredeti léptékét. A belső tereket úgy alakította át, hogy az eleget Beszédes Valéria 236 Hol volt...

238 tesz a modern lakhatási körülményeknek is. A szép természeti környezetben az így átalakított épület igazi üdülőhellyé vált. Az új funkciója miatt nem lakják folyamatosan. A tanyaház revitalizációjának egy másik lehetséges módja Ludason van, a Róka-tanya. Több évtizedes munkával sikerült kis attraktív turistaközpontot kialakítani az egykori Róka-, illetve Csónakos-tanyából. A két tanya a Gyöngyparton áll, a védett természeti környezetben. Korábban a Gyöngyparton is sorakoztak a halásztanyák, az ezredvégre viszont csak kettő maradt belőlük. A Róka-tanya a korábbi tulajdonosról, a másik viszont az előző tulajdonos foglalkozásáról kapta a nevét. A Csónakos-tanyán egy kisebb lejáró volt, innen jártak a túllátiak a Szent Katalintemplomba csónakkal, csónyikkal, ahogy a ludasiak mondták. A kilencvenes évek elején Hulló István előbb a Róka-tanyát vásárolta meg, majd Csónakos-tanyát is, és a Gyöngyparton kisebb oktatóközpontot alakított ki az általános és középiskolások számára. A Róka-tanyában tájházat rendezett be a Ludason gyűjtött tárgyakból. A helytörténeti gyűjteményben ötszáznál több néprajzi tárgy található: elsősorban a hagyományos paraszti lakóház eszköztárát állították ki, de a mezőgazdaságban, halászatban használatos eszközöket is megismerhetik az idelátogatók. A Csónakos-tanya nem múzeumként szolgál, hanem szállást biztosít az idelátogatóknak. A tanyaközpontnak megalapítása óta fontos az oktatási funkciója, emiatt alakítottak ki több nyári tantermet. A további fejlesztésekor rekonstruálták a szabadkai tanyák ideális változatát: elhelyeztek itt egy gerendavázas, szántalpas hombárt, restauráltak egy régi górét a disznóóllal, valamint felépítették az istállót is. Az új épületek új funkciót kaptak. Az istálló kiállítóterem lett, ahol Ludas történetével és a terület természeti értékeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A régi magtárban viszont emléktárgyakat vásárolhatnak. A korábbi kocsifészerben a vizesblokkot helyezték el. A tanyán nincsen áram, két napkollektor biztosítja az energiát a tanya működtetéséhez. Valamennyi új épület kialakításához hagyományos építészeti anyagot használtak fel, pl. vályogot. Az épületeket náddal fedték be. Az új épületek A szabadkai tanyák és a műemlékvédelem 237 Műemlékvédelem

239 léptéke a soron található épületek rekonstrukciója alapján készült el. Az új épületek közül az egyik, melyet a két tanya közé emeltek, nagyobb a megszokottnál, de az sem nagyobb, mint korábbi tanyaházak, viszont hiányzik belőle a hármas beosztás. Ez a funkciójából adódik, itt bonyolítják a szállásra kilátogatók étkezését. Az étteremmel egy tető alatt van a konyha. A szabadkai tanyák közül három revitalizált tanyát emeltünk ki. A Mikuska- és Filipović-szállás természetesen nem szolgál kommerciális célokat. Mindkét esetben jól összhangba kerültek a hagyományos elemek a korszerűekkel, ráadásul sikerült megőrizni az eredeti tanyák hangulatát. A Róka-tanya üzemeltetője viszont az új épületek kialakításánál is a hagyományos népi építészet szerkezetét és a technikáját próbálja megmutatni, ez az épületegyüttes oktatói céljából következik. A műemlékvédelem mindkét módszert elfogadhatónak tartja, a lényeg az, hogy az átalakítások az eredeti épület szellemét tükrözzék ben készítettük el a Szabadka új területrendezési tervét. Ekkor bejártuk ismételten a szabadkai határt. Több tucat értékes tanyaépületet találtunk, ezek közül legalább egyet jó lenne megőrizni eredeti formájában. Ehhez viszont nem elég a jó szándék és a nosztalgia, hanem okos tervet kell kitalálni, hogy az épület új funkciót kapjon. Értékes épületegyütteseket találtunk Csikérián, Ludason, Békován és Hajdújáráson. A városrendezőkön és a műemlékvédőkön is múlik, hogy a védett ludasi soron hogyan sikerül összeegyeztetni a hagyományt a modernséggel. Kérdés, hogy sikerül-e olyan befektetőt találni, aki hajlandó megőrizni a lajstromba vett műemlék jellegű épületeknek a történetiségét, hangulatát, hogy megmaradjon a Szabadka környéki népi építészet léptéke, a jellegzetes deszkaoromzatok a vallásos jelképekkel, a szép deszkamellvédek a tornácokon Beszédes Valéria 238 Hol volt...

240 IRODALOM Devavari Valerija: Razvoj salaša na teritoriji Severne Bačke. Ej salaši X zbornik radova. 1994, PČESA, Harkai Imre: Topolya mezőváros tanyarendszere Salašarski sistem Bačke Topole. Kanizsa, Káldy-Nagy Gyula: A szegedi szandzsák települései, lakosai és török birtokosai Szeged, Magyar László: A szabadkai nahije és évi név és helységjegyzéke. In uő: Tovatűnő évszázadok. Iratvallató. V. Szabadka, 2004, Perunić, Branko: Postanak i razvitak baštine na području Subotice od godine. Beograd, Rudinski, Antun: Panonska kuća, pojavni oblici u Severnoj Bačkoj. ZMSDN, sz Ulmer, Gašpar: Razvojčavanje grada i egzodus Srba godine. Pro memorija, A szabadkai tanyák és a műemlékvédelem 239 Műemlékvédelem

241

242 A SZABADKAI SZENT RÓKUS-KÁPOLNA A ferences atyák jelentős szerepet játszottak Szabadkán a katolikus lakosság vallási életében. A feljegyzések szerint a török hódoltság idején a szegedi kolostorból kijáró barátok végezték az itteniek lelki gondozását. A török utáni időkben csaknem száz esztendeig, 1773-ig a katolikus egyház ügyeit is ők intézték a városban. A világi papság megjelenése természetesen nem módosította a hívők magatartását: a barátok napjainkban is közmegbecsülésnek örvendenek. Az egyházi ünnepek népies vonásait is leginkább ők őrizték meg. Szent Rókus szabadkai kultuszának kialakulásában is döntő szerepük volt. Szent Rókus ünnepe, noha külsőségeiben kevésbé látványos, mint korábban volt, jelentős még napjainkban is az idősebb katolikus lakosság életében, hiszen Szent Rókus voltaképpen a város védőszentjének tekinthető manapság is, fogadalmi nap ez, ünnepnek számít, jóllehet már II. József korában törölték az ünnepek közül. A kápolna alapítása Szent Rókus napja fogadalmi ünneppé 1738-ban vált, amikor a városban aratott a pestis, a döghalál. A hagyomány szerint augusztus 16-án szűnt meg a betegség, s a ferencesek javaslatára fogadalmi kápolna építésébe kezdtek a szabadkaiak. A feljegyzések szerint az építőanyagot a nép adta össze, az épület alapkövét szeptember 5-én helyzeték el azon a helyen, ahol a Thököly elleni harcokban vitézül elesett katonákat temették el. Arról nincsenek adataink, hogy az építés meddig tartott, de tény, hogy 1739-ben már kész volt a kápolna, mert amikor 1739-ben kiújult a járvány, a hívők már itt fohászkodtak, s más településekhez hasonlóan százéves böjtöt fogadtak. A sebtében emeltetett kápolnát 1753-ban felújították, húsz évvel később, amikor a világi papok vették át az egyház ügyeit, ez lett a plébániatemplom. Ekkor ismét tatarozták, és kis fasátorral bővítették, itt miséztek mindaddig, amíg nem készül el a Szent Teréz-templom. A szabadkai Szent Rókus-kápolna 241 Műemlékvédelem

243 Amikor 1803-ban végérvényesen befejezték a Teréz-templom építését, fölöslegessé vált a kápolna ezért a város határozatot hozott a lebontásáról. A kalocsai érsek jóváhagyta ugyan ezt az elképzelést, de azzal a feltétellel, hogy mivel fogadalmi kápolnáról van szó, más helyen kell újat építeni. A képviselőtestület tagjai azonban valószínűleg, mert féltek a járványos betegségektől, s mert a Teréz-templom építése alaposan megterhelte a város költségvetését, nem fogadták el az érsek indítványát, az eredeti helyen újították fel. A pestisjárvány megszűnésének a centenáriumán, 1838-ban ünnepi gyászmisét mutattak be, majd az istentisztelet után díszes körmenettel emlékeztek meg a száz évvel korábbi eseményekről. Ekkor újították meg a szabadkaiak fogadalmukat újabb száz esztendőre.1854-ben Szép Ferencz megterveztette Skultety Jánossal az új kápolnát. A derék plébános azt gondolta, hogy a veszélyes betegség megnöveli a város lakóinak adakozó kedvét. A városi tanács 1855 szeptemberében döntött úgy, hogy A Macskovics Titusz tervezte neoreneszánsz kápolna Beszédes Valéria 242 Hol volt...

244 közadakozásból kell megújítani. Az 1855-ös járványban Szabadkán lényegesen többen haltak meg, mint a korábbiban. A kolera visszaszorulásakor, 1856-ban a városi tanács ismét foglalkozott a kápolna állagával. Hiába készült el a szép, neogótikus terv, csak annyi pénzt gyűlt össze, hogy abból az épület tornyát és a falait sikerült kijavítani. A későbbi időszakban is vissza-visszatér a kápolna tatarozásának a gondja. Az utolsó kolerajárványkor új kőkeresztet állítottak a régebbi fakereszt helyén Katona György költségén. A járvány csak októberben szűnt meg. Ezért a körmenettel egybekötött gyászmisét október 2-án tartották meg, ekkor szentelték fel az új keresztet is. Probojcsevits prépost plébános 1868 áprilisában ismét a városi tanácshoz fordult, hogy javítsák meg a kápolna tetőszerkezetét. A helyszínelő bizottság megállapította, hogy a kápolna állaga annyira megromlott, hogy célszerűbb lenne, ha azt átalakítanák. Ekkor ismét elővették Skultety János tervét, ez alkalommal elkészítette annak költségvetését is. Skultety 4 és fél öllel, kö- Szent Rókus-oltárkép, ismeretlen festő munkája A szabadkai Szent Rókus-kápolna 243 Műemlékvédelem